Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között
|
|
- Balázs Nagy
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között Időjárás: Június elején végre beköszöntött a nyár, a hűvös csapadékos idő mára már az emlékezeté lett, sőt, június közepén már a kánikulával kell megbirkóznunk. Ebben az időszakban a minimum hőmérsékletek már C közt mozogtak, a maximum hőmérsékletek C között voltak. A lehullott csapadék mennyisége 10 és 38 mm közötti tartományban mozgott a megyénkben, amely lassanként kevésnek mutatkozik, hiába esett jelentős mennyiségű eső májusban, ahol lehetett, ott az öntözőket be kellett indítani. A nedves időszakra most már csak a gombabetegségek emlékeztetnek minket. Az almafavarasodás (Venturia inaequalis) tünetei szembetűnőek már a gyümölcsökön is. A burgonyavész (Phytophtora infestans) károsítása is általánossá vált sajnos mindenhol. A gabonalisztharmat (Erysiphe graminis) is sűrűbb állományokban a felső levél emeletekre is átterjedt. A következő periódusra várhatóan vissza fognak szorulni, ha marad a meleg, száraz idő, de számítani lehet a rovar kártevők felszaporodására helyettük. A fénycsapda legnagyobb egyedszámban a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és a káposztamoly (Plutella maculipennis) egyedeit fogja.
2 Továbbá a sárga lucernaaraszoló (Tephrina arenacearia) és a gamma-bagolylepke (Autographa gamma L.) is jelentős számban jelen van. Az esők hatására a gyomok is intenzív növekedésben vannak, a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) fellépését is egyre több helyen észleljük, az áprilisi rövid kis nyárias időnek köszönhetően bizonyos helyeken már nagyon előre haladott állapotban találkozhatunk velük. Fenológia állapotok: (megyei szinten) Őszi búza: viaszérés végén tart, Őszi árpa: teljes érés stádiumában, Őszi repce: magképződés állapotánál vannak, Tavaszi árpa: tejesérés, Kukorica: 8-10 leves fenológia jellemző rájuk, Napraforgó: szárnövekedés, Paprika, paradicsom: terméskötődés, Cseresznye, meggy: betakarításuk folyamatos, Alma,körte: gyümölcsfejlődés végéhez közelednek, Őszibarack, kajszibarack, szilva: szintén gyümölcsfejlődés állapotában, Szőlőnél: fürtlehajlás kezdete, Burgonyánál: virágzás vége jellemzi a kultúrát.
3 Növényvédelmi helyzet: Őszi kalászosok: A sárga levélfoltosság (Phyrenophora tritici-repentis) továbbra is terjed. A szeptóriás levélfoltosság (Septoria spp.) is még mindig jelen van, de stagnál. Gabonaszipolyok (Anisoplia sp.) szívogatásával gócokban lehet csak találkozni, de ott jelentős károkat okoznak. A vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) kártétele csökkenő tendenciát mutat. A búza táblák megyeszerte megdőltek a szél és a sok csapadék hatására, egyre több helyen fekszenek a kalászosok. A gyomok közül a pipacs (Papaver rhoeas) és a kaszanyűg bükköny (Vicia cracca) tömeges az elhanyagolt területeken. Kukorica: A kukoricamoly jelenléte általánossá vált. A kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) lárváival is találkozhattunk már, a hónap második felében már számítani kell az imágók megjelenésére is. A drótférgek ( Agriotes, Melanotus, Athous spp.) kártétele a megyénk keleti részén szórványosan előfordul ebben a kultúrában is. A megfelelően kiválasztott posztemergens gyomirtás pozitív hatásai már láthatóak egyes táblákon. Napraforgó: A levéltetvek (Aphididae) betelepedése és felszaporodása egyre több foltban megfigyelhető. A lehullott csapadék jótékony hatása mellett szórványosan fitotoxicitást okoztak a felverődött herbicidek, ahol pedig sikertelenek voltak a preemergens kezelések, az erősödő gyomosodás miatt elkerülhetetlen volt a sorközök kultivátorozása. Őszi repce: Ebben a az időszakban jelentős kártevő felszaporodást nem tapasztaltunk, csak a repcebecő-szúnyog (Dasyneura brassicae) egyedszáma számottevő elszórtan. Zöldborsó: A peronoszpóra (Peronospora viciae f. sp. pisi.) fertőzés jelentős volt ebben az időszakban főleg a megyénk felső régióiban. A kártevők ellen folyamatosak a védekezések. Burgonya: A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) jelenléte továbbra is tömeges szintű és a burgonyavész (Phytophtora infestans) fertőzés is számottevőbb. Vöröshagyma: A peronoszpóra (Peronospora destructor) fertőzöttség is szembetűnőbb. A hagymalégy (Hylemya antiqua) szaporodása is egyre élénkebb a száraz idő következtében. Alma: A lisztharmatfertőzés (Podosphaera leucotricha) egyre nagyobb mértékű. Az almafa-varasodás (Venturia inaequalis) is tovább terjed. Az almamoly (Cydia pomonella) rajzáserőssége alacsony, az aknázómolyok (Gracillariidae) rajzása közepes mértékű a gyümölcsösökben. Barackosok: A levéllikasztó gomba (Stigmina carpophila) fertőzése fokozódik az előző periódushoz képest. A barackmoly (Anarsia lineatella) rajzása továbbra is intenzív.
4 Körte: Gócokban ismét terjed a közönséges körtelevélbolha (Psylla piri). A körtevarasodás (Venturia pyrina) tünetei is egyre erőteljesebben jelentkeztek ebben az időszakban. Szőlő: A peronoszpóra (Plasmopara viticola) tünetei már észlelési szinten jelen vannak. Szamóca: Az időjárás következtében ebben a kultúrában is intenzív lisztharmat (Spaerotheca macularis) fertőzés alakult ki.
5 Hódmezővásárhely, Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Simon Natália
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról
Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között
Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 04. 16.- 2013. 04. 30. között Időjárás: A márciusi hó után április elején megérkezett a tavasz, amelyet a hónap második felében már nyári idő váltott
Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 07. 16.- 2013. 07. 31. között
Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 07. 16.- 2013. 07. 31. között Időjárás: Július második felében továbbra is tombolt a szárazság, a lehullott csapadék mennyiségét a megyénkben 2-6 mm
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 06. 15. - 2014. 06.30. között Időjárás 2014. június második fele átlagos hőmérsékletű, de az átlagtól kevesebb csapadékú időjárást hozott.
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 08. 15. - 2014. 08.31. között Időjárás 2014 augusztus második felében lehűlést okoztak azok az átvonuló hidegfrontok, amelyek csak kevés
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 05. 15. - 2014. 05.31. között Időjárás 2014. május második felének időjárása változékony volt, alapvetően átlagos csapadékkal és átlag alatti
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 07. 15. - 2014. 07.31. között Időjárás 2014 július második felében tovább folytatódott a változékony, csapadékos időjárás. A menetrendszerűen
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 06. 01. - 2014. 06.15. között Fenológiai adatok: őszi búza: viaszérés őszi árpa: érés aratás kezdete triticale: viaszérés őszi káposztarepce:
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép között
JászNagykunSzolnok megye növényegészségügyi helyzetkép 2014. 09. 01. 2014. 09.15. között Időjárás 2014. szeptember első fele sok csapadékot hozott térségünkbe. Egy északról leszakadó magassági légörvény
A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha).
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 09. 15. - 2014. 09.30. között Időjárás 2014. szeptember második felének időjárása változást hozott térségünkbe. A csapadékos periódus után
www.pisvojvodina.com Előrejelzőszolgálat Regionális központ Szabadka
www.pisvojvodina.com Előrejelzőszolgálat Regionális központ Szabadka Title Created By Published Category Pamukova (kukuruzna) sovica -Helicoverpa armigera Hajnalka Bognar-Pastor 24.9.2012 14:16
Vas megye növény-egészségügyi helyzete. Tanakajd, április 21-tıl május 5-ig
Vas megye növény-egészségügyi helyzete Tanakajd, 5. április -tıl május 5-ig Megyénkben az elmúlt két hétben háromszor mértünk kisebb mennyiségő csapadékot, összesen,5 mm-t. A napi átlag hımérséklet április
LEGALÁBB 100 MILLIÁRDNYI AZ AGRÁRKÁR!
2010. június XVI. évfolyam 5. szám LEGALÁBB 100 MILLIÁRDNYI AZ AGRÁRKÁR! A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezıgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdıgazdaságban
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a szőlőtermesztői számára 2018.08.21-től 08. 30 ig Fenológia: érés szüret körül 1 Merlo Időjárás(08.12 08. 21.) Folyamatosan kánikula volt, csapadék nélkül. A napi átlagos
Ideális hőmérséklet 10 20 C, a megcélzott kártevő legintenzívebb táplálkozási időszaka előtt, lehetőleg délelőtt. Hatásnövelő körülmény nincs.
. Általános Név Formuláció Hatóanyag FENDONA 10 EC Emulzióképző koncentrátum (SC) 100 g/l alfametrin Hatás A Fendona 10 EC kontakt és gyomorméreg; rágó kártevők lárvái és kifejlett alakjai ellen hatékony.
A szilva. védelme.
A szilva védelme www.syngenta.hu A szilva védelme A szilva védelme Gombabetegségek elleni védelem Rovarkártevők elleni védelem 81 82 Gombabetegségek elleni védelem A szilva betegségei közül a polisztigmás
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.
Károsító helyzetkép Csongrád megyében
Károsító helyzetkép Csongrád megyében Az elmúlt időszak időjárása, a kánikula és a szárazság olyan klímát teremtett, amely meggyorsítja a kártevők szaporodását, illetve az aszály kedvezőtlenül befolyásolja
Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal. Nem csak véd táplál is!
Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal Nem csak véd táplál is! Az Antracol kettôs funkciójú hatóanyaga a propineb A propineb több ponton gátolja a gombák életfolyamatát micélium növekedés spóracsírázás
TÉRINFORMATIKAI ADATRENDSZEREK
TÉRINFORMATIKAI ADATRENDSZEREK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN SZABÓ LEVENTE TÉRINFORMATIKAI VEZETŐ MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL, NÖVÉNY- TALAJ- ÉS AGRÁR-KÖRNYEZETVÉDELMI IGAZGATÓSÁG (MGSZH NTAI)
Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára
betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS.
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS - - erős metszés - - réztartalmú lemosó permetezés Javasolt szerek: 1 / 12 Astra, Cupertene-M,
Kaiso_1KG_HU_ qxd:Amega1000lit2015.qxd 4/14/16 2:09 PM Page
Növényvédő szer neve: Kaiso EG Emulzióképző granulátum (EG) Rovarölő szer Forgalmazási kategória II. Hatóanyag megnevezése, koncentrációja: 50 g/kg lambda-cihalotrin, 5,0 %(m/m) Az emberi egészség és a
Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. Gyermekek elől el kell zárni!
ALPAMAYO Referencia termék neve és engedélyszáma: Karate Zeon 5 CS, 11769/2002 FVM. A referencia termék neve és engedélyszáma jogszabályi rendelkezések alapján került feltüntetésre. 50 g/l (5 m/m%) lambda-cihalotrint
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
AZ OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDON MEGOSZTÁSA 2012. JÚNIUS 1-IG KEZDEMÉNYEZHETŐ ÁLLAMI KÖLTSÉGVÁLLALÁS MELLETT
2012. május XVIII. évfolyam 5. szám AZ OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDON MEGOSZTÁSA 2012. JÚNIUS 1-IG KEZDEMÉNYEZHETŐ ÁLLAMI KÖLTSÉGVÁLLALÁS MELLETT Még nem késő az egyszerű eljárás keretében kezdeményezni (kérelmet
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei
kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás
Irtható kártevők: Szőlőmolyok Sodrómolyok Kukoricamoly Borsómoly Gyapottokbagolylepke
148 Szerkatalógus 2015 Rovarölő szerek Vetésfehérítő bogarak lárvái Gabonafutrinka-lárvák Repcefénybogár Repcebolha Irtható kártevők: Szőlőmolyok Sodrómolyok Kukoricamoly Borsómoly Gyapottokbagolylepke
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 3. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. július 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014
www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme
www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.04-ig. Várható frissítés: 2017.05.04. 12:00-kor.
A Villányi Borvidék agrometeorológiai és növényvédelmi jellemzői a évben
A Villányi Borvidék agrometeorológiai és növényvédelmi jellemzői a 2011. évben 1. A Villányi borvidék legfontosabb agrometeorológia jellemzői 2011. évben 1.1. Csapadékviszonyok (mm-ben) hónap 2010. évi
Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer címkétől eltérő felhasználására vonatkozó előírások
Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer (kg/ha) kalászosok: őszi búza, tönkölybúza, rozs, árpa, zab, durumbúza rizs gyökér és gumósnövények: cikória, csicsóka, cékla, tarlórépa leveles
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok
A paradicsom védelme
A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet
Vas megye növény-egészségügyi helyzete. Tanakajd, 2015. május 20-tól június 04-ig
Vas megye növény-egészségügyi helyzete Tanakajd, 21. május 2-tól június 4-ig Megyénkben az elmúlt két hétben összesen 43 mm csapadékot mértünk. A napi átlag hımérséklet csupán 14, C körül alakult az elmúlt
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás
A napraforgó betegségei. gei. Fotó: internet
A napraforgó betegségei gei 1 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii A napraforgó egyik legveszedelmesebb betegsége. Korábban a fogékony fajtákon jelentős terméskiesést okozott. Ma a kereskedelemben
Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI
Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban Nagy Géza NÉBIH NTAI Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014 Mint 2010, de esetenként problémásabb 2015 Változékony
Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVIII. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. május 21-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása
Növényvédelmi előrejelzés (20. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-14 (20. hét) Fenofázis: : intenzív hajtásnövekedés, fürtmegnyúlás, (védett déli fekvésű helyeken korai fajtáknál virágzás kezdett)
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 08. 01. - 2014. 08.15. között Időjárás 2014 augusztus első felében tovább folytatódott a változékony, mérsékelten csapadékos időjárás, magas
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.01. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.08-ig. Várható frissítés: 2017.06.08. 12:00-kor.
Paraj technológia évi őszi és évi tavaszi szezon
2017. évi őszi és 2018. évi tavaszi szezon Terület kiválasztás, elővetemény jó kultúrú, gyommentes terület, a korán lekerülő gabonafélék a legmegfelelőbbek, jó levegő- és vízgazdálkodású, könnyen melegedő
A nagy mennyiségű csapadék hatása az árukukorica fenológiai és növény-egészségügyi állapotára
A nagy mennyiségű csapadék hatása az árukukorica fenológiai és növény-egészségügyi állapotára Dr. Keszthelyi Sándor, Dr. Kazinczi Gabriella Kaposvári Egyetem ÁTK, Növénytani és Növénytermesztés-tani Tanszék
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi
ELŐADÓ: Dr. Bleicher Edit HATÁROZATSZÁM: 04.2/619-1/2012. OLDALAK SZÁMA: 6 MELLÉKLET: Forgalomba hozatali és felhasználási engedélyokirat (6 oldal)
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Dr. Bleicher Edit HATÁROZATSZÁM: 04.2/619-1/2012.
Növényvédelmi előrejelzés (23. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-06-05 (23. hét) Fenofázis: virágzás vége, tisztulás, zöldbors- zöldborsó nagyság Badacsonyban a késői fajták virágzás végén, tisztulásban,
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.27. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.04-ig. Várható frissítés: 2013.07.04. 12:00-kor.
Súlyosabb lisztharmatfertőzés fürtön
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.11.) A korai szőlőfajták zsendülnek. Az ültetvényekben találkozhatunk a napégés tünetével a bogyókon. Túlzott zöldmunka esetén a fürtök a napra kerülnek, a bogyók
9.2. Táblázat: A szakirodalmi összefoglaló elemzésbe bevont tanulmányok
9.2. Táblázat: A szakirodalmi összefoglaló elemzésbe bevont tanulmányok kutatás 1. Ameixa & Kindlmann 2008 2. Bianchi et 3. Bianchi et Acyrthosiphon pisum Cseho. 2007 erdő 0 0 0 május Hollandia 2002-2003
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.30. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.06-ig. Várható frissítés: 2013.06.06. 12:00-kor.
Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai
Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai szerológiai molekuláris biológiai (DNS alapú technikák)
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 2. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. május 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 7 2012.10.03. 11:10 2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2007. október 26. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Az elmúlt napokban - a Kárpát-medence közelében
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.07-ig. Várható frissítés: 2011.07.07. 12:00-kor.
A precíziós gazdálkodási szemlélet és eszköztár a jövő növényvédelmében. Hadászi László fejlesztési- és szaktanácsadási igazgató
A precíziós gazdálkodási szemlélet és eszköztár a jövő növényvédelmében Hadászi László fejlesztési- és szaktanácsadási igazgató Hagyományos növényvédelem Túlértékeli a vegyszert, egyoldalúan. Precíziós
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
A dohány növényvédelme
A dohány növényvédelme Kórokozók I. Vírusbetegségek : 1./ Dohánymozaik (Tobacco mosaic tobamovirus,tmv) 2./ Dohány érbarnulás (Potato Y potyvirus, PVY) 3./ Uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)
Avaunt Steward Coragen A DuPont rovarölô szerei az alma növényvédelmében
Avaunt Steward A DuPont rovarölô szerei az alma növényvédelmében az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve Bevezető Az alma molylárva kártevői szinte az egész vegetációban veszélyeztetik
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2011.06.23-ig. Várható frissítés: 2011.06.23. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.13. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.20-ig. Várható frissítés: 2013.06.20. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.20. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.27-ig. Várható frissítés: 2013.06.27. 12:00-kor.
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.07.04. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.11-ig. Várható frissítés: 2013.07.11. 12:00-kor.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor.
NÖVÉNYVÉDELEM. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYVÉDELEM Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Alapvető ellentmondás a célfelület heterogén a kezelés homogén Történeti áttekintés Kezdet 60-70-es évek USA (hadiipar)
Az alma organikus növényvédelme
Az alma organikus növényvédelme Rész 2: Növényápolás Az Európai Unió Lifelong Learning Programja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény) a
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.07.07. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.14-ig. Várható frissítés: 2011.07.14. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.) Kiadva: 2013.08.01. 12:00-kor. Érvényes: 2013.08.08-ig. Várható frissítés: 2013.08.08. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Agria Logisztikai Centrum Kft. www.agriakft.com. Termékismertető
Agria Logisztikai Centrum Kft. www.agriakft.com Termékismertető Tisztelt Partnerünk! Köszöntjük és köszönjük, hogy ebben a mind jobban felgyorsuló világban időt szakít arra, hogy belelapozzon Termékismertető
Gyümölcsösök. növényvédelme
Gyümölcsösök növényvédelme 2013 A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (fôleg az idôjárás miatt) szerencsét is igényel. Kiadványunkkal ezt a sikert szeretnénk segíteni
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. április 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Vas megye növény-egészségügyi helyzete. Tanakajd, 2015. június 21-tól július 06-ig
Vas megye növény-egészségügyi helyzete Tanakajd, 2015. június 21-tól július 06-ig Megyénkben az elmúlt két hétben csupán egy alkalommal mértünk 18,4 mm csapadékot. A napi átlag hımérséklet 19,2 C körül
Növényvédelmi előrejelzés (22. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-28 (22. hét) Fenofázis: fő virágzás, virágzás vége, tisztulás, (zöldbors nagyság) A múlt héten Badacsonyban leesett csapadék mennyiség
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.06.11.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.06.11. 12:00-kor. Érvényes: 2015.06.18-ig. Várható frissítés: 2015.06.18. 12:00-kor. Alapvetően az időjárás
Kukoricamoly - Ostrinia nubilalis Hbn. BISZEX csapda
Kukoricamoly - Ostrinia nubilalis Hbn. BISZEX csapda A CSALOMON kukoricamoly "BISZEX" csapda csalétke NEM feromon, hanem táplálkozási attraktáns, emiatt a csapda nœstényeket és hímeket is fog. Foto: Bozsik
Az emberi egészség és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében be kell tartani a használati utasítás előírásait!
Sharpen 330 EC Gyomirtó permetezőszer kalászosok, rizs, kukorica, napraforgó, zöldborsó, száraz borsó, lóbab, szója, dohány, lucerna, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zeller, paradicsom, paprika, káposzta,
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
4. A növényvédő szer felhasználására vonatkozó előírások:
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
Zöldségfélék. növényvédelme
Zöldségfélék növényvédelme 2013 Zöldségfélék növényvédelme A palántaneveléstôl egészen a termés tárolásáig védeni kell termesztett zöldségnövényeinket a kártevôk és kórokozók ellen. Az esztétikai szempontokon
IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A borsó talaj előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás
Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben
Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról