A 33/2008. (III.27.) FVM rendelet 2. számú mellékletetartalmazza a madárodúk műszaki leírását, illetve azok kihelyezésére vonatkozó javaslatokat.
|
|
- György Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztató az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés keretein belül kihelyezendő madárodúkkal kapcsolatban Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet (AKG rendelet) előírja, hogy az ültevényekre vonatkozó célprogramok esetében az ültetvényben legalább két különböző méretben hektáronként célprogramtól függően legalább 3, illetve 6 db madárodút kell elhelyezni a 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet 2. számú melléklete szerinti leírásnak megfelelően. Az odúk kihelyezésére vonatkozó információk Az AKG rendelet 17. (1) bekezdése általánosan kimondja, hogy a madárodúkat az ültetvény területén vagy az ültetvény közvetlen környezetében kell elhelyezni, a szélső soroktól legfeljebb 100 m-es távolságban. A 33/2008. (III.27.) FVM rendelet 2. számú mellékletetartalmazza a madárodúk műszaki leírását, illetve azok kihelyezésére vonatkozó javaslatokat. Az odúkészítéssel és kihelyezéssel kapcsolatban további információk olvashatók a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alábbi honlapjain: További felvilágosítás kérhető még a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Központi Irodájától, illetve Helyi Csoportjaitól, melyek elérhetőségét a mellékelt dokumentum tartalmazza. Vonatkozó jogszabályok: 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet Csatolt dokumentumok: Az MME elérhetőségei (PDF)
2 Az MME központi elérhetősége KÖZPONTI IRODA Cím: Budapest XII. kerület, Költő u. 21. Postacím: 1536 Budapest, Pf. 283 Hivatalos cím: Tel.: 1/ Fax:1/ Az MME helyi csoportjai 1. Budapesti helyi csoport Cím: 1121 Budapest, Költő u. 21. Elnök: Bajor Zoltán Telefon: 20/ Titkár: Lendvai Csaba Telefon: 20/ Berényi Zsombor Telefon: 20/ Blog: 2. Békés megyei helyi csoport Cím: 5538, Biharugra, Halas u. 1. Elnök: Tóth Imre Telefon: 30/ Titkár: Tőgye János Telefon: 30/ Hajdú-Bihar megyei helyi csoport Cím: 4225 Debrecen, Csonkatorony u. 19. Elnök: Ványi Róbert Telefon: 30/ Titkár: Szakál László Telefon: 30/
3 Titkár: Veszelinov Ottó Telefon: 30/ Gömör-Tornai helyi csoport Cím: 3758 Jósvafő, Pf.: 6 Elnök: Salamon Gábor mme4szhcs@yahoo.com Titkár: Boldogh Sándor Telefon: 30/ sandorboldogh@yahoo.com 5. Gödöllői helyi csoport Cím: 2114 Valkó, Rózsa F. u. 6/a. Elnök: Juhász Tibor Telefon: 20/ Titkár: Kerényi Zoltán mmeghcs@mmeghcs.hu Telefon: 20/ Honlap: 7. Bács-Kiskun megyei helyi csoport Cím: 6500 Baja, Petőfi sziget 11. Elnök: Kalocsa Béla Telefon: 30/ kalocsa.bela@adukovizig.hu Titkár: Tamás Ádám Telefon: 20/ sasolo@fre .hu 8. Vas megyei helyi csoport Cím : 9737 Bük, József A.. u. 1/D Elnök: Dr. Gyurácz József Telefon: 20/ gyjozsi@bdf.hu Titkár: Dr. Bánhidi Péter Telefon: 94/ , 30/
4 Honlap: 9. Fejér megyei helyi csoport Cím: Dinnyés, Rózsa u. 14. Elnök: Fenyvesi László Telefon: 30/ Titkár: Bukor Zoltán Telefon: 30/ Baranya megyei csoportja Cím: 7622 Pécs, Siklósi út. 22. Elnök: Dr. Majer József Telefon: 30/ Alelnök és irodavezető: Bank László Telefon: 20/ Pilisi helyi csoport Cím: 1039 Budapest, Sramli u. 4. Elnök: Kállay György Telefon: 30/ Tiszavasvári helyi csoport Cím: 4440 Tiszavasvári, Kossuth u. 56/A. Elnök: Legány András, dr. Telefon: 30/ Titkár: Polyák Ferenc Telefon: 30/ Szatmár-beregi helyi csoport Cím: 4700 Mátészalka, Hunyadi u. 67.
5 Elnök: Somlai Tibor Telefon: 20/ Titkár: Szólláth Imre Rudolf Telefon: 20/ Csongrád megyei helyi csoport Cím: 6721 Szeged, Pf Elnök: Dr. Molnár Gyula Telefon: 30/ Titkár: Lovászi Péter Telefon: 30/ , 30/ Honlap: Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyi csoport Cím: 5001 Szolnok, Pf Elnök: Urbán Sándor Telefon: 56/ , 30/ Titkár: Drozd Attila Telefon: 20/ Veszprém megyei helyi csoport Cím: 8291 Vöröstó, Fő u. 58. Titkár: Radnay Péter Telefon 70/ Vezetőségi tagok: Somogyi Balázs Telefon: 30/ Török Ferenc Telefon: 30/ Heizer Tamás Telefon: 20/
6 Székely Balázs Telefon: 30/ Soproni helyi csoport Cím: 9400 Sopron, Pócsi u. 11/A. Elnök: Pellinger Attila Telefon: 30/ Titkár: Mogyorósi Sándor Telefon: 99/ , 30/ Honlap: Nógrád megyei helyi csoport Cím: 3100 Salgótarján, Mérleg út 2. Elnök: Langa József Telefon: 32/ Titkár: Kagyerják Pál Telefon: 20/ Titkár (gazdasági felelős): Papp Ferenc Telefon: 20/ Kisalföldi helyi csoport Cím: 9321 Farád, Győri út 15. Elnök: Balsay Sándor Telefon: 30/ Titkár: Tatai Sándor Telefon: 30/ Börzsönyi helyi csoport Cím: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 1. Elnök: Terbe Józsefné Telefon: 27/ Titkár: Varga Péter MME tel 20/ Honlap:
7 23. Szekszárdi helyi csoport Cím: 7100 Szekszárd, Béla tér 6. Elnök: Tóth István Zsolt Telefon: 30/ Titkár: Dr. Kis Ernő Telefon: 20/ Honlap: Komárom-Esztergom megyei helyi csoport Cím: 2890 Tata, Dobroszláv u. 34. Elnök: Musicz László Telefon: 30/ Alelnök: Csonka Péter Telefon: 30/ Titkár: Pénzes László Telefon: 20/ Honlap: Heves megyei helyi csoport Cím: 3200 Gyöngyös, Kossuth út 40. Elnök: Solti Béla, dr. Telefon: 30/ Titkár: Szabó Tibor Telefon: 70/ Honlap: hevesmadar.fw.hu 28. Dombóvári helyi csoport Cím: 7200 Dombóvár, Dombó P. u. 42/A. Elnök: Molnár Zoltán Telefon: 30/ Titkár: Nagy Sándor Telefon: 30/
8 29. Zala megyei helyi csoport Cím: 8932 Pókaszepetk, Zala u. 9. Elnök: Benke Szabolcs Telefon: 20/ Titkár: Darázsi Zsolt Telefon:30/ Kaposvári helyi csoport Cím: 7400 Kaposvár, Bajcsy Zs. u I lh. 3/7. Elnök: Máté Sándor Telefon: 20/ matesandor@yahoo.com Alelnök: Szentpáli András Telefon: 30/ sz.pali@fre .hu Titkár: Takács Anett Telefon: 30/ takacs.anett@mme.hu 31. Észak-borsodi helyi csoport Cím: 3600 Ózd, Vasvár út 78. fszt. 1. Titkár: Bartha Csaba Telefon: 30/ , 30/ csbartha@fre .hu 32. Zempléni helyi csoport Cím: 3884 Boldogkőújfalu, Kiss I. u. 14. Elnök: Firmánszky Gábor Telefon: 30/ firman@fre .hu Titkár: Béres István Telefon: 30/ beresist@fre .hu 34. Bükki helyi csoport Címe: Bükki Nemzeti Park Ig., Alelnök: Szitta Tamás Telefon: 30/ tamas.szitta@gmail.com Titkár: Rausz Rita
9 Telefon: 30/ Dél-balatoni helyi csoport Címe: 8638 Balatonlelle, Irmapuszta Elnök: Kovács Gyula Telefon: 20/ Titkár: Svéda Gergely Telefon: 30/ Honlap: Nyíregyházi helyi csoport Cím: 4400 Nyíregyháza, Kandó K. u. 4. Elnök: Dr. Szép Tibor Telefon: 30/ Titkár: Tóth Miklós Telefon: 30/ Titkárhelyettes: Nagy Károly Telefon: 30/ Tápió-vidéki helyi csoport Cím: 2243 Kóka, Pesti út 3. Elnök: Vidra Tamás Telefon: 30/ Titkár: Kertész László Telefon: 30/
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,
Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk. MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22.
Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22. Eredeti Módosítási javaslat OK. 6.1. Az Egyesület működésének és Az Egyesület működésének és gazdálkodásának pontosítás
KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon
Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.
Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.
Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest
Levéltári Szakfelügyelet
Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036
1. 5. X Hurai Józsefné 1117 Bp, Karinthy. 2. 11. X Imrich Zoltán 1221 Bp. Sárkány u. 3. 12. X Szabics Katalin 1076 Bp. Péterfi. 4. 2. X Dr.
Ejelöltek pártonként 1 Körz. Budapest Ejelölt elérhetőség Megjegyzés tel.:702749891- email. hapeduo@gmail.co m 1. Hurai Józsefné 1117 Bp, Karinthy Frigyes út 15/1/9, 2. 11. Imrich Zoltán 1221 Bp. Sárkány
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 19-20. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ
2011. évben elrendelt felszámolások/végelszámolások
A Seratus ZRt. jelenleg az alábbi felszámolásokat végzi: 2011. évben elrendelt felszámolások/végelszámolások Név Cím Megye Felszámolóbiztos/ Végelszámoló 2. Szerencsejáték Kft. 9700 Szombathely, Szabó
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni
TETÕ HELYETT MONDD: Bramac Tetõfedõ Rendszer-mesterek
TETÕ HELYETT MONDD: Bramac Tetõfedõ Rendszer-mesterek Bramac Tetõfedõ Rendszer-mesterek 2008 BÁCS-KISKUN MEGYE HARGITA TRANS BT. Juhász Zsolt 6200 Kiskõrös, Balassi B. u. 8. 20/3134-174 HOLLÓ TETÕCENTER
Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület
Sorszám Megye Település Cím 1 02. kerület Bátori László utca 2. 2 02. kerület Margit körút 47-49. 3 05. kerület Erzsébet tér 2-3. 4 06. kerület Andrássy út 55. 5 07. kerület Erzsébet körút 6. 6 08. kerület
Saunier Duval készülékek hivatalos beüzemelését és karbantartását végző partnerek Frissítve: 2016.01.04.
Bács-Kiskun Torma György 2750 Nagykőrös Gyopár u. 1/A 06 30 408 8022 gyorgy.torma@vaillant.hu Bács-Kiskun Hirösgáz 2000 Kft. 6000 Kecskemét Kós Károly utca 10. 06 76 484 950 hirosgaz2000kft@gmail.com Bács-Kiskun
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:
MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009
MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.
Ön választ, mi segítünk program nyertes pályázatok listája. 1 Hajdú-Bihar megye Lépéselőny Közhasznú Egyesület Debrecen
Ön választ, mi segítünk program nyertes pályázatok listája Körzet Megye Szervezet neve Hol valósul meg a program? 1 Hajdú-Bihar megye Lépéselőny Közhasznú Egyesület Debrecen 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
7150 Bonyhád Szabadság tér 8/13 20/217-5412. 2011 Budakalász Kossuth L u. 14. 1/212-4218
GRA-FITT Papírbolt 2740 Abony Szelei u. 6 53/361-861 Fejér Papír-Kincs Papírbolt 2457 Adony Bajcsy-Zs. u. 6. 20/596-6910 Bács-Kiskun Király Csemege 6221 Akasztó Fő u. 63-67 78/451-413 Tolna Anni bőrdíszmű
A FEHÉR GÓLYA (Ciconia ciconia) HELYZETE MAGYARORSZÁGON, 1941-2002
A FEHÉR GÓLYA (Ciconia ciconia) HELYZETE MAGYARORSZÁGON, 1941-2002 A fehér gólya Magyarországon fokozottan védett faj. A BirdLife International nemzetközi állományadatokon alapuló osztályozása alapján
4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás
4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás Tárgy: A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata NYOMTATÁSBAN CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ Hatálybalépés dátuma: 2012. április 25. Készítette: dr. Vincze
VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.
VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye
F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése
Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/7.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói
LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai
Baranya 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs
TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17
TARTALOM Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17 Szakkönyvtárak 17 1. Országos Széchényi Könyvtár 17 2. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 19 3. Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet Könyvtára
VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Hatályos: 2016. március 1-jétől VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Ügyfeleink az előre egyeztetett időpontban a felsorolt dokumentumokkal keressék fel a vizsgáló orvost:
Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei
Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2009. március 7. Dél-Alföld Paitkó Dániel 0,0 125 17 Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola
Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1
Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183
NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma
Bakai Csaba, Török Gábor Bakai Csaba Farkas Gábor Gellérfy László Gellérfy László Együtt Szegedért Magyar Autósok és Motorosok Országos Szövetsége Európa Jövője Egyesület Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány
F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése
Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/4.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,
LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai
1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs Gábor
A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK NYILVÁNTARTÁSA
A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK NYILVÁNTARTÁSA Az 1995. évi LXVI. törvény 17. -a (2) bekezdésének c) pontja és a 10/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet 3. -a alapján. A változás-jelentések alapján készült aktuális
Dunántúli régió. Település Intézmény név és cím Telefonszám E-mail Rendelés vezető Rendelési idő Komló
Dunántúli régió További segítséget nyújthatnak a regionális szintű dohányzásleszokást segítő rendelések, melyek elérhetőségét a következő lista tartalmazza: Baranya Megye Komló Majális tér 1. 06 72 582-340/550
Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal
Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Á L L A M I F Ő É P Í T É S Z 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. 7401 Pf. 281. 82/502-650 Fax: 82/502-639 E-mail: foepitesz@somogy.ddrkh.hu Web: www.ddrkh.hu
Üzleti célú fénymásolás szolgáltatás ÁSZF 1. sz. melléklet
1. Budapest 72 posta 1426 Budapest Baross tér 11/c 2. Akasztó posta 6221 Akasztó Fő utca 47. 3. Bácsbokod posta 6453 Bácsbokod Hunyadi utca 30. 4. Bagod posta 8992 Bagod Kossuth Lajos utca 11. 5. Baja
19. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 2417. Budapest Fõv. Önkorm. Egyesített Szent István és Szent László Kh.-Ri. 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.
Budapest Lorkamill Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság 1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 1. V. 9. 316-3926 Budapest Szent Margit Rendelõintézet Nonprofit Korlátolt Felelõsségû
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 26-27. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ
Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1
Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület
(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax)
A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme
magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007
gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007 Kiskunmajsa
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Akkreditált háziorvos tutorok SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Központ
Akkreditált háziorvos tutorok SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Központ Név Irsz. Város Cím Akkreditáció dátuma Dr. Palágyi János 6221 Akasztó Szent István u. 1. Dr. Bakó Ildikó 6750 Algyő Egészségház u.
VODAFONE értékesítési helyek
VODAFONE értékesítési helyek Dealer Név Megye Ir. Szám Város Cím Tel +3699333393, +36703130038 +3634510647, +36703610035 A.Com Kft. Győr-M.-S. 9400 Sopron Móricz Zs. u. 2. ATROLL Kft. E. 2800 Tatabánya
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes
Cím Cégnév Telefon BÁCS-KISKUN MEGYE
BÁCS-KISKUN MEGYE 6000, Kecskemét Vízönto u. 27. Nagy István (76) 494-857 6100, Kiskunfélegyháza Béke u. 8. Palotás Mihály (76) 463-272 6237, Kecel Vasút u. 50/4. Hortobágyi János (78) 420-192 6300, Kalocsa
21213 2060 Bicske Botond tér 53032 4110 Biharkeresztes 42. sz. fkl. út
44369 2740 Abony Radák u. 21010 2457 Adony 6.sz. fkl. út 25524 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 18247 2170 Aszód Pesti út 3. 45114 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 25022 8261 Badacsony 71.sz. föút 45158
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30
1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu. Zárójelentés. a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről. Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság
1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu Zárójelentés a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság Tartalomjegyzék Zárójelentés... 1 1. Előzmények... 3 2. Oktatás,
Nyilvános Ajánlattétel
Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB EURO TİKEVÉDETT Likviditási Alap elnevezéső befektetési alap befektetési jegyeit Alapkezelı: MKB Befektetési
GYOMAENDRŐD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKAPROGRAM TERVEZETE 2008. évre
GYOMAENDRŐD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKAPROGRAM TERVEZETE 2008. évre Január 31. - A 2008 évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Szilágyiné Bácsi Gabriella köztisztviselő valamennyi -A
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk Önnek!
Feladó: Pioneer Stúdiumok Tárgy: Pioneer Híradó 1. szám Dátum: 2011. január 7. 15:04:10 Mellékletek: oledata.mso image019.png image023.png image021.png image008.png image005.png image028.png 2011. január
2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor
Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (4) Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám 2. Faragó Róbert, Safranyik
Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei
Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.
Irsz Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448
2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat Kővári út 8172 Balatonakarattya
Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program
Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program azonosító szám: KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 Békés Megyei Önkormányzatok Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulásainak Konzorciuma MEGÁLLAPODÁS II. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉSE
Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék
Magyar Állatorvosi Kamara Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék A Magyar Állatorvosi Kamara által a 2012. évi CXXVII. törvény alapján vezetett Névjegyzékben jelenleg a következő állatorvosi asszisztensek
Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész
BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922
PARTNER NÉV. 3524 Miskolc, Kiss Tábornok u. 6/A.
Pannon Egészségforrás Biobolt és Teabolt 1035 Budapest, Vörösvári út 25. Flóra Gyógyszertár 1085 Budapest, Baross utca 44. Apotéka Gyógynövénybolt 1182 Budapest, Királyhágó u. 81. BIOTÉKA 1196 Budapest,
PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA
PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egybeszerkesztett változatban) amelyben a Perfekt Akadémia Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2
TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet
Keltető helység Keltető címe Telefon. Iszám.
Megye Keltető tenyészetkód Bács-Kiskun 1 000 197 Üzemeltető Baromfitenyésztési -, Keltetési és Értékesítési Kft. Keltető Iszám. Keltető helység Keltető címe Telefon 6446 Rém Külterület 79/352-520 Bács-Kiskun
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Heves COOP ABC1 3261 ABASÁR FŐ tér 51 Heves COOP ABC1 3292 ADÁCS KOSSUTH utca 2 Heves COOP ABC1 3399 ANDORNAKTÁLYA RÁKÓCZI út 91 Heves COOP SZUPER1 3032 APC FŐ utca 35 Heves
REG-NET partner térkép
REG-NET partner térkép SORSZÁM EREDETI NÉV CÍM KONTAKT TEVÉKENYSÉG TAPASZTALAT Fejlesztési Ügynökség 1. Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2. Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú
Felvételi eredmények 2014-2015. tanév
Tanuló neve Felvételt nyert Helység Iskola típusa Szak Ágazat, csoport Antal Regina Kisújszállás szakközépiskola* kögz.ágazat Bakos Dávid Márk Kunhegyes szakiskola* húsipari termékgyártó Balla Dávid Károly
5. A felkészítô tanfolyamot végzett pedagógusok névsora 1989-1993. 1989. Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Fôvárosi Pedagógiai Intézet
5. A felkészítô tanfolyamot végzett pedagógusok névsora 1989-1993. 1989. Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Fôvárosi Pedagógiai Intézet 1. Ágoston Andrea 1039 Szentendrei u. 8. Medgyessy Ált.Isk. 2. Bencze
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT JEGYZŐKÖNYV Fonyódliget Erzsébet Tábor 2015. május 20-21. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ
A 2014. évi költségvetés megvalósulása
A 214. évi költségvetés megvalósulása Költségvetés alapján (A+B) 214.12.31-ei könyvelés alapján ezer Ft-ban Szervezeti egység neve Kiadási kategória Összesen Bevételi kategória Összesen Kiadási kategória
Pankkk vidéki ifjúsági klubok élőzenei programtámogatási pályázatának eredménye Támogatási időszak: 2007. szeptember 1. 2008. május 30.
Pankkk vidéki ifjúsági klubok élőzenei programtámogatási pályázatának eredménye Támogatási időszak: 2007. szeptember 1. 2008. május 30. Pályázó neve Ir.sz. Település Megye Javasolt támogatás Ft 'Bandica'
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2
Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája
Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI NÉVJEGYZÉK 2014/2. Adategyeztetés: 2014.10.17. Székhely: 5000
V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)
1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák
Shell. Hálózat BUDAPEST
Shell Hálózat BUDAPEST 1138, Váci út 196. 1037, Bécsi út 277. 1089, Kálvária tér 035865 1143, Stefánia út 1-5 1115, Tétényi út 2. 1138, Népfürdő utca 25832/2 hrsz. IDEIGLENESEN ZÁRVA 1016, Mészáros utca
ÁRJEGYZÉK Érvényes: 2015. December 1-től ST Beauty Kft. T.h.: 1147. Budapest Ilosvai Selymes u. 5..
ÁRJEGYZÉK Érvényes: 2015. December 1-től ST Beauty Kft. T.h.: 1147. Budapest Ilosvai Selymes u. 5.. A pesti üzlet nyitvatartása: H - P: 9-17-ig 1147. Bp. Ilosvai Selymes u. 5. Tel. / Fax: (1) 329-4298,
Utazási irodák közhitelû hatósági nyilvántartásának nyilvános adatai 2009.01.16.
1 / 226 Iroda neve: Á & M Centrál-Travel Utazási Iroda címe: Heves megye 3300 Eger, Érsek u. 14. Telefon: 36/515-384 Fax: 36/414-384 e-mail/web: egercentral@t-online.hu Vállalkozás neve: Á & M Centrál
KIMUTATÁS a Békés Megyei Önkormányzat vagyonáról. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon
KIMUTATÁS a Békés Megyei Önkormányzat vagyonáról Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon A B C D E I. 1. 1512/2 32613 Békéscsaba, Degré u. 59. gyermekotthon székhely, 2. 49 1496 Elek, Kun B. u. 9. lakóház
SEGÉDLET ÉS SZAKMAI ÚTMUTATÓ A VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTMÁNYOKAT ELLENŐRZŐ KATASZTRÓFAVÉDELEM RÉSZÉRE
SEGÉDLET ÉS SZAKMAI ÚTMUTATÓ A VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTMÁNYOKAT ELLENŐRZŐ KATASZTRÓFAVÉDELEM RÉSZÉRE Készült: A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesületének Országos Koordinációs Bizottsága és az
TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta
TDM szakmai regisztrációs lista Regisztrációs szám TDM-REG-P/001/2011 TDM-REG-P/002/2011 TDM-REG-P/003/2011 TDM-REG-P/004/2011 TDM-REG-P/005/2011 TDM-REG/006/2011 TDM-REG/007/2011 TDM-REG-P/008/2011 TDM-REG/009/2011
64. II. emelet 1. Orisek Ferenc monográfia megjelentetése. Budapest egy mozdulatban
Szervezet Képviselő Város Utca Házszám IRSZ Igény célja Adószám a Költészet Új Stádiumáért Lőkös Margit Budapest Kossuth Lajos utca 64. II. emelet 1. 1204 Szakonyi Károly válogatás Igényelt támogatási
Magyarázat. Csapat. Eredmény Versenyzı Egyesület Versenyzı Egyesület Csapat (egyesület) csapattag2 Mikor? Hol? Mikor? Hol? Mikor? Hol?
Országos csúcsok 2007. augusztus 8.-án Versenyszám Magyarázat Eredmény Eredmény Eredmény csapattagi Versenyzı Egyesület Versenyzı Egyesület (egyesület) csapattag2 Mikor Hol Mikor Hol Mikor Hol csapattag3
2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések
13000/8511/2013.ált. 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 09.00-11.00 Érd, Fehérvári út Szeptember
Békés 16. Fsz. 3. 30/938-4017 68/412-621 68/412-621
Értékbecslı cég Cím Mobil tel. Vezetékes tel. Fax E-mail Megye Empire Kft 6000 Kecskemét, Irínyi u. 17. 70/312-1659 76/497-658 76/418-850 pfliegel.peter@empireingatlan.hu Bács-Kiskun Értékbecslı Unió Kft
SALAG ÉRTÉKESÍTŐ PARTNEREK LISTÁJA MEGYE CÉGNÉV CÍM E-MAIL TELEFON / FAX
SALAG ÉRTÉKESÍTŐ PARTNEREK LISTÁJA MEGYE CÉGNÉV CÍM E-MAIL TELEFON / FAX Bács-Kiskun Bács-Kiskun Gomép Kft 6050 Lajosmizse Dózsa Gy. U. 221 kovacs.laszlo@gomep.hu 06-76/555-110 Bács-Kiskun Németh István
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 41/2014 (12.10.) számú Hivatalos Értesítő 2014.12.10. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok Tájékoztatás 3. oldal
Győri szelektív hulladékszállítási rend.
132 a Győr Ady E. u. 5-7 előtt Hétfő, Szerda, Péntek Kedd, Csütörtök, Szombat Kedd Hétfő 110 Győr Akác tér 14. Hétfő, Szerda, Péntek Kedd, Csütörtök, Szombat Kedd Hétfő 115 Győr Aradi út - Czehmeister
2007. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM
2007. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM Érvényességi terület: Az Élelmiszerlánc-biztonsági Elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek és a Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági
Részvételi szabályzat
Részvételi szabályzat A kijelölt MOL töltőállomások kuponos árakciójához TELEKOM KUPONOS ÁRAKCIÓ 2014. december 1. 2015. január 31. A Telekom kuponos árakció a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan
Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap
Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves Jelentés 2010 I. félév A jelen tájékoztatót az Allianz Alapkezelõ Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelõje
OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések
OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom
DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Debrecen, Kálvin tér 16. 518-500 Porta 18501 (516-800, 516-900, 11852, 11814) Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM... 1 Rektori Hivatal... 3 Doktori
Végleges Feltételek. A Kibocsátó hitelminısítése: Moody s A2 Fitch Ratings A+ 2008. augusztus 15.
Végleges Feltételek Minimum 1.000.000.000 forint maximum 20.000.000.000 forint össznévértékő, névre szóló, dematerializált, tızsdére bevezetésre kerülı CIB Classic 2011/A-001 Kötvények nyilvános forgalomba
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) tagjai (szavazati joggal)
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) tagjai (szavazati joggal) s.rsz. Képviselet 1 Kormány 2 3 4 5 6 7 8 9 Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Nyugat