LELKIPÁSZTORI LEVÉL XVII. évfolyam szám KARÁCSONY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LELKIPÁSZTORI LEVÉL XVII. évfolyam 2008. 11. szám KARÁCSONY"

Átírás

1 LELKIPÁSZTORI LEVÉL XVII. évfolyam szám KARÁCSONY Karácsony ünnepe minden jóérzésű ember szívét megérinti, megnyitja, még akkor is, ha a mindennapi élet terhei zaklatottá, és bezárttá tesznek bennünket. De nem mindegy, hogy kire és mire nyitjuk meg a szívünket. Lehet futólag a szeretet ünnepére, megállni egy pillanatra, elérzékenyülni, és mindent ott folytatni, ahol abbahagytuk december 23-án. De lehet Máriával együtt örvendező, reményteli várakozással fogadni az Üdvözítőt. Erre hív meg bennünket az Egyház. Nemcsak a kisded Jézushoz, hanem az élő, feltámadt Krisztushoz kell kialakítanunk a szeretetünket. Mert az adventi időszakban Máriával vártuk Jézus születését, a bennünk való megszületését, a bennünk megszületett Krisztust pedig Mária anyai örömével dédelgetjük, óhajtjuk. Mindkettőnek, a pillanatnyi szeretetnek és az óhajtásnak is ott kell lennie szívünkben.

2 Fény és Forrás KARÁCSONY 2 Hiszen már valamennyire megszületett bennünk, és ennek az öröme és boldogsága tölt el, de óhajtom és vágyakozom is rá, mert még hiányos az élete bennem. Egész életünk ennek a kettősségnek a kegyelmi vonzásában halad előre, bármelyiknek a hiánya megszünteti bennünk a növekedést. Isten örök igéje pedig azért jött, hogy életünk legyen és ez az élet mindig bőségesebb legyen. Ha hiányzik belőlem az örömmel ringatlak jelen pillanatának az öröme, nem fogok vágyakozni a teljesebb életre. És ha csak most örvendezem az Úrnak, de nem vágyakozom a teljesebb életre, akkor még azt is elvesztem, amim volt. Ezért forduljunk Jézushoz, megváltónkhoz és örömünk forrásához: Urunk Jézus, add, hogy édesanyád szeretetével mindenkor örömest ringassunk, és szívünkből óhajtsunk. Ámen. Péter atya Minden kedves testvérünknek Jézus örömét hozó, Istentől áldott, kegyelmekben gazdag ünnepeket kívánunk! Közöttük vagyok Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Pontosan úgy, mint kétezer évvel ezelőtt Mária és József között. Jelenléte azonban lelki, bár teljesen valóságos. Jézus nem akar a tabernákulumban maradni. Ki akar lépni az emberek közé és osztozni gondolataikban, terveikben, aggodalmaikban, örömeikben. Azért jött a földre, hogy mindig velünk lehessen és újra meg újra megajándékozzon a karácsony melegével, reményével, fényével és békéjével. Chiara Lubich Örömest ringatlak 1 Közöttük vagyok 2 Készítsétek az Úr útját 3 Mikulás ünnepség 5 Ó fényességes szép hajnal 6 Kolping hétvége 8 Családi Biblia 9 Bagolyirtáson voltunk 10 Péter atya válaszol 11 Az élet igéje 13 Tartalomjegyzék hogy értsük a liturgiát 14 Szentegyházai betlehemes 16 Befogadás, bérmálás 17 Visszatekintés 19 Cursillo 20 Cserkészek 22 Batyu 23 Olvasólámpa 24 Hírek 26 Miserend 28

3 Fény és Forrás KARÁCSONY 3 KÉSZÍTSÉTEK AZ ÚR ÚTJÁT Szokatlan időpontban kezdődött egyházközségünk közösségének adventi lelkigyakorlata, amelyet ebben az évben Molnár Zsolt atya, veresegyházi plébános, irodaigazgató, tartott. Az első karácsonyi előkészületi prédikáció december 5-én, a hajnali misén hangzott el. Szép számmal vettünk részt a rorátén, és hallgattuk, forgattuk szívünkben az atya szavait. Bevezetőjében az adventi várakozás hármas tartalmáról szólt. Várunk az Úr eljövetelére az utolsó ítéletkor, a közénk születő Igére, karácsonykor és Krisztus kegyelmi eljövetelére. Bővebben arról beszélt, hogy az ítélet szó félelmetesen hangzik, félelmetesen is ábrázolták. De ha arra gondolunk, hogy ez találkozás Jézussal, nem kell, hogy a félelem motiváljon bennünket. Erre a találkozásra készülünk egész életünkben. Most az adventi időszakban mélyen a lelkünkbe kell néznünk, bűnbánatot kell tartanunk, úgy mintha az utolsó óráinkat élnénk. Hiszen akkor egészen máshogy látjuk az életünket. Hiszen mit viszünk magunkkal? A szeretetet. Ahogy a szeretet himnusz mondja: Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. Szombaton, az esti szentmisén az útépítésről hallottunk, építsétek az utat a pusztában az Úrnak. Mert Ő a pusztában akar jönni hozzánk. A körülöttünk lévő világ pusztaságában és a belső életünk pusztaságában. Gyakran álarcokkal fedjük el belső pusztaságunk. Isten felé is álarcot mutatunk. Olyan álarcot, amilyennek mi magunk képzel-

4 Fény és Forrás KARÁCSONY 4 jük, hogy Isten milyennek szeretne látni bennünket. De Isten nem az álarcunkat szeretné látni, hanem saját magunkat, a pusztaságunkba akar belépni. Aztán a várakozásról volt szó, a találkozásra várakozásról. Mi mindannyian találkoztunk már Jézussal. Tudjuk, hogy kire várunk. És ezért van vágy a szívünkben az újabb találkozásra. Amely tökéletesebb lehet, mint az előző volt. "Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna!" mondja Szent Ágoston. Vasárnap este az adventi találkozásaink fontosságára hívta föl figyelmünket Zsolt atya; a találkozásra Izajással, Keresztelő Jánossal és Máriával. Lássuk meg, hogy Isten készíti mindegyikükben az utat, nem ők maguk. Az ő részük, amit tesznek, Isten befogadása. Felénk is Isten közeledik elsőként, mi csak befogadni vagyunk képesek, megelőzni Őt sohasem. De fogadjuk úgy be, mint Mária, aki teljesen egy volt Jézussal egész életében. Minden nap. Próbáljuk meg, álljunk meg egyszer-kétszer minden nap, a nap folyamán néhány percre, és gondoljuk át, hol jött azon a délelőttön, délutánon Isten hozzánk. Ha így teszünk, meg fogjuk látni, hogy már nemcsak az elmúlt órákban tudjuk felfedezni Istent, hanem egyre jobban meg fogjuk érteni, hogy a jelen pillanatban mi az Ő akarata. Köszönjük az együtt készülést, köszönjük, hogy útmutatást kaptunk arra, hogyan éljük az előttünk álló heteket karácsonyig szeretetté válva, Jézust a pusztánkba engedve, a találkozásra várva, Istent pillanatról pillanatra befogadva. a szerkesztők A szombati és vasárnapi prédikációt felvettük. Itt hallhatók: szombat.wav vasarnap.wav Adventi koszorúkat is készítettünk november 29-én délelőtt a közösségi házban, együtt, ahogy évek óta. Imával kezdtük, hogy Jézussal köztünk tudjuk ezt az együttlétünket is megélni. Ötven koszorú készült el, hogy majd a családok azt körülülve, imádkozva készülhessenek karácsonyra. A kisgyerekek közben a másik teremben játszhattak.

5 Fény és Forrás KARÁCSONY Mikulás ünnepség December 5-én délután 5 órától a Szent Imre iskola ebédlőjében várták közösen a baba-mama klub és a házas hittanos csoport gyermekei a Mikulást. Az alaphangulatot az ünnepség elején a felnőtt hittanos csoport kedves bábjátéka adta meg. A Mikulás lyukas csizmája című mese általuk átírt változatát játszották el. A paraván előtti szőnyegen foglalt helyet a gyerekek többsége, akik tátott szájjal figyelték a történetet. Utána gitáros kísérettel közös énekek következtek, amit kisebb-nagyobb sikerrel énekeltünk el magunkat megmosolyogva, ha nem sikerült olyan jól. Végre megérkezett a Mikulás is. Egy krampusz segített neki az ajándékok cipelésében és kiosztásában. Először bátor önként vállalkozó gyerekek köszöntötték őt énekkel vagy verssel, majd mindenki sorban átvehette az ajándékot. A Mikulásnak mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Az ovisokkal már délelőtt is találkozott az oviban és nagy lelkesen mesélték, hogy felismerte őket, és emlékezett rájuk. Aztán énekkel búcsúztattuk őt, mert sie- 5

6 Fény és Forrás KARÁCSONY 6 tett tovább a többi gyerekhez. A gyerekek lelkes ajándékbontásba kezdtek és csakhamar elpusztították a csomag ehető tartalmát, és voltak, akik a csomagban lévő gyurmát is rögtön kipróbálták. Külön színfolt volt az idén, hogy a Dulai család (Évi és Zoli) készült népdalokkal és mondókákkal a babáknak (0-3 éves korig) és néptánccal a nagyobb gyerekeknek. Nagyon jó hangulat kerekedett. Ezt követően Drusi válogatta a gyerekzenéket, amire kezdetben táncoltak a gyerekek, majd őrült rohangászásba kezdtek. Mindez alatt a szülők jókat beszélgettek egymással. Aki megéhezett vagy megszomjazott, finom sütik és mindenféle alkoholmentes ital tárházából válogathatott kedvére. Köszönjük a lehetőséget, hogy az iskola ebédlőjében lehettünk, a felnőtt hittanosok kedves bábjátékát, Évi és Zoli értékes készületét és a Mikulásnak, Krampusznak, hogy szakítottak ránk időt. Jövőre is számítunk mindenkire! Baba-mama klub és Házas hittanosok Katolikus óvodánkba is ellátogatott a Mikulás bácsi. A kicsik és nagyok nagyon várták már a találkozást. December 5-én, pénteken, egyszer csak a Kápolna közben megjelent a Mikulás bácsi, de sajnos nem tudott szarvas-szánnal jönni, mert nem volt hó. Örömünk nem lankadt, mert zsákja teli volt minden jóval. Először a Süni csoportba látogatott, majd a Pillangó és a Katica csoportban is megajándékozta az óvodás gyermekeket. Mi pedig kedvességét énekekkel és versekkel viszonoztuk. Ági néni Ó FÉNYESSÉGES SZÉP HAJNAL Belső és külső benyomások Ezt fel kellene venni videóra, és mindenkinek megmutatni, mert ha csak mondom, el nem hiszi senki, hogy ennyi gyerek, fiatal vesz részt a rorátékon. - mondta egy édesapa, advent második hetében. Jó lenne, ha Kati néni megmondaná a gyerekeknek, hogy nem kell naponta jönni. szólt egy anyuka, aki láthatólag fáradtabb volt, mit a kislánya, aki csillogó szemmel állt sorba, hogy megkapja angyalkájára a csillagot. Kati néni természetesen nem mondta, hogy kell. Viszont jönnek a többiek is, és lehet ministrálni, és jókat beszélgetni, lehet a lelkünket együtt készíteni Jézus eljövetelére, hogy karácsonykor a családban, és az egyház közösségében is megszülessen köztünk a Meg-

7 Fény és Forrás KARÁCSONY 7 váltó. Közben fogy a tea és a kakaó, a vajas, lekváros, kenőmájas kifli, zsemle, amit szorgalmas kezek már hajnal óta kennek. Gyönyörűség látni, amikor kivonul a ministráns vannak köztük egész aprók is -, és megkezdődik a mise. Az Uram irgalmazz -ra mindenki megérkezik, megtelik a templom. Az evangéliumban és prédikációban naponta kapunk útravalót, hogy hogyan éljük meg a várakozás napjait, perceit, szelíden, alázatosan, szeretetben, egymást segítve. Most már talán az áldozás rendje is alakul, lassan jobban figyelünk Jézusra a Vele való találkozás perceiben, és egymásra, hiszen mindenki erre vár a szentmisén. Most, hogy 3-4 áldoztató is van, úgy történik az áldoztatás, hogy a székeken ülők, illetve a hátul állók a szentélytől jobbra és balra áldoznak, a fal mellett jönnek előre, és az oszlopot megkerülve, a pad és a székek között mennek vissza. A padokból pedig, szépen sorban, egymást megvárva jövünk ki középre, és a padokat megkerülve, nem szembe menve, indulunk a helyünkre. A miséző pap sorában kicsit többet kell várni, mert ő áldoztatja a ministránsokat is, de hát Jézusra várunk! Ha ketten áldoztatnak, akkor előbb kiengedjük testvéreinket a padokból, és csak utána jövünk hátulról és oldalról, és szintén a padokat megkerülve térünk vissza. Nagyon nagy öröm, hogy ilyen sokan vesszük magunkhoz napról napra az Úr testét, és nagy öröm, ha ezt nyugodtan, méltósággal, egymásra figyelve tesszük. Idős, nehezebben mozgó testvéreink pedig a pad szélén foglalnak helyet. Jó lenne, ha azok, akik nem áldoznak, szintén a padok szélére ülnének. Így tesszük még szebbé magunk és testvéreink számára a szentmiséket kezdve az egyházi év elején adventben, és az év minden napján, hogy Jézus újra és újra megszülethessen bennünk és köztünk. h.h

8 Fény és Forrás KARÁCSONY 8 Kolping hétvége Érsekvadkerten Az idei érsekvadkerti Kolping hétvége lényegét Péter atya, - aki a nem éppen közlekedésbarát időjárás ellenére is szombat este ellátogatott hozzánk - az esti közös imában fogalmazta meg legkifejezőbben: nem a körülmények azok, amik miatt jól érezzük magunkat. Hanem adjunk hálát azért, hogy minden találkozásban, egymás lábára lépésben ott van a lehetőség, hogy Jézust szeressük egymásban. S valóban az egy főre jutó négyzetméterek száma igen csekély volt (hála Istennek kinőttük a házat). Ám a 35 felnőtt és 15 gyerek, aki a 7 szobán és folyosókon osztozott, remekül vizsgázott toleranciából, szeretetből, s egy rekeszizmokat megmozgató vidám családi hétvégét élhetett át Érsekvadkerten. G. Zsuzsa

9 Fény és Forrás KARÁCSONY 9 CSALÁDI BIBLIA A Bibliához mellékelt füzetet lapozgatva azt látjuk, hogy minden család számára ajándék, hogy rendszeresen együtt olvassák a Szentírást. Új fénybe helyezi életüket. Várják a közösen eltölthető időt, jobban figyelnek egymásra, együtt próbálják megérteni Isten akaratát, a számukra fontos igék életükre gyakorolt hatását, az igével kapcsolatos gondolataikat, tapasztalataikat pedig megosztják egymással. Máskor is szoktunk este együtt imádkozni, szentírást olvasni, de ez a hét egészen más volt. Most érezhetően köztünk volt Jézus, amikor esténként felolvastunk, és elbeszélgettünk róla. És ez tartást, lendületet adott az egész napnak, hétnek. A zsidó-levelet is felolvastuk, de hozzánk jelen helyzetünkben pont a Jakab levél szólt, és ez nagy bizalommal töltött el bennünket a Gondviselés iránt. Isten az éppen égető aktuális problémáinkra küldött értelmes, vigasztaló, utat mutató, megnyugtató jézusi válaszokat. Miért pont ez a rész jutott nekünk? Mert még hajunk szála is számon van tartva. Köszönjük neked Urunk! Péter első és második levelén elmélkedtünk, és sokszor úgy éreztük, a mi életünkre íródtak ezek a sorok. A mindennapi problémák keltette elbizonytalanodásunkból, a keresztényi élet álarca mögé rejtett jó tanácsokból, a tévtanítók hamis prófétálásaiból és mindezek által hamissá vált földi labirintusunkból az Úr a Biblia szavaival mutatja meg a követendő utat. Köszönjük Istenem, hogy nem hagysz magunkra. Kérünk, tisztítsd meg szemünket, hogy mindig fölismerjük utadat, és legyen erőnk élő hittel ezen végigmenni. Amikor az adventi koszorún meggyújtottuk az első gyertyát, megfogtuk egymás kezét, és kértük Jézust, hogy a Szentlélek világosítsa meg elménket, nyissa meg szívünket, hogy befogadhassuk a hallottakat és azokat majd életté váltsuk. A szentmiséken, lelkigyakorlatokon már máskor is éreztük, hogy Isten pont nekünk szól. Családunkban nagyon fontos Isten szeretetének megélése. Különös kegyelemként éltük meg, hogy a szeretet parancsának megtartásáról olvashattunk. Istentől való ajándék volt az az ige, melyet elsőáldozó unokánk választott magának. Örömmel fedezte fel az ismert igét, olvasta újra, és mondta el nekünk, hogy mit jelent számára.

10 Fény és Forrás KARÁCSONY 10 Bagolyirtáson voltunk Az idei adventben is lelkigyakorlatra indultunk mi, kevésbé fiatal házasok, harmincan, hogy leüljünk Jézus lábaihoz, és hallgassuk Őt. Első nap a haragról, mely normális emberi érzelem, és megbocsájtásról elmélkedtünk. Fontos, hogy haragunkat ne fojtsuk el, hanem imában vigyük Jézus elé és mindennap kérjük Tőle a szelídség és türelem ajándékát. Megbocsájtani csak akkor tudunk, ha mi is megtapasztaltuk Isten megbocsájtó szeretetét, és ezt az ajándékot kell továbbadnunk. Ez nem érzelem, hanem tudatos döntés, mely szeretetteljes cselekvésre késztet. Mindannyiunkat mélyen érintett, hogy amikor a Miatyánkot imádkozzuk, komolyan vesszük-e ezt a részt: és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. Mert csak ilyen lélekkel állhatunk együtt Jézus elé. Másnap házasságunkat vettük jobban szemügyre. Vajon felismerjük-e és megvalósítjuk-e Isten tervét házasságunkról? Láttuk, hogy évek alatt mennyi probléma halmozódik fel. A megbocsájtás ugyan helyreállítja a kapcsolatot, de ettől a problémák még nem oldódnak meg. Ha jól éljük a szeretet kommunikációját, és valós érzelmeinket (ez nem jelent panaszkodást, kesergést) tárgyilagosan meg tudjuk mutatni a másiknak azzal a biztos tudattal, hogy ő szeret, és elfogad, képessé válunk arra, hogy társunkat boldogító módon szeressük. Felvetődik a kérdés: Melyikünk kezdje? Egy ige a válasz: Előzzétek meg egymást a szeretetben. Én lépjek elsőként, és nyissam meg a társam szívét. Ezt a lépést rögtön meg is tettük, volt időnk arra, hogy ezzel az elfogadó és ajándékozó szeretettel beszéljük át házastársunkkal kapcsolatunkat. Az őszinte kiscsoportos beszélgetéseken megtapasztalhattuk, milyen segítség és ajándék ezen az úton a másik ember, a másik család, és ez milyen erőforrás. És persze volt időnk sétára, beszélgetésekre és vidám játékra is. Köszönjük Péter és Zsolt atyának a szeretetét, mellyel segítenek bennünket ezen az úton. Marcsi és Zsolti

11 Fény és Forrás KARÁCSONY 11 AZT SZERETNÉM, HOGY JÁRATOSAK LEGYETEK A JÓBAN." (Róm 16,20) Péter atya válaszol kérdéseinkre Van annak jelentősége, hogy Jézus éppen akkor, abban a korban született? Semmilyen jelentősége nincs. Mondhatom, hiszen ez is kinyilatkoztatás, hogy akkor jött el az idő. A megváltás tekintetében lehetett volna ez előbb, és utóbb is. Annak, hogy Jézus éppen abban a történelmi korban lép be a világba, nyilván megvoltak a teljesen természetes okai. Minden összetevőt persze nem látunk, de annyit mondhatunk, hogy az törvényeknek, szokásoknak, elvárásoknak felelt meg. Abban az időben a 30 éves kor volt az, amikor már komolyan vettek egy férfit, amikor elfogadták, mint tanítót. Ezt ki kellett várni, ezért mondta Jézus többször is, hogy még nem érkezett el az ő órája. Szóval, ezek nem lényegi, nem tartalmi dolgok. Persze, gondolkodhatunk ezekről is. Nem baj, hogy ha látunk összefüggéseket, egész emberiség állapota, a mert akkor sokkal jobban értjük megváltásnak a zsidóságban történt előkészítése ekkor jutott el oda, amikor Isten a mindentudásával, a végtelen bölcsességével elérkezettnek látta az időt, hogy a megváltást beteljesítse. Az, hogy Jézus éppen 30 éves volt, amikor nyilvánosan elkezdett Istent, könnyebben tudunk eggyé válni vele, belehelyezkedni teremtői és megváltói művébe. Mi azonban mindig emberek maradunk. A kinyilatkoztatások segítenek, de mindent, a végtelen Istent soha nem fogjuk tökéletesen megérteni. tanítani, a korabeli zsidó Tudjuk, hogy Jézus születését a zsidóság körében egy felfokozott Messiás-várás előzte meg. Tulajdonképpen mit gondoltak, hogyan fog ez történni, kit és mit vártak? Jézus születése előtt a zsidóság körében egy hosszan, évszádokon keresztül formálódó messiáskép élt. Azok közül az analóg,

12 Fény és Forrás KARÁCSONY 12 jelképes kijelentések közül, amelyek az ószövetség zsoltáraiban és az ószövetségi próféták jövendöléseiben benne voltak, a király-messiást emelték ki. Ez egy teljesen téves szemlélet volt, mely szerint egy olyan zsidó világbirodalmat képzeltek el, amelynek királya ez a Messiás lesz. Ők, a zsidók lesznek ennek a birodalomnak az eszmei és gyakorlati vezetői, és persze, ezzel együtt az elsődleges haszonélvezői is, a többiek pedig majd boldogan alávetik magukat ennek a hatalomnak. Tehát egy teljesen e-világi, hatalomra és jólétre alapozó földi ország megvalósulását várták. Az elgondolásukba belefért volna egyfajta ószövetségi mintájú főpapmessiás képe is, de semmi esetre sem fért bele a végül megvalósult szenvedő-messiás. Pedig ez nagyon is egyértelműen benne volt az ószövetségi prófétai jövendölésekben! Gondoljatok például az Izajás által leírtakra, aki az Úr szenvedő szolgájaként jövendöli meg a Messiást. A zsidók azonban nem értették meg, mert nem voltak nyitottak ezekre a kinyilatkoztatásokra. Ők akarták megmondani, milyen legyen a Messiás. Volt egy nagyon határozott Messiás képük, és csak azt nézték, hogy ebbe a képbe belefér-e az, aki Messiásnak mondja magát, vagy nem. Ha igen, akkor elfogadjuk, ha nem, nem. Nem engedtek teret az Istennek. Ezek után, amikor megjelenik Krisztus, és a Dávid királytól származó kifejezéssel azt mondja, hogy én vagyok az Emberfia, működése nyomán hiába lelhetők fel folyamatosan azok a jelek, amik messiási személyiségét, az Isteni küldetést igazolják, nem fogadják el Messiásnak. A tettekre, a csodákra azonban csak kellett valami magyarázatot találni... Elkezdtek kombinálni: Istentől nem jöhet, mert ha onnan jönne, akkor olyan lenne, amilyennek én várom. Ha viszont nem Istentől való, akkor csak az ördögtől jöhet, a csodatettekre más megoldás nincs... Ez az, ami mindig is az emberiség legnagyobb kísértése volt, egészen a bűnbeesésig visszamenőleg, és az ma is, hogy én vagyok a norma. Majd én tudom, majd én eldöntöm... Minden bűnnek ez a forrása, ez az öntörvényűség. Isten nélkül akarok dönteni. Abban is, hogy ki a Messiás. Abban is, hogy mi a jó és mi a rossz. Mindenben.

13 Fény és Forrás KARÁCSONY 13 Jézus Krisztus hogyan kapta a nevét? A zsidóknál minden újszülött kapott egy nevet. Mivel egy-egy jeruzsálemi zsidó számára ez is honnan származik. Mondjuk egy nevet többen is viseltek, - a Jézus meghatározó volt, ha így emlegették, tudták, kiről van szó. nevet is -, ezért az azonosításuk érdekében hozzátették az apjuk A Krisztus az nem név. Az egy nevét. Azért az apjukét, mert egy görög eredetű szó, annyit jelent, gyermek származását, családhoz hogy Fölkent, héber megfelelője tartozását a törvény szerint az határozta meg, hogy ki (melyik férdetését, a megváltásban elfoglalt pedig a Messiás. Jézusnak a külfi) ismeri el sajátjának. helyét fejezi ki. Ha valakinek közismert ragadványneve is volt, akkor azt, vagy Jézus Krisztus, azt mondjuk, Amikor tehát azt mondjuk, hogy azt is viselte. hogy: Jézus, a Megváltó; vagy Jézus neve tehát az volt, hogy: más szóval kifejezve: Jézus, a Jézus, József fia. A Názáreti megjelöléssel azt fejezték ki, hogy Fölkent, a Messiás. Péter atya diktafonra felvett válaszait lejegyezte Reznák Judit. AZ ÉLET IGÉJE AZ IGE ÉLETE Bizonyára tapasztaltátok már, hogy mennyire jó, ha egy-egy tettünket sikerül Jézusért tenni, és Jézussal megélt tapasztalat válik belőle. Ezzel a rovatunkkal azt szeretnénk segíteni, hogy a számtalan tapasztalat közösségi értékké váljon. Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied. (Lk 22, 42) Családi ünnepre készültünk, a vendégek egy része már megjött, másik részükért férjem elment autóval. Sietnie kellett vissza a vendégekkel, de csak nem jött. Majd egy óra várakozás után egyszer csak nagyon izgatottan telefonált, hogy amíg fölment a vendégekért, addig föltörték a kocsiját, elvitték az iratait, a pénzét, most a rendőrséget intézi, ne várjatok az ebéddel. Egy pillanat alatt elöntött a düh, hogy hányszor mondtam, hogy soha ne hagyja a táskáját az autóban, de mint a falra hányt borsó és mi lesz az ünnepi ebéddel, a család fele lemarad róla

14 Fény és Forrás KARÁCSONY 14 Ha nem tudtam volna abban a pillanatban az életigébe kapaszkodni, akkor biztos, hogy a dühömet azonnal a fejére zúdítom. Hát mi most Isten akarata? Hallgass a bensődre! Van ott egy hang, amelyet talán túl gyakran elfojtottál és alig hallható már. Figyelj rá nagyon! Mert Isten hangja az. És az Ő akarata mindig a szeretet. Megértettem azonnal, de nagyon nehéz volt az én akaratomat elvetni. De kértem Isten segítségét, és sikerült. Férjemet megnyugtattam a telefonon, az addig megérkezett vendégekkel megebédeltünk, férjemnek félretettem az ebédből. Estefelé ért haza, fáradtan. Bocsánatot kért a történtekért, mondta, tudja, hogy ő a hibás. Akkor megszületett a béke mindkettőnkben. És hogy Isten mennyire bőkezű, ha az Ő akaratában maradunk: szinte azonnal meg tudtuk javítatni az autót, és már másnap az ideiglenes iratokat is. Anikó Szeretettel hívunk és várunk mindenkit hétfőn esténként az Igekörbe, aki szeretne elmélyülni az evangélium élésében, és szívesen megosztaná ezzel kapcsolatos, hasonló tapasztalatait. A havonta megjelenő életige vetített képes változatban is olvasható honlapunkon ( hogy értsük a liturgiát A szentmise kezdetét a fali csengő, kis harang megszólalása jelzi, amelyet az elöl jövő ministráns húz meg. A sekrestyéből való bevonulás megkezdődik. Bevonuláskor felhangzik az orgonaszó, és a kezdőének. A mi templomainkban kivetítjük a szöveget, így együtt énekelhetünk, amit tegyünk is meg, mert Szent Ágoston szerint: aki szeret az énekel, aki énekel az kétszeresen imádkozik. Ekkor felállunk, és állva maradunk a bűnbánati cselekmény végéig. Elöl jönnek a ministránsok, a sor végén pedig a miséző pap. A résztvevők nyugodtan, egymásra figyelve vonulnak be. Az oltárhoz érve meghajolnak, majd a tabernákulum irányába fordulva, ahol az Oltáriszentséget őrizzük, tehát Jézus felé fordulva, egyszerre térdet hajtanak. Hogy ott van-e az Oltáriszentség, az un. örökmécses piros

15 Fény és Forrás KARÁCSONY 15 fénye jelzi. A Szentháromság-templomban ez a tabernákulum ajtaján látható. A kastélytemplomban, és más régi építésű templomokban ezt a mennyezetről lelógó szintén piros fényt adó, gyertya alakú égő mutatja. A térdhajtás után a ministránsok a helyükre mennek, a miséző pap pedig az oltárhoz lép, és megcsókolja. A tiszteletadás annak a Krisztusnak szól, akinek egyetlen, örökérvényű áldozata az oltáron lesz jelenvalóvá, a kenyér és bor színe alatt. Miután mindenki a helyére vonult, a miséző pap keresztvetéssel nyitja meg a mise ünneplését. Vele együtt mi is keresztet vetünk, és az áment együtt mondjuk. Majd Szent Pál apostol leveléből származó köszöntési formával Krisztus nevében üdvözöl minket. Munkatársképzés December 13-án a budapesti Rózsafüzér Királynője plébánia volt a plébániai munkatársképző helyszíne. Ez alkalommal Isten igéjének, az evangéliumnak az életünkben történő megvalósításáról, megéléséről tanultunk a plébános atya, Károly atya magyarázata segítségével. Tudatosítani kell magunkban, hogy nem elég Isten igéit csak hallgatni, de tettekre is kell váltani. Mindannyian élhetjük az igét, nemre, korra, hivatásra, élethelyzetre tekintet nélkül, mert Jézus minden emberhez szól. Ha Isten igéjét éljük, Istenben élünk, és Őbenne eggyé válunk. Ez az egység alapja. Krisztusi közösséget ezért plébániánkon is csak úgy építhetünk, ha valamennyien éljük Isten igéjét. Ez alkalommal is mondtunk kiscsoportokban tapasztalatokat egymás erősítésére, segítésére ennek megvalósításában. A következő alkalom időpontját és helyszínét hirdetni fogjuk. December 28-án, a Szent Család vasárnapján, az esti szentmisén kerül sor templomunkban a családok megáldására. Teljes családokat várunk, édesapát, édesanyát, gyermeket vagy gyermekeket, hogy Isten áldását kérjük együttes életükre. Ennek az alkalomnak elsősorban az a célja, hogy a család értékét kiemelje. Örüljünk együtt gyermekes családjainknak, imádkozzunk értük, hogy a szent család mintájára éljenek, és így plébániai nagy családunk igazi alappillérei legyenek.

16 Fény és Forrás KARÁCSONY 16 Rendezvények templomunkban December 3-án este a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanárai és diákjai örvendeztettek meg bennünket előadásukkal. Műsorukban klasszikus kamarazenei darabokat, gyimesi népdalokat és kórusműveket adtak elő. Köszönjük az előadást, köszönjük, hogy templomunk ilyen szép rendezvénynek adhatott otthont. Szentegyházi betlehemes pásztorjáték December 10-én az esti szentmise után szép székely betlehemes előadást láttunk templomunkban. Erdélyből, Szentegyházáról érkeztek felnőttek és gyermekek, hogy előadják a pásztorélet hagyományaikban élő, helyi betlehemes pásztorjátékot. Köszöntőjükben elmondták, hogy játékuk köszönet Istennek, aki elküldte Fiát a megváltásunkra, és evangelizálás, hogy megszülethessen mind több ember szívében a Megváltó. A játékban a pásztornép egyszerű és tiszta istenszeretetével találkoztunk, akik a megszületett kis Jézusnak azt vitték, amijük volt, bárányt, sajtot, túrót, málét, és Tőle hitükben megbizonyosodva tértek haza: a kis Jézushoz fordulunk, a nyájhoz indulunk Köszönjük ezt a különleges élményt az előadóknak, és hogy ezen az estén együtt készíthettük szívünket Megváltónk érkezésére.

17 Fény és Forrás KARÁCSONY 17 Ami előző számunkból kimaradt Két harmadikos igéje, és hogy miért azt választotta: Katona Anna: Igém: "Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született és ismeri Istent."(Jn 4,7) Azért választottam ezt az igét, mert megtanít engem, hogy szeressük embertársainkat, mert szeretetben lehet a legjobban élni. A szeretettől lesz könnyebb, vidámabb és teljesebb a mi életünk. Ratkai Dániel: Igém: "Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket." (Lk 6,27) Azért ezt az igét választottam, mert nekem nagyon fontos, hogy arra törekedjek - ami nekem nehezen megy -, hogy ne piszkáljak, bántsak másokat, mert az nem Istenhez vezet. Ezentúl még jobban fogok arra törekedni, hogy szeretettel forduljak mások felé. Hogyan élték meg katekumenjeink a bérmálást? Egy hete, vasárnap még a természet sem öltötte fel fehér ruháját, mint egy éve a katekumen befogadás ünnepén, mi mégis mindannyian tisztafehér vártuk lélekkel a Szentlélek adományát. A bérmálás szentségének befogadása ünnepére, a püspök atya szeretetteljes jelenlétére készültünk szerdánként a katekumen hittanórákon, mégis váratlanul, felkészületlenül ért az a sok boldogító, erősítő élmény azon a várva-várt napon. Gyönyörű nap volt, a szeretet napja. Soha nem fogom elfelejteni püspök atyából áradó mérhetetlen krisztusi szeretetet, és közösségünk tagjai felől felénk sugárzó, átölelő, gondoskodó figyelmet.

18 Fény és Forrás KARÁCSONY 18 Újabb fejezet nyílt az életemben, újabb lépcsőfokkal léptem feljebb a keresztény élet hegyén. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy én is felnőtté váltam, Jézus igazi munkatársává. Alig várom a Szentlélek útmutatását a most kezdődő felnőtt életem céljának megismerésében, hogyan is válhatok az Atya és Jézus Urunk eszközévé, a szeretet eszközévé a Szentlélek gondoskodó útmutatása, közvetítése segítségével. Köszönöm püspök atyának, Péter atyának, és egyházközségünk, köztük bérmakeresztanyám segítő, szeretetteljes útmutatását, hogy elérkezhettem idáig, és folytathatom közös utunkat, másokat is elvezetve a szeretet útjára a Szentlélek által, Árpádházi Szent Erzsébet figyelő szeretetével kísérve. Krisztina A püspök atya miséje nagyon bensőséges, szeretetteljes volt, ami szinte azonnal magával ragadott és megtaláltam a belső nyugalmamat. A bérmálás szentségének vétele nagy boldogsággal töltött el. Különlegesen szép volt számomra az áldozati liturgia is. Útmutatást kaptam legbensőbb énem megtalálására, és hogy a Szentlélek ajándékaira figyelve, apostollá válva vihessem el Krisztust másoknak is. Még inkább próbálom a szeretet "egyszerűségével" élni a mindennapokat, hogy átadhassam másoknak is azt a szeretetet, amit Jézustól kapok. Köszönöm mindenkinek, aki velünk volt ezen a napon! Lídia Már amikor a templomba érkeztem és az első sorba siettem a bérmálkozó testvéreimhez, az arcukon látott méltóság, szeretet és öröm bizonyságát adta a közelgő kegyelmi ajándékoknak. Hatásukra, bennem is szépen lassan átvette az aggódás és a félelem helyét az örömteli bizakodás, a hála és a meghatottság érzése. A püspök atya karizmája, humora és kimeríthetetlen szeretete irántunk és az egész közösség által sugárzott családba tartozás érzése már az elején felejthetetlenné tette a szertartás légkörét. Korábban nem éreztem ahhoz hasonló összetartást és gyengéd szeretetet, mint ami kölcsönösen megnyilvánult a püspök atya és a közösség között, ezért büszke voltam, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek és együtt ünnepelhetünk. Mindezek mellett máig a legcsodálatosabb dolog számomra az, hogy megtapasztaltam, mindaz a karizma, amit a püspök atya által a Szentlélektől kaptunk, velünk maradt és egy egész élet áll rendelkezésünkre, hogy kibontsuk ajándékait felebarátaink javára. Juhász Melinda Angéla

19 Fény és Forrás KARÁCSONY 19 VIISSZATEKIINTÉS ÉS HÁLAADÁS Ezzel a rövid, közösségünk életéből vett válogatással olvasóinkkal együtt szeretnénk fölidézni egy-egy közösen megélt eseményt, pillanatot elmúlt évünkből. Végtelen sok kegyelem, Isten bőkezűségének ajándékai. Tudjuk, nem érdemeink szerint kaptuk. Közösségünk hálaadásához így szeretnénk mi is hozzájárulni. A Biblia éve. Családi bibliaolvasó lánc, bibliaolvasó kalauz, bibliaismereti vetélkedő. Mindenkinek legyen otthon Szentírása. Éljük az igét. Első ünnepi szentmiséink új templomunkban. Bérmálás, közösségünk új felnőtt tagjai. Karácsony. Húsvét, katekumen keresztelés és elsőáldozás. Templombúcsúnk. Szentségi ünnepeink. Elsőáldozás, gyermekeink első találkozása az eukarisztiával. A családok megáldása, Isten áldása együttes életükre. Betegek szentsége, megerősítés, közösségünk imái időseinkért. Befogadások. Gyermekek, fiatalok, felnőttek, a szentségek vételére készülő testvéreink, Isten országának új tagjai. A közösség befogadó szeretete. Taizé-i imák. A fiatal házasok évek óta rendszeres imája közösségünkért, országunkért. Közös ünnepi készületeink. Nagyböjt. Közös keresztutak. Lelkigyakorlatok, egyházközségi lelki nap, a fiatalok éjszakai keresztút áldozata. Advent. A roráték, naponta Jézus új igéjével készülünk. Mennyi gyermek. A karácsonyfán idén színesek az angyalok. Koszorúkészítés, saját kezünk munkája. Körülüljük imára családjainkban. Csoportjaink lelkigyakorlatai. Búcsúzások. Mozsgai József atyától, egyházközségünk volt plébánosától. Chiara Lubich-tól, a Fokoláre Mozgalom alapítójától. Ökumené. 100 éves a keresztény egység imahete. Ökumenikus imahét, egység városunk keresztény testvéreivel. Nagyböjti ökumenikus énekkar, kapcsolatok a városi református, evangélikus, baptista énekkarokkal és a városi vegyeskarral. Képzések. Plébániai munkatársképző, Jézus munkatársainak lenni a plébánián. Lektorképzés, szolgálat a szentmisében felkészülten. Nyári táborok. Kisiskolások, közép- és főiskolások, felnőtt fiatalok, fiatal házasok, cserkészek. Idén is csúcs a családtábor. A régi helyünkön, Balatonszemesen. Kétszázan együtt.

20 Fény és Forrás KARÁCSONY 20 Közösségi zarándoklatok. Pünkösd, Csíksomlyó. Élő rózsafüzér Budapestért. Óvodánk és iskolánk. Bővült óvodánk, a püspök atya áldásával új csoport indult. Szeretettel búcsúztattuk Maya nénit és köszöntöttük Varga Andrást. Ovis pillanatképek és Szent Imre nap, ajándékok egyházközségünknek. Cserkészélet. Betlehemezés cserkész módra. Szilézia 2008, Magyar Sydney. Cserkészpróba. Cserkésztábor Zebegényben. Fiataljaink ifjúsági találkozókon. Nagymaros ősszel és tavasszal. Galgás találkozók nem csak ősszel és tavasszal. Közösségi kommunikáció. Plébániánk és fiataljaink honlapjai az interneten. Zenei esték otthona templomunk. Hangversenyek szép számban. Hittel élni a XXI. században. Közéleti előadássorozatunk. Idén a hit és politika, média, jog, erkölcs, tudomány, művészet, pedagógia kapcsolatáról. Mulatságaink. Szilveszter, farsang, locsolóbál, majális, szüreti mulatság. Mikulás. Felnőtt közösségi játszóestek hétfő esténként. Nem búslakodunk. Egyházmegyei találkozók. Megújulás. Közösségi egyház. Kapcsolatok városunkkal. Városi baba-mama találkozók. Hangversenyek. Padlás a Magyar Kultúra Napján. Magyar szentek és boldogok szőnyegkiállítás. Köszönjük testvéreinknek a sok, közösséggel megosztott tapasztalatot, a fényképeket. Köszönet az állandó rovatok szerkesztőinek, és azoknak is, akik az újságok nyomdai elkészültében segítenek. Köszönjük olvasóink szeretetét. A szerkesztők CURSILLO november 22-én, szombaton tartottuk meg az I. GÖDÖLLŐI ULTREYÁT, a cursillos kiscsoportok találkozóját. 7 kiscsoportot 43 cursillós képviselt a találkozón. Nagy öröm volt számunkra, hogy ezen az ünnepi találkozáson velünk volt Péter atya, és mint régi cursillós, István atya is.

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Április 22-én szombaton vett részt a dombóvári házas hétvégés közösség az Evangéliumi Tanácsok lelkinapon a Szent Imre közösségi házban.

Április 22-én szombaton vett részt a dombóvári házas hétvégés közösség az Evangéliumi Tanácsok lelkinapon a Szent Imre közösségi házban. Házas Hétvége Evangéliumi Tanácsok (2017. április 22.) Április 22-én szombaton vett részt a dombóvári házas hétvégés közösség az Evangéliumi Tanácsok lelkinapon a Szent Imre közösségi házban. A szegénység,

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben