A Vidanet Zrt. 2016/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (visszavonva)
|
|
- Ferenc Domokos Fülöp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Vidanet Zrt. 2016/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (visszavonva) A lenti akciót május 22-ei dátummal a Vidanet Zrt. visszavonja. 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt Győr, Orgona u Az akció időtartama március 1. visszavonásig 3. Az akcióban való részvétel feltételei a) Az Általános Szerződési Feltételek általános rendelkezéseinek való megfelelés. b) Az akcióban az ÁSZF 1-es számú mellékletében rögzített szolgáltatási területeken élők vehetnek részt. c) Az akció nem vonatkozik azon ügyfelekre, akiknek az igénybejelentés pillanatában az egyenlegük díjtartozást mutat. d) Az akcióban nem vehet részt az, akinek az elmúlt hat hónapban akár egyetlen alkalommal volt 30 napnál nagyobb késedelme a számlabefizetésnél. e) Az akcióban nem vehet részt az az ügyfél, aki migrálandó termékét egy előző negyedéves Vidanet kampányban újonnan igényelte vagy határozott idejű szerződéssel kötötte le, s ezért 1 éven belül ajándékot vagy kedvezményt kapott. f) Új Vidanet-ügyfél csak abban az esetben vehet részt az akcióban, amennyiben vállalja, hogy az akció időtartama alatt a Vidanet szolgáltatások havidíját csoportos beszedési megbízással egyenlíti ki. 4. Az akció tartalma Azok az ügyfelek, akik 2 éves határozott idejű szerződéssel kábeltévé-, internet- vagy telefonelőfizetést kötnek, a választott ártól (normál, illetve prémium) és a szerződés típusától függően termékenként pontokat kapnak, melyeket az alábbi ajándékokra válthatnak be: 1 pont: az előfizető ajándékba választhat egy 1 pontos ajándékot, vagy Ft-ért megveheti az egyik normál ajándékot. 2 pont: az előfizető ajándékba választhat egy normál ajándékot, Ft-ért megveheti az egyik prémium ajándékot, vagy Ft-os, Ft-os, illetve Ft-os áron megveheti az egyik háztartási nagygépet. 3 pont: az előfizető ajándékba választhat egy prémium ajándékot vagy Ft-os, Ft-os, illetve Ft-os áron megveheti az egyik háztartási nagygépet. 5. Szerződéstípusok:
2 Új előfizetés: Az ügyfél 2 éves határozott idejű szerződés kötésével új internet-, kábeltévé- vagy telefonszolgáltatást rendel. Migráció: Az ügyfél 2 éves határozott idejű szerződés kötésével meglévő internet-, kábeltévé- vagy telefon-előfizetését magasabb értékűre cseréli. Határozott idejű szerződés meghosszabbítása: Az ügyfél meglévő internet-, kábeltévévagy telefon-előfizetésére 2 éves határozott idejű szerződést köt.
3 6. Választható árak: Normál ár: A választott termék 2 éves szerződés esetén érvényes árának megfelelő havidíj. Prémium ár: A választott termék listaárának megfelelő havidíj. A szerződéskötéskor összegyűjtött pontok a választott árazás és szerződéstípus függvényében a következőképpen alakulnak: Szerződés típusa Normál ár Prémium ár Új előfizetés 2 pont 3 pont Migráció 1 pont 2 pont Határozott idejű szerződés 0 pont 1 pont meghosszabbítása Új előfizetés prémium kábeltévé 1 pont - csomagra 7. Korlátozások: Az ügyfél az ajándékokat nem halmozhatja, 1 pont elérése esetén a Ft-os, kedvezményes árú normál ajándékok, illetve a Bosch botmixer szett, 2 pont elérése esetén a normál ajándékok, 3 vagy több pont elérése esetén a prémium vagy normál ajándékok közül választhat. Ha egy ügyfél egy szerződéskötéskor 3 pontnál többet szerez, akkor is egyetlen ajándékot választhat, nem vihet el több ajándékot. 8. Az akcióban rendelhető termékek a szerződés típusa szerint: Új előfizetés esetén: KábelNet 100, KábelNet 150, Digitális Extra, Telefon II., Telefon III., Telefon IV. Migráció esetén: KábelNet 100, KábelNet 150, Digitális Családi, Digitális Extra, Telefon II., Telefon III., Telefon IV. Határozott idejű szerződés meghosszabbítása esetén: KábelNet 30, KábelNet 50, KábelNet 100, KábelNet 150, Digitális Alap, Digitális Családi, Digitális Extra, Telefon I., Telefon II., Telefon III., Telefon IV. Új előfizetés prémium kábeltévé csomagra esetén: HBO Super Max Pak, Prémium csomag 9. Az akcióban választható ajándékok: 1 pontért választható ajándék: o Bosch MSM 6B500 botmixer szett, o Oral-B D Vitality Plus CrossAction fejjel, o JBL GO hordozható bluetooth hangszóró és kihangosító. Normál ajándékok: o Huawei Ascend Y360 okostelefon, o Tefal GC3050 kontaktgrill, o BergHOFF Bistro 6 késkészlet, o Kärcher WV Classic ablaktisztító, o Sennheiser 461G fejhallgató. Prémium ajándékok: o Bosch GSR 1000 akkus fúrócsavarhúzó, o Bosch MCM 4100 aprítós konyhai robotgép,
4 o Bosch MUM4427 keverőtálas robotgép. Háztartási nagygépek: Megnevezés Típus Ár 3 pont esetén Ár 2 pont esetén Zanussi ZRT 23100WA Kombinált hűtőgép Ft Ft Zanussi ZCK 242G1WA Kombinált tűzhely Ft Ft Zanussi ZWF 61200W Mosógép Ft Ft Zanussi ZDF XA Mosogatógép (szabadon álló) Ft Ft Az akcióban részt vevő ajándékok a készlet erejéig állnak rendelkezésre. Új Vidanet-ügyfél: Az adott szolgáltatási címen az elmúlt egy hónapban nem volt élő Vidanet internet-, kábeltévé- és telefon-előfizetés sem. Új internet-szolgáltatás: Az adott szolgáltatási címen az elmúlt három hónapban nem volt élő Vidanet internet-előfizetés. Új kábeltévé-szolgáltatás: Az adott szolgáltatási címen az elmúlt három hónapban nem volt élő Vidanet kábeltévé-előfizetés. Új telefon-szolgáltatás: Az adott szolgáltatási címen az elmúlt három hónapban nem volt élő Vidanet telefon-előfizetés. Magasabb értékű internet-szolgáltatás: KábelNet 100 termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű szolgáltatásnak: TV+NET, TV+Net Max, KábelNet 2, KábelNet 10, KábelNet 20, KábelNet 30, KábelNet 40, KábelNet 50, Trió Alap, Trió Mini, Trió, Trió Max, Mnet Hobbi, Mnet 1, Mnet 2, Hobby, Start, Mikro Sat., Minimál Sat., Alap Sat., Komfort Sat., Extra Sat. KábelNet 150 termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű szolgáltatásnak: TV+NET, TV+Net Max, KábelNet 2, KábelNet 10, KábelNet 20, KábelNet 30, KábelNet 40, KábelNet 50, KábelNet 60, KábelNet 100, Trió Alap, Trió Mini, Trió, Trió Max, Trió Varió, Mnet Hobbi, Mnet 1, Mnet 2, Hobby, Start, Extra, Mikro Sat., Minimál Sat., Alap Sat., Komfort Sat., Extra Sat. Magasabb értékű kábeltévé-szolgáltatás: Digitális Családi termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű szolgáltatásnak: Közszolgálati, D+II., Digitális Alap, Analóg I., Analóg II. Digitális Extra termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű szolgáltatásnak: Közszolgálati, D+II., D+III., Digitális Alap, Digitális Családi, Analóg I., Analóg II., Analóg III. Magasabb értékű telefon-szolgáltatás: Telefon II. termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű Telefon III. termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű Telefon IV. termék az alábbi termékekről való váltás esetén számít magasabb értékű
5 Modem bérleti díja: 0 Ft. Az első set-top box bérleti díja: 0 Ft. 10. Ajánlat: 2 éves internet-, kábeltévé- vagy telefon-előfizetés kötése esetén választható ajándékok. 11. Az akció feltételei: 2 éves határozott idejű szerződés kötése. Az ügyfél amennyiben minden ajándék készleten van az összegyűjtött pontok függvényében választhat az 1 pontos, a normál, a prémium ajándékok, illetve a háztartási nagygép között, de csak az egyiket kaphatja meg. Az akció keretében minden ügyfél csak egyetlen ajándékot választhat, függetlenül attól, hogy hány termékre köt szerződést. Egy előfizetői címen 1 éven belül egyetlen alkalommal vehető igénybe az akció. Ha az ügyfél a szerződéskötést megelőző 1 évben már vitt el ajándékot, nem vehet részt az akcióban. Az ajándékra jogosult ügyfél a választott ajándékot a háztartási nagygépek kivételével a szolgáltatás bekapcsolásától számított 30 naptári napon belül veheti át személyesen az ügyfélszolgálati irodákban, vagy amennyiben igényli, a Vidanet Zrt. az ügyfél által megadott címre futárszolgálat bevonásával díjmentesen kiszállítja. Amennyiben az ajándékot a jogosult ügyfél a szolgáltatás bekötésétől számított 30 naptári napon belül nem veszi át, elveszíti jogosultságát az ajándékra. Háztartási nagygépek vásárlása esetén a Vidanet biztosítja a lehetőséget egy darab (a vásárolttal azonos funkciójú) használt háztartási gép leadására, amelynek szabályszerű bontásáról és újrahasznosításáról a Vidanet gondoskodik. A használt gépet az új eszköz kiszállításakor lehet átadni a kiszállítási címen. A leadott gépet az ügyfél köteles szállításra alkalmas állapotban (szabályszerűen kikötve, víztelenítve, leragasztott ajtókkal, lekötött csövekkel és drótokkal), minden alkatrészével együtt átadni a szállítást végző személyek számára. Az akciós termékre előfizető ügyfelek vállalják, hogy a megrendelt szolgáltatásukat csak a határozott idejű szerződésben vállaltak szerint mondhatják fel. Az ajándék átvételekor kötelező az átvételi elismervény aláírása, amelyben az ügyfél aláírásával igazolja, hogy az ajándékot átvette. 12. Garancia: Az akcióban részt vevő termékek esetében a Vidanet Zrt. eleget tesz a törvényi előírásokban meghatározott garanciális kötelezettségének. 13. Egyéb: A Vidanet Zrt. fenntartja a jogot, hogy új ügyfelek esetén szerződéskötéskor kaucióként a belépési díj kifizetését kérje. A befizetett belépési díj az akciós szolgáltatás havidíjából jóváírásra kerül. A fenti kedvezmények nem halmozhatók, egyedi ajánlatokkal, és régebbi akciókkal nem összevonhatók.
A Vidanet Zrt. 2016/9. évi őszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2016/9. évi őszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2016. szeptember 12. visszavonásig 3. Az
A Vidanet Zrt. 2017/8. évi őszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva)
A Vidanet Zrt. 2017/8. évi őszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2017. augusztus 1. visszavonásig
A Vidanet Zrt. 2017/10. évi háztartási nagygépek értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2017/10. évi háztartási nagygépek értékesítési akciójának hivatalos szabályzata 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2017. október 24. visszavonásig
A Vidanet Zrt. 2018/1. évi téli értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 018/1. évi téli értékesítési akciójának hivatalos szabályzata Tartalom Általános rendelkezések... Ajánlatok... I. Általános téli értékesítési akció... II. Siófoki értékesítési akció... 6
A Vidanet Zrt. 2018/4. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 018/. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 90 Győr, Orgona u. 10.. Az akció időtartama 018. április. visszavonásig.
A Vidanet Zrt. 2019/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2019/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2019. március
A Vidanet Zrt. 2016/3. évi háztartási nagygépek értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2016/3. évi háztartási nagygépek értékesítési akciójának hivatalos szabályzata 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2016. március 1. visszavonásig
A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata Tartalom Általános rendelkezések... 2 Ajánlatok... 2 I. Határozott idejű szerződés kötése... 2 II. Határozott idejű szerződés

A Vidanet Zrt. 2017/3. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2017/3. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u.10. 2. Az akció időtartama 2017. március 6. visszavonásig. Módosítva:
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata Az akcióban részt vevő készülékek listája, illetve ára 2014. szeptember 1-jével, november 1-jével, 2015. február 9-ével,
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata Az akcióban részt vevő készülékek listája, illetve ára 2014. szeptember 1-jével, november 1-jével, 2015. február 9- ével,
Akciók leírása március 31. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igénybe vételének feltételei...

A Vidanet Zrt. 2018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) (visszavonva)
A Vidanet Zrt. 2018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) (visszavonva) A lenti akciót 2019. április 14-ei dátummal a Vidanet Zrt. visszavonja. 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt.
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2
A Vidanet Zrt. 2018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata (módosítva)
A Vidanet Zrt. 2018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2018. szeptember 24. visszavonásig Módosítva:

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. augusztus 22. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 DIGI MINDENKINEK CSOMAG...
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Kedvezmények határozatlan

A Vidanet Zrt. 2018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 018/9. évi megtartó akciójának hivatalos szabályzata 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 90 Győr, Orgona u. 10.. Az akció időtartama 018. szeptember. visszavonásig. Az akcióban való részvétel
Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére A 2014. szeptember 14-étől meghirdetett akciós feltételeket visszavonjuk. Az Előfizető a 2015. november
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére A 2014. szeptember 14-étől meghirdetett akciós feltételeket visszavonjuk. Az
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. február 1. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés
Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére Az Előfizető a 2015. május 27-étől kezdődő, visszavonásig tartó kampányunk keretében vállalja, hogy a
A Vidanet Zrt. 2019/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva)
A Vidanet Zrt. 2019/3. évi tavaszi értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2018. november 26-tól visszavonásig,
A Vidanet Zrt. 2019/6. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2019/6. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2019. június 17.
Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra meglévő UPC Direct TV előfizetők részére Az Előfizető a 2015. szeptember 14-étől kezdődő, visszavonásig tartó kampányunk keretében
A Vidanet Zrt. 2019/6. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva)
A Vidanet Zrt. 2019/6. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u. 10. 2. Az akció időtartama 2019.
A Vidanet Zrt. 2019/6. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva)
A Vidanet Zrt. 019/. évi nyári értékesítési akciójának hivatalos szabályzata (módosítva) Általános rendelkezések 1. Az akció szervezője Vidanet Zrt. 90 Győr, Orgona u. 10.. Az akció időtartama 019. június
Tisztelt Előfizetőink!
Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2018. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. október 1. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés
Akciók leírása november 2. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Jogkövetkezmény Telepítési díjkedvezmény
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. október 3-tól,
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. március 1-től visszavonásig
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata
A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata Az akcióban részt vevő készülékek listája, illetve ára 2014. szeptember 1-jével, 2014. november 1-jével, 2015. február 9-ével,
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény új előfizető visszavonásig országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott tartamú
7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása
7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére Jelen akciós feltételek
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. november 2. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Kötbér Telepítési díjkedvezmény új
Akciók leírása február 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2017. május 15-től visszavonásig vagy a készlet erejéig kifutó modell! kifutó modell! Apple ipad 32 Apple Ipad Air 2 32
7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása
U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. szeptember 18-től visszavonásig vagy a készlet erejéig
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2015. szeptember 18-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple iphone 5S 16GB Apple iphone 6 16GB Apple iphone 6 64GB
Akciók leírása november 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes:. december 11-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple ipad 32 GB Apple ipad Mini 4 Alcatel 2008 Alcatel A5 DS Alcatel
Akciók leírása szeptember 1. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)
10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. január 11-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: december 13-tól visszavonásig vagy a készlet erejéig
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2016. december 13-tól visszavonásig vagy a készlet erejéig kifutó modell! Apple Ipad Air 2 32 Apple ipad Pro Apple ipad
Egyszeri díjkedvezmények Combo csomagokhoz kapcsolódóan:
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2017.
7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása
U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A
Akciók leírása június 1. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: február 01-től visszavonásig vagy a készlet erejéig
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2017. február 01-től visszavonásig vagy a készlet erejéig kifutó modell! Apple ipad Pro 9.7 Apple iphone 5S Apple iphone
Akciók leírása július 9. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
Akciók leírása augusztus 22. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. október 3-tól, visszavonásig vagy új
Akciók leírása július 1. Hatályba lépés napja:
Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
Akciók leírása október 24. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása
7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása Akciós feltételek Műholdas Műsorterjesztési szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2019.
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2018. november 26-tól, visszavonásig vagy
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. december 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2015. december 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple iphone 5S Apple iphone 6 Apple iphone 6S Apple iphone
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. augusztus 21. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. november 2. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés
Az akciók részletes leírása üzleti előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)
Az akciók részletes leírása üzleti előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 216. szeptember 26-tól visszavonásig érvényes. Ez alól kivételt képeznek
Hatályba lépés: augusztus 29.
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. augusztus 29. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról
Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2018. február 5. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés
Akciók leírása április 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:
7. számú melléklet - Általános Akciók részletes leírása
UPC DTH S.À R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 7. számú melléklet - Általános Akciók részletes leírása HATÁLYOS: 2019. ÁPRILIS 1. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott
Hatályba lépés: április 26.
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. április 26. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)
10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 016. május 5-től visszavonásig érvényes.. Az igénybevétel feltételei, díjak
Tisztelt Előfizetőink!
Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2017. október 25. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:
MinDig TV Extra karácsonyi akciós korlátlan díjcsomag általános leírása
MinDig TV Extra 2016. karácsonyi akciós korlátlan díjcsomag általános leírása Korlátlan karácsonyi akciós készülék csomag: A MinDig TV Extra karácsonyi Mobil Korlátlan csomagban igénybe vehető iphone,
Invitel Távközlési Zrt.
Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek egyéni előfizetők számára Internet Protokollon keresztül nyújtott műsorterjesztési (IPTV) szolgáltatásra, valamint
HIRDETMÉNY I. KEDVEZMÉNY IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI
Jelen hirdetmény a Lakossági Munkáltatói Prémium Plusz, a Lakossági Munkáltatói Bázis Számlára és a Smart számlacsomag kiegészítő kedvezményeire vonatkozik. A számlacsomag vezetését és az azon bonyolított
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag 3. TV TV GO TV Alap csomag 4. TV TV GO TV Családi csomag új előfizető
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig
T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Kifutó modell! Apple iphone 6 Apple iphone 6 PLUS Apple iphone
Hatályba lépés: június 11.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2018. június 11. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
Közös kedvezmények, integrált ajánlatok
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 8. Melléklet Közös kedvezmények, integrált ajánlatok Tartalomjegyzék 1. Magenta1 kedvezménycsomag... 3 1.1. Magenta1 kedvezménycsomag általános igénybevételi feltételek:...
1. a. Telefonszolgáltatást tartalmazó Színvilág díjcsomaghoz tartozó díjmentes kiegészítő Start Plusz szolgáltatás
3. sz. melléklet - Telefonszolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások és kábel telefonszolgáltatás forgalmi díjak 1. a. Telefonszolgáltatást tartalmazó zínvilág díjcsomaghoz tartozó díjmentes
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen
Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2017. január 1-től visszavonásig,
4. sz. melléklet Szolgáltató által felszámított egyéb díjak típusai
4. sz. melléklet Szolgáltató által felszámított egyéb díjak típusai Díjfogalmak 4.1. Belépési díj Az előfizető mind a kábeltelevízió szolgáltatás, mind az internet szolgáltatás, mind a telefon szolgáltatás
Akciós feltételrendszer új előfizetőknek ősz
Akciós feltételrendszer új előfizetőknek 2016. ősz A.) Általános feltételek Az akció keretében Előfizető a MinDig TV Extra kártya mellé a kedvezményes áru dekóder készüléket az alábbi feltételek teljesülése
IV. Újralekötés akciós díjak
Akciós feltételek I. Az akció időtartama 2010. október 1. 2010. december 31. Az akciós megrendelések Magyar Telekom Nyrt.-hez beérkezésének kezdeti időpontja 2010.október 1. 00 óra 00 perc, legvégső időpontja
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Jogkövetkezmény Telepítési díjkedvezmény
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott
Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes tel efon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Jogkövetkezmény Telepítési díjkedvezmény
TELEKOm KaTaLóguS. MObil, TV, internet, és TElEFON ElSőkéNT EGy kézből A TElEkOMTól. 101 cm. OnLinE ajánlat
TELEKOm KaTaLóguS MObil, TV, internet, és TElEFON ElSőkéNT EGy kézből A TElEkOMTól 101 cm SamSung 101 Cm-ES FuLL HD 3D SmaRT LED TV (UE40H6200) + 24 x havi 4990 Ft (Teljes ár: 119 760 Ft) Online rendeléskor,
HIRDETMÉNY I. KEDVEZMÉNY IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI
Jelen hirdetmény a Lakossági Munkáltatói Prémium Plusz, a Lakossági Munkáltatói Bázis Számlára és a Smart számlacsomag kiegészítő kedvezményeire vonatkozik. A számlacsomag vezetését és az azon bonyolított
telekom 0 Ft kezdőrészlet Ünnepi ajándék ötletek a Telekomtól telekom.hu rendelj online SorbAN ÁllÁS NÉlKÜl!
telekom katalógus Ünnepi ajándék ötletek a Telekomtól telekom.hu rendelj online SorbAN ÁllÁS NÉlKÜl! Érvényes: 2014. november 17-től december 31-ig. samsung táblagép ajándékba ÚJ TeleKoM TV- VAGy otthoni