Rendek Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2016

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Rendek Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2016"

Átírás

1 Rendek Maraton RH 2016 Flèche Hongrie Kiskunság Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Dunazug 200 Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Baranya Maraton Randonneurs Hongrie

2 Rendező: Randonneurs Hongrie Székely-Molnár Ákos idejét. A túra végén a kártyát át kell adni a szervezőknek, vagy pedig a kemping recepcióján kell hagyni. Távolság: 323 km Szintemelkedés: 1427 m Szintidő: 20 óra Rajt/cél: Ajka, Kemping (GPS koordináták: ; ) Megközelítése: A 8-as számú főútról Ajka-Bakonygyepesnél Ajka felé kell lekanyarodni. Mindhárom körforgalomnál menj tovább egyenesen, majd pedig már Ajkán, közvetlenül a MOL benzinkút után balra. (A helyes irányt turisztikai tábla is jelzi.) Az út egyenesen a kempinghez vezet. Dátum: április 23. (szombat) Rajt: 5:00 és 6:00 között. Regisztrálni 4:30-tól lehet. Minden résztvevő teljesítményéről oklevelet állítunk ki. Ezt, az érvényesített túrakártyát, valamint (az azt igénylőknek) az érmet később, postai úton küldjük el. Ennek viszonylag hosszú az átfutási ideje, mivel az érmeket és a túrakártyákat érvényesítő matricákat Franciaországból kell megrendelnünk. A BRM 300 a francia Audax Club Parisien teljesítménytúrája, tehát nem verseny. A túra önellátó jellegű. A 20 órás szintidőhöz belső szintidők is tartoznak, melyeket szintén be kell tartani. A belső szintidők esetében is van egy alsó és egy felső időkorlát, tehát túlságosan gyorsan sem szabad teljesíteni a túrát. Az ellenőrző pontokon (így a túra végén az ajkai ellenőrző ponton is!) a túrakártyát le kell pecsételtetni, és rá kell íratni az érkezés ELLENŐRZŐ PONTOK, SZINTIDŐK: Távolság Hely Szintidő (km) 65 Pókaszepetk, Csillag ABC 6:53-9: Őriszentpéter, Coop ABC 8:21-12: Ják, a templomi ajándékbolt és 9:39-15:32 pénztár 230 Fertőd, Pizzéria 11:47-20: Ajka, Kemping 14:00-01:00 FONTOS INFORMÁCIÓK: - Az itinerben található távolságértékek a kerékpárutak használatával számolnak. Ebből adódóan, ha valaki nem használja ezeket, akkor minimális eltérést fog tapasztalni a saját mérése és az itinerben szereplő értékek között. - Az itinerben a kis zöld kerékpáros táblák csak akkor szerepelnek, ha egyébként nem egyértelmű az útirány. - Ha egyedül akarod teljesíteni a túrát, akkor javasolt egy könnyű lakatot magaddal vinni, mivel nem mindegyik ellenőrző állomáson lehet rálátni a biciklikre. AJÁNLOTT SZÁLLÁSHELYEK: - Ajka Kemping ( mely egyúttal a start és cél is. - További szálláslehetőségeket l. a honlapon a túra leírásánál.

3 PARKOLÁSI LEHETŐSÉGEK: A kemping előtt nagyszámú ingyenes parkolóhelyet fogsz találni. KRESZ SZABÁLYOK: A nevezési feltételek között szerepel, hogy be kell tartani a közlekedési szabályokat. Ezt mi nem ellenőrizzük. Ennek ellenére az autósokkal és a rendőrökkel szembeni potenciális konfliktusok elkerülése érdekében néhol, pl. Ajkán, Csákánydoroszlónál a 8-as számú főút mellett, Szombathelyen, Fertőszentmiklóson és Fertődön javasolt a kerékpárutak használata. - A nevezéskor megadott adatok alapján előre kitöltött nevezési lap aláírása, szükség esetén javítása, továbbá a kerékpártípus és a honlapon való szerepléshez való esetleges hozzájárulás kiválasztása (l. a 15. oldalon). Jó túrázást, Bon courage! NEHÉZSÉGEK, VESZÉLYEK: - A túra útvonalán az aszfaltminőség többnyire elfogadható minőségű. A problémás szakaszokat l. az itinerben. - Ajka-Bakonygyepes és Ajka között a kerékpárút éjszaka egy kicsit ingergazdag környezet lehet annak vonalvezetése miatt. ELTÉVEDÉSI VESZÉLYEK: - Ajkán és Ajka-Bakonygyepesen a kerékpárút többnyire párhuzamosan fut a főúttal. A túra elején azonban a lámpás kereszteződés előtt van egy kritikus pont, ahol el lehet tévedni. Kövesd a főutat! - Szombathelyen kövesd szigorúan az itinert. A helyszínen a regisztráció a következő procedúrát foglalja magába: - A túrakártya átvétele és aláírása. (l. a 13. és a 14. oldalon).

4 JELMAGYARÁZAT Település, ahol az adott útkereszteződés található Az Elsőbbségadás kötelező táblánál fordulj balra Tapolca felé Távolság az előző releváns útkereszteződéstől vagy településtől A zöld útirányjelző táblánál fordulj jobbra Sümeg felé Település Táv. Útirány Σ Táv. Ajkán Pula, Padragkút 7,22 Tapolca 18,01 Sümeg >> Sümeg (32,42) >> A jobb oldalon: A közlekedési lámpánál menj tovább egyenesen A körforgalomnál menj tovább egyenesen Pula és Padragkút felé Teljes távolság Útba eső település és távolság A stoptáblánál fordulj jobbra A jobb oldalon kerékpár- vagy gyalog- és kerékpárút vezet

5 ITINER (TEL.: 20/ ) AZ ELSŐ ELLENŐRZŐ PONTIG (PÓKASZEPETKIG) Település Táv. Útirány Σ Táv. 0,12 0,12 Ajkán A jobb, majd a bal oldalon, párhuzamosan a főúttal egészen Ajka-Padragkútig: 0,82 0,94 0,26 Iparterület, Úrkút, 1,20 Padragkút 0,51 Padragkút 1,71 1,13 Pula, Padragkút 2,84 >> Ajka-Padragkút (5,35) >> Csékút (zöld tábla) (5,49) >> Padrag (zöld tábla) (7,08) >> Ajka- Padragkúton 2,16 Nyirád 9,24 >> Halimba (10,79) >> 7,22 Tapolca 18,01 >> Nyirád (18,33) >> Nyirádon 0,26 Sümeg 18,59 Sümegen 6,75 Sümeg 25,34 4,01 Sümeg 29,35 >> Sümeg (32,42) >> 0,43 Bazsi, Hévíz 32,85 0,79 Centrum 33,64 0,58 Zalaegerszeg 34,22 Sümegen 0,62 Zalaegerszeg 34,84 >> Mihályfa (40,74) >> Szalapa (44,77) >> Türje (48,29) >> Batyk (54,99) >> Zalabér (56,83) >> Pakod (59,30) >> Pókaszepetk (63,91) >> Pókaszepetken: Ellenőrző 1,31 Csillag ABC 65,22 pont: Az ellenőrző pont egy zöld-sárga épületben található ABC. Az épület közvetlenül a nagykapornaki útkereszteződés után található (l. a fényképet). (GPS koordináták: ; )

6 AZ 1. (PÓKASZEPETK) ÉS A 2. ELLENŐRZŐ PONT (ŐRISZENTPÉTER) KÖZÖTT Település Táv. Útirány Σ Táv. Tovább az eredeti irányban Zalaegerszeg felé >> Kemendollár (67,60) >> Zalaszentiván (71,83) >> Zalaegerszeg (zöld tábla) (75,62) >> 2,30 Zalaegerszeg észak 77,92 0,24 Andráshida, Ságod 150 m 78,16 1,17 (ne jobbra, Ságod felé) 79,33 >> Zalaegerszeg-Neszele (79,87) >> Zalaegerszeg Andráshida (81,76) >> Zalaegerszeg 0,76 Andráshidán E65, 76, 74 82,52 >> Zalaegerszeg (83,26) >> Zalaegerszegen 0,17 E65, 76, 762, 74 83,43 0,27 Körmend, E65, 76 83,70 >> Bagod (86,55) >> 2,82 Zalalövő 89,37 A bal oldalon: (nagyobb esők után mély sár lehet itt) A néhol megszakadó kerékpárúton az összes kereszteződésnél menj tovább egyenesen. Vigyázz az útszűkítő korlátoknál! A főúton a következő települések lesznek: >> Zalaszentgyörgy >> Zalacséb >> Zalalövő >> 10,45 (vége a kerékpárútnak) 99,82 Zalalövőn (nincs tábla) 0,18 100,00 Zalalövőn (nincs tábla) 1,32 Körmend 101,32 0,07 Őriszentpéter 101,39 >> Felsőjánosfa (103,95) >> Pankasz (107,83) >> Nagyrákos (111,13) >> Nagyrákoson 0,74 Őriszentpéter 111,87 >> Őriszentpéter (114,35) >> Őriszentpéteren 0,62 Bajánsenye 114,97 Ellenőrző pont: 0,14 Coop ABC 115,11 Az ellenőrző pont egy Coop ABC, mely majdnem közvetlenül a körforgalom mellett található. Nem lehet eltéveszteni. (GPS koordináták: ; )

7 A 2. (ŐRISZENTPÉTER) ÉS A 3. ELLENŐRZŐ PONT (JÁK) KÖZÖTT Település Táv. Útirány Σ Táv. Őriszentpéteren Vissza az előbbi körforgalomhoz, és ott: 0,07 Csákánydoroszló 115,18 11,61 (ne jobbra Pankasz Vadása tó felé) 126,79 >> Ivánc (128,26) >> Csákánydoroszló (133,09) >> Csákánydoroszlón A jobb oldalon: 1,11 Kemenestaródfa, Vasalja, Körmend (kis zöld kerékpáros tábla) (a 8-as sz. főúttal párhuzamos gyalog- és kerékpárúton menj) 134,20 0,18 (tovább a gyalog- és kerékpárúton) 0,11 (tovább a gyalog- és kerékpárúton) 0,36 0,67 (vége a gyalog- és kerékpárútnak, tovább a főúton kis zöld kerékpáros tábla mutatja a helyes irányt) Kemenestaródfa, Vasalja, Körmend, Szentpéterfa (kis zöld kerékpáros tábla) 134,38 134,49 134,85 135,52 >> Kemenestaródfa (136,90) >> Vasalja (139,05) >> Vasalján 0,11 Körmend 150 m 139,16 >> Magyarnádalja (139,95) >> Körmend Horvátnádalja (140,33) >> 1,65 Körmend 141,98 A jobb oldalon: (kiváló minőség) 0,86 Ják, Iparterület (a kerékpárúton kis zöld tábla: 142,84 Szentpéterfa) >> Körmend Felsőberkifalu (144,32) >> Harasztifalu (147,45) >> Nagykölked (149,38) >> Ják, Szentpéterfa (a főút Nagykölkeden 0,58 kanyarodik, nehezen látható a 149,96 tábla) 3,70 Szombathely 153,66 Jákon 0,95 Ellenőrző pont: >> Ják (157,85) >> (nincs tábla, a templomnál, közvetlenül a meredek lejtő előtt) 158,80 0,10 Jáki templom 158,90

8 Az ellenőrző pont a jáki templomhoz tartozó ajándékbolt és pénztár. A kis téglaépület a templomkertbe vezető kapuval szemben található. (GPS koordináták: ; )

9 A 3. (JÁK) ÉS A 4. ELLENŐRZŐ PONT (FERTŐD) KÖZÖTT Település Táv. Útirány Σ Táv. Jákon Szombathelyen 0,05 (a parkoló utáni első beút 158,95 balra) 0,16 159,11 1,66 (ne balra Nárai felé) 160,77 >> Szombathely Újperint (166,99) >> 1,51 0,97 Bucsu, Centrum (a körforgalom előtt kezdődik egy kerékpárút) (a következő körforgalom) A kerékpárúton nincs tábla A főúton: Csorna, Kőszeg 0,91 (az első lámpás kereszteződésnél) 168,50 169,47 170,38 0,15 (a lámpás kereszteződés 170,53 utáni első beút balra) 0,69 171,22 0,39 171,61 0,20 171,81 0,23 172,04 A jobb oldalon: Kövesd a kanyarodó főutat 0,73 Bucsu 172,77 Szombathelyen 0,07 172,84 0,36 (az első leút jobbra) 173,20 0,65 173,85 0,53 174,38 0,10 174,48 0,36 (a második beút balra) 174,84 1,50 Bük, Csepreg 300 m 176,34 >> Söpte (180,03) >> Söptén 0,10 Csepreg (Bük) 180,13 >> Vasasszonyfa (183,95) >> Tömörd (zöld tábla) (189,21) >> Csepreg (194,56) >> Csepregen 0,82 Bük, Kőszeg 195,38 0,02 Bük 195,40 1,07 Zsira 300 m 196,47 A körforgalom előtt, a bal oldalon kezdődik egy kerékpárút, mely a körforgalmon túl a jobb, majd a bal oldalon vezet a zsirai úttal párhuzamosan 0,88 Súlyos úthiba a kerékpárúton 197,35 >> Szakony (198,04) >> Gyalóka (200,99) >> 1,14 Súlyos úthiba a kerékpárúton 202,13 >> Zsira (202,39) >> Zsirán 0,17 Fertőszentmiklós, Lövő 202,56 Zsirán rossz irányban folytatódik a kerékpárút >> Sopronhorpács (208,81) >> Sopronhorpácson 0,35 Fertőszentmiklós 209,16 >> Völcsej (209,90) >> Lövő (212,14) >>

10 Lövőn 0,27 212,41 >> Röjtökmuzsaj (219,83) >> (ne balra Pereszteg, vagy 0,77 jobbra Csapod, Cirák, Beled 220,60 Fertőszentmiklóson felé) >> Fertőszentmiklós (224,12) >> 0,29 (ne jobbra Csapod felé) 224,41 A bal, majd a jobb, végül a bal oldalon: 1,34 Fertőd, Pomogy-Pamhagen 225,75 >> Fertőd (227,78) >> Fertődön 1,75 Győr, Pomogy- 229,53 Pamhagen Ellenőrző 0,64 Pizzéria 230,17 pont: Kerékpárút Az ellenőrző pont egy pizzéria, szemben a kastéllyal. A fényképen látható két épület közül a távolabbiban található. (GPS koordináták: ; )

11 A 4. (FERTŐD) ÉS A Z 5. ELLENŐRZŐ PONT (AJKA) KÖZÖTT Település Táv. Útirány Σ Táv. Vissza Fertőszentmiklós felé Fertődön Csapodon Cirákon A jobb, majd a bal, végül a jobb oldalon: 0,59 Fertőszentmiklós, Kőszeg 230,76 >> Fertőszentmiklós (232,73) >> 1,78 Centrum, Lövő, Kőszeg 234,51 1,37 Csapod 235,88 A jobb, majd a bal oldalon: Csapod előtt és után rossz lesz az út széle >> Csapod (243,50) >> 0,25 Iván 243,75 0,05 Cirák, Beled 243,80 5,45 (ne jobbra Iván, Csepreg felé) 249,25 >> Cirák (252,55) >> 0,42 Bük, Zsira 252,97 0,14 Beled 253,11 3,99 Rábakecöl, Celldömölk 257,10 2,28 259,38 >> Rábakecöl (261,98) >> Rábakecölön 0,55 Celldömölk 262,53 >> Kenyeri (267,53) >> Kenyeriben Kenyeriben ráz az út 0,52 Celldömölk (nehezen 268,05 látható a tábla) Kenyeriben 0,76 Celldömölk 268,81 Kenyeri és Vönöck között ráz az út >> Vönöck (278,41) >> 2,90 Mersevát 281,31 Kemenesszentmárton előtt! Mersevátig rossz minőségű és keskeny (de forgalommentes) az út >> Mersevát (284,19) >> Merseváton 0,79 Pápa 284,98 1,34 Pápa 286,32 >> Nemesszalók (292,27) >> Nemesszalókon 0,64 Somlóvásárhely 292,91 Nagyon súlyos úthibák a kereszteződésben Az út széle ráz Nemesszalók és Dabrony között + nagyon súlyos úthiba 294,56 km-nél Fertőszentmiklóson 3,92 Noszlop (egyenrangú utak 296,83 kereszteződése) >> Dabrony (297,30) >> Nagyalásony (299,05) >> Nagyalásonyban a tábla, a bal oldalon lesz) 1,26 Noszlop (nehezen látható 300,31 Viszonylag rossz minőségű, de szinte teljesen forgalommentes az út >> Noszlop (309,58) >> Noszlopon 0,67 Ajka megtévesztő kereszteződés: 310,25 jobbra, majd rögtön balra >> Ajka-Bakonygyepes (318,62) >> Ajka- 0,16 Ajka 318,78

12 Bakonygyepesen A templom után a bal oldalon:_ 0,64 Ajka 319,42 A bal, majd a jobb oldalon: >> Ajka (322,28) >> Ajkán 0,67 Strand, Kemping (turisztikai 322,95 tábla) Ellenőrző 0,12 Kemping 323,07 pont:

13 Minta túrakártya (előoldal) Chaque candidat doit être porteur de sa carte de route et la faire tamponner dans les lieux de contrôles indiqués dans les cases prévues à cet effet avec l heure de passage effectif. Each participant must keep this card with him at all times during the event and have it stamped at the beginning and the end of the ride and also at all designated controls with the time of arrival. N o d inscription / Entry N o Nom / Name... GIPSZ... Prénom / Forname... JAKAB... Adresse / Address... BUDAPEST......KOSSUTH U Club du participant / Participant s club N o ACP du club / ACP Code number OU / OR N o département N o FFCT du club Heure de départ / Departure time Signature et cachet de contrôle Signature and mark of control CONTRÔLES SECRETS / SECRET CONTROLS Pour une partique durable et un comportement citoyen, je m engage à : - Respecter le Code de la route - Respecter les autres usagers - Respecter les consignes de l organisateur et ses bénévoles - Respecter l environnement Médaille demandée Do you require a medal X OUI / YES NON / NO Signature du Titulaire Signature at the arrival La randonnée a été accomplie en The randonnée was completed in Herues / hours minutes HOMOLOGATION Brevet N o BREVETS DES RANDONNEURS MONDIAUX Randonnée de / of Km Organisée le Organised on Par By...RANDONNEURS HONGRIE... Lieu de départ Location...AJKA... Contrôlée et Homologuée exclusivement par Verified and Validated exclusively by AUDAX CLUB PARISIEN Société fondé en 1904 Fondateur des brevets de: Randonneurs Français 1921 Randonneurs Européens 1976 Randonneurs Mondiaux 1983 Randonneurs Hongrie 2011

14 Hátlap pecsétek LIEU DE CONTRÔLE / PLACE Distance Horaires / Open - Close CONTRÔLE / CONTROL Signature et cachet de contrôle Signature and mark of control LIEU DE CONTRÔLE / PLACE Distance Horaires / Open - Close CONTRÔLE / CONTROL Signature et cachet de contrôle Signature and mark of control LIEU DE CONTRÔLE / PLACE Distance Horaires / Open - Close CONTRÔLE / CONTROL Signature et cachet de contrôle Signature and mark of control 1 Km: 65 Pókaszepetk Csillag ABC 6 h 53 à 9 h 16 5 Km: 323 Ajka Ördögsarok Káv. 14 h 00 à 01 h 00 9 Km:..h à.. h 2 Km: 115 Őriszentpéter Coop ABC 8 h 21 à 12 h 36 6 Km:..h à.. h 10 Km:..h à.. h 3 Km: 158 Ják Jáki templom 9 h 39 à 15 h 32 7 Km:..h à.. h 11 Km:..h à.. h 4 Km: 230 Fertőd Pizzéria 11 h 47 à 20 h 26 8 Km:..h à.. h 12 Km:..h à.. h érkezési idők

15 Nevezési lap (Minta) BRM 300 Rendek Maraton kerékpáros teljesítménytúrára Név: GIPSZ JAKAB Lakcím: BUDAPEST, KOSSUTH U. 11. Aláírásommal igazolom, hogy a Randonneurs Hongrie által rendezett BRM 300 Rendek Maraton elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrán a KRESZ szabályait betartom. Saját fizikai és kerékpárom műszaki állapota lehetővé teszi a túrán való részvételt. A túrán saját felelősségemre veszek részt. A rendezők felé egy esetleges anyagi kár esetén sem fogalmazok meg semmilyen anyagi követelést. Hozzájárulok, hogy nevem és időeredményem a Randonneurs Hongrie, illetve esetleges partnerei honlapjára felkerüljön. Igen Nem Kerékpár típusa: Országúti Rekumbens Trekking MTB Cross Egyéb. Ajka, április 23. Aláírás:...

Kiskunság Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary

Kiskunság Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton RH 2015 Baranya Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs Hongrie Székely-Molnár

Részletesebben

Kiskunság Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2016

Kiskunság Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2016 Kiskunság Maraton RH 2016 Flèche Hongrie Kiskunság Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Dunazug 200 Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Baranya Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs

Részletesebben

Dunazug 200. Randonneurs Hongrie RH 2016

Dunazug 200. Randonneurs Hongrie RH 2016 Dunazug 200 RH 2016 Flèche Hongrie Kiskunság Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Dunazug 200 Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Baranya Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs

Részletesebben

Eastern Tour. Randonneurs Hongrie RH 2016. Flèche Hongrie. Kiskunság Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Dunazug 200.

Eastern Tour. Randonneurs Hongrie RH 2016. Flèche Hongrie. Kiskunság Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Dunazug 200. Eastern Tour RH 2016 Flèche Hongrie Kiskunság Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Dunazug 200 Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Baranya Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs

Részletesebben

Au bord de l eau (Balaton kör)

Au bord de l eau (Balaton kör) Au bord de l eau (Balaton kör) RH 2015 Baranya Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs Hongrie

Részletesebben

Rendek Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary.

Rendek Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary. Rendek Maraton RH 2015 Baranya Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs Hongrie Székely-Molnár

Részletesebben

Baranya Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary.

Baranya Maraton. Randonneurs Hongrie RH 2015. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Bakony Extreme. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary. Baranya Maraton RH 2015 Baranya Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton Fotó: Palkonyai utcakép Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs

Részletesebben

Baranya Maraton. Randonneurs Hongrie RH Flèche Hongrie. Kiskunság Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Dunazug 200.

Baranya Maraton. Randonneurs Hongrie RH Flèche Hongrie. Kiskunság Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Dunazug 200. Baranya Maraton RH 2016 Flèche Hongrie Kiskunság Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Dunazug 200 Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Baranya Maraton Fotó: Palkonyai utcakép Randonneurs

Részletesebben

Bakony Extreme. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary.

Bakony Extreme. Randonneurs Hongrie RH 2015. Baranya Maraton. Rendek Maraton. Au bord de l eau. Eastern Tour. BRM Tour of Hungary. Bakony Extreme RH 2015 Baranya Maraton Rendek Maraton Au bord de l eau Bakony Extreme Eastern Tour BRM Tour of Hungary Kiskunság Maraton Randonneurs Hongrie Rendező: Randonneurs Hongrie Székely-Molnár

Részletesebben

Polány Maraton 100 km

Polány Maraton 100 km www.rhworld.hu 2018 Polány Maraton 100 km RH 2018 V. Kiskunság Maraton VII. Au bord de l'eau I. Polány Maraton II. Bükk + Mátra Maraton Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl Grandtour Dél-Magyarország

Részletesebben

Bükk Maraton 50 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017

Bükk Maraton 50 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017 Bükk Maraton 50 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Baranya Maraton 50 km

Baranya Maraton 50 km Baranya Maraton 50 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

My Bakony 50 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017

My Bakony 50 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017 My Bakony 50 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Randonneurs Hongrie 2.0

Randonneurs Hongrie 2.0 Au bord de l eau (Balaton kör) RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour

Részletesebben

Kiskunság Maraton 200 km

Kiskunság Maraton 200 km Kiskunság Maraton 200 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Baranya Maraton 100 km

Baranya Maraton 100 km Baranya Maraton 100 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Vértes + Gerecse Maraton 150 km

Vértes + Gerecse Maraton 150 km Vértes + Gerecse Maraton 150 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour

Részletesebben

Polány Maraton 150 km

Polány Maraton 150 km 2018 www.rhworld.hu Polány Maraton 150 km RH 2018 V. Kiskunság Maraton VII. Au bord de l'eau I. Polány Polány Maraton Maraton II. Bükk + Mátra Maraton Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl Grandtour

Részletesebben

Kiskunság Maraton 100 km

Kiskunság Maraton 100 km Kiskunság Maraton 100 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Sió mente Maraton Kiskunfélegyháza Maraton BRM200 - Balaton kerülés BRM200 - Dunazug 202 BRM200 - Tour of Sopianae BRM200 - Sió mente Maraton BRM200 - Piliskerülő

Részletesebben

My Bakony 150 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017

My Bakony 150 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017 My Bakony 150 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Bükk + Mátra Maraton 200 km

Bükk + Mátra Maraton 200 km 2018 www.rhworld.hu Bükk + Mátra Maraton 200 km RH 2018 V. Kiskunság Maraton VII. Au bord de l'eau I. Polány Maraton II. Bükk + Mátra Maraton Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl Grandtour Dél-Magyarország

Részletesebben

Baranya Maraton 150 km

Baranya Maraton 150 km Baranya Maraton 150 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Balaton kerülés BRM200 Balaton kerülés 2018 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza Túra BRM300 Piliskerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600

Részletesebben

Polány Maraton 200 km

Polány Maraton 200 km 2018 www.rhworld.hu Polány Maraton 200 km RH 2018 V. Kiskunság Maraton VII. Au bord de l'eau I. I. Polány Polány Maraton Maraton II. Bükk + Mátra Maraton Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl Grandtour

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Balaton kerülés BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian Circle - BRM200

Részletesebben

Vértes + Gerecse Maraton 200 km

Vértes + Gerecse Maraton 200 km Vértes + Gerecse Maraton 200 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Thermal Tour

Randonneurs Hungary. Thermal Tour www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Thermal Tour BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian Circle - BRM200 Thermal

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Dunazug 202

Randonneurs Hungary. Dunazug 202 www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Dunazug 202 Kiskunfélegyháza Maraton BRM200-Balaton kerülés BRM200- Dunazug 202 BRM200-Tour of Sopianae BRM200-Sió mente Maraton BRM200- Piliskerülő BRM300 - Bakony

Részletesebben

My Bakony 200 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017

My Bakony 200 km. Randonneurs Hongrie 2.0 RH 2017 My Bakony 200 km RH 2017 VI. Au bord de l eau IV. Kiskunság Maraton III. Baranya Maraton I. Bükk + Mátra Maraton I. Vértes + Gerecse Maraton My Bakony Hungary XXL Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Duna-Tisza túra

Randonneurs Hungary. Duna-Tisza túra www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Duna-Tisza túra BRM200 Balaton kerülés 2019 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza túra BRM300 Pilis kerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Mura maraton

Randonneurs Hungary. Mura maraton www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Mura maraton BRM200 Around Lake Balaton 2019 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Tour of Duna-Tisza BRM300 Around Pilis 2019 - BRM200 Pilistámadó

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Pilistámadó

Randonneurs Hungary. Pilistámadó Randonneurs Hungary Pilistámadó BRM200 Balaton kerülés 2019 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza túra BRM300 Pilis kerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600 Central Pannonian

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Piliskerülő. (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!)

Randonneurs Hungary. Piliskerülő. (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!) Randonneurs Hungary Piliskerülő (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!) BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Piliskerülő. (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!)

Randonneurs Hungary. Piliskerülő. (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!) Randonneurs Hungary Piliskerülő (Kerüld meg a Pilist, kerüld el a Pilist!) Kiskunfélegyháza Maraton BRM200 - Balaton kerülés BRM200 - Dunazug 202 BRM200 - Tour of Sopianae BRM200 - Sió mente Maraton BRM200

Részletesebben

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól Versenykiírás Futónaptár.hu NEVEZÉS : 2016. február 8-tól http://anr.govern-soft.hu/index.php Rendezvénykiírás: VI.Szelidi tó futás Kerüld meg a kígyó farkát 31. SPAR Budapest Maraton hivatalos felkészülési

Részletesebben

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC VOLÁN RALLYE HISTORIC hagyományőrző veteránautós túra 2015. május 16 17. Részletes kiírás Tartalomjegyzék 1. Szervező 1.1 Hivatalos elérhetőségek 1.2 Zsűri 2. A rendezvény jellege 2.1. Résztvevők száma

Részletesebben

Gúta - Kolárovo. Gúta - Kolárovo. 0,95 a főút kanyarodik 24,8 0,7 a főút kanyarodik 26,8

Gúta - Kolárovo. Gúta - Kolárovo. 0,95 a főút kanyarodik 24,8 0,7 a főút kanyarodik 26,8 Itiner: BRM200 - Au bord du Danube Tel.:+36 30 393 2717 A RAJT ÉS AZ 1. ELLENŐRZŐPONT (Gúta) KÖZÖTT Gúta - Kolárovo 0,02 Bufet Topogó 26,02 Komárom Komarno Gúta- Kolárovo Start Komárom Indulj el a főút

Részletesebben

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 1. Bevezető Jelen versenyszabályzat a Tour de Tur kerékpáros tájékozódási verseny (továbbiakban TdT) versenyszabályzata, mely verseny 2016. május 21-én kerül megszervezésre

Részletesebben

2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez!

2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez! 2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez! A rendezvény jellege: ~ 40 illetve 70 km-es teljesítménytúra egyéni kategóriában. A rendezvény hangsúlyozottan nem verseny.

Részletesebben

Festival de la Francophonie 2014. Concours «dis-moi dix mots à la folie!»

Festival de la Francophonie 2014. Concours «dis-moi dix mots à la folie!» Festival de la Francophonie 2014 Concours «dis-moi dix mots à la folie!» Réalisez des productions littéraires avec vos classes autour de la poésie, du conte, du théâtre! Premier prix : un séjour pédagogique

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S MVM SE Természetbarát Szakosztály 1031 Budapest, III. Szentendrei út 207-209. Szakosztályvezető: Bacsó Nándor, telefon: 06-30-9512036, 06-26-341919 e-mail: banan36@t-online.hu Helyettes szakosztályvezető:

Részletesebben

NEVEZÉSI LAP / ENTRY FORM MARATON - váltó / MARATHON - relay

NEVEZÉSI LAP / ENTRY FORM MARATON - váltó / MARATHON - relay NEVEZÉSI LAP / ENTRY FORM MARATON - váltó / MARATHON - relay RAJTSZÁM / START NUMBER: (A rajtszámot a rendezőség tölti ki. / To be entered by the organisers:) Kérjük a nevezési lapot NYOMTATOTT BETŰVEL,

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ ÉNYKK ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. 9700 Szombathely, Körmendi út 92. Tel.: 94/517-600 Fax.:

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű

Részletesebben

Futás a koraszülöttekért. Másodszor is célba érünk! Versenykiírás- 2016*

Futás a koraszülöttekért. Másodszor is célba érünk! Versenykiírás- 2016* Futás a koraszülöttekért Másodszor is célba érünk! Versenykiírás- 2016* Egyéni futók és váltócsapatok részére A futás időpontja: 2016. május 8. (vasárnap) Rajt: Zalaegerszeg, 10 órakor A verseny rendezője:

Részletesebben

XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2010. NOVEMBER 26. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2010. NOVEMBER 26. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 188/2010. (XI. 26.) sz. határozat A Gazdasági és Ügyrendi Bizottság tagjának megálasztásáról 1027

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

Alaprajz Metszet Álmennyezeti koncepció Világítás koncepció Leírások Gépadatok FS Vanity Gépadatok FS Evolution

Alaprajz Metszet Álmennyezeti koncepció Világítás koncepció Leírások Gépadatok FS Vanity Gépadatok FS Evolution A.01.1 1108 Budapest, Újhegyi út Corvin Sétány 1D A.01.3 A.01.4 A.01.5 A.01.6 A.01.7 A.01.8 A.01.9 Alaprajz Metszet Álmennyezeti koncepció Világítás koncepció Leírások Gépadatok FS Vanity Gépadatok FS

Részletesebben

Szeptember 4. szerda. Szeptember 5. csütörtök

Szeptember 4. szerda. Szeptember 5. csütörtök 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések (Veszprém MRFK) Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 08.30-09.30 8-as sz. főút Devecser és Ajka-Bakonygyepes közötti szakasza 09.50-11.00 Devecser,

Részletesebben

XXVIII. Soproni IVV túranap és ÉDTT kúpa túra 2016. április 03.

XXVIII. Soproni IVV túranap és ÉDTT kúpa túra 2016. április 03. XXVIII. Soproni IVV túranap és ÉDTT kúpa túra 2016. április 03. Túra helyszíne: Fertői dombság Rajt- Cél: Levanda étterem és Panzió. Kópháza Fő utca 60. ELÉRHETŐSÉGEK Személyautó busz: Győr felöl a 85-ös

Részletesebben

SZITUÁCIÓK ÉS SZÓKINCS AKTIVÁTOR FEJEZET

SZITUÁCIÓK ÉS SZÓKINCS AKTIVÁTOR FEJEZET SZITUÁCIÓK ÉS SZÓKINCS AKTIVÁTOR FEJEZET Feladat: Helyezd magad kényelembe és lazulj el! Hallgasd meg a párbeszédek fordítását! A felvétel közben ne memorizálj, ne írj le semmit, csak FIGYELJ! Ha több

Részletesebben

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35 Tatán Tarjánban Szomoron Dunazug 202 ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig (Dág) 0,23 kerékpárút (a főúttal párhuzamos) 0,3 1,99 (balra tarts a buszmegállónál) 35,86 1,2 (kerékpárút vége)

Részletesebben

táv Classic Hard Fun Run LIGHT nevezési díj 1.500.- Ft 7.000.- Ft 4.000.- Ft 1000.- Ft busz szállítás 1.100.- Ft - - 1.100.- Ft 65 km /2500m /

táv Classic Hard Fun Run LIGHT nevezési díj 1.500.- Ft 7.000.- Ft 4.000.- Ft 1000.- Ft busz szállítás 1.100.- Ft - - 1.100.- Ft 65 km /2500m / 1 5. B Ü K K I K I L Á T Á S O K T E L J E S Í T M É N Y T Ú R A É S T E R E P F U T Ó V E R S E N Y Az idei túra időpontja: 2016. március 5 - szombat - FIGYELEM! MUNKANAP! Rendező: Egri Spartacus Tájékozódási

Részletesebben

Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra

Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Rendezvény helyszíne: Ráckevei-Duna, Kiskunlacháza, szabadstrand Rendezvény időpontja: 2014 június 28, szombat 08.00-tól Részvételi feltételek A teljesítménytúrán bárki

Részletesebben

A 24. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutóverseny

A 24. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutóverseny A 24. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutóverseny kiírása futónaptár.hu A verseny ideje: 2016. június 11. (szombat) A verseny célja: Versenyzési, erőfelmérési lehetőség

Részletesebben

SOMLÓSZŐLŐS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV

SOMLÓSZŐLŐS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV Településrendezési terv Somlószõlõs Somlószõlõs Somlószõlõs Somlószõlõs község Önkormányzata képviselõ-testületének 80/2010. (IX.22.) határozata község Településszerkezeti terv leírásról és településszerkezeti

Részletesebben

DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00

DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00 DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00 - hangulatos futópálya - egyéni és váltóverseny - emblémázott póló - befutóérem - kategóriás értékelés - pénzdíj nemenként az 1-3. helyezettnek - Rendező adatai

Részletesebben

ö É Ö Á ö É ö Á É ő ü É Á ú Ő Ö ü ö ó Ö ő ü ö ó Ü ő ű ő ű ő Á ő ő ő ó ő ő ö ö ö ö ő ü í ő ü ö ú ő ö ó ő ö ő ő ő í ő ő ü ú ö őí ö ő ü ö ő ö ö ö ö ö í ö Ö ő ü ó ó ü ü í ö ű ö ö ő ö ű ö ő ő ő ö ő ö ő ő ü

Részletesebben

ő Á ő ú ü í ó ü ó É ú í ő í ü ő ü ü ő ő ó í í í ő ű ö ó ö ö őű ő ö í í ó í ö ő ü ű ö ő í ó ő ö í ó ő ő í ű ő ó Á É É ó ú í ö ó ö ő í í í ó öí ó í í í í ö ó ó í í í ő ű ő í í ő íí ő í ö í í íí íó óö ü í

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Kovács Anikó. 8200 Veszprém, Deák F. u. 8/B. Telefon +36 70 45 22 044. info@franciatudas.hu. www.franciatudas.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Kovács Anikó. 8200 Veszprém, Deák F. u. 8/B. Telefon +36 70 45 22 044. info@franciatudas.hu. www.franciatudas. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név Cím Kovács Anikó 8200 Veszprém, Deák F. u. 8/B. Telefon +36 70 45 22 044 E-mail Honlap Állampolgárság info@franciatudas.hu www.franciatudas.hu magyar Születési idő

Részletesebben

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata:

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyelvvizsgaközpont a két hallgatási feladatra elérhető maximális pontszám: 15 pont ARMA VIZSGARENDSZER FRANCIA NYELV ALAPFOK MINTAFELADAT GÉPI HANG ÉRTÉSE II. FELADAT Elérhető

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2014. március 28. és 2014. április 8. között

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2014. március 28. és 2014. április 8. között T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére kiállítások során alkalmazott behajtási- és parkolási rendről 2014. március 28. és 2014. április 8. között A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont

Részletesebben

Francia C2 1 1 084. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok

Francia C2 1 1 084. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Francia C2 1 1 084 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Katedra Nyelviskola Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi

Részletesebben

Regional Action Plan Regionális Akcióterv

Regional Action Plan Regionális Akcióterv Regional Action Plan Regionális Akcióterv WP 3 West Pannon Regional and Economic Development Public Nonprofit Ltd 12/2013 version: 2013/12 Tartalomjegyzék 1. Háttér... 6 1.1 Módszertan... 6 1.2 Az út szakaszainak

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach

Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach Adatlap (kiegészítés az OSK 2016-ös Osztrák Rallycross Bajnokság kiírásához) Nemzetközi Rallycross PS RACING CENTER Greinbach 2016. Június 04-05. powerd by A futam értékelésre kerül FIA Közép-Európai Zóna

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny!

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny! M e g h í v ó Somogy Tour országúti kerékpárverseny! Somogy Tour, ahol a rendezőség is rajthoz áll! Szervezés A Somogy Tour országúti kerékpárversenyt 2011. évben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI)

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30..

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30.. VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY 2012. Szeptember 29 30.. Rali- Túra Bajnokság 2012. évi 6. futama Országos Historic Rallye bajnokság 2. futama Az RTE bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI SZENDRŐ, 2007. SZEPTEMBER 22-23. Rali Túra Bajnokság 7. futama 2007. MNASZ Amatőr Rallye Kupa futama, STK kupa VERSENYKIÍRÁS A bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT

3. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT 3. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT Ostffyasszonyfa Vas megye északkeleti részén fekszik. A térségben található városokhoz Sárvár, Celldömölk viszonylag közel helyezkedik el. Főútvonal a község közigazgatási

Részletesebben

SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny:

SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny: SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny: 1991 óta minden évben, azaz immáron 26. alkalommal kerül megrendezésre a SZARVASŰZŐK elnevezésű országos váltófutóverseny. A verseny kabala állata Bonifác, a szarvas.

Részletesebben

Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS

Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Puebla Utalványkibocsátó Kft. (székhely: 1146 Budapest, Hermina út 41. cégjegyzékszám: 01 09 180590, adószám: 24754813-2-42,

Részletesebben

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE Rendezők: Útvonalkövetők Klubja Teljesítménytúrázók Társasága Gödöllő Fóti-Somlyó Alsógöd, 2011. december 30. - 1 - Tisztelt Sporttárs! Szeretettel üdvözlünk

Részletesebben

Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó

Részletesebben

A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYKIÍRÁS A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA S L Táv 14.6 km 29.2 km Szintemelkedés 525 m+ 1050 m+

Részletesebben

"Ifjúsági részvétel és demokrácia poszter" Nemzetközi poszterkészítő verseny szabályai 2008

Ifjúsági részvétel és demokrácia poszter Nemzetközi poszterkészítő verseny szabályai 2008 "Ifjúsági részvétel és demokrácia poszter" Nemzetközi poszterkészítő verseny szabályai 2008 1. szabály A Federação das Associações Juvenis do Distrito de Santarém (FAJUDIS) portugál szervezet a Fiatalok

Részletesebben

BRM 600 CPC - Itiner (tel.: ) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető

BRM 600 CPC - Itiner (tel.: ) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető Nagykőrös Cegléd Kecskemét Nagyköőrös BRM 600 CPC - Itiner (tel.: +36 30 393 2717) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető 0,15 Cegléd 16,25 0,13 Kerékpárút vége 16,38 Tovább egyenesen a főúton Indulj el a

Részletesebben

Á Á É É Ü Á Ú Ü é ő ó ő ő í é Á é é é í ő í ó ó í ü é ó é ő ő ő í í ü ő í ő ü ő í ö ü ő í í ó ő é é é ó é é é é é é é ü é é é é é é ú ó é ö é é é é í ü ü ő é ő é ó é ő é ü ő í ó ü ő í Í ö ő ü ü ő ö é é

Részletesebben

ITINER (TEL.: ) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig

ITINER (TEL.: ) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig Nagykanizsán Nagyaknizsán ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig Menj ki a főútra 0,08 0,08 0,02 0,1 0,31 Nagykanizsa 0,41 0,75 Nagykanizsa Kelet 1,16 0,27 Menj fel a járdára

Részletesebben

Keszthely Triathlon Középtávú Országos Bajnokság

Keszthely Triathlon Középtávú Országos Bajnokság Keszthely Triathlon Középtávú Országos Bajnokság Technikai Tájékoztató Időpontja: 2016. 06. 04. 19:00-19:30 Helyszín: Keszthely Városi Strand, Színpad Technikai értekezletet tartják: Kuttor Csaba, Flander

Részletesebben

Hétfőtől vasárnapig: 05,00-17,00. H-P: 08.00-19.00 Szo: 08,00-14,00

Hétfőtől vasárnapig: 05,00-17,00. H-P: 08.00-19.00 Szo: 08,00-14,00 Az üzlet Iktató sz. / Nyilv.tart. Sz. Kereskedő neve, címe, székhelye Kereskedő cégjegyzékszáma, váll. nyilvántart. száma Kereskedő statisztikai száma nyitvatartási ideje címe, helyrajzi száma elnevezése

Részletesebben