HÉLÉNE COMMIN LASSIE KÖLYKE. Móra Ferenc Könyvkiadó

Átírás

1

2 HÉLÉNE COMMIN LASSIE KÖLYKE Móra Ferenc Könyvkiadó

3 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Héléne Commin: Le fils de Lassie 1945 by Loew's Incorporated Librairie Hachette, 1956 FORDÍTOTTA JÁSZAY GABRIELLA BALOGH PÉTER RAJZAIVAL Jászay Gabriella, 1982 Hungarian translation

4 I. FEJEZET EGY DERÉK KISKUTYA Joe Carraclough megállt, hogy még egy utolsó pillantást vessen a kis házra, melyben már jó néhány éve élt szüleivel Rudling herceg birtokán. Milyen takaros is ez a házacska, csupa virág kertje mélyén, fehér falaival, mosolygó zsúpfedelével! A küszöbön álló édesanyját meglátva, búcsút intett neki. Szeme hirtelen könnybe lábadt, sarkon fordult hát, és megszaporázta lépteit, hogy utolérje édesapját, Sam Carraclough-t, aki már el- nt az út kanyarulatában a két kutyával, Lassie-vel és Laddie-vel. Lassie, a h séges Lassie, engedelmesen kocogott gazdája sarkában. Látszólag nyugodt külseje azonban homályos nyugtalanságot rejtett. Ez a nap mintha valahogy másképp indult volna, mint a többi. A kutya figyelmét nem kerülte el Joe édesanyjának szomorú tekintete, szórakozott simogatása, a család hallgatagsága reggeli közben. És mit jelent ez a séta is, sokkal korábban a szokottnál? És végül, ahelyett hogy átvágnának a parkon, és megkerülnék a pázsitot a kutyaházakhoz vezet kavicsos ösvényen, sövénnyel szegélyezett, ismeretlen útra tértek. Furcsa! Az út kemény volt, köves, és a róla felszálló por szaga halványan arra a hosszú utazásra emlékeztette Lassie-t, amikor annak idején Skóciából Angliába vándorolt gazdái után. A lakókocsira, Tootsra, a kiskutyára, és gazdájára, a vándorfazekasra. Az éhségre, a szomjúságra, a szorongásokra, a veszedelmekre, de a jóbarátokra is, akikkel útja során találkozott. Hazaér- 5

5 kezése óta évek teltek el már, és Lassie azóta békességben, jólétben élt gazdái körében. Kezdte már érezni a kor súlyát, így aztán a mai reggelen ránehezed nyugtalanságot fáradt beletör déssel viselte. Kölyke, Laddie, hiába próbálta vad vágtára csábítani a sövény mentén, ahonnan annyi csábító illat áradt. Milyen pompás az id, milyen remek ez a séta, sokkal mulatságosabb, mint az eddigiek! A kölyökkutya boldog volt. Kedvére szaladgálhatott, kaparhatott a f ben, vagy bújócskázhatott a bokrok között, nem kellett félnie, hogy gazdája visszaparancsolja, vagy hogy Rudling herceg ráüvölt öblös hangján: - Laddie! Ide gyere, Laddie! Már megint a rododendronjaim között rendetlenkedsz! Joe, aki közben utolérte apját, mint mindig, most is mulatott a fiatal kutya bakugrásain. A szíve azonban elnehezedett, ahogy végiggondolta, mi mindent kell itt hagynia. A háború kezdete, azaz 1939 nyara óta annyi nála id sebb bajtársát látta elindulni, s nem is gondolt rá, hogy talán soha többé nem térnek vissza. Ma azonban rajta volt a sor. A Királyi Légier khöz vonult be; nemrég fejez dött be a kiképzése, és ahogy ilyenkor szokásos volt, rövid szabadságra hazaengedték, miel tt beosztották volna valamelyik repül rajba. Ma estére kellett támaszpontjára visszatérnie, és holnap jelentkezik majd az új egységénél. Megkezd dik tehát az izgalmas élet, amire minden erejével törekedett. A bevetések, a tábor vidám, bajtársi szelleme és f leg az a lelkesít tudat, hogy végre ugyanazokkal a feladatokkal, azokkal a kockázatokkal néz majd szembe, mint a nála id sebbek. Jól tudta, sokan közülük milyen árat fizettek azért a dics ségért, hogy a hazájukat szolgálhatták. És szomorúan szorult össze a 6

6 szíve a gondolatra, hogy micsoda aggodalomban fognak szülei mostantól kezdve élni. Apjával és a két kutyával hamarosan elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol útjuk az országútba torkollott. Néhány perc múlva meg kell érkeznie az autóbusznak, mely a szomszédos városba viszi majd. Ott könnyen helyet kap majd a táborba igyekv valamelyik teherautón. Az országútra kiérve Sam és Joe egy közeled fiatal lányt pillantottak meg. Laddie vakkantva és farkcsóválva szaladt eléje. Priscilla jött velük szemben, Rudling herceg unokája. - Jó reggelt, kisasszony - mondta Sam, megemelve sapkáját. - Jó reggelt, Sam! Jó reggelt, Joe! felelte a lány. Egy darabig zavartan hallgatott, majd így folytatta: - Nem szoktam ilyen korán kelni. De ma kedvem támadt sétálni egyet reggeli el tt. - Nem csoda - mosolygott Sam, hiszen olyan szép az id. Majd órájára pillantott. - Azt hiszem, a busz már hamarosan itt lesz. Joe képtelen volt kinyögni egy szót is. Hirtelen lehajolt, hogy megsimogassa a kutyákat. Laddie a lábaihoz dörgöl dzött, a nyugodtabb Lassie azonban fiatal gazdája elé ült, és állhatatosan nézte. De már közeledett is az autóbusz. Sam felemelte a kezét, hogy megállítsa. És Joe-nak csak épp annyi ideje volt, hogy megölelje apját, megszorítsa Priscilla feléje nyújtott kezét, és már fel is ugrott. Amikor a nehéz jár- elindult, kihajolt az ablakon, és amíg csak a következ kanyar el nem takarta ket, hosszan nézte az út szélén álló mozdulatlan kis csoportot. Sam és Priscilla néhány pillanatig hallgattak. Lassie 7

7 hirtelen nyöszörögni kezdett, és gazdája lábaihoz simult. Az lehajolt, és szelíden megsimogatta. - Jól van, jól van, öreg kutyám! Priscilla letérdelt melléje a f be, és a reszket, behúzott farkú kutya átengedte magát simogatásainak. Laddie azonban nyugtalan tekintettel, a földet szimatolva járkált fel-alá. Sam meglepetve figyelte. A kutya többször körbefordult, majd elindult az út mentén. Egyszerre ugatásban tört ki, és hangjából Sam megértette, hogy megtalálta, amit keresett. - Laddie, ide! - kiáltotta. Laddie azonban süketnek tettette magát, és egyre messzebbre szaladt. Hirtelen vágtába csapott át, elsüvített abba az irányba, amerre a kocsi elt nt. Sam vállat vont. Számtalanszor tapasztalta már, f leg pedig az öreg Lassie feledhetetlen példája nyomán tudta, milyen nehéz megakadályozni egy h séges kutyát abban, hogy gazdája után menjen, és megpróbálja utolérni. Azt azonban nem gondolta volna, hogy a játékos, szeles Laddie-ben már ilyen mély ragaszkodás él. Hiszen eddig szinte agyafúrt igyekezettel halmozta egymásra ostoba csínytevéseit. Kedvenc szórakozása volt, hogy nyulakat hajkurásszon a parkban, neki-nekiugorjon a pávák drótkerítésének, vagy a virágágyakban hemperegjen. Kedves kutya, de nem túl okos! mondta Sam. A herceg pedig zsörtöl dött: - Ez az állat igazán elviselhetetlen! Egyetlen kutyám se ér Lassie nyomába! De Joe mindenkivel szemben, mindenki ellen megvédte Laddie-t. - Egyáltalán nem olyan biztos, hogy kevésbé okos, 8

8 mint az anyja. Csak n jön meg! Majd meglátjátok. Jó kiskutya ez. És még nem mutatta meg, mit tud! Sam most el ször gondolt arra, Joe-nak talán igaza volt, hogy bízott Laddie-ben. Hirtelen Priscilla hanga zökkentette ki gondolataiból: Vajon messzire elmegy majd? Sam mosolygott. Lassie nem tett meg annak idején vagy ezer kilométert Skóciából Angliába, hogy megtalálja gazdáit és a kis házat, ahol szeret hangok és simogató kezek várták? A kutyák olyanok, mint az emberek, amikor szeretnek mondta. - Elképeszt teljesítményekre képesek. Majd a látóhatáron kibontakozó kékes dombvonulat felé mutatott. Laddie szíve most ott van valahol, Joe-nál. A fiatal lány a távolba nézve, elgondolkozva suttogta: Igaza van, Sam. A szíve mostantól fogva ott van, ahol a miénk is... 9

9 II. FEJEZET LASSIE MÉLTÓ FIA Az Angol Királyi Légier tábora, ahol Joe másnaptól kezdve szolgált, hatalmas területet foglalt el, amelyet furcsa barakkok szegélyeztek. Félhenger formájukkal, hullámlemezb l készült, domború tetejük alatt a földhöz simulva, messzir l f ben lapuló, hatalmas bogaraknak látszottak. Egy hálóteremmé alakított ilyen barakkban Joe hátizsákja tartalmát ürítette ki és rendezgette megérkezése estéjén. Majdnem mindenki ágyán hevert már, de szomszédja, a kanadai Eddie Brown, ágya szélén ülve figyelmesen nézegette t. Eddie pilóta volt. Most érkezett vissza Joe-val egy próbarepülésr l, ahol fiatal bajtársát vizsgáztatta le. Az újonnan jött jól megállta a helyét, kit megfigyel lesz bel le. Rokonszenves fiú, úgy látszik, de nem túl beszéd, így hát Eddie is kicsit nehezen fogott a társalgásba. Egy pillanatig habozott, majd így szólt: - Jó napunk volt, Joe. Kezdetnek egyáltalán nem rossz. Remélem, magam mellett tudlak tartani. Joe, aki az ágya mellé helyezett kis láda fölé hajolt, meglep dve kapta fel a fejét. Köszönöm felelte, és ugyan... Eddie azonban nem engedte folytatni. Nincs mit - mormogta. - Persze másvalakivel is megpróbálhatnám. Csak semmivel sem járnék vele jobban. Amikor ti ideérkeztek, többé-kevésbé már egyforma a képesítésetek. 10

10 Beszéd közben el vette zubbonyát, és egyik zsebében keresgélt. Egy tárcát vett el, bel le fényképet, és félrehajtott fejjel, kicsit eltartva magától, elmélyülten szemlélni kezdte. - Micsoda állat! - mondta aztán elérzékenyülve. - Egész Kanadában nem találni párját. Mindent tud, mindent megért. Nézd csak meg jól, hát nem gyönyör? Joe felé tartotta a fényképet, aki elképedve nézte a pipával a szájában üldögél hatalmas bulldog arcképét. - És tudod - folytatta Eddie -, mindez igaz: valóban pipázik. Joe a fejét csóválva válaszolt: - Ez igazán mulatságos lehet! De én azt hiszem, nem nagyon örülnék, ha a kutyáim ezt csinálnák. - Miért? Milyen fajta kutyáid vannak? Joe, aki már elkezdett vetk zni, az ágya szélére ült, és lassan, ábrándosan válaszolt: - Collie-jaink vannak, vagy ha jobban tetszik, skót juhászkutyáink. Lassie-nek és Laddie-nek hívják ket. - Megtanítottad ket valami mutatványra? Ó, csak pár apróságra, és arra is csak Lassie-t. - És a másik? Talán nem elég okos hozzá? - Dehogynem! S t, ellenkez leg, nagyon-nagyon okos kutya! - kiáltotta Joe lelkesen. - A nyáj rzéshez ért? - Nem. De nagyon jó kutya, csodálatos kutya! Egyébként mind a kett csodálatos! El sem tudod képzelni... Várj csak, elmesélek valamit. Lassie-t Rudling hercegt l kaptuk. De mivel minden este meglógott, hogy elém jöjjön az iskolához, és ez szokásává vált, a herceg elhatározta, hogy elviszi skóciai birtokára. És tudod, Lassie mit csinált? Mivel unatkozott ott fent, elszökött, és teljesen egyedül visszajött hozzánk Angliába, 11

11 Yorkshire-be. A kitér kkel legalább ezer kilométert kellett megtennie. Mikor hazaérkezett, szánalmas állapotban volt, ijeszt en sovány, és félholt a fáradtságtól... Hát nem azért mondom, de ilyen kutyával nem gyakran találkozik az ember! Ebben a pillanatban a lámpa elaludt, majd újra felgyulladt. Ez volt a takarodó jele. Öt perccel kés bb sötétség borult a barakkra. Eddie és Joe takaróik alá bújtak, de halkan tovább folytatták a beszélgetést. - Ezer kilométer! - ismételte a kanadai. - Elképesz-! De ha jól értettem, ti bejáratosak vagytok egy herceghez! Joe elnevette magát. Nyugodj meg! Mi csak alkalmazottai vagyunk Rudling hercegnek. Számára nem mi vagyunk a fontosak, hanem a kutyák. Nagyszer tenyészete van, és apám vezeti. Eddie gondolkozott kicsit, aztán ásítva mondta: - Végeredményben rendes srác vagy. Pár perccel kés bb, álmos hangon: - Igen, egész rendes srác vagy... jó éjszakát. - Jó éjszakát - felelte Joe. A kanadai már aludt, összeszorított öklökkel, de Joe, nyitott szemmel fekve a sötétben, mosolygott, és bajtársa utolsó szavait ismételgette magában. Remek fickó ez az Eddie!" - gondolta. Mivel nem jött álom a szemére, felidézte magában a rajnál töltött els nap eseményeit, felszállását Eddie-vel, a dicséretet, amit a leszállásnál kapott. Aztán megjelent el tte a pipázó bulldog képe. De Laddie is csodálatos dolgokra képes... Lassie pedig az ezer kilométeres vándorútjával... Elképeszt... mondta a kanadai is... Szórakozottan figyelt a hálóterem neszeire. Szavak, 12

12 képek peregtek az agyában. Az ágyak nyikorogtak, valaki horkolt. Valami gyors és könny kaparás is hallatszott, olyasmi, mint amikor öreg házakban egerek motoszkálnak a padló alatt. Aztán hirtelen megreccsent egy deszka. Joe bosszankodva oldalára fordult. Egyszer csak mintha valami fehér foltot látott volna Eddie és a maga ágya közé siklani. Tágra nyílt szemmel hajolt el re, hogy jobban megnézze... Ebben a pillanatban valami az ágyára ugrott. A kezei selymes bundába mélyedtek, és egy langyos nyelv odaadóan nyalta végig az arcát. - Laddie - kiáltotta -, hogy kerülsz ide? Nem bírta megállni, kirobbant bel le a nevetés. A zajra hirtelen felült Eddie is. - H ha! - mondta félhangon. - Csendben légy, Joe! Azt képzeled, hogy ezt lehet itt? Gyorsan dugd a kutyád a takaród alá, és ne mozdulj! A tanács jókor jött, mert egy perccel kés bb nyílt a barakk ajtaja. Valaki belépett, és zseblámpájával bevilágított a hálóterembe. - Vigyázzon, rmester - hallatszott kívülr l -, ne ébressze fel az embereket! Joe magához szorította Laddie-t, és várt. Végeérhetetlen percek teltek el. A fénysáv módszeresen végigsöpörte a padlót, rávilágított minden ágyra, végigsétált a csomagokon. Lassan, de kérlelhetetlenül közeledett Joehoz. Az rmester az ágya elé érve megtorpant, majd meglepetten felkiáltott, el relépett, és hirtelen mozdulattal lerántotta a takarót. És feltárult Laddie, igen elégedett és büszke ábrázatával és farkát csóválva, Joe pedig felült, és így szólt: - A kutya az enyém, rmester úr. Utánam jött ide, fogalmam sincs, hogyan. - Nem tudja talán, hogy a táborban kutyát tartani 13

13 ellenkezik a szolgálati szabályzattal? - kérdezte az rmester szenvtelen hangon, Laddie-t nézegetve. Az békésen elnyúlva, mells lábát lelógatta az ágyról. Az altiszt lehajolt, gyöngéden megsimogatta a nem kívánatos elemet, és folytatta: - Kutyának itt nincs helye... rendetlenség jár vele... mindenhova befurakodik... De az tény, hogy gyönyör állat! És elhallgatva, nézegetni kezdte a collie-t. Az imént mondott bóknak megvolt az alapja. Ahogy a fénycsóva végigsiklott Laddie selymes bundáján, hosszú, finom feje fekete és vörös színekben csillogott a félhomályban, dús, fehér sz re lágyan omlott el tarkóján, mint valami drága, elegáns prémgallér. - rmester úr - kezdte Joe, érezve, hogy itt a pillanat szerencsét próbálni -, tudom, hogy nincs jogom itt tartanom a kutyámat. Csak szeretném, ha magam vihetném majd vissza. Hatvan kilométert tett meg, hogy utánam jöjjön, és nagyon kimerült. Az rmester elismer en füttyentett. - Hatvan kilométert! A mindenit, ez aztán a kutya! - Nagyszer kutya, rmester úr! És egész fiatal még. El ször történt, hogy ilyen rendkívüli kalandba bocsátkozott. - Reméljük, hogy utoljára is. - Ó, legyen nyugodt, rmester úr! Utoljára történt! Az rmester újra lehajolt, hogy megvizsgálja a Laddie nyakörvére er sített kis érmét. És fennhangon olvasta: Hadi idomítási központ. Rudling herceg kennelei. Yorkshire". Megfordította az érmet. A másik oldalon egy nyilvántartási szám volt az érembe vésve. - Nahát - mondta csodálkozva -, akkor hát ez egy katonakutya lenne? 14

14 - Nem - válaszolta Joe. - Amikor a hadsereg lefoglalta Rudling herceg kenneleit, Laddie is állományba került. Mint minden társának, neki is megvan a törzskönyvi száma és a nyilvántartási lapja. De az idomítás vele nem sikerült... abba kellett hagynunk... - Nem csodálom. Olyan nyugodt, jámbor külseje van. De elég a fecsegésb l! - folytatta az rmester. - Térjünk vissza a komolyabb dolgokhoz. Öltözzön fel, és jöjjön utánam az rszobára! Várja ott valaki, aki beszélni szeretne magával. Joe meglepetve sietett engedelmeskedni, és pár pillanattal kés bb édesapját, Sam Carraclough-t látta viszont az rszobán, aki az rmester és egy tiszt társaságában várt rá. - Ni csak! - kiáltotta nevetve. - Az el bb Laddie fujtott be, most meg te? - Eljöttem, hogy megkeressem ezt a semmirekell t - mondta Sam, Laddie-re mutatva. - Ma délután, mikor láttam, hogy nem jön vissza, buszra ültem. De most aztán, vén betyár - tette hozzá, a szíjat a fiatal kutya nyakörvére er sítve -, esküszöm, hogy nem lógsz meg lem! És még elmondhatod, hogy szerencséd van, mert ahelyett, hogy a mancsaidat koptatnád a hazaúton, kerekeken fogsz gurulni, igazi katonai autóban utazol majd, valódi katonakutyaként! A nap h se b nbánó képpel nézte két gazdáját, hallgatta a szónoklatot. A tekintete tétova szomorúságot fejezett ki, az orra valósággal megnyúlt, mintha ezt gondolná : - Örüljek vajon, hogy hazamegyünk? Kit szeretek hát jobban? Samet, vagy Joe-t? Tény, hogy Sam jó gazda. De Joe fiatal, lelkes, vidám! Miért nem akarják, hogy vele maradjak? - Láthatod most már - mondta Joe apjának -, hogy 15

15 sokkal értelmesebb, mint amilyennek látszik. Nem lehetett könny engem itt megtalálnia. És bevallom, hogy ezt magam se vártam t le! Sam nem válaszolt azonnal. A kocsi, mellyel visszatérnek majd Greenall Bridge-be, várt rá. Elbúcsúzott a tisztt l és az rmestert l, aztán fiához fordult. Magam se hittem volna soha, hogy Laddie képes lesz erre. De neked volt igazad, sok minden rejlik még benne, akárcsak Lassie-ben. Laddie engedelmesen követte Samet, de még visszanézett ifjabb gazdájára, és különös fény csillant még a szemében. 16

16 III. FEJEZET SZEGÉNY LADDIE! Másnap elterjedt a táborban Laddie kalandjának híre. Körülvették Joe-t, elhalmozták kérdésekkel. - De hát hogy lehet, hogy a kutyád idetalált? - kérdezte az egyik pilóta. - Még ha gyalog jöttél volna mondta a másik -, azt megérteném. De végül is autón jöttél! Semmi nyom, semmi, amit szimattal követni lehetne! - Ennek a kutyának meglehetnek a titkai, olyan titkok, amiket a többi kutya nem is ismer! - Természetesen! kiáltotta Joe. - Laddie nagyszer állat! - Ugyan! Mind nagyszer. Egyébként nemcsak a kutyák találják meg az útjukat titokzatos érzékük segítségével. A macskák... a lovak is... - Igaz, igaz - felelte Joe. - De elhihetitek, Laddie nem olyan, mint a többi kutya. Hát még ha Lassie-t ismernétek! - Kicsodát? Lassie-t, Laddie anyját. - Egész család csodakutya, mi? - Akármit mondotok - felelte Joe kelletlenül -, sok embert ismerek, akik bármi árat megadtak volna Lassie-ért! - Ugyan, ugyan, ne sért dj meg, inkább mesélj a te Lassie-dr l! - Hát igen - mondta Joe -, még sokkal nagyobb dolgot vitt véghez, mint Laddie. 17

17 És részletesen elmesélte Lassie nagy utazását. Amikor befejezte, egyik bajtársa felkiáltott: - Hogyan, Skóciából Angliába?! Teljesen egyedül? Képtelenség! - Pedig így volt - válaszolta Joe. - Amikor hazaérkezett, már alig volt élet benne. Ápolnunk kellett, és attól féltünk, sohasem áll talpra. A hallgatóság a kétkedésb l lelkesedésbe csapott át. Fantasztikus! -mondta az egyik. - Ezt nevezem kutyának! - kiáltotta a másik. Mindig is gondoltam - mondta a harmadik -, hogy a kutyák többet érnek, mint sok ember. A negyedik, kicsit higgadtabban, megpróbálta a dolgokat a maguk helyére tenni. - Ne túlozzunk! - mondta. - Mégiscsak van valami különbség ember és kutya között... Erre aztán kitört a zajos méltatlankodás. Különbség! Persze hogy van különbség! Az, hogy a kutyák mind becsületesek, ezzel szemben az emberek... - Sokkal bátrabbak is! - Sokkal h ségesebbek! Joe egész id alatt, míg a vita folyt, hallgatott. Úgy érezte, képtelen szavakba foglalni, mit érez a kutyák iránt. Persze hogy a kutya más, mint az ember, de nem k adják sokszor az embernek azt, amit embertársaitól hiába vár: a szeretetet, a ragaszkodást, az önzetlen jóságot? Néhány nap alatt elfelejtették a történteket. Joe eleinte félt, hogy a collie megismétli szökési kalandját, de hamarosan kezdett megnyugodni. Ezúttal apám bizonyára megtett minden óvintézkedést gondolta. És 18

18 ahogy t ismerem, nyugodt lehetek: Laddie-nek nem sok esélye van rá, hogy átejtse t." Egyik reggel, ahogy kijött a barakkból, Eddie-t látta feléje futni. Barátja már messzir l kiabált: - Megvan, öregem! - Mi van? kérdezte Joe. - Megtarthatlak magam mellett. De nem ment minden nehézség nélkül, mert az a marha Collins is téged akart maga mellé megfigyel nek! Joe annyira meg volt illet dve arra a gondolatra, hogy ezentúl Eddie lesz a felettese a gépen, hogy nem talált szavakat a kanadai lelkesedésére válaszolni. A parancsnok nagyon rendes volt folytatta a pilóta. - És ha láttad volna, micsoda képet vágott Collins! Hirtelen nagyot csapott Joe vállára, és felkiáltott: - Ide figyelj, öregem, ezt az örömet méltón meg kell ünnepelni! Gyere a kantinba. És ha találkozunk Collinsszal, meghívjuk t is egy pohárra! Az els napokban Joe mindig némi szorongást érzett, amikor felszálltak. De hamarosan, miután néhány portyát végigcsinált Eddie-vel, és jó pár felderít repülést hajtottak végre az ellenséges terület felett, kezelte magát biztosabban érezni. Eddie a maga részér l egyre jobban méltányolta új beosztottját. Igaz, hogy jó kanadai létére nem bánta volna, ha kicsit beszédesebb természet, ha kicsit közlékenyebb. De azért nagyszer en megértette magát ezzel a csöndes, de elszánt és lelkes társsal. Szeptember vége felé egy délután Joe-t jelölték ki, hogy egy másik pilótával, Eric Vinesszal induljon bevetésre. El este ugyanis Vines úgy ért vissza a táborba, hogy gépe golyót kapott a szárnyába, és a megfigyel je megsebesült. Amikor a francia partok fölött két Messerschmitt megtámadta, Eric Vines leszedte az egyiket, 19

19 a másik el l pedig a felh k közé menekült. Végül is épp hogy visszatért a támaszpontjára, az üzemanyag utolsó cseppjeivel, és a golyók hátul felszakították a gép testét. Csoda volt, hogy a magassági kormány nem sérült meg, és hogy parancsolni tudott még a gépének. Ami a megfigyel jét, Steve Andlert illeti, neki is szerencséje volt. Könnyebb sebet kapott, és remélhette, hogy egy hét múlva elhagyhatja a kórházat. Joe a repül gép felé indult, ahova Eric Vines már beült. Eddie vele jött, ott akart lenni a felszállásnál. Mint rendesen, a terep most is lázas nyüzsgés színtere volt. Egy felderít gép nemrég érkezett meg. Egyik gép még a futópályán gurult, míg a másik döcögve igyekezett a hangár felé, ahol a szerel k várták. Távolabb további repül gépek sorakoztak fel, indulásra készen, mások már felszállóban voltak. Dzsipek, javító kocsik száguldoztak ide és oda a futópályák és a barakkok között. A repül géphez érve Eddie felkiáltott Ericnek: - Hallod-e, öregem, nem nagyon örülök ám, hogy elviszed Joe-t! Miért? - kérdezte Eric. - Nincs benned bizodalmam válaszolta a kanadai. - A múlt héten kölcsönkérted a borotvámat, és sohasem láttam többé! Így hát, beláthatod, ha az ember egyszer már megjárta... - Jó, jó - válaszolt Eric nevetve -, ami Joe-t illeti, nyugodt lehetsz: visszaadom neked, mert elvb l csak olyasmit tartok meg, amit érdemes! - Látod, Eddie - mondta Joe a kanadainak -, nem kell izgulnod; több a valószín sége, hogy engem viszontláss, mint hogy valaha is visszakapd a borotvádat! Nevetésben törtek ki, majd Joe fellódult a repül gépre, és helyet foglalt a pilóta mögött. Az indulás pillanata közeledett. A három másik gép, 20

20 melyeknek Eric repül jét kellett kísérniük, felsorakozott, hogy a futópályára álljon. A motorok zúgtak. Joe jelt adott Eddie-nek, majd felemelte karját, hogy fejére húzza a fülke üvegtetejét. De hirtelen megállt, és felkiáltott: - Eric, egy pillanatra! A pilóta, aki már indítani készült, morgott: - Mi az? Mi van? De Joe, felállva a gépben, kiáltozni kezdett, ezúttal Eddie felé: - Oda nézz, Eddie, oda nézz! A kanadai fiú meglep dve visszafordult, és egy hatalmas, fekete-fehér-vörös színekben tarkálló kutyát látott, mely orrát a földre szögezve vágott át a terepen. Az emberek sorban megszólították: - Hát te honnan kerülsz ide? - Ide gyere, hallod, gyere ide! A kutya azonban senkire se hederített, csak cikázott a gépek között, folyton szagolgatva a futóm vek kerekei- l letaposott füvet. Egy gépész meglátva, rákiabált: - Hát te ott teljesen megbolondultál? Eddie azonban nem akart hinni a szemének. - De hiszen ez Laddie! - kiáltotta. Laddie, mert hisz valóban volt az, ebben a pillanatban Eric gépe felé vetette magát. Végre megtalálta, amit keresett! A kanadai meg akarta állítani. De a collie ügyes vet déssel kitért el le, felugrott az egyik szárnyra, és mint egy rakéta, bevágódott a pilótafülke belsejébe. Joe-nak még annyi ideje sem volt, hogy megmozduljon. Elborította valami tömeg, egy mancsokból, nedves orrból, hatalmas, zászlószer farokból és reszket test- l álló forgatag, és féktelen táncot járt az ölében. 21

21 A selymes bunda csimbókjai arcát söpörték, míg egy lázas, meleg nyelv lendületes csapásokkal nyaldosta a kezeit. Félig megfulladva a lavina alatt Joe-nak sikerült végre megragadnia a kutyát, és nyakörvénél fogva, rákiáltott: - Hát ez már igazán túlzás! Most aztán mit csináljak veled? Laddie ragyogó szemmel, liheg nyelvvel, átható tikintettel nézte, mintha azt mondta volna: Hogy mit csinálj velem? Hát egyszer en tarts magad mellett. Tudod jól, hogy nem tudok nélküled élni. Engedd hát, hogy veled maradjak, ne tör dj vele, mit gondolnak ezek az emberek!" Joe egy pillanatig habozott, mintha megértette volna, mit gondolt Laddie. De Eric szavai hirtelen megtörték a varázst: - Kár, hogy nem plüssb l van! És felsóhajtott. Megtette volna szerencsekutyának! Joe, karjaiban tartva a collie-t, a földre ugrott, Eddie-hez szaladt, és így szólt: - Fogjad, rád bízom Laddie-t! Vigyázz rá, amíg viszszatérek! - Siess, Joe, igyekezz! - kiáltotta Eric. - Nem vesztegethetjük tovább az id t! A motor járt. Joe felugrott, és újra bemászott a helyére. A gép megindult, a futópálya felé gördült. Eddie magához szorította a kutyát, hogy ki ne ugorjon a kezei közül. Odébb a másik három gép már felsorakozott. A következ pillanatban elindult a teljes raj. Laddie halk nyüszítésben tört ki. Miért hagyta itt a gazdája, idegenek kezei között? - Most már nincs mit tenni mondta neki a kanadai 22

22 fiú, csendben kell maradnod, és megvárni, amíg Joe visszatér. Ezzel lerakta a földre a collie-t. Az azonban egyetlen ugrással otthagyta, és a futópálya felé rohant. Majd meglátják! Nagyon tévednek, ha azt képzelik, hogy a séges Lassie fiát holmi ígérgetésekkel vissza tudják tartani! Ha egyszer elhatározta, hogy a gazdája után megy, a világ minden kincse sem tudja ebben megakadályozni! - Laddie! Laddie! kiabált Eddie, utána vetve magát. A kutya rült iramban vágtatott. A gépek azonban még sebesebben gurultak, és Laddie hamarosan lemaradt. Amikor felemelkedtek, még megpróbálta követni ket. Aztán hirtelen megállt, és felfelé bámult, az orrát a láthatáron már elt ben lev négy fekete pont felé emelve. - Laddie! - kiáltotta újra a kanadai fiú. Ahogy utolérte, hallotta, hogy a kutya szinte emberi hangon zokogó sóhajokban tör ki. Meghatva fogta meg nyakörvét, és lassan megpróbálta elvezetni. Laddie egész testében remegett. Úgy látszott, ereje végéhez ért. E kétségbeesés láttán Eddie megindultan karjaiba vette szegény Laddie-t, és a barakkok felé vitte. Micsoda bátorság! Micsoda h ség! És már másodszor teszi meg a hatvan kilométert, hogy megtalálja gazdáját!... Védence fölé hajolva megsimogatta, és a fülébe suttogta : - Joe-nak igaza van, ha büszke rád. Igazán csodálatos vagy... De sem a kanadai fiú becézése, sem barátságos hangja nem tudták Laddie-t felrázni a tompa kétségbeesés- l, melybe most belezuhant. Mindenki sietett, próbálták megetetni. Nem fogadott el semmit. Kínzó szomjú- 23

23 ságában azonban kilafatyolta a csajkában feléje nyújtott friss vizet. Azután végignyúlt a földön, és nem mozdult többé, orrát kinyújtott mells lábaira fektette. Nagy szemei homályosak voltak, mintha bánat fátyolozta volna el ket. Ugyan mi zajlott le ebben a finom, keskeny, arisztokratikusan elegáns fejben? Csak az tudta volna megmondani, aki most t nt el az égbolton - az, akiért e bánatba süppedt állat szíve dobogott. Az emberek odamentek, szánalommal és rokonszenvvel vegyes kíváncsisággal nézegették. - És szegény mindezt hiába csinálta! - mormogta az egyik. Bizony, Joe megint kénytelen lesz hazaküldeni - folytatta a másik. - Meg fog szakadni a szíve! - Eddie - mondta az els -, meg kellene kötnöd. Úgy nyugodtabb lehetsz. Ha visszamegy a futópályára, roszszul végezheti, és te is csak bajba kerülsz. - Azt hiszem, igazad van - válaszolta a kanadai. - Kezdek gyanakodni erre a kutyára. Ötletekért nem megy a szomszédba! Laddie vonakodás nélkül követte a pilótát a barakkok széléig. Itt, kicsit odébb, a terep végén sövény húzódott, néhány csenevész fával tarkítva. Eddie odakötötte a kutyát az egyikhez. Azután megsimogatta, és halkan beszélgetett hozzá: - Légy egy kicsit türelmes, szegény öregem! Két órán belül visszajön a gazdád. Amikor majd négy repül gépet látsz meg az égen... Megesküdött volna, hogy Laddie érti a szavait. A föléje hajló fiatalember lábaihoz simult, mozdulatlanul nézte, orra reszketett. Talán homályosan érezte, hogy ez a magas, darabos kanadai fiú barátja a gazdájának, és bízhat benne... Eddie végül felállt, odasúgva: 24

24 - A viszontlátásra, Laddie! Elment. A kutya akkor lefeküdt. Milyen egyedül érezte magát ebben az óriási táborban! Miért is nem vitte magával Joe? Miért szállt el azon a nagy madáron, amelyik akkora zajt csapott, amikor felrepült? Nem szereti már Laddie-jét? A collie szomorúan megkezdte rködését, hogy gazdája visszaérkezését várja. 25

25 IV. FEJEZET A REPÜL RAJ VISSZAÉRKEZÉSE Két óra telt el. Laddie figyelmesen hallgatta a tábor zajait, röptében kapta el a sokféle szagot, melyet a szél feléje hordott: az emberekét, a benzinét, a konyhákét, a környez mez két. Néha elhatalmasodott rajta a fáradtság, és néhány percre elaludt. De hamarosan, félig lehunyt szemmel, újra folytatta figyelését, és ha néha átsuhant agyán valami reményked gondolat, két-háromszor végigsöpörte farkával a földet. Utána újra tökéletes mozdulatlanságba dermedt, mint egy posztján álló rszem vagy talán inkább mint a sivatag szfinksze. Egyik füle hirtelen megrezzent, mintha légy érintette volna meg. A leveg l csaknem észrevehetetlen rezgést fogott fel. A rezgést könny vibrálás követte, úgy t nt, az ég négy sarkából indult ki valami zümmögés. Laddie hirtelen felemelte a fejét. Zúgó hang közeledett a látóhatár szélér l, és hamarosan morajjá változott, hangos berregés hullámaival töltötte meg az egész repül teret. A szomszédos barakk ajtaja szélsebesen kivágódott, és Eddie jelent meg a küszöbön. - Itt vannak! kiáltotta. Tenyerével beárnyékolva szemét, figyelte az eget. Hirtelen elszorult a torka. - Csak hárman vannak! - mormogta. Egyetlen gondolata volt csak: odarohanni a futópálya széléhez, ahol a gépeknek le kellett szállniuk. A motorzaj másokat is odavonzott, el jöttek a barak- 26

26 kokból, a hangárok felé siettek, és mindegyik ugyanazt kérdezte szorongva, mint a kanadai pilóta: - Melyik hiányzik? Laddie teljes erejével nekifeszült kötelének. Mennyire szeretett volna is odarohanni, a futópályák felé! De a kötél szilárdan tartott, és hiába ugatott és rángatta, senki se figyelt rá. Futását meg se lassítva, Eddie próbálta a távolból megállapítani a repül gépek törzsére festett jeleket és számokat. A homályban azonban nem tudta ket megkülönböztetni. A bizonytalan világítás már elmosta az emberek, tárgyak körvonalait, és az ég és a föld összemosódott a lassan leszálló szürkületben. Ahogy a kanadai a futópálya széléhez ért, ott már több kis csoport alakult ki. A repül gépek kezdtek felsorakozni. Eddie dobogó szívvel, összehúzott szemmel még egyszer megpróbálta felismerni ket. Végre el tudta olvasni a gépek oldalán : - FZ45... FU32... FN39... Egyik bajtársa felkiáltott: - Az FX hiányzik! - Az FX! Eric Vines gépe! Eric és Joe nem tértek vissza... Amikor az emberek kiugráltak a földre, Eddie odarohant ahhoz a pilótához, akinek rendszerint Eric volt a széls fedezete, társa a repülésben, és izgatottan kérdezte : - Mike, mi történt velük? - A német légvédelem, a Flak pokoli volt - válaszolta Mike. - A lövegek csak úgy okádták a golyókat... Valószín leg bekaphattak egyet. Amikor utoljára láttam ket, mögöttem voltak, akkor repültünk el a célpontunk felett. Ahogy újra rajvonalba helyezkedtünk, leghátul voltak... Még nem kell elveszíteni a reményt... 27