MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁLYHÁS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
|
|
- György Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁLYHÁS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013
2 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, a gazdasági kamarákról szóló, többször módosított évi CXXI. törvény, a felnőttképzésről szóló, többször módosított évi CI. Törvény valamint, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és -vizsga Szabályzata, a KÁLYHÁS mestervizsga követelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. 2. A mesterképesítés adatai A mesterképesítés megnevezése: Kályhás A mesterképzés időtartama: 335 óra 3. A mesterképzés szervezésének feltételei 3.1 Személyi feltételek A tananyagegységek azonosítója, megnevezése Pedagógiai ismeretek 1.0/ A gyakorlati munka tanulásához szükséges pszichológiai fogalmak, alapok 2.0/ A szakmai gyakorlat tanítástanulási (pedagógiai) folyamatának jellemzői 3.0/ A szakmai gyakorlat, mint munkavégzés általi tanulás módszertani feladatai Vállalkozási ismeretek Kályhás mester A szükséges képesítés, felkészültség Elméleti oktatás esetén A képzés tartalmának pedagógiai feldolgozására alkalmas oktató. A képzés tartalmának pedagógiai feldolgozására alkalmas oktató. A képzés tartalmának pedagógiai feldolgozására alkalmas oktató. 1.0/ Jogi ismeretek A képzés tartalmának megfelelő szakirányú 2 Gyakorlati oktatás esetén
3 felsőfokú végzettséggel rendelkező oktató. 2.0/ Marketing ismeretek A képzés tartalmának megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező oktató. 3.0/ Adó-TB-pénzügyi-számviteli ismeretek Építőipari közös feladatok A képzés tartalmának megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező oktató. 1.0/ Az építési tevékenység alapfeladatai építő-, vagy építészmérnök 2.0/ Balesetmentes munkavégzés feltételei építő-, vagy építészmérnök 3.0/ Anyagszükséglet meghatározás építő-, vagy építészmérnök Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének tervezése és telepítése 1.0/ Anyag és szerszámismeret kályhás szakoktató 2.0/ Hő- és áramlástan gépészmérnök, épületgépész 3.0/ Lég- és tüzeléstechnika gépészmérnök, épületgépész 4.0/ Felmérés kályhás szakoktató 5.0/ Tervezés kályhás szakoktató 6.0/ Az építés előkészítése kályhás szakoktató 7.0/ Átadás kályhás szakoktató Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének készítése 1.0/ Építési és szerelési segédanyagok készítése kályhás mester 2.0/ Mérőeszközök, szerszámok és gépek használata, valamint biztonsági előírásaik 3.0/ Égéstermék elvezető rendszerek készítése, összeszerelése, karbantartása kályhás mester kályhás mester 4.0/ Kályhák készítése, karbantartása kályhás mester 5.0/ Kandallók készítése, karbantartása kályhás mester 6.0/ Kemencék készítése, karbantartása kályhás mester 7.0/ Tűzhelyek készítése, karbantartása kályhás mester Tárgyi feltételek A mesterképzés helyszínei A szakmai elmélet oktatását és a szakmai gyakorlati képzést a képző intézménynek kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges: - tanterem - számítógép terem 3
4 - tanműhely - építési terület A szakmai gyakorlati képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a mestervizsga követelményét kiadó rendeletben is megjelenő alábbi jegyzék tartalmazza. Eszköz- és felszerelési jegyzék A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma Rajzoló eszközök Mérőeszközök Kézi szerszámok Keverő- fúró- és vágógép Számítógép Szoftverek Munkavédelmi eszközök, berendezések Kályhás mester X X X X X X X 4. A mesterképzésre való felvétel feltételei Mesterképzésre az vehető fel, aki rendelkezik a kályhás mestervizsga követelményeiben előírt, a mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételekkel, és a mestervizsga időpontjáig igazolni tudja a kályhás mestervizsga követelményeiben előírt, a mestervizsgára jelentkezéshez szükséges szakmai gyakorlatot. 5. A mester munkaterülete A mester munkaterületére vonatkozó információk megtalálhatók a Kályhás mestervizsga követelményeinek II. 1. A Kályhás mester munkaterületének leírása című pontjában. 6. A mesterképzés célja A mesterképzés célja, hogy előkészítsen a mestervizsgára. A mestervizsga célja, hogy biztosítsa minden szakembernek a magasabb szakmai elismertséget jelölő minősítés elérésének lehetőségét, a tanulók képzéséhez szükséges, magas szintű szakmai és pedagógiai ismeretek elsajátítását, a vállalkozás indításához, sikeres működtetéséhez szükséges ismeretek elsajátítását, hogy a vállalkozás eleget tehessen az egyes szakmákban, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott működési feltételeknek. 4
5 7. A mesterképesítés szakmai követelménymoduljai A mesterképesítés szakmai követelménymoduljai megtalálhatók a Kályhás mestervizsga követelményeinek III. Szakmai követelmények című fejezetében. 8. A mesterképzés szerkezete sorszáma A tananyagegységek struktúrája és időkeretei Kályhás mester A tananyagegységek azonosítója megnevezése óraszáma 5 elméleti gyakorlati összes Pedagógiai ismeretek / A gyakorlati munka tanulásához szükséges pszichológiai fogalmak, alapok / A szakmai gyakorlat tanítás-tanulási (pedagógiai) folyamatának jellemzői / A szakmai gyakorlat, mint munkavégzés általi tanulás módszertani feladatai Vállalkozási ismeretek / Jogi ismeretek / Marketing ismeretek / Adó-TB-pénzügyi-számviteli ismeretek Építőipari közös feladatok / Az építési tevékenység alapfeladatai / Balesetmentes munkavégzés feltételei / Anyagszükséglet meghatározás Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének tervezése és telepítése / Anyag és szerszámismeret / Hő- és áramlástan / Lég- és tüzeléstechnika / Felmérés / Tervezés / Az építés előkészítése / Átadás Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének készítése
6 / Építési és szerelési segédanyagok készítése / Mérőeszközök, szerszámok és gépek használata, valamint biztonsági előírásaik / Égéstermék elvezető rendszerek készítése, összeszerelése, karbantartása / Kályhák készítése, karbantartása / Kandallók készítése, karbantartása / Kemencék készítése, karbantartása / Tűzhelyek készítése, karbantartása A mestervizsgáztatási követelmények Mindösszesen: A mestervizsgáztatási követelményekre vonatkozó információk megtalálhatók a Kályhás mestervizsga követelményeinek IV. Mestervizsgáztatási követelmények című fejezetében. 10. Egyéb feltételek, információk A mesterképesítés képzési programjában a különböző képzési formák közül a csoportos képzést alkalmazzuk. A maximális csoportlétszám mesterképesítésenként, azon belül modulonként kerül meghatározásra az elméleti és gyakorlati oktatás vonatkozásában a II. fejezet A maximális résztvevői létszám című pontjában. A képzés elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltétele a képzésen való részvételt igazoló jelenléti ív aláírása. II. A mesterképzési program moduljai és tananyagegységei 1. A modul azonosítója és megnevezése Pedagógiai ismeretek 1.1. A modul javasolt időkerete - Elmélet: 60 óra - Gyakorlat: A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák Pedagógiai ismeretek 6
7 Feladatprofil: Ismeri és tudatosan kezeli a gyermek fejlődési fázisait, megismerési és kommunikációs szerepeit a tanulóképzésben Ismeri és alkalmazza a szakképzésen belül a gyakorlati képzés pedagógiai sajátosságait Tudatosan kezeli a szakképzés és pedagógiája (elmélet-műhely közeli tapasztalás - valós vállalkozási környezet) gyakorlatát A pedagógiai célokat és azok eléréshez szükséges feladatrendszert egymáshoz illeszti, megtervezi a szakmai gyakorlat pedagógiai folyamatát Kezeli a mai kor értékeit, értékválságát, és a mai kor társadalmi értékeit Ismeri a pozitív jövőképpel rendelkező életpályát, a proaktív életvezetés pedagógiai sajátosságait Megvalósítja az élményközpontú gyakorlati képzést és a pozitív, negatív visszacsatolások motivációját Ismeri és tudatosan használja a pedagógiai eszközöket a gyakorlati munkában és a tanulóképzésben Tudatosan használja a munkáltató foglalkozásokat a tanulóképzésben Megvalósítja a célorientált munkavégzésre törekvést Megvalósítja a hatékony és erőforrás-takarékos feladatvégzést Megvalósítja a munkavégzési önállóságot Kialakítja a szakmai problémamegoldás képességét Formálja a minőségi munkavégzés és az önellenőrző felelősségvállalás képességét Kreatívan megvalósítja a szakmai problémamegoldást (szükség esetén csapatmunkában) Képes a szakmai és együttműködési önfejlődésre Tudatosan kezeli a nevelés és személyes példamutatás jelentőségét és szerepét Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: szakmai ismeretek: A gyermek fejlődési fázisainak, megismerési és kommunikációs szerepeinek tudatos kezelésének ismerete a tanulóképzésben A szakképzésen belül a gyakorlati képzés pedagógiai sajátosságainak ismerete és alkalmazása A szakképzés és pedagógiájának (elmélet-műhely közeli tapasztalás - valós vállalkozási környezet) gyakorlatának tudatos kezelése A pedagógiai célok és azok eléréshez szükséges feladatrendszer illesztésének ismerete A szakmai gyakorlat pedagógiai folyamatának megtervezési ismerete A mai kor értékei, értékválsága, és a mai kor társadalmi értékeinek ismerete A pozitív jövőképpel rendelkező életpálya, a proaktív életvezetés pedagógiai sajátosságainak ismerete Az élményközpontú gyakorlati képzés és a pozitív, negatív visszacsatolások motivációs megvalósításának ismerete A pedagógiai eszközök és tudatos használatuk ismerete a gyakorlati munkában és a tanulóképzésben A munkáltató foglalkozások tudatos használatának ismerete a tanulóképzésben A célorientált munkavégzésre törekvés szerepének ismerete A hatékony és erőforrás-takarékos feladatvégzés szerepének ismerete A munkavégzési önállóság szerepének ismerete A szakmai problémamegoldás képességének kialakítási ismerete A minőségi munkavégzés és önellenőrző felelősségvállalás képességének formálási ismeretei A szakmai problémamegoldás (szükség esetén csapatmunkában történő) kreatív módszereinek ismerete A szakmai és együttműködési önfejlődés nyitottságának ismeretei 7
8 A nevelés és személyes példamutatás jelentőségének és szerepének ismeretei szakmai készségek: Köznyelvi beszédkészség Mennyiségérzék Szakmai nyelvű beszédkészség Olvasott szakmai szöveg megértése Elemi számolási készség Tervezési készség a feladatok megtervezéséhez, illesztéséhez Tervezési készség a szakmai gyakorlat megtervezéséhez Tervezési készség az életpálya tervezéshez és életvezetéshez Az élményközpontú gyakorlati képzés vezetésének készsége Motivációs készség A gyermek tanulásának segítése A pedagógiai módszerek használata Pedagógiai beszédkészség A szakképzési eszközök használata A gyakorlati képzés módszertana Oktatási eszközök használata A valós vállalkozási környezetben történő gyakorlati eszközhasználat A munkáltató foglalkozások használatának készsége A célorientált munkavégzés készsége A feladatok erőforrás-takarékos végzésének készsége Az önálló munkavégzés készsége A szakmai problémamegoldás képességének kialakítási készsége A minőségi munkavégzés készsége A szakmai probléma-megoldási készsége Fejlődési készség szakmai és együttműködés területein A személyes példamutatás készsége Személyes kompetenciák: Empátia Pozitív elvárások attitűdje Pozitív jövőkép kialakításának képessége Példamutatás a szakmai rutin területén Példamutatás a célorientált munkavégzés területén Példamutatás a szakmai problémamegoldás területén Példamutatás a minőségi munkavégzés területén Példamutatás a szakmai és együttműködési önfejlődés területén Társas kompetenciák: Kommunikációs nyitottság Együttműködési képesség Módszerkompetenciák: Történeti áttekintő képesség Módszertani strukturálás képessége A szakmai gyakorlat pedagógiai megtervezésének képessége Az élményközpontú gyakorlati képzés megvalósításának képessége A pedagógiai eszközök tudatos használatának képessége a tanulóképzésben A célorientált munkavégzés elsajátíttatásának képessége 8
