Globe Carex Mayenne. Írta: Kozabel Zsuzsanna

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Globe Carex Mayenne. Írta: Kozabel Zsuzsanna"

Átírás

1 Írta: Kozabel Zsuzsanna Globe Carex Mayenne Military év felnőtt bajnoka Schaller volt Globe Carex Mayenne nevű lovával a Póni Klub Szövetség színeiben. Az angol telivér 1996-ban született, tenyésztője Dombóvári és Társa Gádoros, majd a galoppon kezdett versenyezni 1998-ban. Az első futama nyeretlen kétévesek versenye volt én, ahol 9-dik helyezést ért el. A 3 év alatt összesen 16 versenyen futott 1200 és 1900 m közötti távokon. Három versenyen győzött, három versenyen harmadik lett és összesen forint nyereményt hozott. Utolsó versenye én a Búcsú Hendikep volt, ahol csakúgy mint első versenyén 9-dik helyezést ért el ban minősült B/1 kezdő ló kategóriában 100 cm-en, majd 2007-ben B/3 kategóriában 120 cmen. FEI bejegyzése 2004-ben történt, azóta is aktív licensszel rendelkezik ugró és lovastusa szakágakban. Származása: (Forrás:

2 (A képek a évi Waregem-i verseny magyar junior csapatának bemutatkozó anyagából származnak.) Adatai: Startszám Ló neve GLOBE CAREX MAYENNE Azonosító AT FEI-útlevélszám HUN01636 Tenyésztő Dombóvári és Tsa., Gádoros Tulajdonos Globe Carex kft, Balatonfüred Egyesület Magyar Póni Klub Szövetség Születési év 1996 Szín / nem pej / mén Fajta Angol telivér Marmagasság 165 cm Ugró minősítés Kategória B/3 Szint 120 cm Befizetett Licenc 2011 Szakágak Lovastusa; Ugró A galopp után, ahol ínsérülést szervezett a Globe Carax kft tulajdonába került és Fülöp Sándor lovagolta néhány kisebb versenyen ben új lovast kapott Schaller Gábor személyében, akinemzetközi versenyeken is jó helyezéseket ért el vele ben a tulajdonos átlovasította Mayenne-t és Magyar Gábor kapta meg, akinek nem sikerült túl jó eredményeket elérni ben a tulajdonos eladta a lovait és ekkor vették meg Schaller Gáborék. Innentől kezdve 2 ifi EB-n és több nemzetközi versenyen is jól teljesített a ló. A galoppon szerzett ínsérülése egyszer kiújult, ami miatt fél évig nem dolgozott és versenyzett. A ló értékelése: A ló jó mozgású, jó alapjármóddal rendelkezik.

3 Díjlovaglásban egy-két %-os eredményen kívül jobbára % eredményt ért el. Terepen folyamatosan jól teljesít, megbízható. Ugró versenyszámban 1-1 akadályt ver. Nem túl könnyű lovagolni, igényes lovaglási módot kíván. Saját teljesítmény vizsga I-et teljesített. Nemesítő ménként a Furiosonorthstar fajtánál nyilvántartott mén. Galopp eredményei: Magyar idomításban futott belföldi és külföldi eredmények alapján: Kor/Age Indult/Start s Győzelem/Wins Második/2nd Harmadik/3rd Nyeremény/Total Prize 2é Ft 3é Ft 4é Ft Összesen/Total: Ft

4 Futam formák: Dátum Pálya Első díj Táv Futam (éves száma) Talaj Hely Díj (Ft) Zsoké Súly Forma Date Track Win Prize Dist. Race Surface Result Prize Jockey Weight Rate Budapest Ft 1300 m NYERETLEN KÉTÉVESEK VERSENYE I. rész (338) GYEP 9. 0 Köteles B Budapest Ft 1400 m NYERETLEN KÉTÉVESEK VERSENYE III. rész (390) GYEP III Köteles B Budapest Ft 1700 m NYERETLEN KÉTÉVESEK HENDIKEPJE (413) GYEP III Köteles B Budapest Ft 1300 m KINCSOR HENDIKEP II. rész (20) GYEP I Köteles B Budapest Ft 1900 m OSSIAN HENDIKEP II. rész (32) GYEP III Köteles B Budapest Ft 1500 m MARIO HENDIKEP II. rész (283) GYEP V Köteles B Budapest Ft 1500 m BARNDANCE HENDIKEP (326) GYEP I Köteles B. 57, Budapest Ft 1600 m TÓTH PÁL EMLÉKVERSENY HENDIKEP (366) GYEP 8. 0 Köteles B Budapest Ft 1600 m ATTA TROLL HENDIKEP (388) GYEP IV Köteles B. 62, Budapest Ft 1600 m KOMÁR HENDIKEP (V.) (4) GYEP 7. 0 Köteles B. 60, Budapest Ft 1900 m KÖRÖZŐ HENDIKEP (V.) (30) GYEP I Köteles B. 59, Budapest Ft 1600 m BATTHYÁNY-HUNYADY DÍJ Gd-3 (66) GYEP 8. 0 Köteles B. 57, Budapest Ft 1200 m KEDVESI JÓZSEF EMLÉKVERSENY HENDIKEP (IV (314) GYEP Köteles B Budapest Ft 1700 m GALOPIN HENDIKEP (IV.) (323) GYEP V Köteles B Budapest Ft 1800 m MY COLT HENDIKEP (V.o.) (332) GYEP 7. 0 ifj. Fejes L Budapest Ft 1800 m BÚCSÚ HENDIKEP (IV.o.) (359) GYEP 9. 0 Simon F Ugró és military verseny eredményei:

5 Hely Min. pt Indulók száma Start dátum Fülöp Sándor Igszám\Lovas Verseny\V.szám\Kat. A - B kat. verseny, Kiskunhalas B1/b Nyitott(?) (100 cm) Elődöntő, Alappály Pont, Hiba (Aszabály) Össz pont 1. összevetés visszahívás Hiba (verő) 2. összevetés Hiba(Verő) 0 0 5, Hiba Steiner András Arnold B kat. díjugrató verseny, Nyergesújfalu C/1 Nyitott(?) (100 cm) 0 76, , Fülöp Sándor Fülöp Sándor Magyar Gábor Magyar Gábor B kat. díjugrató verseny, Kecskemét (Airvent) B/1b kezdő lovak - vasárnap Nyitott(?) (100 cm) B kat. díjugrató verseny, Kecskemét (Airvent) B/1b kezdő lovak - szombat Nyitott(?) (100 cm) Balatonfüred vrsz.-B/2 nyitott vrsz. Nyitott (110 cm) Balatonfüred vrsz.-B/3 nyitott és ifjúsági vrsz. Nyitott (120 cm) 0 74,28 6, , , ,8 0 0

6 Hely Min. pt Indulók száma Start dátum Igszám\Lovas Verseny\V.szám\Kat augusztus Július május KAPOSVÁR A0 - A - B augusztus vrsz.- B ifjúsági / nyitott Ifjúsági H-Nagykanizsa CCI* Július vrsz.- CCI* Senior KAPOSVÁR - A0 - A - B kategória május vrsz.- A - kezdő ló / kezdő nyitott Első lószemle Díjlovaglás % Hp h Második lószemle Terepverseny Díjugratás h I I Össz Hibap I 0 63,6 0 1,2 I I 65 52,5 0 0 I április DÁNSZENTMIKLÓS 2009.április A0-A-B- CNC* 2.vrsz.- A - kezdő ló / nyitott I 58,4 58,4 0 10,8 I szept 3-5. A0 - CIC2* Felnőtt OB - Kaposvár, szept vrsz.- CIC** nyitott FELNŐTT OB Senior I 68,7 46,9 0 7,2 I júli Pápa-A0-A-B-CNC*-IFI és JUNIOR OB- júli vrsz.- B nyitott - IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I 66,5 51,3 0 0 I júl XIV. Nagykanizsai Military (júl. 2-4.) 3.vrsz.- B nyitott / ifjúsági I 67 49, I Kizárva május Schaller A0-CCI2* Kaposvár, május vrsz.- CCI** nyitott KÜLÖN KIÍRÁS SZERINT Senior I 64,25 53,6 0 0 N 0 0

7 Nemzetközi versenyek FEI adatbázisból Show Competition Start Date Competitor Rank MER D XC obs XC tim J obs J tim Score Nagykanizsa CCI2* 01/07/2011 SCHALLER (HUN) RET 49,9 20 XC Kaposvar CCI2* 20/05/2011 SCHALLER (HUN) EL 53,6 XC Kaposvar CIC2* 03/09/2010 SCHALLER (HUN) 1 46,9 7, Bad Segeberg CH-EU-J-C1* 18/08/2010 SCHALLER (HUN) WD 55,4 22,8 2nd HI Waregem CH-EU-J-C1* 10/09/2009 SCHALLER (HUN) 53 69,4 20 8, Nagykanizsa - EC for... CCI1* 02/07/2009 SCHALLER (HUN) 3 63,6 1, Nichelino CIC2* 13/10/2006 Gábor SCHALLER (HUN) 36 66,9 30, Himberg Gutenhof CIC2* 30/09/2005 Gábor SCHALLER (HUN) 9 63,0 8, Somogysard CIC1* 09/09/2005 Gábor SCHALLER (HUN) 4 70,0 0, Nagykanizsa CIC1* 03/06/2005 Gábor SCHALLER (HUN) 3 60, Humpolec CIC1* 23/07/2004 Gábor SCHALLER (HUN) 8 63, Nagykanizsa CIC1* 05/06/2004 Gábor SCHALLER (HUN) 3 57,0 2,

Országos Lovastusa Minősítő Verseny

Országos Lovastusa Minősítő Verseny Országos Lovastusa Minősítő Verseny Nagykanizsa VERSENYKIÍRÁS Magyar Lovas Szövetség által elfogadva: 2008. május I. Általános információk 1. Verseny: Státus: CCN/CNC Kategória: Felnőtt Ifjúsági Junior

Részletesebben

Nemzetközi Lovastusa Verseny

Nemzetközi Lovastusa Verseny Nemzetközi Lovastusa Verseny Nagykanizsa VERSENYKIÍRÁS (angol nyelvű hivatalos FEI versenykíirás magyar nyelvű kivonata) Nemzetközi Lovas Szövetség által elfogadva: Lausanne, 2008. március 10. Catrin Norinder

Részletesebben

Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa: Nemzetközi / Nemzeti. Boxdíj (HUF) 0 18750. MCP díj (HUF) # Nevezés lezárása 2010.06.

Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa: Nemzetközi / Nemzeti. Boxdíj (HUF) 0 18750. MCP díj (HUF) # Nevezés lezárása 2010.06. XIV. Nagykanizsai Military 2010. július 2-4. Nemzeti kategóriák versenykiírása (Nemzetközi kategóriák versenykiírása letölthető a www.eventing.hu oldalról) Verseny ideje: 2010.07.02-2010.07.04 Típusa:

Részletesebben

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA Propojený obrázek nelze zobrazit. Příslušný soubor byl pravděpodobně přesunut, přejmenován nebo odstraněn. Ověřte, zda propojení odkazuje na správný soubor a umístění. Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI

Részletesebben

XV. Nagykanizsai Military július 1-3. NEMZETI versenykiírás

XV. Nagykanizsai Military július 1-3. NEMZETI versenykiírás XV. Nagykanizsai Military 2011. július 1-3. NEMZETI versenykiírás Verseny ideje: 2011.07.01-03. Típusa: Nemzeti & Nemzetközi Helyszíne: Nagykanizsa - Csónakázó tó címe: 8800 Nagykanizsa Rendező neve: Kanizsa

Részletesebben

Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás

Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás Kaposvár - A0-A-B-CNC** - május14-16. Nemzeti versenykiírás Verseny ideje: 2010.05.13-2010.05.16 Típusa: Nemzetközi - kategória Lovasakadémia Sport Helyszíne: Club # Nevezés lezárása 2010.05.13 20:00 MCP

Részletesebben

Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6.

Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6. 2014 Lovastorna Budapest Bajnokság versenykiírása 2014. április 5-6. 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban: MLSz Lovastorna

Részletesebben

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g D í j u g r a t ó S z a k b i z o t t s á g - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T VALAMINT S Z A B A D T

Részletesebben

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0

Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0 Szabályzat Lovas szabadidős rendezvények lebonyolítására 2012. március 19. v1.0 I. Bevezetés A Csongrád Megyei (továbbiakban: Szövetség) egyik legfontosabb feladatának tekinti a hobby- és utánpótlás lovasélet

Részletesebben

KITÜNTETETTJEINK 2016. A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át.

KITÜNTETETTJEINK 2016. A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át. KITÜNTETETTJEINK 2016 A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át. Gróf Széchenyi István Emlékérem E legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom

Részletesebben

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g D í j u g r a t ó S z a k b i z o t t s á g - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T VALAMINT S Z A B A D T

Részletesebben

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T M a g y a r L o v a s s p o r t S z ö v e t s é g D í j u g r a t ó S z a k b i z o t t s á g - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T VALAMINT S Z

Részletesebben

Donau Bohemia Trophy 2016

Donau Bohemia Trophy 2016 Donau Bohemia Trophy 2016 I. Szabályok 1. A Donau Bohemia Trophy 2016 a négy rendező ország (Ausztria, Magyarország, Szlovákia és Csehország) nemzeti lovas szövetségének védnöksége és ellenőrzése alatt

Részletesebben

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Beszámoló A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Távlovaglás: A szakágat évek óta a Mihók ménes lovasai képviselik eredményesen a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Mihók Orhídea a Szlovákiában

Részletesebben

NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009

NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009 M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g L o v a s t u s a S z a k b i z o t t s á g -------------------------------------------------------- NEMZETI LOVASTUSA SZABÁLYZAT 2009 BUDAPEST 2009. ÁPRILIS 09.

Részletesebben

LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI HÍRŰ OKTATÓKAR. Hatalmas szakmai tudásvagyon!

LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI HÍRŰ OKTATÓKAR. Hatalmas szakmai tudásvagyon! Magyar Lovassport Szövetség Egy kicsit több tudományt és ügyes, fényes végrehajtást. Gróf Széchenyi István Lovakrul, 1828 LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI

Részletesebben

Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach

Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach 2016. Június 04-05. powerd by A futam értékelésre kerül FIA Közép-Európai Zóna

Részletesebben

Békés Megyei Lovas Szövetség. A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013.

Békés Megyei Lovas Szövetség. A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013. Békés Megyei Lovas Szövetség A GYERAJ MIHÁLY emlékére kiírt Megyei Fogathajtó Bajnokság (C kategória) versenyszabályzata 2013. Póni kettes fogatok ill. egyes- és kettes fogatok részére ver 1.0 A versenykiírás

Részletesebben

A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei

A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei A SMAFC Lovas Szakosztályának 2012 évi eredményei 1/1 Díjugratás Verseny: 2012.05.19.-05.20. Nagycenki Világörökség Díjugrató verseny B/0 nyitott vrsz 80-90 cm: 4. helyezett: Tóth Barbara ló neve: 16385

Részletesebben

Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Autó Autocross Országos Bajnokság

Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Autó Autocross Országos Bajnokság Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Auto Autocross Országos Bajnokság - I. futam A verseny neve: Duna Autó Autocross Országos Bajnokság I. futam - helye: Dömsöd,

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Korosztályos Országos Bajnokság Tattersall CDN-A*/B Talentum Kupa

Korosztályos Országos Bajnokság Tattersall CDN-A*/B Talentum Kupa Korosztályos Országos Bajnokság Tattersall Talentum Kupa 1. A VERSENY ADATAI: Verseny helye: Tattersall, Budapest 1087 Budapest Kerepesi út 7. Verseny ideje: 2016. június 25-26. Nevezési határidő: 2016.

Részletesebben

Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata

Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága. Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága Magyarország Fogathajtó Bajnokságának egységes szerkezetbe foglalt szabályzata CAN-A**; CAN-A*; CAN-B**; CAN-B*; CAN-C (szintek és feljutás rendszere)

Részletesebben

- 19 - GALOPP - VERSENYNAPTÁR (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) LXVI. évfolyam 2016. március 18. 4.

- 19 - GALOPP - VERSENYNAPTÁR (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) LXVI. évfolyam 2016. március 18. 4. 19 GALOPP VERSENYNAPTÁR (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) LXVI. évfolyam 2016. március 18. 4. szám ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK a 2016. évi versenyekre 1. A magyarországi

Részletesebben

III. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK:

III. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK: III. Eger Nagydíj TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK: Dr. Habis László, Eger MJV. Polgármestere Horváth László, Heves Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK

Részletesebben

9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2003. 12. 20 9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Szövetség szabályai, versenynaptára, versenyzők minősítése, stb. megtalálható az Interneten a www.mnasz.hu című WEB lapunkon. e-mail címünk: mnasz@mnasz.hu

Részletesebben

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye)

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Bükkszentkereszt, Lapka Sportpálya 2016. május 21. Mountain Bike Megyei Diákolimpia

Részletesebben

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21.

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Verseny ideje: 2013.09.21-2013.09.21 Típusa: Megyei Döntő - kategória Lajta-Hanság Zrt. Helyszíne: Lovasiskola Címe: Mosonmagyaróvár Kálnoki u. 28. Rendező neve:

Részletesebben

II. Hévízi Derby (C0 - A2)

II. Hévízi Derby (C0 - A2) II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap

Részletesebben

A MAGYAR LOVAS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK. 2006 évi

A MAGYAR LOVAS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK. 2006 évi A MAGYAR LOVAS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK 2006 évi K Ö Z G Y Ű L É S I B E S Z Á M O L Ó J A Előadó: Farkas Sándor a Magyar Lovas Szövetség elnöke Ideje: 2007. április 21. Helye: Danubius Hotel Gellért, Budapest

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2004. 12. 20 6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Szövetség szabályai, versenynaptára, versenyzők minősítése, stb. megtalálható az Interneten a www.mnasz.hu című WEB lapunkon. e-mail címünk: mnasz@mnasz.hu

Részletesebben

NSO beszámoló. Bázár György

NSO beszámoló. Bázár György NSO beszámoló 2011 Bázár György NSO National Safety Officer Nemzeti Biztonsági Tisztségviselő Minden olyan nemzeti szövetség, amely nemzetközi lovastusa versenyt rendez, köteles kijelölni egy tevékenyen

Részletesebben

Egy lépéssel a kortársak előtt

Egy lépéssel a kortársak előtt Egy lépéssel a kortársak előtt A nagy feltalálók mindig megelőzik saját korukat. A BÁNKUTI MotorSport 12 éves tehetsége, Vaskó Dominik egy nap versenymérnök, vagy feltaláló szeretne lenni. Ezt az álmát

Részletesebben

12/2011. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

12/2011. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2011-12-16 12/2011. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői és dolgozói nevében ezúton kívánunk tiszteletteljes és emberséges karácsonyt, békés és eredményekben gazdag

Részletesebben

M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g. Díjugrató Szakbizottsága

M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g. Díjugrató Szakbizottsága M a g y a r L o v a s S z ö v e t s é g Díjugrató Szakbizottsága 2009-2010 FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁG MINİSÍTİ versenyei V E R S E N Y K I Í R Á S A fedett pályás minısítı versenyeken, lehet 2 vagy 3 napos,

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

Magyarországi Quarter Horse (HQHA), Paint Horse (HPHA) és Appaloosa Tenyésztői Egyesületek (ApHCH) versenye. AQHA SHOW

Magyarországi Quarter Horse (HQHA), Paint Horse (HPHA) és Appaloosa Tenyésztői Egyesületek (ApHCH) versenye. AQHA SHOW 2011. 05. 07-08. CSÖMÖR, HUNGARY MLSZ Reining Szakág NF Open I. bajnoki forduló, NF Fiatal, Ifjúsági, Gyermek Bajnokság I. forduló Kvalifikációs verseny Ifjúsági FEI Európa Bajnokságra I. Magyarországi

Részletesebben

Kedves Sporttársak, Barátaim, Ellendrukkereim!

Kedves Sporttársak, Barátaim, Ellendrukkereim! Kedves Sporttársak, Barátaim, Ellendrukkereim! Mint ígértem, a Rally szezon befejeztével, közzéteszem a sportág megújításával kapcsolatos terveimet, elképzeléseimet. Természetesen ez nem csak az én szüleményem,

Részletesebben

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012.

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. 1. A versenysorozat versenyei, díjazás: A versenysorozat versenyei Dél-Dunántúli Régió tagegyesületei által 6 alkalommal kerül megrendezésre, helyszínenként

Részletesebben

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása 2016 Készítette: A MAMS Enduro Szakági Tanács Jóváhagyta: A MAMS Elnökség Kiadja: A MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

20. Országos Kanca Saját Teljesítmény Vizsga és Ménkiválogatás(körung)

20. Országos Kanca Saját Teljesítmény Vizsga és Ménkiválogatás(körung) Nevezési felhívás! 20. Országos Kanca Saját Teljesítmény Vizsga és Ménkiválogatás(körung) 1 / 8 Kaposvár 2012. október 25-28. Vizsga helye: Kaposvár, Lovas Akadémia Ideje: 2012.október 25-28. Beérkezés:

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője A verseny helyszíne: Budapest, Nemzeti Lovarda A verseny időpontja: 2015. szeptember 4-6. A verseny rendezője: Magyar

Részletesebben

Bugár Gergely (1. nap), Bakó Áron (2. nap) Erdélyi Tibor (mindkét nap) Sulyok Ábel, Tabáni Spartacus SKE Rajtfelelős:

Bugár Gergely (1. nap), Bakó Áron (2. nap) Erdélyi Tibor (mindkét nap) Sulyok Ábel, Tabáni Spartacus SKE Rajtfelelős: 53. TAVASZI SPARTACUS KUPA NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐJE 1. nap: Budapest Nyílt Középtávú Bajnoksága 2. nap: Budapest Nyílt Normáltávú Bajnoksága A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő

Részletesebben

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD 116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD Sport- és Szabadidőközpont Atlétikai Centrum 2011. augusztus 6-7. SAJTÓANYAG I. ADATOK A verseny: 116. Atlétikai Magyar Bajnokság, célja a 2011. évi magyar bajnoki

Részletesebben

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap)

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS Az idei év utolsó Országos Bajnoksága! Ritmuscsapatok Nemzetközi Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A nevezések száma a versenyt 2 napra ossza,egyik

Részletesebben

Ezúton szeretnénk meghívni a 25. Sió-Rally Lóer Vetélked Zárt pályás, amatőr autós találkozóra

Ezúton szeretnénk meghívni a 25. Sió-Rally Lóer Vetélked Zárt pályás, amatőr autós találkozóra Ezúton szeretnénk meghívni a 25. Sió-Rally Lóer Vetélked Zárt pályás, amatőr autós találkozóra A próba össztávja: Id méréses futamok: 0-40 nevez között 16 km (Ő x Ő kör) 40 nevez felett 1ő km (3 x ő kör)

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló

2014. év szakmai beszámoló 2014. év szakmai beszámoló 1, Általános információk A Csongrád Megyei (a továbbiakban: Szövetség) 2014. május 26- án tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadta a 2014. éves működési- és pénzügyi

Részletesebben

Csongrád Megyei Lovas Szövetség. Fogathajtó szakág

Csongrád Megyei Lovas Szövetség. Fogathajtó szakág VERSENYKIÍRÁS CAN-C. kategóriás fogathajtó versenyre, amely egyben a Csongrád megyei amatőr fogathajtó bajnokság DÖNTŐ A Délkelet-magyarországi Regionális Bajnokság minősítő versenye és egyben szabadidős

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. AMTOSZ által regisztrált verseny. Az AMTOSZ Powersprint Bajnokság 2014. évi futama. A bajnokság honlapja: www.amtosz.

VERSENYKIÍRÁS. AMTOSZ által regisztrált verseny. Az AMTOSZ Powersprint Bajnokság 2014. évi futama. A bajnokság honlapja: www.amtosz. VERSENYKIÍRÁS AMTOSZ által regisztrált verseny Az AMTOSZ Powersprint Bajnokság 2014. évi futama A bajnokság honlapja: www.amtosz.hu (a verseny hivatalos dokumentációi,/átvételi idők,nevezési lista,rajtlista,stb./

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2013. 2013. november 21.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2013. 2013. november 21. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2013 2013. november 21. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2013. november 21. 14h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Szalabán Attila a Zalai Hírlap Szerkesztője. Végh Csaba a Kanizsa Lovasklub Elnöke. Címe: 8800 Nagykanizsa, Kisberki út 11.

Szalabán Attila a Zalai Hírlap Szerkesztője. Végh Csaba a Kanizsa Lovasklub Elnöke. Címe: 8800 Nagykanizsa, Kisberki út 11. Verseny kiírás I.Általános információ (115. Cikkely ) 1. Verseny Típusa: CIC/CNC Kategóriája: Felnőtt/Ifjúsági lovas/junior Nehézségi foka: */** A, A nyitott, AO, Időpontja: 2003/05/30-06/01. Helye: Nagykanizsa,

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

A fábiánsebestyéni Kinizsi Sport Klub fejlesztése

A fábiánsebestyéni Kinizsi Sport Klub fejlesztése A fábiánsebestyéni Kinizsi Sport Klub fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/139 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere II. BÚI Triatlon Rövid távú Amatőr OB Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság Ifjúsági EB válogató Országos Utánpótlás és Sprint Triatlon Ranglista Verseny Fonyód 2016. június 11. Fővédnök: Hidvégi

Részletesebben

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere II. BÚI Triatlon Rövid távú Amatőr OB Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság Ifjúsági EB válogató Országos Utánpótlás és Sprint Triatlon Ranglista Verseny Fonyód 2016. június 11. Fővédnök: Hidvégi

Részletesebben

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében.

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében. 3. ÚSZÁS SZABÁLYAI A RÉSZ 3.1 Alkalmazás területe 3.1.1 Az egyéni versenyben az úszás távja felnőtteknek, junioroknak, ifi A és B korosztályoknak 200 m. Ifi C korcsoportban 100 m, ifi D és E korcsoportokban

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013. 20 V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2/2003. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2003. november 13. Helyszín: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Fáth Péter elnök, Dietrich

Részletesebben

Tattersall Fedeles minısítı nov.19-21.

Tattersall Fedeles minısítı nov.19-21. Nyomtatás Levélküldés Letöltés(Word) Tattersall Fedeles minısítı nov.19-21. Verseny ideje: 2010.11.19-2010.11.21 Típusa: A - kategória Helyszíne: Budapest TATTERSALL # Nevezés lezárásanevezési díj (HUF)

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 4. A versenyzőkre vonatkozó általános szabályok. 1. A versenyrendezés feltételei

Tartalomjegyzék. 4. A versenyzőkre vonatkozó általános szabályok. 1. A versenyrendezés feltételei MAGYAR KERÉKPÁRSPORTOK SZÖVETSÉGE BMX CROSS SZABÁLYKÖNYV Orrsszzáággooss eeggyyéénni ii Maaggyyaarr kkuuppaa eeggyyéénni ii ééss Maaggyyaarr Kuuppaa ccssaappaat tbbaaj jjnnookkssáággrraa éérrvvéénnyyeess

Részletesebben

5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2002-12-18 5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői és dolgozói nevében, ezúton kívánunk boldog karácsonyt, békés és eredményekben gazdag újévet minden kedves

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013

Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013 Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013 Az alábbi szabályokat az érvényben lévő Általános Szabályzattal és a Nemzetközi Fogathajtó Versenyek Szabálygyűjteményével együtt kell értelmezni.

Részletesebben

Célunk az volt, hogy összefogjuk a régió lovasait, családjaink, városunk és gyerekeink részére érdekes, egészséges programokat szervezzünk.

Célunk az volt, hogy összefogjuk a régió lovasait, családjaink, városunk és gyerekeink részére érdekes, egészséges programokat szervezzünk. Az Esztergomi Lovas SE 1992-ben alakult közel 30 taggal. Gazdasági Társaságok, az Esztergomi Polgármesteri Hivatal, Gran Tours Utazási Iroda, lóbarátok és lótulajdonosok alkották az egyesületet. Célunk

Részletesebben

RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA

RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Offroad Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Sporttanács Kiadja: az MNASZ Titkárság Tartalomjegyzék 1. MAGYARORSZÁGI RALLYCROSS

Részletesebben

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17 III. Auchan Szlalom Törökbálint, Auchan parkoló (Versenykiírás ) 2016-07-17 Verseny szervezője: Speed Rally Team A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116 Szerződés 2. számú módosítás - EKOP 1.1.11 SAN hálózati eszközök beszerzése, Szerverek beszerzése, Fizikai rendszer kialakítása, Szolgáltatások beszerzése tárgyban Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

Ling Attila. Készítette: Fazekas Melinda lovaskultúra oktatói szak II. évfolyam

Ling Attila. Készítette: Fazekas Melinda lovaskultúra oktatói szak II. évfolyam Semmelweis Egyetem és Testnevelés és Sporttudományi kar Lovaskultúra Oktató Felsőfokú Szakirányú Továbbképzési Szak Ling Attila Készítette: Fazekas Melinda lovaskultúra oktatói szak II. évfolyam 1962.

Részletesebben

6/2001.sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

6/2001.sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2001-12-18 6/2001.sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Tartalomjegyzék: A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői és dolgozói nevében, ezúton kívánunk boldog karácsonyt, békés és eredményekben gazdag újévet

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Komlói Bányász Sport Klub tornaterem épülete energetikai fejlesztése

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Komlói Bányász Sport Klub tornaterem épülete energetikai fejlesztése Tájékoztató a szerződés módosításáról - Komlói Bányász Sport Klub tornaterem épülete energetikai fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/132 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés

Részletesebben

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI 4. ÚSZÁS SZABÁLYAI A RÉSZ A VERSENYSZÁM.. 61 3.1 A VERSENYSZÁM LEÍRÁSA....61 1 Az úszás versenyszám 2 Versenytávok 3.2 HIVATALOS SZEMÉLYEK...61 1 Versenyszám igazgató

Részletesebben

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével!

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! 2015. évi JÁSZ VIADAL Nyílt Sport Ju-Jitsu Jitsu Verseny Gyermek, Ifjúsági, Felnıtt és senior korosztályok oknak A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! A verseny időpontja: 2015. április

Részletesebben

MAGYAR ÜGETŐVERSENY SZABÁLYZAT 2016

MAGYAR ÜGETŐVERSENY SZABÁLYZAT 2016 MAGYAR ÜGETŐVERSENY SZABÁLYZAT 2016 3 Az állattenyésztésről szóló, többször módosított 1993. évi CXIV. Tv., valamint a 20/1991. (XI. 5.) FM-PM együttes rendelet felhatalmazása alapján a Magyar Ügetőverseny

Részletesebben

XVII. évfolyam 22. szám 2005. június 16. Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu

XVII. évfolyam 22. szám 2005. június 16. Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu XVII. évfolyam 22. szám 2005. június 16. Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, amit még Utoljára akartál mondai. Váci Mihály A gyászoló

Részletesebben

DR. TÓTH JÁNOS. Személyes információk

DR. TÓTH JÁNOS. Személyes információk DR. TÓTH JÁNOS Személyes információk Születési adatok: 1959. szeptember 10. (Gyöngyöspata) Végzettség: PhD testnevelő tanár, labdarúgó szakedző Edzői fokozat: labdarúgó szakedző MSc, UEFA Pro licensz Anyanyelv:

Részletesebben

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Gáb or Andrássy, Attila S zab o, 1 Andrea Duna i, Es zter Sim on, Ádá m T a hy B u d a p e s t i S z e nt Ferenc Kó r há z, K a r d io

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet 2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE

Magyar Kyokushin Karate Szervezet 2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE Magyar Kyokushin Karate Szervezet 2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE 1 2014/2015. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az általános és középfokú köznevelési intézményekben

Részletesebben

LXII. évfolyam április szám

LXII. évfolyam április szám -55- GALOPP - VERSENYNAPTÁR (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) LXII. évfolyam 2012. április 28. 8. szám MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYEK A 2012. ÉVRE Nyilvános idomár Bálint Sándor

Részletesebben

Tattersall B0-B4 július 2-3.

Tattersall B0-B4 július 2-3. Tattersall B0-B4 július 2-3. Dátum: 2011.07.02-2011.07.03 Típusa: B - kategória Miesto: Budapest TATTERSALL 1087 Budapest Adresa: Kerepesi út 7. Usporiadateľ: BLK-N.L. Kft 1087 Budapest Kerepesi út adresa:

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: BB Sport Club Balatonboglár

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: BB Sport Club Balatonboglár 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: BB Sport Club Balatonboglár A kérelmező szervezet rövidített neve: BB SC 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben

Kedves Egyesületi Tagok!

Kedves Egyesületi Tagok! Kedves Egyesületi Tagok! ÉV KUTYÁJA valamint az ÉV TENYÉSZTŐJE cím pályázati- és pontszámítási feltételei az Ázsiai Törpekutyák és Bichonok Fajtagondozó Egyesületénél: Egy fajtán belül kiadható címek:

Részletesebben

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY 22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny A VERSENY HELYE / PLACE OF THE COMPETITION Bumacofly Se körrepülő modellező pálya, Gyula. Csabai út Control line flying site of Bumacofly Modelling Club Gyula.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAM SZISZ FERENC EMLÉKVERSENY A verseny helyszíne: Autocross Pálya (Szeghalom)

VERSENYKIÍRÁS. MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAM SZISZ FERENC EMLÉKVERSENY A verseny helyszíne: Autocross Pálya (Szeghalom) VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAM SZISZ FERENC EMLÉKVERSENY A verseny helyszíne: Autocross Pálya (Szeghalom) Időpontja: 2014. 06. 15. Fejezetek 1. Időbeosztás és helyszínek 2.

Részletesebben

19/2016. határozat (2016.05.19.): Magyar Díjlovagló versenybírókra vonatkozó új Szabályozás elfogadása

19/2016. határozat (2016.05.19.): Magyar Díjlovagló versenybírókra vonatkozó új Szabályozás elfogadása 19/2016. határozat (2016.05.19.): Magyar Díjlovagló versenybírókra vonatkozó új Szabályozás elfogadása A Szakbizottság döntése alapján a magyar díjlovagló versenybírókra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatra,

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NŐ I T O R N A Melléklet a Magyar Köztársaság 2 0 1 6. évi versenykiírásához NŐI SZABADONVÁLASZTOTT GYAKORLATOK ANYAGERŐSSÉGE: BAJNOKI EGYÉNI SZERENKÉNTI CSAPATBAJNOKSÁG OSZTÁLY

Részletesebben

Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas.

Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas. Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas.hu Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. 2014. évi Versenyrendszer 3. 2014. évi

Részletesebben

Tel.: 7000-137 budapest.katedra.hu. Metróval átlagosan 5 perc alatt eljutsz iskoláink egyikébe*

Tel.: 7000-137 budapest.katedra.hu. Metróval átlagosan 5 perc alatt eljutsz iskoláink egyikébe* Metróval átlagosan 5 perc alatt eljutsz iskoláink egyikébe* Központjaink: KATEDRA Belváros - Deák tér (VI. Anker köz 1-3.) KATEDRA Bel-Buda - Széll Kálmán tér (I. Hattyú utca 14. Hattyú Ház) KATEDRA Újbuda

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata A Magyar Sárkányhajó Szövetség Versenyszabályzata Készült az IDBF 2012. január 01-i nemzetközi versenyszabályzata alapján. Összeállította: A Magyar Sárkányhajó Szövetség Szakmai Bizottsága e-mail: info@sarkanyhajozas.hu

Részletesebben

HALASI BOX CLUB 6400 Kiskunhalas, Tinódi u. 19. 2013 évi Közhasznúsági jelentése

HALASI BOX CLUB 6400 Kiskunhalas, Tinódi u. 19. 2013 évi Közhasznúsági jelentése HALASI BOX CLUB 6400 Kiskunhalas, Tinódi u. 19. 2013 évi Közhasznúsági jelentése Kiskunhalas, 2014. május. 31. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. Szabó Lajos Halasi Box Club elnöke

Részletesebben

DÍJLOVAGLÓ NEMZETI BAJNOKSÁGOK tervezet

DÍJLOVAGLÓ NEMZETI BAJNOKSÁGOK tervezet DÍJLOVAGLÓ NEMZETI BAJNOKSÁGOK tervezet A Nemzeti Bajnokságokra a jelen Szabályzatban leírtakat kell alkalmazni, az adott Bajnokságra vonatkozó speciális szabályok figyelembe vételével. Mind az három nemzeti

Részletesebben

MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA

MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA MNASZ GOB 2016. Alapkiírás MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: MGSZ Jóváhagyta: A Gokart Bizottság előterjesztése alapján a MNASZ Kiadja: a MNASZ titkársága 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA

VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA Dömsöd Kupa VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA A verseny helyszíne: Dömsöd (Autocross pálya) Időpontja: 2013. 09.01. Fejezetek 1. Időbeosztás és helyszínek 2. Rendezés 3. Rendező

Részletesebben

Versenykiírások. A MÚSZ 2009. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

Versenykiírások. A MÚSZ 2009. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása Versenkiírások A MÚSZ 9 éi Orszáos Bajnoksáai és a MÚSZ által rendezendő ersenek kiírása A ersenek célja: A MÚSZ (toábbiakban: Szöetsé) által szerezett lemaasabb szintű erseneken a Maar Köztársasá 9 éi

Részletesebben