Mark Twain: Felégetjük birtokunkat (Benedek Marcell fordítása)

Átírás

1 GALAKTIKA 37

2 Tudományos-fantasztikus antológia Mark Twain: Felégetjük birtokunkat (Benedek Marcell fordítása) Fazekas László: Sárkányfogak között H. G. Wells: A fölszabadult világ (Szentmihályi Szabó Péter fordítása) John Hersey: Hirosima (Gáspár Endre fordítása) Albert Einstein: Van-e kiút? (M. Zemplén Jolán fordítása) dy Zoltán: Atombomba, hidrogénbomba, neutronbomba Mihail Jemcev Jeremej Parnov: Adjátok vissza a szerelmet! (Székely Ervin fordítása) Henryk Michalski: Az atomháború els száz órája (Murányi Beatrix fordítása) Mordecai Roshwald: A 7-es szint (Szentmihályi Szabó Péter fordítása) Szentesi György, mérnök alezredes: Tömegpusztító fegyverek és hordozóik Robert Bloch: Másnap reggel (F. Nagy Piroska fordítása) Nevil Shute: A parton (F. Nagy Piroska fordítása) Szeberényi Lehel: A poara nép eredete és vándorlása Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (Kuczka Péter fordítása) Balássy László: Az Apokalipszis lapjaira Csernai Zoltán: Béke a kék bolygón Jeremej Parnov: A halál neutronvonala (Földeák Iván fordítása) Euripidész: Béke... (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása) Kötetünk képeir l (K. P.) Összeállította és szerkesztette Kuczka Péter A fedélterv és a tipográfia Erdélyi János munkája A fedélen Michelangelo freskójának részlete Kuczka Péter editor, 1979 Mark Twain: Felégetjük birtokunkat (Benedek Marcell fordítása) Ha van boldogabb élet annál, amit mi éltünk erd gazdaságunkban a következ két-három héten, az olyan élet lehet, amelyr l könyvben sem olvastam, és személyes tapasztalást sem szereztem. Egész id alatt nem láttunk embert egymáson kívül, nem hallottunk más hangot, csak a szél és a hullámok hangját, a fenyves sóhajtozását s némelykor egy hógörgeteg távoli dörejét. Körülöttünk s és h vös volt az erd, az ég fölöttünk felh tlen és napfényt l ragyogó, a tó el ttünk tükörsima vagy szell l fodrozott, vagy fekete és viharban hánykolódó, a természet szeszélye szerint; körös-körül a szegélyez hegycsúcsok erd vel felruházva, mez kkel pettyezve, vízmosásokkal és völgyekkel felhasogatva,

3 csillogó hósapkát viselve méltó keretbe foglalták és tökéletessé tették a nagyszer képet. A látvány mindig elb völ, megbabonázó, mámorító volt. A szem sohasem fáradt bele a bámulásba, se éjjel, se nappal, se csöndes, se viharos id ben; csak az a kár, hogy nem nézhetett örökösen, némelykor álomra kellett zárulnia. A fövenyen aludtunk, közel a víz széléhez, két oltalmazó szikla közt, amelyek elfogták t lünk a viharos éjszakai szeleket. Pirkadatkor mindig fent voltunk, és versenyt futottunk, hogy kissé lecsöndesítsük túlságosan felgy lt testi er nket és kiáradó jókedvünket. Azaz, hogy Johnny futott - én meg a kalapját fogtam. Miközben reggeli után a békepipát szívtuk, elnéztük, hogyan öltöznek napsugárba az rköd hegycsúcsok, s követtük útján a hódító fényt, amint lejjebb ereszkedett az árnyak közé, s felszabadította a raboskodó sziklákat és erd ket. Figyeltük, amint a színes képek egyre n ttek, egyre ragyogóbbakká váltak a vízen, míg végre az erd k, szakadékok, hegycsúcsok minden részlete tökéletesen ki volt dolgozva, s a varázsló csodája teljessé vált. Akkor aztán dologhoz láttunk". Vagyis csónakon kószáltunk erre-arra. Az északi parton voltunk. Itt a fenéken lév sziklák néha szürkék, néha meg fehérek. Ez még jobban érvényre juttatta a víz csodálatos, átlátszó voltát, mint a tó többi részén. Rendszerint elmentünk vagy száz méterre a parttól, aztán a napsütésben hasra feküdtünk az evez ülésen, s óraszámra engedtük a csónakot bolyongani, amerre akart. Alig beszélgettünk. Ez megszakította volna az ünnepi csöndet, s megzavarta volna az álmokat, amelyeket a kéjes nyugalom és nemtör dömség hozott. A partot egész hosszában mély, kanyargó öblök és behajlások csipkézték, keskeny fövenycsíkkal szegélyezve, ahol a föveny véget ért, a meredek hegyoldalak egyenesen szökkentek a magasba, mint óriási, majdnem függ leges falak, s n ben ve magas feny fával. Oly sajátságosan tiszta volt a víz, hogy húsz vagy harminc láb mélységben a fenekét egészen tisztán lehetett látni, s a csónak, mintha a leveg ben úszott volna! De így volt ez még nyolcvan láb mélységnél is. Meg lehetett különböztetni minden kis kavicsot, minden pettyes pisztrángot, minden tenyérnyi fövenyt. Sokszor, amint így hason feküdtünk, látszólag kiugrott a tó fenekéb l egy gránitszikla, akkora, mint egy falusi templom, s mintha gyorsan a felszín felé kúszott volna, s egyszerre csak azzal fenyegetett, hogy az arcunkhoz ér, s mi nem tudtunk ellenállni ösztönünknek, hogy evez t ragadva hárítsuk el a veszedelmet. De a csónak tovább siklott, a szikla újra leszállt, s akkor láthattuk, hogy amikor éppen fölötte voltunk, még mindig húsz vagy harminc lábbal a felszín alatt lehetett. A nagy, átlátszó mélységekben a víz nem volt csak átlátszó, hanem vakítóan csillogott is. Minden, amit rajta keresztül néztünk, ragyogó, er s elevenséget nyert nemcsak körvonalaiban, hanem minden apró részletében is, s ezt nem kapta volna meg, ha ugyanilyen vastag leveg rétegen át nézzük. Oly üresnek, leveg snek látszott minden tér alattunk, s oly er s volt az az érzésünk, hogy magasan lebegünk a félsemmiben, hogy ezeket a csónakkirándulásokat léggömbön tett utazásoknak neveztük el.

4 Sokat halászgattunk, de átlagban egy halat sem fogtunk hetenként. Ezernyi pisztrángot láttunk elsiklani az alattunk lév ürességben vagy szunnyadni a tó fenekén, de a horgot nem kapták be-talán, mert nagyon is világosan látták a zsineget. Gyakran kiválasztottunk egy pisztrángot, amelyet megkívántunk, s a csalétket türelmesen, hosszasan tartottuk az orra el tt nyolcvan láb mélységben, de csak lerázta magáról unott mozdulattal, és továbblibegett. Olykor-olykor fürödtünk is, de a víz nagyon hideg volt, akárhogy sütötte is a nap. Néha kieveztünk a kék vízre", egy-két mérföldnyire a parttól. Itt olyan sötét volt a kékség a roppant mélység miatt, mint az indigó. Hivatalos mérés szerint a tó a közepe táján ezerötszázhuszonöt láb mély! Lusta délutánokon némelykor a tábor fövenyén heverésztünk, pipáztunk, s ócska, elny tt regényeket olvastunk. Este, tábort z mellett, huszonegyest játszottunk, hogy eszünket élesítsük - olyan zsíros és elmosódott kártyákkal, hogy egy hosszú nyáron szerzett ismeretség nélkül nem tudtuk volna a piros ászt a tök filkótól megkülönböztetni. Sohasem háltunk a házunkban". El ször is: eszünkbe sem jutott; de különben is csak azért épült, hogy a területet lefoglalja, s ezzel beértük. Nem akartuk túlságosan kihasználni. Lassacskán kezdtünk kifogyni az élelmiszerb l, visszamentünk hát a régi táborhelyre, s új készleteket szereztünk be. Egész nap odajártunk, s estefelé érkeztünk haza, meglehet s fáradtan és éhesen. Miközben Johnny a készletek nagy részét felhordta a házba" kés bbi használatra, én fogtam a kenyeret, néhány szelet szalonnát meg a kávéskannát, letettem a parton egy fa tövébe, tüzet raktam, aztán visszamentem a csónakhoz a serpeny ért. Miközben a serpeny t kerestem, egyszerre csak hallom Johnny kiáltását, felnézek, s látom, hogy a tüzem végigvágtat a ház" egész környékén! Johnny a t z másik oldalán volt. Át kellett rohannia a lángok között, hogy a tó partjához jusson, aztán tehetetlenül álltunk ott, és néztük a pusztulást. A földet vastag sz nyegként borították a száraz t levelek, s a t z úgy szaladt végig rajtuk, mint a puskaporon. Csodálatos látvány volt, milyen gyorsasággal utazott ez az óriási lángleped! A kávéskannánk oda volt s vele együtt minden egyéb. Másfél perc sem telt bele, a t z belekapott egy s, hat-nyolc láb magas manzanitobozótba (Kaliforniában term igen gyakori növény (Arctostaphyllos glauca). Leveleit bizonyos betegségek gyógyítására használják), aztán irtózatossá vált a harsogás, puffogás, recsegés. A csónakhoz menekültünk a forróság el l, s ott maradtunk, k vé dermedve. Fél órán belül vakító lángviharrá vált minden körülöttünk. Továbbhaladt, felkúszott a közeli magaslatokra - túlhaladt rajtuk, elt nt a vízmosásokban, újra szemünk elé került távolabbi magasabb pontokon - még nagyszer bb kivilágítást rendezett, újra lelankadt -, ismét fellángolt, mind magasabbra hágva a hegyoldalon, t zel rsöket küldött erre is, arra is, s ezek karmazsin

5 csigavonalakban húzódtak távoli sziklabástyák és hegyszakadékok felé - végül már, ameddig a szem ellátott, úgy át- meg átsz tték a magas hegyoldalakat, mintha vörös lávafolyók bonyolult hálózatát látta volna az ember. A másik part fölött a sziklákat és hegycsúcsokat vöröses izzás világította meg, s fölöttünk az égbolt mintha a poklot tükrözte volna! Ennek a látványnak minden vonása megkett dött a tó izzó tükrében. Mind a két kép felséges volt, mind a kett gyönyör ; de ami a tóban látszott, annak megdöbbent gazdagsága megbabonázta a szemet, és nem engedte varázsától megszabadulni. Leny gözve, mozdulatlanul ültünk négy teljes óra hosszat. A vacsora eszünkbe sem jutott, fáradtságot nem éreztünk. De tizenegy óra tájban a t zvész elhúzódott látóhatárunkról, s a tájékra ismét lelopózkodott a homály. Most aztán jelentkezett az éhség, de nem volt mit ennünk. Bizonyos, hogy egész készletünk megsült, de err l nem gy dhettünk meg. Hontalan és birtoktalan vándorok voltunk ismét. Kerítésünk odalett, házunk leégett, s be sem volt biztosítva. Feny erd nkr l leperzsel dött a kéreg, a halott fák mind elégtek, a holdszámra terjed manzanitobozótot elsöpörte a t z. De takaróink ott voltak rendes helyükön a fövenyen, lefeküdtünk hát és elaludtunk. Másnap reggel visszaindultunk a régi táborhelyre, de mikor már jó messze jártunk a parttól, olyan vihart kaptunk, hogy nem mertünk partra szállni. Én a vizet meregettem a csónakból, Johnny evez je keservesen küszködött a hatalmas hullámokkal, míg végül eljutottunk valahová, három-négy mérfölddel a táboron túl. A vihar egyre er södött, s szemmel látható volt, hogy okosabb lesz kockázattal is partra szaladni a csónakkal, mint százölnyire a vízbesüllyedni; nekirohantunk hát a partnak, nyomunkban a fehéren tajtékzó hullámokkal - én a csónak farában ülve kormányoztam, s egyenesen a partnak fordítottam az orrát. Mikor ez a partba ütközött, egy hátulról jöv hullám legénységet és rakományt mindenestül kisodort a partra, sok fáradtságtól megkímélve bennünket. A nap hátralév részét végigdideregtük egy szikla szélmentes oldalán, s fagyoskodtunk egész éjszaka is. Reggelre a vihar elmúlt, minden fölösleges késedelem nélkül eleveztünk a táborig. Annyira ki voltunk éhezve, hogy fölfaltuk a brigád minden tartalékát, aztán visszaindultunk Carsonba, hogy beszámoljunk a fiúknak, és bocsánatot kérjünk lük. Kártérítés ellenében meg is bocsátottak. Kés bb sokszor kirándultunk a tóhoz, s nem egyszer történt, hogy hajszálnyira voltunk a veszedelemt l; voltak vérfagyasztó kalandjaink is, de ezeket semmiféle történelem nem jegyzi fel. Fazekas László: Sárkányfogak között Államf k elnökök hadvezérek

6 a fegyvereknél gyöngébb az ének csecsem csontok talpak alatt sárkányfogak között egy falat reszketve ha rogynak a vének kapjon er re ifjú ének halvány ujjhegyek ti is lássatok a gomb fölött ébren vigyázzatok államf k elnökök hadvezérek sohasem hallgat el az ének H. G. Wells: A fölszabadult világ (Szentmihályi Szabó Péter fordítása) Részlet Az utolsó háború cím fejezetb l A szövetségesek haditerve szerint az alsó Meuse védelmét az angolok látták el, és így a különböz angol táborokból a vonatok egyenesen az Ardennek vonalára mentek, ahol a csapatok beásták magukat. A háború alatt a haditervre vonatkozó okmányok jórészt megsemmisültek. Már kezdett l fogva úgy látszott, a szövetségesek terve zavaros, de nagyon valószín volt, hogy az eredeti elképzelés szerint légibázist akartak létesíteni ezen a területen, ahonnan támadásokat lehetett vezetni az alsó Rajna-vidék hatalmas ipartelepei ellen, és Hollandián keresztül oldalirányban lecsaphattak az Elba torkolatában elhelyezett német haditengerészeti támaszpontokra. Minderr l azonban Barnet és a hatalmas sakkjátszma hozzá hasonló gyalogosai semmit sem tudtak. Nekik csak az volt a dolguk, hogy a párizsi f hadiszállás rejtélyes parancsait teljesítsék, s az angol vezérkar is Párizsba költözött. Ezek az intézked szervek mindvégig meg rizték titokzatosságukat a hadsereggel szemben, és csak parancsok" útján nyilatkoztak meg. Nem volt Napóleonjuk vagy Caesarjuk, akiben lelkesedésük testet öltsön. Barnet így beszél err l: Csak úgy emlegettük ket, hogy k. k küldenek minket Luxemburgba. k fognak Közép-Európában rendet teremteni." A rejtélyesség függönye mögött a f hadiszálláson lév, többé-kevésbé értékes emberekb l álló kis csoport lassan ráébredt, milyen áttekinthetetlenül nagy dolgot kellene ellen rzése alatt tartania... A vezérkar nagytermében, amelynek ablakai a Szajnára és a Trocaderóra nyíltak, s a nyugati városnegyed palotáira, részletes domborzati térképeket helyeztek el az asztalokon. Ezek az egész hadszínteret mutatták, s a vezérkari tisztek

7 szorgalmasan tologatták a kis kockákat, amelyek a harcban álló csapatokat jelképezték, ahogyan a jelentések és értesülések a környez rádiósszobákba befutottak. A kisebb termekben kevésbé részletes térképek voltak, amelyeken például a brit admiralitás valamint a szláv f parancsnokság jelentéseit beérkezésük sorrendjében jegyezték fel. Ezeken a térképeken, akárcsak valamiféle hatalmas sakktáblákon, Dubois marsall, Viard tábornok és Delhi hercegének utasításai alapján kellett lejátszani a világuralomért folyó nagy küzdelmet a közép-európai hatalmak ellen. Nagyon valószín, hogy a marsallnak valami határozott terve is lehetett, s bizonyára összefügg és csodálatos elképzelés volt. De számításaiban nem értékelte kell képpen egyrészt az aviatika fejl dése következtében kialakult új stratégia fontosságát, másrészt az atomenergiának azokat a lehet ségeit, amelyeket Holsten ismertetett meg az emberiséggel. Míg a marsall úgy tervezte, hogy a fronton beássák magukat, majd támadást indítanak a fronton, a közép-európai hadvezetés egyenesen a szemet és az agyat vette célba. Amíg - bár némi bizonytalan vonakodással - játszmáját Napóleon és Moltke irányelveinek figyelembevételével megnyitotta, saját m szaki alakulatait lázongó tettvágy sarkallta, s Berlin ellen terveztek csapást. Ezek az öreg hülyék!" - így gondolkodtak a m szakiak. A párizsi f vezérkar július másodika éjszakáján hatásosan szemléltethette a katonai szervezetek tökéletes m ködését, úgy, ahogyan a huszadik század els felében ezt értelmezték. Egy emberi lény számára legalábbis a világ sorsát intéz istenek gyanánt t nt fel a tanácskozó katonatisztek serege... Ez a lény pedig egy igen gyakorlott gépírón volt, aki percenként hatvan szót kopogott le, és a hozzá hasonló munkaer kkel együtt a parancsok legépelése volt a feladata, ezeket a parancsokat pedig az erre a célra beosztott fiatal tisztek vették át és iktatták. Néhány percre félbeszakították munkájában, és kiküldték a diktálószobából a teraszra, hogy kissé felfrissüljön, és hogy szolgálata kezdetéig elfogyaszthassa magával hozott uzsonnáját. Ahogyan ez a fiatal n ott állt a teraszon, nemcsak az alatta kanyargó folyó széles ívére volt jó kilátása, s Párizs egész keleti részére a Diadalívt l Saint-Cloud-ig, amely rész a mély és csillagtalan ég alól sötét és homályos árnyékok nagy tömbjét mutatta, s amelyet felvillanó aranyos fénysugarak és átszöv fénypontok szalagjai kereszteztek, de a teraszról kilátás nyílt a karcsú oszlopokkal, kecses ívelésekkel és vakító lámpákkal gazdag, tágas csarnokra is. Asztalok seregei felett óriási térképeket teregettek ki, olyan óriási léptékben, hogy apró országokhoz hasonlítottak önmagukban is. Állandóan váltakozó küldöncök és megbízottak jöttek-mentek, eltolták a száz és ezer embert jelent kis kockákat, és a parancsnok és két segédtisztje ott állt e nagy sürgés-forgás közepette, parancsokat osztogatva, és megadva a szükséges utasításokat ott, ahol a harc a leghevesebb volt. Csak egy szót kellett kiejteniük, és ott messze, a valóságok világában azonnal megmozdultak az engedelmes milliók. Emberek ugrottak fel,

8 el rementek és meghaltak. E három ember szeme el tt nemzetek sorsa játszódott le. Valóban olyanok voltak, akár az istenek. Hármuk közül Dubois látszott az istenekhez leginkább hasonlónak. Neki kellett döntenie, a másik kett legfeljebb javaslatokat tehetett. És a komoly, szép, magas öregember felé ösztönös imádattal fordult a n lelke... Egyszer közvetlenül t le kapta a továbbítandó rendelkezéseket, és akkor reszket boldogsággal és rettegéssel gépelt, mert rajongásában elviselhetetlen volt a félelem, hogy valami hibát ejthet, amely szégyenbe hozza. Most pedig a rajongó n szemével vizsgálta ezt a férfit, a lényeget nem észrevéve, de minden apróságot megfigyelve. Amennyire megítélhette, keveset szólt. S t a térképekre is csak elvétve tekintett. A mögötte álló hórihorgas angolt viszont a gondolatok és ötletek egész raja nyugtalaníthatta: zavaró ötletek lehettek, mert kinyújtott nyakkal figyelt fel a kicsiny kék, vörös és sárga jelz kockák minden elmozdítására, és a f parancsnok figyelmét minduntalan erre vagy arra igyekezett felhívni. Dubois végighallgatta, bólintott, s t néha szólt is valamit, aztán újból elnémult, önmagába merülve, mint a francia nemzeti sas. Beárkolt szemét fehér szemöldöke annyira eltakarta, hogy azt távolabbról látni sem lehetett, ajkait, amelyekr l a parancsok elhangzottak, bajusz fedte. Viard szintén keveset beszélt, fekete férfi volt, lehajtott fej, melankolikusan vizsgálódó szem. F leg a francia érdekeket viselte szívén, és ennek a hatása most Elzászon át a Rajnáig mutatkozott. A n tudomása szerint Dubois régi munkatársa volt, akiben, úgy találta, Dubois sokkal inkább megbízott, mint abban a másik, barátságtalan angolban. Sohasem fecsegni, szenvtelen arccal, lehet leg csak profilban mutatkozni: ezek voltak az öreg Dubois elvei, amelyeket már évekkel ezel tt begyakorolt. A mindentudás látszatát meg rizni, soha meglepetést el nem árulni, visszautasítani minden sietséget, amit már önmagában is a hibás számítás beismerésének tekintett. Következetesen betartotta ezeket az egyszer szabályokat, s így sikerült Dubois-nak az, hogy szilárd jóhírét még nagy reményekkel kecsegtet ifjúkorában megalapozta, amikor talán kissé szórakozott, csöndes, megfontolt, de tettre kész fiatalemberként ismerték meg. Már akkor megjósolták róla, hogy sokra viszi" azok, akik tudtak róla és figyelemmel kisérték. Az el ötven békeév alatt egyszer sem tagadta meg önmagát. A hadgyakorlatokon szenvtelen állhatatosságával zavarba hozta, hipnotizálta és leverte a sokkal aktívabb intelligenciájú tisztek nagy többségét. A modern harcászati tudományról alkotott mély meglátását - egyúttal karrierjének kulcsát - lelkében jól elrejtve tartotta Dubois. Ez a felismerés pedig abban állott, hogy semmit sem lehet tudni", és hogy ennek következtében cselekedni: ballépés, beszélni: önmagunk elárulása, és hogy annak van a legnagyobb esélye a gy zelemre, aki lassan, de állhatatosan, leg azonban zaj nélkül dolgozik. Azt remélte, hogy a közép-európaiak

9 titokzatos, ismeretlen terveit most majd ugyanilyen stratégiával hiúsítja meg. Delhi csak hadd beszéljen egy Hollandián átvonuló nagy oldaltámadásról, amelynek során az összes angol tengeralattjárókat, hidroplánokat és torpedókilöv ket bevetnék, amely csak a Rajna-vidéken található, hadd várjon Viard ragyogó eredményt attól, hogy a motorkerékpáros alakulatokat, a repül gépeket és a síel osztagokat a svájci havasokon át Bécs elleni, meglepetésszer támadásra vezényeli, mindezt végig is lehetett hallgatni, de a lényeg: meg kell várni, míg az ellenfél elkezdi kísérleteit. Mert mindez csak kísérletezés volt. Közben pedig mindig profilban maradt, a magabiztosság látszatát keltve, mint a gépkocsi utasa, ha már kiadta utasításait a sof rjének. Ez a nyugodt arc, a tudásnak ez a látszata és ez a zavartalan önbizalom egész környezetére bátorítólag, megnyugtatólag hatott. A lámpák sora a környez térképekre árnyékát sokszorosan vetette rá, nagy, lomha árnyékokat, s parancsoló jelenléte sötétebben vagy világosabban, de uralta az egész terepet, és minden irányban elhatott. Ezek az árnyékok jelképezték a hatalmát. Ha a szomszédos távírószobából egy-egy tiszt bejött, hogy valamelyik bábut játékba hozza, hogy a beérkezett, kiegészített jelentés szerint egy-egy közép-európai ezredet kiemeljen, esetleg a szövetségesek egyik csapatát el retolja vagy széthúzza, akkor a marsall elfordította fejét, mint aki a dolgokat észre sem veszi, vagy pedig odanézett, alig láthatóan bólintott, mint egy tanár, aki helyesli, ha tanítványai kijavítják saját hibájukat: igen, így már jobb." Milyen csodálatos ez a férfi - gondolta magában az ablaknál álló leány -, és milyen csodálatos mindez! Íme a nyugati világ agya az Olümpuszon, lába el tt a harcoló Földgolyó. vezeti Franciaországot, azt a Franciaországot, amelyet tüzel a bosszúvágy, s amely most ismét világuralomra tör." Úgy érezte, hogy az asszonyi élet határain túl terjed kiváltságban van része, hogy részese lehet ennek a látványnak... volt, tele a személyes odaadás viharos hajlamaival, akinek nehezére esett személytelen, elvont, pontos, megbízható egyeddé válnia. Küzdenie kellett érzései ellen... Fantasztikus álmodozások ragadták magukkal. Álmodozások arról az id l, amikor majd a háború véget ér, és a gy ztes kerül a trónra. Talán akkor ez a merevség, ez a fagyos páncél is elt nik, az istenek is lehajolhatnak... Szeme lecsukódott... Hirtelen elhessegette álmodozását. Észrevette, hogy odakint az éjjel már nem csöndes. Látta, hogy lent a hídnál izgatott mozgolódás támad, hogy emberek futkosnak az utcán, és hogy odaát, a Trocaderón túl valami magas pontról kutató fénysugarak szöknek fel a felh kbe. Aztán az izgalom mindinkább n tt, közelgett, majd betöltötte a nagy csarnokot is. A terasz egyik re a csarnok távolabbi végén élénk mozdulatokkal integetett és kiáltott valamit.

10 És az egész világ megváltozott. Valami remegés futott át mindenen. A leány értetlenül bámult. Mintha az összes vízvezetékcs, a rengeteg beépített gép és a lent húzódó telefondrótok, akárcsak valami óriási üt ér, feldobogtak volna, és valami szélviharhoz hasonlóan felzúgott - a félelem vihara. Tekintete a marsall arcát kereste, ahogyan az ijedt gyermek anyjára pillant. A férfi azonban nyugodt volt, bár kissé bosszús, gondolta a lány, de ezt természetesnek találta, mivel Delhi hercege keszty s kezével hadonászva belékarolt, és igen er szakosan a teraszra nyíló nagy ajtó felé tuszkolta. Viard pedig a hatalmas ablakok felé sietett, furcsa mozdulatokkal el rehajolt, de szemét felfelé fordította. Talán onnan felülr l várható valami? S aztán mintha megzendült volna az ég odafent. A hang ütésszer en érte a lányt. Odabújt a párkány mellé és felnézett. A tépett felh kön keresztül három fekete árnyat látott elsuhanni, s kett alól vörösen kacskaringó fénycsóvák ereszkedtek alá. Végtelennek t pillanatokig állt ott, megbénulva, csak azokat a felé zuhanóörvényl piros sávokat nézte. De mintha hirtelen elszakították volna a földt l. Valami bíborvörös fény és mindent betölt, süketít hang vette körül. Minden más fény kialudt, s ez az örvényl t zgömb, mint valami él lény a leomló építmények között, dühöngve támadt a földre, s akár egy ég nyúl, a földbe furakodott, hogy elrejt zzék a pusztulás el l... Teljesen olyan érzése támadt, mintha valami álomból riadt volna fel. Arccal lefelé valami törmelékhalmazon feküdt, és valami meleg vízsugár futott át egyik lábán. Megpróbált fölemelkedni, de nagyon fájt a lába. Nem tudta, hol van, sem azt, nappal van-e vagy éjszaka, újból nekirugaszkodott, sajgó fájdalomtól kínlódva, nyögve megfordult, felült és körülnézett. Minden nagyon csöndesnek t nt. Valójában állandó dörgés közepette ült ott, de ezt nem érzékelhette, mert hallását elveszítette. El ször nem tudta összekapcsolni mindazt, amit látott, semmiféle korábbi élményével. Idegen, hangtalan, romokból és széttört dolgok halmazából álló világba képzelte magát. Vöröses bíborfény világított meg mindent, de ez most valahogyan minden más világításnál ismer sebbnek tetszett neki. Aztán közelében, a romok tömkelegéb l kiemelkedve, ráismert a Trocaderóra. Megváltozott ugyan, valami hiányzott bel le, de körvonalai elárulták. Furcsán áramló, örvényl vöröses zben úszott. Err l eszébe jutott Párizs, a Szajna, a meleg, felh s este és a hadiszállás gyönyör, fényes épülete... Feljebb kúszott a lapos földkupacra, amelyen eddig feküdt, most már egyre inkább felismerte környezetét.

11 Ez a földdarabka, mint valami kiugró hegyfok, benyúlt a folyó fölé. Közvetlen közelében egy csordultig telt, elgátolódott tavacska volt, ahonnan azok a meleg vízerek és kicsiny vízesések is eredtek. Tükröz felületét l vagy fél méter magasságban sisterg g zgolyók forogtak. Egészen közel hozzá egy ismer s oszlop fels része állott ki a vízb l. Oldalt, távolabb a fölhalmozódott romok furcsa tömege valami ragyogó fénytarajig torlódott fel. Erre a kusza k rakásra visszatükröz dve, a ragyogó tarajtól egészen a zenitig gyorsan hömpölyg g z csapott fel. S ugyanerr l a fénytarajról áradt tovább ez a dühöng eleven parázs, és lassan ráismert ebben a hatalmas romhalmazban a f hadiszállás elpusztult épületeire. - Istenem! - suttogta a lány, és egy ideig dermedten a meleg földhöz tapadt, és mozdulatlan maradt. De aztán ez a szegény, összetört emberi lény ismét körülnézett maga körül. Szükségét érezte egy ember közelségének, kérdezni, szólni szeretett volna - el akarta mondani valakinek élményeit. Lába rettent en fájt. Legalább jönnének már a ment k! Méltatlankodó, dühös indulat fogta el. Nyilván valami szerencsétlenség történt, és egy ilyen szerencsétlenség után illene, hogy ment k és orvosok jöjjenek... Nyakát nyújtogatta. Valami megmozdult. De minden olyan csöndes volt! - Monsieur! - kiáltotta felé. Észrevette, hogy füle furcsán viselkedik, gyanítani kezdte, hogy valami baj történt a hallásával. Iszonyatos volt az egyedüllét ebben a különös z rzavarban, és az a férfi ott, ha tényleg az - mert nehezen lehetett megállapítani -, talán csak elájult, és azért olyan mozdulatlan... Most a háta mögött táncoló fénynek egy kis sugara hirtelen abba a sarokba vet dött, s egy pillanatra minden részlet kivilágosodott, Dubois marsall feküdt ott. Egy katonai térkép óriási táblájára támaszkodott, melyen apró fababák állottak és csúsztak le, a gyalogság, lovasság és tüzérség jelképei, amint a fronton elhelyezkedtek... De Dubois, úgy látszik, mindebb l semmit sem vett észre, önmagába mélyedt, de nem közönyösen, hanem mintha töprengett volna... A lány nem tudta kivenni szemét bozontos szemöldöke alatt, de az nyilvánvaló volt, hogy a homlokát ráncolta. Úgy húzta össze a szemöldökét, mintha nem akarná, hogy megzavarják. Arcán még mindig a magabiztos határozottság kifejezése volt, az a meggy dés, hogy ha rábízzák a dolgokat, Franciaország nyugodtan engedelmeskedhet minden parancsának... A lány nem kiabált többet neki, inkább közelebb vonszolta magát. Furcsa sejtelem fogta el, pillantása megkövült. A kapaszkodás fájdalmat okozott, míg annyira felemelkedett, hogy átláthatott a közbees törmelékhalmon. Keze valami nedveset érintett, egy görcsös mozdulatot tett, aztán egész testében megmerevedett. Az ott nem volt egy egész ember, csak egy része az emberi testnek: csak egy fej és vállak, amelyek valami zegzugos, feketén világító örvénybe lógtak le...

12 De mialatt a lány mereven bámulta mindezt, a fölötte magasló domb megingott, összeroppant, forró vízáradat öntötte el. Aztán úgy érezte, hogy lerántják a mélybe... Amikor a meglehet sen durva külsej, golyófej fiatal repül tiszt, akinek fekete haját katonásan rövidre nyírták, és aki a különleges francia m szaki alakulatok vezetésével volt megbízva, meghallotta a f hadiszállást ért szerencsétlenség hírét, annyira képtelen volt elképzelni mindennek a jelent ségét, ami szakmáján kívül esett, hogy elnevette magát. Számára nem volt nagy dolog, hogy Párizs lángokban áll. Anyja, apja és n vére Caudebecben élt, s az egyetlen lány, akihez némi köze volt, Rouenben lakott. Hátba vágta helyettesét. - No, most már a világon semmi nem tarthat vissza bennünket attól, hogy Berlinbe menjünk, és természetben fizessük vissza az adósságunkat - mondta... Most már nem kellett stratégiáról és államérdekr l t dni... - Gyere csak, öregfiú, megmutatjuk ezeknek a vénasszonyoknak, hogy mit tudunk, ha a saját fejünk után mehetünk! Vagy öt percig telefonált, majd lefutott a kastély udvarába, ahol el voltak szállásolva, és kocsijáért kiabált. Gyorsan kellett cselekedni, mert virradatig alig másfél órányi ideje volt csupán. Fölnézett az égre, és elégedetten állapította meg, északi irányban nehéz felh tömegek húzódnak. Végtelenül agyafúrt fiatalember volt, hadianyagokat és repül gépeket rejtett el az egész vidéken, szalmával befedve a cs rökben, erd kben álcázva, úgyhogy egy sólyom sem érhetett volna a közelükbe anélkül, hogy egy puskacs ne meredt volna rá. De ezen az éjjelen mindössze egy gépre volt szüksége, s ez a gép ott állt teljesen felszerelve, két kazal között, ponyvával letakarva, néhány kilométernyire. Ügy vélte, társával együtt ezen a gépen még elérheti Berlint, és ahhoz, amit tenni akart, két ember tökéletesen elegend volt... Kezében volt mindaz a sötét lehet ség, amelyet a tudomány az emberiség megsemmisítésére feltalált, a pusztulás adománya, és ez az ember kalandor volt, aki nem érzett együtt az emberiséggel... A fekete fiatalember úgy mosolygott, mint akit nagy szerencse ért, mint akire nagy öröm vár. Szavaiból, amikor parancsait kiadta, a szenvedélyes öröm is kihallatszott, megjegyzéseit nagy, sz rös kezének mutatóujjával er sítette meg. - Szemet szemért - mondta, - ezért megfizetünk. Rajta, fiúk, nincs veszteni való id nk. Nemsokára a közép-európai ellenfél szíve irányában, a Westpháliát és Szászországot befed felh rétegek fölött rohant tovább villámgyors atommeghajtású repül gépén, egy napsugár zajtalanságával. A gép irányítását megkönnyítette a foszforeszkáló giroszkópirányt. Nem szállt túlságosan magasra, néhány százlábnyira a földet eltakaró, összetorlódott felh tenger sötét felszíne felett siklott tovább, állandóan készen

13 arra, hogy annak nedves sötétségébe bukjon alá, ha felt nne egy ellenséges vadászgép. A fiatal pilóta figyelmét teljesen lekötötte, hogy szemmel tartsa az iránymutató csillagokat és az alatta lev, hol sima, hol dimbes-dombos felh réteget. Az alsó réteg néhol hatalmas, lávaszer en megdermedt síkságokat alkotott, máshol tépett, áttetsz nyiladékok tátongtak, egyes helyeken pedig örvényszer területeken iszonyú mélységb l felvillantak a föld homályos foltjai. Egy alkalommal egészen tisztán ki tudta venni egy nagy vasúti állomás lámpákkal és jelzésekkel körülrajzolt vonalait, máskor pedig egy nagy domb oldalán ég szalmakazal lángjait, amelyek füstgomolyag mögül törtek fel. Bár a föld jórészt láthatatlan maradt, a zaj feljutott hozzájuk. A páratömegen keresztül felzúgott a vonatok dübörgése, és amint a gép célját mindjobban megközelítette, a kakasok kukorékolása is... A felh tenger feletti elmosódó ég el ször csillagos volt, kés bb, a hajnal közeledtével színtelen fény húzódott lassan át északról keletre. A Tejút lassan beleveszett a kékségbe, és a kisebb csillagok eltünedeztek. A kormánynál ül kalandor arcán, melyet néha megvilágított az irányt lapjának zöldes fénye, csillogott valami abból a határozott szépségb l, amelyet az egy célra összpontosított, er s akarat kölcsönöz, valamint egy-egy vonás abból a bárgyú, gyermeki boldogságból, amelyet a végre mégiscsak megszerzett gyufás-doboz öröme kelt. Kevésbé nyugtalan társa az atombombákat tartalmazó, hosszú, koporsó alakú ládán ült, szétvetett lábakkal. Olyan bombák voltak ezek, amelyek beláthatatlan ideig állandóan robbantak, és amelyeknek a hatásfokát eddig még meg sem figyelhették, mert eddig a bombák legfontosabb alkotórészével, a Carolinummal csak elenyész en parányi mennyiségben végeztek kísérleteket, akkor is ólomba ágyazott acéltartályokban. Bár tudatában volt annak, hogy rettenetes pusztítás szendereg alatta, s eltökélte, hogy a kapott parancsot pontosan végrehajtja, arca kifejezéstelen volt, elméje üres. Sasorrú profilja a csillagfényben csak végtelen levertségr l tanúskodott. Amikor Közép-Európa f városa közelébe értek, az ég alja lassanként már pirkadni kezdett. Eddig különösen kedvezett nekik a szerencse, egyetlen repül géppel sem találkoztak. A határon cirkáló vadászgépeket még az éjszaka folyamán kerülhették el, valószín leg nagyrészt a felh k alatt portyáztak, így a tágas égbolton sikerült elkerülniük az rszemeket. Világosszürkére festett gépük alig ütött el az alsó felh rétegt l. Bár a Nap lassan felkelt, és már megvilágította a keleti szemhatárt, a franciák szerencséje kitartott, és Berlin már csak néhány mérföldnyi távolságban volt. Lassanként az alsó felh réteg is szétfoszlott, és északkeleti irányban, a tiszta égbolt alatt felragyogott az éjszakai Berlin. A pilóta bal kezének ujjaival megállapította, milyen utak és terek húzódnak odalent, követte vonalukat a kormányhoz er sített, csillámmal fedett térképen. Ott jobb fel l a tószer