TARTALOM. Punk csaj (Orbán Gábor fordítása) MAGyAR VILáG. A legszebb hangszer az emberi hang farkas ferenccel beszélget Albert zsuzsa...

Átírás

1 LIX. évfolyam, 2. szám február TARTALOM JOszIf BROdszkIJ Másfél macska Az unalom dicsérete (Túri katalin fordításai) MesTeRházI MónIkA A mérleg két serpenyõje: seamus heaney költészete seamus heaney versei (ferencz Gyõzõ, Gerevich András, Imreh András, Mesterházi Mónika fordításai) ALICe MunRO Családtagnak megbocsátjuk (Tárnok Attila fordítása) ROdOLfO enrique fogwill Punk csaj (Orbán Gábor fordítása) MAGyAR VILáG A legszebb hangszer az emberi hang farkas ferenccel beszélget Albert zsuzsa TáJÉkOzódás MesTeRházI MáRTOn Titus Livius szilánkok kirilla TeRÉz A Pif-hõsöktõl a magányos Playmobile-figurákig: egy francia író világvariánsa

2 BORIsz AkunyIn Az elveszett Paradicsom: egy hitehagyott fordító vallomása (Lukács Laura fordítása) könyvrõl könyvre BALkó ágnes Töredékek, pirkadatkor Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban PeTRÕCzI ÉVA Több mint zseni: fényecske kristine Barnett: A szikra. Egy anya története a zseninevelésrõl elhunyt zollman Péter mûfordító PeTRÕCzI ÉVA egy mûfordító halálára külföldi szerzõink Látogasson el a honlapunkra: A nagyvilág támogatója nemzeti kulturális Alap

3 Joszif BrodszkiJ Másfél macska * szüleim még a háború elõtt kötöttek házasságot, de azután is Leningrád két különbözõ körzetében éltek. A nagyapám zsidó ember volt, a cári hadseregben eltöltött huszonöt évnyi katonáskodással szolgálta meg a pétervári lakhatás jogát egy ilyen törvény volt akkoriban a zsidók számára. Így költözött Pétervárra, ahol nyomdásznak állt, saját lapot nyomtatott. A lakás, amelyet apám tõle örökölt, nem a városközpontban, hanem a külsõ gyárnegyedben épült. ez a városrész 1 fontos szerepet kapott az orosz forradalom mitológiájában. nyolc-tíz szobából állt a nagy lakás. A forradalom után azonban az ún. tömörítés politikájának jegyében a felsõ és a középosztályt igyekeztek kiszorítani. ez azt jelentette, hogy az eredetileg egy-egy család részére szolgáló lakásokba falvakból érkezõ embereket, munkásokat költöztettek be. Apámnak így csak két vagy három szobája maradt a harmincas évek végére, amikor anyámmal összeházasodtak. A háborúban bombatalálat érte a házat, a felsõ emeletek romba dõltek. szinte minden, ami a családunké volt, megsemmisült, apám értékes fotóarchívuma is. Újságíró apám, az Izvesztyija különtudósítója, nemcsak Moszkvában és Péterváron, hanem a kaukázusban is dolgozott. nekem mégis mindig azt mondta, örül annak, ami a házával történt, a háború után ugyanis veszélyes volt olyan emberek fotóinak a birtokában lenni, akiket posztjukról elmozdítottak vagy megöltek a véres terror évei alatt. A bomba elvégezte azt a munkát, amit neki magának is el kellett volna végeznie. Úgy emlékszem, hétéves lehettem, amikor apám a kínai frontról hazatért, részvétele a háborúban, mint valamennyi orosz alakulaté, szerintem becstelen volt. Akkor kapta vissza a két szobáját a leningrádi gyárnegyedben. Én a városközpontban laktam anyámmal, akinek egy szobája volt egy hatszobás közlakásban. 2 Apám is jobbára velünk élt, de idõnként a saját két szobájában töltötte az éjszakát rögtönzött fotólaboratóriuma kedvéért, vagy mind az apám lakásába költöztünk át, ha a városba érkezõ rokonok számára átengedtük a másik lakást. számomra, a nyolcéves fiú számára, ezek a negyvenperces utazások a 19-es villamoson, át az egész városon, csodálatosak voltak. A villamosban a felnõttek mind ülnek, de a fiúcska folyton hátul lebzsel a peronon, bámulva a messze futó út csodás perspektíváját. Végül 1954-ben döntöttek úgy a szüleim, hogy lakóterületeiket egyesítik, egy rendkívül bonyolult csere útján sikerült anyám egy és apám két szobájának * Brodszkij költõi elõadóestre készült, elõtte mondta magnetofonra ezt a szöveget. 1 Нарвская Застава, azaz narvai kapu. 2 egy lakásban több család lakott együtt. 107

4 össznégyzetméterével egyenértékû lakáshoz jutniuk. A háború után apámat leszerelték a flottától egy olyan közzé nem tett rendelet értelmében, amely a zsidók számára megtiltotta a magas katonai rangok viselését. ezután fotósnak szegõdött el az össz-szövetségi mezõgazdasági kiállításhoz, és kénytelen volt az országot járni. Az antiszemita hadjárat évei keservesen teltek, de végül egy örmény barátja segítségével fotóriporteri álláshoz jutott egy helyi lapnál. Apám háborús fotókkal, porcelánszobrocskákkal, kardokkal és egyéb kínai csecsebecsékkel telezsúfolt lakása az egzotikum vonzerejével hatott rám. Az ötödik emeleti lakás négy ablaka az Abvodnij-csatornára nézett: ez a táj különösen tetszett nekem. Mindig is büszke voltam rá, hogy nem vagyok tiszta entellektüel, jólesõ érzéssel gondoltam arra, hogy a város munkásnegyedében éltem, késõbb pedig fizikai munkával kerestem meg a kenyerem. Tetszett, hogy a házunkat a kohómûvek és az Oroszországban híres gumi- és mûanyag termékeket az óvszertõl a gumiabroncsig elõállító Vörös háromszög nevû gyár fogta közre. képzeletemben mindez valahogy összekapcsolódott a Brecht mûvészete, illetve a franz Masereel festészete iránti lelkesedésemmel. ha apámmal a lakásban csak kettesben maradtunk, barátias volt a hangulat, de miután tizedik évemet betöltöttem, tizenhárom éves koromig nagyon szigorúan bánt velem, nagy csatos tengerészövét is elõ-elõvette. feltétlenül tiszteltem, egy eset pedig mindörökre kivívta ragaszkodásomat. Amikor sztálin meghalt, éppen anyám lakásában idõztünk. hazaérkeztem az iskolából, az iskolában a tanárnõnk hisztériás rohamot kapott. Bementem a konyhába, ahol zokogva sírt valamennyi szomszédunk, különösen az asszonyok. Anyám is sírt. ebédet adott nekem, aztán én bementem a szobába, ahol apám az ágyon feküdt. Ahogy elmentem mellette, a konyhai általános sírás-rívásról mondtam neki valamit, õ válaszul csak rám kacsintott. Gyermekkoromban apámnak ez a bátorsága és önuralma gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Magas katonai rangjának köszönhetõen Leningrád külterületén, a finn-öböl déli partján parcellát kaptunk abból a földbõl, ahol híres családok nemesi birtokai terültek el valamikor. A háború után ínséges idõk jártak, az emberek saját fogyasztásra termesztettek krumplit, hagymát, káposztát stb. Mindig is az volt az érzésem, hogy apám, bár segített nekünk a föld megmûvelésében, nem földmûvesnek született, eléggé finom ember volt, aki nem szívesen veszõdött ilyesmivel. A legjobban sétálni szerettem vele. szinte mindig magával vitt, ha meglátogatni indult már nyugdíjba vonult katonabarátait, akik engem felnõttként kezeltek. Barátai régi tengeri kikötõkben vagy olyan iskolákban dolgoztak, ahol az ifjak a haditengerészetet kívánták kitanulni. Megtanítottak vitorlás csónakot irányítani, megismertem a néva deltájának valamennyi öblét és öblöcskéjét és a folyón túli ún. akvatóriumot is. Motorcsónakkal vagy torpedónaszáddal gyakran szeltem velük a vizet, e jármûvekkel azok a klubok rendelkeztek, amelyek feladata az volt, hogy a fiatal nemzedéket katonás szellemben neveljék. Ami az iskolát illeti, egy átlagos orosz gyereknél gyakrabban váltogattam õket. Oroszországban ugyanabban az iskolában szokás tanulni egészen a befe- 108