9 A hatékonyság és az erőforrás-takarékosság elsajátíttatásának képessége A munkavégzési önállóság elsajátíttatásának képessége A szakmai problémamegoldás elsajátíttatásának képessége A minőségi munkavégzés elsajátíttatásának képessége A szakmai és együttműködési önfejlődés elsajátíttatásának képessége A nevelés és személyes példamutatás képessége 1.3. A szakmai követelménymodul elsajátításának módszerei, résztvevői tevékenységformák - Elméleti oktatás, csoportos képzés, mely plenáris előadással, a témák végén kérdésfelelet formájú kétirányú kommunikációval, a tanár által értelmezési szempontból kiemeltnek tartott fogalmakat, modelleket kiscsoportos értelmező workshopban dolgozza fel A maximális résztvevői létszám - Elméleti oktatás: 40 fő 1.5. A szakmai követelménymodulra vonatkozó belépési feltételek Nincs 1.6. A szakmai követelménymodul oktatási tartalmának leírása Elmélet 1.0/ A gyakorlati munka tanulásához szükséges pszichológiai fogalmak, alapok: 10 óra - Az emberi psziché, az azt vizsgáló pszichológia alapismeretei. - A pszichikus fejlődés életkori szakaszai, jellemzői és fázisai. - A szakképzésben leginkább érintett életkorú fiatalok (14-20 éves korosztály) állapot sajátosságai. - A pályaválasztási és karriertervezési tevékenység pszichológiai jellemzői. - A személyiség-típusok főbb jellemzői és tudatos kezelésük. - A csapatszerepek és csapatdinamika pszichológiai alapjai, ezen ismeretek alkalmazásának lehetőségei. - A XXI. század pszichológiai sajátosságai és tudatos válaszok, kezelési módszerek. 2.0/ A szakmai gyakorlat tanítás-tanulási (pedagógiai) folyamatának jellemzői: 20 óra - A hagyományos oktatás módszertan (didaktika) alapjai: a megismerő tevékenység, az emlékezés, képzelet, a megismertek felidézése, a gondolkodás, az értelmi és érzelmi intelligencia, valamint mindezek fejlesztésének módszertana. - A tanulási folyamat klasszikus és új megközelítései, azok tanulási eredményesség szempontjából történő megkülönböztetése, sajátosságaik megismerése. - A tehetség, a motivációk, a szorgalom, a kitartás, és egyéb kiemelten fontos tényezők áttekintése a tanulás folyamatának tudatosítása érdekében. - A didaktikai specialitások a tanulási folyamatban, a kommunikáció, a személyes példamutatás, a nevelői magatartás, a nevelő mintaadási feladatai és szerepeik. - Az oktatástól a kompetencia-fejlesztésig terjedő didaktikai módszerek megismerése. 9
10 - A XXI. század oktatás módszertani eszközrendszerének, speciális módszereinek és eszközeinek (például: tréning, workshop, team munka, prezentáció, coaching, stb.) megismerése, sajátosságaik osztályozási és alkalmazási képességének kialakítása. - A XXI. század speciális műszaki-technológiai-infokommunikációs eszközei, módszerei, kombinatív használatuk és szinergikus hatásaik megismerése. - A szakmai gyakorlat specialitásai, a gyakorlati foglalkozás jelentősége, típusai. - A szakmai gyakorlat, gyakorlati foglalkozások megtervezésének, felépítésének és eredményes végrehajtásának jellemzői. - A tanulók kompetencia-fejlődésének mérése (ellenőrzése), korszerű dokumentálása a folyamat kontroll alatt tartása, az eredmények motiváló visszajelzése (pozitív és negatív elismerések). - A tanulás, mint kompetencia-fejlesztési ív megtervezése, monitoringja és eredményességi értékelésének módszertana, alkalmazási jellemzői. 3.0/ A szakmai gyakorlat, mint munkavégzés általi tanulás módszertani feladatai: 30 óra - A munkakörnyezetbe épített kompetencia-fejlesztés specialitásai, tipikus jellemzői és feladatai. - A szakmai gyakorlat során elsajátítható kompetencia elemek (ismeretek, tudás, készségek, formálható személyiségjegyek) jellemzői, tipikus csoportjaik és speciális módszertanok. - A szakmai gyakorlat idő-felületének megtervezése, az elvárt kompetencia-fejlődések mérése (ellenőrzése), korszerű dokumentálása a folyamat kontroll alatt tartása, az eredmények motiváló visszajelzése (pozitív és negatív elismerések). - A szakmai gyakorlat munkahelyzeteinek megtervezése, a szükséges erőforrások (nyersanyag, munkadarab, technológia, energia, betanító munkatárs, stb.), valamint az elvárt kompetencia-fejlődés összefüggéseinek. - A szakmai gyakorlat munkahelyzeteinek, a tanult kompetencia elemek eredményességre való alkalmasságának, teljesítménymérő és teljesítmény-értékelő aspektusainak megismerése, munkakörnyezeti előnyeinek feldolgozása. - A szakmai gyakorlat munkahelyzeteinek, a problémamegoldó, önálló munkavégzésre és a szakmai önállóság kialakítására való alkalmasság megismerése. - A kompetencia eltérések (a tanulók közötti különbségek) figyelembe vétele a tanulásitanítási folyamatban, az előrehaladás mérésében, az elismerés adásában. - A szakmai gyakorlat csoportos munkavégzésére alkalmasa munkahelyzeteinek, a csoportos problémamegoldás, a közös döntés, a csapat szinergikus együttműködésének munkahelyzeteire vonatkozó specialitások megismerése, sikeres kezelésük gyakorlata A modul értékelésének módja A modulban előírt ismeretek és /vagy kompetenciák mérése az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara által meghatározott módon történik. 2. A modul azonosítója és megnevezése Vállalkozási ismeretek 2.1. A modul javasolt időkerete - Elmélet: 75 óra - Gyakorlat: - 10
11 2.2. A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák Vállalkozási ismeretek Feladatprofil: Jogi ismeretek: Tisztában van az alapvető jogi fogalmakkal és a jogrendszer felépítésével, amely alapján képes elvégezni az alábbi feladatokat: - Elvállalja a vállalkozások alapításával kapcsolatos általános feladatokat - Intézi a működési engedélyek beszerzését - Jogi tanácsadást igényel, konkrét igényt fogalmaz meg - Ellátja a vállalkozások megszűnésével kapcsolatos általános feladatokat - Munkajogi szerződéseket készít (jogi felügyelettel), ellenőriz - Vállalkozói szerződéseket készít (jogi felügyelettel), ellenőriz - Figyelemmel kíséri a jogszabályi változásokat Marketing ismeretek: Tisztában van a vállalkozások piaci környezetével és ezek hatásaival. Ennek alapján az alábbi feladatokat képes elvégezni: - Üzleti tervet készít - Elvégzi a saját iparágának bemutatását és elemzését - Meghatározza és kidolgozza a marketing-mix elemeit - PR és kommunikációs tevékenységet végez Adó-TB-pénzügyi-számviteli ismeretek: Ismeri az alapvető adó- és pénzügyi szabályokat, valamint a gazdaság működési elveit. Ennek alapján az alábbi feladatokat képes elvégezni: - Kitölti az adónyomtatványokat - Főbb vonalakban ismeri az egyes adó- és kamatszámítási módszereket - Ismeri a vállalkozások éves beszámolójának főbb egységeit és ezek lényeges elemeit, valamint ezen adatokból tájékozódni tud és következtetéseket von le - Kialakítja és működteti a vállalkozás szervezetét - Pénzügyi tervet készít - Rezsióradíjat számol Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: szakmai ismeretek: Jogi ismeretek: A gazdálkodás, vállalkozás fogalma, jellemzői Egyéni vállalkozás Egyéni cég Gazdasági társaságok csoportosítása Gazdasági társaságok működésének szabályai Vállalkozási formák közötti választás szempontjai Vállalkozások átalakítása és megszüntetése Kötelmi jog elemei (szerződések) Marketing ismeretek: A vállalkozás makro- és mikrokörnyezete (gazdasági, politikai, jogi, marketing) 11
12 Piacgazdaság, piac A vállalkozások erőforrásai A vállalkozások reálszférája A vállalkozás személyi feltételei A vállalkozás beindításának alapfeltételei Az elképzelés, az ötlet próbája A vállalkozás beindításához szükséges eszközök listájának összeállítása és a munkaerő szükséglet felmérése A vállalkozás székhelyének, telephelyének megválasztása, belső kialakítása Kommunikáció és információátvitel Adó-TB-pénzügyi-számviteli ismeretek: A vállalkozás finanszírozása, pénzügyi terv készítése A munkaviszony létrehozásával és megszüntetésével kapcsolatos feladatok Számviteli rendszer kialakítása A vállalkozás felelősségi rendszere Az üzleti terv készítésének esetei és célközönsége Az üzleti terv felépítése és részei A vállalkozások beszámolási kötelezettségei A mérleg és az eredménykimutatás szerepe, tartalma A vállalkozás belső és külső finanszírozási forrásai, a vállalkozás fizetőképessége Hitelezés és támogatás Biztosítás, áru- és vagyonvédelem az üzleti életben Adózás és társadalombiztosítás A munkaszervezés alapjai Az ellenőrzés alapelvei szakmai készségek: Olvasott köznyelvi szöveg megértése Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Kézírás Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése Köznyelvi beszédkészség Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Telefonálási technikák Számítástechnikai ismeretek Személyes kompetenciák: Tisztesség, felelősségtudat Megbízhatóság Döntésképesség Fejlődőképesség, önfejlesztés Szervezőkészség Önállóság Kitartás Rugalmasság Elhivatottság, elkötelezettség Kockázatvállalás 12
13 Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Határozottság Kommunikációs készség Konfliktusmegoldó képesség Irányítási készség Kompromisszum készség Módszerkompetenciák: Logikus gondolkodás Tervezés Áttekintő és rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Új ötletek, megoldások kipróbálása Nyitott hozzáállás Eredményorientáltság Hibakeresés (diagnosztizálás) 2.3. A modul elsajátításának módszerei, résztvevői tevékenységformák módszerek: - az előadások meghallgatása - elhangzottak gyakori ismétlése, gyakorlati példákon keresztül történő rögzítése - kérdve kifejtés - ismeretanyag önálló alkalmazása otthoni kutatás/feladat elvégzése során - a tanultak alkalmazása, bizonyos szakmákhoz kapcsolódóan csoportmunka keretében résztvevői tevékenységformák: - egyéni felkészülés - konzultáció - csoportmunka 2.4. A maximális résztvevői létszám - Elméleti oktatás: 40 fő - Gyakorlati oktatás: A modulra vonatkozó belépési feltételek Megegyezik az adott mesterszakma bemeneti feltételeivel A modul oktatási tartalmának leírása - Elmélet 13
14 Cél Olyan ismeretek és technikák elsajátítása, melyek segítségével a résztvevők képessé válnak a vállalkozások jogi és gazdasági környezetének, azok alapvető működési törvényszerűségeinek átfogó megismerésére. Ezen ismeretek birtokában sikeres mestervizsga után képesek új vállalkozás indítására, a meglévő vállalkozás hatékony, optimális, jogszabályi előírásokat betartó, eredményes működtetésére. Fontos, hogy a hallgatók olyan átfogó tudást szerezzenek, amelyet a későbbiekben saját igényük szerint tudjanak bővíteni. Ehhez átfogó képet kell kapniuk a megfelelő információk elérhetőségéről, megszerzéséhez szükséges ismeretekről. A tanfolyam célja tehát nem nagy tömegű lexikális tudás átadása, hanem az alapok lefektetésével további ismeretbővítésre lehetőség biztosítása. Tananyag A vállalkozási ismeretek 3 fő témakörből áll: jog, marketing, adó-tb-pénzügy-számvitel. 1.0/ Jogi ismeretek: 20 óra Ezen tantárgy keretében a hallgatók megismerik a jogrendszer felépítését és működését. Átfogó képet kapnak a vállalkozások alapításával, működésével és megszűnésével kapcsolatos jogi teendőkről, szabályozásokról. Kiemelt szerep jut a munkajogi és kötelmi jogi kérdéskörnek, amelyek a vállalkozások napi működéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Az elméleti anyagot számos aktuális, gyakorlati példa támasztja alá. 2.0/ Marketing ismeretek: 15 óra Ezen tárgykörben a résztvevők a vállalkozások mikro- és makrokörnyezetének átfogó feltérképezésének, megismerésének, elemzésének eszközeivel ismerkednek meg. Az elméleti tananyag átadása és a gyakorlati megbeszélés az előadáson folyamatosan váltogatják egymást. Ezzel lehetővé válik minden résztvevő számára a megszerzett tudás ellenőrzése, megerősítése és bővítése. A résztvevők irányított beszélgetés keretében a saját szakmájuk/vállalkozásuk alapján készítenek összefoglaló elemzéseket. Szintén része a tárgynak a motiváció és a kommunikáció alapjainak és működési elveinek megértése. Ez a későbbi interperszonális kapcsolatokban nyújt segítséget. A marketingstratégiák megismerése felkészülést nyújt arra, hogy a vállalkozást milyen piaci stratégiai hatások érhetik. Fontos megismerkedni a vevőérték és elégedettség, vevőmegtartás területével. A tárgy részét képezi a marketingkutatási ismeretek elsajátítása, a szolgáltatásmarketing egyes területeinek megismerése. 3.0/ Adó-TB-pénzügy-számvitel ismeretek: 40 óra Az előadás során a hallgatók átfogó képet kapnak az adó-, TB- és számviteli rendszer alapvető törvényszerűségeiről. Gyakorlati példákon keresztül elsajátítják az egyes adószámítási módszereket. Megismerik a vállalkozások számviteli törvény szerinti kötelezettségeit, ezek alaki és formai kellékeit. Megtanulják a számviteli alrendszerek összefüggéseit, az egyes vállalkozások vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetére vonatkozóan. Az éves beszámoló részeiből gyakorlati példákon keresztül saját maguk is képesek lesznek megállapításokat tenni és következtetéseket levonni. A pénzügyi rész keretében a pénz és a bankrendszer kialakulásával és fejlődésével ismerkednek meg a hallgatók. Átfogó képet kapnak a pénzügyi terv készítéséről, a hitellel kapcsolatos tudnivalókról, melyek a vállalkozás életében fontos szerepet játszanak. Gyakorlati példákon keresztül megtanulják a kamat és rezsióradíj számítását. Oktatási metodika Az előadások megkezdése előtt a hallgatók teljes körű információt kapnak a képzés céljáról és folyamatáról. Az egyes témakörök leegyszerűsítésével, tipizálásával, gyakorlati példák bemutatásával, alkalmazásával érthetővé kell tenni a magasabb szintű ismeretanyagot, ezzel jelentősen motiválva a hallgatókat a téma befogadására és feldolgozására. Világossá kell tenni, 14
15 hogy a megszerzett ismeretanyag a szakmai tevékenységük mindennapi gyakorlásához nyújt nélkülözhetetlen segítséget. Nem profi gazdasági menedzsereket képzünk, hanem mestereket, akik megfelelő vállalkozási ismeretekkel rendelkeznek. Az elméleti oktatást - lehetőleg az ismeretanyag átadásakor - gyakorlati példákkal és eszközökkel (beszélgetés, szóbeli feladatmegoldás, stb) is meg kell erősíteni. Az elhangzottak gyakori megerősítésével, visszacsatolásával, rövid számonkérésével szintén segítjük az ismeretanyag rögzülését és a vizsgára való felkészülést A modul értékelésének módja A modulban előírt ismeretek és /vagy kompetenciák mérése az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara által meghatározott módon történik. 3. A modul azonosítója és megnevezése Építőipari közös feladatok 3.1. A modul javasolt időkerete - Elmélet: 10 óra - Gyakorlat: 8 óra 3.2. A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák Feladatprofil: Felméri a munkaterületet, helyszíni bejárást végez Felméri a munkafeladat időbeli végrehajthatóságát, megtervezi a munkafolyamatot Anyagszükségletet számol Gondoskodik a szükséges anyagokról, eszközökről, gépekről Ellenőrzi a felhasználásra kerülő anyagokat Felvonul a megfelelő eszközökkel, munkaerővel a munkaterületre Egyeztet a tervezővel, a kivitelezésben résztvevő más szakmák képviselőivel, a megrendelővel Átadja, illetve átveszi a munkát, munkaterületet Helyszíni méréseket végez Értelmezi a kiviteli és technológiai terveket A tervek alapján esetenként vázlatot készít Megelőző munkafolyamat produktumát ellenőrzi Eszközeivel levonul a munkaterületről Gondoskodik a munkaterület folyamatos tisztán tartásáról Összegyűjti, és szakszerűen tárolja a keletkezett hulladékot Anyagok, eszközök szakszerű tárolását biztosítja Munkakörének megfelelő naplót vezet Munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi oktatáson vesz részt Ellenőrzi a munkavédelmi eszközöket Használja (biztosítja) az előírt munkavédelmi eszközöket Biztosítja a munkaterület rendjét, balesetmentességét, védelmét Betartja a sajátos munkabiztonsági előírásokat Felméri a veszélyforrásokat és az egészségre ártalmas tényezőket Baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedik 15
16 Teljesíti a műemlékvédelmi, környezetvédelmi és egyéb jogszabályok, műszaki előírások rá vonatkozó rendelkezéseit Megteszi a szükséges teendőket a keletkezett környezetszennyezéssel kapcsolatban Részt vesz a számlák összeállításában Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: szakmai ismeretek: Anyagmennyiség-meghatározás Rendelési dokumentumok Szállítás Munka megkezdésének feltételei Munkaterület átadás-átvételének szabályai Az elvégzett munka dokumentálása Hulladékkezelés Anyagmennyiség, anyagszükséglet számítása Építési ütemtervek (munkamenet, létszám ütemtervek) Építési dokumentáció (építési napló, felmérési napló) Munkabiztonsági és balesetvédelmi előírások Elsősegélynyújtás Tűzvédelem Tűzveszélyes anyagok raktározása, szállítása, kezelése Hatósági előírások Védőruhák, védőfelszerelések használata Környezetvédelem Felmérés szabályai Kiviteli tervek szakmai készségek: Elemi szintű számítógép-használat Elemi számolási készség Olvasott köznyelvi szöveg megértése Köznyelvi beszédkészség Építési ütemtervek olvasása, értelmezése Építészeti jelképek értelmezése Kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések használata Személyes kompetenciák: Pontosság Precizitás Szervezőkészség Társas kompetenciák: Interperszonális rugalmasság Segítőkészség Módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Rendszerező képesség 16
17 Numerikus gondolkodás, matematikai készség 3.3. A modul elsajátításának módszerei, résztvevői tevékenységformák Geometriai mérési gyakorlat Építészeti rajz értelmezése Építészeti rajz elemzése, hibakeresés Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Műveletek gyakorlása Csoportos helyzetgyakorlat Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Tesztfeladat megoldása Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Információk feladattal vezetett rendszerezése 3.4. A maximális résztvevői létszám - Elméleti oktatás: 30 fő - Gyakorlati oktatás: 12 fő 3.5. A modulra vonatkozó belépési feltételek Megegyeznek a jelentkezéshez szükséges szakképesítési és a szakirányú képesítés megszerzését követő szakmai gyakorlati feltételekkel A modul oktatási tartalmának leírása Elmélet 1.0/ Az építési tevékenység alapfeladatai: 2 óra Építésszervezési ismeretek (felvonulás-, munkavégzés-, levonulás-ütemezés, munkaterület-átadás, számlázási ismeretek) Az építés környezetre gyakorolt káros hatásainak ismerete (környezetszennyezés) 2.0/ Balesetmentes munkavégzés feltételei: 2 óra A munkavédelem célja és alapfogalmai A munkavégzés tárgyi és személyi feltételei Munkabiztonsági és ergonómiai követelmények Az építési tevékenység emberre gyakorolt káros hatásai (por, zaj, rezgés) Foglalkozás-egészségügy Munkavédelemi eszközök és használatuk Balesetvédelmi előírások Elsősegélynyújtás 17
18 Gyakorlat 3.0/ Anyagszükséglet meghatározása: 6 óra Építészeti tervek feldolgozása, épületszerkezeti ismeretek Az építés során használt építőanyagfajták jellemzői, megjelenési formái (ömlesztett, zsákolt, darabáru stb.) Mennyiségek meghatározása (pl. térfogatszámítás) építészeti tervek alapján Számítógépes programok használata (pl. táblázatkezelés) 1.0/ Az építési tevékenység alapfeladatai: 8 óra Mértani alapfogalmak (síkok, testek) Geodéziai alapfogalmak, egyszerű helyszíni mérések (helyiségek, felületek, nyílászárók mérete) Az építészeti dokumentáció részei, értelmezése, az építészeti tervek olvasása, hallott és olvasott szakmai szöveg (műszaki leírás, utasítás) értelmezése Szabadkézi vázlatkészítés Tájékozódás az építési helyszínen Az építési helyszín felmérése Az építőipari szakmák jellemzői, csoportjai, kapcsolatai, az építési folyamat Építési technológiák, építési módok ismerete Az építéshez szükséges szerszámok, eszközök, anyagok Építésszervezési ismeretek alapjai Alapszintű környezetvédelmi és munkavédelmi ismeretek (veszélyes anyagok felismerése, kezelése) A szállítás, raktározás dokumentumainak ismerete Szállítóeszközök fajtái Az építési tevékenységgel összefüggő hatósági előírások ismerete Az aktuális tevékenységgel összefüggő környezetvédelmi, műemlékvédelmi és egyéb jogszabályok ismerete A hulladékkezelés szabályos és korszerű módjai, lehetőségei Dokumentálási ismeretek (építési napló, végzett feladatok, felhasznált anyagmennyiségek stb.) 3.7. A modul értékelésének módja A modulban előírt ismeretek és /vagy kompetenciák mérése az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara által meghatározott módon történik. 4. A modul azonosítója és megnevezése Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének tervezése és telepítése 4.1. A modul javasolt időkerete - Elmélet: 130 óra - Gyakorlat: 0 óra 18
19 4.2. A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák Feladatprofil: Felméri a tüzelőberendezés helyének környezetét Ha van, ellenőrzi a tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerét Ellenőrzi az égési és szellőző levegő biztosítását A tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerhez és a fűtendő térhez tervezi/kiválasztja a tüzelőberendezést Anyagszükségletet, bekerülési összeget számol, és árajánlatot készít Ellenőrzi a munkavégzés feltételeinek meglétét és előkészíti a munkaterületet Szükség esetén kijelöli és elhelyezi a bekötési idomot Letisztítja és beüzemeli a tüzelőberendezést Átadja a Kivitelezői nyilatkozatot, a Használati utasítást és a Megfelelőségi nyilatkozatot vagy a Garancialevelet Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: szakmai ismeretek: Szakmai anyagismeret Számítógép ismeret Anyagszükségleti- és árszámítások Mérő- és szállítóeszközök, szerszámok, gépek Építési anyagok biztonságos tárolása, raktározása és szállítása Hő- és áramlástan Tüzeléstechnika Légellátás, légtechnika Tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerek csoportosítása Szakmatörténet, jövőkép Tüzelőberendezés kiválasztásának és elhelyezésének feltételei Tüzelőberendezés méretezésének előírásai A kályhacsempe gyártása, tulajdonságai és felhasználása Cserépkályhák csoportosítása Különleges kályhák Kandallók kialakulása, gyártása Kandallók csoportosítása Kemencék és takaréktűzhelyek típusai Épületek csoportosítása, hozzákapcsolt épületgépészeti rendszerek Épületenergetika, hatékonyság Tüzelőberendezések biztonságtechnikai előírásai Szakrajz Környezet-terhelés és -védelem, CO és szállópor kibocsátás Előírások, nemzeti és harmonizált szabványok, technológiai utasítások A Kivitelezői nyilatkozat és a Használati utasítás tartalma, formája és a garanciavállalás kötelezettsége szakmai készségek: Köznyelvi és szakmai beszédkészség Szakmai rajzok és tervek készítése Szakmai számolási készség 19
20 Személyes kompetenciák: Önállóság Pontosság Fejlődőképesség, önfejlesztés Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Kompromisszum-készség Módszerkompetenciák: Információgyűjtés Tervezés Rendszerekben való gondolkodás 4.3. A modul elsajátításának módszerei, résztvevői tevékenységformák Magyarázat Kiselőadás Szemléltetés Megbeszélés Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Halott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése 4.4. A maximális résztvevői létszám - Elméleti oktatás: 24 fő - Gyakorlati oktatás: A modulra vonatkozó belépési feltételek Megegyeznek a jelentkezéshez szükséges szakképesítési és a szakirányú képesítés megszerzését követő szakmai gyakorlati feltételekkel A modul oktatási tartalmának leírása Elmélet 1.0/ Anyag és szerszámismeret: 30 óra - Az építés során használt anyagok csoportosítása (kerámia, tűzálló és hőszigetelő anyagok, habarcsok, fémek, kőanyagok, fa) és ezek jellemző tulajdonságai - Anyagszükségleti számítások - Alkalmazott mérőeszközök és műszerek, valamint szerszámok és kisgépek ismerete 2.0/ Hő- és áramlástan: 30 óra Hőtani mennyiségek, számítások (fűtési teljesítmény, hőveszteség, hatásfok) - Hőszigetelés - Áramlástani alapfogalmak és számítások (levegő és füstgáz tulajdonsága és áramlási ellenállása) 20
21 - Tüzelő- és égéstermék elvezető berendezések méretezése és a vonatkozó előírások, szabványok 3.0/ Lég- és tüzeléstechnika: 30 óra - Levegőellátás, szellőzés és ezek hőveszteségei - Tüzelőanyagok és tulajdonságaik - Az égés és a robbanás, az égés szabályozása - Az égéstermékek és a környezetvédelem 4.0/ Felmérés: 10 óra - Helyszín és környezetének megismerése - Építészeti rajz, felmérési vázrajz - Tűzvédelmi veszély 5.0/ Tervezés: 20 óra - Tüzelőberendezés típusának, méretének és helyének meghatározása - Égéstermék elvezető berendezés típusának, méretének és helyének meghatározása - Látványterv készítése (axonometrikus rajz, vagy számítógépes program) - Tüzelőberendezés egyes részeinek méretezése - Égéstermék elvezető berendezés 6.0/ Az építés előkészítése: 6 óra - A munkavégzés feltételeinek ellenőrzése - Költségvetés és árajánlat - A munkaterület környezetének megvédése 7.0/ Átadás: 4 óra - Munkaterület rendbetétele - A berendezés kipróbálása, átadása - Dokumentációk átadása (Kivitelezői nyilatkozat, használati utasítás, garancia) 4.7. A modul értékelésének módja A modulban előírt ismeretek és /vagy kompetenciák mérése az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara által meghatározott módon történik. 5. A modul azonosítója és megnevezése Tüzelőberendezés és égéstermék elvezető rendszerének készítése 5.1. A modul javasolt időkerete - Elmélet: 0 óra - Gyakorlat: 52 óra 5.2. A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák Feladatprofil: Égéstermék elvezető rendszert épít/szerel Kályhát épít 21
22 Kandallót épít Kemencét és tűzhelyet épít Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: szakmai ismeretek: Tüzelőberendezések anyaga, szerelvényei Tüzelőberendezések építésének technológiája Tüzelőberendezések restaurálásának folyamatai Különleges, egyedi tüzelőberendezések Tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerek anyaga Tüzelőberendezés égéstermék elvezető rendszerek készítésének technológiája Kézi szerszámok, mérőeszközök Cél- és anyagmozgató gépek és azok biztonsági előírásai szakmai készségek: Szakmai számolási készség Kéziszerszámok, gépek biztonságos használata Metszetek, szerkezeti rajzok olvasása, értelmezése Személyes kompetenciák: Kézügyesség Felelősségtudat Erős fizikum Társas kompetenciák: Irányítási készség Udvariasság Konfliktusmegoldó készség Módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Problémamegoldás, hibaelhárítás Körültekintés, elővigyázatosság 5.3. A modul elsajátításának módszerei, résztvevői tevékenységformák Magyarázat Kiselőadás Szemléltetés Megbeszélés Szimuláció Olvasott szöveg önálló feldolgozása Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk feladattal vezetett rendszerezése 5.4. A maximális résztvevői létszám - Elméleti oktatás: - - Gyakorlati oktatás: 12 fő 22
23 5.5. A modulra vonatkozó belépési feltételek Megegyeznek a jelentkezéshez szükséges szakképesítési és a szakirányú képesítés megszerzését követő szakmai gyakorlati feltételekkel A modul oktatási tartalmának leírása Gyakorlat 1.0/ Építési és szerelési segédanyagok készítése: 4 óra - Habarcsok készítése - Különböző kerámia és kőtermékek méretre vágása - Hőszigetelések készítése - Lemezmegmunkálások 2.0/ Mérőeszközök, szerszámok és gépek használata, valamint biztonsági előírásaik: 2 óra - Mérőeszközök pontos kezelése (mérőszalag, talpas derékszög, vízmérték) - Szerszámok és gépek (vágó- és lakatosipari gépek) biztonságos használata - Elektromos berendezések munka- és balesetvédelmi előírásai 3.0/ Égéstermék elvezető rendszerek készítése, összeszerelése, karbantartása: 10 óra - Szivárgásvizsgálat, tömörségpróba (nyomáspróbával, ill. maradék O 2 méréssel) - Különböző keresztmetszetű égéstermék elvezetők csatlakoztatása, áthatások kialakítása, technológiai folyamatok betartása, szerelőipari segédmunkák - Különböző anyagú égéstermék elvezetők mechanikus és technológiai tisztítása, a karbantartási folyamatok leírása, kötelezvényei 4.0/ Kályhák készítése, karbantartása: 18 óra - Égéslevegő biztosítása - Kályha részeinek építése (hamutér, rostély, tűzszekrény, ajtó, füstjárat) - Füstjárat keresztmetszet szűkítése és bekötése az égéstermék elvezetőbe - Kályha bontása, tisztítása 5.0/ Kandallók készítése, karbantartása: 10 óra - Égéslevegő biztosítása - Lábazat készítése - Lég- vagy vízfűtésű tűztér megépítése vagy elhelyezése - Tűztér áthidalása és összekötése a kéménnyel - Burkolat és a díszítőelemek megépítése - Hőszigetelések elvégzése 6.0/ Kemencék készítése, karbantartása: 4 óra - Égéslevegő biztosítása - Lábazat, kemencefenék, tűztér és boltozat megépítése - Vasszerkezet elhelyezése - Falazat, párkány és kémény elkészítése - Bekötés a kéménybe - Hőszigetelések elvégzése 23
24 7.0/ Tűzhelyek készítése, karbantartása: 4 óra - Égéslevegő biztosítása - Lábazat és falazat építés - Hamuláda és tűztér megépítése - Fém alkatrészek beépítése (hamuajtó, tűzrács, tüzelőajtó, főzőlap, sütő, vízmelegítő) - Bekötés a kéménybe - Hőszigetelések elvégzése 5.7. A modul értékelésének módja A modulban előírt ismeretek és /vagy kompetenciák mérése az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara által meghatározott módon történik. 24
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁRPITOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÁRPITOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÉPI FORGÁCSOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 1 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2014 Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefon: +36 (1) 457-5401 E-mail: dolgozvatanulj@mkik.hu
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CUKRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CUKRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA NŐI SZABÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA NŐI SZABÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK- KERESKEDŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK- KERESKEDŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PINCÉR MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PINCÉR MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HEGESZTŐ MESTER MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HEGESZTŐ MESTER MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MOTORKERÉKPÁR-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MOTORKERÉKPÁR-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011.
ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Ács, állványozó mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Ács, állványozó mestervizsgára jelentkezéshez
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐMŰVES MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR KŐMŰVES MESTERKÉPZÉSI PROGRM 2014 Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefon: +36 (1) 457-5401 E-mail: dolgozvatanulj@mkik.hu Honlap: www.mkik.hu
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BÚTORASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BÚTORASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRM 2013 I. Általános irányelvek 1. mesterképzés szabályozásának jogi háttere képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKÁCS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKÁCS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2014 Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefon: +36 (1) 457-5401 E-mail: dolgozvatanulj@mkik.hu Honlap:
BURKOLÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
BURKOLÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Burkoló mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Burkoló mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉZÁPOLÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR KÉZÁPOLÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRM 2012 I. Általános irányelvek 1. mesterképzés szabályozásának jogi háttere képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ KÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ KÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló,
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kályhás mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kályhás mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kályhás mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi
GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI
GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI I. A Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Gáz-
ELEKTROMOS GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ELEKTROMOS GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az elektromos gép- és készülékszerelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az elektromos gép- és készülékszerelő mestervizsgához szükséges
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször
I. A Kéményseprő mestervizsgára jelentkezés feltételei
KÉMÉNYSEPRŐ MESTERVIZSG KÖVETELMÉNYEI I. Kéményseprő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Kéményseprő mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BURKOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BURKOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető Kormány álláspontjának.
1 Az emberi erőforrások miniszterének /2016. EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere hatáskörébe tartozó szakképesítések mestervizsga követelményeiről szóló 47/2014. (. 29.) EMMI rendelet módosításáról
IPARI GÉPÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
IPARI GÉPÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Ipari gépész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az Ipari gépész mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Ipari gépész mestervizsgára jelentkezéshez
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
VÍZVEZETÉK- ÉS VÍZKÉSZÜLÉK-SZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
VÍZVEZETÉK- ÉS VÍZKÉSZÜLÉK-SZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Vízvezeték és vízkészülék-szerelő mestervizsgához szükséges
CNC GÉPKEZELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
CNC GÉPKEZELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A CNC gépkezelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A CNC gépkezelő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A CNC gépkezelő mestervizsgára jelentkezéshez
FÉRFISZABÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
FÉRFISZABÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Férfiszabó mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A férfiszabó mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A férfiszabó mestervizsgára jelentkezéshez
LÁBÁPOLÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
LÁBÁPOLÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Lábápoló mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Lábápoló mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések
AUDIO- ÉS VIZUÁLTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
AUDIO- ÉS VIZUÁLTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Audio- és vizuáltechnikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az Audio- és vizuáltechnikai műszerész mestervizsgához
LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓCIKK-KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
LÁTSZERÉSZ ÉS FOTÓIKK-KERESKEDŐ MESTERVIZSG KÖVETELMÉNYEI I. Látszerész és fotócikk-kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Látszerész és fotócikk-kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési
ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 582 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Ács,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az elektronikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az elektronikai műszerész mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az
Szakmai program. Kőműves OKJ.: 31 582 15 1000 00 00. SZVK: 17/2010. (XI. 25.) NFM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény
INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756 OM azonosító: 033690 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu
KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kőfaragó, műköves és épületszobrász mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A kőfaragó, műköves és épületszobrász mestervizsgához szükséges
FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Fényképész és fotótermék-kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Fényképész
VÍZÉPÍTŐ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
VÍZÉPÍTŐ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 582 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Vízépítő
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM BURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓSZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI 2013 I. Az Autószerelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Autószerelő
TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 17 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Tetőfedő 3.
Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola
Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola Budapest HE LYI MINTA TANTERV (tervezet) Építészet SZAKMACSOPORT Magasépítő technikus OKJ SZÁMA: 54 582 03 0000 00 00 1 Feladatok, ismeretek,
FESTŐ, DÍSZÍTŐ, MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI. I. A Festő, díszítő, mázoló és tapétázó mestervizsgára jelentkezés feltételei
FESTŐ, DÍSZÍTŐ, MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Festő, díszítő, mázoló és tapétázó mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Festő, díszítő, mázoló és tapétázó mestervizsgához szükséges
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAMJA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben Az adaptált
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLETASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLETASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁBÁPOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA LÁBÁPOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A vendéglátásszervező-vendéglős mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A vendéglátásszervező-vendéglős mestervizsgához szükséges szakképesítési
HEGESZTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELEMÉNYEI
HEGESZTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELEMÉNYEI I. A Hegesztő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A hegesztő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Hegesztő mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
KOZMETIKUS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KOZMETIKUS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kozmetikus mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kozmetikus mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kozmetikus mestervizsgára jelentkezéshez
MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008.
56. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 700 Dombóvár, Népköztársaság u.. 5 8 0 0000 00 00 VENDÉGLŐS Helyi tanterv 008. Készítette: Ériné Dávid Erzsébet . A képzés szabályozásának jogi háttere A központi
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször
VILLANYSZERELŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítések köre:
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
SZAKMAI PROGRAM. Kőműves szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Kőműves szakképesítés OKJ azonosító szám 33 815 01 1000 0000 11. 12. szakképző évfolyam
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA FODRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA FODRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgához szükséges szakképesítési
ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ
ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
A WESTSIK VILMOS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PÉK MESTERKÉPZÉS PROGRAMJA
A WESTSIK VILMOS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PÉK MESTERKÉPZÉS PROGRAMJA Nyíregyháza 2015 PÉK MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1. A Pék mestervizsgára jelentkezés feltételei 1.1. A mestervizsgához szükséges
CUKRÁSZ. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros. AZ ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 523 01 0000 00 00
1 Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros AZ ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 523 01 0000 00 00 HELYI PROGRAMJA Készült a szociális és munkaügyi miniszter által
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kereskedő mestervizsgára jelentkezéshez az
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítés 2 éves Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 I. Általános
VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre:
VASÚTI PÁLYAMUNKÁS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször
MUNKAERŐPIACI SZERVEZŐ, ELEMZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
MUNKAERŐPIAI SZERVEZŐ, ELEMZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 345 03 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERVIZSG KÖVETELMÉNYEI 2013 I. Járműfényező mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Járműfényező mestervizsgára
MELEGÜZEMI TECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 522 04 ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 522 04 ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
JOGI ASSZISZTENS Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi / ajánlott szakképzési program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,
ENERGETIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
KERESKEDELMI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KERESKEDELMI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 345 01 2. A szakképesítés megnevezése: Kereskedelmi
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Szerszámkészítő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A szerszámkészítő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Szerszámkészítő mestervizsgára
a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz az alábbi szakképesítések
..Intézmény. Érvényes:.. 1 /
..Intézmény HELYI TANTERV Szakmacsoport: 18. Vendéglátás idegenforgalom Szakma: Protokoll és utazás ügyintéző/utazás ügyintéző elágazás OKJ száma: 54 812 02 0010 54 02 Érvényes:.. 1 / A jelen érvényes
CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 811 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Cukrász 3. Szakképesítések
3.2 Szakképesítés-elágazások Nincsenek
40. PÉK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 541 04 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Pék 3. Szakképesítések
KÉZÁPOLÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KÉZÁPOLÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kézápoló és műkörömépítő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kézápoló és műkörömépítő
Villanyszerelő HELYI TANTERV. 9-11. évfolyam
Villanyszerelő HELYI TANTERV 9-11. évfolyam 2014 A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra 3 éves évfolyam esetén évfolyam heti óraszám szabadsáv nélkül éves óraszám szabadsáv nélkül heti óraszám
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FAZEKAS SZAKKÉPESÍTÉS/ELÁGAZÁS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FAZEKAS SZAKKÉPESÍTÉS/ELÁGAZÁS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM LÁTÁSSÉRÜLTANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben Az alapprogramot készítette:
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 04 IPARI GÉPÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 04 IPARI GÉPÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A 2013/14. tanévtől indítandó szakképzés jogi háttere: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
FA- ÉS BÚTORIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
FA- ÉS BÚTORIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 543 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
TETŐFEDŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 582 17 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Tetőfedő 3. Szakképesítések
300/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet. egyes kormányrendeleteknek az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat hatálybalépésével összefüggő módosításáról
300/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat hatálybalépésével összefüggő módosításáról 12. Az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól
KSH közlemény. a statisztikai szakképesítés központi programjának (tantervének) kiadásáról. Statisztikai és gazdasági ügyintéző
KSH közlemény a statisztikai szakképesítés központi programjának (tantervének) kiadásáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az alábbi szakképesítés
TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
PÉK 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
PÉK 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. A szakképesítés azonosító száma: 33 541 04 0000 00 00 A szakképesítés megnevezése: Pék 4 3. 3.1 Szakképesítések