Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Jelen vannak:"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült: a február 14. napján de órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Békefi Edina alpolgármester Rolkó Gábor képviselő Marton János képviselő Fodor Péter képviselő Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Panyi Szilvia Orsolya kirendeltség vezető Meilingerné Simon Natália pénzügyi ügyintéző Tanácskozási joggal meghívott, de meg nem jelent: Tigelmann János üdülőtulajdonosi képviselő Selmeczi Ferenc üdülőtulajdonosi képviselő Résztvevő állampolgárok száma: 0 fő Szabó László polgármester: köszöntötte a megjelenteket. Ismerteti, hogy Németh Tünde jegyző elfoglaltsága miatt dr. Panyi Szilvia Orsolya kirendeltség vezető kapott megbízást, hogy tanácskozási joggal részt vegyen a testületi ülésen és vezesse a jegyzőkönyvet. Ezt követően megállapította, hogy a testületi ülés valamennyi képviselő jelenlétével határozatképes. Majd ismertette a napirendet: a javasolt napirendet a meghívó tartalmazza, melyet a kiadott anyagtól eltérően módosításra javasol azzal, hogy egy zárt ülési segélykérelem beérkezése miatt zárt ülés tartását javasolja a rendkívüli nyílt ülést követően. Szavazásra teszi fel a módosított napirend elfogadásának kérdését. A Képviselő-testület az ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Napirendi pontok: 1./ A Balatonudvari község Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II.24.) önkormányzati rendeletének módosítása az előirányzatokra vonatkozóan december 31- ig.

2 2./ A Balatonudvari község Önkormányzat évi költségvetési rendelet-tervezetének megtárgyalása. 3./ Szabó László polgármester évi szabadságolási tervének jóváhagyása. Előadó: dr. Panyi Szilvia Orsolya kirendeltség vezető 4./ Az önkormányzat közigazgatási területén lévő, állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételi ügye. 5./ Vegyes ügyek. Napirend a zárt ülésre: 1./ Segélyezési ügyek. A napirend elfogadását követően a képviselő-testület megkezdte a napirendi pontok tárgyalását: 1./ A Balatonudvari község Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II.24.) önkormányzati rendeletének módosítása az előirányzatokra vonatkozóan december 31-ig. Szabó László polgármester: ismerteti, hogy az írásbeli előterjesztést minden képviselő megkapta, a napirendi pont kapcsán át is adja a szót a pénzügyi ügyintéző hölgynek. Meilingerné Simon Natália pénzügyi ügyintéző: az előirányzat módosítás december 31. napjáig terjedően szól, melyben módosításra került a főösszeg e Ft-ra. A központi előirányzat módosítást a MÁK elfogadta a nettó finanszírozás keretében, és ehhez kell mindent igazítani. Az előirányzat módosítás másik oldala pedig a saját hatáskörben történt módosítások. Itt szükség volt átcsoportosításra a működési és a fejlesztési tartalék között, annak érdekében, hogy pénzügyileg egymással szembe lehessen állítani azokat. A tavalyi évben a rendelet még megbontása került önkormányzatra és hivatalra, ezért ilyen a kimutatása a mellékleteknek is. Amennyiben van kérdés, igyekszik válaszolni. Rolkó Gábor képviselő: kérdezi, hogy ezzel az előirányzat módosítással le is zárul a évi költségvetés? Meilingerné Simon Natália pénzügyi ügyintéző: nem, még a MÁK felé jelentési kötelezettség van március végén, illetve az előző évi zárszámadást is el kell még fogadnia a testületnek. Szabó László polgármester: köszöni a szóbeli kiegészítést és a részletes anyagot, amennyiben nincs több kérdés, az írásbeli előterjesztésnek megfelelő rendelet elfogadását javasolja a testületnek, kéri aki ezzel egyet ért kézfelemeléssel jelezze. Az elhangzottak alapján a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta meg:

3 5./ (II.25.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról az előirányzatokra vonatkozóan december 31- ig A rendelet jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi az előterjesztéssel együtt. 2./ A Balatonudvari község Önkormányzat évi költségvetési rendelet-tervezetének megtárgyalása. Szabó László polgármester: ismerteti, hogy mielőtt rátérnének az idei évi költségvetés tárgyalására, előtte a stabilitási törvény szerint kötelező határozat meghozatalát javasolja a testületnek a részletes írásbeli előterjesztésnek megfelelően. A határozati javaslat arról szól, hogy az önkormányzat nem tervez több évre kihatással járó adósságot keletkeztető ügyleteket. Amennyiben nincs kérdés, kéri, hogy aki az előterjesztésben foglalt határozati javaslattal egyet ért, az kézfelemeléssel jelezze. A polgármester javaslatára a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: 25./2013. (II.14.) számú Balatonudvari Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Áht. 29. (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat saját bevételeinek, valamint a Stabilitási tv. 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiak szerint állapítja meg: Saját bevételek összege: a) e Ft b) e Ft c) e Ft d) e Ft Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek: a) b) c) d) A megállapított összegek alapján az Önkormányzat megfelel a Stabilitási törvény 10. (3) bekezdésében foglalt követelménynek, amely szerint: Az önkormányzat 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50 %-át. Határidő: évi költségvetés elfogadása Felelős: Szabó László polgármester A határozat 1-2. számú melléklete jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi.

4 Szabó László polgármester: a napirendi pont legfontosabb eleme az idei évi önkormányzati költségvetés megtárgyalása. Ennek kapcsán egy részletes anyag és írásbeli előterjesztés készült a rendelet-tervezettel és mellékleteivel együtt. A költségvetés kapcsán ismételten átadja a szót a pénzügyi ügyintéző hölgynek. Meilingerné Simon Natália pénzügyi ügyintéző: először is szeretné ismertetni, hogy a könyvvizsgáló asszony nem tudott eljönni a mai ülésre, de az írásbeli véleményezését megküldte. Az anyagot a képviselők megkapták. Összességében ennek alapján elmondható, hogy a költségvetési rendelet tervezet előterjesztése megfelel a jogszabályi előírásoknak és a tervezet összhangban van a jogszabályi és szakmai követelményekkel. Az idei év jelentős változása, hogy az előző években normatív mutatószámok alapján történt az állami támogatás folyósítása, az idéntől pedig önkormányzati feladatellátásra adja az állam. Ezt a 12. számú melléklet mutatja be. Ebből következik, hogy a szakfeladatos kimutatásnál meg kellett jelölni az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait is. A költségvetési főösszeg e Ft, a tervezett tartalék 20 MFt. Szabó László polgármester: szeretné kihangsúlyozni, hogy a lehetőségekhez képest ez a költségvetés egy alaposan összerakott költségvetés, ám látható, hogy a tavalyi évihez képest a főösszeget tekintve óriási a csökkenés. A kistelepülések működési mutatói az idei évben több okból kifolyólag nagyon kétségesek, de Balatonudvari még szerencsés helyzetben van, mert a tervezetben nem szerepelnek olyan bevételek, amelyek még az idei évben várhatók ugyan, de tervezésre nem kerültek. Az mindenesetre látható, hogyha a bevételeink jelentős mértékben nem növekednek, akkor az idei évben semmiféle fejlesztést nem tud az önkormányzat megvalósítani, mert a működtetést kell elsősorban biztosítani. A rendszer átalakulás alatt van, több bevételünk is késik pl. pályázaton nyert összeg, ingatlaneladásból befolyó bevétel. Az idei évben mindenképpen a talpon maradásra kell törekedni, a stabilitás megteremtése a cél, ezt a költségvetés véleménye szerint megalapozza. Meilingerné Simon Natália pénzügyi ügyintéző: ismerteti, hogy a likvid hitel felvételéről a tervezetben nem történt említés, de a könyvvizsgáló asszony iránymutatása alapján szerepeltetni szükséges. Dr. Panyi Szilvia Orsolya kirendeltség vezető: javasolja, hogy a rendelet tervezet végrehajtási fejezetébe kerüljön be egy mondattal, hogy az idei évben 10 millió forint összegű likvid hitel keret felvételére hatalmazza fel a képviselő-testület a polgármestert. Szabó László polgármester: amennyiben nincs több kérdés, úgy kéri, hogy aki az elhangzott módosítási javaslattal kiegészítve egyet ért a évi önkormányzati költségvetés rendeletének elfogadásával, az kézfelemeléssel jelezze. Az elhangzottak alapján a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta meg: 6./2013.(II.25.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának évi költségvetéséről A rendelet jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi az előterjesztéssel együtt.

5 3./ Szabó László polgármester évi szabadságolási tervének jóváhagyása. Szabó László polgármester: az előterjesztés részletesen bemutatja a polgármesteri szabadsággal kapcsolatos előírásokat. Igyekezett ésszerű módon elosztani a kimutatás szerinti szabadságot, de ilyen mennyiségben szinte lehetetlenség mindet kivenni. Kérdés nem lévén a polgármester javaslatára a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: 26./2013. (II.14.) számú Balatonudvari Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szabó László polgármester által benyújtott évi szabadságolási tervét az írásbeli előterjesztés melléklete szerint elfogadja, az abban foglalt - részére a évre járó - a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló évi LXIV. törvény 5. -ában meghatározott 25 munkanap alapszabadság, 14 munkanap pótszabadság, továbbá a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 102. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott 4 munkanap pótszabadság kivételét, valamint az előző évről áthozott 17 nap szabadság kivételét a benyújtott tervnek megfelelően engedélyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt és a kirendeltség vezetőt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: folyamatos Felelős: jegyző és kirendeltség vezető 4./ Az önkormányzat közigazgatási területén lévő, állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételi ügye. Szabó László polgármester: annyit szeretne az írásbeli előterjesztéshez hozzátenni, hogy minden évben 5 milliárd forintnyi állami vagyon kerülhet átadásra az önkormányzatoknak kormánydöntés alapján. Az eljárás egy igen bonyolult és hosszadalmas folyamat. Néhány területre már jelezte az igényét az önkormányzat, melyek folyamatban vannak. Az előterjesztésben megjelölt helyrajzi számú területek java részben a parti sétány területét érintik. Lehet, hogy lesznek olyan ingatlanok, melyek nem kerülnek át önkormányzati tulajdonba, és az átvételnek nagyon szigorú feltételei vannak. Véleménye szerint, amit a település vissza tud szerezni és jól tud hasznosítani, azokat az ingatlanokat mindenképpen célszerű önkormányzati tulajdonba kérni. A polgármester javaslatára a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg:

6 27./2013. (II.14.) számú Balatonudvari Község Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. Törvény 13. -a és az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bek. c) pontja alapján az alábbi Balatonudvari közigazgatási területen lévő ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételét kezdeményezi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től: Balatonudvari 0101,0102,0103, 710/21,710/23, 567/4., 571/5.hrsz. A képviselő-testület felhatalmazza Szabó László polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: folyamatos Felelős: Szabó László polgármester 5./ Vegyes ügyek. Szabó László polgármester: a vegyes ügyek kapcsán jórészt elvi állásfoglalást igénylő kérdéseket szeretne megbeszélni a képviselőkkel: Elsőként az Gesztenye sori ÁNTSZ ingatlan helyzetével kapcsolatban ismertetni, hogy több alkalommal is történt egyeztetés az ügyvédi irodával. Az ingatlan kapcsán annak értékesítése a használó részére, vagy földhasználati szerződés megkötésével történő jogi rendezés látszik célszerűnek. Ennek kapcsán javasolja, hogy Ft/m2 ár megjelölésével készítsenek el az ügyvédek írásbeli előterjesztést a továbblépés érdekében szükséges intézkedésekről. A következő testületi ülésre szeretné megkérni a jogi állásfoglalását az ügyvéd úrnak. A második a Kerkápoly közi ingatlan értékesítési ügye, mely továbbra is húzódik. Ebben a kérdésben is jogi állásfoglalást kér a következő ülésre az ügyvéd úrtól az ügy meggyorsítása érdekében alkalmazandó lehetséges lépésekről. A következő az önkormányzat által a tavalyi évben megvásárolt büfé épülete a fövenyesi strandon. Ennek kapcsán az értékesítés előkészítését kell elindítania az önkormányzatnak. Az épületet ki kell takarítani, az értékbecslés már elkészült rá. A következő ülésre szeretné szintén az ügyvéd jogi állásfoglalását kérni az értékesítés ügyében. A kemping telekalakításával kapcsolatos információkat a rendezési terv felülvizsgálatát készítő tervezőknek írásban megküldte, egyenlőre válasz még nem érkezett ebben a kérdésben. Az idei évi lomtalanítás és gallyzúzás időpontja április 29-30, fövenyesen május 2-a lesz. A vegyes ügyek keretében érkezett be a polgárőrségtől egy kérelem, az új egyesület megalakításához hiánypótlásként kéri a bíróság, hogy az önkormányzat nyilatkozzon arról, hogy az egyesület a névhasználata során Balatonudvari nevét feltüntetheti. Úgy gondolja, hogy ennek nincs akadálya, aki ezzel egyet ért, kéri, hogy kézfelemeléssel jelezze. A polgármester javaslatára a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg:

7 28./2013. (II.14.) számú Balatonudvari Község Önkormányzat képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Balatonudvari Polgárőr Egyesület a működése során és a cégirataiban a Balatonudvari településnevet hivatalosan feltüntesse és használja. A képviselő-testület felhatalmazza Szabó László polgármestert az egyesület tájékoztatására a döntésről. Határidő: azonnal Felelős: Szabó László polgármester Szabó László polgármester: végezetül szeretné javasolni a képviselőknek, hogy a ciklus végéig jegyzőkönyv hitelesítőket válasszanak. Ez egy plussz kontroll lehetőség a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak alapján. Marton János és Rolkó Gábor képviselőket szeretné felkérni erre a feladatra, mivel könnyen elérhetők a jegyzőkönyv aláírása szempontjából. A polgármester javaslatára a képviselő-testület 3 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta meg: 29./2013. (II.14.) számú Balatonudvari Község Önkormányzat képviselő-testülete a testületi ülések jegyzőkönyvezése kapcsán Marton János és Rolkó Gábor képviselőket jegyzőkönyv hitelesítőknek választja meg. Határidő: folyamatos Felelős: Szabó László polgármester Több napirendi pont és hozzászólás nem lévén a polgármester a testületi ülést órakor bezárta. K.m.f. Szabó László polgármester dr. Panyi Szilvia Orsolya kirendeltség vezető Jegyzőkönyv hitelesítők: Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő

8

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 18. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 21. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Fodor Péter képviselő Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Fodor Péter képviselő Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő Jegyzőkönyv Készült: a 2014. augusztus 19. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módositott napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módositott napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 20. napján de 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 21. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 15. napján de 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019.június 27. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott nyílt ülésről. 215/3/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 1/2015. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület az ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület az ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült: a 2012. augusztus 30. napján du. 19.00 órakor megkezdett soronkövetkező rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: 2./ Az Önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: 2./ Az Önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a 2014. április 28. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virágh Enikő polgármester Bertalan Gyula

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján du. 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a 2014. április 14. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 26. napján de 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 15-én 16.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Nagyrécse, Haladás u. 68. Lakásotthon Tóth

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: 3./Az Ady E. u. 16. szám alatti Mini Óvoda pályázati és bérleti ügye. Előadó: Szabó László polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: 3./Az Ady E. u. 16. szám alatti Mini Óvoda pályázati és bérleti ügye. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a 2014. február 27. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről 170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 16-án (kedd) 15: 00 órakor tartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én megtartott üléséről Megalkotott rendeletek: 5/2014. (V. 8.) önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről JÁK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Ják Község Képviselő-testületének 2013. május 27-én tartott testületi üléséről Határozatok: 37/2013. (V. 27.) sz. határozat Jáki Közös Önkormányzati Hivatal SZMSZ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2014. szeptember 11. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. december 9. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 4/2015 Határozatok száma: 47-48/2015.(02.26.) Rendeletek száma: 3/2015. (II.26.) JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről 1. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-3/2018.(II.15.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1./ A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.

Jegyzőkönyv. 1./ A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás eredményéről. Jegyzőkönyv Készült: a 2014. október 20. napján du. 17.00 órakor megkezdett alakuló nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. július 25. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről a települési kultúrház nagytermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.31.-én megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről 3. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2017. május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 7-10/2017. (V.29.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-2/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 5-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3.) Javaslat a szavazatszámláló bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztására Előterjesztő: dr. Almási Csaba jegyző, HVI vezető

Jegyzőkönyv. 3.) Javaslat a szavazatszámláló bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztására Előterjesztő: dr. Almási Csaba jegyző, HVI vezető Jegyzőkönyv Készült 2014. február 25-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István, Csutor László, Galanics Ferenc,

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 5-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-án 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-án 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: /2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 23-án 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben