JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének december 21-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének december 21-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l."

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének december 21-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l. Jelen vannak: Bátori István, Bognár Ignác, Csákvári Antal, Földvári Győző, Gál Judit, Gál Tibor, Habis László, Komlósi Csaba, Kovács-Csatlós Tamás, Lombeczki Gábor, Martonné Adler Ildikó, Mirkóczki Zita, Orosz Lászlóné, Rázsi Botond, Dr. Stefán Zoltán, Szucsik György, Tóth István / megérkezett Császár Zoltán képviselő úr/ Tanácskozási joggal: Dr. Kovács Luca jegyző Dr. Turcsányi Dániel alpolgármester Jegyzőkönyvvezető: Bíró Kersztin Eger Város Ifjúsági Kórusának zenés produkciója Martonné Adler Ildikó Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatához kapcsolódóan megalakult a 100 fős ifjúsági kórus. A Farkas Ferenc Zeneiskola, a Dobó István Gimnázium, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája, a Tinódi Sebestyén Tagiskola és Lenkey János Általános Iskola diákjainak közreműködésével mindezt az Egri Szimfonikus Zenekarral karöltve valósították meg. Eger Város Ifjúsági Kórusa december 11-én mutatkozott be az Xmas Swing című adventi koncerten, a Kepes Intézetben. Az imént az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános Iskola tanulói énekeltek, akik a 100 tagú kórus tagjai. A gyermekek felkészítő tanára Kalló Zsolt. Az Európa Kulturális Főváros pályázattal kapcsolatban jelentős fordulóponthoz érkeztek. A közgyűlés döntött arról, hogy Eger megméretteti magát ezen a pályázaton. Koltai Lajos művészeti igazgató vezetésével a művészeti csoportok elkészítették a művészeti koncepciót, beavatva a város érdeklődő polgárait és művelődő közösségeit. December 15-én a pályázatot útnak indították, eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumába. Remélik, hogy sikerült olyan meggyőzően bemutatni Egert, illetve az elképzeléseiket az EKF 2023 évre vonatkozóan, ami a 12 tagú nemzetközi bírálóbizottságot meg fogja győzni arról, hogy Eger 1

2 érdemes a cím viselésére. Megköszöni a művészeknek, a művészeti szakembereknek a munkáját és valamennyi egri polgárnak, akik bekapcsolódtak a munkába és köszöni azoknak is, akik érdemesnek tartják a várost, hogy egy ilyen nagyszerű címet viseljen. Kéri a lakosokat, hogy az EKF 2023 Facebook oldalát kövessék, ahol naprakész információt kapnak arról, hogy az évhez kapcsolódóan milyen események zajlanak a városban. Kéri a gyermekeket, hogy az EKF pályázatból 1-1 példány nyújtsanak át képviselőtársainak. Rázsi Botond A közelmúltban elhunyt két megbecsült egri polgárról emlékezik meg. Nagy Ernő 1926-ban született, Felnémeten. A napokban hunyt el, 91 éves korában. Ernő bátyánk igazi felnémeti lokálpatrióta volt, 1953-tól pedig - több mint 60 éven át - élt és alkotott büszke egri polgárként. Eger város díszpolgára volt és ismert festőművész, akit pályája kezdetén olyan mesterek terelgettek, mint Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Szőnyi István, Barcsay Jenő és Pap Gyula. Nemzedékek sokaságát oktatta, 1986-ig az Egri Tanárképző Főiskolán dolgozott, a Rajz Tanszék megbecsült vezetőjeként vonult nyugállományba. Az egri közélet és művészeti élet hosszú idő óta állandó résztvevője, jelentős képviselője volt. Munkásságát önkormányzatunk Képzőművészeti Nívódíjjal, Pro Cultura Agriae díjjal, valamint 2015-ben díszpolgári cím adományozásával ismerte el ban az Eger Csillaga szavazáson a személyiség kategória győztese lett, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az egriek idős korában is szerették, tisztelték, elismerték őt ban Magyar Arany Érdemkereszt kitűntetésben is részesült. Nagy Ernő számos egri témát festett meg a maga egyedi módján, csodálatos sorozatokat alkotott Eger város értékeiről. Stílusa, látásmódja szemet és lelket gyönyörködtető, művészetében élő módon tárul a polgárok elé a barokk Eger szépsége. Ez az élmény Nagy Ernő festőművész drága hagyatéka Eger minden polgára számára. Azt tervezik, hogy a 2018-as Tavaszi Fesztiválon egy életmű kiállítással emlékeznek meg munkásságáról. Láng András Eger ismert és elismert pedagógusa, intézményvezetője, város atyája volt. Remek ember volt, aki szerette az életet ben Egerben született, dolgozott műszerészként, majd reál szakos tanári diplomát szerzett. Nagyon érdekelte a számítógépek világa, a 70-es években a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese lett. Dolgozott a 1987-ben megalakult Neumann János középiskolában, 1993-ban pedig az ő vezetésével jött létre Felnémeten a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. Nem az épület felépítése, hanem a tanári stáb kialakítása, a szülők bizalmának megnyerése volt a nagy tett, amelyet Láng András végrehajtott ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitűntetésben részesült a sokrétű munkásságának elismerése képpen. Igazi lokálpatrióta volt, híres mondása szerint Egerbe soha nem lejönnek a fővárosból, hanem felmennek. Kilenc éven át tevékenykedett a városi önkormányzatban, képviselőként nem csupán nyitott volt Eger és az ország ügyei iránt, de formálni, jobbítani is próbálta szűkebb 2

3 környezetét, mindez kézzel foghatóan megjelent kiemelkedő, közösségszervező munkásságában. Nem pihent nyugdíjazása után sem, utolsó napjáig tevékenyen élt, dolgozott. Egész életében ragaszkodott barátaihoz, kedves kollégáihoz, idejét szívesen töltötte társaságban, híresen jó házigazda volt és nagy barát. Rajongva szerette feleségét, gyermekeit, nagyon büszke volt unokáira. Pályája, élete különleges és elismerésre méltó. Nagy Ernő festőművészre, díszpolgárra és Láng Andrásra, Eger város kiváló pedagógusára emlékeznek egy Bandi bátyánktól származó idézettel, amely élete vezérfonala volt: Az ember nem az, akinek kinéz, az ember nem az, akinek gondolja vagy mondja magát. Az ember az, amit és ahogyan csinál. Kéri, hogy egy rövid főhajtással emlékezzenek meg róluk. Habis László Tisztelettel köszönti a közgyűlésen megjelent képviselő hölgyeket és urakat, a meghívott szakembereket és minden kedves vendéget. Külön tisztelettel köszönti Dr. Boncz Lászlót az Egri Járási Hivatal vezetőjét és Kovács József urat az Egri Rendőrkapitányság vezetőjét. Személyükön keresztül köszönti valamennyi munkatársukat és megköszöni mind a Kormányhivatalnak, mind a Járási Hivatalnak, mind a Megyei és Városi Rendőrkapitányságnak az elmúlt esztendőben végzett munkát, együttműködést és eredményeket. Kéri, hogy a jövő esztendőben is hasonló szakmai elkötelezettséggel és emberi bizalommal dolgozzanak együtt. Kéri Képviselőtársait, hogy a fekete gomb megnyomásával jelentkezzenek be. Megállapítja, hogy a 18 fős Közgyűlés tagjai közül jelen van 17 fő, így a Közgyűlés határozatképes, azt megnyitja. Képviselőtársai a meghívóban feltüntetett napirendi anyagot írásban megkapták. Tekintettel arra, hogy a 10-es, és a 12-es napirendek december 20-án 11 órát követően kerültek kiküldésre. Kéri, hogy szavazzanak a 10-es és a 12-es napirendek napirendi pontként való tárgyalásáról. Szavazás: 15 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett elfogadták. Bejelenti, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi 189. törvény 46. (2) bekezdés b). pontja alapján a 26-os, 27-es és a 28-as napirendeket zárt ülésen tárgyalják. Bejelenti, hogy Gál Judit, Bátori István, Kovács-Csatlós Tamás, Dr. Stefán Zoltán, Dr. Turcsányi Dániel, Martonné Adler Ildikó, Rázsi Botond, Szucsik György, Orosz Lászlóné, Gál Tibor, 3

4 Lombeczki Gábor, Csákvári Antal képviselőtársaival közösen sürgősségi indítványt nyújtottak be Előterjesztés Macskaház létesítésének támogatásáról címmel. Kéri, hogy szavazzanak a sürgősségi indítvány napirendi pontkén való tárgyalásáról. Szavazás: 12 igen szavazat, 4 nem szavazat, 1 tartózkodás mellett elfogadták. Tájékoztatja a közgyűlést, hogy a meghívótól eltérően a 25-ös napirend előterjesztője nem Martonné Adler Ildikó, hanem ő maga. Tájékoztatja képviselőtársait, hogy az Alapokmány 23. (1) bekezdése szerint: a napirendi pontok elfogadása előtt a Közgyűlés tagja kezdeményezheti, hogy az Eger város életét jelentősen befolyásoló napirendnél a hozzászólási lehetőséget a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. A kezdeményező a javaslatát indokolni köteles. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Nincs ilyen javaslat. Az Alapokmány 23. (3) bekezdése szerint: A napirendi ponthoz meghívott legfeljebb 10 percben tehet szóbeli kiegészítést. Ha a kiegészítés várhatóan hosszabb időtartamú, az előterjesztő a napirendi pontok elfogadása előtt kezdeményezheti, hogy a meghívott hozzászólási lehetőségét a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Van-e valakinek más napirendi javaslata? Javaslat nem lévén, szavazásra bocsátja a napirendekre tett javaslatát. Szavazás: 15 igen szavazat, 2 nem szavazat mellett elfogadták. 4

5 Napirend előtti hozzászólások 1./ a rendőrség képviselőjéhez feltett kérdések, észrevételek (szabályozza: az Alapokmány 38 (4) bek.) Földvári Győző December 15-én a Király utca elején két személyautó frontálisan ütközött, mely személyi sérüléssel járt. A környéken élők jelezték, hogy kaotikus közlekedési állapotok uralkodnak, a Bartók Béla tér és a Király utca területén a parkolás borzalmas. Kéri a kapitány urat, hogy az említett területen a rendőri jelenlét legyen intenzívebb. Rendőri intézkedéssel kellene fellépni azokkal szemben, akik a KRESZ szabályait sértik a helytelen parkolással. Csákvári Antal Az elmúlt hétvégén a Tetemvár utcában egy halálos gázolásos baleset történt, az előtte való héten pedig a Vécsey Sándor utca felől érkező gépjármű jobbra kanyarodva áttér a járdára és nekiütközött az egyik lakóháznak. A Régi Cifrakapu utca és a Tetemvár utca lakói megkeresték, hogy továbbítsa a kérést, hogy az érintett területen valamilyen módon sebességmérést biztosítsanak. A Régi Cifrakapu utcában is előfordul, hogy az autók elhagyják az úttestet és felhajtanak az előkertekre és a járdákra, mellyel veszélyeztetik a járdán haladók testi épségét. Kéri Jegyző asszonyt, hogy az érintett szakirodáról jelöljön ki egy munkatársat, aki koordinálni fogja annak a munkacsapatnak a munkáját, akik megvizsgálják az általa említett utcában és város más területén is, hogy milyen intézkedésekre van szükség. Császár Zoltán Elmondja, hogy az ő választókörzetében a forgalmat és a közbiztonságot Földvári Győző képviselő úrral közös bejárással szokták ellenőrizni. A Szederkényi Nándor utcába évekkel ezelőtt kitetetett egy olyan táblát, ami kitiltja a Hatvani Temető felől a különböző teherautók behajtását, hiszen az út szűkülete miatt szinte lehetetlen a kétirányú közlekedés. A közlekedésfelügyelet álláspontja szerint az egy tehermentesítő út, ahol a kisebb autók a lámpasorokat kikerülhetik. Az utóbbi időben a teherautók is ezen az útszakaszon kerülik ki a lámpasort, mellyel ellehetetlenítik a közlekedést az utcában. Kéri Polgármester urat és a Kapitányságvezető urat, hogy a táblának próbáljanak érvényt szerezni. A Hatvani Temetővel szembeni városi temetőnek van parkolója. Javasolja, hogy az oldalt lévő nagy területű használatlan parkból alakítsanak ki parkolót. Így az utca lakói tudnának hol parkolni és az utca teljes szélességében felszabadulna. 5

6 Kovács József rendőr alezredes Megköszöni az észrevételek a képviselő uraknak. Utasításba adja a munkatársainak, hogy megfelelőképpen szankcionálják azokat a jogszabálysértő magatartást, ami az állampolgárokat zavarja. Köszöni Csákvári Antal képviselő úr felvetését is. A munkacsapat létrehozásának semmiféle akadályát nem látja. Felajánlja a rendőrség segítségét, hogy mihamarabb megtalálják a megfelelő közlekedési rend kialakítását. A rendőrségen belül van egy szakterület, amit közlekedésrendészeten keresztül rendőri intézkedést eredményez, mivel annak a felügyelete is az ő feladata. A munkacsapat felállításával kapcsolatban szeretné felajánlani a segítségüket és egy időpont egyeztetéssel ennek feltételeit is kidolgozzák. Képviselő urak felé ígéretet tesz arra, hogy a jelzett problémákra megoldást, intézkedést eszközölnek. Komlósi Csaba (ügyrendi kérdés) Még a napirend elfogadása kapcsán megnyomta a gombot. Az imént a közgyűlés elfogadott egy sürgősségi indítványt, viszont a város alapokmánya szabályozza, hogy milyen esetekben lehet sürgősségi indítványt benyújtani. Sürgősségi indítvánnyal előterjesztést akkor lehet tenni, ha: a) az jogszabályban előírt, vagy Közgyűlés által megállapított határidő mulasztásának elkerülése miatt b) azt pályázat benyújtása, elbírálása vagy véleményezése indokolja. Nem lát sem jogszabályi előírást, sem közgyűlés által megállapított határidőt és pályázati hivatkozás sem történt. A sürgősségi indítvány formailag nem nyújtható be. Kéri Jegyző asszony és az ügyrendi bizottság állásfoglalását. Nem felel meg az alapokmányba foglaltaknak ez a sürgősségi indítvány. Dr. Stefán Zoltán Ő is megnézte, hogy az alapokmány miként szabályozza a sürgősségi indítványt. A kezdeményezéssel kapcsolatban méltányosságot kér, hiszen rendkívül jó célról van szó. A macskaterápiával a gyerekeknek és időseknek egyaránt segíteni lehet. Komlósi Csaba Nem vitatja az, hogy ez a kezdeményezés jó célt szolgál. Szerinte semmiféle hátrány sem származott volna abból, ha szabályosan a következő közgyűlés napirendjei közé teszik. Habis László Köszöni Képviselő úr ügyrendi felszólalását, észrevételét. 6

7 Polgármester úr átadja az ülés vezetését Alpolgármester asszonynak. 1./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete az önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Számos fejlesztésre vonatkozó érvényes szerződés, illetve támogatói okirataik vannak, igaz a Modern Városok Programra, igaz a Területfejlesztési Operatív Programra és igaz az Infrastruktúra Fejlesztési Programra is. A beruházásokat folyamatosan készítik elő és a szükséges közbeszerzési eljárások és szerződéskötések is folyamatosak lesznek. Az év első hat hetében számos esemény zajlik, a kultúra napi rendezvényektől kezdve, a színházi bemutatókon át. Ezekhez szükséges döntési kompetenciák adottak. A dologi kiadások tekintetében az idei költségvetés 15%-ig finanszírozhatóak a kiadások. A takarékoskodásnak az a célja, hogy ne történjenek olyan gazdasági események, kötelezettségvállalások, amelyek a testületet korlátozzák a tekintetben, hogy amikor februárban a költségvetést elfogadják, akkor kész helyzet elé áll a testület. Bognár Ignác Érdeklődik, hogy az átmeneti időszakra vonatkozó költségvetés esetében van-e arra lehetőség, hogy az Egri Ifjúsági Zenei Program ne csak áprilisban legyen kiírható? Jelezték számára, hogy több hónap telik el mire pénzhez jutnak a zenekarok és így a programokban való lehetőségeik nagyon megcsúsznak. Kell-e utalást tenni az átmeneti költségvetésben, hogy a januári közgyűlésen kiírhassák a pályázatot? A feladattervhez módosításként szeretné. Habis László A sporttámogatások, a kulturális és a civil támogatások kereteit a költségvetési rendelet szabályozza. A februári közgyűlés fogadja el ezeket a kereteket. Célszerűnek tartja, hogy a költségvetés elfogadását követő napirendek keretében tárgyalják ezt. Úgy gondolja, hogy a februári testületi ülés ezt lehetővé teszi. Ha sürgősségi ügy zajlik, akkor az átmeneti gazdálkodás lehetővé teszi azt, hogy a közgyűlés a januári testületi ülésen egyedi döntést hozzon. Ez a későbbiekben nehezíti a konzisztens és minden szempontnak megfelelő költségvetés összeállítását. 7

8 Rázsi Botond Képviselő úrnak válaszol. Elkezdtek szervezni egy EIZP konferenciát, amely február közepén lesz. 3 éve zajlik ez a program, a legutóbbi alkalommal Lombeczki Gábor képviselő úr tett egy javaslatot, miszerint készüljön egy összefoglaló az elmúlt évekről. A Hangfoglaló, amely régen Cseh Tamás Program néven futó országos program, Egerben Hangszert a kézben Kepesben. Bajnai Zsolt Hangfoglaló kuratórium elnökével egyeztettek arról, hogy ezt a helyi konferenciát összekapcsolnák a Bajnai Zsolt által indított kezdeményezéssel. Melynek az időpontját február közepére tűzték ki. Február közepén szeretnék leszűrni a tapasztalatokat, melyet a közgyűlésre a költségvetéssel kapcsolatban még be is lehetne hozni, hozzá lehet tenni és utána kiírni. A jövőre nézve ezt át lehet gondolni, de ezt mindenképp érdemes kivárni. Martonné Adler Ildikó Több hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikke (1) és (2) pontjában meghatározott az államháztartásról szóló módosított évi CXCV. törvény ban kapott felhatalmazás alapján a évi átmeneti gazdálkodásról a következő rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya kiterjed Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésére, bizottságaira, az önkormányzati feladatellátásra, valamint az önkormányzati költségvetési szervek gazdálkodására. Különös rendelkezések 2. (1) Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert és a költségvetési szervek vezetőit, hogy január 1-jétől a évi költségvetési rendelet hatályba lépéséig az önkormányzat saját bevételeit, a központi támogatásokat folyamatosan beszedjék. Folyószámlahitel igénybevételére az önkormányzatnál nem kerülhet sor. (2) A céljelleggel átvett, illetve az államháztartáson belüli támogatások felhasználása az adott célra folyamatosan megtörténhet. (3) A évben vállalt kötelezettségek a évi maradvány részét képezik a jogszabályi előírások szerint. 8

9 (4) Új közbeszerzések akkor indíthatók, ha a feladathoz kapcsolódó fedezet is rendelkezésre áll. A folyamatban lévő közbeszerzési eljárásoknál a bírálat és az eredményhirdetés után vállalható kötelezettség. (5) A pályázati forrás igénybevételével megvalósuló feladatokat szerződések alapján, a fizetési határidőt figyelembe véve kell teljesíteni. (6) A Közgyűlés által a évi költségvetés terhére vállalt feladatokra szerződés, megállapodás köthető, közbeszerzési eljárásuk indítható. 3. (1) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat kiadásait a 2. -ban foglaltakon túlmenően az alábbiak szerint finanszírozza: Az önkormányzati költségvetési szervek, valamint az önkormányzati feladatellátás vonatkozásában a működési kiadások az alábbiak szerint fizethetők ki: a) A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kifizetése a hatályos, a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény (Kttv), a 38/2001. (X.19.) önkormányzati rendelet a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről, a 3/1995 (II. 15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, a közalkalmazottak jogállásairól szóló évi XXXIII. törvény (Kjt), valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény hatálya alá tartozó dolgozók esetében január 1. napjától a soros átsorolásokkal és bérkompenzációval módosított összegű figyelemmel a minimálbér és a garantált bérminimum január 1-től érvényes összegére - személyi juttatások és ezek járulékai időarányos összegéig terjedhet, kivéve a fenti jogszabályok alapján történő jubileumi jutalom kifizetését, mely az esedékesség napján teljes összegben fizethető. Fizethető a munkába járás, a napidíjak, a költségtérítések, a megkötött megbízási szerződések kiadása (ideértve az esküvőkön közreműködők díjazását és a Sportiskola edzői díjait), a képviselői tiszteletdíjak átmeneti időszakra esedékes összege, a felmentési időre járó kifizetések összege, reprezentációs kiadások, fizetési előleg az időarányos személyi juttatás 5%-áig. A költségvetési szervek és a MÁK által számfejtett változó bérek a számfejtés időszakában teljesíthetők. Januárban fizetendők a Magyar Kultúra Napjához és az Eger ünnepi fényeihez kapcsolódó díjak. A színházi produkciókhoz kapcsolódó személyi jellegű kifizetések és járulékai is teljesíthetők az átmeneti időszakban. b) Dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatásai és az egyéb működési kiadások, finanszírozásának szabályai: - a költségvetési intézmények havonta a vásárolt élelmezés esetében az érvényes szerződésben szereplő fajlagos étkezési díjakat, a közüzemi díjakat kifizethetik, egyéb dologi kiadásoknál pedig a évi eredeti dologi előirányzat összegének 15%-áig vállalhatnak kötelezettséget. Az érintettek részére a Polgármesteri Hivatal biztosítja a szociális utalványokat. - Az önkormányzati feladatellátásnál a közüzemi díjakat a szolgáltatói számlákban szereplő összegben fizetheti ki a hivatal. A városüzemeltetéssel összefüggő kiadások esetében a szerződés szerinti 9

10 ütemezésnek megfelelően történhetnek a kifizetések. Az egyéb dologi kiadások az átmeneti időszakban a évi eredeti költségvetés 15%-áig finanszírozhatók. A pályázatokhoz kapcsolódó dologi kiadások teljesítendők. A szociális ellátásoknál a jogerős határozatok alapján megállapított összegek fizethetők ki. - Államháztartáson belüli támogatásként, átadott pénzeszközként a évi eredeti előirányzat időarányos részének 50%-a utalható, kivéve a külön közgyűlési döntéssel jóváhagyott támogatási összegeket. - A színházi produkciókkal kapcsolatos dologi kiadások teljesíthetők. c) Tagi kölcsön külön közgyűlési döntés alapján adható önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnak. d) Felújítási és beruházási kiadások esetében csak az áthúzódó kötelezettségvállalások előirányzatai teljesíthetők, kivéve az azonnali beavatkozást igénylő esetek előirányzatát, melyet az előző évi eredeti előirányzat időarányos szintjéig lehet felhasználni. A pályázatokkal összefüggő beruházások, felújítások kiadásait a fizetési határidő betartásával kell teljesíteni. e) Kifizethetők a színházi produkciókkal összefüggő beruházási kiadások az átmeneti gazdálkodás időszakában. f) A felhalmozási célra átadott pénzeszközök esetében a közgyűlési döntéseknek megfelelően vállalható kötelezettség. g) Tartalék előirányzatok esetében csak az áthúzódó kötelezettségvállalások előirányzatai, valamint a Polgármesteri céltartalék és az előző évek maradványának tartaléka az előző évi költségvetés időarányos összegéig kerülhet felhasználásra. A vis maior tartalékból történő felhasználás indokolt esetben a évi eredeti előirányzat szintjéig lehetséges. h) Az átmeneti gazdálkodás időszakában a Közgyűlés engedélyezi, hogy a Polgármester éven belüli lejáratú, forgatási célú értékpapírt vásárolhasson, illetve a szabad pénzeszközöket betétként elhelyezhesse. 4. (1) A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmeneti gazdálkodás időszakában a Magyarország évi költségvetéséről szóló törvénynek, a jogszabályoknak és az önkormányzat rendeleteinek megfelelően a szükséges intézkedéseket tegye meg. (2) Az átmeneti időszakban folytatott gazdálkodási tevékenység a évi költségvetés részét képezi, a beszedett bevételek és teljesített kiadások beépülnek a évi költségvetésbe. Záró rendelkezések 5. (1) A rendelet január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló rendelet hatályba lépéséig kell alkalmazni. 10

11 (2) Ezen rendelet a évi költségvetési rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti. Dr Kovács Luca sk. jegyző Habis László sk. polgármester Szavazás: 14 igen, 4 tartózkodás szavazat mellett elfogadták a rendelettervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2017 (XII.22) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikke (1) és (2) pontjában meghatározott az államháztartásról szóló módosított évi CXCV. törvény ban kapott felhatalmazás alapján a évi átmeneti gazdálkodásról a következő rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya kiterjed Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésére, bizottságaira, az önkormányzati feladatellátásra, valamint az önkormányzati költségvetési szervek gazdálkodására. Különös rendelkezések 2. (1) Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert és a költségvetési szervek vezetőit, hogy január 1-jétől a évi költségvetési rendelet hatályba lépéséig az önkormányzat saját bevételeit, a központi támogatásokat folyamatosan beszedjék. Folyószámlahitel igénybevételére az önkormányzatnál nem kerülhet sor. (2) A céljelleggel átvett, illetve az államháztartáson belüli támogatások felhasználása az adott célra folyamatosan megtörténhet. (3) A évben vállalt kötelezettségek a évi maradvány részét képezik a jogszabályi előírások szerint. (4) Új közbeszerzések akkor indíthatók, ha a feladathoz kapcsolódó fedezet is rendelkezésre áll. A folyamatban lévő közbeszerzési eljárásoknál a bírálat és az eredményhirdetés után vállalható kötelezettség. (5) A pályázati forrás igénybevételével megvalósuló feladatokat szerződések alapján, a fizetési határidőt figyelembe véve kell teljesíteni. (6) A Közgyűlés által a évi költségvetés terhére vállalt feladatokra szerződés, megállapodás köthető, közbeszerzési eljárásuk indítható. 11

12 3. (1) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat kiadásait a 2. -ban foglaltakon túlmenően az alábbiak szerint finanszírozza: Az önkormányzati költségvetési szervek, valamint az önkormányzati feladatellátás vonatkozásában a működési kiadások az alábbiak szerint fizethetők ki: a) A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kifizetése a hatályos, a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény (Kttv), a 38/2001. (X.19.) önkormányzati rendelet a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről, a 3/1995 (II. 15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, a közalkalmazottak jogállásairól szóló évi XXXIII. törvény (Kjt), valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény hatálya alá tartozó dolgozók esetében január 1. napjától a soros átsorolásokkal és bérkompenzációval módosított összegű figyelemmel a minimálbér és a garantált bérminimum január 1-től érvényes összegére - személyi juttatások és ezek járulékai időarányos összegéig terjedhet, kivéve a fenti jogszabályok alapján történő jubileumi jutalom kifizetését, mely az esedékesség napján teljes összegben fizethető. Fizethető a munkába járás, a napidíjak, a költségtérítések, a megkötött megbízási szerződések kiadása (ideértve az esküvőkön közreműködők díjazását és a Sportiskola edzői díjait), a képviselői tiszteletdíjak átmeneti időszakra esedékes összege, a felmentési időre járó kifizetések összege, reprezentációs kiadások, fizetési előleg az időarányos személyi juttatás 5%-áig. A költségvetési szervek és a MÁK által számfejtett változó bérek a számfejtés időszakában teljesíthetők. Januárban fizetendők a Magyar Kultúra Napjához és az Eger ünnepi fényeihez kapcsolódó díjak. A színházi produkciókhoz kapcsolódó személyi jellegű kifizetések és járulékai is teljesíthetők az átmeneti időszakban. b) Dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatásai és az egyéb működési kiadások, finanszírozásának szabályai: - a költségvetési intézmények havonta a vásárolt élelmezés esetében az érvényes szerződésben szereplő fajlagos étkezési díjakat, a közüzemi díjakat kifizethetik, egyéb dologi kiadásoknál pedig a évi eredeti dologi előirányzat összegének 15%-áig vállalhatnak kötelezettséget. Az érintettek részére a Polgármesteri Hivatal biztosítja a szociális utalványokat. - Az önkormányzati feladatellátásnál a közüzemi díjakat a szolgáltatói számlákban szereplő összegben fizetheti ki a hivatal. A városüzemeltetéssel összefüggő kiadások esetében a szerződés szerinti ütemezésnek megfelelően történhetnek a kifizetések. Az egyéb dologi kiadások az átmeneti időszakban a évi eredeti költségvetés 15%-áig finanszírozhatók. A pályázatokhoz kapcsolódó dologi kiadások teljesítendők. A szociális ellátásoknál a jogerős határozatok alapján megállapított összegek fizethetők ki. 12

13 - Államháztartáson belüli támogatásként, átadott pénzeszközként a évi eredeti előirányzat időarányos részének 50%-a utalható, kivéve a külön közgyűlési döntéssel jóváhagyott támogatási összegeket. - A színházi produkciókkal kapcsolatos dologi kiadások teljesíthetők. c) Tagi kölcsön külön közgyűlési döntés alapján adható önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnak. d) Felújítási és beruházási kiadások esetében csak az áthúzódó kötelezettségvállalások előirányzatai teljesíthetők, kivéve az azonnali beavatkozást igénylő esetek előirányzatát, melyet az előző évi eredeti előirányzat időarányos szintjéig lehet felhasználni. A pályázatokkal összefüggő beruházások, felújítások kiadásait a fizetési határidő betartásával kell teljesíteni. e) Kifizethetők a színházi produkciókkal összefüggő beruházási kiadások az átmeneti gazdálkodás időszakában. f) A felhalmozási célra átadott pénzeszközök esetében a közgyűlési döntéseknek megfelelően vállalható kötelezettség. g) Tartalék előirányzatok esetében csak az áthúzódó kötelezettségvállalások előirányzatai, valamint a Polgármesteri céltartalék és az előző évek maradványának tartaléka az előző évi költségvetés időarányos összegéig kerülhet felhasználásra. A vis maior tartalékból történő felhasználás indokolt esetben a évi eredeti előirányzat szintjéig lehetséges. h) Az átmeneti gazdálkodás időszakában a Közgyűlés engedélyezi, hogy a Polgármester éven belüli lejáratú, forgatási célú értékpapírt vásárolhasson, illetve a szabad pénzeszközöket betétként elhelyezhesse. 4. (3) A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmeneti gazdálkodás időszakában a Magyarország évi költségvetéséről szóló törvénynek, a jogszabályoknak és az önkormányzat rendeleteinek megfelelően a szükséges intézkedéseket tegye meg. (4) Az átmeneti időszakban folytatott gazdálkodási tevékenység a évi költségvetés részét képezi, a beszedett bevételek és teljesített kiadások beépülnek a évi költségvetésbe. Záró rendelkezések 5. (1) A rendelet január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló rendelet hatályba lépéséig kell alkalmazni. (2) Ezen rendelet a évi költségvetési rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti. Dr Kovács Luca sk. jegyző Habis László sk. polgármester 13

14 2./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 35/2015. (X.30.) önkormányzati rendeletmódosítására Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Martonné Adler Ildikó Hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátja határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 35/2015.(X.30.) rendelet 42. (4) bekezdés 2. c) pontja alapján dönt az egri 2708/16 hrsz-ú ingatlan a M-Thr-Eger-18/2017. munkászámú vázrajz szerinti 21 m 2 térmértékű ingatlanrészének ingatlancsere útján történő közvetlen értékesítéséről a 2673 hrszú ingatlan tulajdonosai részére nettó Ft eladási ár ellenében, megegyezés hiányában a kisajátítási eljárás elindításáról. A közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges dokumentumok aláírására. Felelős: Habis László polgármester Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Bánhidy Péter Jogi Iroda vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Iroda vezetője Határidő: május 30. Szavazás: 16 igen, 1 tartózkodás szavazat mellett elfogadták a határozati javaslatot. 505/2017. (XII.21) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 35/2015.(X.30.) rendelet 42. (4) bekezdés 2. c) pontja alapján dönt az egri 2708/16 hrsz-ú ingatlan a M-Thr-Eger-18/2017. munkászámú vázrajz szerinti 21 m 2 térmértékű ingatlanrészének ingatlancsere útján történő közvetlen értékesítéséről a 2673 hrsz- 14

15 ú ingatlan tulajdonosai részére nettó Ft eladási ár ellenében, megegyezés hiányában a kisajátítási eljárás elindításáról. A közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges dokumentumok aláírására. Felelős: Habis László polgármester Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Dr. Bánhidy Péter Jogi Iroda vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Iroda vezetője Határidő: május 30. Martonné Adler Ildikó Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 35/2015. (X.30.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. (1) Az 35/2015. (X.30.) Vagyonrendelet 3. mellékletében szereplő, törzsvagyon részét képező egri belterületi 1551 hrsz-on nyilvántartott 591 m 2 térmértékű ingatlan 46 m 2 térmértékű területét a törzsvagyoni körből kivonja. Cím Helyrajzi szám Változás előtti terület Változás utáni terület Fügedy u. (közterület) m m 2 (2) Az 35/2015. (X.30.) Vagyonrendelet 3. mellékletében szereplő, törzsvagyon részét képező egri belterületi 2708/16 hrsz-on nyilvántartott 1889 m 2 térmértékű ingatlan 21 m 2 térmértékű területét a törzsvagyoni körből kivonja. Megnevezés Helyrajzi szám Változás előtti terület Változás utáni terület Szala-patak 2708/ m m 2 15

16 Záró rendelkezések: 2. (1) Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Szavazás: 16 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett elfogadták a rendelettervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2017 (XII.22) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 35/2015. (X.30.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. (1) Az 35/2015. (X.30.) Vagyonrendelet 3. mellékletében szereplő, törzsvagyon részét képező egri belterületi 1551 hrsz-on nyilvántartott 591 m 2 térmértékű ingatlan 46 m 2 térmértékű területét a törzsvagyoni körből kivonja. Cím Helyrajzi szám Változás előtti terület Változás utáni terület Fügedy u. (közterület) m m 2 (2) Az 35/2015. (X.30.) Vagyonrendelet 3. mellékletében szereplő, törzsvagyon részét képező egri belterületi 2708/16 hrsz-on nyilvántartott 1889 m 2 térmértékű ingatlan 21 m 2 térmértékű területét a törzsvagyoni körből kivonja. Megnevezés Helyrajzi szám Változás előtti terület Változás utáni terület Szala-patak 2708/ m m 2 16

17 Záró rendelkezések: 2. (2) Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Alpolgármester asszony visszaadja az ülés vezetését Polgármester úrnak. 3./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendelete módosításáról Előadó: Dr. Kovács Luca jegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Kovács Luca Az elektromobilitást elősegítő elektromos töltőpontok Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területén történő elhelyezése közterület-használatot valósít meg, amely eddig nem szerepelt a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló rendeletben. Az előző napon kiküldött anyaghoz képest nem Ft+Áfa, hanem Ft+Áfa parkolóhely/év töltőállomásonkénti díjra tesz javaslatot. Kéri a közgyűlést, hogy ezzel a módosítással fogadják el a rendeletet. Tóth István Tudomása szerint az elektromos töltőállomások létesítése a meglévő parkolóhelyeknek a megszűnésével jár. Információt szeretne arról, hogy ez milyen bevételkiesést okoz. 17

18 Habis László A Jedlik Ányos-programban 5 helyszínre tettek javaslatot, ahol pályázati pénzt nyertek, melyet 2,5 M forint önerővel kiegészítettek. Arra törekedtek, hogy olyan helyszíneket válasszanak, amelyek lehetőség szerint minél kevésbé csökkenti a fizetőparkolók számát. A kivitelező a Kórház Knézich Károly utca bejáratánál szeretné megvalósítani a létesítményt. Az Önkormányzat anyagi erővel nem járul hozzá, hiszen a létesítményt a kivitelező fogja üzemeltetni. Tájékoztatást kérnek EVAT Zrt.-től és írásban választ adnak Képviselő úrnak, hogy milyen átlagos kihasználtsággal működik a parkoló és 1 parkolóhelyre mennyi az éves átlagbevétel. Úgy véli, hogy a Knézich utca jó helyszín az elektromobilitás segítésére. Az elmúlt időszakban kerékpártárolót is létesítettek fizetőparkoló helyére. Igyekeznek minden közlekedési mód számára lehetőséget teremteni. Tóth István A Knézich Károly utca olyan terület, ahol nem bőséges a parkolóhelyek száma. A Zalár utcában valóban alakítottak ki kerékpártárolót a fizetőparkolók helyére. Elképzelhető, hogy a későbbiekben a töltőállomás üzemeltetése egy profitorientált vállalkozás lesz. Mivel az Önkormányzat nyújt lehetőséget, így meg kellene vizsgálni azt, hogy a városnak gazdasági szempontból ez mit jelent. Jegyző asszony Ft+Áfa-ra minimalizálta a költséget. Úgy gondolja, hogy a városnak nagyobb bevétele származna egy parkolóból. Bognár Ignác Képviselőtársával egyetért, ő is kevésnek tarja a bruttó Ft-os összeget. Dr. Kovács Luca Megérti a képviselő urak felvetéseit, azonban a rendelet tarifáin a későbbiekben lehet módosítani. Ez egy új helyzet, így le kell szűrni a tapasztalatokat. Elképzelhetőnek tartja, hogy a későbbiekben módosító indítvány lesz a testület előtt az árra vonatkozóan. Habis László Több hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. 18

19 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V. 23.) rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el: Módosuló rendelkezések 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V. 23.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5. (1) bekezdése e) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: e) árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezése és üzemeltetése; 2. Rendelet II. fejezet 3. pontjának a címe az alábbiak szerint módosul: 3. Az árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezésére és üzemeltetésére vonatkozó rendelkezések. 3. A Rendelet 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Eger településképi védelméről szóló 82/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelete szerint megállapított I. területen elhelyezésre kerülő árusító- vagy bankautomatára, valamint elektromos töltőpontra vonatkozóan a közterület használati megállapodás, a rendelet szerint lefolytatott településképi eljárás alapján köthető meg. 4. A Rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendeletmódosítás 1. melléklete lép. 19

20 Záró rendelkezések 5. (1) Ez a rendelet január 01. napján lép hatályba. (2) Ez a rendelet a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László s.k. Polgármester Dr. Kovács Luca s.k. Jegyző 2. melléklet a 22/2014. (V. 23.) önkormányzati rendelethez Közterület-használati díjak Használat megnevezése I. körzet II. körzet III. körzet IV. körzet Épített vagy mobil szerkezetű pavilon elhelyezése ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Közterületi árusító ÁFA ÁFA ÁFA hely létesítése ÁFA Alkalmi árusítás ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Üzlet előtti ÁFA ÁFA ÁFA kitelepülés ÁFA Mozgó bolt a III.-as és IV-es körzetben egységesen üzemeltetése a IIIas és IV-es ÁFA körzetben ÁFA Kiállítás, vásár ÁFA ÁFA megvalósítása ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó Ft/jármű/év Ft/jármű/hó Ft/m 2 /nap Árusító- és bank automata elhelyezése Elektromos töltőpont elhelyezése ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Áfa* Ft/parkolóhely /év 20

21 Gazdasági célú hulladékgyűjtő edényzet elhelyezése Építőanyag tárolás, építési konténer és állványzat elhelyezése, építési felvonulási terület Díjfizető övezeten kívüli gépjármű várakozóhely bérlete Közúti személyszállítást végző, taxiállomás állomáshelyének használata Üzemképtelen járművek közterületen történő, 10 napot meghaladó tárolása 3500 kg megengedett legnagyobb együttes össztömeget meg nem haladó járművek tárolása. Városnéző lassú jármű használata és állomáshelyének igénybevétele Hangosreklám megvalósítása Szórólaposztás megvalósítása Cég- vagy termékbemutató, promóciós tevékenység megvalósítása Közterületbe nyúló üzlethomlokzat (portál) vagy kirakatszekrény ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA (személygépkocsi) ÁFA (autóbusz) ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hét Ft/jármű/év Ft/jármű/év ÁFA Ft/jármű/év ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Legfeljebb 10 fő befogadására alkalmas jármű esetén: ,- + ÁFA Több, mint 10 fő befogadására alkalmas jármű esetén: ,- Ft + ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/jármű/hó Ft/jármű/hó Ft/jármű/hó Ft/eszköz/nap Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó 21

22 Üzleti célú fénykép és reklámfotó készítése Non-Profit rendezvény Profit orientált rendezvény Reklám célú rendezvény Tűzijáték megvalósítása Mutatványos, bűvész és cirkuszi tevékenység megvalósítása Szolgáltató tevékenység végzése Eszköztárolás Vendéglátó-ipari előkert április 1. október 30. közötti időszakban Vendéglátó-ipari előkert november 1. március 31. közötti időszakban Nyomvonalas közműépítéssel kapcsolatos felszíni műtárgyak létesítése Postai levélszekrények és tároló ládák elhelyezése Távbeszélő fülke és fülke nélküli távbeszélő készülék elhelyezése Utcai zenélés ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap Egységesen ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA (előadóművész, bűvész) ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /alk. Ft/m 2 /év Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hét Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó ÁFA ÁFA ÁFA Ft/fő/hónap 22

23 Képzőművészeti tevékenység megvalósítása Közterület közösségi kert létrehozásával történő mezőgazdasági célú hasznosítása Közterület - haszonnövények ültetésével történő mezőgazdasági célú hasznosítása Közterület telekkiegészítésként történő hasznosítása Egyéb közterület használat ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/fő/hónap ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hónap A használati díjat a Közgyűlés által elfogadott mezőgazdasági célú ingatlanhasznosításra vonatkozó használati díjakat megállapító határozat tartalmazza A használati díjat a Közgyűlés által elfogadott mezőgazdasági célú ingatlanhasznosításra vonatkozó használati díjakat megállapító határozat tartalmazza A használati díjat a Városgazdálkodási Bizottság a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság tájékoztatása mellet használati díjra vonatkozó értékbecslés alapján állapítja meg. Az ÁFA a mindenkor érvényes ÁFA törvény alapján kerül megállapításra. Jelen mellékletben meghatározott díjak a rendelet 5. (1) bekezdés v) pontjában meghatározott filmforgatási célú közterület használat esetében nem alkalmazhatók, ezen díjak a mozgóképről szóló évi II. törvény 3. mellékletében, központilag kerültek meghatározásra. *Elektromos töltőpont elhelyezése és üzemeltetése esetén az üzemeltetőt attól az időponttól terheli fizetési kötelezettség, amikortól az elektromos töltőpontról történő szolgáltatás-nyújtás is fizetős szolgáltatás lesz. Szavazás: 15 igen szavazat, 1 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadták a rendelettervezetet. 23

24 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2017 (XII.22) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V. 23.) rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el: Módosuló rendelkezések 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V. 23.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5. (1) bekezdése e) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: e) árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezése és üzemeltetése; 2. Rendelet II. fejezet 3. pontjának a címe az alábbiak szerint módosul: 3. Az árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezésére és üzemeltetésére vonatkozó rendelkezések. 3. A Rendelet 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Eger településképi védelméről szóló 82/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelete szerint megállapított I. területen elhelyezésre kerülő árusító- vagy bankautomatára, valamint elektromos töltőpontra vonatkozóan a közterület használati megállapodás, a rendelet szerint lefolytatott településképi eljárás alapján köthető meg. 24

25 4. A Rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendeletmódosítás 1. melléklete lép. Záró rendelkezések 5. (1) Ez a rendelet január 01. napján lép hatályba. (2) Ez a rendelet a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László s.k. Polgármester Dr. Kovács Luca s.k. Jegyző 25

26 2. melléklet a 22/2014. (V. 23.) önkormányzati rendelethez Közterület-használati díjak Használat megnevezése I. körzet II. körzet III. körzet IV. körzet Épített vagy mobil szerkezetű pavilon elhelyezése ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Közterületi árusító ÁFA ÁFA ÁFA hely létesítése ÁFA Alkalmi árusítás ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Üzlet előtti ÁFA ÁFA ÁFA kitelepülés ÁFA Mozgó bolt a III.-as és IV-es körzetben egységesen üzemeltetése a IIIas és IV-es ÁFA körzetben ÁFA Kiállítás, vásár ÁFA ÁFA megvalósítása ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó Ft/jármű/év Ft/jármű/hó Ft/m 2 /nap Árusító- és bank automata elhelyezése Elektromos töltőpont elhelyezése Gazdasági célú hulladékgyűjtő edényzet elhelyezése Építőanyag tárolás, építési konténer és állványzat elhelyezése, építési felvonulási terület Díjfizető övezeten kívüli gépjármű várakozóhely bérlete Közúti személyszállítást végző, taxiállomás állomáshelyének használata ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Áfa* Ft/parkolóhely /év ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA (személygépkocsi) ÁFA (autóbusz) ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hét Ft/jármű/év Ft/jármű/év ÁFA Ft/jármű/év 26

27 Üzemképtelen járművek közterületen történő, 10 napot meghaladó tárolása 3500 kg megengedett legnagyobb együttes össztömeget meg nem haladó járművek tárolása. Városnéző lassú jármű használata és állomáshelyének igénybevétele Hangosreklám megvalósítása Szórólaposztás megvalósítása Cég- vagy termékbemutató, promóciós tevékenység megvalósítása Közterületbe nyúló üzlethomlokzat (portál) vagy kirakatszekrény Üzleti célú fénykép és reklámfotó készítése Non-Profit rendezvény Profit orientált rendezvény Reklám célú rendezvény Tűzijáték megvalósítása Mutatványos, bűvész és cirkuszi tevékenység megvalósítása Szolgáltató tevékenység végzése Eszköztárolás ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Legfeljebb 10 fő befogadására alkalmas jármű esetén: ,- + ÁFA Több, mint 10 fő befogadására alkalmas jármű esetén: ,- Ft + ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/jármű/hó Ft/jármű/hó Ft/jármű/hó Ft/eszköz/nap Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap ÁFA Ft/m 2 /nap Egységesen ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA (előadóművész, bűvész) ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /alk. Ft/m 2 /év Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /nap Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hét 27

28 Vendéglátó-ipari előkert április 1. október 30. közötti időszakban Vendéglátó-ipari előkert november 1. március 31. közötti időszakban Nyomvonalas közműépítéssel kapcsolatos felszíni műtárgyak létesítése Postai levélszekrények és tároló ládák elhelyezése Távbeszélő fülke és fülke nélküli távbeszélő készülék elhelyezése Utcai zenélés ÁFA Képzőművészeti tevékenység ÁFA megvalósítása Közterület közösségi kert létrehozásával történő mezőgazdasági célú hasznosítása Közterület - haszonnövények ültetésével történő mezőgazdasági célú hasznosítása Közterület telekkiegészítésként történő hasznosítása ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó Ft/m 2 /hó ÁFA ÁFA ÁFA Ft/fő/hónap ÁFA ÁFA ÁFA Ft/fő/hónap ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA Ft/m 2 /hónap A használati díjat a Közgyűlés által elfogadott mezőgazdasági célú ingatlanhasznosításra vonatkozó használati díjakat megállapító határozat tartalmazza A használati díjat a Közgyűlés által elfogadott mezőgazdasági célú ingatlanhasznosításra vonatkozó használati díjakat megállapító határozat tartalmazza 28

Módosuló rendelkezések. e) árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezése és üzemeltetése;

Módosuló rendelkezések. e) árusító- és bankautomata, valamint elektromos töltőpont elhelyezése és üzemeltetése; Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2017 (XII.22) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V. 23.) rendelet módosításáról Eger Megyei

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2017. január 26. 1. szám H A T Á R O Z A T O K 1/2017. (I. 26.) közgyűlési hat. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtandó csekély

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város Önkormányzata 2018. évi költségvetésének elfogadásáig végrehajtandó átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 156/2015 Tárgy: Javaslat Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2016. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására; határozat 2016. évi likvidhitel igénybevételéről

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 14-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 14-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátészalka Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea 740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! HATÁROZATI JAVASLAT

Tisztelt Bizottság! HATÁROZATI JAVASLAT Tisztelt Bizottság! A helyi önkormányzatok költségvetésének elkészítésével kapcsolatos eljárás rendjét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény szabályozza. A törvény 25. szerint, ha a költségvetési

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. 2966-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Jékli Sándor

Részletesebben

a évi költségvetésről

a évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a 2015. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-231/2017. Megtárgyalás

Részletesebben

Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.

Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1. Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Ludányhalászi községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének elfogadásáig végrehajtandó átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet elfogadására

Részletesebben

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Hatályos 2017.02.14-től Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bögöt község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 65899/2014. Átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Törvényességi véleményezésre bemutatva: december 12.

polgármester Iktatószám: 65899/2014. Átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Törvényességi véleményezésre bemutatva: december 12. Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 65899/2014. Tárgy: Átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet Készítette: Közgazdasági Iroda Véleményezésre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.31.-én megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

a közterületek használatáról

a közterületek használatáról 1 Tabdi Község Képviselőtestülete 5/1998. (III. 25.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről

Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről Cegléd Város Önkormányzata 5/2017. (II. 16.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.(II.15.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata évi költségvetéséről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.(II.15.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata évi költségvetéséről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.(II.15.) R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 19/2013.(VII.30.),

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-11-2/2014. Sorszám: 4. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Vas Megyei Önkormányzat évi költségvetési előirányzatainak 2. számú módosítására

ELŐTERJESZTÉS Vas Megyei Önkormányzat évi költségvetési előirányzatainak 2. számú módosítására VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Vas Megyei Önkormányzat 2018. évi költségvetési előirányzatainak 2. számú módosítására A Közgyűlés 2018. február 9-i ülésén fogadta el a Vas Megyei Önkormányzat

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános szabályok

A rendelet hatálya. Általános szabályok Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000.(XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Kaskantyú Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről 1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetésről Mány Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikke

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás 740-15/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. szeptember 25.-én a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 18-i ülésére Ikt.szám: 5190-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2018. (XII. 21.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2018. (XII. 21.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról 1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2018. (XII. 21.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől

Tata Város Polgármesterétől Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Szám: I/ 10- /2015. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az Alaptörvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 05-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 05-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 186/3/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 05-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (II.14.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 28-án de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról 1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról SOMOGY MEGYE JEGYZŐJE SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Ügyiratszám: SMÖ/319-2/215. ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 215. évi költségvetési rendeletének módosításáról Az államháztartásról szóló 211. évi CXCV.

Részletesebben

Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el. 1. A zárszámadás főösszegei

Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el. 1. A zárszámadás főösszegei MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadásáról Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség 2011. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. OKTÓBER 25-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2018. (X. 25.) NKt határozat 53/2018. (X. 25.) NKt határozat Biharkeresztesi

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 20/2015.(VIII.17.) önkormányzati

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:

Részletesebben

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 23. számú napirend J A V A S L A T EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2006. II. negyedévi feladattervére A Tisztségviselők

Részletesebben

A ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA

A ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Dr. Szájbely Ernő PVB

Részletesebben

Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/ Fax: 46/

Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/ Fax: 46/ Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/390-120 Fax: 46/390-305 Jegyzőkönyv Készült Bükkszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről

Részletesebben

Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Csévharaszt Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület március 30-án 8:30 órakor megtartott rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület március 30-án 8:30 órakor megtartott rendes üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2015. március 30-án 8:30 órakor megtartott rendes üléséről. Jelen voltak: Mlinkó István

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2018. (X. 25.) számú TKt határozat 53/2018. (X. 25.) számú TKt határozat 54/2018.

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /... (...) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés f) pontjában

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelet Ártánd Község Önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014.(II.24.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata évi költségvetéséről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014.(II.24.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata évi költségvetéséről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014.(II.24.) R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 9/2014.(VIII.14.),

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. 2014. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. 2014. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1 /2014.(II.4.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az Önkormányzat 2014. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 116/4/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. június 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2012. december 13. Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat

Abony Városi Önkormányzat Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon: (53) 360-049 Fax: (53) 360-049 Az előterjesztés készítésében közreműködik: Hatósági és Építésügyi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete 6. melléklet Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéhez Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata 4. Napirend közterület használati díj felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2013.(II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól Nyergesújfalu

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól Nyergesújfalu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i ülésére Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-049 : (53) 360-049 Előterjesztés előkészítésében közreműködött: Hatósági és Építésügyi Osztály Településfejlesztési Osztály Az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére 3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 28-I

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 28-I ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. ÁPRILIS 28-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek 4/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 5/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

2. Az R 5. -a helyébe a következők lépnek:

2. Az R 5. -a helyébe a következők lépnek: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.11.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

3. számú JEGYZŐKÖNYV

3. számú JEGYZŐKÖNYV 3. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04. napján 17 óra 35 perces kezdettel, Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 2014. augusztus 28-án (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Kondor Géza társulás

Részletesebben

9/2018. (II. 23.) önkormányzati rendelet

9/2018. (II. 23.) önkormányzati rendelet 9/2018. (II. 23.) önkormányzati rendelet Időpont: 2018-02-24 A szöveg időállapota: 2018.X.20. Időállapot váltás: 2018.II.24. 2018.X.19. 2018.X.20. - 9/2018. (II. 23.) önkormányzati rendelet Győr Megyei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 27-i nyílt ülésére 2. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. 2/2018. (III.15.) Önkormányzati Rendelet Mártély Község Önkormányzatának költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás szabályairól szóló 1/2017. (II.08.) ÖR rendelet (továbbiakban:

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE. az Önkormányzat évi költségvetéséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről (Egységes szerkezetben a 7/2016.(V.24.), a 11/2016.VIII.01.), a 24/2016.(XI.29.)

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2 Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.3.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő -testület 2012. december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő -testület 2012. december havi ülésére SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, Fő tér 1. : 84/504-100 Fax: 84/504-103 ------------------------------------------------------------------------- Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő

Részletesebben