FÖLDTANI VIZSGALATOK NEKÉZSENY KÖRNYÉKÉN

Átírás

1 FÖLDTANI VIZSGALATOK NEKÉZSENY KÖRNYÉKÉN sz. melléklettel) írta: B alogh K álm án és P antó Gábor Vizsgálataink P antó G évi Uppony környéki részletes térképezéséhez csatlakoznak. Céljuk az volt, hogy részletes, pontos bejárás alapján hű képet kapjunk a P antó által már megkülönböztetett képződmények elterjedéséről, és tisztázzuk azok korát, egymáshoz való viszonyát, így tisztázásra váró kérdés volt az Upponyi-hegység legdélibb, sötét agyagpala-homokkő-kovapala váltakozásából álló vonulatának rétegtani beosztása. P antó u. i. ebben a vonulatban Nekézseny és Dédestapolcsány között olyan diabáztufa-előfordulásokat m utatott ki, amelyek emlékeztettek a nekézsenyi Strázsahegy krinoideás triász mészköve, valamint a jőcsösvölgyi vasas mészkő közé települt diabáz- és diabáztufarétegekre. Elképzelhető, hogy a sötét agyagpalasorozat, illetve a triász mészkő közé zárt diabázos anyag egy ciklushoz tartozik, ami a bezáró kőzetek ladini korát valószínűsítené a Keleti Bükkhegység ladini diabáz kitöréseinek analógiájára. Pontosabb meghatározást igényelt a Nekézseny környéki alsótriász képződmények helyzete, valamint a kövületes felső-perm, illetve felső-karbon képződmények megkülönböztetése. Nekézseny környéke összekötő terület az Upponyi-hegység főként paleozóos képződményekből, valamint a Bükkhegység paleozói és triász rétegekből álló tömegei között. így a felvetett kérdések egy része különösen a felső-perm és felső-karbon képződmények viszonyának megítélése a felvételi területen belül nem volt megoldható, már azért sem, mert ezúttal meg kellett elégednünk a legfontosabb szelvények bejárásával. A karbon-perm kérdés teljes tisztázása csupán a Nagyvisnyó Dédestapolcsány közötti sáv, valamint a Bükkhegység É-i részének térképezése után remélhető. Alsó-karbon 1. Mészkö-palasorozat. Szürke, féligkristályos mészkő és préselt agyagpala váltakozása alkotja, amelyben egyes helyeken a mészkő összefüggőbb padokat, vonulatokat formál. 2. Agyagpala-homokkő sorozat. Az egyöntetűen DDK felé dőlő mészkő-palasorozat fedőjében helyezkedik el. Lényegében ebben is hasonló dőlést állapíthatunk meg, bár különösen a vonulat D-i szegélyén 2 F ö ld ta n 1/15 S

2 18 erős gyüredezettsége miatt a dőlések igen változók. A sorozat viszonyát a mészkő-palacsoporthoz éppen az érintkezési öv elfedettsége miatt nehéz megállapítani, mégis a fokozatos átmenet valószínűnek látszik. Az agyagpala sötét, finomszemű, semmiféle ősmaradványt nem tartalm az; színe azonban szervesanyagtól származik és csak részben tulajdonítható mangános-vasas festődésnek. Mangántartalma sokhelyütt rétegekben, kisebbnagyobb lencsékben tömörül, ezekben régebben kisebb bányászkodás is volt. A Mn-tartalom elsődleges és üledékes eredetű, helyenként azonban számolni kell utólagos föloldódással és újrakicsapódással is, különösen felszínközeiben. Több helyen u. i. az eredetileg bizonyára Mn-tartalmú rétegek elszíneződése és a Mn- és Fe-tartalom konkréciószerű megjelenése állapítható meg. A vonulat D-i szegélyén különösen a palába ágyazódó triász mészkőpikkelyek környezetében az agyagpala sajátságos, vörösszínű (limonitos). A vasas palabetelepülések megjelenése és fémtartalma elüt a palacsoport vasmangános palájától és leginkább a Bátor melletti ladini vasércnyomokhoz hasonló. A vasfelhalmozódást a Jőcsösvölgy torkolatától К -re (Szőlőmái) egykor meg is kutatták. A kibúvásból vett minták Fe-tartalma figyelemreméltó volna, azonban az érc megjelenésmódjából nem lehet számottevő tömegre következtetni: Fe Mn S avban o ld h atatlan Átlagminta (Schm idt, 1949) 17,9 2,00 46,11 Vasas kovapala 16,17 2,77 65,17 Hematitos betelepülés 45,86 0,36 25,63 Az agyagpala eredeti rétegzését nehéz megállapítani. A rajta mért dőlések javarészt a palásság dőlései. Az agyagpalacsoport eredeti dőlésiránya főként a közbetelepülő, zöldes, szürke, néha világos színű homokkőrétegeken mérhető. A homokkő többnyire durvábbszemű, csillámos. Szabad szemmel is erősen préselt, különösen a Rágyincsvölgy feltárásaiban. Mikroszkóp alatt főként kvarcszemekből és kevés csillámos kötőanyagból állónak bizonyult. Olykor a kötőanyag erősen háttérbe szorul, a kőzet kvarcitszerű. Kvarcszemei sokszor gömbölyítettek, néha azonban szögletesek vagy csak kissé lekerekítettek. Több csiszolatban jól látható a kötőanyag irányítottsága; ilyenkor a kvarcszemek is egyirányban megnyúltak, a szomszédos szericitlemezkék pedig ujj szerűen hatolnak beléjük. A kvarcszemek gyakran hullámos kioltásúak. Az agyagpalaösszletben helyenként szürke színű kovapala-közbetelepülések is akadnak, gyér, jóformán alig sejthető, egyirányban elnyúlt, radioláriaszerű nyomokkal. Az agyagpalasorozat összképe általában erősen emlékeztet a délbükki agyagpalasorozatéra, amelyben ugyancsak gyakoriak a kovapalaés homokkő-közbetelepülések. Lényeges azonban, hogy: a) az Upponyi-hegység agyagpalái nem tartalm aznak semmiféle mészkőközbetelepülést, a délbükki agyagpalasorozatnak ellenben gyakori ha nem is állandó kísérői a szilánkos-kagylós törésű, nem kristályos, szaruköves mészkőközbetelepülések;

3 b) az Upponyi-hegység palasorozatának homokkő-közbetelepüléseí erősen préseltek, ezzel szemben a Déli Bükk ladini paláinak homokkőrétegei nem préseltek és többnyire aprószeműek; c) eddigi észleléseink szerint a délbükki agyagpalasorozatban legfeljebb tufás homokkő-közbetelepülések vannak, azonban olyan mandulaköves diabáz- és agglomerátumos diabáztufa-közbetelepülések, amilyenek a nekézsenyi szőlőkben, valamint а Д 434,3 D-i oldalán találhatók, nincsenek (a zöld diabáztufa-rétegek, illetve a homokkő-agyagpala váltakozása különösen a nekézsenyi szőlőket K-ről határoló erdő szélén figyelhető meg jól); d) a nekézsenyi agyagpala külsőleg némileg elüt a dél-bükki agyagpaláétól, mert az utóbbi lemezességével szemben az előbbi sokszor nagyobb darabokban egyenetlenül válik el; e) a kovapala- és mangános rétegek tekintetében nincs lényeges különbség Nekézseny és a Déli Bükk között, mintha azonban a piros kovapala Nekézseny környékéről hiányoznék; a Déli Bükkben jelentéktelen mangánérclencsék viszont mintha Nekézseny környékén nagyobb kiterjedésűek és vastagságúak volnának. Fentiek alapján a nekézsenyi agyagpalasorozatot az Upponyi-hegység karbon sorozatához tartozónak kell tekintenünk, amelynek mészköveiben P anto G ben kim utatta a diabáz vulkánosság egyéb nyomait is. A palasorozatban észlelt diabázelőfordulások tehát nem feltétlenül indokolják a korbeli különválasztást az Upponyi-hegység egyéb képződményeitől még akkor sem, ha a nekézsenyi palacsoport egyes tufafajtái a keletbükki ladini tufákkal megegyező kifejlődésűek. A sorozat nagyfokú préseltsége is az idősebb kor mellett szól. A kérdés csupán az lehet, hogy a karbonnak melyik részébe soroljuk e képződményeket. Ezt eldönti a nagyvisnyói kövületes felső-karbon márgapalák kisebb mértékű átalakultsága és anyagi különbözősége. A nagyvisnyói kövületes karbonsorozatban a márgapalához szürke, hidrozoás mészkő, valamint szürke, igen szívós, olykor növény maradvány os, máskor durvaszemű, szinte breccsaszerű homokkő-konglomerátum csatlakozik közbetelepülés alakjában. Ez a breccsás homokkő néha sötét kovapaladarabokat is tartalm az, valószínűleg már a nekézsenyi agyagpalasorozat kovapala-közbetelepüléseinek feldolgozásából. A felső-karbon homokkő csekély mennyiségű földpátot is tartalm az. A tapolcsányi szőlők középső részén az agyagpalasorozatban legömbölyített, mogyoró-diónagyságú agyag és kovapalazárványokat ta r talmazó homokos pala is van. Hasonló jelenséget a Keleti-Alpok alsókarbon képződményeiből írtak le, és azt üledékképződés közbeni tengerfenékmozgások következményének tartják. Valószínű, hogy nálunk ez a jelenség az alsó- és felső-karbon között feltételezhető hegységképződés hasonló nyoma. Ilyen értelemben a nekézsenyi agyagpalát a fekvőjében lévő mészkő-palasorozattal, valamint az upponyi féligkristályos mészkővel együtt alsó-karbon korinak tekinthetjük, és esetleg a vonulat legdél- 2* 1 03 S 19

4 20 k eletib b szegély ét sorolhatjuk a felső-karbon alsó részébe. A n a g y v isn y ó i k ö v ü letes felső-k arb on R akusz m egállap ítása szerin t m ár a felső karbon m agasabb részébe ta rto zik. Felso-karbon 3. Kövületes márgapala, homokkő. E k ép ződ m én yek et Sch r éter és R akusz leírásai k ielégítően jellem zik, főbb jelleg eik et föntebb m agam is k iem eltem. Perm 4. Középső permi (?) tarka homokkő, agyagpala. A nagyvisnyói vasút 413. hektométere táján, valamint a 2. sz. bevágás D-i végén a kövületekkel igazoltan felső-permi mészkő fekvőjében, a felső-perm és a felső-karbon képződmények közén olyan fehér, vörösestarka és zöld homokkőés agyagpala-rétegek települnek, amelyek helyenként szürke a fedő felső-perm mészkőhöz hasonló mészkő- és dolomitlencséket is tartalmaznak. Kövület ezekben a képződményekben nincs. Sch réter alsótriásznak tartotta őket, újabban azonban hajlandó a Bükk egyéb helyein észlelt hasonló képű és helyzetű képződményekkel együtt a permbe helyezni ezeket. A képződménycsoport viszonya fedőjéhez nem világos, mivel az észlelhető csekély szögeltérés egyformán tulajdonítható az üledékképződés megszakadása, illetve utólagos tektonikai folyamatok következményének. Ha a felső-permi rétegösszletek erős gyüredezettségét tekintjük, kisebb utólagos elmozdulások valószínűsége az eltérő mozgékonyságú képződménycsoportok között nagyobbnak látszik. Mivel a nagyvisnyó dédestapolcsányi sávból eddig csupán felső-permi, illetve felsőkarbon pikkelyeket ismerünk, feltehető, hogy az említett kövületmentes tarka sorozat a felső-permi mészkő leülepedését bevezető az alpi «grödeni homokkő» összlettel párhuzamosítható rétegtag. Helyzete azonban további vizsgálatot igényel. 5. Felső-permi mészkő. Sötét, márgás, fekete agyaglevelekkel váltakozó mészkő, gyakran szürke dolomit képviseli, a mészkő és márga legtöbb helyen bőven tartalm az Mizzia velebitana Sc h u b., Mizzia yabei (K a r p.), Gymnocodinm bellerophontis R o t h pl., Glomospira sp., Agathammina sp., Geinitzia sp., Rauserella sp. átmetszeteket, helyenként pedig aránylag gazdag kagyló- és brachiopoda-íaunkt* Akadnak benne olyan részletek is, amelyek alig különböztethetők meg a rendszerint nagy, elágazó, hidrozoaszerű ősmaradványokat tartalm azó felső-karbon mészkőtől, vagy bizonyos alsó-triász mészkőfajtáktól. A felső-permi mészkő és a felső-karbon márgapalasorozat viszonya az eddigi néhány szelvényből nem tűnik ki világosan. Triász 6. Kampili mészkő, agyagpala, homokkő. Ezt a képződményt, amelyet kövületekkel (Pseadomonotis aurita H a u.) Sch réter m utatott ki a Bikkfolyás-árokból, nagyobb elterjedésben, innen Ny-ra, valamint KÉK-i A foram iniferák m eghatározása Majzon L. m unkája,

5 irányban egészen Nekézsenyig sikerült követnem. Szürke «oolitos» mészkő, szürke homokos mészpala, barnásvörös homokkő, barnás mészkő alkotja, amelyben gyakoriak anodoníophora- és pseadomonotis-szerű maradványok. Az «oolitok» meglehetősen nagyok, átmetszeteik szabad szemmel mészalgák átmetszeteire emlékeztetnek; vékonycsiszolataikban gyakran átkristályosodott, de határozott kristályosodási mag nélküli belső rész és azt körülvevő, többé-kevésbé vastag, többrétegű, sötétszínű, nem kristályos burok ismerhető fel. A burok tehát szerkezetileg eltér az «oolit» belsejétől. Sugaras szerkezetnek, az «oolit» közepén várható eltérő kristályszemnek (kvarc, földpát) nyoma sincs, ezért e gömbös képződményeket kék algák maradványainak tekinthetjük. Alátámasztja ezt az is, hogy néha 2 3 gömböcske van egy nagy közös piskótaalakú burokban. Hasonló ál-oolitok a Bükkhegység alsó-triász képződményeiben egészen általánosak. Semmi közük azonban a határozott szerkezetet mutató permi mészalgákhoz. 7. Középső-triász mészkő, diabáz és diabáztufa. Csokvaomány állomás környékétől ahol e képződményeket kőszénkutató fúrással tárták fel Nekézsenyen át a Rágyincsvölgyig húzódnak az alsó-karbon agyagpalába ágyazott pikkelyeik. A mészkő többnyire krinoideás, világos, fehér, olykor tufaanyagtól zöldes vagy piros, gyakran azonban a szervesanyagtartalom növekedésével szürke színű. A nekézsenyi Strázsahegy DNy-i oldalán a kőfejtőtől К -re szürke, durvakristályos dolomit is fellép. A mészkőrétegekkel váltakozva zöldes színű diabáztufa, kalcittal kitöltött, aprómandulaköves diabáz figyelhető meg. Néhány helyen, Nekézsenytől Ny-ra, a mészkő jelentékenyebb mennyiségű vassal utólag átitatott, vörös színű. Korhatározó kövület e sorozatból nem került elő, a kőzetminőség, valamint a diabáztufaval való váltakozás alapján mégis könnyen párhuzamosíthatjuk e képződményeket a kelet-bükki ladini mészkővel. A Strázsahegy egy pontján a mészkő szaruköves. Kréta 8. Középső-kréta (?). Yasoxidos metaszomatózis a triász mészkőben. A triász mészkő vasas részletei barna színükkel régen felkeltették a kutatók figyelmét. A 18. században a környékbeli vasérckutatás és termelés során valószínűleg a vasas mészkőkibúvásokat is megbontották. Mivel azonban az alsó-karbon vasmangános agyagpala nagyobb fémtartalmú volt, rendszeres művelésére nem került sor. Egy fennmaradt bányatérkép tanúsága szerint 1880 táján az alsó-karbon vasmangános pala bányászatával egyidejűleg a vasas mészkő rágyincsvölgyi kibúvására az Eleonóra védnevű bányatelket adományozták. Egyidejűleg a Kislázhegy és a Szőlőmái vasmangános palájára adományozott bányamértékkel együtt a vasas mészkő jőcsös- és csernelyvölgyi kibúvásaira is szabadkutatást engedélyeztek. Bár a vasas átitatásokkal jellemzett triász mészkővonulat 4 km hosszúságú, az egyes mészkőelőfordulások hossza alig haladja meg a , szélessége pedig a m-t ; gyakoriak ezenkívül az 5 10 m

6 22 átmérőjű, elaprózott mészkőtömbök is. Ezeknek az alsó-karbon palába ágyazott, emellett diabáztufával és mészkő-agyagpalatörmelékkel kevert, diabázagglomerátummal átszőtt triász mészkőelőfordulásoknak a szerkezeti jellege nyilvánvaló. Nem világos azonban a mészkőben jelentkező, változó kiterjedésű és erősségű vasoxidos impregnációk eredete. Az 1952-ben a Jőcsösvölgyben gyűjtött átlagminták 6 8%-os vastartalm a s a vasfelhalmozódásnak bizonyos tekintetben a tornaszentandrási és egyes szlovákiai előfordulásokhoz hasonló típusa alapján feltehető volt, hogy mélyebb szinten erősebb vasas impregnációt is találhatunk. Mivel az 1,5%-nál nem több oldhatatlan alkotórészt tartalmazó jőcsösvölgyi vasas mészkőelőfordulás kellő kiterjedés esetén hozagmészkő fejtésére alkalmas lehetett volna, az előfordulás megkutatása táróval a külszíni fejtésre alkalmasság megállapítása céljából mind elméleti, mind gyakorlati szempontból jónak látszott; a kívánt eredményt azonban nem hozta meg. A triász mészkő repedéshálózatán át beszivárgó vasoxid a szegélyi részeken szabálytalan eres-foltos festődést idézett elő. Az impregnáció legerősebb helyein a repedések vasoxidtöbblete fémes fényű hematit-? bevonat, helyenként vascsillámfészkek kiválását eredményezte. Az oxidos metaszomatózis diabázos átmozgási öv felől indul ki, és fokozatosan gyengülve, olykor el sem éri a mészkőpikkely határát. Karbonátos metaszomatózisra utaló anyagot nem találtunk. 9. Gosau-fáciesű felső-kréta konglomerátum. E képződményt Schréter és P antó leírásai bőven ismertetik. Harmadkori fedőképződmények 10. Mediterrán rétegösszlet. Bázisát fúrókagylóktól át- meg átfúrt, az alaphegységből származó mészkőkavics alkotja. Ennek anyaga helyi abrázió terméke, mindig megegyezik a közvetlen fekvőt alkotó kőzetek anyagával. A burdigálai emelet zömét sárga homok, szürkés homokkő, sárgászöld agyag képviseli, aránylag szegényes foraminifera-faunával. A mediterrán rétegösszlet magasabb része kisebb vastagságú, fehéresen málló, tufás homokkő és agyag, a tortónai emelet jellemző, gazdag foraminifera-társaságával. A mediterrán rétegösszlet vastagsága legfeljebb 100 m lehet, az eddigi kőszénkutató fúrások részben nem fúrták át teljesen, részben teljes átfúrás esetén sem m utattak ki kőszéntelepeket. 11. Andezittafa és agglomerátum. (Szarmata emelet.) A mediterránnal borított terület egyes magasabb helyzetű részein települ, vastagsága m.

7 23 Negyedkor 12. Nyirok, lejtötörmelék; alluviális feltöltés. Hegységszerkezeti alapvonások A Nekézseny Nagyvisnyó közötti terület kétségtelenül pikkelyes szerkezetű, noha a harmadkori fedőképződmények eltakarják a legfontosabb, a szerkezet megítélése szempontjából jellemző pontokat. Ügy látszik, hogy az egyöntetűen DK felé dőlő upponyi-hegységi képződménycsoportoktól D-re már a Bükkhegység Ny-i, nagyobbik felére annyira jellemző É-i dőlésű képződménysávok következnek. É-i dőlések jellemzik uralkodó módon a helyi gyüredezettségtől eltekintve a felső-karbon és a felső-permi képződményeket, az alsó- és középső-triász képződménysávjait is. Sajátságos, hogy a Csernelyvölgy és a Bánvölgy közé eső szakaszon az egymásra következő pikkelyekben a képződmények fiatalodnak (felső-karbon felső-perm; felső-perm; alsó- és középső-triász). Sajátságos az is, hogy éppen a középső-triász képződmények egy sávja különül el a Csernelyvölgytől, illetve Nekézseny Bántapolcsány vonalától É-ra ettől a rendszertől, és ékelődik az alsó-karbonnak vett agyagpalák közé. Kétségtelen, hogy ez a legészakibb triász sáv erősen igénybe van véve, és csupán láncszemszerűen sorakozó kisebb tektonikus lencséket alkot. Ügy tűnik, mintha ez a D felé irányított pikkelyeződés fiatalabb lenne az Upponyi-hegység alsó-karbonjában észlelhető ÉNy-i irányú pikkelyeződésnél. Bizonyos, hogy a gosau-konglomerátum már e D felé irányuló pikkelyeződés lezajlása után ülepedett le. A gosau csoport egyenetlen, olykor hullámos, mégis uralkodóan DK felé irányuló dőlése, a nekézsenyi vasúti megállónál, valamint a Bikkfolyásvölgyben és környékén S chréter által kimutatott, É felé irányuló gosau-utáni rátolódás azt mutatja, hogy a hegységképződés újabb fázisában a rátolódás iránya újból megfordult. Ez a mozgás lényegesen fiatalabb lehet; iránya az upponyi oligocén-, sót alsó-miocén utáni rátolódással egyezik. A jőcsösvölgyi kutatótáró szelvényéből jól látható, hogy az érces képződményt is feldaraboló, süt alsó-miocén (?) szárazföldi agyag közbekenődésével járó, fiatalabb rátolódás 135/20 sík mentén a felső-kréta előtti mozgásiránnyal ellentétben ÉNy-nak irányult. E fiatalabb mozgásnak az a sajátossága, hogy benne az ősi upponyi-hegységi mozgásirány elevenedik fel. Kétségtelen az is, hogy a terület össze van törve. A vetők azonban fenti szerkezeti jellegek kiolvasását nem teszik lehetetlenné. A fő vetőirányok részint É É K DDNy-iak, részint ÉN y DK-iek. Ezek korának pontosabb behatárolása egyelőre nem lehetséges, egy részük mindenképpen miocén utáni. A vetők egy része az alaphegységrögöket szegélyezi. Igen szép, a nekézsenyi feltolódási vonalat elmetsző vetővonal állapítható meg a nekézsenyi vasúti bevágás Ny-i oldalán, ahol a gosau rétegek közvetlenül alsó-triász képződményekkel kerülnek érintkezésbe.