Karácsonytól Vízkeresztig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Karácsonytól Vízkeresztig"

Átírás

1 2014. november / december Karácsonytól Vízkeresztig A nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk (Iz 8,23; 9,1). Csillagokat követve találnak a pásztorok és bölcsek Krisztus jászlához. Követik a csillagot, amely Vízkeresztre nagy világossággá lesz, hogy útmutatást adjon, vigasztalást a szomorúságban, fényt a sötét éjszakában. Sokaknak Vízkeresztig megvan a feldíszített karácsonyfájuk, de sokan elpakolják addigra. Átvitt értelemben is föltehetnénk ezt a kérdést: meddig tart lelkünkben a Karácsony, mikor pakolunk el onnan is, bedobozolva karácsonyi lelkületünket és érzelmeinket lelkünk eldugott, poros zugába, várva a következő telet? Reménykedve gyújtunk fényt Karácsonykor. Ennek a fénynek nem szabad január 6-án kialudnia, hiszen Jézus a világ világossága. Talán az a baj, hogy a Karácsony hangulatából táplálkozva némileg hamis elképzelésünk van erről a fényről. Hiszen ha visszagondolunk, akkor a karácsonyfán lévő pici gyertyák jutnak eszünkbe. De a fény, amiről majd a Vízkereszt szól, már nem a fényecske, ami lágyan átdereng a nappali szoba üvegajtaján. Nagy fényről van szó, olyanról, amilyet mi nem Karácsonykor, hanem a mindennapjainkban használunk. Mintha teamécses helyett reflektort gyújtanánk az ünnepi vacsorán, pici izzók helyett mintha halogénlámpák világítanának. Nem csak fény jön az éjszakába, hanem fényesség jön a sötétség helyett, hogy a karácsonyi kicsi fényből egész életünket beragyogó világítás legyen. A fény erőssége és nagysága a közelségtől függ, távolról az erős fény is gyenge, hatalmas csillagok tűnnek nekünk pislákoló fényecskéknek, míg N a p u n k ragyog az égen. A fényt váró, utat tévesztett embernek lépnie kell. Hiszen az egy dolog, hogy látja, merre, de az úton el is kell indulnia, hogy hazaérjen. Az út azt jelenti, hogy életünket Istenre irányítjuk, Felé törekszünk, amikor mindennapjainkban is a mennyeit keressük, hiszen Isten ebbe a világba jött. Forduljunk Isten országa felé! Éljük meg a Karácsonyt a mindennapokban, kicsi, ünnepi gyertyalángból legyen mindennapjainkat beragyogó, utat mutató vízkereszti világosság! Lukács Imre parókus

2 Gombita Sándor gyermekkori emlékei a karácsonyi időszakról Visszaemlékszem ra, amikor 4 éves gyermek voltam, hogy úgy készültünk a karácsonyra, mint a Messiás. Édesanyám megtanította a Mennyből az angyalt, valahol hallotta és akkor elénekelte nekem. A karácsonyi készülődéshez azonban hozzátartozott a Mikulásvárás is. Édesanyám elmesélte, de csak mesélte, hogy a Mikulás jön és ki kell pucolni szépen a csizmámat, ki kell tenni az ablakba, és majd jön erre a Mikulás este, mikor már elalszunk, mert ő sötétben szeret járni és megkeresi a jó gyerekeket, és akkor ajándékot fog tenni a csizmájába. Hát ugye olyan nagy ajándékra nem kellett számítani: egy kis mikulás, 2 3 szaloncukor piros sztaniolba csomagolva, pár keksz, meg alma. Nagyobb korban, amikor már iskolás voltam, az iskolában külön vártuk a karácsonyt. Minden gyerek kapott egy almát, egy kekszet, két szaloncukrot, papírzacskóba csomagolva, mikulást nem. De a szegényebb gyerekek meg jól jártak, mert ők Tomcsányitól kaptak egy nadrágot, vagy cipőt, vagy bakancsot. Amelyik kapott ruhát, az nem kapott cipőt. Amelyik cipőt kapott, az nem kapott ruhát. Tehát a kettő együtt nem ment. Karácsony estéje előtt már két-három héttel nem tudtunk aludni, nem bírtunk magunkkal, mert a karácsony nemcsak azt jelentette, hogy a kis Jézuska megszületik, hanem jön a hideg, jön a hó, szánkázás, sikánkózás. A templomban is készültünk a karácsonyra. A kápolnában már tanultuk a karácsonyi énekeket, a nagyobbak pedig a karácsonyi szerepeket (egyházi témájú előadások, énekkar). A nagyobbacska fiúk (12 15 évesek) már összeverődtek a szomszédból, az utcából és mentek kántálni. A kántálás karácsony estéjén volt. Csoportosan mentünk, csoportosan énekeltünk. Összeálltunk négyen-öten, bandákba szerveződtünk. Hát a mi negyedünkben ugye, mi elmentünk az ismerősökhöz, a szomszédokhoz. Csak egy éneket tudtunk, ami erre a célra volt, a Mennyből az angyal, lejött hoz NOVEMBER / DECEMBER Gombita Sándor 1942-ben zátok, pásztorok, pásztorok... azt hiszem ezt mindenki ismeri, még a mai fiatalok is nagyjából. Aláálltunk az ablak alá, mécsessel, gyertyával, petróleumlámpával világítottunk, és ott szépen elénekeltük. Behívtak bennünket. Volt olyan hely, ahol kaptunk egy marék diót vagy kaptunk esetleg egy almát, de az ilyen kevés volt, inkább aszalt szilvát kaptunk. Akkor az már volt, de azt se sokat, csak egy pár szemet. Nagyon jó volt. A szentestét mindig otthon töltöttük családi körben. Édesanyám sütött-főzött, kemencében kalácsot sütött, négy-öt fajtát: lekvárosat, túrósat, mákosat, diósat meg aszalt szilvásat. Nekünk a karácsony azért volt emlékezetes, mert mióta az eszem tudom, ünnep másnapján mindig Kokas Jóska bátyámhoz, édesanyámnak a bátyjához mentünk ünnepelni. Ropogott a hó, fokos hideg volt. Ez azért volt nekem mindig szenzációs, mert a bakter, éjjeliőr nagyapámról rám maradt a vasúti lámpája, mert ő volt a községi bakter, és miután meghalt, akkor ránk maradt a lámpa és karácsonykor mindig azt meggyújtottuk. Az ünnepi étel töltött káposzta volt, kalács meg finom rizling bor, mert Jóska bátyának nagyon finom rizlingbora volt. Ajándékozás nem volt karácsonykor, sőt még karácsonyfa sem volt, kivéve az úri, polgári helyeken, mint pl. Horváth Gyuri bácsiéknál, Bogányiéknál. Nagy szegénység volt, ordító szegénység. Arra emlékszem, hogy ben édesanyám behozta a konyhába a nagyon szép leanderünket, és feldíszítettük szaloncukorral, gyertyával és csillagszóróval. Nekünk ez volt a karácsonyfa. Apósomék megoldották, nekik minden évben volt karácsonyfájuk. Mégpedig úgy, hogy apósom négyszögletű fára csinált egy talpat, abba beleállított egy méteres botot, a botot kifurkálta és elment Sebők urunkhoz, mert ott volt 3 fenyő. A kifúrt lyukakba beletett egy-egy ágat, és kész is volt a karácsonyfa. Karácsony előtt szokás volt disznót vágni. Nem volt ez általános, hisz csak a módosabbak tehették meg. Ahol disznót vágtak, ott már tejjel-mézzel folyó Kánaán volt. Nálunk minden évben, a karácsony előtti héten volt disznóvágás, egészen addig, amíg én otthon laktam a szüleim házánál. Hát én arra úgy készültem, mint a nem tudom mire. Mindig számolgattam, míg kicsi voltam, hányat kell még aludni: még ötöt, még négyet, még hármat. Édesapám barátja, Jablonkai hentes vágta nálunk a disznót pontosabban a mangalicát, mert abban az időben még csak az volt, de nem feketét, hanem szőkét, mert édesapám csak azt szerette. Szép élményeim voltak gyerekként, amelyekre a mai napig úgy emlékszem, mintha most történtek volna. (Részlet a Beregi Múzeum gondozásában készülő könyvből: közreadta Kissné Gráf Éva történész Beregi Múzeum)

3 V. alkalommal rendezték meg a vitkai Fonót Virágos kenderem Kiázott a tóba, Ha haragszol babám, Ne jöjj a fonóba. Gergelyiugornyai Nyugdíjas Klub A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas élete, az udvarlás, párválasztás szempontjából. A fonó volt a téli szórakozás és játék fő színtere. A fonóban helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, de ami talán a legfontosabb: a közösségi élet legfőbb helyszíne volt. Ennek a hagyománynak a folytatása a célja azoknak, akik immár V. alkalommal rendezték meg a vitkai Fonót, melynek ezúttal is a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tornaterme adott otthont. Büszkék vagyunk arra, hogy a pénzhiány ellenére számos önzetlen segítő munkájának köszönhetően ismét megvalósult ez a rendezvény. Színes és változatos programok várták az idelátogatókat. Fellépett a Megoldásházban működő Csakazértis színkör. A csoportot olyanok alkotják, akik a hétköznapok során küzdenek betegségükkel, de problémáik ellenére csakazértis játszanak. Saját verseket és énekes produkciókat hallhattunk a Petőfi Sándor Nyugdíjas Klubtól. A vásárosnaményi Esze Tamás Nyugdíjas Klub tagjai operett egyveleggel és kalocsai tánccal készültek. A helyben működő Vitkai Nyugdíjas Egyesület 2013-ban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A csoportot a jókedv, a humor, a közös beszélgetések jellemzik, ezért egy humoros népdalegyveleget mutattak be. Az est színvonalát emelte az iskolás gyerekek moldvai-csángó magyar néptánc-produkciója és népdalcsokra. A műsorszámokat követően a gergelyiugornyai Vitkai Nyugdíjas Klub Vitkai gyerekek és vitkai szakácsnénik.által készített népi ételeket kóstolhattak a vendégek. A jó hangulatról a Görice együttes gondoskodott. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek a fáradságos munkát! Hogyan faragott a nő embert a majomból? Régészeti előadások a Beregi Múzeumban A vásárosnaményi Beregi Múzeum adott otthont a dunaújvárosi Intercisa Múzeummal közösen megrendezett programjának, melynek szek munkájáról, a római kori gyerekek és felnőttek játékairól, a római kori esküvőről, a gladiátorokról és a nők szerepéről az ember biológiai és kulturális evolúciójában. során Buza Andrea és Keszi Tamás régészek tartalmas, képekkel illusztrált előadásokat tartottak a város iskolásai és az érdeklődők számára, november 20-án és 21-én. A közönség többek között hallhatott a régé- A Vásárosnaményi Ifjúsági Klub már november végén megkezdte a karácsonyi készülődést. November 26-án főleg természetes anyagokból, termésekből készítettek csodálatos adventi koszorúkat az ügyes kezű fiatalok NOVEMBER / DECEMBER 3

4 Alma Az almaszezon végén Király Ákos termelőt kérdeztük a tapasztalatokról. Mekkora területen termesztitek az almát? Mintegy 25 kektár a termőterületünk. Mi a véleményed az idei léalma árról? Természetesen örültem volna magasabb árnak, de ez a termék mint szabadpiaci áru kerül beárazásra, tehát a mindenkori kereslet és a kínálat viszonya határozza meg az árat. Idén a nagy kínálat miatt volt ilyen alacsony az alma ára. Sajnos a nemzetközi nagypolitika is ideért rossz értelemben, hiszen az orosz ukrán konfliktus egyben orosz EU konfliktussá is vált, na nem katonai, hanem gazdasági értelemben. Az EU gazdasági szankcióira válaszul a lengyel almát (a lengyel gazdák mintegy hatszor annyit termelnek évente, mint mi magyarok) nem veszik meg az orosz vevők, így ennek az eladatlan menynyiségnek egy része is itt jelenik meg az ipari alma kínálati piacán. Ehhez járul még a magyarországi kedvező termés, és az így megnövekedett kínálat lefelé hajtja az árakat. Hány fajta almával foglalkoztok? Inkább fajta csoportot kellene kérdezned a gyümölcs termesztési célja szerinti csoportosítás miatt. Természetesen étkezési célú klasszikus fajtacsoportot termelünk, a legismertebb fajták talán a Jonagold, Idared, Naményi Jonathán, Golden, Red Delicious. Termelünk továbbá ipari feldolgozási célú fajtákat. Ezek a már sokak által ismert rezisztens fajták. Természetesen ezek az almák is alkalmasak étkezési fogyasztásra (ez persze ízlés dolga) de elsősorban az ipari feldolgozhatóság és alkalmasság volt a fajtacsoport nemesítőjének a célja. Ezek a fajták Szászországból, a Drezdai Kutató Intézetből származnak, és mintegy éve vannak köztermesztésben. Ilyenek például a Remo, Relinda, Renora, Rebella, stb. Egy évben hányszor kell az almafákat permetezni? A hagyományos fajtákat alkalommal, bár gyorsan hozzáteszem, környezetkímélő technológiával dolgozunk. Ma már gyakorlatilag nem használunk olyan növény- védő szereket, amelyek az emberi szervezetre komoly veszélyt jelentenek. E tekintetben a hazai és a nemzetközi előírások, valamint az emberi egészség védelmében tett lépések az elmúlt évtizedben sokat fejlődtek. A rezisztens fajtákat (a nevük is erre utal) elegendő 4 5 alkalommal kezelni, hiszen a fontosabb gombabetegségekre rezisztensek. Mennyi az a terület, amely eltart egy családot? Ez egy nagyon sok körülménytől függő kérdés. A termesztési és felhasználási cél Király Béla emlékére Kórustalálkozóval emlékezünk Király Bélára születésének 50. évfordulója alkalmából január 17.-én szombaton 17 órakor Vásárosnaményban, a Művelődési Központban Fellépő kórusok: nagyban meghatározza a hektáronkénti jövedelmet, ezen felül az alkalmazott technológia, és még sorolhatnám. Az általánosan elfogadott vélemény a szakemberek között az, hogy körülbelül hektárnyi terület elegendő jövedelmet biztosít egy család szánára. Milyen munkalehetőségeket biztosít az alma? Alapvetően kézimunkaigényes kertészeti állókultúráról van szó, tehát gépesítés ide, fejlődés oda, az emberi kéz ügyességét még nem tudjuk nélkülözni. A metszési, a növényápolási, és a szedési munkáknál még a kézi erő az elterjedt. Na persze alkalmaznak már főképp nagyüzemekben metszőgépeket, van, ahol már a nyesedéket is géppel kaparják ki a fák alól, és egyes helyeken már rázó és betakarítógépek is dolgoznak. Kétségtelen, hogy ez lesz a jövő útja, bár ezelőtt 20 évvel is ezt hallottuk már. Csaronda Férfikórus Csaroda Lendvai Károly Férfikórus Törökbálint Székely Dalegylet Székelyudvarhely Alla Breve Vegyeskar Székelyudvarhely Liszt Ferenc Vegyeskar Vásárosnamény Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Lénárt Tímea NOVEMBER / DECEMBER

5 MÁRK EVANGÉLIUMA A LÓNYAYBAN November utolsó hetének hétfőjén (24-én) Benedek Zalán úr, a Baptista Oktatási Központ művészeti igazgatója egy egész hétre a Lónyayba érkezett. Dolgozni jött. Arra vállalkozott, hogy egy hét alatt az iskola tizenhat tanulójával és két lelkipásztorral betanulják és előadják Márk evangéliumát a szakképző iskola közössége előtt. Pénteken, 28-án őszinte elismerésük és megrendültségük jeleként az iskola tanulói és a felnőtt közösség tagjai is vastapssal köszönték meg a színvonalas előadást a rendezőnek és a szereplőgárdának. Az előadás és a naményi tartózkodás végén, rövid beszélgetésre kértük a BOK művészeti igazgatóját. Közel egy órán át pergett le előttünk Jézus Krisztus élete a megkeresztelkedéstől a keresztre feszítésig. Hibátlan szövegtudás, biztos színpadi mozgás, hiteles színészi játék tette hatásossá az előadást. Elégedett a Lónyayban létrejött produkcióval? Benedek Zalán: Fárasztó, de gyönyörű egy hetet töltöttem el a Lónyayban. Aranyos, kreatív és meglepően lelkes diákokat találtam a bibliai történet szerepeire. Nagytiszteletű Rácz Róbert kisvarsányi lelkész úr és a Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet lelkésze, Szólláth Imre lelkész úr a kiváló színészi képességek mellett nagyfokú szövegtudással és pedagógiai készségekkel is segítették a felkészülést, a próbákat. Sikeres egy hetet tudhatunk magunk mögött. Hol keletkezett az evangéliumi történet színpadi változata? Benedek Zalán: Az ötletgazda Andrew Page angol lelkész ben ő rendezte meg Magyarországon az első Márk drámát. Később kiutaztam hozzá Londonba és átvettem tőle a rendezést óta koordinálom, vezetem és egyben rendezem a Márk drámát hazánkban. A vásárosnaményi előadás sajátosságait hogyan foglalná össze? Benedek Zalán: Májer Ibolya igazgatónő és az iskola valamennyi tagja szívélyesen és segítő hozzáállással fogadta ezt a tervet. Végigmentem az osztályokon és hirdettem, hogy lehet jelentkezni az előadásra. Az érdeklődő diákokból pedig szépen lassan kialakult az alapcsapat. Volt néhány találkozó a próbák előtt és a benyomásaim alapján válogattam ki a szereplőket. Elsősorban az volt a szempontom, hogy ki mennyire tud majd felszabadulni és önmagát adni játék közben. Rácz Róbert lelkész úr a helyi amatőr színtársulatnak is oszlopos tagja. Szólláth Imre lelkész úr meglepetten és örömmel fedezte fel önmagában színészi képességeit, és a helyi viszonyok alapos ismerete révén sok-sok akadályt elhárított, máskor olyan lehetőségeket tárt fel, amelyek segítették munkánkat. Az iskola tágas aulája szinte határtalanná tette mozgásos és vizuális terveink megvalósítását. Az iskolai tagok, a nézőközönség körben ült a játéktér körül. A széksorok között is tág terek maradtak, amelyeken időnként egy-egy jelenet is zajlott. Benedek Zalán: Igen, a Márk dráma egy interaktív körszínház. A tudatos térképzés lehetővé tette, hogy a nézők is benne érezzék magukat a történetben. Bizonyos helyzetekben a nézők is játszották a szereplőkkel együtt a bibliai történéseket. Mik voltak igazgató úr céljai, amikor elhatározta, hogy ezt a drámát betanítja, az előadást megszervezi és maga is részt vállal a színjátékban? Benedek Zalán: Missziós lehetőséget látok ebben az előadásban. A cél az, hogy az egyórás előadásban érthető és élvezhető módon hallják és lássák meg az iskola tanulói Jézus Krisztus tanítói tevékenységét, csodatevéseit és példabeszédeit; de kapcsolatait is tanítványaival, a néppel és a vallási vezetőkkel. A teljes evangéliumot interaktív módon végigkövethetik a nézők. A játék szereplői a felkészülés időszakában közösséggé kovácsolódnak, a katartikus élmény kiváltása révén nő az önbizalmuk és talán a hitük is önmagukban és mindnyájunk Teremtőjében is. A nézők viselkedéséből és tetszésnyilvánításából úgy éreztem, hogy a történet üzenete megfogta a hallgatóságot. Mikor köszönthetjük újra a Lónyayban, városunkban? Benedek Zalán: Közel ötven baptista fenntartású iskolában szervezek programokat, amelyek célja, hogy a keresztény értékeket bevigyük az iskolába kreatív módon, mint például a Márk dráma. Ilyen hosszú időre belátható időn belül biztosan nem tudok jönni. Van egy tervünk azonban! Szeretnénk, ha ebben a tanévben létrejönne a baptista fenntartású középiskolák tehetséges diákjainak Ki mit tud? bemutatkozása, vetélkedése. A Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola jó eséllyel indul majd ezen a versenyen, hiszen vannak tehetséges diákjai. Örülnék, ha akkor a város művészetkedvelő lakóival is találkozhatnék, városuk szép színháztermében. TL NOVEMBER / DECEMBER 5

6 HETVEN ÉVE TÖRTÉNT május közepe és július eleje között Magyarországról 437 ezer embert deportáltak Auschwitzba és más koncentrációs táborokba. A deportáltak magyar állampolgárok, a magyar nemzet része voltak, függetlenül attól, hogy magyar zsidónak, vagy zsidó magyarnak, vagy zsidó származásúnak, kikeresztelkedettnek, vagy cionistának nevezte, bélyegezte a korabeli hazai hivatali- és/vagy a köznyelvet használó társadalom. A deportáltak között fájdalmasan sok volt gyermek. Az elpusztított honfitársaink hiánya a velünk élő történelem néma kiáltása. Elviselhetetlen csöndjük lelkünkig hatol olvashatjuk a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság honlapján. A Kormány 1005/2013. számú határozatával életre hívott Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság azzal a céllal alakult, hogy a szörnyűséges népirtás hetvenedik évfordulóján megszervezze társadalmunk méltó módú emlékezését az új ordas eszmék, a szélsőséges fajelméleti eszmék hatása alatt állók által elkövetett bűnök áldozatairól. Tudományos ülések, a témával kapcsolatos kiadványok, játék- és dokumentumfilmek, kiállítások, emlékművek és Auschwitzba szervezett emlék utak jelzik az emlékbizottság tevékenységét. A témával kapcsolatban számos helyen elhangzott Rainer Höss gondolata: Sohasem szabad elfelejtenünk a múltunkat, bármennyire fájdalmas is. Mert ha elfelejtjük, akkor a történelem megismétli önmagát. ( ) Ha nem teszünk semmit, akkor semmit sem tanultunk. Rainer Höss annak a Rudolf Hössnek az unokája, aki az auschwitzi haláltábor parancsnoka volt. A kisfiú tizenkét éves volt, amikor megtagadta a családját és immár 15 éve járja az iskolákat, hogy figyelmeztesse NOVEMBER / DECEMBER (Never forget! = Sose felejts!) a fiatalokat: nincs bocsánat azért, amit a nácik a zsidókkal tettek ig. A megnevezett kormányzati szándék, a nemzeti és nemzetközi akarat, a gyermekeink egészséges lelki fejlődéért érzett felelősség adott késztetést a Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola közösségének, hogy bekapcsolódjék abba a szellemi közegbe, amelynek egyik célja a fájdalmas múlt tényeinek megismertetése, a másik pedig: méltó emlék állítása a hetven évvel ezelőtt ártatlanul és jogtalanul megkínzott és kivégzett embertársainknak. A fájdalmas múlt tényeinek megismertetését szolgálta az az út, amelyik az Eötvös Károly Magyar-Izraeli Baráti Kör és a Miniszterelnökség Civil Alap pályázatán nyert támogatásból valósult meg 2014 júniusában. A pályázati támogatásból négy megyei középiskolából fő diák, és 2 2 fő pedagógus utazhatott el Auschwitzba. A Lónyay Menyhért Szakképző Iskolából Feksziné Máté Éva és Kardos Béla pedagógusok kísérték az iskola tíz főből álló diákcsoportját. A program folytatásaként a Holokauszt Emlékközpont szeptember 29-én emlékkiállítást szervezett városunk Szakképző Iskolájának aulájába Falak, jelek, sorsok címmel. A vándorkiállítás központi helyére az a nagyméretű, impozáns kivitelű és rendkívül tényszerű és ténygazdag tabló került, amelyet lónyay-s tanulók készítettek Kardos Béla szaktanár irányításával levéltári kutatás és helyi kortanúk dokumentum értékű forrásanyagából. Az emlékkiállítást és a december 4-ei holokauszt témájú emlékülést is Filep Sándor polgármester úr nyitotta meg városunk Szakképző Iskolájában. A tudományos emlékülésen neves történészek osztották meg ismereteiket előbb a Szakképző Iskola tanulóifjúságával, majd tól városunk érdeklődő felnőtt lakosaival is. A vásárosnaményi zsinagóga épülete a deportálás utáni időkben (Az épület a mostani Munkaügyi Központ épületétől 2 3 teleknyi távolságra állott Vitka irányában) Stark Tamás úr, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa nagyívű, átfogó képet adott a XIX. századi nemzetállami ideológiákról, az antiszemitizmus európai sajátosságairól, majd részletesen beszélt a Horthy-korszak antiszemitizmusáról is. Galambos Sándor úr, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára fő levéltárosa egy Laci nevű nagykállói 13 éves korú holokauszt-túlélő személyes szenvedéstörténetének bemutatásával mutatott rá a gyilkos eszme felfoghatatlan immoralitására és embertelenségére.

7 Akik végigkísértük városunk Szakképző Iskolájának léleknemesítő tevékenységét a 70. szomorú évfordulóhoz kötődően, kijelentjük, hogy az iskola sokat tett azért, hogy neveltjeiben tudatos meggyőződéssé váljék, hogy az antiszemitizmus bűn, és a belőle következő holokauszt gonoszság. Az iskola egyik tanulója, aki Auschwitzban is járt, így fogalmazott: A magyar holokauszt kivágta belőlünk saját zsidó részünket, mert a több évszázados együttélés során, ha viszálykodva is, de egymás gazdagítójává vált a magyar és zsidó népesség. Fájdalom és bűn, hogy hagytuk, hogy így legyen. Az jó, hogy mentettünk meg embereket, de szerintem nem elegen és csak keveseket. A vidéki zsidóságot szinte teljes egészében elveszítettük. A Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságnak egyik célkitűzése volt, hogy a 70. évforduló évében lehetőleg hangozzék el minden áldozattá vált zsidó polgártársunk neve. Településünkön sajnálatosan még nem gyűjtöttük össze a holokauszt áldozataivá vált zsidó honfitársaink nevét, adatait. Hegedűs István: Vitka történetének hét évszázada című könyvéből viszont, a vitkai városrészről 70 évvel ezelőtt elhurcoltakat ismerhetjük. Tiszteletünk jeleként ideírjuk nevüket, hogy mindenki olvashassa, kimondhassa, kegyelettel emléket állíthasson az ártatlanul elégetetteknek: Mártír zsidó családtagok: Adler Jenőné Mandel Piroska (44), Blaun Herman (42), Blaun Miklósné Gerendási Ilona (36), özv. Blaun Lipótné Winkler Eszter (59), Blaun Róza (37), Édenburg Árminné Schwarc Margit (32), Édenburg Dezsőné Weisz Ella (41), Édenburg Salamon (74), Fridman Mór (70), Frisch Adolf (42), Frisch Adolfné Goldstein Erzsébet (?),Frisch Aranka (32), Frisch Béla (23), Frisch Eugénia (30), Frisch Ferenc (6), özv. Frisch Sámuelné Klein Léni (70), Gerendás Elza (32), Gerendás József (75), Gerendás Józsefné Lebics Fáni (72), Klein Mór (70), Léhner Izsák (60), Léhner Izsákné Czigler Heléna (55), Léhner Lili (8), Léhner Miklós (7), Léhner Mór (80), Léhner Valéria (1), Léhner Judit (15), Leikman Máyerné Weisz Cecilie (52), Leikman Mózes (19), Triebvasser Sámuel (79), Weisz Sámuel (50), Frisch Lajos (27); Deportált zsidó mártírok 32. (Szerzői kiadás, Bereg-Pass Bt. nyomda, Vásárosnamény 2000.) T L Országos judós bajnokunk van! Olimpiai Sportágban van magyar bajnoka a Beregnek: a nagyvarsányi Vaska Fanni a vásárosnaményi Szelet-Kelet Se versenyzőjeként érdemelte ki a címet októberében megrendezett DIÁK B korosztályban Tatabányán. A beregi diáklány méreténél majdnem a legkönnyebbek között (-33 kg) indult sportágában, ahol talán legélénkebb a küzdelem. Őt kérdeztük eddigi munkájáról, céljairól. Mikor kezdtél el foglalkozni a judoval, amit Magyarországon cselgáncsként is ismernek? A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba vitt el apukám az első edzésre ezelőtt négy éve. Erdélyi Gyuri bácsi volt az első edzőm, ő oktatta az alapokat és szeretette meg velem a sportágat. Második éve utánpótlás versenyzőként Batizi István irányítja felkészülésemet. Apukádat említetted, a judoval más is foglalkozik a családban? Igen, a judot mindenki csinálhatja, nálunk is a húgom és az öcsém is rendszeresen jár az edzésekre, apukám is megszerette a sportágat és velünk együtt gyakorol. Most épp az edzőképzést végzi, hogy többet segíthessen nekem a fejlődésben. Mivel ez mégis csak egy küzdősport, otthon nem szoktátok egy egy ipponra menő küzdelemben rendezni a problémákat? Szoktunk veszekedni, de soha nem alkalmaznám otthon a judoban tanultakat! Mit tartasz legnagyobb sikerednek ebben a sportágban? Az idén megnyertem a diákolimpiát, a magyar bajnokságot, egy nagyon sikeres évet tudhatok magam mögött, nehéz lesz ezt a szintet megtartani, de mindent megteszek, hogy ne ez legyen a legszebb éve életemnek. Milyen céljaid lehetnek ebben sportágban? Szeretnék fekete övet szerezni, de ez még odébb van. 18 éves koromig nem vizsgázhatok rá, és még két sikeres övvizsgát kell letennem a vizsgabizottság előtt. Európa egyik legnagyobb utánpótlás versenyén, a Budapest Kupán nem úgy szerepeltem, ahogy elvártam magamtól, nemzetközi szinten is szeretném bizonyítani, hogy a legjobbak között van a helyem a judoban. A munka mellett a tanulásra is kell koncentrálni, szerintem ez a főállásod, abban milyen öves vagy? Szerencsére ott is jól teljesítek, heti három edzés mellett kitűnő bizonyítványnyal mutatom meg másoknak, hogy a versenysport és a tanulás összeegyeztethető. Mit mondanál azoknak, akik most ismerkednek a judo-val? Bátran kezdjetek bele! Nagyon sokat nyertem vele én is: élményeket, barátokat, erőnlétet, küzdeni tudást szereztem. Nem cserélném semmire! Az interjú után november 29-n Fannika a romániai Szatmárnémetiben megrendezett 19. UNIO Kupán négy győzelemmel végzett az első helyen! (Ugyanitt a kisvarsányi Rácz Róbert az erős mezőnyben harmadik helyet szerzett, 2 győzelme mellett a későbbi első helyezettől szenvedett vereséget.) NOVEMBER / DECEMBER 7

8 10 éves a Diák Sport Egyesület A jubiláló egyesület elnökével, Kokas Bálinttal beszélgettünk, az elmondottakat Hankovszkiné Medve Mónika és Majoros Imre edzők egészítették ki. Hogyan kezdődött? 2004 októberében alakult a DSE. A születés és a halál sajátos módon kapcsolódott esetünkben is: akkor szűnt meg a felnőtt foci a városban, és az akkori testület úgy döntött, hogy a megmaradt támogatást, kb. 3 M Ft-ot nem vonja el a sporttól, hanem ezzel támogatja egy diák sportegyesület indulását. Aminek az alakulás óta te vagy az elnöke. Kik vannak még az elnökségben? Baksa Sándor az elnökhelyettes, Kolozsvári Attila és Pankotai Gábor elnökségi tagok, Szabó Klára az egyesület titkára. Korábban Sinkovics István és Szenes Zsolt voltak tagjai az elnökségnek. Milyen csoportjaitok vannak? Labdarúgásban korcsoportok vannak, nemrég indult például az ovis csapat. Az idén lánycsapat is indult Palóc Tibor vezetésével, és nemrég alakult a futsal csapatunk. Úszó szakosztályunk is egyre jobb eredményeket ér el. Kik végzik a szakmai munkát? A labdarúgásban Hornyák Mihály, Majoros Imre, Szilágyi Bertalan, Tóth József és Tóth Szilárd. (Korábban Filep Sándor, Kazamér László, Mándi Zoltán, Tivadar András is vezettek csoportokat.) Az úszók edzője Hankovszkiné Medve Mónika. A tömegsport a fő cél vagy versenyzők kinevelése? Megalakulás óta a filozófiánk változatlan: mindenkit várunk, aki mozogni szeretne. A megye nagy utánpótlás-nevelő centrumaitól eltérően nálunk nincs válogatás a felvételkor. Ennek ellenére a megmérettetéseken nem kell szégyenkeznünk az elit klubokkal szemben sem. Hogyan illeszkedik a klub tevékenysége az országos folyamatokhoz? Labdarúgóinkkal újra részt veszünk a Bozsik-programban. Számunkra kedvező, hogy az MLSZ olyan rendszer kiépítését tervezi, amelyben a nagy klubok, akadémiák nem viszik el túl korán a tehetséges gyerekeket, hanem a lakóhelyükhöz közel megkapnak mindent, ami a fejlődésükhöz fontos. Mennyire cél a helyi csapat utánpótlásának kinevelése? Ez fontos feladatunk. A kétszeres bajnok ifi csapat 90%-a nálunk kezdett focizni NOVEMBER / DECEMBER A eseket Tóth József vezetésével beneveztük a megyei (U16-os) serdülő bajnokságba, és évesen is remekül helytállnak, az őszi szezon után a 4. helyen állnak. Már a felnőtt csapatban is megtalálhatók a neveltjeink: Mándi László, Balázs Gergő, Sebestyén Gergő, Bagi Zoltán, Deskó Dávid. Hova juthat el valaki a vásárosnaményi DSE-ből? Elvben bárhová. Szabó Roland volt tanítványunk például megfordult a Honvéd, MTK, Vasas, utánpótlás csapatainál, sőt volt próbajátékon Angliában is éves korban a Barcánál sem edzenek többet heti 3 alkalomnál. Persze nem mindegy, hogy az edzés mivel telik el, és fontos, hogy felkészült edző irányításával dolgozzanak. Valamint Magyarországon ezt még sokan nem akarják tudomásul venni szabadidőben, otthon, akár a garázsajtó segítségével, télen akár a lakásban egyénileg is sokat kell gyakorolnia annak, aki magasabb szintre vágyik. Mióta van úszó szakosztály, és milyen létszámmal működnek? A osok csapata Lassan 4 éve dolgozik az úszócsapat. Néhány gyerekkel indultak, de ma már a létszám eléri a 25 főt, 6 évestől a 14 éves korig. Úgy tűnik, gyorsan jöttek az eredmények! Évről-évre több sikert érnek el. A tavalyi évben három egyéni számban és a 4x 50 m-es fiú gyorsváltóval is eljutottunk az országos diákolimpia döntőjébe, ahol remekül helyt álltak a gyerekek. Balogh Krisztián a megyéből egyedüliként nyert egyéni versenyszámban 100m-es hátúszásban és méltán kapta meg tavaly a Megyei Diáksport Szövetség Jó tanuló jó sportoló kitüntetését. Hogyan folyik a szakmai munka? Heti kétszer, versenyek előtt háromszor van edzés a Szilva Gyógyfürdő 16 méteres medencéjében. Évben kb kisebb nagyobb versenyen veszünk részt, amelyet a szülők támogatnak a neveséi díj kifizetésével és az utaztatással. Edzéseken a kondicionális képességek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt kap az úszásnemek technikájának finomítása is. Az úszás alapvetően egyéni sport. Szempont-e, hogy csapattá váljanak? Nagyon fontos céljuknak tekintik az igazi csapatszellem, az egymás iránti tisztelet, szeretet, egy jó kis közösség kialakítása is. Az úszás ne kényszer legyen, hanem váljon az életük részévé, és ezáltal váljanak egészséges felnőttekké. Olyan rendezvényekre sikerült eljutnia a csapatnak, mint a debreceni Úszó EB, a Nagy Vagy TV vetélkedő Kecskeméten, vagy a minden évben a Nyírbátorban megrendezésre kerülő 24 órás úszás. A születésnapok megünneplése, vagy a közös karácsonyi ajándék készítés is örök élmény marad gyerek és szülő számára egyaránt. Saját ötletként valósulhatott meg én az I. Atlantika Kupa úszóverseny, ahol hét úszócsapat 165 úszója mérte össze tudását. Városunkban ilyen nagyszabású sportverseny megrendezésére még nem került sor. Hol állunk a megye hasonló szakosztályaihoz képest? Úszóink mára komoly tekintélyt vívtak ki maguknak a megyében lévő úszócsapatok között, akik többnyire nálunk jobb feltételekkel például nem 16 méteres medencében edzenek. Büszkék vagyunk a csapat edzőjére, Hankovszkiné Medve Mónikára, aki a tavalyi évben a Megyei Diáksport Tanácstól Kiemelkedő diáksport munkájáért díjat, a Várostól Vásárosnaményért emlékplakettet, a DSE-től pedig Az év edzője kupát vehetett át. Milyen a DSE anyagi helyzete? Az önkormányzat évi közel 3M Ft-os támogatása amiért nagyon hálásak vagyunk megteremti a működés alapfeltételeit. Számíthatunk a szülők segítségére is: többen vállalnak áldozatot az utaztatásban, versenyeztetésben. Emellett sikeres TAO-pályázat révén lehetőségünk lesz valamennyi tanítványunkat méltó minőségű felszereléssel ellátni. Gyakori példa, hogy valaki addig vesz részt egy egyesület munkájában, amíg szülőként érintett. A fiaid kinőttek az egyesületből, mi tartott itt? Amíg az ember érzi, hogy számítanak rá, és látja, hogy van értelme a munkának, addig nem olyan könnyű kiszállni. Nemrég volt tisztújítás, ahol újabb 3 évre bizalmat szavaztak nekem. Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikeres évtizedeket kívánunk! IT

9 KICSIKNEK MIT HOZOTT A MIKULÁS? Bizonyára sok-sok ajándékot kaptatok a Mikulástól december 6-án. Én most a Mikulásról eddig megszerzett ismereteimet teszem a cipőtökbe Vagy mit is beszélek? A sapkátok alá, az emlékezetetekbe csempészem, hogy majd egyszer ti is továbbajándékozhassátok valakinek, aki majd nagyon közel áll hozzátok, a saját gyermekeiteknek. A mikulásünnep főszereplője kétségtelenül a szeretet. A gyermekek iránti önzetlen szeretetre földrészeken és immár történelmi korokon is átívelően egy Miklós nevű ókori püspök mutatott példát az emberiségnek. Miklós 1769 évvel ezelőtt (Kr. u. 245-ben) Patara városában (ma Törökország területe) egy jómódú görög családba született. A görög eredetű μικωλαυς (nikolaus) hangsor azt jelenti: győzelem. Keresztnévként győzedelmes jelentésű szóként (névként) értelmezhető. Nikolaus már kisgyerek korában árva maradt, mert szülei egy járvány áldozataivá váltak. Apjától örökölt vagyonával nagybátyjához aki érsek volt Patara város kolostorába költözött. Megszerette az ottani életet, ezért a papi hivatást választotta. 270-ben, Jeruzsálemi zarándokútjáról hazatérve, Anatólia fővárosában, Myrában, püspökké avatták. Püspöki évei alatt tanította híveit, de életével és cselekedetivel az egymás iránti szeretetet fontosságáról is tanúbizonyságot tett püspöki székhelyén. Előbb csak szüleitől örökölt vagyonát osztotta szét a gyerekek és szegények megsegítésére. Egy éhínség idején azonban az általa vezetett egyház teljes vagyonát is szétosztotta a bajban lévők között. Halála után (352 körül) sírja zarándokhellyé vált. Tisztelete annyira erős volt, hogy Oroszország már a IX. századtól védőszentként tisztelte. A közakaratnak engedve, II. Orbán pápa 1089-ben avatta Miklós püspököt szentté Mürai Nagy Szent Miklós néven. Ezután a szláv népek között sok kisfiú kapta a Mikuláš nevet. A magyar nyelvbe is a szlovák Mikuláš szó került be, Miklós formában. A szent kultuszának egyik ápolási formája tehát az volt, hogy sok fiúgyermek kapta a keresztségben a Miklós nevet. De a X. századtól az emberek mikuláskodni is kezdtek. A mikuláskodás lényege az volt (ma is az), hogy az emberek kimutatják szeretetüket a másik ember iránt azzal is, hogy önzetlenül adnak ajándékot annak, akit szeretnek. Azt a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor terjedt el a mikulásnapi ajándékozás. Vannak, akik azt állítják, hogy a népek utánozni kezdték Miklóst, és halála napján, december 6-án, titokban ajándékokat juttattak barátaiknak. Más történetírók azt találták, hogy először francia apácák ajándékozták meg a gyerekeket Miklós neve napján, az 1100 körüli évek valamelyikében. A püspök ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás az 1500-as években már általánossá és elfogadottá vált Európa minden keresztény országában. Az ajándékozási formák különbözőképpen alakultak, de az ünnep középpontjába mindegyik társadalomban a gyerekek kerültek. A XIV. századi Magyarországon ekként zajlott a mikuláseste, a miklósolás: Az ünnep előestéjén a Mikulás betért azokba a házakba, ahol gyermekek voltak, és vizsgáztatta, de meg is imádkoztatta őket. Tudásuk és viselkedésük szerint jutalmat adott, vagy virgáccsal fenyítette meg a rosszul teljesítőket. Később a kemény próbatétel mindinkább a játék és a tréfálkozás irányában módosult. A Mikulás a fenyítést a kíséretében lévő ördögre, a krampuszra (német=ördög) bízta, aki fölött a Mikulásnak hatalma volt, ezért számtalanszor megszégyenítette, távozásra kényszerítette vagy láncra verte krampuszát, ha az igazságtalanul akarta megbüntetni, láncra verni valamely család gyermekét. A Mikulás a XIX. századi Magyarországon kezdett láthatatlanná válni. A gyerekek a megtisztított cipőiket szobáik ablakába tették Miklós nap előestéjén. Amíg a gyermekek aludtak, a kéményen át, vagy tenyérnyi résein a háznak beosont a Mikulás, és elhelyezte ajándékait a kellően tiszta cipőkbe. Az alvó gyermekek pedig, felébredvén, emlékezni véltek egy elsuhanó piros palástos, püspöksüveges, pásztorbotos alakra Igen, Ő volt Miklós püspök, a szent, a gyermekek barátja! A XX. század második felében aztán láthatóvá, megfoghatóvá, megszólíthatóvá vált a titokzatos lény. No, nem a Mikulás, hanem Fagy apó (Дед Мороз Gyed Moroz) az orosz kultúrából, akit mi magyarok Télapónak neveztünk el. A Télapó jelen volt és jelen van iskolában, munkahelyen, utcán és az üzletekben is. Legújabban, most a XXI. században, Joulupukki, a lappföldi Mikulás hozza az ajándékot a magyar gyermekeknek minden esztendőben! A mikuláskodás láthattuk gyakorta változott Szent Miklós püspök példamutatása óta. De ez nem is baj! Azt gondolom az a fontos, hogy a lélek, a gyermekek szeretete maradjon időtlen, ne változzék sohasem! TL MŰVELŐDÉSI KÖZPONT DECEMBERI - JANUÁRI MOZIMŰSOR December 23. (kedd) Paddington Teljes árú jegy: 1000 Ft Gyerekjegy (12 éves korig): 800 Ft December 23. (kedd) Exodus Istenek és királyok 3D Teljes árú jegy: 1300 Ft Gyerekjegy (12 éves korig): 1100 Ft Január 6. (kedd) Asterix és Obelix Isten óvja Britanniát 3D Teljes árú jegy: 1300 Ft Gyerekjegy (12 éves korig): 1100 Ft Január 6. (kedd) A Hobbit Smaug pusztasága 3D Teljes árú jegy: 1300 Ft Gyerekjegy (12 éves korig): 1100 Ft NOVEMBER / DECEMBER 9

10 Eötvös sikerek Bolyai magyar verseny November első napjaiban került megrendezésre Kisvárdán a Bolyai magyar csapatverseny megyei fordulója a évfolyam tanulói részére. Két héttel a verseny után nagy örömünkre- több csapatunk is meghívást kapott az ünnepélyes eredményhirdetésre. Itt évfolyamonként a legeredményesebb 6 csapatot jutalmazták. Iskolánk tanulói kimagaslóan teljesítettek, ezt bizonyítják az alábbi helyezések. Helyezések: I. Bodnár Gabriella 7. c. Bodnár Éva 7. c. Felk.: Kovács Lászlóné Kósa Eszter 7. c. Varga Szabolcs 7. c. IV. Siti Zsanett 3. d. Takács Flóra Éva 3. d. Felk.: Illésné Szombathy Katalin Tamás Míra Fanni 3. d. Tippan Lilla Anita 3. d. Gáspár Zsanett 5. b. Kiss Gréta 5. b. Felk.: Konczné Kelemen Ildikó László Noa Kiara 5. b. Nagy Edit 5. b. Fekete Martin 6. c. Fekete Zita 6. c. Felk.: Konczné Kelemen Ildikó Pollák Szabina 6. c. Mile Dóra Edit 6. c V. Gajdosi Roland 7. c. Kiss Boglárka 7. c. Felk.: Kovács Lászlóné Kovács Nikolett 7. c. Simon Péter 7. c. VI. Illyés Péter 3. d. Kóróczki Dóra 3. d. Felk.: Illésné Szombathy Katalin Liba Liliána 3. d. Szlávik Hanna 3. d. Filep Kata Ibolya 6. d. Lőrincz Laura 6. d. Felk.: Bancsiné Sinkó Anna Molnár Emese 6. d. Németh-Nagy Laura 6. d. Az országos döntőben az első helyezett 7. c osztályos tanulók 4 fős csapata képviseli iskolánkat és megyénket. Az ünnepélyes díjkiosztón Illésné Szombathy Katalin tanító néni Bolyai díjat kapott eredményes felkészítő munkájáért. Számháború A Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskolában október hónapban került megrendezésre a Bolyai megyei matematikaverseny. Közel 600 tanuló 3 8. osztályos mérte össze tudását és bizonyította az együttdolgozás képességét, hiszen a versenyt követően évfolyamonként 6 csapat részesült elismerésben. Iskolánk tanulói is kimagasló eredményeket értek el: 2. helyezett 3.o. Illyés Péter felkészítő: Nagyné Szabó Henrietta Kóróczki Dóra Liba Liliána Szlávik Hanna 6. o. Pollák Szabina felkészítő: Dr. Karászi Zsoltné Fekete Zita Fekete Martin Kázmér Ágnes 3. helyezett 7.o lllés Dóra Kata felkészítő: Kondor Éva Kósa Eszter Kovács Nikolett Varga Szabolcs 4. helyezett 3.o Luka István Marcell felkészítő:nagyné Szabó Henrietta Kiss Tamás Czető-Koncz Kristóf Csatlós Ádám Attila 4.o Ács Szabó Zsóka felkészítő: Bíró Éva Bancsi Bianka Gulyás Lili Kolozsvári Aténa 5.o Deák Eszter felkészítő: Ferenczi Imre Kósa Boglárka Nagy Edit Székely Csenge 6. helyezett 4.o Illés Gábor felkészítő: Bíró Éva Király Lilla Nagy Nándor Botond Togyeriska Krisztina 5.o Apáthy Lőrincz felkészítő: Ferenczi Imre Balogh Marcell Kajdy Tamás Simon Tamás Iskolánk zeneművészeti ágának tanulói színvonalas műsorral színesítették a díjkiosztást. Gratulálunk a legeredményesebb csapatoknak és felkészítőiknek. Gratulálunk! NOVEMBER / DECEMBER Bíró Éva Bíró Éva Szervező

11 KÖNYVAJÁNLÓ A Vásárosnaményi Polgárőrség Egyesülete köszönetet mond mindazoknak, akik a évi jövedelmük SZJA 1 %-át egyesületünk részére ajánlották fel. A támogatás összegét, Ft-ot működési költségtérítésre fordítottuk. Támogatásukra a jövőben is számítunk Adószámunk : Kedves Szülők! Ebben a hónapban olyan olvasmányt ajánlunk, amely segíti nagyobb gyermeküket a kistestvér születése utáni időszak problémáinak megoldásában. A közös olvasás és Pásztohy Panka gyönyörű illusztrációinak nézegetése közben könynyebben indul el a dialógus szülő és gyermeke között arról, hogy miért is jó tesónak lenni. A könyv a testvérré válás örömeiről szól, a nagytestvér fontosságát hangsúlyozva. A könyv könyvtárunkban kölcsönözhető. Csapody Kinga: Tesó lettem! Köszönettel : Vass János elnök Tesó lettél, és ez nagyon jó dolog! Ezentúl mindig lesz kivel játszanod, és megtanítanod a kistesódat mindenre, amit te már tudsz. Közben megfigyelheted, hogyan növekszik a kisbaba, és segíthetsz anyának és apának, mert nélküled úgyse győznék a sok tennivalót. A korcsolyapálya ezen a télen újra nagy szeretettel várja a város apraját-nagyját a Művelődési Központ mögött. Karácsonyi üzenet Amikor fellobban a gyertya lángja, Amikor megrezzen a fenyőfa ága, Amikor angyal száll át a szobán, Lehet, hogy játszi képzelet csupán? És, ha felgyúlnak az ünnepi fények, És felhangzik a karácsonyi ének, Ölelésre tárjátok ki karotok! Ugye érzitek veletek vagyok! Dudásné Balázs Éva NOVEMBER / DECEMBER 11

12 Miért érdemes hirdetni az Új Beregi Életben? Mert minden vásárosnaményi lakoshoz eljut a hirdetés üzenete. Mert a hagyományos hirdetési újságokkal szemben az Új Beregi Élet olvasói az újság valamennyi oldalát átnézik. Mert a hirdetések kiváló minőségű papíron, korszerű nyomdatechnikával jelennek meg. Mert a hirdetések a cikkek között helyezkednek el, így olvasás közben is rájuk terelődik a figyelem. Mert Vásárosnamény honlapján minden új szám olvasható, így a világháló segítségével a világ bármely tájáról láthatóak a hirdetések is Hirdetésfelvétel, hirdetési árak: Borbás László Tel.: 06-70/ Impresszum ÚJ BEREGI ÉLET Vásárosnamény Város Önkormányzatának és lakosságának havi, közéleti lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ Vásárosnamény, Szabadság tér 5. Kiadja: Vásárosnamény Város Önkormányzata Vásárosnamény, Tamási Á. u. 1. Tel.: 06-45/ Főszerkesztő: Iványi Tamás Hirdetésfelvétel: Borbás László Tel.: 06-70/ Nyomdai munkák: BEREGI NYOMDA Onder János 06-30/ ISSN NOVEMBER / DECEMBER

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely EREDMÉNYEINK Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely Csernyánszkiné N. Tünde Kőrösi Lilla Vadász Dóra 11.a Történelem Fővárosi IX.hely Takács Judit Tóth Vilmos Binder Nikolett Takács

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter 1. Frey Katalin Zimmermann 9,04 2. Horváth Lili Bakonycsernye 9,22 3. Mezei Krisztina Radnóti

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós,

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós, 2015. november 18. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD területi vetélkedő Iskolánk idén is megrendezte a területi vetélkedőt 2015.november 18.-án, szerdán. A vetélkedő szervezésében újdonság volt, hogy a verseny megrendezését

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny

Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny 1 / 5 201031. 14:34 Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny Iskola Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár neve Kategória Pontszám Helyezés Megjegyzés 1 Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon Bajnokságok Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon A BOLERO TSE saját nevelésű párokat versenyeztet és ez megalakulásától így volt. Az ország egyik legsikeresebb latin műhelye

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6 V. SZUSE KUPA Szarvasi "Szent Klára" Gyógyfürdő, 2015.04.25 50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám 4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55 2002 2. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsabai EÚK 0:33,00 5. Fazekas

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben