Ökofáciesek térképezése dunai ártéren
|
|
- Klaudia Borbély
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Földrajzi Értesítő XXXIX. évf ^. füzet, pp Ökofáciesek térképezése dunai ártéren LÓCZY DÉNES BALOGH JÁNOS Bevezető Az épülő bősi vízerőmű hatásterületén, a szlovák-magyar Duna-szakasz mentén fekvő Szigetköz napjainkban a hazai és nemzetközi érdeklődés homlokterébe került. Az erőműhöz kapcsolódó beruházások megépülése után lényeges környezeti hatások várhatók ezen a területen. A talajvízviszonyok megváltozása következtében előálló állapot értékeléséhez elengedhetetlen a Szigetköz felszíni formáinak részletes ismerete. Az ártéri kisformák (geomorfológiai fáciesek) térképezése csak nagy méretarányban és részletes terepi felvételezéssel kiegészítve valósítható meg. A Szigetköz mikrodomborzatának részletes ábrázolására az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetében, PÉCSI M. irányításával 1982-ben készült el az a geomorfológiai fácies-térkép, amelynek egy jellemző kivágatát a jelen tanulmányban felhasználtuk (PÉCSI M. et al 1982). A térkép jelkulcsát a részletes geomorfológiai térképek egységesített jelkulcsának (PÉCSI M. et al. 1963) továbbfejlesztésével alakítottuk ki. Kiinduló pontként az 1: es, 1963-ban felvett topográfiai térkép szolgált, amelynek adatait 1975-ben készült, 1: es m.a. légifelvételekkel, valamint terepbejárással frissítettük fel. Mintaterület Mintaterületünk a Duna kisalföldi hordalékkúpjának fiatalabb részén, a Szigetközben helyezkedik el. A folyó szakaszjellegét itt az határozza meg, hogy a Kárpátmedencébe való érkezésekor esése jelentősen lecsökken (bár Magyarország egyéb hordalékkúpjaihoz képest még így is jelentős marad). A hagyományos geomorfológiai térképezést ezen a területen megnehezíti, hogy a hordalékkúpon magas- és alacsonyártér alig különíthető el. Magasártereknek egyértelműen csupán a településeket hordozó, magasított hordalékfelszínek tekinthetők, habár a múltban a katasztrofális árvizek idején közülük is sok víz alá került. Alaposabb elemzésre a hordalékkúp alsó harmadában, Győrújfalu térségében választottunk ki egy kb. 5 km széles E D-i szelvényt, amelyen a Szigetköz valamennyi jellemző kisformája megtalálható. A 1: es méretarányban szerkesztett geomorfológiai fácies-térkép kivágatát kicsinyítve közöljük (1. ábra.) 71
2 DUNA km 1 Győrladamér 1. ábra. A Szigetköz geomorfológiai fácieseinek térképe Győrújfalu szelvényében (felvételezte és szerkesztette: BALOGH J. 1984). 1 = feltöltött morotva szántóföldi művelés alatt; 2 = morotva maradvány erdőben; 3 = alacsony ártéri erdő; 4 = lefűződött morotva időszakos vízborítással; 5 = magasártéri övzátonyok, hátak szántóföldi művelés alatt; 6 = csatornázott meandermaradvány; 7 = morotva állandó vízborítással; 8 = árvédelmi töltés; 9 = település. A számok a morotváknak az általános felszíntől mért mélységét mutatják: 1 = 1 m-nél sekélyebb; 2 = 1-2 m között; 3 = 2 m-nél mélyebb Györzámoly i Győrújfalu Dnnnp 72 Geoecological map of the Szigetköz in the Győrújfalu transect (by J. BALOGH, 1984). 1 = cultivated ox-bow remnant; 2 = forested ox-bow remnant; 3 = forest on lower flood-plain level; 4 = seasonally waterlogged ox-bow remnant; 5 = cultivated old point-bars and ridges of the higher floodplain level; 6 = channelised ox-bow; 7 = permanently waterlogged ox-bow; 8 = flood-control dyke; 9 = built-up area. Depth of ox-bow remnants is shown in the following categories: 1 = less than 1 m; 2 = 1-2 m; 3 = more than 2 m
3 Geomorfometriai elemzés A Duna fóága és a Mosoni-Duna árvízvédelmi gátjai között a felszínen kimutatható, térképezhető negatívformák (döntő részben lefűződött meanderek feltöltődött maradványai) a felszín egyharmadát foglalják el (1. táblázat). 1. táblázat. A geomorfológiai fáciesek területi megoszlása Győrújfalu szelvényében Geomorfológiai fácies típusok Terület km 2 A területi megoszlás aránya,% Lefűzött meander maradvány szántóföldi művelésben 11,80 21,5 Lefűzött meander maradvány erdőben 0,50 0,9 Alacsony ártéri erdő 2,10 3,8 Lefűzött meander maradvány időszakos vízborítással 3,80 6,9 Magasártéri övzátonyok meanderközi hátak szántóföldi művelésben 35,20 64,1 Csatomázott meander maradvány 1,50 2,7 Lefűzött meander állandó vízborítással 0,05 0,1 Összesen: 54,95 100,0 A feltöltött meanderek típusai közül a leggyakoribb az 1 m-nél nem mélyebb, mezőgazdasági művelésbe vont forma. Felismerésük ma már nehéz, hiszen a nagyüzemi mezőgazdasági művelés során kialakított, több tucat- vagy akár százhektáros táblákkal, a nagy teljesítményű erőgépek használatával sokhelyütt szinte teljesen eltüntették ezeket a formákat. A mélyebb (1-2 m közötti) meanderek csak igen kis területen fordulnak elő, közülük a jelentősebbeket már csatornázták, a belvizek levezetésére, ill. öntözésre használják. A szelvény területén az egyetlen (töltésen kívüli) élőmeder Dunaszeg és Győrladamér között található. Ez az egyetlen forma, amelynek mélysége az általános felszíntől számítva meghaladja a 2 m-t. Érdemes megfigyelni, hogy a felszín mikrodomborzata hogyan tükröződik űrfelvételen. A LANDSAT TM felvételek 30 m-es felbontóképessége lehetővé teszi a kisformák felismerését. Az április 4-én készült felvétel hamisszínes színkompozitját használtuk fel interpretációra, mivel az egyes színek több tónusa különböztethető meg rajta. Az űrfelvétel interpretációjával szerkesztett geomorfológiai fáciestérképet az előbbivel megegyező területre a 2. ábra mutatja. Ezen a térképen a feltöltődött morotvák az összterületnek csak alig több, mint egyötödét (l. táblázat) foglalják el. Ennek magyarázatára meg kell vizsgálnunk, milyen tényezők befolyásolják a morotvák azonosítását az űrfelvételen. A szigetközi hordalékkúp anyaga zömében durvaszemű hordalékból, kavicsból áll, csak a legfelső 1-2 m-t építi fel finomabb anyag. A meanderkitöltésekben viszont a finomfrakció vastagsága eléri az 5-6 m-t is (GOCZÁN L. 1984). A kavicsrétegekből a víz a magasabban fekvő övzátonyok talajába kapilláris mozgással alig vagy egyáltalán nem jut el. A száraz időszakot követően készült LANDSAT TM felvételen az ilyen felszínek szürkésfehér-fehér színűek. A meanderekben viszont a kapilláris vízemelés kitűnő, a vízháztartás kedvező, ezek szárazabb időjáráskor is kapnak vizet, 73
4 6 O 10 km 2. ábra. A Szigetköz geomorfológiai fáeieseinek térképe Győrújfalu szelvényében LANDSAT TM hamisszínes színkompozit (1984. április 4) interpretálása alapján (szerk.: BALOGH J. LÓCZY D. 1985). 1-9 = a jelmagyarázatot 1. az 1. ábránál, 10 = kavicsgödör Geoecological map in the Győrújfalu transect as interpreted from LANDSAT TM colour composite (for April 4,1984; by J. BALOGH and D. LÓCZY, 1985). For legend from 1 to 9 see Fig. 1\ 10 = gravel pit 74
5 a felvételen a világoskéktói a kékesszürke színárnyalatig tartó skálán jelentkeznek. Általában jól elkülönülnek a homogénnek tűnő felszíntől. Figyelembe kell azonban vennünk a felvétel időpontját a termesztett növények fenofázisainak szempontjából is. Sajnos, a felhasznált felvétel áprilisi, az őszi vetések (búza, árpa, rozs) már kikeltek. A műhold receptora az infravörös sávban érzékeli őket, és a színkód szerint a bíbor különböző árnyalataiban tűnnek fel a színkompoziton. Az árnyalatok nyújtanak segítséget a morotvák elkülönítésében: az egykori lefűződött medrekben kialakult termőhelyek vízellátása jobb, ezért ott a növényzet üdébb zöld, a felvételen sötétebb bíbor színben jelentkezik. A rosszabb vízháztartású övzátonyokat kevésbé élénk színű növényzet borítja, a színkompoziton a bíbor szín halványabb árnyalata jelöli őket. Ökológiai elemzés A Szigetköz Magyarország fontos mezőgazdasági területe. A hosszú meteorológiai idősorok alapján éghajlata a növénytermesztés szempontjából kedvezőbbnek ítélhető, mint a magyar Alföldé, hiszen az aszályok előfordulásának gyakorisága a Kisalföldön kisebb, az előnyös talajvízhelyzet is javítja a növények vízellátottságát. Ennek megfelelően a terület túlnyomó részét szántóföldek foglalják el (3. ábra). A területegységen belül a morfometriai felvételezéssel feltárt, ill. az űrfelvétel interpretációjával azonosított mikroformák eloszlása a táj ökológiai sokszínűségét is tükrözi. Vizsgált mintaterületünkön tehát azt is igyekeztünk bemutatni, hogy a mezőgazdasági hasznosítás, majd pedig a Dunakiliti-víztároló és a hajózócsatorna létesítése, mint igen jelentős emberi beavatkozás milyen mértékben változtatta meg az egyes fáciestípusok ökológiai jellegét. A Szigetközben végzett mikroklíma mérések (GÖCSEI I. 1979) azt mutatták, hogy a besugárzásnak legjobban kitett szántóföldeken a legnagyobb a talajfelszín közelében mért hőmérséklet napi ingása, a kaszálórétként hasznosított morotvafelszínek pedig kiegyenlítettebb mikroklímájukkal sokkal közelebb álltak az ártéri erdőkben tapasztalt mikroklímához. A morotvákban a napi párolgás is mindössze a szántóföldön mért érték kétharmadának adódott a megfigyelések során. A LANDSAT TM felvétel földhasználati interpretációja (4. ábra) szerint a szelvény területének kétharmad részén (a töltések közötti terület négyötödén) szántóföldi művelés vagy kertgazdálkodás folyik. A földhasználati kiértékeléshez felhasználtuk még az április 1-jei LANDSAT MSS űrfelvétel földi referenciaterületek alapján osztályozott színkompozitját, valamint Magyarország agrotopográfiai térképsorozatának (1: es méretarányú) megfelelő lapját. Megfigyelhető, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság jól megművelhető, kiterjedt táblák kialakítására törekedve egyre kevésbé veszi figyelembe az egykori (nagyrészt már különben is feltöltődött) meanderek elhelyezkedését. Az árvízvédelmi töltéseken kívül a természetes állapotú termőhelyek már szinte teljes mértékben átalakultak az agrotechnikai beavatkozások által meghatározott mezőgazdasági termőhelyekké. A felvételen jól kirajzolódik a csatornázott meanderek vízi növényzettel benőtt felszíne (vörös vonal), jól láthatók a vizenyős meanderrészletek (vörös foltok). A 75
6 3. ábra. A Szigetköz földhasználati térképe (szerk.: LÓCZY D. 1987). 1 = szántó; 2= erdő; 3 = rét, legelő; 4 = vízállásos terület (nád, sás); 5 = beépített terület, zárt kert, gyümölcsös, szőlő; 6 = árvédelmi töltés; 7 = a Dunakiliti Dunakörtvélyesi (HruSovi) Tározó kiterjedése; 8 = a vizsgált keresztszelvény elhelyezkedése Land use map of the Szigetköz (by D. LÓCZY, 1987). 1 = arable land; 2 = forest; 3 = meadow and pasture; 4 = wetland (reed and sedge); 5 = built-up area, garden, orchard and vineyard; 6 = flood-control dyke; 7 = area of the Dunakiliti Dunakörtvélyes (HruSov) reservoir; 8 = location of transect belvizek sötétkék tónusúak. Jól elkülönül a Győrladamér É-i részén lefűződött éld meander, valamint a Győrújfalu és Győrzámoly közötti kavicsbányák vízfelszíne. A földhasználati térképen láthatók az egykor egységes ártéri erdők nagyobb, és az árvízvédelmi töltés D-i oldalán korábban összefüggő rét-legelő sáv szórványos maradványai. A töltés belső oldalán egy kb. 1 km 2 -es folton szántóföldi művelés folyik, amely azonban természetesen csak az árvízmentes években lehet eredményes. A Mosoni-Duna menti erdők foltjai napjainkra csak néhány morotvához kapcsolódva maradtak fenn. 76
7 0 1 km 1 i 4. ábra. A Szigetköz földhasználati térképének kivágata Győrújfalu térségében a táblahaiárok feltüntetésével (szerk.: LÓCZY D. 1987). A jelmagyarázatot 1. a 3. ábránál Detail from the land use map of the Szigetköz, with field boundaries indicated (by D. LÓCZY, 1987). For legend see Fig. 3 77
8 Ökológiai változások a bősi vízlépcső megépítése után A magyarországi politikai helyzet megváltozása következtében jelenleg (1989 őszén) úgy tűnik, hogy a tervezett szlovák-magyar nagyberuházás, a B ős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer csak részben valósul meg. A bősi létesítmény megépítésével azonban a Szigetköz területén így is számottevő környezetátalakulás várható. A legnagyobb hatást mintaterületünkre valószínűleg a Dunakiliti-Dunakörtvélyesi Tározó feltöltése és a jelenlegi Duna-meder vízhozamának drasztikus csökkentése fogja gyakorolni. Ennek bemutatásához először összefoglaljuk a tervezett beavatkozásokat, amelyek a talaj vízviszonyokat érintik, majd felvázoljuk, hogy milyen különbségeket okoz a felszín aprólékos tagoltsága, az ártéri formák anyagának eltérő vízgazdálkodási tulajdonságai. A Dunakiliti Tározóból max m széles mederben folyamatosan legalább 50 m 3 /s (de nem több mint 200 m 3 /s) vizet kívánnak az Öreg-Dunába juttatni a jelenlegi 2000 m 3 /s középvízhozammal szemben. (Árvíz esetén, 6000 m 3 /s vízhozam mellett, az Öreg-Duna medrében a kb m 3 /s-ot is elérheti a levezetendő vízmennyiség). A tervek szerint a legkisebb leengedett vízhozamnak megfelelően a vízfolyás sebessége 0,4-0,5 m/s lesz. Az Öreg-Dunában bekövetkező vízszintváltozás átalakítja a talajvíz áramlási viszonyait. Jelenleg az uralkodó áramlási irány a főmedertől a Mosoni-Duna felé tart, ez összhangban van a felszínnek a térképünkről is leolvasható általános lejtésével" (a Bagaméri Duna-ág mellett 114 m, Győrújfalu alatt pedig 112 m a tszf-i magasság). A folyó elterelése után a talajvízmozgás az Öreg-Duna felé irányul majd. A tervezők a talajvíz szintjének jelentős süllyedését úgy kívánják elkerülni, hogy az Öreg-Dunát kísérő mellékágrendszert lerekesztik, ezzel a talajvíztükröt megtámasztják". Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a Szigetköz DNy-i sávjában a Mosoni-Duna mennyire képes a szükséges talajvíz-utánpótlást biztosítani. A tanulmányozott LANDSAT-felvételről világosan kitűnik, hogy a talajvízviszonyok megváltozása a Mosoni-Duna jobb parti 5-10 km-es zónáját is érinti, ha a jelenlegi vízszintet ebben a folyóágban nem tartják állandóan. A jelenlegi hullámtéri erdők vízellátása gyökeresen megváltozik azáltal, hogy a talajvizet nem közvetlenül a főmederből, hanem a lerekesztett mellékágakhoz kapcsolódó morotvarendszerekből kapják majd. Ezeknek a morotvarendszereknek a térbeli elrendeződése amelyet az ökológiai fáciestérkép feltár a jövőben döntően megszabja az erdőgazdálkodás lehetőségeit. A jelenlegi főmeder m széles parti sávjában a hullámtéri erdők fennmaradása bizonytalan. A Szigetköz szántóföldi művelés alatt álló területén a hiányzó talajvíz pótlására szivárogtató csatornahálózat kialakítását tervezik. Kiindulópontja adunakiliti-tározó lesz, amelynek tervezett teljes térfogata 200 millió m 3, hasznos térfogata pedig (a fel vízcsatornával együtt) 60 millió m. A tározóból m 3 /s vízmennyiséget juttatnak majd akialakítandó szivárogtató csatornákba. A jelenleg érvényben lévő, környezetvédelmi megfontolásokat is figyelembe vevő terv a Szigetköz középső részén számol a legnagyobb mértékű talajvízszint-süllyedéssel (2-2,5 m), egyéb területeken 1-1,5 m-est meg nem haladó víztüköresést valószínűsít. (Itt jegyzendő meg, hogy az egész mintaterületünknél nagyobb, 68 km 2 -es tározó feltöltése valamivel kiegyenlí- 78
9 tettebbé teszi majd a kistáj mikroklímáját, ami kedvező, hiszen nó a levegő páratartalma.) A helyszíni felvételezéssel készített és az űrfelvétel interpretációjából nyert ökológiai fáciestérkép segítségével megítélhető, milyen mértékben fog megfelelni az elképzelt szivárogtató rendszer a folyamatos vízutánpótlás követelményének. Gazdaságossági megfontolásokból a szivárogtató csatornák vonalvezetése nagyrészt a már meglévő öntözőcsatornák futásához igazodik. Ezek pedig túlnyomó többségükben feltöltött morotvák tengelyében helyezkednek el. A feltöltésekben a finom frakció százalékos aránya magas, néhol már a kolmatáció is megindult, ezért az itteni üledék vízvezető képessége kisebb, mint a szomszédos övzátonyok területén. Ha a geomorfológiai viszonyok ismeretében a szivárogtató csatornák nyomvonalát úgy változtatnák meg, hogy minél több övzátonyt harántoljanak, meggyorsulna a szivárgás, csökkenne a mederkolmatáció veszélye. Ez a megoldás azonban természetesenjóval költségesebb lenne. A kétféle fáciestérkép összehasonlítása megmutatja, hol találhatók vastagabb üledékkel kitöltött, a szántóföldi növényzetet szárazabb időszakokban is vízzel ellátni képes morotvák (amelyek az űrfelvételen is jól kirajzolódnak), ill. a sekélyebb kitöltésű egykori medrek (amelyek csak terepi felvételezéssel vagy a topográfiai térképről mutathatók ki). Felmérésünk tapasztalatai alapján javasoljuk, hogy a fő szivárogtató csatornákat egészítsék ki olyan mellékcsatornákkal, amelyek nyomvonalát a felszín ökológiai fácieseinek elhelyezkedéséhez igazítva tervezzék meg. A tervezéshez további adatokat kell gyűjteni a kisformák anyagának vízgazdálkodási tulajdonságairól. Csak így remélhető, hogy a változatos, bonyolult térbeli szerkezetben megjelenő termőhelytípusok mindegyike - a lehetőségek szerint - megfelelő talajvízutánpótláshoz jut. IRODALOM BALOGH J. LÓCZY D Ártéri fonnák és hasznosításuk távérzékeléses vizsgálata a Szigetköz egy jellemző szelvényében. - In: Távérzékeléses alkalmazások. Szerk.: BAUKÓ T. Békéscsaba, pp GÓCZÁN L. LÓCZY D. MOLNÁR K. TÓZSA A távérzékelés felhasználása a földhasznosítás és az ökológiai állapot változásainak regisztrálásában, ill. előrejelzésében. - Földr. Közi. 31.(107.) pp GÓCZÁN, L. LÓCZY, D The Slovak-Hungarian Barrage System on the Danube and its environmental problems. - Geographia Polonica. Special Issue, 11 p. (megjelenés alatt) GÓCZÁN L A Szigetköz fedőréteg-vastagsága és talajainak vízháztartási típusai. - Kézirat. MTA FKI, Budapest. 19 p. GÖCSEI A Szigetköz természetföldrajza. - Akadémiai Kiadó, Bp. 120 p. (Földrajzi Monográfiák 16.) LÓCZY, D Cultural landscape histories in Hungary: two case studies. - In: The Cultural Landscape: Past, Present and Future. Eds.: BIRKS, H.H. et al. Cambridge University Press, Cambridge, pp MIKE ZS Légifénykép-interpretálás és a természeti erőforrások feltárása. - Akadémiai Kiadó, Budapest. 605 p. NAGY L Dunakiliti-duzzasztó. - Vízügyi Dokumentáció, Bp. PÉCSI M. et al Magyarország részletes geomorfológiai térképeinek jelkulcsa. - Budapest. 24 p. 79
10 PÉCSI M. et al A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi peremvidék. - Akadémiai Kiadó, Budapest. 605 p. (Magyarország Tájföldrajza 5.). PÉCSI M. et al A Szigetköz geomorfológiai fáciestérképe. - Kézirat. MTA FKI, Budapest. 1: SZŐLLŐSIF Fejlődő, gazdagodó Duna-táj. - Reflektor Kiadó, Budapest. 25 p. UBELL K A Szigetköz talajvízviszonyainak meghatározása, a dunai vízerőmű megépítése után várható talajvízhelyzet előrejelzése. - VITUKI, Budapest. 18 p. GEOECOLOGICAL MAPPING IN HUNGARY FROM SATELLITE IMAGE by D. Lóczy J. Balogh Summary A considerable part of Hungarian landscapes have been shaped by fluvial processes in the Quaternary. The interplay of various physical and human factors created through gradual evolution as well as disastrous events a rare ecological diversity. To portray this diversity a N to S transect of ca 5 km width has been selected is a Danubian flood-plain area of NW-Hungary. Our investigations started with a geomorphological survey of flood-plain microforms at 1: scale (then reduced to 1:50 000). The geomorphological map was supplemented with information on land use, sediments and groundwater conditions, primarily obtained from the interpretation of satellite images and thus geoecological units could be identified and mapped. The negative features mapped include old ox-bows and backswamps in various stages of infilling, while the rest of the area is occupied by systems of point-bars, higher-level flats and ridges. The widest-spread ecological type is infilled ox-bows of less than 1 m depth under arable cultivation. Human influence is detectable in almost all of the units. An even larger scale intervention into the ecology of the landscape is expected to take place with the installation of the Slovak-Hungarian Barrage System. It will reduce the availability of water for plant life. For remedying this situation a satisfactory groundwater recharge system is needed. However, it cannot be designed properly without a detailed knowledge of the spatial pattern of old ox-bows and their moisture retention conditions. During and after construction activities remote sensing remains to be the best available technique for monitoring environmental changes. Translated by D. LÔCZY 80
A Dunakiliti víztározó megépítése utáni talajvízszint-változás hatása a Szigetköz geomorfológiai fácieseire
Földrajzi Értesítő XLI. évf. 1992.1-4. füzet, pp. 115-125. A Dunakiliti víztározó megépítése utáni talajvízszint-változás hatása a Szigetköz geomorfológiai fácieseire BALOGH JÁNOS-LÓCZY DÉNES Köztudott,
Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények
Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos
A földhasznosítás változásának követése távérzékeléssel
A földhasznosítás változásának követése távérzékeléssel http://www.nasa.gov/centers/langley/news/releases/1998/dec98/98-098.html Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzata Balázsik Valéria Copyright: ESA, EURIMAGE,
védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;
21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A távérzékelés és fizikai alapjai 3. Fizikai alapok
A távérzékelés és fizikai alapjai 3. Fizikai alapok Csornai Gábor László István Budapest Főváros Kormányhivatala Mezőgazdasági Távérzékelési és Helyszíni Ellenőrzési Osztály Az előadás 2011-es átdolgozott
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a
A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály
A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén Győr, 2015. február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály A nagyvízi meder kezelésének céljai Elkészülése, kihirdetése
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. május - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
GIS alkalmazása a precíziós növénytermesztésben
GIS alkalmazása a precíziós növénytermesztésben Németh Tamás, Szabó József, Pásztor P LászlL szló, Koós Sándor A precíziós növénytermesztés c. program célkitűzései! A termőhelyi viszonyok és s a termés
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre
ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja 2015. június 17. A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre Koltai Gábor 1 Rajkai Kálmán 2 Schmidt Rezső
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület
A felszínborítás térképezés Magyarországon Monitorozás és Európában
A felszínborítás térképezés aktuális Környezeti vonatkozásai Földfelszín Magyarországon Monitorozás és Európában Maucha Gergely osztályvezető Környezetvédelmi Távérzékelési Osztály Környezetvédelmi (Maucha
AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti
Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében
Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében A magyarországi vörösiszap-tározók környezetföldrajzi vizsgálata Magyarország védett árterei árvízvédelmi biztonságának
AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT.
AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. A PROJEKT BEMUTATÁSA ÉS CÉLKITŰZÉSE Az Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése (KEOP-2.5.0.B)
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2012. július - kivonat - Készítette a VITUKI Nonprofit Közhasznú Kft. Hidrológiai Intézet Hidrológiai koordinációs és állapotértékelési Osztály és az
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
3. Nemzetközi talajinformációs rendszerek
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Környezetinformatikai Osztály Pásztor László: Térbeli Talajinformációs Rendszerek/ Bevezetés a digitális talajtérképezésbe
A hazai hordalék-monitoring helyzete és javasolt fejlesztése
VEAB Vízgazdálkodási Munkabizottság Monitoring rendszerek a vízgazdálkodás szolgálatában A hazai hordalék-monitoring helyzete és javasolt fejlesztése Dr. Baranya Sándor 1, Török Gergely Tihamér 2 1 BME,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. december Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Tájékoztató a évi belvízi helyzetről
[mm] VÍZÜGYI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZPONTI IGAZGATÓSÁG 112 Budapest, Márvány utca 1/d. 1253 Bp. Pf: 56 E-mail: kothay.laszlo@vkki.hu 225-44 Fax: 212-773 Honlap: http://www.vkki.hu Tájékoztató a 21-211 évi
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén Horoszné Gulyás Margit Katona János NYME-GEO 1 Tartalom Alapok Alkalmazások, adatbázisok Térinformatika-tájhasználat Térinformatika-vízgazdálkodás
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei Harnos Zsolt Csete László "Precíziós növénytermesztés" NKFP projekt konferencia Bábolna 2004. június 7-8. 1 A precíziós mezőgazdaság egy olyan farm
A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései
A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései Csornai Gábor László István Földmérési és Távérzékelési Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Az előadás 2011-es átdolgozott változata
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. november Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2017. november - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring
, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.
2019.06.18., Budapest stakeholder workshop Kiss Veronika- KSzI Kft. TAKING COOPERATION FORWARD 1 Akcióterv és megvalósítási lehetőségek a hazai mintaterületeken TAKING COOPERATION FORWARD 2 . A PROJEKT
Meteorológia a vízügyi ágazatban. Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26.
Meteorológia a vízügyi ágazatban Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26. Az időjárás figyelése mérési adatok, távmérés, intenzív megfigyelések Az
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Vízlépcsők építése attraktív beruházások
Vízlépcsők építése attraktív beruházások USA 76 000 gát Kína 86 000 gát Duna 69 gát Duna mellékfolyók 530 gát A Föld összes folyójának 66%-a duzzasztókkal szabályozott (FAO 2000) A folyami duzzasztók terhelés-hatás
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
I. A terepi munka térinformatikai előkészítése - Elérhető, ingyenes adatbázisok. Hol kell talaj-felvételezést végeznünk?
Hol kell talaj-felvételezést végeznünk? Domborzat Földtan Növényzet Felszíni és felszín alatti vizek Éghajlat Talaj Tájhasználat Domborzat: dombvidék, 200-400 m, erős relief Földtan: Pannon üledékek, Miocén
Vízjárási események: folyók, tavak és a talajvíz
Országos Meteorológiai Szolgálat Magyar Meteorológiai Társaság Éghajlati Szakosztály Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai Műszaki Hidrológiai Szakosztály 2010 ÉGHAJLATA, IDŐJÁRÁSA ÉS VÍZJÁRÁSA A TÉNYADATOK
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. március - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. július kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve
A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve ÁRVIZI VESZÉLYEZTETETTSÉG MAGYARORSZÁGON 2015. konferencia 2015. február 3. Csibrán Zoltán osztályvezető Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Célkitűzések
A térség hidrológiai feltételei
A Szigetköz Csallóközi Duna-ártér mellékágrendszere rehabilitációjának közös megalapozása Nemzetközi Konferencia Dunasziget, 2007. szeptember 14. A térség hidrológiai feltételei Sütheő László osztályvezető
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON
Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági
Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel
Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=8367 TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 projekt Alprogram:
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Duna -Megújulóenergia, forrás funkció. Bálint Gábor. VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet
A Duna ökológiai szolgáltatásai mőhelykonferencia, Budapest, 2010. október 20. Duna -Megújulóenergia, forrás funkció Bálint Gábor VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet 2 Tartalom Vízmennyiség,
Havi hidrometeorológiai tájékoztató
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2017. Június Meteorológiai értékelés Júniusban a havi átlaghőmérséklet jelentősen, mintegy 3-4 C-al volt magasabb az átlagtól. A gyakori és intenzív zivatar tevékenyég
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A Tihanyi-félsziget vízviszonyainak és vegetációs mintázatának változásai a 18.századtól napjainkig
A Tihanyi-félsziget vízviszonyainak és vegetációs mintázatának változásai a 18.századtól napjainkig Péntek Csilla Környezettudomány 2011. június 1. Vázlat Célkitűzések Módszerek A terület bemutatása Archív
VII. MAGYAR FÖLDRAJZI KONFERENCIA KIADVÁNYA
VII. MAGYAR FÖLDRAJZI KONFERENCIA KIADVÁNYA 2014 Miskolc Kiadó: Miskolci Egyetem Földrajz Geoinformatika Intézet Szerkesztette: Kóródi Tibor Sansumné Molnár Judit Siskáné Szilasi Beáta Dobos Endre ISBN
A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén
A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén Maller Márton projekt felelős ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. április - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27.
Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. 2011. év hidrometeorológiai jellemzése A 2010. év kiemelkedően sok csapadékával szemben a 2011-es év az egyik legszárazabb esztendő volt az Alföldön.
BUDAPEST VII. KERÜLET
M.sz.:1223/1 BUDAPEST VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2012/1. félév Budapest, 2012. július-augusztus BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2012/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén.
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén Kovács Ferenc SZTE TTIK, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék A kutatást
FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag
FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI LÉTESÍTMÉNYEK (RÉGÉSZETI OBJEKTUMOK) FELDERÍTÉSE oktatási anyag (RÉGÉSZETI) É OBJEKTUM-FELDERÍTÉS (ALAPOK) TERMÉSZETES MESTERSÉGES ELLENTÉTBŐL KIINDULVA felismerés alakzat és struktúra
OTKA NN Szabó András és Balog Kitti
Alföldön telepített erdők hatása a talaj sótartalmára és a talajvízre OTKA NN 79835 Szabó András és Balog Kitti 2013. 12. 03. Hipotézis EC max: a sófelhalmozódás maximuma GYz: gyökérzóna Tv: talajvízszint
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. június kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi
VITA. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről
VITA Földrajzi Értesítő XLIV. évf. 1996. 1-2.füzet, pp. 172-176. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről ERDÉLYI MIHÁLY 1964 tavaszán Bécsben az Osztrák
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY ÉRTÉKELÉS. - kivonat -
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY ÉRTÉKELÉS - kivonat - 2017. április Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Távérzékelés. Modern Technológiai eszközök a vadgazdálkodásban
Távérzékelés Modern Technológiai eszközök a vadgazdálkodásban A távérzékelés Azon technikák összessége, amelyek segítségével információt szerezhetünk a megfigyelés tárgyáról anélkül, hogy azzal közvetlen
110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat
110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról
Monitoring távérzékeléssel Természetvédelmi alkalmazások (E130-501) Természetvédelmi MSc szak Király Géza NyME, Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet Földmérési és Távérzékelési
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
A augusztus havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az augusztusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 augusztusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 19 mm (Szolnok repülőtér) és 203 mm (Budapest-Pestszentlőrinc) között
Havi hidrometeorológiai tájékoztató január
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2019. január 1. Meteorológiai értékelés Az év első hónapjában a DDVIZIG területén a havi csapadékok összege az átlagoshoz közelített, azt csak Villányban haladta meg.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2012. június - kivonat - Készítette a VITUKI Nonprofit Közhasznú Kft. Hidrológiai Intézet Hidrológiai koordinációs és állapotértékelési Osztály és az
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Duna Szigetköznél Lajta Mosoni-Duna alsó, felső, középső Rét-árok
Havi hidrometeorológiai tájékoztató július
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2018. július 1. Meteorológiai értékelés A hónap során területi átlagban körülbelül az átlag csapadékmennyiség hullott le, azonban ennek mennyisége helyről helyre változott.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
2018. április. Havi hidrometeorológiai tájékoztató. 1. Meteorológiai értékelés
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2018. április 1. Meteorológiai értékelés Nagyon meleg és száraz áprilison vagyunk túl, térségünkben mindössze 10-20 mm csapadék hullott le, ami a szokásosnak mindössze
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A szigetközi MODFLOW modellezés verifikálása, paraméter optimalizálás izotóp-adatokkal
A szigetközi MODFLOW modellezés verifikálása, paraméter optimalizálás izotóp-adatokkal Deák József Maginecz János Szalai József Dervaderits Borbála Földtani felépítés Áramlási viszonyok Vízföldtani kérdések
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem
VÍZHIÁNY ÉS ADAPTÍV VÍZGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK A MAGYAR-SZERB HATÁRMENTI RÉGIÓBAN
VÍZHIÁNY ÉS ADAPTÍV VÍZGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK A MAGYAR-SZERB HATÁRMENTI RÉGIÓBAN AZ ÖNTÖZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI DR PÁLFAI IMRE FIALA KÁROLY BENHYE BALÁZS WAHASTART - WORKSHOP 2014. május
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. július - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2017. július kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN
KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE