Hortobágy programjai február

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hortobágy programjai február"

Átírás

1 Hortobágy programjai HORTOBÁGYI SASLES Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park, Kecskés puszta Szakvezetéses terepmadarász program. A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb nálunk fészkelő ragadozó madár. A szárnyak fesztávolsága meghaladhatja a 2 métert és a tojó súlya elérheti a 4-5 kg-ot. A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára is, így télen a hazai fészkelő állomány feldúsul északról, északkeletről érkező telelő példányokkal. Jellemzően vizes élőhelyek közelében tartózkodnak legszívesebben, megfigyelni őket is itt van a legnagyobb esély, de gyakran láthatók a rövidfüvű szikes pusztán is. Egy kellemes séta révén eljuthatunk olyan helyre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben. Állványos távcsővel jól megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre viselkedésükbe, táplálkozási szokásaikba is. Program időtartama: , a túra hossza 7 km Találkozás: 9.00 óra, Ohati Horgászcentrum Részvételi díj: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/gyerek, 2000 Ft/család A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés és egyéb információ: Váradi Péter: turizmus@hnp.hu 18. FARSANG A PUSZTAI ÁLLATPARKBAN Helyszín: Pusztai Állatpark, Ünnepelje velünk és állatainkkal a farsangot a Pusztai Állatparkban! án egy kis téli szórakozásra invitáljuk Vendégeinket a Pusztai Állatparkban, már a tavaszt várva és jelképesen a telet temetve. A program során a Vendégeinknek lehetősége lesz kiszebáb készítésre, pusztai virtusok (pl. pányvadobás, nyúlütés, patkódobás) kipróbálására valamint a gyerekeknek kifestő és maszkok készítésére. A kézműves foglalkozások 10:00 és 14:00 óra érhetőek el. A kiszebábok égetése 12:00 órakor történik. A rendezvény a Pusztai Állatpark belépőjegyének megvásárlásával látogatható, a kézműves foglalkozások díja 300 Ft/fő. A programok az időjárás függvényében változhatnak! Információ: Tel.: 52/ allatpark@hortobagy.eu

2 HORTOBÁGYI NEMZETI PARK LÁTOGATÓKÖZPONT 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9. Tel.: Tel.: A létesítmény számos lehetőséget kínál a nemzeti parkba érkező turisták számára: teljes körű információt kaphatnak a térség turisztikai programlehetőségeiről, rendezvényeiről, szállás- és vendéglátóhelyeiről. Természetrajzi kiállítás a nemzeti park állat- és növényvilágáról Darvak világa A vándorok nyomában kiállítás A Hortobágyi Kézművesudvarban az e tájra jellemző kézműves mesterségek műhelyeibe, bemutatóiba nyerhető bepillantás Ajándékbolt: kiadványok, pólók, ajándéktárgyak értékesítése Nyitva tartás HNP Látogatóközpont hétköznap: hétvégén: Belépő a kiállításokba Természetrajzi kiállítás: ingyenes Darvak világa kiállítás: felnőtt: 600 Ft/fő diák/nyugdíjas: 400 Ft/fő gyerek (3-6 év): 200 Ft/fő családi belépő (2 fn, 2 gy): 1200 Ft/család A kiállítások a létesítmény zárása előtt 30 perccel zárnak! HORTOBÁGYI CSÁRDA KIÁLLÍTÁS 4071 Hortobágy, Petőfi tér Tel.: A Hortobágyi Nagycsárda kultúrtörténeti, és építészeti örökség, kiemelt műemlék. A 18. században épült népi klasszicista épület, az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdája, és egyben Hortobágy legrégibb építménye. A kiállítás az első formájában 1699-től létező hortobágyi vendégfogadó történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit mutatja be multimédiás eszközökkel, viseletpróbával és fotópontokkal. Nyitva tartás Hortobágyi Csárda Kiállítás hétköznap: hétvégén: Belépő a kiállításba A Darvak Világa Kiállítás belépőjével A kiállítás megtekintéséhez jelentkezni a fenti időszakban a HNP Látogatóközpontban lehetséges. HORTOBÁGYI VADASPARK Tel.: Tel.: Jegypénztár szezonban a Pásztormúzeumban A Hortobágyi Nemzeti Park természeti adottságaira alapozott Hortobágyi Vadaspark kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának bemutatására. Itt láthatóak az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint például: farkas, sakál, vadló, keselyű, pelikán, illetve a védett területeken ma is élő vadállatok: vadmacska, róka, görény, őz, réti sas, nyári lúd, nagy kócsag, szürke gém, daru, fehér gólya, fekete gólya. Itt valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. Megközelítés: Szezonban a Pásztormúzeumtól induló nemzeti park járművel. Nyitva tartás - Hortobágyi Vadaspark hétköznap előzetes bejelentkezéssel: Tel.: Bejelentkezést követően a vendégekért félórán belül a HNPI munkatársai kimennek a Pusztai Állatpark parkolójához. hétvégén: A program a HNP Látogatóközpontjától 10.00, és órakor indul. A vadaspark kiállítóterme 15 perccel a vadaspark zárása előtt bezár! Belépőjegy teljes árú: 1600 Ft/fő gyerek/diák/nyugdíjas: 1000 Ft/fő családi jegy (2 fn, 2 gy): 3200 Ft (minden további gyerek hozzátartozó kedvezményes áru jegyet vásárolhat 600 Ft/fő áron)

3 PUSZTAI ÁLLATPARK Tel.: Az állatpark a Kárpát-medencében élő régi magyar háziállatfajtákat, azok tartásának különböző módjait, tárgyi eszközeit mutatja be. Megközelítés: Hortobágy falutól 2 km-re. Nyitva tartás - Pusztai Állatpark: : Belépődíj: felnőtt: 600 Ft/fő gyerek/diák/nyugdíjas: 300 Ft/fő szakvezetés igényelhető: 200 Ft/fő MADÁRKÓRHÁZ MADÁRPARK 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Tel.: pusztadoktor@t-online.hu Négy évszak élővilágát és a madarakat fenyegető veszélyeket bemutató kiállítás és látványkórház várja a látogatókat. Nyitva tartás - Madárpark : Belépődíj: felnőtt: 1000 Ft/fő; gyerek: 800 Ft/fő Megközelítés: Hortobágy falu központjában NAGYIVÁNI TÁJHÁZ 5363 Nagyiván,Szabadság út 2. Tel.: 30/ A tájház az 1930-as évek életmódját és gazdálkodását mutatja be a nagyiváni puszta szélén. A kiállító tér egy szabadkéményes konyhából és két szobából áll. Nyitva tartás - Nagyiváni Tájház kedd-vasárnap: hétfő: zárva A nyitva tartási időn túli látogatás előzetes telefonos bejelentkezéssel tehető. Tel.: /

4 TANÖSVÉNYEINK HORTOBÁGYI NEMZETI PARK Hortobágy-Halastó bemutató terület (Öreg-tavi tanösvény) Kiemelkedő fontosságú vízimadár élőhely, ahol megismerhető a halastavak élővilága madármegfigyelő tornyok, információs táblarendszer segítségével. Bejárható gyalogosan, kerékpárral, kisvasúttal. Szálkahalmi bemutató terület (Szálkahalmi tanösvény) A területen megtalálhatók a szikes és a löszpusztai növények egyaránt, s betekinthetünk egy szárnyékerdő és a kunhalmok élővilágába is. A tanösvény megismerését információs táblarendszer is segíti. Bejárható gyalogosan. Egyek-pusztakócsi mocsarak bemutató terület (Górési tanösvény, Fekete-rét tanösvény) Egy újjáélesztett mocsárvilág növény- és állatvilága mellett Górés tanya sérült ragadozómadarai is megtekinthetők a volierekben. A tanösvény kultúrtörténeti emléke a Meggyes csárda. Bejárható gyalogosan, kerékpárral. EGYÉB LÁTOGATHATÓ TERÜLETEK A HORTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. által működtetett halastavak látogatásakor annak élővilágával lehet megismerkedni. A természetjáró séta minden alkalommal tartogat valami érdekességet, egyedit, hiszen a tavak növény- és állatvilága évszakonként más és más arcát mutatja. Az idelátogatók betekintést nyerhetnek a halászok mindennapos, hol kellemesebb, hol fáradtságos, de mindig szép munkájába. LÁTOGATHATÓ TERÜLETEK Fényes-tóegység, Csécs-tóegység, Gyökérkút-tóegység (Gyökérkúti-tavak, Derzsi-tavak, Ohati-tavak), Ivadéknevelő-tóegység (Akadémia-tavak), Kungyörgy-tóegység, Malomháza-tóegység, Elep-tóegység, Balmazújváros-tóegység (Virágoskúti-tavak), Folyástóegység (Bivalyhalmi-tavak, Tinólaposi-tavak, Nagyszög) HORTOBÁGYI TURISTAÚT Hortobágy Máta Kungyörgy Hortobágy-Halastó turistaút A Hortobágy falun keresztül haladó, gyalogos-kerékpáros út segítségével a látogatók eljuthatnak Hortobágy-halastavi bemutatóterületig. Az út egyik állomása a Kungyörgyi pihenőhely, ahol kilátó torony, és kerékpáros pihenő filagória fogadja a vendégeket. A falu központjától egy gyalogoshídon megközelíthető a Pusztai Állatpark is. A turistaút belterületen betonkő burkolatú, további szakaszán stabilizált út, hossza kb. 12 km. A turistaút ingyenesen használható, de a Hortobágy-halastavi bemutatóterület látogatásához nemzeti parki belépőkártya szükséges. Belépőkártya rendszer A Hortobágyi Nemzeti Park tanösvényeire (Hortobágy-halastavi tanösvény, Górési tanösvény, Szálkahalmi tanösvény), valamint a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra történő turisztikai célú belépés csak belépőkártyával lehetséges, amely belépési engedélynek minősül. Egyes tanösvényekre egyenként vagy együttesen is váltható belépőkártya.

5 Belépőkártya ára a tanösvényekre és az egyéb látogatható területekre: felnőtt: 1000 Ft/fő/nap, 3000 Ft/fő/hét gyerek/diák/nyugdíjas: 600 Ft/fő/nap, 1800 Ft/fő/hét családi (2 felnőtt, 2 gyerek): 2000 Ft/nap, 6000 Ft/hét Belépőkártya váltható: Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont, Hortobágy Sóvirág Vendégház, Hortobágy Kaparó csárda, 33-as főút nagyiváni elágazás Szabics Kikötő: Tiszafüred Örvény Hotel Járja, Hajdúszoboszló Kadarcsi csárda, 33-as főút nádudvari elágazás Szakvezetés igényelhető a látogatóközpontban (Tel.: ; turizmus@hnp.hu): Terepi szakvezetés a HNP tanösvényein magyar, angol nyelven: 2 órán belül 500 Ft/fő (minimum Ft); 2 órán túl óránként Ft/óra Terepi szakvezetés a HNP egyéb területén magyar, angol nyelven: 4 óra alatt Ft/csoport

Hortobágy programjai november

Hortobágy programjai november Hortobágy programjai 2016. november november 5. VÖRÖSNYAKÚ LUDAK NYOMÁBAN A HORTOBÁGY-HALASTÓN Helyszín: Hortobágy-Halastó Természetismereti, madármegfigyelő séta és kisvonatozás a Hortobágy-halastavi

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai február

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai február Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2017. 4. HORTOBÁGYI SASLES Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park, Kecskés puszta Szakvezetéses terepmadarász program. A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb

Részletesebben

Hortobágy programjai április

Hortobágy programjai április Hortobágy programjai 2019. 6. TAVASZI HALASTAVI MADARÁSZAT ÉS CSILLAGSÉTA Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park, Hortobágy-halastavi tanösvény A kilátogatók a szakvezetéses túrán megismerkedhetnek a terület

Részletesebben

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015 január - február

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015 január - február A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015 január - február JANUÁR január 17. Hortobágyi sas-les Izgalmas téli túrákra invitáljuk Önöket a rétisasok világába! A rétisas (Haliaeetus albicilla)

Részletesebben

Hortobágyi programok 2014. november

Hortobágyi programok 2014. november Hortobágyi programok 2014. november Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9. A létesítmény számos lehetőséget kínál a nemzeti parkba érkező turisták számára: teljes körű információt

Részletesebben

Hortobágy programjai augusztus

Hortobágy programjai augusztus Hortobágy programjai 2017. augusztus augusztus 4-5.NAPLEMENTE SZAFARI A HORTOBÁGYI VADASPARKBAN Helyszín: Hortobágy-Malomháza Esti vadasparki látogatás szafari autóval, szakvezető kíséretével, melyet a

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március március 4. március 12. CSILLAGDAI ESTÉK Hortobágy-Mátán található Fecskeház erdei iskola fényszennyezés-mentes környezetben áll, így kiválóan

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai november

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai november Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. november november 5. VÖRÖSNYAKÚ LUDAK NYOMÁBAN A HORTOBÁGY-HALASTÓN Helyszín: Hortobágy-Halastó Természetismereti, madármegfigyelő séta és kisvonatozás

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai április

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai április Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2019. 6. TAVASZI HALASTAVI MADARÁSZAT ÉS CSILLAGSÉTA Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park, Hortobágy-halastavi tanösvény A kilátogatók a szakvezetéses túrán

Részletesebben

Hortobágyi programajánló 2013. július

Hortobágyi programajánló 2013. július Hortobágyi programajánló 2013. július július hónap Naplemente szafari Helyszín: Hortobágy-Malomháza, Hortobágyi Vadaspark Esti vadasparki látogatás szafari autóval, szakvezető kíséretével, melyet a naplemente

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai augusztus

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai augusztus Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2017. augusztus augusztus VARÁZSLATOS MAGYARORSZÁG FOTÓKIÁLLÍTÁS A TISZAKÜRTI ARBORÉTUMBAN Helyszín: Tiszakürti Arborétum Augusztusban hónapban látható az

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai április

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai április Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2017. április április 8. április 15. GYALOGTÚRA A FEKETE-RÉT TANÖSVÉNYEN Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park A kb. 10 km-es kellemes sétán a Kaparó csárdától

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. június

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. június Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. június június 3. BEMUTATKOZIK A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK TISZAKÜRTÖN Helyszín: Tiszakürt Az év végi osztálykirándulásokhoz alkalmazkodva, bemutatkozik

Részletesebben

Hortobágy programjai 2016. március

Hortobágy programjai 2016. március Hortobágy programjai 2016. március március 4. CSILLAGDAI ESTÉK Helyszín: Hortobágy Máta Hortobágy-Mátán található Fecskeház erdei iskola fényszennyezés-mentes környezetben áll, így kiválóan alkalmas a

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. augusztus augusztus hónap Naplemente szafari Helyszín: Hortobágy-Malomháza, Hortobágyi Vadaspark Esti vadasparki látogatás szafari autóval, szakvezető

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. szeptember

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. szeptember Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. szeptember szeptember 14. Őszi virágok útja Vezetett gyalogtúra a Hortobágy folyó mentén. Találkozás: Hortobágy, Pusztai Állatpark parkoló; 9.00 A program

Részletesebben

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2014. június

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2014. június A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2014. június március - szeptember Élményeim a Hortobágyon amatőr fotósok versenye korhatár nélkül Örökítsd meg a Hortobágyon tett látogatásodat egy fényképpel

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március március 14-15. Kikelet a Hortobágyon Március közepén már megérkeznek téli szálláshelyükről a gólyák. A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. október

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. október Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2013. október október 4-6. Lovastúra a Hortobágyi Nemzeti Parkban fél- és egynapos csillagtúrák Hortobágy-Mátáról A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság október

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015. május

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015. május Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2015. május május 1. CSILLAGSÉTA A HORTOBÁGYI VADASPARKBAN A csillagséta során felfedezhetjük együtt a Hortobágyi Vadaspark és környékének élővilágát, majd

Részletesebben

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET SÉGEK Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont Tourinform Hortobágy 4071 Hortobágy, Pet tér 9. (GPS: 47 34'56.20"N; 21 9'4.18"E) Tel.: 52/589-000 Tel./fax: 52/589-321 E-mail:

Részletesebben

Hortobágyi Nemze Park

Hortobágyi Nemze Park Hortobágyi Nemze Park A Hortobágyi Nemze Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemze parkja, amelyet 1973-ban alapíto ak 52 ezer hektáros területen. A folyamatos bővítések révén a véde területek nagysága

Részletesebben

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET

BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET BEMUTATÓHELYEK, PROGRAMLEHET SÉGEK Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont Tourinform Hortobágy 4071 Hortobágy, Pet tér 9. (GPS: 47 34'56.20"N; 21 9'4.18"E) Tel.: 52/589-000 Tel./fax: 52/589-321 E-mail:

Részletesebben

TURISZTIKAI PROGRAMAJÁNLÓ

TURISZTIKAI PROGRAMAJÁNLÓ ZOO ZOO TURISZTIKAI PROGRAMAJÁNLÓ 2016 Hortobágyi Nemze Park HORTOBÁGY Érték Élmény Természet FOTÓTÚRÁK A HORTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN FÓKUSZBAN A PUSZTA FOTÓTÚRA SOROZAT A digitális fotótechnika elterjedésével

Részletesebben

Hortobágyi Nemze Park

Hortobágyi Nemze Park Hortobágyi Nemze Park A Hortobágyi Nemze Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemze parkja, amelyet 1973 ban alapíto ak 52 ezer hektáros területen. A folyamatos bővítések révén a véde területek nagysága

Részletesebben

2013. évi hortobágyi programok

2013. évi hortobágyi programok 2013. évi hortobágyi programok Január Január 18. Hortobágyi esték Helyszín: Hortobágy, HNP Látogatóközpont A téli időszakban havonta egy alkalommal Hortobágyi esték címmel előadássorozatot indítunk. Az

Részletesebben

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 2015

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 2015 január 17. Hortobágyi sas-les A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára. Egy kellemes séta révén eljuthatunk olyan helyre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben.

Részletesebben

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 2015

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 2015 január 17. Hortobágyi sas-les A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára. Egy kellemes séta révén eljuthatunk olyan helyre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben.

Részletesebben

Hortobágyi Nemze Park

Hortobágyi Nemze Park Hortobágyi Nemze Park A Hortobágyi Nemze Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemze parkja, amelyet 1973 ban alapíto ak 52 ezer hektáros területen. A folyamatos bővítések révén a véde területek nagysága

Részletesebben

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén

Vezetett túrák a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén január 25. Hortobágyi sas-les Vezetett túrák A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára. Jellemzően vizes élőhelyek közelében tartózkodnak legszívesebben, megfigyelni őket is itt

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak) 2017. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája, amely rabul ejti

Részletesebben

Kedves Látogató! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjairól információ kérhető:

Kedves Látogató! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjairól információ kérhető: Kedves Látogató! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2012-ben kibővült kínálattal várja vendégeit. Működési területünkön számos látnivalót, érdekes és tartalmas programot kínálunk. A Hortobágyi Nemzeti

Részletesebben

Téli Túrák nemzeti parkjainkban

Téli Túrák nemzeti parkjainkban Téli Túrák nemzeti parkjainkban Időpont: január 23. (szombat) országszerte számos helyszínen A téli időszakban nemzeti parkjaink egészen más arcukat mutatják felénk. Akik a friss időben csatlakoznak az

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*

Részletesebben

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes 1. Árak Belépőek Látogatóközpont (kiállítás, Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major) Major (Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major, játszótér) Szaporca látogatóközpont (Szaporca község Szaporca major

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatási konstrukciója egy nemzeti park igazgatóság teljes működési területén. Leskuné Bikki Dóra Eger június 30.

Natura 2000 területek bemutatási konstrukciója egy nemzeti park igazgatóság teljes működési területén. Leskuné Bikki Dóra Eger június 30. Natura 2000 területek bemutatási konstrukciója egy nemzeti Leskuné Bikki Dóra Eger 2017. június 30. Pályázat neve: A Natura 2000 területekkel kapcsolatos tájékoztatás, bemutatás és szemléletformálás egységes

Részletesebben

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata A természeti értékek megőrzése érdekében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság) a természetvédelmi kezelésében

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai március 1-től

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai március 1-től Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2019. március 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:

Részletesebben

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető!

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető! Felhívás általános iskolás tanulók részére Tisztelt Intézményvezető! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi játékos vetélkedőkön, programokon várja az érdeklődő iskolás csoportokat 2018. február-augusztus

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

Pusztai vándor jelvényszerző Túramozgalom

Pusztai vándor jelvényszerző Túramozgalom KIADÓ FELÜLET Pusztai vándor jelvényszerző Túramozgalom A túra célja: A Hortobágy és környéke élővilágának megismertetése, a Nagyhegyes közelében található kráter - tó bemutatása. A kerékpáros természetjárás

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Jelentkezés, ár és egyéb információ: lásd 12. oldal

PROGRAMNAPTÁR. Jelentkezés, ár és egyéb információ: lásd 12. oldal PROGRAMNAPTÁR március március - Élményeim a Hortobágyon amat r fotósok versenye szeptember korhatár nélkül Örökítsd meg a Hortobágyon tett látogatásodat egy fényképpel és küldd el nekünk jpeg vagy jpg

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. március

PROGRAMNAPTÁR. március március 14-15. PROGRAMNAPTÁR Kikelet a Hortobágyon Helyszín: Hortobágy Március elején már megérkeznek téli szálláshelyükr l a gólyák. A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek változatos programlehet ségekkel

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN Ablakot nyitunk a végtelen világegyetem felé! Időpont: április 17-18. Helyszín: országszerte számos helyszínen Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak

Részletesebben

Téli Túrák nemzeti parkjainkban

Téli Túrák nemzeti parkjainkban Téli Túrák nemzeti parkjainkban Időpont: január 21. (szombat) országszerte számos helyszínen A téli időszakban nemzeti parkjaink egészen más arcukat mutatják felénk. Akik a friss időben csatlakoznak az

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai július 7.-től

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai július 7.-től Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2017. július 7.-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Nagycsaládosok napja nemzeti parkjainkban

Nagycsaládosok napja nemzeti parkjainkban Nagycsaládosok napja nemzeti parkjainkban Időpont: július 8. (szombat) országszerte számos helyszínen A Magyar Nemzeti Parkok Hete utolsó hétvégéjén, július 8-án szombaton külön figyelmet szentelünk a

Részletesebben

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Kedves Résztvevők! A programok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsival is bejárhatóak az útvonalak, illetve a délelőtti programokból van lehetőség visszatérni

Részletesebben

A történelmi településszerkezetben 2 fokozatú védelmi övezet kialakítása szükséges.

A történelmi településszerkezetben 2 fokozatú védelmi övezet kialakítása szükséges. 2. sz. melléklet AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME A.) MŰEMLÉKEK, ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETEK törzsszám azonosító cím név védelem 1852 17433 1851 26961 8150 26962 9852 26963 30474 1851 5333 1852 5334 8150 5335

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Bakonyerdő Zrt. Mindenünk a természet! Darnay-Dornyai Béla Bél Mátyás kilátó A polihisztor kutató keszthelyi halászcsalád leszármazottjaként született. Sokszínűségét

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata A természeti értékek megőrzése és ezen értékek változatlanul magas színvonalon történő bemutathatóságának fenntartása érdekében a

Részletesebben

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor Patkós Gábor patkosstudio.hu Mitől látogatóbarát? A megérkezés alapfeltételei (parkolók, mosdók, pihenőhelyek..) Információs

Részletesebben

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt.

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt. Őrállók kézműves és katonai hagyományőrző táborok és vándortábor az Őrségben és az Őrvidéken Időpontok: 2015. július 1-5. 2015. július 14-19. 2015. július 27-31. 2015. augusztus 10-14. Információ: Őrállók

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 30-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása testvér-települési programokra Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

Több helyszín, végtelen sok látnivaló

Több helyszín, végtelen sok látnivaló A legtöbben ismerik a Gólya, gólya, gilice kezdetű mondókát, és sokan nem tudják, hogy a gilice nem a gólya, hanem a gerle népies neve. Miért kapta ezt a nevet az erdei iskola és óvoda? Ez a szelíd madár

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződő partner neve. P4 Import-Export Kereskedelmi Kft. Szlovi Kisvonat Szolgáltató Kft.

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződő partner neve. P4 Import-Export Kereskedelmi Kft. Szlovi Kisvonat Szolgáltató Kft. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontja szerint Az államháztartás pénzeszközei

Részletesebben

aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 Feladata és célja: turisztikai

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK PROGRAMAJÁNLATAI UTAZTATÓK SZÁMÁRA 2007 A változtatás jogát fenntartjuk! www.nemzetipark.gov.hu AGGTELEKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG Mini vakáció a világörökség szívében Szolgáltatás:

Részletesebben

Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től

Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-14.00 Szo-V és

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

Húsvéti programok Debrecenben és Hortobágyon

Húsvéti programok Debrecenben és Hortobágyon Húsvéti programok Debrecenben és Hortobágyon Izgalmas húsvéti program családoknak: hagyományőrző és kézműves események, állatsimogatás és zenés rendezvények. 2017.április 4-15. Húsvét a Fórumban Közeleg

Részletesebben

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET 1. Húzz nyilakat a megfelelő helyre és a térkép mellett számmal jelöld az európai világörökség helyszínek nevét! Minden helyszínről találsz egy állítást, párosítsd össze! Olvasd le a helyszínek földrajzi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK Önt is várjuk a ciszterci szellemiség magyarországi központjába! Amennyiben lelkesedik a középkori szellemiséggel átitatott, megjelenésében mégis barokk művészettörténeti

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2016 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

Látvány elemek koncepció terve

Látvány elemek koncepció terve Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi

Részletesebben

Európai Madármegfigyelő Napok - 2013. október 5-6.

Európai Madármegfigyelő Napok - 2013. október 5-6. Európai Madármegfigyelő Napok - 2013. október 5-6. Az MME idén is meghirdeti az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) elnevezésű országos programját október első hétvégéjén. A rendezvény amellett, hogy európai

Részletesebben

Programok a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban

Programok a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban Programok a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban A programváltoztatás jogát fenntartjuk! A meghirdetett túravezetések min. 5 fő részvételével indulnak, a programokra kérjük csoportok előzetes bejelentkezését!

Részletesebben

XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás. Adatok a kárókatona állományviszonyairól és táplálkozásáról a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás. Adatok a kárókatona állományviszonyairól és táplálkozásáról a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- és GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁG- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI és KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR TERMÉSZETVÉDELMI ÁLLATTANI ÉS VADGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. habil

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán Esettanulmány A halastavak elhelyezkedése, története A halastavak Békés megye északi részén, közvetlen a román határ mellett terülnek el. 1910 és 1967 között létesítették

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag DEBRECEN. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag DEBRECEN Ahol magad is legendára találsz Debrecen, mint Legendás Helyszín bemutatása: Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Kelet-Magyarország

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása. Helyszín:

A játszóház nyitvatartása. Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

Börzsöny erdei iskola program. Kalandok a természetben. élővilága. Esti vadles. GPS Kincsvadászat

Börzsöny erdei iskola program. Kalandok a természetben. élővilága. Esti vadles. GPS Kincsvadászat Börzsöny erdei iskola program Kalandok a természetben Elméleti oktatás, a Börzsöny élõvilága,képekben, majd séta az erdőben, fafajták bemutatása, táplálékláncok, nevezetességek. A foglalkozás ára: 490,-Ft/fő

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Túraútvonal leírás 0 km. Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12. A túra kiindulási pontja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta

Részletesebben