Örökbe fogadható könyvek az Egyetemi Könyvtárban
|
|
- Erik Illés
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Örökbe fogadható könyvek az Egyetemi Könyvtárban Összeállította: Dr. Knapp Éva főtanácsos Az állapotleírásokat készítette: Szalaváry Miklós restaurátor Készült: március 10.
2 A tekintélyes európai történeti gyűjteményeket őrző könyvtárak egyik legféltettebb kincse saját állományuk legkorábbi rétege. Az őrzőhelyek ezeknek a dokumentumoknak a körét különös figyelemmel tartják számon, folyamatosan kutatják és igyekeznek akár saját állományukból, akár külső forrásból időről-időre újabbakkal kibővíteni. A budapesti Egyetemi Könyvtár (ELTE Egyetemi Könyvtár) állományának ezt a rétegét, melyet a könyvtár jogelődei bizonyíthatóan már 1635 előtt, azaz a Pázmány Péter által alapított nagyszombati egyetem létezése előtt is birtokoltak, ősállomány -nak nevezzük. Kutatása és célzatos rekonstruálása az 1960-as évek elejétől vált intenzív feladattá. Az ősállomány legtöbb kötete a könyvtár XVI. és XVII. századi, az elmúlt években bibliográfiai szinten elektronikusan is hozzáférhetővé tett gyűjteményében található meg. Az Egyetemi Könyvtár ősállományához tartozó újabb nyomtatványok feltárását elsősorban az elmúlt években egyre gyarapodó számú, szisztematikus irodalom-, könyv- és könyvtártörténeti alapkutatások eredményezték, eredményezik. Ez a ma már tekintélyes számú, ilyen jellegű könyvészeti minőségében regisztrálatlan nyomtatvány bizonyítja, az ilyen jellegű könyvtártörténeti alapkutatás sikeresen tovább folytatható. A folyamatosan bővülő és finomodó történeti módszer segítségével az elmúlt két évben negyven új, az ősállomány -hoz tartozó kötet vált azonosíthatóvá a budapesti Egyetemi Könyvtár történeti gyűjteményében. A évi naptár képanyaga ebből az új kutatási eredményből ad ízelítőt. 2/21
3 Bar Hai Hagiai Oikumenikai Synodoi Tēs Katholikēs Ekklesias [ ] Conciliorum Generalium Ecclesiae Catholicae Tomus Tertius. Pauli V. Pont. Max. Auctoritate editus. Graeca fere omnia, Latina plera que nunc primum prodeunt, ex antiqui sex emplaribus omnia diligenter recognita. Romae, Ex Typographia Reverendae Camerae Apostolicae, Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A katolikus egyház általános zsinati dokumentumait tartalmazó sorozat e harmadik kötete Francesco Barberini ( ) kardinális személyes ajándékaként került a nagyszombati jog-előd könyvtár gyűjteményébe és ezt a kötetet az évi, általunk ismert első katalogizálás óta őrzi a könyvtár. A könyv méretei: 25 35,5 8 cm, kb oldal A könyv állapota: Pergamenbe kötött könyv. A kötés kopott, sérült, piszkos. A táblák élein és a nyílásban, a pergamen elszakadt, kopott. A gerincen, a pergamenkötés szakadt, fejnél hiányos. Az oromszegőknek csak a darabjai vannak meg. A fűzés 6 db zsineg bordára készült. A nyomtatvány lapjai foltosak, valamikor nedvességet kaptak és ezért hullámosak. Az első és utolsó ívek sérültek, piszkosak. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Fűzés az eredeti módón oromszegő varrás. Az eredeti pergamen tisztítása konzerválása, és ha lehet, kiegészítve visszahelyezése. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyagköltséget és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 3/21
4 4/21
5 Ant Martín Antonio Delrío, Syntagma Tragoediae Latinae In tres partes distinctum. Antverpiae, Ex Officina Plantiniana, Apud Viduam, et Ioannem Moretum, Címlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel A spanyol származású németalföldi nyelv-zseni jezsuita szerző filológiai jegyzetekkel ellátott antik római tragédiákat tartalmazó művének első kiadását az ELTE Egyetemi Könyvtár vágsellyei (ma Šal a, Szlovákia) jezsuita jogelőd könyvtárában katalogizálták, a mű több mint négyszáz éve, 1600 óta az állomány része. A könyv méretei: cm, kb oldal A könyv állapota: Világos egészbőrbe kötött nyomtatvány. A táblák és a gerinc vaknyomással gazdagon díszített, ez nagyon kopott, sérült. A táblák (fa) eltörtek és nincsenek meg. A bőrkötés sérült, kopott, hiányos. A gerincen, a bőr kopott, hiányos, szakadt. Az oromszegők hiányoznak, az előzékek sincsenek meg. A könyv metszése pirosra van festve. A fűzés 4 db dupla zsinegbordára készült. A könyvön két darab kapocs volt, ami a készítés korára jellemző karéjos, felemás típusú csat. Ezek közül csak az egyik horgas kapocs van meg. A nyomtatvány lapjai nagyon sérültek, szakadtak, rongyosak, piszkosak, foltosak. A címlapon tintával írt bejegyzés. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés,a könyv szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Javítás, lapok kiegészítése. Fűzés az eredeti módón fog elkészülni, oromszegő varrással. Az eredeti bőrkötés tisztítása, konzerválása, bőrkötés készítés korhű módón az eredeti visszahelyezése. Kapocs készítése réz lemezből. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyaköltséget és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 5/21
6 Ant /21
7 Bar c.1. Rerum Bohemicarum antiqui scriptores aliquot insignes, partim hactenus incogniti [ ] Ex Bibliotheca C. V. Marquardi Freheri, Consiliari Palatini. Accedunts eorsim Ioh. Dubravii episcopi Olomucensis Historiae Bohemicae [ ]. Hanoviae, Typis Wechelianis apud Claudium Marnium, et heredes Ioannis Aubrii, 1602.Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A Csehországra vonatkozó, különböző szerzőktől származó történeti forrásokat tartalmazó kötet évi, a nagyszombati egyetem megalapítását egy évvel megelőző, nagyszombati könyvtári állományba vétele bizonyítja, hogy az ekkor még meg sem alapított egyetemen széles kitekintésű oktatói munkát terveztek. A könyv méretei: cm, kb oldal A könyv állapota: A XVII. Századi nyomtatványt valószínűleg a XX. században átkötötték, egyszerű könyvtári kötésbe, ami barna félvászon, keményítős alapú festett borítópapír. A gerinc aranyozott. A könyv metszése mindhárom oldalon, díszes mintával piros színűre van festve, ami nagyon kopott. Az előzékek rossz minőségű savasodásra hajlamos papírból készült. A címlapon kézírásos bejegyzés. A könyv fűzése vászon szalagra készült el, de ez nagyon laza, ívek kijárnak. A nyomtatvány lapjai piszkosak, elszíneződtek, első utolsó ívek sérültek Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Fűzés korhű módón valódi bordára fog elkészülni, oromszegő varrás. A nyomtatvány a készítés korára jellemző módón egészbőrbe fog elkészülni. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget, és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 7/21
8 8/21
9 Bar Ulisse Aldrovandi, Quadrupedum omnium bisulcorum Historia. Joannes Cornelius Uterverius Belga colligere incaepit. Thomas Dempsterus Baro a Muresk Scotus perfecte absolvit, Hieronymus Tamburinus in lucem edidit [ ] cum indice copiosissimo. Bononiae, Typis Sebastiani Bonomij, impensis Hieronymum Tamburini, 1621.Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. Az itáliai orvos és természettudós Aldrovandi 1632-től a könyvtár nagyszombati elődkönyvtárában őrzött rendszerező jellegű zoológiai munkája az egyetem megalapítását követően valószínűleg az oktatás egyik alapművének számított. A könyv méretei: cm, kb oldal A könyv állapota: Pergamen kötésű könyv. A kötés kopott, sérült, rovarrágott, nagyon piszkos. A táblák élein és a nyílásban, a pergamen elszakadt, kopott. A gerincen, aranyozott címke van. A táblákon két darab kék színű megkötő pánt van. Az oromszegők hiányoznak A könyv metszése mid három oldalon kékre van festve. Az előzékek rossz minőségű savasodásra hajlamos márványozott papírból készült. A fűzés 4 db pergamen szalagra készült, de szétesett. A nyomtatvány lapjai foltosak, első utolsó ívek sérültek. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Fűzés az eredeti módón oromszegő varrás. Az eredeti pergamen tisztítása konzerválása, és ha lehet visszahelyezése. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyagköltséget és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 9/21
10 10/21
11 Bar Zacharias Lippeloo, Vitae Sanctorum; ex selectissimis et probatissimis orthodoxis patribus, primum quidem per V. P. Zachariam Lippeloo [...] conscriptae: nunc vero [...] recensitae, [...] ex R. P. Ribadeneira [...] locupletatae: Studio et labore V. P. Cornelii Grasii [...]. Coloniae Agrippinae, Sumptibus Bernardi Gualtheri, Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A szentéletrajzokat tartalmazó négy kötetes mű 1632 óta tartozik az állományhoz, minden valószínűség szerint már a nagyszombati egyetem megalapítására készülve, a teológiai fakultáson tervezett oktatást segítő kötetként szerezték be. A könyv méretei: 15,5 9 6,5 cm, kb oldal A könyv állapota: Pergamen kötésű könyv. Mind a kettő tábla lejár a könyvről, a gerinc hiányzik. A könyvtáblák kopott, sérült, hiányos, nagyon piszkos állapotban vannak. A könyv metszésének mind három oldala piros színűre van festve. A fűzés 3 db zsinegbordára készült, ami laza, lapok kijárnak. Az első és utolsó ívek sérültek, rongyosak. A nyomtatvány lapjai foltosak, elszíneződtek. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Javítás, kiegészítés. Fűzés az eredeti módón oromszegő varrás. Pergamen kötés készítése az eredeti pergamen tisztítása, konzerválása, és ha lehet visszahelyezése. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyagköltséget, és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 11/21
12 12/21
13 Bar Ludovicus Crucius [Luis Da Cruz],Tragicae, comicaeque actiones, a regio artium collegio Societatis Iesu, datae Conimbricae inpublicum theatrum [ ] Nunc primum in lucem editae et sedulo diligenter quere cognitae. Lugduni, apud Horatium Cardon, (Excusum a JacoboRoussin), Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A neves spanyol jezsuita dráma-kötetét először 1628-ban, majd 1632-ben katalogizálták a nagyszombati jezsuita jog-előd könyvtárban, azóta folyamatosan elidegeníthetetlen része az állománynak. A könyv méretei: 17 11,5 6,5 cm, kb oldal A könyv állapota: Pergamen kötésű könyv. A kötés kopott, sérült, piszkos. A táblákon körben léniával készült vaknyomásos keretdísz. A gerincen kézírással készült szerző és címfelirat. Az oromszegők megvannak, de nagyon sérültek, szakadtak. A könyv metszése pirosra van festve. A fűzés 3 db pergamen szalagra készült, ami szétesik, deformálódott. A nyomtatvány lapjai foltosak, piszkosak, valamikor nedvességet kaptak és ezért hullámosak, elszíneződtek. Az első és utolsó ívek sérültek. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás, javítás, kiegészítés. Fűzés az eredeti módón, oromszegő varrás. Az eredeti pergamen tisztítása konzerválása, és ha lehet kiegészítve visszahelyezése. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyagköltséget, és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 13/21
14 14/21
15 Ant Pontificale Romanum Clementis VIII. Pont. Max. iussu restitutum atqueeditum. Romae Apud Jacobum Lunam, Impensis Leonardi Parasoli et Sociorum, Címlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. Az 1601-től az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik jogelőd könyvtára (Vágsellye, ma Šal a, Szlovákia) gyűjteményéhez tartozó római katolikus liturgikus könyv istentiszteleti szövegeket és rituális előírásokat tartalmaz. A könyv méretei: 33, cm, kb. 700 oldal A könyv állapota: Barna egészbőrbe kötött nyomtatvány. A táblák és a gerinc, aranyozással gazdagon díszített, ami nagyon kopott, sérült. A táblák élein és a nyílásban a bőr elszakadt, kopott. A gerincen, a bőr kopott, fejnél, lábnál hiányos. Az oromszegő sérült, de megállapítható a színe és, hogy milyen módón készült. A könyv mindhárom oldalán díszes aranymetszés található. A fűzés 6 db zsinegbordára készült. Az előzékek keményítő alapú festett papírból készültek. Az előzéken és a címlapon kézírásos bejegyzés látható. Az első és utolsó ívek szakadtak, sérültek. Restaurálási terv: Tinta vizsgálat, ha szükséges levédés, első és utolsó ívek szétbontása, tisztítás, savtalanítás. Fűzéserősítés, oromszegő varrás. Az eredeti bőrkötés kiegészítése, konzerválása, visszahelyezése. A könyvnek savmentes anyagból tokkészítés, ami a megfelelő tárolást biztosítja. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyagköltséget és a restaurálásra fordítandó munkaidőt: Ft 15/21
16 16/21
17 Ant Antonio Possevino, Moscovia. Antverpiae, Ex Officina Christophori Plantini, Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. Antonio Possevino ( ) itáliai katolikus pap, pápai követ és egyben az első jezsuita, aki egykorúan Moszkvában járt. E művében olvasható híres beszámolója az egykori moszkvai államról, melyet az ELTE Egyetemi Könyvtár nagyszombati jezsuita jogelőd könyvtárának ma is meglévő második kéziratos katalógusa szerint 1632-ben vettek állományba. A könyv méretei: cm, kb. 310 oldal Világos egészbőr kötés. A könyv ép állapotú, de szükséges apróbb restaurálási, konzerválási műveleteket elvégezni pl. kötés tisztítása, bőrpótlás, lapjavítás, előzék kiegészítés, csere. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget és a restaurálásra fordítandó időt: Ft 17/21
18 Bar Adamus Contzen, Politicorum libri decem. [ ] Editio secunda auctior. Coloniae Agrippinae, sumptibus Joannis Kinckii, Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A szerző e legjelentősebb, anti-macchiavelliánus munkájának második kiadása az ELTE Egyetemi Könyvtár nagyszombati jezsuita jogelőd-könyvtárának korai nyitott, politikai érdeklődését bizonyítja, mivel a mű e példánya 1632 óta tartozik az állományhoz. A könyv méretei: cm, kb oldal Világos egészbőr kötés. A könyv ép állapotú, de szükséges apróbb restaurálási, konzerválási műveleteket elvégezni pl. kötéstisztítás, bőrpótlás, lapjavítás, előzék kiegészítés, csere. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget és a restaurálásra fordítandó időt: Ft 18/21
19 Bar c.1 Ulisse Aldrovandi, Ulyssis Aldrovandi, philosophiac medici Bononiensis [...] Ornithologiae, hoc est De avibus historiae libri XII. in quibus aves describuntur [...]. Francofurti, TypisWolffgangi Richteri, impensis Ioannis Bassaei, Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. Az itáliai természetbúvár és orvos-alkimista Ulisse Aldrovandi tizenegy kötetes Historia animaliumához tartozó madártani munka 1632 óta a nagyszombati jogelőd könyvtári gyűjtemény része; a valószínűleg gyakran forgatott példány rézbe metszett díszcímlapján feltehetően az egykori jezsuita használók toll-rajzzal fedték el két mellékalak meztelenségét. A könyv méretei: cm, kb. 980 oldal Világos egészbőr kötés. A könyv ép állapotú, de szükséges apróbb restaurálási, konzerválási műveleteket elvégezni pl. kötéstisztítás, bőrpótlás, lapjavítás, előzék kiegészítés, csere. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget és a restaurálásra fordítandó időt: Ft 19/21
20 Bar Jacques Gaultier, P. Iacobi Gaulteri Societ. Iesu Tabula chronographica status ecclesiae catholicae a Christonato ad Annum MDCXIV. Coloniae, Sumptibus Petri Henningii,1616. Díszcímlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. A Lyonban oktató teológia professzor korokat átfogó, időrendbe rendezett történeti művét először 1628-ban katalogizálták a nagyszombati jezsuita könyvtárban, majd az egyetem megalapítását követően tanár nemzedékek sora forgatta. A könyv méretei: cm, kb. 850 oldal Világos egészbőr kötés. A könyv ép állapotú, de szükséges apróbb restaurálási, konzerválási műveleteket elvégezni pl. kötéstisztítás, bőrpótlás, lapjavítás, előzék kiegészítés, csere. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget és a restaurálásra fordítandó időt: Ft 20/21
21 RMK I 58 Pázmány Péter, Posonban löt praedikatio [ ] azon az napon, mellyen [ ] Thordai Ianos barát, harmadszor ki öltözöt az csuklyából [ ]. Musiponiba [Pozsony, typ. Archiepiscopalis], Címlap az évi tulajdonosi bejegyzéssel. Az 1610-ben rejtett nyomdahely feltüntetésével megjelent, Magyarországon mindössze két példányban létező prédikációból az egyik példányt valószínűleg Pázmány Péter gondoskodása révén 1617 óta őrzi az ELTE Egyetemi Könyvtára a nagyszombati (ma Trnava, Szlovákia) jezsuita jogelőd-könyvtár révén. A könyv méretei: 17,5 13,5 cm, kb. 20 oldal Félbőr kötés. A könyv ép állapotú, de szükséges apróbb restaurálási, konzerválási műveleteket elvégezni pl. kötéstisztítás, bőrpótlás, lapjavítás, előzék kiegészítés, csere. A restaurálás ára, figyelembe véve a könyv állapotát, az anyag költséget és a restaurálásra fordítandó időt: Ft 21/21
MMXV. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár. University Library of Eötvös Loránd University
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár University Library of Eötvös Loránd University Ant. 3895 Martín Antonio Delrío, Syntagma Tragoediae Latinae In tres partes distinctum. Antverpiae, Ex Officina
RészletesebbenKönyvbe zárt kincseink
Könyvbe zárt kincseink Az Egyetemi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány örökbefogadási programja Összeállította: Dr. Knapp Éva főtanácsos Az állapotleírásokat készítette: Szalaváry Miklós restaurátor
RészletesebbenAlapítvány a könyvtárért: közgyűjteményi forrásteremtés civil eszközökkel
Kiszl Péter Alapítvány a könyvtárért: közgyűjteményi forrásteremtés civil eszközökkel Tanulmányom célja annak megvilágítása, hogy a jelenlegi gazdasági keretek között milyen útjai lehetnek a könyvtárak
RészletesebbenÖrökbe fogadható Pázmány-relikviák az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Örökbe fogadható Pázmány-relikviák az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban Összeállította: Dr. Knapp Éva főtanácsos Az állapotleírásokat készítette: Szalaváry Miklós restaurátor Pázmány Péter pozsonyi
RészletesebbenRESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteményének tulajdonában lévő 4db héber kéziratról 1. A 280 Júszuf al-baszír: al-kitab al-muhtawi, 11. század Méret: 130 x 165
RészletesebbenÖrökbe fogadható Pázmány-relikviák az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Örökbe fogadható Pázmány-relikviák az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban Összeállította: Dr. Knapp Éva főtanácsos Az állapotleírásokat készítette: Szalaváry Miklós restaurátor Pázmány Péter pozsonyi
RészletesebbenAltéma kódszáma: 3532/199
A Somogyi-könyvtár Helyismereti gyűjteményében meglévő 1848-1849-es forradalom és szabadságharcra vonatkozó dokumentumok digitalizálásra történő előkészítési folyamata célú pályázat szakmai beszámolója:
RészletesebbenA döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Részletesebben1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
RészletesebbenAZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi
RészletesebbenNemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma
Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma A CSORBA GYŐZŐ KÖNYVTÁR ÁLLOMÁNYVÉDELMI MŰHELYE TEVÉKENYSÉGÉHEZ SZÜKSÉGES SZAKMAI ANYAGOK ÉS ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉRE című pályázat SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Pályázati
RészletesebbenRESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÖTVÖS FŐOSZTÁLYÁNAK KOVÁCSOLTVAS GYŰJTEMÉNYÉBE TARTOZÓ NAGYMÉRETŰ MŰTÁRGYAK FELÚJÍTÁSÁRÓL Készítette Dátum Budapest, 2010. január 2/8 RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
RészletesebbenAmit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
RészletesebbenEPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
RészletesebbenEgyedi dokumentum restaurálása
Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma pályázata 2012. ősz. Pályázati azonosító: 3511/03737 Egyedi dokumentum restaurálása A Herman Ottó Múzeum Szakkönyvtára a múzeum alapításától kezdve (1899)
RészletesebbenElektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel. Katalógus füzetek
Elektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel Katalógus füzetek 2 Elektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel DIN 41612/IEC 603-2 (Form C/2) Összekötő kábel
RészletesebbenDinamikus geometriai programok
2011 október 22. Eszköz és médium (fotó: http://sliderulemuseum.com) Enter MTM1007L információ: zeus.nyf.hu/ kovacsz feladatok: moodle.nyf.hu Reform mozgalmak A formális matematikát az életkori sajátosságoknak
RészletesebbenSzakmai beszámoló a preventív állományvédelmi munkát segítő eszközök, porszívó és radírgép beszerzéséről Pályázati azonosító:3533/00183
Szakmai beszámoló a preventív állományvédelmi munkát segítő eszközök, porszívó és radírgép beszerzéséről Pályázati azonosító:3533/00183 2015 tavaszán pályázatot adtunk be állományvédelmi műhelyek tevékenységét
RészletesebbenKulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2012. június 6-i ülés Az ülés napirendje 1) Dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke köszönti az új összetételű KJB tagjait 2) Az új összetételű KJB tagjainak bemutatása 3) A KJB elnökének
RészletesebbenTörvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
RészletesebbenMemóriamodulok Felhasználói útmutató
Memóriamodulok Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó
RészletesebbenFordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián
Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián Reguláris kifejezések (FLEX) Alapelemek kiválasztása az x karakter. tetszőleges karakter (kivéve újsor) [xyz] karakterhalmaz; vagy egy x, vagy egy y vagy egy
RészletesebbenGÉPJÁRMŰ ÉRTÉKELŐ SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY
Havas Szakértői Iroda Kft. Budapest GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKELŐ SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY A Hungero-Mobil Kft. f. a. tehergépjárművének forgalmi értékelése Budapest, 2015. szeptember SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY I. Megbízás: A Hungero-Mobil
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés a 2008. évi tevékenységrıl
Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Pest Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 13-14-000003 GÖDÖLLİI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2100 Gödöllı, Grassalkovich Kastély a 2008. évi tevékenységrıl Fordulónap:
RészletesebbenHázi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
RészletesebbenRészvételi felhívás a 228/2004. (VII. 30.) Korm.rendelet 74/E. -a alapján lebonyolítandó meghívásos eljárásban
Szám: 30310/1574/2016. ált. Részvételi felhívás a 228/2004. (VII. 30.) Korm.rendelet 74/E. -a alapján lebonyolítandó meghívásos eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail
RészletesebbenTERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Részletesebben6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére
6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója
RészletesebbenElemkatalógus és árjegyzék Érvényes: 2015.01.01 től visszavonásig
Elemkatalógus és árjegyzék Érvényes: 2015.01.01 től visszavonásig SZÁRMAZÁSI HELY: MAGYARORSZÁG Egy állványmezőre számolt tájékoztató ár! Méret Polcok Polcköz Nettó listaár Nettó listaár (FESTETT) (HORGANYZOTT)
RészletesebbenORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT National Ambulance Service AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT National Ambulance Service Főigazgató H-1055 Budapest, V. Markó u. 22. 1395 Budap est, P f. 4 26. +36 (1) 465-202 6 Fax +36 (1) 320-915 3 www.men tok.hu Tárgy: ajánlattételi felhívás
RészletesebbenKorrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése
Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:
RészletesebbenA Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
RészletesebbenTájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
RészletesebbenOmniTouch 8400 Instant Communications Suite 4980 Softphone
OmniTouch 8400 Instant Communications Suite Gyors kezdési segédlet R6.0 Mi a? Az Alcatel-Lucent Windows desktop client segédprogram jóvoltából számítógépe segítségével még hatékonyabban használhatja az
RészletesebbenFúvókás sugárbefúvó cső DSA-RR
Fúvókás sugárbefúvó cső DSA-RR Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon +49 (0) 74 63-980 - 0 Telefax +49 (0) 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás... 3 Kialakítás...
Részletesebbena SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről
Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2005. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb
RészletesebbenA Hozzárendelési feladat megoldása Magyar-módszerrel
A Hozzárendelési feladat megoldása Magyar-módszerrel Virtuális vállalat 2013-2014/1. félév 3. gyakorlat Dr. Kulcsár Gyula A Hozzárendelési feladat Adott meghatározott számú gép és ugyanannyi független
RészletesebbenJAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-14/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
RészletesebbenKulturális Javak Bizottsága
KJB / 2008.01.17. Kulturális Javak Bizottsága 2008. január 17-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2008.01.17. 1. Kiskép védetté nyilvánításának ügye. Őrzési hely: Dunaszeg, Liget 1709 ( felújítva 1948-ban)
RészletesebbenADATBÁZIS-KEZELÉS. Funkcionális függés, normál formák
ADATBÁZIS-KEZELÉS Funkcionális függés, normál formák KARBANTARTÁSI ANOMÁLIÁK beszúrási anomáliák törlési anomáliák módosítási anomáliák DOLG_PROJ(Dszsz, Pszám, Dnév, Pnév, Órák) 2 MÓDOSÍTÁSI ANOMÁLIÁK
RészletesebbenPONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
RészletesebbenKönyv- és papírrestaurátor szakma Szóbeli vizsga (2004. május. 3.) tételei
Könyv- és papírrestaurátor szakma Szóbeli vizsga (2004. május. 3.) tételei Összeállította: Gallusz Gyöngyi Dr. Hangodi Ágnes, Kastaly Beatrix és Dr. Rozsondai Marianne [(b) és (c) kérdések] 1. a) Túlvilághit,
RészletesebbenAblakok használata. 1. ábra Programablak
Ha elindítunk egy programot, az egy Ablakban jelenik meg. A program az üzeneteit szintén egy újabb ablakban írja ki számunkra. Mindig ablakokban dolgozunk. Az ismertetett operációs rendszer is az Ablakok
RészletesebbenRESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
É Ű É á á á É é é é á á í ó á á í ó á ó ö ű é é á á á ó í ó ó é é Áú É Ű É Ú É Ű É ű á á á ó ü á á á á á á á é á ü á á í á á á á í á á é é é á á ü á ü ö ö ő í í é é é ű é á é ű á á á ő á ú ű ö é á á ő
RészletesebbenNyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
RészletesebbenAEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS
AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Smart Money Befektetési
RészletesebbenHódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Ajánlattételi felhívás Inkontinencia termékek, és betegalátétek szállítására 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: Telefonszám: 62/532-222,
RészletesebbenA vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
RészletesebbenA BIZOTTSÁG 2007. szeptember 24-i 1330/2007/EK RENDELETE
1. oldal A BIZOTTSÁG 2007. szeptember 24-i 1330/2007/EK RENDELETE a polgári légiközlekedési eseményekre vonatkozó információnak az érdekelt felekkel történı, a 2003/42/EK irányelv 7. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenTERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
RészletesebbenAlbert József : Környezetszociológia
2 Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem
RészletesebbenDGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők
Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (kettő) szilícium-karbid mechanikus tömítés (2SiC) és
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
RészletesebbenLemezkezelés, RAID, partícionálás, formázás, defragmentálás.
Lemezkezelés, RAID, partícionálás, formázás, defragmentálás 1 Lemezkezelési szabványok ATA (Advanced Technology Attachment with Packet Interface (ATA/ATAPI)) újabban (P-ATA), vagy IDE (Intelligent Drive
RészletesebbenFőig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,
RészletesebbenA ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE
ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI KONFERENCIÁRÓL. (Balassagyarmat, 2016. május 18.)
BESZÁMOLÓ A NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI KONFERENCIÁRÓL (Balassagyarmat, 2016. május 18.) Szerzők: Dupákné Gecse Adél Vágvölgyiné Bene Orsolya Lektorálta és jóváhagyta: Selmeczi Zoltán főosztályvezető Oktatási
RészletesebbenBudapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
RészletesebbenEXPANDÁLT LEMEZEK. a legszélesebb áruválaszték
EXPANDÁLT LEMEZEK a legszélesebb áruválaszték Vállalatunk, a PERFORA spol.s r.o. 1996 óta működik Szlovákia területén és jelenleg a szlovák piacon a perforált termékek legszélesebb választékát kínálja.
RészletesebbenMI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
RészletesebbenMÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató
MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MI A PROVIDENT? A PROVIDENT MÁRKA FEJLŐDÉSE (2001-2012) Ál-testimonial filmek 2001-2009 Rajzfilmek 2009 májusától Gyors kölcsön készpénzben
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
RészletesebbenMAGYAR POSTA TAKARÉK HARMÓNIA VEGYES BEFEKTETÉSI ALAP
DIÓFA ALAPKEZELŐ ZRT. MAGYAR POSTA TAKARÉK HARMÓNIA VEGYES BEFEKTETÉSI ALAP Tájékoztató és Kezelési Szabályzat Közzétéve: 2016. január 13. Hatályos: 2016. január 13. Tartalom Tájékoztató...11 A Tájékoztatóban
RészletesebbenKIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete
megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról
RészletesebbenHőszivattyú. Zöldparázs Kft
Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá
RészletesebbenKétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
RészletesebbenA Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
RészletesebbenA felülvizsgálat menete
A felülvizsgálat menete Az egyéni védőfelszerelés felülvizsgálata A használat előtti és utáni felülvizsgálaton kívül szükséges az egyéni védőfelszerelés rendszeres alapos felülvizsgálata, melyet kompetens
RészletesebbenPÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben c. pályázati felhívásához Kódszám: TAMOP-6.1.2/LHH/11/A
RészletesebbenCsíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár. www.sapientia.ro
Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár ALAPÍTÁS Sapientia Alapítvány (2000) - történelmi egyházak vezetői - értelmiségi csoportok Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (2001) - a magyar kormány támogatásával
RészletesebbenPázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető
Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető I. Az elvégzett munka (2007-2011) A Pázmány Péter kritikai
RészletesebbenI. PÁPA VÁROSÉRT ÉRDEMÉREM alapítása
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/1992. (X. 13.) önkormányzati rendelete az egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről 1 /Egységes szerkezetben/ A Magyar Köztársaság
RészletesebbenKoporsók beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76
Koporsók beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2013.07.01. Iktatószám:
RészletesebbenMagánnyugdíjpénztári tevékenység lezárásának engedélyezése (végelszámolási eljárás)
Magánnyugdíjpénztári tevékenység lezárásának engedélyezése (végelszámolási eljárás) I. A VÉGELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS (ÖNÁLLÓ) MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKNÁL A pénztár, a felszámolás esetét kivéve, csak végelszámolást
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2005. szeptember 30. COM(2005) 465 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
RészletesebbenA FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE 2015 eseménysorozat oktatási intézményekhez kapcsolódó vonatkozásairól
1 Szakmai összefoglaló A FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE 2015 eseménysorozat oktatási intézményekhez kapcsolódó vonatkozásairól Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezése elnyerte az ENSZ és az UNESCO támogatását,
Részletesebben4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
RészletesebbenII. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
RészletesebbenRESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
JEGES ÉS TÁRSA MŰVÉSZETI STÚDIÓ BT. 1025. Bp., Barlang u. 14.; tel.: (06-1)325-59-43; e-mail: jegeskovacs@freemail.hu RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÖTVÖS FŐOSZTÁLYÁNAK KOVÁCSOLTVAS
RészletesebbenHU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:240500-2008:text:hu:html HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés
RészletesebbenHallgatói Elégedettségi Kérdőív
Hallgatói Elégedettségi Kérdőív Kérjük, töltse ki az elméleti képzésre vonatkozó kérdőívünket és küldje vissza nekünk a facetofacejogsi@gmail.com e-mail címre. Köszönjük, hogy véleményével hozzájárul magasabb
RészletesebbenAz Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
RészletesebbenTisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
RészletesebbenSzakmai beszámoló. A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról. NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151)
Szakmai beszámoló A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151) A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2015-ben már negyedik alkalommal indította
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
RészletesebbenVIII. 52. Nagykőrösi Református Főgimnázium (Líceum) iratai 1790-1948 (1949)
VIII. 52. 2. számú összesítő raktári jegyzék Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 61-71. polc, vk. terem, 72-73. polc Az új jegyzéken szereplő iratokról már az 1960-as években Budapesten készült
RészletesebbenGyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál
MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején
RészletesebbenA büntetés-végrehajtás egyenruháinak rövid történeti áttekintése
Papp János A büntetés-végrehajtás egyenruháinak rövid történeti áttekintése 1852-ben, a forradalom és szabadságharc bukását követően Magyarországon elfogadták az osztrák büntető-törvénykönyvet, amely kimondta,
RészletesebbenHungária Informatikai Kft.
3. SZ MELLÉKLET ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. Bevezetés A (a továbbiakban: szolgáltató) az Elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről és az Elektronikus hírközlési szolgáltatások
RészletesebbenKulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2014. szeptember 22-i ülés Az ülés napirendje 1) Streckfuß (Streckfuss, Strecksfus), Florentin (? Graz, 1715): Harang, 1702 (Molnaszecsőd, református harangláb; bronz, öntött,
RészletesebbenSzolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 GUNDEL Ez a név etalon a magyar vendéglátásban. Gundel Károly örök időkre szóló mércét szabott azzal, hogy tevékenysége nyomán híres vendéglője
RészletesebbenIDŐSZAKI KIADVÁNYOK BIBLIOGRÁFIAI ADATFELDOLGOZÁSA Dr. Tóvári Judit E-mail: tovarij@ektf.hu. Tárgymutató a diákhoz
IDŐSZAKI KIADVÁNYOK BIBLIOGRÁFIAI ADATFELDOLGOZÁSA Dr. Tóvári Judit E-mail: tovarij@ektf.hu Tárgymutató a diákhoz Bibliográfia-tétel nyitott leírás 0035, 0038 lezárt leírás 0033, 0036 szerkesztése (animáció)
RészletesebbenELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben
ELŐTANULMÁNYI REND KÓD 1 TANEGYSÉG OKTATÓ KREDI T A FELVÉTEL FELTÉTELE 2 SZÁMONKÉRÉS MEGJEGYZÉS TKÓ12 Genezis Dr. Reisinger János _ TKÓ1 Az Ószövetség világa Nagy Viktória Izrael története TKÓ14 Nagy prófétai
RészletesebbenA felsőfokú képzés a szakmai fejlődés meghatározó időszaka
Szentes Erzsébet Szakmai fejlődés a felsőfokú képzésben Szentes Erzsébet A felsőfokú képzés a szakmai fejlődés meghatározó időszaka Az érettségiző diákok jelentős része a továbbtanulás mellett dönt, és
Részletesebben3.990 Ft. 5.750 Ft. 5.750 Ft. Adam férfi szaunaszoknya. Barna Hamam férfi szaunaszoknya. Bordo Hamam férfi szaunaszoknya. Szaunabolt. szaunabolt.
Adam férfi szaunaszoknya Adam férfi szaunaszoknya. 100% 180g/2m darázsmintás pamut anyagból fehér színben tép záras kivitelben. Könny kényelmes viselet a szaunában és a pihen térben egyaránt. 3.990 Ft
RészletesebbenM A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
RészletesebbenNem akarok állni, ha futnak a percek. Előzmények
1. felirat I. Nem akarok állni, ha futnak a percek A bejárati ajtótól jobbra az A falon. 2. felirat II. Méret: 70x100 cm Előzmények Pestszentlőrinc-Pestszentimre 1950. január 1- től Nagy-Budapest XVIII.
Részletesebben