Egy fedél alatt. Regény

Átírás

1 THURY ZSUZSA Egy fedél alatt Regény 2011

2 1 Pálfi Vincéné, az alagsor magányos la kója, ágya szélén ült. Odakünn kora alkonyat, itt a szobában szinte éjszakai sötétség, a betéglázott ablak résein átszűrődő fény csupán arra elegendő, hogy rávilágítson a sok kárra, hiányosságra. Ki gondolná, hogy három hónap előtt ez még szép kis szoba-konyhás lakás volt, kamrával, mellékhelyiséggel, meleg tűzhellyel és villany fénnyel. Most ablak nélküli, hideg odú! Valamikor elégedetten gondolta az ember, hogy bár az alagsorban, de utcai lakása van, most sötét pincében didereg tétlenül és reménytele nül. A nappal eltelik valahogy, a konyhaablak téglahalmazából kihúzott egy fél darabkát a tömbparancsnok, ha észrevenné, ezért is lármát csapna! a félhomályban mégis jobban tud mozogni. Reggel lesétál a Krisztina téri iskolába, onnan két kanna vizet hoz fel a hegyre. Most kényelmes séta, telik vele az idő, amíg az ember a vízcsap körül ácso rog, híreket hall, útközben meg elbámészkodik, hogy mi lett a szép hegyi utcából, egy-egy villa egyszerűen legurult a hegyoldalon, és ha hűvös, szeles is a március, a tavaszt érzi már az ember de vagy három hét előtt még szörnyű megpróbáltatás volt a vízhordás bombazáporban, holttestek és romok között. Felhozza a vizet, azután kimegy a romok közé hulladék fát gyűjteni, baltával felaprítja, és begyújt a kis vaskályhába. Vi zet melegít mosakodáshoz, főz valamit, ha éppen akad hozzávaló az 7

3 egyik cseléd lány, akivel nyolc hétig együtt volt az óvó helyen, az hordja neki a krumplit, egy-egy kanál zsírt, kis bögre lisztet, kenyeret: isten a megmondhatója, hol szerzi, de nem is kell firtatni, azután rakosgat a fiókban január 14-én kapta a ház az első bombát. A légnyomás elvitte az alagsori la kás két ablakát. Nagy kár volt az is, de Pálfi Vincéné nem panaszkodhatott, hiszen a házban a három nagy lakás már ettől az első bombától tönkrement. Tizenhatodikán a második bomba, a nagy szekrény egyszerűen elnyúlt a földön, mintha valamely óriás ökle lesújtotta volna. Azután már nem tartotta számon az ember, mert naponta bomba, gránátbelövés, a nagy falitükör apró szilánkokra tört, szoba és konyha között a felső fal vagy méternyi szélességben kizuhant, a padlón nap-nap után vastagon állt a törmelék, míg végül csupán a puszta vörös tégla maradt. Ilyenkor estefelé, tétlen és magányos órákban mintha minden sarokból gonosz li dércek kúsznának elő, körülveszik a fiatal Pálfi Vincénét, és kajánul fülébe duruzsolják a sok kárt, az elmúlt hónapok félelmeit ég nélkülözéseit, s a jelen reménytelenségét és kétségeit. Itt ül egyedül, mikor férje van és testvére odaát Pesten megvannak-e, élnek-e? Ül az ágy szélén, s míg számba veszi újra és újra az őt ért károkat, egyre kér dések zaklatják. Vincét, a férjét, negyvenháromban kivitték a harctérre, azóta semmi hír felőle. A nővére, Lujza, odaát Pesten élte át az ostromot. Felszabadulás óta több mint három hét telt el, de Lujza nem jelentkezik, Pedig akad már egy-egy vállalkozóbb szel lemű ember, aki átkel a Dunán, ő is megkí sérelte immár kétszer. Nagy elhatározással indult neki az útnak, elbúcsúzott itt a házban a házfelügyelőnétől meg a jólelkű cselédlánytól, aki hetek óta a lelket tartja benne, de mindkét alkalommal csupán a Horvát-kert felső csücskéig jutott. Ott az a térdig érő sár, romhalmaz, lótetemek, járha tatlannak tűnő út! Visszafordult, leült ide az ágy szélére, és sírt. Mit is tehet egyebet, ha szétnéz a hajdan szép kis lakásban, ha arra gondol, mennyi számítgatás, meggondolás után vásárolták Vincével a falitükröt, és egyáltalán, hogy merre van Vince, él-e oda át Pesten a nővére és 8

4 Az asszony nyöszörgött, kezét riadtan szá ja elé kapta, felugrott. Közeledik az éjszaka minden rémségével, amikor a percek ólomlábon cammognak előre, ő ül az ágyon, és a sötét téglahalmazra mered, ahol a titokban kiemelt fél tégla üregét sejti és mintha soha nem akarna megvirradni! Hát ezt igazán nem lehet kitartani, inkább az udvaron tölti az éjszakát, mint ebben a siralomházban, jaj istenem, segíts meg már! Vállára terítette télikabátját, elhúzta a betámasztott konyhaajtót akkor esett ki helyéből, amikor beomlott a szoba és konyha között a fal, és kiment az udvarra. A sáros hólében üvegtörmelék, faforgács, elhajigált konzervdobozok. Az emeleti üres, fekete ablakszemek között élesen süvít a február végi szél, a leszakadt esőcsatorna minden erősebb szélrohamra dühödten csa pódik a ház falának. A sarokban, a fal men tén két nádszék áll, a két első emeleti lakás ban lakó öregasszonynak állították ide. Mióta megszűnt a bombázás, itt üldögélnek bágyadt déli napsütésben a Borsody Ernő főtanácsos édesanyja, meg az ezredes úr mamája, aki Erdélyből menekült ide a fiá hoz. Pokrócba bugyolálva halkan duruzsol nak, bólogatnak, csipkedik egymást ilyen formán: Tudod, kedves, ha bennjártam Kolozs várott, mindig Felszeghyéknél szálltam meg. Az asszony anyai ágon unokatestvérem, Zeyk lány és igen művelt, nagy tudású asszony, talán hallottad hírét. A mi családunk is erdélyi, hogyne hal lottam volna szokta felelni kissé méltat lankodva az öreg Borsodyné. Meglehet, kedves, hogy hallottad, de tudod, a Zeykék afféle maguknak élő embe rek, hiába no, az erdélyi mágnás már ilyen. Tudom én, hogy milyen az erdélyi mágnás Így ment ez heteken át az óvóhelyen is. A Zeykek, a Bánffyak, Bethlenek, szegről-végről atyámfia ez is meg az is, az öreg Borsodyné meg pukkadt Pálfi Vincéné ült az egyik nádszéken, nyakán szorosra fogta a vedlett macskaprémet, és fülében egyhangúan duruzsolt a két öregasszony hang. Vele szemközt volt a 9

5 házfelügyelői lakás világos konyhaajtaja, mögötte fürgén jött-ment egy terebélyes asszonyalak. Kele men Lajos, a házfelügyelő, elment egy de cemberi napon munkahelyére, az Elektro moshoz, azután nem jött többé vissza. A fele sége mégis jókat nevet odabenn, olyan a kacagása, mintha gyöngyöt pergetnének, vi dáman perlekedik a lakójával, Fekete úrral vacsorát készít, bizonyára valami finom dolgot Erre az elképzelésre Pálfi Vincéné enyhe nyomást érzett a gyomra tájékán, s mintha mély üreg volna a szeme helyén. A kövér, hangos beszédű és fürge mozgású Ke lemen Jolán karácsony tájt három férfit és egy sápadt fiatal nőt szállásolt be magához. Míg férje távol van, sok neki a szoba-kony ha, meg azután fél is egyedül, még eltalálja egy bomba így magyarázta a dolgot a kí váncsi lakóknak, akik ott szimatoltak a házmesterlakás körül. Pálfi Vincéné azután gyakran hallotta a fenyegető suttogást, hogy a házmesterlakásban zsidók bujkálnak, de végül se lett baj, hiszen a lakók akkoriban már az orrukat se merték kidugni az óvó helyről. Amint az első szovjet katona bejött az udvarra fiatal gyerek volt, tizenhét évesnél nem lehetett több, hallgatott és mo solygott, s minden elébe nyújtott tenyérre cigarettát tett a kövér Kelemen Jolán la kói előjöttek a házmesterlakásból, és isme retlen helyre távoztak. Csupán egyikük ma radt, a szakállas Fekete úr, azzal nevetgél, tereferél most odabenn Kelemen Jolán. A lakók persze azt beszélik, hogy együtt él a Fekete úrral, de ki hinne el ilyen csúfságot, mikor a férje odavan, és azt sem tudja, él-e, hal-e? Szép, komoly, csendes ember a Kele men Lajos, ennek a kétemeletes, hajdan oly pompás budai bérvillának házmestere, nagy kár lenne érte. De hál csak nem érte baj őket, a házfelügyelőt meg az ő férjét, Vin cét? Meglehet, most hangosabban nyöszörgött a fiatal Pálfiné ott a nádszéken, mert nyílt a szemközti konyhaajtó, és rengeteg fekete ár nyék jelent meg a küszöbön. Ki nyafog ott? Az asszony azt motyogta zavarodottan: Én vagyok Pálfiné? Mit gubbaszt ott a sötétben, Mariska? 10

6 Odabenn nálam is sötét van, egyre megy. Nincs mécsese? Nincs. A Fekete majd csinál, jöjjön be. A tűz mellett érezte, hogy átfázott, az ételgőz meg szinte fájdalmassá fokozta éh ségérzetét. Kelemen Jolán nagy piros kanállal merített a fazékból, Fekete úr elé tette a tányért első a férfi! mondta és kaca gott, azután következett a vendég, Pálfi Mari. Leveses tányérban gőzölgött előtte az étel. Káposztafőzelék egy kis füstölt olda lassal mondta Jolán. Szárított káposzta, nekem ne mondja, hogy nem szereti! De, köszöni, szereti a szárított káposztafőzeléket. Csak ne kezdjen sírni, utálatos ez a szakadatlan könnyáradat, hiszen manapság másnak sem könnyebb az élete. Lám, Jolán keményen viseli sorsát, mily serényen tevékenykedik. Fekete úr is beszédesebbnek bizonyult, mint más alkalmakkor. Talán csak a bozontos szakáll tette a mogorva kül sőt. Mari mindeddig kissé félt tőle, most íme élénk, sőt gyerekesen vidám, egészen fiatal férfi. Szaporán beszélt, tréfálkozott, a kövér asszonynak meg mindenre volt va lami találó válasza. Mari már nem is igen tudta követni a sebesen pergő párbeszédet, hát csak mosolygott, bólogatott, és kissé res tellte magát tudatlansága miatt. Egészen ki csire húzta össze magát a tűz közelségében, sóhajtott, inkább csak befelé, de a kövér Jolán figyelmét semmi nem kerülte el. Micsoda kis incifinci asszony maga mondta, és jókorát csapott Mari vállára. Jól elkényeztette a férje, mi? Hát Hát én is azt mondom. Az ilyenek az tán pityeregnek a bolhacsípéstől, meg, ha egyszer elfogy a kenyér. Ő, az éhezésért nem, ne higgye. Isme rem én azt. Ne mondja! Kelemenné csúfondáro san kacagott, fehér tokája alá-fel hullám zott, majd fürgén felpattant, kékmázas csi nos kannába vizet öntött, a tűhelyre tette, három bögrét emelt le a polcról, kanalakat, cukrot készített a viaszosvászonnal betakart 11

7 asztalra. Roppant testével sürgött-forgott, mint a gumilabda, csapkodta az edényt. Egy kis tea jót tesz, az emésztésnek. Hány éves is maga? Huszonnegyedikben No, nem éppen öreg. Aztán hol éhezett maga, Mariska, és mi vette el az étvágyát? A csúfolódó hang nem volt bántó, jólesett üldögélni a Kelemenek konyhájában. Hát nemigen érdekes, amit elmondhat magáról, meg nem is tudja olyan folyékonyan előadni, mint Fekete úr de már beszélt. Mikor megérkeztem Pécelről, késő este volt, nem jártam még Pesten, hát so kára találtam rá a nővéremre. Ő sírt, nagyon megijedt, és vádolta magát, hogy ő nem tudott semmiről, miért nem írtam. Akkor nála voltam vagy két évig, jól ment dolgom Miért jött fel Pécelről, miért sírt a nővére, de összevissza mondja, Mariska! A háziasszony kiöntötte a teát és visszaereszkedett a helyére. Mari két kezét a bögrén melengette, és lassan kialakult a gyermekkor, Pécelen. Előbb akadozóan, megszakítás sokkal, Mari nem szokta meg, hogy idege neknek beszéljen, de ott volt a szakállas Fekete úr, aki minduntalan a helyes vá gányba terelte cikcakkos útján. Mari ott kezdte, hogy Pécelen az apjának, Berec Mihálynak kis gazdasága volt Fekete úr máris félbeszakította: Mekkora gazdaság? Hát néhány hold. Hány hold? Gondolkozni kell: anyai nagyapjának két hold kertje volt, ketten örökölték, mama és a fivére, hát az egy hold. Ezen a darabka földön kertészkedtek. Nehezen éltek a szü lők, hét gyerek volt, mama mondta is oly kor: büdös kölykök, de sokat vesződöm veletek! Amit a hold földön termeltek, eladták a piacon Mit termeltek? Salátát, borsót, babot, zöldpaprikát, káposztát, egy-egy fej, mint a kocsikerék. A zöldpaprika-sorok között árkot húztak, két 12

8 óra hosszat is folyatták rá a vizet, akkorák teremtek, mint egy mint Egy hold kert nem tart el egy családot állapította meg Fekete úr. Nem hát. Amíg csupán annyijuk volt, nem is ettek ők egyebet, mint ami vissza maradt a piacról, télen meg krumplit vízben, szárazbabot. Hatéves korában volt elő ször cipő a lábán, iskolába menet, mama el átkozta még a tanítót is, mikor megvásárol ta. Később, osztozkodás folytán az apa ka pott két hold szántót, kettőt meg bérbe vett egyik fivérétől, így került össze újabb négy hold. Búza, kukorica, krumpli termett rajta. Hát még? Egyéb semmi. Igaz, az apa egy időben ár pát is vetett, hatsorosat, abban bízott. Ami kor megérett a szem, a kalász nehéz volt, és letört a száráról, hát az nagy kár volt. Később lovat tartottak, szekér is volt, könnyebben éltek, már ami az anyagiakat illeti, kü lönben szakadatlan munkában telt a napjuk, ő, Mari, kilenc-tízéves korában, amint haj nalodott, indult a péceli piacra, zöldségfélé vel, őrizte a libákat, salátát vágott, csalánt szedett nekik, amellett iskolába járt, meg tanulta az írás-olvasást, egyszeregyet. Egyre kevesebben voltak otthon. Elsőnek a leg idősebb, Lujza ment fel Pestre. Gyárban dolgozott egészen férjhezmeneteléig, utá na Milyen gyárban? Angyalföldre járt, a Rudolf-gyárba. Mi készült itt? Nem is tudom mindenféle igen, Rudolf-féle csipkeés paszománygyár, így volt a kapu fölé írva. Tiszta munka volt, Lujza szerette. Kis, fogantyús gépnél dolgo zott. Kimérte a csipkét, zsinórt, szegőszala got tíz- meg huszonöt méteres darabokra, megforgatta a gépet, és szép, mintás végeket csavart, tizenkettes sorokba rakta, a dobozba már másik lány rendezte a végeket. Reggel hatra járt, délután öt óráig tartott a munka. Röviddel utána a két fiú is elment, Pesten megházasodtak, többé nem adtak hírt m ag u k ról. 13