NSO beszámoló. Bázár György

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NSO beszámoló. Bázár György"

Átírás

1 NSO beszámoló 2011 Bázár György

2 NSO National Safety Officer Nemzeti Biztonsági Tisztségviselő Minden olyan nemzeti szövetség, amely nemzetközi lovastusa versenyt rendez, köteles kijelölni egy tevékenyen közreműködi nemzeti biztonsági tisztségviselőt (NSO). Az NSO tartja a FEI-vel a kapcsolatot minden olyan ügyben, amely közvetlen kapcsolatban áll a Lovastusa Kockázatkezelési Programmal. - Balesetek bejelentése - Adatgyűjtés és adatszolgáltatás - Közvetítés a FEI és a Nemzeti Szövetségek között

3 A FEI álláspontja a lovastusa sportot illetően A lovastusa a lovas tudásának, a lovaglásnak egy izgalmas, komoly kihívást jelentő, széleskörű tesztje, egy elfogadott és elfogadható kockázati szinten belül. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minden képzettségi szinten felelős sportolók fokozatosan kiképzett lovakkal versenyezzenek annak érdekében, hogy ne tegyék ki magukat és lovaikat magasabb kockázatnak, mint ami a sport természetéből adódóan annak egyértelmű velejárója. Bővülő sport Ne jelentsen felhígulást! Fáradt ló hajszolása Veszélyes lovaglás (akarva/akaratlanul)! NEM HÁBORÚ Ha rossz napod van, add fel!

4 Lovas kizárása a terepverseny előtt Megelőző kockázatkezelési intézkedésként a versenybíróságnak bármikor a verseny alatt jogában áll kizárni egy versenyzőt, mielőtt megkezdené a terepversenyt, amennyiben komoly aggodalom merül fel azzal kapcsolatban, hogy kezelni tudja-e lovát a terepversenyen. Bármilyen ilyen jellegű kizáráshoz kapcsolódnia kell egy hivatalosan rögzített figyelmeztetésnek.

5 Veszélyes lovaglás

6 Veszélyes lovaglás

7 532. Pontozás

8 Minimális Alkalmassági Feltételek Minimum Eligibility Requirements, MER A korábbi "Minősítő Eredmények" kifejezés helyett a "Minimális Alkalmassági Feltételek" (továbbiakban MER) elnevezést vezette be a Nemzetközi Lovas Szövetség. Ezzel kívánják elkerülni azt a téves látszatot, miszerint a kisebb pályákon sikeresen teljesítő sportolók eredményeik alapján képesek lesznek arra, hogy részt vegyenek a magasabb kategóriák versenyein. Az előírás azonos maradt, csupán a megfoglamazás változott. A rendszer a minimális követelményeket rögzíti, melynek értelem szerűen ki kell egészülni a szakmai vezetés jóváhagyásával. A Nemzeti Szövetségek felállíthatnak ennél komolyabb követelményrendszert is a lovasok/lovak nevezéseinek engedélyezése során.

9 Példa Bajnokságon való részvételhez FEI MER + Min. 60% díjlovaglás Max. 45mp eltérés az alapidőtől a tereppályán Max. 2 verőhiba az ugrópályán

10 Régi megfogalmazás: Az eddigi eredmények alapjánk tíz lovas minősült az Európa-bajnokságra. Új megfogalmazás: Az eddigi eredmények alapján tíz lovas tett eleget az Európa-bajnokságon való szerepléshez szükséges minimális feltételeknek.

11 HAZAI STATISZTIKA lovas 126 ló 5 helyszín 9 verseny 33 versenyszám 434 start 20 esés 2 bukás

12 HAZAI STATISZTIKA 2010 NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI VERSENYEK Versenyek száma kategóriánként Startok száma kategóriánként 0.80cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m Összesen 33 Összesen 434 Esések száma kategóriánként Bukások száma kategóriánként 0.80 cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m Összesen 18 Összesen 2 B kategória a 1m00 csoportba került besorolásra

13 HAZAI STATISZTIKA 2010 CSAK NEMZETI VERSENYEK Versenyek száma szintenként Startok száma szintenként 0.80cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m Összesen 27 Összesen 353 Esések száma kategóriánként Bukások száma kategóriánként 0.80 cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m cm 0.90 cm 1m00 1m10 1m15 1m Összesen 13 Összesen 2 B kategória a 1m00 csoportba került besorolásra

14 Nemzetközi trendek: Versenyek FEI STATISZTIKA Össz. 1* 2* 3* 4* CIC CCI Startok Össz. 1* 2* 3* 4* CIC CCI

15 FEI STATISZTIKA Nemzetközi trendek: Esés / Bukás Össz. CIC CCI Akadállyal összefüggésben Akadályok között / / / / / / Oka Esés Bukás Rotációs bukás Sérülés nélkül Könnyű sérülés Súlyos sérülés Halálos baleset : 2,9 millió akadály ugratás : összesen 7 halálos baleset

16 FEI STATISZTIKA Nemzeti Nemzetközi összehasonlítás 2,68% nemzeti esési arány (HUN 4,25%) 4,94% nemzetközi esési arány 0,4% nemzeti bukási arány (HUN 0,56%) 1,55% nemzetközi bukási arány

17 Hiba az 1* nevezések engedélyezésénél? Könnyű nemztei pályák? Nyomulás a felsőbb kategóriák felé? Eladhatóbb ló? Szülő, tulaj, szponzor? Nemzetközi verseny = újdonság? Rendezői elvárás nemzeti szinte, hogy ne legyen baj?

18 EGYÉB TÉMÁK (London 2011) 1* MER: országok, ahol nehéz minősülni / profi lovasnak nincs ideje Stílusversenyek Visszaléptetés: 2 esés / év vizsgálat Gyakorta eső lovasok, gyakorta bukó lovak megfigyelése Kognitív vizsgálatok: eszméletvesztés <15mp = 6 nap / >15mp = 6 hét FEI DVD lovas, edző, hivatalos személy, rendező, tulaj, szponzor Nemzeti szinten nemzetközi TD bevonása CD/TD büntetőjogi felelőssége Irányító központ szerepe Média MedCard: kinek, minek? / PR / webes megoldások

19 Köszönöm a figyelmet!

Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás

Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás Verseny ideje: 2010.05.13-2010.05.16 Típusa: Nemzetközi - kategória Lovasakadémia Sport Helyszíne: Club # Nevezés lezárása 2010.05.13 20:00 MCP

Részletesebben

Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa: Nemzetközi / Nemzeti. Boxdíj (HUF) 0 18750. MCP díj (HUF) # Nevezés lezárása 2010.06.

Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa: Nemzetközi / Nemzeti. Boxdíj (HUF) 0 18750. MCP díj (HUF) # Nevezés lezárása 2010.06. XIV. Nagykanizsai Military 2010. július 2-4. Nemzeti kategóriák versenykiírása (Nemzetközi kategóriák versenykiírása letölthető a www.eventing.hu oldalról) Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa:

Részletesebben

Országos Lovastusa Minősítő Verseny

Országos Lovastusa Minősítő Verseny Országos Lovastusa Minősítő Verseny Nagykanizsa VERSENYKIÍRÁS Magyar Lovas Szövetség által elfogadva: 2008. május I. Általános információk 1. Verseny: Státus: CCN/CNC Kategória: Felnőtt Ifjúsági Junior

Részletesebben

Nemzetközi Lovastusa Verseny

Nemzetközi Lovastusa Verseny Nemzetközi Lovastusa Verseny Nagykanizsa VERSENYKIÍRÁS (angol nyelvű hivatalos FEI versenykíirás magyar nyelvű kivonata) Nemzetközi Lovas Szövetség által elfogadva: Lausanne, 2008. március 10. Catrin Norinder

Részletesebben

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21.

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Verseny ideje: 2013.09.21-2013.09.21 Típusa: Megyei Döntő - kategória Lajta-Hanság Zrt. Helyszíne: Lovasiskola Címe: Mosonmagyaróvár Kálnoki u. 28. Rendező neve:

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. szeptember 15-től Kelt: Budapest, 2010. szeptember 15-én Lázár Vilmos elnök A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG (a továbbiakban: Szövetség) elnöksége a sportról szóló 2004.

Részletesebben

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA Propojený obrázek nelze zobrazit. Příslušný soubor byl pravděpodobně přesunut, přejmenován nebo odstraněn. Ověřte, zda propojení odkazuje na správný soubor a umístění. Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI

Részletesebben

Csongrád Megyei Lovas Szövetség

Csongrád Megyei Lovas Szövetség Csongrád Megyei Lovas Szövetség Szabadidős lovas rendezvény versenykiírása Helyszín: Sándorfalva Dátum: 2015.augustus. 09. Rendező szervezet neve: Orion Sport És Kulturális Egyesület A versenyhelyszín

Részletesebben

II. Hévízi Derby (C0 - A2)

II. Hévízi Derby (C0 - A2) II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap

Részletesebben

NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009

NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009 M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g L o v a s t u s a S z a k b i z o t t s á g -------------------------------------------------------- NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009 BUDAPEST 2009. ÁPRILIS 09.

Részletesebben

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője A verseny helyszíne: Budapest, Nemzeti Lovarda A verseny időpontja: 2015. szeptember 4-6. A verseny rendezője: Magyar

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV

VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői

VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Egyes, kettes és póni fogatok részére. 2014. Augusztus 10. Algyő. Verseny célja:

VERSENYKIÍRÁS. Egyes, kettes és póni fogatok részére. 2014. Augusztus 10. Algyő. Verseny célja: VERSENYKIÍRÁS Algyői Lovas napok Megyei Fogathajtó Verseny keretében rendezendő CAN-C. kategóriás fogathajtó versenyre, amely egyben a Csongrád megyei amatőr fogathajtó bajnokságminősítő versenye. Egyes,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Nevezési határidő: 2012. 05. 15.

VERSENYKIÍRÁS. Nevezési határidő: 2012. 05. 15. VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

Szalabán Attila a Zalai Hírlap Szerkesztője. Végh Csaba a Kanizsa Lovasklub Elnöke. Címe: 8800 Nagykanizsa, Kisberki út 11.

Szalabán Attila a Zalai Hírlap Szerkesztője. Végh Csaba a Kanizsa Lovasklub Elnöke. Címe: 8800 Nagykanizsa, Kisberki út 11. Verseny kiírás I.Általános információ (115. Cikkely ) 1. Verseny Típusa: CIC/CNC Kategóriája: Felnőtt/Ifjúsági lovas/junior Nehézségi foka: */** A, A nyitott, AO, Időpontja: 2003/05/30-06/01. Helye: Nagykanizsa,

Részletesebben

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések VERSENYKIÍRÁS I. A verseny adatai: A verseny helyszíne: Kaposvári Egyetem AK Pannon Lovasakadémia Cím: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Dátum: 2015. november 7-8. A verseny besorolása: Országos Bajnokság

Részletesebben

VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA

VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA Az alábbi lista csak emlékeztetőül szolgál a hogyan és mit kérdésekre a Szabályzat, és a Memorandumban szolgál részletes válasszal. HIVATALOS SZEMÉLYEK

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Nevezés díj: 3000 Ft. A versenybíróság elnöke: Dr. Szentirmai István. Pályaépítő: Katona Ferenc. Versenyiroda: Katona Balázs

VERSENYKIÍRÁS. Nevezés díj: 3000 Ft. A versenybíróság elnöke: Dr. Szentirmai István. Pályaépítő: Katona Ferenc. Versenyiroda: Katona Balázs VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport megismertetése, tömegbázisának kiépítése és az érdeklődő közönség sportszerű szórakoztatása. A versenyek a fogatsport hagyományainak megőrzését, a magyar

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT B KATEGÓRIÁS KETTESFOGAT VERSENYZŐK RÉSZÉRE

VERSENYSZABÁLYZAT B KATEGÓRIÁS KETTESFOGAT VERSENYZŐK RÉSZÉRE Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága VERSENYSZABÁLYZAT B KATEGÓRIÁS KETTESFOGAT VERSENYZŐK RÉSZÉRE 2009. Izsák, 6070, Szabadság tér 1. Tel.: +36 (76) 568-063 Mobil: +36 (30) 995-3482 Fax: +36

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2013 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések VERSENYKIÍRÁS I. A verseny adatai: A verseny helyszíne: Kaposvári Egyetem EC Pannon Lovasakadémia Cím: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Dátum: 2013. október 12-13. A verseny besorolása: Nyílt Országos

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2014 KATEGÓRIÁK NYÁR: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések VERSENYKIÍRÁS I. A verseny adatai: A verseny helyszíne: Kaposvári Egyetem EC Pannon Lovasakadémia Cím: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Dátum: 2014. szeptember 27-28. A verseny besorolása: Országos Bajnokság

Részletesebben

Fédération Equestre Internationale. Rules for Eventing

Fédération Equestre Internationale. Rules for Eventing FEI Fédération Equestre Internationale Rules for Eventing A Nemzetközi Lovas Szövetség Nemzetközi Lovastusa versenyeire vonatkozó Szabályzata 22. kiadás Érvényes: 2006. január 1-től. 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS...5

Részletesebben

PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2015.

PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2015. 1 PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2015. Tartalomjegyzék Célkitűzések a Póni Klub díjugrató versenyeken Etikai irányelvek I. rész - Általános szabályok 1) Versenyszámok 2) Pálya a) Általános szabályok b)

Részletesebben

PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2009.

PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2009. 1 PÓNI KLUB DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 2009. Tartalomjegyzék Célkitűzések a Póni Klub díjugrató versenyeken Etikai irányelvek I. rész - Általános szabályok 300) Versenyszámok 301) Pálya a) Általános szabályok

Részletesebben

PÓNI KLUB REGIONÁLIS MINŐSÍTŐ VERSENYEK SZABÁLYZATA

PÓNI KLUB REGIONÁLIS MINŐSÍTŐ VERSENYEK SZABÁLYZATA 1 Magyar Póni Klub Szövetség versenyszabályzata 2015. PÓNI KLUB REGIONÁLIS MINŐSÍTŐ VERSENYEK SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék Célkitűzések a Póni Klub Regionális Minősítő versenyein Etikai irányelvek I.RÉSZ

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. Sóskúti Lovas-és Élménypark 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban:

Részletesebben

FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára egyesfogat kategória. 2. Kiírás: 5, 6, 7 éves lovak számára, kategóriaként különválasztva

FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára egyesfogat kategória. 2. Kiírás: 5, 6, 7 éves lovak számára, kategóriaként különválasztva FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára egyesfogat kategória 1. Általános elvek: Ezt a szabályzatot a Nemzetközi Lovas Szövetség (továbbiakban: FEI) szabályzataival együttesen kell értelmezni,

Részletesebben

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, Hanshi Papp Valér, Kyoshi A verseny

Részletesebben

Globe Carex Mayenne. Írta: Kozabel Zsuzsanna

Globe Carex Mayenne. Írta: Kozabel Zsuzsanna Írta: Kozabel Zsuzsanna Globe Carex Mayenne Military 2010. év felnőtt bajnoka Schaller volt Globe Carex Mayenne nevű lovával a Póni Klub Szövetség színeiben. Az angol telivér 1996-ban született, tenyésztője

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A

Részletesebben

Csongrád Megyei Lovas Szövetség. Fogathajtó szakág

Csongrád Megyei Lovas Szövetség. Fogathajtó szakág VERSENYKIÍRÁS CAN-C. kategóriás fogathajtó versenyre, amely egyben a Csongrád megyei amatőr fogathajtó bajnokság DÖNTŐ A Délkelet-magyarországi Regionális Bajnokság minősítő versenye és egyben szabadidős

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

Kedves Lovas Barátunk, Tisztelt Vendégünk!

Kedves Lovas Barátunk, Tisztelt Vendégünk! Kedves Lovas Barátunk, Tisztelt Vendégünk! A Kecelhegyi Lovassport Közhasznú Egyesület VI. Halloween Kupa amatőr hobbi lovasversenyt rendezi meg. Szeretettel meghívunk téged és családodat, hogy töltsétek

Részletesebben

AMATŐR GYERMEK LOVASVERSENY 2014

AMATŐR GYERMEK LOVASVERSENY 2014 1. Bevezető AMATŐR GYERMEK LOVASVERSENY 2014 versenyszabályzat A verseny sorozatot elsősorban amatőr, hobbi szinten lovagló 18 év alatti gyermekek részére kívánjuk lebonyolítani, kivéve a díjlovagló és

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

A Magyarországon legnépszerűbb lovas szakágak összehasonlító helyzetértékelése Díjlovaglás

A Magyarországon legnépszerűbb lovas szakágak összehasonlító helyzetértékelése Díjlovaglás 1 A Magyarországon legnépszerűbb lovas szakágak összehasonlító helyzetértékelése Díjlovaglás Tanulmány Magyar Lovas Szövetség Budapest, 2011. november 2 A. Helyzetértékelés Nemzetközi összehasonlításban

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország B kategóriás Fogathajtó Bajnokságának és versenyeinek Szabályzata

Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország B kategóriás Fogathajtó Bajnokságának és versenyeinek Szabályzata Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága Magyarország B kategóriás Fogathajtó Bajnokságának és versenyeinek Szabályzata 2012 egyes- és kettesfogatok részére 2012. február 17-i verzió 6070 Izsák,

Részletesebben

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések

I. A verseny adatai: Általános rendelkezések VERSENYKIÍRÁS I. A verseny adatai: A verseny helyszíne: Kaposvári Egyetem EC Pannon Lovasakadémia Cím: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Dátum: 2012. szeptember 22-23. A verseny besorolása: Országos Bajnokság

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AMATŐR EGYES, KETTES ÉS PÓNI FOGATOK RÉSZÉRE 2015. ÉVRE

VERSENYKIÍRÁS AMATŐR EGYES, KETTES ÉS PÓNI FOGATOK RÉSZÉRE 2015. ÉVRE VERSENYKIÍRÁS AMATŐR EGYES, KETTES ÉS PÓNI FOGATOK RÉSZÉRE 2015. ÉVRE Módosítva: 2015.08.19. C kategória A versenyek célja: -a fogatsport népszerűsítése, hagyományainak megőrzése - versenyzési lehetőség

Részletesebben

A harmadik napon az egyéni fegyveres küzdelemben Kovács Csaba indult. A 350m/perc iramú kard+pisztoly pályán 42 induló közül a 6.

A harmadik napon az egyéni fegyveres küzdelemben Kovács Csaba indult. A 350m/perc iramú kard+pisztoly pályán 42 induló közül a 6. Gotha, 2015 Május 29-31.között került sor a III. Német Nemzetközi Nyílt Katonai Lovas Bajnokságra, ezúttal is a Gotha közelében fekvő Boxberg lovas centrumban. A tavalyihoz hasonlóan idén is a Soproni

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

NYEREGSZEMLE LOVAS KUPA VERSENYSZABÁLYZAT

NYEREGSZEMLE LOVAS KUPA VERSENYSZABÁLYZAT NYEREGSZEMLE LOVAS KUPA VERSENYSZABÁLYZAT 1., A verseny célja Lehetőséget teremteni a hagyományos versenyszámokon kívül, az azokban nem versenyző, de megmérettetésre vágyó, amatőr lovasok számára, hogy

Részletesebben

LOVASTUSA SZABÁLYZAT. 24-dik, 2015. Január 1-től érvényes kiadás. 2015. január 8-án módosítva

LOVASTUSA SZABÁLYZAT. 24-dik, 2015. Január 1-től érvényes kiadás. 2015. január 8-án módosítva LOVASTUSA SZABÁLYZAT 24-dik, 2015. Január 1-től érvényes kiadás 2015. január 8-án módosítva Nyomtatva Svájcban Copyright 2012 Fédération Equestre Internationale Másolása szigorúan tilos Fédération Equestre

Részletesebben

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015.

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. Időpont: 2015. március 28. április 12. közötti időszak. Lehetséges versenynap, megfelelő időjárás esetén: 2015. március 28.

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyar Köztársaság Fogathajtó Bajnokságának és A kategóriás versenyeinek Szabályzata 2009.

Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyar Köztársaság Fogathajtó Bajnokságának és A kategóriás versenyeinek Szabályzata 2009. Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága Magyar Köztársaság Fogathajtó Bajnokságának és A kategóriás versenyeinek Szabályzata 2009. egyes-, kettes-, négyes- és pónifogatok részére 6070 Izsák, Szabadság

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR téli kupa terepversenyek szabályzata 2012-13 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 BUGGY

Részletesebben

A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei

A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei 1/1 Díjugratás Verseny: 2012.05.19.-05.20. Nagycenki Világörökség Díjugrató verseny B/0 nyitott vrsz 80-90 cm: 4. helyezett: Tóth Barbara ló neve: 16385

Részletesebben

Nemzetközi Díjugrató-verseny

Nemzetközi Díjugrató-verseny Nemzetközi Díjugrató-verseny Nagykanizsa 2007. június 22-24. VERSENYKIÍRÁS Magyar Lovas Szövetség által elfogadva Budapest, 2007. április 23. Fugli Károly Főtitkár I. Általános tudnivalók 1. Verseny típusa

Részletesebben

GHÍD.HU TRIÁL. Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán. Balatonfüred, Bringapark

GHÍD.HU TRIÁL. Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán. Balatonfüred, Bringapark GHÍD.HU TRIÁL Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa RENDEZŐ: Bike Fest Kft. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán HELYSZIN: Balatonfüred, Bringapark IDŐPONT: 2011. június 24-26. SZAKÁG: MTB Triál

Részletesebben

Versenykiírás Rendező. Verseny időpontja. A verseny helyszíne. Nevezés

Versenykiírás Rendező. Verseny időpontja. A verseny helyszíne. Nevezés Versenykiírás Rendező Soproni Rendészeti Sportegyesület, Soproni Atlétikai Klub, SMJV Polgármesteri Hivatal Sportfelügyeleti Csoport Csuka Zsolt SRSE elnök csuka.zsolt2@gmail.com Verseny időpontja 2015.szeptember

Részletesebben

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata PREAMBULUM Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Versenykiírás: 1. A verseny jellege: nyílt nemzetközi kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros

Részletesebben

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat:

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat: A soproni Nádasdy huszárok 5 fős csapattal neveztek a Német Nemzetközi Katonai Lovas Bajnokságra. A szervezők- a Német Katonai Lovasszövetség- a nevezésünk után kedves hangvételű levélben biztosítottak

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

Amatőr lovas verseny

Amatőr lovas verseny Amatőr lovas verseny Ügyességi versenyek szabályzata Az ügyességi verseny három versenyszámból áll, nehézségi sorrendben: 1. Kezdő 2. Könnyű 3. Nehéz Minden versenyszám nyílt, korhatár nélküli. A versenyrendező

Részletesebben

UL Tanúsítási Kézikönyv - ULKK / MRSZ - Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség

UL Tanúsítási Kézikönyv - ULKK / MRSZ - Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség A.4. Felelősségek az MRSZ - Motoros Könnyű repülő Sport Szövetség MKSSZ Légi alkalmasság Tanúsítás folyamatában: A.4.1. Felelősségek a SES A1 és az UL A2 területek Légi alkalmasság felülvizsgáló folyamatában:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. VERSENYKIÍRÁS Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség (1066 Budapest, Jókai utca 18.) engedélyével nyílt bajnokságként megrendezésre

Részletesebben

Versenykiírás I. Gyöngyösi Kikiáltó Kempo Kupa

Versenykiírás I. Gyöngyösi Kikiáltó Kempo Kupa Szakmai fővédnök: Fővédnök: Főbíró: Hanshi Lévai László (7. Dan) Magyar ZBK Kempo Sportszervezet tiszteletbeli elnöke Dr. Bekecs Andrea (Heves megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője) Renshi

Részletesebben

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0 Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0 I. Bevezetés A Csongrád Megyei (továbbiakban: Szövetség) egyik legfontosabb feladatának tekinti a hobby- és utánpótlás lovasélet

Részletesebben

Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012

Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012 Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012 FŐSZERVEZŐ: RENDEZŐ: HELYSZIN: Jóna Péter Mátyási Zoltán Balatonfüred, Bringapark IDŐPONT: 2012. június 17 SZAKÁG: MTB Triál (BALATON BIKE FESZT KUPA) (REG.)

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT A bajnokság helye és ideje: 2015. 05.09-10. Nyíregyháza, Városi Stadion, Sóstói út 24 Tiszavasvári út 4. (kalapácsvetés) A bajnokság

Részletesebben

Békés Megyei Lovas Szövetség. A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013.

Békés Megyei Lovas Szövetség. A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013. Békés Megyei Lovas Szövetség A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013. Póni kettes fogatok ill. egyes- és kettes fogatok részére ver 1.0 A versenykiírás

Részletesebben

SURF SPORTÁG 2015. versenykiírás

SURF SPORTÁG 2015. versenykiírás SURF SPORTÁG 2015. versenykiírás Általános Szabályok: A surf (hullámszörf sportágba sorolt kategóriák) Országos Bajnoki versenysorozatot és az egyes futamokat a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági

Részletesebben

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására. 2015. május 15.

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására. 2015. május 15. Csongrád Megyei Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2015. május 15. I. BEVEZETÉS A Csongrád Megyei (továbbiakban: Szövetség) egyik legfontosabb feladatának tekinti a hobby- és utánpótlás

Részletesebben

REINING ( WESTERN DÍJLOVAGLÓ) VERSENYEK

REINING ( WESTERN DÍJLOVAGLÓ) VERSENYEK Jelen kiadás az FEI - Nemzetközi Lovas Szövetség Reining (western díjlovagló) Szabályzatának magyar nemzeti versenyeken érvényes kiegészítéseit, tartalmazza. A szabályzat alapját mindenkor az érvényben

Részletesebben

Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata

Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata CAN-A**; CAN-A*; CAN-B**; CAN-B*; CAN-C (szintek és feljutás rendszere)

Részletesebben

A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség

Részletesebben

10:00 KEZDŐ ÜGYESSÉGI VERSENY Kezdő lovasok versenye, ahol különböző ügyességi feladatokat kell időre végrehajtani, minél kevesebb hibával.

10:00 KEZDŐ ÜGYESSÉGI VERSENY Kezdő lovasok versenye, ahol különböző ügyességi feladatokat kell időre végrehajtani, minél kevesebb hibával. NAGYCENKI CSALÁDI LOVAS NAP Helyszín: Gróf Széchenyi István Kastély, Lovas pálya Időpont: 2014. augusztus 9. 09:00 Ünnepélyes Megnyitó 09:15 FUTÓSZÁRAS VERSENY Kezdő gyermek lovasok futószáron mutatják

Részletesebben

A Magyar Lovasterápia Szövetség Díjlovas versenye CDI3*/CDIJ/CDIY/CDIP- CDN-A és Lovasterápiás versenye

A Magyar Lovasterápia Szövetség Díjlovas versenye CDI3*/CDIJ/CDIY/CDIP- CDN-A és Lovasterápiás versenye A Magyar Lovasterápia Szövetség Díjlovas versenye CDI3*/CDIJ/CDIY/CDIP- CDN-A és Lovasterápiás versenye 2015. szeptember 25-27. Fót I. Általános tudnivalók 1. A verseny megnevezése: Versenykiírás A Magyar

Részletesebben

Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6.

Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6. 2014 Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6. 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban: MLSz Lovastorna

Részletesebben

VII. Pulai Lovaspark Kupa Versenykiírása

VII. Pulai Lovaspark Kupa Versenykiírása VII. Pulai Lovaspark Kupa Versenykiírása CDN-A * /B Balatonvilágos, 2014. augusztus 01-02-03. ALAPADATOK Rendező: Pulai Lovaspark Kft. Cím: 8164 Balatonfőkajár, Pulai Tanya HRSZ 0154/10 Levelezési cím

Részletesebben

MKOSZ Streetball Budapest 3x3 Kupa. Versenykiírása

MKOSZ Streetball Budapest 3x3 Kupa. Versenykiírása MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE MKOSZ Streetball Budapest 3x3 Kupa Versenykiírása 2013 1 MKOSZ Streetball 3x3 Budapest Kupa MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Magyar Kosárlabdázók Országos

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

Tattersall B0-B4 július 2-3.

Tattersall B0-B4 július 2-3. Tattersall B0-B4 július 2-3. Dátum: 2011.07.02-2011.07.03 Típusa: B - kategória Miesto: Budapest TATTERSALL 1087 Budapest Adresa: Kerepesi út 7. Usporiadateľ: BLK-N.L. Kft 1087 Budapest Kerepesi út adresa:

Részletesebben

Versenykiírás Vecsés 2015

Versenykiírás Vecsés 2015 Vecsés 2015 I. Verseny adatai Helyszín: Vecsés Dátum : 2015. 06. 03-07. NF: HUN KATEGÓRIÁK: Nemzetközi kategóriák: CAI2*-H2 CAI3*-H2 CAI2*-H1 CAI2*-P4 CAI1*-P2 CAI1*-P1 CAIO4*-H4 WCupQ Nemzeti Kategóriák:

Részletesebben

CAI-WCupQ, CAI-A 1-2, CAIP-A/ 4-2-1, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY

CAI-WCupQ, CAI-A 1-2, CAIP-A/ 4-2-1, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY CAI-WCupQ, CAI-A 1-2, CAIP-A/ 4-2-1, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY Fábiánsebestyén 2013. május 02. - május 05. CAI-WCupQ, CAI-A 1-2, CAIP-A/ 4-2-1, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY 2 A verseny célja: A versenyzők

Részletesebben

VIII. Esztergom-kertváros Kupa

VIII. Esztergom-kertváros Kupa VIII. Esztergom-kertváros Kupa Ideje: 2012.04.21. Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokság Rendezője: Esztergom-kertvárosi Kempo Karate Klub Főbírája: Pokorni Gábor 4. Dan Verseny helye: 2500 Esztergom

Részletesebben

Légió Futás mentesítő nyilatkozat

Légió Futás mentesítő nyilatkozat Légió Futás mentesítő nyilatkozat 1. Tudomásul veszem, hogy a Légió Futás eseményen történő részvétel fizikai kihívást jelentő és potenciálisan veszélyes tevékenység és magában hordozza a súlyos sérülés

Részletesebben

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől függetlenül MINDENKÉPPEN meg lesz tartva!!! A pálya az éppen

Részletesebben

CAI3*-H1-2, CAI3*-H4 (WcupQ), NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY

CAI3*-H1-2, CAI3*-H4 (WcupQ), NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY CAI3*-H1-2, CAI3*-H4 (WcupQ), NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY Fábiánsebestyén 2014. május 01. - május 04. 2 CAI3*-H1-2, CAI3*-H4 (WcupQ), NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY A verseny célja: A versenyzők és lovaik

Részletesebben

FONTOS INFORMÁCIOK ÉS RÉSZLETEK

FONTOS INFORMÁCIOK ÉS RÉSZLETEK A tavalyi sikeres bemutatkozásunk után idén is sok szeretettel hívunk május 8-án Somorjára, futóversenyünk második évadjára, a Pomlé parkerdőbe. Gyerekek, nők, férfiak, kicsik és nagyok, amatőrök és profik,

Részletesebben

III. Campus Kupa 2010

III. Campus Kupa 2010 III. Campus Kupa 2010 Verseny Versenykiírás Kelt: 2010. március 1. 1 I. Meghatározások: 1. Campus Kupa 2010: A 2010. április 10.- Helyszín: ETO Park Cím: 2.A Campus Kupa Az Campus Kupára bárki nevezhet,

Részletesebben

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2013.

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2013. A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2013. Időpont: 2013. március 15. október 23. közötti időszak. Első lehetséges verseny nap: március 15. Fix verseny nap: április Kiteforce

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI GYERMEKLOVAS BAJNOKSÁG 2015. VERSENYSZABÁLYZAT

BÉKÉS MEGYEI GYERMEKLOVAS BAJNOKSÁG 2015. VERSENYSZABÁLYZAT BÉKÉS MEGYEI GYERMEKLOVAS BAJNOKSÁG 2015. VERSENYSZABÁLYZAT A versenysorozatot elsősorban a lovaglás iránt érdeklődő, lovakat kedvelő, 18 éves és az alatti, rajtengedély vizsgával nem rendelkező gyermekek

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

MLSZ. Magyar Lovassport Szövetség DÍJLOVAGLÓ SZABÁLYZAT. 1. kiadás. Érvényes: 2005. május 1-jétől

MLSZ. Magyar Lovassport Szövetség DÍJLOVAGLÓ SZABÁLYZAT. 1. kiadás. Érvényes: 2005. május 1-jétől 3. változat 1 MLSZ Magyar Lovassport Szövetség DÍJLOVAGLÓ SZABÁLYZAT 1. kiadás Érvényes: 2005. május 1-jétől (Jelen kiadás az FEI - Nemzetközi Lovas Szövetség - Díjlovagló Szabályzatának magyar nemzeti

Részletesebben