Nyilvános kommunikáció INTERJÚ, VITAHELYZET, TÖRVÉNYSZÉKI TÁRGYALÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyilvános kommunikáció INTERJÚ, VITAHELYZET, TÖRVÉNYSZÉKI TÁRGYALÁS"

Átírás

1 Nyilvános kommunikáció INTERJÚ, VITAHELYZET, TÖRVÉNYSZÉKI TÁRGYALÁS EGRES DOROT TYA

2 Ismétlés interjú és vitahelyzet kapcsolata Aszimmetrikus vita: Az egyik fél állít valamit, a másik viszont nem állítja az ellenkezőjét, csak azt, hogy nem tartja elegendőnek vagy elfogadhatónak az állít mellett felhozott érveket. Ilyenkor egy állító és egy szkeptikus vitatkozik. Itt annak kell bizonyítani állítását, aki állít, a másiknak elég kritizálni az előadott érvelést. Pl. sajtóinterjúk

3 Hujber Feri interjú

4 Ismétlés interjú és vitahelyzet kapcsolata Szimmetrikus vita: Mindkét fél képvisel valamilyen álláspontot. Ezek az álláspontok részben vagy egészben ellentmondanak egymásnak. A vita szabályai szerint mindkettőjüknek érvelniük kell saját álláspontjuk mellett. Pl. Az egyik vitapartner szerint épüljön meg Paks 2, a másik vitapartner szerint ne épüljön meg Paks 2.

5 Miről lesz szó? Vitatípusok evolúciója Dialektikus váltás és a vita manipulációja Stratégiai manőverezés Erősség vs. hatásosság Stratégiai manőverezés a politikai diskurzusban Szerepgyakorlat: a felrobbanó törvény Vitaelemzés

6 Vitatípusok A vitatípusoknak többféle besorolása létezik. A vitatípusokat a domináns konfliktus határozza meg. Általában a dialógusokat a kiinduló helyzet, a résztvevők célja, a vita eszközei, a dialógus célja alapján tudjuk típusokba sorolni. A vitatípusok tanításának evolúciója

7 Vita típusa Kiinduló helyzet Eszközök A vita célja Veszekedés személyes konfliktus, érzelmi feszültség személy támadása, az ellenfél verbális kiütése másik legyőzése, feszültség levezetése Üzleti tárgyalás érdekütközés másik fél céljait is szem előtt tartó kooperatív alkudozás elfogadható megegyezés, kompromisszum Törvényszéki tárgyalás véleményütközés rivalizálás a vita dramaturgiai szabályainak megfelelően bármilyen eszköz a harmadik fél/döntőbíró jóindulatának elnyerés Racionális vita véleménykülönbség bizonyítás és kritika érvekkel igazság kiderítése, helyes álláspont megtalálása

8 dialógus típus kiinduló helyzet a résztvevők célja a dialógus célja meggyőzési (kritikai vita) véleménykülönbség a másik meggyőzése véleménykülönbség feloldása vizsgálat nincs bizonyíték bizonyíték megtalálása, ellenőrzése feltevés bizonyítása, cáfolása üzleti tárgyalás érdekütközés érdek érvényesítése elfogadható megegyezés döntéshozatal választási helyzet célok és eszközök koordinálása a legjobb cselekvés kiválasztása veszekedés személyes konfliktus az ellenfél verbális kiütése a konfliktus gyökerét feltárni bírósági tárgyalás rivalizálás harmadik fél megnyerése az ügy lezárása

9 Besorolás vitatípusokba A tényleges dialógusok besorolása gyakran nehéz. Ezek a vitatípusok ideáltípusok, normatív modellek. De mi a gond a normatív modellekkel? Nem szükségszerűen írják le a való élet konfliktusait, meggyőzési és egyezkedési szituációit. A vitatípusok ugyanis gyakran keverednek.

10 Dialektikus váltás és manipuláció Dialektikus váltás: van, amikor a párbeszéd menet közben típust vált. Ez történhet szándékosan, amikor a résztvevők más-más típusú dialógust akarnak folytatni. A dialektikus váltás olykor helyénvaló: ha dialógus célját szolgálja, és a felek helyesen ismerik fel, hogy az adott szituációban inkább más típusú párbeszédet kell folytatni. A dialektikus váltás akkor hiba, ha nem szolgálja annak a helyzetnek a megoldását, amely a dialógust eredményezte. Ennek gyakori esete a dialógus típusának manipulálása, amikor az egyik fél csak azért tér át egy másik típusra, hogy nyerési esélyeit növelje.

11 Stratégiai manőverezés Egy megoldás a vitatípusok normativitásának kihívásaira. Olyan részvételt jelent a vitahelyzetben, ahol szempontként a saját álláspont győzelme is megjelenik. Arra a folyamatos erőfeszítésre utal, amelyet minden egyes argumentatív lépésben tesznek a kritikai párbeszédben résztvevő felek, hogy megtartsák az egyensúlyt a kritikai ésszerűség és a retorikai hatékonyság között. Ez optimális esetben tehát annyit jelent, hogy a vita résztvevői az fogalmazzák meg. erős érveket a lehető leghatásosabban

12 Erősség vs. hatásosság Mikor jó egy érv? Többféle értelemben beszélhetünk arról, hogy egy érv jó. Erős: Ha további állítások megalapozzák, megfelelően megindokolják a védeni kívánt álláspontot. Vagyis ha ezekből a további állításokból tényleg jogosan lehet a védeni kívánt álláspontra következtetni. Hatásos: Vagyis akkor jó egy érv, ha meggyőz bennünket az adott álláspont igazságáról, ha sikerül rávennie minket arra, hogy elfogadjuk az adott állítást.

13 Erősség vs. hatásosság Az érv erőssége nem függ attól, ki kit próbál meggyőzni. Csak attól, hogy a premisszák megalapozzák-e a konklúziót. Ezzel szemben az érv hatásossága függ attól, hogy kiket akarunk meggyőzni. A hatásosságról mindig csak egy adott célközönség tekintetében beszélhetünk. Egy érvelés hatásossága azt jelenti, hogy milyen eredménye van egy adott érvelésnek a célközegben. Ugyanaz az érv lehet, hogy hatástalan egy tudományos vitában, de meggyőzheti a laikusokat.

14 Stratégiai manőverezés A stratégiai manőverezés a pragmadialektika része. Frans H. van Eemeren és Rob Grootendorst, University of Amsterdam A PD a mindennapi verbális interakciók vizsgálatából indul ki, és a beszédaktusok és a pragmatika háttérelméleteire támaszkodik. PD szerint a vitáknak nincsenek különböző típusai: minden vitát a kritikus párbeszéd ideális modelljének szabályai szerint lehet elemezni és értékelni.

15 Stratégiai manőverezés 1. Kinek? hallgatóság felé keretezés (audience demand) 2. Mit? topikus potenciál: milyen premisszák alapján, milyen témakör stb. (topical potential) 3. Hogyan? stílus, előadói eszközök (presentational devices) Elkülöníthetők, de együtt hatnak. Meghatározzák, hogy sikerül-e erős és hatásos érveléseket létrehozni. Mit jelentenek ezek a kategóriák a politikai diskurzusban történő stratégiai manőverezés esetén?

16 Stratégiai manőverezés a politikai diskurzusban 1. Heterogén üzenetszerkesztés, releváns célközönség megváltoztatása 2. Témaváltás (changing the subject) 3. Személyeskedés 4. (Át)keretezés 5. Értékekre hivatkozás

17 1. Heterogén üzenetszerkesztés Ha úgy képzeljük el a közönséget, mint a vitaszituációban az antagonistát (a protagonistával szemben), akkor azt kéne mondanunk rá, hogy disszociatív személyiségzavara van De ez nemcsak a közönség egészére, hanem magukra az egyénekre is igaz. Attitűdünk bizonyos dolgokkal szemben megváltozhat, de lehetnek ellentmondó véleményeink egyidőben is. Pl. Gondolhatjuk azt, hogy a segélyezési rendszerre szükség van, mégis lustaságot szül az emberekben. Gondolhatjuk azt, hogy meg kell őrizni a nemzetállamok függetlenségét, mégis egyetértünk azzal, hogy bármilyen nemzetek közti együttműködés helyénvaló a terrorizmus megfékezése érdekében. A politikai üzenetet úgy kell megszerkeszteni, hogy az eléggé általános legyen, és sok emberhez szóljon, ugyanakkor ne legyen semmitmondóan tág.

18 1. A releváns célközönség megváltoztatása Pl. Ha a honvédelem ügye a technikai arzenál specifikációinak a tárgyalása, akkor kizárólag a hozzáértők szólhatnak hozzá érdemben a vitához. De ha a honvédelem morális ügyként van feltüntetve, valamint a pénzügyi taralékok allokációjának kérdéseként, akkor már többen hozzászólhatnak a vitához. Ezzel megváltoztatható a támogatók és az ellenzők aránya.

19 1. A releváns célközönség megváltoztatása Pl. Al Gore (Bill Clinton alelnöke) a globális felmelegedés elleni harcban, amikor a tudománynak még nem voltak annyira egyértelmű eredményei a globális felmelegedés okairól, újra fókuszálta az ügyet. Úgy állította be, hogy erkölcsi felelősségünk megóvni a Földet, tartozunk ezzel a következő generációknak. A vitát így kiterjesztette, a releváns közönség már nemcsak a szakpolitikusokból és a szakértőkből állt össze, hanem az állampolgárok is részeseivé váltak a dialógusnak.

20 2. Témaváltás A. Pragmadialektikai szabályok megszegése: Álláspont illegitim megváltoztatása Szalmabáb-érvelés és árnyékbokszolás B. Indirekt válaszadás: a kért infó egy részét tartalmazza C. Mellébeszélés: a válasz nem a kért infót tartalmazza lokális irrelevancia megelőző kérdéshez képest globális irrelevancia tárgyhoz képest

21 2. Témaváltás Szalmabáb-érvelés: eltorzítja partnere álláspontját, és e torzított álláspont ellen érvel. A torzított, gyenge álláspontról mutatja meg a beszélő, hogy tarthatatlan, és ezzel azt a látszatot kelti, hogy megcáfolta partnere álláspontját. Logikai szempontból a szalmabáb csak egy irreleváns megnyilatkozás, mert képes a vitát teljesen félre vinni: egész egyszerűen kizárja a másik álláspontját.

22 2. Témaváltás Szalmabáb-érvelés Obamától: Nem igaz, hogy 50 millió amerikainak el kell veszítenie az egészségbiztosítását annak érdekében, hogy csökkentsük a deficitet. Visszautasítom azt a nézetet, mely szerint a problémáink majd megoldják magukat. Vannak, akik szerint nem engedhetjük meg magunknak, hogy befektessünk a tudományba. Mert nem igaz, hogy a hosszantartó béke és biztonság megköveteli az állandó háborúzgatást.

23 3. Személyeskedés A vitában a személyeskedés azt jelenti, hogy a partner álláspontja vagy érvelése helyett a személyét kritizálják. Vannak olyan esetek, amikor a személyeskedés nem hibás: amikor a beszélő tulajdonságai relevánsak az álláspontja szempontjából. A személyeskedésre érzékenyek vagyunk, általában visszautasítjuk, ezért gyakran ott is kikérjük magunknak, ahol a személyeskedés nem hibás.

24 Releváns-e a személyeskedés? Hogy az egyik jelöltre voksolunk, annak egyik racionális indoka lehet az, hogy a jelölt megbízhatóan teljesíti ígéreteit, kompetens az ügyek intézésében, becsületesen képviseli a választók érdekeit, nem fogja hatalmát korrupt módon az egyes ügyekben saját hasznára felhasználni stb. Ugyanakkor, hogy csalja a házastársát, másképpen jelenti a személy megbízhatatlanságát, őszintétlenségét vagy becstelenségét, mint az, hogy korrupcióval vádolható. Ezek pedig pontosan azok a kérdések, amelyek a személyeskedés során felmerülnek. Látható, hogy a jelöltek egymásra irányuló támadásai nem mindig irracionális elemei a választási kampányoknak. Ennélfogva az ilyen tárgyú vitákban a személyeskedések erős érvelések lehetnek.

25 4. Keretezés A. Ázsiai járvány Az országot titokzatos járvány fenyegeti, amelyben 600 ember hal meg. Te vagy a döntéshozó, a szakértőid két alternatív programmal állnak elő: Az A gyógymóddal 200 ember megmenthető. A B gyógymód esetében egyharmad valószínűséggel mindenki életben marad, de kétharmad valószínűséggel senki sem menthető meg. Melyiket választanád?

26 4. Keretezés És most melyik lehetőséget választanád? A C gyógymóddal 400 ember veszti életét. A D gyógymód szerint egyharmad az esélye, hogy senki sem hal meg, de kétharmad eséllyel mind a 600 ember meghal.

27 4. Keretezés B. Tanúvallomások Milyen sebességgel haladtak a kocsik, amikor egymásba csapódtak? Milyen sebességgel haladtak a kocsik, amikor egymásnak ütköztek?

28 4. Keretezés - típusok A. Equivalence framing: logikailag egyenértékű opciók közül lehet választani. Pl. a titokzatos járvány esetében a várható hasznosság mindkét esetben megegyezett 90%-os a foglalkoztatottság, 10%-os a munkanélküliség B. Emphasis framing: logikailag nem egyenértékű opciók közül lehet választani. Kiemelik a valóság egy aspektusát. Pl. tanúvallomások (csapódás/ütközés) terror elleni háború

29 4. Keretezés - típusok A. Episodic framing: a társadalmi ügyek kizárólag az egyes eseteken keresztül kerülnek bemutatásra. A hírszerkesztésben ez a gyakoribb, de ezzel a típusú keretezéssel leegyszerűsítik a komplex társadalmi problémákat. B. Thematic framing: a társadalmi ügyeket nemcsak az eseteken keresztül mutatják be, hanem ismertetik a tágabb kontextust és a probléma jelentőségét. A hírszerkesztésben ez a ritkább, mert jelentősebb újságírói munkát igényel.

30 4. Keretezés Példa: Mi a szegénység oka? Epizodikus vs. tematikus keretezés

31 3. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Esettanulmány - Democratic National Convention, 2016.

32 3. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Real America Sarah Palin, 2008 Make America great again <-> America is already great Not only do we have the largest economy in the world, we have the strongest economy in the world. We have the most productive workers in the world. And given a fair shot, given a fair chance, Americans have never, ever, ever, ever, ever let the country down. Never! Joe Biden (a kékgallérosok megszólításaként)

33 3. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás (Modern és progresszív) családi értékek "So that today, I wake up every morning in a house that was built by slaves. And I watch my daughters two beautiful intelligent black young women play with the dog on the White House lawn. And because of Hillary Clinton, my daughters and all of our sons and daughters now take for granted that a woman can be president of the United States. Michelle Obama

34 4. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Vallásosság, erkölcsi értékek "My faith became vital, a North Star for orienting my life. And I knew that I wanted to fight for social justice. "My journey has convinced me that God has created a rich tapestry in this country. "We re all neighbors, and we must love our neighbors as ourselves. Tim Kaine

35 4. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Hazafiasság és nacionalizmus, veteránok és hadsereg Meanwhile, Donald Trump calls our military a disaster. Apparently, he doesn t know the men and women who make up the strongest fighting force the world has ever known. He suggests America is weak. Barack Obama Semper fi! Tim Kaine We have the finest fighting force in the world. Joe Biden

36 4. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Egy üzletemberre van szükség <-> G. W. Bush, Mitt Romney Given my background, I've often encouraged business leaders to run for office because many of them share that same pragmatic approach to building consensus, but not all. [ ]Trump says he wants to run the nation like he's run his business. God help us. Michael Bloomberg

37 4. Konzervatív és liberális értékekre hivatkozás Alapító dokumentumok, Ronald Reagan Ronald Reagan called America "a shining city on a hill." Donald Trump calls it "a divided crime scene" that only he can fix. Our power comes from those immortal declarations first put to paper right here in Philadelphia all those years ago; We hold these truths to be self-evident, that all men are created equal; that together, We, the People, can form a more perfect union. Barack Obama

38 Szerepgyakorlat A republikánusok az Affordable Care Act ( Obamacare ) demokrata egészségügyi törvényt megalkotása óta, azaz hét éve támadják. Próbálták visszavonni és saját törvénytervezetükkel helyettesíteni, ami sokáig nem létezett. Az American Health Care Act nevű egészségügyi törvénytervezetükkel viszont nagyratörő terveik voltak és vannak. A március 24-ei kongresszusi szavazáson került volna napirendre a megszavazása, de a republikánus házelnök, Paul Ryan, az utolsó pillanatban visszavonta, mert nem volt elég republikánus támogatója.

39 Reakciók a republikánus oldalról Hogyan lehet ezt a veszteséget kommunikálni? This is a disappointing day for us. Doing big things is hard. Paul Ryan Aztán jöttek a spin doctorok és Trump

40 Trump reakciói A demokraták miatt nem sikerült, mert egy szavazattal sem támogattak. A demokraták majd rájönnek, hogy hibáztak. Az Obamacare fel fog robbanni. Ő nyitott a demokraták kezdeményezésére, ha megkeresik, miután csődbe ment az Obamacare, ami nem az övé. Az egy demokrata törvény. Trump kétpárti törvényt szeretne létrehozni, mert az az igazán jó.

41 Trump reakciói Azért nem volt elég szavazat, mert csak a törvény első fázisát ismerték, a második és a harmadik fázis sokkal jobb. Abból igazán jó törvény lehetett volna.

42 Trump reakciói Sokat tanultak a rendszerről, a szavazás mechanizmusáról, megismertek nehezen érthető szabályokat a Képviselőház és a Szenátus működését illetőn.

43 Trump reakciói Annak ellenére, hogy Ryan házelnök nagyon jó munkát végzett, a Republikánus Párt már Trump előtt is megosztott volt. Neki azért jó a viszonya mindenkivel, mindenki szereti Trumpot. Nem mérges, kicsit csalódott, kicsit meglepett. De azért nagyon nehéz 100%-ot összeszedni, talán csak 10 szavazat hiányzott vagy még annyi se.

44 Trump reakciói Amúgy is adóreformot akart.

45 Trump reakciói Különben is, azt sosem mondta, hogy 64 nap alatt akar egészségügyi reformot. Van még ideje.

46 Trump reakciói A legjobb, ami történhetett, mert így a lehető legjobb (és kétoldali) egészségügyi törvény kerülhet kidolgozásra.

47 Szerepgyakorlat Ti vagytok a Demokrata Párt, és válaszul nyilatkoztok a sajtó előtt. Hogyan reagáltok Trump nyilatkozatára? Kiválaszthattok egy vagy több értelmezést, üzenetet Trumptól, amire reagálni kívántok. Melyik pontra érdemes reagálni és miért?

48 Videók Trump: Peterson: shqfcerb4qzzckbqw7_

49 Köszönöm a figyelmet! Kérdések: egres.dorottya@filozofia.bme.hu

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Szabó TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat Keretezés/framing Keretezés/framing Az országot titokzatos járvány fenyegeti,

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika A RACIONÁLIS VITA Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Forrai Gábor

Részletesebben

Tárgyalás-technikai alapok

Tárgyalás-technikai alapok BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1 Tárgyalás-technikai alapok Bevezetés: vitatípusok, tárgyalási dimenziók, tartalom-folyamat-kapcsolat, belépési pont és sikerkritérium Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 7. óra Érveléstechnika: vitatípusok Racionális vita A vita típusainak manipulálása Csordás Geng Szabó Érveléstechnika Bevezetés, alapfogalmak Vitatípusok Veszekedés Törvényszéki

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Pinkasz Szabó - Tanács TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat 2 BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, Érvelés, tárgyalás,

Részletesebben

Érveléstechnika-logika Vitatípusok

Érveléstechnika-logika Vitatípusok Érveléstechnika-logika Vitatípusok Érvelés és vita Az érveléstechnika az érvelések vizsgálatával foglalkozik. Érvekkel általában a vitában találkozunk (de nem csak ott). Két ember vitatkozik: Írjuk le

Részletesebben

Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei

Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 1. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 1. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u fsz. 2. Érveléstechnika-logika 1. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érvelés és vita - Az érveléstechnika az érvelések vizsgálatával foglalkozik - Érvekkel általában

Részletesebben

REFLEXIÓ. ZH-k: miért kaptam kevés pontot? - Elek Nikolett. Beugró házi feladatok: miért fogok legközelebb kevés pontot kapni?

REFLEXIÓ. ZH-k: miért kaptam kevés pontot? - Elek Nikolett. Beugró házi feladatok: miért fogok legközelebb kevés pontot kapni? REFLEXIÓ ZH-k: miért kaptam kevés pontot? - Elek Nikolett Beugró házi feladatok: miért fogok legközelebb kevés pontot kapni? - Mavrák Kata 2010.október 27. Beugró házi feladatok Negatívumok: Véleménykifejtés

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra Elek Nikolett, Zemplén Gábor nikolett.elek@filozofia.bme.hu zemplen@filozofia.bme.hu Miről lesz szó? Az érveléstechnika tárgya A vita fogalma A vita típusai: veszekedés,

Részletesebben

Álláspont szabály megsértése: álláspont illegitim

Álláspont szabály megsértése: álláspont illegitim ő Racionális vita általános szabályai. Pragmadialektikai modell: a kritikus párbeszéd (vita) ideális modellje. A viták forgatókönyve és racionális vita speciális szabályai. Érvek értelmezése: a jóindulat

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 6. óra

Érveléstechnika-logika 6. óra Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre

Részletesebben

Racionális vita és érvelési hibák I. Érveléstechnika-logika 3.

Racionális vita és érvelési hibák I. Érveléstechnika-logika 3. Racionális vita és érvelési hibák I. Érveléstechnika-logika 3. Miről lesz szó? Racionális vita általános szabályai. Pragmadialektikai modell: a kritikus párbeszéd (vita) ideális modellje. A viták forgatókönyve

Részletesebben

Dialektika. Érveléselmélet, november 9.

Dialektika. Érveléselmélet, november 9. Dialektika Érveléselmélet, 2015. november 9. Hogyan jutottunk el eddig az érvelésekhez? Első út: a retorika útja Érvelés: egy konkrét helyzetben, adott közönség számára megfogalmazott egyoldalú kommunikációs

Részletesebben

Dialektika. Érveléselmélet, április 18.

Dialektika. Érveléselmélet, április 18. Dialektika Érveléselmélet, 2018. április 18. Hogyan jutottunk el eddig az érvelésekhez? Első út: a retorika útja Érvelés: egy konkrét helyzetben, adott közönség számára megfogalmazott egyoldalú kommunikációs

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra Érvelési és meggyőzési készségek 1. óra Elek Nikolett, Zemplén Gábor nikolett.elek@filozofia.bme.hu zemplen@filozofia.bme.hu Tartalom Teljesítési feltételek, követelmények A félév menete Közérdekű információk

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Verbális és nem verbális kommunikáció Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu BME GTK Filozófia és Tudománytörténet

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu 2015. ősz BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2 MIÉRT LESZ HASZNOS?

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 11. óra Tárgyalástechnikai alapok Csordás Geng Szabó TÉMAKÖRÖK Bevezetés a tárgyalástechnikába Mi a tárgyalás? Mikor tárgyaljunk, mikor ne? Belépési és kilépési pontok A tárgyalás

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 5. óra

Érveléstechnika-logika 5. óra Érveléstechnika-logika 5. óra Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Egres Dorottya egres.dorottya@filozofia.bme.hu Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Keretezés, framing 2 Keretezés,

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Érveléstechnika-logika. 6. óra

Érveléstechnika-logika. 6. óra Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing 2 Keretezés A framingnél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre a kommunikátor

Részletesebben

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Tisztelt Olvasó! Az önálló témakifejtés vagy más néven képleírás a

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 10. óra Retorika és logika Csordás Geng Pinkasz Szabó - Tanács TÉMAKÖRÖK A vita elemzése: retorika és logika 2 BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, Érvelés, tárgyalás,

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

Olvasd el a példákat figyelmesen!

Olvasd el a példákat figyelmesen! SZÓFAJOK KOMBINÁCIÓJA Lecke (Kezdő 3. / 4.) MELLÉKNÉV + FŐNÉVI IGENÉV Egy nagyon fontos és praktikus szerkezetet fogunk megtanulni. Mégpedig azt, hogy hogyan tudunk összekötni mellékneveket igékkel. Ezt

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Keretezés Kognitív és emotív jelentés Átminősítés Keretezés 3 Keretezés 4 Keretezés

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 5. óra

Érveléstechnika-logika 5. óra Érveléstechnika-logika 5. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Kérdések szerepe, funkciója Választípusok Kérdések típusai Hibás kérdések Túl általános kérdés

Részletesebben

ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH

ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH ÉRVELÉSTECHNIKA-LOGIKA GYAKORLÓ FELADATOK, 1. ZH 1. Mi a különbség a veszekedés és a racionális vita között? 2. Mit nevezünk premisszának a logikában? 3. Mi a hasonlóság és mi a különbség a veszekedés

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24 Beauty and the Beast A szépség és a szörnyeteg 1. rész A rich man lives in a big city near the sea. He has got three daughters and three sons. One daughter is called Beauty

Részletesebben

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Keretezés/framing 2 Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

Kacskovics Imre ELTE/ImmunoGenes. A technológiatranszfer. kutató szemszögéből (Startup spin-off)

Kacskovics Imre ELTE/ImmunoGenes. A technológiatranszfer. kutató szemszögéből (Startup spin-off) Kacskovics Imre ELTE/ImmunoGenes A technológiatranszfer szolgáltatások haszna a kutató szemszögéből (Startup spin-off) 2010. november 17. A sikeres startup kulcsa amegfelelő emberek kiválasztása olyan

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 3. óra

Érveléstechnika-logika 3. óra Érveléstechnika-logika 3. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Érvelési hibák I. Racionális vita Általános szabályok Speciális szabályok Álláspont illegitim

Részletesebben

Hagyományos frontális oktatás és számonkérés. Érvelés és elemzés Stratégiai manőverezés. számonkérés. számonkérés

Hagyományos frontális oktatás és számonkérés. Érvelés és elemzés Stratégiai manőverezés. számonkérés. számonkérés Hagyományos frontális oktatás és számonkérés Érvelés és elemzés Stratégiai manőverezés?? Zemplén Gábor zemplen@filozofia.bme.hu Hagyományos frontális oktatás és számonkérés Diák/tanár számára ismert Standardizálható

Részletesebben

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif.

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif. ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2011/2012-ES TANÉV Tantárgy: Angol nyelv Osztály: 13.A Szint: közép Budapest, 2011. december 1 1. Personal data When and where were you born? What are your interests or hobbies? Have

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

Felhívás. érted is amit olvasol? (Apostolok Cselekedetei 8:30)

Felhívás. érted is amit olvasol? (Apostolok Cselekedetei 8:30) Felhívás Valamennyi Tiszáninneni református általános iskola és a miskolci egyházi iskolák 7-8. osztályosai részére meghirdetett Biblia-értő angol nyelvi versenyen való részvételre. érted is amit olvasol?

Részletesebben

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ Lecke (Középhaladó 1. / 5.) MÉG TÖBBET A HAVE IGÉRŐL Igaz volt az előző leckére, igaz erre is. Részletes és átfogó. Kemény meló lesz ez is, de a kemény meló jellemző a profikra.

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 2. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 2. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 2. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Racionális vita, mint érvelési helyzet A racionális (érvelő) vitát tekinthetjük az érvelési alaphelyzetnek.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer.

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 2. feladat: Hallgasd meg a második hanganyagot, a magyarázatom, és utána azonnal hallgasd meg az eredeti szöveget, figyeld meg, mennyivel jobban

Részletesebben

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2014. február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat 1... 2... 3... 4... 5... 6... 7... 8... 9... 10...

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2014. február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat 1... 2... 3... 4... 5... 6... 7... 8... 9... 10... Név:. Neptunkód: MEGOLDÓLAP 1. feladat 1.... 2.... 3.... 4.... 5.... 6.... 7.... 8.... 9.... 10.... Elért pontszám:. 2. feladat 1. 6. 11. 2. 7. 12. 3. 8. 13. 4. 9. 14. 5. 10. 15. Elért pontszám:. 3. feladat

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA

Részletesebben

Király Linda - Can't Let Go dalszöveg - lyrics

Király Linda - Can't Let Go dalszöveg - lyrics Király Linda - Can't Let Go dalszöveg - lyrics Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Király Linda legújabb száma és a dalszöveg I want the end to begin but not without you, so easy for me to

Részletesebben

Well, Already said. Pardon?

Well, Already said. Pardon? Well, Already said. Pardon? near Australia a high school student that tall boy a junior high school student my classmate my new classmate play the guitar a baseball fan a very good cook a very good player

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás angol magyar Dear Mr. President, Tisztelt Elnök Úr! Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Dear Sir, Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen név Dear Madam,

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás magyar angol Tisztelt Elnök Úr! Dear Mr. President, Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Tisztelt Uram! Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen név Tisztelt

Részletesebben

Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25.

Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25. Légyavilágvilágossága 2017. évi karácsonyi kezdeményezés 2017. november 24. december 25. MOTTÓ Amint követjük a Szabadító példáját, valamint úgy élünk, ahogyan Ő élt és tanított, akkor ez a világosság

Részletesebben

Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék

Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék Active / Passive Verb Forms Cselekvő és szenvedő igék Sentences can be active or passive. Therefore, tenses also have "active forms" and "passive forms." You must learn to recognize the difference to successfully

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25 Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose A year later Beauty s father gets an important letter. He calls his six children and says, Listen to this letter: Your ship is

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Érvelés és Vita Érveléstechnika-logika 2.

Érvelés és Vita Érveléstechnika-logika 2. Érvelés és Vita Érveléstechnika-logika 2. Miről lesz szó? Érvelés, érv fogalma Érvek értékelése: erősség vs. hatásosság Érvelések szerkezete, rekonstrukciója Konklúzió: hogyan találjuk meg? Premisszák:

Részletesebben

A Present Perfect Tense magyar megfelelői

A Present Perfect Tense magyar megfelelői - 105 - Donga György A Present Perfect Tense magyar megfelelői Szövegelemzés közben egyik hallgatómnak szeget ütött a fejében, hogy egyik olvasmányunk két mondatát, egy jelen idejű és egy múlt idejű mondatot

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT. for on off by to at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT. for on off by to at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! Sok

Részletesebben

Mr. Adam Smith Smith's Plastics 8 Crossfield Road Selly Oak Birmingham West Midlands B29 1WQ

Mr. Adam Smith Smith's Plastics 8 Crossfield Road Selly Oak Birmingham West Midlands B29 1WQ - Cím Mr. J. Rhodes Rhodes & Rhodes Corp. 212 Silverback Drive California Springs CA 92926 Amerikai címzés forma: Házszám + utca neve Település neve + ország rövidítése + irányítószám Mr. Adam Smith Smith's

Részletesebben

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban A MUTATÓNÉVMÁSOK ez this /ðɪs/ az that /ðæt/ ezek these /ði:z/ azok those /ðəʊz / A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban a) az ALANY szerepét - Ilyenkor (a már említett

Részletesebben

Az érv fogalma és felépítése. Érveléstechnika-logika 2.

Az érv fogalma és felépítése. Érveléstechnika-logika 2. Az érv fogalma és felépítése Érveléstechnika-logika 2. Miről lesz szó? Érvelés, érv fogalma. Érvelés elemei: premisszák, konklúziók. Konklúzió: hogyan találjuk meg? Premisszák: hogyan találjuk meg? Érvelések

Részletesebben

ALAPFOK KÉTNYELVŰ HALLÁS UTÁNI ÉRTÉS ANGOL NYELV

ALAPFOK KÉTNYELVŰ HALLÁS UTÁNI ÉRTÉS ANGOL NYELV KJF Nyelvvizsgaközpont ALAPFOK KÉTNYELVŰ HALLÁS UTÁNI ÉRTÉS ANGOL NYELV A vizsga részei: Feladattípusok: Maximális pontszám: 1. feladat Igazhamis állítások (5 item) 2. feladat Mondatkiegészítés (5 item)

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Megvéd-e minket a NATO?

Megvéd-e minket a NATO? Megvéd-e minket a NATO? Európa biztonsága Donald Trump korában Csiki Tamás NKE SVKK csiki.tamas@uni-nke.hu Budapest, 2017. 05. 24. Főbb témakörök Európa geostratégiai helyzete Pillanatfelvétel a NATO-ról

Részletesebben

FOSS4G-CEE Prágra, 2012 május. Márta Gergely Sándor Csaba

FOSS4G-CEE Prágra, 2012 május. Márta Gergely Sándor Csaba FOSS4G-CEE Prágra, 2012 május Márta Gergely Sándor Csaba Reklám helye 2009 óta Intergraph szoftverek felől jöttünk FOSS4G felé megyünk Békés egymás mellett élés több helyen: Geoshop.hu Terkep.torokbalint.hu

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

EGY ALANY NÉLKÜLI ANGOL NYELVTANI SZERKEZET

EGY ALANY NÉLKÜLI ANGOL NYELVTANI SZERKEZET EGY ALANY NÉLKÜLI ANGOL NYELVTANI SZERKEZET Lecke (Kezdő 2. / 5.) FELSZÓLÍTÁS! Az eddigi tanulmányaink alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy minden mondatban és példában használtunk alanyt. Ez

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno Oldal: 1/6 A feladat során megismerkedünk a C# és a LabVIEW összekapcsolásának egy lehetőségével, pontosabban nagyon egyszerű C#- ban írt kódból fordítunk DLL-t, amit meghívunk LabVIEW-ból. Az eljárás

Részletesebben

Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is

Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is múlik Peuker Gabriella szervezetfejlesztő, tréner, coach Thomas DISC szakértő Global Hr Partner Kft. 2015. Április 9. 18. Projektmenedzsment

Részletesebben

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME?

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? EGY KIS ZŰRZAVAR Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? Igen hasznos adatot fogunk bemelegítésként letisztázni. Tapasztalataink alapján ez a témakör csak elméletben van meg, meglepően

Részletesebben

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni.

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni. Invitation Meghívó (English and Hungarian) Az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány ezen belül az Amerikai Magyar Klub egy összekötő híd szerepét tölti be a két ország között. A magyar származású és érzelmű

Részletesebben

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód)

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) Past és Past Perfect Subjunctive formáját csak néhány esetben kell használnunk. A célhatározói mellékmondatoknál és a feltételes mondatok II. és III.

Részletesebben

Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Nyelviskolák Szakmai Egyesülete A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

SALLAI JÓZSEF: GAZDAGÍTÓ HELYI ÖRÖKSÉG

SALLAI JÓZSEF: GAZDAGÍTÓ HELYI ÖRÖKSÉG SALLAI JÓZSEF: GAZDAGÍTÓ HELYI ÖRÖKSÉG A természet mindenkit elbûvölõ tökéletességeivel nem versenyezhetnek a nyelvek mondhatjuk Petõfi szavaival. Örökségünk kincsestárában azonban mindezekkel a varázsos

Részletesebben

Érvelés és elemzés Vitahelyzetek, dialektikai alapok. I. Vitahelyzetek. A vita

Érvelés és elemzés Vitahelyzetek, dialektikai alapok. I. Vitahelyzetek. A vita Érvelés és elemzés Vitahelyzetek, dialektikai alapok Zemplén Gábor zemplen@filozofia.bme.hu I. Vitahelyzetek Hogyan tudjuk hol állunk? A vita A vita konfliktus szituáció: nézetek, álláspontok, érdekek

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika ÉRVELÉSI HIBÁK Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Forrai Gábor

Részletesebben

Társadalmi-gazdasági szempontok Az ipari termelési folyamatok kedvezőbbé tétele és az ipari együttműködési láncok sűrűsége pozitív társadalmi és gazdasági eredmények létrejöttéhez is hozzájárul. A társadalmi

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Pragmatikai és logikai alapok. Első rész A könyv célja, használata 1.2 Elméleti keretek: pragmatika és logika

Tartalomjegyzék. Pragmatikai és logikai alapok. Első rész A könyv célja, használata 1.2 Elméleti keretek: pragmatika és logika Tartalomjegyzék ELSŐ FEJEZET Bevezetés 1.1. A könyv célja, használata 1.2 Elméleti keretek: pragmatika és logika 15 15 17 Első rész Pragmatikai és logikai alapok MÁSODIK FEJEZET A vita 2.1 A vita: megközelítési

Részletesebben

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 ISBN 963 1889 75 0 Felsőoktatási tankönyv. Készült

Részletesebben

Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1. MAB, Erzsébet tér 3.

Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1. MAB, Erzsébet tér 3. Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* 2017. október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1 MAB, Erzsébet tér 3. 2 Átkeretezés 4 Quotations are commonly printed as a means of inspiration and

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 8. óra Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Tartalom Érvelési hibák I. Racionális vita Általános szabályok Speciális

Részletesebben

JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016

JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016 JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016 9. osztály Könyv + Munkafüzet: Real Life Elementary (zöld) Leckék: Unit 1-8 A létige kifejezése (Starter Unit) Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.

Részletesebben