T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről"

Átírás

1 T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. májusi megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi táblázat tartalmaz. táblázat: első oszlopában a továbbképzés címét, a másodikban a izottság által megítélt továbbképzési pontokat a harmadikban a továbbképzés szervezőjének adatait, a negyedikben a 2/1. (VI.1.) NM rendelet 3. (1) bekezdés szerinti elméleti továbbképzés formáját, ) legalább órás elméleti és gyakorlati foglalkozások keretében egyes szakmai témaköröket feldolgozó, vizsgával záruló továbbképzéseken való részvétel, ) olyan regionális, országos, helyi vagy szakmaterületi rendezvényen való részvétel (kongresszus, ankét), ahol legalább 5 előadás hangzik el,, az ötödikben a továbbképzés tervezett időpontját, és az utolsóban a célcsoport szerinti besorolást tekinthetik meg. Továbbképzés címe Tudományos előadás készítésének módszerei szakdolgozó feladatai sürgősségi helyzetek észlelésekor hordozókendő használata, a babaúszás és babamasszázs mint a csecsemőgondozás új preventív módszerei z egészségügyi szakdolgozók közreműködése az egészségfejlesztésben Szolgáltatás-szemléletű, korszerű vezetői készségek fejlesztése az egészségügyi szakdolgozók körében Szimbólum terápia és humán rezgéstan lapozó lúdtalpbetét-készítő tanfolyam ktuális információk és új módszerek a fogászati ellátás területén Segítő identitás a burn-out szindrómában z egészségügyi szakdolgozók mentálhigiénés képzése és lelki gondozása TK pont 3 3 Szervező megnevezése Fejér Megyei Szent György Kórház 000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3. Panacea 2000 Orvosi, Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató KFT 20 Szeged, Károlyi u. 4. Magyar Gyermekmasszázs Egyesület 1122 udapest, Moszkva tér 1. Árendás László Életmód- Tanácsadó és Terapeuta Felnőttképzési Központ 24 udapest, Retek u LT Kft 1134 udapest, Dévai u fszt/.ép/2. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 5 udapest, Horánszky u. 15. Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 2. C/5. Forma Továbbképzés időpontja 200. május - június májustól 200. május - november 200. június június május szeptember - október május 200. június június Célcsoport 3,,-1,21-23,2-2, 31,32,35,3,3,,42,43, 45,4-4,52-5,5,5, 2-4,, 1,3-,-12,1,1,20, 21,23,25-2,31,32,35, 3,3,,42-45,4,4, 50,52-4,- 3,,11,12,1,20,32,3, 3,50,5,2, 1,3,4,,11,12,1-23,25, 2,2,31,32,3,,42, 43,45,4-4,52-55, 5-5,2-4,, 1,3,4,,-12,1,1-23, 25,2,2,31,32,3,,42, 43,45,4,4,52-55, 5-5,2-4,, 1,2,5,,,20,25,3,4, 50,1,5 3,5,,12,20,2,33,34,3, 3,45,50,55,5,1,2 2,2 1,3,4,,11,12,1-23,25, 2,2,31,32,3,,42, 43,45,4-4,52-55, 5-5,2-4,, 1,3,4,,11,12,1-23,25, 2,2,31,32,3,,42, 43,45,4-4,52-55, 5-5,2-4,, lternatív Lymphoedema drainege 200. november 2,,3,50 elmélete és gyakorlata -13. Triage Ápoló Továbbképzés Semmelweis Egyetem 200. májustól 3,,11,23,32,43,5,4, 1/

2 Do-in tanfolyam ővített sugárvédelmi képzés, továbbképzés Kis- és középvállalkozás ösztönzése Szakdolgozói menedzsmentkompetenciák Egészségfejlesztés, mint az egészségügyi stratégia része makrobiotika elmélete és gyakorlata Kiégési tréning szakdolgozók részére családvédelmi szolgálat feladataira felkészítő szakirányú tanfolyam Korszerű légzési fizioterápia az intenzív osztályon Kommunikáció - eladástechnika és generikus készítmények ismeretei Csecsemő- és gyermek Thai masszázs I. (száraz masszázs) Tartsuk kézben mindennapjainkat! Stresszkezelő módszerek a hatékonyabb munkavégzés és a kiegyensúlyozottabb magánélet érdekében. Williams ÉletKészségek Program. szakdolgozók készségeinek fejlesztése a geriátriai ellátásban Sürgősségi kórképek felismerése és szakdolgozói kompetencia körbe tartozó ellátása, különös tekintettel az időskorra jellemző specifikumokra Haladó lúdtalpbetét-készítő tanfolyam Tanzberger Konzepció (kontinenciatréning) Medencealapi és sphinkter diszfunkciók fizióterápiája Sürgősségi etegellátás Továbbképzés 3 3 Egészségtudományi Kar Továbbképzési és Szakképzési Intézet 4 udapest, Erkel Gy. u. 2. Magyar Shiatsu lapítvány 1111 udapest, udafoki u /2. Micro Gray Szolgáltató t 025 Győr, Új sor. Szakdolgozói Kamara 2 udapest, Üllői u. 2. Ápolás Szervező Oktató Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 35 udapest, Vihar utca 2. Árendás László Életmód- Tanácsadó és Terapeuta Felnőttképzési Központ 24 udapest, Retek u orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház, 352 Miskolc Szentpéteri kapu 2-. M Vezetőképző és Személyzeti Tanácsadó t 21 udapest, Széphalom u. 13/a. Semmelweis Egyetem ÁOK neszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 1125, udapest Kútvölgyi út 4. Gyógyszertári Szakdolgozók Egyesülete 1221 udapest, Regényes u.. 1/. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 5 udapest, Horánszky u. 15. Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 2. C/5. Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium 43 udapest, Kassai u. 24/a. LT Kft 1134 udapest, Dévai u fszt/.ép/2. Viszen Kft Viszen Nemzetközi Egészségügyi Továbbképzések Centruma 00 Szombathely, ocskai I. krt.. Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Továbbképzési és Szakképzési Intézet 4 udapest, Erkel Gy. u. 2., 200. június 2,,,20,3,,4,50, májustól 2,2,42,43,45,52,0, május március június májustól 200. május májustól 200. május - 2,3,5,,15,1,20,2,2,,3,,4,4,50,5, 1,5 1,3,4,,-12,1,1-23, 25,2,2,31,32,3,,42, 43,45,4,4,52-55, 5-5,2-4,, 3,11,12,13,1,23,2,31, 43,4,53,54,5,5,5, 2, 1,2,5,,,12,1,20,25, 4, 5,1,2,5 3,-12,23,2,32,35,3, 3,43,4,52-55,5-0, 2-4, 20, áprilistól,23, május 200. május június április június 200. október - november április - június 200. májustól 2,3,5,,,11,20,32,3,,4,50,5,1,2, 3,11,15,20,2,43,4,54, 5,5,4 1,3,4,,12,1-23,25, 2,31,3,,43,45,4, 52-55,5-5,2-4, 3,23,31,4 3,5,,12,20,2,33,34,3, 3,45,50,55,5,1,2 3,2, 3,,11,23,32,43,5,4,, 2/

3 Emberi kapcsolatok fejlesztése (kommunikáció, konfliktuskezelés, probléma megoldás) gondozásában I. Újraélesztés Ápolók Napja, Tudományos Konferencia VI. Országos Fül-Orr-Gégészeti Szakdolgozói Továbbképző Konferencia és Kiállítás Minőségi, személyre szabott inkontinencia ellátás alacsonyabb összköltséggel 200. Teendők csecsemő- és gyermekkori sürgősségi helyzetekben "Hevesy György" Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság XVI. Kongresszusa Újraélesztés egészségügyi szakdolgozók részére Gyermekendokrinológiai továbbképzés védőnők részére II. Tatabánya Gyermekendokrinológiai továbbképzés védőnők részére I. Szeged gondozásában II. gondozásában III. gondozásában IV. gondozásában V. "Több mint fizioterápia" Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesületének IV. Kongresszusa Pszichoterápiás osztály működése és jelentősége gyermekek helyzete az egészségügyi ellátásban függesztőrács használata "" kurzus Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 40 Nyíregyháza, Sóstói u Sanofi ventis Zrt. Diabetológiai Üzletág 45 udapest, Tó utca Panacea 2000 Orvosi, Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató KFT 20 Szeged, Károlyi u. 4. Vaszary Kolos Kórház 2500 Esztergom, Petőfi u orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház Fül-orr-gége és Fej-nyak Sebészeti Osztály 352 Miskolc, Szentpéteri kapu 2-. SC Hygiene Products Kft 21 udapest, udakeszi u. 51. Panacea 2000 Orvosi, Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató KFT 20 Szeged, Károlyi u. 4. Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság 1145 udapest, Uzsoki u. 2. orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház 352 Miskolc, Szentpéteri kapu 2-. Lilly Hungária Kft 5 udapest, Madách Imre u. 13- Lilly Hungária Kft 5 udapest, Madách Imre u. 13- Sanofi ventis Zrt. Diabetológiai Üzletág 45 udapest, Tó utca Sanofi ventis Zrt. Diabetológiai Üzletág 45 udapest, Tó utca Sanofi ventis Zrt. Diabetológiai Üzletág 45 udapest, Tó utca Sanofi ventis Zrt. Diabetológiai Üzletág 45 udapest, Tó utca Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesülete 115 udapest, Hámán u.. Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 3 udapest, alassa u.. Szakdolgozói Kamara ács- Kiskun Megyei Területi Szervezet 000 Kecskemét, Nyíri u. 3. Magyar Reumatológia Haladásáért lapítvány, 23 udapest Ürömi u áprilistól 3,11, május. 3,12,4, júniustól 200. május május júniustól 200. júniustól 1,3-,-12,1,1,20, 21,23,25-2,31,32,35, 3,3,,42-45,4,4, 50,52-4,- 3,,,11,12,13,15,1,20, 21,22,23,2,2,31,32,35,,43,52,53,54,5,2, 4, 3,11,1,30,33,52,54,4 3,11,12,13,15,1,20,22, 23,31,33,3,,4,53, 54,5,5,5,2, 1,3-,-12,1,1,20, 21,23,25-2,31,32,35, 3,3,,42-45,4,4, 50,52-4, július , május 3,,11,23,32,43,45,54, 5,3,4, 200. május május május 2. 3,12,4, június 12. 3,12,4, június 2. 3,12,4, július. 3,12,4, május ,5,,1,20,25,2,3,4, 50,55,5,1, május május 20. 3,11, november. 3 3/

4 függesztőrács használata "" kurzus Magyar Szemészeti Műtősnők, Szakdolgozók XI. Országos Továbbképző Ülése Sürgősségi kórképek elméleti és gyakorlati kérdései Ápolásfejlesztő Klub 200. Szakdolgozók helye és szerepe az akut szívizominfarktus korszerű ellátásában Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett tudományos előadás Ápolók Nemzetközi Napja - Szakmai Nap 200. őrgyógyászati Tudományos Ülés - Nővér Szekció Kötelező Szinten-tartó Gyakorlati Továbbképzés Okleveles Csecsemőmasszázs Oktatók számára alesetmegelőzés lapelvei Medical Taping Concept és Kinesio Tape I. rész 1. nap Így rehabilitálunk mi Fókuszban a relaxáció / Fiziotherápia Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő továbbképző program Mozgásszervi szűrővizsgálatok szervezése és lebonyolítása gyermekközösségekben - alaptanfolyam Új dimenziók a hallókészülék technológiák és szoftverek területén - a hallássérültek mindennapi kényelméért ővített fokozatú sugárvédelmi továbbképzés z idővel való gazdálkodás stratégiája a napi munkában és az értekezletek időszakában Medical Taping Concept és Kinesio Tape I. rész 2. nap Magyar Reumatológia Haladásáért lapítvány, 23 udapest, Ürömi u. 5. Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika 3 udapest, Tömő u Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház 352 Miskolc, Csabai kapu 42. ékés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza 500 Gyula, Semmelweis u. 1. MESZK Csongrád Megyei Területi Szervezete 22 Szeged, Honvéd tér 5/. II. emelet. Fejér Megyei Szent György Kórház 000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3. Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet udapest, Nagyvárad tér 1. Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet udapest, Nagyvárad tér 1. Magyar Gyermekmasszázs Egyesület 1122 udapest, Moszkva tér 1. Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ 113 udapest, Váci út 13. Viszen Kft Viszen Nemzetközi Egészségügyi Továbbképzések Centruma 00 Szombathely, ocskai I. krt.. Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház 352 Miskolc, Csabai kapu 42. Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesülete 115 udapest, Hámán u.. Heim Pál Gyermekkórház Ortopéd Osztály udapest, Üllői út. Danawox-H. Kft, 3, udapest, Kertész u. 3. Viszen Kft Viszen Nemzetközi Egészségügyi Továbbképzések Centruma 00 Szombathely, ocskai I. krt november május május május szeptember június május 200. május november májustól 200. május szeptember május 200. szeptember augusztus május április 200. május június szeptember ,,11,12,15,1,1,45, 52,2,5, 3,4,12,15,1,21,22,23, 2,2,35,,3,43,45,50, 54,5,5,5,2,3,4, 1,3,11,13,15,1,22,23, 24,31,35,,54,5,5,5 3,4,,11-13,1,1,1-21,23,2,31,32,,3,, 43,45,4,52-0,2-4, - 1,3,4,,,-13,15,1,21-23,2-2,31,32,35,3, 3,,42,43,45,4-4, 52-5,1-4,, 3,,12,13,1,1,23,2, 31,3,,43,52,53,54,5, 2,4, 3,12,3,,4 3,11,12,1,20,3,3,50, 5, 11,13,15,1,20,3,4,5 3,,2,3,4,50,55,2 3,4,12,15,1,21,22,23, 2,2,35,,3,43,45,50, 54,5,5,5,2,3,4, 3,11,12,23,2,2,2,31, 32,3,3,,45,4,50, 5,2,3, 55,5 1,1,30,33,34,2 3,,11,1,1,21,23,2-2,2,31,32,3,42,43,45, 52,54,55,5,0,3,4, 1,3,,11,12,1,21-23,2, 2,31,32,3,,42,43,45, 4,4,52-5,5,5,2-4,, 3,,2,3,4,50,55,2 4/

5 Konstruktív alkalmazkodási stratégiák az egészségügyi dolgozók kiégésének elkerülése érdekében z ügyfélorientált kommunikáció a frontvonalban dolgozók részére inokuláris látás vizsgálata (hagyományos módszerek és Pola-teszt), binokuláris látás korrekciós lehetőségei az optikában Presbyopia az optikában Konfliktuskezelés és a kreatívan együttműködő csapat az egészségügyben betegközpontú kommunikáció DEOEC Egészségügyi Szakdolgozók V. Konferenciája TÁMOP /0/1/C Drogprevenciós továbbképzés felnőtteknek betegközpontú értékrend z eredményorientált és motivált korszerű munkavégzés az egészségügyi intézményekben Műtéti beavatkozások a Fül-orrgégészeti ellátásban. Onkológiai szemlélet fontossága. sugárterápia szerepe az onkológiában. szájsebészet bemutatása. Műtőhigiéne. Műtéti beavatkozások a sebészetben. Műtőhigiéne. Interaktív szakdolgozói továbbképzés Röntgenberendezéseken végzendő mérések a minőség és a biztonság érdekében VI. utoimmun kórképek és ápolási diagnózisok. Sürgősségi betegellátás. szürkehályog sebészet fejlődése. Infekciókontroll. ktuális problémák a gyermekgyógyászatban, szülészet és nőgyógyászatban, pulmonológiában. Infekciókontroll. Hoya Lens Hungary Zrt udapest, Telek u. 3. Hoya Lens Hungary Zrt udapest, Telek u. 3. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Pestszentlőrinc - Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Kft Mentálhigiéniás Központ 113 udapest, Thököly utca 3.. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Magyar sztma Nővérek Országos Egyesülete (MNO) 112 udapest, Halomi u. 5/. Meding Országos Orvostechnikai Egyesület 1125 udapest, Diós árok 3. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, 200. június június május január 15. 3,,11,1,21-23,2,2, 31,32,3,,43,45,4, 4,52-55,5,5,2-4,, 3,,11,1,21-23,2,2, 31,32,3,,43,45,4, 4,52-5,5,5,2-4,, 3,33,34, október 12. 3,33,34, június május augusztus június június 200. június június október november ,,11,1,21-23,2,2, 31,32,3,,43,45,4, 4,52-55,5,5,2-4,, 1,3,,-12,1-23,2, 31,32,3,,42,43,45, 4,52-55,5,5,2-4,, 3,4,,11-1,21,23,2-2,31,32,,3,3-43, 45,4,4,50-54,5-5, 2-4,, 1, 5 1,3,,-12,1-23,2, 31,32,3,,42,43,45,4, 52-55,5,5,2-4,, 3,,11,1,21-23,2,2, 31,32,3,,43,45,4,4, 52-5,5,5,2-4,, 3,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 3,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 200. május 23. 4, június. 13,1,42,45,0,3, 200. október szeptember ,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 3,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 5/

6 MESZK Országos Védőnői Tagozat IV. Országos Konferencia. Védőnői szűrővizsgálatok. cytológiai szakasszisztensek szerepe a méhnyak és méhtest rák halálozás csökkentésében Kardiovascularis betegségek diagnosztikája és terápiája napjainkban. Infekciókontroll. decubitusos beteg korszerű ápolása. lultápláltság és a decubitus összefüggése. Krónikus sebek kezelése a klinikai gyakorlatban. Gyermekkorban előforduló ritka betegségek. Infekciókontroll. "Hivatás-Minőség" - az egészségügyi szakdolgozói munkában III. Szakmai Nap Magyar Kardiológusok Társasága 200. évi Tudományos Kongresszusa Szakmai előadás fogászati szakasszisztensek részére II. rész lternatívák a korszerű műtéti technikák alkalmazásánál gyógytornász szerepe az egyes kórképek sürgősségi ellátásában és rehabilitációjában Szakdolgozói Tudományos Ülés Tudományos Nap Szakmai előadás fogászati szakasszisztensek részére I. rész "z egészségügy aktuális kérdései" I. rész Infektológiai Szakdolgozók XXVIII. Vándorgyűlése Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett tudományos ülés. Mottó: "Gyakorold, amit már tudsz, és ez segíteni fog felismerni azt, amit még nem tudsz." IX. Ápolók Nemzetközi Napja Megyei szakmai konferencia Humanisztikus szülészet és terhesgondozás 5 Nagyerdei krt.. Szakdolgozói Kamara 2 udapest, Üllői u. 2. Országos Onkológiai Intézet, 1122 udapest Ráth György u. -. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Klinikai izottság Ápolási lbizottság 32 Debrecen, Nagyerdei krt.. Szakdolgozói Kamara udapesti Területi Szervezete udapest, ródy Sándor u. 2. Magyar Kardiológusok Társasága, 114 udapest Cházár ndrás u. 1. Micro Gray Szolgáltató t 025 Győr, Új sor. orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház Traumatológiai Osztály 352 Miskolc, Szentpéteri kapu 2-. Magyar Gyógytornászok Társasága udapest, Vas u. 1. Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Nonprofit Kft 352 Miskolc, Csabai kapu Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft 3200 Gyöngyös, Dózsa György út Micro Gray Szolgáltató t 025 Győr, Új sor. Micro Gray Szolgáltató t 025 Győr, Új sor. Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. Klinikai Farmakológiai és Felnőtt Infektológiai Intézet 43 Debrecen, artók éla u Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház udapest, Üllői u.. ÁNTSZ Szolnoki Kistérségi Intézete 5000 Szolnok, dy Endre út Unicornis Egészségforrás lapítvány 1 alogunyom, 200. május ,1,20,5, 200. október 200. november május május május 20. utána 2 havonta 3,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 3,,11,12,21,23,24,2, 2,2,31,32,3,43,52, 53,54,5,5,3,4,, 3,,11-13,15,1,22-24, 2-2,31,32,,,43, 4,4,51-54,5-5, 2-4, 3,,1,20,23,24,,42, 43,45,52,5,3, 2,42,45, szeptember május május 200. május 200. május 1. utána 2 havonta 200. május 2. utána 2 havonta 13,15,1,23,2,31,33, 34,35,3,3,,4,50,55, 5,2,4 3,,,,11,12,13,15,1, 21,22,23,2,2,31,32,35, 3,3,,43,45,4,50,52, 54,5,5,2,4, 1,3,4,,11,12,15,1,21-23,2,2,31,,3,3,, 42,45,4,4,51-54,5-5,2-4,, 2,42,45,3 2,42,45, június 5-. 3,22, május május 2. 3,11,1,21,32,45,3,4, 1,3,,,-12,15,1,21-23,2-2,31-33,,3,,43,45,4-50,52-5, 5,5,2-4,, 200. június. 11,3,5, /

7 Ápolók Nemzetközi Napja - Csecsemő- Gyermekgyógyászati Szakmai Nap "z egészségügy aktuális kérdései" II. rész "Foglalkozás-egészségügyi orvosok szerepe és feladatai a munkahelyi kockázatokkal kapcsolatban. z egyéni védőeszköz szerepe" Foglalkozás-egészségügyi Fórum Legyen jobb a gyermekeknek Etika és betegjogok a mindennapi betegellátás során llergiás megbetegedések és az allergiához kapcsolódó betegségek előfordulása és terápiája a háziorvosi gyakorlatban. llergiás betegoktatás és gondozás. Szakdolgozói Tudományos Ülés "ábafonó" Szülészet és társszakmák z obezitás helye a kardiovaszkuláris rizikófaktorok között Gyermekegészségügyi Központ Szakmai Délutánok I. gyermekápolás fejlődése a gyógyítás változásának tükrében a Koraszülött és Újszülöttpathológiai Osztályon zonos kompetenciákkal a tára mögött - Kommunikációs, expediálási és jogszabály ismeretek gyógyszertári asszisztenseknek Gyermekegészségügyi Központ Szakmai Délutánok II. gyermekápolás fejlődése a gyógyítás változásának tükrében a Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályon Ápolók Nemzetközi Napja IX. Egészségügyi Tudományos Ülés Természetesen nyatejjel Gerinc degeneratív és gyulladásos megbetegedései rany János utca 21. Magyar Imre Kórház 0 jka, Korányi Frigyes u. 1. Micro Gray Szolgáltató t 025 Győr, Új sor. Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet udapest, Nagyvárad tér 2. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 40 Nyíregyháza, Sóstói u Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezete 22 Szeged, Moszkvai krt. 4. Schering-Plough Hungary Kft 1123 udapest, lkotás utca 53.. torony Fővárosi Önkormányzat ajcsy - Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1 udapest, Maglódi út -1. Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdő Kórház, Egyetemi Oktatókórház Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság 00 Szombathely, Markusovszky u. 3. Közép-európai Innovációs és Oktatási Központ 112 udapest, Tóth Lőrinc u. 31. orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ 352 Miskolc, Szentpéteri kapu 2-. Közép-európai Innovációs és Oktatási Központ 112 udapest, Tóth Lőrinc u. 31. orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ 352 Miskolc, Szentpéteri kapu 2-. Kaposi Mór Oktató Kórház 0 Kaposvár, Tallián utca Tormay Károly Egészségügyi Központ 20 Gödöllő, Petőfi Sándor u. 1. Magyar Védőnők Egyesülete 13 udapest, Pf.:. Zala Megyei Kórház 00 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u május május 2. utána 2 havonta 3,,11,12,1,1,21,22, 2,31,3,43,45,4,4,50, 52,53,55,5,5,2,3,4,,, 2,42,45, május 13. 3,2,4, május II. félév 20. I. félév 3,,11,13,15,1,23,31, 32,3,,4,5,4, 200. júniustól 4,11,4, május 3,12,22,23,2,3,43,53, 54,5, 200. június 5. 11,3,5, 200. július 1 - november május 200. augusztus 1 - november 200. június 12,20,43,5 3,11,21,2,32,35,3,3, 50,53,54,5,2,4 15,,5 3,11,21,2,32,35,3,3, 50,53,54,5,2, május május július 31 - augusztus 1. 3, 11,12,1,1,20,22,23, 2,2,31,32,3,43,4,4, 5,5,2,3,4, 11,15,20,5, 200. május. 42,45,3, /

8 ktuális kérdések a pulmonológiában és a kardiológiában Egészségügyi Szakdolgozók XL. Országos Kongresszusa Tudományos ülés az Ápolók Nemzetközi Napja és a Semmelweis Nap alkalmából Egészségügyi Szakdolgozók Házi Tudományos Értekezlete XVII. Országos Szülésznői Konferencia Testkultúra - Vitamintorna: Mozgásterápia lóháton " kórokozók csapdáiban" országos továbbképzés kórházi fertőzések megelőzésének technikái Intézményünk endoscopos beavatkozási lehetőségei Sugárterápia: általános ismeretek a napi ellátás során a szakdolgozók számára Neonatológiai alapismeretek és újszülött resuscitáció Tetten ért ártalmak - rizikófaktorokról másképp Gyógyszeres kezelés idős korban Fókuszban a prevenció Újdonságok a gyógymasszázs és a welness világából Életkorok wellness programjai Kórházi alapszintű újraélesztés ővített fokozatú sugárvédelmi képzés reanimáció elmélete és gyakorlata klinikai táplálás lehetőségei - Nagykanizsa Kaposi Mór Oktató Kórház 0 Kaposvár, Tallián utca Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt 200 Veszprém, Kórház u. 1. Gróf Tisza István Kórház erettyóújfalu, Orbán alázs tér 1. ékés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza 500 Gyula, Semmelweis u. 1. Petz ladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály 024 Győr, Vasvári Pál u oglárka Gyógytorna Egészségügyi és Szolgáltató t 11 udapest, Oszkó utca 2. Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 2. C/5. Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház 1115 udapest, Tétényi út Karolina Kórház, Rendelőintézet - Mosonmagyaróvár 200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 2-4. Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum 0 Kaposvár, Guba Sándor utca. Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika udapest, aross u. 2. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1 udapest, Keresztúri út EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1 udapest, Keresztúri út MESZK aranya Megyei Területi Szervezet 21 Pécs, Jókai u. /a. Gyógyhatás Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató t 000 Székesfehérvár, Gáz utca 1/a. Reha - Fitt Szolgáltató Kft, 00 Siófok Csopaki u. 20. Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb 1125 udapest, Kútvölgyi út 4. Szatmár-eregi Kórház és Gyógyfürdő 400 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1. Fresenius Kabi Hungary Kft udapest, Lajos u június július július május május szeptember 5-. 3,4,,23,43,45,4,5,5, 3,4 1,3-,-2,31,32, 35-3,,42-45,4-0, 2-4,- 3,,,,11,1,1,21,22, 23,2,3,50,52,5,5,,, 1,3,,11-13,15,1,1, 21-24,2,2,31,32,35-3,3,,43,45,4-50, 52,54,5-5,2-3,,11,1,21,41,45,4, 52,,,3,5 20. február 3,11,24,4,4,5, június október szeptember 1. 3,,11,12,21,22,23,31, 3,45,4,52,5, 3,,,21,23,3,45,4, 4,52,2 3,,11,13,15,1,20,21, 2,2,31,35,,42,45, 4,54,5,5,5,2,3, 4,, 200. május ,32, 200. szeptember 21. 3,23,2,32,,52,5, június 4. 3,23,2,32,,52,5, május 2 - október szeptember - október 200. május május - november 200. július május február 3,5,,11,12,13,1,20,23, 2,2,,42,43,4,50,53, 54,5 2,50 3,5,,11,12,20,2,35,3, 3,4,50,55,5,5,1,2 3,,12,13,1,21,22,23, 2,2,2,3,3,42,43,45, 52,5,5,5,3,, 3,,11,1,1,21,23,2-2, 31,32,3,42,43,45, 52,54,55,5,0,3,4, 1,3,4,,11,12,1,21,22, 23,2,31,33,,3,43,45, 4,50,52,53,54,5,5,2, 3,4,, 200. május 5. 3,11,1,23,32, /

9 Modern sebkezelés szerepe a másodlagosan gyógyuló krónikus sebek gyógyításában Stroke rehabilitáció az evidence based medicine alapján Magyar neszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 3. Kongresszusa és Továbbképző Napja Korszerű Ifjúságvédelem a es években 5 Gerincvédelem Wellness terápia Megoldási javaslat az MRS-ban szenvedő beteg dekolonizációjára Evidence ased Medicine a medencefenék fizioterápiájában Kommunikáció súlyos betegekkel. raun Medical Kft 23 udapest, Felhévízi u. 5. Reha - Fitt Szolgáltató Kft, 00 Siófok Csopaki u. 20. Szegedi Tudományegyetem ITI 20 Szeged, Pécsi út 4. Homeopress t 22 udapest, Lévay u. /b. Gondoskodás 2000 Kft 1224 udapest, Mátra u. /a. Reha - Fitt Szolgáltató Kft, 00 Siófok Csopaki u raun Medical Kft 23 udapest, Felhévízi u. 5. Kor-No Egészségmegőrző, Oktatásszervező, Gyógytorna Szolgáltató t 1142 udapest, Kassai tér 2. Gondoskodás 2000 Kft 1224 udapest, Mátra u. /a májustól havi két alkalommal 200. május május május 4 - június május 200. június májustól 200. május 20. március 200. május 3,,11,12,1,22,23,31, 32,,4,4,52,53,54, 55,5,2,4, 3,5,,11,12,20,2,35,3, 3,4,55,5,5,2 3,,12,1,23,24,32,35,,3,43,45,51,52,5, 3,4 5 3,20,23,31,3,,43,4, 52,54,55,5,2 2,3,5,,11,12,20,2,35, 3,3,4,50,55,5,5, 1,2 3,,11,12,1,22,23,24, 2,31,32,,43,4,4, 52,53,54,2,4, 2,3,5,2 3,20,23,31,3,,43,4, 52,54,55,5,2 /

T Á J É K O Z T A T Ó a minısített továbbképzésekrıl

T Á J É K O Z T A T Ó a minısített továbbképzésekrıl T Á J É K O Z T T Ó a minısített továbbképzésekrıl z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) májusban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minısített, amelyeket az alábbi táblázat

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. 12-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi táblázat

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. október 27-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minısített továbbképzésekrıl

T Á J É K O Z T A T Ó a minısített továbbképzésekrıl T Á J É K O Z T T Ó a minısített továbbképzésekrıl z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2009. március 9-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minısített, amelyeket az alábbi

Részletesebben

Minősitett szakdolgozói továbbképzések -- 2010.09.07. ESZTB ülés

Minősitett szakdolgozói továbbképzések -- 2010.09.07. ESZTB ülés Minősitett akdolgozói továbbképzések -- 2010.09.07. ESZTB ülés s. Szervező Továbbképzés címe Helyín Időpont Tipus TK pont 1 2248/2010 Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Egéséges életmódra és családi

Részletesebben

Germany Bielefeld Evangelisches Krankenhaus Bielefeld

Germany Bielefeld Evangelisches Krankenhaus Bielefeld Baja Bajai Szent Rókus Kórház Paediatrics 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Internal Medicine 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Psychiatry 6500 Baja, Rókus u. 10.

Részletesebben

Fantázia név Szervező megnevezése Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont érték. Budapest (vidéki városok)

Fantázia név Szervező megnevezése Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont érték. Budapest (vidéki városok) 822/204 megelőzés Humán 4 Thomán István u. 23. Prevenció és egészségnevelés (vidéki városok) 204. szeptember 2. A Hornok Éva +36-/248-04 info@humanakademia.hu,2,3,8, 2 3346/204 Nyári Komárom-Esztergom

Részletesebben

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet

Részletesebben

Szabadon választható elméleti továbbképzések. Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont szám

Szabadon választható elméleti továbbképzések. Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont szám a 1 7067/2013 SZNGY PTE KK Ápolásigazgatás 7623 Pécs, Rákóczi út 2. Szakmai Nap: Aktualitások a gyermekgyógyászatba n PTE KK Gyermekgyógyász ati Klinika, Pécs március - május Hegyi Zsuzsanna +36-72/536-000/33023

Részletesebben

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete 14. évfolyam, 1. szám 2011. január øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete Minősített továbbképzések Az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Bizottság

Részletesebben

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés. Budapest, Thököly út 3. 2010. április 7-2011. április 5.

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés. Budapest, Thököly út 3. 2010. április 7-2011. április 5. Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés s.sz Nyilvántartási szám 1 4081/2010 NEW CODE KFT 2 4499/2010 3 202/2011 4 305/2011 Szervező megnevezés Továbbképzés címe Helyszín Időpont

Részletesebben

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet a finanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére fordítható konszolidációs támogatásról hatályos: 2013.11.20-2013.11.20

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről Az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság (ESZTB) 200. áprilisban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az

Részletesebben

Felnőttápolás és gondozás szakmacsoport

Felnőttápolás és gondozás szakmacsoport Felnőttápolás és gondozás szakacsoport alapján) intézény neve cíe intézény kapcsolat tartója e-ail cíe Baranya Baranya Szociális Háló Egyesület Szociális Háló Egyesület 7632 Pécs Szövetség u. 19. Pécs

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2014/S 146-262200. Tájékoztató az eljárás eredményéről.

Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2014/S 146-262200. Tájékoztató az eljárás eredményéről. 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:262200-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2014/S 146-262200 Tájékoztató az

Részletesebben

Közremûködõ szerzõdések adatai

Közremûködõ szerzõdések adatai OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat V. kötet Közremûködõ szerzõdések adatai 2014 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ TARTALOM K/1. Közreműködői szerződésekről adatjelentést

Részletesebben

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete 13. évfolyam, 6. szám 2010. június øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete Minősített továbbképzések A továbbképzéseket szakmacsoportok szerint rendeztük

Részletesebben

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete 13. évfolyam, 11. szám 2010. november øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete Minősített továbbképzések A továbbképzéseket szakmacsoportok szerint rendeztük

Részletesebben

GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések

GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések GYEMSZI ELŐZETES ÖSSZESÍTETT TÁJÉKOZTATÓ ADATOK Energetikai beszerzések A közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések (a beszerzendő áruk egybeszámított értéke eléri a nettó: 60 690 330 Ft-ot)

Részletesebben

Éves jelentés a szívinfarktus miatt kezelt betegek ellátásáról Magyarország-2014

Éves jelentés a szívinfarktus miatt kezelt betegek ellátásáról Magyarország-2014 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet 1096 Budapest, Haller u. 29. Telefon: 299-8100, Fax: 299-8181 FŐIGAZGATÓSÁG Éves jelentés a szívinfarktus miatt kezelt betegek ellátásáról Magyarország-2014

Részletesebben

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM audiológia Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Járóbeteg szakellátás 4032 Debrecen Nagyerdei körút 98. audiológia Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. Járóbeteg szakellátás

Részletesebben

a minősített továbbképzésekről

a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2010. januárban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített amelyeket az alábbi

Részletesebben

2/2012. (I. 3.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. hatályos: 2012.01.

2/2012. (I. 3.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. hatályos: 2012.01. 2/2012. (I. 3.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2012.01.04 Tartalom: Speciális indikációs körrel rendelhetı gyógyszerek Költséghatékonysági

Részletesebben

I. MELLÉKLET. 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató

I. MELLÉKLET. 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató I. MELLÉKLET 1 HU Hirdetményminta 1 Előzetes tájékoztató EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail:

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc)

DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) DEBRECENI EGYETEM Népegészségügy: Kar Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) Komplex rehabilitáció mesterszak Szerezhető fokozat: mesterfokozat (master; MSc) Szerezhető szakképzettség: okleveles rehabilitációs

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 00 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Illetékes szakmai kollégium Tanfolyam focíme Célcsoport Helye Nap Óra Dátumtól Dátumig Díj Jel. határido Szervezo

Részletesebben

szolgáló eljárások, továbbá a megelőzéstszolgáló tájékoztatást és képzést nyújtó pályázatok.

szolgáló eljárások, továbbá a megelőzéstszolgáló tájékoztatást és képzést nyújtó pályázatok. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség t á j é koztatása A munkavédelmi bírságok felhasználására meghirdetett 2003. II. félévi és 2004. I. félévi pályázatok eredményeiről *Támogatási forma:

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum Jelmagyarázat: (*) Kötelező szintentartó tanfolyam (+) Kötelezően választható tanfolyam A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum közleménye Orvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok:

Részletesebben

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t 24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t a z Ön ot t h o n á b a n! w w w.im s k f t.hu Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a Transztelefonikus EKG-Telemedicinális ellátást, mellyel

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/4.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

Minősített szabadon választható elméleti továbbképzések

Minősített szabadon választható elméleti továbbképzések Minősített szabadon választható elméleti továbbképzések s.sz Nyilvántartási címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont 1 8654/2013 BETBIZ Eduweb Multimedia Zrt. 1023, Zsigmond tér 10. Betegbiztonság

Részletesebben

15. évfolyam, 1. szám 2012. január

15. évfolyam, 1. szám 2012. január 15. évfolyam, 1. szám 2012. január øtinfo melléklet A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Főigazgatóság folyóiratának

Részletesebben

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 87. ÉVF. 1. 36-37. KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 Háziorvos továbbképzô nap Bôrgyógyászat Idôpont: 2011.03.05. 4032, Debrecen- DEOEC, Auguszta tanterem Dr. Remenyik Éva

Részletesebben

19. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2417. Budapest Fõv. Önkorm. Egyesített Szent István és Szent László Kh.-Ri. 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.

19. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2417. Budapest Fõv. Önkorm. Egyesített Szent István és Szent László Kh.-Ri. 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1. Budapest Lorkamill Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság 1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 1. V. 9. 316-3926 Budapest Szent Margit Rendelõintézet Nonprofit Korlátolt Felelõsségû

Részletesebben

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter

Részletesebben

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12-14. Flamingó Wellness Hotel**** Balatonfüred PROGRAM RÉSZLETES PROGRAM

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről 1/5 T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200 júniusában megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények Címe: Globalizáció és Prevenció Szervező: Országos Kémiai Biztonsági Intézet Időpont: 5/23/2007-5/23/2007 Címe:

Részletesebben

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete 12. évfolyam, 3-4. szám 2009. március-április øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete Minősített továbbképzések Az idei évtől megújult rendszerben tesszük

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Innovatív egészségügyi építészet Konferencia. Építészet a gyógyulásért 2012. - Innováció az az egészségügyi építészetben - kiállítás

Innovatív egészségügyi építészet Konferencia. Építészet a gyógyulásért 2012. - Innováció az az egészségügyi építészetben - kiállítás Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Egészségügyi Munkabizottsága Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja Innovatív egészségügyi építészet Konferencia Építészet a gyógyulásért 2012.

Részletesebben

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont. Mozgássérült Emberek

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont. Mozgássérült Emberek Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 08.30-ai ESZTB ülés s.sz Nyilvántartási Szervező Továbbképzés címe Helyszín Idő Típus TK 1 2767/2011 5NAPFNO 2 2815/2011 ELNEC_G 3 2825/2011 burnout 4 2826/2011 thai

Részletesebben

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 08.30-ai ESZTB ülés s.sz Nyilvántartási Szervező Továbbképzés címe Helyszín Idő Típus TK 1 2767/2011 5NAPFNO Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Közja Az FNO és az

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati osztályon 2 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Centrumban töltendő gyakorlat 8 hónap (Terv1) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Nephrológia Orosz Attila Rész 4 hónap 1 fő 2012.01.01. - 2016.01.01. Egyesített

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/147. Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19. EUHL. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/147. Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19. EUHL. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről - Adásvételi szerződés informatikai eszközök beszerzésére a TIOP-2.2.8/14 azonosító számú, Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása c. kiemelt projekt keretében

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2011. október 14-16. között Balatonalmádiban tartotta a

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika

ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika ONKOLÓGIA Heim Pál Gyermekkórház Egyesített Szt. László Szt. István kórház Semmelweis Egyetem II.sz. OKITI, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Gyerekosztály Miskolc Pécs Szombathely, Onkohematológia

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. csecsemő és gyermekgyógyászat 0500 15 2012.07.01

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. csecsemő és gyermekgyógyászat 0500 15 2012.07.01 Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a idejére a AKTÍV Zala megye NYDRI 030606 Városi Kórház Keszthely Keszthely Ady u. 2. belgyógyászat 0100 33 2013.02.07 AKTÍv Zala megye NYDRI 030606 Városi Kórház Keszthely

Részletesebben

R É S Z L E T E S P R O G R A M

R É S Z L E T E S P R O G R A M R É S Z L E T E S P R O G R A M 2012. OKTÓBER 5. (PÉNTEK) 8 00-10 00 Regisztráció, az előadások ppt (elektronikus) változatának leadása vetítésre 10 00 Ünnepélyes megnyitó, üdvözlések Dr. Helembai Kornélia

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÓRBONCTAN ÉS KÓRSZÖVETTAN SZAKMAKÓD: 5400 Patológia Szakma főcsoport 54 PATOLÓGIA

ÁLTALÁNOS KÓRBONCTAN ÉS KÓRSZÖVETTAN SZAKMAKÓD: 5400 Patológia Szakma főcsoport 54 PATOLÓGIA ÁLTALÁNOS KÓRBONCTAN ÉS KÓRSZÖVETTAN SZAKMAKÓD: 5400 Patológia Szakma főcsoport 54 PATOLÓGIA Tevékenységek progresszív ellátási szint szerinti besorolása progresszív ellátási szint I. II. III. 11041 Vizsgálat

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.

Részletesebben

Endret dato 11.10.2013 04:17

Endret dato 11.10.2013 04:17 Natural gas Generell Informasjon Versjon 2 Url http://com.mercell.com/permalink/40169219.aspx Ekstern anbuds ID 342021-2013 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre Åpen anbudskonkurranse

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1 Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/7.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

Jogszabályok AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA

Jogszabályok AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. OKTÓBER 1. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA Szerkesztõség: 1139 Budapest, Váci út 73/A. Telefon: 350-1617 E-mail: akarsai@oep.hu Megjelenik havonta Ára:

Részletesebben

A Támogatott megnevezése, címe:

A Támogatott megnevezése, címe: A munkavédelmi bírságok felhasználására meghirdetett 2008. évi pályázat nyertesei, szerződéskötés után (2009. 09. 02.-i állapot szerint):* A Támogatott megnevezése, címe: Ady Endre Ált. Iskola, Gimnázium

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa PROGRAMFÜZET Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember 20-21. A Magyar

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. NOVEMBER 5. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA Szerkesztõség: 1139 Budapest, Váci út 73/A. Telefon: 350-1617 E-mail: akarsai@oep.hu Megjelenik havonta Ára:

Részletesebben

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,

Részletesebben

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egybeszerkesztett változatban) amelyben a Perfekt Akadémia Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program 2013. szeptember 12., csütörtök 8:00 Regisztráció 10:00-10:15 Rubin terem Megnyitó Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke 10:15-12:30 Egészségpolitikai

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

A 2015-2016-ban meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2015-2016-ban meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, A lapot minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós tanfolyam 2016. február 15-26. vagy 2016. április 11-22. vagy 2016. május

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános neurológiai gyakorlat 9 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 i Osztály Dr. Köves Ágnes 9 hónap 2 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Egyesített

Részletesebben

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató 11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

Antihaemorrhagics. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Dato for offentliggjørelse 30.05.2013 04:16. Versjon 1

Antihaemorrhagics. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Dato for offentliggjørelse 30.05.2013 04:16. Versjon 1 Antihaemorrhagics Generell Informasjon Versjon 1 Url http://com.mercell.com/permalink/39270674.aspx Ekstern anbuds ID 176216-2013 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2013 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 8 2 Elnökségi határozatok 110/2013 (06.13.) számú határozat

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati törzsképzési gyakorlat 6 hónap (Terv2) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József Rész 4 hónap

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő által a Veszélyes hulladék szállítása és kezelése 2013. I. tárgyában KÉ 19811/2012. számon indított nyílt közbeszerzési eljárásban feltett

Részletesebben

Gasztroenterológiai kötelező szintentartó tanfolyam. Gasztroenterológiai szakvizsga előkészítő tanfolyam. Pécs, 2013. november 7-9.

Gasztroenterológiai kötelező szintentartó tanfolyam. Gasztroenterológiai szakvizsga előkészítő tanfolyam. Pécs, 2013. november 7-9. Gasztroenterológiai kötelező szintentartó tanfolyam Gasztroenterológiai szakvizsga előkészítő tanfolyam Továbbképző tanfolyam belgyógyászok, háziorvosok és sebészek számára Pécs, 2013. november 7-9. A

Részletesebben

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át.

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. 1 2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. SEMMELWEIS-DÍJAT adományoz: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye betegellátásának

Részletesebben

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.

Részletesebben

II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA

II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA A Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke, Klinikai Immunológiai Tanszéke és az MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA Debrecen Debreceni Egyetem,

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Electricity. Info. Buyer. Description. Publish date 1/24/2014 4:20 AM. Version 1. Url http://com.mercell.com/permalink/42901811.

Electricity. Info. Buyer. Description. Publish date 1/24/2014 4:20 AM. Version 1. Url http://com.mercell.com/permalink/42901811. Electricity Info Version 1 Url http://com.mercell.com/permalink/42901811.aspx External tender id 25907-2014 Tender type Contract Award Document type Contract award Procurement procedure Vejledende kundgøring

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati és foglalkozás-belgyógyászati gyakorlat 6 hónap (Terv ) 1.sz. Üzemegészségügyi Kft 1138 Budapest Karikás 1-465-2376 1-465-2380 Intézményi Dr. Hazay Balázs Rész 1 hónap 4 fő 2015.01.01. -

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév OM 035883 5008 Szolnok, Gorkij út 47. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév 1 8 évfolyamos általános iskola 1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

avagy DR. TÓTH ILDIKÓ FŐIGAZGATÓ CSESZKÓ GÉZA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMENEDZSER Msc05 / Msc12-A

avagy DR. TÓTH ILDIKÓ FŐIGAZGATÓ CSESZKÓ GÉZA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMENEDZSER Msc05 / Msc12-A LEHET EGY KÉRDÉSSEL TÖBB? avagy ELKÉSZÜLNI, VIGYÁZZ, RAJT!? DR. TÓTH ILDIKÓ FŐIGAZGATÓ CSESZKÓ GÉZA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMENEDZSER Msc05 / Msc12-A XVII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred,

Részletesebben

I. Országos. 2014. május 29-31.

I. Országos. 2014. május 29-31. I. Országos Foglalkozás-Egészségügyi Kongresszus Siófok, Hotel Azúr 2014. május 29-31. Bevezető Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I.

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár. OEP közlemény a 2016. évben befogadott többletkapacitásokról

Országos Egészségbiztosítási Pénztár. OEP közlemény a 2016. évben befogadott többletkapacitásokról Országos Egészségbiztosítási Pénztár közlemény a 2016. évben befogadott kapacitásokról Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról rendelkező 337/2008.

Részletesebben

Kemenesalja Művelődési Ház Központ és Könyvtár Celldömölk, Géfin tér 1. NYME,SEK, "D" épület Szombathely Berzsenyi tér 2.

Kemenesalja Művelődési Ház Központ és Könyvtár Celldömölk, Géfin tér 1. NYME,SEK, D épület Szombathely Berzsenyi tér 2. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 20évi rendezvények ( az események még hiányosak, az időpontok változhatnak, érdeklődjenek a központi irodában és a csoportoknál) Hó Nap, óra Csoport Program Helyszín Elérhetőség

Részletesebben

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.)

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) 2

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

Részletesebben

1 Beírási napló / Törzslap Pécs Mérlegképes könyvelő vállalkozási szak 2001/2002; 2002 /2003

1 Beírási napló / Törzslap Pécs Mérlegképes könyvelő vállalkozási szak 2001/2002; 2002 /2003 VIII. 818. fond: Perfekt Szakközép- és Szakiskola iratai Kötet sz. Cím Képzés helye Szakképesítés megnevezése Évkör 1 Beírási napló / Törzslap Pécs Számviteli ügyintéző vállalkozási szak 2000/2001 1 Beírási

Részletesebben

DC SUPER HEROES PLÜSSJÁTÉKOK HŰSÉGPROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

DC SUPER HEROES PLÜSSJÁTÉKOK HŰSÉGPROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA DC SUPER HEROES PLÜSSJÁTÉKOK HŰSÉGPROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA A TESCO-GLOBAL Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., cg.: 13-10-040628, a továbbiakban: Szervező ) megbízásából az UNGA (Herengracht

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,

Részletesebben

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete

øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete 12. évfolyam, 5. szám 2009. május øtinfo melléklet Az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet folyóiratának melléklete Minősített továbbképzések Az idei évtől megújult rendszerben tesszük közzé az

Részletesebben

Kitüntetések március 15-e alkalmából

Kitüntetések március 15-e alkalmából Nemzeti ünnepünk alkalmából számos egészségügyi szakember vehetett át magas szintű állami elismerést. Gratulálunk dr. Bitvai Katalinnak és dr. Kizman Antalnak Pro Sanitate-díjukhoz! A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Közép-Magyarországi Régió INTERSPAR

Közép-Magyarországi Régió INTERSPAR Közép-Magyarországi Régió Szentendre Dobogókői u.4,. Budapest X. Fehér út Budapest Sibrik Miklós u. 30. Diósd Balatoni út 2/A Budapest XIX. Üllői u.201 Budapest XX. Pesterzsébet, Széchenyi u.1. Budapest

Részletesebben

FIZIKÁLIS MEDICINA ÉS REHABILITÁCIÓS ORVOSLÁS

FIZIKÁLIS MEDICINA ÉS REHABILITÁCIÓS ORVOSLÁS SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. KÁTAI GÁBOR KÓRHÁZ, KARCAG Az emberi erőforrások miniszterének 22/2012.

Részletesebben