5 jezéséig, kivéve, ha másik városba vagy körzetbe költözik az illetõ. A dolog úgy esett, hogy hétévesen elõször a Petersule nevû iskolába iratkoztam be, anyám házához közel. három év múlva egy másik iskolába kerültem, mert az elsõ iskolám túlzsúfolt lett. hetedikben aztán osztályt kellett ismételnem bizonyára a rossz matematika- és fizikaosztályzatok miatt, amit annyira szégyelltem, hogy apámat arra kértem, írasson át egy másik iskolába. Mivel már betöltöttem tizenharmadik életévemet, és technikumba ennyi évesen lehet jelentkezni, közöltem vele azt is, hogy a tengeralattjáró-iskolába szeretnék menni; már elképzeltem magamat a nagyszerû tengerészuniformisban. Minden vizsgám sikerült, mégsem vettek fel zsidó származásom miatt. ezért visszamentem az iskolába, és még a nyolcadik osztály közepéig tanultam ott. A háború utáni idõkben az iskola fiúiskola volt, tizenöt is elmúltam, amikor bevezették a koedukált képzést. hirtelen csuda érdekesek lettek a testnevelésórák, mert senki sem tudta, hogyan öltözzön fel. Voltak olyan lányok (ó, milyen ártatlanok!), akik futballtrikóban, fekete szatén rövidnadrágban és harisnyakötõs harisnyában feszítettek. Tornaruha egyszerûen még nem létezett. A fekete szín pedig, azt hiszem, egész ifjúságomat meghatározta, mert körülöttem minden fekete volt, kezdve a lábbelikkel. Amikor tizenöt éves voltam, és már régóta pénzszûkében éltünk, otthagytam az iskolát, a közeli fegyvergyárba jelentkeztem, ahol ágyúkat, mezõgazdasági gépeket is gyártottak. Marós lettem, és ha valamire büszke vagyok az életben, az az, hogy tizenöt évesen már dolgoztam. ez egyszerre dickensi és proletáros. A proletariátus akkoriban még valóban az volt. Proletár körben külön lakásban vagy saját szobában lakni hallatlan dolognak számított. A családok három mûszakban aludtak: ki a délelõtti, ki a délutáni, ki az éjjeli mûszakban dolgozott. egy év után hagytam ott a gyárat, mert, mint minden zsidó fiú, én is nagy képzelõerõvel lettem megáldva. Úgy döntöttem, idegsebész leszek, különösen miután láttam egy filmet Gérard Philipe-pel, aki mindenható sebészt alakított. Az egyik nagybátyám felesége a leningrádi körzeti kórházban dolgozott, így kaptam ott munkát a hullaházban, valamikor 1956-ban. A kórház az egész körzetbõl fogadott betegeket, gyakran olyan parasztembereket és gyermekeiket, akiknek hosszú utat, akár háromszáz kilométert is meg kellett tenniük a városig. A boncolóorvos asszisztenseként az én feladatom a holttestek feldarabolása és törvényszéki orvostani vizsgálatra való elõkészítése volt. fel kellett vágni a testet a köldöktõl a garatig, egy háromszöget kimetszeni a mellkason, kiszedni minden belsõ szervet egy tálcára, a koponyával is hasonlóan kellett eljárni: megskalpolni, felsõ részét lefûrészelni. naponta hat hullával kellett végezni. A boncolás után a test újságpapírral való kitömése és akkurátus összevarrása következett. Mindennél jobban ragaszkodtak a kórházban a precíz összevarráshoz. Visszataszító volt ez a munka, kétszer nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem miatta. egy alkalommal egy nagyon öreg, törékeny nõ testét varrtam össze, de amikor végeztem, kiderült, hogy nincs hullaszállító, ezért a 109

6 karomban kellett vinnem. Vittem át a másik terembe, amikor egyszer csak az egyik ujjam átszakította a gyenge bõrt és beleakadt a bordájába. Mindössze három hónapot dolgoztam ott, mert apámnak azon a nyáron infarktusa volt. Õ nem tudta, hogy hol dolgozom, akkoriban ugyanis külön költöztem tõlük, kivettem egy szobát. két teljes hónapig nem találkoztunk, de amikor a kórházban meglátogattam, megkérdezte, hogy hol dolgozom. A hullaházban, mondtam. hagyd azt a munkát, válaszolta. ezután mondtam fel, egyrészt, mert rájöttem, hogy nincs elég türelmem ahhoz, hogy orvos legyek, másrészt, mert magam elé képzeltem a kórházban fekvõ apámat, éppen csak túl az infarktuson, amint hullákat daraboló fián mereng. A következõ eset után döntöttem végül is úgy, hogy pályafutásomat a hullaházban befejezem. nyár volt, sok csecsemõ halt meg különbözõ mérgezésekben, a holttesteket a hullaházba hozták boncolásra. egyéb feladataim mellett én adtam át a holttesteket a rokonoknak. egyszer egy ikerpárt hoztak. Már elvégeztem a munkámat, amikor megjelentek a szülõk. Az apa cigány ember volt, nagyon egyszerû, azt gondolta, hogy hullagyalázás történt. dühbe gurult, késsel a kezében kergetni kezdett az asztalokra fektetett hullák között tudtam, hogy meg akar ölni. felkaptam a sebészkalapácsot, kiváló acélból készült, éppen akkor, amikor már megragadta a köpenyem szélét, és a csuklójára vágtam vele. elengedett, aztán sírva fakadt. száz kilométeres hajóút állt elõttük hazafelé, és nem tudták, hogyan vigyék haza a gyerekeket. kis gyerekpólyába csomagoltam, kölnivel beszórtam a testeket, hogy ne legyen szaguk, az emberek a hajón majd azt gondolják, hogy csak alszanak. Így végzõdött a munkám a hullaházban. késõbb úgy rémlett, hogy a sors iróniájából a hullaház egyik oldalán egy fal magasodott, amelyen túl korábbi munkahelyem, a gyár volt, míg a másik oldalán a börtön állt, nemsokára ott is volt szerencsém ülni. Amikor a hullaházban dolgoztam, a rabok gyakran dobtak át a falon a kórházudvarba leveleket a hozzátartozóik számára. sokszor szedtem össze, tettem borítékba és továbbítottam a rendeltetési helyükre ezeket a leveleket. A halottasház után kazánfûtõként dolgoztam egy közfürdõben. Akkoriban az emberek többsége ilyen fürdõkbe járt, mert a közlakásokban, amilyenben mi is laktunk, csak egy fürdõszoba volt. körülbelül tizenöt embernek kellett rajta valahogy megosztozni. Még ha össze is állítottak egy beosztást, további problémát jelentett a meleg víz, ami hol volt, hol meg nem. A mai napig népszerûek ezek a közfürdõk a hozzájuk kapcsolódó szokások miatt. fürdés után az emberek rendszerint lemennek a kis ivóba, ahol sör kapható. hozzá valami sósat augusztusban sózott rákot vagy lazacot harapnak. de a legfontosabb, hogy legyen sör vagy vodka. Magam elõtt látom a korsó sörrel álldogáló embereket, a gõzfürdõ után pirosak õk is, mint a rák. Én sohasem fürödtem ott, inkább otthon. Az emberek nem szívesen élnek saját munkahelyük szolgáltatásaival. 110

7 négy-öt hónapot dolgoztam fûtõként, majd 1957 tavaszán elõször vettem részt geológiai expedícióban. Az elsõ évben mint egyszerû munkás, a második évben már némi tapasztalattal a hátam mögött mint geofizikus. uránt kerestünk, így sokfelé megfordultam, szinte az egész országot bejártam ben a fehér-tengernél, az arhangelszki körzetben, a következõ évben a Távol-keleten, Jakutföldön jártam, az Oroszországot kínától elválasztó Amur folyó felsõ folyásánál. késõbb dolgoztam közép-ázsiában, a kaszpi-tengertõl mintegy kilométerre fekvõ vörös színû kizil-kum homoksivatagban. Az ilyen expedíciókon részt vevõ csoportokban nagy volt az összetartás, saját mítoszok születtek. A vasútállomásokon össze-összefutottunk olyanokkal, akikkel már dolgoztunk együtt valahol. Munkánk során sokat, napi 30 kilométert is gyalogoltunk a pusztában, nagy hõségben, egy-egy Geiger-mérõvel. A hátizsák, amit cipeltünk, a kõzetminták miatt egyre nehezebb lett. néha helikopterrõl raktak ki minket az õserdõ közepén, mint A szakasz címû filmben. de nekünk nem volt ellenségünk, természetes akadályokkal elsõsorban a tereppel magával kellett szembenéznünk. ha mégis találkoztunk idegen fehér emberrel, általában õ volt bajban. emlékszem arra a szezonra, amit a Távol-keleten töltöttünk késõ õszig, már leesett a hó, eljött a medvék téli álmának ideje. koncentrációs táborok voltak a környéken, mellettük sok-sok rab jelöletlen sírja. sokkoló látvány volt, amikor egyszer csak megpillantottuk a hullákat falatozó medvéket. kis kaliberû fegyverrel és nagy halom konzervvel voltunk mindig felszerelve: egy kopejkát sem költöttünk élelemre, így az egész fizetésünk megmaradt. Így tudtam megvásárolni életem elsõ biciklijét és az elsõ német felöltõmet is, ami igazán európai kinézetet kölcsönzött viselõjének. egy ideig közép-ázsiában dolgoztam, Przsevalszk mellett, az Iszik-köl tótól délkeletre a 7500 méter magasba is emelkedõ Tien-san hegyeire kapaszkodtam fel. A Tien-san a himalája északnyugati nyúlványa. Csodálatos hegyvonulat. Jártam az Alpokban, az Andokban is, de a Tien-sannál fenségesebb látványban, azt hiszem, sohasem volt részem. késõbb a kaukázusba utaztunk, a hegyimentõ alakulatban dolgoztunk, a jégbõl vágtuk ki a holttesteket. Megint hullákkal volt dolgom. de ehhez a munkához sem éreztem nagy tehetséget. utoljára 1961-ben vettem részt geológiai expedícióban, ezúttal Jakutszkban; 6000 kilométerre a szülõvárosomtól, a Csendes-óceán orosz területre esõ részétõl, az Ohotszki-tengertõl 800 kilométerre, 1000 kilométerre az Amurtól, illetve a legközelebbi településtõl. Éppen ebben a bizonyos legközelebbi városban, a könyvesboltban bukkantam rá Baratinszkij, a XIX. század elején élt orosz költõ versgyûjteményére ben, huszonegy évesen döntöttem úgy, hogy felhagyok a kalandozással. Már írtam verseket, és tudtam, hogy a versírás az egyetlen dolog, amivel foglalkozni szeretnék. ekkortájt találkoztam elõször Ahmatovával, már újra Leningrádban éltem, és annál az újságnál dolgoztam fotósként, ahol apám is dolgozott. egy barátom megkérdezte, hogy volna-e kedvem megismerkedni vele, így történt, hogy a második szovjet ûrrepülés napján villamosra ültünk 111

8 és egy óra múlva ott is voltunk kelomjakiban (ma komarovónak hívják a települést) Ahmatova kis nyaralójában, amit õ bódénak nevezett. Ahmatova invitált minket, hogy jöjjünk máskor is, ezért kétszer-háromszor is kiutaztam hozzá, de még nem értettem, mi történik valójában. nekem inkább kirándulás volt ez, nem a nagy költõvel való találkozás. de egyszer, amikor magam vonatoztam tõle hazafelé, néhány verssora járt az eszemben, és akkor hirtelen lehullt a lepel. Megértettem, hogy kivel van dolgom. Mindjárt rokonszenveztünk egymással, beszélgetéseink ritkábban folytak a költészetrõl, inkább fecsegéseknek nevezném õket. hetvenéves múlt, túl két infarktuson, az orvosok sétát írtak elõ neki. Magas termetû volt, igazi királynõi tartással. Õt látva, könnyen megérthettem, miért cárnõk irányították Oroszországot a múltban. Volt egy Gljuk nevû nagy macskája, egyszer Gljuk elveszett, a nyaralóban vele együtt lakó család jelentette be az eltûnést. Megkérdezte tõlem: nohát, hogy írná? Megszökött másfél macska? ez a másfél macska lett a gúnynevem, így nevezett engem baráti körben. 3 Rendszeresen vittem neki lemezeket, klasszikusokat, ezenkívül meg akartam ismertetni vele az amerikai költészetet, például Robert frost verseit. késõbb néhány ismerõsömmel a közelben béreltünk egy nyaralót, ott töltöttem az õszt, akkor mindennap találkoztunk. sokszor áthívott minket ebédre négyen voltunk, és varázslatos kórusnak nevezett minket. Amikor meghalt, a varázslatos kórus elveszítette a feje fölé magasodó kupolát. TÚRI katalin fordítása 3 khrzhanovsky Másfél macska (Полтора кота) címû animációs filmjében ez a történet azzal a különbséggel szerepel, hogy Ahmatova szomszédjában volt egy nagy zajt csapó, vörös színû, nagy macska, ami Ahmatova szerint másfél macskával is felért. A költõnõ tréfásan megjegyezte, hogy Joszif szerinte hasonlít erre a macskára. 112

9 Joszif BrodszkiJ Az unalom dicsérete Ha nem lennél képes megtartani a trónodat És megérkezel, apád után, oda, Hol a gondolat mar és kigúnyol az érzelem, Hidd el a kínod (W. h. Auden: Alonzó Ferdinándnak) A legnagyobb részét annak, ami önök elõtt áll, az unalom fogja magának követelni. A mai ünnepélyes napon azért szeretnék errõl beszélni, mert úgy gondolom, hogy egyetlen fõiskola sem készíti fel önöket erre, a darthmouth sem kivétel ezalól. sem az egzakt, sem a humán tudományok nem kínálnak kurzusokat az unalomról. Legfeljebb megismertetnek vele, amennyiben unalmasak. de mennyire más valamit futólag megtapasztalni, mint ugyanattól gyógyíthatatlanul szenvedni? A legszörnyûbb monoton dörmögés, amely a katedráról árad, a szempillaragasztó ékesszóló tankönyv is semmiségek összehasonlítva azzal a pszichológiai szaharával, amely éppen a hálószobájukban kezdõdik és a horizontig feszül. A különbözõ álnevek alatt lásd sóvárgás, vágyakozás, közöny, mélabú, spleen, nyomott kedélyállapot, apátia, levertség, csüggedés, aluszékonyság, lelki üresség, lehangoltság stb. ismeretes unalom bonyolult jelenség, de végsõ soron az ismétlõdés eredménye. ez esetben feltehetõen a folyamatosan gyakorolt találékonyság és eredetiség lehet a legjobb ellenszere. önök még fiatalok és merészek, nyilván ezt gondolják. Az élet azonban nem teszi lehetõvé, mert mechanizmusa éppen az ismétlõdésre épül. A törekvés az eredetiségre, a találékonyságra a fejlõdés, egyszersmind a civilizáció mozgatórugója, merülhet fel az ellenvetés. hamar világossá válik azonban a retrospektív nézõpont elõnye ez, hogy ez a mozgatórugó nem is olyan értékes. ha fajunk történetét a tudományos felfedezések vagy még inkább az etika fogalmai mentén tagoljuk korszakokra, az eredmény semmi jót nem ígér. Gyakorlatilag az unalom évszázadait kapjuk eredményül. hiszen az eredetiség, az innováció fogalmai is a hétköznapi valóság, az élet monotonitásához képest nyernek csak jelentést, az élet alapvetõ közege tehát vagy nyelve a közöny. e tekintetben a mûvészet különbözik az élettõl, hiszen a mûvészet legnagyobb ellensége, mint bizonyára tudják, a klisé. nem csoda hát, ha a mûvészet nem tud segíteni az unalom kezelésében. néhány regény tárgyalja csak a témát; festmény még kevesebb; a zene pedig többnyire nem is hordoz jelentést. általában elmondható, hogy a mûvészet védekezõ, szatirikus pozíciót vesz fel az 113

10 unalommal szemben. hogy a mûvészet menedéket nyújtson az unalom, vagyis a klisé egzisztenciális megfelelõjével szemben, ahhoz az egyedüli mód, ha önök maguk is mûvészek lesznek. Tekintettel a létszámra azonban, ez nem valószínû és nem is nagyon kecsegtetõ perspektíva. de ha errõl az ünnepségrõl mégis egyenesen írógépekhez, festõállványokhoz, steinway zongorákhoz sietnének is, az unalmat egészen kivédeni nem lehet. ha az ismétlõdés az unalom anyja, akkor önök, bár most fiatalok és lelkesek, hamarosan az elismerés fullasztó hiányával és az alacsony jövedelem problémájával fognak majd szembesülni mindkettõ krónikus jelensége a mûvészvilágnak. ebbõl a szempontból az írás, a festés, a zeneszerzés alábbvaló, mint a jogi, pénzügyi vagy akár laboratóriumi állás. Persze éppen ebben rejlik a mûvészet megmentõ ereje. Mivel nem jövedelmezõ, csak nagyon nehezen esik áldozatul a demográfiának. Mert mint említettük, ha az ismétlõdés az unalom anyja, a demográfia (amely sokkal fontosabb az életben, mint bármely itt elsajátított diszciplína) bizonyára a másik szülõ. embergyûlölõ kijelentésnek tûnhet megemlíteni, hogy megéltem a népesség megduplázódását a földön, lévén több mint kétszer annyi idõs, mint önök. de mire az én koromat elérik, már négyszeresére fog nõni ez a szám, és nem is olyan összetételû lesz, mint amilyennek szeretnék re olyan mértékû kulturális és etnikai átrendezõdés várható, ami kihívást jelenthet magára az emberiség fogalmára nézve. ez a tény már önmagában is korlátozza az eredetiségnek és a találékonyságnak, az unalom ellenszereinek lehetõségeit. de még az egyszínû világban is további probléma az eredetiséggel és a találékonysággal kapcsolatban, hogy szó szerint kifizetõdõek. ha képesek valamelyikre is, hamarosan jómódúak lesznek. ez utóbbi bármily kívánatos, sokan személyesen is tudják, hogy a gazdagok unatkoznak a legjobban, hiszen a pénzzel idõt tudnak nyerni, az idõ viszont redundáns természetû. Minthogy, feltételezem, nem a szegénység a céljuk másként nem is jelentkeztek volna fõiskolára, sejthetõ, hogy az unalom le fog sújtani önökre, amint elérhetõvé válnak a megelégedettség elsõ eszközei. A modern technológiának hála, ezekbõl az eszközökbõl, hasonlóan az unalom szó szinonimáihoz, sok van. ha a funkciójukat is figyelembe vesszük, azt, hogy feledtetni kívánják velünk az idõ fölös természetét, nagy számuk fölöttébb sokatmondó. hasonlóan sokatmondó az a funkció, amelyet az önök vásárlóereje jelent, s ami mindinkább növekedni fog attól kezdve, hogy e terembõl kisétálnak a szüleik és a rokonaik által szorongatott efféle masinák zajában. hölgyek és urak, 1989-es évfolyam, profetikus jelentõségû ez a pillanat és helyszín, most lépnek be abba a világba, ahol egy esemény rögzítése fontosabb, mint maga az esemény a videó, sztereó, távirányító, futófelszerelés és edzõgépek világa kellõképpen fitté teszi önöket, hogy újra átélhessék saját múltjukat vagy akár a másokét: a konzervált eksztázist, amely nyers húst kíván. Minden, ami mintát követ, unalommal terhes. Több szempontból vonatkozik ez a pénzre, a bankjegyekre magukra és a birtoklásukra is. de mégsem a sze- 114

11 génységnek mint az unalom ellenszerének szeretnék most reklámot csinálni, noha szent ferenc valami nagyon hasonlót tett. Bár körülvesz a szegénység, mégsem látszik jó ötletnek új szerzetesrendeket alapítani a videó-kereszténység korában. egyébként is, önök fiatalok és modernek, és inkább valahol dél- Afrikában vagy más országban tennének valami jót, mint a szomszédban, inkább lemondanának kedvenc üdítõjükrõl, mintsem hogy ellátogassanak egy szegénynegyedbe. Azaz nem tanácsolom a szegénységet önöknek, csak szeretném, ha óvatosabban viszonyulnának a pénzhez, hiszen bankszámláik nullái mentális megfelelõket eredményezhetnek. Ami a szegénységet illeti, legkegyetlenebb része éppen az unalom, a szabadulás még radikálisabb formái pedig az erõszakos lázadás vagy a drogfüggõség. Mindkettõ ideiglenes megoldást jelent csupán, míg a szegénység kálváriája soha véget nem érõ; és mindkettõ költséges a szegénység végtelenségébõl adódóan. Lényegében egy heroinfüggõ ugyanazt szeretné, mint az, aki videofilmet vesz: szabadulni a redundáns idõtõl. A különbség csak az, hogy õ többet költ, mint amit megengedhetne magának, és számára a menekülés eszköze is éppen úgy redundánssá válik, mint az, amitõl menekül, gyorsabban, mint az önök esetében. összegezve, a fecskendõ tûhegye és a sztereó lejátszógomb érintése közötti különbség lényegében megfelel annak az éles, illetõleg tompa hatásnak, amit az idõ a szegényekre, illetve a gazdagokra tesz. Akár gazdag, akár szegény valaki, a túltengõ idõ elõbb-utóbb lesújt rá. önök, potenciális gazdagok, munkájukat, barátaikat, házastársukat, szeretõjüket, az ablakból nyíló kilátást, a bútort vagy a tapétát a szobában, gondolataikat vagy önmagukat fogják megunni. következésképpen, megpróbálnak a helyzetbõl kiutat találni. A már emlegetett technikai eszközökön kívül lehet, hogy új állást, lakóhelyet, vállalatot, országot, éghajlatot választanak, vagy rászoknak a gyakori partnerváltásra, alkoholra, utazásra, fõzõleckékre, drogokra, pszichoanalízisre. esetleg egyszerre mindegyikre, ami átmenetileg még segíthet is. ám egy napon, amikor új családjukban, új országban és éghajlaton ébrednek fel egy halom számla közt a pszichiátertõl, az utazási irodából az új mintázatú hálószobában mégis ugyanolyan savanyú képpel nézik majd az ablakon beömlõ fényt. Papucsukon hiába keresnek felhúzó pántot, hogy a felismert helyzetbõl elrugaszkodhassanak. Temperamentumtól és életkortól függõen vagy pánikba esnek, vagy megadják magukat az ismerõs érzésnek, vagy újra a csalóka változáshoz folyamodnak. szótárukba bekerülnek a neurózis és a depresszió szavak; az orvosságos szekrénybe a különbözõ pirulák. önmagában még nem feltétlenül probléma az, ha életük az alternatívák állandó keresésébe, foglalkozások, házastársak, lakóhelyek közötti állandó békaugrálásba fordul át, feltéve, hogy meg tudnak birkózni a tartásdíjjal és az összekuszálódott emlékekkel. errõl a nehézségrõl a televízió és a romantikus költészet egyaránt dicshimnuszokat zeng. A fényes máz elpalástolja azt, hogy a keresés hamar teljes idejû elfoglaltsággá válhat és a drogosok napi adagjához hasonló kényszerítõ erõvel bír. 115

12 Van azonban egy másik kiút. nézõpont kérdése, hogy jobb-e, biztosabb-e, mindenesetre olcsó és egyszerû megoldás. Aki olvasta Robert frost szolga a szolgákhoz címû versét, talán emlékszik a következõ sorra: nincs más kiút, mint keresztül. 1 Javaslatom a következõkben valami ehhez hasonló lesz. Amikor lesújt az unalom, nézzenek szembe vele. hagyják, hogy összetörje, a mélybe rántsa magukat. A kellemetlen dolgokra vonatkozóan általános érvényû szabály, hogy minél elõbb zuhansz alá, annál elõbb kelsz fel belõle. hogy egy másik nagy angol költõt is idézzek, a legrosszabbal szemtõl szembe kell nézni. 2 Az unalom méltó az ilyen jellegû figyelemre, mert a tiszta, hígítatlan idõt fejezi ki monoton, felesleges és ismétlõdõ fenségében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az unalom az idõ azon tulajdonságaira nyíló ablak, amiket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy lelki egyensúlyunk veszélybe ne sodorjuk. Az unalom ablak a végtelen idõre és benne az ember jelentéktelenségére. ezért félünk a magányos, tétlen estéktõl, ezért érzünk elragadtatást a napfényben keringõ porszemet figyelve, miközben valahol egy óra tiktakol a forró napon, és akaraterõnk nulla fokig süllyed. ha egyszer kinyílik ez az ablak, ne akarják becsukni; tárják inkább szélesre. Az unalom az idõ nyelvén beszél és az élet legfontosabb leckéjét tanítja meg amit nem hallhattak itt, ezen a zöld gyepen az ember teljes jelentéktelenségérõl. hasznos lecke ez mindenkinek: önöknek és barátaiknak egyaránt. Te véges vagy, szól az idõ az unalom hangján, és bármit teszel is, az hiábavaló az én nézõpontomból. nem kellemes ezt hallani, de a hiábavalóság, a korlátozott jelentõség érzése még a legkiválóbb, a leglelkesebb tettek idején is helyesebb, mint az ént túlbecsülve illúziót táplálni e tettek jelentõségére vonatkozóan. Az unalom nem más, mint az idõ betörése az értékrendjükbe. Az idõ megvilágításába helyezõdik általa az életük, ami pontosságot és alázatot eredményez. Megjegyzendõ, hogy az elõbbi szüli az utóbbit. Minél inkább megértik, hogy mi a pontos méretük, annál alázatosabbak, annál könyörületesebbek lesznek a magukhoz hasonlókhoz, a porszemhez, amely a napsugárban kering vagy már mozdulatlanul megült az asztallapon. ó, mennyi élet van egyetlen porszemben! nem az önök, hanem a por szempontjából nézve. önök és a porszemek, az idõ és önök egyformán aránylanak egymáshoz, ezért tûnik olyan aprónak egy porszem. Tudják, mit mond a porszem, amikor letörlik az asztalról? Sose felejts el suttog a por. de mi sem állhat önöktõl, modern fiataloktól, távolabb lelki életük feladatainak sorában, mint az az érzelem, amit ebben a kétsorosban Peter huchel német költõ fejez ki, aki már maga is halott. 1 Imreh András fordítása. 2 utalás Thomas hardy versére, az In Tenebris II-re. 116

13 nem azért idéztem õt, hogy hajlandóságot ébresszek önökben az apró dolgok apró, de számos, magvak, növények, homokszemek vagy szúnyogok iránt. Azért idéztem ezeket a sorokat, mert tetszenek, mert önmagamra ismerek bennük és minden élõ szervezetre is, amelynek sorsa, hogy letöröljék valahonnan.»sose felejts el«, suttog a por. A vers sejteni engedi, hogy nemcsak mi tanulhatunk az idõtõl, hanem fordítva, az idõ is tanulhat tõlünk valamit. Mi lenne ez a valami? Jelentõség tekintetében alárendelve, érzékenység tekintetében azonban az idõ fölött állunk. Pontosan errõl van szó: a jelentéktelenségrõl. ha ezt az akaraterõ-bénító unalomnak köszönhetjük, hát légy üdvözölve, unalom. Jelentéktelenek vagyunk, mert végesek vagyunk. ellenben minél inkább véges egy dolog, annál inkább terhes élettel, érzelmekkel, örömmel, félelemmel, együttérzéssel. A végtelen nem kifejezetten élénk, nem kifejezetten érzelmi jellegû. ezt legalább megmutatja az unalom. Amikor unatkozunk, a végtelen unalmát tapasztaljuk meg. Tiszteljék hát az unalmat az eredete miatt és saját eredetük miatt is. Az unalom elõszele az élettelen végtelennek, ez utóbbi pedig az emberi érzések gyakran új életet nemzõ intenzitásáért felelõs. ezzel nem azt akarom mondani, hogy az unalom okán fogantattak, vagy hogy a véges végest nemz (bár mindkettõ igaznak tûnhet). Inkább azt, hogy a szenvedély a jelentéktelen privilégiuma. egyszóval igyekezzenek hát szenvedélyesnek maradni, a hûvösséget hagyják meg a csillagképeknek. Az unalom elleni gyógyszer elsõsorban a szenvedély. egy másik ellenszere a fájdalom fõleg fizikai vagy lelki, az utóbbi gyakran követi a szenvedélyt; de ezekben inkább ne legyen részük. Bár ha fáj valami, legalább tudhatják, hogy nem csapta be önöket sem testük, sem lelkük. További pozitívum, hogy sem az unalom, sem a gyötrõ fájdalom, sem a saját vagy mások értelmetlen létezésének tudata nem áltatás. Lehet, hogy egy detektívregény olvasásába fognak vagy megnéznek egy akciófilmet verbálisan-vizuálisan-mentálisan új vizekre evezve, valamit, ami legalább néhány órára lefoglalja önöket. A tévézéstõl óvakodjanak, különösen a csatornák váltogatásától, az maga a megtestesült redundancia. És ha e gyógymódok nem segítenek, hagyják inkább magukat, a lelküket a növekvõ homályba vetni. 3 öleljék magukhoz vagy önöket hadd ölelje át az unalom és a fájdalom, amely úgyis nagyobb nálunk. kétség sem fér hozzá, hogy ez az ölelés fojtogató lesz, de tûrjék, amíg csak bírják, sõt még tovább. Mindenekelõtt soha ne higgyék azt, hogy valahol útközben becsapták önöket, ne forduljanak vissza, hogy a vélt hibát kijavítsák. nem, hanem ahogy a költõ mondta, hidd el a kínod. 4 ez a szörnyû ölelés nem tévedés. semmi nem az, ami fáj. ne felejtsék el soha, hogy ezen a földön nincs olyan ölelés, amely végül el ne eresztene. ha mindezt túl sötét, túl borús gondolatnak vélik, még nem ismerik az igazi sötétséget. ha érvénytelennek, remélem, hogy az idõ önöket és nem engem 3 utalás Thomas hardy versére, a The Darkling Thrushra. 4 utalás Wystan hugh Auden versére, a The Sea and the Mirrorra. 117

14 fog igazolni. ha úgy vélik, hogy nem illik errõl beszélni ezen az ünnepélyes napon, azzal nem értek egyet. egyetértenék, ha a mai ünnepséget nem az önök távozásának, hanem az itt maradásának alkalmából rendeznék. de holnap már valahol másutt lesznek, hiszen a szüleik négy évet finanszíroztak és nem többet. Menniük kell, karrierre, pénzre, családra szert tenni, egyéni sorsukat beteljesíteni. A másuttal kapcsolatban megjegyzendõ, hogy sem a csillagok közt, sem a trópusokon, még a szomszédos Vermontban sem számíthat érdeklõdésre ez a mai ünnepség dartmouth zöld terén. Arra sem mernék fogadni, hogy az ünnepi zenekar hangja White River Junctiont eléri. önök, az 1989-es évfolyam hallgatói, elhagyják ezt a helyet. Belépnek a világba, amely sokkal sûrûbben lakott, mint ez az erdõs vidék, ahol sokkal kevesebb figyelmet kapnak majd, mint amihez itt hozzászokhattak az elmúlt négy év során. Magukra maradnak a nagy úton. Jelentõségüket gyorsan felbecsülhetik összevetve létszámukat, 1100-at a világ 4,9 milliárdos népességével. A körültekintõ óvatosság éppúgy helyénvaló a mai ünnepélyes napon, mint a fanfár. Én kizárólag csak boldogságot kívánok önöknek. de ami most következik, abban lesz sok sötét, és ami még rosszabb, unalmas óra is, amit a külvilág és saját gondolataik egyaránt elõidéznek. Bizonyos értelemben szükséges hát, hogy fel legyenek vértezve ellene; ebben szerettem volna most segíteni a magam szerény, de nyilván nem elégséges módján. Ami önök elõtt áll, az egy különleges, de fáradságos utazás; ma útnak indulnak, mintha egy elszabadult vonatra szállnának fel. senki sem tudja, mi következik, a legkevésbé azok tudják, akiket itt hagynak. egy dologról biztosíthatjuk önöket csupán, hogy nem körutazásról van szó. Így hát merítsenek vigaszt abból, hogy a vonat nem sokáig tartózkodik egy-egy állomáson, ha mégoly elviselhetetlennek bizonyulna is egyik-másik. soha nem ragadnak le egy helyen akkor sem, ha úgy érzik; mert ez a hely ma múlttá változik. Mostantól kezdve csak egyre inkább távolodni fog önöktõl, hiszen a vonat állandóan mozog. Akkor is távolodni fog, ha úgy éreznék, hogy valahol vesztegelnek... Vessenek hát egy utolsó pillantást erre a helyre még normális méretében, mielõtt fénykép válna belõle. nézzék ezt a helyet annyi gyöngédséggel, amennyi csak erejüktõl telik, hiszen a múltjukat nézik most. fordítsák teljes figyelmüket rá, a legjobbra. nem kétlem ugyanis, hogy annál jobban, mint itt, sehol sem érzik majd magukat. TÚRI katalin fordítása 118

15 Mesterházi Mónika A mérleg két serpenyõje: seamus heaney költészete seamus heaney azok közé a költõk közé tartozik, akik a mindennapok eseményeibõl asszociálnak vagy disszociálnak tovább, akik visszajárnak korábbi terepeikre. egyik versérõl írja: ott kezdtem, ahol mindig is szeretem kezdeni, az emlékek és az érzékek talaján. 1 Talán minden olvasójának másért fontos heaney költészete, de ami a lezárult életmû alapján összeáll, az gazdag költõi nyelve, sugallatos tárgyai, elkapott vagy elevenen fölidézett pillanatai, tépõdései, közvetlen költõi hangja, verseiben megkonstruált személyisége. noha rendszeresen megújítja költészetét, már az elsõ kötete élén álló ásás címû versében számos késõbbi motívum megtalálható. Megjelenik az írás (párhuzamban az ásással), az apa alakja, az idõ távlata és az emlékezés, a láp és a tõzeg: mind visszatérõ motívum. heaney korai költészetének nagy részét a szenzuális természetközeli élmények adják, hangok, szagok, látványok, tapintásban õrzött (szó szerint) tapasztalatok, mint ebben a versben is: A krumpliföld hideg szaga, a cuppogó Nedves tõzeg, átvágott, élõ gyökerek Az emlékezetemben újra élnek. Az ásás -ban heaney a családi mesterséget hasonlítja össze az írással, a mélyben meglapuló érték felszínre hozásával, és kijelöli önmaga számára a folytonosságot: de nincs ásóm, hogy õseim kövessem. // két ujjam közt a sima toll / Lapul. / Azzal ások (fgy). 2 Jellemzõ kettõssége a heaney-költészetnek, hogy a vers egyszerre szimbolikus-allegorikus parabola, ugyanakkor ennyire kézzelfoghatón és reálisan (sõt a hangszimbolikával megerõsítve) ábrázolja a földmûvesmunkát. (ez a kettõsség az életmûvében hol egyik, hol másik irányba el is billen, ahogy például egy kézzel font emléktárgyról írja késõbb: Mint Braille-írást, értem, ha fogom, / A nem-mondott fénylik a tapinthatón, Búzakoszorú, MM.) heaney költészetére és gondolkodásmódjára amúgy is jellemzõek a kettõsségek, talán mert erõsen megosztott világba született, az északír társadalomba, ahol az ember mindig a két közösség ( katolikus vagy protestáns, republikánus vagy lojalista, nacionalista vagy revizionista ) valamelyikéhez tartozik. egyik esszéjében írja: 1 dennis O driscoll: Stepping Stones. Interviews with Seamus Heaney [Lépõkövek. Interjúk seamus heaneyvel] (2008) A versek fordítóit a szövegben monogrammal adom meg. ferencz Gyõzõ, Gerevich András, Géher István, Imreh András, Mesterházi Mónika és Tandori dezsõ fordításai szerepelnek. 119

16 [ ] az északír írók, akikrõl szólni kívánok, magukon viselik annak a terhét, hogy kénytelenek egyszerre két helyen lenni, és két ellentétes igazság feltételeit összebékíteni, ezért mozgásuk néha minden ízében olyan óvatos és síkos, mint elioté. Olyan helyhez tartoznak, amelyet nyilvánvalóan kettéhasítanak a más helyekhez való tartozás fogalmai. Minden ulsteri ember egyrészt a konkrét jelenkori ulsterben él, másrészt a tudat egyik vagy másik ulsterében. 3 elsõ esszékötete, az 1968 és 1978 között írt Preoccupations [súlyos gondok, tulajdonképpen: Gondterhek] (1980) tanúsítja, hogy heaney hajlamos dichotómiákban is gondolkodni (akárcsak Blake és yeats). Az esszékben, miközben költészetének hátteréhez, alakulásához fûz magyarázatokat, fogalmi tisztázást is végez. szembeállítja az angol és az ír nyelvet, a mássalhangzókat és a magánhangzókat, a két irodalmat, a bennük megjelenõ maszkulin és feminin vonásokat ( Azt hiszem, a feminin elem számomra Írország kérdéskörét jelenti, a maszkulin vonást az angol irodalommal való foglalkozás adja ). 4 költõelõdje, Patrick kavanagh megfogalmazása alapján szembeállítja a parókiát és a provinciát, 5 a szakmát-mesterséget ('craft') és az érzéket-adottságot, a technét ('technique'). 6 A korai kötetek (Death of a Naturalist / A természetbúvár halála, 1966, Door into the Dark / Ajtó a sötétbe, 1969, Wintering Out / Áttelelés, 1972) tehát a vidéki élet érzéki tapasztalataiból építkeznek, a gyerekkori helyszínek szenzuális élményeket idéznek fel, valaminek a felismerését, erõs emlékeket (például a gyászt). Máskor félelmeket (hangos-büdös békákat, surranó patkányt), csalódást vagy épp a csodát. Például megérik a szeder (öröm és csoda): És aztán jön a csalódás: Elõbb csak egy: ragyogó lila rög A kemény pirosak s zöldek között. Megetted édes húsát: sûrû bor; A nyár vérébõl nyelveden a folt Maradt utána és a szüret testi Vágya. De a teli kádban szõrmetenyészet: Patkányszürke gombafaj hemzsegett. Poshadt a lé. Erjedt a leszedett Gyümölcs és az édes hús ecetes lett. 3 Place and displacement [hely és kiszakítottság], Preoccupations, Id. mû, Id. mû, 47 ( feeling into Words ), 116., magyarul Mûhely,

17 Kapart a torkom. Tisztességtelennek Éreztem, hogy elrohadt. Minden évben Reméltem, hogy eláll. Tudtam, hogy mégsem. (Szederszedés, Imreh András fordítása) heaney a kései versekben ehhez a gyerekkori anyaghoz fog visszatérni, másfajta tanulságokkal. A dolgok megidézése és leírása is érzéki öröm, heaney már ekkor kialakítja nagyon pontos és néha fordíthatatlanul ökonomikus, gyakran szóösszetételes jelzõhasználatát, gazdag szókincsét, hangpoétikai eszközeit. A természeti élmény tehát nem véletlenül kapcsolódik össze az írás (boldogító, érzéki) élményével. A második kötettõl kicsit szociografikusabban jelennek meg a mindennapok (a kovács, a zsúpkészítõ mestersége gyerekszemmel, az anya és az anyaság versei, a helységek nevét megéneklõ versek). És fogalmilag is foglalkoztatni kezdi heaneyt a talaj, az agyag, a láp. Préri itt nincs, hogy este / nagy karéjt szeljünk a napból a naplemente a kenyérvágást idézi, és a tõzeglápban elsüllyedt, egészében elõkerülõ tárgyak, állattetemek: A tõzegbõl kiásták A Nagy Ír Jávorantilop Csontvázát: bámulatos Sípláda, csupa szellõ. Vajat találtak, több mint Száz éve ásták el itt, és Sós volt s fehér. Maga ez A föld is szelíd, sötét vaj, Olvad-nyílik a láb alatt, Évmilliókkal maradt el A végsõ definíciótól. [ ] A tõzeggödrök talán atlanti szivárgások. A nyirkos közép feneketlen. (Lápföld, Tandori dezsõ fordítása) A harmadik kötetben és aztán különösen az új korszakot jelentõ negyedikben, az Észak címûben (1975) többször, részletesen foglalkozik a lápból elõkerült, a kora vaskorban rituálisan meggyilkolt emberi testek megdöbbentõ szépségével. A puszta leírás az Északban már egyértelmûen az erõszak fogalmához kapcsolódik. A kötet idejére ugyanis heaney élete is komoly fordulatot vesz. Az 1968-ban (a társadalom megosztottsága ellen felvonuló) polgárjogi tüntetésekkel 121

18 kezdõdõ, majd hamarosan véres polgárháborúvá eszkalálódó, három évtizedes északír Troubles ( nagy bajok vagy zavaros idõk ) 1972-ben már bombázást is jelent, és heaneynek ekkor már gyerekei vannak. A család átköltözik az Ír köztársaságba. A részben mitizáló, részben nyíltan politizáló Észak kötetnek már a központi emblémája a lápból egészben kihantolt emberi test. heaney úgy érzi, nem kerülheti meg a korral való szembenézést: a költészet feladata már nem csupán a megfelelõ verbális ikon keresése lett, hanem hogy olyan képeket és szimbólumokat találjon, melyek keserves helyzetünkhöz méltóak. 7 ehhez az anyagot P. V. Glob The Bog People (Lápi emberek) címû munkájában találta meg ben, a frissen összeállított verseskötet idején írja: elsõsorban a jütlandi lápban megõrzõdött férfi- és nõi testekrõl szólt, amelyek meztelenül, megfojtva vagy felvágott torokkal a kora vaskor óta ott feküdtek a tõzeg alatt. [ ] Glob meggyõzõ érvekkel bizonyítja, hogy többségük [...] annak a rituális áldozatnak a része volt, amelyet az isteni anyának, a talaj istennõjének mutattak be, aki minden télen új võlegényt várt az ágyába, a szent helyen, a lápban, hogy tavaszra biztosítsa a táj megújulását és termékenységét. 8 Aztán így folytatja: ha mindezt összevetjük az ír politikai mártírium hagyományával, melynek kathleen ni houlihan az ikonikus alakja, látszik, hogy több ez, mint õsi barbár rítus: archetipikus minta. 9 kathleen ni houlihan, Írországanya emlegetése a nacionalista diskurzus egyik alapeleme, és ezzel heaney egy pillanatra állást foglal, amit a kritika a szemére is vet (különösen az északír, nem nacionalista). noha egy átpolitizált korban egy-egy ilyen szerzõi vallomásnak sokkal nagyobb a súlya, mint maguknak a versszövegeknek, azért némelyik lápversben csakugyan ott van az erõszak megértése, például a kis házasságtörõ lány alakja felett töprengõ versben: Ravasz kukkolóként lesem agyad kitárt, sötét kaptárját, izmaid hálóját, számozott csontjaidat, én, ki némán néztem áruló húgaidat 7 Id. mû, Id. mû, Id. mû,

19 kátrány-burokban sírni a rácsnál. Én, ki civilizált ésszel felháborodnék, mégis értem e pontos, meghitt, õsi bosszút. (Büntetés, Gerevich András fordítása) ugyanakkor a kimaradás igénye legalább annyira jelen van a kötetben, például a címadó vers viking-intelmében: Szólt: Bújj meg a szókincsedben, rejtsd ott barázdált agyad fényeit, tekervényeit. Fogalmazz sötétben. Északi fényt várj lassú fosztogatás közt, fényzuhatagot ne. Szemed õrizd tisztán, jégcsap légbuborékát, bízz a kezedben, megkövesült kincseit érzi. (Észak, Tandori dezsõ fordítása) És ez a kötet záróhangja is, az Éneklõ iskola ciklus utolsó darabjában: Se internált, se informátor: Belsõ emigráns vagyok, hosszú hajú Lettem s töprengõ; erdei paraszt, Aki a mészárlást megúszta, Védõ színt ölt, tuskók, Kérgek színét, érez Minden fújó szelet; Aki, míg e pár szikrát fújta Hitvány kis melegéhez, lemaradt Az egyszer-egy-életben csodajelrõl, A lüktetõ üstökös-rózsáról. (Közelkép, Tandori dezsõ fordítása) 123

20 A versek anyaga az Északban megváltozik, a korai szenzualitás helyett a lápversekben a vizuális elem, a költõi kép kerül elõtérbe, a hasonlatok, metaforák néha a látványból fakadnak ( sarka gömbje // bazalttojás, A grauballe-i férfi, Tandori dezsõ), néha a költõ logikai kapcsolatteremtõ készségébõl ( Testem vakírás volt / araszoló erõknek, Lápkirálynõ, Tandori dezsõ). néha van szimbolikus jelentõségük, néha csak ábrázolnak. A képi elem egyébként heaney prózájában még inkább jelen van költészetében hol felszínre kerül, hol eltûnik. A kötet nyíltan politizáló versei épp ellenkezõleg elsõsorban intellektuálisak és világosak. A helyzetet elemzik. A füstjel hozzánk képest harcriadó: El-elbabrálgatunk egymás nevével, Cím, iskola mind, mind árulkodó, A szabályt erõsíti a kivétel. Tehát protestáns: Norman, Sidney, Ken, Viszont Seamus pápista, semmi kétség. Hunyorítás, félmosoly, ujj az ajkakon Fogékonyak vagyunk, mint a kelepcék (Bármit mondasz, semmit se mondj, Imreh András fordítása) Az Észak kötetben újabb ellentétpár jelenik meg: az ég és a föld, a szabadság és a kötõdés ellentéte, amelyet héraklész és Anteusz, a menny-szülött és király-sarj, illetve a televény // csecsszopója (Tandori dezsõ) alakjában testesít meg. ez már szimbolikus-morális kettõsség: felhívja a figyelmet, hogy az ír ügy iránti elkötelezettség ( commitment ) szembekerülhet a mûvészi szabadsággal. heaney számára nem egyszerû a döntés, a vívódás amúgy is alapállása: többször is magára ölti hamlet maszkját. Az idõ, az kizökkent írja az Észak kötetben ( Bármit mondasz, semmit se mondj, Imreh Aandrás), aztán ugyanott a Viking-dublin: Próbadarabok -ban is: hamlet vagyok, a dán, / koponyalatoló parabolõr, / államgépezetrothadás- // szaglintó (Tandori dezsõ). sõt a késõbbi Kálváriasziget homokkõ talizmán -jában is: ott álltam [ ] valami figura, nem kell vele törõdni, [ ] ez nem tolja helyre a kizökkent idõket (Mesterházi Mónika). Végül túllép az ellentéteken, és szintézisre jut. A költõ politikai szerepérõl megváltozik a véleménye: politizáló költészet helyett a vers függetlenségét választja, bár csak késõbb, második esszékötete idejére. Az Északot a letisztult hangú Field Work / Mezei munkák (1979) és Station Island / Kálváriasziget (1984) követi, valamint egy párhuzamosan készülõ, és a két kötet között megjelenõ fordítás, a Sweeney Astray / Tévelygõ Sweeney (1983). ezek egységesebb kötetkompozíciók. 124