EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK

Átírás

1 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS A NEMZETI FEJLESZTÉSI HIVATAL KIADVÁNYA Fodor Bea Kiss Károly Szabó Sándor Szabó Zoltán Támogatások, ökológiai célú pénzügyi ösztönzôk 103. SZÁM

2 Európai Mûhelytanulmányok A Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kiadványa Felelôs kiadó: Veress József A szerkesztôbizottság elnöke: A szerkesztôbizottság tagjai: Palánkai Tibor Bagó Eszter, Balázs Péter, Balogh András, Barabás Miklós, Baráth Etele, Bod Péter Ákos, Erdei Tamás, Hefter József, Horváth Gyula, Hörcsik Richárd, Inotai András, Kádár Béla, Kassai Róbert, Kazatsay Zoltán, Levendel Ádám, Lôrincz Lajos, Nyers Rezsô, Orbán István, Somogyvári István, Szekeres Imre, Szent-Iványi István, Török Ádám, Vajda László, Vargha Ágnes Fôszerkesztô: Sorozatszerkesztô: Szerkesztô: Szerkesztôségi titkár: Forgács Imre Lányi György Bulyovszky Csilla Galambos Zsuzsa, Horváthné Stramszky Márta A szerkesztôség címe: MEH Európai Integrációs Iroda, 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tel.: Fax: Az Európai Integrációs Iroda kiadványai hozzáférhetôk az Országgyûlési Könyvtárban. Nyomás és elôkészítés: Visit Nyomda és Stúdió ISSN ISBN

3 E U R Ó P A I M Û H E L Y T A N U L M Á N Y O K FODOR BEA KISS KÁROLY SZABÓ SÁNDOR SZABÓ ZOLTÁN Támogatások, ökológiai célú pénzügyi ösztönzôk Témavezetô: Kerekes Sándor egyetemi tanár 2005

4 Tartalom 1. Vezetôi összefoglaló A környezetvédelmi termékdíjrendszer Trendleírás Mozgatórugó-elemzés, elôrejelzés Normatív értékelés Javasolható változtatások Adminisztratív változtatások Termékkörökre vonatkozó javaslatok A lakossági elismertség fokozásának lehetôsége az információhordozók termékdíja kapcsán A környezetterhelési díjak A környezetterhelési díjak környezetibbé tételének lehetôségei A nehézfémek díjtételei A beruházás-halasztó hatás Az aktív és a passzív környezeti beruházások egyforma kezelése A díjtételek aktualizálása Az energiaadó A 2003/96-os EK irányelv Az üzleti felhasználás megadóztatása A lakossági kiterjesztés hatásvizsgálata A villamos energia lakossági megadóztatásának hatásai A földgáz lakossági megadóztatásának hatásai A lakossági kiterjesztés összefoglaló értékelése Támogatáspolitika, ökológiai célú gazdaságpolitikai intézkedések A megújuló energiaforrások használatának ösztönzése Energiatakarékosság ösztönzése A társadalmi tudatformálás támogatása A pályázati rendszer hátrányait kiküszöbölô alternatív támogatási módok Útdíj bevezetése A parkolási díjak emelése, kapacitások bôvítése A kerékpározás támogatása Barnamezôs beruházások ösztönzése Energiahatékonysági beruházások ösztönzése Cégautó-adózás szigorítása Környezetvédelmi szempontból káros támogatások a magyar gazdaságban Ágazati támogatások...30

5 6.2. A támogatások megjelenésének formái Közvetlen és közvetett támogatások Természeti erôforrások értéken aluli használata Nem internalizált környezeti károk Káros irányú és mértékû infrastruktúra-fejlesztés Támogatási mechanizmusok Gazdaságpolitika és fejlesztési politika Jövedelem-, adó- és árpolitika A szabályozási rendszer hiányosságai Javaslatok Összefoglalás: Javaslatok a Fejlesztéspolitikai Koncepció részére...35 Felhasznált források...37 Eddig megjelent az Európai Mûhelytanulmányok sorozatban...39

6

7 TÁMOGATÁSOK, ÖKOLÓGIAI CÉLÚ PÉNZÜGYI ÖSZTÖNZÔK 5 1. Vezetôi összefoglaló Hazánk környezetpolitikai eszköztárában egyre nagyobb szerepe van a gazdasági szabályozó eszközöknek, a jogi (command and controll) szabályozás jelentôsége pedig ezzel párhuzamosan csökken. Ez a súlyponteltolódás véleményünk szerint környezeti és gazdasági szempontból egyaránt elônyös. A környezetvédelmi adók/díjak a piaci mechanizmusokon keresztül fejtik ki hatásukat, tehát lehetôvé teszik, hogy a környezeti költségeket figyelembe vegyék a vállalati döntéseknél. A gazdasági szabályozók egy részét már évek óta alkalmazzák a magyarországi gyakorlatban (pl. termékdíjak), egyes elemek azonban nemrég épültek csak be a szabályozásba (energiaadó, környezetterhelési díjak), és persze vannak, mindig lesznek olyan elemek, melyek elterjedését csak a jövôben remélhetjük (önkéntes megállapodások, szennyezési jogok piaca). Jelen tanulmányban a környezetvédelem gazdasági szabályozó eszközei közül csak a legfontosabbakat elemezzük. Ezek a termékdíjak, a környezetterhelési díjak, az energiaadó, a környezeti szempontú támogatások, illetve kitérünk a támogatások egy olyan csoportjának bemutatására, amelyek környezeti szempontból károsnak mondhatók. Célunk az említett szabályozók mûködési hiányosságainak feltárása, és ezek alapján javaslatok megfogalmazása az eszközök hatékonyabbá tétele, és a környezeti szempontokat nagyobb mértékben figyelembe vevô ösztönzési rendszer kialakítása érdekében. A termékdíjak rendszere 1996 óta mûködik, ezért lehetôség van a termékdíjköteles termékkörben a termékdíj-bevételek és a mentességek hatásának elemzésére. A termékdíjak az újrahasznosítási elôírások következtében egyre inkább hulladékgazdálkodási szabályozó eszközként mûködnek. A jelenlegi nyilvántartási, bevallási rendszer meglehetôsen bonyolult, jelentôs adminisztratív terheket ró a gazdálkodókra és az ellenôrzô funkciót ellátó állami hatóságokra is. A termékdíjak bevezetése óta a termékkör egyre inkább bôvült, a termékdíj-törvényben meghatározott célkitûzések azonban még további termékek bevonását is indokolhatják. Az EU-hoz való csatlakozás fokozza az igényt a vámhatóság jogkörének növelésére. A díjak által kiváltani kívánt magatartás-megváltoztató (terelô) hatás csak akkor valósul meg, ha a díjak tényleg mûködnek, azaz a befizetési kötelezettségeiket a vállalkozások maradéktalanul teljesítik, tehát ha a díjbefizetés ellenôrzése kellôen hatékony. A termékdíjak szerepének a lakosság körében való tudatosítása motiválhatja a vállalatokat termékdíj-fizetési kötelezettségeik pontos nyilvántartására és a díjak befizetésére. Tanulmányunk további részeiben olyan eszközöket elemzünk, melyek 2004-tôl jelentek meg a magyar szabályozásban, illetve olyan javaslatokat teszünk, melyek az utóbbi idôszakban terjedtek el a környezetgazdászok között. Ennek következtében a termékdíjon kívüli elemzések során kénytelenek voltunk eltérni az elvárt szerkezettôl, mert annak követése lehetetlen lett volna. Az energiaadó területén a lakossági felhasználás nem került megadóztatásra, pedig az energia lakossági felhasználása növekvô tendenciájú. A statisztikák alapján a lakossági energiafelhasználás racionalizálása, az energiatakarékosság ösztönzése terén érhetnénk el eredményeket, melynek egy esetleges eszköze lehet az energiaadó lakossági kiterjesztése. A jelenleg bevezetett energiaadó az évek alatt az infláció és az energiatermékek áremelkedése által veszíthet ösztönzô erejébôl, amely folyamat a környezetpolitika szempontjából káros. Szintén új 2004-tôl bevezetett eszköz a környezetterhelési díj is. A szabályozási rendszer számos hiányossága felfedezhetô a rendszer mûködésében, mint például az aktív és a passzív környezetvédelmi beruházások egyforma kezelése, azaz a megelôzô környezetvédelem preferálásának hiánya; a jogi/szabályozási környezet bizonytalansága, illetve az úgynevezett beruházás-halasztó hatás, amely a fokozatos díjfizetés és a díj-visszaigénylési lehetôség együttes hatása. A környezet védelme a beruházások mielôbbi megvalósítását, és nem a késôbbre történô eltolását igényli. Az ökológiai célú ösztönzés egyik jelentôs lehetséges formája a támogatások nyújtása. A pályázati/támogatási rendszer tanulmányozása is számos káros folyamatra irányíthatja a figyelmet. A megújuló energiaforrások közül különösen a geotermikus energia és a biomassza-felhasználás tartogat jelenleg még kiaknázatlan lehetôségeket, ám a gazdaságos megvalósítás útjába gyakran jogi elôírások állnak. A pályázati rendszert idôbeli kiszámíthatatlanság jellemzi, amely megnehezíti a környezetvédelmi projektek gördülékeny megvalósítását. Az utófinanszírozási mód is okoz gondokat. Egyre inkább megfigyelhetôk új, alternatív finanszírozási módok, melyek ezen hátrányos vonásokat már nem viselik magukon. A lakosság környezeti tudatossága rendkívül hiányosnak mondható. Fontos volna tudatosítani, hogy mit tehet az átlagember a környezete fokozottabb megóvása érdekében.

8 6 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK Az energiatakarékosság területén Magyarországon hatalmas potenciál található (az éghajlatvédelem egyik leghatékonyabb eszköze az energiatakarékosság). A hazai lakosság, a közintézmények, de az ipar is arányaiban sokkal több energiát használ fel, mint hasonló teljesítményekhez a nyugati országokban szokásos. A lakossági és a közintézményi energiarendszerek (fûtés, világítás stb.) korszerûsítésének állami támogatása az egyik leghatékonyabb eleme a hazai energiatakarékossági eszköztárnak. Az energiatakarékossági beruházások sok esetben akár pár éven belül megtérülnének, azaz rentábilisak, viszont a beruházáshoz szükséges tôke hiányzik. A beruházásokat segítô támogatási formák nem elégségesek. Az ipari energiahatékonyság javítása terén is sok még a teendô. A városi közlekedés szabályozására számos országban bevezették az úgynevezett behajtási díjat. A behajtási díj bevezetése esetén a személyautók úthasználatáért mindenütt fizetni kellene úgy, hogy a díj a városközpont felé haladva koncentrikus körökben nône (a torlódási hatás beszámítása végett), és a díj mértéke a napszaktól is függ. Rohamosan nô a nehéztehergépkocsi-forgalom Magyarországon. A nehéz tehergépjármûvek infrastruktúra-használati díjának kivetése által a közúti közlekedés azon szegmensének romlanának piaci pozíciói, amelynél a vasút reális alternatívaként szolgálhat. A közúti fuvarozás versenyelônye ezáltal csökkenne a többi szállítási formával szemben, azaz a környezet igénybevétele kisebb lenne. A parkolási díj az infrastruktúra-használat megfizettetésének egyik eszköze. Emelése révén a tömegközlekedést használók pozíciói javulnának. A településszerkezet hátrányos átalakítása nélkül Budapest képtelen befogadni a gazdasági növekedéssel párhuzamosan prognosztizálható autómennyiséget. A parkolás piacgazdasági alapokra való helyezésére Budapesten is megindultak az elsô törekvések. A kerékpározásnak amellett, hogy környezetbarát, olcsó és egészségmegôrzô gazdasági haszna is van. A kerékpáros infrastruktúra viszonylag olcsó, és amennyiben a kerékpározás feltételei kitûnôek, kevesebbet kell költeni a tömegközlekedésre is. A gépjármûforgalom okozta környezetszennyezés elleni küzdelemnek egyik költséghatékony módja a kerékpározás támogatása. Mind az egyén, mind pedig a társadalom számára megéri elônyben részesíteni a kerékpározást. Jelenleg a vállalatok cégautó-juttatása a jövedelemnél kedvezôbb mértékben adózik, aminek következtében a cégautó egyfajta személyes juttatásnak tekinthetô. Ágazati bontásban vizsgálva a környezetileg káros támogatásokat, volumen szempontjából három fô területet érdemes kiemelni. Az ágazatok közül elsôként a közlekedés kapja messze a legtöbb környezetileg káros támogatást: 2004-ben kb milliárd forintot. Okokként fel kell sorolni, hogy a motorizáció dinamikusan nô, a GDP fajlagos szállításigényességét a fejlett szolgáltató gazdaságokban mindeddig nem sikerült csökkenteni, a közlekedés az egyik legnagyobb energia-felhasználó, és egyedül a közlekedésben nem sikerült stabilizálni a CO 2 -kibocsátást. A mezôgazdaság a második legerôteljesebben támogatott ágazat. Számításaink szerint évi 108 milliárdra tehetô azon káros támogatások aránya, amelyek nem szolgálják a kevésbé környezetterhelô, többfunkciós mezôgazdaság kifejlôdését. Harmadsorban pedig a szénhidrogén-termelést említjük, ahol az el nem vont bányajáradék kb. évi 100 milliárd forintra tehetô. A támogatások megjelenésének formái lehetnek közvetlenek és közvetettek (a közvetett támogatások jóval nagyobb területet képviselnek). A természeti erôforrások értéken aluli használata, a nem internalizált környezeti károk, valamint a káros irányú és mértékû infrastruktúrafejlesztések a káros támogatások mind egy-egy megjelenési formája. Az elsôre szemléletes példa a föld alulértékelése a beruházások során, az alacsony bányajáradék és vízkészlet-használati díj. Magyarországon a közlekedés okozta nem internalizált környezeti károk mértéke 1100 milliárd forintra becsülhetô 2004-ben, de az energiaszektor externáliái is igen nagyok, továbbá a vegyipart (ismeretlen hatású vegyi anyagok), a mezôgazdaságot (légszennyezés, a biodiverzitás-csökkentés és a talajszennyezés), valamint az építôipar területfoglalását szükséges kiemelni. Az autópálya-építések, a túlméretezett szennyvízkezelés és -tisztítás, illetve regionális hulladéklerakó hálózat kiépítése érzékletes példák a káros irányú és mértékû infrastruktúra-fejlesztésekre. A környezetvédelmi szempontból káros támogatási mechanizmusok egyaránt fellelhetôk a gazdaságés fejlesztési politikákban, a jövedelem-, adó- és árpolitikákban, illetve a szabályozási rendszer hiányosságaiban. A gazdaságpolitika túlzottan nagy szerepet tulajdonít a közúti infrastruktúrának, és elhanyagolja a környezetbarát alternatívákat, valamint a meglevô úthálózat karbantartását, korszerûsítését. Az intenzív mezôgazdasági termelés még mindig prioritást élvez a többfunkciós, környezetbarát gazdálkodási módok helyett. A területhasználat pedig a biodiverzitásra nincs tekintettel. A jövedelem-, adó- és árpolitika terén a céges autók egyéni használatát, a túlzottan alacsony útdíjat és gázárat kell kiemelni, miközben az élômunka költségei Magyarországon nemzetközi összehasonlítás-

9 A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJRENDSZER 7 ban is magasak. A szabályozási rendszer hiányosságaiból adódóan a természeti erôforrások felhasználásának költsége alacsony, a területhasználatban a szûk látókörû helyi érdekek érvényesülnek, a bontott építési anyagok újrahasznosítása megoldatlan. A zöldmezôs beruházások szemben a barnamezôs beruházásokkal értelemszerûen mindig természeti területek elvesztésével járnak. Magyarországon a rendszerváltás utáni ipari összeomlás következtében jelentôs mennyiségben találhatók barnazónás területek, amiknek a rekultivációja, újrahasznosítása és nem egy esetben a környezeti kármentesítése még nem történt meg. 2. A környezetvédelmi termékdíjrendszer A környezetvédelmi termékdíjak szabályozása több mint nyolc évre tekint vissza Magyarországon. A bevezetése óta eltelt idôszakban a szabályozás elemei folyamatosan változtak és adaptálódtak a felgyûlt tapasztalatoknak és a folyamatosan változó kihívásoknak megfelelôen. Nemcsak a szabályozottak a különbözô termékdíj fizetésére kötelezettek, a támogatottak szempontjait vették figyelembe a rendszer változtatásaiban, hanem az európai uniós szabályozáshoz való közeledés szempontjait és a szabályozó hatóságok szervezeteiben bekövetkezô változásokat is. E folyamatos adaptációs folyamat ellenére is állandó kritika érte a rendszert, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szabályozási rendszer nem felel meg azoknak a céloknak, amelyek miatt bevezetésre került. A kritikák jelentôs része nyilvánvalóan abból adódik, hogy a hazaihoz hasonlóan széles termékkörben nem alkalmaznak környezetvédelmi alapú díj(adó)jellegû szabályozást, így a szabályozással érintett gazdálkodók köre hazánkban a legkiterjedtebb, aminek következtében nagyobb a szabályozással kapcsolatos lobbitevékenység is. A környezetvédelmi termékdíj hatályos szabályozásának gerincét alapvetôen három jogszabály jelenti: a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kttv.), ennél részletesebb elôírásokat foglal magában a környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeirôl szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 53/5003. Korm. rendelet), valamint a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló évi LVI. törvény végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet (a továbbiakban: 10/95. KTM rendelet). A Kttv. az anyagi-mûszaki jellemzôik alapján tételesen meghatározott termékdíjköteles termékeket két csoportba sorolja, megkülönböztetve a közvetlenül szennyezô termékeket és a hulladékká váló termékeket /Kttv. 2. (3)/. A termékdíj alkalmazásának célja, hogy a termék elôállítása, forgalmazása, felhasználása során vagy azt követôen a környezetet közvetlenül, illetve közvetve terhelô vagy veszélyeztetô termék által okozott környezeti veszélyeztetések vagy károk megelôzéséhez, csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen; járuljon hozzá a környezetszennyezés megelôzéséhez vagy csökkentéséhez, a természeti erôforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez. Ezeket az alapvetô célokat a hulladékcsökkentés és a forrásteremtés kettôs céljaként szokták leegyszerûsíteni. Azonban e gazdasági szabályozóeszköz hatásmechanizmusának megértése ennél részletesebb tárgyalást igényel. Az elsô célként megjelölt forrásteremtés nem feltétlenül csak a központi költségvetésnél jelentkezô forrásokra utal, hanem a vállalatoknál jelentkezô forrásképzésre is. Néhány vállalat annak érdekében, hogy elkerülje a termékdíjfizetést, inkább valamilyen beruházásra képez forrást (pl. a termékeibôl származó hulladék visszagyûjtésére és feldolgozására stb.), így a környezetvédelmi forrásképzés nem kizárólag a központi bevételeket jelenti. A termékdíj környezetvédelmi indíttatású elvonás, ennek megfelelôen a Kttv. szabályozza a képzôdô bevétel felhasználásának fô irányait is, amelyek egyrészt a termékdíjköteles termékkel közvetlenül összefüggésbe hozható, másrészt a más eredetû környezetveszélyeztetés, -szennyezés megelôzése, csökkentése, másrészt a természeti erôforrásokkal való takarékoskodás. A környezetvédelmi termékdíj tehát teljes egészében díjrendszerként indult: a bevételek nem a központi költségvetésbe, hanem egy környezetvédelmi célokat támogató alapba áramlottak. A be-

10 8 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK szedett díjak jelentôs részének felhasználási területeit is meghatározták: a beszedett díjak túlnyomó többségét arra a területre kellett visszaáramoltatni, amelyrôl a díjat beszedték. Ez a fajta kötöttség azonban a szabályozás változásával egyre inkább csökkent, elôbb a beszedés különbözô területei kerültek át a kincstárhoz, az APEH-hoz, majd miután a termékdíj-bevételek 2005-tôl már a minisztérium központosított bevételei között szerepelnek, és nem elkülönített alapként, a díjak rendszere egyre inkább egyfajta környezeti alapú adórendszer irányába alakult át. Az ösztönzô hatást tehát egyre inkább a bevételi, mint az egyre szûkülô támogatási oldal biztosítja Trendleírás Az elemzés elvégzésekor a rendelkezésünkre álló 2000-es mutatókra és a személyes megkeresésekre adott adatokra, információkra tudtunk támaszkodni. A termékdíjrendszerben érintett belföldi kötelezettek száma 2000-ben kb vállalat volt. Azóta a termékdíjrendszer biztosította lehetôség hatására piacra lépô különbözô hasznosítás-koordináló szervezetek miatt a termékdíjfizetéssel érintettek száma csökkent. A termékdíj-bevételek alakulását 1999-ig az 1. ábra szemlélteti. Az üzemanyag-termékdíjak nélküli bevételek alakulását ben az 1. táblázat mutatja Üzemanyag Hûtôberendezés Csom.eszk. Akku Gumiabroncs Kenôolaj 1. ábra. A termékdíj-bevételek alakulása 1999-ig 1. táblázat. A termékdíj-bevételek alakulása, Termékdíjak Gumiabroncsok termékdíja 2 425, , ,6 Csomagolóeszközök termékdíja 4 631, , ,5 Hûtôberendezések termékdíja 1 267, , ,5 Akkumulátorok termékdíja 915, , ,1 Kenôolajok termékdíja 5 598, , ,6 Összesen (üzemanyag nélkül) , , ,3 Forrás: KöM (2002), évi XL. törvény A Magyar Köztársaság és évi költségvetésének évi végrehajtásáról, évi XCV. törvény A Magyar Köztársaság és évi költségvetésének évi végrehajtásáról.

11 A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJRENDSZER 9 Az 1999 óta eltelt idôszak alatt a termékdíjak nagysága tehát tovább növekedett, 2003-ban közel 25 milliárd forint volt, azonban 2004-re csak mintegy 20 milliárd forint a bevétel. E csökkenés drasztikusan az Európai Unióba való belépéshez köthetô: májusban a szokásos bevételekhez képest majdnem 1 milliárd forinttal kevesebb havi befizetés volt. Az EU-csatlakozással bekövetkezett jelentôs termékdíjbevétel-csökkenés egyértelmûen a vámhatóság addigi szerepének csökkenésével magyarázható. Amíg a vámhatáron a különbözô vámeljárások során a vámhatóság kivetette a díjat, addig a fizetési fegyelem nem számított, amióta azonban a díjfizetésre kötelezetteknek (adóképviselôjüknek) kellene a kötelezettséget bejelenteniük és befizetniük a termékdíjat, azóta a behozatal után a díjfizetésnek ez a része drasztikusan csökkent. Annak érdekében, hogy ez a szabályelkerülés ne ássa alá a fizetési fegyelmet, a díjrendszer ellenôrzésében jelentôs változtatások kellenek (lásd a javaslati részt). Az éves folyamatos adminisztrációs költségeket 2000-ben a következô összegekre becsülhetjük 1 : Gazdálkodók: millió Ft/év Környezetvédelmi intézmények: millió Ft/év Más államigazgatási intézmények: kb. 222 millió Ft/év A környezeti hatásosság megítéléséhez a környezeti teljesítményt kell megvizsgálni. Ehhez szükséges, hogy megállapítsuk, hogy az adott termékkörbôl mennyi hulladék képzôdik az országban, és ehhez képest mennyi került összegyûjtésre és újrahasználatra, feldolgozásra. Itt azt a mennyiséget is figyelembe kell venni, amelyet a termékdíjrendszer bevezetése nélkül is összegyûjtöttek. Termékcsoportok Csomagolóeszközök A szélesebb körben elfogadott hulladékgazdálkodási kimutatások szerint Magyarországon évente közel 700 ezer tonna a csomagolóeszköz-fogyasztás, amelynek túlnyomó része hulladékként is megjelenik. Ez a mennyiség egy fôre vetítve átlagosan fele az Európai Unió átlagának. A csomagolóeszközök anyagukat és formájukat tekintve igen széles skálán mozognak. A csomagolópapír- és kartonfogyasztás az összes papírfogyasztás 40 50%-át teszi ki (évi ezer tonna), a mûanyagtermékeken belül a csomagolóeszközök aránya 35 40% (évi ezer tonna). A fém csomagolóeszközök aránya a csomagolóeszközökön belül kb. 10% (évi 62 ezer tonna), ezen belül jelentôsen emelkedik az alumínium italos dobozok mennyisége. Az üveg csomagolóeszköz termelése az évi mélypont után ismét emelkedést mutatott, 1994-ben 195 ezer tonna volt a fogyasztás, és azóta is e körül ingadozik. A mûanyag csomagolóeszközök hazai gyártásánál a termékstatisztika csak a 20 fônél többet foglalkoztató cégek adatait veszi figyelembe, márpedig éppen a mûanyagoknál jelentôs mennyiségû csomagolóeszközt kisebb vállalkozások állítanak elô. Az iparban átlagosan jellemzô 20 30%-os többlet helyett itt 40 50%-kal számolva már alátámasztható a fenn idézett kb. 130 ezer tonnás adat. A képzôdô hulladékban lévô papír, üveg, mûanyag és fém mennyiségét egy másik megközelítésben a következôképpen becsültük meg. A megyénként térfogat szerint összegzett begyûjtött hulladék menynyiségére vonatkozó statisztikából az összetétel alapján is lehetséges egy közelítô becslést adni ezekre az alkotókra. A KSH-statisztikák alapján számítható az egy lakásra jutó éves termelôdô kommunális hulladéktérfogat köbméterben. Az egyes megyékben termelôdô hulladék fajlagos mennyisége 1980 óta egyre közelebb került az átlagoshoz (amely 5,9 m 3 /év/lakás 1998-ban, a KSH adatai alapján). Sajnos hulladékösszetétel-adatok csak Budapestre vonatkozóan állnak rendelkezésre az adott idôszak éveire. Az összetétel változását (az alkotóelem térfogatarányát %-ban megadva) a 80-as évektôl 2002-re a 2. ábra szemlélteti. Ezekhez az értékekhez hasonló eloszlást feltételezve az egész országban, a hulladék-összetevôk 2. táblázatban feltüntetett mennyisége számítható (ezer köbméterben). Az adatok rövid távú alakulását kellô fenntartással kezelve (fôleg a mûanyag hulladékok arányára nézve), a jelentôsebb trendek és fô arányok jól érzékelhetôk. Ha ezekbôl az adatokból a következô fajlagos súlyokkal számolunk (papír 250 kg/m 3, mûanyag 100 kg/m 3, textil 250 kg/m 3, üveg 400 kg/m 3, fém 350 kg/m 3 ), akkor tonnában a 3. táblázat szerinti mennyiségeket kapjuk. A csomagolóeszköz-értékesítés alapján várható mennyiségeket azért haladják meg a 3. táblázatban megadott mennyiségek, mert ennél természetszerûleg nemcsak a csomagolóeszköz-hulladékok,

12 10 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK bomló szerves egyéb szervetlen papír mûanyag textil üveg fém veszélyes ábra. A budapesti hulladék összetétele hanem az egyéb felhasználású, de anyagában hasonló összetételû hulladékok is szerepelnek (újságpapír, egyéb használati cikkek). Azt azonban, hogy az elsô becslés inkább alulbecsüli a keletkezô csomagolóeszköz-hulladékok mennyiségét, különösen a papírra és a mûanyagra, a 4. táblázat igazolja. A termékdíjat fizetett termékek és a bemutatott mentességek együttes mennyisége ugyanis e két termékkör esetében meghaladja a becslésben megadott értéket (100%-ot). 2. táblázat. A hulladék-összetevôk országos becsült mennyisége (m 3 ) ezer m papír mûanyag textil üveg fém veszélyes szerves lebomló szervetlen Összesen

13 A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJRENDSZER táblázat. A hulladék-összetevôk országos becsült mennyisége (tonna) tonna papír mûanyag textil üveg fém Összesen táblázat. A termékdíjköteles termékek mennyiségének és a mentességek összegének alakulása Belföldi mennyiség* Belföldi termékdíjbevétel eft Import mennyiség* Import termékdíjbevétel eft Össz. term. díjas termék Új gumiabroncs tonna % Imp. használt gumiabroncs, tonna Használt, újrafutózásra behozott gumiabroncs, tonna Hûtôk összesen, db % l hûtô db l hûtô db l hûtô db Hûtôközeg db Kemény freon CFC kg Lágy freon HCFC kg Mûanyag csomagolóeszköz tonna Alumínium csomagolóeszköz tonna Fém csomagolóeszköz tonna Papír, textil csomagolóeszköz tonna Üveg csomagolóeszköz tonna Társított csomagolóeszköz tonna Egyéb csomagolóeszköz tonna % Becsült összmennyiség** Mentesség % % % % 6 0% % % % % Akkumulátor tonna % Egyéb kôolajtermék, to % Üzemanyag***, to % * KÖFI adat ** A szakmai körökben általában elfogadott, többnyire maguk a szakmai szervezetek által becsült és az irodalomban megjelenô mennyiségek. *** Belföldi értékesítés és saját felhasználás. %

14 12 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK A csomagolóeszközökön túl a többi termékdíjas terméknél is látható a statisztikákban és becslésekben megadott össztermékmennyiség 100%-ához közelítô termékdíjat fizetô termékarányok: Hulladék gumiabroncsok A hulladékgazdálkodás területén elterjedt adatok szerint Magyarországon évente mintegy ezer tonna gumiabroncs-hulladék keletkezik, melynek gyûjtése, hasznosítása és ártalmatlanítása nem megoldott. A képzôdött gumihulladék jelenleg az országban szétszórtan a természeti környezetet károsítja vagy a kommunális lerakóhelyeken került elhelyezésre. A felhalmozódott hazai készletek mennyisége ezer tonnára becsülhetô. Hûtôközegek, hûtôberendezések használata, hulladékképzôdés E termékkörre nézve az adatok évi kb. 300 ezer hûtôberendezés értékesítését mutatják. Akkumulátor-hulladék A személygépkocsik és a haszonjármûvek számából becsülhetô az éves akkumulátor-szükséglet. A mennyiség becslésére alkalmazott modellben a változók a következôk: személygépkocsik száma, haszongépjármûvek száma (növekedése); egy gépkocsiban használt akkumulátorok száma; a különbözô típusú akkumulátorok ólomtartalma; átlagos akkumulátor élettartam. 5. táblázat. A gépkocsiszám és az ólomhulladék éves emelkedésének becsült üteme Év Személygépkocsi (ezer db) Szgk. hull. akku. ólomtart. ezer tonna Tehergépkocsi (ezer db) Teher hull. akku ólomtart ezer tonna , , , , , , , , ,62 *229 4, ,08 *258 4, ** ,36 *315 5, ** *369 * Különleges célú gépkocsikkal együtt. **Módszertani változás. Az 5. táblázatból átlag évi 4%-os jármûállomány-növekedés feltételezhetô, amely növekedés megjelenik a hulladék akkumulátorok mennyiségének növekedésében is. E növekedést lassíthatja az akkumulátorok minôségének javulása, s így használati idejének növekedése. 6. táblázat. Az összes ólomhulladék becslése 1992, 1994, 1997 és 2002-re a gépkocsiszámból Szgk. Tehergk. Összesen Ezer db Súlyok* Ólomtart. (kg) Átl. akku élettartam össz. ólom (t) , , , , ,5 24,5 2, ,5 24,5 2, ,5 24,5 2, ,5 24,5 2, * lásd a következô táblázatnál

15 A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJRENDSZER táblázat. A kiselejtezett akkumulátorok darabszámára vonatkozó becslés Ezer db Súlyozás* Átl. élettartam Akku igény (ezer db) Szgk. (1992) ,5 588 Szgk. (1994) ,5 628 Szgk. (1997) ,5 798 Szgk. (2002) ,5 750 Tehergk. (1992) 220 1, Tehergk. (1994) 240 1, Tehergk. (1997) 315 1, Tehergk. (2002) 369 1, Összes (1992) 753 Összes (1994) 808 Összes (1997) 1034 Összes (2002) 1027 *A tehergépkocsik azért 1,5-es súllyal szerepelnek, mivel bizonyos fajtáknál nem egy, hanem két akkumulátor van alkalmazva, ennek átlagaként ered az 1,5-es szorzó. A 6. táblázatban szereplô becslés (16 ezer t/év) nem áll messze a fô táblázatban szereplô szakmai (PER- ION) becslés (18 ezer t/év) összegétôl. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a külföldrôl érkezô akkumulátorok növekvô részt képviselnek a teljes akkumulátorállományból. Megjegyzendô, hogy hosszabb távon két folyamat eredôje fogja meghatározni a keletkezô akkumulátor-hulladék mennyiségét. Egyrészt a növekvô gépkocsiszám, másrészt az akkumulátorok technikai fejlôdése, mely az élettartamot növeli. Üzemanyagok használata, kenôolajok használata és hulladékképzôdése Az üzemanyagok és kenôolajok termelésére és értékesítésére a termékstatisztikák, illetve a külkereskedelmi statisztikák által közölt adatokat a 8. táblázatban foglaltuk össze. 8. táblázat. Az üzemanyagok és kenôolajok értékesítési statisztikái Értékesítés ezer tonna, millió Ft Motorbenzin Gázolaj Kenôolaj 87, , , Az importadatok a 9. táblázatból olvashatók ki. 9. táblázat. Az üzemanyagok és kenôolajok importstatisztikái CN2710 együttesen, ezer tonna Motor- és repülôbenzin, millió liter n.a. n.a. n.a. 333 Gázolaj, ezer tonna millió liter CN (kenôolaj és más olajok) ezer tonna n.a. n.a. 31,6 62,9 Bár a statisztikák összességében nem nyújtanak megbízható adatot a szóban forgó termékkörrôl, annyi megállapítható, hogy a termékdíjköteles üzemanyag-használat éves mértéke meghaladja a 3,2 millió tonnát.

16 14 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK Mozgatórugó-elemzés, elôrejelzés A mozgatórugó-elemzés döntô részét belefoglaltuk a trendleírásba, mert szervesen kapcsolódott az ábrákhoz/táblázatokhoz, ezért itt csak a korábban nem szereplô mozgatórugókat tárjuk fel. Az EU-csatlakozással bekövetkezett jelentôs termékdíjcsökkenés két okra is visszavezethetô. A hazai kötelezetteknek 1 2 évig tartó elôadásokon és ismertetôkön mutatták be, hogyan teljesíthetik termékdíj-fizetési kötelezettségeiket, a behozatallal foglalkozóknál ez nem történt meg (nem lehetett meghívni az összes importôrt), az adóképviselôk pedig nem tudnak, vagy nem akarnak tudni az új feladatukról (a vámhatárral együtt mintha ez is megszûnt volna). A másik ok, hogy míg a hazai termelôk elôbb-utóbb úgyis az APEH látókörébe kerülnek, így a fizetést nem érdemes egy-két évre kihagyni, hiszen utólag is ellenôrizhetik ôket, addig az importôrök nem mindegyikénél van ez így. A nagyobb, rendszeres importôrök valószínûleg továbbra is teljesítik a befizetési kötelezettséget, de az eseti jelleggel, különbözô termékeket behozó vállalkozásoknál nincs ilyen jellegû szabálykövetés. Az adminisztratív költségek becslését illetôen a számítás óta eltelt idôszakban a folyó költségek csökkentek, amit bizonyos fokig az magyaráz, hogy a szabályozás végrehajtása minden még meglévô és újonnan felmerülô buktató ellenére olajozottabbá vált re a környezetvédelmi intézményekben a költségek minimálissá váltak, a korábban foglalkoztatott 16 fô helyett 1 2 ember van fôállásban, aki a termékdíj adminisztrációjával foglalkozik. Ezek a folyó kiadások tehát nem érik el a termékdíjbevétel 4%-át, illetve csak az állami kiadásokat tekintve jóval 2% alatt marad. Ezek a mértékek viszonylag alacsonynak tekinthetôk, és különösen alacsonyak a csomagolóeszközön kívüli termékdíjas szakterületek szabályozásában. Az alapvetôen pozitív értékítélet mellett azonban felvethetô, hogy ez a szint az államigazgatásban éppen csak a szükséges minimumot jelenti, és valamivel nagyobb (fôleg személyi jellegû) ráfordítással könnyebben megoldhatók lennének az elkerülhetetlenül felmerülô problémák, melyek közül e tanulmány is többre rámutat. Az egyes megyékben termelôdô hulladék fajlagos mennyisége egyre közelebb került az országos átlaghoz. Ennek a kiegyenlítôdésnek az egyik fô oka, hogy egyre inkább hasonlóvá vált az 1980-tól napjainkig terjedô idôszakban az egyes megyékben a hulladékelszállításba bevont lakások aránya. Levonható tehát a következtetés, hogy a korábbi nagy különbségek kezdenek eltûnni az egyes területek között. Ezen különbségek eltûnésével az is feltételezhetô, hogy a hulladék-összetételben is egyre inkább lejátszódik ez a homogenizálódási folyamat (tudva azt, hogy a település városiasodottsága továbbra is jelentôs differenciát okoz a hulladék-összetételben). A hulladék gumiabroncsok területén megfigyelhetô trendek alapján úgy tûnik, hogy jelenleg, illetve a közeljövôben már nem képzôdik az említett évi ezer tonna gumiabroncs, valószínûsíthetôen a gumiabroncsok minôségjavulása miatt megnövekedett élettartamnak tulajdoníthatóan. A hûtôberendezésekkel és hûtôközegekkel kapcsolatos környezetvédelmi problémák a többi termékdíjas termékcsoporttól eltérôen nem elsôsorban helyi hulladékgazdálkodási problémát jelentenek, hanem egy globális környezetvédelmi problémához (az ózonpajzs csökkenéséhez) járulnak nagymértékben hozzá. A hûtôközegek zárt körben való tartása nemzetközi szerzôdésben is vállalt kötelezettségünk következménye. A Montreali Jegyzôkönyv, illetve az annak követelményeit hazánkban elôíró rendelkezések tiltják az újonnan gyártott ózonkárosító hûtôközegek és tûzoltógázok importját és alkalmazását, ezért a régi gyártású hûtô-, fagyasztó és légkondicionáló berendezések, valamint a tûzoltókészülékek szervizelése kizárólag a jelenlegi berendezésekben meglévô hûtôközeg, illetve tûzoltógázkészlet megôrzésével, leszívásának, reciklálásának, összegyûjtésének és regenerálásának megoldásával lesz lehetséges a következô években. Ezen berendezések lerakása a nagy térfogat miatt jelentôs lerakó-kapacitást vesz igénybe, valamint a mûanyag habhoz kötött freon szakszerû eltávolításához a megoldást a megfelelô bontási technológia bevezetése jelentette (az ózonkárosító anyagok eltávolítása nemcsak leszívással, hanem a hôszigetelô habból is meg kell történjen; a feldolgozás folyamán égetési technológia kerülendô). Az üzemanyagok, kenôolajok használata és hulladékképzôdése tekintetében a statisztikák összességében nem nyújtanak megbízható adatokat a szóban forgó termékkörrôl, annyi megállapítható, hogy a termékdíjköteles üzemanyag-használat éves mértéke meghaladja a 3,2 millió tonnát. Tekintve az érintett termelôk és importôrök szigorú adózási szabályozottságát és ellenôrzését, a statisztikai adatoknál itt sokkal megbízhatóbb, ha a termékbevallásból és -fizetésbôl következtetünk vissza a mennyiségre, ami 1998-ban eszerint kb. 4,1 millió tonna volt, késôbbi évekre, amikor a szabályozás szerint a jövedéki adó részeként szedik be az üzemanyag-termékdíjat, ilyen adattal nem rendelkezünk.

17 A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJRENDSZER Normatív értékelés A termékdíjak rendszere a környezetvédelem gazdasági szabályozásának egyik legfôbb eszköze. A termékdíjköteles termékek körének elektronikai termékekkel való bôvülése és az egyes csomagolóanyagok termékdíjának darabalapúvá válása környezeti szempontból kedvezônek minôsíthetô, és a termékdíjrendszer szerepének jövôbeli növekedésére utal. Mint már korábban bemutattuk, a termékdíjrendszer kiemelt fontosságú a generált bevétel nagysága alapján is, a legtöbb állami bevétel ezen szabályozó eszköznek tulajdonítható. Ez a tény csak akkor kedvez a környezet védelmének, ha a bevételek a környezetvédelem területén kerülnek felhasználásra. A termékdíjak hatásosságának fontos aspektusa a díjak által kiváltott ösztönzô hatás megléte, mértéke. A termékdíjak mértékét úgy kell megállapítani, hogy azok ösztönözzék a környezethasználót a környezet igénybevételének és terhelésének csökkentésére. Ösztönzô hatásnak a környezet-gazdaságtan alapelvei szerint az olyan mértékû ösztönzés tekinthetô, ami az érintettek felé irányuló redisztribúció (támogatás) nélkül olyan arányban mérsékli a termék fogyasztását, hogy a kialakuló helyzetben a termékdíjtétel egyenlô legyen az egységnyi termék használatának következtében jelentkezô marginális környezeti kárral. Minimális termékdíjaknak nincs hatása a termelési és fogyasztási szerkezetre. Az ösztönzés következtében érvényesülô visszaszorító hatás (a termék forgalmának visszaesése) erôsen különbözô lehet annak függvényében, hogy mekkora a kereslet árrugalmassága (amit pedig elsôsorban, de nem kizárólag a helyettesíthetôség mértéke magyaráz). Tehát pusztán annak megítélésébôl, hogy egy adott termék fogyasztása milyen arányban mérséklôdött a termékdíjteher hatására, nem vonható le következtetés arra nézve, hogy teljesült-e az ösztönzés követelménye. A kiindulópont a marginális kár becslése (közgazdasági értelemben). Az eredményeket megelôlegezve mindenesetre megállapítható, hogy az elôírt termékdíjtételek általában elmaradtak az ösztönzô hatásnak megfelelô szinttôl. A termékdíjak értékelése kapcsán felmerülô másik fontos szempont a környezeti hatásosság. Az évi LVI. törvényben és végrehajtási rendeleteiben részben megfogalmazódtak egyes termékkörökre (csomagolóeszközök) a célállapotok, vagyis a visszagyûjtési, újrahasznosítási, feldolgozási, energianyerést szolgáló hasznosítási (a csomagolóeszközöknél alkalmazott fogalommal együttvéve: kezelési) arányok. Az egyéb termékdíjas termékek többségénél ilyen közvetlen viszonyítási alap nincs, bár pl. az importadatok (gumiabroncs) és a felhasználási célok összevetésébôl, ezek alakulásából a szabályozás hatékonyságára más közvetlen következtetések is levonhatók. Az értékelés fô iránya ugyanakkor a termékdíj-kedvezmények, -mentességek és fôleg a támogatások (kiemelten a programgazda-támogatások, illetve a rendszeres támogatások) hatásának elemzéséhez kapcsolódik, ahol elsôsorban a kedvezményezettek adatszolgáltatása alapján értékelhetôk a környezeti eredmények. A termékdíj bevezetése elôtti idôszakban jellemzô visszagyûjtési arányoknak és a termékdíjjal megvalósuló hasonló arányoknak a célállapothoz való viszonyításával az adott közgazdasági eszköz, jelen esetben a termékdíj környezetvédelmi hatékonysága az így kapott mutatóban megragadható. A termékdíjas szabályozó rendszer mûködésének gazdasági hatékonyságát optimális esetben azzal az adattal lehet mérni, hogy a szabályozás miatt felmerült költségek hogyan állnak arányban az elért környezeti teljesítménnyel, pontosabban az adott visszagyûjtési, feldolgozási arányt alternatív módokon lehetséges lenne-e olcsóbban megvalósítani. Itt a költségek alatt nem a teljes beszedett termékdíj értendô, hanem azok a jóléti veszteségek, amelyek abból merülnek fel, hogy a termelés eltér az addig kialakult optimális szinttôl, plusz ehhez hozzáadva a beszedés adminisztratív költségeit. A jóléti veszteségek közvetlenül nem becsülhetôk, de az érintett termékek általában alacsony árrugalmassága miatt feltehetôen elmaradnak a szabályozással elkerült környezeti károk mértékétôl Javasolható változtatások Adminisztratív változtatások Az ellenôrzô hatóság megerôsítése Az ellenôrzés hatékony végzésére a Fôfelügyelôségen jelenleg foglalkoztatott egy-két fô nem elégséges: csak a bejelentések iktatását tudják elvégezni. A valódi ellenôrzéshez jelentôsebb létszám, és az APEH megfelelô szervezeteivel való hatékonyabb együttmûködés kell. Ha a hatóság tudomására jut a díjfizetés

18 16 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK elkerülése, akkor ennek valóban kivizsgálásra is kell kerülnie, ellenkezô esetben az érintett vállalatok nem lesznek arra ösztönözve, hogy az ilyen eseteket a hatóság tudomására hozzák, sôt a szabálykövetô vállalatok is egyre kevésbé fogják fizetési kötelezettségeiket teljesíteni. Vámhatóság nagyobb jogköre A behozatallal kapcsolatos problémák kezelésére a vámhatóságnak a korábbi tapasztalatait felhasználva valamilyen hatékonyabb funkciót kell kapnia az ellenôrzések végrehajtásában. Az APEH-hel együttmûködésben a termékdíjköteles áruk eladásánál nagyobb hatáskört kell adni az áru származásának igazolásában és annak ellenôrzésében, hogy az adott árukra megfizették-e a termékdíjat Termékkörökre vonatkozó javaslatok Környezetvédelmi szempontból eltérô karakterû helyettesítô termékek szabályozása A környezetvédelmileg jobb termékek elterjedését a legtöbb esetben számos tényezô (relatív költség, ismeretségi problémák stb.) hátráltatja. Azoknak a termékköröknek a beazonosítása, ahol hasonló funkciót betöltô termékek esetén az egyik csoport környezetvédelmi szempontból preferálható, az ilyen termékcsoportoknál a környezetileg domináns termék elterjedését a többi termékre kivetett termékdíjjal elô lehet segíteni. A díj kivetését az is magyarázza, hogy számos esetben egyre nagyobb nehézségbe ütközik a pozitív ösztönzôk alkalmazása: a termékre vonatkozó támogatások nyújtására egyre kevesebb lehetôséget adnak az uniós szabályok, és a költségvetési szempontok is ez ellen hatnak (lásd pl. a NEP 2003-as és 2004-es kereteit). Egyúttal azt is le kell szögezni, hogy minden esetben alapos vizsgálat alá kell vonni a kiemelt termékköröket (a minisztériumnak hatástanulmányt kell készíttetnie). Ennek alátámasztására szolgál az izzók és energiatakarékos kompakt fénycsövek esete. A levegôminôségi szempontok alapján az energiatakarékos égôk támogatására a hagyományos izzókra érdemes volna kivetni valamilyen mértékû termékdíjat. Azonban a hulladékgazdálkodási szempontok (az energiatakarékos izzók higanytartalma miatt) azonban ez mindaddig nem javasolható, sôt káros is lenne a környezet állapotára, ameddig a hulladékká vált termékek elkülönült gyûjtése biztosított. A 10. táblázatban feltüntetett potenciális támogatandó termékköröket kellene vizsgálat alá vetni a helyettesítô termékek termékdíjas szabályozás alá vonásának a lehetôségeit vizsgálva. 10. táblázat Támogatandó termékkör amelyet elônybe lehetne hozni a termékdíjas rendszer bôvítése által Természetes alapanyagú tetôfedô anyagok Hôszigetelô ablakok Hôszigetelô vakolatrendszerek Útépítéshez használható útalapok újra-feldolgozott építési hulladékokból Termékdíjas szabályozás alá vonás megvizsgálandó Azbesztet tartalmazó tetôzsindelyek Hagyományos ablakok Hagyományos vakolatok Útalapokhoz elôször kitermelt kavics Az ilyen típusú bôvítés olyan struktúraváltás elôsegítésére is irányulna, amellyel a termelési struktúra gyorsabb váltását is elô lehet segíteni A lakossági elismertség fokozásának lehetôsége az információhordozók termékdíja kapcsán A termékdíjas rendszer lakossági megismerését és elismertségét egy nagyon egyszerû változtatással növelni lehetne úgy, hogy közben a rendszer ellenôrzésének hatékonyságát is jelentôsen javítani lehetne. A termékdíjak közül az információhordozókra kivetett termékdíj az egyik legújabb keletû. Ennél a termékek fizikai megjelenése miatt lehetséges elôírni, hogy a termékre írják rá, hogy azok után a termékdíj megfizetésre került. Ezáltal a nem fizetô információhordozók könnyebben kiszûrhetôk lennének (amelyekre ráírnák, hogy megfizették a termékdíjat, és az ellenôrzések során kiderül, hogy mégsem, azok esetében a

19 A KÖRNYEZETTERHELÉSI DÍJAK 17 szankcionálást növelni lehetne, hiszen nemcsak hogy nem fizette meg, de a rányomtatással meg is tévesztette a fogyasztókat és a hatóságot, így a díjfizetés elkerülésének rosszhiszemûségét nem kellene bizonyítani). Egyúttal ez az intézkedés pozitív irányban befolyásolná azoknak a fogyasztóknak a tudatosságát, akiket rendkívül zavar az egyre növekvô ilyen jellegû termékáradat (a postaládán történô letiltás sem segít, ezeket általában vagy nem veszik figyelembe, vagy a kihordók rövid idôn belül eltávolítják), ha látnák, hogy a környezetvédelmi hatóságok is megpróbálnak ez ellen tenni valamit. 3. A környezetterhelési díjak A környezetterhelési díjak bevezetésének lehetôségét már a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény is biztosította, s bár az elsô hivatalos koncepció 1996-ban elkészült, a törvénytervezet számos módosítás után csak 2003-ban került a kormány elé, s ekkor döntöttek a bevezetés mellett. A környezetterhelési díjak a környezet védelmét, terhelésének mérséklését, a környezethasználók természet megóvására irányuló tevékenységének ösztönzését, és a környezetvédelem költségvetési forrásainak biztosítását szolgálják. A díjat a törvényben meghatározott szennyezô anyagok kibocsátása után kell megfizetni. Alkalmazásának legfôbb elônye éppen abban rejlik, hogy nemcsak egy határérték feletti szennyezést büntet, mint a normák, hanem a szennyezés egésze után szabja ki a fizetendô összeget, ezért jelentôs környezetterheléscsökkentést ösztönzô erôvel rendelkezik. A környezetszennyezések beárazása révén lehetôvé teszi, hogy a gazdálkodók a természeti javak valódi (vagy legalábbis ahhoz közelítô) árait építsék be döntéseikbe. Hazánkban január 1-jétôl vezették be a levegô-, illetve a vízterhelési díjat, a talajterhelési díj 2004 júliusától létezik. Mindhárom típus esetében a fokozatos bevezetés mellett döntöttek, melynek értelmében a kezdeti években a megállapított díjfizetési kötelezettség csak egy részének kell eleget tenni, a díj aránya egyre növekszik, és 4 5 év alatt éri el a 100%-ot. Az egyes terhelési díjak befizetési arányait szemlélteti a 11. táblázat. 11. táblázat. A környezetterhelési díjak kötelezô befizetési arányai * Levegôterhelési díj Vízterhelési díj Talajterhelési díj *az eredeti koncepció szerint Forrás: évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról A törvény legújabb módosítása értelmében a 2005-ös évben az arányok nem változnak, hanem a 2004-re vonatkozó értékek maradnak érvényben, a továbbiakban a táblázatnak megfelelô értékek nem változnak. Ez a döntés környezeti szempontból nem indokolható, hiszen a környezetpolitika célja a 100%-os mértékek mielôbbi elérése lenne, az emissziók által okozott környezeti károk költségeinek minél teljesebb körû érvényesítése érdekében. A változtatás nemcsak környezeti szempontból kedvezôtlen. A jogszabályok változtatása a vállalatok számára bizonytalan jogi környezetet teremt, amely megnehezíti a helyes vállalati, beruházási döntések meghozatalát. Bár a döntés a vállalati szféra számára kedvezô, mégis hátrányokkal járhat, hiszen bizonytalanná teheti azon projektek megtérülését, melyek haszna a környezetterhelésidíj-fizetési kötelezettség csökkenése, a díj-visszaigénylési lehetôségek növekedése terén jelentkezik. A jogszabályok változtatása fokozza a vállalati szféra bizalmatlanságát az állami/környezetvédelmi szabályozásban, hiszen fennáll egy számukra kedvezôtlen változtatás esélye is. A jövôben tehát a jogszabályok konzisztens követése javasolható A környezetterhelési díjak környezetibbé tételének lehetôségei Az új szabályozó eszköz bevezetése környezeti szempontból mindenképpen kedvezô lépésként értékelhetô, azonban a szabályozás vizsgálata által felfedezhetôk olyan módosítási lehetôségek, amelyek nem eredményeznének jelentôs változást a díjak vonatkozásában, de a környezeti érdekek magasabb fokú képviseletét tennék lehetôvé. Azaz segítenék a környezetterhelési díjak hatékonyabbá, környezeti szempontok szerint elfogadottabbá tételét.

20 18 EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK A nehézfémek díjtételei A vízterhelési díj szabályozásával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a higany vonatkozásában célszerûbb lett volna a külföldi országok gyakorlatának és az OECD 1991-es ajánlásának megfelelôen tiltást alkalmazni a kiugróan magas ( Ft/kg-os) díjtétel helyett a szennyezôanyag veszélyességére, ártalmasságára való tekintettel. Bár a terhelési díjba foglalás mellett érvként felhozható az, hogy a szennyezôket kötelezi a kibocsátott higanyszennyezés mérésére, ezáltal a hatóság minden higanykibocsátásról értesülhet. Hasonló a helyzet a kadmium tekintetében ( Ft/kg) is. Ezen nehézfémekre indokolt a rugalmatlanabb jogi szabályozást alkalmazni A beruházás-halasztó hatás Mind a levegôterhelési, mind a vízterhelési díjak esetén lehetôség van a fizetendô díj 50%-ának viszszaigénylésére, amennyiben a kötelezett az általa kibocsátott szennyezô anyagok csökkentését szolgáló beruházást valósít meg. A visszaigénylésre a beruházás idôtartama alatt idôarányosan van lehetôség, a levegôterhelési díj esetében maximum 2, a vízterhelési díj esetében maximum 5 évig. A visszaigénylési rendszernek két alapvetô hibája fedezhetô fel. Elôször is számolnunk kell azzal, hogy a díjak mértékének idôbeli fokozatossága beruházás-halasztó hatást gyakorol. A szennyezô a kezdeti években eszközölt beruházás után csak a teljes díj arányos részének (40, 40, 75, 90%-ának) felét tudja visszaigényelni. A visszaigényelhetô összeg tehát annál nagyobb lesz, minél nagyobb mértékben kell megfizetnie a tényleges díjat, ez a mérték pedig 2008-ig nô. Ha tehát egy szennyezô ugyanazt a beruházást nem most, hanem 2008-ban valósítja meg, akkor ezáltal nagyobb díjfizetési kötelezettséget tud elkerülni, azaz nagyobb haszonra tesz szert. A beruházás-halasztó hatás mértékét természetesen számos tényezô befolyásolja, mint például a fizetési kötelezettségek értéke, évek közötti változása, a díjvisszatérítések teljesítésének idôpontjai, a diszkontráta, a beruházás tôkeigénye, nagyságának és a díjfizetési kötelezettségeknek az aránya. Az is valószínûsíthetô, hogy ha a beruházás által csak kis mértékû (5 20%-os) emissziócsökkentést érünk el, akkor a beruházás-halasztó hatás erôsebb, mint a jelentôs emisszió-mérséklôdést generáló beruházások esetében, hiszen ez utóbbi esetben az elsô évek díjfizetési kötelezettsége is számottevôen csökken. Azonban az ennek megfelelô környezetminôség-javítási hatásfokot csak a környezeti beruházások kis része képes megvalósítani, ezért a beruházás-halasztó hatás kezelésére szükség van. Ennek lehetséges módja lehetne az, ha a visszaigényelhetô díjat a beruházás értékének százalékában határoznák meg, illetve ha a beruházó szabhatná meg, hogy melyik évben kíván élni a díjvisszaigénylés lehetôségével, és ezzel párhuzamosan egyéb kedvezményekkel is preferálnánk a mielôbbi beruházást, amely a környezetterhelés csökkentésének korábbi megvalósulásához vezetne. A beruházás-halasztó hatás a környezettudatosabb országokban nem ennyire jelentôs, hiszen az ottani vállalatok számára hasznot hoz, ha kihangsúlyozzák, hogy környezetvédelmi beruházást valósítanak meg, mert a fogyasztók a vásárlás során a gyártók környezeti imázsát is figyelembe veszik. Hazánkban azonban ezzel a pótlólagos haszonnal nem számolhatunk, így a díjak beruházás-halasztó hatása nagyobb lesz. A vízterhelési díj esetében külön problémát jelent, hogy mivel a csatornaszolgáltató a díjat átháríthatja a szolgáltatást igénybe vevôkre, azaz a lakosságra, a vállalatokra, az intézményekre, ezért a szolgáltató számára a díjak nem jelentenek közvetlen többletterhelést, tehát nem érdekelt abban, hogy környezetterhelést csökkentô beruházást eszközöljön. A lakosság hiába törekedne a díjak csökkentésére (beruházás általi adó-visszaigénylés keretében), egyénileg nem tudna a visszaigénylést lehetôvé tevô beruházást megvalósítani. Tehát a díjfizetés ellen nem az tud védekezni, aki a díjat valójában fizeti. Erre megoldást jelenthet a szolgáltatók beruházásainak állami támogatása Az aktív és a passzív környezeti beruházások egyforma kezelése A díj-visszaigénylési rendszer másik hibája, hogy nem határoz meg elôírásokat a végrehajtandó beruházásokkal kapcsolatban, azaz egyforma mértékû visszaigénylést tesz lehetôvé attól függetlenül, hogy az adott beruházás szennyezés-elhárító (csôvégi, passzív védelem) jellegû, vagy pedig lényegesen fejlettebb, szeny-