Iskolai Mozaik MONDANDÓ TAVASZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Iskolai Mozaik MONDANDÓ 2007. TAVASZ"

Átírás

1 A böjt... Hamvazószerdától kezdve a nagyböjti időben 40 napon át készülünk a húsvét ünnepére. A bűnbánattartás időszaka ez számunkra, amely lehetőséget ad, hogy Istennel való kapcsolatunkat rendezzük. Az Egyház három dolgot ajánl a nagyböjtre: az imádságot, a böjtölést és az adakozást, amit alamizsnálkodásnak is nevezünk. Az evangéliumban éppen erről a három cselekedetről tanít Jézus. A közös vonás ezekben a tettekben, hogy nem az emberek szemében szeretnénk jónak látszani általuk és nem is magunk dicsőségét keressük, hanem egyedül Isten kedvében szeretnénk járni. E gondolat legyen első nagyböjti útravalónk. Emellett fontos azt is látnunk, hogy mindhárom ajánlott cselekedet vallásos cselekedet. Ezt a böjtöléssel és az adakozással kapcsolatban külön is hangsúlyoznunk kell. Ez a második intelem a nagyböjtre. Hiszen sokan fogyókúráznak, koplalnak, vagy diétáznak, de ez még nem böjtölés. A böjt estében Isten kedvéért mondok le valamiről, hogy fegyelmezzem önmagam, és jobban tudjak figyelni Istenre. Sokan vannak, akik szeretnek adakozni, de ezt csupán azért teszik, hogy leírhassák az adóból, igénybe vehessenek valamilyen kedvezményt vagy szerepeljenek a televízió adakozós műsorában. Ez a fajta adakozás tehát nem kifejezetten vallásos cselekedet, még akkor sem, ha valóban segít a rászorulókon. Az alamizsnálkodás esetében Jézust látom a szegény és rászoruló ember személyében és Őneki nyújtok segítséget, tehát itt is a vallási szempont érvényesül. Harmadik útravalónk pedig az legyen a nagyböjt idejére, hogy vallásos gyakorlatainkkal sose hivalkodjunk. A jó cselekedeteket, az adakozást, az imádságot ne az emberek szeme láttára tegyük, hanem próbáljuk meg titokban, hogy egyedül Isten lásson minket! Aki a titokban is lát megfizet nekünk! Horváth István

2 TAVASZ December 6-án délelőtt tartottuk hagyományos mikulás ünnepségünket. A felső tagozatosok versekkel és kis csomaggal örvendeztették meg az alsósokat, akik viszonzásul apró ajándékokat adtak. Délután Mikulás bulit tartottunk az iskola ebédlőjében. A Mikulás segédei apró ajándékokat (cukrot, szaloncukrot, csokoládét, rágót ) szórtak szét az iskola folyosóján, a Diákönkormányzat ezzel ajándékozta meg tanulóinkat. A bulin fellépett az Androméda táncstúdió mocsai és környékbeli csoportja. Köszönjük a színvonalas műsort és további szép sikereket kívánunk! Köszönjük továbbá Bán Lászlónak, hogy zenét szolgáltatott táncos lábú diákjainknak. A mesemondó versenyre december 12-én került sor. A zsűri döntése nagyon nehéznek bizonyult, mert nagyon sok ügyes mesemondó szerepelt. Az 1-2. osztályosok versenyében: 1. helyezett: Antal Lili 2. osztály 2. helyezett: Pirityi Kamilla 1. osztály Nagy Illés 2. osztály 3. helyezett: Kántor Kata 1. osztály Iskolai Mozaik Pálvölgyi László, Süveg Lajosné és Radnótiné Őze Bernadett. A Magyar Kultúra napja alkalmából hagyományosan szervezett iskolai szavalóverseny idén a Kultúrházban került megrendezésre. Diákjaink ismét szépen szerepeltek, a kisebbektől játékos, vidám hangulatú verseket hallhattunk, míg a nagyobbak a komoly versektől sem riadtak vissza. Minden versenyzőnknek szeretettel gratulálunk! Az alsó tagozat eredményei: 1 2. osztályos korcsoportban: 1. helyezett: Antal Lili 2. osztály, 2. helyezett: Natkai Zsombor 2. osztály, 3. helyezett: Pirityi Kamilla 1. osztály, Stefanits Renáta 1. osztály osztályos korcsoportban: 1. helyezett: Jordán Gergő 4. osztály, 2. helyezett: Horváth Henrietta 4. osztály, 3. helyezett: Kulcsár Evelin Georgina 3.a. osztály A felső tagozat eredményei: A 3-4. osztályosok versenyében: 1. helyezett: Horváth Henrietta 4. osztály 2. helyezett: Major Árpád 4. osztály 3. helyezett: Pirityi Adrienn 3. b. osztály Gratulálunk minden résztvevőnek! Az osztályok december hónap folyamán tea délutánokat tartottak. December 22-én a Szülői Szervezettel karöltve karácsonyi játszóházat tartottunk. Igyekeztünk minden korosztályt foglalkoztatni. A gyerekek készíthettek asztaldíszt, képeslapot, üdvözlőkártyát, szalvétatechnikával poháralátétet és ablakdíszt, só liszt gyurmából díszeket, mézeskalácsot süthettek, varrhattak angyalkát, üvegképet festhettek, és számítógépes játékokkal ismerkedhettek, illetve filmet is nézhettek, pingpongozhattak. Január 13-án korcsolyáztunk a tatabányai műjégpályán. A programon 39 tanuló vett részt, kísérőként 5 6. osztályos korcsoportban: 1. helyezett: Kekk Herman 5. osztály, 2. helyezett: Verasztó Krisztina 6. osztály, 3. helyezett: Karsai András 6. osztály 7 8. osztályos korcsoportban: 1. helyezett: Süveg Zsuzsanna 7. osztály, 2. helyezett: Jordán Eszter 7. osztály, 3. helyezett: Jackánics Ágnes 8. osztály, Vajda Szibilla 8. osztály. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a zsűri tagjainak: Áy Józsefné Piller Sárának, Áy Lajosnénak, Királyné Vajda Zsuzsannának, Nagy Juliannának, Natkai Istvánnénak, Radnótiné Őze Bernadettnek, Rigláné Berczeli Máriának, Tóth Józsefnénak és Vadász Annának, hogy ebben a nehéz döntésben segítségünkre voltak. Január 27-én iskolánk 40 tanulója ellátogatott a

3 2007. TAVASZ 3 győri Richter Terembe, ahol a Dallamok Meseországból című zenés előadást láthattuk. Február 9-én farsangi bált rendeztünk. A jelmezesek felvonulása után tombolasorsolás következett, majd kezdetét vette a mulatság. Rendezvényünkre nagy örömünkre sok szülő, nagyszülő és kisebb testvér ellátogatott. Máté Petra virágnak öltözött Kiss Zsolt, a jelmezverseny első helyezettje pezsgősüvegnek öltözött A jelmezverseny helyezettjei: 1. helyezettek: Kiss Zoltán és Kiss Zsolt. 2. helyezettek: Pirityi Kamilla és Vajda Zoltán. 3. helyezettek: Máté Petra és Pálvölgyi Zoltán. A Diákönkormányzat filmvetítést szerezett február 16-án 14 órától. A Luther, aki megváltoztatta a világot című filmet tekinthették volna meg 12 éven felüli diákjaink. De sajnos nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Iskolánk őszén vette fel az Arany János nevet. A költő születésének 190. évfordulója alkalmából március 2-án, pénteken Arany János napot rendeztünk. 11 órakor ünnepséget tartottunk, melyre minden osztály rövid műsorral készült. A szereplést a 8. osztályosok kezdték, akik Arany életrajzát dolgozták fel. Az osztályok megjelenítették a Tudós macskáját, a Mátyás anyját, a Walesi bárdokat, a Családi kört. Elszavalták a Szivárvány, és A világ című gyermekverseket. Részleteket hallhattunk a Rege a csodaszarvas és a Toldi című csodálatos alkotásokból. Arany János verseiből szavalóversenyt is hirdettünk a saját és környékünk iskolásai számára, de ez sajnos érdeklődés hiányában elmaradt. Délután 14 órától felső tagozatosok számára helytörténeti vetélkedőt szerveztünk a Művelődési Házban. Különféle játékos feladatokat oldottak meg versenyzőink községünk történetével, hagyományainkkal, ételeinkkel, viselettel, híres mondásokkal kapcsolatban. A csapatok szépen felkészültek a megmérettetésre, így kellemes délutánt szereztek a jelenlévő tanulóknak és pedagógusoknak. A versenyt a 8. osztály nyerte, a 2. helyezést a 7. osztályosok, a 3. helyet pedig a 6. osztályosok szerezték meg. A csapatokat a Diákönkormányzat által vásárolt ajándékokkal jutalmaztuk és a napot egy közös tortaevéssel zártuk. Iskolánk történetében ez volt az első Arany János nap, de reméljük, hogy nem az utolsó. A jövőben is igyekezni fogunk színes, tartalmas programokat szervezni tanulóinknak. Március 15-én az es forradalom és szabadságharc alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen ünnepi műsort adtak tanulóink és megtekinthették a néptánccsoport műsorát. A műsort Jordánné Fehér Edina és Süveg Lajosné tanították be, technikai segítséget Slezsák Zsolttól kaptak. A néptánc csoport vezetője Simon Mariann. Az Arany János Általános iskola néptánc csoportjának műsora

4 TAVASZ Óvodai Mozaik December 1-jén karácsonyi játszóházat és vásárt rendeztünk. A nagy érdeklődésnek köszönhetően szép bevétellel zártuk a napot, melyet a karácsonyi ajándékok megvásárlására fordítottunk. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők támogatását. jelmezt, ami a szülők munkáját dicséri. A bál bevétele várakozáson felüli volt. Mindenkinek nagyon köszönjük a támogatást! December 5-én egy kedves apuka közreműködésével megérkezett a Mikulás az óvoda udvarára. Versek és rövid éneklés után minden kisgyermeket és óvodai dolgozót megajándékozott egy kis csomaggal. December 22-én reggel a szülőkkel közös karácsonyi ünnepséget tartott minden csoport. A nagycsoportosok betlehemes műsorral kedveskedtek a szülőknek, melyet a Kábel Tv-n is láthattak karácsonykor. Az óvodai farsangi bálon Karácsony az óvodában Január és február hónapok során házi bemutató foglalkozást tartott minden óvó néni, ez egyfajta házi továbbképzés volt. Január 27-én 40 óvodás színházlátogatáson vett részt a győri Richter Teremben, ahol a Dallamok meseországból című előadást tekintették meg. Farsangi bálunk február 2-án délután volt. A jelmezesek felvonulása után az óvó nénik Mackóébredés című mesejátékát nézhették meg a gyerekek és a szülők. Ezt követte a tombolasorsolás. Meg kell említenünk a sok, szép saját készítésű Az óvó nénik Mackóébredés című mesejátéka Február 13-án nyílt napot tartottunk a kiscsoportban, ahol Áyné Piller Sára és Kerekesné Jeskó Irén tartottak foglalkozást. Február 20-án a középső csoportba látogathattak el a szülők, ahol Jurán Jánosné tartott foglalkozást. Február 22-én a nagycsoportosok munkáját tekinthették meg a szülők, őket Jeskóné Makovics Teodóra és Nagy Árpádné foglalkoztatta. Örömmel vettük,

5 2007. TAVASZ 5 hogy Pillérné Derdák Valéria, leendő első osztályos tanító néni is ellátogatott a nagyok nyílt napjára. Március 9-én Natkainé Varga Szilvia szervezésében a tatai Magyary Zoltán Művelődési Házba Nádasy Veronika, Nagy Sándor és Peller Anna Dallamok meseországból című műsorára látogattak el óvodásaink közül sokan. Az iskola alsó tagozatosai közül is részt vettek néhányan a rendezvényen. Március 13-án ünnepi megemlékezést tartottunk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A középső csoportban volt a közös ünneplés. Minden csoport készült egy rövid kis műsorral, de a fő műsort a középsősök adták. Ajándékba mindenki horgolt kokárdát kapott. Március között volt a három éves kort betöltő kisgyermekek óvodai beíratása és előjegyzése. Tervezett programjaink: Március 22. A VÍZ NAPJA alkalmából rajzkiállítást szervezünk, melynek témája a Víz. Majd ehhez kapcsolódóan 28-án ellátogatunk a Monostori Erődbe, ahol megnézzük többek között a Dunát is, piknikezünk, majd a Gesztenyés Óvodában vendégeskedünk. Március 30. Húsvéti játszóház Április 6. Húsvéti ünnepség: mesejáték, tojáskeresés Április 13. Szabó Zoltánné nyugdíjas búcsúztatója felnőtt és gyermek meglepetés műsorral Április 20. A FÖLD NAPJA alkalmából tujákat ültetünk az óvoda udvarán Április 27. Májfa állítás Május 04. Anyák napi ünnepségek Május 25. Ballagás Június 01. Gyermeknap Jurán Jánosné Az általános iskola rendezvényei: Április 4-én Húsvéti játszóház Március 30-án Hulladékgyűjtés Április Tavaszi szünet Április 21. Környezetrendezés a Föld napja alkalmából Április hónap folyamán a leendő első osztályosok látogatása az iskolában Április óráig, április óráig a leendő első osztályosok beíratása Április 27. Színházlátogatás a komáromi Lovas Színház: János vitéz című előadására. Május első és második hetében Anyák napi ünnepség az alsó tagozatos osztályokban Május 26. Falunap: Bográcsozás Május 30. Alapképességek mérése a 4., 6. és 8. osztályban valamennyi tanulóra kiterjedően Június elején: Pedagógus kirándulás Június 15. Az utolsó tanítási nap Június 16. Ballagás Június 20. Tanévzáró ünnepség

6 TAVASZ Tíz éves a MASZK A Mocsai Amatőr Színjátszó Kör, közismertebb nevén a MASZK tíz év vel ezelőtt tavaszán alakult. E jeles alkalom késztetett arra, hogy interjút készítsek a kör vezetőjével, Varga Pálné, Kati nénivel, aki végzettsége szerint Varga Pálné, Kati néni óvónő és hitoktató. Mi késztette arra, hogy Színjátszó Kört alakítson? 1997-ben a Napközi Otthonos Óvoda fennállásának 35. évfordulójára műsorral is készültünk. Az óvoda dolgozói és a szülők egy-egy mesejátékot adtak elő, a fiatalok egy kis csoportja, pedig az óvodások egy napját jelenítette meg. Az előadás sikeres volt. Abban a tekintetben is, hogy kedvet ébresztett a fiatalokban, hogy szabadidejük egy részét valami értékes, értelmes cél érdekében használják fel, miközben jól is érzik magukat. Lelkesedésüket látva, majd kifejezett unszolásukra fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ez az akkor még csak vágyként felbukkanó ötlet szervezett formát öltsön. Hány fővel indult el a Kör? Körülbelül 15 fővel indultunk. Természetesen az idők folyamán cserélődtek a szereplők, de kialakult egy állandó mag, akik a kezdetektől játszanak. Kapcsolódtak hozzánk fiatalabbak és idősebbek is. Jó érzés volt megtapasztalni, ahogy a színpadon először csak csetlő-botló gyerekek, az évek során rutinos színészekké növekedtek. Mindig öröm számomra, ha egy-egy régebben látott tag újra szerep után érdeklődik. Voltak-e kezdeti nehézségek? Ha igen, mik voltak azok? Kezdetben mindent önerőből valósítottunk meg. A fiatalok egy személyben voltak szereplők, jelmez- és díszletkészítők. A gátló tényezők ellenére azonban a lelkesedés nem csökkent, sőt talán még fokozódott is. A szereplőket ösztönözte, hogy örömet okozhatnak másoknak, és közben maguknak is. A felejthetetlen hangulatú próbák és az azt követő, sokszor késő estébe nyúló beszélgetések sok kellemes percet szereztek mindannyiunknak. Kaptak-e valamilyen segítséget az Önkormányzattól? Az Önkormányzat rendelkezésünkre bocsátotta a művelődési házat, ahol próbálhattunk, valamint sokszorosították a szövegkönyveket. Ez önmagában is nagy segítség volt. Az utóbbi években azonban még könnyebb a helyzetünk, hisz anyagi segítséget is kapunk, pl. a jelmezek kölcsönzéséhez. Emellett megoldják helyettünk a világítás, hangosítás gondját is, így nekünk szinte már csak a szereplés marad. Állandó támogatónk a Mocsaiak Mocsáért Egyesület. Feltétlenül említést érdemel az a sok-sok önzetlen segítség, amit családtagjainktól, barátainktól illetve a falu lakosságától kaptunk. Kik voltak ezek az önzetlen segítők? Nem szeretnék neveket említeni, mert akkor valaki biztosan kimaradna, hisz a teljes névsor szinte felsorolhatatlan. Néhány példát azért kiemelnék. Ajtókra volt szükségünk - elkészítették. Kandalló kellett, komód, ülőgarnitúra, kerti bútor, sámfa, hegedű, kalapok, csizmák, pipa, szép sorjában minden meglett. Néha kérni sem kellett. Megható pillanatokban is volt részem, pl. amikor öreg néni állított meg az utcán: Hallottam, hogy szükségetek van a színdarabhoz kucsmára, bekecsre, nekem van, szívesen kölcsön adom. És ez nem volt egyedi eset. Úgy gondolom, hogy ebben az elhidegült, közönyös mai világban, amikor mindenki csak a saját érdekeivel törődik, az ilyet is meg kell említeni, mert ez is a mai világ. Melyik volt a kedvenc darabja? Természetesen a Buborékok, mert az volt az első. Nagyon sok ellenállással kellett érte megküzdenünk, de az idő bebizonyította, hogy van igény az ilyen jellegű szórakozásra, és így az is bebizonyosodott, hogy érdemes volt küzdeni. A szereplők kedvence Móricz Zsigmond: Sári bíró és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjai voltak. A legnagyobb közönségsikert a Buborékok, a Lúdas Matyi, A Sári bíró és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színdarabok aratták. Nem megterhelő az a sok próba? Talán nem fogalmaznék úgy, hogy fárasztóak, de tagadhatatlan, hogy rengeteg időt és energiát

7 2007. TAVASZ 7 igényelnek. A felkészülés sok lemondást követel a szereplőktől. Nehéz összeegyeztetni a tanulással és a munkával a próbákon való részvételt; akad nehézség és izgalom bőven. Azonban amint eljutunk a bemutatóig, a sikeres előadás végén, a meghajlás után már elhangzik a kérdés: Kati néni, mi lesz a következő? A próbák más szempontból is jók és hasznosak. Számtalan alkalom, lehetőség nyílik az őszinte beszélgetésre, egymás megismerésére. Szoros barátságok alakultak, szerelmek szövődtek. Szívmelengető érzés látni, amikor a már felnőtt huszon-harmincéveseket, a kicsik a tizenévesek figyelmesen hallgatják, isszák a szavukat, nemcsak a színdarabbal kapcsolatban, hanem az élet nagy kérdéseinek megvitatása közben is. Mit vesz figyelembe a szereplőválogatásnál? Az előbb említettem, hogy fontos a szereplők megismerése. Szerencsés helyzetben vagyok, hisz kiskoruktól ismerem őket, így mikor a szövegkönyvet olvasom, már magától adódik, hogy melyik szerepre ki a legalkalmasabb. Attól függően, hogy mit kíván meg a szerep: rátermettséget, bátorságot, jó kiállást, jó énekhangot, határozottságot, vagy épp szerénységet. Van-e valami terve a jövőre nézve? Terveim természetesen vannak, de csak a legközelebbieket említeném. Anyák napján szeretnénk egy előadással meglepetést szerezni az édesanyáknak, nagymamáknak. Augusztus 20-ra amire a hagyományokhoz híven felkérésünk van -, most kicsit másképp, vidám darabbal készülünk. Szent Erzsébet év van. Az áldozatos szeretet példaképéről - Árpád-házi Szent Erzsébetről - az életéről szóló darabbal emlékezünk meg. Van-e olyan dolog, amit a szereplőknek szeretne megköszönni? Örülök, hogy van rá lehetőségem. Hiszen a próbák nehézségei, az előadások izgalmai közben erre nem nagyon van alkalom. Köszönöm a kitartásukat, a lelkesedésüket, a vidámságukat, hogy feláldozzák a szabad idejüket, háttérbe szorítják a magánéletüket. Köszönöm szeretetüket és ragaszkodásuk a helyhez, ahol születtek és ahol élnek. Végezetül pedig ezúton szeretnénk meghívni mindenkit, - aki valaha is szerepelt, vagy bármilyen segítséget nyújtott a Színjátszó Körnek május 6-án vasárnap 15 órakor tartandó anyák napi előadásunkra és utána egy kis ünnepségre a Kultúrházba. Néhány darab a múltból a teljesség igénye nélkül: Vígjátékok: Csíky Gergely: Buborékok, A nagymama; Móricz Zsigmond: Sári bíró, Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Eötvös József: Éljen az egyenlőség! Egyfelvonásosok: Szeget szeggel, Az időjós, A fátyol titka. Mesejátékok: Pilleország, A csúnya kislány, Schwajda József: Lúdas Matyi; Zelk Zoltán: Az ezernevű lány. Drámák: Sík Sándor: István király, Páskándi Géza: László szent király; Czéhmester Erzsébet: Isten drága gyöngyvirága. /Szent Margit legendája/ Szerkesztett műsor: Az élő szent korona Pillér Zita és Kőrösi Tibor az Isten drága gyöngyvirága című előadáson a templomban Radnótiné Őze Bernadett

8 TAVASZ Mocsai történet az 1848/49-es szabadságharc idejéből Érdekes könyv került a kezembe. Garay Antal: Párisi és hazai forradalmi emlékeim című műve. A szerző július 8-án született Szekszárdon. Római katolikus nemes. Testvére volt Garay János költőnek ben iparos legényként Nyugat-Európába vándorolt tavaszán részt vett a párizsi for ra dalomban. A magyar szabadságharc hírére hazatért és október 25-én beállt a 49. honvédzászlóaljhoz. November 19-től tizedes, február 16-tól őrmester, majd hadnagyi rangot szerzett alakulatánál, a II. hadtestben. A komáromi várőrséggel tette le a fegyvert, a harmadik komáromi csata után. A szabadságharc után 50 éven át gazdatiszt, 1867 től a Függetlenségi Párt Tolna megyei elnöke ben halt meg. Visszaemlékezései könyv alakban 1914-ben Gyomán jelentek meg. Naplószerű emlékirataiban mocsai vonatkozásokra bukkantam. A történet a szabadságharc téli hadjárata idején a győri csata után, a móri ütközet előtt a vándorló, szegényesen felszerelt gyakorlatozó honvédek életébe enged bepillantást. Íme a Mocsára vonatkozó részlet: Korán reggel tovább indultunk Komárom felé; ismét dalolt a legénység, a vácziak pedig éljeneztek. Így értünk Gönyőre, hol megállt a gőzhajó a mi sleppünkkel. Tessék kiszállni és sorakozni, aztán indulni Mócsára. Odaértünk úgy négy óra felé és elszállásoltattunk, én, mint afféle szakaszvezető szép első szobát kaptam egy tisztességes református embernél, kinek elég csinos felesége volt, a mócsaiak elég szívesen fogadták az uj honvédeket. Az ebéd már régen készen volt, jó étvággyal költöttük el valamennyien. Másnap reggel a legénység kirukkolt, a kapitány urak is megjöttek és megvizsgálta kiki a maga századját és lelkükre kötötték a legényeknek, hogy nagyon jól viseljék magukat a szállásadójuk iránt, nehogy panasz legyen, mert ha olyan valami történik, aminek történni nem szabad, hát szigoruan fognak bánni az illetővel; akinek pedig panasza van, jelentse először is a káplár urnak és ha a panasza jogos, biztos lehet benne az illető, hogy igazságosan elfog intéztetni. Őrmester urak vizsgálják meg a lakásokat, hogy jók-e és nincsenek-e tulságosan sokan egy-egy szobába. A biró igen készséges ember, a korcsmárost figyelmeztessék, hogy a legénységgel méltányosan járjanak el, ne hitelezzenek senkinek se. A korcsmáros elég tisztességes zsidó volt; mi altisztek nem igen járhattunk korcsmába, mert a lenungból nem igen jutott borra. Tehát Mócsa az új szűkebb hazánk. Naponkint kétszer volt fegyvergyakorlat, délelőtt és délután két órától öt óráig fegyver nélkül. Miért fegyver nélkül? Azon egyszerű oknál fogva, mert még most sem volt fegyverünk. Mindenki tudja, hogy mennyi küzdelmébe került a honvédelmi bizottmánynak, hogy a csapatokat fölfegyverezhesse; a kamarilla meg tudta akadályozni, amit megakart. Így történhetett meg, hogy egész seregek hónapokon keresztül fegyver nélkül maradtak. Persze sokan voltak, akik nemtörődömségnek vélték mindezt; köztük is elégszer elhangzottak ilyen vádak, mikor már mindenfelé folyt a vér, mi nem mozdulhattunk, de sok más zászlóalj sem, mert puszta kézzel álltunk itt. Pedig mit változtathatott volna a haza sorsán, ha fegyverük lett volna, ezeknek a sokáig mellőzött seregeknek, amelyeknek legénysége azért állt be, hogy harczoljon a hazájáért! Fájt nekünk nagyon, ha a többi seregeknek dicsőségéről hallottunk. Miért nem állhatunk már mi is szembe az ellenséggel? A gyakorlatok azért szépen folytak, különösen a borsódi legények nemcsak szép fiúk, de igen jó katonák is voltak. A tótjaink délelőtt nagyon jól tudtak mindent, de délután olyanok voltak, mint a barmok. Arról mit reggel tudtak, délután fogalmuk se volt. Soká nem jöttünk rá az okra. Persze már jó hidegek jártak, a köpönyeg begombolva, a patrontáska a derékhoz szorítva volt, egy háromujjnyi fekete szijjal, panganét még nem volt, mert hát puska sem volt. A ruházat azonban már tökéletes Visszatérek a tótjaimra, miért nem tudtak délután

9 2007. TAVASZ 9 semmit. Künn állt az én szakaszom 2 órakor a gyakorlótéren. Az én tótjaim bambán néznek. -Vigyázz! féljobb! Ki jobbra, ki balra fordult. -Visszakozz! Megmagyaráztam nekik, hogy ez a jobbra, ez meg balra, ha azt mondtam balra, akkor így, ha azt vezénylem féljobb akkor így. -Vigyázz, féljobb! Megint ugyanaz az előbbi kavarodás. Ez borzasztó! Kilép a sorból Háry tizedes. - Jelentem káplár úr, kérem a legénységnek a köpönyegjüket kigomboltatni. -Mi a fenének? - Kérem hadd lássuk, hogy áll a mellény, meg a nadrág. Hát az én tótjaimnak az attilájuk kigombolva, a nadrág lenn lóg, a has kidudorodva (mint egy viselős asszonyé) ugy áll előttem vagy husz tótlegény, ezek annyi gombócot ettek délbe, hogy se nadrágjokat se attilájukat nem voltak képesek begombolni, de gondolkodni se tudtak. Az én Háry Jánosommal először is a nadrágjukat huzattam fel a csipőkig, aztán a szijat a nadrágba ugy meghuzattam, hogy csak ugy ropogott a tót vékonya. A tót egy nagyot lélegzett, a poczak megint kívül volt a nadrágon. Persze volt nagy nevetés és bosszuság. Kiválasztottam ezeket a poczakosokat és vagy fél óráig gyors lépésbe gyakoroltattam, rólam is csak ugy folyt az izadság, de meg kellett tenni. Ahol a tótok voltak elszállásolva elmentem délkor megnézni, hogy hát mit esznek? - Mondja csak szép kis menyecske, hogy van megelégedve a honvédjeivel? - Hát káplár uram nagyon jó fiuk, nem zavarnak sok vizet, esznek, ha jól laktak lefeküsznek, alusznak. Ha nem kell rukkolni egyebet se tesznek csak alusznak. - Hát mondja csak mit főz nekik? - Hát nézze, itt fől az ebéd, itt van 3 font hus 6 legénynek. A levesbe itt van két itcze lisztből gyurt metélt, a hushoz adok szegényeknek savanyu káposztát, aztán meg egynek-egynek 3 kukoricza gombóczot. Már deczemberben voltunk, a legénység nagyon szépen haladt a gyakorlatokban. Különösen az 5-ik század. Sokszor megdicsérte az őrnagy úr a századot. Milyen jól megfér a magyar a tóttal, a tót meg a magyarral. Egyszer elmondtam az őrnagy urnak a gombócz históriát, meg hogy hogyan fogtam ki a tótokon a délutáni gyakorlaton. Az őrnagy és a tisztek nagyot nevettek felette Humoros és egyben szívmelengető a történet. Látszik belőle, hogy a mocsaiak nemzetiségi és vallási hovatartozás nélkül milyen szívesen fogadták a szabadságharc katonáit. Mindent megtettek, hogy a kemény gyakorlatozás közben semmiben ne szenvedjenek hiányt. Érdemes lenne kideríteni a jószívű menyecske kilétét. Lejegyezte: Rigláné Berczeli Mária Húsvéti gondolatok Tavasznak enyhe áramlata már simogatja arcunkat. Igaz, még csípősek a hajnali szelek. A dombok, völgyek hajlatában a nap melegétől már olvadnak a hó utolsó fehér foltjai. Tisztulnak a vizek, fényesebbek a hajnalok. Ébred a természet! Az erdők vastag levélpaplanja aló már kidugta fejét a fehér sapkás hóvirág. Tiszta fehérszínével szinte felhívja a figyelmünket, hogy közeledik a Húsvét! Hasonlóképpen mi is tisztítsuk meg lelkünket, hogy tiszta szívvel, tiszta lélekkel ünnepelhessük meg húsvétkor, a feltámadt Mi Urunkat, Jézus Krisztust. Nincsen annál csodálatosabb, amikor szívünket, lelkünket beragyogja a Húsvét mennyei fénye. Nincsen annál csodálatosabb, amikor a templomban megszólalnak a harangok, s hívó szavukra felcsendül az ének. E Húsvét ünnepén Krisztus feltámadott! Isteni erejével legyőzte a halált, új életet adott. Valóban feltámadt dicsőségesen. Alleluja! Alleluja!

10 10 Orvosság TAVASZ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN BEKÖVETKEZETT ÉS VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOKRÓL Mint ismeretes, az egészségügyi reform kapcsán számos változás történt a járó- és fekvőbeteg ellátásban. Naponta jelennek meg újabb és újabb jogszabályok, melyeket időnként a szakembereknek is nehéz nyomon követni, és értelmezni. Az alábbiakban néhány fontos és mindennapjainkat érintő dologban szeretnék tájékoztatást adni. Gyógyszer, kötszer, gyógyászati segédeszköz rendelés Alapvető változást hozott, hogy egy-egy gyógyszer alapanyagból több gyógyszergyár készíti el ugyanazt a hatású gyógyszert, más-más néven, és más-más áron. Ezeknek a hatásai, mellékhatásai kismértékben különbözhetnek egymástól, elsősorban a gyártási eljárásuk miatt. Emiatt egy-egy paciens kezelésénél tulajdonképpen ugyanazokat a gyógyszereket használjuk, csak más a nevük, és esetleg az áruk. Ezért állított fel a társadalombiztosító egy listát a gyógyszerek ára alapján. Kötelező előírás, ha az adott gyógyszer létezik többféle néven és árban, a beteget tájékoztatni kell erről, és ha elfogadja, a legolcsóbb készítményt kell számára felírni. A paciensnek joga van ragaszkodni a megszokott, de esetleg költségesebb gyógyszereihez, de ebben az esetben ezt aláírásával kell igazolni az orvosnál. Vannak olyan gyógyszerek, melyek a bizonyos betegségben szenvedők számára ingyenesek (kiemelt térítés), vagy az átlagosnál nagyobb kedvezménnyel (emelt térítéssel) járnak. Ezeknek egy részét csak bizonyos szakrendelések, más részüket szakrendelői vagy kórházi javaslatra a háziorvos is felírhatja. Nagyon fontos változás az, hogy a javaslatot adó orvos mindig pontosan azonosítható legyen, saját számát olvashatóan tartalmazó orvosi bélyegzőjének mindig rajta kell lenni a javaslaton vagy zárójelentésen, e nélkül az nem érvényes. A betegség súlyosságát is fel kell tüntetni a javaslaton, ezért a rendeletben szereplő kódszámnak is szerepelnie kell rajta. Ennek hiányában nem fogadhatjuk el, és vissza kell irányítani a beteget újabb javaslatért. Kötszert az új rendelkezések szerint kizárólag szakorvosi (sebész, bőrgyógyász, stb.) javaslatra írhatunk, az általuk javasolt mennyiségben és minőségben. A közgyógyellátási rendszer átalakítása is zajlik, július 1-ig megszűnik valamennyi régi típusú igazolvány érvényessége. Az új rendszer szerint a közgyógyellátottak havonta maximum 12 ezer Ft értékig megkapják ingyenesen a rendszeresen szedett gyógyszereiket, gyógyászati segédeszközeiket. A biztosító itt is a legolcsóbbat veszi figyelembe. Kérhető a megszokott drágább is, de akkor a különbözetet a betegnek kell fizetni. A nem rendszeres gyógyszerekre (pl. egy lázas betegség esetén) évente 6 ezer Ft keret áll rendelkezésre az ingyenes kiváltásra, efelett ugyanúgy kell térítési díjat fizetni, mint bármely más betegnek. A gyógyszerírás alaprendelete szerint egy alkalommal egy hónapra való gyógyszert ír ha tunk fel. Ettől jogszabályban meghatározott indokolt esetekben eltérhetünk, ezt a beteg dokumentációjában rögzítenünk kell. Ilyen indokolt eset például, ha valaki hosszabb időre külföldre távozik, vagy ha az orvos úgy dönt, hogy beteg állapota nem indokolja a havonta történő ellenőrzést, ilyenkor a beteg kérésére várhatóan két vagy háromhavi gyógyszert is írhatunk majd. A biztosító egy havi gyógyszerhez nyújt támogatást. Ha elveszik, vagy megsemmisül a vény, esetleg a kiváltott gyógyszer, természetesen újra felírhatjuk azt, de kizárólag csak teljes áron. Kórházban fekvő betegeknek a bentfekvésük ideje alatt nem írhatunk gyógyszert. A gyógyszerköltség az egészségbiztosító egyik legnagyobb kiadása. Ezért itt a legszigorúbb

11 2007. TAVASZ 11 az ellenőrzés is. Havi jelentéseink alapján pontosan tudják, kinek mikor, milyen betegségre, milyen és mennyi gyógyszert írtunk fel. Ugyanígy pontosan figyelemmel kísérik, hogy Önök mit váltottak ki ebből a gyógyszertárban. Minden szabálytalan eljárást, károkozást szigorúan büntetnek, és kötelesek vagyunk megtéríteni. Utazási költségtérítés AZ OEP az alábbi közleményt adta ki az utazási költségtérítés elszámolásában bekövetkezett változásokról: A biztosítottnak és kísérőjének az egészségügyi szolgáltatóhoz történő utazását az egészségbiztosító továbbra is támogatja, de az utazási költségeket utólag téríti meg. Az orvosok januártól hitelezett utazási utalványt nem állíthatnak ki, a jövőben az útiköltség elszámolásához kizárólag az ún. Utazási Utalvány használható. Az elszámolás módja: A biztosított a menetjegy(eket) és az orvos által kiállított Utazási Utalványt személyesen vagy postai úton juttathatja el a területileg illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz. Ezt követően a Pénztár a megjelölt címre vagy bankszámlára utalja az összeget. Vizitdíj és kórházi térítési díj Az Egészségbiztosító lakossági tájékoztatót adott ki a vizitdíjjal kapcsolatos tudnivalókról. Ez több, időnként nehezen értelmezhető rendeletet tartalmaz. A legfontosabb részeket próbáltam az alábbiakban kigyűjteni. OEP tájékoztató a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos tudnivalókról: A biztosítottak február 15. napjától a társadalombiztosítás terhére (a meghatározott kivételektől eltekintve) kizárólag vizitdíj vagy kórházi napidíj fizetése mellett vehetik igénybe az egészségügyi ellátásokat. Amennyiben az ellátás igénybevétele február 15-én már folyamatban van ettől az időponttól fenn áll a fizetési kötelezettség. I. Vizitdíj fizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások: ^ Háziorvosi ellátás ^ Fogászati ellátás ^ Járóbeteg-szakellátás ^ Járóbeteg-szakellátás keretében igénybe vett orvosi rehabilitációs ellátás. A vizitdíj összege 300,- forint alkalmanként. Nem számít külön alkalomnak az orvos által rendelt: injekciós, infúziós kúra, kötözés, fürdőgyógyászati ellátás részét képező kezelés, gyógytornakezelés, fizikoterápiás kezelés, amennyiben nem orvos végzi. Nem számít külön alkalomnak, ha a biztosított állapota miatt szükséges vizsgálat jellege teszi szükségessé, hogy a háziorvost ugyanaznap ismételten felkeresse. A vizitdíjat az ellátás igénybevétele előtt kell megfizetni. Amennyiben erre nem kerül sor a biztosított az egészségbiztosítás terhére nem látható el. Sürgős szükségre való hivatkozás esetén, amennyiben a sürgős szükség nem volt megállapítható a vizitdíjat utólag meg kell fizetni. Háziorvosi (beleértve a fogászati-alapellátást) és járóbeteg-szakellátás (beleértve a fogászatiszakellátást) igénybevételénél külön-külön számolva és a befizetési bizonylatokat megtartva igazolni lehet, hogy a biztosított adott naptári évben már alkalommal vizitdíjat fizetett. Fontos, hogy a 20 alkalmat külön kell számolni mind a háziorvosi (fogorvosi)-alapellátás és a járóbeteg (fogászati) - szakellátás esetében! Ezt követően az adott ellátási formában a 20. alkalmat követően fizetett vizitdíj összege visszaigényelhető a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől. Fontos a számla illetve nyugta megőrzése a 20. alkalmat követően kifizetett vizitdíj visszaigényléshez. A 20 alkalmon felüli vizitdíj visszafizetését a befizetéseket igazoló számla vagy nyugta ellenében lehet kérni, szóban vagy írásban. Az eljárás illeték és költségmentes. Kivételek a vizitdíj megfizetése alól: Alanyi jogon mentesül a vizitdíj megfizetése alól a 18 év alatti, a biztosított, aki az ellátás igénybevétele során elhalálozott és a fogva tartott. Tárgyi mentességet élveznek (a vizitdíj megfizetése alól mentesít) az alábbi ellátást igénybe

12 TAVASZ vevők. A mentesség tartós betegséget igazoló egészségügyi dokumentummal vehető igénybe. Tartós orvosi kezelés: - a rosszindulatú daganatos megbetegedésekben szenvedő betegek oki és tüneti kezelése - vesebetegek dialízis kezelése és az azzal összefüggő vizsgálatok - a véralvadás rendszerének veleszületett betegségeiben szenvedők ellátása - véradással összefüggő vizsgálatok - cukorbetegség kezelése - szerv-szövetátültetésre várók, valamint szervés szövetátültetésen átesettek gondozása - HIV fertőzés és AIDS betegség kezelése - skizofrénia, skizoaffektív pszichózis, súlyos depresszió, súlyos bipoláris szindróma kórképek kezelése Nem kell vizitdíjat fizetni ha az ellátás - kötelező járványügyi intézkedés részét képezi (védőoltások, járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatok, kötelező orvosi vizsgálat, járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat, ellenőrzés, stb.), - katasztrófa-egészségügyi ellátás részét képezi, - népegészségügyi célú, célzott szűrővizsgálatot vesz igénybe, - terhesgondozás, szülés, szülészeti ellátás és gyermekágyas anya gondozásának részét képezi, - sürgősségi vagy kötelező gyógykezelésnek minősül, - a hajléktalanok ellátására létrehozott és finanszírozott háziorvosnál, valamint az általa kiállított beutaló alapján bármely más egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe. - a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatások (pl: iskola-ifjúságegészségügyi ellátások, a rendszeres szűrések amennyiben a jogszabályban meghatározott gyakorisággal veszik igénybe) Amennyiben a biztosított ugyanazon egészségügyi szolgáltatónál egy nap több járóbeteg-szakellátást vesz igénybe, a vizitdíjat csak egyszer kell megfizetni. Emelt összegű vizitdíjat kell fizetni, melynek összege 600,- forint alkalmanként: 1. Amennyiben az ellátást a biztosított: ^ saját kezdeményezésére a háziorvosi rendelőn kívül veszi igénybe ^ saját kezdeményezésére nem a bejelentett tartózkodási hely szerinti területi ellátásra kötelezett háziorvosnál veszi igénybe ^ nem annál a háziorvosnál veszi igénybe, amelyhez be van jelentkezve ^ nem annál a finanszírozott járóbetegszakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe, mint amelynél a beutaló orvos azt kezdeményezte ^ a beutalóval igénybe vehető járóbetegszakellátást beutaló nélkül kívánja igénybe venni 2. Amennyiben a biztosított ügyeleti ellátást vesz igénybe, és azt nem indokolja sürgős szükség az emelt összegű vizitdíj összege 1000,- forint alkalmanként. Sürgős szükség fennállása esetén vizitdíjat nem kell fizetni. A beutaló köteles ellátás beutaló nélküli igénybevétele esetén továbbutalásra nincs lehetőség. Laborvizsgálat és képalkotó diagnosztikai ellátás emelt összegű vizitdíj megfizetése esetén sem végezhető beutaló nélkül. A jogszabályban felsorolt a tartós betegség kezelés részét képező ellátás, a hajléktalan ellátás igénybevétele, illetve az egy nap ugyanazon szolgáltatónál csak egyszeri vizitdíj fizetési kötelezettség nem az előírt rendnek megfelelő igénybevétele esetén az emelt összegű vizitdíjat mindig meg kell fizetni. II. Kórházi napidíj mellett igénybe vehető szolgáltatások: ^ Orvosi beutalás alapján igénybevett fekvőbeteggyógyintézeti ellátás ^ Fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás keretében igénybe vett rehabilitációs ellátás

13 2007. TAVASZ 13 A kórházi napidíj összege 300,- forint (minden megkezdett naptári) naponként. Ellentétben a vizitdíjjal a napidíjat nem kell tovább fizetni, ha a biztosított adott naptári évben már összesen 20 napnyi kórházi napidíjat megfizetett. A 20 alkalom megfizetésének tényét a biztosított számlával illetve nyugtával köteles igazolni. Főszabály szerint a felsorolt ellátások biztosítotti jogviszony alapján történő igénybevétele esetén napidíj fizetési kötelezettség van! Aktív fekvőbeteg-szakellátás igénybevétele esetén a napidíjat a gyógyintézetből történő elbocsátáskor, illetve az aktív szakasz lezárásakor kell megfizetni. Krónikus fekvőbeteg-szakellátás igénybe vétele esetén a napidíjat a fekvőbeteg-gyógyintézetből történő elbocsátáskor, de legkésőbb az adott naptári évben az utolsó napidíj megfizetése mellett igénybe vehető ellátási napot követő 15 napon belül kell megfizetni. A fekvőbeteg-gyógyintézeten kívül töltött adaptációs szabadság idejére nem kell napidíjat fizetni Kivételek a kórházi napidíj megfizetése alól: Alanyi jogon mentesül a vizitdíj megfizetése alól is a 18 év alatti, a biztosított, aki az ellátás igénybevétele során elhalálozott és a fogvatartott. Tárgyi mentességet élveznek (nem kell napidíjat fizetni) az alábbi ellátást igénybe vevők - kötelező járványügyi intézkedés részét képezi (védőoltások, járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatok, kötelező orvosi vizsgálat, járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat, ellenőrzés, stb.), - katasztrófa-egészségügyi ellátás részét képezi, - terhesgondozás, szülés, szülészeti ellátás és gyermekágyas anya gondozásának részét képezi, - sürgősségi vagy kötelező gyógykezelésnek minősül, - az alperes fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezésére irányuló bírói döntés miatt szükséges, - a terhelt elmeállapotának pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben történő megfigyelésére irányuló, bírói döntés miatt szükséges - a hajléktalanok ellátására létrehozott és finanszírozott háziorvosnál, valamint az általa kiállított beutaló alapján bármely más egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe. Fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelés során (ahol napidíj fizetési kötelezettség van) a szolgáltató által kapcsolódóan kezdeményezett ambuláns (járóbeteg) ellátások vizitdíj mentesek. A kórházi napidíj megfizetésének ideje: Fekvőbeteg-szakellátás igénybevétele esetén a kórházi napidíjat ez elbocsátáskor kell megfizetni. Fontos a számla illetve nyugta megőrzése a 20. alkalmat követően kifizetett vizitdíj visszaigényléshez és a 20 alkalommal megfizetett napidíj igazolásához. A vizitdíj és a napidíj fizetésével kapcsolatos közös szabályok A sürgős szükség: minden olyan egészségügyi tevékenység, amelyet az alább meghatározott, az életet veszélyeztető állapotok és betegségek szakszerű ellátása, valamint azok maradandó egészségkárosító hatásának megelőzése érdekében végeznek, a beteg állapotának stabilizálásáig illetve a diagnózis felállításától a tisztázott kórállapot első alkalommal történő szakszerű ellátásáig. A sürgős szükség fennállását az ellátást nyújtó állapítja meg. Nem kell továbbá vizitdíjat, illetve kórházi napidíjat fizetni azokért az ellátásokért, melyek költsége nem a egészségbiztosítást terheli. Az egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell a személyi- és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy a vizitdíj ^ készpénzben, ^ a szolgáltató telephelyén illetve telephelyein, ^ az általa meghatározott pontokon de minden telephelyén, ^ a hatályos jogszabályoknak tartalmilag és formailag megfelelő

14 TAVASZ - a biztosított nevét és TAJ számát - a szolgáltató megnevezését címét - a megfizetett összeget - a befizetés jogcímét (vizitdíj alap-és szakellátásra bontva vagy napidíj) - fizetés módját - teljesítés időpontját - a számla, nyugta sorszámát tartalmazó bizonylattal (számla, nyugta) visszaigazolt módon befizethető, illetve beszedhető legyen. Jogorvoslati fórum: A vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kapcsolatos panaszt az egészségbiztosítási felügyeleti hatósághoz lehet benyújtani. Biztosítás meglétének ellenőrzése Az eddigi változások nagymértékben megnövelték az egészségügyi szolgálatok adminisztrációs munkáját április 01-től újabb kötelezettségeink lesznek. Az ellátásra jelentkezőknél ellenőriznünk kell a biztosítótól kapott adatok alapján, hogy rendelkeznek-e érvényes biztosítással, jogosultake az egészségbiztosító terhére történő ellátásra. Ha nem, akkor az ellátás megkezdése előtt írásban tájékoztatni kell arról, hogy nem jogosult, mi a teendője a továbbiakban, illetve ez milyen következményekkel jár. A paciensnek aláírásával kell igazolnia, hogy a tájékoztatót átvette. A további ügyintézés már a paciens és az Egészségbiztosító között történik. A jelentősen megnövekedett betegforgalom, az egyre szaporodó adminisztrációs terhek lassítják a napi munkát, időnként feszültséget is okoznak. A változásokhoz mindannyiunknak alkalmazkodni kell. Sok lehetőségünk nincs, kisebb szervezési változtatásokkal igyekezünk gördülékenyebbé tenni a rendeléseket (az eddigi előjegyzések megtartása mellett esetleg sorszám bevezetése, rendelésenként ellátható betegszám meghatározása, stb). Ezeken már dolgozunk, a még hátralévő jogszabályi változásokkal megpróbáljuk majd összhangba hozni. Dr. Major Ferenc háziorvos Anyakönyvi hírek Gólyahír Szeretettel gratulálunk az újszülöttek érkezéséhez! Pető Károly és Szarvas Brigitta fia Dominik, született október 30-án. Szilágy Tímea lánya Zsófia Kata, született november 22-én. Illés Péter és Süvegh Anetta fia Marcell, született december 07-én. Horváth Tibor és Darázsi Mária lánya Dorka, született december 24-én. Herédi Balázs és Hörömpöli Hajnalka lánya Eszter, született január 05-én. Soós Szilárd és Varga Gabriella fia Márton, született január 28-án. Ásó, kapa, nagyharang Sok boldogságot kívánunk! Varga-Betlehem Balázs és Nagy Judit, házasságot kötöttek december 09-én. Nyugodjanak békében Hornyák Rudolf Farkas Bálint Berczeli Antalné Hörömpöli László Gyöngyösi Sándorné Pál Andrásné Horváth Zoltánné Tóth József Horváth Istvánné Varga Ibolya Váli László Mátyási Anna

15 2007. TAVASZ 15 Falunk rendezvényei December 2-án óra között mézeskalácssütéssel egybekötött karácsonyi játszóházat rendeztünk a Kultúrházban, melyre 95 fő látogatott el. Szülők, óvónők, tanárok segítettek a program lebonyolításában. Készülődés a Luca napi vásárra. Mézeskalácssütés a Karácsonyi játszóházban December 10-én a Crazy Musicalszínpad műsorát láthatták az érdeklődők. Sajnos elég kevesen. Szomorú dolognak tartom, hogy falunk fiataljaira nem vagyunk kíváncsiak. Ők nagy lelkesedéssel készültek, saját költségeiken jelmezeket varrattak, fény- és hangtechnikát hívtak, melynek költségeit nem tudtuk fedezni a jegyek árából. A hiányzó összeget a Művelődési Ház fizette ki a Játszóházban befolyt összegből. December 15-én Luca napi vásár volt a Kultúrházban, ahol ügyes kézműves felnőttek munkáiból vásárolhattak az érdeklődők. Az apróbb karácsonyi ajándékok, asztaldíszek, díszek eladásából származó bevételt jótékonysági célra használtuk fel. Az óvodások és az iskola napközis csoportjai kaptak társasjátékokat, kártyákat. A tavasz folyamán még labdákat szeretnék vásárolni mindkét intézménynek. Sajnos nem volt nagy az érdeklődés, de szeretnénk hagyományt teremteni és decemberében ismét szeretnénk Luca napi vásárt tartani. Az arcfestés nagy sikert aratott a játszóházban. A Luca napi vásáron

16 TAVASZ December 17-én a Mocsaiak Mocsáért Egyesület szervezésében kerül megrendezésre a Falukarácsony a Hősök terén. Karácsonyi énekszámokkal, betlehemi műsorral, jelképes ajándékosztással és vendéglátással próbáltuk a falu lakosságát a karácsonyra hangolni. A közös ünnepség előtt délután 14:30-tól Karácsonyváró gyerekműsort rendeztünk a Kultúrházban, melyre sok kisgyermek ellátogatott. Nagy Sándor a budapesti Madách Színház művésze szórakoztatta a kicsiket. Az előadás költségét az Eurocast Kft. által felajánlott összegből és szülői felajánlásokból fedeztük. Köszönjük! Január 20-án Szülők nevelők batyus bálját rendeztünk a Kultúrházban. A bál szervezői az Arany János Általános Iskola és a Napközi Otthonos Óvoda Szülői Szervezetei, az óvodapedagógusok és Radnótiné Őze Bernadett voltak. A jó hangulatú bálon a Jázmin Duó szolgáltatta a zenét. A bál bevételét az iskola és az óvoda fele fele arányban osztotta szét. Köszönjük mindenkinek, akik eljöttek, és jól érezték magukat, továbbá azoknak is, akik támogatói jegyet vásároltak, illetve tombola ajándékokat ajánlottak fel. Támogatásukat ezúton szeretnénk megköszönni: Áy József, Babirák Róbert, Balázsné Petrik Etelka, Balogh Bálint, Bán Antal, Bán Csaba, Bán János, Bán László, Berczeliné Belina Éva, Bondor Miklósné, Czunyi Edit, Czunyi Pál, Cseh Viktória, Csík Lajos, DM Komárom, Eurocast Kft Fiorács Kft., Fűszért, Galamb Róbert, Gelencsérné Gyöngyösi Erzsébet, Györök János, dr. Halászné Szeder Anikó, Horváth Lajos, Horváthné Bán Bernadett, Hörömpöli Lászlóné, Indibit Kft. Jordánné Fehér Edina, Jurán János, Kalina és Társa Bt., Kántorné Király Katalin, Károlyi Krisztina, Kekk Veronika, Kerekes József, Kerekes Miklósné, Király Krisztina, Kovács József, Kovács Károly, Kreidlné Kovács Zsuzsanna, Kurcz Jánosné, dr. Major Ferenc, Máté Péter Máténé Mózes Szabina, Mol-Lub Kft., Mózes Lajos, Mózes Zoltán, Mózes Zsolt, Nagy Árpád, Nagy Árpádné, Nagy Julianna, Nagyné Berkes Valéria, Natkai Imre, Nyitrainé Rovács Ilona, Pálvölgyi László, Pálvölgyi Péter, Papp Zsuzsanna, Pillérné Derdák Valéria, Pokk Sándor, Pulpiter Csaba, Radnótiné Őze Bernadett, Rigláné Berczeli Mária, Ronakó Szlovákia Krivánek Brigitta, Senkár József, Sulyok Lászlóné, Süveg Gábor, Süveg Lajos, Szili Rozália, Tüsi Hús Kft., Treier Imréné, Udvardi Csaba, Udvardi Ferencné, Udvardi Katalin, Vadász Attiláné, Vadász István, Virizlai Imréné, Virizlai Zoltán, Za-Co Kft. Komárom. Vidám társaság a Szülők nevelők bálján Jókedvű táncosok a Szülők nevelők bálján A Szülők nevelők bálján

17 2007. TAVASZ 17 Február 3-án az Adagio énekegyüttes látogatott el Kultúrházunkba. A színvonalas előadást 150- en tekintették meg. Köszönet Áy Józsefné Piller Sárának, Natkainé Varga Szilviának és Tóth Róbertnek a szervezésben nyújtott segítségükért. Február 23-án borversenyt szerveztünk a Bugi Presszóban. A versenyre 41 szőlősgazda, 48 borral nevezett. Három kategóriában hirdettünk eredményt. Az Adagio együttes: Nagy Sándor, Homonnay Zsolt, Balczó Péter. A vidám kóstolók Február 10-én a helyi Vadásztársaság jó hangulatú bált szervezett. Pikáns vadételekből álló vacsorát készített Jurán János. A tombolasorsoláson értékes nyeremények leltek gazdára. A zenét a Jázmin Duó szolgáltatta. Süveg Bálint vörös bora Arany minősítést kapott A vadász bálon Február 16-án a Református Egyházközség Presbiteri bált szervezett, melyen vendégművészként szerepelt Vesztergám Miklós tárogatóművész. A bálon Turi József és Hörömpöli Attila zenéltek. A zsűri tagjai: Csiha Attila, Vágusz Krisztián és Segesdi Nóra

18 TAVASZ Vegyes fehér kategóriában Arany minősítést kapott: Herczeg Miklós és Roboz József bora. Ezüst minősítést kapott: Kerekes István és Hörömpöli László bora. Bronz minősítést kapott: Ifj. Bán Antal, Id. Bán Antal, Csiba Imre, Fehér József, Fehér István, Kántor Pál, Orbán Lajos, Őze Lajos, Roboz József, Szekér László, Udvardi István bora. Fajta fehér kategóriában kapott Arany minősítést: Herczeg Miklós, Ezüst minősítést Nagy Lajos, Bronz minősítést Kerekes József bora. Vörös kategóriában kapott Arany minősítést Süveg Bálint, Ezüst minősítést ifj. Virág István, Bronz minősítést Király András bora. A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár ezúton szeretné kinyilvánítani köszönetét támogatóinak. Köszönetet mondunk: Gelencsérné Gyöngyösi Erzsébetnek, Kis és Társa Kft-nek, Őze Lajosnak, Polgármesteri Hivatalnak, Trade Ballast Kft-nek, Udvardi Csabának, akik a díjazásban nyújtottak segítséget. A szervezésben és kivitelezésben nyújtott segítsé gükért köszönetet mondok Balogh Ádámnak, Buglák Lórántnak, Radnóti Csabának és Varga Violettának. Március 15-én ünnepi megemlékezést tartottunk a Kultúrházban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mondott Rigláné Berczeli Mária alpolgármester asszony. Ezt követte Kovács Annamária szavalata, majd az Arany János Általános Iskola tanulóinak műsora. A műsort az iskola néptáncosainak fellépése zárta. Köszönet a felkészítő pedagógusok munkájáért! Tervezett programjaink: Március 31. Húsvéti Játszóház a Kultúrházban. Április 7. Locsoló bál a Kultúrházban, a zenét a Jázmin Duó szolgáltatja. Asztalfoglalás: Radnótiné Őze Bernadettnél. Április 8. Húsvéti tojáskeresés a református templom udvarán. Április 14. Táncház a Kultúrházban. Vendég: az Aranykocsi Néptáncegyüttes. Április 27. Májusfaállítás az általános iskola előtti téren. Május 6. Anyák napja a Kultúrházban. Meglepetés műsor a MASZK előadásában. Május 12. Színházlátogatás a Fővárosi Operettszínházba. A Rómeo és Júlia Musicalre jegyek rendelhetők: Natkainé Varga Szilviánál és Radnótiné Őze Bernadettnél. Május 26. Falunap Május 27. Hősök vasárnapja alkalmából ünnepi megemlékezés a Hősök terén. Radnótiné Őze Bernadett

19 2007. TAVASZ 19 Sporthírek Az előkészítőről A téli felkészülés jegyében Mocsa legfiatalabb labdarúgóival egy sor teremtornán vettünk részt, melyeken összességében szép sikereket értünk el. Januárban beneveztünk a IX. Karácsonyi Gyermek Labdarúgó Gálára, amely Dorogon került megrendezésre 24 csapat részvételével. A csapatok közül néhány: Videoton, Debrecen, Vasas, Tatabánya, Ferencváros, Győri Dózsa, Kecskemét, Szolnok. Fiatal, lelkes csapatunk veretlenül, - csak rosszabb gólkülönbséggel - másodikként jutott tovább az egyenes kiesési ágra. Magunk mögé utasítottuk a csallóköziek csapata mellett az Imi Szuse gárdáját is, majd izgalmas döntetlent játszottunk a szolnoki fiatalokkal, akik már öt éve futballoznak együtt. A kiesési mérkőzésen a Fradi kölyökcsapatát kaptuk, itt már kidomborodott a tudásszintkülönbség. A srácok becsületesen helyt álltak a vereség ellenére is, ezt bizonyítja, hogy több edzőkolléga is gratulált a mutatott játékhoz. Ezt követte egy komáromi teremkupa, ahol második helyezést értünk el. Majd szintén Komáromban voltunk a megyei téli teremtorna körzeti kupáján, ahol ismét veretlenül másodikként jutottunk a megyei döntőbe. Komáromban Bajt, Ácsot utasítottuk magunk mögé, és még az élen végző Súrt is csak mi tudtuk megverni. Dorogon a döntőben 6 csapat vett részt: Esztergom, Dorog, Súr, Tatabánya. Imi Szuse és Mocsa. A torna jól indult számunkra, az Imi Szuse csapatát győztük le, majd izgalmas döntetlent játszottunk a későbbi torna győztes Esztergommal. Utána hoztuk a kötelező győzelmet Súr ellen. Sajnos a végére elfáradtunk és Tatabánya nyert egy potya góllal, majd végül Dorogtól kaptunk ki két góllal. Itt kiemelném, hogy csapatunk tagjainak többsége mind az öt mérkőzést végigjátszotta, míg ellenfeleink teljes sorokat tudtak cserélni. A torna a számunkra nagyon kedvező 4. hellyel ért véget, úgy hogy az első csak minket nem tudott megverni és mindösszesen három gólt kaptunk. A csapat tagjai: Bartal László, Fehér Bence, Jordán Gergő, Kántor István Szilveszter, Kecskeméti Márk, Lakatos Martin Zsolt, Major Árpád, Natkai Levente, Pálvölgyi Ákos Péter, Sárfy Árpád Döme, Soós András. A teremtornákra való felkészüléshez, edzésekhez Tatán önerőből béreltünk termet. Most az előkészítő korosztály edzések sorával készül a március 24-én induló bajnoki rajtra. Első mérkőzésünk Kocson lesz, utána felváltva játszunk itthon és idegenben szombat délelőttönként. Ezúton szeretnénk kérni mindenkit, akit érdekel a foci, jöjjön és buzdítsa ezt a lelkes csapatot, akiknek az idei célja egyelőre a tisztes helytállás. Végezetül egy - két örvendetes hírt is szeretnék önökkel megosztani. Sikerült egy teljes mezgarnitúrát és az edzésekhez eszközöket (bóják, jelzőtrikók, labdák, szlalom rudak) vásárolni, valamint nyáron egyhetes balatoni edzőtáboron veszünk részt, melyhez ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást. Jordán Jenő Ezúton szeretnénk gratulálni Jordán Jenőnek, aki sikeres edzői vizsgát tett. A ifjúsági csapat Felső sor: Kántor Gergő, Gyöngyösi Ádám, Vass Tamás, Vass Gábor, Balogh Andor, Zákány Kovács Szilveszter, Rácz Roland, Csizmadia Rajmund, Csizmadia Tibor. Alsó sor: Pokk János, Pokk Roland, Molnár Balázs, Jackánics Tamás, Farkas Tamás, Csecse Sándor. A felnőtt csapat Felső sor: Bán László, Pető Dániel, Némedi Sándor, Hörömpöli János, Vass Norbert, Marschall Tamás, Szíjj Dénes, Lajos Lénárd, Fülöp Gábor. Alsó sor: Bán Antal, Bán László, Erdős István, Őze Lajos, Gossler Gábor, Mészáros Vilmos, Molnár Balázs.

20 TAVASZ Gelencsér Lajos: Ne sírj Mária! Üres már a kereszt A Golgotán. Ne sírj Mária! Nincs már sziklasírjában Szent Fiad. A sötét éjből Fény fakadt. S a fényben ott van látod Szent Fiad. Feltámadott! Húsvét hajnalán legyőzte a halált Győzött a feltámadás. Ne sírj Mária! Ha látod a szögek nyomát, S a töviskoronát, Ő mindent megbocsát, Hisz szent szívéből Szeretet árad. Ő a Húsvét ártatlan báránya Új életet adott. Húsvét fényében feltámadott. Hálaéneket zengnek az angyalok: Alleluja! Alleluja! Helyreigazítás Előző számunkban nem egyértelműen jelentek meg a Kábel Tv-vel kapcsolatos információk. Váli Vilmosné csak a hirdetésekkel kapcsolatos dolgokat intézi. MINDEN MÁS KÁBEL TV-VEL KAPCSOLATOS ÜGGYEL A PICK UP KFT-HEZ SZÍVESKEDJENEK FORDULNI! Telefonszám: Elnézést kérünk a kellemetlenségekért! Továbbra is várjuk hirdetéseiket minden héten szerda 12 óráig. A hirdetések megjelenítési díja 250 Ft/ hét. Felhívás Az Arany János Általános Iskola diákjai és nevelőtestülete az alábbi kéréssel fordulnak a község lakosságához április 21-én a FÖLD NAP- JA alkalmából környezetrendezést szervezünk a község utcáin, illetve a bevezető utak mentén. Célunk szebbé tenni lakóhelyünk környezetét. Reméljük, kezdeményezésünk nem talál süket fülekre, és sokan segítségünkre lesznek ezen a napon. A Magyar Közútkezelő Kft. teherautót és szemetes zsákokat bocsát rendelkezésünkre. Mindenkit szeretettel várunk! A Diákönkormányzat Felhívás A megújult Ifjúsági klub szeretettel vár minden érdeklődőt első összejövetelére május 11-én pénteken 16 órától a régi iskola (alsó) Öreg utcai épületébe. Program: ismerkedési délután és játékklub. Lehetőség lesz különböző társasjátékok, kártyajátékok játszására, lesz playstation, műveltségi teszt, valamint ezen a napon iratkozhatsz fel a további programokra. Hozd el kedvenc CD-det, hogy a játék közben hallgathassuk! A részvétel díjtalan! Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Mocsa Község Önkormányzati lapja. Felelõs kiadó: Áy József. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Készült 700 példányban. Szedés és nyomás: Tel.: 34/ , Tel/fax: 34/ Felelõs vezetõ: Zseni Kálmán

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK Kedves Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint Önöknek a járó-beteg ellátás igénybevételekor VIZITDÍJAT, fekvő betegként történő ellátásukkor KÓRHÁZI NAPIDÍJAT

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot orszagg l tala Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága romá. r i 1o931454 Érkezett: 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

MONDANDÓ. Mocsai Önkormányzat Lapja. SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA

MONDANDÓ. Mocsai Önkormányzat Lapja. SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA Mondandó Mocsai Önkormányzat Lapja SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA Az önzetlen, segítõ kezet nyújtó adakozók: Amstel Sörgyár RT., Bán Bernadett, Bán Béláné, Bán

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyben dolgozókat érintő szabályozások gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban Az elmúlt hónapokban több olyan új szabályozás jelent meg, amely nagymértékben megváltoztatja az egészségügyben

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8. JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

IX. Vácrátóti Crossfutás március 24.

IX. Vácrátóti Crossfutás március 24. IX. Vácrátóti Crossfutás 2007. március 24. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI GERGELY 1993 87 15:36 2. PÁLL ÁDÁM 1993 93 19:00 3. PÁPAI BENEDEK 1998 469 19:44 4. NEMCSICS

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Ablakszerker Crossfutás június 6. Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

VII. Fenyves Crossfutás április 1.

VII. Fenyves Crossfutás április 1. VII. Fenyves Crossfutás 2007. április 1. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 562 21:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 547 24:10 3. SZABÓ ADRIENN 1994 576 24:52 4. PÁLL

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői

Részletesebben