Központi program az EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS szakképesítéshez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Központi program az EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS szakképesítéshez"

Átírás

1 NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program az EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS szakképesítéshez [Ide írhatja a cég nevét] 1. Általános irányelvek 1

2 Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: /2011/EAHUF EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS szakképesítés Egészségügyi asszisztens 2

3 Szerkesztő: Szabóné Nagy Emese Lektorálták: Dr. Horváth-Sziklai Attila Sáfrány Mária Szőllősi Rita Edina Tóth Zoltánné Készült: az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet gondozásában a 2009-ben kiadott / EGP jóváhagyási számú központi program alapján Felelős kiadó: Rauh Edit Egészségügyi asszisztens 3

4 Tartalomjegyzék 1. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere A szakképesítés OKJ-ban szereplő adatai A képzés szervezésének feltételei tananyagegységre vonatkoztatva A tanulók felvételének feltétele A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása A képzés célja A képzés szerkezete A képzésre fordítható időkeret A tananyagegység/ek struktúrája és időkeretei A szakmai vizsgáztatás követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei A szakmai vizsga részei A modulok oktatási programja Interakció az egészségügyi ellátásban A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Első ellátás-elsősegélynyújtás A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Egészségmegőrzés betegségmegelőzés A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Betegmegfigyelés tünetfelismerés A modul javasolt időkerete Egészségügyi asszisztens 4

5 A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Diagnosztizálás monitorozás előkészítés A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Beavatkozás asszisztálás dokumentálás A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Fogászati beavatkozások, kezelések A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai A modul javasolt időkerete Egészségügyi asszisztens 5

6 A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális tanulói létszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása Irodalom A modul értékelésének módja Egészségügyi asszisztens 6

7 1. Általános irányelvek 1.1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény, a felnőttképzésről szóló, többször módosított CI. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Kormányrendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló, többször módosított 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 1/2011. (I. 7.) NEFMI rendelet alapján készült A szakképesítés OKJ-ban szereplő adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés FEOR száma: 3231 A szakképesítések köre: o Alap szakképesítés: Egészségügyi asszisztens o Rész-szakképesítés: o Elágazás: Általános asszisztens A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés FEOR száma: 3233 A szakképesítések köre: o Alap szakképesítés: Egészségügyi asszisztens o Rész-szakképesítés: o Elágazás: Fogászati asszisztens A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés FEOR száma: 3234 A szakképesítések köre: o Alap szakképesítés: Egészségügyi asszisztens o Rész-szakképesítés: o Elágazás: Gyógyszertári asszisztens Egészségügyi asszisztens 7

8 1.3. A képzés szervezésének feltételei tananyagegységre vonatkoztatva Személyi feltételek A tananyagegységek megnevezése Interakció az egészségügyi ellátásban 1.0/ Kommunikáció 2.0/ Etika, jog 3.0/ Pszichológia, szociológia, pedagógia 4.0/ Informatika, ügyvitel A szükséges képzettség, felkészültség Tréning vezetésére kiképzett egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, latin szakos tanár, idegen nyelvi tanár, egészségügyi szaktanár, diplomás ápoló Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, társadalomismeret tanár, jogász Pedagógia szakos előadó/tanár, egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, szociológus, pszichológus Informatikus, informatika szakos tanár, egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem 1.0/ Fertőtlenítés, sterilizálás 2.0/ Munkavédelem, tűzvédelem Első ellátás-elsősegélynyújtás Egészségmegőrzés betegségmegelőzés 1.0/ Anatómia élettan 2.0/ Kórélettan 3.0/ Egészségtan Betegmegfigyelés tünetfelismerés Közegészségügyi-járványügyi felügyelő, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár Közegészségügyi-járványügyi felügyelő, felsőfokú végzettségű munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi szakember, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár Mentőtiszt, oxiológus szakorvos, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár Általános orvos, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár Általános orvos, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségtan tanár, egészségügyi szaktanár Egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár Diagnosztizálás monitorozás előkészítés Egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségtan tanár, egészségügyi szaktanár, általános orvos Egészségügyi asszisztens 8

9 A tananyagegységek megnevezése Beavatkozás asszisztálás dokumentálás 1.0/ Sebészeti beavatkozások 2.0/ Terápiás alapismeretek 3.0/ A beteg pszichés támogatása Fogászati beavatkozások, kezelések 1.0/ Általános fogászat 2.0/ Szájsebészet, paradontológia A szükséges képzettség, felkészültség Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, általános orvos Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló Fogszakorvos, vagy dento-alveolaris sebész-, konzerváló-protetikus-, gyermekfogász-fogszabályzó szakorvos, 5 éves gyakorlattal rendelkező klinikai fogászati higiénikus (pedagógiai felsőfokú végzettséggel) Fogszakorvos, vagy dento-alveolaris sebész-, konzerváló-protetikus-, gyermekfogász-fogszabályzó szakorvos Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások Fogszakorvos, vagy dento-alveolaris sebész-, konzerváló-protetikus-, gyermekfogász-fogszabályzó szakorvos, 5 éves gyakorlattal rendelkező klinikai fogászati higiénikus (pedagógiai felsőfokú végzettséggel), gyermek és fogszabályzó szakvizsgával rendelkező fogorvos Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai 1.0/ Gyógyszergazdálkodás 2.0/ Gyógyszertár működésének jogi szabályozása Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai 1.0/ Kémia Gyógyszerész 2.0/ Gyógyszertechnológia Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai 1.0/ Gyógyszerhatástan alapjai 2.0/ Gyógynövény és gyógyhatású készítmények, kozmetikumok 3.0/ Gyógyászati segédeszközök és kötszerek Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Gyógyszerész, gyógyszerkiadó szakasszisztens 10 éves gyakorlattal Egészségügyi asszisztens 9

10 Tárgyi feltételek Általános asszisztens: Elméleti oktatásra alkalmas tanterem Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel Informatikai szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal Riasztás eszközei Dokumentáció és archiválás eszközei Kialakított kórterem a megfelelő berendezései tárgyakkal (ágy, éjjeliszekrény, kezelőkocsi) Műszermosogató 2 medencével Kézmosó lengőkaros/orvosi csapteleppel, kézfertőtlenítő fali adagoló Teljes felszerelésű takarító kocsi (két nagy, négy kicsi vödörrel) Különböző területek fertőtlenítésére alkalmas fertőtlenítőszerek Sterilizáláshoz alkalmazható csomagoló anyagok Egyéni védőeszközök (orr-szájmaszk, sapka, köpeny, gumikesztyű, védőszemüveg) Műszeráztató kád Nyomtatványok takarítás igazolásához, sterilizálási napló Fertőtlenítőszerek biztonsági adatlapja, kezelési utasítása Mentőládák Elsősegélynyújtáshoz eszközök Reanimációs fantom Készenléti táska Pokróc(ok) Torzók Anatómiai szemléltető eszközök Mulage-ok Ápolási fantom Ápolási eszközök A monitorozás eszközei A gyógyszerelés eszközei Fogászati asszisztens: Elméleti oktatásra alkalmas tanterem Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel Informatikai szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal Riasztás eszközei Dokumentáció és archiválás eszközei Műszermosogató 2 medencével Kézmosó lengőkaros/orvosi csapteleppel, kézfertőtlenítő fali adagoló Különböző területek fertőtlenítésére alkalmas fertőtlenítőszerek Sterilizáláshoz alkalmazható csomagoló anyagok Egyéni védőeszközök (orr-szájmaszk, sapka, köpeny, gumikesztyű, védőszemüveg) Műszeráztató kád Nyomtatványok takarítás igazolásához, sterilizálási napló Fertőtlenítőszerek biztonsági adatlapja, kezelési utasítása Mentőládák Elsősegélynyújtáshoz eszközök Egészségügyi asszisztens 10

11 Reanimációs fantom Készenléti táska Pokróc(ok) Torzók Anatómiai szemléltető eszközök Mulage-ok Ápolási fantom Ápolási eszközök A monitorozás eszközei A gyógyszerelés eszközei Fogászati egység készülék Tárolószekrények Munkaasztal Sterilizátorok Kézi darabok Csiszolókövek, korongok, gyémántok Vizsgálóeszközök Izoláló eszközök Nyálmentesítő eszközök Fog- és gyökértömés eszközei, anyagai Fogpótlás eszközei, anyagai Fogeltávolítás eszközei Az érzéstelenítés eszközei Dento-alveoláris sebészeti műszerek és eszközök Kötszerek, vászonneműk, üvegeszközök Fogszabályzáshoz szükséges kézi műszerek, eszközök Szájhigiénés eszközök Legalább egy sterilező berendezés Gyógyszertári asszisztens: Elméleti oktatásra alkalmas tanterem Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel Informatikai szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal Riasztás eszközei Dokumentáció és archiválás eszközei Kialakított kórterem a megfelelő berendezései tárgyakkal (ágy, éjjeliszekrény, kezelőkocsi) Műszermosogató 2 medencével Kézmosó lengőkaros/orvosi csapteleppel, kézfertőtlenítő fali adagoló Teljes felszerelésű takarító kocsi (két nagy, négy kicsi vödörrel) Különböző területek fertőtlenítésére alkalmas fertőtlenítőszerek Sterilizáláshoz alkalmazható csomagoló anyagok Egyéni védőeszközök (orr-szájmaszk, sapka, köpeny, gumikesztyű, védőszemüveg) Műszeráztató kád Nyomtatványok takarítás igazolásához, sterilizálási napló Fertőtlenítőszerek biztonsági adatlapja, kezelési utasítása Mentőládák Elsősegélynyújtáshoz eszközök Egészségügyi asszisztens 11

12 Reanimációs fantom Készenléti táska Pokróc(ok) Torzók Anatómiai szemléltető eszközök Mulage-ok Ápolási fantom Ápolási eszközök A monitorozás eszközei A gyógyszerelés eszközei Munkaasztal ülő tárával kiképezve Támlás ülőke Szekrénysor és fiókos bútorzat (16 tagú, 2 részes: felső, alsó) Mosogató-rendszer Hulladékgyűjtők (veszélyes hulladékgyűjtő) Égvényes anyagok tárolásához szükséges szekrény Aszeptikus manipulátor Desztilláló készülék Szárítószekrény Kézfertőtlenítő-szárító Bevizsgálás eszközei: a) Erlenmeyer-lombik b) Erlenmeyer-lombik, üvegdugós c) Büretta (12 ml-es), állvánnyal, fogóval d) Izzító lemez, tégely, fogó e) Kémcső, kémcsőfogó, kémcsőállvány f) Pipetta, kétjelű, osztott g) Szeszfokoló ( fok mérési tartományú) h) Hőmérő (belsőskálás 0,1 c beosztású és helyiséghőmérséklet ellenőrzésére alkalmas) i) Tárgylemez j) Kézinagyító k) Mérőhenger l) Kobalt üveg m) Lepárló csésze n) Bunsen égő, vagy ennek megfelelő erősségű lángot biztosító eszköz Mérés eszközei hitelesített mérlegek: a) méréstartomány: 0-15 kg, leolvasási pontosság: 10 g b) méréstartomány: g, leolvasási pontosság: 0,1 g c) méréstartomány: g, leolvasási pontosság: 0,01 g, külön az aszeptikus gyógyszerkészítéshez is. Általános laboratórium eszközök: a) Exikkátor, porcelánbetéttel, szilikagéllel b) Infralámpa c) Kanalak (fém, műanyag) d) Reszelő, illetve daráló e) Üveggyöngy Aszeptikus gyógyszerkészítés eszközei: a) Aszeptikus fülke-manipulátor vagy lamináris boksz b) Hőlégsterilizátor (eszközsterilezéshez) c) Porfirizátor Egészségügyi asszisztens 12

13 d) egyszerhasználatos steril gumikesztyű Oldatok, illetve folyékony gyógyszerformák készítésének eszközei: a) Főzőpoharak b) Lombikok c) Menzúra d) Üvegbotok e) Üvegtölcsérek, állvánnyal f) Főzőedény Kenőcsök, emulziók, szuszpenziók készítésének eszközei: a) Spatulák (fém, műanyag) b) Patendulák c) Pisztillusok mázas d) Tubustöltő, tubuszáró Kúpok készítésének eszközei: a) Kúpkiöntő forma, 1, 2, 3 g-os b) Hüvelyhenger, illetve hüvelykúp kiöntő forma c) Buzsi gép d) kúprúdosztó tábla (citdivid) Porok készítésének eszközei: a) Dörzstál b) Pisztillusok mázatlan c) Porosztó kártyák d) Szitasorozat Egyebek: a) Csomagolóanyagok, szignatúrák b) Gyógyszertár bélyegző c) Annuláló bélyegző Textíliák Tanulói fehér köpeny Törölköző Táraruha Szakkönyvek Hivatalos gyógyszerkönyv Fo.No. Taxa Egészségügyi asszisztens 13

14 1.4. A tanulók felvételének feltétele Elágazás megnevezése: Általános asszisztens A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges Elágazás megnevezése: Fogászati asszisztens A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges Elágazás megnevezése: Gyógyszertári asszisztens A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges 1.5. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása Egészségügyi szolgáltatás területén asszisztensi feladatokat lát el Vizsgálati, kezelési, ellátási időpontokat előjegyez, koordinál Dokumentálja a beteg adatait, vizsgálati eredményeit és a kezeléseket Szakmai, nyilvántartási és ügyviteli adminisztrációt vezet a kompetenciájának megfelelően Egészségnevelő, fejlesztő tevékenységet folytat Tisztán, sterilen tartja a vizsgáló-, kezelőhelyiségeket és a műszereket Segíti a betegeket a vizsgálat előtt, alatt és után Tájékoztatja a betegeket és tanácsot ad Vizsgálatoknál és beavatkozásnál asszisztál, segédkezik Orvosi utasításra önállóan végez kompetencia körének megfelelő ellátási-, vizsgálati-, gondozási-, rehabilitációs feladatokat A szakképesítéssel rokon szakképesítések: A szakképesítéssel rokon szakképesítések Azonosító száma Megnevezése Egészségügyi asszisztens 14

15 1.6. A képzés célja Általános asszisztens: A rendelőintézetekben legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása a követelménymodulokban meghatározottak szerint. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). Fogászati asszisztens: A képzés célja felkészíteni a tanulót arra, hogy a követelménymodulokban meghatározottak szerint képes legyen: a fogászati beavatkozásokhoz megfelelően előkészíteni a beavatkozásoknál segédkezni a fogorvosnak sürgősségi esetek ellátásában segédkezni az orvosnak felvilágosítani és segíteni a pácienst a fogászati eljárásokkal kapcsolatban részt venni a fogászati prevenciós feladatok ellátásában. Gyógyszertári asszisztens: A gyógyszertári asszisztens szakmai képzés célja, hogy a követelménymodulokban meghatározottak szerint a tanuló képes legyen: az egyes ügyviteli feladatok elvégzésére a gyógyszerkészítésnél segédkezni a gyógyszertári tevékenységek munkafolyamatait ismerni részt venni a gyógyszerellátás és egyéb termékek kiszolgáltatásában 1.7. A képzés szerkezete A képzésre fordítható időkeret 2 év 2000 óra Elmélet: 40% Gyakorlat: 60% Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van Időtartama (évben vagy félévben): 1 év Egészségügyi asszisztens 15

16 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes A tananyagegység/ek struktúrája és időkeretei Nappali képzés Általános asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése Interakció az egészségügyi ellátásban / Kommunikáció / Etika, jog / Pszichológia, szociológia, pedagógia / Informatika, ügyvitel Egyéni felkészülés Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem / Fertőtlenítés, sterilizálás / Munkavédelem, tűzvédelem Egyéni felkészülés Első ellátás-elsősegélynyújtás Egészségmegőrzés betegségmegelőzés Egyéni felkészülés / Anatómia élettan / Kórélettan / Egészségtan Egyéni felkészülés Betegmegfigyelés tünetfelismerés Rendelőintézet felvételi osztály Bőrgyógyászati szakrendelő Fül-orr-gégészeti szakrendelő Szemészeti szakrendelő Összefüggő (nyári) szakmai gyakorlat Sebészeti rendelő, Szemészeti szakrendelő Egészségügyi asszisztens 16

17 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes Általános asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése Egyéni felkészülés Diagnosztizálás monitorozás előkészítés Radiológia Laboratórium Családorvosi rendelő, rendelőintézet Egyéni felkészülés Beavatkozás asszisztálás dokumentálás / Sebészeti beavatkozások / Terápiás alapismeretek / A beteg pszichés támogatása Belgyógyászati gyakorlat Sebészeti gyakorlat Egyéni felkészülés Összesen Mindösszesen 2000 A demonstrációs termi gyakorlatok óraszáma a gyakorlati óraszámokhoz tartozik. Az esti, illetve levelező képzések óraszámainak kialakításakor a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni! Egészségügyi asszisztens 17

18 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes Nappali képzés Fogászati asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése Interakció az egészségügyi ellátásban / Kommunikáció / Etika, jog / Pszichológia, szociológia, pedagógia / Informatika, ügyvitel Egyéni felkészülés Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem / Fertőtlenítés, sterilizálás / Munkavédelem, tűzvédelem Egyéni felkészülés Első ellátás-elsősegélynyújtás Egyéni felkészülés Egészségmegőrzés betegségmegelőzés / Anatómia élettan / Kórélettan / Egészségtan Egyéni felkészülés Fogászati beavatkozások, kezelések / Általános fogászat / Szájsebészet, paradontológia Fogászati rendelő, szájsebészeti osztály, vagy klinika Radiológia Szájsebészeti rendelő, osztály, klinika Összefüggő (nyári) szakmai gyakorlat Fogászati rendelő, szájsebészeti osztály, vagy klinika Egyéni felkészülés Egészségügyi asszisztens 18

19 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes Fogászati asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások Gyermekfogászati rendelő, szájsebészeti osztály, vagy klinika Egyéni felkészülés Összesen Mindösszesen 2000 A demonstrációs termi gyakorlatok óraszáma a gyakorlati óraszámokhoz tartozik. Az esti, illetve levelező képzések óraszámainak kialakításakor a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni! Egészségügyi asszisztens 19

20 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes Nappali képzés Gyógyszertári asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése Interakció az egészségügyi ellátásban / Kommunikáció / Etika, jog / Pszichológia, szociológia, pedagógia / Informatika, ügyvitel Egyéni felkészülés Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem / Fertőtlenítés, sterilizálás / Munkavédelem, tűzvédelem Egyéni felkészülés Első ellátás-elsősegélynyújtás Egyéni felkészülés Egészségmegőrzés betegségmegelőzés / Anatómia élettan / Kórélettan / Egészségtan Egyéni felkészülés Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai / Gyógyszergazdálkodás / Gyógyszertár működésének jogi szabályozása Közforgalmi gyógyszertár, vagy Egészségügyi ellátó intézmény gyógyszertára Összefüggő (nyári) szakmai gyakorlat Egyéni felkészülés Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai / Kémia Egészségügyi asszisztens 20

21 Kontaktóra Demonstermi gyakorlat Irányított gyakorlat Összes Gyógyszertári asszisztens A tananyagegység Elmélet Gyakorlat Óraszáma Azonosítója Megnevezése 2.0/ Gyógyszertechnológia Közforgalmi gyógyszertár, vagy Egészségügyi ellátó intézmény gyógyszertára Egyéni felkészülés Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai / Gyógyszerhatástan alapjai / / Gyógynövény és gyógyhatású készítmények, kozmetikumok Gyógyászati segédeszközök és kötszerek Közforgalmi gyógyszertár, vagy Egészségügyi ellátó intézmény gyógyszertára Közforgalmi gyógyszertár, vagy Egészségügyi ellátó intézmény gyógyszertára, vagy Gyógyászati segédeszköz forgalmazás intézménye Egyéni felkészülés Összesen Mindösszesen 2000 A demonstrációs termi gyakorlatok óraszáma a gyakorlati óraszámokhoz tartozik. Az esti, illetve levelező képzések óraszámainak kialakításakor a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni! Egészségügyi asszisztens 21

22 IV. félév III. félév II. félév I. félév Általános asszisztens Oktatási hetek Interakció az egészségügyi ellátásban Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátáselsősegélynyújtás Egészségmegőrzés betegségmegelőzés Betegmegfigyelés tünetfelismerés Diagnosztizálás monitorozás előkészítés Beavatkozás asszisztálás dokumentálás Beavatkozás asszisztálás dokumentálás Egészségügyi asszisztens 22

23 IV. félév III. félév II. félév I. félév Fogászati asszisztens Oktatási hetek Interakció az egészségügyi ellátásban Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátáselsősegélynyújtás Egészségmegőrzés betegségmegelőzés Fogászati beavatkozások, kezelések Fogászati beavatkozások, kezelések Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások Egészségügyi asszisztens 23

24 IV. félév III. félév II. félév I. félév Gyógyszertári asszisztens Oktatási hetek Interakció az egészségügyi ellátásban Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátáselsősegélynyújtás Egészségmegőrzés betegségmegelőzés Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai Egészségügyi asszisztens 24

Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez

Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-9/2011/EAHUF ORTOPÉDIAI

Részletesebben

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 723

Részletesebben

Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez

Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-7/2011/EAHUF MENTŐÁPOLÓ szakképesítés

Részletesebben

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:

Részletesebben

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. 2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 726 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban képzés Jósa András Oktatókórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. HELYI OKTATÁSI PROGRAMJA 2011. Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK

Részletesebben

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. egészségügyi asszisztens. szakképzés megszervezéséhez

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. egészségügyi asszisztens. szakképzés megszervezéséhez KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM az egészségügyi asszisztens szakképzés megszervezéséhez Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 13677-2/2008-0003 EGP Szerkesztette: Szabó Nóra Lektorálták:

Részletesebben

Központi program a KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS szakképesítéshez

Központi program a KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS szakképesítéshez 2011. Kórszövettani, szövettani szakasszisztens 1 Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus

Részletesebben

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ 1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. masszőr. szakképzés megszervezéséhez

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. masszőr. szakképzés megszervezéséhez KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM a masszőr szakképzés megszervezéséhez Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 13677-3/2008-0003 EGP Szerkesztette: Demeter Józsefné Lektorálták: Dr

Részletesebben

Központi program az ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS szakképesítéshez

Központi program az ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program az ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-10/2011/EAHUF

Részletesebben

A 9. sorszámú Egészségügyi asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 9. sorszámú Egészségügyi asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 9. sorszámú Egészségügyi asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 720 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

MUNKAPÉLDÁNY ÁPOLÁSI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja

MUNKAPÉLDÁNY ÁPOLÁSI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja Az ÁPOLÁSI ASSZISZTENS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 3921-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Szegedi Judit Szerző: Hegedűs Károlyné Szegedi

Részletesebben

Központi program a REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA szakképesítéshez

Központi program a REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-12/2011/EAHUF

Részletesebben

I. A szakképzés jogi háttere

I. A szakképzés jogi háttere 2.42. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt

Részletesebben

Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez

Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez 2011. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. Általános irányelvek 1 FOGTECHNIKUS szakképesítés 2011. Fogtechnikus 2 Készült a

Részletesebben

Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez

Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez MUNKAANYAG NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez 2011. Ne Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-8/2011/EAHUF MŰTŐTECHNIKUS

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 345 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Központi program az ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ szakképesítéshez

Központi program az ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ szakképesítéshez MUNKAANYAG NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program az ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-1/2011/EAHUF ÁLTALÁNOS

Részletesebben

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02 41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

Részletesebben

RADIOGRÁFUS. szakképesítés. központi programja

RADIOGRÁFUS. szakképesítés. központi programja A RADIOGRÁFUS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 4763-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Maléta Andrea Szerző: Bell Barbara Maléta Andrea Lektorálták:

Részletesebben

Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek, belgyógyászati kórképek, mérgezések, sebészeti beavatkozást ígénylő balesetek esetén

Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek, belgyógyászati kórképek, mérgezések, sebészeti beavatkozást ígénylő balesetek esetén M1851 FELADATOK Tiszteletben tartja a szolgáltatást igénybe vevők értékeit, autonómiáját, identitását, érdekeiket szem előtt tartva 4 oldja meg az etikai dilemmákat Munkája során kezeli előítéleteit, a

Részletesebben

Központi program a MASSZŐR szakképesítéshez

Központi program a MASSZŐR szakképesítéshez MUNKAANYAG NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a MASSZŐR szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-6/2011/EAHUF MASSZŐR szakképesítés

Részletesebben

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01)

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01) Érettségi utáni képzések nappali képzés 1. Gyakorló ápoló 2. Egészségügyi asszisztens A szakképesítés alapadatai Gyakorló ápoló (52 723 01) A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez

Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez 2011. SzJ. Eü. Szki. 1. Általános irányelvek 1 Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-2/2011/EAHUF

Részletesebben

M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re

M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re M2325 FELADATOK Előkészít has-, mellkas-, lumbál-, ciszterna-, csontvelő 4 punkcióhoz 5 Előkészít gyomormosáshoz, gyomorszondát levezet 6 Előkészít katéterezéshez, férfi és női beteget katéterez 7 Irrigáláshoz

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyén etikai probléma merül fel az ellátás kapcsán. Osztályértekezleten megbeszélik az esetet. A

Részletesebben

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01

Részletesebben

M1853. szakosított ellátások területén 4 Szociológiai alapfogalmak B 5 A szociológiai adatfelvétel módszerei B 6 A helyi társadalom szerkezete B

M1853. szakosított ellátások területén 4 Szociológiai alapfogalmak B 5 A szociológiai adatfelvétel módszerei B 6 A helyi társadalom szerkezete B M FELADATOK Közreműködik az egyéni gondozási, rehabilitációs 4 folyamat megtervezésében, megvalósításában Közreműködik a személyre szóló napi- és heti rend 5 kiakításában Szükség esetén segítséget nyújt

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. 3. 3.1 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre:

Részletesebben

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédlevéltáros

Részletesebben

M1852. FELADATOK A szükségletek és erőforrások felmérésének feladatai a 1852

M1852. FELADATOK A szükségletek és erőforrások felmérésének feladatai a 1852 M FELADATOK Felméri az egyéni szociális szükségleteket, erőforrásokat, helyi cselekvési lehetőségeket; értelmezi az emberi szükségleteket és a szükségletkielégítés 4 hiányait Felismeri az egyéni, csoportos

Részletesebben

Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez

Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a FOGTECHNIKUS szakképesítéshez 2011. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. Általános irányelvek 1 Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási

Részletesebben

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS ISZTI Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ (34 762 01) SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS azonosító száma: 34 762 01 ÉRVÉNYES: 2014. szeptember

Részletesebben

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000

Részletesebben

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései Eger, 2007. október Jogszabályok Többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról Többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

Részletesebben

3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: Munkahelyén etikai probléma merül fel az ellátás kapcsán. Osztályértekezleten megbeszélik az esetet. A

Részletesebben

Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program

Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program 1/ I. Általános információk A Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye Fejér

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Vízvári László minősítő beosztása: főigazgató JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 725 01 2. A szakképesítés megnevezése: Diagnosztikai

Részletesebben

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 725 01 2. A szakképesítés megnevezése: Diagnosztikai

Részletesebben

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ 2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B M1854 FELADATOK Értelmezi az idősek társadalmi helyzetét, szociális 4 problémáit, a modern életforma hatásait életmódjukra Megtervezi a gondozási folyamatot, közreműködik az ápolási, rehabilitációs és

Részletesebben

Központi program a RADIOGRÁFUS szakképesítéshez

Központi program a RADIOGRÁFUS szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a RADIOGRÁFUS szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-11/2011/EAHUF RADIOGRÁFUS szakképesítés

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

Engedélyszám: 27905-1/2011/EAHUF. 3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 27905-1/2011/EAHUF. 3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: Munkahelyén etikai probléma merül fel az ellátás kapcsán. Osztályértekezleten megbeszélik az esetet. A megbeszélést Ön vezeti. Ismertesse a problémát és ajánljon alternatív megoldási javaslatokat!

Részletesebben

A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

BONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

BONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 05 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: oncmester 3.

Részletesebben

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

RADIOGRÁFUS. alapján készült.

RADIOGRÁFUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ 2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek

Részletesebben

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés OKJ szám Szakképesítés Követelménymodul 54 723 1000 Ápoló 2321-2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324- Alapápolás 2325- Diagnosztika-terápia 2329- Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322- Gondozás 2330-

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Pedagógiai- és családsegítő ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A szakképesítés azonosító száma: 54 140 02 Szakképesítés megnevezése: PEDAGÓGIAI-

Részletesebben

Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez

Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskolája Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez 2009.

Részletesebben

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 345 02 1.2.

Részletesebben

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ

PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ Az iskolában indított elágazások: Az iskolában indított ráépülések: PROTOKOLLÜGYINTÉZŐ UTAZÁSÜGYINTÉZŐ RENDEZVÉNY- ÉS KONFERENCIASZERVEZŐ UTAZÁSSZERVEZŐ MENEDZSER 3.1 Rész-szakképesítés

Részletesebben

M2330 FELADATOK. 28 29 Trachea toalettet végez, gégekanült cserél 30 Légzőtornát végeztet 31 Draineket kezel

M2330 FELADATOK. 28 29 Trachea toalettet végez, gégekanült cserél 30 Légzőtornát végeztet 31 Draineket kezel M2330 FELADATOK Gyógyszerel, a gyógyszerelés szabályait betartja, 4 felismeri a mellékhatásokat 5 Gyógyszerek tárolását végzi 6 Előkészít tuberculin próbához Előkészít injekciózáshoz (i. arteriális, i.

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 07 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2410-06 Fogászati higiénikus tevékenysége fogászati kezeléseknél modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2410-06 Fogászati higiénikus tevékenysége fogászati kezeléseknél modul Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 ztk rendelések, beszerzések, értékesítés (termék,

Részletesebben

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GYÓGYÁSZTISEGÉDESZKÖZ-FORGLMZÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 726 02 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyászati segédeszköz forgalmazó szakképesítés. 2363-06 Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyászati segédeszköz forgalmazó szakképesítés. 2363-06 Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek modul Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Vízvári László minősítő beosztása: főigazgató JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

M5005 FELADATOK. A képzési folyamat tervezése és irányítása, minőségbiztosítás

M5005 FELADATOK. A képzési folyamat tervezése és irányítása, minőségbiztosítás 6 M FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenységének területén megtervezi a szakmai/szakképesítő és kiegészítő programokat: meghatározza a program céljait, feladatait, eszközeit, módszereit és költségeit

Részletesebben

AUTÓTECHNIKUS. alapján készült.

AUTÓTECHNIKUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 140 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Óvodai

Részletesebben

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK VÉSNÖK SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 215 02 2. szakképesítés megnevezése: Vésnök 3. Szakképesítések köre: 3.1

Részletesebben

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2345-06 Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2345-06 Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Kórházában dolgozói továbbképzésen a gyakorlatvezetés minőségbiztosítási folyamatának ismertetésére kérték fel. Készüljön fel az előadásra! Előadásában térjen ki: minőség fogalma minőségirányítás,

Részletesebben

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény 2013. EK. 19. szám EMMI közlemény Az emberi erőforrások miniszterének közleménye az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

IRODAI ASSZISZTENS. 2 éves iskolarendszerű szakképzés A képzés megkezdésének szükséges feltétele: a 10. évfolyam elvégzése

IRODAI ASSZISZTENS. 2 éves iskolarendszerű szakképzés A képzés megkezdésének szükséges feltétele: a 10. évfolyam elvégzése IRODAI ASSZISZTENS 3.1 Rész-szakképesítések Azonosítószám: 33 346 01 0100 31 01 Megnevezés: Gépíró Azonosítószám: 33 346 01 0100 31 02 Megnevezés: Gépíró, szövegszerkesztő 3.2 Elágazások nincsenek 3.3

Részletesebben

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKTÁRS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 347 01 0000 00 00 2. szakképesítés

Részletesebben

IDEGEN NYELVI ÜGYFÉLKAPCSOLATI SZAKÜGYINTÉZŐ

IDEGEN NYELVI ÜGYFÉLKAPCSOLATI SZAKÜGYINTÉZŐ IDEGEN NYELVI ÜGYFÉLKAPCSOLATI Az iskolában indított elágazások: IT HELPDESK ÜGYFÉLKAPCSOLATI TÁVKÖZLÉSI ÜGYFÉLKAPCSOLATI ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓS 3.1 Rész-szakképesítés Nincs 3.2 Elágazások Azonosítószám:

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS

EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez

Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskolája Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez 2009. 1 Szerkesztette:

Részletesebben

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens 14. évfolyam (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben