Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449"

Átírás

1 1. Általános információk Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449 Projekt címe: Túra utak a Szatmár-Beregben Megvalósulás helyszíne: Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat Kedvezményezett(ek) bemutatása: Szabolcs-Szatmár-Beregi Természetvédelmi Alapítvány és közvetve az Erdélyi Kárpátok Egyesület - Szatmárnémeti Projekt célja: lehetséges gyalogos és kerekpáros túraútvonalak felmérése a Szatmár- Beregi sík hazai és romániai oldalán. Projekt tevékenység: Terepi bejárás, adatgyűjtés, koordináták felvételezése. Eredmények: Térképes összesítés a felmért útvonalakról, illetve egy nemzetközi túraútvonal rendszer megépítéséhez szükséges nyomvonal tervezetről. Projekt költségvetése: Ft melyből Ft NCA finanszírozás A projekt végrehajtásában részt vevő személyek: Szabó Tamás, Sike Tamás A megvalósításhoz rendelkezésre álló idő: Általános bemutatás A nemzetközi Szatmár-Beregi Natúrpark ökoturisztikai rendszerének fejlesztéséhez a már meglévő és később megvalósuló turisztikai attrakciókat és szolgáltatásokat össze kell fogni. Az egységes rendszert országonként központosítani szükséges, miközben a szomszédos ukrajnai és romániai területek integrációjához szükséges feltételek is biztosításra kerülnek. Jelen projekt olyan romániai és magyarországi területek közti együttműködést segít elő, mellyen még szorosabbá válhat a kapcsolat a projekt területen. Terveink szerint jelen megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével egyszerűbbé válik a nemzetközi Szattmár-Beregi Natúrpark határokon átnyúló túrarendszerének kialakítása nem csak a magyarországi és romániai területek, hanem az ukrajnai területek esetében is. 3. A megvalósítási időszak során alkalmazott módszerek leírása A projekttevékenység során a szervezetek munkatársai a rendelkezésre álló legfrissebb ortofotók és ismeretek alapján végezték. A minél egyszerűbb fenntartás miatt a túra útvonalakat önkormányzati aszfalt és több évtizede használt földutakon, gátak töltéskoronáján, helyenként biciklis nyomvonalakon és végszükség esetén országutakon terveztük. Az önkormányzati utak, a gátak, és az országutak karbantartása az illetékes állami intézmények feladata.

2 A nyomvonal tervezése során kiemelt figyelmet kapott az a szempont, hogy a már meglévő és későbbiek során kivitelezésre kerülő turisztikai attrakciók (tanösvények, bemutatóhelyek, kiállítások) megismerésére is lehetőség nyíljon. Fontos cél volt, hogy a turisztikai attrakciókat és szolgáltatásokat gyakorlatilag egy jól átlátható, könnyedén értelmezhető hálózatba integráljuk. A terepi felmérést végzők az alkalmasnak vélt útvonalakat lejárva lejegyezték tapasztalataikat, fényképes és GPS koordinátás adatbázist hoztak létre megfigyeléseikről. A dokumentációban feljegyzésre kerültek az épített és természeti környezet értékei, illetve a negatív feljegyzések is. 4. A projekt leírása 4.1. A megvalósulás helyszínének bemutatása A Szatmár-Beregi síkon húzódó határokon átnyúló projekt terület mind Románia mind Magyarország szempontjából peremterületnek minősül, jellemzően a mezőgazdaság dominál. A közeljövőben nem várható a térségben nagyobb ipari beruházás. A térség fejletlensége, infrastruktúrájának hiányosságai, a lakosság szakképzetlensége miatt a befektetők a nagyobb városokat választják telepeik létrehozásához. Azonban a helyi lakosság is oda vándorol, ahol munkát találhat, így a kis vidéki falvak folyamatosan elnéptelenednek Az igények felmerülésnek igazolása Az elmaradott régiókban a nagyméretű beruházások hiányában olyan természeti és kulturális értékek őrződtek meg, melyek európai szinten is egyedinek minősülnek. Az értékek fenntartható bemutatására alapozott turizmus, ökoturizmus lehetőséget kínál a térség számára a fejlődésre. A natúrparki összefogások lehetőséget kínálnak a térség fenntartható fejlesztésére a szelíd turizmus fokozatos és folyamatos fejlesztésével. A jól bemutatott, rendszerbe illesztett turisztikai attrakciók és szolgáltatások nagyobb számú turistát vonzanak a térségbe. Amennyiben egyre több vendég érkezik a Szatmár-Beregbe, akkor nőni fog a helyi vállalkozók és önkormányzatok bevételei. A növekvő igény kielégítésére befektetők jelenhetnek meg, ami új munkahelyek létrejöttét eredményezi. Az új munkahelyek rendelkezésre állása miatt a fiatal lakosság egy része nem költözik el a nagyobb városokba Intézményi háttér Napjainkban még csak a magyarországi Szatmár-Beregi Natúrpark került hivatalos átadásra, de zajlik az ukrajnai és romániai területeken is az előkészítő tevékenység. Amíg a határokon túl a partnerek összegzik a kulturális és természeti értékeket, addig hazánkban felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező natúrpark őrök kerülnek alkalmazásra. A térségben a helyi, natúrparki önkormányzatokkal folytatott együttműködés keretén belül hét új tanösvény, egy kiállítóhely, egy ökoház és a natúrpark látogatóközpontja kerül kivitelezésre 2012 nyaráig. A felsorolt turisztikai attrakciók már integrálásra kerültek a nemzetközi túraútvonal rendszer jelen tervezetébe. A látogatóközpont Szatmár-Bereg közepén, Kisarban kerül megépítésre. A Tisza miatt Kisar fontos közlekedési csomópont szerepét tölti be, így a túraútvonalak is innen indulnak ki. Terveink szerint egyéb finanszírozási rendszerekből

3 kinyomtatott, ingyenes túravezető füzetek (egyéb, több nyelven is elérhető, figyelemfelkeltő kiadványok, tanösvény vezetők, turisztikai térképek) itt vehetők majd át, illetve reményeink szerint a látogatóközpontban bicikli bérlésére is lehetőség nyílik. A nyomvonalak kijelölése során elsődleges szempont volt olyan útszakaszok kijelölése melyek régóta léteznek, és folyamatos karbantartás állnak valamely állami intézmény fenntartó tevékenységének köszönhetően. Ahol azonban szükséges lesz rá, a szükséges eszközökkel rendelkező natúrpark őrszolgálat tagjai elvégzik a kezelési munkálatokat. 5. Környezeti hatás A természeti és kulturális értékek fenntartható bemutatására alapozott ökoturizmus esetében fontos szempont az attrakciók természetes állapotának hosszú távú megőrzése. Az útvonalak kijelölése során törekedtünk arra, hogy veszélyeztetett, sérülékeny élőhelyeket, védett vagy fokozottan védett fajok élőhelyeit a turisták elkerüljék, maximum tanösvények nyomvonalán, érintsék, ismerjék meg azokat. A később várható turisztikai beruházások esetében a natúrparki együttműködés keretén belül, a természet és környezet védelmének érdekében minden önkormányzat számára javasolni fogjuk, hogy kizárólag barna mezős beruházásokat engedélyezzenek a közigazgatási területeiken. 6. A beruházás becsült összege Jelen projekt tevékenység nem tartalmaz olyan beruházási tételeket, melyek bármilyen infrastrukturális formában megjelennének. A projekt költségvetése az alábbi fő sorokra osztható: Támogatásból fedezett kiadások Önrészből, egyéb támogatásból fedezett kiadások Összesen Dologi költségek Humán erőforrás PROJEKT ÖSSZKÖLTSÉGE Kockázatelemzés Jelen projekt esetében nem szükséges kockázatelemzést végezni. A megvalósítási időszak során elegendő idő állt rendelkezésre az alapos tervezéshez és a szakszerű kivitelezéshez. A kijelölt útvonalak országutakon, önkormányzati utakon, több évtizede használt földutakon és gátakon találhatók, ezért rendelkezésre állásukban nem várható változás. A projekt eredményei akkor válnak teljes mértékben hozzáférhetővé, ha Románia csatlakozik a shengeni országokhoz.

4 8. Fenntarthatóság A megvalósíthatósági tanulmány eredményeinek ellenőrzésére mindenképp szükség lesz a kiviteli terv elkészítését megelőzően, illetve a kivitelezés fázisában is. Az elkészült útvonal rendszer A minél egyszerűbb, és gazdaságosabb fenntartás miatt a túra útvonalakat önkormányzati aszfalt és több évtizede használt földutakon, gátak töltéskoronáján, helyenként biciklis nyomvonalakon és végszükség esetén országutakon terveztük. Az önkormányzati utak, a gátak, és az országutak karbantartása az illetékes állami intézmények feladata. A túraútvonalak mentén elhelyezendő infrastruktúra környezetének kezelésére együttműködési szándéknyilatkozatokat kívánunk kötni az illetékes intézményekkel. Ahol erre nincs lehetőség, ott a natúrpark őrszolgálat tagjai és aktivisták végzik el a szükséges munkát. 9. Térkép melléklet Romániai projekt terület túraútvonal rendszere

5 Magyarországi projekt terület túraútvonal rendszere

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Az ökoturizmus és a természetvédelem kapcsolata A védett természeti területek bemutatásában

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4

Részletesebben

Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020

Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Terület és településfejlesztési programok 2014-2020 között, különös tekintettel a Közép-magyarországi régióra JENEI Gábor Programirányító

Részletesebben

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27.

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27. A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek Mihálffy Krisztina Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27. Tartalom Előzmények A projekt haladási üteme A projekt részei A projekt tartalma, indokoltsága

Részletesebben

Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben

Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben Befektetıbarát településekért Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben Reményi László remenyi.laszlo@mnm-nok.gov.hu Befektetıbarát településekért Gazdasági növekedése és a foglalkoztatási helyzet

Részletesebben

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014.

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. Kerékpáros Magyarország Szövetség Alapítva: 2008 Tagjai lehetnek: olyan szervezetek,

Részletesebben

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKKAL VALÓ FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁS A TISZA-TÚR KÖZÉBEN

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKKAL VALÓ FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁS A TISZA-TÚR KÖZÉBEN Intézmény logója Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKKAL VALÓ FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁS A TISZA-TÚR KÖZÉBEN Pesel Antal gazdasági igazgatóhelyettes

Részletesebben

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27 ,,Képzés turisztikai operátorok számára Parajd-2015.november.27 Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete 2007-2015 Együtt vagy egyedül!? MIÉRT Sóvidék - Hegyalja turisztikai potenciál elősegítése közös

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként,

Részletesebben

EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03.

EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03. EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03. EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként, nemzeti és projektszinten Akcióterv

Részletesebben

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

A VAS MEGYE FEJLŐDÉSÉT SZOLGÁLÓ TOP-FORRÁSOK 2014-2020. dr. Balázsy Péter Vas Megye Önkormányzata

A VAS MEGYE FEJLŐDÉSÉT SZOLGÁLÓ TOP-FORRÁSOK 2014-2020. dr. Balázsy Péter Vas Megye Önkormányzata A VAS MEGYE FEJLŐDÉSÉT SZOLGÁLÓ TOP-FORRÁSOK 2014-2020 dr. Balázsy Péter Vas Megye Önkormányzata Szombathely 2015 Megújult a Közgyűlés megújult a hivatal Erős felelősség Vas megye területfejlesztésében

Részletesebben

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Turisztikai attrakciófejlesztés DDOP-2.1.1/A.B-12 tárgyú 90/2012.

Részletesebben

GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül

GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helye0es állam3tkár

Részletesebben

Magyar Kajak Kenu Szövetség

Magyar Kajak Kenu Szövetség Forrásszerzési lehetőségek Százhalombatta, Sáhl 2011.11.25 25 Magyar Kajak Kenu Szövetség Általános tennivalók: Önerő lehetséges maximális mértékéről Kötelezővállalások lehetséges tartalmáról pl. állományi

Részletesebben

A térségfejlesztés modellje

A térségfejlesztés modellje Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje

Részletesebben

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Körösök Völgye Natúrpark Egyesület 2010. szeptember 1/29 Az Egyesület megalakulása - 2002 Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Tagsága (2010 év) Ssz. Önkormányzatok Ssz. Egyéb szervezetek, magánszemélyek

Részletesebben

Komplex vidékfejlesztési program az Ormánságban

Komplex vidékfejlesztési program az Ormánságban Komplex vidékfejlesztési program az Ormánságban Előzmények 2005: "Az Ormánság komplex rehabilitációs és területfejlesztési programja" című megvalósíthatósági tanulmány 2007: Ős-Dráva Program vízellátó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM

TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM III. TENGELY VIDÉKI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSE 2012. Támogatás tárgya 103/2012. (x. 1.) Helyi/országos védelem alatt álló építmény, építményrész (1.célterület)

Részletesebben

Kerékpáros fejlesztési lehetőségek a Széchenyi 2020 Programban

Kerékpáros fejlesztési lehetőségek a Széchenyi 2020 Programban Kerékpáros fejlesztési lehetőségek a Széchenyi 2020 Programban A kerékpáros turisztikai támogatási lehetőségeket megalapozó fejlesztéspolitikai háttér Zala két keréken záró konferencia 2015. március 12.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/10. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Több, mint turizmus I Mehr, als Tourismus nemzetközi tanácskozás I Internationale Konferenz 2015. február 12. Hegykő, Tornácos Panzió Kártyarendszerek

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK

HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK ILLESZKEDÉSE A 2007-2013-AS IDŐSZAK NEMZETI STRATÉGIAI REFERENCIA KERET ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMJÁHOZ 2006. JÚNIUS 15. Hajdú-Bihar megye Stratégiai

Részletesebben

A Vasfüggöny Nyomvonal (Iron Curtain Trail)

A Vasfüggöny Nyomvonal (Iron Curtain Trail) A Vasfüggöny Nyomvonal (Iron Curtain Trail) Go Green (IPA CBC) nyitókonferencia Pámer Zoltán DDRFÜ Nonprofit Kft. Pécs, 2013. március 9. A projekt általános bemutatása Az egykori vasfüggöny vonalán (Iron

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja. dr. Horváth Alpár

A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja. dr. Horváth Alpár ? A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja dr. Horváth Alpár Kontextus Sóvidék-Hegyalja HACS 41-313.-as intézkedés, Falusi turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázati kiírás Sóvidék-Hegyalja

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla

Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla Transznacionális Együttműködés 2014-2020 Közép-Európa 2020 és Duna Hegyesi Béla Tartalom Az Európai Területi Együttműködés A Közép Európa program bemutatása A Közép Európa program prioritásterületei A

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt

Részletesebben

5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 5 POSTAKOCSI PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI Gyarmati- Litter Tímea projekt

Részletesebben

Szentesi Művelődési Központ 6600 Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz. Témafelelős: Varróné Szabó Ildikó Iktatószám: 3203/2011.

Szentesi Művelődési Központ 6600 Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz. Témafelelős: Varróné Szabó Ildikó Iktatószám: 3203/2011. Szentesi Művelődési Központ 6600 Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz. Témafelelős: Varróné Szabó Ildikó Iktatószám: 3203/2011. Tárgy: Magyrország-Szerbia (Szentes-Topolya) IPA határon átnyúló együttműködési

Részletesebben

Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető

Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Kistérségi Információs Rendszer Fejlesztési Irányok Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Balaton-Park 2000. Kht. A Környezetvédelmi Szolgáltató Közhasznú Társaságot, 8

Részletesebben

BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ

BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ MI A BUBI? BUDAPESTI KERÉKPÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI RENDSZER EU FINANSZÍROZÁS, KÖZSZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 6.sz.melléklet Swot analízis Erősségek Strengths A természeti környezet, a növény és állatvilág sokszínűsége borvizek gazdagsága, élő hagyományok, népszokások,

Részletesebben

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén ICT - Vasfüggöny fórum Tiszasziget 2014. augusztus 4. Budai Krisztina - Hogyor Veronika Magyar Falusi és Zöldturizmus Programiroda NAKVI Financial

Részletesebben

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest Összetekerünk projekt tájékoztató 2015. Budapest Aktuális trendek 2.3 milliárd bringatúra évente! 20.4 millió vendégéjszaka 44 milliárd euró a gazdaságban (ECF 2013. adatok) Aktuális trendek A turisztikai

Részletesebben

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei Balatonfüred és környéke gyöngyszemei azaz Balatonfüred és a Kelet-balatoni Kistérség mikro-régiójának összefogása az egész éves kulturális, egészség- és borturizmus fenntartható fejlôdéséért. Balatonfüred

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként LEADER-szerűség az intézkedések, projektjavaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági

Részletesebben

Közös ipari park és területi gazdaságfejlesztési stratégia kialakítása HUHR/1001/2.1.4/0004

Közös ipari park és területi gazdaságfejlesztési stratégia kialakítása HUHR/1001/2.1.4/0004 Közös ipari park és területi gazdaságfejlesztési stratégia kialakítása HUHR/1001/2.1.4/0004 A projekt kedvezményezettei: Vezető partner: Tótszerdahely Önkormányzata Projekt partner: Gorican Önkormányzata

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása Gonda Tibor 2014. augusztus 30. Vörösmart/Zmajevac A Baranya Zöldút települései A GoGreen projekt keretében kialakított zöldút által lefedett 19 magyarországi

Részletesebben

A szelíd turizmus kritériumai

A szelíd turizmus kritériumai A szelíd turizmus kritériumai Történet röviden 60-as évektől fokozódó kritikák Stockholm, 1972: Környezet és fejlődés Brundtland-jelentés, 1974 Rio de Janeiro, 1992: Föld Csúcs Ökoturizmus fogalmának megjelenése

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu szám: 02/271-8/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Berencsi Miklós osztályvezető KKK Budapest, 2014. december 2. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés KENYI Döntéselőkészítés EuroVelo 6 (Rajka-Bp.

Részletesebben

TURIZMUS 2014-2020. 2014. május 28. Nyíregyháza. Deák Attila

TURIZMUS 2014-2020. 2014. május 28. Nyíregyháza. Deák Attila A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga

Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga Szerző: dr. Gál András Levente OKTATÁSI KÉRDÉSEK I. Melyek az infrastruktúra fejlesztésének állományi és hagyományos alapjai?

Részletesebben

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Budai Krisztina ZöldutakMódszertani Egyesület Greenways Nemzetközi háttér USA-ból induló mozgalom: Rekreáció, mozgás, egészség. Zöldút tervezés

Részletesebben

Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A Balatoni Integrációs Kft. fő feladatai a régió jövőjét szolgáló fejlesztési dokumentumok elkészítése, megvalósulásukat segítő projektfejlesztési,

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 területek bemutatása Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011. Balaton Rajongók Múzeuma sajtónyilvános projektzáró rendezvény

NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011. Balaton Rajongók Múzeuma sajtónyilvános projektzáró rendezvény NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011 Balaton Rajongók Múzeuma sajtónyilvános projektzáró rendezvény KÜLDETÉS TRADÍCIÓ 114 éve a Balaton és az Önök szolgálatában Projektportfólió ALFA program Balatoni Múzeum Fejlesztendő

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban

Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban A projekt bruttó összköltsége: 166.817.040.- Ft, 100%-os támogatási intenzitás mellett. Megvalósítási időszak: 2015.02.02-2015.05.29. Projektazonosító:

Részletesebben

Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004

Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004 Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004 Berencsi Miklós Keszthely, 2014. október 21. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés Felmérés InformaFka

Részletesebben

Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata

Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata Alsónémedi Nagyközség Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata Készítette: Czafrangó Ágnes Fiatal Diplomások a Környezet Védelméért Alsónémedi bemutatása Budapest Alsónémedi általános jellemzői

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák

A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák Tények és számok A turizmus a világon az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat: 1990 és 2004 között 4,2%-os növekedés 2004: külföldre

Részletesebben

Támogatás tárgya. E jogcím keretében 3 célterület támogatható.

Támogatás tárgya. E jogcím keretében 3 célterület támogatható. Turisztikai tevékenységek ösztönzése 137/2008 (X.18.) FVM rendelet Támogatás célja A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása,vagy megırzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható

Részletesebben

A kerékpárút fenntartás szervezeti modellje Magyarországon.

A kerékpárút fenntartás szervezeti modellje Magyarországon. A kerékpárút fenntartás szervezeti modellje Magyarországon. Országosan alkalmazható, rugalmas, helyi adottságokhoz illeszthető, de a központi felügyeletet és áttekintést biztosító modell. FELADATOK FENNTARTÁS

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért

ATTAC: Arac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési

Részletesebben

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai Közbeszerzési eljárás tárgya Projekt neve, azonosítószáma Közbeszerzési eljárás eredményéről a döntés időpontja Nyertes

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! NÓGRÁD MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAMOK TERVEZÉSE (előzetes) ELŐZETES RÉSZPROGRAM TERVEK 1. Vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési program 2. Ipari hagyományokon

Részletesebben

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:

Részletesebben

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 8. melléklet A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező

Részletesebben

Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében. Bad Sauerbrunn 2010. november 19.

Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében. Bad Sauerbrunn 2010. november 19. Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében Bad Sauerbrunn 2010. november 19. A Fertő-Hanság Nemzeti park és a Nationalpark Neusiedler See- Seewinkel védett területei Fertő-tó

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye

Részletesebben

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Részletesebben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák

Részletesebben

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB: 80.080-47/2006. J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye Összeállította: Egyeztetve: Nagy László Városüzemeltetési

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete 1 Mellékletek M1. táblázat Az NFÜ projektadatbázisának és a KELER Zrt. ISIN-adatbázisának struktúrája NFÜ-adatbázis mező KELER

Részletesebben

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv Hozzászólások összefoglalója A tervezői csoport tagjait munkaszervezet vezető köszöntötte, majd ismertette az ülés témáit: - stratégia jövőképének, fő célkitűzéseinek megerősítése és konkretizálása - a

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

A projekt részletes bemutatása

A projekt részletes bemutatása HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és

Részletesebben

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16.

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. Vers József, tájegység-vezető Balaton-felvidéki

Részletesebben