IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM DECEMBER 350 Ft

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM DECEMBER 350 Ft"

Átírás

1 IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM DECEMBER 350 Ft HABOS LÁSZLÓ CSEND, SÖTÉT, MAGÁNY ÉS ISTEN Végtelenbe szűkül a csend, karácsonykor is halnak, koromsötét zsákkal takarva. Kulcsra zárt templomajtó mögött félhomályba rejtőzött betlehem pásztora elkóborolt reményt terel. Rendőrökkel biztosított várakozás, elkoptatott cipők csoszogása, sáros kabátok megfáradt tánca magányos hosszú sorban, remeg, gőzölög az adomány-leves, levehetetlen a szennyes. Kifosztott szemetesek magánya, megfagyott bejgli fogfájós íze és vérvörös alkonyon kóborló Isten. Csend, sötét, magány köszön újszülöttre, és végtelenné tágul az ünnep. WEGENAST RÓBERT A téli ég üvegjén aláhull Egy izzó lávacsepp: a nap. A mögötte pörgő tér kitárul, S a végtelenség felszakad. Az éji mélyben örvénylő, bomló, Elhagyott csillagom lebeg. Szemem záporozzák lágyan zsongó Túlvilági emlékjelek. A parázsló égi lámpalángot nézem, És a rőten izzó bűvös éji képen Fellobban életem visszfénye fent. De lassan ezüstté olvadnak már a fák, Felettem fekete fellegek rohannak át, Süketen elborít mindent a csend. MÁJER JÓZSEF HÓESÉSBEN Láttalak szállni a hópelyhekkel! Gyöngéden sodort a sarki szél, s te siklottál, mint fény ezüst tó vizén, majd szoknyád alá bújt, és felröpített magasra, a házak fölé. Alélt kábulatban élvezted, hogy keringőzik veled a forgó szél. Aztán elengedett! Sebesen zuhantál a mélybe, de mielőtt lábad a földet érte, újra felkapott, tovább játszadozott. Már nem aggódtam érted! Elhozott megmutatni téged! Wegenast Róbert: Regina Mundi

2 2 ÉRDI IRKA VERS LUKÁCS MÁRIA ESSEN Nem kell, hogy több legyél, csak egy gyengéd érintés, még és még havak jönnek, délről száll a füst felém. Mindegy, mennyire kormos az ég, az én szívemben mind elég. Hirtelen jön a tavasz, meglásd, jégcsapok törnek ketté. Olvadásban füvek élednek, csorog a patak, és ha éber fényed tükrébe nézek: vulkánkitörés lesz a vége. Szívemen a kötés meglazul, az idő megrendülve nézi, ha csókod arcomat éri. VARGA IMRE LAJOS URAM, SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI Uram, szeretném megköszönni Neked a bizonyságot, a megtalált hitet, örömhírt, melytől megújul a lélek, s a kegyelmet, mi hozzád köt végleg! A tanítást, hogy tisztán lássak végre, Téged keresve tekintsek az égre, hol ködbevesző örök idő óta a csillagsereg kimért útját rója, s teremtett világunk apró lénye az ember, mint én, bár hatalmad félve megújult hitével úgy fordul feléd, imára kulcsolva kérő két kezét, arcát emelve a földöntúli fénybe, tudja, hogy Te vagy a megváltás, a béke. BŐHM ANDRÁS LISTA Együtt van minden. Kereszthez a deszkaszálak köröm alá gennyesedő szálkákkal, az irdatlan szögek; olaj, megkenni lábait, bárány a kés alá és a fény, amelyet se vékával, se szóval, se hallgatással eltakarni nem szabad, Simon és Péter, a második kakasszó, csengése a harminc ezüstnek, a megrepedt kárpit, elfordított szikla a sír elől, és az a másik, a szüntelen felfelé görgetett, hogy előbbre juthass. Mert emelkedés, üdvözülés lenne-e az, ha egy társunk is elmaradna? TEMESI ÉVA CSÖND Elfogytak lassan köztünk a szavak. Mondanád, de nem mered. Mondanám, de nem lehet. Valami lassan elszakad. Kérdezhetném: megcsaltál-e? Felelhetnél: úgyis tudod, minek a szó, a vallomás... és közénk ül a hallgatás. Kiss Gyöngyi: Téli táj

3 VERS ÉRDI IRKA 3 KÓSA MÁRTA TELIHOLD Felébredtem igéző tejfehér ragyogás omlott árnyékot bontott hulló fények záporában térdeltem eléd lábad átkulcsoltam hosszan elbuktam halkuló sóhajokban arcomra vetült szívemnek feszült melleimen csorgott végig körmöm hegyén táncolt szorosan magához láncolt mindenfelé áradt emlékeimre támadt vesémbe látott magával rántott éreztem szabad vagyok és egyszerre rab fogoly karcsú hosszú fényszálak égtek hajamba beletúrtál igazítva homlokomba hulló szálakat óvtál a világtól távol toltál zaklatottan vágytam szeress mégis elhajoltál vállaidra feszült csillagok sebeztek lázas magányban talált az éjszaka bőrömön maradt a telihold sebsimító lenyomata. TORMÁSSY ERZSÉBET CSEND Ismerd fel a csendnek áldásos hatását. Elkerülvén néha világ harsogását. Megszólal a lelked, próbálj rá figyelni. Szelíd suttogását csak csendben hallani. NAGY-RAKITA MELINDA A FOLYÓ Vágykeltő forró nyári délutánon Karcsú hidak árnyékában Lustán hömpölyög a Duna A kifolyóknál kacsák tobzódnak S tovasuhannak fürge naphalak Titkos áramlatok sodornak Bágyadt hajókban éber álmokat A város moraját elnyelik a habok Palack nélkül hordják az üzenetet A városról melynek karcsú tornyaiban Galambok közt fészkel az idő Látom magam a lépcsőkön ülve Két part között árnyalakok gyűlnek Kart karba öltve cseléd nemes polgár Költő zenész lelkes forradalmár Itt éltek mind Buda és Pest között S gyakran nem is volt bennük más közös Mint a folyó Amint lustán hömpölyög S az idő Mely mulandó Mint sirályok szárnyára fröccsenő Vízcseppek tündöklő gyöngysora JÁKI FERENC PARADOXONOK Az agysejtek börtönében sínylődik a Gondolat, de ha gondolkodni kezdek, széttépem a láncokat. Úgy szállok ki a sejtekből, mint gubóból a Lepke, s bátran felrepülhetek én: véges a Végtelenbe. Az Emberen kívül mást itt nem érdekel a Világ, csak az Ember döngeti meg az Ég bezárt kapuját! Gondolat nélkül az Ember csak egy üres csigaház, csillogó, de haszontalan, fölösleges korall-váz. Legnagyobb Csoda a Földön: a száguldó Gondolat, büszkén emeld ezért, Ember, Ég felé Homlokodat! Véges a Lét, és a Halál sem tartogat semmi jót, mégis jó, hogy megsejthetted a másik Dimenziót! A hegedű csak száraz fa, s rajta néhány húr rezdül, de a Dallam, ami zendül, egy más szférába lendül. Ami a Tudósnak rezgés, az nekem Melódia, neki Hullámhossz, de nekem szárnyaló Szimfónia. Ahogy száll az Örömóda: százszorosan több nekem, mint rezgésszám, mivel benne ujjong egész Életem! LUKÁCS MÁRIA aranyló szalmán anya kisdedet ringat fénylik mosolya

4 4 ÉRDI IRKA VERS TARNÓCZINÉ BARABÁS IRÉN ESTI SÉTA Lüktetve vezet lépésről lépésre a fénytócsák sora, a part menti sétányra hajló ívlámpák fém-merev ostora. Miriád ébredő csillag kísér esti sétámon az égen, s szétolvad fényük a távoli horizont párába hulló gyűrűjében. Hamvassárga színt kever rőtes zöldbe az ősz kéretlen hírnöke, lábam előtt halk surranással sodródik a nyárfa ájult levele, enyhe szél kapja fel, keverve a bágyadt színeket, s fogócskázik még egyszer, fáradtan vele. DYLAN D. TIDES SÉTA A SZIGETEN Karcol a szél ma a Nyúl-szigeten, már kéri a nyakra a sál melegét. Lomha a séta, csak őszi tetem. Kár. Nyomja a sírba a bús remetét. Hívja a lelke a hajnali csendet ujja ma így ír dallamokat. Reggel a gyermeki múltba merenghet, pergeti szíve a volt-lapokat Boldogan ül be az iskolapadba, vágyja a szót, mint friss levegőt! Más kölyök álma a napba szaladna, néki a könyv ád életerőt. Pénze, ha nincsen az új falatokra, írni tanít meg morc fiakat, közben a szelleme űzve-ragyogva messzibe épít kőhidakat. Összekarolva az úton elébe téved a napban két fiatal drága halott szeme villan eszébe, s hitteli vágyból vér-viadal. Mennyi a tűz, ami gyűri Petőfit! Issza szavát, mint régi borát! Homloka féltő, zsenge redőit jaj, sose látja Hősi barát Végül a kardja temette, s a penna néma maradt, szomorú hagyaték. Sírköve légbe dobott, puha henna, ostoba szó csak a mély szakadék Vége a harcnak, a munka a jussa. Bízzanak őrá száz hivatalt, ebben a korban a tolla a puska, sorra tetéz gyönyörű diadalt! Toldiban éled a láng, s a kis apród szórja a honnak hív aranyát; sírva-dalolva elűzi a rablót bárd-hada fente bősz agyarát. Máskor a ballada húzza a könyvhöz szebb ruha ébred ősi regén, ujja szelíden a régi göröngyhöz vonja a mát holnap peremén. Pók puha szála fut alkonyi fényben. Mozdul a bokron gyenge szövés. Lassul a szív az ezer szavú lényben Fáj ma a sóhaj Csúf köhögés Kiss Gyöngyi: Szent Pszeudó

5 VERS ÉRDI IRKA 5 GANI ZSUZSANNA FOGADJ ÖRÖKBE Egy apró csodát tenyerembe emelek, megtaláltalak, már oly régóta kereslek! Van már miért élni, és van mit remélni, volt oly sok szép pillanat, mit jó volt megélni. Látod? Egy könnycsepp hullt szememből a földre, ha itt az idő, fogadj a mély anyaföldbe. Rajtam nyíljon majd sok szép illatos virág, hallani fogod oltalmazó, óvó imám. Cirógasson meg tündöklő Nap melege, szellő suttogja füledbe, mennyire szeretlek! Légy boldog, míg itt vagy e mesés világban, egyszer majd találkozunk álmok kapujában! BECK ZOLTÁN LELKEDRE RESZKETŐN Meglőtt madár sebzett szíved Csak az ért ki neked híved Bevesz igaz szerelmébe Öntépésnek legyen vége! Szerelméhez ragaszkodunk Majd halálig ragadtatunk Ez életünk: Istent értő Lelkünk is csak Tőle félő Egyek vagyunk igazságban Nem ér szégyen semmi vádban Csitulj harag nőj szerelem Áradjon hát hű kegyelem Szívedből kihull halálod S leszünk egyek ha vállalod! Így köszöntsön Téged béke Megtört szíved menedéke PERGEL ANTAL ÚTON Őszi esőben ragacsos sár marasztal. Régi út pora. RENDIK ZSUZSA EDDIG E REGÉNY... Forrok, égek... E kohó mérget Sívaszt szívemben. Megcsaltál, te hűtlen! Csak néztem elhűlten: Mit teszel? Őt öleled, Véred, öled Vele lobog! S én szétélve, Féltékenyen révbe Érek mással... Akarlak akarván! E röpke dalt tán Hallod? Nem feledhetlek, Megmaradsz egynek Életem egén. Eddig a remény. Eddig e regény. LUDWIG GÉZA MA FÉLREVERT SZÍVEM HARANGOZÓJA Ma félrevert szívem harangozója, a rejtőzködők, a félelem-árnyak a kétségek tüzét felszítva újra máris lelkemnek főterén tolongnak. Bár látom én nem időtlenül a célt, és hitem darabjait sodorja ár, hadd rakjam össze egy egész darabba ketyeg az óra, ha rosszul is, de jár. Amit rám róttál, hadd végzem el még, Uram legyél türelmes, a dolgomat, hisz köt még a Néked tett ígéretem, legyen olyan, mint egy ősi áldozat. Megcsendesülni és elülni tudjon, a félelem, mint a szél, olyan legyen, s kétséget is magával elragadni hisz én időben úgyis megérkezem. TARNÓCZINÉ BARABÁS IRÉN Zúzmarás fűszál, csillogó fehér csoda, kristályéjszaka.

6 6 ÉRDI IRKA VERS MIHÁLY CSILLA JÉGMEZEI HOZSÁNNA Szél süvít a jégmezőkön, morcosan harap, zord hevével nem vesződöm, nem hagyom, e rém legyőzzön, fortyogó harag sincs ma bennem, jó a lelkem, lángoló, szelíd, tűzvirágok csokra serken, véd a télnek pokla ellen, ég felé repít régi álmom fénycsodája, fürge hit-fogat, marja jég, és szél dobálja, ám a vészben kélt hozsánna lángja nem lohad. SALL MARGIT EGYSZER Már nem vigyázol rám, már nem kérlel szemed. Már nem nyújtod felém két kezed. Nincsenek vágyak, kialudt a tűz, a nyugtalanság az, mely messzire űz. Egyszer mindannyian arra ébredünk, volt, nincs e földi életünk. De még szíved ver, hangosan dobog, eldöntheted, mért nem vagy boldog. KREISCHER KORNÉLIA MIKULÁSEMLÉKEK Testes Mikulás kászálódik egy taxiból. Nyilvánvaló, megrendelésre érkezik. S idéződnek gyermekkorom Mikulásai, Akik oly mások voltak, mint ez itt. December hatodikára mindig hó esett. Izgatottan vártuk az estét, mi, gyerekek. Jön-e Mikulás, krampuszok lesznek-e, s eszünkbe jutott múlt napok sok csínytevése. A Télapó vajon azokat tudja-e? El kell-e majd neki mindent mondani? Lesz-e szidás, szégyenkezés, pirulás? És az ajándékunk virgács vagy másvalami? Minden kinti neszre összerezzentünk. Egyszer csak zörgették az ablakot. A kisgyerekek pityeregni kezdtek, öleltük egymást, lázasan remegtünk... és minden bátorságunk elhagyott. Tárult az ajtó, ott állt a küszöbön az úgy várt óriásnak tűnő Mikulás. Jóságos arcán nyugtató mosoly volt. Hátán a tele zsákból csomag kandikált. Mellette piros szarvú krampusz toporgott. Kezében aranyvirgáccsal intett felénk. A Mikulás leült, könyvében lapozott, szólt, hívott kedvesen: gyertek elém! Eléálltunk remegve, s hangzott a kérdés: Jók voltatok, gyerekek, valamennyien"? Csak sokára válaszoltunk, s zavartan, nagyon halkan mondtuk : igen, igen, igen Ki verekedett, ki volt szófogadatlan? Iskolában kaptatok-e rossz jegyet"? Mi hallgattunk szemlesütve, arcunk pirult, suttogtuk, többet nem teszünk semmi ilyet. Jók leszünk, kijavítjuk a rossz jegyet. Mindenikünk tett valami ígéretet. Hittük is szent, mély meggyőződéssel, s kíváncsin vártuk, mi ajándék érkezett? Ki tud verset mondani? Ki énekel nekem"? szólt kedvesen a Mikulás. Megkönnyebbültünk. Bátortalanul mondtunk verset, dalocskát, s illedelmesen, megilletődve leültünk. Az ajándékért mindenki maga ment oda. Álltunk szemlesütve a simogatás alatt, aztán a Mikulás intő szavakkal indult. Belőlünk felszabadult lélegzet szakadt. Kiss Gyöngyi: Lótuszlevél Meghatottan üldögéltünk még egy kicsit, majd a csomagokat nevetgélve, boldogan bontogattuk. Belőlük ajtó előtti asztalkára kóstolót, tányérkába kekszet, pohárba tejet adtunk... Tisztogatott cipőinket ablakba raktuk, remélve, reggelre azokba is még kapunk.

7 VERS ÉRDI IRKA 7 SCHMIDT GYÖNGYI TÚL A KÖNNYEKEN Túl a könnyeken viharos vágyakon minden egyszerű Ellobbant gyufaláng nem irritál többé a lárma a cigarettafüst Pár napig nem keresett senki a szokatlan rend elfoglalta a szobát De váratlanul huzat járta át a házat és a helyedet elfoglalta a folytonossági hiány Jöjj vissza eseng a csend A rend sem vágyik többé nyugalomra Jöjj és füstöld tele a szobát A szőnyeg sem bánja ha a bőrén lyukat éget a parázs Én nem hívlak, de ez a lármás csönd egyre iszonyúbb. Éjszakánként nyitott szemmel hallgatom, ahogy a karosszékedben utánad sikolt a szú KISSNÉ MATKÓ GABRIELLA SZIKRÁZÓ NAPSÜTÉS... Szikrázó napsütés, sötét éjszakák, választ a szív, de nem érzi illatát a felhőtlen boldogságnak, nem táncol keringőt, csak bánatának ad hangot egy elveszett lélek, ki önmagát elrejtve ennyit mond: félek. Nyújtson felém valaki csak egyetlen álmot, Megváltom érte az egész világot, Nyújtson felém valaki segítő kezeket, S én elhordom neki a hatalmas hegyeket, Nyújtson már valaki, valaki egy cseppet, Cseppjét az égnek, cseppjét tengereknek! Érintsen engem egyetlen szóval, Hisz velem beszél, a csavargóval. PETRIK ISTVÁN OTT BENNED... csak annyit adj magadból hogy nehogy sok legyél csak akkor szólj ha hangod szebb lesz mindenkinél a vágyott csönd csodáját ne magány hozza el... egy sziklára kiülve a mélység mondja el vagy a magasság a felhőn túli fény hogy lelkedben ott él az örök remény a vágy a szerelem a szép lélek csoda testedben létezik az élet temploma SELÉNDY BALÁZS ESŐ UTÁN (a három hónapos Lailának) A frissen szántott mezők eső utáni illata Száll, mint a föld ártatlan ajándéka, körülvesz, bebugyolál, meleg, nedves ölelése valami régi, boldog, csecsemős békére emlékeztet, amikor még nem tudtam, hogy a miértet meg kellene kérdezni, hogy létezik-e egyáltalán valami, amit az élettel-gőzös, engem tenyerén gyengéden hordó pillanat magából kifelejtett, amikor nem tudtam, hogy a világ lehet más is, mint egész.

8 8 ÉRDI IRKA VERS SZABÓ AIDA (JAMPA DROLMA) DOBOZOLÁS Húzunk másra, magunkra jeleket: ez kerek, ez négyszög, ez trapéz, ez háromszög Hisszük, könnyebb így az élet, de ott egy sokszög! hol az olló? ismét vagdosunk, faragunk formára, azonosra, így megfér, belefér, most jó! Meglepődünk, ha imitt-amott mégis kilóg: egy-egy kéz, láb, térd, kar, haj vagy orr Gyömöszölünk, skatulyázunk, dobozolunk: kalitkád kész! bemehetsz, ott lehetsz! vergődj, vergődj bent, madár, egyszer kiröppenhetsz, talán! KARÁCSONY ISTVÁN MÉG MINDIG Még mindig borzongok, ha kezedhez érek. Még mindig ringatja lelkem vadvirágos lócáját meleg tekinteted Még mindig átsüt napsugár-lézered, ha illatodat rám leheli a bukdácsoló szellő. Még mindig lázba hoz, mikor hangod szirmai cirógatnak. Még mindig kifogyhatatlanul hordozza mézét nyelved fullánkos méhecskéje. Még mindig kitöltöd bohém tudatom sisakját, ha az éjszaka sárga képű vándora felzavar. Még mindig lelkesen koptatom az idő vasfogát, ha várom: lássalak. Pedig az élet homokórájában fogynak a szemek, de rád nézek, s a reménység madara mégis rám terjeszti szárnyát. PERGEL ANTAL Múltunk Ködös álmaink hoznak vissza távolból ősi dallamot. FAZEKAS MAJOR GIZELLA ELBESZÉLÉS Nyugati-Kárpátok a Jád völgye mentén, csodálatos látvány magas szikla szárnyán. Tele fenyvesekkel, alján lombhullató: tölgy, nyír, juhar, szélfa, mind megtalálható. Reggel a tópartján faházba ébredve, túlsó partján sötét Kárpátok övezve. Csöndesen elnézem most itt órák hosszat, mint a lánc, a bércek egymásba fonódnak. Tövében oly csöndesen hullámzik a vize, melyet a Lesu - gát fölrekesztette. El-elnézegetem, gyönyörű alkotás, mintha felhőt látnék lent a vízen, nem mást. Úgy ontja páráját a Jád vize végig, mígnem a fényes nap völgyébe beillik. Zúgását hallgatni nyugtató, kellemes, kristálytiszta vize mészkövén csörgedez. Csak úgy hófehéren göndörödik habja, amint a Jád folyó vizeit futtatja. Arrább bandukolva a folyónak partján, piros gránitkövek fehér habok alján. Nagyobb terméskövek fékezik a vizet, ne menjen oly gyorsan, futott már eleget. Folyópartján ülve pihenek párommal, vízfolyását mérő kis gátzuhogóval. Tüdőm kitágul a friss levegőben, gondolatom messze, gyermekim szívében. Mindig velem vannak, ha jól érzem magam, bár láthatnák ők is varázsát boldogan. MÓCZÁR CSABA AKAROM, HOGY ITT LEGYÉL! Akarom, hogy itt legyél! Magamnak követellek! Önző, gyarló lelkem és Érted, csak érted vágyó Testem üresen, elhagyatva fekszik! Tehetetlenségemből Csak arra futja: várom, Itt légy újra! Olyankor Nem gondolok búra, csak Arra a jóra, amit Te adsz nekem! Itt vagy! Ébren tartalak Forrongó csókjaimmal, És betakargatlak a Testemmel! És hiányod Megszűnik a lelked ölelésével.

9 VERS ÉRDI IRKA 9 BARNA JÚLIA LÉLEKSZAKADVA úgy tűnök magamnak hogy lélekszakadva futok valami után csak azt nem tudom mi az és hol találom már átkeltem a félelmen mint kapualjak hosszú alagútján elhagytam az ismerős házakat de bánataim mélyen ülnek bennem mint a halottak száraz szemei múlt emléke jövő álma untat érzelgős egyveleg nem vagyok elég fontos és érdekes magamnak kifelé tágulok mint a koncentrikus körök minden irányba növök barátságtalan tájak vándora vagyok a ragyogásból rég kitiltva tekintetek alatt porladok a végtelen összegyűrődik bennem nem fér fészkelődik várja hogy kilélegzem PÉTER ÉVA ERIKA [ANNYIRA BIZTOS] annyira biztos, hogy igen, akár a betlehemi csillag sohatöbbénemje. utcáról fölszedett szó olcsósága kilátás a végtelenre. gyökértől avarhúsig felület az idő, jólöltözött görcsök a szívben, az újratörténés örvényében stigmák valami kell, ami átsegítsen. valami rendellenesség, a múlt párlatán túli kegyben. kifényesítem a szemem, kinyitott táj, tükörben keret, érthetetlen. MOLNÁRNÉ BODA MÁRIA SZABÓ IMRE ÚJÉV KÜSZÖBÉN Az újév küszöbén, íme, már átléptünk, És a jó Istentől mi csak egyet kérünk: Boldogságot adjon az új esztendőben, Hogy békesség legyen a magyar szívekben. A könyörgő imák ezrei röpdösnek, Mint fehér galambok, fel a jó Istenhez. Tőle visszajönnek, áldást hozva reánk, Hogy békességben legyen ez az egész világ. Tornyosuló felhők fenyegető árnya Ne boruljon reá erre a hazára. Derűs legyen, s földje aranykalászt termő, Dús kalászt ringasson majd a nyári szellő. Legyen itt gazdagság: bor, búza, békesség, Boldog emberekre ragyogjon le az ég. Az új esztendőre ezt kívánom, íme: Legyen boldog, kinek magyarul ver szíve. BUDAI ZSUZSA TÉLAPÓ Hótakaró a fákon lógnak le az ágon A fák téli ruhát vettek hidegben levetkeztek. Hópihét ugatja a kutya szél a havat arcomba fújja Dér levelet fúj a szél hóban ázik a rét. Jégvirág az ablakon Mikulás lépked a havon. Utcasarkot elhagyom Télapót meglátom Megállok és figyelek vajon merre lépeget Kapunk előtt álldogál letett puttonyában kotorász Óvatosan kapunk nyitja ablakunkba ajándékot rakja Lassan kapunk csukja puttonyt hátára rakja Apóka a szomszédhoz lép kapujukon csendben belép Szívembe öröm költözik utcánkba a szeretet érkezik. SZOMJÚSÁG Lehunyt szemmel botorkálok, Álmomban hűs kutat látok, Zárt ajkam rút, repedezett, Belül égek, elepedek, Andalogva meg-megállok, Nehéz utak, délibábok, Élet tüze izzik bennem, Góbi elveszett fiára leltem, Esőcseppek, forró pára, Könnyű zápor Bethesdára. Kiss Gyöngyi: Tengerszem

10 10 ÉRDI IRKA VERS NOVÁKOVICSNÉ TÓTH ICA TAVASZODIK Apró tavacska a tar fák között, vizén még üldögél a téli csend, de langy csókjával a szellő már tavaszt lehel. Éled a táj, zizzen a sás, a nád, s ringnak apró hullámokon kecses balerinák. Fejem felett rigó füttyent, köszönt egy jó barát, vidáman visszafüttyentek, s mosolyra görbül a szám. BŐHM ANDRÁS Préselt szirmokon pihen a hajdan szálló estharang szava. PÁLFI NÁNDOR KÖNNYŰ LÉPTEK A SEMMIBEN A város szélén várok Rád, Ahol egy kicsit kiszélesedik az út, S némán elsiet a semmibe. Ott, ahol a levelek élén pihenő Napsugarak elhalványulnak A hajnali párával takaródzva. A város szélén várok Rád, November derekán, Mikor az idő is megtorpan egy kicsit, S mi csendben egymás mellé ülhetünk. TÓTH MÁRIA ÖRÖMTŐL KÖNNYEZEM Megkérdezted-e Istenedtől, miért látsz? Örömtől könnyezem. Megkérdezted-e Istenedtől, miért jársz? Örömtől könnyezem. Megkérdezted-e Istenedtől, miért beszélsz, szólsz? Örömtől könnyezem. Hogy milyen szép tartománya van Istenednek a Te házadban. Gyönyörű szép! LUKÁCS MÁRIA botlik az ember menedéket ha kérnénk csillag születik PÉTER ÉVA ERIKA A veszekedés utáni csend olyan, mint a meglékelt fény.

11 VERS ÉRDI IRKA 11 LABANT CSABA A ZENGŐ MINDNYÁJUNKÉ! (dalszöveg) Édes Hazánk, Kárpát-medence, számtalan csodát rejt kebled, vannak hegyeid, tavaid s jó néhány folyód, egyedül szépségednek nincs párja e Földgolyón. Megóvunk a szeretetünkkel, vérünkben éled őseink vére, Attila lányai és fiai vagyunk, s teljes lényünkből békét áhítunk. Szelíden susogjuk, te nagyvilág, az időtlen bölcsesség igazát: ki eldobja, az jövőt nem lát, nem mehet tovább e pusztítás, az élet élni kíván, de te a halálba tartasz, megállj, nagyvilág! Szólítunk eget-földet, imánk bejárja a mindenséget, közös óhajunk a békés jövőé. Lelked belülről szólítjuk együtt, egyként daloljuk, értse, aki él: a Zengő mindnyájunké! Megóvunk a szeretetünkkel, lényünkben éled az öröklét igéje, Földanya lányai és fiai vagyunk, s békénkből tiszta jövőt adunk. Szelíden susogjuk, te nagyvilág, az időtlen bölcsesség igazát, ki megtartja, az boldog jövőt lát. Ha abbahagyunk minden pusztítást, Földünk meggyógyítja önmagát, ez az egyetlen jövő, ébredj, nagyvilág! Szólítunk eget-földet, imánk áthatja a mindenséget, közös óhajunk a békés jövőé. Egymást testvérként szeretjük, a Földet anyánkként tiszteljük, értse mind, ki él: a Zengő mindnyájunké! A Haza mindnyájunké! A világ mindnyájunké! Versek a bőröndből SZABÓ GÁBOR FÜRGE PERCEK, LOMHA PERCEK Milyen kevés is kell ahhoz, Hogy örömünk legyen: Egy jó szó, egy kedves tekintet És nyargal a jelen. A bánat is könnyen kerül: Csak egy kis gyötrelem. Egy rossz szó, egy bántó tekintet S a perc oly végtelen. (Megjelent a Szeretet c. lapban, július ) A százhalombattai Matrica Múzeum Bőrönd-özön c. kiállításának során bukkantak egy egész bőröndnyi versre. Sorozatunk ennek válogatása. BÍRÓ ANDRÁS HULLÓ CSILLAGOK Tegnap este oly szomorú lettem, ahogy néztem a csillagos eget. Amint lehullt egy csillag az égről, úgy tetszett, hogy a világ elomlik, s szerelmes vágyad búcsút integet. Oly jó lett volna csillagként szállva beléhullani a végtelenbe, nem tudni csókról és szerelemről, s mintha sohasem születtem volna, szállani egyre. És tegnap este rám szállt a béke; hulló csillagok a mi kis dalunk elénekelték: legyünk szegények, akár gazdagok, mindegy, mert hiszen mindnyájan hulló csillagok vagyunk SZABÓ AIDA (Jampa drolma) Nem látjuk mindig szívesen csetlő-botló léptünk tanúját HABOS LÁSZLÓ Csak időt kérek hogy egyszer megértsem létemben léted

12 12 ÉRDI IRKA DIÁKÍRÓK SZATMÁRI KRISTÓF LÁTOMÁS Összesúgnak a lombok, kacag a rozsdás zászlórúd, vihog. Kinevet a szél. Egyedül botladozom, kéklőn fénylő torz mellkassal, Ballagó idővel, én! /megállok a komor köveken, szürkén tarka aszfalt-bércen, agyamban dobog szívem/ S kilép a gyomor. Savas folyam kősáncon tör át, Elmosott a feledés. Bár talán a nappal pírja borítja az eget fent, S lent vágyam ég, Rongy elmém gyors segélyt, lányka mézíz ölén, lám, ma sem remél. S ahogy a pörgő percek Zagyként évekké érnek, Kinevet a szél. Jövőm elbolyongó halál, Múlt cafatos ócska ködébe elvész. Jelen! Sose enyém, csak nézem, hogy táncol, Vigad, s él lengén. S míg én kidőlök a padból, Ördögeim közé elhullok sápadt falevélként, Korok haladnak el csendben. Mellettem minden, minden Szégyenkezve ellép. Ne kérj! Szólt a hang. S nem is kaptam soha. Megtartott tenyerén az éj. SÁPI LUCA KÁROS AZ EGÉSZSÉGEMRE Ha a sütiből harmadszorra szedek magamnak, Ujjaim cukorsziruptól és sütimorzsáktól ragadnak. Mit tehetnék, rag-adós egy ragacs, Ráadásul a vércukrom is magas lett. Nem, én nem vagyok montenegrói, és nem vagyok lett, sem karcsú, sem molett. Káros az egészségemre Ha túl sok a kávé, de kevés a tej, Ha túl sok a gondolat, de kevés a hely. Káros az egészségemre Ha egy füstölő tanárral beszélek a szünetben, A cigi nem véges, csak a türelem. Káros az egészségemre Ha mást tartok igaznak, mint te, Ami nekem a minden, az neked nincsen, Káros az egészségemre Ha túl sokat tudok, és keresem az élet nevű nyomógombot, Nagyon rosszul teszem, ha önállóan és értelmesen gondolkodom. TALÁN Talán túléled De jobban teszed ha hallgatsz És nem látod földön csurgó véred Húzd meg magad! Talán eléred kicsinyes céljaid Ugye milyen szép Csak az nem fél aki Nem is él Talán egyszer megöregszel és egy kis szobából csendesen figyeled a körülötted lévő világot Erre vágysz De mért? Szívesebben néznél egy hervadó virágot? Sok mocskos kéznek mit jelent egy arc egy név Hallgass! Rettegj! Tűnj el! Légy néma ártatlan Láthatatlan ember S mert nem kellesz senkinek, Ahogy neked se kellenek, Bárhogy is, ne félj, Vessen ki a komor sors Magányos próbára A Számító Kéz Átokként a világ végén, Még ott is hallod majd: Kinevet a szél. Kiss Gyöngyi: Levél József Attilához

13 HAIKU-OLDAlK ÉRDI IRKA 13 Szárnyaló sólymok haikucsoport HAIKU, HAIBUN, HAIGA, WAKA, TANKA, RENGA Téma: Ősz Barna Júlia: Őszi kert fölött madár suhan, ívet ír az alkonyatra Bőhm András: Dámok nászára konfettiként hulldosó színes levelek Fazekas Major Gizella: Magyar fa lombját sírva hullajtja alá, fájdalmat érez Habos László: Didereg hajnal lelket melegít ima őszi nap remél. Kissné Matkó Gabriella: Langy meleg éget, de a délután messze. Hol van a hajnal? Kreischer Nelly: Elnyúlt árnyékok színes avarban úsznak. Ősz íz a számban Pergel Antal: Hajnali köd száll. Fák levele pirosra, hajam őszre vált. Szabó Aida (Jampa drolma): Lábam nyomába nyirkos nappalok hullnak, köd szarva bököd Ősz zenéje szól, utolsó táncra kér a könnyűlábú szél Szezonvég, zárás. Csikordul violinkulcs, mint végső akkord Szilvafa alatt apám, anyám sírhantját levél takarja Szél söpör utat lehulltak ősz vágyaim tisztul látásom. Lehull az őszi sár, s aranyától fénylik e földi világ Színes levél hull, eső ver csupasz ágat. Ősz üzenete Szürke festéket önt nyár kékjébe az ősz. Elveszett utak. Ibolya, lila, kék sárga, narancs, vörös ni csak! csakráim Hervadt virágok csokrát dobja az ősz az elmúlt nyár után Gesztenye koppan, a járdán tovagurul emlékeimmel Most ősz idején oly mosolygós bércével ragyog ránk Erdély Köd fátyla rejt léptem rőt avar síron ma hallhatatlan. Lábnyomban fürdik s dideregve vár, süvít a szél, még nem fagy Ökörnyál ködben. Dér csillan. Cibál a szél. Ősz búcsúzása Fák lombját hideg szelek küldik a télnek. Utolsó levél. Szeles reggelen röpdös kék szélparipám, békét röpít szét (szélparipa: tibeti imazászló)

14 14 ÉRDI IRKA PRÓZA SZIGETVÁRI ZSÓFIA PETRA PÉTER Éreztem, ahogy elöntötte a pír az arcomat, amikor beléptem a terembe. Egy pillanatra minden tekintet rám szegeződött, azonban a csodálkozón csillogó szemek hamar lenézővé váltak. Valaki a hátsó padban nagyot sóhajtott, egyesek fintorogtak, majd osztálytársaim ismét a papírok fölé görnyedtek. Csak a szokásos gondolhatták. Péter elkésett A tanár hagyta, hogy pár percig tanácstalanul álldogáljak, és magamban azt latolgassam, hogy mit fog gondolni apám, ha megjelenek otthon, kezemben egy cetlivel, amin nagy betűkkel ez áll: Gyermekét eltanácsoljuk ebből az iskolából. Az első időkben rettegtem, remegő lábbakkal, ijedt tekintettel, falfehér arccal topogtam a tanár előtt. Csak ne rúgjon ki könyörögtem, de ő minden alkalommal tetőtől talpig végigmért, szája sarkában az elengedhetetlen félmosollyal, s hagyta, hogy lesüssem szemem, megköszörüljem halkan a torkom, és hogy megigazítsam gyűrött ingem, amit a reggeli rohanásban tönkretettem. Mindjárt int egyet, hogy foglaljak helyet. Ez a mozdulat a megváltásom és a halálos ítéletem is. Magamban ujjongok és sírok egyszerre, akárcsak egy rossz utcai bohóc. Mintha egy színdarabot játszanánk. Én és a tanár vagyunk a főszereplők, a többiek a statiszták, amolyan senkik, akik a háttérből figyelik az eseményeket, és nem avatkoznak bele a jelenetbe. Élvezem a reflektorfényt, azonban legszívesebben eltűnnék a tömegben. Minden reggel ugyanaz a forgatókönyv. Minden reggel ugyanazok a jelenetek. Minden reggel ugyanaz a vége. Én egyszerre semmisülök meg, és születek újjá. Tudom, furcsán hangzik ez az egész, de eljátszani is legalább ilyen furcsa. Még az elején tényleg megbántam valamit, amikor elrebegtem, hogy: Bocsánat, tényleg szégyelltem magam, féltem a büntetéstől, és tényleg éreztem a gyűlöletet. De az óra végére, mint a főnix, mindig feltámadtam hamvaimból. Mostanra a lángokból parázs lett, a gyűlöletből közöny. Eltűnt minden érzelem. Csak néha lobban fel egy-egy szikra, de az is hamar eltűnik a mélyben. Megtanultam, itt nincs helye ezeknek. Kihasználják, ha gyenge vagy. Most sem változott semmi. Gyorsan a padlót kezdtem el tanulmányozni, mintha filozófiai értekezés lenne odapingálva, de így is láttam tanárom torz vigyorát. Akárcsak egy király. Kezében a toll a jogar, fején korona, én meg a bűnös, szegény paraszt, aki megpróbált ellopni tőle egy tyúkot, mert otthon a családja éhezik. Elnézést kérek, tanár úr, amiért elkéstem mondtam a szövegem színtelen hangon. Peter, Peter. csóválta a fejét tanárom, s most is, mint mindig, rövid e-vel ejtette nevem, amit annyira rühellek. A szokásos cipőkoppantás, kettő, mint mindig. A halk köhintés, majd a nagy nyelés. A mester csak erre várt, mint végszóra, úgy vágta rá a szokásos mondatát. Mars a helyedre! kiabálta. Én nem siettem el a dolgot. Szép nyugodtan, megfontoltam lépdeltem padom felé, talpam alatt csak néha reccsent meg a régi fapadló. Méltóságteljesen lehuppantam a székre, táskámat lábam mellé dobtam, és előszedtem belőle egy tollat meg néhány papírt. Legtöbbjük szakadt és gyűrött volt. Kezem mellkasom előtt összefontam, és mintha a tengerparton lennék, hintázni kezdtem székemmel, még egy ásítást is megengedtem magamnak. A tanár úgy tett, mintha nem vette volna észre. Azonban láttam, hogy fortyog a dühtől. Legszívesebben kidobna az ablakon az utcára, de azt akarta, övé legyen az utolsó szó. Magamban elmotyogtam egy imát, hogy ma több bajt ne okozzak, kértem Jézus vigyázó tekintetét, hogy időben figyelmeztessen, ha rosszat teszek. Igaz, az utóbbi pár évben nem igazán nézett felém, biztos fontosabb dolga akadt, de nem nehezteltem rá. Ha megakadályoz minden ostobaságban, amit elkövettem eddig, nem az iskolapadban lennék, hanem apámmal járnék halászni, hajnalban kelnék, és hallgathatnám az öreg lehetetlen történeteit. Eszembe sem jutott, hogy esetleg bennem van a hiba, hogy nem értek semmihez. Próbálkoztam már a cipész mesterséggel, de a bőrcipők, amiket készítettem, egy pillanat alatt szétjöttek. Vagy a szíj nem tartott eléggé, vagy a talpa vált le két lépés után. Az edényekkel is hasonlóképp jártam. A tálak, amiket készítettem, egytől egyig egymáshoz tapadtak, használhatatlanok lettek, mind rontott edényekként a szemétdombon végezték. A korongozásnál a minták, amiket véstem, felismerhetetlenek és csúnyák voltak. Azonban egy találmányomra máig nagyon büszke vagyok, és ma sem tudom, miért nem tetszett mesteremnek; a talpas, füles bögre, amit én csak Csörgő Kancsónak neveztem. Ez egy nagyon egyszerű kis tárgy. Olyan, mint egy kis kancsó, csak a talpában el van rejtve egy apró kavics, ami miatt, ha felemeled, csörgő hangot ad ki. Szerintem ez nagyon praktikus eszköz: megtalálhatja az asszony a részeg urát, az elbújt gyerekét, a pattogós szolgálólányt, azonban a mester nem így vélekedett. Így onnan is távoznom kellett, s végül itt kötöttem ki. Hogy is kerültem ide, a sok előkelő fattyú közé? Az iskola igazgatója apámmal egy ideig jó viszonyban volt. Apám halász, és az igazgató mindig nála veszi a halat. Apám biztos valahogy meggyőzte, hogy vegyen fel. Szorgalmas diák lesz. mondhatta A csend túl hosszúra nyúlt. Társaim lopva a tanárra néztek. Többen fészkelődtek, türelmetlenül várták a műsort. De a tanító halálos nyugalommal jegyzetelt tovább. Fel sem pillantott. Homlokát összeráncolta, hosszú csontos ujjaival finoman fogta a tollát, a tollat, amivel olyan sok rossz jegyet írt ezernyi dolgozatra. A határozott mozdulat most hiányzott, úgy tűnt, mintha festene valamit. Egy csendéletet, egy tájképet vagy minket, az osztályát. Tehát pattant fel hirtelen. Rám szegezte tekintetét. Nem felejtett el semmit. Még csak most kezdődik a java. Nagyot sóhajtottam. Megcsóváltam fejem. Felőlem kezdhetjük üzentem ezzel. Tanítóm minden osztálytársamnak a szemébe nézett, a szövetséget erősítve néha még rájuk is kacsintott. Ez kissé felháborított, de csak karcolás volt a többi sebemhez képest, amik sosem fognak begyógyulni. Tekintetünk véletlenül találkozott, kihívóan néztem rá,

15 PRÓZA ÉRDI IRKA 15 mire ő gúnyosan felnevetett. Az ördögi kacaj végigsüvített a termen, s végül kirepült az ablakon. Röpdolgozat! Vegyetek elő egy papírt! jelentette be ünnepélyesen. Néma csönd honolt a helyiségben. Már mindenki előtt ott hevert a hófehér lap, amire nemsokára fekete betűkkel fogják felvésni a halálos ítéletem. Legfelülre fel kellett írni a nevünk mellé: Latin röpdolgozatok (37). A szám azt mutatja, hogy hányadikat írjuk az évben. Mi legyen a mondat? tette fel a költői kérdést. Többen elkezdtek kuncogni. A fagyos némaság kezdett feloldódni. A tegnapi túl nehéznek bizonyult, vegyünk egy egyszerűbb példát, mondjuk: Peter ma megint elkésett latinóráról! De tanár úr, ez volt múlt héten is jelentkezett az egyik diák. Legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben! Mégis mit képzel ez? Csak úgy beleszólhat a színdarabba? Egy senki kis mellékszereplő? Fogaim csikorgatva fordultam hátra. Hát persze, gondolhattam volna. Az a jó fiú, kitűnő, Benedict! Őt minden tanár szereti. Mindig megvan a leckéje, dolgozatai hibátlanok, színházba és előkelő bálokba jár, ahova én sosem fogok eljutni. Úgy szürcsöli a kávéját, mint valami báró, ruhái tiszták, hegedül és zongorázik. Magánórákra jár, franciát és németet tanul. Idén mennek Párizsba. Ez a felfuvalkodott hólyag mindent elmond. Csak úgy harsogja, hogy ő mennyi helyen járt, kikkel találkozott. Nem is gondol bele, milyen másoknak az élete. Természetesnek hiszi az egész fényűzést. A pénz, a pénz és a pénz. Egy pillanatra nem tudtam másra gondolni, csak arra, mi lenne, ha mi is olyan gazdagok lennénk, mint Benedicték? Vajon én is így mesélnék a többieknek? Én is peckesen, felszegett állal járnék az utcán? Összenéztem pár barátommal, tekintetem mindent elárult. Benedict ma nem fogja megenni az uzsonnáját. Nos, igazad van, Benedict, legyen valami más hallottam a tanár hangját. Gyorsan visszafordultam. Csak nagyokat pislogtam, de közben agyam vészesen kattogott: A lopásért büntetés jár, de ha gyermek az illető, akkor megússza egy dorgálással? Vagy rosszabb? Mennyi bankó lehet egy úriembernél, ezer vagy kevesebb? Legyen az, hogy: Peternek semmi keresnivalója az iskolában. Micsoda? a döbbenettől gondolkodni sem tudtam. Felkaptam a fejem. Csak rosszul hallottam, biztos valami más volt a mondat Egy hosszú másodpercig csak a légy zümmögését lehetett hallani. Behunytam a szemem, hát ennyi volt? Ilyen gyors? Mindig ilyen, de akkor mért fáj ennyire? Mintha tőrt döftek volna mellkasomba. Ez ellen a mellvért sem véd meg, hiába van vasból. Ez túl sok, én ezt, én ezt,... mit vétettem? Lángolt az arcom, a könnyek csípték a szemem, nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz. Senki sem gondolta. Arcul ütött, mint apám, amikor először vittem haza rossz jegyet. Talán nem tetszik? vigyorgott rám a tanár. De, de. nyögtem ki. Körbenéztem. Osztálytársaim mosolyogtak, kacagtak, az idióta Benedictnek még a könnye is csorgott. Zúgott a fülem. Kacagásuk nem jutott el hozzám. Így hang nélkül azt hihetné az ember, hogy kínozzák őket. Kidülledt szemek, tátott szájak, görcsös rángatózás. A közöny, mint védőpajzsom, szertefoszlott. Ott ültem a terem közepén, egyedül, mint egy sziget egyetlen élő lakója. A magányba az ember lassanként beleőrül. Őrlődik a hosszú évek alatt. Semmi, semmi, SEMMI keresnivalója, az iskolában..peternek.. Na, írjál, fiam! suttogta valaki a hátam mögött. A tanár ott állt mellettem. Fölém hajolt, kezét gyöngéden a fejemre tette. Megsimogatta kócos hajam. Társaim mind szorgosan körmöltek, vagy a táblát nézték meredten, várva, hogy valaki a fülükbe suttogja a helyes ragozást. Undorodva húztam be magam. Ez a szörnyeteg csak ne játssza az ártatlant! Tehetek én arról, hogy nem futja bérkocsira, hogy a város másik végén lakok, és hogy reggel jobb dolgom is van, mint az órát lesni, nehogy elkéssek, hogy este éjfélkor tudok rendesen tanulni, mert addig segítek apámnak a boltban és anyámnak a munkájában, hogy én látom el testvéreimet? Ez az okoskodó senki ne sajnálkozzon nekem. Pontosan tudom, milyen, amikor az ember megbánja tettét, és bocsánatért esedezik. Ez itt mellettem egy nagyon rossz színész, aki sosem fog fellépni sehol sem. Szipogtam még egy utolsót, felpillantottam a tanárra, aki biztatóan rám mosolygott. A vad fény a szemében kihunyt, szája sarkában most atyai, oltalmazó mosoly bujkált. Nem értettem. Az én szememben a tanár egy elvetemült démon volt, aki megkeseríti a gyerekek életét. Eddig nem gondolkodtam azon, hogy talán neki is van gyermeke, felesége, problémái, hóbortjai, hogy olyan, mint egy rendes hétköznapi férfi. Ha találkoznék vele az utcán, mint egy idegennel, nem jutna eszembe, hogy diákokat buktat meg, és mindennap felelteti a síró fiút, aki más országból jött, s nem ismeri az itteni szokásokat, imákat. A szóbeszéd szerint addig kínozta a kisfiút, amíg ő visszafele nem tudta elsorolni az összes imát, de már képtelen volt aludni, megőrült, suttogták, s a szülei elvitték az iskolából a gyereket, de a tanárt nem büntették meg. Lányokat pedig nem hajlandó tanítani. Azt mondja, a nőknek nem való a tanulás. Dühös voltam. Apámra, a tanárra, az osztálytársaimra, a Sorsra, Benedictre, a pénzre, de legfőképpen magamra. A harag az egész testem elöntötte, akárcsak a pestis, úgy terjedt szét bennem. Az ördög belém fészkelte magát, és senki sem tudta volna kiűzni, se tömjén, se imalap, de még a pápa sem. A bosszúvágy fortyogott bennem, hogy megtoroljam minden sérelmem. Mindegy kin, mindegy mit, csak valakinek fájjon. A történelemben az emberek sokféleképpen vettek elégtételt. Ellenségeiket lefejezték, felakasztották, elégették (boszorkánysággal, mágiával vádolták, és aztán égették el), elvették földjeiket, kiirtották családjukat, felnégyelték, megkínozták, szeretteiket börtönbe vetették, s azokat is megcsonkították. De mit tehetek én? Se hatalmam, se hadseregem, se kínzóeszközöm, és senkire sem számíthatok. A hősök, akiket csodáltam, tanácstalanul tárták szét kezüket. A mesékben mindig a jó nyert, de én jónak számítok? Minden vasárnap templomba megyek, imádkozom, hiszek Istenben, tisztelem atyámat, azonban loptam, hazudtam is, igaz, csak párszor.

16 16 ÉRDI IRKA PRÓZA A lovagok mind nemes lelkűek, akik Istent szolgálják, s az ő nevében gyilkolnak. Tehát ha ölni akarsz, csak hivatkozz Istenre, és minden rendben lesz? A mennybe beléphetsz, nem kell elszámolnod tetteiddel? Ezért a gondolatom miatt megköveznének sóhajtottam. Szerettem filozofálni, de nem mertem nyíltan kimondani, amire eljutottam. Ezért a legtöbb eszmefuttatásomnak egyszer csak vége szakadt. Írni fogok egy könyvet, határoztam el magamban. Minden ötletem bele fogom írni, és nem fog érdekelni, hogy ezzel felrúgok minden szabályt. Nem értettem, miért történnek a dolgok úgy, ahogy. Nem értettem, kinek a javát szolgáljuk cselekvéseinkkel. Az uralkodót, a magunkét vagy Istenét? Könnyű rá hivatkozni, minden felelősség alól a kibúvót keresni. Merengésemből egy gondolat zökkentett ki. Egy ötlet, ami talán véget vetne szenvedésemnek. Izgalommal vegyes félelemmel fogtam kezembe a tollat. Arcom felderült, és nem engedtem, hogy a rettegés megállítson. Véghez fogom vinni, amit elhatároztam. Féltem a lopástól, féltem a verekedéstől, féltem a tanártól, féltem az apámtól, féltem a víztől, a tűztől, a balesettől, a pénztől, a hatalomtól, a szegénységtől, az egész világtól. Azonban még mindig élek, és senki sem tud megállítani. Szembenézek, ha kell magával Luciferrel is, ha kell, a Pokolba jutok, viszont nem fogok megalázkodni. A magam ura vagyok, és az is maradok. Éreztem a vállamon Jézus kezének szorítását, fenyegető pillantása tarkóm égette. Mi lesz beteg édesapáddal? kérdezte vádlón. Nem érdekel. Gyáva volt, és örökre az is marad. Biztos talál megoldást, majd hízeleg valamelyik úrnak. Közben csak írtam. Ragoztam a nihil szót, a létigét sem hagytam ki, kiválasztottam a megfelelő igeidőt, és végül a shcola után kiraktam a pontot. Eltoltam magamtól a kész mondatot, nehogy meggondoljam magam. Amikor beadtam a dolgozatomat, két hang sipított a fejemben: Ez az! Megcsináltad! Mégis mit művelsz? Tanár úr! mondtam. Tudja, mit, igaza van, semmi keresnivalóm itt és az orra előtt téptem ketté a dolgozatom, vigyázva arra, hogy a mondatot azért el lehessen olvasni. A tanár úrnak semmi keresnivalója az iskolában. Állt rajta nagy betűkkel. Pimasz mosollyal meghajoltam, és még akkor is vigyorogtam, amikor a tanár kiviharzott a teremből. Aznap mindenkivel kedves voltam. Végighallgattam kétszer Benedict monológját, és együtt nevettem a többiekkel minden béna viccen. Lassan baktattam hazafelé. Néztem a kék eget, a magas házakat, az erkélyen üldögélőket. A kutyát sétáltató hölgyeket, a monoklis urakat, a kiabáló cselédeket, a víg henteslegényeket és az örökké morgó kocsisokat. Még aznap megérkezett a levél, hogy eltanácsolnak. Apám megvert, de én nem bántam. Nem sikoltoztam, ezen meglepődött, abba is hagyta nemsokára. Anyám sírt, azonban én megnyugtattam, hogy nincs semmi baj. A húgom és az öcsém nagy szemeket meresztett rám. Este elhagytam a várost. Soha többé nem láttam viszont a családom. Most itt ülök, egy éppen feltárt sírkamrában, nézem a csontokat, egy koponya szeggel, talán egy őrült nőé, egy lábszárcsont, egy nyakék MOLNÁRNÉ BODA MÁRIA TÖRÖLVE Egy gombnyomás volt csupán, talán annyi se, s köddé vált tömérdek papírra vetett gondolat. Mit hordoztál s hordozol most is magadban, semmivé lett hirtelen. Egy gombnyomás volt csupán, talán annyi se S te hiába kerested, kutattad emlékeid tintalenyomatát. Elszállt, elúszott, megsemmisült Milyen fáradtsággal, gonddal szülted pedig e sorokat! Egyiket a másik után. Néha jött magától, máskor vajúdnod kellett, hogy végre világra születhessen belőled valami Lemeztelenítetted magad, túlléptél láthatatlan határaidon, Elhagytad bensőd zárt világát. Kiléptél a nagyvilágba, magadba szívtad a napfényt, mélyet lélegeztél. Kimondtad, kiírtad, papírra vésted, s most sehol nem találod. File törölve Érthetetlen! Elképesztő! Pedig fontos volt nagyon. Minden gondolat kimondhatatlanul értékes! Kellenek, égetően kellenek! Kellenek, hogy megszülethessen valami új, egyszeri, megismételhetetlen csoda. Kellenek, hogy történjen végre valami, odakint és bennünk Kellenek, hogy megváltozzon körülöttünk a világ. Hogy általuk felrázzunk, formáljunk, alkossunk, elfogadjunk, toleráljunk. Hogy békét kössünk, hogy megértsünk, s hogy vállaljuk igazi önmagunk. Hogy kimondjunk egy álmot, mely ott rejtőzik mindannyiunkban, Csak mi akarva, akaratlanul néha töröljük a memóriából. Kellenek, még akkor is, ha olykor mostohagyerekként vetjük ki őket magunkból. Mert néha kényelmesebb elfordítani a fejünket, s elmenni gondolatok, érzések mellett. Mert néha egyszerűbb befogott füllel hallgatni, szavakkal semmit mondani. Mert néha könnyebb elveszettnek hinni a dolgokat Szóval, egy gombnyomás volt csupán, talán annyi se. Egy s mást töröltél a memóriából. De ne félj, még semmi sincs veszve!

17 PRÓZA ÉRDI IRKA 17 KOVÁCS F. ISTVÁN KUGLI Ketten voltak. Egy hajlott hátú, vörös égimeszelő meg egy alacsony, olajos képű, kinek zakóján apró vöröskeresztes jelvény csillant meg, amint az udvaron átmentek, hátra az istálló felé. Mindkettőjükön kitérdesedett sötétkék szövetnadrág lötyögött, mintha egyenruha lett volna, és a cipőjük is teljesen hasonló volt barna és poros. A konyha lépcsőjén ücsörgő hathétéves forma gyerekre ügyet sem vetve mentek tovább hátrafelé, mintha csak otthon lettek volna. A fiú napraforgóolajjal meghintett kenyérszeletet majszolt ez volt az ebédje, és nem nagyon zavartatta magát. Tudta, hogy kik ezek, és miért jöttek. Harmadszor jártak már náluk, de csak most jutottak be, mert a kutya elkísérte a gazdát, amikor kora reggel szántani indult. Márpedig Soma így hívták a megtermett öreg kuvaszt nagyon megválogatta, kiket ereszt be, és ezek az emberek nem tartoztak közibük. Valójában mindenki ismerte őket a faluban, hiszen hónapok óta járták a portákat, hogy pecsétes papirosokat dugjanak az emberek orra alá, amiből megtudhatták, mennyi hátralékkal maradtak adósai a Munkáshatalomnak. A fiú öreganyjával aki ugyan nem volt még igazán öreg, hisz csak az ötvenes éveit taposta, de a nagyszülőket errefelé így volt szokás nevezni, szóval az asszonnyal éppen az istálló ajtajában akadtak össze. Neki sem köszöntek. A kisebbik zavartan csavargatta a fejét, a hórihorgas kezében viszont megvillant a papír, miközben morgott valamit, aztán a kopott aktatáskából előkerült egy borjúkötél is. Az asszony alacsony volt, szikár testét ujjatlan szürke ruha takarta, fején kifakult fekete kendőt viselt. Nem nézett a papírra, de amikor a kötelet megpillantotta, halkan megszólalt: Mit akartok itt, Gyuri fiam? A kisebbikhez szólt, aki továbbra sem nézett rá. Apád tudja, hogy pribéknek álltál? Talán emlékszel, a háború idején az ő aratóbokrával jártuk az országot, az uram meg én. Kicsi voltál még, ennyi lehettél, mint most az onokám, de talán emlékszel, vagy nem? Nem ismerem magát válaszolt kelletlenül a férfi, de továbbra sem emelte fel a tekintetét. De én ismerlek vált hirtelen keményebbé az asszony hangja. Csodálom, hogy ilyennek nevelt az apád. Ő becsületes, dolgos ember. Szóval mit akartok? Minek az a kötél? nézett a másikra, de szürke szemeinek pillantása már metszett, mint az acél. Az üszőt el kell vinnünk az üszőt, a hátralék miatt. Itt van a papíron szólalt meg reszelős hangon a vörös. A mázsálóba visszük, délután jön érte a teherautó. A fiú csak ekkor ijedt meg. A Kuglit? Elviszik a Kuglit? szaladt ki a száján hirtelen, aztán a Gyuri hajtókáján látott vöröskeresztről váratlanul apja jutott eszébe, merthogy azon a rózsaszínű kartonon is ilyen piros kereszt volt, ami Szibériából jött, és ő véletlenül talált rá édesanyja papírjai között. Évek teltek el azóta, de Szabó Gergelyt hiába várta a család. A Bandi gyerek már egyre ritkábban gondolt rá, de mosterről a jelvényről meg hogy a Kuglit elviszik, akárcsak annak idején az édesapját, hát ettől rászakadt valami ijesztő, keserves érzés, és hang nélkül pityeregni kezdett. Nem, fiam! Nem visznek ezek el innen semmit! mondta nagyanyja, még mindig halkan, de hangjában már ott remegett az a feszült indulat, amit csak a kisfiú érzett meg. Nem?! kérdezte ingerülten a hórihorgas, és kezét kinyújtva megmarkolta Urbán Katalin karját. Na, álljon félre, jóasszony! Nem érünk rá egész nap magával egyezkedni Hát azt én sem akarok rázta le a férfi kezét az asszony, de ha belépsz ebbe az istállóba, innen csak talppal előre mész ki! De, Kati néném lépett közelebb a másik. Na, ugye, hogy ismersz, te szarházi! süvöltött most már az asszony hangja, és a két ember hirtelen azon kapta magát, hogy egy fényesre csiszolódott vasvilla négy ágával néznek szembe. Bandi még ugyan félt egy kicsit, de ekkor már tudta, a Kuglit tényleg nem viszik el. Kora délután volt még, a bágyadt szeptemberi nap csodálkozva nézte az országúton poroszkáló négy embert. Elöl a két végrehajtó, mögöttük Urbán Katalin, kezében a vasvillával, melyet hol az egyik, hol a másik férfi hátának, nyakának szegezett. Mellette az unokája ballagott, kezében a vadonatúj borjúkötéllel, amely nem tudni, hogy került hozzá. Sok ember nem volt az utcán eleinte Aztán a kutyák egyre vadabbul ugattak, és innen is, onnan is kihajolt a kerítésen valaki. Mikorra a falu közepéhez értek, már népes nézőközönség várta a különös menetet. Hová hajtod őket, Kati? A legelőre? kiáltott oda valaki, amit előbb csak kuncogás, aztán harsogó nevetés követett. Hát a szekér? Mér hagytad otthon? Ilyen ökröket nem foghat be minden nap az ember! kiabált a kocsma előtt egy borízű hang. Katalin nem válaszolt, még csak el sem mosolyodott. Tudta, az életével, de legalábbis a szabadságával játszik, csakhogy a pohár betelt! A fiát negyvenöt novemberében vitték el, és nem remélte már, hogy viszontlátja. A menye egy év alatt belerokkant, azóta is az ágyat nyomja. Nyolc hold földön gazdálkodnak ketten az urával, aki az első háborúból rokkantan jött haza, csonka fél kezét éppen csak a legszükségesebbekre tudja használni. A termés felét elviszi az állam, amikor az egész is kevés lenne a normális élethez. Az egyetlen tehén féléve pusztult el gümőkórban, így hát az utolsónak ellett Kuglit nem adhatta! Amikor az unokája vézna testére, beesett szemeire nézett, arra gondolt jól van jól van. Hogy a felnőttek meg az öregek megszenvedik a múltat s jövendőt, az ő bajuk! De hogy egy ártatlan lélek, aki nem tehet semmit a sors kegyetlen kihívásai ellen, a szeme láttára sorvadjon el, és még egy korty tejet sem képes adni neki?! Így aztán, amikor meglátta a végrehajtókat, azt mondta magában: ELÉG! Rendes Béla tanácselnök valójában egyet is értett vele ebben, mégis nagy bajban volt. A két végrehajtót meghallgatva komoran bólogatott, ám Katalinnal gyerek-

18 18 ÉRDI IRKA PRÓZA koruk óta ismerték egymást, és nem mondhatni, hogy meglepte ez az egész dolog. Amikor a két férfi kilépett az irodából, az elnök először levette kalapját, majd belenézett, aztán a mennyezetet kezdte vizsgálni. Hát most mi lesz, te őrült tyúk? nézett végül a látszólag teljes nyugalomban ácsorgó asszonyra, aki erre megvonta vállát, és halkan elsorolta, miket gondolt, mielőtt ideértek. Mitőlünk már nem lehet elvenni semmit, csak az életünket, Béla. Ha te azt akarod, akkor rajta! Én?! Nem akarok én semmit elvenni! A felsőbbség, a járás szorongat! Tudod-e, hogy hányszor fenyegettek meg engem, hogy elvisznek?! Ideküldik a nyakamra ezeket a sintéreket, nekik meg ugye nem számít semmi! Terményből ennyit, haszonállatból ennyit, slussz-pász! Én szeretem ezt a falut! Itt születtem, itt is akarok megdögleni, nem valamelyik internálótáborban. Aztán most sajnálnom kéne téged? A Jóisten megverhetné azokat, akik rávettek, hogy elvállaljam ezt az elnökséget dünnyögte magába roskadva a férfi, aztán az asszonyra nézett. Na, menj haza, Kati. Majd megmondom ezeknek, hogy följelentelek, aztán valahogy elsinkófáljuk ha lehet. Gondom lesz rá, hogy eztán ne abajgassanak titeket. De azt ugye tudod, ha a szomszéd faluban laknál, a holnapot már rácsok mögött töltenéd Jó ember vagy te, Béla. Csak gyenge. Na, áldja meg az Isten a gyengéket mosolyodott el végül az asszony, és az ajtón kifordulva megfogta unokája kezét, majd látva a kisfiú ijedt tekintetét, megszólalt. Ne félj, csemetém, nem viszik el a Kuglit, jövőre már talán tejet is ád nekünk RENDIK ZSUZSA ÖRÖKSÉG Mindannyian bevallhatnánk, igen, mi mindannyian, kedves embertársaim, hogy nagyon szeretnénk az elmúlásunk után még egy csöppet elidőzni ideát, és betekintést nyerni, mi történik azután", legalábbis közeli hozzátartozóinkkal, így leszármazottainkkal, szeretteinkkel illetve a nagy halom lommal, amit örökségként hagy maga után földi porhüvelyünk. Úgy képzelhetnénk, hogy a Szaturnusz körgyűrűjének peremén ülve hintáztatjuk lábunkat, és közben lenézünk fájdalmasan cuccainkra, hogyan civakodnak rajta azok, akik majd csak később kerülnek az átmeneti állapotba, itt, kint, az Univerzumban, félúton a végső béke áldott megnyugvása felé. De mondjuk, itt várhatnánk be párunkat is. Van-e vajon ilyen lépcső még, ahonnan visszanézhetünk? Bízom benne, hogy igen, mivel hallottam egy szép történetet arról, miként esett meg egy minta testvérpár örökségének elosztása. Ezt szeretném elmesélni néhány bővített mondatban, úgy érzem, nem minden tanulság nélkül. Éva és Edit, vagy ahogyan szüleik becézték őket kicsi koruktól fogva: Vica és Ditke; két rendkívül élénk és fogékony pici lány volt, a legnagyobb egyetértésben és szeretetben nevelkedtek egy községben, közel a fővároshoz. Szüleik arra tanították őket, hogy mindenben osztozzanak egyenlően, s ezt odáig fokozták ők maguk, hogyha mondjuk a nagyobbik, Vica leütötte a térdét, s kapott a sebecskéjére egy kis kötést, Ditke, a kicsi is odatartotta apró lábát: Nekem is páj!" mondta sírásra görbülő szájjal. Természetesen ő is kapott egy szép ragasztást oda, ahova képzelte a betegséget. Utána elégedetten leültek a kispadra, és elfogyasztották a mindkettejük számára fájdalomdíjként kiutalt fél-fél édes almát. Csócsálás közben összemosolyogtak, mert már nem páj", ugye. Mindig mindenben támogatták és segítették, bátorították egymást. Ahogyan cseperedtek, az iskola, gimnázium sem jelentett számukra mumust: kitűnő tanuló volt mindkettő, majd természetesen következett az egyetem, melyet szintén rátermetten, kiváló eredményekkel végeztek. Pedagógusok lettek, férjhez mentek, gyermekeik születtek, de a közöttük működő testvéri szeretet mindenben megmutatkozott, sok apró, sőt nagyobb örömöt is szereztek egymásnak. Talán a családban lévő görög, déli vérvonal tette, de a szeretet és lelkesedés, amellyel a másik iránt viseltettek, soha nem tette őket kimértté, viszont mégsem ösztönözte őket egyszer sem versengésre. Eljárt az idő, szüleik egymás után elhunytak. Az édesapa később, de mivel semmilyen akadályt sem szeretett volna gördíteni a nővérek útjába az örökséget illetően egy ház nagy telekkel, sok ingóság még életében kettejükre íratta ajándékként az ingatlant, hogy halála esetén ne kelljen hosszan várakozni a közjegyzőre. Azon túlmenően úgy gondolta, hogy ne a gyermekei fizessék a vaskos eljárási díjakat, ő maga rendezett minden számlát. Nagyon idős volt édesapjuk, amikor meghalt. A házat hamar eladták, azonnal jelentkezett rá az egykori polgármester, aki történetesen a szomszédban lakott, gyermekkori jó barátjuk volt. Maradtak az ingóságok. Vicus mélyet sóhajtott, és egy szuszra a következőket hadarta húgának: Ditke, annyira szeretném, ha egy, azaz egyetlen napot szánnánk arra, hogy kiürítsük a házat. Azt hiszem, elég lesz, hogy kipakoljunk, mit gondolsz? Rendben, szerintem jó az ötlet. Most szombaton, ha ráérsz, rendezkedhetünk. Akkor szombat. Vigyük a fiúkat is. Persze bólintott Ditke. Közeledett a szombat. Még egy gyors telefont váltott a két nővér, hogy legalább egy hevenyészett listát állítsanak össze a nagyobb berendezési tárgyakról, bútorokról. Vita nem alakult ki, úgy illettek egymásba az igények, mint a fogaskerekek. Szombaton reggel találkoztak a házban. Szép idő ígérkezett, az udvarra is ki lehetett vinni sok holmit. Ami előre nem várt nehézséget jelentett, az az volt, hogy takarítani is kellett éppen eleget. A két asszony olajozottan mozgott, és a legnagyobb harmóniában gön-

19 PRÓZA ÉRDI IRKA 19 gyölte föl a feladatokat. Mindent bepakoltak a bútorszállítókba, Ditke máris búcsúzott, miután az utolsó simításokat a konyhán Vica férje, Lajos vállalta magára, aki közben visszament a házba. Boldog vagyok, hogy ilyen jó testvérem van mondta Vica Ditkének, s búcsúzóul mosolyogva megölelték egymást. Ez a mi legnagyobb örökségünk intett, és indult is Ditke, mert a férje már sürgette, mentek. Vica visszafordult a házba. Lajos a konyhában éppen rágyújtott a pipájára, szipákolva mutatott az ablakpárkányra. Itt maradt a sótartó. Való igaz, kétrészes, szimmetrikus, üveg sótartó, úgy százezer éves, árválkodott az ablakban. Felesége nyomban válaszolt: Jaj, hát majd megkérdezem Ditkét, kéri-e. Ha nem kell neki, jó nekem is. De ma már annyi döntést hoztunk, majd elosztjuk ezt is valamikor, most már nem. Azt mondtuk, ma mindent rendezünk sóhajtotta fáradtan Vica, és férjével befordultak a konyha belseje felé. Ekkor furcsa kis hangot hallottak az ablak irányából. Válluk fölött hátrapillantottak... Olyasvalami történt, amitől Lajos bátyánk erőteljesebben szítta pipáját, Vica pedig az ámulattól kikerekedett szemekkel, hitetlenkedve nézte az utolsó, elosztásra szánt kis konyhai eszközt. Az Univerzum szép öngólt rúgott. A sótartó pontosan a felezővonala mentén kettéhasadt, két tökéletesen egyforma részre. Ugyanekkor megürült két ülőhely a Szaturnusz peremén... mint én, tudja, hogy már rég elvesztette a még el sem kezdett harcot, de a vágy kicsit mindig meghal, ha átlépjük a vonalat, hát húzza még Egy fülcimpának dobott picike sóhaj dönt végül. Leolvad a meleg, illatos bársonnyal borított nyakra, végigömlik rajta, mint egy odahajított selyemkendő, hogy a kulcscsont csókra termett árkában meggyűlve megálljon, s folytatásért kiáltson. Elveszünk. Egyszerre, egymást szorítva tűnünk el a valódi világ fürkésző szemei elől. Összeforrunk egy poros, öreg fal tövében, úgy válunk hosszú percekig láthatatlanná. Aztán szét kell tépni a csókot. Fáj, hogy megszakad a szédülés, de azonnal új hullámban bomlik a boldogság, mikor érzem, hogy visszavágysz kábulatba, csillogó szád kéri, kutatja és elveszi, ami neki jár, újra és újra követeli, hogy teremtsük meg a végtelent A kabátom gallérján ücsörög az illatod. Te ezt hagytad nekem, én titokban elhullajtott könnyem remegő prizmáját a nyakadon. Boldogságom rejtve dúló viharából ottfelejtett esőcsepp, semmi más Talán csak felszárad, s elfelejted SZABÓ ILONA VALÉRIA BUDAPEST 100 SZÓBAN HULLÁMVASÚT A Vidám Park bejáratánál várakozó férfi felé tartunk. Mama odasúgja, hogy ő az édesapám. A szemüveges, köpcös férfi fürtjeibe ősz szálak vegyülnek. Úgy teszek, mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Makacsul ragaszkodok kedvencemhez, a Hullámvasúthoz. Papa nincs velünk. Vele néha több körre is befizetünk. Utána sápadt arcát látva Mama csak annyit szokott mondani: Te vén hülye! A végén még rosszul leszel! Szerelvényünk, idegen apámmal mellettem, áttöri magát a gerendák és lécek dzsungelén. Zihálva, hernyószerűen kúszik felfelé a meredeken, majd a mélybe leszáguldva zakatoló csattogásába hangos sikítás vegyül. Kiss Gyöngyi: Térháló Apám arca sápadt. Megfogom a kezét. Így megyünk tovább az Elvarázsolt Kastély felé. DYLAN D. TIDES OTTFELEJTETT ESŐCSEPP A kabátom gallérján ücsörög az illatod. Néha odahajolok hozzá, üdvözlöm, mint az álomszerű tegnap egyre halványabb szellemképét. Hagyom, hogy hozzám bújjon, megsimítsa az arcom, belekapaszkodjon a tarkómba, magához húzzon, csókot ígérve játsszon az ajkaimmal, hogy az utolsó pillanatban kacéran meghátráljon. Ugyanúgy remeg a beteljesülésért, Kiss Gyöngyi: Tócsa

20 20 ÉRDI IRKA PRÓZA PERGEL ANTAL FENYVESERDŐ A kopár, mészkősziklákkal szegélyezett út mellett lassan elmaradoztak a házak. Az út egyre keskenyedett, majd csak egy kanyargós földút vezetett tovább. Két oldalán előbb ritkás, majd egyre sűrűbb fenyőerdő nőtt. Beljebb haladva a hatalmas fák védelmet adtak a jeges téli széltől, nyáron pedig a forróságtól. Az erdőben takaros erdészház állt. Gazdája vigyázott az erdőre, óvta a fatolvajoktól és a vadorzóktól. Az erdész köztiszteletben álló ember volt. Ünnepnapok alkalmával gyakran lepte meg a község lakóit egy-egy kilőtt vaddisznóval vagy szarvassal. A háború utolsó telén menekültek az erdőből a vadak. A környéket fölverte a fegyverropogás, az erdőt golyók és aknák szaggatták. Az erdész nem hagyta el otthonát. A ház annyira beolvadt a téli erdőbe, hogy épségben maradt, s a frontátvonulás idején a csapatok is elkerülték. Egy este az erdész éppen befejezte vacsoráját, amikor kutyája vadul ugatni kezdett. A jelzésből értette, hogy ember közelít a házhoz. Eloltotta a petróleumlámpát, és kinézett az ablakon. A telihold fénye éles árnyékokat vetett a ház melletti tisztásra. A keményre fagyott hóban csizmák ropogása hallatszott. A kutya egyre vadabbul ugatott, miközben az erdészház felé hátrált. A sötétből három emberi árnyék vált ki. Az erdész látta, amint megálltak, majd ismeretlen nyelvű beszélgetést hallott. Az esti csöndben ágyúrobbanásként szólt a lövés hangja. A kutya fölvonyított, majd elterült az ajtó előtt. A katonák az ajtóhoz léptek, és ütni kezdték a vastag tölgyfa deszkát. Az erdész levette a szögről a puskáját, de látta, hogy nem sok esélye lenne a géppisztolyosokkal szemben. A fegyvert gyorsan az ágy alá csúsztatta, majd az ajtóhoz lépett. Ahogy kinyílt az ajtó, a dörömbölő katona majdnem beesett a házba. A katona félrelökte az erdészt, és intett társainak. A katonákból áradt az alkoholszag, lépteik bizonytalanok voltak. Az erdésznek eszébe jutott, hogy a faluban beszélik, néhány szökött katona garázdálkodik a környéken. Ruhájuk sáros és szakadozott volt. A soknapos borosta ellenére is látszott, hogy fiatalok, egyik-másik alig tizennyolc éves lehetett. Értékeket keresve átkutatták a házat. Egyikük szakavatott kezekkel csatolta le az erdész karóráját, másik a kakukkos órát emelte le a falról. Aranyat, ezüstöt azonban amit legjobban kerestek nem találtak. Csalódottságukban letépték a falról a szentképet, és módszeresen kezdték összetörni a ház berendezését. Az erdész menekülni próbált. Az ajtóhoz lépett, de egy rövid géppisztolysorozat megállította. A Hold fénye a terjengő vérfoltra esett. A katonák megitták a talált pálinkát és bort, majd fölgyújtották a házat. Hajnalra már csak a füstölgő, üszkös romok maradtak. Néhány nap múlva a megszálló hadsereg katonái módszeresen átfésülték az erdőt. A bekerítésből egy nyúl sem tudott volna kibújni. A szökött katonák közül többen nem akarták megadni magukat. Tűzharcban estek el, vagy végeztek magukkal. A három fiatal katona azonban fogságba esett. Fegyvereiket önként átadták, s tűrték, amint elfogóik néhány ütés és rúgás kíséretében az erdő szélére kísérték őket. A hajtóvadászatot vezető tiszt szó nélkül az ásókra mutatott. A három katona ásni kezdett. A kemény sziklás talajban nehezen ment a munka, de segítséget nem kaptak. Zokogva, fiatal korukra hivatkozva kértek kegyelmet, a tiszt azonban rezzenéstelen arccal figyelte, ahogyan lassan mélyültek a gödrök. Amikor kellő mélységűnek találta őket, intett az öt géppisztolyosnak. A fenyvesben messzire visszhangzottak a géppisztolysorozatok. Egy ideig még hallatszott a gödrökbe lapátolt kövek zörgése, azután elcsöndesült a környék. TÖK JÓ Mindig is szerettem az állatokat. A marhát, a sertést, baromfit s nem különben a birkát, vadat és halat. Ebből kiderülhetett, hogy az emberiségnek azon részéhez tartozom, amely tarajos zápfogakkal rendelkezik, azaz mindenekelőtt húsevő. Sorstársaimnak nem kell bebizonyítanom, hogy egy vaddisznópörkölt, egy csülkös pacal, egy halászlé vagy egy jól elkészített tengeri herkentyű mennyire képes helyrebillenteni az éhségtől zaklatott ember testi-lelki egyensúlyát. Brokkoli, cukkini, grillezett zöldség csak menjen a vegáknak, másként aligha lesznek anorexiások. A sok gyanús zöldségféle közül mindig is leginkább a töktől idegenkedtem, aminek történelmi okai vannak. Az óvodai és iskolai nyári szünetek jó részét a szembe szomszédban lakó rokonoknál töltöttem, akik elvállalták, hogy vigyáznak rám, sőt napközben táplálnak is. Ángyunk több rokongyerekre is vigyázott. Alacsony termete ellenére nagyhangú, ellentmondást nem tűrő személyisége éles ellentétben állt férje csöndes, szelíd természetével. Szinte mindig pörölt valakivel, sivítása az egész utcát betöltötte. Mivel férje türelmének is volt határa, időnként fizikoterápiás kezelésben részesítette, de ennek csak rövid ideig volt hatása. Ángyi a nagy kertben sok mindent megtermelt, így krumpliért, zöldségféléért nem kellett pénzt adni. Amint később kiderült, a virágágyások mellett külön parcellát kapott a tök is. Megpróbáltatásaim a reggelivel kezdődtek. Ángyi az esetek túlnyomó részében körözöttet és kenyeret tett az asztalra, mellé zöldhagyma járt. Ma sem tudom, hogy miért, de nem kedveltem a sóval, köménnyel és pirospaprikával ízesített túrót. Édesanyám soha nem készített ilyet, az íze teljesen ismeretlen volt. Az első falat után megakadt a számban a körözött, ángyi azonban árgus szemekkel figyelt. Nincs pazarlás, mindenki megeszi azt, ami a tányérján van süvöltötte az asztal fölött. Próbáltam minél kisebbeket harapni a körözöttes kenyérből, így viszont alig fogyott. A számban forgattam, de lenyelni nem tudtam. A többi gyerek mentett meg azzal, hogy ők megették, és

21 PRÓZA ÉRDI IRKA 21 futhattunk játszani az udvarra. A kertbe soha nem mehettünk, hiszen kárt szenvedhettek volna a virágok vagy a zöldségfélék. Délben ángyi ebédhez terített. Mivel szezonja volt a töknek, néhány hétig minden nap tökfőzeléket főzött, jó adag kaporral s bármiféle feltét nélkül. Viszont feltétlenül meg kellett enni. A tökfőzelék is úgy járt, mint reggel a körözött, búvár üzemmódra kapcsolt. Lemegy, körülnéz, visszajön, lemegy, körülnéz Ángyi el nem tudta képzelni, hogy van ember, aki meg meri tenni, hogy nem eszi meg a kaporízű löttyöt. Szigorú tekintetét látva próbáltam nyelni, de legvadabb ordítozása sem járt eredménnyel, a tányérról nem fogyott a tök. Ezt követően jó két évtizedig elkerülhettem ángyit s vele a tökfőzeléket is, de az emlékek mélyen megmaradtak. Néhány hét volt már csak hátra az esküvőnkig, s tapasztalatból tudtam, hogy menyasszonyom és édesanyja is kitűnően főznek. Egy hétköznap délre náluk ragadtam, ebéddel kínáltak. Tök van mondta zavartan, majd hozzátette, hogy ő ugyan nem szereti, de ez van a hűtőben. Egy világ kezdett összeomlani bennem. Egyszerre jött elő ángyi sivítása, a lenyelhetetlen, kaporízű ragacs, a kínlódás a régi ebédekkel. És most hogy mondjam el mindezt? Menyasszonyom édesanyjának főztjét visszautasítani nemcsak illetlenség, de egyéb veszélyeket is rejt magában. Túl kell élni ezt a tököt, ha belehalok is! Belenéztem a lábasba, s meglepetésemre nem a régről ismert, zöldes vagdalékot láttam. Az illata egyáltalán nem emlékeztetett a kaporra. Bors, majoránna azonosítottam a különböző fűszereket. Lehet, hogy az a tök, amit én addig ismertem, egészen más is lehet? A lábas tartama inkább egy jól ismert és kedvelt ételre, a vesevelőre hasonlított. Nézzük csak meg közelebbről! Kezdett összeállni a kép. Apósjelöltem disznótartással foglalkozott, s nemrégen járt a malacok között az állatorvos. Mégsem kell tökfőzeléket ennem! Ez a tök meg így mesterien elkészítve, tök jó! Kiss Gyöngyi: Pincefalu SOLTI GYÖNGYI A POKOL TÜZÉN Ha engem kérdeznek, én megmondtam előre, hogy rossz vége lesz ennek! Nem lehet, kérem, így élni, a mondás is úgy szól, addig jár a korsó a kútra, ugye! De nem hallgatott rám, nem hallgatott az senkire, csak ment a saját feje után! Merthogy ő nem bánt senkit! Méghogy nem! Rossz vót nézni, az ember gyomra szorult össze, ha elkezdte tenni-venni magát itt az udvaron. A férfinép meg csak nyeldekelt, ott sertepertélt körülötte mind, ahelyett, hogy a dóguk után mentek volna. Mondtam is neki: Lizi, gyere most már befelé, elég legyen, te szégyentelen! Tudja, mit mondott erre? Maga is vót fiatal, Sári néni! Vótam ám, de nem ilyen, az anyád szentségit! Nem gondoltam én a férfiakkal, cseléd vótam, de rendes ám! Aztán mikor az uram megkérte a kezem, azt sem tudtam, mi fán terem a szerelem! De rendes gyerek vót az, el tudott tartani, hát hozzámentem, a szerelem meg majdcsak megjött, mindig mondták az öregek is. Jó életem is vót mellette, az Isten nyugosztalja, nem hiányzott ez a fene nagy természet neki sem, nekem sem. Nem bizony! Leéltük az életünket tisztességben, a gyerekeimnek is így tanítottam, meg is ölt volna a szégyen, ha bármelyik ilyen canga lett volna! De ez a Lizi már azt sem tudta, melyik férfihoz dörgölőzzön jobban. Kellett ennek mind, meg ő is mindnek. Még a Fiatalúrnak is, pedig az kényes kisasszonyoknak udvarolhat, de az is ácsingózott ez után a kis bögyös után Ez is lett a végzete, mert nem lesz abból ép ember már soha, meglássa! Az Asszonyom meg nem győz imádkozni azóta, nem is alszik, csak virraszt egyre a fia ágya mellett. De az orvos sem mond semmi jót, csoda, hogy él, azt mondja, így megégni nem látott még embert. A Lizi meg lehet, hogy jobban járt, elvitte azt már a Szent Mihály lova, no, nem lennék a helyében, mindig mondtam neki, a pokol tüzén fogsz égni, te lyány, de nem hallgatott rám, édes Istenem, miért nem hallgatott rám! Mer én tudom, mi a tisztesség, a rendes munka. Becsületes élet van mögöttem, a lyányoktól is ezt követelem meg, szidnak is eleget, tudom, de nem is élnek ilyen céda életet! De ez a Lizi az Asszonyomnál szolgált, nem vót szavam fölötte, csak vállat vont, ha mondtam neki a magamét. Azon a szörnyű napon is, mikor felvette azt a piros szoknyát, már akkor láttam, hogy nem bír magával! Maradj nyugton, mondtam, mire tudja, mit mondott? Irigykedik, Sári néni, igen, ezt mondta! Méghogy én! Hiszen nekem is lehetett volna ilyen szoknyám, szép lyány vótam én is, akárki megmondhassa, de eszembe sem jutott így billegni, ilyen szégyentelenül, pedig lett volna ki előtt, vót akkor is elég legény! De nekem nem kellett ez, méghogy irigykedek, na hiszen! Aztán az a legnagyobb tragédia, hogy nem vót neki elég a sok legény, akik legalább hozzá valók vótak, a Fiatalúr kellett neki, annak is elcsavarta a fejét. Az a szép ember meg azt sem tudta, hova legyen a nagyfene szerelemtől! Járkált utána naphosszat, a Lizi meg ki-

22 22 ÉRDI IRKA PRÓZA siklott a kezei közül, mint egy kis kígyó, az vót az, megbűvölte az áldozatait, aztán itt a vége, kígyónak is, áldozatnak is. Akkor már tudtam, amikor azt a szoknyát felvette, hogy elmegyen ez már a Fiatalúrral, ma lesz a napja, de gondoltam, hogy nem lesz jó vége, sosem visz az semmi jóra, ha a magunkfajta az urakkal kezd! Megmondom én úgy, ahogy van, nem vót az a tűz véletlen, hiába mondják! Sok legénynek nem tetszett, hogy a Fiatalúr legyeskedik a Lizi körül, nem nézték ezt jó szemmel, még ha nem is szóltak semmit. Mer mit is szólhattak volna, az Úrnak? Aztán nem akarok én senkit gyanúsítani, mer ugye nem láttam én semmit, aludtam én, csak a nagy kiabálásra ébredtem fel, hogy ég a pajta, meg hogy jaj, az Ifiúr, micsoda szag vót, nem felejtem el én soha! Szóval nem mondok én semmit, de azt megírhassa azért, hogy van itt pár napszámos, ott alszanak az istállóban a pajta mellett, azok is odavótak a Liziért ám! A mieink közül meg mindenik szerette az Asszonyomékat, nem tettek volna ilyet, csak ennyit mondok. Kérdezze csak meg őket, most is ott vannak, visszagyöttek a munkábúl, az előbb láttam, lesütött szemmel jár mind, kérdezze csak meg őket! *** Az a szipirtyó küldte magát ránk? Láttam, hogy vele beszélt. Egy földön járó boszorkány az az asszony, rossz hallgatni még azt is, ahogy rikácsol. Mit mondott, de ne is mondja, mindegy, úgyis badarság mind. Itt vagyunk napszámban, igen, hát aztán? Már négy hete, hogy meggyöttünk, most itten van munka, hát itten vagyunk. Dógozunk rendesen, mással nem törődünk, higgye el! Hogy a tűz? Hát igen, az szörnyű vót. Majdnem benn égtünk mi is itt az istállóban, még szerencse, hogy vizes vót a kazal, hú, milyen meleg vót, az orromban még mindig itt van az a facsarás. Azt mondják, szerencsétlen baleset vót, feldőlt egy lámpás, attól gyulladt be a pajta. Merthogy odabenn meg mással voltak elfoglalva ugye. De én nem mondok semmit, semmi közöm énnekem ezekhez, itt dógozunk, aztán ha végzünk, továbbmegyünk. Nem jó az, ha az ember a háziakkal kezd, egyszer itt, egyszer ott, minek az a nagy barátkozás. A Lizi? Szemrevaló teremtés vót, persze hogy láttam, azért vak nem vagyok. De nekem semmi dógom nem volt vele, higgye el! Beszéltek itt mindent, hogy vót ő jóba napszámossal is, de én nem tudom, kedves vót mindig, az igaz, egy bájos kis tündér, na, megmondva az igazat. Ahol csak megfordult, jó lett a kedve mindenkinek. Nevetni kellett meg táncolni. Mert ő nevetett meg táncolt egész nap. A mi fajtánk nem sokat nevet, csak törődés az életünk, de ez a lyány, mint a napsugár, ha bejött hozzánk. Na, miket mondok, de ez az igazság, most meg már vége, de csúfos vége lett, Istenem! Egyedül csak ez a Sári örül, hogy nincs többé, megmondom én! Nem látott már az a haragtól, hogy a Lizi meg a Fiatalúr Ő meg ugye nem kellett Beszélik, hogy nagyon odavót régen ő is az urakért. Körmére néznék én a banyának is, ha magának vónék. De nem az én dógom ez, nincs nekem evvel nekem semmi dógom, tudom én! Hogy nem volt véletlen? Ezt hordta össze magának az a vénasszony? Honnan tudná ő azt, nem vót ott, ugye, csak beszél mindenfélét, itt aludt mindenki az istállóban, nem mondanám, tisztelem én a törvényt, nem tehetek mást. Az a félkegyelmű? Hát az is itt lakik valahol az istálló környékin, nem sokat van szem előtt, de azzal nem nagyon fog tudni beszélni, nem beszél, meg nem is jó semmire, nem tudom, minek tartják a háznál. Az úr fogadta be még gyerekkorában, aztán itt ragadt, na, azt is kínozza a Sári, de fel sem veszi, csak a szamárral pusmog egész nap, ni, ott is van a szamárnál, látja, de nem beszél az, hiába kérdezi. *** Mit akart ez? Én nem beszélek, csak neked, menjen csak el, mit bámul visszafele, menjen már! Beszélt neki mindenki, de én nem, a Lizit kérdezte, tudom. A Lizi nincs itt, ő egy igazi angyal volt. Mint a templomban, csak éppen szárnya nem volt, ma nem megyek el a templomba. Nem érdemes, imádkoztam mindig, de nem hallgatta meg, nem érdemes. Imádkoztam, hogy ne legyen úgy úgy, ahogy a Sári néni mondta, hogy Lizi a pokolba Mer a pokolba a rosszak kerülnek, ezt mondta a pap is, a Lizi meg nem volt rossz, ő aztán nem. Hogy örült mindenki neki, örültek mindig a pajtában, boldogok voltak a Lizitől, a bőre meg milyen fehér volt! És nevetett, hogy nevetett, a fejét hátrahajtotta, úgy nevetett mindig, és akkor lehetett látni azt a fehér testét teljesen, ezt szerettem a legjobban, amikor lehetett látni. Csak kellett egy lámpás, a Sári néni meg elvette, sajnálta tőlem, nem tudok rá vigyázni. Ezt mondta, mert ő gonosz, miért nem a gonoszok kerülnek a pokolba? A tűzbe. Azt mondják, Ő igazságos, az Isten, akkor miért engedte ezt? Hogy aki jó, az ne legyen többet, hogy ne örülhessenek neki többet? Senki sem haragudott rá. Mint a Sári nénire, ő miért élhet tovább? Hogy bánthasson még több lányt? A lámpámat is elvette, de szereztem másikat! Kellett, hogy jól lássak. A Lizi fehér bőrét, mert az egy csoda volt, csoda a pajtában minden este, de már többet nem lesz. Mert már nincsenek csodák. Lizi elvitte magával, de nem lehet, hogy a pokolba, de a tűz, az megégette, a Fiatalúr is hogy örült pedig neki! Kacagott hangosan. Olyan jóízűen, hogy nekem is nevetni kellett. Aztán meg futni, hogy észre ne vegyenek, de gyorsan tudok ám futni, azt a nehéz lámpát meg eldobtam, úgy meg még gyorsabban tudtam, nem is volt semmi baj, de aztán jött a tűz. Pedig imádkoztam. Hogy ne legyen így soha. Hogy inkább a Sári néni, azért is imádkoztam. De nem érdemes. Nem hallgatta meg, nem megyek templomba. Soha többet. Soha.

23 PRÓZA ÉRDI IRKA 23 BEMUTATKOZIK az ALMA LATINA együttes Labant Ada Caracas csodálatos városában születtem, s nőttem fel. Ott tökéletes az éghajlat, rengeteg a napsütés, a természetbe bármikor ki lehet menni. Gyermekkoromból sok szép emléket őrzök szívemben, szüleim és nagyszüleim oly odaadó szeretettel neveltek. Rengeteg mesét olvastak nekem, és sokat játszhattam odakint a szabadban. Nagyon szerettem olvasni és írni. 17 éves koromban jelent meg az első verseskötetem, melyet aztán két további követett. A költészet nagyon fontos eszköz volt, mely révén a lelkemből tudtam kommunikálni. Gyermekkoromban a zene is nagyon fontos szerepet játszott: imádtam énekelni, ám 9 éves koromban sajnos egy esemény hatalmas lelki törést okozott. Egy nagy koncerten az iskolai kórussal szerepelve én énekeltem volna a szólót, azonban tájékoztatásom nélkül az utolsó pillanatban a szaxofontanár kislányának adták át a szerepemet. Nagyon kártékony, amikor etikátlanul bánnak a gyerekekkel. Ezután nem bírtam többé énekelni. Évekkel később fuvolázni kezdtem, pedig az énekléshez sokkal jobb adottságaim voltak. Egyébként a fuvola sem volt éppen rossz választás, hisz oly mágikus hangszer, mellyel szinte énekelni lehet. Szülővárosomban végeztem zenei tanulmányaimat, s mellette az egyetemen pedagógiából is lediplomáztam. Nagyon vonzott a tanítás, de előbb még Párizsba mentem, ahol a zeneakadémián szereztem művésztanári és fuvolaművészi diplomáimat. Párizs a világ legszebb városa, ott tanulhattam egy nagy művésztől Christian Cheret, a párizsi opera első fuvolistájának tanítványa lettem. A ma már sajnos elhunyt, egyébként zeneszerzőként is kiváló művésztől tanultam meg a fuvolaművészet minden csínját-bínját. Párizsban a gyerekekről is sokat tanultam, mert bébiszitterként dolgoztam, hogy az albérletemet ki tudjam fizetni ban tértem vissza Venezuelába, ahol fuvolatanárként helyezkedtem el, a Simon Bolivar Konzervatórium igazgatóhelyettese voltam. Emellett a Venezuelai Nemzeti Filharmonikusok szólistájaként is szerepeltem, s más zenekarokban is felléptem. Mindezeknél azonban sokkal ragyogóbb élmény volt megismerkednem férjemmel. Ez a találkozás megváltoztatta az életemet, s ebből a nagy szerelemből születtek a gyermekeink. Férjemmel évekig saját dalainkat adtuk elő. Nagyon különleges érzés, amikor az embernek a szerelme nemcsak az életben, hanem a hivatásban is társa. Ő énekelt, s én kísértem fuvolán. Egyszer aztán kaptunk egy olyan felkérést a nagykövetségtől, hogy latin-amerikai dalokból adjunk műsort. Csaba ekkor már jó ideje biztatott, hogy énekeljek. Mivel neki nagyon nehéz lett volna tökéletes kiejtéssel megtanulnia ezeket a dalokat, nekem kellett megtanulnom. Remekül sikerült, kinyílt bennem egy új dimenzió. Azóta énekelek, s nagyon boldog vagyok, hogy ízelítőt adhatunk a magyaroknak szülőföldem, Latin- Amerika zenei kincseiből. Nem kevésbé fontos számomra a tanítás is, fuvolatanárként dolgozom Sóskúton az Andreetti Károly Művészeti Iskolában. Nagy örömet jelent a gyerekekkel való foglalkozás, igazi csoda bábáskodni a zenei fejlődésüknél. A gyerekek bármi fáradtságot megérnek, a legjobbat érdemlik, mert ők jelentik a jövőt. Labant Csaba A 70-es évek elején voltam kisgyerek, amikor a zenehallgatáshoz szükséges technikai eszközök még nem voltak oly könnyen elérhetőek, mint manapság. Édesanyám egyedül nevelt hármunkat, s valamikor 7 éves korom körül kerültem olyan szerencsés helyzetbe, hogy vásároltunk egy használt lemezjátszót. Reggeltől estig azt az egy-két lemezt hallgattam, aminek az árát valahogy ki tudtuk még böjtölni, vagy amit sikerült innen-onnan kölcsönkapnunk pár napra. Ez már Tatabányán volt, ahová Győrből költöztünk. Győrből azért jöttünk el, mert nem vettek fel az általános iskola zenei tagozatos osztályába. A felvételi vizsga traumatikusra sikeredett, s tulajdonképp szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak egyszer az életben kellett találkoznom azzal a fura énektanárnővel. A felvételi vizsgát azzal kezdte, hogy kiöltötte a nyelvét, s csigavonalban feltekerintette, egész hátra, a torkáig majd felszólított, hogy csináljam utána, de gyorsan, mert nem ér rá egész délelőtt velem vacakolni. Nagyon meglepett ez a feladat, mert én Beethovennel készültem, azonban azt nem kívánta meghallgatni. A nyelvem még ma sem bírom összetekerni, nem is értem, hogyan bírtam végigdalolni azt a néhány ezer koncertet Őszintén bevallom, negyven év alatt sem bírtam rájönni, mi köze lehet a nyelvöltögetésnek a művészethez.

24 24 ÉRDI IRKA BEMUTATKOZÁS Édesanyám aki a Kisalföld című megyei napilap újságírója volt néhány nap múlva azzal jött haza, hogy átigazolt a Komárom megyei Dolgozók Lapjához, s Tatabányára költözünk, ahol már fel is vagyok véve az ottani általános iskola zenei tagozatára. Cselló szakon végeztem a zeneiskolát. A zeneiskola kamarazenekarának és az iskola kórusának is lelkes, oszlopos tagja voltam. Mindkettőt szerettem, s mindkét helyen számítottak rám. 12 éves koromban történt egyszer, hogy egy kórusversenyen az énekkar kíséretét a kamarazenekar biztosította. Nem tudtam eldönteni, melyik társulatot hagyjam cserben a másik kedvéért, így végül beültem a zenekarba csellózni, de közben énekeltem is a kórussal a szólamomat. A zsűri elnöke elképedve mondta, hogy nem látott még ilyet. Később beiratkoztam klasszikus énekre is, s autodidakta módon tanultam meg gitározni. Nyári szünetben kiálltam zenélni Balatonalmádiban az aluljáróba ahol remek az akusztika, s felvillanyozó volt megtapasztalnom, hogy én, a 16 esztendős semmirekellő tinédzser, olyat tudok adni a közönségnek, akik felnőtt, sikeres emberekként nyaraltak a Balatonparton, amivel mélyen megérintem őket. A zenélésből nem lehet megélni riogatások ellenére pedig néhány órányi lelkes muzsikálás során annyi pénz gyűlt össze a gitártokomban, amennyiért normális foglalkozást űzve egy hónapig keményen kellett volna gályáznom. Megértettem, hogy nem a mások elvárásainak való megfelelés, hanem az önmegvalósítás vezet a boldogsághoz. A hallgatóságtól kapott szeretet és figyelem mellett kaptam némi szakmai biztatást is. Bródy János néhány percnyi ismeretség után úgy konferált be a koncertjén, mint nagyon régi kedves barátját. Ez a bizalom óriási felhajtóerőt adott, s sokat tanultam a következő években történt közös fellépések utáni beszélgetésekből, szakmai tanácsokból. Bródy mellett Cseh Tamással is eljártam fellépésekre, s volt alkalmam egyszer Zoránnak is játszani az öltözőben. Nagy hatással volt rám nagybátyám, édesanyám öccse, Magyar Csaba, az 1962-ben alapított Express együttes zongoristája. Ő egy élő legenda, s nagy örömömre az Alma Latina együttes nagyobb koncertjein szerepel velünk. A húszas éveim elején az életmód és a misztika felé fordultam. Saját élettapasztalataimból fakadó felismeréseim a keleti tanítások által is hirdetett bölcsességeket igazolták. Ezeket igyekeztem dalaimban megénekelni a magyar mellett angol, hindi és spanyol nyelven is. Számos nemzetközi konferencián és találkozón léptem fel Delhitől Párizsig, Szöultól Fokvárosig ban a koreai alapítású globális mozgalom, a UPF, a Béke Nagykövetévé nevezett ki őszén Mata Rita Ji kérte, hogy segítsem ki: az indiai énekesnő hangszere egy különös véletlen folytán Németországban felejtődött európai turnéjuk során. Kölcsönadtam a sajátomat, de másnap ismét üzent a máháráni, hogy a harmóniumon kívül egy szintetizátorra is szüksége volna. Először nemet mondtam, de aztán kiderült, hogy tévesen adták át az üzenetét, mely szerint azt szeretné, hogy én kísérjem billentyűn. A megtisztelő felkérésnek örömmel téve eleget Szegedre utaztam, ahol az esti előadás volt. Rita Ji üzent, hogy a fuvolista lányt keressem, ő tudja a műsort így ismerkedtem meg Adával, akivel első látásra egymásba szerettünk, s most leszünk tízéves házasok. Rengeteget utaztunk, Indiától Floridáig sok országban szerepeltünk. Egy karibi turnénk során hozott össze a jószerencsénk José Felicianoval, a világklasszis vak gitáros-énekessel. Caracasban pedig épp volt egy remek lehetőségünk: részt vehettünk a világ legzseniálisabb fúvós fenoménjának, Pedro Eustachenak a mesterkurzusán. Puerto Ricón volt egy közös estünk Roy Brown-nal. Ars poeticam szerint: a béke nem külső körülmény, hanem benső minőség. A benső csendünk megteremtéséért tett erőfeszítéseink visznek közelebb valódi önmagunkhoz, s közeledve önmagunkhoz, egyúttal közelebb kerülünk másokhoz is. Végül majd ráébredünk, hogy igazából mind egyek vagyunk, s a ma még konfliktusoktól hangos világ a béke és a szeretet paradicsomi otthonává válik. A gyermeknevelésben az indián módszert követjük. A kezdetektől bevontuk a gyerkőcöket természetesen a maguk szintjén a mindennapi feladatokba. Segítenek az ebédfőzésben, velünk tartanak a fellépéseinkre, bevonjuk őket a zenélésbe is. Így az anyatejjel szívják magukba a művészetet és az önmegvalósítást, s pozitív példánkkal másokat is erre biztatunk. Nem könnyű feladat, de reméljük, hogy szebb hellyé tudjuk tenni vele a világot.

25 BEMUTATKOZÁS ÉRDI IRKA 25 SOLTI GYÖNGYI BEMUTATKOZIK KISS GYÖNGYI Elődeink úgy hitték, hogy a dalok a csend szülöttei, akkor keletkeznek, ha mindenki megpróbál a szépre gondolni. A dalok akkor alakot öltenek az emberek szellemében, s a felszínre jönnek, akár tenger mélyéről a buborékok, amelyek a levegőre törekszenek, s ott szétpukkannak. Így keletkeznek a szent énekek. (Eszkimó sámánasszony) Már óvodáskoromban írtam meséket. Aztán verseket, novellákat. Középiskolában más irányba terelődött az érdeklődésem, a sport és a matematika irányába, de fejben tovább pörögtek a történetek. Jelenleg matematikát és fizikát tanítok a százhalombattai Arany János Gimnáziumban, és versenyszerűen úszom (idén lehetőségem volt elindulni a budapesti Masters VB-n). Tíz évvel ezelőtt újból elkezdtem leírni a bennem születő történeteket. Írószemináriumokon vettem részt, tanultam Bódis Krisztától, Kiss Noémitől, Menyhért Annától. Novelláim megjelentek nyomtatásban és internetes irodalmi oldalakon is. (Kalligram, Tér, Pannon Tükör, Magyar Radír antológia 2016, kulter.hu, litera.hu) Felolvasásokon az Irodalmi Centrifuga és a Nyitott Műhely rendezvényein mutathattam meg magam. Írásaim többsége emberi sorsokról, hétköznapi tragédiákról szól, és arról, hogy mennyire tévesen ítélhetünk meg egy helyzetet vagy embert az első benyomás alapján. Szeretem a fordulatos, meglepő végkifejletet. A két területet ötvözöm is néha, az óráimat matekmesékkel színesítem. A matematikatanár és az író találkozása bennem sokszor szórakoztató ötleteket szül, de még többször nehéz egyensúlyozásra kényszerít. Dunaújvárosból két éve költöztünk ide, azóta vagyok érdi lakos. Jövőre, az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az első kötetem. csak úgy... csillag a homlokomon, megjelöltek szavak az ajkaimon, visszajöttek tüskék a szívemben, te voltál szíved a kezemben, szűz oltár elvesztem szerepeim labirintusában akad még, akit érdekel, hol vagyok? Sokszor visszatérek ugyanoda, egy fához vagy egy tájhoz, hogy közvetlenül nézhessem a természet egyszerű részletét. Figyelem a napfény vibráló rezgését, ahol talán éppen egy szarvas állt. Néha lepihenek a nyári hőségben egy nagy fa alá, és a levelek mozgását bámulom, hallgatom az erdő apró neszeit, zizegését A szári pázsitos réten sokszor látom, hogyan köröz a parlagi sas, alig billentve szárnyát. Különleges érzés, amikor a nyári zivatar szalad a nyomomban, és érzem, hogy egyre közelebb ér, és végül eláztat. Az esőtől letisztul a levegőben a legapróbb részletekig kirajzolódik a táj. Az indiánok még tudták, hogy az alkotáshoz csönd kell. Az erdőben még megtalálhatjuk. A természethez csak alázattal közelíthetünk, és akkor meg lehet látni a maga szépségében. Ezeket az élményeket festem, rajzolom a képeim, örök időkre odaszegezve a vászonra, papírra. A kiállítás címe is ezért lett Az erdőbe mentem, majd jövök A legutóbb bemutatott tájképek is árulkodnak erről. Magányos nőalakok figyelik a tájat, figyelik a csodát. Távoli erdőfoltok az aranykort idézik, vágyódást a születés előtti időbe. Nincs olyan művész, aki elviselné a valóságot mondja Friedrich Nietzsche. Nehéz is, mert profán világban élünk. A művészet a megmaradt varázslatok egyike. Ki kell mondjuk, hogy a modern civilizáció számára egészében véve nincs pozitív jövő. Bár vannak rá magyarázatok, hogy mivel igazolják azt a rombolást, amit az ember saját magában és a külső világban véghez vitt. Nagyszerű dolgokat hagyhattunk volna a gyermekeink számára, milyen kár, hogy ők már csak fényképről nézhetik. Valóban nehéz a ránk nehezedő igazsággal szembenézni, hogy eltűnhetünk egy perc alatt is. A hétköznapok sokszor novemberi szürkék. Tesszük, amit tenni kell, és megyünk tovább. A horror vacui, az ürességtől való menekülés és félelem felesleges ténykedésre buzdít bennünket. Főleg karácsony tájékán, amikor magunkba kellene néznünk, inkább felvásároljuk a szupermarketek által kínált felesleges holmik tömkelegét. Azt kívánom mindenkinek, hogy tudjon egy pillanatra megállni, és rácsodálkozni a téli tájra és egymásra.

26 26 ÉRDI IRKA KÉK-OLDAL GYOMORVARRÓGÉP FESTMÉNYEKKEL A fővárosi Zipernowsky-házban egyáltalán nem szokatlan a műszaki kiállítás összekapcsolása a művészetivel. Ezúttal a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményéből orvosi műszereket, vizsgáló berendezéseket hoztak, míg a képek dr. Kovács Mátyás okl. erdőmérnök természeti és tájfestő (a Soproni Erdészeti Egyetem docense, KÉK-tag) tehetségét hirdették: Piktor a vízparton címmel. Mi a közös? Egészségedre! Ezt a célt tartalmazta a gyógyítás tudományával kapcsolatos eszközök bemutatása és a természet adta nyugalmat árasztó képek felsorakoztatása is. A lelki harmónia, a béke csendje, a tóparti feltöltődés, mentálhigiénénk ugyanúgy része az egészségnek, mint a testi. Mind a művészettörténész, mind pedig a műszaki szakember elismerően és nagy szeretettel beszélt a két kiállításról. Ugye, milyen gyönyörű ez a gyomorvarrógép? kérdezi az egyik szervező, míg nézegetem a lúdbőrzős gyógyászati szerkezeteket. Az empatikus átlaghalandó inkább meghökken a látottakon és a nézőpont jellegén, az ő eufóriája más irányt vesz. A műsorba meghívást kapott az IRKA-klub és a Poly-Art vezetője is. Lamartin: A tó c. remekművének tolmácsolásáért sok dicséretet kapott DLné, de az semmi volt ahhoz képest, amivel Somfai Istvánt árasztotta el a meglepett közönség. Jeszenyin klasszikus verse (Aranylik, őszül már a nyíres kezdetű) énekelve, gitárkísérettel óriási sikert aratott: a hangulata, az orosz nyelv elfelejtett bája, hajlékonysága, a melódia megfogta, megremegtette mindenki lelkét. Érdiségünk hírnevéért megint tettük valamit. Daróci Lajosné klubvezető KISS GYÖNGYI KIÁLLÍTÁSA a Parkvárosi Közösségi Házban Az őszi októberi színkavalkád nemcsak a parkot és Domonkos Béla szobrász alkotását bugyolálta körbe szépségével, a teremben is, ahol Kiss Gyöngyi festményei voltak, utat tört magának a színek harmóniája október ötödikén délután. Daróci Lajosné, az IRKA vezetője, a pódiumbeszélgetés során a teljes utat feltárta a közönség számára, hogy a természet, az oktatás iránti szeretetet hogyan vezetett el a képzőművészet irányába, és tette még teljesebbé az alkotó életét. Kiss Gyöngyi meditatív alkotói attitűddel szemléli a körülötte lévő dolgokat. Elmélyülten fogadja be a világ apró részleteit. A nagy egésznek minden darabja egyformán fontos számára, hiszen a rész magában hordozza az egész tulajdonságait, és különálló egységként is jelentéssel bír. Minden kis mozzanat a nagy egészről szól. Ő az az alkotó, aki valójában mindig befelé figyel. A zöld, a sárga, a kék ezernyi árnyalatából a természet pillanatnyi varázslata hol pacifista, hol lázadó, harsány, lelket nyugtató, boldogságot kereső és találó, egymást ölelő színfolyam, egymáshoz simuló foszlányokból való táj szippantja magába a nézelődőt, és röpíti a sűrített álomvilágba. Majd Labant Csaba saját dalai és gitárjátéka továbbviszi e mesés utazásba a művészetek kedvelőit, hogy Tarnócziné Barabás Irén versével még kíváncsibbá tegye az utazót a művészetek birodalmának kalandozásába. Az egyórás utazás Kiss Gyöngyi Az erdőbe mentem, majd jövök" című kiállítás-megnyitója a lelkekben nyomot hagy, a cél pontosan ez. A Képzőművészek Érdi Közösségének tagjai a tárlatmegnyitóikon magukat és közönségüket is kirándulásra viszik, s így az újabb felfedezések suhanása szintről szintre a teremtés bölcsőjében ringatja a mindig jobbra és szebbre vágyókat. A Poly-Art sikeresen fogja össze az Érden élő irodalmat, képzőművészetet, zenét kedvelőket, és támogatja azokat, akik maguk is mernek alkotni, és a nyilvánosság elé tárják műveiket. Egy olyan közösségről van szó, amely mindenki számára megadja a lehetőséget, hogy ha csak egy pillanatra is, de szárnyaljon, hiszen a művészet mindenkié, és az alkotás öröménél nincs csodálatosabb. Kiss Gyöngyinek már Százhalombattán, Budapesten is volt egyéni kiállítása, és jó néhány csoportos kiállításon is részt vett. Sikeresen ragadta alkotásaival az ő dús szín- és érzelemvilágába közönségét, mint eddig mindig. Kiss Sándor Szociális Gondozóközpont

27 ÉRDI IRKA 27 KULTURÁLIS MOZAIK (4.) Ezzel a címmel kapcsolódott hat ÉRDIKUM rendezvénye tavaly az Érdi Napokhoz. Idei szándékunk: a Helyi Értéktár egy-egy büszkesége kapjon helyet az IRKA hasábjain is. ÉRDI KAMARAZENEKAR 13 vonós hangszeres muzsikus összefogásával 1988 szeptemberében alakult az Érdi Zeneiskolában. Tagjai zenetanárok és más foglalkozású kiváló amatőrök. A több mint negyed évszázada működő zenekar élete lankadatlan, szüntelen tanulásban telt, fokról fokra alakítottuk ki és bővítettük repertoárunkat, amelyet gyakran formált újjá egyegy szólista vagy velünk működő kórus. Programjaink ingyenesek és aktuálisak, kötődnek ünnepekhez, évfordulókhoz. Számtalan hagyományt teremtettünk: újévi és farsangi hangverseny, ifjú művészek, fiatal tehetségek támogatása, csoki-koncertek kicsinyeknek, tematikus koncertek (pl. szerenádest, évszakok, tánc és mese a zenében), jótékonysági koncertek (fogyatékkal élőknek, áldozatoknak), életmű-koncertek, jubiláló zeneszerzők, ősbemutatók, mai magyar szerzők új műveinek (vagy kevésbé ismertek) bemutatása. Évente több alkalommal lépünk fel, koncertjeinket várja az érdi közönség, örömmel jönnek, ezt mutatják teltházas előadásaink, melyekről rendszeresen beszámol az Érdi Újság. Felléptünk hazánk nagyobb városaiban, a határon túl is: Erdélyben, Munkácson és Lengyelországban ismerték meg előadásainkat ben lettünk Érdikum. Szép feladat vár ránk jövőre: a 30. születésnap megünneplése. Rédai Erzsébet a zenekar művészeti vezetője

28 28 ÉRDI IRKA BESZÁMOLÓ POLY-ART ÉVADNYITÓ A CZABAI-KERTBEN Ismét együtt az IRKA és a KÉK, a zárást és a nyitást (már hagyomány) közösen tartják testvéri egyetértésben. A köszöntő szövegben Daróci Lajosné (IRKA-vezető) értékelte a vakáció idején rendezett programokat: a Parkvárosi Közösségi Házban volt kiállítása Tarnócziné Barabás Irénnek (párhuzamosan a Csuka Zoltán Könyvtárban is lehetett látni képeit), Tomozi Gizellának, Révész Jolánnak és Révész Gábornak, valamint néhai Németh Lajosnak. Büszkeség, hogy az OKIT-kiállításra és a Szelmann-házban rendezettre is hívtak meg tőlünk alkotókat, ugyanakkor Majorné Bániczki Julianna Tárnokon kapott lehetőséget egy önálló kiállításra. Két profi művészt pedig, Wegenast Róbertet és Ilka Gábort, a Hit és megújulás címűre hívták az Érdi Galériába. A nyár folyamán két koncerttel is megajándékozott bennünket az Alma Latina együttes. Most szokás szerint az irodalmárok felolvasták legújabb műveiket, és átvehették a friss IRKA-t. A házigazda révén zenének is örülhettünk: Kovács Márta (az Arco Kamarazenekar tagja) és Sallai Virág (a Kolibri Színházból) hegedűművészek először két Goismortierművet adtak elő (Premier és Allegro), majd Handel Trióját. Jólesett igényes, finom muzsikájuk. Aztán ajándékzuhogás. A legszebbet a Poly-Art elnöke, Somfai István kapta (megérdemelten), egy gyönyörűséges Czabai-kertes emblémával ellátott pólót. De jól áll rajta! Sajnos (kac-kac). Czabai Balázs meglepetésvendégről is gondoskodott: Kaderják Gyula olyan érdekesen és közérthetően beszélt az acélsodronykötelekről és a nagyfeszültségű acélalumínium sodronyokról, hogy a laikus tudott figyelni. Nem véletlen került be a Helyi Értéktárba ez a találmánya. Nem mellesleg kiderült, nagy versrajongó. Tóth Árpád Esti sugárkoszorúját mondta el lenyűgözően, expresszíven. Szó volt még az elkövetkezendő feladatokról: októberben Tarnóczi Irénke költői estje lesz könyvbemutatóval, novemberben az Utak és utasok c. őszi nagypályázatunk értékelése és díjkiosztója, decemberben pedig a Poly-Art 22. tárlata és az új antológiájának bemutatója. Majd kitalálunk valamit januártól is. Már körvonalazódik. Daróci Lajosné klubvezető

29 BESZÁMOLÓ ÉRDI IRKA 29 LEGÉNYEK (A) GÁ(N)TON Az egészen nyilvánvaló, hogy akinek költői tehetsége van, az ki tudja fejezni gondolatait, érzéseit versekben. De az már nem hétköznapi, hogy ugyanaz a személy kézzelfogható műalkotást hoz létre abból a versből mondja méltató beszédében Daróci Lajosné, az IRKA-kör vezetője. Móczár Csaba (tagja a Poly-Artnak is) ezt tette. Annyira megérintette tavaszi látogatásunk a Fecskepalotában és a közeli bányamúzeumban, hogy versét beleégette egy gánti címert formázó fatáblába, négy sarkára bányászjelképeket (csákány, csille, más munkaeszközök) tett, az igényes megformálás után a lakkozás következett, majd rá a lánc, hogy felakasztható legyen. Azért a láncos megoldás, mert így ad az egész táblának egy karakteres, ipari megjelenést, amely az adott témára és tartalomra tekintettel jól illeszkedik a környezetbe, jelesül a múzeum relikviái közé mondja. Ennek az emléktáblának a felavatására került sor a gánti bányásznapok rendezvénysorozat részeként. A verset felolvasta a szerző, a díszegyenruhába öltözött énekkar elénekelte a bányászhimnuszt, a polgár- mesterasszony kifejezte örömét, köszönetét. Valójában mi voltunk hálásak, hogy a mi Móczár Csabánk alkotása ilyen méltó helyre került, és érdiségünk szerepelhetett ezen a megható ünnepségen. Szerencse fel! Daróci Lajosné IRKA-vezető KALEIDOSZKÓP Ez a címe Tarnócziné Barabás Irén új kötetének, melynek bemutatójára egy költő estet szerveztünk. A székeken ajándékversek (ahogy szoktuk), a falakon Tamaskáné Jakab Margit szövőszakkörének munkáit látjuk, előző héten tartották a szakkör 20 éves évfordulóját. Egy festőállványon pedig a meghívón is szereplő kép eredetiben, jelezve a szerző sokoldalúságát. Somfai István, a Poly-Art Alapítvány vezetője irányítja a beszélgetést a tőle megszokott könnyedséggel, gördülékenységgel: költészetről, festészetről, az életről. Igényes, cizellált a kötet, óriási a fejlődés az első könyvhöz viszonyítva, tisztán látszik a tudatos alkotás, az autodidakta önfejlesztés. Az érzések, a hangulatok színeit érdemes lenne összeszedni, felismerszik belőlük a festőművész egyénisége. A lélek rezdüléseinek árnyalt kifejezéseit találjuk meg a versekben, szép a jambikus és daktilusi lüktetésű sorok zeneisége. Az IRKA-tagok tolmácsolásában nagyszerűen érvényesült minden előnye a kötetnek. A kivetítőn nemcsak több festmény jelent meg, de Irénke díjai, oklevelei is, amelyeket idegenben, országos pályázatokon kapott. Barbinek Péter színművészt is megidéztük a technika segítségével: az ártatlanul elhurcoltak emlékére írt verset olvasta fel. Wijnands Emma hegedült, aki a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola növendéke. (Ez az intézmény a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlóiskolája. A kislány tanára: Ácsné Szily Éva). A műsorban először Gluck-Kreisler: Melódia c. zeneműve hangzott el, majd Bartók: Román táncok ciklusából az 1. és a 2. tétel. Tapintani lehetett a csendet, a szívfájdító dallamok megérintették a hallgatóságot. Nekik pedig a mi irodalmi műsorunk jelentett maradandó élményt. Az egyik meglepetést Szigeti Eszter (dalszerző) jelentette, ahogy bevonult a Nyárelő c. verset énekelve nyakában a gitárral. Aztán a klubtagok virággal, csokival és saját haikujaival köszöntötték Irénkét születésnapja alkalmából. számunkra nagy élmény volt ott lenni, átélni azt a szeretetet, amelyet érdi kollégáid, barátaid feléd sugároztak. További sikereket, ilyen szép eredményeket kívánunk Neked ebben a műfajban is!... írta az ünnepeltnek Szabó Tamás, Ercsi korábbi polgármestere. Fekete Zsófia, a fiatal hegedűművész édesanyja (most ő kísérte zongorán Emmát) ezt írta rólunk: zeneileg érzékeny befogadó közönség. Őt pedig Irénke versei érintették meg: Az egész világ több, mint csupán a részek összege, s többek vagyunk mi magunk is, mint összerakott sejttömeg Nem is kell ennél nagyobb öröm: a társművészetek találkozásakor feltöltődik a lélek. Daróci Lajosné klubvezető

30 30 ÉRDI IRKA BESZÁMOLÓ AZ ÚJ KÖZÖSSÉGI HÁZ MEGNYITÓJÁN Kultúrházat avatni mindig felemelő és nemes feladat. A Poly-Art kétszer is kapott lehetőséget, hogy bemutatkozzon. Képzőművészeink kiállítása: a festmények, a szobrok, a kerámiák nemcsak állandó díszletként szolgáltak, de vizuális örömöt is jelentettek. Kreatívan áthidalták a pillanatnyi nehézséget: festőállványokra rakták a képeket. Minden érzékszervünkre elementárisan hatott a vendégszereplők művészete. A Szirmok Pedagógus Női Kar nemcsak a szakértőktől, a közönségtől is aranyminősítést kapott. A karnagy, Stiblo Anna a zenetörténet legszebb műveivel simogatta meg lelkünket. Világszínvonal az a tudatosság, szaktudás és tehetség, ami jellemző rájuk. Alma Latina: Labant Csaba bársonyos hangja és Labant Ada egzotikus egyénisége, virtuóz fuvolaművészete összefogta az egész világot. Hét nyelven beszél tartja a mondás, ők a valóságban is, nemcsak képletesen. Minden slágert, örökzöldet eredeti nyelven adnak elő, a Föld akármelyik szegletébe is utazzunk velük, a hazai daloktól pedig még annak a szeme is bepárásodik, aki már sokadszorra hallja őket. A Magtár Hagyományőrző Táncegyüttes (vezetője Hudák Ágnes) hazánk tájegységeinek népművészetét (viseletét, táncát) mutatta be, a táncházzal pedig megtapasztalhattuk, hogy nem is olyan könnyűek azok a tánclépések. Óriási rajongótáboruk lehet, még a galérián is ültek érdeklődők, pedig nem is volt itt az együttes teljes létszámban. Szigeti Eszter és Varga Zoltán más műfajt képviselnek Bíró András és az IRKA-sok megzenésített verseivel. Az ars poeticájuk is szép, nemcsak az előadásuk: fontosnak tartják, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jöttünk, hová tartunk, és mi a feladatunk ott, ahová születtünk. Szüksége van mindenkinek a jóra és a szépre, ami melódiában és versben talán könnyebben kifejezhető. Az IRKA-sokkal újabb híveket hódítottunk meg az irodalomnak. Profi és autodidakta költőink, íróink a legjobb alkotásaikból mutattak be néhányat. Az nem volt újdonság, hogy a hétéves Labant Lehel tehetséges dobos, versmondóként is megérdemelte a vastapsot. A hatodikos Szabó Anna is elvarázsolta a közönséget, amikor Fésűs Éva Hinta c. versével meglepett bennünket. Nem véletlen, hogy bejutott az országos döntőbe vele. Az irodalomkedvelők diákcsoportja is nagy sikert aratott, örvendetes volt, hogy a slam poetry megtetszett mindenkinek. Kiderült, hogy nyitottak lehetünk új irányzatokra, azonosulhatunk a fiatalokkal. Nem számít az életkor: a filozofikus gondolatok, a bölcsesség, az érzelmek mélységének kifejezésében nem maradnak le a felnőttektől. A költői eszközök színessége, a lírai hajlékonyság egyaránt sajátja mindkét korosztálynak. Ahogyan a humor is. Élvezetes, szórakoztató feltöltődés volt mindkét napunk. Mert a Poly-Art sokirányú, sokféle, utánozhatatlan és egyedi. Örök. Beletartozik az egész érdiség. Közössége pedig összetartó, ha feladat van, az csapatmunka. Mindenki kiveszi a részét, teljesen beleadja magát, mert az EGÉSZ a fontos, amelynek mindannyian kicsike részei vagyunk. A szervező pedig? Fél méterre járt a föld fölött, és boldog volt, hogy a műsor minden pillanata kulturális örömet jelentett a közönségnek. Hátha valaki először hallotta, látta ezeket a művészeket, hátha felfedezte városunk értékeit. Ha nem lennék Poly-Art-os, térden állva könyörögnék, hogy vegyenek fel! Somfai István, az Alapítvány elnöke már korábban megfogalmazta a mottónkat: Nem magunkért élünk. Daróci Lajosné klubvezető

31 BESZÁMOLÓ ÉRDI IRKA 31 UTAK ÉS UTASOK c. őszi pályázat eredménye: VERSKATEGÓRIA ARANYMINŐSÍTÉS: Ludwig Géza, Kreischer Nelly, Habos László Virtuális tagok: Barna Júlia (Hajdúdorog), Dylan D. Tides (Sopron), Pálfi Nándor (Gödöllő) Péter Éva Erika (Erdély) EZÜSTMINŐSÍTÉS: Virtuális tagok: Marie-Anne Hope (Molnárné Boda Mária -- Pécs), Szöllősi Bernadett (?) BRONZMINŐSÍTÉS: Beck Zoltán, Móczár Csaba Virtuális tag: Lukács Mária (Verőce) PRÓZAKATEGÓRIA ARANYMINŐSÍTÉS próza és vers: Kovács F. István, Kósa Márta, Nagy-Rakita Melinda, Tarnócziné Barabás Irén próza: Solti Gyöngyi, Szigetvári Zsófia Petra (Budapest) BRONZMINŐSÍTÉS Karácsony István Elismerő oklevél: Gani Zsuzsanna, Kimmel István, Gyöpös József Hála és köszönet a KÉK-tagoknak, akik a díjazottak számára értékes ajándékokat ajánlottak fel: Benkóczy Péter, Domonkos Béla, Hangyássy Jánosné, Kajtár László, Kovács Mátyás, Márkus József, Révészné Bogdán Jolán, Szabó Szikla Szilárd, Szekér Gizi, Tarnócziné Barabás Irén, Trombitás József, Trombitásné Gombos Mária.

32 32 ÉRDI IRKA ÉRDI RAJZOK Helyesen tették, akik október 20-án a 23-ai ünnepet megelőző hosszú hétvégén a Parkvárosi Művelődési Ház kulturális programját választották kikapcsolódásnak. A Poly-Art kiállítás sorozatának ezúttal Szabó Szikla Szilárd önálló tárlata jelentette a folytatást. TARTALOM Versek: Habos László, Májer József, Wegenast Róbert 1 Lukács Mária, Varga Imre Lajos, Temesi Éva Bőhm András 2 Kósa Márta, Tormássy Erzsébet, Nagy-Rakita Melinda, Jáki Ferenc 3 Tarnócziné Barabás Irén, Dylan D. Tides 4 Gani Zsuzsanna, Beck Zoltán, Rendik Zsuzsa, Ludwig Géza 5 Mihály Csilla, Sall Margit, Kreischer Kornélia 6 Schmidt Gyöngyi, Kissné Matkó Gabriella, Petrik István, Seléndy Balázs 7 Szabó Aida, Karácsony István, Fazekas Major Gizella, Móczár Csaba 8 Barna Júlia, Péter Éva Erika, Molnárné Boda Mária, Szabó Imre, Budai Zsuzsa 9 VV V L [ ^ N [], Pálfi Nándor, Novákovicsné Tóth Ica, Tóth Mária 10 Labant Csaba, Bíró András, Szabó Gábor, 11 Diákírók: Sápi Luca, Szatmári Kristóf 12 Immár sajátos hagyománya a kiállításainknak, hogy a művészeket pódiumbeszélgetéseken mutatjuk be a látogatóknak. Így történt ezúttal Szilárd az Érdi Értéktárba beválasztott alkotó esetében is. Az est folyamán egy derűs, rokonszenves egyéniséggel ismerkedtünk meg, aki lelkesen említette meg egykori mesterei nevét (Eőry Emil, Bálványos Huba, Fiók László), érdekesen mesélt képzőművészeti műfajáról, a grafikáról (ceruzarajzról), alkotói módszeréről és a mintegy félszáz kiállított képéről. Az est hangulatát és színvonalát az alkalomhoz és a közelgő ünnephez méltó válogatással emelték az irodalmi és zenei közreműködők: Szeghy Karolina, Habos László és Labant Csaba. Említésre méltó, hogy Kiss Sándor, az esemény házigazdája a tőle megszokott odaadással és precizitással készítette elő és bonyolította le a rendezvényt. Somfai István (a Poly-Art elnöke) Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat Megjelenik negyedévente a Poly-Art Alapítvány támogatásával Felelős szerkesztő: Daróci Lajosné, tördelőszerkesztő: Habos László A szerkesztőség levélcíme: Szepes Gyula Művelődési Központ 2030 Érd, Alsó u IRKA-logó: Mezőfi Virág Nyomdai munkák: Progresso Print Kft. Kiadja a Szepes Gyula Művelődési Központ ISSN: Haiku-oldal 13 Prózák: Szigetvári Zsófia Petra: Péter 14 Molnárné Boda Mária: Törölve 16 Kovács F. István: Kugli 17 Rendik Zsuzsa: Örökség 18 Dylan D. Tides: Ottfelejtett esőcsepp, Szabó Ilona Valéria: Budapest 100 szóban 19 Pergel Antal: Fenyveserdő, Tök jó 20 Solti Gyöngyi: A pokol tüzén 21 Bemutatkozás: Az ALMA LATINA együttes 23 Solti Gyöngyi, Kiss Gyöngyi 25 KÉK-oldal 26 Érdikumok Érdi Kamarazenekar 27 Beszámolók: Poly-Art évadnyitó... (Daróci Lajosné) 28 Legények (a) Gá(n)ton, Kaleidoszkóp (DLné) 29 Az új Közösségi Ház megnyitóján (Daróci Lajosné) 30 Utak és utasok Érdi rajzok (Somfai István) Illusztrációk: Kiss Gyöngyi 2,4,6,8,9,12,19,21 Honlap: