Meghitt mediterrán világ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Meghitt mediterrán világ"

Átírás

1 Meghitt mediterrán világ Helyi jellegű szállás szobák, apartmanok, villák

2

3 Irodámban üldögélve gondolatban néha Horvátországban barangolok. Elmenekülök a mindennapok elől, és nyugalomra lelek miközben a folyókon hajókázok vagy Szlavónia síkságait járom. Gyönyörködöm a naplementében Dalmácia kavicsos strandjain, gondolatban megérintem a szigetek partjait, ahol a fenyvesek átölelik a tengert és elmerülök a végtelen kékségben. Sétálok az isztriai és kvarneri kisvárosok utcáin, ahol élvezem az andalító mediterrán ritmust. Olykor egészen kis városkákba sétálok el, ahol megállt az idő, s ahol a járókelők barátságosan üdvözlik egymást, kicsiny településekre, melyeknek egyetlen üzletében előre meg kell rendelni a kenyeret és az újságot. Máskor meg mágnesként vonzanak magukhoz az ősi városok, nagy piacaikkal és halcsarnokaikkal, melyek gyümölcseiből a kiváló konyhamesterek ügyes kezei ízletes fogásokat varázsolnak. Mint egy a hétköznapoktól való menekülésem részeként, - amelybe beletartozik a hivatalos találkozók színhelyéül szolgáló szállodai elhelyezés is még ebben az egyszerűségben is szüntelenül keresem a szálláshely szabadságát és villákra, panziókra, apartmanokra, valamint barátságos, képzeletgazdag emberekre találok és feloldódom ebben az annyira különböző, ám mégis oly meghitt világban. Amennyiben felkeltette érdeklődését barangolásom, keljen útra villájának, apartmanjának vagy szobájának kulcsával a zsebében és lépjen be a brosúránk által feltárt világba! Horvátország 1

4 MAGÁNSZÁLLÁSHELYEK HORVÁTORSZÁGBAN Horvátország ideális helyszínül szolgál a villákban, apartmanokban és magánszálláson való üdüléshez. Kiadványunk segítségével elkalauzoljuk Önt azokra a helyekre, melyeket szépségük, valamint szívélyes és barátságos lakosaik miatt választottunk Önnek. Sok vendég számára egy ország megismerésének legjobb módja, ha megfordul a helyiek otthonaiban, barátkozik a háziakkal. Szobájában, apartmanjában vagy villájában megleli az áhított szabadságot, fogadhatja vendégeit és társaloghat az üdülése alatt megismert új barátaival, ugyanakkor pedig részt vehet az üdülése helyszínéül választott település mindennapi életében. Mindig talál majd egy közeli boltot, ahol beszerezheti azokat az élelmiszereket, melyekből az apartmanban kellemes kis vacsorát rögtönözhet. A helyi specialitások elkészítése a kínálat részét képezik, az éttermekben az ételek ízletesek, akárcsak az üzletekben és a piacokon beszerezhető alapanyagok, melyekhez elérhető áron juthatunk hozzá. Az ilyen üdülés ára a legtöbb esetben valóban alacsonyabb a szállodai elhelyezésnél ugyanazon helységben. A kiadó házak tulajdonosai a villákat, apartmanokat és a szobákat olyan komfortfokozattal építették és szerelték fel, ami a legigényesebb vendégeknek is megfelel, a tisztaság pedig presztízskérdés. A háziak vendégszeretete választ ad arra a kérdésére, hogy miért is érezheti magát úgy, mint otthon. A SZÁLLÁSHELYEK SZÉLES VÁLASZTÉKA Horvátország 2 Horvátország kilenc, jellegében különböző régiója közül válassza ki azt, amely Önnek a leginkább tetszik! Jelen brosúra általános tudnivalókat tartalmaz eme pihenés lehetőségeiről, részletesebb tudnivalók beszerezhetők az Internetről, az egyes régiók idegenforgalmi hivatalainál, vagy közvetlenül az Ön által választott településen vagy régióban működő utazási irodáknál, melyek listáját a brosúra középső részén helyeztük el. Jelen kiadvány különálló részét képezi az árjegyzék.

5 ISZTRIA 4-11 KVARNER LIKA - KARLOVAC 19 DALMÁCIA - Zadari régió DALMÁCIA - Sibeniki régió KÖZÉP- HORVÁTORSZÁG SZLAVÓNIA DALMÁCIA - Spliti régió DALMÁCIA - Dubrovniki régió ISZTRIA KVARNER ZÁGRÁB KÖZÉP- HORVÁTORSZÁG SZLAVÓNIA ZÁGRÁB 48 INFORMÁCIÓK 49 LIKA - KARLOVAC DALMÁCIA - ZADARI RÉGIÓ DALMÁCIA - SIBENIKI RÉGIÓ DALMÁCIA - SPLITI RÉGIÓ DALMÁCIA - DUBROVNIKI RÉGIÓ Horvátország 3

6 ISZTRIA Az Adria legnagyobb félszigete, az Önhöz legközelebb eső mediterrán tengerpart Isztria 4 Távolsága egyes európai városoktól: Ljubljana 130 km, Velence 210 km, Bécs 510 km, München 550 km, Budapest 560 km, Pozsony 610 km A régió turisztikai vonzerejéhez kétségtelenül hozzájárul a 445 km hosszú tagolt part, a kristálytiszta tenger és változatosan kialakított strandjai: a sziklás vagy aprókavicsos partszakaszok minden korosztálynak megfelelnek, különösen a gyermekes családok körében kedveltek, de ne feledkezzünk meg azokról a megbúvó öblökről se, melyekben érintetlen buja növényzet védi a magányt és intimitást kedvelőket. Az Isztriai - félsziget bővelkedik a csodálatos látnivalókban akár kultúrtörténeti műemlékek, természeti szépségek vagy gasztronómiai élvezetek tekintetében. A gazdag isztriai ételkínálatából kiemelkedik a szélben szárított sonka (prsut), amiről az isztriaiak azt tartják, hogy a világ legízletesebb sonkája, a házi leves különlegesség, a manestra, az isztriai konyhaművészet csúcsaként számon tartott fuzi, amit az erre a célra betanított kutyák által föld alól kikapart szarvasgombából készítenek. A tenger gyümölcsei közül feltétlenül érdemes megkóstolni a Limi csatornában tenyésztett osztrigát, a tőkehalat isztriai módra és a főtt tengeri rákot. Az itthoniak bizonyára örülni fognak, ha egy üveg olíva olajon kívül egy flaska biska-t, helyi pálinkát is kapnak. Isztriában mintegy hetven privát borpince várja az oda látogató, borkóstolásra, vagy éppen egy-egy helyi jellegű bor vásárlására vágyó vendégeket a gazdag kínálatból kedvünkre válogathatunk a fehér malváziából, fekete teranból készült jófajta itókák közül, vagy a refoska, muskotály és más ízletes nedűkből. Május utolsó vasárnapján tartják a borpincék nyílt napját. Isztria sport- és szabadidős programjait több mint 30 féle szárazföldi, tengeri és légi sportág alkotja. A kerékpározás szerelmesei a part mentén és a belterületeken mintegy 60 különböző kerékpárúton élvezhetik a biciklizést. Savudrija Kis üdülőhely Umagtól északra, 1826-ban épült világítótornyáról és régi halászkikötőjéről ismert.

7 ITALY Savudrija Umag Novigrad SLOVENIA Buje Buzet Tar-Vabriga Poreč Funtana Vrsar Rovinj Pazin Labin Rabac Vodnjan Fažana Pula Medulin Umag Horvátország Európa felé nyíló kapuja, Isztria észak-nyugati részén, Trieszttől csupán 40 km-nyi távolságra. Óvárosában a 18. sz. -i Szt. Mária barokk templom dominál. Isztria sportközpontjaként is számon tartják, hiszen már évek óta minden júliusban az ATP tour házigazdájaként látja vendégül a teniszvilág sztárjait. Umag hátországa eleddig kevésbé ismert idegenforgalmi érdekességeket is tartogat, mint például a hegymászás és a barlangászás. A lovaglás kedvelői Umagban lovas-központot is találnak. A számos rendezvény közül kiemelkedik az Umagi Koncert Nyár, a Szent Rókus Ünnep a közeli Brtonigla településen augusztus közepén, valamint az Orgonanapok, melyet augusztus végén rendeznek meg néhány templom 17. és 18. sz.-i orgonáján. INFORMÁCIÓK: Isztria megyei idegenforgalmi közösség Pionirska 1 HR Poreč Tel.: Fax: Novigrad 1500 éves fennállásával a helység az Isztria történelemhez viszonyítva az ifjabbak közé tartozik. A régi városfal a 18. sz.-i bástyájával főképpen a történelmi nevezetességek kedvelőit vonzza. A nyár slágere a kétnapos zenei fesztivál, melyet a városi téren rendeznek meg július végén. Novigrad Magánszállás kínálat: 372 szoba, 1373 apartman és 5 üdülőház. Isztria 5

8 Isztria 6 Tar-Vabriga Tar és Vabriga az évek során egy helységgé nőttek össze, amely tulajdonképpen egy különleges kilátótornyot képez: észak felől Novigrad, dél felől pedig Poreč látható. Ezen a vidéken ősidők óta az olajfák és szőlőskertek biztosítanak megélhetést, az alig 3 km távolságra fekvő Lanterna üdülőtelep kiépítésének köszönhetően pedig Tar-Vabrigában is felélénkült a turizmus a szobák és az apartmanok kiadásával. Számos sportprogram, diszkó és éjszakai bár várja az ide látogatókat. A nyári hónapokban a komolyzenei koncerteket a Szent Márton templomban rendezik meg, míg szeptember elején tartják a Tara nevű ismert turista vigaszságot. Poreč A kultúrtörténeti műemlékekben gazdag város már évek óta a Horvátország legrendezettebb üdülőhelye. A jelentős kulturális örökségből kiemelkedik a 6. sz.-i Euphrasius - bazilika, ahol a nyári hónapokban komolyzenei koncerteket is tartanak. A közeli Szt. Miklós (Sv. Nikola) - szigetre akár át is úszhatunk, de természetesen motoros kishajókkal is megközelíthetjük. A kórusok június első hétvégéjén megrendezésre kerülő hagyományos találkozója, valamint a Poreči Anale elnevezésű legrégebbi horvát kiállítás a júliusban és augusztusban megrendezésre kerülő jazz esték mellett nagy érdeklődésre tartanak számot. Magánszállás kínálat: 124 szoba, 1375 apartman és 120 pihenőház.

9 ITALY SLOVENIA Savudrija Umag Buje Novigrad Tar-Vabriga Poreč Funtana Vrsar Rovinj Buzet Pazin Labin Rabac Vodnjan Fažana Pula Medulin Funtana A Poreč- Vrsar országút mellett fekvő helységben számos kiadó magánházat és apartmant, valamint vonzó éttermet és barátságos kisvendéglőt találunk. A számos képzőművészeti kiállítás mellett érdemes ellátogatni az augusztus végén megrendezendő Szt. Bernárd napi ünnepre is. Vrsar A Lim-csatornától (Limski kanal) északra található üdülőhely, melynek történelmi belvárosából remek kilátás nyílik a környező szigetvilág kisebb-nagyobb szigeteire. A vrsari sportrepülőtérről felszálló kisrepülőkről megcsodálhatjuk Poreč az isztriai part panorámáját, a naturisták pedig a Koversada strandon sütkérezhetnek. Vrsar bejáratánál található az egyik legismertebb horvát szobrászművész, Dušan Džamonja szoborparkja. A nyári idényben szervezik a Szt. Márton (Sv. Martin) - templomban a komolyzenei koncerteket, havonta kétszer tartanak a tengerparton turista fesztivált, a Montraker nemzetközi szobrásziskola pedig augusztus végén kezdődik és egy hónapig tart. Magánszállás kínálat: 171 szoba, 572 apartman és 2 pihenőház. Vrsar Isztria 7

10 Rovinj Isztria 8 Rovinj Sokak szerint a művészek legfestőibb és legromantikusabb városa. A városka jelképe a Szt. Eufémia barokk templom a harangtoronnyal. A közeli 22 sziget és a körbe hajózható partszakasz védett természeti örökség. Különleges élményt ígér augusztus közepén A Rovinji éj elnevezésű kétnapos rendezvény, amely gazdag kulturális-szórakoztató és gasztronómiai programokat kínál a turistáknak. Magánszállás kínálat: 585 szoba, apartman és 8 pihenőház. Fažana és Vodnjan Fažana egy kellemes halászfalu, innen indulnak a kirándulóhajók a Brijuni Nemzeti Parkba. A vendégek a halhoz kötődő népünnepélyek egyikén - a Szardellafesztiválon vagy a Brodet Fesztiválon - mulathatnak. Pulától tíz kilométernyire fekszik Vodnjan városa, melynek a szentek múmiáit is őrző Szt. Balázs-temploma mellett lévő 60 m -es harangtornya a legmagasabb Isztriában. Augusztus közepén kerül megrendezésre Vodnjanban a Bumbarska fešta elnevezésű népi vigasság.

11 ITALY SLOVENIA Savudrija Umag Buje Novigrad Tar-Vabriga Poreč Funtana Vrsar Rovinj Vodnjan Fažana Pula Buzet Pazin Labin Rabac Medulin Pula A félsziget legdélebbi részén fekszik a csaknem 60 ezer lakosú legnagyobb isztriai város. Pula ezeréves történelme gazdag tárházának alfája és ómegája az 1. sz.- i római amfiteátrum, amely Isztria legnagyobb ókori építménye. Érdemes ellátogatni a környező Puntizela akváriumába, vagy a Brijuni szigetcsoport Nemzeti Parkba egy üvegfenekű hajón tett kiránduláson pedig betekintést nyerhetünk a tenger élővilágába. Éttermek sora nyújt egyedülálló gasztronómiai élvezetet, az esti órákban pedig sétáljunk el az Arénához, ahol mindig látványos rendezvényekben lehet részünk, a film-fesztiváltól kezdve a színházi előadásokon, operákon, balettelőadásokon át egészen a rock koncertekig. Magánszállás kínálat: 132 szoba, 893 apartman és 8 pihenőház. Pula Vodnjan Isztria 9

12 Isztria 10 Premantura Medulin A Pulától 10 km re fekvő üdülőhely könnyen felismerhető templomtornyának a helység fölé magasodó két hófehér tornyáról. A település közelében tárták fel Nesactium ókori várost, Epulon hisztriai király állítólagos fővárosát. A medulini szigetvilág 11 lakatlan szigetet számlál, melyekre kirándulva az érintetlen természet bájában és varázsában gyönyörködhetünk. Premantura alatt található a Kamenjakcsúcs természetvédelmi terület, amely kiválóan alkalmas fürdőzésre és kerékpározásra. Sétarepülést is tehetünk Medulinból Puláig és vissza. Május 1-én rendezik meg Premanturában a Rákfesztivált, augusztus 10-én pedig Lovrecevo Ünnepét. Banjoléban a nyári idényben a turisták igénybe vehetik a Sunčica idegen nyelvű gyerek játszóház szolgáltatásait. Medulin ismert idegenforgalmi központ, melynek üdülőkörzetében /Pomer, Banjole, Premantura és Pješčana uvala/ számos kiadó szobával és apartmannal várják az utasokat. Magánszállás kínálat: 582 szoba, apartman és 40 pihenőház. Rabac & Labin Az Isztria keleti partján, Labin városka közelében fekvő kiváló üdülőhelynek számító Rabac számos aprókavicsos kis stranddal, valamint a közeli Cres-, Krk- és Rab-szigetre szervezett kirándulásokkal vonzza a turistákat. Medulin Labin a szobrászok és képzőművészek kedvelt találkozóhelye, Rabac szárazföldi részén fekvő Dubrovában pedig hetvennél is több isztriai kőből készült alkotást bemutató szoborpark várja az érdeklődőket. Számos érdekes kulturális-szórakoztató programot rendeznek, mint például a helyi labini folklórszemlét, valamint komolyzenei koncerteket a plébánia templomában. Augusztus közepén Barbanban tartják a Trka na prstenac elnevezésű vitézi játékokat, amely egy, már óta megrendezésre kerülő sajátos kopjás ügyességi verseny. Magánszállás kínálat: 16 szoba, 861 apartman és 31 pihenőház.

13 ITALY SLOVENIA Savudrija Umag Buje Novigrad Tar-Vabriga Poreč Funtana Vrsar Rovinj Buzet Pazin Labin Rabac Vodnjan Fažana Pula Medulin Belső-Isztria A belső-isztriai településeken ódon vagy újépítésű kőházakban kínálnak szállást. A szőlőskertekben, olajfa ligetekben és szántóföldekben gazdag vidéken igen fejlett a vadász- és falusi turizmus, a régió borpincéinek nagy része is itt található. A forgalmas utaktól távol a látogatók élvezhetik a gyalog- és kerékpárutakon tett kirándulásokat, kipróbálhatják az édesvízi halászatot, a szabad sziklamászást vagy a barlangkutatás kalandjait. Számos kis vendéglőben kínálják a helyi specialitásokat és a házi borokat. Rabac Pazin Buje a Mirna folyótól a Dragonja folyóig terül el, az utóbbi egyben a horvát szlovén határt jelöli. Buzet - a Mirna folyó völgye felett, dombon épült. Pazin Isztria megye központja, legfőbb nevezetessége a várkastély, amely Isztria legnagyobb és máig fennmaradt középkori erődítménye. Labin Buje Magánszállás kínálat: 46 szoba, 26 apartman és 60 pihenőház. Buzet Isztria 11

14 KVARNER Tengermellék, szigetek, hegységek Minden idényre, minden alkalomra Kvarner 12 Kvarner a legrégebbi idegenforgalmi hagyománnyal rendelkező horvátországi partvidék. Már a 19. században is szívesen pihentek itt az európai uralkodóházak képviselői, ismert és neves művészek. A jelen kor turistái bizonyára nem is csodálkoznak ezen, hiszen a Kvarner egy nem mindennapi természeti egység, amelyben csodálatos harmóniában egyesül a tagolt partvonal a horvát tengermellék festői szigeteivel, a háttérben pedig a Gorski kotar hegység és Lika zöldellő vidéke magasodik. Ez a terület a közép-európai és a mediterrán kultúra találkozási pontja. A családi szálláskiadás itt szintén sokéves hagyományokkal büszkélkedik. A tengermelléki, hegyvidéki és likai emberek nagyon is jól tudják, hogy hogyan tegyék vonzóvá és kellemessé saját otthonukat és hogy a kiadott szobába, apartmanba, panzióba vagy üdülőházba hogyan lopjanak be egy kis családias légkört. Az ilyen családias szállás igen kedvelt a turisták körében, így nem csoda, hogy a területen található mint egy 145 ezer szállásegységből csaknem 65 ezer magánszálláshelyet tartanak nyilván. Opatiai Riviéra Az Opatijai Riviéra üdülőhelyeivel éjszakánként pislákoló szentjánosbogarak füzéreihez hasonlatos, ott az Učka - hegység és a tenger hullámainak ölelésében elterülő tengerparton. Közülük a legfényesebb gyöngyszem Opatija (Abbázia), amelyet a tenger bécsi udvarának is neveznek előkelő villái, neoklasszicista szállodái, elbűvölő Ičići Lovran Opatija parkjai miatt. A vendégek itt egész évben azokon az ösvényeken sétálgathatnak, melyeken a múltban királyok és császárok, grófok és főhercegek korzóztak a kaméliák, pálmák, magnóliák árnyékában. Továbbhaladva a tengerparton az egykori bécsi nagyvilági hangulat végigkíséri az utazót a Riviéra többi kisvárosában is. Magánszállás kínálat: 841 szoba, 814 apartman és 14 pihenőház. Üdülőhelyek: Opatija, Matulji, Ičići, Lovran, Medveja és Mošćenička Draga. Rendezvények: karneválok januárban és februárban, MEA - Mittell Abazzia júniusban, Cseresznyenapok júniusban, Liburnia Jazz Fesztivál júliusban, Marunada októberben.

15 SLOVENIA Opatija Rijeka Crikvenica Ogulin Krk Novi Vinodolski Cres Krk Cres Rab Rijeka és vidéke Rijeka nem csupán a Kvarner közlekedési, közigazgatási és gazdasági központja, hanem egy különlegesen gazdag politikai és kulturális hagyományokkal rendelkező, lenyűgöző történelmi kincseket rejtő város is. Csupán a 20. sz. során nem kevesebb, mint hét államhoz tartozott. Itt találták fel a torpedót, itt kapták elsőként lencsevégre a levegőben repülő puskagolyót. Itt született J. P. Kamov, a legnevesebb horvát avantgárd költő, I. Zajc, a horvát opera szülőatyja, és innen indult L. Matačić karmester nemzetközi karrierje. A rijekai hisztorikus, szecessziós és modern paloták az őket megálmodó magyar, osztrák, olasz és horvát származású építészeknek Rijeka Trsat Rijeka Kostrena állítanak emléket. Rijekát az attraktív, kétszintes, nyitott városnéző buszokról is megtekinthetjük, melyeken tíz nyelv közül választhatunk. Magánszállás kínálat: 137 szoba, 125 apartman és 5 pihenőház. Üdülőhelyek: Rijeka, Kastav, Kostrena, Čavle, Bakar, Kraljevica és Jelenje. Rendezvények: Rijekai Karnevál februárban, Kisszínpadok Nemzetközi Fesztiválja májusban, Fiumanka Nemzetközi Vitorlás Regatta júniusban, Rijekai Nyári Éjszakák (június/július) Nyár a Gradinán (június-szeptember). INFORMÁCIÓK: Idegenforgalmi közösség Tengermelléki-Fennsíki Megye Nikole Tesle 2 HR Opatija Tel.: Fax: Kvarner 13

16 Selce Jadranovo Crikvenica Novi Vinodolski Kvarner 14 Crikvenicai Riviéra Az örökké zöldellő tájban, ott ahol a balzsamos tengeri levegő keveredik a hegyi fuvallatokkal - itt búvik meg Crikvenica, a kvarneri partvidék egyik legvonzóbb üdülővárosa. Már a 19. században is népszerű volt azok körében, akik egy kis felüdülésre vágytak; erről számos történelmi villa és szálloda is tanúskodik. Az előkelő vendégek listáján koronás fők, színésznők és bárónők nevei szerepelnek, így érthető, hogy, Crikvenica már a múltban is mondén helynek számított. A mai vendégek természetesen élvezik a régmúlt idők hangulatát, csakúgy mint a kristálytiszta tengert. Rendezvények: Sport- és szórakoztató hét júliusban, Crikvenicai Napok, Halász hét augusztusban, Vigasságok a Selcei tengerparti sétányon júliusban és augusztusban, Selce open Vitorlásregatta, Jadranovoi Napok - Jakovlja júliusban. Magánszállás kínálat: 1632 szoba, 1633 apartman és 11 pihenőház. Novi Vinodolski Riviéra Novi Vinodolski városkának irigylésre méltó kulturális múltja van, itt fogalmazták meg a 18. században a Vinodolski törvénykönyvet, a legrégibb horvát jogi dokumentumot. Novi Vinodolski a híres Mažuranić család városa; ebből a családból mintegy két évszázadon keresztül kerültek ki a horvát irodalom meghatározó alakjai, közülük is a legismertebb Ivan Mažuranić bán, a költő. Novi Vinodolski ugyan csak a turisták városa is, akik szívesen keresik fel a városkát és a környező településeket a kellemes éghajlat miatt. Annál is inkább, mert az idelátogatókat a partvidéken 22 km-nyi tengerparti strand és sétány, az erdős vidéken pedig a természeti csodák sora várja, melyek egyremásra az aktív pihenésre csábítanak, ráadásul gyönyörű panoráma nyílik a Frangepánok több kastélyára is. Magánszállás kínálat: 886 szoba, 1111 apartman és 63 pihenőház. Üdülőhelyek: Crikvenica, Selce, Jadranovo, Dramalj, Novi Vinodolski és Vinodolska. Rendezvények: Harley Davidson találkozó áprilisban, Nyári Nemzetközi Karnevál júliusban, Vinodoli Nyári Esték júliusban és augusztusban, Vinodol rózsája augusztusban, Fügenapok szeptemberben.

17 Opatija Cres Krk Krk Crikvenica Novi Vinodolski Cres Rab Mali Lošinj Baška Krk sziget Krk szigetet számos ok miatt nevezik arany szigetnek. Az egyik természeti gyümölcseinek gazdagságában keresendő: szűz olíva olaj, a napfénnyel átitatott žlahtina bor, kőkerítés mellett legelő bárányok, a halászlámpa körül nyüzsgő halrajok. Második a glagolitaírás fennmaradt emlékeinek gazdagsága, mivel, hogy Krk a horvát glagolita írásbeliség központja volt. Harmadik ok: a szigetről származó számos autentikus történelmi legenda, melyek az ókori műemlékek maradványai között, a Frangepánok kastélyaiban, a kosljuni kolostor muzeológiai gyűjteményeiben lelnek hallgatóságra. És nem utolsó sorban azért is nevezik arany szigetnek, mert lenyűgöző idegenforgalmi lehetőségekkel rendelkezik. A szigetet már a 19. században felfedezték a vendégek, és a mai napig élvezik strandjait, a megbúvó öblöket, a helyi konyhaművészet remekeit. Vrbnik Jurandvor - Baška Magánszállás kínálat: 3853 szoba, 4454 apartman és 8 pihenőház. Üdülőhelyek: Omišalj, Njivice, Malinska, Krk, Punat, Baška, Vrbnik, Dobrinj és Šilo. Rendezvények: Borfesztivál májusban; Krki nyári rendezvények júliusban és augusztusban; Krki vásár augusztusban; Halásznapok-Punat júliusban; Olivabogyó napok novemberben, Fekete bárány májusban; Baškai Kulturális Nyár - különböző rendezvények, koncertek, szórakoztató programok klapák, folklór; Krk szigeti bornapok - Vrbnik augusztusban. Stara Baška Kvarner 15

18 Cres Veli Lošinj Susak Mali Lošinj Cres Kvarner 16 Cres sziget Cres azon adriai szigetek egyike, ahol szinte megállt az idő: mintha egy ismeretlen személy időutazássá változtatta volna. A természet itt már évezredek óta érintetlen, a látogató mélyet szippanthat a mediterrán növényzet balzsamos illatából és láthat itt fakó keselyűt, amely a legtöbb európai országban már régen kihalt. A cresi települések kis utcáin sétálva úgy érezzük, mintha az ókorba térnénk vissza, hiszen itt sétáltak őseink is csaknem két-, három-, vagy talán már négyezer évvel ezelőtt. Az olajfák és a sajt, a bor és a strandok élvezete közben ki szeretne kimaradni egy ilyen időutazásból? Magánszállás kínálat: 268 szoba, 463 apartman és 11 pihenőház. Losinj sziget Lošinj a Nap kedvence, az egyik legnaposabb mediterrán sziget. Való igaz, hogy az alkotó ember is megtette a magáét, örökül hagyva a mai vendégeknek az évszázados fenyőerdőket, a világ megannyi tájáról ideszármazott pompás növényeket a parkokban. A kellemes klíma már a 19. században is idevonzotta az osztrák nemességet, amelyre a még ma is előkelő villák és szállodák emlékeztetnek. A kékvérű urak a Napos-, Ezüst-, Aranyöböl (Sunčana, Srebrna, Zlatna uvala) egyikében élvezték a tengert. Egyesek tekintélyes elődeik nyomdokait követve sietnek ide, míg mások lenyűgözve figyelik a sziget körül itt-ott felbukkanó delfinrajokat. Magánszállás kínálat: 370 szoba, 1120 apartman és 18 pihenőház. Üdülőhelyek: Cres, Punta Križa, Valun, Lubenice, Beli, Martinšćica, Osor, Nerezine, Veli Lošinj és Mali Lošinj. Rendezvények: Lubenicei és Osori Zenés Esték júliusban és augusztusban, Lošinji regatta augusztus első hétvégéjén, Delfinek Napja augusztusban, Lošinj Illatai és Ízei - egész éven át tartó rendezvénysorozat.

19 Opatija Rijeka Crikvenica Novi Vinodolski Krk Cres Cres Rab Rab Mali Lošinj Rab sziget Rab egy igazi mediterrán sziget, amely nyáron százával kínálja a turistáknak a jobbnál jobb programokat, míg télen békés atmoszférájával és kellemes klímájával jótékonyan pihenteti a nagyvárosi rohanásban megfáradt embereket. A turistákat itt idilli öblök, fövenyes tengerpart, fenyvesek, több száz éves parkok, római műemlékek, román stílusú harangtornyok várják. Amennyiben ruhátlanul is szeretnének megmártózni a tengerben, jó ha tudják, hogy Rab az adriai naturizmus előfutára volt. Sőt mi több a mezítelen fürdőzést saját példájával az egyik angol király is ösztönözte. Magánszállás kínálat: 2120 szoba, 3420 apartman és 19 pihenőház.; Üdülőhelyek: Rab, Lopar, Kampor, Supetarska Draga, Barbat, Banjol; Rendezvények: Rabi Fieszta júliusban, Rabi Lovagi Torna, Rabi zenés est - május, június, július, augusztus. Rab Kvarner 17

20 Kvarner 18 Ravna Gora Stara Sušica Gorski kotar Nyaranta zöldellő erdők, télen pedig hófödte hegycsúcsok - Gorski kotar azokat a turistákat várja, akik háborítatlan nyugalomban szeretnék élvezni a természet csodáit, átadva magukat a kristálytiszta hegyi levegőnek. Várják őket a parkerdők, a védett környezet, a különleges természeti és geomorfológiai rezervátumok, valamint mind ezt megkoronázva a Risnjak Nemzeti Park. Testünket és lelkünket felfrissítendő, válasszuk az aktív pihenést valamely mesés hegyi folyó mellett, sétáljunk fel a ragyogó kilátókig, ereszkedjünk alá a hegyi barlangok titokzatos világába, válasszuk valamelyik téli sportot, melyhez itt minden feltétel adott. Magánszállás kínálat: 102 szoba, 99 apartman és 29 pihenőház. Üdülőhelyek: Čabar, Delnice, Fužine, Lokve, Ravna Gora, Skrad, Vrbovsko, Mrkopalj és Brod Moravice. Rendezvények: Arany pisztráng horgászverseny áprilisban, Camo pokal és országos Íjász Bajnokság májusban, Camo pokal 3D Íjász Európa Kupa júniusban, INA ČABAR 2008 Hegyi autóverseny júliusban, Fužinei Nyár , Békák Éjszakája áprilisban, POJ (gyalogosan a tó körül), BOJ (biciklivel a tó körül) augusztusban, Zeleni vir Íjásztorna augusztusban, Rétesnapok Zeleni vir-ben augusztusban.

21 Karlovac Duga Resa LIKA - KARLOVAC Ogulin Slunj Plitvička jezera Otočac Pag Gospić Velebit Lika Ha csak egyszer is ellátogatunk Likába, magunk is tanúsíthatjuk azt, hogy ezen elbűvölő hegyi vidék neve bizonyára a kelta likis / szép föld / szóból ered. Lika a sűrű erdők, bőségesen termő legelők, kristálytiszta vizek, a tájjellegű építészet fennmaradt építményeinek vidéke, ahol az érintetlen termőföldből származó bio - termékekből készítik el az ételt. A Gacka folyó lélegzetelállítóan szép völgye, a 16 elbűvölő tóból álló Plitvicei tavak - Nemzeti Park, pedig az UNESCO világörökség része. A Velebit hegységet, amelyről káprázatos kilátás nyílik, fenséges szépsége miatt a nemzeti parkok parkjának nevezték ki. Az Észak-Velebit Nemzeti parkban különleges botanikus és geomorfológiai rezervátumok találhatók. Magánszállás kínálat: 1487 ágy különböző objektumokban. Üdülőhelyek: Plitvicei tavak, Gospić és Otočac. Karlovac Karlovác vidéke főként a Horvátország síkvidéke és hegyvidéke közötti tranzit területként ismert. Karlovác városa a csillag alakban megépített reneszánsz erődből született. Napjainkban részben a többszázéves gesztenyefák határolta parkok és sétányok alakítják. A városon kívül a Korana, Kupa, Dobra és Mrežnica folyók nyújtotta aktív pihenési formák, azaz a fürdőzés, az evezés, a pecázás, a kajakozás és kenuzás csábítanak, illetve az a fajta laza kikapcsolódás, amely a vidék és a főként népi értékeket felsorakoztató gazdag kulturális örökség együtteséből fakad. Arról, hogy az idelátogatók figyelmét leginkább a népi örökség kelti fel, Ogulin városa is tanúskodik. A jelmezes kleki boszorkányok a helyi legendáriumot idézik meg, míg az Ogulini Fesztiválon a horvát Andersen-ként is aposztrofált Ivana Brlić Mažuranić írónő meséi elevenednek meg. Észak-Pag A festői Pag éppen különlegességével hódít. A sziget északi része a novaljai strandról marad emlékezetes, hiszen itt minden vendég visszatérhet az alapvető természeti elemekhez: a tengerhez, a naphoz és a kőhöz. Pagon a valóban nem mindennapos természettel való összeolvadás érzését tovább gazdagítják a kulináris élvezetek: kóstolják csak meg a pagi roston sült bárányt vagy a pagi sajtot! Magánszállás kínálat: 1200 szoba és 2310 apartman. Üdülőhelyek: Novalja, Lun, Stara Novalja. INFORMÁCIÓK: Lika-Senj Megye Idegenforgalmi Közössége Budačka 12, HR Gospić, Tel./fax: Karlovac Turistairoda, tel: Slunj Turistairoda, tel: , Rakovica járás Turistairoda, , Duga Resa Turistairoda, 047/ , Ogulin Turistairoda, 047/ , Karlovac megye Idegenforgalmi Közössége Ambroza Vraniczanya 6 HR Karlovac Tel: , Fax: Lika - Karlovac 19

22 DALMÁCIA - ZADARI RÉGIÓ Szigetvilág Dalmácia - Zadari régió 20 Zadar Zadar Kumenat Starigrad Biograd Sv. Filip i Jakov Zadar - part menti vidék Kontrasztokban s fel nem fedezett tájakban bővelkedő, 3000 éves történelmi múltra visszatekintő vidék; itt van a Vrana- tó, amely Horvátország legnagyobb természetes tava, itt sorjáznak a homokos lagúna jellegű strandok Nin környékén, itt vannak a legmagasabb sziklaszirtek az Adrián és a Cerovačka pećina barlangjai. A régióban illetve környékén összesen 5 nemzeti park és három természeti park található, melyek közül a Velebit ban megkapta az UNESCO-tól a bioszféra világrezervátuma címet. A part menti övezet előtt a Velebiti csatornától a nini lagúnán át a Biogradi tengermellékig szigetek százai sorjáznak. Önt színvonalas magánszállás várja, a dalmát konyha eredeti ízeivel a mediterrán hangulatú településeken és kisvárosokban. Üdülőhelyek: Zadar, Kožino, Petrčane, Bibinje, Sukošan. Magánszálláshely kínálat: 1084 szoba és 1188 apartman. Rendezvények: Zenés Estek a Szt. Donátban július/augusztus Zadari Álmok - nemzetközi új színház fesztivál augusztus eleje, Zadari Színházi Nyár - július/augusztus. Velebit-alja, a Vrana-tó melletti Nin és a síkság A Velebit-hegység és a tenger találkozásánál, ott, ahol akár egyazon napon strandolhatunk és hegyet is mászhatunk, található a Velebitalja vidék. Aktív pihenési lehetőségek a hegymászáson kívül: freeclimbing, gyaloglás a Paklenica Nemzeti Parkban, vadvízi evezés, kajakozás és kenuzás a közeli Zrmanja folyón és annak mellékfolyóján a Krupán. Nin környéke igen kedvező a családi nyaralásra, az alacsony vízállás miatt ugyan is a víz mindig valamivel melegebb, mint a nyílt tengeren.

Bulgária. facebook.com/eurolineshungary. Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM

Bulgária. facebook.com/eurolineshungary. Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM Bulgária A Napospart Bulgária legszebb partszakasza, ahol 8 km hosszan terül el az aranysárga homokos strand, néhol homokdűnékkel kiegészülve, a tenger vize

Részletesebben

AZ EZER SZIGET ORSZÁGA

AZ EZER SZIGET ORSZÁGA AZ EZER SZIGET ORSZÁGA Hazánkhoz legközelebb a horvát tengerpart fekszik a kedvelt külföldi célpontok közül. Természeti szépségeit rendkívüli gazdagság jellemzi. Kristálytiszta, kék tenger, erdővel borított

Részletesebben

Isztria. Porec Vrsar. Rovinj. Bale. Pula. Uvala POREČ HR0202

Isztria. Porec Vrsar. Rovinj. Bale. Pula. Uvala POREČ HR0202 Isztria Horvátország az ezer sziget országa. 2000 km hosszan elnyúló tengerpartja, csodás üdülőhelyei méltán teszik az egyik legkedveltebb nyaralási célponttá. De a fürdőzés mellett számos építészeti remeket,

Részletesebben

Horvátország legszebb strandjai

Horvátország legszebb strandjai Horvátország legszebb strandjai ISZTRIA legszebb strandjai: 1.: Bijeca - Medulin. Több szép homokos strandja is van, de ez a legismertebb, a legjobban ellátott és kiépített. Sokak szerint Horvátország

Részletesebben

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán.

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán. HORVÁTORSZÁG - Omiš NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): A ház az aprókavicsos tengerparttól 200 m-re, a homokos tengerparttól, valamint Omiš központjától 700 m-re helyezkedik el. A ház teljesen új, modern berendezéssel

Részletesebben

2 és 3 SZÁLLODÁK. 30.06.-14.07. 18.08.-01.09. 14.07.-18.08. 1/2 PN НВ 27 29 42 48 1/2 standard НВ 28 31 43 49 1/2 BLCTN, AC НВ 31 37 49 54

2 és 3 SZÁLLODÁK. 30.06.-14.07. 18.08.-01.09. 14.07.-18.08. 1/2 PN НВ 27 29 42 48 1/2 standard НВ 28 31 43 49 1/2 BLCTN, AC НВ 31 37 49 54 1000 ÚT Utazási Iroda HORVÁTORSZÁG 2007. 2 és 3 SZÁLLODÁK Az árak EUR-ban/fő. Forintban történő fizetésnél alkalmazott árfolyam: Kereskedelemi és Hitelbank napi valuta eladási jegyzése. RÖVIDíTÉSEK: 1/2=

Részletesebben

A szálláshelyeket kizárólag a Posta Csoport dolgozói és velük utazó hozzátartozók vehetik igénybe

A szálláshelyeket kizárólag a Posta Csoport dolgozói és velük utazó hozzátartozók vehetik igénybe POSTA PALETTA ZRT. 1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6. Tel: +36 40/201-043 Fax: +36 1/288-1508 E-mail: info@postautazas.hu www.postautazas.hu Horvát Szakszervezeti ajánlatok 2016. NYÁR A szálláshelyeket kizárólag

Részletesebben

Horvátország árlista. Horvátország. érvényes: 2015. július 31-ig. 2015 Tavasz, Nyár és Ősz www.budavartours.hu/horvatorszag. A d.

Horvátország árlista. Horvátország. érvényes: 2015. július 31-ig. 2015 Tavasz, Nyár és Ősz www.budavartours.hu/horvatorszag. A d. 2015 Tavasz, Nyár és Ősz /horvatorszag Horvátország árlista érvényes: 2015. július 31-ig. Nagykanizsa M7 A4 Magyarország E71 Zágráb A7 Umag Opatija A6 E65 Porec Njivice Kraljevica Crikvenica A1 Rabac Selce

Részletesebben

Az alábbi tájékoztató a Neckermann szerződési feltételeinek a részét képezi!

Az alábbi tájékoztató a Neckermann szerződési feltételeinek a részét képezi! Autóbuszjegyek foglalása 2016 NYÁR Az idei szezonban sem lesz lehetőség az autóbuszjegyek rendszerben történő foglalására. Minden megrendelést manuálisan kezelünk, így a foglalási szándékokat a szabad

Részletesebben

A Posta Csoport dolgozói részére a részvételi díjból további 5 % kedvezményt biztosítunk!

A Posta Csoport dolgozói részére a részvételi díjból további 5 % kedvezményt biztosítunk! POSTA PALETTA ZRT. Székhely:1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6. Levelezési cím: 1442 Budapest Pf.:90. Tel: +36 40/201-043 Fax: +36 1/288-1508 E-mail: info@postautazas.hu www.postautazas.hu Horvátországi ajánlatok

Részletesebben

10. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely

10. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely 10. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely Európa egyik legszebb, szigetekkel, félszigetekkel tagolt tengerpartja a horvát partszakasz. A közép-dalmáciai részre, az Adriai-tenger partjára invitálja immár

Részletesebben

8. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely

8. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely 8. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely Európa egyik legszebb, szigetekkel, félszigetekkel tagolt tengerpartja a horvát partszakasz. A közép-dalmáciai részre, az Adriai-tenger partjára invitálja immár

Részletesebben

Istria Tours 94 saját magánapartman. exkluzív ajánlat! Istria Tours 94 tipp. típusapartman. nászutas. gyerekbarát. légkondícionált

Istria Tours 94 saját magánapartman. exkluzív ajánlat! Istria Tours 94 tipp. típusapartman. nászutas. gyerekbarát. légkondícionált Tartalom Utazási feltételek 2. Apartman információk 2. Isztriai-félsziget 3. Umag, Porecs 3. Rovinj, Pula 4. Rabac 6. Opatija, Lovran 7. Kvarner-öböl 7. Kraljevica 7. Crikvenica, Selce 8. Omisalj, Malinska

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG. Autóbuszjegy ára oda-visszaútra: Budapest - Umag - Poreč Rovinj Pula - Medulin: 24 900 Ft/fő, gyermek 12 éves korig 14 900 Ft/fő.

HORVÁTORSZÁG. Autóbuszjegy ára oda-visszaútra: Budapest - Umag - Poreč Rovinj Pula - Medulin: 24 900 Ft/fő, gyermek 12 éves korig 14 900 Ft/fő. HORVÁTORSZÁG Egy festői szépségű ország, amelyet a természet mérhetetlen gazdagsággal áldott meg. Viharos történelmi eseményeinek köszönhetően műemlékekben igen gazdag. Több évszázados városaiban a látogatók

Részletesebben

Tele túraútvonalakkal

Tele túraútvonalakkal Turisztikai információk Horvátország térképpel Tele túraútvonalakkal Ne az életed töltsd fel napokkal, hanem a napjaid élettel. fedezd fel a te történeted a horvatorszag.hr-en 9 1 2 7 3 4 3 8 10 Horvátország.

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

4 és 5 SZÁLLODÁK. Az árak EUR-ban/fő. Forintban történő fizetésnél alkalmazott árfolyam: Kereskedelemi és Hitelbank napi valuta eladási jegyzése.

4 és 5 SZÁLLODÁK. Az árak EUR-ban/fő. Forintban történő fizetésnél alkalmazott árfolyam: Kereskedelemi és Hitelbank napi valuta eladási jegyzése. 1000 ÚT Utazási Iroda HORVÁTORSZÁG 2007. 4 és 5 SZÁLLODÁK Az árak EUR-ban/fő. Forintban történő fizetésnél alkalmazott árfolyam: Kereskedelemi és Hitelbank napi valuta eladási jegyzése. RÖVIDíTÉSEK: 1/2

Részletesebben

Ivan Apartments Srima

Ivan Apartments Srima KEDVEZMÉNYES HORVÁTORSZÁGI NYARALÁS TAGJAINK RÉSZÉRE! Ivan Apartments Srima Három apartman várja tagjainkat Srimán (Vodice). Srima egy kisebb turisztikai helység közvetlen Vodice közelében a (dalmát) tenger

Részletesebben

Kirándulási és szabadidő lehetőségek a konferencia résztvevőinek családtagjai és kísérői számára

Kirándulási és szabadidő lehetőségek a konferencia résztvevőinek családtagjai és kísérői számára HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES SOIL SCIENCE, WATER MANAGEMENT AND CROP PRODUCTION COMMITTEE, PLANT PROTECTION COMMITTEE 15 th ALPS-ADRIA SCIENTIFIC WORKSHOP 25 th April 30 th April 2016, Mali Losinj, Croatia

Részletesebben

05.24-06.21 09.06-09.13. Prémium Apartman 4 fő esetén 4 400 6 800 10 700 13 100 14 600. Szuperior Apartman 4 fő esetén 4 000 6 200 9 700 11 900 13 300

05.24-06.21 09.06-09.13. Prémium Apartman 4 fő esetén 4 400 6 800 10 700 13 100 14 600. Szuperior Apartman 4 fő esetén 4 000 6 200 9 700 11 900 13 300 Az ár tartalmazza: egyéni közlekedéssel 1 éjszaka szállás az adott ellátással Autóbuszos közlekedés pénteki indulással/szombati érkezéssel: BUDAPEST-DALMÁCIA útvonalon 2014. június 6 szeptember 20./utolsó

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG HORVÁTORSZÁG

HORVÁTORSZÁG HORVÁTORSZÁG HORVÁTORSZÁG NCIAORSZÁG SVÁJC AUSZTRIA SZLOVÉNIA HORVÁ VÁT ORSZÁG MAGYARORSZÁG BOSZNIA HERCEGO VINA SZERBIA ROMÁNIA KORZIKA SZARDÍNIA OLASZORSZÁGO SZICÍLI CÍLIA MON ONTE- NEGRO ALBÁ BÁNIA GÖRÖGORSZÁG ALGÉRIA

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Turisztikai információk Horvátország térképpel

Turisztikai információk Horvátország térképpel Turisztikai információk Horvátország térképpel gratis HU www.horvatorszag.hr 9 1 2 7 3 4 3 8 10 Horvátország. 6 1. ISZTRIA. A VILÁG LEGKISEBB VÁROSAINAK ÚTJAI. 2. KVARNER. AZ ILLATOZÓ RIVIÉRÁK ÉS SZIGETEK

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

newsletter Tartalomjegyzék AZ AJÁNLATOK TARTALMA BERUHÁZÁSOK BEMUTATJUK MI A VILÁGBAN ÉRDEKESSÉGEK

newsletter Tartalomjegyzék AZ AJÁNLATOK TARTALMA BERUHÁZÁSOK BEMUTATJUK MI A VILÁGBAN ÉRDEKESSÉGEK newsletter Tartalomjegyzék AZ AJÁNLATOK TARTALMA Új ajánlatunk 240 kilométer hosszú szárazföldi turizmushoz 2 Megnyitották 3 Novi Vinodolski: Horvátország legnagyobb kongresszusi központja, és 4 e: Molnár

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG MONTENEGRÓ

HORVÁTORSZÁG MONTENEGRÓ HORVÁTORSZÁG MONTENEGRÓ adriamester.hu HORVÁTORSZÁG ÉS MONTENEGRÓ Isztria Bővebb kínálatunk, illetve kedvezményes üdülő programjaink (időszakos, hétvégi/ünnepi és last minute akciók) a www.adriamester.hu

Részletesebben

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE POREC Egyike a leglátogatottabb isztriai fürdőhelyeknek. A tengerpart legrégibb városai közé tartozik. Művészettörténeti ritkasága a VI. századból származó, bizánci stílusban épített, mozaikokkal díszített

Részletesebben

www.horvatorszag.hr HORVÁT IDEGENFORGALMI KÖZÖSSÉG KÜLKÉPVISELETEI ÉS KIRENDELTSÉGEI

www.horvatorszag.hr HORVÁT IDEGENFORGALMI KÖZÖSSÉG KÜLKÉPVISELETEI ÉS KIRENDELTSÉGEI www.horvatorszag.hr HORVÁT IDEGENFORGALMI KÖZÖSSÉG KÜLKÉPVISELETEI ÉS KIRENDELTSÉGEI HRVATSKA TURISTIČKA ZAJEDNICA Iblerov trg 10/IV, p.p. 251 10000 ZAGREB, HRVATSKA Telefon: +385 1 46 99 333 Telefaks:

Részletesebben

28. oldal Grado, Hotel Adria (IOA 0250)

28. oldal Grado, Hotel Adria (IOA 0250) Italien 28. oldal Grado, Hotel Adria (IOA 0250) Parkolás a szálloda parkolójában korlátozott számban, lekérésre. 100 m-re a szállodától őrzés nélküli,ingyenes parkoló van. 38. oldal Lignano Pineta, Reihenvillen

Részletesebben

Útlemondási biztosítás Fontos! Ellentétben minden más árualapunkkal, az autóbuszjegyek részvételi díja NEM tartalmazza az útlemondási biztosítást!

Útlemondási biztosítás Fontos! Ellentétben minden más árualapunkkal, az autóbuszjegyek részvételi díja NEM tartalmazza az útlemondási biztosítást! Autóbuszjegyek foglalása 2014 NYÁR Az idei szezonban sem lesz lehetőség az autóbuszjegyek rendszerben történő foglalására. Minden megrendelést manuálisan kezelünk, így a foglalási szándékokat a szabad

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában,

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, MEDULIN KIEMELT 15 Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, szépen gondozott kertben, a központtól kb. 200 m-re. Strand: homokos, kavicsos kb. 600 m-re;

Részletesebben

Horvát Marinák GRATIS

Horvát Marinák GRATIS Horvát Marinák GRATIS Horvát Marinák Az Adriai-tenger nagyobb részt horvát fennhatóság alá tartózó keleti partvidéke - az Isztriai-félsziget legnyugatabbra fekvő pontjától egészen Dalmácia legdélebbi

Részletesebben

GYVTE HÍRLEVÉL 2016/1.

GYVTE HÍRLEVÉL 2016/1. GYVTE HÍRLEVÉL 2016/1. Tisztelt Egyesületi Tagok! Szeretettel köszöntök minden kedves tagunkat az egyesület elnöksége és túravezetői nevében a 2016-os évben. Egy újabb tartalmas évet zárva ismét gazdag

Részletesebben

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE LOVRAN horvátország, KVARNER ÉS SZIGETEI Opatijától kb. 6 km-re dél-nyugatra található fürdőhely. A két települést tengerparti sétány köti össze. A nyugalmat árasztó, hangulatos kisvárosból számos kirándulási

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK

HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK HORVÁTORSZÁG 2015 MEDULIN: NARANCSMAG APARTMANOK Strandhoz közel fekvő, kényelmes, pénztárcabarát apartmanok. Fekvése: a barátságos apartmanház Medulinban található. Tengerpart: aprókavicsos, lassan mélyülő

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

A szálláshelyeket kizárólag a Posta Csoport dolgozói és velük utazó hozzátartozók vehetik igénybe. Utolsó módosítás: 2015.05.22.

A szálláshelyeket kizárólag a Posta Csoport dolgozói és velük utazó hozzátartozók vehetik igénybe. Utolsó módosítás: 2015.05.22. A szálláshelyeket kizárólag a Posta Csoport dolgozói és velük utazó hozzátartozók vehetik igénybe Utolsó módosítás: 2015.05.22. Érdeklődni a Posta Paletta Zrt. irodájában 1138 Budapest Dunavirág u. 2-6.

Részletesebben

Utolsó módosítás: 2015.06.22. Érdeklődni a Posta Paletta Zrt. irodájában. 1138 Budapest Dunavirág u. 2-6. (2-4-05) Tel: +36-40/201-043

Utolsó módosítás: 2015.06.22. Érdeklődni a Posta Paletta Zrt. irodájában. 1138 Budapest Dunavirág u. 2-6. (2-4-05) Tel: +36-40/201-043 Utolsó módosítás: 2015.06.22. Érdeklődni a Posta Paletta Zrt. irodájában 1138 Budapest Dunavirág u. 2-6. (2-4-05) Tel: +36-40/201-043 utazas@postapaletta.hu 1 Tartalomjegyzék Kiegészítő információk...

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka Miért pont Megyer? Megyeri sonka Mondhatnánk azt is, hogy csak, de ez túl cinikus lenne és mi nem vagyunk ilyenek. Azt is mondhatnánk még, hogy azért, mert itt Neked jó és punktum, aminek jelentôs valóság

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG NOVIGRAD - BARBARA APARTMANHÁZ. www.autoclubtravel.hu

HORVÁTORSZÁG NOVIGRAD - BARBARA APARTMANHÁZ. www.autoclubtravel.hu HORVÁTORSZÁG VRSAR - VILLA ORSERA APARTMANHÁZ - magyar tulajdonos! Leírás: Vrsarban, a Poreč melletti csodálatos kisvárosban található szép, igényes apartmanház, csodálatos körpanorámával az öbölre. A

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ)

LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ) LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ) Ezt a nyaralási formát, amit már a fejlett Nyugat réges-régen felfedezett elsősorban azoknak ajánljuk, akik kedvelik a természetet, szeretik a tenger

Részletesebben

utazás: Egyénileg Autóbusszal az ezer sziget országa

utazás: Egyénileg Autóbusszal az ezer sziget országa az ezer sziget országa Hazánkhoz legközelebb a horvát tengerpart fekszik a kedvelt külföldi célpontok közül. Természeti szépségeit rendkívüli gazdagság jellemzi. Kristálytiszta, kék tenger, erdővel borított

Részletesebben

LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ)

LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ) LAKÓKOCSIS NYARALÁS KÖZÉP-DALMÁCIÁBAN DUĆEBAN (OMIŠ) Ezt a nyaralási formát, amit már a fejlett Nyugat réges-régen felfedezett elsősorban azoknak ajánljuk, akik kedvelik a természetet, szeretik a tenger

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

Horvátország. Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. gratis. www.horvatorszag.hr. magyar IMÁZS KATALÓGUS

Horvátország. Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. gratis. www.horvatorszag.hr. magyar IMÁZS KATALÓGUS Horvátország Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. www.horvatorszag.hr gratis IMÁZS KATALÓGUS magyar Horvátország E z az ezer sziget országának, a csodálatos természetnek, a gazdag örökségnek

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

A Kikládok gyöngye A Rocky Retreat luxusvilla

A Kikládok gyöngye A Rocky Retreat luxusvilla A Kikládok gyöngye A Rocky Retreat luxusvilla Szöveg: Trencséni Dávid / Építész: Ilias Bratopoulos / Fotó: Costas Vergas Két luxusapartman épült Mykonos, azaz Mükéné szigetén hasonló koncepció alapján

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo LIDO DI JESOLO az Adriai tengerpart egyik legfőbb üdülőhelye, mindössze 21 km-re található az egyedülálló várostól, a nemzetközi kulturális események színházától, Velencétől.

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG - Omiš. NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): 2013. évi árak

HORVÁTORSZÁG - Omiš. NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): 2013. évi árak HORVÁTORSZÁG - Omiš NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): A ház az aprókavicsos tengerparttól 200 m-re, a homokos tengerparttól, valamint Omiš központjától 800 m-re helyezkedik el. A ház teljesen új, modern berendezéssel

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

Horvátország térképe, interaktív térkép, útvonaltervezõ, mûholdas térkép - Map of Croatia

Horvátország térképe, interaktív térkép, útvonaltervezõ, mûholdas térkép - Map of Croatia térképe, interaktív térkép, útvonaltervezõ, mûholdas térkép - Map of Croatia {mosbanner:id=5:left:0} Online, interaktív térképek Térképek, útikönyvek {mosbanner:id=25:left:0} online térképe Angol nyelvû

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET EUROPE - Best practice áttekintés Kijelöltünk 4 régiót, hogy Erdélyt, Kovászna megyét összehasonlítsuk velük mindegyik közülük hasonló imázzsal

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA 1. Ausztrália határai: NY: Indiai-óceán - Afrikától É: Timor-tenger, Arafura-tenger - Óceánia szigeteitől K: Nagy-korallzátony, Csendes-óceán - Amerikától D: Indiai-óceán

Részletesebben

Minőség kiváló árakon! foglaljon online

Minőség kiváló árakon! foglaljon online Minőség kiváló árakon! foglaljon Online TARTALOMJEGYZÉK HORVÁTORSZÁG Isztria Umag 6 Rovinj Porec 8 Novigrad 9 Pula 13 Rabac 11 Kvarner-öböl Opatija 12 Crikvenica Kraljevica 13 Selce 14 Szigetek Rab San

Részletesebben

Krakow 10h. Budapest 3h. Dubo¹evica. Budapest 3h 30. Batina. Miholjac. Petrovo Selo. Beli Manastir. Kopaèki rit. Erdut. Osijek. Beograd 1h 30.

Krakow 10h. Budapest 3h. Dubo¹evica. Budapest 3h 30. Batina. Miholjac. Petrovo Selo. Beli Manastir. Kopaèki rit. Erdut. Osijek. Beograd 1h 30. kurinje Orehovica Èavle Kikavica O¹trovica Vrata Delnice Ancona Zadar Sjeverni Velebit Pescara Split Luèko Buzin Praha 7h 30 Bratislava 4h 30 Mursko Sredi¹æe Dubrava Praha 8h 30 Kri¾ovljanska Wien 4h Trnovec

Részletesebben

Ellátások Horvátországban

Ellátások Horvátországban Ellátások Horvátországban 2006. március 1-jétől hatályos a magyar-horvát szociális biztonsági egyezmény, amely alapján a Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek (biztosítottak, nyugdíjasok

Részletesebben

hajózási információk 2007/2008

hajózási információk 2007/2008 hajózási információk 2007/2008 www.horvatorszag.hr MAGYAR GRATIS HORVÁTORSZÁG Marinák 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. ACI UMAG MARINA NAUTICA NOVIGRAD MARINA ČERVAR PORAT / POREČ

Részletesebben

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

Montenegro a fekete hegyek országa

Montenegro a fekete hegyek országa 198 Montenegro a fekete hegyek országa HERCEG NOVI RISAN TIVAT BUDVA BECICI BAR ULCINJ Montenegró Szerbia szomszédságában található, itt szinte a fellegeket érik a Dinári hegység legmagasabb csúcsai. Önállóvá

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

PHI-PHI NEMZETI PARK - 1 napos kirándulás

PHI-PHI NEMZETI PARK - 1 napos kirándulás PHI-PHI NEMZETI PARK - 1 napos kirándulás 46 kilométerre Phukettől délkeletre, a Malaka szorosban fekszik egy 6 festői szigetből szigetcsoport, a Phi-Phi szigetek. Neve maláj eredetű, bizonyára az erre

Részletesebben

Irány Horvátország Hasznos információk és utazási tippek

Irány Horvátország Hasznos információk és utazási tippek 1 Irány Horvátország Hasznos információk és utazási tippek FONTOS TUDNIVALÓK Alapinformációk Hivatalos megnevezés: Horvát Köztársaság Főváros: Zágráb Terület: 56 542 km 2 Hivatalos nyelv: horvát Pénznem:

Részletesebben

Horvátország. Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. gratis. www.horvatorszag.hr. magyar IMÁZS KATALÓGUS

Horvátország. Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. gratis. www.horvatorszag.hr. magyar IMÁZS KATALÓGUS Horvátország Horvátország, Adria - Ahogy mi mindig is szerettük. www.horvatorszag.hr gratis IMÁZS KATALÓGUS magyar Horvátország E z az ezer sziget országának, a csodálatos természetnek, a gazdag örökségnek

Részletesebben

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző

Részletesebben

HORVÁTORSZÁG HORVÁT ÚTICÉLJAINK. UTAZÁS: Egyénileg Autóbusszal

HORVÁTORSZÁG HORVÁT ÚTICÉLJAINK. UTAZÁS: Egyénileg Autóbusszal HORVÁTORSZÁG HORVÁT ÚTICÉLJAINK Isztria, Kvarner-öböl, Krk-sziget, Rab-sziget, Losinj-sziget, Pag-sziget, Észak-Dalmácia, Közép-Dalmácia, Brac-sziget, Hvar-sziget, Dél-Dalmácia, Korcula-sziget, Plitvicei

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru INDULÁS: 2016/06/17 Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru UTAZÁS HOSSZA: 11 nap UTAZÁS TÍPUSA: Tailormade kaland 1. nap: LIMA Az időeltolódás miatt indulásunk napján megérkezünk Peruba.

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod

Részletesebben

Catánia Sibenik 16.07.2011-tól 28.07.2011-ig 10 db Dufour 44-es hajó 4 ország érintése Házi versenyek Túravezető: Gál József

Catánia Sibenik 16.07.2011-tól 28.07.2011-ig 10 db Dufour 44-es hajó 4 ország érintése Házi versenyek Túravezető: Gál József Catánia Sibenik 16.07.2011-tól 28.07.2011-ig 10 db Dufour 44-es hajó 4 ország érintése Házi versenyek Túravezető: Gál József A vitorlázás nagyszerű dolog. A 21. század emberének már nem elég a strandon

Részletesebben

Közelebb mint gondolná

Közelebb mint gondolná U-000283 HORVÁTORSZÁG Közelebb mint gondolná Kedves Érdeklődő, Örömmel nyújtjuk át irodánk első horvátországi kiadványát, 2014-es FIRST MINUTE katalógusunkat. Akciónk keretein belül most jelentős árelőnnyel

Részletesebben

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN Az 58 m 2 alapterületű két szintes 43. számú apartman Tribergben, a Feketeerdő szívében, egy szálloda komplexum 2. emeletén

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu 1 KANUHURA 5 csillagos luxus sziget. Lhaviyani atoll észak keleti részén található ez a 1.000 m x 200 m s csodálatos hófehér homok partú sziget. Korall zátony 100-150 m - re. A legtökéletesebb partú hibátlan

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru 1. nap: LIMA Az időeltolódás miatt indulásunk napján megérkezünk Peruba. Az esti órákban érkezünk Limába. Szállásunkra utazunk, aminek közelében

Részletesebben

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben