Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,"

Átírás

1 Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, Közvetlenül a virágzás utáni időszakban is hullott jelentős mennyiségű csapadék a Borvidéken, ennek megfelelően folyamatosan magas a páratartalom. A gombabetegségeknek ez az időjárás nagyon kedvez. Egyes fajtákban, Kék Oportó, Kékfrankos, jelentős lisztharmatfertőzés indult el. Elsősorban a bogyókon tapasztalhatók erős fertőzések. A lisztharmat mellett a peronoszpóra tünetei is folyamatosan jelentek meg a Borvidék ültetvényeiben. Most még csak a leveleken jelentek meg nagyobb számban a tünetek, de a levelekről a későbbiekben a konidiumok lemosódnak a fürtökre és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet. Több érzékeny fajtában már most látni elbarnult bogyókat egyesével. Lisztharmat ellen a felszívódó és a kontakt készítmények kombinációjával próbáljuk meg féken tartani a kórokozót. Az olyan ültetvényben, ahol évek óta ugyanazzal a készítménnyel permetezünk, és - ennek ellenére - a lisztharmat előretörését figyeljük meg, haladéktalanul váltsunk készítményt, mert lehet, hogy kezdődő vagy kialakult rezisztencia az oka a részbeni/teljes hatástalanságnak. A továbbiakban váltogatva használjuk a lisztharmat elleni készítményeket. Peronoszpóra ellen a permetezések "alapszereként" mindenképpen szerepeljen a folpet hatóanyag vagy folpet tartalmú szerkombináció. A peronoszpóra elleni hatása mellett a botritisz ellen is véd. A betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan naponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A strobilurinok ebben az időszakban, amikor még nem alakulnak ki erős járványok, kifejezetten javasoltak. A levélre vagy bogyóra kerülő fertőző spórát pusztítják. Ez mellett - és ez az egyik legelőnyösebb tulajdonságuk - a többi szernél hosszabb a hatástartamuk. Nem mozognak gyorsan, nem erős gyógyító hatásúak, de "állóképesek". A fertőzés előtt kijuttatva őket hosszú ideig képesek védeni az egészséges állományokat. Azokon a helyeken, ahol még nem jelentek meg a betegségek a strobilurinok használata javasolt továbbra is. Ahol már találunk fertőzött levelet vagy bogyót, ott a felszívódó készítményeket használjuk. A szőlőmolyok lárváinak károsítása folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A lárvák többsége L3-as stádiumban van a mostani időszakban. Szex-feromon csapdáink a héten 3 db lepkét fogtak. Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban hektáronként l víz körüli mennyiséggel lehet jó fedettséget elérni. Lehetőség szerint kerüljük a nagy vízmennyiséggel történő permetezést. A nagy, liter víz/ha, vízmennyiséggel történő permetezés "híg" permetlé-oldatot ad, amely még tovább "hígulhat" a szőlő erős növekedése és új lombképződése miatt. A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt. A szőlőnek kedvező időjárás miatt továbbra is nagyon erős a hajtásnövekedés. A szőlő pillanatok alatt lenőtte a támrendszert. Ennek ellenére, ahol lehet ott várjunk még a tetejezéssel. Az eltávolított hajtáscsúcs miatt a növény azonnal válaszol, a fürtzónában megindul az oldalhajtások tömege. Ez a későbbiekben kedvezőtlen, a fürtzóna beárnyékolódik, besűrűsödik, ami veszélyt jelent a betegségek felszaporodása miatt. A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. Ha az ültetvény újra kigyomosodott, 1

2 a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra nekilendül ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzstisztítás. A törzstisztításra fokozottan figyeljünk a glifozát tartalmú készítmények használatánál. A törzsön hagyott hajtásokon keresztül felszívódhatnak az ilyen hatóanyagú készítmények és a későbbiekben kárt okozhatnak a szőlőtőkéknek. Már most gondoljunk a lombtrágyák használatára. Két okunk is lehet rá. Az egyik, hogy a jövő évi termés a rügydifferenciálódás - most alakul ki. A másik ok a termés minősége, és a hiánybetegségek megelőzése. Már ebben az időszakban gondolni kell a hiánybetegségekre. Július-augusztusban már késő feltölteni a tőkéket tápanyaggal. Ezen okok miatt kezdjük el a lombtrágyák folyamatos, minden permetezésnél történő, adagolását. A gubacsatkák kártétele továbbra is szembetűnő lehet egyes ültetvényekben. Ezeken a helyeken speciális atkaölő szerek használatával - lehetőleg kétszer egymás után 14 nappal - egész évre megoldhatjuk a problémát. A megfelelő zöldmunka kiemelten fontos egész tenyészidőszakban. Az idei évben sem könnyű a gyors és erős növekedést "követni" a zöldmunkákkal. A hajtásválogatás, a hónaljazás, befűzés után a lombsátor szélessége 60 cm kellene legyen. Több helyen, ahol nem tudják tartani a tempót, sajnos nem így fest a szőlő. A megkésett zöldmunka a mennyiség és a minőség rovására fog menni. A Borvidéken az amerikai szőlőkabóca lárvák károsítása folyamatos, a lárvák L3-as fejlettségűek. A fiatal lárvák L3-fejlettségtől már terjeszthetik a fitoplazmás betegséget. Az általa terjesztett karantén betegség - az aranyszínű sárgaság fitoplazma - jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a Borvidék, jelen állapot szerint, mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés a nyári időszakban. Az online elérhető károsító monitoring rendszerben térképi felületen nyomon követhető az egyes lárva fokozatok észlelésének helyei, amely alapján a védekezések ütemezhetőek. A rendszer megtalálható: Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt. A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem. A védekezésre több a szőlőmolyok ellen is engedélyezett rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin, deltametrin, béta-ciflutrin stb. hatóanyagú permetező szerek). A meteorológiai állomások által mért adatok 2

3 Heti Csapadékösszeg átlaghőmérséklet ( o C) (mm) Szekszárd 24,1 28 Iván-völgy 24,0 23 Bati-kereszt 24,0 32 Kajmád 23,8 29 Görögszó 24,2 21 Bátaszék 24,3 18 Paks 23,6 26 Bonyhád 23,5 34 Várható időjárás Pénteken délelőtt derült égbolt, szikrázó napsütés várható, majd délután is a napsütésé marad a főszerep, de kisebb gomoly és fátyolfelhőzet zavarhatja meg időnként és helyenként. Szombaton is túlnyomórészt napos, de kellemesebben meleg idő valószínű. Futó zápor legfeljebb elvétve alakulhat ki. Általában gyenge légmozgás ígérkezik. Vasárnap, hétfőn déli légmozgás mellett várhatóan fokozatosan melegszik. Zömmel napsütéses idő ígérkezik. Keddre hidegfront érkezése körvonalazódik. Eleinte napsütés, gyorsan melegedő idő ígérkezik. Élénkül az északnyugati szél. Növényvédelmi munkákat a héten csak körültekintéssel lehet végezni. A következő 7 napban a Borvidéken 10 mm csapadék várható (Forrás: A Syngenta ajánlata erre a hétre: atkák ellen: Thiovit Jet, Vertimec Pro molyok ellen: Karate Zeon 5 CS, Affirm lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet peronoszpóra ellen: Bravo 500, Ridomil Gold MZ 68 WG, Pergado F, Ridomil Gold Plus lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max gyomok ellen: Medallon Premium 3

4 Jelenlegi fenológia 60 cm széles lombfal 4

5 Megkésett zöldmunka Jó fedettség 5

6 Fürtbotritisz Peronoszpóra 6

7 Lisztharmat Gubacsatka tünet levélen 7

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.06.11.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.06.11. 12:00-kor. Érvényes: 2015.06.18-ig. Várható frissítés: 2015.06.18. 12:00-kor. Alapvetően az időjárás

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2011.06.23-ig. Várható frissítés: 2011.06.23. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019. július 4.)

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019. július 4.) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019. július 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére SZŐLŐ Eddig a peronoszpóra folyamatosan és szinte egyeduralkodón lépett fel a szőlőkben, a lisztharmat csak

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.22.) A melegebb napok hatására most felgyorsult a szőlő fejlődése. Azonban az elmúlt héten lassú, vontatott növekedés volt a jellemző. A szőlő jelenleg 10 nappal

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.07.09. 12:00-kor. Érvényes: 2015.07.16-ig. Várható frissítés: 2015.07.16. 12:00-kor. A meleg időjárás

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 15.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 15.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 15.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.15. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.22-ig. Várható frissítés: 2017.06.22. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.07-ig. Várható frissítés: 2011.07.07. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.13. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.20-ig. Várható frissítés: 2013.06.20. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019. 08.01.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére A többségében zsendülő bogyókat tartalmazó fürt már nem fertőződik lisztharmattal vagy peronoszpórával. A késői

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.20. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.27-ig. Várható frissítés: 2013.06.27. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.07.17.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.07.17. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.24-ig. Várható frissítés: 2014.07.24. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2019.07.18. Fülledt, párás időjárás, erős fertőzési nyomás. Ezek most a legfontosabb jellemzői a szőlő növényvédelmének. Aki kicsit elbámészkodott

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.02.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.02.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.02.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.07.02. 12:00-kor. Érvényes: 2015.07.09-ig. Várható frissítés: 2015.07.09. 12:00-kor. Az elmúlt héten nem

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.05. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.12-ig. Várható frissítés: 2014.06.12. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2019.07.25. Tovább folytatódik a meleg időjárás, ami kedvez a szőlőnek, a betegségek nem támadnak most az eddigi erővel. A következő hétre ígért

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.01. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.08-ig. Várható frissítés: 2017.06.08. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.07.04. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.11-ig. Várható frissítés: 2013.07.11. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.06.21.) A szőlő, fejlettségét tekintve, az idei évben jó két héttel előbbre tart az ilyenkor megszokotthoz képest. A fürtök záródnak, a lombozat növekedése erőteljes.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.07.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.07.14. 12:00-kor. Érvényes: 2016.07.21-ig. Várható frissítés: 2016.07.21. 12:00-kor. Egyes fajtákban igen

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 19.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 19.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 19.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) AZ EZERJÓ HAZÁJA

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) AZ EZERJÓ HAZÁJA Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.06.21.) AZ EZERJÓ HAZÁJA Fürtzáródás előtt van a szőlő, jó két héttel előbbre tart az ilyenkor megszokotthoz képest. A bogyók már sok helyen kezdenek összeérni, így

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.07.07. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.14-ig. Várható frissítés: 2011.07.14. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 29.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 29.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 29.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.29. 12:00-kor. Érvényes: 2017.07.06-ig. Várható frissítés: 2017.07.06. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.23-ig. Várható frissítés: 2016.06.23. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.27. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.04-ig. Várható frissítés: 2013.07.04. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.30. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.06-ig. Várható frissítés: 2013.06.06. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2019.08.08. Egyenetlenül, lassan zsendül a szőlő a Borvidék ültetvényeiben. Az évek óta megszokott aszályos, meleg júliusi időjárás az idén nem

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 5.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 5.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 5.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.06.05. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.12-ig. Várható frissítés: 2014.06.12. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 30.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 30.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2016.07.07-ig. Várható frissítés: 2016.07.07. 12:00-kor.

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (20. hét)

Növényvédelmi előrejelzés (20. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-14 (20. hét) Fenofázis: : intenzív hajtásnövekedés, fürtmegnyúlás, (védett déli fekvésű helyeken korai fajtáknál virágzás kezdett)

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 25.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 25.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 25.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.25. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.01-ig. Várható frissítés: 2017.06.01. 12:00-kor.

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 26.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 26.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 26.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.19.) A fürtök szépen színesednek. A tarka bogyóállomány még sokáig megmaradhat, mivel a nagy termés miatt csak lassan fog az összes bogyó beszínesedni. Az elviaszosodott

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 6.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 6.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 6.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.07.06. 12:00-kor. Érvényes: 2017.07.13-ig. Várható frissítés: 2017.07.13. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Érvényes: ig.

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Érvényes: ig. Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2017.08.03.) Érvényes: 2017.08.10-ig. A jól védett szőlők szépen színesednek. A fürtök záródtak. Az elviaszosodott felszínű bogyóállományt már egyre kevésbé fertőzik a

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.) József Keresztes FW: Szekszárd Borvidék Kft. 2016. szeptember 8. 2:43 Címzett: József Keresztes , dora.benczik@syngenta.com

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.04-ig. Várható frissítés: 2017.05.04. 12:00-kor.

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (23. hét)

Növényvédelmi előrejelzés (23. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-06-05 (23. hét) Fenofázis: virágzás vége, tisztulás, zöldbors- zöldborsó nagyság Badacsonyban a késői fajták virágzás végén, tisztulásban,

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.12.) Általában szépen művelt szőlőket lehet találni a Borvidéken. A következő hetekben ígérkező nyár közepi időjárás azoknak kedvezhet, akik lemaradtak a zöldmunkákkal

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.26.) A Kékfrankos és a Zweigelt már szépen beszínesedtek a Borvidék ültetvényeiben. Már a cukortartalom is jól érzékelhető. A Pinot Noir-t kóstolva édes ízeket

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (22. hét)

Növényvédelmi előrejelzés (22. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-28 (22. hét) Fenofázis: fő virágzás, virágzás vége, tisztulás, (zöldbors nagyság) A múlt héten Badacsonyban leesett csapadék mennyiség

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 3.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 3.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 3.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.03. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.10-ig. Várható frissítés: 2014.07.10. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.) Kiadva: 2014.05.15. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.22-ig. Várható frissítés: 2014.05.22. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 22.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 22.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 22.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.05.22. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.29-ig. Várható frissítés: 2014.05.29. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 7.) Nagykőrös Cegléd Monor Kecel Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 7.) Nagykőrös Cegléd Monor Kecel Lőrinci térségére Kiadva: 2016.07.07. 12:00 kor. Érvényes: 2016.07.14 ig. Várható frissítés: 2016.07.14. 12:00 kor. Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 7.) Nagykőrös Cegléd Monor Kecel Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 7.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 7.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.08.07. 12:00-kor. Érvényes: 2014.08.14-ig. Várható frissítés: 2014.08.14. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 29.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 29.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 29.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.05.29. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.05-ig. Várható frissítés: 2014.06.05. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.12.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor. A tavaszi fagy és

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.) Kiadva: 2013.08.01. 12:00-kor. Érvényes: 2013.08.08-ig. Várható frissítés: 2013.08.08. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.18. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.25-ig. Várható frissítés: 2017.05.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.10. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.17-ig. Várható frissítés: 2014.07.17. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.16. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.23-ig. Várható frissítés: 2013.05.23. 12:00-kor.

Részletesebben

Súlyosabb lisztharmatfertőzés fürtön

Súlyosabb lisztharmatfertőzés fürtön Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.11.) A korai szőlőfajták zsendülnek. Az ültetvényekben találkozhatunk a napégés tünetével a bogyókon. Túlzott zöldmunka esetén a fürtök a napra kerülnek, a bogyók

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.06.20.) Az ültetvényekben megfigyelhető a fürtzáródás kezdete. Azonban a területek között fajta, dűlő és művelésmód tekintetében jelentősebb fejlettségbeli eltérések

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés a szőlőtermesztői számára 2018.08.21-től 08. 30 ig Fenológia: érés szüret körül 1 Merlo Időjárás(08.12 08. 21.) Folyamatosan kánikula volt, csapadék nélkül. A napi átlagos

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. június 21.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. június 21.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. június 21.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2018.06.21. 12:00-kor. Érvényes: 2018.06.28-ig. Várható frissítés: 2018.06.28. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.04. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.11-ig. Várható frissítés: 2017.05.11. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 10.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 10.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.08.10. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.17-ig. Várható frissítés: 2017.08.17. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.09. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.16-ig. Várható frissítés: 2016.06.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.17.) Az elmúlt 2 hétben 60-80 mm csapadék esett a körzetben, de még nincs vége. A talajok eddig be tudták fogadni, hiszen hiány volt bőven, de mostanra telítődött.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.08.18. 12:00-kor. Érvényes: 2016.08.25-ig. Várható frissítés: 2016.08.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 14.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 14.) József Keresztes FW: Növényvédelmi előrejelzés József Keresztes 2016. július 14. 1:50 Címzett: József Keresztes

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (24. hét) Fenofázis: zöldbors- zöldborsó nagyság, fürtzáródás előtt, fürtzáródás

Növényvédelmi előrejelzés (24. hét) Fenofázis: zöldbors- zöldborsó nagyság, fürtzáródás előtt, fürtzáródás Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-06-12 (24. hét) Fenofázis: zöldbors- zöldborsó nagyság, fürtzáródás előtt, fürtzáródás A borvidék szőlőültetvényeiben megtalálható

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 17.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 17.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 17.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.08.17. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.24-ig. Várható frissítés: 2017.08.24. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor.

Részletesebben

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés 2016-06-02 (23. hét)

Növényvédelmi előrejelzés 2016-06-02 (23. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-06-02 (23. hét) Fenofázis: virágzás kezdete, virágzás A múlt héten Badacsonyban leesett csapadék mennyiség 26,0 mm volt. A növényvédelmi

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (26. hét) Fenofázis: fürtzáródás előtt, fürtzáródás, zsendülés kezdet

Növényvédelmi előrejelzés (26. hét) Fenofázis: fürtzáródás előtt, fürtzáródás, zsendülés kezdet Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-06-26 (26. hét) Fenofázis: fürtzáródás előtt, fürtzáródás, zsendülés kezdet Badacsonyban a késői érésű fajták fürtjei a fürtzáródás

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 17.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 17.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 17.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.17. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.24-ig. Várható frissítés: 2014.07.24. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 27.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 27.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.07.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.03-ig. Várható frissítés: 2017.08.03. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 31.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 31.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 31.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.31 12:00-kor. Érvényes: 2014.08.07-ig. Várható frissítés: 2014.08.07. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2018.05.10. 12:00-kor. Érvényes: 2018.05.17-ig. Várható frissítés: 2018.05.17. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 8.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 8.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 8.) Kiadva: 2014.05.08. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.15-ig. Várható frissítés: 2014.05.15. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 20.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 20.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.20. 12:00-kor. Érvényes: 2017.04.27-ig. Várható frissítés: 2017.04.27. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. július 5.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. július 5.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. július 5.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2018.07.05. 12:00-kor. Érvényes: 2018.07.12-ig. Várható frissítés: 2018.07.12. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.08.25.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.08.25. 12:00-kor. Érvényes: 2016.09.01-ig. A cukrosodó bogyókon megjelentek a botritiszfertőzés tünetei.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 21.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 21.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 21.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.07.21. 12:00-kor. Érvényes: 2016.07.28-ig. Várható frissítés: 2016.07.28. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 3.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 3.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 3.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.08.03. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.10-ig. Várható frissítés: 2017.08.10. 12:00-kor.

Részletesebben

Furmint T92-es fürt én a Bakonyi dűlőben

Furmint T92-es fürt én a Bakonyi dűlőben Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.18.) Július közepén már a furmint fürtökön is találunk puhuló bogyókat. A korai fajták érése folyamatos. Korai szüret várható. A szellős lombozat kialakításával

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.) Kiadva: 2014.04.24. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.01-ig. Várható frissítés: 2014.05.01. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.02. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.09-ig. Várható frissítés: 2013.05.09. 12:00-kor.

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 28.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 28.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. július 28.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.07.28. 12:00-kor. Érvényes: 2016.08.04-ig. Várható frissítés: 2016.08.04. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 11.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 11.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 11.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.08.11. 12:00-kor. Érvényes: 2016.08.18-ig. Várható frissítés: 2016.08.18. 12:00-kor.

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (25. hét)

Növényvédelmi előrejelzés (25. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-06-19 (25. hét) Fenofázis: fürtzáródás előtt, fürtzáródás (Csabagyöngye egy-egy bogyója Badacsonyban részlegesen megzsendült) Badacsonyban

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK!

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK! Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.29.) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK! Az elmúlt időszakban a Borvidéken 5-10 mm csapadék esett. Folyamatosan melegedett az idő, eltűnőben a reggeli harmatok. A szél

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.19. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.26-ig. Várható frissítés: 2016.05.26. 12:00-kor. A változékony időjárásban

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 28.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 28.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 28.) Kiadva: 2014.08.28. 12:00-kor. Érvényes: 2014.09.04-ig. Várható frissítés: 2014.09.04. 12:00-kor Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2018.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2018.08.16-ig. Várható frissítés: 2018.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) Észak-Amerikából származó egynemzedékes, kisméretű kártevő. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek a levélfonákán szívogat.

Részletesebben