Gazdasági Szervezet Főigazgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gazdasági Szervezet Főigazgató"

Átírás

1 Gazdasági Szervezet Főigazgató II /2016. Tárgy: SZTE GSZ 2016/2. számú főigazgatói körlevél a évi leltározás ütemezéséről SZTE 2016-ban leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben Tisztelt Egyetemi Vezető! Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, a számvitelről szóló évi C. törvény határozza meg a leltározás, a leltár összeállítás irányelveit, szabályait (lásd különösen a 69.. (1.) bekezdés), mely alapján készült az egyetem Leltározási és Leltárkészítési Szabályzata. A szabályozás szerint a tárgyi eszközök leltározási kötelezettségének április 01. október 31. közötti időszakban kell eleget tennünk, és az egyetem egységeinek két évenként teljes körű leltározást kell tartaniuk. (A raktárak raktári készletét minden évben, tehát 2016-ban is leltározni kell.) A leltározási ütemterv és összesítő elkészítéséhez kérem Önt, a fenti számunkra hivatkozva, elsősorban en, lehetőleg február 29-ig szíveskedjen közölni - a leltározás tervezett kezdési, befejezési időpontját, - a leltárbizottság tagjainak személyre vonatkozó javaslatát. A leltározás egyenletes ütemezése érdekében, kérem szíveskedjen az április és a július hónapokat is választani, illetve az ütemezett időszak intervalluma a leltározásra kijelölt hónapon belül legyen. A döntés előtt kérem felvenni a kapcsolatot a Vagyongazdálkodási Iroda és a Klinikai Központ munkatársaival Szeged, Horváth M. u. 1/b Tel: ( ) Fax: ( ) foigazgatosag@gmf.u-szeged.hu

2 A bizottságnak három tagból kell állnia: - elnök - felelős - ellenőr (más egységtől) Az elnököt és a felelőst az egység vezetője (a gazdasági szervezet főigazgatójának jóváhagyásával), a leltárellenőrt az egység vezetőjének javaslatára szintén a gazdasági szervezet főigazgatója bízza meg. Szükség esetén az egységvezető kijelölhet dolgozót(kat) az adminisztrációs stb. munkák segítésére, e személy(ek) azonban a bizottságnak nem tagja(i). A leltározó bizottság megbízatása a tárgyévi leltározási feladatok elvégzésére vonatkozik. Kérem, hogy leltározás előtt a feleslegessé vált és selejtes állapotú eszközök felmérését, valamint leltárból való kivezetését készítsék elő, az erre irányuló intézkedést hozzák meg. Amennyiben ilyen intézkedést kíván foganatosítani, akkor az ezzel kapcsolatos speciális szabályok és eljárásrend kapcsán kérem, előzetesen egyeztessen Básthyné Tatár Julianna munkatársunkkal (basthyne.tatar.julianna@gmf.u-szeged.hu), illetve a Klinikai Központ egységei Varjasi Ottó logisztikai osztályvezetővel (varjasi.otto@med.u-szeged.hu). Tájékoztatom Önt, hogy az SZTE egységeinél a évben az alábbi kiemelt tématerületeken kerül lefolytatásra leltárellenőrzés: - Képzőművészeti alkotások teljes körű ellenőrzése az összes leltárkörzetnél Jelen levelünkhöz mellékeljük a 2016-ban leltárkötelezett egységek listáját. Beküldési cím: Gazdasági Szervezet Vagyongazdálkodási Iroda/Leltárellenőrzés Réginé Szögi Erika központi leltárellenőr részére regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozókat másolatban Fiskovics Istvánné számviteli osztályvezető részére is kérjük elküldeni fiskovics.istvanne@med.u-szeged.hu Szeged, február 24. Tisztelettel: Zsirosné Tácsi Ildikó s.k. gazdasági szervezet főigazgató

3 Leltározásra kijelölt egységek évben SZTE Telkek, Épületek csak INGATLAN Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Központ Kutatásmenedzsment Központ / KNRT Öthalmi Diáklakások Környezettudományi és Műszaki Intézet Idegen tulajdon csak INGATLAN Tehetségpont Belső Ellenőrzési Osztály Honvéd téri Épület Klebelsberg Könyvtár Informatikai Szolgáltató Központ Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Gyakorló Gimnázium és Ált. Iskola Eötvös Loránd Kollégium Károlyi Mihály Kollégium Irinyi Bisztró Herman Ottó Kollégium Fürj u.-i Épülete Rektori Hivatal Pályázati Iroda Szegedi Egyetemi Kiadó és Médiacentrum JATEPress ÁJTK ÁJTK Bocskai utcai Épület tanszékei Egyetemi Oktatók Jogi Képviselete Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Biokémiai Intézet Élettani Intézet Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Szakfordítóképző Csoport Sebészeti Műtéttani Intézet Kórélettani Intézet Népegészségtani Intézet Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék Magatartástudományi Intézet Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Szent-Györgyi Albert Oktatási Épület Kis Oktatási Épület SKILLS Központ Egészség-gazdaságtani Intézet ÁOK Dékáni Hivatal

4 Apáthy István Kollégium Szak-és Továbbképzési Központ Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék Hispanisztika Tanszék Altajisztika Tanszék Ókortörténeti Tanszék Régészeti tanszék Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Vallástudományi Tanszék Szláv Intézet Filozófia Tanszék Magyar Irodalom tanszék PC Labor Nyelvi Laborok- II. emelet Hallgatói Önkormányzat Hallgatói Önkormányzat GTK Hallgatói Önkormányzat ÁJTK Hallgatói Önkormányzat Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Konditerem ETSZK Hallgatói Önkormányzat ETSZK ETSZK Épület csak INGATLAN " B " Épület GMF Távközlési Központ GMF Védelmi Iroda - Polgárvédelem GMF Vendégház-Szeged, Liliom u. GMF GMF GMF GMF Irinyi Épület Védelmi Iroda Kazánházak Hallgatói Szolgáltató Iroda GTK Gazdaságtudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézet Farmakognóziai Intézet Gyógyszertechnológiai Intézet

5 Gyógyszeranalitikai Intézet Épület csak INGATLAN Gyógyszerfelügyeleti Intézet Szak-, és Továbbképzési Iroda Gyógypedagógus-képző Intézet Napköziotthonos Óvoda Tanító-és Óvóképző Intézet Magyar Szakcsoport Tanító-és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Épület csak INGATLAN Dékáni Hivatal Felsőoktatási Kiadó Szakszervezet Alkalmazott Humántudományi Intézet, Társadalomtudományi Szakcsoport Alkalmazott Humántudományi Intézet, Regionális és Környezettörténeti Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszék Alkalmazott Természettudományi Intézet, Általános és Környezetfizikai Tanszék Tanító-és Óvóképző Intézet Tanítóképző Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék Tanító-és Óvóképző Intézet Matematika Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Informatika Alkalmazásai Tanszék Alkalmazott Természettudományi Intézet, Technika Tanszék Művészeti Intézet, Rajz- művészettörténet Tanszék Testnevelési és Sporttudományi Intézet Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ Teleki Blanka Kollégium Gondnoki és Műszaki Iroda Épületek Kar csak INGATLAN Épületek Tanüzem csak INGATLAN Épitmények Kar csak INGATLAN Épitmények Tanüzem csak INGATLAN Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Kollégium Könyvtár Dékáni Hivatal Gazdasági Szervezet Gondnokság Tanüzem Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet Telkek csak INGATLAN Mezőgazdasági Földterület csak INGATLAN Konyha

6 MK Dékáni Hivatal MK Élelmiszermérnöki Intézet Kémia MK Élelmiszermérnöki Intézet Élelm.tud. Számítástechnika MK Élelmiszermérnöki Intézet Biológia MK Élelmiszermérnöki Intézet Központi Labor MK Műszaki Intézet Titkárság MK Műszaki Intézet CAM Gépelemek Labor MK Kollégium MK Ingatlanok csak INGATLAN MK Gondnokság, Moszkvai krt. 9. MK MK Gondnokság, Moszkvai krt.5-7. Szabadidőközpont Sziksósfürdő Dékáni Hivatal Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék Biotechnológiai Tanszék Növénybiológiai Tanszék Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet, Biofizikai Tanszék Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék Alkalmazott és Környezetkémiai Tanszék Fizikai Kémiai Tanszék Szerves Kémiai Tanszék Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék Bolyai Intézet MTA Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport MTA Mesterséges Intelligencia Tanszéki Kutatócsoport RAKTÁRAK Domaszéki Kísérleti Állatház Gondnoki és Műszaki Iroda JGY Felsőoktatási Kiadó JATEPress

7 Urológiai Tanszék 9010 Rheumatológiai Tanszék 9010 I.sz. Belgyógyászati Klinika 0100 Endokrinológiai Önálló Osztály A II. sz. Belgyógyászati Klinika 0100 Elektrofiziológiai Labor 0100 Szívsebészeti Osztály 0205 Hematológia szakrendelők Akut Bel és Kardiológia Osztály Hematológia Gyermekpszichiátria 0511 Pszichiátriai Klinika 1800 Pszihiátriai Klinika Neuropszi 1800 Neurológiai Klinika 0900 Neurológia I.Kórházból átvett Stroke Idegsebészeti Klinika 0204 Traumatológiai Klinika 0300 Ortopédiai Klinika 1000 Központi Fizioterápia 1402 Újklinika SBO Endoszkópia Onkoterápiás Klinika ágyas diagnosztika Sebészeti Klinika 0200 Szemészeti Klinika 0700 Szülészeti és Nőgyógyászati Kl 0400 Nephrológia II. - Akut Dializi A Nephrológia 0105 Művese Állomás Új klinika kéziraktár (tömb? ) Központi Műtő és Sterilizáló ágyas Klinika - Műtő 265 ágyas klinika KGE Központi Gazdasági Ellátás és Új Klinika Aneszteziológia 2501 Klinikai Mikrobiológiai és Dia 5400 Orvoskari Gyógyszertár Transzfúziológiai tanszék Pathológiai Intézet 5400 Pathlógia Kossuth L.sgt. Orvosi Genetikai Intézet 5004 Családorvosi Intézet és Rendel 0100 Stratégiai Igazgatóság Foglalkozásegészségügyi Szolgá 7301

8 Betegjogi képviselő Kontrolling Igazgatóság Informatika Kórházhigiénés Osztály 9118 Gazdasági Igazgatóság 9014 Polygon Leányszálló Élelmezési Osztály 9070 GH Központi konyha (SULI-HOST) GH Raktár (SULI-HOST KFT) Cukrászüzem (SULI-HOST KFT) GH Fűszerraktár (SULI-HOST) GH Hentesüzem (SULI-HOST KFT) Előkészítő (SULI-HOST KFT) Újklinika konyha (SULI-HOST) Bőrklinika konyha (SULI-HOST) Seb.Kl. konyha (SULI-HOST KFT) Orvoskari Központi Karbantaró 9050 I.Bel. (Kossuth L.) Neurológia (Kossuth L.) Radiológia (Kossuth L.) Reumatológia (Kossuth L.) Gazd.Ig. (Kossuth L.) Infektológia (Kálvária) AITI (Kálvária) I.Bel. (Kálvária) II.Bel. (Kálvária) Intenzív (Kálvária) Pszichiátria (Kálvária) Trauma.(Kálvária)121,122,123 Fizioterápia (Kálvária) Radiológia (Kálvária) Onkológia (Kálvária) Sebészet (Kálvária) Urológia (Kálvária) Urológia (Főigazgató) Szemészet szakkonz. (Kálvária) Szülészet (Kálvária) Gyógyszertár (Kálvária) Orvosi könyvtár (Főigazgató) SBO (Kálvária) Élelmezés (Kálvária) Belgyógyászat I. Rend. Endokrin I. Rend. Kardiológia I.Rend. Traumatológia I.Rend.

9 Ortopédia I.Rend. Fizikoterápia I.Rend. Röntgen I.Rend. Onkológia I.Rend. Sebészet I.Rend. Szemészet I.Rend. Cytológia I.Rend Foglalkozás eü. Reumatológia I.Rend. Gyógyfürdők Tisza Lajos krt. Védőnők Endokrin II.Rend. Pszichiátria II.Rendelő Röntgen II.Rend. Urológia II.Rend. Anyatejgyűjtő állomás Korondi u. nőgyógyászat Terhesdiagnosztika II.Rendelő Pszichiátria I.Kórház RAKTÁRAK Új Textilraktár Össz Egyetemi Textilraktár Csere Textilraktár Egyetemi Gyógyszertár Zárt forg.gyógyszertár Korányi Zárt forg.gyógyszertár Dávid

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 145-218-30/2014. Üi.: Réginé Szögi Erika regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2014. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

Gazdasági Főigazgatóság

Gazdasági Főigazgatóság Gazdasági Főigazgatóság II. 50-218-24/2018. Tárgy: SZTE GF 2018/4. számú főigazgatói körlevél a 2018. évi leltározás ütemezéséről Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: 54-4431 SZTE 2018-ban leltárköteles

Részletesebben

Gazdasági Szervezet Főigazgató

Gazdasági Szervezet Főigazgató Gazdasági Szervezet Főigazgató II. 95-218-25/2017. Tárgy: SZTE 2017/5. számú főigazgatói körlevél a 2017. évi leltározás ütemezéséről SZTE 2017-ben leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben

Részletesebben

Gazdasági Főigazgatóság

Gazdasági Főigazgatóság Gazdasági Főigazgatóság Ikt.sz.: II. 22-218-4/2019. Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: 54-4431 Tárgy: SZTE GF 2019/3. számú főigazgatói körlevél a 2019. évi leltározás ütemezéséről Melléklet: Leltárköteles

Részletesebben

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 128-218-31/2013. Üi.: Réginé Szögi Erika/GK. regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2013. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok:

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: 2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 8 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási kód: 43 Óraszám: 3 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Részletesebben

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok:

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: 2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 7 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 61255K0000 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp.

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.05.01-2012.05.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 25 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 40139P0000 Szállítási kód:

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

Általános orvos szak 2015

Általános orvos szak 2015 aokalt15 2015/2016 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád Magatartástudományi - 14 0 0 14 vizsga 1 aokalt15 2015/2016 ő 1 OOA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.09.01-2012.09.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 10 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp. Ált. Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT II. AOKNO2053_2M II. SZ. SZÜLÉSZETI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN PSZICHOTERÁPIA AZ ORVOSI GYAKORLATBAN AOKPSI050_1N PSZICHIÁTRIAI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI SZOCIOLÓGIA AOKMAG237_2N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Bevezetés A Kar

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN NÉPEGÉSZSÉGTAN ÉS PREVENTÍV MEDICINA II. AOKNEI335_2M, AOKNEI335_2A, AOKNEI335_2N

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN BŐRGYÓGYÁSZAT AOKBOR043_1M, AOK BOR043_1A BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

Általános orvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Általános orvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokalt7 7/8 ő OOA-ANT Magatartástudomány. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád Magatartástudományi Intézet - vizsga aokalt7 7/8 ő OOA-BI Biofizika. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai Intézet 8 8 6 vizsga

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ANATÓMIA, SEJT-, SZÖVET - ÉS FEJLŐDÉSTAN IV. AOKANT003_4M, AOKANT003_4A, AOKHUM004_4N

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN FÜL-ORR-GÉGÉSZET II. AOKFUL0_M, AOKFUL0_A, AOKFUL0_N FÜL-ORR-GÉGEKLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. AOKMAG98_M, AOKMAG98_A, AOKMAG98_N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 01/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN KÓRÉLETTAN ÉS KLINIKAI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA II. AOKKOR01_M, AOKKOR01_A,

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokalt16 2016/2017 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1.

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2015. május 15.

Utoljára frissítve: 2015. május 15. TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2015. május 15. KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati Szaküzlet... 336 06-37-341-732 ALAGSOR REHABILITÁCIÓS KÖZPONT Gépház...

Részletesebben

Általános orvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSS Z

Általános orvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSS Z Általános orvos szak 8* KIKNEK MIKOR FÉV SEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉMÉNY ELŐFELT ELŐFELT ELŐFELT EA GYA SE ÖSS aokalt8 8/ ő OOA-ANT-T Magatartástudomány. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Varroda (Balassi úti portánál)... 333 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2017-2018. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 2. hét o. kémia sz 5,1

Részletesebben

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd 1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika

Részletesebben

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Dr. Kóbor Balázs tudományos főmunkatárs, SZTE Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter V-METER Kft. GEOMATRIX Kft. VENTOSUS Kft. A fejlesztés tevékenységei

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2018-2019. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 10-11 2. hét O. KÉMIA o.

Részletesebben

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai nincs 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-MB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-OC1

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Általános Orvostudományi Kar Cím: SZTE ÁOK Dékáni Hivatal 6720

Részletesebben

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - -

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - - 4 5 6 7 8 9 Ágykihasználtság Átlagos ápolási idő I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 6 - - - - IDEG Ideggyógyászat 78

Részletesebben

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság NÉV BEOSZTÁS OSZTÁLY MEGNEVEZÉSE TELEFONSZÁM EMAIL-CÍM Aradi Mária Endoszkópos labor 34/515-411 endoscopia@tatabanyakorhaz.hu Bagócsi Katalin Főigazgatóság 515-462 bagocsi.katalin@tatabanyakorhaz.hu Balogh

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

Szünetelés Egészségügyi szolgáltató szerinti térség. Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.

Szünetelés Egészségügyi szolgáltató szerinti térség. Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10. Szakma a a idejére a Zala megye NYD 012190 BÚCSÚSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÖTESTÜLETE Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.29 zala megye NYD 015717

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19 19-20 Orvosi

Részletesebben

Nem szakorvosi óraszám

Nem szakorvosi óraszám Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Szakorvosi nem a a idejére a Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9024 Vasvári Pál u. 2-4. belgyógyászat 0100 100 0 2011.02.17

Részletesebben

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében, akik 2012. szeptember 15. napja előtt kezdték meg

Részletesebben

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Általános orvos szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Általános orvos szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára aokalt03 2003/2004 ő 1 OOABF1 Biofizika 1. Dr. Somogyi Béla Biofizikai nincs 28 28 0 56 fkj 4 aokalt03 2003/2004 ő 1 OOAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Szeberényi József Orvosi Biológiai nincs 42 42

Részletesebben

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Megye jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a feladatot ellátó belgyógyászat 0100 39 2012.07.01 haematológia 0102 16 2012.07.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése szerinti térség kód a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 50 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 AKTÍV Somogy Dél-Dunántúl 140201 Siófok Város Kórház- Rendelőintézet nefrológia 0105 5

Részletesebben

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406 TELEFONKÖNYV Igazgatás I. emelet Főigazgató főorvos 82/504-401 Gazdasági igazgató 82/504-405 Ápolási igazgató 82/504-408 Műszermérnök 82/504-404 Titkárság 82/504-410 FAX: 351-035 Iktató leíró 82/504-400/

Részletesebben

Nem szakorvosi óraszám. Szakorvosi óraszám. Szakmakód

Nem szakorvosi óraszám. Szakorvosi óraszám. Szakmakód Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok kód nem a a idejére Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9024 Vasvári Pál u. 2-4. belgyógyászat 0100 100

Részletesebben

a PTE ÁOK Általános orvos szakon tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára

a PTE ÁOK Általános orvos szakon tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára aokalt10 2010/2011 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1. ( antropológia) nincs 14 0 0 14 vizsga 1 aokalt10 2010/2011 ő 1 OOA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai nincs 28 28 0 56 vizsga 4 aokalt10

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2017-03-9 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01 Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma a idejére a ellátó Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28 Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28 Sebészet 0200 37 2012.12.28

Részletesebben

a PTE ÁOK Általános orvos szakon tanulmányaikat 2004-ben megkezdő hallgatók számára

a PTE ÁOK Általános orvos szakon tanulmányaikat 2004-ben megkezdő hallgatók számára aokalt04 2004/2005 ő 1 OOABF1 Biofizika 1. Dr. Somogyi Béla Biofizikai nincs 28 28 0 56 fkj 4 aokalt04 2004/2005 ő 1 OOAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Szeberényi József Orvosi Biológiai nincs 42 28

Részletesebben

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog12 2012/2013 ő 1 OFABI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai Intézet 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog12 2012/2013 ő 1 OFAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna Orvosi Biológiai Intézet

Részletesebben

Grémium elnöki kinevezések:

Grémium elnöki kinevezések: Grémium elnöki kinevezések: SZAKMA ALAPSZAKKÉPESÍTÉS Aneszteziológia és intenzív terápia Arc-, állcsont-és szájsebészet Belgyógyászat Bőrgyógyászat Csecsemő-és gyermekgyógyászat Érsebészet Rehabilitációs

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-11 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

Április 6. csütörtök, 10:00 12:30

Április 6. csütörtök, 10:00 12:30 Április 6. csütörtök, 10:00 12:30 KONZERVATÍV ORVOSTUDOMÁNY NŐGYÓGYÁSZAT, UROLÓGIA, FÜL-ORR-GÉGÉSZET SÁRAI-SZABÓ BOGLÁRKA PENYIGE ÁRON SZIVA RÉKA ESZTER SEMMELWEIS EGYETEM II.SZ. SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó Szünetelés. Nem szakorvosi óraszám

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó Szünetelés. Nem szakorvosi óraszám szerinti térség Szakma i Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 5000, Tószegi út 21. belgyógyászat 0100 90 2010.04.14 i Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 5000, Tószegi út 21. angiológia, phlebológia 0101

Részletesebben

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint)

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Név változás Kód Régi név Új név 010090042 OALI, Budapest XVIII.ker. Dr. Szilvási Ildikó Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Szilvási Ildikó 010092674

Részletesebben

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG VIZSGANAPTÁR 2018. ősz Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében,

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok szerinti Nem 015871 Fog-Mester Bt. 8071 Magyaralmás, Nefelejcs u. 3. fogszabályozás 1302 30 0 2010.02.05 019214 Egészség 97

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01. 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia 0102 20 2012.07.

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01. 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia 0102 20 2012.07. / szerinti Szakma a idejére a a idejére a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 32 2012.07.01 77. sebészet

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia neve Szakma a a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 27 2018.01.31 7 2018.02.02 2019.12.31 77. sebészet

Részletesebben

Általános orvos szak 2011

Általános orvos szak 2011 aokalt2011 2011/2012 ő 1 OOAANT Magatartástudomány 1. (Orvosi antropológia) Dr. Füzesi Zsuzsanna Magatartástudományi - 14 0 0 14 vizsga 1 aokalt2011 2011/2012 ő 1 OOABI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia 0102 28 2013.04.

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia 0102 28 2013.04. Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei Kórházak belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei Kórházak angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei Kórházak haematológia 0102

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi

Részletesebben

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2007-ben megkezdő hallgatók számára

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2007-ben megkezdő hallgatók számára KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZET AL1 Általános és szervetlen kémia 1. 1 2 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT nincs 28 28 14 70 vizsga 5 AN1 Analitikai kémia 1. Dr. Ohmacht Róbert

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei haematológia 0102 28 2013.04.01 megyei endokrinológia,

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh.

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ SZERZŐDÉSES STRUKTÚRÁJA 2014.11.01-TŐL Aktív fekvőbeteg-ellátás megnevezése Külső kó Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0100 belgyógyászat

Részletesebben

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

Kunhegyes település ellátási adatai

Kunhegyes település ellátási adatai Járó-TEK 2018-11-30 Kunhegyes település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft Progreszivítás: 1, szakorvosi,

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II. 16-27. vagy 2015. III. 16-27. vagy

Részletesebben

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia Nemzeti Népegészségügyi Központ k Nyilvántartásából származó adatok / Szakma a a 110100 Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 110100 Szent Borbála Kórház

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, szervező címe teljesítendő jellege minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II.

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

Tiszaug település ellátási adatai

Tiszaug település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-12 Tiszaug település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801)

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint IGEN I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint IGEN IGEN 1896, 1900 13-14 között

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

Általános orvos szak 2010

Általános orvos szak 2010 aokalt10 2010/2011 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1. (Orvosi antropológia) nincs 14 0 0 14 vizsga 1 aokalt10 2010/2011 ő 1 OOA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai nincs 28 28 0 56 vizsga 4 aokalt10

Részletesebben

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-2825/2016. 6/2016. (XII. 20.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének

Részletesebben

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok / szerinti Szakma a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07.

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07. Szolgáltató térség Szakma Szakmakód Ágyszám a idejére a idejére a Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01 Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01 Sebészet 0200 50 2012.07.01 Szülészet 0405 40 2012.07.01 Nőgyógyászat

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04

Részletesebben

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 00-ben megkezdő hallgatók számára AN Analitikai kémia. Dr. Ohmacht Róbert Kémiai nincs 8 4 0 70 vizsga 5 AT Általános és szervetlen kémia. nincs

Részletesebben

A ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető / Klinika, helye minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós 2018. február 5-18 2018. február 26-11. 2018. április 9-22. 2018.

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza- 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Héti óraszám - elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Héti óraszám - elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA

Részletesebben