Gazdasági Főigazgatóság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gazdasági Főigazgatóság"

Átírás

1 Gazdasági Főigazgatóság Ikt.sz.: II /2019. Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: Tárgy: SZTE GF 2019/3. számú főigazgatói körlevél a évi leltározás ütemezéséről Melléklet: Leltárköteles egységek listája SZTE 2019-ben leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben Tisztelt Egyetemi Vezető! Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, a számvitelről szóló évi C. törvény határozza meg a leltározás, a leltár összeállítás irányelveit, szabályait (lásd különösen a 69.. (1.) bekezdés), mely alapján készült az egyetem Eszközök és Források Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata. A tárgyi eszközök leltározási kötelezettségének március 01. október 31. közötti időszakban kell eleget tennünk, az egyetem egységeinek két évenként teljes körű leltározást kell tartaniuk. A raktárak készletét minden évben, tehát 2019-ben is leltározni kell. A leltározási ütemterv és összesítő határidős elkészítéséhez kérem Önt, a fenti számunkra hivatkozva, elsősorban en, lehetőleg február 25-ig szíveskedjen közölni: - a leltározás tervezett kezdési, befejezési időpontját, - a leltárbizottság tagjainak személyére vonatkozó javaslatát. A leltározás egyenletes ütemezése érdekében, a döntés előtt kérem felvenni a kapcsolatot a GF Számviteli Iroda központi leltárellenőr munkatársaival. A bizottságnak három tagból kell állnia: - elnök - felelős - ellenőr (más egységtől) 6720 Szeged, Horváth M. u. 1/b Tel: ( ) Fax: ( ) foigazgatosag@gmf.u-szeged.hu

2 Az elnököt és a felelőst az egység vezetője (a gazdasági főigazgató jóváhagyásával), a leltárellenőrt az egység vezetőjének javaslatára szintén a gazdasági főigazgató bízza meg. Szükség esetén az egységvezető kijelölhet dolgozó(ka)t az adminisztrációs stb. munkák segítésére, e személy(ek) azonban a bizottságnak nem tagja(i). A leltározó bizottság megbízatása a tárgyévi leltározási feladatok elvégzésére vonatkozik. Felhívom figyelmét, hogy a vezető felelőssége és a vezetői ellenőrzés körébe tartozó feladata, hogy egységvezető vagy a leltárfelelős személyében bekövetkező változás esetén, ütemterven kívüli átadó-átvevő leltár elkészíttetéséről gondoskodjon. Beküldési cím: - Gazdasági Főigazgatóság, Számviteli Iroda Réginé Szögi Erika központi leltárellenőr részére, regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu - A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ leltárkörzetei esetén Marton Zsuzsanna központi leltárellenőr részére, marton.zsuzsanna@med.u-szeged.hu Kérem, hogy az ütemezett leltározás előtt - legalább három hónappal - kezdjék el a feleslegessé vált és selejtes állapotú eszközök felmérését, valamint leltárból való kivezetését készítsék elő, és az erre irányuló intézkedést hozzák meg. Tájékoztatom Önt, hogy az SZTE egységeinél a GF Számviteli Iroda központi leltárellenőrei évben az alábbi kiemelt tématerületen hajtanak végre leltárellenőrzést: - Vetítők (dia-, írás-, filmvetítők) tételes ellenőrzése a 2019 évben kijelölt leltárkörzeteknél; - Vetítők (dia-, írás-, filmvetítők) mintavételes ellenőrzése a többi leltárkörzetben. Jelen levelünkhöz mellékeljük a 2019-ben leltárkötelezett egységek listáját. Szeged, február 15. Tisztelettel: Tácsi Ildikó s.k. gazdasági főigazgató

3 Leltározásra kijelölt egységek évben KP Universitas-Szeged Nonprofit Kft KP Egyetemi Szaklevéltár KP Füvészkert KP Konfuciusz Intézet KP Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság - szabadalmak KP Regionális Tudástranszfer és Szolgáltató Központ KP Kulturális Iroda KP FDSZ - KT Iroda KP Közoktatási és Vezetőképző Intézet KP Idegennyelvi Kommunikációs Intézet KP József Attila Tanulmányi és Információs Központ KP ISZI Informatikai és Szolgáltatási Igazgatóság KP Sportközpont KP Herman Ottó Kollégium KP Móra Ferenc Kollégium KP Gazdasági Főigazgatóság KP JATEPress KP Védelmi és Szállítási Iroda - Szállítás KP Boglárlellei Üdülők KP Alkotóház-Ásotthalom 11L KP Épületgondnokság 11L KP Móra Oktatási Épület-Zoltán utca 11L KP Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ 11L KP ISZI Rendszerüzemeltetés KP Juhász Gyula Gyak. Ált. Iskola Konyhája SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti KP Iskola ÁJTK Dékáni Hivatal ÁJTK Politológiai Tanszék 11L ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet Munkaügyi kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések ÁJTK 11L Intézete 11L ÁJTK Jogklinika ÁOK ELM Kecskeméti Repülő- és Űrorvosi Tanszék ÁOK ELM Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet ÁOK ELM Orvosi Biológiai Intézet ÁOK ELM Orvosi Vegytani Intézet ÁOK ELM Sportközpont ÁOK ELM Baló József Oktatási Épület ÁOK ELM id. Jancsó Miklós Kollégium ÁOK ELM ÁOK Hallgatói Önkormányzat

4 ÁOK ELM ÁOK Bérlakások ÁOK ELM Szent-Györgyi Albert Baráti Kör BTK Dékáni Hivatal BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelméleti Tanszék BTK Magyar Nyelvészeti Tanszék BTK Finnugor Nyelvtudományi Tanszék BTK Általános Nyelvészeti Tanszék BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék BTK Klasszika-Filológia Tanszék BTK Pszichológiai Intézet BTK Neveléstudományi Intézet BTK Oktatáselméleti Kutatócsoport BTK Szociológia Tanszék BTK Történeti Intézet 11L BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Angol-Amerikai Intézet Fordító-Tolmácsképző és BTK 11L Hungarológia Központ 11L BTK Germán Filológiai Intézet 11L BTK Angol-Amerikai Intézet E ETSZK " A " Épület E ETSZK Béke utcai Kollégium " C " Épület GY GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet GY GYTK Gyógyszerkémiai Intézet GY GYTK GYTK Dékáni Hivatal GY GYTK Semmelweis Ignác Kollégium GY GYTK Hallgatói Önkormányzat JGYPK Művelődéstudományi Intézet JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár JGYPK Gondnoki és Műszaki Iroda JGYPK JGYPK Kulturális Iroda JGYPK Vendéglakások - Szeged, Kossuth Lajos sgt JGYPK III. Gondnokság - Szeged, Hattyas u JGYPK Orosz Lakás - Szeged, Rókusi krt. 1.B JGYPK Szlovák Lakás - Szeged, Csongrádi sgt JGYPK Szolgálati Lakás - Szeged, Olajos u JGYPK Tanulmányi Osztály JGYPK Hallgatói Önkormányzat Alkalmazott Humántudományi Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti JGYPK Tanszék Alkalmazott Humántudományi Intézet, Modern Nyelvek és JGYPK Kultúrák Tanszék, Angol Szakcsoport

5 Alkalmazott Humántudományi Intézet, Modern Nyelvek és JGYPK Kultúrák Tanszék, Francia Szakcsoport JGYPK Nemzetiségi Intézet, Német és Német Nemzetiségi Tanszék Alkalmazott Humántudományi Intézet, Modern Nyelvek és JGYPK Kultúrák Tanszék, Orosz Szakcsoport JGYPK Nemzetiségi Intézet, Román Nyelv és Irodalom Tanszék JGYPK Nemzetiségi Intézet, Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet JGYPK JGYPK Gondnokság/Kémia vagyon JGYPK Művészeti Intézet, Ének-zene Tanszék MGK Állattudományi Intézet MGK Továbbképzési Osztály és Szaktanácsadási Központ MGK Takács Ferenc Képzőközpont MGK Vadgazdálkodási Intézet MK Testnevelési Csoport MK Gazdálkodási osztály MK Oktatástechnológia MK Tanulmányi Osztály MK Hallgatói Önkormányzat MK Folyamatmérnöki Intézet Matematika-Fizika MK Műszaki Intézet GÜZ Labor MK Folyamatmérnöki Intézet Élelmiszerműveletek MK Műszaki Intézet Hegesztőműhely MK Műszaki Intézet CAE Labor MK Műszaki Intézet Pneumatikai Labor MK Műszaki Intézet Diagnosztikai Labor MK Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Anallabor MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Előkészítő Labor MK Élelmszermérnöki Intézet Tech. Üzemek Érzékszervi Labor MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Édesműhely MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech. Üzemek Keverékműhely MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Lisztlabor MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Malom MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Műszerszoba MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Pince MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Sütőműhely MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Tejcsarnok MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Titkárság MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Húscsarnok MK Élelmiszermérnöki Intézet Tech.Üzemek Számítástechnika MK Műszaki Intézet Mechatronika MK Műszaki Intézet Géptan MK Műszaki Intézet Metall Labor MK Műszaki Intézet Elektrolabor

6 MK Gondnokság, Mars tér MK Gondnokság, Mars tér MK Számítástechnikai Kabinetek TTIK Embertani Tanszék TTIK Genetikai Tanszék TTIK Mikrobiológiai Tanszék TTIK Ökológiai Tanszék TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék Élettani, Szervezettani és Idegtud. Tanszék, Biológia TTIK Szakmódszertan TTIK Elméleti Fizikai Tanszék TTIK Kísérleti Fizikai Tanszék TTIK Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék TTIK Gazdaság-és Társadalomföldrajzi Tanszék TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék TTIK Informatikai Intézet TTIK Kolloidkémiai Tanszék TTIK Központi Üvegtechnikai Műhely 11L TTIK Biológiai Épület 11L TTIK Kémiai Intézet 11L ZMK Zeneművészeti Kar INGATLANOK ING ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési kar ingatlanok ING MK Mérnöki Kar ingatlanok ING MGK Mezőgazdasági Kar ingatlanok ING MGK SZTE Tangazdaság ingatlanok ING US Oktatás, kutatás Technikai ingatlan leltárkörzet ING ÁOK Klinikai Kp.Elnöki Hivatal Vagyonkezelésbe átvett önkormányzati ingatlanok ING ÁOK SZAKK ÁOK és SZAKK vegyes ingatlanok ING SZAKK GSZ SZAKK és GSZ vegyes ingatlanok ING SZAKK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ ingatlanok ING Üzemeltetésre átvett önkormányzati ingatlanok (klinika) RAKTÁR JGYPK Gondnoki és Műszaki Iroda RAKTÁR JGYPK JGY Felsőoktatási Kiadó RAKTÁR KP JATEPress

7 SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT SZAKK Radiológiai Klinika Tanszék SZAKK Urológiai Tanszék SZAKK Tüdőgyógyászati Tanszék 5A SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív 5A SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív 5A SZAKK II. sz. Belgyógyászati Klinika 5A SZAKK Elektrofiziológiai Labor 5A SZAKK II. sz. Belgyógyászati Klinika 5A SZAKK Hematológia szakrendelők 5A SZAKK Akut Bel és Kardiológia Osztály 5A SZAKK Hematológia 5A SZAKK Bőrgyógyászati Klinika 5A SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika 5A SZAKK Gyermekkórház 5A SZAKK Serdülő és Ifjúsági Szakrend. 5A SZAKK Pszichiátriai Klinika 5A SZAKK Pszichiátriai Klinika Neuropszichiátria 5A SZAKK Idegsebészeti Klinika 5A SZAKK Traumatológiai Klinika 5A SZAKK Ortopédiai Klinika 5A SZAKK Központi Fizioterápia 5A SZAKK Radiológiai Klinika /NEK/ 5A SZAKK Onkoterápiás Klinika 5A121HMVHE SZAKK Onkoterápia Hódmezővásárhely 5A SZAKK Radiológiai Klinika 5A SZAKK 410 ágyas diagnosztika 5A SZAKK Sebészeti Klinika 5A SZAKK Sebészeti Klinika ( Seb. ITO) 5A SZAKK II.. sz. Belgyógyászati Klinik 5A SZAKK Hemodinamikai Laboratórium 5A SZAKK Új klinika kéziraktár 5A SZAKK Központi Műtő és Sterilizáló 5A SZAKK Szívsebészet műtő 5A SZAKK Sebészet műtő 5A SZAKK Hemodinamikai Labor kisműtő 5A SZAKK 265 ágyas Klinika - Műtő 5A SZAKK 265 ágyas klinika KGE 5A SZAKK Új Klinika Aneszteziológia 5A SZAKK Orvoskari Gyógyszertár. 5A SZAKK Transzfúziológiai tanszék 5A SZAKK Transzfúziológiai Gyakorló Terem 5A SZAKK Arc-,Állcsont és Szájseb.Klin.

8 5A SZAKK Igazságügyi Orvostani Intézet 5A SZAKK Családorvosi Intézet és Rendel 5A SZAKK SZTE Foglalkozás-Egészsségügyi Szolgálat Vasas Szent Péter u. 5A SZAKK Klinikai Központ Elnöki Hivatal 5A SZAKK Foglalkozásegészségügyi Szolgálat 5A SZAKK Kontrolling Igazgatóság 5A SZAKK Ápolásigazgatás 5A SZAKK Kórházhigiénés Osztály 5A SZAKK ÁOK Központi Raktár. 5A SZAKK Gazdasági Igazgatóság 5A SZAKK Szakszervezeti Bizottság 5A SZAKK Finanszírozási Osztály 5A SZAKK Kp. Raktár 5A SZAKK Leányszálló 5A SZAKK Fonyódi Üdülő 5A SZAKK Mosoda 5A SZAKK Varroda 5K SZAKK I.Bel. (Kossuth L.) 5K SZAKK Neurológia (Kossuth L.) 5K SZAKK Radiológia (Kossuth L.) 5K SZAKK Gazd.Ig. (Kossuth L.) 5K SZAKK Infektológia (Kálvária) 5K SZAKK AITI (Kálvária) 5K SZAKK I.Bel. (Kálvária) Krónikus 5K SZAKK II.Bel. (Kálvária) 5K SZAKK Intenzív (Kálvária) 5K SZAKK Pszichiátria (Kálvária) 5K SZAKK Trauma.(Kálvária)121,122,123 5K SZAKK Fizioterápia (Kálvária) 5K SZAKK Radiológia (Kálvária) 5K SZAKK Onkológia (Kálvária) 5K SZAKK Sebészet (Kálvária) 5K SZAKK Urológia (Kálvária) 5K SZAKK Urológia (Főigazgató) 5K SZAKK Központi Műtő (Kálvária) 5K SZAKK Gyógyszertár (Kálvária) 5K SZAKK Informatika (Kálvária) 5K SZAKK Ápolás Igazgatás (Kálvária) 5K SZAKK Sterilizálás (Kálvária) 5K SZAKK Orvosi könyvtár (Főigazgató) 5K SZAKK Gazd.Ig. (Kálvária) 5K SZAKK SBO (Kálvária) 5K SZAKK Telefonközpont 5R SZAKK Kardiológia I.Rend.

9 5R SZAKK Ideggyógyászat I.Rend. 5R SZAKK Traumatológia I.Rend. 5R SZAKK Ortopédia I.Rend. 5R SZAKK Fizikoterápia I.Rend. 5R SZAKK Röntgen I.Rend. 5R SZAKK Onkológia I.Rend. 5R SZAKK Sebészet I.Rend. 5R SZAKK Műtő I.Rend. 5R SZAKK Foglalkozás eü. 5R SZAKK Főnővér 5R SZAKK Lézerterápia 5R SZAKK Gazdasági Ig.I.Rend. 5R SZAKK Betegirányítás I.Rendelő 5R SZAKK Hivatalsegéd I.Rendelő 5R SZAKK Biztonsági őrszoba 5R SZAKK Raktár 5R SZAKK Szennyesruha átvevő I.Rendelő 5R SZAKK Pszichiátria II.Rendelő SZAKK Raktár SZAKK Csereraktár A SZAKK AITI 265 ágyas Klinika Raktárak RAKTÁR SZAKK Egyetemi Gyógyszertár RAKTÁR SZAKK Zárt forg.gyógyszertár Korányi RAKTÁR SZAKK Zárt forg.gyógyszertár Dávid RAKTÁR SZAKK Új Textilraktár

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 128-218-31/2013. Üi.: Réginé Szögi Erika/GK. regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2013. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

Gazdasági Szervezet Főigazgató

Gazdasági Szervezet Főigazgató Gazdasági Szervezet Főigazgató II. 95-218-25/2017. Tárgy: SZTE 2017/5. számú főigazgatói körlevél a 2017. évi leltározás ütemezéséről SZTE 2017-ben leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben

Részletesebben

Gazdasági Főigazgatóság

Gazdasági Főigazgatóság Gazdasági Főigazgatóság II. 50-218-24/2018. Tárgy: SZTE GF 2018/4. számú főigazgatói körlevél a 2018. évi leltározás ütemezéséről Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: 54-4431 SZTE 2018-ban leltárköteles

Részletesebben

Gazdasági Szervezet Főigazgató

Gazdasági Szervezet Főigazgató Gazdasági Szervezet Főigazgató II. 150-218-23/2016. Tárgy: SZTE GSZ 2016/2. számú főigazgatói körlevél a 2016. évi leltározás ütemezéséről SZTE 2016-ban leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben

Részletesebben

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 145-218-30/2014. Üi.: Réginé Szögi Erika regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2014. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok:

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: 2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 7 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 61255K0000 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp.

Részletesebben

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok:

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: 2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 8 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási kód: 43 Óraszám: 3 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.05.01-2012.05.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 25 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 40139P0000 Szállítási kód:

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-547/2019. 1/2019. (II. 28.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-2825/2016. 6/2016. (XII. 20.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2016. december 19. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR rektorhelyettes dékán Klinikai

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

3/2018. (VI.29.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

3/2018. (VI.29.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1550/2018. 3/2018. (VI.29.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.09.01-2012.09.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 10 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp. Ált. Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási

Részletesebben

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd 1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2019. április 29. SZ-8/2018/2019. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR Munkakör,

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2017. június 12. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR Munkakör, beosztás, (Kjt.

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2015. május 15.

Utoljára frissítve: 2015. május 15. TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2015. május 15. KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati Szaküzlet... 336 06-37-341-732 ALAGSOR REHABILITÁCIÓS KÖZPONT Gépház...

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Varroda (Balassi úti portánál)... 333 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati

Részletesebben

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406 TELEFONKÖNYV Igazgatás I. emelet Főigazgató főorvos 82/504-401 Gazdasági igazgató 82/504-405 Ápolási igazgató 82/504-408 Műszermérnök 82/504-404 Titkárság 82/504-410 FAX: 351-035 Iktató leíró 82/504-400/

Részletesebben

5/2017. (VIII. 01.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

5/2017. (VIII. 01.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1614/2017. 5/2017. (VIII. 01.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2018-2019. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 10-11 2. hét O. KÉMIA o.

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai

Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai Dr. Vilmányi

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2017-2018. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 2. hét o. kémia sz 5,1

Részletesebben

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése 1. sz. organogram: A Kórház elvi felépítés 2. sz. organogran : A Szent Imre Kórház felépítése (áttekintés) 3. sz. organogram: A Kórház vezetése

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01 Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma a idejére a ellátó Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28 Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28 Sebészet 0200 37 2012.12.28

Részletesebben

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság NÉV BEOSZTÁS OSZTÁLY MEGNEVEZÉSE TELEFONSZÁM EMAIL-CÍM Aradi Mária Endoszkópos labor 34/515-411 endoscopia@tatabanyakorhaz.hu Bagócsi Katalin Főigazgatóság 515-462 bagocsi.katalin@tatabanyakorhaz.hu Balogh

Részletesebben

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Dr. Kóbor Balázs tudományos főmunkatárs, SZTE Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter V-METER Kft. GEOMATRIX Kft. VENTOSUS Kft. A fejlesztés tevékenységei

Részletesebben

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - -

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - - 4 5 6 7 8 9 Ágykihasználtság Átlagos ápolási idő I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 6 - - - - IDEG Ideggyógyászat 78

Részletesebben

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség

Részletesebben

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint)

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Név változás Kód Régi név Új név 010090042 OALI, Budapest XVIII.ker. Dr. Szilvási Ildikó Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Szilvási Ildikó 010092674

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19 19-20 Orvosi

Részletesebben

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői Igazgatás Főigazgató Dr. Pusztai Dezső Telefon: (53)310-551 Elektronikus levélcím: Pusztai.Dezso(kukac)toldykorhaz.hu Orvosigazgató Dr. Gyáni Éva Telefon:

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN PSZICHOTERÁPIA AZ ORVOSI GYAKORLATBAN AOKPSI050_1N PSZICHIÁTRIAI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2017-03-9 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT II. AOKNO2053_2M II. SZ. SZÜLÉSZETI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI SZOCIOLÓGIA AOKMAG237_2N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Bevezetés A Kar

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-11 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN BŐRGYÓGYÁSZAT AOKBOR043_1M, AOK BOR043_1A BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2018. évi általános felvételi eljárás 2018. július 25. / DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 80 238 7,27 21,64 426 435.72 11 ÁJK nappali tagozat állami ösztöndíjas

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ANATÓMIA, SEJT-, SZÖVET - ÉS FEJLŐDÉSTAN IV. AOKANT003_4M, AOKANT003_4A, AOKHUM004_4N

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN FÜL-ORR-GÉGÉSZET II. AOKFUL0_M, AOKFUL0_A, AOKFUL0_N FÜL-ORR-GÉGEKLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. AOKMAG98_M, AOKMAG98_A, AOKMAG98_N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 01/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN KÓRÉLETTAN ÉS KLINIKAI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA II. AOKKOR01_M, AOKKOR01_A,

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN NÉPEGÉSZSÉGTAN ÉS PREVENTÍV MEDICINA II. AOKNEI335_2M, AOKNEI335_2A, AOKNEI335_2N

Részletesebben

település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai

település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Betegápoló Irgalmas Rend Budapest I. kerület

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

1. sz. melléklet. A munkaköri, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata, a vizsgálatok gyakorisága munkakörönként.

1. sz. melléklet. A munkaköri, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata, a vizsgálatok gyakorisága munkakörönként. 1. sz. melléklet A i, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata, a vizsgálatok gyakorisága önként. Kémia Tanszék 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Időszakos i orvosi alkalmassági vizsgálatok

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26. Kar Képzési szint Tagozat Fin. Forma Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2017. évi általános felvételi eljárás 2017. július 26. Szak Képzési terület Első helyes jelentkezők Összes jelentkezés

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező

Részletesebben

FŐIGAZGATÁS ORVOS IGAZGATÁS ÁPOLÁSI IGAZGATÁS GAZDASÁGI IGAZGATÁS

FŐIGAZGATÁS ORVOS IGAZGATÁS ÁPOLÁSI IGAZGATÁS GAZDASÁGI IGAZGATÁS 1. számú melléklet Az intézet szervezeti felépítésének organogramja FŐIGAZGATÁS ORVOS IGAZGATÁS ÁPOLÁSI IGAZGATÁS GAZDASÁGI IGAZGATÁS Fekvőbeteg ellátás Belgyógyászat, Gastroenterológ Egynapos sebészeti

Részletesebben

Tiszaug település ellátási adatai

Tiszaug település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-12 Tiszaug település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801)

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2015. évi általános felvételi eljárás 2015. július 23. Adatok: fő / felvettek összesen/ felvettek DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 94 251 7,83 20,92 427

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a 2008. évi kari adatokkal) 2009. szeptember 18-i állapot szerint Kar/Tagozat Szak / / Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar (nappali)

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Általános Orvostudományi Kar Cím: SZTE ÁOK Dékáni Hivatal 6720

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II. 16-27. vagy 2015. III. 16-27. vagy

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, szervező címe teljesítendő jellege minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II.

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza- 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

Szervezeti egységek vezetői

Szervezeti egységek vezetői Szervezeti egységek vezetői Az orvosigazgató irányítása alá tartozó osztályok, egységek I. Fekvőbeteg osztályok Ápolási osztály Vezető ápoló: Kovácsné Szabó Ibolya Telefon: +36/53/310-011/167 Elektronikus

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria

Részletesebben

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében, akik 2012. szeptember 15. napja előtt kezdték meg

Részletesebben

ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3

ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3 ANGOL NYELV 2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2014/15 5,00 17 4,65 17 4.95 20 4,90 21 5,00 21 4,92 25 5,00 22 4,87 15 12.a 5,00 10 5,00 7 5,00 4 5,00 2 5,00 9 4,94 18 4,88 16 5,00

Részletesebben

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÁCS-KISKUN MEGYEI KÓRHÁZ AZ SZTE OKTATÓ KÓRHÁZA, KALOCSA Az emberi

Részletesebben

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36-1-224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:

Részletesebben

TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony

TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony Allergológia és klinikai immunológia 3 Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07.

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07. Szolgáltató térség Szakma Szakmakód Ágyszám a idejére a idejére a Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01 Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01 Sebészet 0200 50 2012.07.01 Szülészet 0405 40 2012.07.01 Nőgyógyászat

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN 2014. május 15. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Budapest XIII. kerület település ellátási adatai

Budapest XIII. kerület település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-3 Budapest XIII. kerület település ellátási adatai 1 2018-12-3 Járó-TEK 2 Járó-TEK 2018-12-3 (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Progreszivítás: *nincs, nem szakorvosi, addiktológia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 146-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. ORTOPÉDIA-TRAUMATOLÓGIA CSONGRÁD MEGYEI

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma

Részletesebben

Budapest VIII. kerület település ellátási adatai

Budapest VIII. kerület település ellátási adatai Budapest VIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA

Részletesebben

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok! Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vérvételi pont és a védőnői szolgálat, a 2018 december 1. és 15. ledolgozandó szombati munkanapokon hétfői munkarend szerint dolgoznak. --------------------------------------------------------

Részletesebben

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról 1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás a Budapesti Gazdasági Egyetem leltározási és leltárkészítési munkáiról Budapest, 2016. június 30. (2016. július 1. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

2/2017. (VIII. 01.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

2/2017. (VIII. 01.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-161/2017. 2/2017. (VIII. 01.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai

Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai Járó-TEK 2017-01-16 Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134

Részletesebben

PTE ÁOK & OEKK gyógyszerfelhasználásáról

PTE ÁOK & OEKK gyógyszerfelhasználásáról PTE ÁOK & OEKK gyógyszerfelhasználásáról Botz Lajos PTE ÁOK & OEKK Gyógyszerterápiás Bizottság ülése 2007. június 6. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Általános Orvostudományi Kar Orvostudományi és Egészségtudományi

Részletesebben

Tisztelt Lakosság! https://www.antsz.hu/bal_menu/teruleti_ellatasi_kotelezettseg

Tisztelt Lakosság! https://www.antsz.hu/bal_menu/teruleti_ellatasi_kotelezettseg Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ambuláns betegellátás rendje jelentősen átalakult. Zsámbék tekintetében a területi ellátási kötelezettséggel járóbeteg ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók

Részletesebben

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató 0100 általános belgyógyászat Toldy Ferenc Kórház- Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú Kft. 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia Toldy Ferenc Kórház- Egyszemélyes Nonprofit

Részletesebben

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás

Részletesebben