TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004"

Átírás

1 TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 A történelem tárgyból az írásbeli felvételi vizsgákhoz 180 perc áll rendelkezésre, ezt az időt saját belátása szerint oszthatja be a feladatok között. Kérjük, nézze meg először figyelmesen a kijelölt feladatokat, hogy azután biztonságosabban dönthessen az időbeosztásról. A történelem felvételi írásbeli vizsgája két részből áll. Az első részben rövidebb, ún. tesztkérdéseket talál, amelyek mindegyike több részkérdésre oszlik. Ezekre a kérdéseknél feltüntetett módon, például a kipontozott részek kitöltésével; nevek, évszámok, események sorba rendezésével, illetve az egymáshoz tartozás alapján párba állításával; összekevert évszámok, események helyes kronológiájának megállapításával, olykor tömör megfogalmazásával kell felelni. A második rész olyan feladatokat tartalmaz, amelyekre hosszabb (kb. egy oldal terjedelmű), a legfontosabb válaszelemeket tartalmazó, szabad, de tömör fogalmazással kell válaszolni. A megoldás sorrendjét illetően azt javasoljuk, hogy előbb a tesztkérdések közül azokat válaszolja meg, amelyeket a legkönnyebbnek tart, majd térjen át a fogalmazást igénylő ún. esszékérdések közül a könnyebben, gyorsabban megválaszolhatókra, az ezután még maradó időt fordítsa a nehezebbnek tűnő tesztkérdések, illetve esszékérdések megoldására. A kérdéseket tehát nem kell a feladatlapon megadott sorrendben megoldani. A válaszokat gondos, jól olvasható kézírással készítse el! Tájékoztatásul közöljük, hogy valamennyi kérdés hibátlan megoldása esetén 100 pontot érhet el. E pontszámon belül a tesztkérdésekért nyerhető pontok száma maximálisan 50, és az esszékérdések ugyancsak 50 pontot eredményezhetnek. Dolgozatának elkészítésében, a sorrend megállapításában erre a körülményre is legyen figyelemmel! Jó munkát kívánunk!

2 1. Ebben a feladatban az ókori Athén történelméhez kapcsolódó személyiségek tevékenységére vonatkozó megállapításokat olvashat. Írja be a tevékenységekre utaló sorszámokat a táblázat megfelelő helyeire! 1. Eltörölte az adósrabszolgaságot 2. Attikát tíz phülére osztotta 3. Büntette a politikai passzivitást 4. A démoszra támaszkodva türannosz lett 5. Írásba foglalta a törvényeket éven keresztül volt sztratégosz 7. Marathónnál legyőzte a perzsákat 8. Bevezette a cserépszavazást 9. Kr. e. 621-ben volt arkhón 10. Vidékre kiszálló bíróságokat hozott létre Drakón Szolón Peiszisztratosz Kleiszthenész Egyik sem Helyes válaszonként 0,5 pont 2. Az alábbi intézmények, intézkedések egy-egy magyar király tevékenységét jellemezték. Írja be a táblázat soraiba az uralkodók nevét és tüntesse fel, melyik uralkodóházból (dinasztiából) származtak! Uralkodásának jellemzője Uralkodó neve Dinasztia Királyi kancellária felállítása Ősiség törvénye Telekkatonaság megszervezése Füstpénz bevezetése Parasztság röghöz kötésének törvénybe iktatása Helyes soronként (uralkodó és uralkodóház neve helyesen) 1 pont 2

3 3. Nevezze meg, mely várak védőseregének parancsnokai voltak az alábbi személyek a törökellenes háborúk idején! a) Jurisics Miklós... b) Losonczy István... c) Szondi György... d) Dobó István... e) Zrínyi Miklós... Helyes válaszonként 1 pont 4. Párosítsa össze az alábbi szerzőket műveik címével! a) Luther 1) A keresztény vallás rendszere b) Kopernikusz 2) Asztali beszélgetések c) Kálvin 3) Utópia d) Thomas Morus 4) Értekezések a polgári kormányzatról e) John Locke 5) Az égitestek körforgása Helyes válaszonként 1 pont 5. Töltse ki az alábbi táblázatot a felsorolt nevekkel, aszerint, hogy kik voltak egymásnak kortársai! Teleki László, Galileo Galilei, A. Lincoln, Tadeusz Kościuszko, III. Napóleon, Rippl- Rónai József, Richelieu, Thököly Imre, XIV- Lajos, Hajnóczy József, V.I. Lenin, Marie Curie, I. (Nagy) Péter, Georges Jacques Danton, Bethlen Gábor a) Richelieu b) XIV. Lajos c) Georges Jacques Danton d) III. Napóleon e) Marie Curie Helyes soronként (illetve két helyes válaszelemenként) 1 pont 3

4 6. Az alábbi táblázatban az es forradalom és szabadságharc néhány fontosabb eseményének helyszínét neveztük meg. A megfelelő térképmező koordinátáinak megadásával (például: Buda D-3) határozza meg a helyszínek elhelyezkedését a térképvázlaton, majd írja le röviden a hozzákapcsolódó eseményt! Egy helyszínhez egy esemény rövid megnevezését tüntesse fel, több esemény leírásával plusz pont nem szerezhető! A B C D E F G H I A B C D E F G H I Az esemény helyszíne a) Isaszeg A helyszínek koordinátái Az esemény rövid leírása b) Vác c) Debrecen d) Szeged e) Világos Helyes soronként (illetve két helyes válaszelemenként) 1 pont 4

5 7. Az alábbiakban egyetemes történelmi eseményekre utaló leírásokat olvashat. Határozza meg, hogy melyik földrajzi helyszínről (városról, térségről, hegyszorosról stb.) szólt a leírás, majd nevezze meg, melyik mai ország területén található az események helyszíne! a) 1813-ban a népek csatájában a szövetségesek döntő győzelmet arattak Bonaparte Napóleon hadai felett. Helyszín:... Mai ország neve:... b) A júliusi forradalom hírére felkelés tört ki a városban a holland uralom ellen, a Szent Szövetségben kialakult nagyhatalmi versengés miatt azonban a nagyhatalmak nem avatkoztak be, sőt elismerték az ország függetlenségét. Helyszín:... Mai ország neve:... c) május 18-án a város Pál templomában nyílt meg a birodalmi közös parlament. Helyszín:... Mai ország neve:... d) Az as orosz-török háborúban hosszú hónapokig folyt ezen a helyen a harc, míg végül a török sereg összeroppant, és az oroszok előtt megnyílt az út a Boszporusz felé. Helyszín:... Mai ország neve:... e) 1898-ban ennek a városnak a kikötőjében robbant fel egy amerikai hadihajó, amely okot szolgáltatott az Egyesült Államok számára, hogy hadüzenetet küldjön Spanyolországnak. Helyszín:... Mai ország neve:... Helyes válaszonként (helyes földrajzi, illetve országnév együtt) 1 pont 8. Mely pártok politikusai voltak az alábbi személyek az közötti Magyarországon? a) Barankovics István:... b) Kéthly Anna:... c) Kovács Imre:... d) Kovács Béla:... e) Gerő Ernő:... Helyes válaszonként 1 pont 5

6 9. Az alábbi feladatok Izrael történelméhez kapcsolódnak. Válaszolja meg a feltett kérdéseket! a) Hogy hívják a zsidó állam megalapítását célul kitűző mozgalmat, illetve eszmerendszert?... b) Mely évben jött létre a modern Izrael állam?... c) Melyik arab államot támadta meg Izrael, Nagy-Britannia és Franciaország a második arab-izraeli háború során?... d) Mi a közkeletű neve a harmadik arab-izraeli háborúnak (1967)?... e) Milyen gazdaságpolitikai eszközhöz nyúltak az arab államok a negyedik arab-izraeli háború (1973) után?... Helyes válaszonként 1 pont 10. Állítsa helyes kronológiai sorrendbe a következő magyar miniszterelnököket hivatali idejük szerint! Lázár György Fock Jenő Münnich Ferenc Hegedűs András Dinnyés Lajos Helyesen besorolt elemenként 1 pont 6

7 I. Ismertesse a Kr. e. III II. században lezajlott római-pun háborúk történetét! Válaszában térjen ki az összecsapások legfőbb okaira, fontosabb eseményeire, valamint az egyes szakaszok eredményeire! 7

8 II. Hasonlítsa össze IV. Béla politikai törekvéseit a tatárjárás előtt, illetve után, ismertesse a tatárjárással összefüggő fontosabb eseményeket, valamint a társadalmi következményeket! 8

9 III. Vázolja a huszitizmus kialakulásának okait, mutassa be a mozgalom vezető személyiségeit, történeti eseményeit, a fontosabb tanokat és irányzatokat! 9

10 IV. Mutassa be a kiegyezéshez vezető út fontosabb állomásait között, és az új államberendezkedés legfontosabb intézményeit! Válaszához illusztrációként olvassa el az alábbi két, Deák Ferenctől származó idézetet! a.) Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges. (1861) b.) Bizonytalan eseményektől várni a kétes jövőt, és eközben a nemzet erejét és jólétét, bizodalmát és reményét napról napra mindinkább enyészni engedni: helytelen, sőt káros számítás lett volna, mert könnyen megtörténhetik vala, hogy a várt esemény be nem következik, vagy majd akkor következik be, amikor a segély elgyöngült nemzetünkre már késő. (1867) 10

11 V. A háborútól az újraegyesítésig. Foglalja össze Németország történetével kapcsolatos ismereteit az közötti időszakra vonatkozóan! 11

12 PONTÖSSZESÍTŐ Kérdés száma Kérdés anyaga Adható pont Elért pont TESZTKÉRDÉSEK 1. Az ókori Athén 5 2. Magyar királyok 5 3. Várvédők 5 4. Alkotások 5 5. Kortársak es események, helyszínek 5 7. Földrajzi helyek 5 8. Pártpolitikusok 5 9. Izrael története Miniszterelnökök 5 ESSZÉKÉRDÉSEK I. Római-pun háborúk 10 II. IV. Béla 10 III. Huszitizmus 10 IV. Kiegyezés 10 V. Németország története 10 ÖSSZESEN (100 pontos rendszer) 100 ÁTSZÁMÍTVA 30 pontos rendszerbe 30 ellenőr aláírása javító aláírása 12

TÖRTÉNELEM "J" PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADAT 2004

TÖRTÉNELEM J PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADAT 2004 TÖRTÉNELEM "J" PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADAT 2004 2004. július 2. A történelem tárgyból az írásbeli felvételi vizsgához 180 perc áll rendelkezésre, ezt az időt a jelölt saját belátása szerint osztja meg

Részletesebben

TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 MEGOLDÁSOK Tesztkérdések:. Drakón 5, 9 Szolón, 3 Peiszisztratosz 4, 0 Kleiszthenész 2, 8 Egyik sem 6, 7 Helyes válaszonként 0,5 2. Uralkodásának jellemzője

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

II. A VIZSGA LEÍRÁSA

II. A VIZSGA LEÍRÁSA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 240 perc 30 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY 16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM MEGOLDÁS ÉS PONTOZÁS

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM MEGOLDÁS ÉS PONTOZÁS Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2012. február 9. MEGOLDÁS ÉS PONTOZÁS Kedves Kolléga! A feladatok megoldására 60 perc állt rendelkezésére. A

Részletesebben

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA Rajz és vizuális kultúra középszint 0622 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM NYOLCADIKOS VIZSGA 5-8. ÉVFOLYAM ANYAGÁBÓL SZÓBELI VIZSGA TÉTELEK ALAPJÁN A szóbeli vizsga menete: a tanulók a tétel kihúzása után kb. 30 perc felkészülési

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot!

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! KVPL III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza a következőket:

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 30. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Megoldás és pontozási útmutató

Megoldás és pontozási útmutató Tanulmányi Verseny 2007/2008 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2007. december 13. Megoldás és pontozási útmutató A kérdéseknél 1-1 pont adható minden helyes feladategységre. Az eltéréseket külön jelöljük.

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály

Történelem 7-8. osztály OM 037757 NÉV: VII. Tollforgató 2015.03.28. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 25. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2006/2007 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2006/2007 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2006/2007 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2006. december 11... Iskola fejbélyegzője Versenyző Pontszám Neve Osztálya Elérhető Elért Százalék. 100.. %

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR

1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR 1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben kitűzött

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése

Részletesebben

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor Horváth Csaba: Az ókor és a középkor Ez a sorozat két kötetben és négy részben követi végig az egyetemes és a magyar történelem f? sodrásait. A levezetések a történelmi ismeretek úgymond esszenciáját adják,

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó

Részletesebben

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Száray Miklós : Történelem tankönyv II. Történelmi Atlasz (Mozaik) 1. Árpád-kor 1038-1077 2. I.László és Kálmán uralkodása 3. III.Béla 4. Az Aranybulla

Részletesebben

Oktatási Hivatal TÖRTÉNELEM. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

Oktatási Hivatal TÖRTÉNELEM. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló TÖRTÉNELEM Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló Megoldások A nyílt végű kérdésekre a válaszokat

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Rendészet

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Rendészet

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges

Részletesebben

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára A történelem javítóvizsga témakörei és tényanyaga a Herman Ottó Szakképző Iskola 9. évfolyamos szakmunkás osztálya számára I. Bevezető, a történelem kezdetei 1000-ig, Vas megye története A történettudomány

Részletesebben

TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. RENDÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. RENDÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. RENDÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés . (vizsgázó olvasható neve) PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÜK szám:. (Születési hely, idő) KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2018. október 5. 10:30 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét!

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét! OM 037757 NÉV: IX. Tollforgató 2017.04.01. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai?

B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai? Név: 1.A) Fejtsd me a keresztrejtvényt! (Több szóból álló válasz esetén a szóközt jelöltük.) a) Nándorfehérvár mai neve b) e város pénzének mintájára veretett pénzt Károly Róbert c) az erdélyi három nemzet

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális

Részletesebben