Rovatvezető: Király Pál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Rovatvezető: Király Pál"

Átírás

1 E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál A gépesítési szakosztály ülésén MAROSVÖLGYI BÉLA előadása alapján megvitatták a Nyárfaexporttal kapcsolatos gépi kérgezés helyzete és a fejlesztés lehetőségei" című témát. Az élénk vitában felszólalt FEKETE ISTVÁN, MURÁNYI JÁ NOS, CZÁGÁSCH JÓZSÍEF, PETRI ATTILA, SZABÓ BÉLA, DR. BALOGH FE RENC, DR. SZEPESI LÁSZLÓ, PAPP ISTVÁN, HORVÁTH IMRE. A vitát DR. KÁLDY JÓZSEF vezette. A nyár papírfa kérgezésének fejlesztése érdekében történt szakosztály-állásfoglalást az egyesület elnöksége megvitatja és ajánlásait a felsőbb hivatali szervek részére megküldi. * A közjóléti szakosztály a kaposvári helyi csoporttal kihelyezett ülést tartott.. A kétnapos program során a résztvevők megismerkedtek a megye erdészeti, gazdasági és kulturális helyzetével. DR. SZIGETVÁRI GYÖRGY, a Somogy Megyei Tervezőiroda igazgatója előadásban rámutatott a művi környezet és a benne élő ember szerves kapcsolatára, felidézve egy-egy tájhoz, településhez fűződő emberi kapcsolatokat, költőink, íróink somogyi munkásságára történő utalással. Megtekintették a Somogy megyei múzeumot, ellátogattak a tokaji parkerdőbe és tanulmányozták annak felszereltségét, berendezését. A továbbiakban LETTERV SÁNDOR vízépítési tervezőmérnök előadását hallgatták meg, aki a desedai víztározó terveit és a kiterjedt vízfelület közjóléti hasznosításának lehetőségeit ismertette. Előadást hallottak SZIK LAI IVÁN főiskolai docenstől, a lovasiskola vezetőjétől az ádai lovassport lehetőségeiről. A második napon FODOR IMRE igazgatóhelyettes ismertette a zselici tájvédelmi körzet közjóléti gazdálkodásának eredményeit és a jövőre vonatkozó terveket. Ezt követően meglátogatták a nagyatádi parkerdőt, ahol ANDRÁS JÓZSEF lábodi erdészetvezető ismertette a parkerdő kialakításának történetét és azt a széles társadalmi összefogást, amely révén ez az objektum megvalósulhatott. A következő állomás a természetvédelmi területté nyilvánított, barcsi ősborókás volt, ahol HORVÁTH FERENC, a kaposvári állami erdőrendezőség természetvédelmi felügyelője ismertette a terület sajátos növényvilágát, társulási viszonyait és a munkát, amely a terület ki alakítását megelőzte. A programot MÉSZÖLY GYÖZÖ szakosztályvezető összefoglalója fejezte be, nagy elismeréssel szólva a megye közjóléti helyzetéről, az elért eredményekről és a területen dolgozók odaadó, lelkiismeretes munkájáról. Az erdőművelési szakosztály a. balassagyarmati helyi csoport együttes szervezésében Salgótarjánban erdőművelési tanácskozást tartott Csereseink helyzete és a csergazdálkodás jövőbeni feladatai" témakörben. TÓTH ÁGOSTONnak, az Ipolyvidéki EFAG igazgatóhelyettesének megnyitója után, HORVÁTH MIKLÓS erdőművelési osztályvezető tartotta meg A csergazdálkodás erdőművelési vonatkozásai, jelenlegi helyzete és jövőbeni feladatai" című előadását, amelyben általános földrajzi, talajtani, vízgazdálkodási ismertetést adott a Cserhátról és a Börzsönyről. DR. IGMÁNDY ZOL TÁN egyetemi tanár A cser erdővédelmi kérdései" című előadása során diaképeken mutatta be az egészséges, az életveszélyes", a fagyrepedéses, a gomba- és rovarkárosított cserrönköket, -törzseket. MURÁNYI JÁNOS, a FAGOK osztályvezetője A csergazdálkodási irányelvek" című előadásában előbb az országos fatömegadatokat, kitermelési programokat, erdőfelújítási eredményeket, majd a cserháti viszonyokat ismertette. A második napon TÓTH JÖZSEF erdészetvezető színvonalas tájékoztatása mellett betekintést nyertek a résztvevők abba a munkába, amit a salgótarjáni erdészet már másfél évtized óta a csergazdálkodási elvek megvalósítása érdekében tesz.

2 Külföldi kapcsolatok. A stájer erdészeti egyesület közgyűlésén és az azzal egybekötött tanulmányúton egyesületünket DR. MADAS ANDRÁS, KIRÁLY PÁL, DR. RADÖ GÁBOR és DR. PAPP MIHÁLY képviselte. A burgenlandi erdészeti egyesület közgyűlésén egyesületünk képviseletében KÁ- RÁLL JÁNOS és DR. HORVÁTH LÁSZLÓ vett részt. A PANNÓNIA '76 jugoszláv osztrák magyar határmenti találkozóra ez évben Szlovéniában került sor, amelyen FEKETE GYULA vezetésével FARKAS PÁL, KÖ KÉNY ISTVÁN, PALECZKI JÓZSEF és FATALIN GYULA vett részt. A szegedi csoport háromtagú küldöttsége a szabadkai DIT szervezeténél tanulmányúton vett részt. Tanulmányútjuk során megismerkedtek az erdőgazdaság nemesnyár és feketefenyő telepítéseivel, a fakitermelés technológiájával, majd a Palicsi tó felújítási munkálataival. A küldöttek BÁNKI VILMOS üzemtervező, SÁNDOR ISTVÁN erdésztechnikus (ÁG) és HÉJJÁ ENDRE erdésztechnikus (DEFAG) voltak. A MTESZ Csongrád megyei Szervezete és a bolgár Stara Zagorai MTS szervezet között létrejött megállapodás alapján a szegedi helyi csoport OBERMAYER GYÖRGY igazgató és VIDA LÁSZLÓ igazgatóhelyettes a Stara Zagorai Fagazdasági Kombinát területén tanulmányúton vett részt. Ennek során a kombinát 340 ezer hektáros területén parképítési, élőfa-termesztési, szaporítóanyag-termesztési, fakitermelési, fafeldolgozási, műszaki ellátási munkákat tanulmányoztak. Módjuk volt megtekinteni Kazanlak városa mellett a kombinát 200 fővel dolgozó gépgyártó és -javító üzemét, mely nálunk Sipka" néven ismert. Mivel a bolgár nagyüzemi gépgyártás nem vállalta előállítani a Kombinát részére szükséges gépi eszközök előállítását, ez a gépgyártó és -javító üzem a fakitermelésnél használatos traktorcsörlők, emelő- és tolólapok gyártásán kívül, 0-szériában megkezdte csuklós traktor gyártását is, amely a hosszúfás faanyagmozgatás korszerű gépe lesz. A helyi csoportok életéből A keszthelyi csoport az.erdőgazdaság és a szakszervezet támogatásával Bakonyszentlászló-Vinyesándormajorban nyugdíjas találkozót rendezett. MAGYAR ANtal osztályvezető üdvözlése után, KÓSA ERNŐ erdészetvezető a Cuha völgyébe kalauzolta a résztvevőket. Ezt követően FÁBIÁN GÁBOR érdekvédelmi felelős tájékoztatta a nyugdíjasokat az OEE szociálpolitikai bizottság munkájáról és arról, hogy az erdőgazdaság Hévízen üdülési lehetőséget is biztosít a nyugdíjasok részére. ANDA ISTVÁN titkár biztosította a megjelenteket az OEE és az erdőgazdaság további támogatásáról, a kedvezmények lehető bővítéséről * V ' A mátrafüredi csoport kibővített vezetőségi ülésen tárgyalta az első félévben végzett egyesületi munkát. Különös figyelmet érdemelnek a fásítási hónap keretében megtartott rendezvények és az Erdők Napja során sajtótájékoztatóval egybekötött kirándulás. A vezetőségi ülés dicséretben részesítette NAGYSÁNDORt, a mátraderecskei Rákóczi Tsz vezető erdészét és SZE- NICZEY TIBOR ERTI munkatársat a fásítási hónap alkalmával végzett, jó szervező munkáért. Ezt követően a második félév feladatait beszélték meg, amelynek keretében FEHÉR MIKLÓS tanár ismertette a Mátra Hevesi Róna Baráti Köre társaság megalakulását és működését. Ugyanakkor javalatot tett a Társadalmi Erdei Szolgálat ide történő bekapcsolására. Ezúton kívánják hasznosítani az elhagyott erdészházakat. Az ülésen részt vett és felszólalt VARGA BÉLA, az OEE elnökségi összekötője is. A miskolci csoport a szendrői erdészet területén gépesítési konferenciát szervezett. PETRÓ JÁNOS erdészetvezető megnyitója után CSERMELY LÁSZLÓ vezérigazgató ismertette az erdőgazdaság IV. ötéves tervidőszak alatt elért eredményeit, majd vázolta az V. ötéves terv országos feladatait, és részletesen foglalkozott a gazdaságra háruló feladatokkal. Nyomatékosan felhívta a figyelmet az erdőművelés technikai fejlesztésére, és kiemelte a természetes felújítások jelentőségét. Hangsúlyozta a kerületvezető erdészek feladatait a munkák során. Felhívta az erdőgazdaság valamennyi dolgozóját az V. ötéves terv teljesítésének lelkiismeretes elősegítésére. A résztvevők ezt követően SZTUPÁK JÁNOS műszaki vezető kalauzolásával megsimerkedtek a szendrői erdészet csemetekerti munkálataival, ahol üzem köz-

3 ben mutatta be a csemetetermelésben használatos, korszerű gépeket és berendezéseket. A következő bemutató a Csákány-völgy rontott gyertyánosának lucfenyő csemetével történő átalakítása és a rövidfás szerelvény rakodási munkáinak megtekintése volt. Ezt követte a császtai területen a burkolt gyökerű csemeteültetés különböző módszereinek ismertetése, talajelőkészítő gépek, vágástakarító gépek, az RZ szárzúzó, az ERTI permetezőgép, szárnyas, mélylazító eke stb. bemutatása. Az összefoglalót BARTUCZ FE RENC igazgató tartotta. * A nagykanizsai csoport vízrendezési munkák megtárgyalására tapasztalatcserét rendezett. Ezen GECSEG MIKLÓS, a Nyugat-Dunántúli VlZIG főosztályvezetője tartott előadást A vízrendezés jelentősége a ZEFAG területén" témakörben. Az előadás után a helyszínen tanulmányozták a sohollári, a szentpéterföldei, a budafai víztárolókat, valamint a szentlőrinci, vétyemi és zajki vízrendezési munkálatokat. A Jjécsi csoport ebben az évben a vajsz- iói erdészet területén tartotta a hagyományos nyugdíjas találkozót. SASVÁRI JÁNOS vszb-titkár bemutatta a gazdaság új, harkányi üdülőjét, tájékoztatást adott az üdülési lehetőségekről. Ezt követően TÓTH JÁNOS üzemvezető ismertette a fűrészüzem feladatait, és bemutatta az épülő erdészeti irodát és fűrészüzemet. CSANÁDI BÉLA igazgató, a helyi csoport elnöke ismertette az elmúlt évi találkozó óta elért sikereket és felmerült nehézségeket. A nyugdíjasok nevében RÉPÁSSY LÁSZLÓ mondott köszönetet. * A szakmai továbbképzés keretében a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották: Egerben: DR. SZEPESI LÁSZLÓ A munka termelékenységének emelési lehetőségei a fahasználati munkák gépesítésében", Mátrafüreden, Mátraházán: DALA LÁSZLÓ Erdők, hegyek, havasok", Asotthalmán: DR. SZABÓ JÓZSEF A fagyártmánytermelés optimalizálása" címmel. Halálozás: Életének 70. évében elhunyt TÓTH ISTVÁN, a Mátrai EFAG ny. fásítási csoportvezetője. Szakmai felkészültségével, segítőkész magatartásával vezetői és munkatársai megbecsülését, szeretetét érdemelte ki. Üj tagok: BÁTHORY ZSOLT faipari mérnök, Szolnok; BALÁZS GYÖRGY gépészmérnök, Szolnok; CSORDÁS NAGY LÁSZLÖ erdésztechnikus, Pusztavacs; HORVÁTH GYÖRGY faipari technikus, Kunhegyes; HORNOK TIBOR szaktechnikus, Gyoma; HEGEDŰS SÁNDOR faipari technikus, Szolnok; GYULAI LÁSZLÓ faipari mérnök, Szolnok; FAR- KASINSZKY LÁSZLÖ faipari technikus, Endrőd; KATONA JENŐ erdésztechníkus, Tiszaföldvár; KÁROLYI JÁNOS faipari technikus, Örkény; KISS ISTVÁN üzemmérnök, Szolnok; KOÖS LÁSZLÖ faipari technikus, Pusztavacs; LANTOS ISTVÁN építésztechnikus, Nagykőrös; PÁPAI LÁSZLÖ faipari mérnök, Örkény; RÁCZ IMRE mezőgazdasági mérnök, Endrőd; SZILASY GYÖRGY erdésztechnikus, Jászkisér; TÖVISKŰTI JÓZSEF erdésztecnhikus, Gyoma; VÁ- LYI SZABOLCS erdésztechnikus, Örkény; VARGA ENDRE erdőmérnök, Jánossomorja; TÓTH MIHÁLY szakmunkás, Pannonhalma; PRIKLER JÓZSEF mezőgazdasági technikus, Püski; BA RACSKAIJÓZSEF erdész, Ravazd; HER- CZEG SÁNDOR erdésztechnikus, Királyrét; KOSKÁR JÓZSEF erdésztechnikus, Királyrét; KAPUS JÓZSEF erdész, Kaszópuszta; TAKÁCS JÓZSEF műszaki vezető, Kaszópuszta; NAGY ANDRÁS erdőmérnök, Baja; JASZENOVICS TI BOR erdésztechnikus, Decs; DR. CSA- NÁDY GYÖRGY orvos, Pécs. A Z ERDŐ szerkesztő bizottsága. Vezető: (ír. Keresztesi Béla. Főmunkatárs: Jérőme René. Tagok: Balázs István, Budapest: Beck Antal, Pécs; dr. Birck Oszkár, Budapest: Boldizsár Antal, Miskolc; Botos Géza, Debrecen; Büttner Gyula, Esztergom; Deák István, Tamási; Erdős László, Budapest; Fila József, Budapest; Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár Hantos Géza, Budapest; Hatler Rudolf, Kaposvár; dr. Herpay Imre, Sopron; Iharos Frigyes, Veszprém; Imreh János, Budapest; Jáhn Ferenc, Eger; dr. Járó Zoltán, Budapest; dr. Káldy József, Sopron; Király Pál, Budapest; dr. Kiss Rezső, Budapest; dr.. Madas András, Budapest; Mészüly Győző, Budapest; dr. Radó Gábor, Budapest; dr. Sali Emil, Budapest; dr. Sólymos Rezső, Budapest; dr. Speer Norbert, Budapest; Síddel Károly, Győr; Tóth, István, Budapest; dr. Tóth Sándor, Budapest; Varga Ferenc, Sopron; Vida László, Szeged; Vörösmarty Zoltán, Tatabánya.

4 A Balaton környékén 71%-os a lejtőirányban művelt szőlőterületek aránya (Fotó: VIZDOK, Schermann Ákos felvétele) T A R T A L O M Gáspár-Hantos Géza: Üzeratervi feladatok teljesítése az évben és a IV. ötéves terv időszakában Környezetvédelmi kutatás eredmények a mezőgazdaság és az élelmezésügy területén a IV. ötéves terv időszakában (Jérőme E.) 395 Dr. Szalóczy Bálint: Megnyitó 400 Dr. Möcsényi Mihály: A klímatényezők szerepe a tájban 403 Dr. Majer Antal: A szálalás jelentősége erdeink környezetvédelmének fokozásában 405 Németh András: Klóraminotriazin hatőanyagtartalmú gyomírtőszer lebomlása rozsdabarna erdőtalajban 408 Dr. Csanády Etele Mihány Sándor: Erdőállományok porszűrő hatásának vizsgálata 409 Dr. Dobos Tibor: Káros zajhatások csökkentésének erdészeti lehetőségei 411 Bogyay János: Az Orsz. Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet erdőparkjának felújítása 413 Dr. Keresztesi Béla: A tudományos ülés összefoglalója 417 Wittner Ferenc: Környezetvédelmi törekvések Debrecenben a XVIII. és a XIX. században 420 Dr. Márkus László: Az erdőmunkásokról szóló törvény 75 éves 424 Cimkép: A Pilisi Parkerdőgazdaság fagyártmány üzeme Visegrádon A hátlapon: Űttörő vándortábor a pilisi parkerdőben (Fotó EETI, Jérőme E. felvételei) COflEPJKAHHE ramnap-xanmom r.; BbinojiHeHHe 3asaHni* no oprxo3njiahy B 1975 rosy H B nepnoa IV ríhtyjihero njiaha 385 AocTH>KeHHjí yccneaoaahhíí no oxpahe OKpy>Kaiomefí cpen>i B oőjiacth cejibckoro xo3íiftctba H nhmeboíí npombiuijiehhocth B nepno IV nfltyjiethero njiaha." 395 Bummmp cp - OrpeMjreHHa B r. AeÖpenen no oxpahe okpywaeoineií cpen>i B XVIII H XIX. BB 420 JJ-p Mapnym 71.: 3aK0Hy o jiechbix paőommx 75 jiet 424 C O N T E NT S Gáspár-Hantos, G.: Fulfilments of Forest Management Plans in 1975 and aduring the National Five Years Flan IV. 385 Scientific findings on the Environment in the field of Agriculture and Food Intíustry during the National Five Years Plan ' 395 Wittner, F.: Early environmentái mpvement in Debrecen during the 13th and 19th centuries 420 Dr. Márkus, L.: 75 years of the Forest Worker Act 424 A Z ERDŐ az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa. Szerkesztő: dr. Keresztesi Béla. A szerkesztőség címe: Budapest II., Frankéi Leó u. 44. Levélcím: 1277 Budapest, Pf. 17. Kiadja a Lapkiadó Vállalat, Budapest VII., Lenin krt Levélcím: 1906 Budapest, Pf Felelős kiadó: Siklósi Norbert, Kapják az Országos Erdészeti Egyesület tagjai, előfizethető még a Posta Központi Hírlap Iroda (1900 Budapest, József nádor tér 1.) és a lapterjesztéssel foglalkozó egyes postahivatalok útján. Előfizetési díj egy évre 60, Ft, egyes szám ára: 5,~ Ft. Külföldön terjeszti a,.kultúra" Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat (H 1389 Budapest, Pf. 149), az évi előfizetés ára: 7$ 6784 Révai Nyomda, Budapest F. v.: Povárny Jenő Index: [

5

6

Rovatvezető: Király Pál

Rovatvezető: Király Pál E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdőrendezési Szakosztály a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Székesfehérvári Csoportjával közös rendezvényt tartott Székesfehérvárott.

Részletesebben

előfordulásai" címmel előadást tartott.

előfordulásai címmel előadást tartott. nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE országos választmánya 1980. január 31-én, Budapesten, az MTESZ székházában, dr. Váradi Géza alelnök vezetésével ülést tartott. Dr. Váradi Géza elnöki

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatverető: Király Pál A Szociálpolitikai Szakosztály a termelőszövetkezetekben dolgozó erdészeti szakemberekre vonatkozó szociálpolitikai felmérés tapasztalatait, a nyugdíjasok

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.

* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak. 1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk

Részletesebben

Rovatvezető: Király Pál

Rovatvezető: Király Pál E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdészettörténeti Szakosztály kétnapos szakosztályülést tartott a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén. Az ülés első

Részletesebben

voft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

voft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK J Ö 6 J L. Rovatvezető: Király Pál A Gépesítési Szakosztály Pusztavámon tanulmányúttal egybekötött ülést tartott. Ennek során tagjai részletesen tanulmányozták a felkészítő telepet,

Részletesebben

Rovatvezető: Király Pál

Rovatvezető: Király Pál E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál A választmány 1975. október 15-én dr. Madas András elnökletével ülést tartott. Megnyitójában köszöntötte a választmány régi és újonan megválasztott

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka FIÚ EREDMÉNYEK 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Kovács Péter 97 Ált. Isk. Szentlőrinc 12,9 Baranya 2. Juhász Patrik 97 Ált. Isk. Iregszemcse 13,0 Tolna 3. Borsos Róbert 97 Hunyadi János Közokt. Int. Mbh. 13,1

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

KÖZLEMÉNY az OEE évi közgyűlésének megrendezéséről

KÖZLEMÉNY az OEE évi közgyűlésének megrendezéséről EGYE S Ü LETI KÖZLEMÉ NYE K Rovatvezető: Király Pál Ezúton is felhívjuk a Tagtársak figyelmét arra, hogy az OEE 1975. augusztus 7-i vezetőségválasztó küldöttközgyűlése határozata alapján 1976. évi január

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése résztvevőinek névsora

Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése résztvevőinek névsora Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése résztvevőinek névsora Aposztl Miklós, Tatabánya: Antal Mihály, Párád; Adamkó József, Eger; Arlai Frigyes, Mosonmagyaróvár; Andor József. Nagykanizsa; Andor

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL Az elnökség március 26-án, Nyíregyházán, az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének központjában ülést tartott. Ezen elnökségi tagok mellett jelen voltak: Soltz Béla, az MTESZ megyei titkára, Varga

Részletesebben

EGYESÜLETI. Az Erdők Közjóléti Szakosztálya ülésén megkezdte az őszre tervezett Erdők a közjóért" konferencia előkészítését.

EGYESÜLETI. Az Erdők Közjóléti Szakosztálya ülésén megkezdte az őszre tervezett Erdők a közjóért konferencia előkészítését. EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az Erdőhasználati Szakosztály legutóbbi ülését a Pilisi Parkerdőgazdaságban tartotta. Dr. Madas László az Erdőgazdaság elmúlt hároméves fejlődéséről és távlati

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

Zöld OT 2014 Választási eredmények

Zöld OT 2014 Választási eredmények Zöld OT 2014 Választási eredmények Mozgalmi testületek Felügyelő és Etikai Bizottság maximum 2 fő Fidrich Róbert MTVSZ Greenpeace, E misszió 59 Lukács Attila IBBK Greenpeace, MTVSZ, E misszió 61 Koordinációs

Részletesebben

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati

Részletesebben

Soproni Nyári Egyetem

Soproni Nyári Egyetem Soproni Nyári Egyetem 1971. július 6 20. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Erdészeti és Faipari Egyetem az 1971. év nyarán tizenhatodszor rendezi meg Sopronban a Nyári Egyetemet. Az Egyetem,

Részletesebben

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma 1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC

Részletesebben

Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények

Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények Hó Nap, óra Csoport Program Helyszín Elérhetőség I. Szerda Celldömölk Éves munkaterv összeállítása január 10.-tól február - ig Debrecen Kiállítás:(ásványok,

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Rovatvezető: KIRÁLY PÁL

Rovatvezető: KIRÁLY PÁL EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az elnökség 1980. december 10-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az első napirendi pont szerint dr. Káldy József, a gépesítési

Részletesebben

Erdei élőhelyek kezelése

Erdei élőhelyek kezelése Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Helyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték.

Helyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték. Helyi csoportjaink 1971. évi munkája a számok tükrében A 35 helyi csoport legfőbb egyesületi feladatait a népgazdaság IV. ötéves tervérői kiadott 1970. évi II. törvénynek az erdőgazdálkodás fejlesztéséről

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Index: Dr. Kocsmár Ferenc: A fagazdaság vállalatainak gazdálkodása az évben 145. Dr. Mollay Jánosné: A soproni közjóléti erdők 148

Index: Dr. Kocsmár Ferenc: A fagazdaság vállalatainak gazdálkodása az évben 145. Dr. Mollay Jánosné: A soproni közjóléti erdők 148 T A R T A L O M Dr. Kocsmár Ferenc: A fagazdaság vállalatainak gazdálkodása az 1971. évben 145 Dr. Mollay Jánosné: A soproni közjóléti erdők 148 Kurdi István: Küzdelem a tarackbúza ellen 154 Mátrabérci

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE elnöksége értesíti a tagságot, hogy augusztus 4-én de. 9 órai kezdettel rendezi meg Pécsett, az Orvostudományi Egyetem aulájában 1978. évi rendes közgyűlését.

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

11.00 Állásbörze: a hallgatók a cégek asztalainál érdeklődhetnek a lehetséges munkakörökről és projektekről. Kiállítók

11.00 Állásbörze: a hallgatók a cégek asztalainál érdeklődhetnek a lehetséges munkakörökről és projektekről. Kiállítók Állásbörze 2018. április 18-án a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és Hallgatói Önkormányzata szervezésében a P épület aulájában (Cházár András tér 1. Erzsébet kert) Program 10.00 Dékáni köszöntő és megnyitó

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770

Részletesebben

Magyar Mellkassebész Társaság tagságának névsora

Magyar Mellkassebész Társaság tagságának névsora Magyar Mellkassebész Társaság tagságának névsora Elnök: Dr Furák József SZTE Sebészeti Klinika, 6701 Szeged, Pécsi u. 6 Tel: 62 545844 e-mail: jfurak@gmail.com Titkár: Dr Agócs László Országos Korányi

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény Dátum Konferencia címe 2019-es árak Tervezett létszám 1. 2019. január 29. Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem KTE Vezetősége Az

Részletesebben

2012. december 03. (hétfő)

2012. december 03. (hétfő) PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

Effi Korcsoport. Besorolás

Effi Korcsoport. Besorolás Effi 18-29 : 10:54 065 Fábián Norbert 1989 Ózd HTP Effi 18-29 065 10:54 2:34:00,00 2:36:54,89 0:02:54,89 1 9:08 019 Juhász András 1992 FKI XX. HTP Effi 18-29 019 9:08 0:48:00,00 0:51:24,49 0:03:24,49 2

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa

Részletesebben

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL

A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL A fatechnológiai szakosztály ülést tartott. Az éves munkatervnek megfelelően ZÁGONI ISTVÁN igazgatóhelyettes-főmérnök előadásában megvitatták a Hulladékhasznosítás az elsődleges faiparban" c. dolgozatot.

Részletesebben

AZ ERDŐ. Index: 25208

AZ ERDŐ. Index: 25208 T Á R T A I, 0 M liedő Tibor: A fagazdaság fejlesztése és a mfiszaki tervezés néhány problémája 49 Tamás János: Majk mint Oroszlány város üdülőkörzete... 53 Dr. Lengyel György: A fenyvesítés és az erdővédelmi

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Az erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata:

Az erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata: Az elnökség június 21rén, dr. Herpay Imre elnökletével ülést tartott. Meghallgatta dr. Bárányi EószZónak, a kecskeméti helyi csoport elnökének tájékoztatóját a vándorgyűlés előkészületeinek állásáról.

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Budapest I.KERÜLET 3011 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3012 01.02-12.23 180 perc 350 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3013 01.01-12.31 00:00-23:59 00:00-23:59 00:00-23:59 525 Ft/óra Budapest

Részletesebben

Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis

Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis Az adatok tájékoztató jellegűek! Város Zónakód Üzemidő: H-P Üzemidő: Szombat Üzemidő: Vasárnap Üzemidő: Pihenőnap Személygépkocsi díj Ajka 8401

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény 1. 2019. január 29. Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény KTE Vezetősége Az ünnepség a 2018. évi kitüntettek és díjazottak köszöntése is egyben - 200 fő felett 2. 2019.

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői

A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői I. Tagozati Elnökség (2003.06.-2007.-06.hóig) 1. Zarándy Pál okl.villamosmérnök elnök 2. Büki Gergely dr. okl.gépészmérnök alapító tiszteletbeli elnök

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. korcsoport - Fiú Egyéni Budapest UTE pálya 2008. 06. 10. 1 Gál Kristóf 93 Mosonmagyaróvár Móra Ferenc Ált. Isk. 1053 12,21-625 - 69,55-13,85-02:19.76 2 Szabó Márk 93

Részletesebben

Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com

Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com Születési dátum 1976. 02. 02. SZAKMAI TAPASZTALAT 2010. 07. 20. 2014. 09. 21. termelési vezérigazgató-helyettes

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 38,600 36,800 38,000 113,400 2 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 37,300 34,700 37,300 109,300 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 37,100 34,800

Részletesebben

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 116/2006. (XI. 9.) Kgy. számú határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása A

Részletesebben

Oktatott általános és szakterületi modulok Általános jogi, pénzügyi minőség, szabványügyi KT-1/Á-2007 Hírközlés- informatikai KT-1/11-2007

Oktatott általános és szakterületi modulok Általános jogi, pénzügyi minőség, szabványügyi KT-1/Á-2007 Hírközlés- informatikai KT-1/11-2007 A Magyar Mérnöki Kamara Oktatási Továbbképzi Irodájának tájékoztatása a Kamarai Továbbképzi Bizottság által elfogadott 2009 évi kötelező továbbképzről Tervezők, szakértők, építi műszaki ellenőrök, felelős

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Tervezők, szakértők, építési műszaki ellenőrök, felelős műszaki vezetők számára

Tervezők, szakértők, építési műszaki ellenőrök, felelős műszaki vezetők számára A Magyar Mérnöki Kamara Oktatási Továbbképzi Irodájának tájékoztatása a Kamarai Továbbképzi Bizottság által elfogadott 2008 évi kötelező továbbképzről Tervezők, szakértők, építi műszaki ellenőrök, felelős

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban

XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban 1. 2018. február XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban Helyszín: Sopron KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozata és a Gépjárműközlekedési Tagozat, Tolna Megyei Területi Szervezet, Soproni

Részletesebben

Magyar Állatorvosok Lapja. Kertgazdaság. Állattenyésztés és Takarmányozás. Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD

Magyar Állatorvosok Lapja. Kertgazdaság. Állattenyésztés és Takarmányozás. Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD Magyar Állatorvosok Lapja Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD 1400 Budapest, Pf.: 2 Tel/Fax: +(36) 1-341-3023, Tel: +(36) 1-478-4100, Kiadó: Magyar Mezőgazdaság Kft., Budapest Kertgazdaság Főszerkesztő:

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4,5 9, 3. 2. Sárkány DSE II 6, 7,5 5, 8,5 4-5. 3. Mattolda SSC II 3,5 4, 5,5 3,. 4. Aquaréna KSC III 9,5 8,, 28,5. 5. Törekvés

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex 1 11 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Posta Zsombor 9,000 8,900 17,900 Deli Dominik 9,300 9,600 18,900 Márton Edvin 9,300 9,000 18,300 Gellén Zsombor 9,400 9,200 18,600 Ladányi

Részletesebben

S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Dr. Kovács Pál M egyei Könyvtár és Közösségi Tér 9023 Győr. Herman Olló u. 22. Telefon: 96/516-670» Telefax: 96/418-942 S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A Dr. Kovács

Részletesebben

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43 Feleresztés helye: Neumarkt Feleresztés ideje: 2013.06.08 06:10 Időjárás : napos, enyhe északi szél Kisérő : Központi táv : 605000 m Lista terjedelme : 20% (1:5) Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Siklósi Közoktatási Intézmény Kanizsai Dorottya Általános

Részletesebben

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel

Részletesebben

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt Ferencz Károly Emlékverseny Galgamácsa 2019.08.03-2019.08.04 Felnőtt 1 6 Szerdahelyi András ATKLE MAN 25 24 25 25 99 24 23 25 24 96 195 2 95 Jéri Tamás MVE MAN 24 22 25 25 96 23 25 24 24 96 192 3 84 Varga

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2006. március 31-április 1. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Ker. és Közg. Szki. 48,250 45,050 46,200 45,950 46,650 46,700 278,800 2 Nagykőrös Toldi Miklós Szki. 46,800 44,400 46,550 45,900

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben