A kölyök korosztály évi programtervezete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kölyök korosztály 2016. évi programtervezete"

Átírás

1 A kölyök korosztály évi programtervezete Budapest, előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató 0

2 A kölyök korosztály évi programtervezete Készítette: Dónusz Éva és Kovács Tamás szakmai koordinátorok Tartalom 1. Bevezető os év versenyei Nemzetközi versenyek Edzőtáborok Kölyök válogatott táborok Tavaszi kölyök válogatott edzőtábor Őszi kölyök válogatott edzőtábor Régiós kölyök edzőtáborok Budapest (Észak) régiós tábor Budapest (Dél) régiós tábor Dél-Alföld régiós tábor Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl régiós tábor Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiós tábor Közép- Magyarország régiós tábor Közép Dunántúl régiós tábor Kenus felzárkóztató tábor Túrák Kvalifikáció a 2017-es kölyök kerettagságra

3 1. Bevezető A válogatott működtetésének célja Az ifjúsági korosztályban elért kiváló és a nemzetközi mezőny számára megközelíthetetlen eredményeink az utánpótlásban dolgozó edző kollégák alapokra való odafigyelésnek köszönhetők. Az eredményesség fenntartását hosszú távon gondolkodva az alapok megszilárdításával tudjuk biztosítani. Az országos és régiós kölyök válogatott működtetése igen fontos láncszem, nagyban hozzájárul az utánpótlás bázisának megerősítéséhez. A kölyök korosztály legjobbjait az Országos Magyar Bajnokságon és a keretfeltöltő versenyen elért eredmények alapján a válogatási elvekben rögzítettek szerint kiemeljük, igen nagy létszámú, közel 70 fős országos keretet működtetünk. A válogatottak tevékenységét országos és régiós programokkal, edzőtáborokkal bővítjük. Ezeknek a programoknak, táboroknak a legfontosabb célja az, hogy erősítsék a versenyzők sportági kötődését, új ingereket kapjanak, betekintést nyerjenek egymás edzésmódszereibe, a versenyzők és edzőik megismerjék korosztályuk legjobbjait, felmérjék a vetélytársak tudását, képességeit. Az edző kollégák számára jó lehetőség a hatékony és konstruktív együttműködésre. A központi edzőtáborokban az egyes szakágak irányítására a válogatottba versenyzőt adó edzőket kérjük fel, akik példa értékűen nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel tesznek eleget a felkéréseknek. Az edzőtáborokban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a versenyzők csak az életkoruknak és az adott felkészülési időszaknak megfelelő edzésmunkát végezzenek, a technikai elemek folyamatos javításával, gyakorlásával. Lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek felmérjék tudásukat a vízen, valamint futásban, (úszásban) és a saját testsúllyal végzett gyakorlatokban. A régiós programoktól és edzőtáboroktól azt várjuk, hogy minél több gyerek kerüljön be a vérkeringésbe, mind többen kapjanak lehetőséget a legjobb versenyzők mögött eredményesen szereplők is os év versenyei 2.1. Nemzetközi versenyek 2017-től nemzetközi vizeken is tervezzük kipróbálni a kölyök válogatott legjobbjait, ezzel is jutalmazva, motiválva őket ben és 2011-ben a válogatott részt vett a savonai és az ukrajnai nemzetközi versenyen melyek a gyerekek körében igen népszerűek és nagy sikerűek voltak. A savonai versenyt szeretnénk újra bevenni a kölyök válogatott programjába. 2

4 2.2. Hazai versenyek A legfontosabb cél az, hogy az év fő versenyein, valamint a kisebb egyesületi rendezésű versenyeken minél nagyobb létszámban álljanak rajthoz a korosztály versenyzői. Szerezzenek rutint, mindenki találja meg a saját versenyét, sikerélményét, további motivációt szerezve ezzel magának. Lehetőség szerint ne várjunk el a képességeikhez mérve nagyobb teljesítményt, csak élvezzék a versenyzést és érezzék a továbblépés lehetőségét, ne akarjunk ideje korán mini olimpiai bajnokokat nevelni. A korosztály hazai versenyei Kivonat a 2016-os hazai eseménynaptárból: február 13. Héraklész Fizikai Felmérő Győr február 13. Héraklész Fizikai Felmérő Tiszaújváros február 13. Héraklész Fizikai Felmérő Paks április 30. A-Híd Építő Kupa, Öbölkör Bajnokság U-öböl április 30. Évadnyitó verseny Miskolc május 7. Budapesti Diák Kupa Újpesti-öböl május Graboplast Maraton Magyar Bajnokság Győr június 3-5. Országos Diákolimpia, Főiskolai és Egyetemi Bajnokság Sukoró június Régiós Eszkimó-Indián Játékok Budapest június Régiós Eszkimó-Indián Játékok Fadd-Dombori június Régiós Eszkimó-Indián Játékok Tiszafüred június Régiós Eszkimó-Indián Játékok Mosonmagyaróvár július Vidék Bajnokság Sukoró július Budapest Bajnokság Újpesti-öböl július Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Sukoró Kolonics György Emlékverseny október 1-2. Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny Sukoró 3. Edzőtáborok 3.1. Kölyök válogatott táborok Tavaszi kölyök válogatott edzőtábor A 2016-os kölyök válogatott valamennyi szakágának beterveztünk egy-egy tavaszi edzőtábort. A négy szakágnak különböző helyszínre szervezzük az eseményt. A fiú kajak szakág táborát az Alcsi-szigeten, a lány kajak szakág és a fiú-lány kenu szakág táborát, a Gubacsi-hídnál lévő Kolonics György Vízisport Központban tartanánk, de eltérő időpontban. 3

5 2015-ben a tavaszi edzőtábort egy időben és egy helyszínen rendeztük mind a négy szakágnak, aminek az előnyei mellett több hátránya is volt. Ahhoz, hogy egy helyszínen el tudjuk helyezni a teljes válogatottat, mind az edzőknek, mind a versenyzőknek jelentős kompromisszumokat kellett hozniuk. Az idei évben azért döntöttünk a szakágak megbontása mellett, mert a tavaszi időszakban nagyon leterheltek a nagy létszámú válogatott megfelelő elhelyezésére alkalmas szálláshelyek. Időpont megnevezés helyszín kajakos fiú edzőtábor Alcsi-sziget (Nairam Kft.) kajakos lány edzőtábor Alcsi-sziget (Nairam Kft.) kenus fiú-lány Kolonics György Vízisport Központ Őszi kölyök válogatott edzőtábor A 2015-ös évhez hasonlóan 2016-ban is szeretnénk az őszi válogatott tábort Dunavarsányban egy időben megrendezni mind a négy szakágnak. Dunavarsány ebben az időszakban alkalmas egy nagy létszámú csapat elhelyezésére. Minden szempontból optimális mind a vízi, szárazföldi, uszodai edzések, mind a szabadidős programok színvonalas levezetésére. A gyerekeknek nagy élményt jelent az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt, a nagy elődök által már jól bejáratott edzőközpontban táborozni. Az őszi táborba már az új 2017-es kölyök válogatott kerül meghívásra. Szeretnénk, hogy ez az új csapat kicsit összekovácsolódjon, egymással ismerkedve, új ingerekkel, élményekkel gazdagodva tölthessen el egy tartalmas hetet. A tábor ideje: A tábor helyszíne: Dunavarsány 3.2. Régiós kölyök edzőtáborok A 2015-ös évben nagy sikerrel rendeztük meg az edzőkollégák segítségével a különböző régiós táborokat, ezt idén is szeretnénk folytatni, esetleg új helyszíneket, résztvevőket bevonni. időpont megnevezés helyszín Budapest (Észak) régiós tábor KSI SE vzitelep Budapest (Dél) régiós tábor Kolonics György Vízisport Központ Dél-Alföld régiós tábor Szarvas Dél-Dunántúl és Nyugat-D. Fadd-Dombori régiós tábor Észak-Magyarország és Észak- Tiszaújváros Alföld régiós tábor Közép Magyarország régiós Göd tábor Közép-Dunántúl régiós tábor Sukoró Kenus felzárkóztató tábor Szeged vagy Győr 4

6 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Budapest (Észak) régiós tábor Budapest régió rendelkezik a legtöbb kölyök korosztályú versenyzővel, ezért is döntöttünk egy északi és egy déli régiós tábor megszervezése mellett. A 2015-ös évben a KSI SE edzőjét, Agócs Mihályt, az LSE-től Belcsik Ferencet kértük fel a tábor megszervezésére. A tavalyi tábor sikere után az Észak-budapestiek edzőtáboroztatása kapcsán idén is számítunk a KSI edzőire, valamint a KSI által biztosított helyszínére. A régió kölyök létszámadatai: egyesület Oszlop1 Újpesti Torna Egylet Észak Építők Margitszigeti Diák Kajak Club Észak Központi Sport és Ifjúsági Sportegyesület Észak MULTI Vízisport Sportegyesület Észak BP Honvéd Észak FÉMALK BOMBA-AVSE Észak Ganz Villamossági Evezős Egyesület Észak BKV Előre Sport Club Észak Újpesti Kajak Sport Club Észak

7 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Budapest (Dél) régiós tábor Idén a szeretnénk Budapest déli egyesületeinek is régiós tábort szervezni, melyre az MTK edzőjét Hargittai Istvánt kérnénk fel a szakági irányításra. A régió kölyök létszámadatai: egyesület Oszlop2 Ferencvárosi Torna Club Lágymányosi Spari Vízisport, Diák- és Szabadidősport Egy Csepeli Indotek Kajak-kenu Egyesület MTK Dunai Szabadidő és Tömegsport Klub Kolónia Sportegyesület

8 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Dél-Alföld régiós tábor A Dél-Alföld régióban Szarvas nagyon jó helyszínnek bizonyult, így idén is számítunk a szarvasi kollégák (Nyerges Attila, Rohony Balázs) munkájára. A régió kölyök létszámadatai: egyesület Békési Kajak-Kenu Club EDF Démász-Szeged Hírős Sport Nonprofit Kft Csongrád Kajak-Kenu Klub Szőke Tisza Ifjúsági Hajós Egylet Szarvas Kajak-kenu Vizisport és Szabadidő Club Bajai Vízisport Klub Kis-Tisza Vízi-Sport Közhasznú Egyesület Kőrös Kajak Sportegyesület Bajai Spartacus Vízügy Sport Club Békésszentandrás Szegedi Sárkányhajó

9 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl régiós tábor A tavalyi évhez hasonlóan a Szekszárdi Kajak-Kenu Egyesület szervezésében szeretnénk lebonyolítani. A klub igen kedvező edzőtábor lehetőséget tud biztosítani a régió versenyzőinek. A régió kölyök létszámadatai: egyesület Kaposvári Vízügy Sport Club Graboplast Győri Vízisport Egyesület Tolna-Vízmű Kajak-Kenu Sport Egyesület Mosonmagyaróvári Gazdászok Atlétikai Clubja Szekszárdi Kajak-Kenu SE Kanizsa Kajak-Kenu Klub Atomerőmű Sportegyesület Mosonmagyaróvári Vizisport Egyesület Pécsi Kajak - Kenu Club Mohácsi Maximal

10 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiós tábor A TKKSE edzői Betlenfalvi István és Velenszki Tamás nagyon színvonalas tábort szerveztek a múlt évben, ezért számítunk idén is az aktív közreműködésükre. A régió kölyök létszámadatai: egyesület Miskolci Vasutas Sport Club Diósgyőri Kajak-Kenu Club Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület City - Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu Sportegyesület Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft Tokaji Vízisport Club Tiszaújvárosi Vizisport Egyesület Hajdúnánási Dominó KÖZGÉP SE Szolnok Kajak-Kenu Klub Ordana Kajak-Kenu Sport és Természetjáró Klub

11 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Közép- Magyarország régiós tábor A régió kölyök létszámadatai: egyesület Dunafüredi Vizisport Club Váci Kajak Kenu SE Gödi Sportegyesület Hármaspálya Sportegyesület Kis-Dunai Sportegyesület Ráckeve Városi Sportegyesület Regatta 2000 Dunakeszi Kajak Klub Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület Nagymaros Sportegyesület Veresegyház Váci Vasutas PACS-PACS Dömsödi Utánpótlás Sport Egyesület Verőcei Kajak- Kenu Egyesület Mekler László Ifjúsági Turisztikai És Sport Egyesület Presto Sport és Szabadidő Sport Egyesület RSD Eszkimó Sportegyesület

12 2003-as Fiú kajak 2002-es Fiú kajak 2003-as Lány kajak 2002-es Lány kajak kajakos fiúk kajakos lányok össz. Kajakos Közép Dunántúl régiós tábor A régió kölyök létszámadatai: egyesület Rácalmás SE Sportegyesület Tatai Hódy Sportegyesület Vértesi Erőmű Sportegyesület Lábatlani Sirályok Vizisport SE DUNAFERR Sportegyesület Esztergomi Hajós Egylet Zoltek Nyergesújfalu SE Esztergomi Kajak-Kenu Sportegyesület VVSI-PRO REKREATION Kenus felzárkóztató tábor A kenusok régiós táborát egy központi táborral váltanánk ki, ahová a válogatottakon túl inkább a válogatottba be nem kerülő, de közvetlenül a legjobbak mögött teljesítő versenyzőket hívnánk meg. A helyszíneknél szóba kerülhet a Kolonics György Vízisport Központ. 4. Túrák Terveinkben szerepel, hogy bevonjuk az edző kollégákat vízitúrázásba is. Első lépéskén szeretnénk megtalálni azokat az edzőket, akik a versenyek, edzőtáborok mellett túrázni is viszik a versenyzőiket, tanítványaikat. Jó lehetőség lehet erre a hazai vízitúra bajnokság eseménysorozata. 11

13 5. Kvalifikáció a 2017-es kölyök kerettagságra kajakos fiú 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ben U13 évfolyamos (2003-as szül.) Magyar Bajnokság K1 4000m 1. és 2. helyezettje 2 fő MK1 4000m 1. és 2. helyezettje 2 fő K2 4000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő MK1 2000m 1. helyezettje 1 fő K1 2000m 1. helyezettje 1 fő 10 fő 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U12 évfolyamos (2004-es szül.) Magyar 1. három Bajnokság MK1 2000m helyezettje 3 fő MK2 2000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő MK1 2000m kajakos lány 1. három helyezettje 3 fő 10 fő 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U13 évfolyamos (2003-as szül.) Magyar Bajnokság K1 4000m 1. és 2. helyezettje 2 fő MK1 4000m 1. és 2. helyezettje 2 fő K2 4000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő MK1 2000m 1. helyezettje 1 fő K1 2000m 1. helyezettje 1 fő 10 fő 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U12 évfolyamos (2004-es szül.) Magyar Bajnokság MK1 2000m 1. három helyezettje 3 fő MK2 2000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő MK1 2000m 1. három helyezettje 3 fő 10 fő 12

14 kenus fiú 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U13 évfolyamos (2003-as szül.) Magyar Bajnokság C1 4000m 1. négy helyezettje 4 fő PC2 4000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő C1 2000m 1. és 2. helyezettje 2 fő 10 fő 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U12 évfolyamos (2004-es szül.) Magyar Bajnokság MC1 2000m 1. négy helyezettje 4 fő PC2 4000m 1. és 2. helyezettje 4 fő Keretfeltöltő MC1 2000m 1. és 2. helyezettje 2 fő 10 fő kenus lány 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U13 évfolyamos (2003-es szül.) Magyar Bajnokság C1 500m az első két U13-as 2 fő C1 2000m az első két U13-as 2 fő Keretfeltöltő C1 2000m az első két U13-as 2 fő 6 fő 2017-es év kölyök válogatott tagja lehet a 2016-ban U12 évfolyamos (2004-es szül.) Magyar Bajnokság Keretfeltöltő a kenus fiúkkal szerezhet kvalifikációt MC1 vagy PC2- ben vagy felnevezve a női U13-U14 -es évfolyamba a kenus fiúkkal szerezhet kvalifikációt MC1-ben vagy felnevezve a női U13-U14 -es évfolyamba A serdülő keretbe is bekerülő kölyök korosztályú versenyzők helyére az Országos Magyar Bajnokságon elért eredmények alapján, a soron következő versenyző kerül a kölyök keretbe. 13

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató 2012. július 27-29. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2012. július 27. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által

Részletesebben

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással Egyesület 1 2 1270. sz. Nautilus Vízicsapat Algyői Sportkör 3 Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület 4 Angyalföldi VSE (BOMBA-AVSE) 5 Atomerőmű

Részletesebben

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással 1 Adonyi Evezős és Vízisport Közép-Dunántúl 2 Algyői Sportkör Dél-Alföld 3 Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Budapest 4 Angyalföldi VSE (BOMBA-AVSE)

Részletesebben

összesen 596 470 000 520 755 393 75 714 607 10 30 67 288 000 154 770 000 222 058 000

összesen 596 470 000 520 755 393 75 714 607 10 30 67 288 000 154 770 000 222 058 000 srm megnevezés régió támogatás az elszámolás állapota 2013.12.31-én 80%-kal 100%-kal 80%-kal 100%-kal összes keret 2013.12.31-ig átutalt 2014-ben rendezendő darab összesen 596 470 000 520 755 393 75 714

Részletesebben

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730 Eredmények 5 2010.07.30 10:20 K-1 férfi Serdülő V. 500 m I. előfutam 1 2 Gere András 7852 Központi Sport és Ifjúsági Sportegyesület 01:56.730 2 3 Havasi Gergő 9748 Verőcei Kajak- Kenu Egyesület 3 6 Fenyvesi

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék

Részletesebben

Dunai István Emlékverseny, Keretfeltöltő 2014. október 4-5. Sukoró

Dunai István Emlékverseny, Keretfeltöltő 2014. október 4-5. Sukoró Dunai István Emlékverseny, Keretfeltöltő 2014. október 4-5. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2014. október 4 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Dunai István emlékverseny,

Részletesebben

Bajnoki Pontverseny 2009

Bajnoki Pontverseny 2009 BAJNOKI PONTVERSENY 2009 Bajnoki Pontverseny 2009 Egyesület Összesen 1 Graboplast 1528,75 2 Ksi-Se 1273,75 3 Démász-Szeged 955,00 4 Lágymányosi Spari 921,25 5 Bkv Előre 906,75 6 Csepel 898,00 7 Multi 712,50

Részletesebben

Vízi Szabadidősport Fesztivál, Mesterek, Szabadidős és. Egyetemi Magyar Bajnokság

Vízi Szabadidősport Fesztivál, Mesterek, Szabadidős és. Egyetemi Magyar Bajnokság Vízi Szabadidősport Fesztivál, Mesterek, Szabadidős és Egyetemi Magyar Bajnokság Sukoró, 2008. július 12-13. Technikai értekezlet: VVSI kőház, 2008. július 12. 7.30 óra A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által

Részletesebben

Kajak-Kenu 2015. évi ESEMÉNYNAPTÁR

Kajak-Kenu 2015. évi ESEMÉNYNAPTÁR JANUÁR időpont verseny megnevezése helyszín rendező zárlat FEBRUÁR február 7. IV. Aquaworld Ergométeres -és Medencés Sárkányhajó Kupa Aquaworld MKKSZ február 14. Héraklész Fizikai Felmérő Győr Graboplast-Győr,

Részletesebben

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészülési programja

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészülési programja A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 206. évi felkészülési programja Budapest, 205. október 9. előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 206. évi felkészülési

Részletesebben

Vízi Szabadid sport Fesztivál, Mesterek, Szabadid s és Egyetemi Magyar Bajnokság

Vízi Szabadid sport Fesztivál, Mesterek, Szabadid s és Egyetemi Magyar Bajnokság Vízi Szabadid sport Fesztivál, Mesterek, Szabadid s és Egyetemi Magyar Bajnokság 2009. július 4-5. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2009. július 4. 07. 30 VVSI k ház A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által

Részletesebben

Maraton Magyar Bajnokság 2014. május 16-18. Győr

Maraton Magyar Bajnokság 2014. május 16-18. Győr Maraton Magyar Bajnokság 2014. május 16-18. Győr Versenybírósági ülés kezdete: 2014. május 16. 12. 30 Versenybírósági ülés kezdete: 2014. május 17. 7. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Eredménylista. Pálya SportID Versenyzđ Egyesület Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó Sportegyesület 1:31:26.460

Eredménylista. Pálya SportID Versenyzđ Egyesület Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó Sportegyesület 1:31:26.460 Eredménylista Futam 1 2012.09.01 10:00 K1 Férfi Ifjúsági 21Km A Döntđ Pálya SportID Versenyzđ Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó 1:31:26.460 2 26 6769 Havas Balázs Gábor Váci Vasutas 1:31:31.400 0:00:04.940

Részletesebben

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X Női Kajak követése 03 0 0 00 009 Név Szül. év Egyesület 009 00 0 0 03 Kárász Anna 99 Dunaferr Sérült x U3 U3 Felnőtt Fónagy Veronika 99 KSI VB Groholy Orsoly 99 KSI VB Georgopoulou Alexandra 99 MTK-Erzsébetváros

Részletesebben

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár Maraton VB. Válogató 2016. augusztus 22-23. Kaposvár Versenybírósági ülés kezdete: 2016. augusztus 22. 9. 00 Versenybírósági helye: Deseda Látogatóközpont A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 Budapest, 2007. december I. Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan, céljai, működési elvei, munkaformái és finanszírozási rendje alapvetően

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség. Az evezős utánpótlás válogatott keret 2012. évi felkészülési programja

Magyar Evezős Szövetség. Az evezős utánpótlás válogatott keret 2012. évi felkészülési programja Magyar Evezős Szövetség Az evezős utánpótlás válogatott keret 0. évi felkészülési programja Budapest, 0. január Készítette: Utánpótlás edzői team I. Helyzetelemzés A jövő évi ifjúsági világversenyekre

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Kaposvár A verseny időpontja: 2016.augusztus 22-23. A versenybíróság tagjai: Elnök: :

Részletesebben

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak Serdülõ I. Ranglista Az összetett verseny állása 2004.nov..10 Férfi Kajak 1 2 3 4 5 Németh Tamás Varga Kálmán Soós Péter Péter Kristóf Mészáros Zsolt 4121 MULTI Sportegyesület 75.70 2 8 19.20 339 Lágymányosi

Részletesebben

Kajak-Kenu 2014. évi ESEMÉNYNAPTÁR

Kajak-Kenu 2014. évi ESEMÉNYNAPTÁR időpont verseny megnevezése helyszín rendező zárlat JANUÁR január 25. Sárkányhajó Fizikai Felmérő Puskás Ferenc Stadion MKKSZ FEBRUÁR febr. 8. III. Aquaworld Ergométeres -és Medencés Sárkányhajó Kupa Ramada

Részletesebben

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny július Sukoró

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny július Sukoró Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny 2015. július. 24-26. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 24. 7. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája 1. NTP-SV-MPA-12-001 Klauzál DSE Szentes Atlétikai tehetségek válogató versenyei 675 000 2. NTP-SV-MPA-12-002 Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Komárom- Esztergom Roma és nem roma tehetségek

Részletesebben

Pályázat. a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára

Pályázat. a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára Pályázat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára Készítette: Gyöngyösi János Mesteredző Tartalom I. Személyi adatok II. Az Alapszabály 36 (2) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtása

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2014. a magyar kajak-kenu sport és az MKKSZ 2014. évi helyzetéről, működéséről és eredményességéről

Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2014. a magyar kajak-kenu sport és az MKKSZ 2014. évi helyzetéről, működéséről és eredményességéről TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a magyar kajak-kenu sport és az MKKSZ 2014. évi helyzetéről, működéséről és eredményességéről Készült az MKKSZ 2015. évi rendes közgyűlésére Budapest, 2015. március 11. Oldal: 1 /

Részletesebben

Vidék Bajnokság 2015. július. 03-05. Sukoró

Vidék Bajnokság 2015. július. 03-05. Sukoró Vidék Bajnokság 2015. július. 03-05. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 03. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Vidék Bajnokság kajak-kenu verseny Műsora A verseny

Részletesebben

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2007. június 02. 07. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Duna-Régió Diákolimpia kajak-kenu verseny

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. 9/2013. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Belcsik

Részletesebben

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II.

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II. Eredménylista Futam 1 2012.05.05 09:30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam 1 3 2462 Sáfrán Mátyás Központi Sport és Ifjúsági 846 Nagy Péter Graboplast Győri Vízisport Egyesület 2 5 6237 Vasbányai Henrik

Részletesebben

Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny április Szolnok

Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny április Szolnok Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny 2016. április 23-24. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2016. április 23. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Felnőtt

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Sukoró A verseny időpontja: 2016.10.01-02. A versenybíróság

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 08. 18. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Maraton eredmények. 1 2010.05.21 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Pálya 02:17:17.000

Maraton eredmények. 1 2010.05.21 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Pálya 02:17:17.000 Maraton eredmények 1 2010.05.21 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő 1 17 Noé Milán Miklós 6158 Váci Hajó Sportegyesület 02:17:17.000 2 4 Gyökös Lajos 21 EDF Démász-Szeged 3 15 Boros Adrián 6161 Váci Hajó

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző utánpótlás

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1.

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Abonyi Birkózó Club Birkózás szakmai feladatok ellátása 183 000

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1 Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület

Részletesebben

Bíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja

Bíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja 21078-7 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Ifjúsági és Sportbizottsága 9. június 23-án (kedden) 9 órakor tartott üléséről Jelen voltak: Kohári Nándor, a bizottság elnöke

Részletesebben

Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró

Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2014. július 25. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám.

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) 1 1 Bonyai Martin Bajai Vizisport Klub 1 23 2 2 Kovács Balázs Hirös Sport Nonprofit KFT-KESI 2 21 3 9 Kardos Levente EDF Démász Szeged VE 1 18 4 5 Daróczi

Részletesebben

A Magyar Felnőtt Maraton Válogatott felkészülési programjának értékelő beszámolója. IV. rész

A Magyar Felnőtt Maraton Válogatott felkészülési programjának értékelő beszámolója. IV. rész IV. rész A Magyar Felnőtt Maraton Válogatott felkészülési programjának értékelő beszámolója készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Tartalomjegyzék 1 Tervezési időszak, érintettek... 2 1.1 Beszámoló

Részletesebben

Maraton Magyar Bajnokság május Győr

Maraton Magyar Bajnokság május Győr Maraton Magyar Bajnokság 2016. május 20-22. Győr Versenybírósági ülés kezdete: (céltorony) 2016. május 20. 12. 30 Versenybírósági ülés kezdete: (strand büfé terasz) 2016. május 21. 7. 30 A Magyar Kajak-Kenu

Részletesebben

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI MUNKATERVE TERVEZET!

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI MUNKATERVE TERVEZET! NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI MUNKATERVE TERVEZET! Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. évi munkatervét az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft 2. Angyalföldi Vízisport Egyesület 1 000 000 Ft 3.

Részletesebben

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V.

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V. Eredmények 3 2010.06.05 09:25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam 1 5 Solti László 1002 Újpesti Kajak Sport Club 04:13.050 2 4 Csontos Csaba 6725 Domino Honvéd Kajak-Kenu Szakosztály 3 8 Szentesi Roland

Részletesebben

Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság augusztus Szeged

Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság augusztus Szeged ! Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság 2016. augusztus 05-07. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2016. augusztus 05. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Ifjúsági és U23 Magyar

Részletesebben

be/sfp-10089/2015/mlsz

be/sfp-10089/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Merkapt Maraton Team SE A kérelmező szervezet rövidített neve Merkapt SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3345 A kérelmező jogállása

Részletesebben

A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről

A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről Készítette: Salga István szakedző A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának egyedüli

Részletesebben

Maraton eredmények. 7 2011.05.28 09:00 K-1 férfi Ifjúsági 21 km síkvíz Döntő. 34 Illyés Róbert 5650 Domino Honvéd Kajak-Kenu 01:14:58.290 00:00:03.

Maraton eredmények. 7 2011.05.28 09:00 K-1 férfi Ifjúsági 21 km síkvíz Döntő. 34 Illyés Róbert 5650 Domino Honvéd Kajak-Kenu 01:14:58.290 00:00:03. Maraton eredmények Futam 0.0. 09:00 K- férfi Ifjúsági km síkvíz Döntő bíró: Dr. Janza Péter, Czéllai Zoltán bíró: Avar Tamás, Herendi László 9 0 9 0 Noé Bálint 90 Váci Hajó Sportegyesület 0::.00 Illyés

Részletesebben

Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny október Sukoró

Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny október Sukoró Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny 2016. október. 01-02. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2016. október 01. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Keretfeltöltő, Dunai

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. 3/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele,

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny kajak-kenu verseny

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny kajak-kenu verseny A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Sukoró A verseny időpontja:

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság Kajak-Kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság Kajak-Kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság Kajak-Kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Sukoró A verseny időpontja: 2016.07.08-10. A versenybíróság tagjai: Elnök: : Nemz.

Részletesebben

AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23.

AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23. A Magyar Evezős Szövetség elnökségének beszámolója a MESZ 2012. március 23-i rendes évi közgyűlésére

Részletesebben

Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró

Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny 2014. július 25-27. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2014. július 25. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5 Tisztelt Olvasó! 610 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13. OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Masters Magyar Bajnokság kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Masters Magyar Bajnokság kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Masters Magyar Bajnokság kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szolnok A verseny időpontja: 2015.07.11-12. A versenybíróság tagjai: Elnök:

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Eredménylista. Pálya SportID Versenyző Egyesület Idő Mannheim Krisztián Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület

Eredménylista. Pálya SportID Versenyző Egyesület Idő Mannheim Krisztián Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület Eredménylista Futam 1 2015.07.03 09:45 K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m I. Előfutam 1 3 13511 Mannheim Krisztián Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és 0:01:54.000 2 6 12169 Vaszkó Viktor Békési Kajak-Kenu Club 0:01:55.320

Részletesebben

Vidék Bajnokság 2014. július 4-6. Sukoró

Vidék Bajnokság 2014. július 4-6. Sukoró Vidék Bajnokság 2014. július 4-6. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2014. július 4. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Vidék Bajnokság Kajak-kenu verseny Műsora A verseny

Részletesebben

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny VERSENYMŰSOR

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny VERSENYMŰSOR Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny Győr, 0. október -. VERSENYMŰSOR Technikai értekezlet: 0. október. (szombat) 9.00 óra, Graboplast-Győr Vízitelep (Győr, Töltésszer u..) 0. október. SZOMBAT.

Részletesebben

be/sfp-4204/2015/mkosz

be/sfp-4204/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok

Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2015. május 16. 7. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság és Ifjúsági és U23 válogató Kajak-kenu verseny.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság és Ifjúsági és U23 válogató Kajak-kenu verseny. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Vidék Bajnokság és Ifjúsági és U23 válogató Kajak-kenu verseny Jegyzőkönyv A verseny helye: Szeged A verseny időpontja: 2013.07.5-7. A versenybíróság

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ELEKTRONIKUS HATÁROZATAINAK KÖNYVE. Tartalom. Létesítményfejlesztési pályázat... 2. 1. oldal

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ELEKTRONIKUS HATÁROZATAINAK KÖNYVE. Tartalom. Létesítményfejlesztési pályázat... 2. 1. oldal MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ELEKTRONIKUS HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014 Tartalom Létesítményfejlesztési pályázat... 2 1. oldal 14/06/13/01/E számú elnökségi határozat Létesítményfejlesztési pályázat A Magyar Evezős

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet. a távhőszolgáltatási támogatásról

51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet. a távhőszolgáltatási támogatásról 1. oldal 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatási támogatásról A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek,

Részletesebben

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02938/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola

Részletesebben

AMATŐR EJTŐERNYŐS CÉLRASZÁLLÓ VERSENY KIÍRÁSA A GÖDÖLLŐI DROP ZONE LÉGTÉR MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÖRÖMÉRE

AMATŐR EJTŐERNYŐS CÉLRASZÁLLÓ VERSENY KIÍRÁSA A GÖDÖLLŐI DROP ZONE LÉGTÉR MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÖRÖMÉRE Sky Escort Hungary Aero Club Opitz Nándor Repülőklub. AMATŐR EJTŐERNYŐS CÉLRASZÁLLÓ VERSENY KIÍRÁSA A GÖDÖLLŐI DROP ZONE LÉGTÉR MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÖRÖMÉRE Gödöllő. 2015. 10. 2-3-4 2 Sky Escort Hungary Aero

Részletesebben

KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu

KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves

Részletesebben

Maraton eredmények. 1 2011.05.27 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Váci Hajó Sportegyesület

Maraton eredmények. 1 2011.05.27 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Váci Hajó Sportegyesület Maraton eredmények Futam 0.0. :0 K- férfi Felnőtt 0 km Döntő bíró: Dr. Janza Péter, Czéllai Zoltán bíró: Avar Tamás, Herendi László 0 Noé Milán Miklós 0:0:.0 Boros Adrián 0:0:.0 00:00:.0 Salga István 0:0:0.00

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől

Részletesebben

Ifjúsági és Serdülő Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny 2012. szeptember 29-30. Sukoró

Ifjúsági és Serdülő Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny 2012. szeptember 29-30. Sukoró Ifjúsági és Serdülő Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny 2012. szeptember 29-30. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2012. szeptember. 29. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/10377. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2017. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL FEJEZETI INDOKOLÁSOK II. kötet Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016. május

Részletesebben

Beszámoló a kerületi sportéletről. Az előterjesztést megtárgyalja: Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság

Beszámoló a kerületi sportéletről. Az előterjesztést megtárgyalja: Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a kerületi sportéletről Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester

Részletesebben

9. napirendi pont: Döntés a kimagasló sporteredmények állami jutalmáról Cali Világjátékok

9. napirendi pont: Döntés a kimagasló sporteredmények állami jutalmáról Cali Világjátékok MOB Elnökségi ülés -2014. március 17. 9. napirendi pont: Döntés a kimagasló sporteredmények állami jutalmáról Cali Világjátékok Előterjesztő: Szabó Bence főtitkár Az IWGA Világjátékot 2013. július 25.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG

TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Papp Csaba Elnök: Főtitkár: Elnökségi tagok: Papp Csaba Rudolf László Balázs Imre Molnár Béla dr. Szabó Péter Szuhai Balázs EGYESÜLETEK, KLUBBOK: Atomerőmű Sport Egyesület Paks

Részletesebben

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Részletesebben

T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ

T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ 1 T ARTALOMJEGYZÉK B EVEZETŐ GONDOLATOK B ORSOD-A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZERVEZETT TERMÉSZETJÁRÁSA, A MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ 3 4 SZÖVETSÉG 2 BORSOD -A BAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI T ERMÉSZETJÁRÓ S ZÖVETSÉG TAGSZERVEZETEI

Részletesebben

50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet

50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról 2012.05.01

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztató a civil és sportszervezetek 2015. évi tevékenységéről Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság / Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI III. osztályú BAJNOKSÁG Borsod-Abaúj-ú férfi nagypályás

Részletesebben

Nyilvános Ajánlattétel

Nyilvános Ajánlattétel Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB EURO TİKEVÉDETT Likviditási Alap elnevezéső befektetési alap befektetési jegyeit Alapkezelı: MKB Befektetési

Részletesebben

Paksi Atomerőmű Maraton Magyar Bajnokság 2010. május 21-23. Fadd - Dombori

Paksi Atomerőmű Maraton Magyar Bajnokság 2010. május 21-23. Fadd - Dombori Paksi Atomerőmű Maraton Magyar Bajnokság 2010. május 21-23. Fadd - Dombori Versenybírósági ülés kezdete: 2010. május 21. 13. 00 Versenybírósági ülés kezdete: 2010. május 23. 7. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület 2016. I. félévi versenynaptár

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület 2016. I. félévi versenynaptár 2016. 01.05-31. tanfolyam 2016.01-2016.06 2015-2016 bajnoki idény Női és férfi Kosárlabda csapat eztetése Kosárlabda Dr. Gyarmati István 2016.01-2016.06. Sportlövő pályabérlet Szintentartó ezések Sportlövő

Részletesebben

be/sfp-11740/2016/mlsz

be/sfp-11740/2016/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ózdi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Ózdi FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 133 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 6800/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Patent Maraton Magyar Bajnokság

Patent Maraton Magyar Bajnokság Patent Maraton Magyar Bajnokság 2011. május 27-29. Gy r Versenybírósági ülés kezdete: 2011. május 27. 13. 00 Versenybírósági ülés kezdete: 2011. május 28. 7. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Országos Diákolimpia, Szabó Ferenc emlékverseny 2015. május 29-31. Sukoró

Országos Diákolimpia, Szabó Ferenc emlékverseny 2015. május 29-31. Sukoró Országos Diákolimpia, Szabó Ferenc emlékverseny 2015. május 29-31. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2015. május 29. 7. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Országos Diákolimpia,

Részletesebben

HATÁROZATOK. MVLSZ elnökségi ülés, 2013. január 3.

HATÁROZATOK. MVLSZ elnökségi ülés, 2013. január 3. HATÁROZATOK MVLSZ elnökségi ülés, 2013. január 3. 1./2013. Férfi szövetségi kapitány választás A pályázatok érvényessége tekintetében Gergely István kéri Dr. Vincze Balázs pályázatával kapcsolatos jogi

Részletesebben

Kelet-Magyarországi Postás SE 2014 évi program. (régiós, kiemelt területi és központi rendezvények)

Kelet-Magyarországi Postás SE 2014 évi program. (régiós, kiemelt területi és központi rendezvények) Kelet-Magyarországi Postás SE 2014 évi program. (régiós, kiemelt területi és központi rendezvények) Január 18. IV. Szegedi Postás Teke - Farsang Helyszín: Szeged Pick Rendezvényház. Kinizsi pálya. Résztvevők:

Részletesebben

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mogyoród Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Mogyoród FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 6486 A kérelmező jogállása

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2014. május 19-20. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Masters Magyar Bajnokság július Szolnok

Masters Magyar Bajnokság július Szolnok Masters Magyar Bajnokság 2015. július 11-12. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 11. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Masters Magyar Bajnokság kajak-kenu verseny

Részletesebben

be/sfp-10123/2015/mlsz

be/sfp-10123/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

2. A támogatás mértéke

2. A támogatás mértéke 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatási támogatásról Megjelent: MK 2011/112. (IX. 30.) Hatályos: 2011. 10. 01 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatási támogatásról A távhőszolgáltatásról

Részletesebben

be/sfphpm01-08489/2015/mlsz

be/sfphpm01-08489/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve i Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola A kérelmező szervezet rövidített neve i LC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2590 A kérelmező

Részletesebben

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2014. június 6. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben