PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÖSSÉGI PÁLYÁZATOKRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÖSSÉGI PÁLYÁZATOKRA"

Átírás

1 1. Általános tudnivalók PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÖSSÉGI PÁLYÁZATOKRA A Generali a Biztonságért Alapítvány célkitűzéseinek megfelelően, alapítványi céljai elérése érdekében pályázatokat ír ki a 2016-os évre az alábbiakban részletezett témakörökben. A pályázatokra az adott pályázati témáknál megjelölt, Magyarországon bejegyzett, nyilvántartott szervezetek, intézmények jelentkezhetnek. Alapítványunk olyan pályázók számára kíván pénzbeli támogatást nyújtani, akik pályázatuk alapján tevékenységükkel elköteleződést vállalnak a Generali a Biztonságért Alapítvány céljaival és küldetésével. A pályázatok benyújtásának ideje: február október 31. között. A pályázatok megvalósításának határideje: június 30. Az önerő biztosítását előnyként értékeli az alapítvány. A pályázathoz részletes programleírást és tételes költségvetést szükséges benyújtani, a megvalósítandó tevékenység tervezett ütemezésével együtt. Az alapítvány a nyertes pályázók részére pénzbeli támogatást nyújt támogatási szerződés keretében, melyben rögzítésre kerülnek a nyertes pályázók vállalásai. Az együttműködés ideje alatt elvárás, hogy a nyertes pályázók az általuk tett vállalásokat megvalósítsák, támogatóként az alapítványt méltó módon megjelenítsék, illetve a Generali a Biztonságért Alapítvány logója a honlapjukon, illetve a támogatott rendezvényen megjelenjen. A támogatási szerződésben vállaltak megvalósulásáról a támogatott szervezet köteles írásos, fotókkal is dokumentált beszámolót küldeni az alapítvány részére. Ennek hiánya, vagy a vállalások megvalósulásának az elmaradása esetén a támogatás visszakövetelhető. A pályázatot a pályázók az alapítvány weboldalán megtalálható online pályázati adatlapon nyújthatják be. A jelen pályázati felhívásban foglalt feltételektől a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriuma indokolt esetben, a pályázat megvalósításához szükséges mértékben eltérést engedhet a pályázó előnyére. 2. Pályázati témakörök: PÁLYÁZATI TÉMAKÖRÖK I. témakör Gyógyító és szociális tevékenység, sürgősségi betegellátás, elsősegélynyújtás és mentési tevékenység II. témakör Közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés, kármegelőzés III. témakör Egészséges életmódra nevelés, betegség-megelőzés, diák- és szabadidősport

2 (A fenti témakörökön belül támogatható tevékenységek és aktivitások részleteit lásd lentebb.) Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a meghirdetett témakörök és azon belül az egyes témák költségkeretei meghatározottak és korlátozottak. Amennyiben a beérkezett pályázatok alapján az odaítélt támogatások elérték az adott témakörre az alapítvány által felhasználásra szánt összegkeretet, úgy az adott témában vagy témakörben a pályázati lehetőség a évre vonatkozóan lezárul. Erről az alapítvány az alapitvany.generali.hu honlapon ad tájékoztatást. I. pályázati témakör Gyógyító és szociális tevékenység támogatása, sürgősségi betegellátás, mentési tevékenység, elsősegély-nyújtási ismeretek terjesztése a lakosság körében a gyógyító, szociális és mentési tevékenységet végző szervezetek mindennapi munkáját segítő tevékenység, amely vonatkozhat a betegellátás színvonalát javító műszerek, egészségügyi eszközök beszerzésére, tárgyi feltételek és közérzetet javító programok biztosítására, illetve a munkavégzéshez szükséges munkafelszerelések beszerzésére. A pályázat tárgyát képezi továbbá az elsősegélynyújtás oktatása és terjesztése a lakosság körében, e témában kiadványok készítése, oktatások tartása. Ezen eseményeken fontos az elméleti és gyakorlati oktatás biztosítása, többek között az életmentési alapfogalmak, az elsősegély-nyújtási ismeretek, illetve a háztartásban és iskolában előforduló balesetek és azok megelőzésére vonatkozó tudnivalók megosztása. A Generali a Biztonságért Alapítvány a gyógyítás és a betegellátás színvonalának javulását kívánja elősegíteni, mivel meggyőződése, hogy a betegellátási és életmentési feladatok elvégzéséhez magas színvonalú tárgyi és szakmai feltételekre van szükség. Alapítványunk fontosnak tartja továbbá az odafigyelést a betegek testi-lelki jólétére, valamint a gyógyulás optimális körülményeire. Az alapítvány meggyőződése, hogy az elsősegélynyújtás a hétköznapi jártasságok egyike kell, hogy legyen. A lakosság jelenleg elenyésző számban, az iskoláskorú gyermekek pedig egyáltalán nem rendelkeznek megfelelő baleset-megelőzési, illetve elsősegély-nyújtási ismeretekkel. Ezért a Generali a Biztonságért Alapítvány támogat minden olyan kezdeményezést, mely ezen célok elérését szolgálja, hosszútávon hozzájárulva a környezetünkben előforduló balesetek számának csökkenéséhez. Civil szervezetek, közigazgatási szervezetek, oktatási intézmények. II. pályázati témakör Közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés és kármegelőzés, valamint a közrend, közbiztonság és vagyonbiztonság védelme a közlekedésbiztonsági módszerek, ismeretek, technológiák terjesztése, a baleset-megelőzési szemléletformálás, illetve a vagyontárgyakban és a környezeti értékekben bekövetkezett károsodás esetén alkalmazható kárenyhítési és kármegelőzési módszerek

3 ismertetése, elterjedésük elősegítése. továbbá a fenti témákhoz kapcsolódó, elsősorban iskoláskorú gyermekek számára megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedők, elméleti és gyakorlati oktatások szervezése. A megvalósítás kiadványok, oktatások, rendezvények és eszközök terjesztésével, népszerűsítésével is történhet. Közös célunk, hogy a közlekedési baleseti sérülések és halálesetek száma csökkenjen. Ennek érdekében a fenntartható közlekedés elveit szem előtt tartva a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatja a közlekedésbiztonság fejlődését elősegítő projekteket. A biztonságos közlekedésre nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, az ilyen kezdeményezések támogatása a pályázat egyik fő célja. Környezetünk értékeinek és közösségi tereink biztonságának megóvása ugyancsak mindennapi feladatunk, azok megőrzése és az erre történő figyelemfelhívás társadalmi ügy. Ezért a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatja azon szervezetek kezdeményezéseit, melyek a megjelölt célokat szolgálják. Oktatási intézmények, civil szervezetek, közigazgatási intézmények, önkormányzatok. III. pályázati témakör Egészséges életmódra nevelés, betegség-megelőzés, diák- és szabadidősport a gyermek, felnőtt és ifjúsági szabadidősport népszerűsítését szolgáló rendezvények, valamint az egészséges életmódra, egészséges táplálkozásra, betegségmegelőzésre nevelő programok, rendezvények, oktatások megvalósulásának támogatása. A szabadidős rendezvények, programok köréhez tartoznak a település szintű, regionális vagy országos rendezvények, a tömegsport, az egészséges életmód témájához kapcsolódó szakmai konferenciák, gyermekbarát kupák. A támogatás kapcsolódhat egyszeri, illetve hosszabb, de legfeljebb június 30-ig tartó eseményhez. Alapítványunk egyik célkitűzése, hogy a lakosság körében az egészséges életmód és táplálkozás, valamint a rendszeres testmozgás iránti igényt felkeltse, ami hosszútávon hozzájárulhat a lakosság kedvező egészségi állapotához. A Generali a Biztonságért Alapítvány ezért támogatásban kívánja részesíteni azon sportegyesületeket és szabadidősporttevékenységet szervező társaságokat, melyek minél széles körben igénybe vehető testedzési lehetőséget biztosítsanak a sportolni, mozogni vágyók számára nyilvános sportrendezvények megszervezése, lebonyolítása és népszerűsítés útján. Alapítványunk emellett támogatja az egészséges életmódra, helyes táplálkozásra nevelő programokat és ezek terjesztését a lakosság körében. Sportegyesületek, szabadidő és tömegsport szervezetek, civil szervezetek. 3. A pályázaton való részvétel feltételei

4 Pályázó lehet az egyes pályázati témáknál felsorolt, Magyarországon nyilvántartott szervezet, intézmény. A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia: kitöltött Pályázati adatlap kitöltött Összeférhetetlenségi nyilatkozat a pályázó létesítő okirata (pl. alapítói okirat, társasági szerződés, stb.), valamint a pályázó nyilvántartásba vételét igazoló dokumentum (pl. cégkivonat, de annak közjegyzői hitelesítése nem szükséges) a pályázó rövid bemutatása (max. 1 oldal) a támogatásra jelölt program bemutatása (max. 1 oldal) költségvetés részletezése (max. 1 oldal) A megpályázott téma megvalósítására az alapítványtól kért támogatási összeget a pályázó jelöli meg. 4. A pályázat benyújtásának módja Elektronikusan az online adatlap kitöltésével és a pályázathoz szükséges dokumentumok feltöltésével lehetséges a oldalon. 5. A pályázat benyújtásának határideje A pályázat benyújtása február 22-től október 31-ig folyamatos. 6. A pályázat elbírálásának módja A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el szükség esetén külső szakértő bevonásával, és ennek során választja ki a nyertes pályázókat. 7. A pályázat elbírálásának határideje A pályázat beérkezésétől számított 3 héten belül. A döntésről a pályázót -ben értesíti a Generali a Biztonságért Alapítvány. A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Generali a Biztonságért Alapítványnak a fenti pályázati témákra szánt költségkerete korlátozott. Az alapítvány fenntartja a jogot arra, hogy bármelyik pályázatot bármikor, indokolás nélkül elutasítsa, ideértve azt az esetet is, ha egyébként a pályázati anyag a kiírásnak minden tekintetben megfelel. Az elutasítással szemben felülvizsgálatot, jogorvoslatot az alapítvány nem biztosít. Az alapítvány továbbá fenntartja a jogot arra, hogy a támogatást a pályázó által igényelt összegtől eltérő mértékben állapítsa meg. A pályázó a fentieket a pályázat benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja. 8. A támogatás módja

5 A nyertes pályázók részére a pénzbeni támogatást az alapítvány támogatási szerződés útján biztosítja. 9. Adatkezelési nyilatkozat A pályázó által a pályázat benyújtásakor önkéntesen rögzített adatok kezeléséhez való hozzájárulást a pályázat beküldésével a Generali a Biztonságért Alapítvány (továbbiakban: Adatkezelő) megadottnak tekinti. Az adatokat kizárólag az Adatkezelő kuratóriumának tagjai, továbbá a pályázat elbírálásban résztvevő képviselői és megbízottai, teljesítési segédei ismerhetik meg. Az Adatkezelő a közölt adatokat a pályázat elutasításától, illetőleg támogatási szerződés létrejötte esetén az együttműködés megszűnésétől számított 5 évig kezeli. A személyes adatok kezelésével kapcsolatos tiltakozásaikat, kérelmeiket az Adatkezelőnél szóban (személyesen) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, telefaxon, vagy elektronikus levelezési címen) jelenthetik be a következő elérhetőségi címen: 1066 Budapest, Teréz krt , vagy ben az alapitvany.hu@generali.com címen. Amennyiben a Pályázó által megadott személyes adatokkal kapcsolatos tiltakozást, panaszt, kérelmet az Adatkezelőnél nem sikerült megnyugtató módon rendezni, vagy a Pályázó bármikor úgy ítéli meg, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll, úgy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál jogosult bejelentést tenni. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetőségei: Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf. 5 Telefon: Telefax: ugyfelszolgalat@naih.hu Web: A személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértése esetén lehetőség van bírósághoz fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per - választás szerint a sérelmet szenvedett személy lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. 10. További információ A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: alapitvany.hu@generali.com Kelt: Budapest, február 15. Generali a Biztonságért Alapítvány

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (A fenti témakörökön belül támogatható tevékenységek és aktivitások részleteit lásd lentebb.)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (A fenti témakörökön belül támogatható tevékenységek és aktivitások részleteit lásd lentebb.) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. Általános információk A Generali a Biztonságért Alapítvány célkitűzéseinek megfelelően, alapítványi céljai elérése érdekében pályázatokat ír ki a 2015-ös évre az alábbiakban részletezett

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MALOM Ingatlanhasznosító Kft.

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MALOM Ingatlanhasznosító Kft. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MALOM Ingatlanhasznosító Kft. 1. Bevezetés A Malom Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ I. PREAMBULUM 1.1. A jelen adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy tájékoztatást adjon a Nexxus Szolgáltató Kft (1117 Budapest, Erőmű u. 4, Cégjegyzékszám:

Részletesebben

AutoSOS Asszisztencia Ügyfél Tájékoztató, ÁSZF és Kiegészítő Utasbiztosítás 5.5 Érvényes: 2016. március 1.

AutoSOS Asszisztencia Ügyfél Tájékoztató, ÁSZF és Kiegészítő Utasbiztosítás 5.5 Érvényes: 2016. március 1. 1. AutoSOS Assistance kártya Tisztelt Ügyfelünk! A fenti assistance kártya tartalmaz minden olyan információt, amire szüksége lehet segítségkérés alkalmával. Ezért kérjük, vágja ki a jelzett vonal mentén,

Részletesebben

Kollektív belépőjegyes biztosítás általános feltételei (KJÁSF/02012)

Kollektív belépőjegyes biztosítás általános feltételei (KJÁSF/02012) Kollektív belépőjegyes biztosítás általános feltételei (KJÁSF/02012) Hatályos: 2012. november 1-jétől Nysz.: 15199 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója..............................................

Részletesebben

A hatálybalépés időpontja: 2016. JANUÁR 1. Hatályos: 2016.01.01. 1/98

A hatálybalépés időpontja: 2016. JANUÁR 1. Hatályos: 2016.01.01. 1/98 blue mobile ÁSzF a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon és Internet-hozzáférés, ellátás szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei A hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek. 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg.

Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek. 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg. Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041585A) A promóció lebonyolításában együttműködő partner (továbbiakban:

Részletesebben

A Személyes adatok tárolásának módja, az Adatkezelés biztonsága

A Személyes adatok tárolásának módja, az Adatkezelés biztonsága 1 / 7 2012.04.13. 12:36 Adatkezelési Szabályzat A Fogyasztó előzetes tájékoztatása a személyes adatainak felhasználásáról és az adatok tárolásának idejéről. Az Adatkezelési szabályzat az Általános Szerződési

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat 1. Az adatkezelő neve: Morelló 2006 Kft. (a továbbiakban Adatkezelő ) 2. Az adatkezelő címe: 1204 Budapest, Székelyhíd u. 24/B. 3. Telefonos ügyfélszolgálat: +36 1/ 283 0966 4.

Részletesebben

Adatkezelés: Adatkezelési tájékoztató:

Adatkezelés: Adatkezelési tájékoztató: Adatkezelés: Adatkezelési tájékoztató: Az webáruház használata során a In-Car-Tel Kft.részére rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további fél számára, kivéve abban

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató. Online Ügyintézés felületen keresztül végzett adatkezeléshez. 1. Adatkezelő megnevezése

Adatkezelési tájékoztató. Online Ügyintézés felületen keresztül végzett adatkezeléshez. 1. Adatkezelő megnevezése Adatkezelési tájékoztató Online Ügyintézés felületen keresztül végzett adatkezeléshez 1. Adatkezelő megnevezése Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Székhely: 1125

Részletesebben

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám: 01-10-041628;

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója és a biztosítási szerződésre vonatkozó általános rendelkezései hatályos 2015.02.

A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója és a biztosítási szerződésre vonatkozó általános rendelkezései hatályos 2015.02. A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója és a biztosítási szerződésre vonatkozó általános rendelkezései hatályos 2015.02.01-től A Társaságunk az IVASS (a pénzügyi szervezetek olaszországi felügyeleti

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Synlab Hungary Kft. I. Tájékoztatás módja 1. Jelen tájékoztató (továbbiakban: Adatkezelési Tájékoztató) a Synlab Hungary Kft. közvetlen üzletszerzési illetve

Részletesebben

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetés 1.1. A Magyar Posta Zrt. (székhely: 1138 Budapest Dunavirág utca 2-6., cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság Cg. 01-10-042463, továbbiakban:

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek)

A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek) A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek) valamint a Genertel Jogvédelmi Biztosítás feltételei (GJBF) Társaságunk az ISVAP (a pénzügyi

Részletesebben

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen Alapszabályt az egyesület alapító tagjai a 2010. november 6. napján megtartott közgyűlésen az 1989. évi II. tv.,

Részletesebben

A d m i n W o r l d K f t.

A d m i n W o r l d K f t. A d m i n W o r l d K f t. Társasházi pályázata: Az AdminWorld Kft társadalmi szerepvállalását a társasházi pro bono pályázatok útján valósítja meg. Pályázaton rész vehetnek: 1. Magyarországon alapított

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Tátra típusú villamos járművek elektromos alkatrészeinek szállítása Budapest, 2012. október 16. AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

az Ügyfél azonosítása, a BSZK és a szolgáltatást igénybevevő közötti kommunikáció illetve kapcsolatfelvétel lehetőségének biztosítása.

az Ügyfél azonosítása, a BSZK és a szolgáltatást igénybevevő közötti kommunikáció illetve kapcsolatfelvétel lehetőségének biztosítása. Budai Szemészeti Központ Kft. Adatkezelési tájékoztató, Általános szerződési feltételek (Adatvédelmi Nyilatkozat és Adatvédelmi Szabályzat) Székhely: 1123 Budapest Alkotás u. 53. Kedves Páciensünk! Kérjük,

Részletesebben

ALDI Húsvéti Kódgyűjtés (Részvételi- és játékszabályzat)

ALDI Húsvéti Kódgyűjtés (Részvételi- és játékszabályzat) ALDI Húsvéti Kódgyűjtés (Részvételi- és játékszabályzat) 1.) Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (Székhely: 2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) (a továbbiakban: Megbízó vagy ALDI) nyereményjátékot indít

Részletesebben

MÁV-START Zrt. 54262/2014/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Éberségi, vonatbefolyásoló és generátor alkatrészek beszerzése. tárgyú beszerzéshez

MÁV-START Zrt. 54262/2014/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Éberségi, vonatbefolyásoló és generátor alkatrészek beszerzése. tárgyú beszerzéshez MÁV-START Zrt. 54262/2014/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Éberségi, vonatbefolyásoló és generátor alkatrészek beszerzése tárgyú beszerzéshez Budapest, 2014.10.16. Tartalomjegyzék Pályázati felhívás 1. Felolvasólap

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: az Igazgatóság [] számú határozata Horváth Balázs Bencsik Szilvia Nagy Sándor Erik igazgatóság tagja igazgatóság tagja igazgatóság tagja Hatályos: 2014. augusztus

Részletesebben

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ 1. Bevezetés Az M1 Fitness Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3526 Miskolc, Szeles u 11., adószám: 12816785-2-05, a Miskolci Törvényszék, mint

Részletesebben

HU-Tatabánya: Benzin 2010/S 77-114859 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Tatabánya: Benzin 2010/S 77-114859 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:114859-2010:text:hu:html HU-Tatabánya: Benzin 2010/S 77-114859 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Üzletszabályzat Pénzügyi Szolgáltatások

Üzletszabályzat Pénzügyi Szolgáltatások CALYON MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE Üzletszabályzat Pénzügyi Szolgáltatások Hatályos: 2009. november 1-től CALYON Magyarországi Fióktelepe A CALYON MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE a CALYON bankcsoport tagjaként elsődleges

Részletesebben

a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Blue mobile ÁSzF a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei A hatálybalépés időpontja: 2012. MÁRCIUS 1. Hatályos: 2012.02.01.

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE 1.1. A nyereményjáték (a továbbiakban

Részletesebben

I. NYILATKOZAT II. DEFINÍCIÓK

I. NYILATKOZAT II. DEFINÍCIÓK I. NYILATKOZAT Alulírott: ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 9024 Győr, Orgona u. 10. cégjegyzékszám: 08-10- 001830) szolgáltató, mint adatkezelő (a továbbiakban:

Részletesebben

a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Ajánlattételi Felhívás a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Az eljárás felelős vezetője: Ádám-Liszkai Katalin Székhelye: 1087 Budapest,

Részletesebben

Balatonakali Község Önkormányzatának adatvédelmi nyilatkozata

Balatonakali Község Önkormányzatának adatvédelmi nyilatkozata Balatonakali Község Önkormányzatának adatvédelmi nyilatkozata 1. BEVEZETÉS Balatonakali Község Önkormányzata (8243 Balatonakali, Kossuth u. 45.) (a továbbiakban Balatonakali Község Önkormányzata, szolgáltató,

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása AGRÁRÁGAZATI SZERVEZETEK SZÁMÁRA A Földművelésügyi Minisztérium, mint támogató (továbbiakban: FM) az agrárágazati és vidékfejlesztési szakmai érdekeket képviselő

Részletesebben

Pályázati felhívás. SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez

Pályázati felhívás. SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése. tárgyú beszerzéshez Pályázati felhívás SEMVAC típusú vákuum WC alkatrészeinek beszerzése tárgyú beszerzéshez 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest,

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. hatályos: 2016.01.31. napjától. 4. Személyes adatok, adatkezelés célja, jogalapja, időbeli terjedelme

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. hatályos: 2016.01.31. napjától. 4. Személyes adatok, adatkezelés célja, jogalapja, időbeli terjedelme ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ hatályos: 2016.01.31. napjától 1. Az adatkezelő 2. Fogalmi meghatározások 3. Alapelvek 4. Személyes adatok, adatkezelés célja, jogalapja, időbeli terjedelme 5. Adattárolás módja,

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Számlabarát Kft. Adatkezelési tájékoztató Bevezető Számlabarát Kft. (2230 Gyömrő, Akácfasor u. 20.) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen adatvédelmi jogi tájékoztató tartalmát. Kötelezettséget

Részletesebben

a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Blue mobile ÁSzF a Magyar Telekom Nyrt. blue mobile előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei A hatálybalépés időpontja: 2013. MÁJUS1. Hatályos: 2013.05.01.

Részletesebben

Adatvédelmi Nyilatkozat

Adatvédelmi Nyilatkozat Oldal 1 / 6 Hatályos: 2013.03.27 napjától visszavonásig Adatvédelmi Nyilatkozat 1.Adatkezelő: Cégnév: Garancia Auto S.r.o. Magyarországi Fióktelepe Székhely: 1113 Budapest, Villányi út 62. fsz. 1. Levelezési

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására

FELHÍVÁS. Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására FELHÍVÁS Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására A Felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

Részletesebben

a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése:

a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: Részletes pályázati felhívás I. a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: A pályázatot kiíró szerv neve: Baja Vagyon Zrt. A pályázatot kiíró

Részletesebben

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató ügyfelek részre

Adatkezelési tájékoztató ügyfelek részre Adatkezelési tájékoztató ügyfelek részre Hivatkozással az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012.

Részletesebben

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó táborok megvalósításának 2015. évi költségvetési támogatására Pályázati

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére

Részletesebben

ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ÉS AZ ÁLTALÁNOS, VALAMINT A KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK

ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ÉS AZ ÁLTALÁNOS, VALAMINT A KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ÉS AZ ÁLTALÁNOS, VALAMINT A KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK Hatályos: 2015. december 1-től. AZ EUROP ASSISTANCE S.A. IRISH BRANCH ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓJA ÉS ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEI

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ 38-2010/9. melléklet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ Jelen szabályzat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló

Részletesebben

HóBarát Net si és snowboard utasbiztosítás szolgáltatásai BI827 / 20141201. BI827 HóBarát Net sí és snowboard utasbiztosítás szolgáltatásai

HóBarát Net si és snowboard utasbiztosítás szolgáltatásai BI827 / 20141201. BI827 HóBarát Net sí és snowboard utasbiztosítás szolgáltatásai BI827 HóBarát Net sí és snowboard utasbiztosítás szolgáltatásai Szolgáltatási kategória KÉK PIROS FEKETE Szolgáltatások Térítési limitek (Ft/EUR) Külföldön felmerült orvosi költségek megtérítése Külföldön

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés időpontja: 2014. 06.13.

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés időpontja: 2014. 06.13. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés időpontja: 2014. 06.13. 1. A Szabályzat célja, hatálya A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse az RP Tolz Bt (továbbiakban: Szolgáltató, adatkezelő)

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATOT HIRDET

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATOT HIRDET Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre I. A támogatás nyújtásának alapelvei PÁLYÁZATOT HIRDET 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Adatvédelem. 1. Adatkezelő

Adatvédelem. 1. Adatkezelő Adatvédelem 1. Adatkezelő Az adatok kezelői: Barkácsplaza webáruház (továbbiakban weboldal) tulajdonosa: Tofán Gergely Richárd Adószám: 60291947-2-43 E-mail: barkacsplaza@gmail.com Telefonszám: 06 70 343-6800

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint annak végrehajtásáról

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A CBA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság adatvédelmi és adatkezelési szabályzata I. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a CBA Kereskedelmi Korlátolt

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: KÖZOP- KÖZOP-.. Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (a továbbiakban: Támogató) képviseletében

Részletesebben

Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek

Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ 3. oldal A GENERTEL BIZTOSÍTÓ ZRT. LOPÁS CASCO BIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 6. oldal Társaságunk az ISVAP

Részletesebben

Adatvédelemi Tájékoztató

Adatvédelemi Tájékoztató Adatvédelemi Tájékoztató 1. Bevezető BEKUTA Beteg-együttműködést Kutató és Fejlesztő KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (székhely: 8200 Veszprém, Csererdei út 23.; cégjegyzékszám: 19-09-514856; adószám: 23771152-2-19;

Részletesebben

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban

Részletesebben

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása_

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója. Tisztelt Partnerünk!

A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója. Tisztelt Partnerünk! A Genertel Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója Tisztelt Partnerünk! Örömünkre szolgál, hogy biztosítási szerződése megkötéséhez társaságunkat választotta. 1) Szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatának

Részletesebben

RubiCom Zártkörűen Működő Részvénytársaság

RubiCom Zártkörűen Működő Részvénytársaság RubiCom Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1144 Budapest, Rátót utca 18-20. Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött távbeszélő szolgáltatásra érvényes Szentes, Maklár, Nagytálya településeken (TvNetWork

Részletesebben

1. számú nyilatkozat Alulírott, (lakhely/székhely: ) mint ajánlattevő nevében és képviseletében az alábbi nyilatkozatot teszem a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2015. október 1. Dokumentum információk Kibocsátás 2015.10.01. Érvényesség visszavonásig Jóváhagyva Vezérigazgató Megfelelőségi biztos

Részletesebben

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv, valamint a civil szervezetekre vonatkozó hatályos

Részletesebben

1. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 2.14. 2.15. 3. 4. A 4.1. A 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.8. 4.9. 4.10.

1. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 2.14. 2.15. 3. 4. A 4.1. A 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.8. 4.9. 4.10. Tartalom 1. Bevezetés...2 2. Definíciók...2 2.1. személyes adat:...2 2.2. hozzájárulás:...2 2.3. tiltakozás:...3 2.4. adatkezelő:...3 2.5. adatkezelés:...3 2.6. adattovábbítás:...3 2.7. nyilvánosságra

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003 azonosítószámú szociális célú városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Vörösmarty utca 14/b. 3174/2/A/1

Részletesebben

Pannon Holding Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Pannon Holding Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pannon Holding Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság Adatvédelmi Tájékoztató és Szabályzat Hatályos 2015. Július 16. napjától 1 Pannon Holding Hungary Zrt. Adatvédelmi Tájékoztató és Szabályzat Hatályos

Részletesebben

PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat

PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat 1. Szervező cég: A PannonDiák Iskolaszövetkezet (székhely: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.; cégjegyzékszám:07-02-001384; adószám:

Részletesebben

1. rész Rendszámfelismerő fejlesztői api szoftver korlátlan kliens licensz 2. rész Fejlesztői szoftverlicenszek NOVA keretrendszer bővítéshez

1. rész Rendszámfelismerő fejlesztői api szoftver korlátlan kliens licensz 2. rész Fejlesztői szoftverlicenszek NOVA keretrendszer bővítéshez 1. rész Rendszámfelismerő fejlesztői api szoftver korlátlan kliens licensz 2. rész Fejlesztői szoftverlicenszek NOVA keretrendszer bővítéshez Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/5 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

A beszerzési eljárás lefolytatója: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág Vasúti és Vállalatüzemeltetési

A beszerzési eljárás lefolytatója: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág Vasúti és Vállalatüzemeltetési 12037/2015./SZK. A j á n l a t i f e l h í v á s MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnév: MÁV-START Zrt.) Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.

Részletesebben

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja.

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja. 1. A Játék elnevezése, szervezője: A promóciós játék elnevezése: SK looks 2016 Élvezze az önmegvalósítás szépségét! (a továbbiakban: Játék ). A Játék szervezője: HENKEL Magyarország Kft. székhely: 1113

Részletesebben

i-tv Digitális Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

i-tv Digitális Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság i-tv Digitális Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezetékes műsorterjesztési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Készítés időpontja: 2012. november 29. Hatályos:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett Munkahelymegőrző támogatás átmeneti nehézséggel küzdő vállalkozások

Részletesebben

MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat )

MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) 1. A Promóció szervezője A Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. (székhely:

Részletesebben

Casco biztosítási feltételek

Casco biztosítási feltételek Casco biztosítási feltételek Ügyfél- és Adatkezelési tájékoztató, Hasznos tudnivalók Általános Vagyonbiztosítási Feltételek (ÁVF02) Casco biztosítás Különös Feltételek (CASCKF212) Alkalmazandó: 2012.09.21-től

Részletesebben

WWW.PLADFORM.HU WEBOLDALLAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ

WWW.PLADFORM.HU WEBOLDALLAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A WWW.PLADFORM.HU WEBOLDALLAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ 1. PREAMBULUM, A SZABÁLYZAT CÉLJA 1.1 A Brains Studio Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1163 Budapest, Tekla utca

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zártkörűen Működő

Részletesebben

Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF)

Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF) Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF) Hatályos: 2010. június 1-jétől Nysz.: 14196 Tartalomjegyzék Ügyféltájékoztató... 3 Egészségügyi és szociális tevékenység

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A minőséggel most Ön is nyerhet! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A játékban résztvevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják

Részletesebben

KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG. Az ügyész közérdekvédelmi feladatai

KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG. Az ügyész közérdekvédelmi feladatai KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG Az ügyész közérdekvédelmi feladatai Magyarország Alaptörvénye 29. cikkének (1) bekezdése szerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam

Részletesebben

A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban Makó Város fürdőfejlesztéséhez kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátása tárgyban Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

Vagyoni károk felelősségbiztosításának feltételei (VKSZF)

Vagyoni károk felelősségbiztosításának feltételei (VKSZF) Vagyoni károk felelősségbiztosításának feltételei (VKSZF) Hatályos: 2011. március 1-jétől Nysz.: 14569 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója... 3 Vagyoni károk felelősségbiztosításának

Részletesebben

BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS

BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS BÉRLETI SZERZŐDÉS 1. BEVEZETÉS 1.1 A jelen általános szerződési feltételek a BeeRides Gépjármű-kölcsönző Korlátolt Felelősségű Társasággal (székhely: 8000 Székesfehérvár, Király

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A SZABOLCS Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) kiemelten fontosnak tartja ügyfelei adatkezeléshez kapcsolódó jogainak biztosítását, a személyes adatok

Részletesebben

Közvetett támogatások útmutató

Közvetett támogatások útmutató Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közvetett támogatások útmutató a Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja a DAOP-2009-5.1.2/C-09-2f-2010-0002 pályázat városrehabilitációs

Részletesebben

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OBER PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szabályzat kódja: Hatálybaléptetés dátuma: 2014.11.24. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1 A szabályzat hatálya... 3 2 Fogalmak... 3 3 Kapcsolódó jogszabályok...

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Borotai Takarékszövetkezet KM5. számú melléklet Adatkezelési tájékoztató Hatályos: 2015. október 1. Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A Takarékszövetkezet kiemelten fontosnak tartja ügyfelei adatkezeléshez

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató 1 Cromax.hu - Adatkezelési Tájékoztató - 2016. Cromax.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás esetén

Részletesebben

Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012)

Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012) Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012) Hatályos: 2012. november 1-jétől Nysz.: 15196 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója..............................................

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Putnok Város Önkormányzata 3630 Putnok, Kossuth út 5. Telefon:+36 (48) 530-036 Fax:+36 (48) 530-054 Kapcsolattartó:

Részletesebben

TOVÁBBI INTÉZKEDÉSIG A JOGCÍM NEM PÁLYÁZHATÓ!

TOVÁBBI INTÉZKEDÉSIG A JOGCÍM NEM PÁLYÁZHATÓ! Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2005. május A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Ajánlatkérő: Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Dunaharaszti Beszerzés tárgya: Építési beruházás Eljárás fajtája: Tárgyalás

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 2961/2015/START PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 2961/2015/START PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 2961/2015/START PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Vasúti járművek új hő- és hangszigetelő anyagainak szállítása tárgyú nyílt pályázathoz Budapest, 2015. 1 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF 2007-EDF. Preambulum. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma (KÜM) pályázatot ír ki

Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF 2007-EDF. Preambulum. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma (KÜM) pályázatot ír ki A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTÉRIUMÁNAK PÁLYÁZATI felhívása Szegénységcsökkentési programok Afrikában - a 10. Európai Fejlesztési Alap forrásainak hasznosítása TÁRGYÁBAN Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETÉS, A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA 1.1. A jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat (a továbbiakban: AVSZ) célja, hogy az LSR 14 SZÓRAKOZTATÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

MÁV-START Zrt. Szombathely TSZVK valamint Pécs TSZVK részére kétoldalas színes laminált iránytábla készítése és feliratozása

MÁV-START Zrt. Szombathely TSZVK valamint Pécs TSZVK részére kétoldalas színes laminált iránytábla készítése és feliratozása Pályázati felhívás a MÁV-START Zrt. Szombathely TSZVK valamint Pécs TSZVK részére kétoldalas színes laminált iránytábla készítése és feliratozása tárgyú beszerzéshez 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-

Részletesebben

A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a társadalmi felelősségvállalás

Részletesebben

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata A nyereményjáték szervezője, adatkezelője, lebonyolítója és adatfeldolgozója: Trinity Communications Kft. (székhely: 1035

Részletesebben