DebreceN és Hortobágy. Pusztán csodálatos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DebreceN és Hortobágy. Pusztán csodálatos"

Átírás

1 DebreceN és Hortobágy Pusztán csodálatos

2 4. Szent Anna Székesegyház Volt idő, amikor Debrecen katolikus híveinek száma kis túlzással egy családra szűkült, mára mégis püspöki megyeszékhely lett, melynek történelmét a székesegyházban látható kiállítás mutatja be től a a Torinoi lepel hiteles másolata is megtekinthető itt. 5. Nagyerdő és az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő Debrecen az az élhető nagyváros, ahol elérhető távolságban van a természet csendje, gyógyító ereje. Érezze át az ország első természetvédelmi területén, a Nagyerdőn feltörő 65 fokos termálvíz gyógyító erejét, és az élményfürdő pezsgő világát, ahol egyszerre pihenhet és szórakozhat minden korosztály. 6. Debreceni Egyetem főépülete Város a városban, mely immár 100 éves múltra tekint vissza. Az impozáns épület hangulatát a közel hallgató morajlása teszi különlegessé, melynek bárki részese lehet akár, mint látogató, akár a magyar nyelvet tanulva a Nyári Egyetem hallgatójaként. PUSZTÁN LÁTNI KELL Amitől Debrecen több mint egy város, amitől Hortobágy több mint puszta! 1. Kossuth tér és a Református Nagytemplom Az a tér és az a templom, mely minden időben az események középpontja és a történelem színpada volt. A magyar reformáció központi temploma, minek nagyságát méretén túl az is jelzi, hogy hatalmas ikertornyainak 56 mázsás Rákóczi harangja tiszta időben egészen Hortobágyig hallatszik. 2. Református Kollégium Az ország iskolája, a rend és a szigor intézménye immár több, mint 450 éve. A falai között több ízben dőlt el az ország sorsa, itt nevelkedett a magyar irodalmi élet több nagyja, és fejlődött ezáltal a cívis kultúra. Ezek tárgyi emlékeit őrzi az Oratórium, a Nagykönyvtár, valamint az Iskolatörténeti és Egyházművészeti kiállítások. 3. Déri Múzeum A múzeum a Munkácsy Mihály által megfestett monumentális Krisztus trilógiának köszönhetően vált leginkább ismertté. A festményeken túl, a történelmi kapukon és korokon átlépdelve, megismerhetjük még a régió néprajzát, egy életfát megmászva feljuthatunk a csillagos égbolt lakóihoz, az egyiptomi túlvilágra, és eljuthatunk a távol-kelet egzotikus tájaira, sőt az új Déri kávézóban rég elfeledett ízeket is kóstolhatunk. 7. Hortobágyi Nemzeti Park UNESCO Világörökség A töretlen látóhatár élménye, a ma is létező délibábok, a legelő gulyák és ménesek, bólogató gémeskutak látványa, a vizes élőhelyek nyüzsgő madártömegei, az éjszakai csillagos égbolt zavartalan élvezete, a kamilla, a menta és az üröm illatosan hullámzó tengere ma is része a Hortobágynak. Engedje magát szabadon Közép- Európa legnagyobb füves pusztáján! 8. Hortobágyi csárdák Különleges élményt nyújtanak a Hortobágy jellegzetes vendéglátóhelyei a csárdák, melyek berendezései és étlapján szereplő, térségre jellemző hamisítatlan ízei a betyárok korát idézik. Tematikus csárdaútvonal részeként megtekinthető a múzeumként is működő Kadarcsi és Meggyes csárda, valamint a Hortobágyi Nagycsárda. 9. Hortobágyi Kilenclyukú Híd A Hortobágy jelképe, az azonos nevű folyó felett átívelő 167 méter hosszú híd, mely kilenc boltívre támaszkodik. A legenda szerint úgy jött létre, hogy egy pandúrok elől menekülő híres betyár kilenc szeretője összekapaszkodott, és vállukon, karjukon átsegítették kedvesüket a folyón. Az országos hírű augusztus 20-i kirakodó-, és népművészeti vásár helyszíne. 10. Hortobágyi Vadaspark Pusztai Állatpark Végtelenbe nyúló füves puszta, testközelből látható vadonélő állatok, vadlovak, őstulkok, farkasok, sakálok, sasok és keselyűk vízimadarak társaságában, nem mindennapi élmény a Hortobágyi Vadaspark! Régi magyar háziállatainkat pedig hagyományos környezetükben tekinthetjük, vagy akár simogathatjuk meg a Pusztai Állatparkban

3 PUSZTÁN MŰVÉSZI Debrecen és Hortobágy kulturális értékei önmagukban is különlegesek és emblematikusak. A cívisváros utcái, a különböző stílusokban megálmodott épületek hangulata kellemes atmoszférát teremt. A múzeumokban, galériákban sétálva a múlt és a jelen művészeti kincsei tárulnak elénk. Ismerjük meg Debrecen és Hortobágy több évszázados művészeti és folklór hagyományait, melyek napjainkban is továbbélnek! DEBRECEN MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. Tel.: / N E Református Kollégium Debrecen, Kálvin tér 16. Tel.: / N E Déri Múzeum Debrecen, Déri tér 1. Tel.: / N E Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Debrecen, Péterfia u. 28. Tel.: / N E Tímárház Kézművesek Háza Debrecen, Nagy Gál István u. 6. Tel.: / N E Mű-Terem Galéria Debrecen, Batthyány u. 24. N E Belvárosi Galéria Debrecen, Kossuth u. 1. Tel.: / N E Medgyessy Terem Debrecen, Batthyány u. 2. Tel.: / N E Simonffy Galéria Debrecen, Simonffy u. 2/B Tel: / N E Hal Köz Galéria Debrecen, Hal Köz tér 3. Tel.: / N E Sesztina Galéria Debrecen, Sesztina Udvar (Hal Köz) Tel: / N E Misztika Galéria Debrecen, Bethlen u Tel: / N E Romkert Debrecen, Emlékkert (Református Nagytemplom mögött) Tel.: / N E Helytörténeti Fotótár Debrecen, Hatvan u. 57. Tel.: / N E HORTOBÁGY Pásztormúzeum Hortobágy, Petőfi tér 1. Tel.: / N E Körszín Kézműves kiállítás és ajándékbolt Hortobágy, Petőfi tér Tel.: / N E Megmaradásunk jelképe, a magyar szürke Fajtatörténeti kiállítás Hortobágy, Czinege J. u. 1. Tel.: / N E Látogatóközpont és Kézműves udvar Természetrajzi kiállítás Hortobágy, Petőfi tér 13., / N E Hortobágyi Kézművesudvar Hortobágy, Petőfi tér 13. N E Csárdák útja csárdakiállítások Kadarcsi csárda, Hortobágyi csárda, Meggyes csárda Információ: Látogatóközpont Hortobágy, Petőfi tér 13., / N E Égerházi Imre Galéria Hortobágy, Petőfi tér Tel.: / N E

4 PUSZTÁN ÉREZNI KELL Debrecenben a klasszikus irányjelzők helyett használjuk az érzékszerveinket: nézzünk a lábunk elé és megtudhatjuk, milyen pallón közlekedtek egykor a debreceniek! Pillantsunk az ég felé és csodáljuk meg a múlt század elején épült kereskedőházak színes homlokzatait! Menjünk az orrunk után, kövessük a nyüzsgő mediterrán terekről és meghitt kávéházakból kiszűrődő kellemes illatokat, vagy egyszerűen hallgassunk a fülünkre és engedjük, hogy a hangulatos zene vezessen! Piac utca - Kossuth tér Bár, már jó ideje nem piaci forgatagtól hangos, egész évben pezseg a rendezvényektől. Romkert és Emlékkert A hely, ahol a kávézást a történelem teret belengő szelleme teszi még különlegesebbé. Csapó utcai sétálóövezet A múlt század kávéházi illatának és a pezsgő bevásárlóközpont morajlásának harmóniája. Ahol mindig történik valami, legyen szó kultúráról, konferenciáról vagy sportról. Ahol színészek, művészek és figurások elvarázsolnak a szürke mindennapokból. Kálvin tér Színes kirakatokkal és ínycsiklandó édességekkel csábító korzóhan gu lat. Halköz A tér, mely kávézóival, kiállításaival, koncertjeivel minden érzékszervre hat. Déri tér A csend, a természet és a kultúra övezte tökéletes búvóhely a nagyváros zaja elől. Baltazár Dezső tér A város legfiatalabb tere nem csak fiataloknak. Simonyi út Ahol egykor minden egyes fát egy-egy huszár őrzött. Nagyerdő A város zöld szíve. Kölcsey Központ Főnix Csarnok Lovarda Hortobágyi Látogatóközpont Csokonai Színház Vojtina Bábszínház Bartók terem Liszt terem 6 7

5 PUSZTÁN EGÉSZSÉGES Találjunk rá a testi-lelki békénkre a Nagyerdő szívében! Gyógyuljunk szakértő kezek törődésével a Termálfürdő gyógyító vizében! Kényeztessük magunkat az Aquaticum Termál és Wellness Hotel Thai Masszázscentrumában! Pezsegjünk a mediterrán élményfürdő egzotikus növényekkel övezett sodró vízi világában! Szórakozzunk felhőtlenül a friss levegőn a Botanikus kertben, kalandozzunk különleges éjszakai túrákon a Nagyerdei Állat- és Növénykertben, vagy a Vidámparkban! Mozogjunk a Debreceni Sportcentrum jégpályáján, vagy a szabadtéri kondicionáló parkban! Élvezzük gyermekeink önfeledt örömét az Ötholdas pagony játékdzsungelében! PUSZTÁN ÁT KELL ÉLNI Erdő és hegy ez az a két fogalom, amit az Alföldön legkevésbé keresnénk, pedig érdemes, mert a Vákáncsosok házát, az ördög árkát, a puszta hegyeit és a helyi Balatont, vagy ahogy errefelé hívják, a Macsi balcsit csak a Hajdúságban és Debrecen Erdőspusztáin találjuk. A várost körbeölelő erdős területek az országos kék túra nyomvonalán felfedezhetők gyalogosan, kerékpárral, lóháton, vagy kényelmesen a 130 éves erdei kisvasúton, a Zsuzsin pöfögve. Aquaticum Gyógyés Fürdőközpont Fedett Mediterrán Élményfürdő, termálfürdő, uszoda, strandfürdő, Wellness Sziget Debrecen, Nagyerdei park 1. Tel.: / N E Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykert, Vidámpark Debrecen, Ady Endre u. 1. Tel.: / N E Botanikus kert Debrecen, Egyetem tér 1. Tel.: / / N E Debreceni Sportcentrum Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Tel.: / N E Medgyessy sétány irodalmi szoborpark Debrecen, Nagyerdei Park 1 N E Békás-tó Debrecen, Nagyerdei Park 1 N E Csónakázó-tó Debrecen, Pallagi út Tel.: / N E Ötholdas Pagony játszótér Debrecen, Oláh Gábor u. 1 N E Erdőspuszták kiránduló- és pihenőhely Létavértes Hármashegyi pihenőközpont Arbo Tanya lovaglás, tereplovaglás, hintózás, pusztabuszozás, lovasbemutató Debrecen, Panoráma Diószegi út kereszteződése Tel.: / Létavértes N E Erdőspusztai Tájház bemutatóház az Erdőspuszta állat- és növényvilágáról Debrecen, Fancsika 93/A Tel.: / Létavértes N E Hármashegyalja pihenőközpont, kirándulóhely, túraútvonalak, kilátók Létavértes Vámospércs, Hosszúpályi Hármashegyi pihenőközpont Ördögárok IV. századi földsáncrendszer rekonstruált maradványa Csereerdő + KZ Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen, Faraktár u. 60. Tel.: / N E Vekeri-tó Fancsikai-tavak pihenő, táborozási helyek, horgászási, vizibicikli- és csónakkölcsönzési lehetőség Tel.: / Vekeri-tó/Debrecen Fancsikai-tavak/Debrecen Hosszúpályi 8 9

6 PUSZTÁN HORTOBÁGYI NEMZETI PARK Malomházi bemutató terület Pusztai vadaspark SZABADON Ismerjük meg az érintetlen természetet, annak képzeletet felülmúló színeit, a valódi csend hangját, érezzük át a természettel harmóniában, szabadon élő állatok békés nyugalmát, csodáljuk meg a pásztorvilág fantáziadús művészetét, legendáit, kóstoljuk meg a puszta összetéveszthetetlen ízeit! Hortobágyi Nemzeti Park Látogató- és Oktatóközpont természetrajzi kiállítás, kézműves udvar Hortobágy, Petőfi tér 13. Tel.: / Debrecen N E Pusztai Állatpark régi magyar háziállatok parkja és fajtörténeti kiállítás Hortobágy Tel.: / Debrecen 10 Hortobágyi Vadaspark Mátai Ménes Pusztaszafari Hortobágy-Malomháza Hortobágy lovas fogatozás, lovaglás, csikósbemutató, fazekas kiállítás Hortobágy-Máta Tel.: / Debrecen N N E Hortobágyi Madárpark kiállítás, madárreptető, látványkórház Hortobágy, Petőfi tér 6. Tel.: / Debrecen N E Hortobágy-halastavi Kisvasút Debrecen Hortobágy-Halastó m Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont és Kézművesudvar 4071 Hortobágy, Petőfi tér 13. tel.: , fax: N E Ohati Halastavak Hortobágyi tanösvények Madármegfigyelés tanösvény, madármegfigyelés, horgászat Tel.: / Debrecen Gyökérkút szakvezetéses vezetett túrák Debrecen csillagséta, természetfotózás, daruvonulás, szakvezetés Debrecen N E N E N E

7 PUSZTÁN KIKAPCSOL Ugye ismerős a vásárlás örömteli, bizsergető érzése, vagy a szívdobogtató, dübörgő szurkolásé, amikor részesei vagyunk annak a nézőközönségnek, mely egy emberként buzdítja a versenyzőt? Mindenki érezte már, milyen felszabadító érzés a belül felgyülemlett energiát és stresszt kiadni és milyen felejthetetlenek a barátokkal töltött percek, a nevetések, amikor már a könnyünk is kicsordul. Éljük át ezeket a pillanatokat, melyek lendületet adnak a mindennapoknak, melyek pusztán kikapcsolnak! Bevásárlóközpont Sportuszoda / Fürdő Gokart Debrecen Plaza Debrecen, Péterfia u 18. Tel.: / N E Fórum Debrecen Debrecen, Csapó u. 30. Tel.: / N E Halköz Debrecen Debrecen, Simonffy u N E Malompark Debrecen, Füredi út 27. Tel.: / N E Mybox Debrecen Debrecen, Mikepércsi út 168. N E Park Center Debrecen, Kishatár u. 9. Balmazújvárosi út N E Színház / Mozi Apolló Mozi Debrecen, Miklós utca 1. Tel.: / N E Cinema City Debrecen Debrecen, Péterfia u. 18. (Debrecen Plaza emelet) Tel.: / N E Csokonai Színház Debrecen, Kossuth u. 10. Tel.: / N E Vojtina Bábszínház Debrecen, Kálvin tér 13. Tel.: / N E Kalandpark Koppány Fogadó és Erdei Kalandpark Debrecen-Hármashegyalja Tel.: / Debrecen / N E Koppány Kalandpark Debrecen, Nádor utcai régi Ifjúsági Park Tel.: / N E Aquaticum Gyógyés Fürdőközpont Debrecen, Nagyerdei park 1. Tel.: / N E Debreceni Sportuszoda Debrecen, Zákány utca 4. Tel.: / N E Kerekestelepi Fürdő Debrecen, Lomnicz u Tel: / N E Squash / Teniszpályák Aktív Fitness Debrecen, Füredi út 27. (Malompark II. 2. emelet) Tel.: / N E Debreceni Sportcentrum Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Tel.: / N E Fontana Szabadidőközpont Debrecen, Köntösgát sor 8. Tel.: / N E Tatár TC Debrecen-Pallag, Tormay Béla u. 20. Tel.: / N E Teniszke Sport és Egyetemi Klub Debrecen, Dóczy József utca 9. Tel.: / N E Gokart Debrecen nyitott pálya Debrecen, Kishatár u. 7. Tel.: / N E Műjégpálya Debreceni Jégcsarnok Debrecen, Derék u. 33. Tel.: / N E Szabadtéri Műjégpálya Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Tel.: / N E Golf Debreceni Golf Club Debrecen, Vámospércsi út Tel.: / t N E

8 PUSZTÁN AZ ÍZE KEDVÉÉRT Debrecen az a hely, ahol a Jó étvágyat! kívánságra úgy felelnek Legyen benne részed!. Kívánjuk, hogy mindenki részesüljön kedve szerint az év bármely szakában egyedi gasztronómiai élményekben, ízlelje meg a roppanós Debreceni párost, a 33 bográcsfordítás után labdába állt slambucot, a Hungarikum delikátesz libatepertőt, a kézműves gomolyát, vagy a debreceni mézestányért! Fedezze fel a hagyományos és a modern egyedi harmóniáját a Debreceni Egyetem kutatásai szerint továbbfejlesztett, jótékony hatású innovatív élelmiszerekben! Gasztronómiai rendezvények Mintaboltok Mangalica Napok Hortobágyi Halgazdaság április Kossuth tér, belvárosi sétálóövezet Szent György-napi Országos Biovásár április Hortobágy-Vízi színpad Debreceni Borkarnevál augusztus 2-5. Nagyerdő, Békás-tó 4. Töltött Ételek Hétvégéje szeptember 7-9. Kossuth tér Debreczeni Zamat Pálinka 10. Debreceni Pulykanapok és Pároskolbász Fesztivál június Kossuth tér, belvárosi sétálóövezet október közepe Egyetem tér 5. Debreceni Mézeskalács Fesztivál 4. Márton-napi Libalakoma Egri Borcsillagokkal július Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum november Kossuth tér 7. Debreceni Halvasárnap december 16. Kossuth tér 14 Debrecen, Füredi út 27. Tel.: / Bio Hortobágyi Hús Hortobágy, Czinege J. u. 1. Tel.: / Eger felé, Debrecen Nárcisz Birtok Debrecen, Nagy Mihály kert 57/b Tel.: / I-Bolt Debrecen, Böszörményi út 138. DE AGTC, Színházterem mellett Tel.: /

9 Tourinform Debrecen 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: / HNP Látogatóközpont és Kézművesudvar Tourinform Hortobágy 4071 Hortobágy, Petőfi tér 13. Tel.: / , / , / Kiadja a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület 2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag DEBRECEN Ahol magad is legendára találsz Debrecen, mint Legendás Helyszín bemutatása: Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Kelet-Magyarország

Részletesebben

DebreceN & Hortobágy. Amire mindig emlékezni fog a CSALÁD. Lépten-nyomon érdekesség és KULTÚRA. Ha eljön a WELLNESS ideje

DebreceN & Hortobágy. Amire mindig emlékezni fog a CSALÁD. Lépten-nyomon érdekesség és KULTÚRA. Ha eljön a WELLNESS ideje Amire mindig emlékezni fog a CSALÁD DebreceN & Hortobágy Lépten-nyomon érdekesség és KULTÚRA Ha eljön a WELLNESS ideje Debrecen FIATALOKNAK, a Tankcsapda ajánlásával Ajánlott SZÁLLÁSHELYEK Ajánlott VENDÉGLÁTÓHELYEK

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum

További informádóért hhogasson el honlapunkra: www,uni-ho1eum KedYezmény~ ÜdiHési ajánh:atolk a kiadványban szereplo kollégiumok felsooktatási intézményei dolgozóinak, hallgatóinak és kíséroinek. A kedvezmények igénybevételének feltétele munkáltatói igazolás vagy

Részletesebben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ TURIZMUSÁRÓL Katona Ilona marketing igazgató Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Veszprém, 2005. április 08. Az Észak-alföldi régió kiemelt turisztikai

Részletesebben

Debrecen könnyen megközelíthető

Debrecen könnyen megközelíthető Ha keresel egy helyet, ahol egyszerre élvezheted a város látnivalóit, a természet nyugalmát, a múzeumok érdekességeit és a kerékpáros túrák izgalmát, akkor Debrecen a te helyed! Itt két keréken tekerve

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE

DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE DEBRECEN VÁROS, AZ UTAZÁS 2012 BELFÖLDI DÍSZVENDÉGE A Hungexpo Zrt. vezetője felkérte Debrecen Megyei Jogú Várost, hogy legyen a 2012. évi Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás belföldi díszvendége.

Részletesebben

www.iranydebrecen.hu 1

www.iranydebrecen.hu 1 www.iranydebrecen.hu 1 Az életerős város DEBRECEN SZERETÜNK STÍLUSOSAN ÉLNI VÁRJA ÖNT A RÉGIÓ DIVATKÖZPONTJA Debrecen Magyarország második legnagyobb városa. Az ország északkeleti részében, az Észak-Alföldön

Részletesebben

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Amiről szó lesz: Mit tud a Hungary Card? Hogyan lehet hozzájutni és mennyibe kerül? Miért kedvező a

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag LÉTAVÉRTES. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag LÉTAVÉRTES. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag LÉTAVÉRTES Ahol magad is legendára találsz Létavértes, mint Legendás Helyszín bemutatása: A Dél-Nyírség és az Érmelléki Löszös Hát találkozásánál, Debrecentől mintegy

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról

8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról A DEBRECENI HELYIVÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról A Debreceni Helyi Választási Iroda vezetőjeként a választási eljárásról szóló 2013. évi

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA Ahol magad is legendára találsz Nyíregyháza, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyíregyháza az ország hetedik legnagyobb városa, Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Két megjelenési lehetőség egy csomagban, kedvezménnyel: Miskolc és a Bükk, www.vendegvaro.hu. www.vendegvaro.hu. Új generációs Vendégváró útikönyvek:

Két megjelenési lehetőség egy csomagban, kedvezménnyel: Miskolc és a Bükk, www.vendegvaro.hu. www.vendegvaro.hu. Új generációs Vendégváró útikönyvek: Két megjelenési lehetőség egy csomagban, kedvezménnyel: Miskolc és a Bükk, Hirdessen kiadványunkban, és 30% kedvezményt kap éves online megjelenése árából! Új generációs Vendégváró útikönyvek: már megjelent

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET SÉGEK Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont Tourinform Hortobágy 4071 Hortobágy, Pet tér 9. (GPS: 47 34'56.20"N; 21 9'4.18"E) Tel.: 52/589-000 Tel./fax: 52/589-321 E-mail:

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

ÚGY MINT SEHOL MÁSHOL. közterek megújulnak és átalakulnak. folyamatosan KELLEMESET A HASZNOSSAL

ÚGY MINT SEHOL MÁSHOL. közterek megújulnak és átalakulnak. folyamatosan KELLEMESET A HASZNOSSAL SZÁMT LN PROGRM attrakciókkal, szolgáltatásokkal Vá ros élményparkkal régit megőrizni, Kaz újat megélni Együtt élmény Deb recenben enben fürdőkomplexumban egész évben nyitva tartó fedett mediterrán élményfürdő,

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Cím/kategória megnevezése

Cím/kategória megnevezése Turisztikai Védjegye / kitüntető et elnyert díjazottak (2006 2015) A Megyei Közgyűlés 4/2012.(III.30.) KR sz. rendeletl újraszabályozta a megyei kitüntető ek adományozási rendjét. 2012. évtől adományozható

Részletesebben

Debrecen. minden érzékére hat!

Debrecen. minden érzékére hat! Debrecen minden érzékére hat! Formák és hangulatok Debrecen arculatát elsősorban a 19. és a 20. században emelt épületek határozzák meg. A Nagytemplom, a Református Kollégium, a Régi Városháza, a Debreceni

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

DEBRECEN MŰEMLÉKJEGYZÉKE 2013.

DEBRECEN MŰEMLÉKJEGYZÉKE 2013. DEBRECEN MŰEMLÉKJEGYZÉKE 2013. DEBRECEN M 1757 50041/1958. Arany János u. 1. (Piac u. 51.) hrsz.: 9062 Lakóház, romantikus, 1860 körül Tervezte: Szkalnitczky Antal. M 9984 6905/1986. Attila tér hrsz.:

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület ( a jelzett szakaszok közterületek) Ady

Részletesebben

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt.

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt. Őrállók kézműves és katonai hagyományőrző táborok és vándortábor az Őrségben és az Őrvidéken Időpontok: 2015. július 1-5. 2015. július 14-19. 2015. július 27-31. 2015. augusztus 10-14. Információ: Őrállók

Részletesebben

2012. augusztus 8-12.

2012. augusztus 8-12. Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós u. 3.sz. Traktorhúzó Európa Kupa, Ipari és Mezőgazdasági Gépkiállítás és Vásár Széchenyi István Mezőgazdasági

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

nyújtott szolgáltatások és engedélyezett férıhelyszámok integráció formája 4024 Debrecen neve székhelye típusa neve székhelye telephelye

nyújtott szolgáltatások és engedélyezett férıhelyszámok integráció formája 4024 Debrecen neve székhelye típusa neve székhelye telephelye határozat Sorszám jellege 1. ideiglenes 2. végleges a mőödéséne neve széhelye típusa neve széhelye telephelye nyújtott szolgáltatáso és engedélyezett férıhelyszámo DMJV Idıse Háza Pallagi út 9. 1966. ápolás-gondozást

Részletesebben

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT CSAPATÉPÍTŐ AJÁNLAT TARTALOM JEGYZÉK: I. ROBIN KALANDSZIGET II. VÍZI TÚRÁK II./1. KIRÁNDULÁS A TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚTRA III. SÁRKÁNYHAJÓZÁS IV.

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés.

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés. Egri programok 2013 Vásárok, fesztiválok forgataga, vidám diáksereg, kedves barátságos vendéglátó emberek, nemzetközi színvonalú szállodák, magánpanziók, háromszáznál több étterem, cukrászda, múzeumok,

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása Csongrád megyei turisztikai pályázatok bemutatása, aktuális Lorem ipsum kérdések megvitatása Turisztikai kiírások az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-alföldön Kód Pályázat címe Beadott Nyert Cs. M-ben

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Kossuth Lajos Tudomány Egyetem

Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa, a keleti országrész tudományos és kulturális központja, fesztiválváros. A protestantizmus egyik fellegvára, amiért gyakran

Részletesebben

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Elnök: Dr. Kónya Katalin Elnökhelyettes: Dr. Petraskó István A Miskolci Közjegyzői Kamara

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen Hajdú-Bihar megye Az intézmény neve Benedek Elek Ímélcím A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányító A település Utca, Házszám Honlapcím -szám neve tér 4029 Bocskai www.benedekel 1 tér ekiskola.hu

Részletesebben

AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében

AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében 2014-ben az Állatkert (10,8 ha) bővült a Vidámpark (6,5 ha) területével Az Állatkert az ország kedvence 7 generáció másfél évszázados hagyománya műemlék,

Részletesebben

Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház. Kelemenné Boross Zsuzsa

Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház. Kelemenné Boross Zsuzsa Kulturális turizmus turisztikai iroda Veresegyház Kelemenné Boross Zsuzsa Miért szeretne intézményünk turisztikai irodát nyitni?! Mert Veresegyház meglévő kulturális és turisztikai értékeit szeretnénk

Részletesebben

06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1

06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 2 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 3 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29.

Részletesebben

Kártyaelfogadó helyek: Bejutás a városba és Közlekedés

Kártyaelfogadó helyek: Bejutás a városba és Közlekedés Kártyaelfogadó helyek: Bejutás a városba és Közlekedés BKV Zrt. ingyenes Budapest Airport Minibusz 10% Memento Park Direct Bus Transfer 30% Regina Rent a Car 25% Vonat Transzfer Ferihegy 1. és Nyugati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

200.000 Ft feletti TÁMOGATÁSOK 2013.07.01-2013.09.30. Támogatott neve Támogatás célja Támogatás összege Támogatás helye

200.000 Ft feletti TÁMOGATÁSOK 2013.07.01-2013.09.30. Támogatott neve Támogatás célja Támogatás összege Támogatás helye 200.000 Ft feletti TÁMOGATÁSOK 2013.07.01-2013.09.30. Támogatott neve Támogatás célja Támogatás összege Támogatás helye 1 Az 50 évvel ezelőtt megalakult első debreceni rockzenekar Debreceni Ifjúsági Szolgáltató

Részletesebben

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei Balatonfüred és környéke gyöngyszemei azaz Balatonfüred és a Kelet-balatoni Kistérség mikro-régiójának összefogása az egész éves kulturális, egészség- és borturizmus fenntartható fejlôdéséért. Balatonfüred

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 2 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 3 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba!

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba! Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Tel./Fax: (06-59) 351-753 E-mail: rmitiszato@hungarytourism.hu www.tisza-to-info.hu

Részletesebben

1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19.

1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19. 1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. felújítja az 1-es villamos vonal elöregedett pályaszakaszait. A két hétig tartó munka során a villamospálya egyes szakaszai

Részletesebben

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el.

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el. Makói útikalauz Kora tavasszal vitt errefelé utunk. Én nagyon kíváncsi voltam, mert mindig azt hallottam a várossal kapcsolatban: makói hagyma. Így aztán utánanéztem jó előre a településnek, olvastam róla,

Részletesebben

35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete. Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről

35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete. Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről 1. oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 35/2004. (IX. 10.) Kr. rendelete Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről Önkormányzata Közgyűlése a módosított 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

pass elfogadóhelyek, értékesítési pontok 120 h 48 h 72 h 24 h pass pass pass pass pass pass nap nap www.miskolcpass.com KEDVEZMÉNYKÁRTYA VIRÁGÓRA

pass elfogadóhelyek, értékesítési pontok 120 h 48 h 72 h 24 h pass pass pass pass pass pass nap nap www.miskolcpass.com KEDVEZMÉNYKÁRTYA VIRÁGÓRA DIÓSGYŐRI BARLANGFÜR BELVÁ LILLAFÜREDI FÜGGŐK 24 h 48 h 72 h 120 h elfogadóhelyek, értékesítési pontok SZINVATERASZ 365 nap VIRÁGÓRA 365 nap KEDVEZMÉNYKÁRTYA www.miskolc.com Miért éri meg a turisztikai

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1.

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1. Sorszám Pályázó neve Megvalósítási hely Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - Fülöp, Bánháza utcában épület tájházzá történő kialakítása 11 500

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 13/2015. (IV. 29.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 13/2015. (IV. 29.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 13/2015. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól szóló 7/2000. (II.29.) önkormányzati

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Debrecen. kultúra + turizmus + gasztronómia + egészség + sport

Debrecen. kultúra + turizmus + gasztronómia + egészség + sport Debrecen 2008 kultúra + turizmus + gasztronómia + egészség + sport Rendszeres programok Debreceni Maskarádé február DESZKA Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja február Debreceni Tavaszi fesztivál március

Részletesebben

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap 2014. július 11-12-13. Parád Nagyközség Önkormányzata és Bodony Község Önkormányzata szervezésében A rendezvény fővédnöke: Horváth László Országgyűlési képviselő

Részletesebben

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS III. rész TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS A turisztikai vonzerő-fejlesztésbe azon tevékenységeket soroljuk, amelyek a város idegenforgalmát növelik. A turisztikai vonzerő-fejlesztésnek vagy más szóval turisztikai

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag KARCAG. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag KARCAG. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag KARCAG Ahol magad is legendára találsz Karcag, mint Legendás Helyszín bemutatása: Karcag város Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, a Karcagi járások központja,

Részletesebben

SZÁLLÁSOK VENDÉGLÁTÁS Unterkünfte Gastgewerbe / Hotels Hospitality

SZÁLLÁSOK VENDÉGLÁTÁS Unterkünfte Gastgewerbe / Hotels Hospitality 1. Szállások Bakonyerdő Unterkünfte Zrt. - Kup, Bakonyalja Erdei Iskolai szolgáltatás elérhető áron a Bakonyalján, Kupon. Egy napos erdei iskolai szolgáltatás programokkal. Elérhetőségek: 06-89/513-200

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

KEREKEGYHÁZI ÉRTÉKTÁR

KEREKEGYHÁZI ÉRTÉKTÁR Összeállította a Kerekegyházi Értéktár Bizottság a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek gondozásáról alapján (A nemzeti értékek szakterületenkénti besorolása) Beretvás Bor- és Pálinkatörténeti

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Badacsony Badacsonytomaj

Badacsony Badacsonytomaj Badacsony Badacsonytomaj Múzeumok: Egry József Emlékmúzeum 8261 Badacsony, Egry sétány 12. Tel.: 87/431-044 E-mail: badacsonytomaj@tourinform.hu bad.turisztikai.egy@gmail.com, www.badacsony.com Magyar

Részletesebben

Nap/Day Időpont/Time Program Helyszín/Venue Jegyek/Tickets

Nap/Day Időpont/Time Program Helyszín/Venue Jegyek/Tickets Ezt ajánljuk! 2015.06.20-tól 2015.08.09-ig 2015.07.19-ig Pécsi Nyári Színház (http://www.pecsinyariszinhaz.hu/) Örmény képzőművészek jelene és jövője (Megnyitó: július 3. 17.00 óra) Király u. 24. 2015.07.04

Részletesebben

Komlói kistérség. Turisztikai kínálata

Komlói kistérség. Turisztikai kínálata Komlói kistérség Turisztikai kínálata Egyházaskozár Szuppi Ifjúsági Szálló Erdei Iskola és Lovasudvar 7347 Egyházaskozár, Béke u. 19. tel.szám: (72) 459-797 e-mail: info@szuppi.hu Hosszúhetény EMESE Ház,

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

á r b a n kialakított, szobrával díszített olvasósarok őrzi. Hamvainak nyughelye a város köztemetőjében

á r b a n kialakított, szobrával díszített olvasósarok őrzi. Hamvainak nyughelye a város köztemetőjében Debrecen a város mai területén egykor létezett falvak között a 13. században jutott vezető szerephez. A vallási, politikai, gazdasági erőssége miatt szinte városállamként létező Debrecen történelme folyamán

Részletesebben

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás Referencia Album WARD MÁRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉLETÖRÖM IDoSEK OTTHONA ÉS GIMNÁZIUM Veszprém, Sólyi utca 20. Budapest, V. ker., Molnár utca 4. 2005-ben Dinamikusan nyitotta fejlődő meg iskola, kapuit melyet

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. évfolyamosok számára.

Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. évfolyamosok számára. TÁMOP-3.1.4.-08/1-2009-0010. Fáy András Református Általános Iskola és AMI Gomba Évfolyam Elsı 1. nap Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. osok számára. Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-4.

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Kötelező felvételt biztosító működési körzetek Grádus Tagóvoda körzete A Képviselő-testület 71/2013. (III. 28.) Kt. sz. határozattal hagyta jóvá Akácfa utca Akácfa köz

Részletesebben