A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
|
|
- Tamás Bogdán
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az elnökség március 26-án, Nyíregyházán, az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének központjában ülést tartott. Ezen elnökségi tagok mellett jelen voltak: Soltz Béla, az MTESZ megyei titkára, Varga György, a MEDOSZ titkára, Borsos András, a Felsőtiszai EFAG szakszervezeti bizottságának titkára, az OEE nyíregyházi helyi csoportja részéről Osztrogonácz János elnök, Frankó János titkár és több vezetőségi tag, az OEE fatechnológiai szakosztálya részéről Bedő Tibor elnök, Dámosy Zoltán titkár, Kiss Ipoly vezetőségi tag, valamint az OEE erdőművelési szakosztályának vezetője Varga Béla. ''i 1. Dr. Herpay Imre elnök megnyitója után a házigazda erdőgazdaság és a helyi csoport nevében Osztrogonácz János üdvözölte a megjelenteket, majd szóbeli kiegészítést fűzött a csoport munkájáról szóló, az elnökségi tagok részére előzetesen megküldött tájékoztatóhoz. A jelenlevők nagyra értékelték a csoport keretében folyó értékes társadalmi munkát. A továbbfejlesztésre vonatkozóan több javaslat hangzott el. 2. Ezt követően az elnökség egy részről Varga György, más részről Király Pál összefoglaló értékelése alapján megvitatta az OEE és a MEDOSZ elnökségei között 1980 februárjában létrejött együttműködési megállapodás végrehajtását és a következő határozatokat hozta: Az elnökség köszönetét fejezi ki a szociálpolitikai bizottságnak azért a sokoldalú munkáért, amellyel az együttműködési megállapodásnak valóra váltását elősegítette és kéri, hogy továbbra is kiemelt témaként kezelje a megállapodás teljesítését. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy közös körlevél kerüljön kiadásra erdészklubok létrehozására vonatkozóan. A körlevél megfogalmazására Király Pált. Csötönyi Józsefet, Herczeg Miklóst és Kovács Pált, a MEDOSZ erdészeti szakosztályának elnökét kéri fel. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy az együttműködést értékelő megbeszélésről emlékeztető készüljön és azt a helyi csoportok titkárai megkapják. Kéri a MEDOSZ vezetőségét, hogy az emlékeztetőt küldje meg a megyei bizottságai részére is.,'..-.: Az elnökség szükségesnek tartja, hogy az együttműködés eredményeiről, tapasztalatairól időnként közlemények jelenjenek meg az erdészeti és a szakszervezeti sajtóban. 3. Az elnökség meghallgatta és megvitatta Varga Bélának, az évi kiemelt egyesületi feladat végrehajtására kiküldött munkabizottság vezetőjének A fatermesztés helyzete és feladatainak meghatározása" c. jelentését. Az elnökség köszönetét fejezte ki a végzett munkáért és mérlegelendőnek tartja azt a javaslatot, hogy 1983-ban kiemelt munkatervi feladatként kell kezelni az erdőgazdálkodás általános helyzetének megvizsgálását, megfelelő javaslatok kidolgozását. 4. Az elnökség megvitatta a fatechnológiai szakosztálynak a hazai furnérgyártás alapanyag-ellátásával kapcsolatos előterjesztését. Mivel a javaslattal kapcsolatban az ülésen erősen ellentétes vélemények hangzottak el, az elnökség úgy határozott, hogy az erdőhasználati, a fatechnológiai, az erdészeti gazdaságtani szakosztályok képviselőiből és egy erdőfelügyelőből álló bizottságot kér fel a probléma tüzetesebb megvizsgálására, megfelelő egyesületi álláspont kialakítására. A feladat végrehajtására koordinátori minőségben Andor Józsefet, mint az erdőhasználati szakosztály vezetőjét kéri fel.
2 5. Az elnökség mivel dr. Kecskés Sándor elnökségi tagot a miniszter a soproni egyetemnél betöltött tanári állásából felmentette és nevezett szakágazatunk területéről eltávozott tagjainak sorába iktatta dr. Gál Jánost, az egyetem rektorát. 6. Az elnökség az ülést követően látogatást tett a Felsőtiszai EFAG baktalórántházi erdészeténél és megtekintette az erdészet központjában működő erdészklubot. A tapasztaltak alapján elismerését fejezte ki Kozma Károly erdészetvezetőnek és László Sándor műszaki vezetőnek, az erdészklub vezetőjének. Űgy határozott, hogy a kitűnően szervezett klub működési tapasztalatait fel kell használni a klublétesítési irányelvek kialakításánál. 7. Az elnökség végül köszönetét és elismerését fejezte ki Osztrogonácz János igazgatónak, és Frankó János osztályvezetőnek, valamint közreműködő munkatársaiknak az ülés gondos előkészítéséért és lebonyolításáért, továbbá az MTESZ megyei szervezete elnökségének az ülés technikai feltételeinek megteremtéséért. A fatechnológiai szakosztály ülésén Bedő Tibor szakosztályvezető A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében" címmel vitaindító előadást tartott. Vázolta az ERFATERV szerepét az ágazat fejlesztésében. Megállapította, hogy az elmúlt évtizedek alatt az útfeltáró hálózat kidolgozása, a forgácslap- és farostlemezipar kialakítása, az első korszerű faipari létesítmények üzembe helyezése, a regionális fejlesztési tervek kidolgozása, az erdészeti rakodók hálózatának tervezése, a különböző egyedi gép és berendezések tervezése, a fűrészipari rekonstrukció, mind egy-egy fontos állomása az ágazat fejlesztésének, és egyben az iroda munkájának. A jövő feladatait illetően rámutatott arra, hogy csökkennek az extenzív műszaki fejlesztés lehetőségei, halaszthatatlan feladat az intenzív fejlesztés útjára lépni. Az intenzív fejlesztés eszközeit az előadó a korszerűség, a munkaszervezés, az üzemszervezés, az ügyvitel szervezése, az irányítás rendszerének szervezése vonatkozásában taglalta. Az előadásból megtudtuk, hogy 1981-ben az MN veszprémi erdőgazdaságánál végzett eszközhatékonyság-vizsgálatuk során olyan figyelemre méltó munkamódszert dolgoztak ki, amely alkalmas az intenzív fejlesztés lehetőségeinek feltárására, a műszaki-anyagi feltételek elbírálására. Felkért hozzászólóként Dessewffy Imre MÉM EFH-osztályvezető értékelésében elismerte az ERFATERV elsőrendű szerepét az ágazat műszaki fejlesztésében, majd szempontokkal, javaslatokkal egészítette ki az előadást. A vitában részt vettek: Molnár Sándor (Sopron), Sásdy Ottó (Barcs), Szilágyi István (Hajdúhadház), Vári József (Incső), Pénzes Gyula (Visegrád), Bedő Tibor, Gönczöl Imre, Dámosy Zoltán, Riedl Gyula (Budapest). A műszaki fejlesztési bizottság ülését Budapesten, az ERTI tanácstermében tartotta. Elsőként Tibay György, az ERTI tudományos munkatársa ismertette az NCM-módszert, amely alkalmas eszköz lehet az erdészek optimális szervezeti egységének meghatározására. Ezután Varga Béla osztályvezető az erdészetek összevonásának az erdőművelésre gyakorolt kedvezőtlen hatásaira hívta fel a figyelmet. A kialakult vitában többek között Káráll János, Ott János, Jablonkay Zoltán, Király László fejtette ki véleményét, valamint Samodai Béla, az SZVT kreativitási munkabizottságának titkára szólt néhány szót az NCM-módszer alkalmazásáról. A vita eredményeként a bizottság a következőkben foglalta össze álláspontját: Általános érvényű, optimális erdészetnagyságot meghatározni nem lehet, azt még tipizálni sem célszerű. Konkrét esetben az érintett szakemberek véleményére támaszkodva kell a sok tényezőt figyelembe venni. Szükséges, hogy szervezeti kérdésekben megfelelő stabilitás legyen, el kell kerülni a gyakori, meggondolatlan átszervezéseket. A bevezetni kívánt változtatásokat megfelelően meg kell alapozni. Az illetékes főhatóság által jóváhagyott változtatásokat az üzemtervben át kell vezetni. Az átszervezések megalapozására az üzemtervek alapján részletes számításokat kell végezni., Az erdők kezelésének célszerű egysége az erdőgondnokság az elnevezés újbóli bevezetésével és ennek határa nem kell, hogy megegyezzék a fakitermelési, szállítási és egyéb üzemi tevékenységek szervezetével.
3 A gépesítési szakosztály ülését Szentendrén, az Erdészeti Gépgyártó Vállalatnál tartotta. Az ülésen a szakosztály tagjai meghallgatták Nehoda Károly igazgató tájékoztatóját a gyár jelenéről, jövőjéről. Eszerint a gyár már jelenleg is 80 millió Ft értékű gép gyártására képes. Az erdőgazdaságokban szükséges 150 féle gépből 50 félét tud gyártani. A következő években igen jelentős építkezést és fejlesztést hajtanak végre. A résztvevők meglátogatták az egyes üzemrészeket, majd megvitatták a látottakat, A vitában Tóth. József (Sopron), dr. Balogh Ferenc (Budapest), Mátrabérci Sándor (Nagykanizsa), Kaufmann József (Budapest), Ratkóczy Miklós (Kaposvár), Czágásch József (Győr), Gál Imre (Gyula), Vida Zoltán (Visegrád), Mogyorósi József (Keszthely), Keszler György (Budapest), Szamosi Ferenc (Keszthely) vett részt. A résztvevők örömmel és megelégedéssel vették tudomásul, hogy végre megindult a szervezett erdészeti gépgyártás. Szükségesnek tartották a gyár erőteljes fejlesztését, valamint azt, hogy a gyár legalább egy gyártmánygondozót, instruktort állítson be, aki járva az erdőgazdaságokat, segíti a gépek bevezetését és összegyűjti a tapasztalatokat. A szakosztályülést dr. Káldy József egyetemi tanár, szakosztályvezető vezette. A szerkesztő bizottság a kecskeméti helyi csoport vendégségében tartotta márciusban első negyedévi ülését. Bárányi László házigazda üdvözlő szavai után dr. Sólymos Rezső elnökletével, elfogadta a 4. lapszám tervét, majd összeállította az 5 8. számok laptervét. Ezt követően dr. Szodfridt István bírálat alá vette a legutóbb megjelent számok szerkesztői munkáját, Sipos Sándor csoporttitkár pedig a helyi csoportban a lapszerkesztést illetően, általában kialakult véleménynek, észrevételeknek, kívánságoknak adott hangot. A kiemelt egyesületi feladatnak megfelelően, a bizottság az ülés napirendjére ez alkalommal a síkvidéki (homoki) erdőművelés helyzetének megvitatását tűzte, Ván László előadói anyaga alapján. A vitában részt vett: Vida László, Keszthelyi István, Deák István, dr. Szemerédi Miklós, dr. Szodfridt István, dr. Sólymos Rezső, Varga Béla, dr. Tóth Imre, Csötönyi József, Telegdy Pál. Az oktatási és közművelődési bizottság ülésén Tóth István, a bizottság vezetője, elöljáróban bemutatta a MÉM szakoktatási és kutatási főosztálya vezetőjének kijelölése alapján, az új főosztályi összekötőt, Molnár Zoltánné főelőadó, faipari mérnök személyében. A napirend során a bizottság vezetője ismertette az MTESZ KOKB-nak a technikusképzéssel kapcsolatos, összefoglaló javaslatát, ezzel a bizottság tagjai teljes egészében egyetértettek. Az ülésen megtárgyalták az OEE elnökének a bizottság vezetőjéhez intézett levelét a bizottság munkájának további teendőire, majd véglegesítve az évi munkatervet, kijelölték az egyes témák felelőseit. A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL A budapesti csoport Erdőművelési vitadélutánf" szervezett. Ezen Varga Béla. az erdőművelési szakosztály vezetője tartott Az erdőművelés időszerű kérdései" címmel vitaindító előadást. A nagy érdeklődéssel kísért előadást számos hozzászólás, javaslat követte, amelyeket dr. Bondor Antal vitavezető foglalt össze. A vitadélután keretében dr. Bondor Antal önálló, illetve társszerzőkkel megjelent könyveit dedikálta. A debreceni csoport évnyitó taggyűlésén Botos Géza titkár beszámolót tartott az évi egyesületi munkáról és ismertette az évi munkatervet. Rendes Béláné gazdasági felelős tájékoztatta a résztvevőket az évi pénzfelhasználásról és ismertette az évi költségvetést. A taggyűlés keretében Gémest József,,Az erdőgazdálkodás és az elsődleges faipar hosszú távú fejlesztése az ezredfordulóig" címmel tartott előadást. A kaposvári csoport rendezvényén Göndöcz Gyula, a SEFAG osztályvezetője, ismertette a SEFAG tervezett szervezeti módosításának részleteit. A korszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően, összesen kilenc erdészeti egység létrehozására kerül sor, négy lépcsőben. Ez az elgondolás hosszú időre
4 stabilizálni látszik a SEFAG termelési szervezetét. A tervezett erdészetek: Zamárdi, Zselic (Kaposvár), Igal, Somogyvár, Marcali, Iharos, Barcs, Nagyatád, Nagybajom. Bóna József, a zselici erdészet erdészeti igazgatója az új felállásban működő erdészet eddigi tapasztalatairól, eredményeiről adott részletes ismertetést. Az előadásokat értékes javaslatokat is tartalmazó hozzászólások követték. Hozzászóltak: Gubányi Imre, Kiss Ernő, Jánosi István, Egyed Zsigmond, Choma Zsolt, Kozma Ferenc, Rumszauer János. A rendezvényt Kozma Ferenc, a csoport elnöke vezette. A szegedi csoport vezetőségi ülésén Vida László elnöki megnyitóját követően, Czene Barnabás titkár beszámolt az idei időarányos munkáról, az elkövetkező feladatokról. Ismertette az ásotthalmi szakiskola jubileumi ünneplésének előkészítésével kapcsolatos gondokat. Az ünnepségre szeptember 1-én kerül sor. Az MTESZ Csongrád megyei Szervezete ellenőrző bizottsága elnökévé Vida Lászlót a Sajtóbizottságba Hajdú András tagtársunkat választották. A szakmai továbbképzés keretében, a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották: BUDAPESTEN: Rakonczay Zoltán Nemzeti parkok Afrikában", Dr. Zetelaki Zoltánná Ehető gombák termesztése fermentorban", Dr. Sólymos Rezső A fatermesztés helyzete és feladatai hazánkban", Mikol. Társaság, Dessewffy Imre Lemez- és lapgyártás helyzete, fejlesztésének lehetőségei", ÉRDÉRT, PÉCSETT: Csanádi Béla Erdőfeltárás és közelítés fejlesztése a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál", SZEGEDEN: fej Dr. Gál János A nyárfatermesztés lesztése" címmel. Új tagfelvétel Koósné Csomós Hedvig folyamatszervező. Gyöngyös; Kovács Róbert kertésztechnikus, Bakonyszentlászló; Koncz Béla erdész, Bakonyszentlászló; Primuszné Sziklai Tünde erdőmérnök, Pápa; Primusz József erdőmérnök, Pápa; Hirmann Antal erdőmérnök, Budapest; Tükör László erdésztechnikus, Nemeshany; Baki Dezső gépésztecnikus, N oszlop; Pap Zoltán erdésztechnikus, Homokbödöge; Farkas Gyula erdész-vadász. Keszthely; iker Zoltán erdésztecnikus, Várpalota. Halálozás Gödöllőn, 77 éves korában elhunyt Király Miklós oki. erdőgazda, a volt Gödöllői Állami Erdőgazdaság egykori igazgatója. Széles körű részvéttől kísérve, a gödöllői temetőben a városi tanács által adományozott díszsírhelyen temették el. Sírjánál egykori munkatársai, a vállalati jogutód, a Budavidéki EVÁG dolgozói és egyesületünk nevében Vári József, a gödöllői helyi csoportunk elnöke mondott búcsúbeszédet. AZ ERDŐ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA. Elnök: dr. Sólymos Rezső, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; főmunkatárs: Jérome René, Budapest. Tagok: dr. Balázs István, Budapest; Bánszegi József, Kemencepatak; dr. Bondor Antal, Budapest; dr. Berdár Béla, Budapest; Botos Géza, Debrecen; Cehe Zoltán, Szombathely; dr. Csötönyi József, Budapest; Deák István, Tamási; Erdős László, Budapest; dr. Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár-Hantos Géza, Budapest; Hajak Gyula, Budapest; dr. Herpay Imre, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandi, dátusa, Budapest; dr. Járó Zoltán, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; dr. Káldy József, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Sopron; dr. Kecskés Sándor, a műszaki tudományok doktora, Budapest; Keszthelyi István, Budapest; Király Pál, Budapest; dr. Királyi Ernő, a közgazdasági tudományok kandidátusa, Budapest; dr. Kiss Rezsó, Budapest; Lakatos Zoltán, Kaposvár; Murányi János, Budapest; Rodek Márton, Nagykanizsa; dr. Rácz Antal, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Soós Károly, Kecskemét; Stádel Károly, Gyor; dr, Szentkúti Ferenc, Pécs; dr. Szepesi László, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; dr. Szikra Dezső, Veszprém; Tóth István, Vác; dr. Tóth Sándor, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Varoa Béla, Eger; Vida László, Szeged.
5
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE országos választmánya 1980. január 31-én, Budapesten, az MTESZ székházában, dr. Váradi Géza alelnök vezetésével ülést tartott. Dr. Váradi Géza elnöki
RészletesebbenBUDAPESTEN: Bedő Tibor A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében", Dr. Konecsni István Az évi gombamérgezések
Az elnökség 1981. március hó 25-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszólalt dr. Jéki László, az MTESZ főtitkárhelyettese is. Először Keresztesi Béla
RészletesebbenA HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
MTESZ Városi Intéző Bizottság alakult Gödöllőn Az MSZMP városi bizottságának tanácstermében mintegy 80 küldött részvételével tartotta alakuló ülését az MTESZ gödöllői városi intéző bizottsága. Egyesületünk
Részletesebben* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.
1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk
RészletesebbenRovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdőrendezési Szakosztály a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Székesfehérvári Csoportjával közös rendezvényt tartott Székesfehérvárott.
Részletesebbenelőfordulásai" címmel előadást tartott.
nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha
RészletesebbenAz erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata:
Az elnökség június 21rén, dr. Herpay Imre elnökletével ülést tartott. Meghallgatta dr. Bárányi EószZónak, a kecskeméti helyi csoport elnökének tájékoztatóját a vándorgyűlés előkészületeinek állásáról.
RészletesebbenA HELY I CSOPORTO K ÉLETÉBŐ L
1989. ÉVI EGYESÜLETI VÁNDORGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület rendes évi közgyűlését a VAS MEGYEI FAGAZ DASÁGI NAPOK keretében tartja Szombathelyen. Program : Augusztus 10 11. Hatékony erdőgazdálkodás
RészletesebbenRovatvezető: KIRÁLY PÁL
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az elnökség 1980. december 10-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az első napirendi pont szerint dr. Káldy József, a gépesítési
RészletesebbenELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGI JELENTÉS
mációkat nem számítva összesen 27 központi szakosztályunk és szakbizottságunk tevékenykedik az erdőgazdálkodás különböző szakterületeinek társadalmi úton való fejlesztésén, illetve bizonyos egyesületi
RészletesebbenMucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
RészletesebbenA HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
A fatechnológiai szakosztály ülést tartott. Az éves munkatervnek megfelelően ZÁGONI ISTVÁN igazgatóhelyettes-főmérnök előadásában megvitatták a Hulladékhasznosítás az elsődleges faiparban" c. dolgozatot.
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka
FIÚ EREDMÉNYEK 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Kovács Péter 97 Ált. Isk. Szentlőrinc 12,9 Baranya 2. Juhász Patrik 97 Ált. Isk. Iregszemcse 13,0 Tolna 3. Borsos Róbert 97 Hunyadi János Közokt. Int. Mbh. 13,1
RészletesebbenVI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
RészletesebbenEGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE elnöksége értesíti a tagságot, hogy augusztus 4-én de. 9 órai kezdettel rendezi meg Pécsett, az Orvostudományi Egyetem aulájában 1978. évi rendes közgyűlését.
RészletesebbenHely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
RészletesebbenZala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
RészletesebbenJ E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
RészletesebbenA témához hozzászólt: Zágoni István, Káráll János, Borsodi Imre, Pethö Az elhangzottakat Andor József foglalta össze.
Az erdei vasutak szakosztálya kihelyezett ülést tartott Felsőtárkányban. Ercsényi Pál szakosztályvezető, mint a felsőtárkányi vasútüzem szakfelügyelője, beszámolt a vasútüzem tevékenységéről. Ismertette
RészletesebbenA HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
A gépesítési szakosztály az erdőművelési szakosztállyal közös rendezvény során a Mátrai EFAG káli csemetekertjében tett látogatást és együtt tanulmányozták a csemetekerti munkák gépesítésében elért eredményeket,
RészletesebbenPÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási
RészletesebbenMSSZ Országos Bajnokság
MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II
RészletesebbenFőbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
RészletesebbenMVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
RészletesebbenA HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Egyesületünk elnöksége 1981. november 24-én, dr. Herpay Imre elnök vezetésével, Budapesten tartotta 1981. évi utolsó testületi ülését. Az ülés ünnepélyességét kidomborította az a megemlékezés, amelyet
RészletesebbenAz Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése résztvevőinek névsora
Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése résztvevőinek névsora Aposztl Miklós, Tatabánya: Antal Mihály, Párád; Adamkó József, Eger; Arlai Frigyes, Mosonmagyaróvár; Andor József. Nagykanizsa; Andor
RészletesebbenAlapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk. MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22.
Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22. Eredeti Módosítási javaslat OK. 6.1. Az Egyesület működésének és Az Egyesület működésének és gazdálkodásának pontosítás
RészletesebbenCSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
RészletesebbenMagyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
Részletesebben6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
RészletesebbenIrányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
Részletesebben1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola.
A TÁNCTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT HÍRLEVELE V. évfolyam 1. szám, 2012. február 28. Szerkesztik: Bolvári-Takács Gábor, Major Rita A MTF Tánctudományi Kutatóközpontjának munkájában részt vevő kutatási főirány-vezetők
Részletesebben43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
RészletesebbenMVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
RészletesebbenMOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
RészletesebbenEmlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről
Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március
RészletesebbenFŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
RészletesebbenA MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester
RészletesebbenElnöki megnyitó, főtitkári jelentés, ellenőrző bizottsági jelentés, felszólalások. Szünet után szakmai előadások, vita, egyesületi kitüntetések.
K ö z g y ű l é s Az Országos Erdészeti Egyesület rendes évi közgyűlését 1984. augusztus hó 3-án. pénteken, Kecskeméten, a Katona József Színházban, 14 órai kezdettel tartja. Napirend: Augusztus 3-án,
RészletesebbenHelyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték.
Helyi csoportjaink 1971. évi munkája a számok tükrében A 35 helyi csoport legfőbb egyesületi feladatait a népgazdaság IV. ötéves tervérői kiadott 1970. évi II. törvénynek az erdőgazdálkodás fejlesztéséről
RészletesebbenJegyzőkönyv Diákolimpia
Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros
RészletesebbenSegítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550
RészletesebbenSportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.
Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE
Részletesebben5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ. (közigazgatási egyeztetés ideje: február 4-12.)
ÖSSZEFOGLALÓ a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény alapján a vadgazdálkodási tájegységekről szóló FM miniszteri rendelettervezethez a társadalmi egyeztetés
RészletesebbenMagyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás
RészletesebbenORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK
ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati
RészletesebbenAz OEE elnöksége február 17-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével
Az OEE elnöksége 1987. február 17-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Első napirendi pontként dr. Herpay Imre elnök adott összefoglaló beszámolót Váncsa Jenő mezőgazdasági
RészletesebbenEGYÍi : Ül ET! i C m : ' U K
EGYÍi : Ül ET! i C m : ' U K Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az erdőrendezési szakosztály és a szegedi helyi csoport, a MÉM Erdőrendezési Szolgálat szegedi üzemtervezési irodája, valamint a Délalföldi Erdő- és
RészletesebbenKÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI
KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI Név Szül. év Klub Keszthely Nagykanizs a Pécs Zeg. Összesen: Szabó Béla 1962 PLE Zeg 192 189 192 0 573 Lindenlaub Roland 1977 PVLK Pécs 187 190 180 0 557
RészletesebbenJegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult
Részletesebben8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
RészletesebbenTájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
RészletesebbenTiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa)
Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa) A Soproni Egyetem Erdőmérnök Kar által előterjesztett tiszteletbeli doktorai (Doctor Honoris Causa) Prof. Dr. Albert Levente okleveles tudományegyetemi vegyész
RészletesebbenÖsszefoglaló a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) 11. üléséről
P é n z ü g y i S t a b i l i t á s i T a n á c s Összefoglaló a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) 11. üléséről Helyszín: Időpont: Résztvevők: A PSZÁF VI. emeleti tanácsterme 2010. december 15-e 9 órától
RészletesebbenREFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.
7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet
Részletesebben2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
RészletesebbenMagyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat
RészletesebbenXXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban
1. 2018. február XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban Helyszín: Sopron KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozata és a Gépjárműközlekedési Tagozat, Tolna Megyei Területi Szervezet, Soproni
RészletesebbenTárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 116/2006. (XI. 9.) Kgy. számú határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása A
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.
Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:
RészletesebbenA Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
RészletesebbenJegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
Részletesebbenaz Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
RészletesebbenSoproni Nyári Egyetem
Soproni Nyári Egyetem 1971. július 6 20. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Erdészeti és Faipari Egyetem az 1971. év nyarán tizenhatodszor rendezi meg Sopronban a Nyári Egyetemet. Az Egyetem,
RészletesebbenMOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
RészletesebbenJegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén
Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00
RészletesebbenBeszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló
Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női
RészletesebbenHÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
RészletesebbenTájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
RészletesebbenMonostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott
Részletesebbens z á m a A mélyebb elemzések igénye nélkül jellemzően megállapítható volt az adatokból,
Egyesületi munkánk 1986-ban, a számok tükrében. Egyesületünk megalakulásának sokszínű megemlékezéssel teli 120. éve a népgazdaság VII. ötéves tervének, és benne erdőgazdálkodásunknak is, nehéz gazdasági
RészletesebbenA HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Az elnökség dr. Herpay Imre elnök vezetésével 1981. június 16-án Budapesten ülést tartott. A napirendi pontoknak megfelelően elsőként meghallgatta Komjáthi Ferencnek, a Kisalföldi EFAG igazgatójának tájékoztatását
Részletesebbenvoft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK J Ö 6 J L. Rovatvezető: Király Pál A Gépesítési Szakosztály Pusztavámon tanulmányúttal egybekötött ülést tartott. Ennek során tagjai részletesen tanulmányozták a felkészítő telepet,
Részletesebbenl^gl EOTES1ILEIBOBZLEnilEBÜTEK )
l^gl EOTES1ILEIBOBZLEnilEBÜTEK ) Egyesületünk elnöksége vitára bocsátotta Király Pál: Az OEE 100 éves története című munkáját. A vitában részt vett: Áícos László, Fekete Gyula, dr. Igmándy Zoltán, Jéröme
RészletesebbenI. OXIGÉN NAGYERDEI MARATON 2010 Magyar köztársaság Senior Maraton Bajnoksága Kategóriánkénti Eredmények
Maraton egyéni férfi senior 35 1 971 Ónadi Imre 1971 HUN OXIGÉN KLUB 21:59 23:48 23:39 23:36 24:23 25:04 26:10 27:28 3:16:04 2 671 Takács György 1971 HUN HAJSZA SE 23:38 25:17 24:43 24:11 24:55 25:33 23:51
RészletesebbenSAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY
SAJTÓKÖZLEMÉNY Balog Zoltán egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára
RészletesebbenA Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
RészletesebbenÜnnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény
Dátum Konferencia címe 2019-es árak Tervezett létszám 1. 2019. január 29. Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem KTE Vezetősége Az
RészletesebbenEMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. június 15. napján, 15 órai kezdettel tartott kihelyezett elnökségi üléséről.
EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. június 15. napján, 15 órai kezdettel tartott kihelyezett elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Sopron, Nyugat-magyarországi
Részletesebben8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.
RészletesebbenEGYESÜLETI. Az Erdők Közjóléti Szakosztálya ülésén megkezdte az őszre tervezett Erdők a közjóért" konferencia előkészítését.
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az Erdőhasználati Szakosztály legutóbbi ülését a Pilisi Parkerdőgazdaságban tartotta. Dr. Madas László az Erdőgazdaság elmúlt hároméves fejlődéséről és távlati
RészletesebbenA helyi csoportok életéből
Az ellenőrző bizottság dr. Ebli György elnökletével ülést tartott. Ezen megvitatták az OEE 1982. november 12-i küldött közgyűlésre készített EB beszámoló tervezetet. A következőkben az elnök tájékoztatta
Részletesebben7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén
Részletesebben8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.
Részletesebben2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Részletesebben7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)
MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai
RészletesebbenMiniszter Úr Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést adományozott 4 személynek, köztük:
A szabadság, a bátorság, az élni akarás ünnepe október huszonharmadika - mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén tartott beszédében. A földművelésügyi miniszter kiemelte: immár negyed százada
RészletesebbenPályázati Hirdetmény. ÉSSZERŰ ANYAGTAKARÉKOSSÁG MEGVALÓSÍTÁSA" c. pályázat. A pályázat résztvételében nyilvános, jellegében titkos rendszerű.
Pályázati Hirdetmény A népgazdaság fejlődésének döntő felvitele, hogy javuljon a termelés és a gazdálkodás hatékonysága. A kormány izéles körű programot hagyott jóvá (1032/1982./VII. 1./MT sz, határozat)
RészletesebbenIrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
RészletesebbenJEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.
JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti
RészletesebbenISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.
OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére
RészletesebbenMagyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi
Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint
RészletesebbenMFTTT2018 IB-határozatok
MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak
RészletesebbenHajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend
1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor
RészletesebbenCsanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
RészletesebbenMagyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége
1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Részletesebben