ADATBEJELENTÉS telekadóról
|
|
- Alexandra Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ADATBEJELENTÉS telekadóról Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő telek. Az adóztatás Jászberényben hasznos alapterület szerint történik. Az adó alanya: az, aki a naptári év (továbbiakban: év) első napján a telek tulajdonosa, több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában. Amennyiben a telek vagyoni értékű joggal terhelt, akkor az adó alanya a vagyoni értékű jog jogosultja. Mentes az adó alól a Helyiadókról szóló C. törvény 19. -a szerint: az épület, épületrész hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész, a mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek, az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50 %-a, az adóalany termék-előállító üzeméhez tartozó, jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő-biztonsági terület (övezet), feltéve, ha az adóalany adóévet megelőző adóévi, évesített nettó árbevétele legalább 50%-ban saját előállítású termék értékesítéséből származik. Mentes az adó alól az önkormányzati rendelet szerint: a költségvetési szervnek nem minősülő szociális, egészségügyi, gyermekvédelmi, valamint nevelési-oktatási intézmények és sport céljára szolgáló építményhez tartozó telek, az építménnyel beépített belterületi telek esetében a teljes telek térmértéke, az építési tilalom alatt álló telek teljes térmértéke, a külterületi telek, minden olyan telek, amely Kérelemre adómentesség illeti meg: a JÉSZ szerint beépítésre nem szánt, a JÉSZ szerint a beépíthető teleknagyságot nem éri el; azt az adóalanyt, aki a rendelet hatálybalépésekor már érvényes építési engedéllyel rendelkezik, a rendelet hatályba lépését követő három évre, azt az adóalanyt, aki a rendelet hatálybalépését követően szerez építési jogosultságot és ezt az önkormányzati adóhatóság részére igazolja. Az adómentesség a használatbavételi jogosultság megszerzése évének utolsó napjáig, de legfeljebb az építési jogosultság megszerzésének évét követő harmadik év utolsó napjáig él. Amennyiben a mentesség feltételéül meghatározott időn belül az adóalany nem rendelkezik igazolással az építmény használatbavételének jogosultságáról, a telekadót az fa) és fb) pontban meghatározott esetekben visszamenőleg is meg kell fizetnie, azt a mezőgazdasági őstermelő adóalanyt, aki a belterületi telkén mezőgazdasági termelő tevékenységet végez és a helyi iparűzési adónak sem alanya. Önkormányzati adómentesség vállalkozóknál nem alkalmazható. A telekadó éves mértéke: a) I. övezetben: 25 Ft/m 2, b) I. övezeten kívül: 0 Ft/m 2. (Az I. övezet külső határa: a 31. sz. főközlekedési út és a 3109 jelű közlekedési út találkozásától a városi elkerülő út mentén annak végéig a 31. sz. főközlekedési út mentén Jászjákóhalma irányába a Zagyva folyóig a Zagyva folyó medre mentén a 32. sz. főútig (Gyöngyösi út) a 32. sz. főút mentén a 077 hrsz.-ú csatornáig a 077 hrsz-ú csatorna mentén a 080/11 hrsz-ú útig a csatorna és az út találkozásától a 080/11 hrsz-ú út mentén a 32. sz. főútig a 32. sz. főút mentén a főút és a 82. sz. Hatvan Szolnok vasútvonal kereszteződéséig a 82. sz. Hatvan - Szolnok vasútvonal mentén a 053 hrsz.-ú önkormányzati útig a 053 hrsz.-ú önkormányzati út mentén a település közigazgatási határáig a
2 település közigazgatási határa mentén a Zagyva folyóig a Zagyva folyó medre mentén a Fémnyomó útig a Fémnyomó út mentén a 31. számú főközlekedési út és a 3109 jelű közlekedési út találkozásáig. Az övezeti határokat az önkormányzati rendelet 1. mellékletben szereplő térkép szemlélteti. Jogszabályi háttér A helyi adókról szóló évi C. törvény Az adózás rendjéről szóló évi CL. törvény Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet Az adóigazgatási rendtartásról szóló évi CLI. törvény Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló évi CCXXII. törvény Az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet A helyi adókról szóló 46/2011. (XII. 22.) önkormányzati rendelet. Eljárás díja: a telekadó adatbejelentéssel kapcsolatos eljárás az ügyfél/adózó számára díj, illeték és költségmentes. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Az iform űrlapkitöltő kezelőfelülete alapvetően két mindig látható és elérhető részből áll, amelyet számos egyedi felugró ablak egészít ki az adott művelet elvégzését segítő funkciókkal, súgóval, kitöltési útmutatóval. A kezelőfelület minden esetben elérhető rész és funkciója a következő: eszköztár: a képernyő felső részén egy sorban elhelyezett egyedi ikonok és nyomógombok sorozata, űrlap vizuális megjelenítése: itt láthatjuk és tölthetjük ki az űrlapot mezőről mezőre haladva, az eszköztár igény szerinti felhasználásával. 1. ESZKÖZTÁR Az eszköztáron belül általában az alábbi funkciók érhetők el, balról jobbra a következő sorrendben: 1. Fejezetválasztó 2. Ellenőrzések listája 3. További műveletek: Ellenőrzések futtatása, Letöltések, Adat XML feltöltése, Az űrlap beküldése, Űrlap mentése, Törzsadatok, Tevékenységnapló, Súgó, Névjegy 1.1. Fejezetválasztó Egyszerre a képernyőn mindig egyetlen fejezet látszik. Az Előző fejezet és Következő fejezet gombok segítségével lehet az aktuálisat követő, illetve megelőző fejezetre váltani. A fejezetek menüszerű áttekintése a Fejezetek lenyíló menü segítségével hívható elő és ezzel az egyes fejezetek áttekintésén túl tetszőleges fejezetre lehet váltani Ellenőrzések listája Amennyiben az űrlapon belül az üzemeltetők definiáltak ellenőrzéseket, akkor az ellenőrzési szabályok itt tekinthetők meg. Az ellenőrzések megtekintése ablak az űrlapon belül definiált aktív ellenőrzések számát (pl. Ellenőrzések: 71 db ) és az ellenőrzendő rovatokat mutatja meg. Az ellenőrzési lista végén elérhető funkciók: Mentés PDF-be, amellyel az ellenőrzési lista (a táblázat adatainak) exportálása PDF formátumú állományba történik és letölthető a számítógépre. Bezár Ellenőrzési lista ablak bezárása (az ablak jobb felső sarkában megjelenő X-re kattintva is bezárható). 1.3.További műveletek Ellenőrzések futtatása a javítandó hibákat mutatja meg. Hibátlan űrlap esetén egy üzenetben visszajelzést kap, hibás űrlap esetén az ellenőrzés eredményeként talált hibákat hibalistában gyűjti össze. Ha az ellenőrzés lefuttatása már megtörtént, akkor a hibalista tekinthető meg.
3 Ugrás a hibához: A hibalistán szereplő hibák alapján a hiba forrásmezőjéhez navigálhat, ahol a javítás szükséges. Ellenőrzések újrafuttatása: Az ablak elhagyása, bezárása nélkül meghívható az ellenőrzés futtatása az Ellenőrzések újrafuttatása gomb segítségével, ellenőrizve, hogy az Ön által végzett javítás(ok) után az ellenőrzés talál-e további hibát, az ellenőrzés eredménye automatikusan frissül a táblázatban. Mentés PDF-be: Ezzel a funkcióval PDF fájl formájában is megtekintheti és kinyomtathatja z ellenőrzés során készült hibalistát. Megindokolható hiba indoklásának megadása Megindokolható hiba esetén megadhatja a hiba indokolását. Az INDOKLÁS MEGADÁSA gombra kell kattintani, majd a hiba alatt megjelenő szövegbeviteli mezőben meg kell adni az indoklás szövegét. Bezár Ellenőrzési lista ablak bezárása (az ablak jobb felső sarkában megjelenő X-re kattintva is bezárható). Letöltések: a letöltésnek két lehetséges módja van. PDF formátumban kigenerálható a teljes űrlap és gépi feldolgozásra az űrlap adatai egy speciális XML típusú fájlformátumban tölthetők le. Letöltés PDF-be: Az IFORM Űrlapkitöltő létrehozza az űrlap aktuális állapotát tartalmazó PDF állományt, majd ezt letöltésre felajánlja. Letöltés XML-be: Az IFORM Űrlapkitöltő összegyűjti az űrlapba Ön által beírt valamennyi adatot, az esetleg azokból további számításokkal együtt, és ezek felhasználásával egy gépi feldolgozásra alkalmas, úgynevezett XML fájlt állít elő, majd ezt letöltésre felajánlja. Adat XML feltöltése: az űrlapot egy korábban kiexportált adat XML feltöltésével is van lehetőség kitölteni. A gombra kattintás után a megjelenített fájlrendszer tallózó ablakban ki kell választani a betöltendő állományt. A rendszer beolvassa a kiválasztott állományt, a benne szereplő adatokat az űrlap megfelelő részeinek kitöltésére használja. Ha az adott űrlap az importálás előtt már kitöltés alatt állt, az importálás során ezek az adatok elvesznek, a rendszer minden módosítható mező tartalmát felülírja. A rendszer az importálást követően frissíti a számított mezőket. Az űrlap beküldése: a beküldés gombra kattintva véglegesíthető az űrlap. Az űrlap mentése: a szerveroldalon elmentheti az űrlap aktuális állapotát, és később innen folytathatja, amennyiben a tároláshoz hozzájárul. Az Űrlapkitöltő eszköztárában a Mentés gombra kell kattintani. A rendszer elmenti az űrlap aktuális állapotát. A rendszer a mentés sikertelensége esetén hibajelzést ad, sikeressége esetén pedig nyugtázás formájában tájékoztat. Törzsadatok: Az űrlapkitöltő lehetőséget biztosít célszerűen kialakított űrlapok esetén arra, hogy a hivatalos ügyintézésben gyakran használt személyes adatokat (név, cím, adóazonosító jel, születési hely és idő, stb.) a rendszerrel megjegyeztessen és azokat néhány kattintással egyszerre beírjon a megfelelő rovatokba. Ehhez az űrlapkitöltő eszköztárában a Törzsadatok gombra megnyíló törzsadat kezelő képernyőcsoportot kell használni. 4 féle törzsadat bejegyzésre van lehetőség: magánszemély, egyéni vállalkozó cég adótanácsadó. Új bejegyzés rögzítéséhez a ikonnal jelölt gombot kell megnyomni, és értelemszerűen követni a választási lehetőségeket. Tevékenységnapló: az Űrlapkitöltőben elvégzett tevékenységek lekérdezésére szolgáló felület, amely az űrlapkitöltő alkalmazás egy speciális üzemmódjában érhető el. Az eszköztárban lévő tevékenységnapló gomb használatával megjelenő felületen kérhetők le az adott űrlapon a felhasználó által elvégzett tevékenységek, műveletek. Súgó: az eszköztárban lévő, vagy a súgó- és/vagy kitöltés útmutató hivatkozással ellátott mezők mellett megjelenő súgó gombok megnyomásával a kitöltőn belül önálló ablakban segítséget kaphat az űrlap kitöltéséhez, a kérdések értelmezéséhez. A súgó és a kitöltési útmutató ugyanabban az ablakban érhető el, külön lapokon, amelyeket a kiválasztó füleiken szereplő szövegek ( Súgó, Kitöltési útmutató, és iform súgó ) alapján azonosíthat.
4 Névjegy: Az iform Űrlapkitöltő névjegye és aktuális verziójának megjelenítésére szolgál. 1. ELŐLAP Az ügyindítás előtt be kell jelentkezni az ügyfélkapun keresztül, ebben az esetben az Űrlap automatikusan feltölti az azonosító adatok többségét. Az előlap a beküldő adatait tartalmazza: - Beküldő viselt neve, - Beküldő születési neve, - Beküldő anyjának születési neve, - Beküldő születési helye, ideje, - Beküldő címe, - Beküldő tartózkodási helye, - Beküldő levelezési címe, - Beküldő postai elérhetősége, - Beküldő adóazonosító jele, - Beküldő címe, telefonszáma. Eljárás módja az ügyindításkor az mezőben ki kellett választani, hogy Saját nevében vagy Meghatalmazottként/képviselőként kívánja benyújtani az elektronikus űrlapot. Meghatalmazott? kérdésre az ügyindításkor megadottal összhangban kell válaszolni. Elektronikus kapcsolattartás az elektronikus kapcsolattartást engedélyezi? kérdésre adott választól függ, hogy milyen módon kap választ a hivataltól. Előzmény kérdésre a korábbi irat iktatószámát, illetve egyéb adatokat adhat meg. 2. FŐLAP ADATBEJELENTÉS I. Az adatbejelentés fajtája: Az űrlap két lehetőséget kínál fel, amelyek közül az egyiket ki kell választani. Megállapodás nélkül vagy megállapodás alapján történhet az adatbejelentés. II. Az adatbejelentő adatai: A program a bejelentkezésnél megadott adatoknak megfelelően kitölti a mezők többségét. III. Az adatbejelentő tulajdonjogi, vagyoni értékű jogi minősége, tulajdoni (jogosultsági) hányada: 1. Az adatbejelentő tulajdonos jelölő négyzetébe a tulajdonosnak kell belekattintani és a program felkínálja az 1/1 tulajdoni hányadot, amely átírható. 2. Az adatbejelentő vagyoni értékű jogosítottja jelölő négyzetébe a vagyoni értékű jog jogosítottjának kell belekattintani és meg kell adnia a tulajdoni hányadát A vagyoni értékű jog jogosítottjának kik kell választania a jog jellegét. IV. Adókötelezettség keletkezésére okot adó körülmény és időpontja: Az adóköteles telekkel kapcsolatos adókötelezettség keletkezésének okát és időpontját kell megadni. V. Az adókötelezettség változására okot adó körülmény és időpontja: Az adóköteles telekkel kapcsolatos változás okát és időpontját kell megadni. VI. Adókötelezettség megszűnésére okot adó körülmény és időpontja: Az űrlap tizenegy megszüntetési lehetőséget kínál fel, amelyek közül választani kell és meg kell adni a megszűnés időpontját. VII. A telek címe: Az adóköteles telek címadatait, a helyrajzi számát és fekvését ki kell tölteni. VIII. A telek általános jellemzői: meg kell adni az első két adatot 1. sor: a telek teljes területe 2. sor: a telekből építménnyel lefedett területe 3. sor: a telekadó hatálya alá tartozó területet a program kiszámolja az előző két adatból 4. sor: inaktív ablak. IX. A telek forgalmi értékét befolyásoló főbb jellemzői, paraméterei: Nem kell kitölteni!
5 X. A helyi adókról szóló évi C törvényben (Htv.) biztosított törvényi adómentesség igénybevétele: 1. sor: az építmény hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész sorban a jelölőnégyzet kiválasztását követően a sor végén az építmény hasznos alapterületét kell beírni m2-ben. 2. sor: a mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek esetén csak a sor elején található jelölőnégyzetet kell kiválasztani. 3. sor: az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50%-a esetén csak a sor elején található jelölőnégyzetet kell kiválasztani. 4. sor: a termék-előállító üzeméhez tartozó védő-biztonsági terület (övezet) nagyságánál a jelölőnégyzet kiválasztását követően a sor végén az építmény hasznos alapterületét kell beírni m2-ben. XI: Az önkormányzati rendeletben rögzített adómentesség, adókedvezmény igénybevétele: Az első szürke mezőt nem lehet kitölteni, azt a program számolja. Kilenc önkormányzati kedvezmény közül lehet választani a kedvezmények előtt álló egy jelölő négyzetbe kell a jelölést tenni és a sor végére a terület nagyságát kell beírni. Vállalkozó üzleti célt szolgáló telke utáni telekadó bejelentésében nem választhat önkormányzati kedvezményt! XII. Több adómérték megállapításához szükséges tények, adatok: Nem kell kitölteni! XIII. Felelősség vállalási nyilatkozat Ebben a pontban az űrlap kitöltési helyének, időpontjának, valamit meghatalmazási adatok megadása történik. Az űrlap hitelesítése bejelentkezés alapján az űrlap beküldésekor történik.
TERMŐFÖLD BÉRBEADÁS. Benyújtó személye Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja.
TERMŐFÖLD BÉRBEADÁS Ügyleírás Adóbevallásra kötelezett az az adózó, aki Kondoros Város Önkormányzata illetékességi területén fekvő termőföld bérbeadásából bérbeadó magánszemélyként jövedelmet szerez, vagy
HELYI IPARŰZÉSI ADÓ Ügyleírás Jogszabályi háttér
HELYI IPARŰZÉSI ADÓ Ügyleírás A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. -a alapján a helyi iparűzési adóban adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Jászberény Városi Önkormányzat adóhatóságához
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Jászberény Városi Önkormányzat adóhatóságához Ezt a nyomtatványt azoknak az adózóknak kell benyújtaniuk, akik/amelyek: idegenforgalmi adó beszedésére kötelezetté válnak,
Kitöltési segédlet az ASP űrlapok online beküldéséhez
Kitöltési segédlet az ASP űrlapok online beküldéséhez I. Általános információk Az e-önkormányzati ügyintézés helyszíne az Önkormányzati Hivatali Portál, amely a https://ohp.asp.lgov.hu linken érhető el
I. Bejelentkezés és Önkormányzat kiválasztás az OHP felületén
S E G É D L E T Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Adóhatóságának Ügyfelei részére az Önkormányzati Hivatali Portál szolgálatatásainak használatához 1 Tartalom I. Bejelentkezés és Önkormányzat kiválasztás
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre Kitöltési útmutató 2018. Tartalomjegyzék I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL...3 II. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ...6
a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
ADATBEJELENTÉS a telekadóról
BudapestFőváros IX. kerület XX. Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal kerület Pesterzsébet Polgármesteri Adóiroda Hivatal Hatósági Osztály Adócsoport 1093 Budapest, Bakáts utca 8. Tel: 215-1077 Fax: 217-3032
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be (gazdálkodó szervezet kizárólag https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap oldalon keresztül) benyújtandó a telek fekvése szerinti
Kitöltési útmutató. Adatbejelentés a magánszemély kommunális adójáról
VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Kitöltési útmutató Adatbejelentés a magánszemély kommunális adójáról Figyelem! Az űrlapon a szürke hátterű mezők nem módosíthatók, azokat a Portál számolja ki! ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon. Felhasználói útmutató 2018.
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Felhasználói útmutató 2018. Tartalomjegyzék I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL...3 1. A Portál elérése...3 2. Igénybe vehető elektronikus ügyintézési
KT01 ADATBEJELENTÉS A TELEKADÓRÓL
I. Az adatbejelentés benyújtója Adatbejelentő minősége: tulajdonos vagyoni értékű jog jogosítottja jogi jellege kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga Tulajdoni (jogosultsági)
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon. Felhasználói útmutató 2018.
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Felhasználói útmutató 2018. Tartalomjegyzék I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL... 3 1. A Portál elérése... 3 2. Igénybe vehető elektronikus ügyintézési
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon. Felhasználói útmutató 2019.
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Felhasználói útmutató 2019. 2 Tartalom I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL ------------------------------------------------------------------ 3 1. A PORTÁL
titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország
ASP TELEKADÓ BEVALLÁS ADO 32-216 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 6-27-595-1 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 6-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2. keresztnév Beküldő
I. Bevallás fajtája: II. Bevallás benyújtásának oka:
BEVALLÁS a telekadóról HEGYESHALOM (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
Elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez tájékoztatás
Elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez tájékoztatás Az elektronikus ügyintézés a következő linken érhető el: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap A Portál funkciói: Ügyindítás: Az ügyindítás
Adatbejelentés telek utáni építményadó adókötelezettségről
Adatbejelentés telek utáni építményadó adókötelezettségről Hatáskörrel rendelkező szerv (eljáró hatóság): Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Tiszaföldvár Bajcsy-Zs. út 2. Adóiroda
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ASP-ADÓ-MHT IFORM TÍPUSÚ ŰRLAPHOZ MEGHATALMAZÁS ÖNKORMÁNYZATI ADÓÜGYEKBEN
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ASP-ADÓ-MHT IFORM TÍPUSÚ ŰRLAPHOZ MEGHATALMAZÁS ÖNKORMÁNYZATI ADÓÜGYEKBEN 1 Az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés
TELEKADÓ BEVALLÁS. Csobánka Község Önkormányzata
TELEKADÓ BEVALLÁS Csobánka Község Önkormányzata Cím: 2014 Csobánka, Fő út 1. Telefon: 26/320-020 Email: polgarmesterihivatal@csobanka.hu Fax: 26/520-010 ASP ADÓ 032 Beküldő viselt neve titulus családi
ADATBEJELENTÉS a magánszemélyek kommunális adójáról
ADATBEJELENTÉS a magánszemélyek kommunális adójáról benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévtől (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján benyújtott bevallás
BEVALLÁS a telekadóról
90252 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 225. szám BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
BEVALLÁS. a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
mezőgazdasági művelésének a megszüntetése a telek művelés alól kivett területként való ingatlannyilvántartási
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
ADATBEJELENTÉS. az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati adóhatóságához
6/1 ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati adóhatóságához (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS. a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése Változás jellege : Változás jellege : Változás jellege :
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának.
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések
Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS
Tájékoztató és felhasználói útmutató I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL. 1. A Portál elérése
Tájékoztató és felhasználói útmutató az Enyingen működő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és számviteli szolgáltatók, valamint magánszemélyek részére ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS az Önkormányzati Hivatali
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Szécsény város önkormányzat adóhatóságához (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az adatbejelentés fajtája:
1. Az adatbejelentő neve, szervezet neve: 2. Születési helye: város/község. 4. Anyja születési családi és utóneve:
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése Változás jellege : Változás jellege : Változás jellege :
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2011. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2011. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben az 50/2012. (XI. 30.), a 42/2013. (XI. 14.), a 33/2014. (XI. 20.),
1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz
1. S E G É D L E T AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz Az ügy indítása a www.bakonyszentkiraly.hu honlap főoldalán található mozaik ikonra való kattintással kezdődik:
ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása művelési ág alóli kivonás vagyoni értékű jog megszűnése
Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal Balatongyöröki Kirendeltség ADATBEJELENTÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRÓL (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.) Helyrajzi számonként
Telekadó bevallása, kivetésének ügyintézése
Telekadó bevallása, kivetésének ügyintézése Ügyintéző: Otoltics Gyuláné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adó Iroda Fadd, Dózsa György utca 12. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8 00-12
ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Salgótarjánban az üzleti célú építmények utáni adókötelezettség mellett 2017. január 01-jétől bevezetésre került a lakások- és a lakhatást szolgáló üdülők utáni építményadó,
1. Az adatbejelentő neve, szervezet neve: 2. Születési helye: város/község. 4. Anyja születési családi és utóneve:
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
Készítette: Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztály Segédlet az elektronikus bevallás elkészítéséhez.
Készítette: Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztály 2018.04.05 Segédlet az elektronikus bevallás elkészítéséhez. Hol találja a kitöltendő bevallás űrlapot? Amennyiben Ön elektronikus szolgáltatásainkra regisztrált
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORT
ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORT H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: ado@etyek.hu B e v a l l á s a hatályos t e l e k a d ó r ó
Hogyan készítsünk e-adóbevallást? Segédlet a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályához benyújtható elektronikus iparűzési adóbevalláshoz
Hogyan készítsünk e-adóbevallást? Segédlet a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályához benyújtható elektronikus iparűzési adóbevalláshoz Kérjük válasszon az alábbi diasorozatok közül! A teljes e-bevallás
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete a telekadóról
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete a telekadóról (Egységes szerkezetbe foglalva a 24/2011.(XII.30.) sz. rendelettel) A Herceghalom Község Önkormányzat
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL KIZÁRÓLAG MAGÁNSZEMÉLYEK / EGYÉNI VÁLLALKOZÓK KÜLDHETIK BE AZ ŰRLAPOKAT. Ebben az esetben az űrlapra írt névnek teljesen azonosnak kell lennie az
TÁJÉKOZTATÓ. Igénybe vehető elektronikus ügyintézési szolgáltatások:
TÁJÉKOZTATÓ AZ ASP ADÓRENDSZERRŐL, AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁLRÓL ÉS A MEGVÁLTOZOTT HELYI ADÓ ÉS GÉPJÁRMŰADÓ VALAMINT MÁS ÖNKORMÁNYZATI HATÁSKÖRBE TARTOZÓ ADÓK DÍJAK ÜGYINTÉZÉSI FELÜLETRŐL ÉS MÓDOKRÓL
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő telkek után a telekadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990. évi C.
ADATBEJELENTÉS. az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP. Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának.
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
T Á J É K O Z T A T Ó
TISZAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztály 3581 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. 49 / 548-000 49 / 548-001 Honlap: www.tiszaujvaros.hu E-mail: ado@tujvaros.hu
BEVALLÁS a telekadóról
1 Csapod Község Önkormányzatának Adóhatósága 9372 Csapod, Fő.u.21. Tel.: 99/386-415 E-mail: penzugy@csapod.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás BEVALLÁS
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
ÉPÍTMÉMNYADÓ bevallási nyomtatványa FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás
TÁJÉKOZTATÓ AZ E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁLON TÖRTÉNŐ ADÓÜGYINTÉZÉSRŐL
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzője TÁJÉKOZTATÓ AZ E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁLON TÖRTÉNŐ ADÓÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Adózó! Tájékoztatom, hogy 2019. júniusától kezdődően az E-Önkormányzat portál az elektronikus
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Bokod Község önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Bokod Község önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az adatbejelentés fajtája: 1. Nem megállapodás
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s ://e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u l
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból
Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s : / / e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u
- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ŰRLAPOK BEKÜLDÉSE - BEJELENTKEZÉS/REGISZTRÁLÁS NÉLKÜL A nyomtatványokat az Elektronikus űrlapok menüpontban kell letölteni az ÁNYK keretprogramba. TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK CÉGKAPUN KERESZTÜL
Átvevő: 5083 Kengyel, Szabadság út 10. Ikt.sz.: Előző tulajdonos:
Kengyel Közgég Jegyzője Beérkezés dátuma: Átvevő: 5083 Kengyel, Szabadság út 10. Ikt.sz.: Előző tulajdonos: BEVALLÁS A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
Fertőrákos Községi Önkormányzat Adóhatósága 9421 Fertőrákos, Fő u.139. Tel./fax: 99/530-024 E-mail: ado@fertorakos.hu 35/2008. (XII.31.) PM rendelet alapján 1 Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás (postára
BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Megállapodás alapján benyújtott bevallás*
BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja:. Az adóhatóság megnevezése: Balatonfüredi Közös Önkormányzati
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1. egyes helyi adókról
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1 egyes helyi adókról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. Vilmány Község Önkormányzata. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Cím: 3891 Vilmány, Fõ út 149, Telefon: 0646387322, fax: 0646387348, e-mail: okovilmany@gmail.com ASP ADO 087-2014 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2.
Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához
Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához Az elektronikus kérelembenyújtó felület elérése Az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
I.Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
BEVALLÁS a magánszemélyek kommunális adójáról Benyújtandó Múcsony Nagyközség Önkormányzata Adóhatóságához (helyrajzi számonként külön-külön kell benyújtani) I.Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott
BEVALLÁS. db Résztulajdonos. Vagyoni értékű jog jogosítottja: kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga
BEVALLÁS Jászberény Város önkormányzat illetékességi területén az építményadóról a lakás, és nem lakás céljára szolgáló építményekről hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az
Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója
Használati útmutató Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója Című nyomtatvány elektronikus ügyintézése az önkormányzati hivatali portálon DMS One Zrt. Tartalomjegyzék Bevezető 3 Tájékoztató a portálról...
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
B E V A L L Á S az építményadóról (főlap) (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani)
1 B E V A L L Á S az építményadóról (főlap) (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani) I. Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ADO. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ADO Benyújtandó a/az.... Község Önkormányzata jegyzőjének Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal Cím: 9941 Őriszentpéter, Városszer 106. ASP 087-2015 Beküldő viselt
ingatlan megszűnése ingatlan szerzése ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése
Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. B E V A L L Á S az építményadó megállapításához a helyi adóról szóló többszörösen módosított 1990.évi C. törvény alapján,
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.
BEVALLÁS az építményadóról
1 Lövői Közös Önkormányzati Hivatal Adóhatósága 9461. Lövő, Fő u. 181. Tel.: 99/533-557 E-mail: ado@lovo.hu BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP I. A bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 Fertőd Város Önkormányzatának Adóhatósága 9431 Fertőd, Madách sétány 1. Telefon: 99/537013 E-mail: adougy@fertod.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás
Szalántai Közös Önkormányzati Hivatal Pogányi Kirendeltség Adóügy Pogány, Széchenyi u. 12. Tel./Fax: 72/
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati adóhatóságnak 7666. Pogány, Széchenyi u. 12. Tel./Fax:
ADATBEJELENTÉS. az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése
Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése Ügyintéző: Otoltics Gyuláné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adó Iroda Fadd, Dózsa György utca 12 Ügyfélfogadás
község közterület közterület jellege hsz. ép. lh. em. ajtó
Tiszaüly Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5061 Tiszasüly, Kistéri út 21. Tel:56/497-000, fax: 56/497-019 Bevallás a magánszemélyek kommunális adójáról (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
Felhasználói tájékoztató
Internetes adatlekérdező rendszer (E-adó) Felhasználói tájékoztató Tisztelt Felhasználó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adóirodája kialakította az elektronikus
Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez
Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez Tisztelt Ügyfelünk! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) az elektronikus
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének
I. Bevallás fajtája. megszűnése Ingatlan (építmény, telek) szerzése. Ingatlan (építmény, telek) elidegenítése. Vagyoni értékű jog megszűnése
Bevallás A magánszemély kommunális adójáról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához) Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást adni I. Bevallás fajtája Megállapodás
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. Bajánsenye Község Önkormányzata. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Cím: 9944 Bajánsenye, Vörösmarty út 13/A, levelezési cím: 9941 Õriszentpéter, Városszer 106 Telefon: 06-94-548-050, fax: 06-94-428-050, e-mail: koh@oriszentpeter.hu ASP
HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése
BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal Adóhatóságához. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ingatlan megszűnése ingatlan szerzése ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése
Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. B E V A L L Á S az építményadó megállapításához a helyi adóról szóló többszörösen módosított 1990.évi C. törvény alapján,
ADATBEJELENTÉS FŐLAP
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Adóiroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6., Pf.: 58., Tel: (63)510-326 Építményadó számlaszáma: 11735043-15726920-02440000 Beérkezett:.. Átvette:.... Mutató:... Ügyirat
POLGÁRMESTERE. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy alkossa meg rendeletét!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tárgy: Javaslat a telekadóról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.)