TARTALOM. Bevezető 2. Kiállításvezető A NAGY HÁBORÚ ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN. c. vándorkiállításhoz

Átírás

1

2 TARTALOM Bevezető 2 Kiállításvezető A NAGY HÁBORÚ ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN c. vándorkiállításhoz HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum A Nagy Háború a maga korában 4 A Nagy Háború plakátokon 5 A Nagy Háború kéziratos dokumentumai 6 A Nagy Háború az aprónyomtatványok tükrében 8 Folyóiratok, katonai kiadványok 10 A Nagy Háború emléke a két világháború között 14 A világháború történeti feldolgozásai, szakirodalma 15 Alakulattörténetek, ezredtörténetek 16 A Nagy Háború történelmi távlatból 18 Történeti szakirodalom, összefoglalások 1945 után 18 Közösségi portálok, online adatbázisok 19 A kiállítás tárlói 20 Függelék 32 Világháborús alakulattörténetek a HM HIM gyűjteményeiben

3 BEVEZETŐ Kilencven esztendeje, 1918 novemberében ért véget az első, világméretűvé szélesedett, földön, vízen, levegőben egyaránt vívott, a korabeli köznyelvben Nagy Háborúnak nevezett modern fegyveres konfliktus. Hatását nem kerül(het)te el senki sem: uszályába került minden katonakorú és polgári személy, s nem létezett olyan magyar család, amely legalább egy tagja révén nem volt érintett az első világháborúban. Mialatt a különböző frontokon folyt az öldöklő küzdelem, a napi- valamint hetilapok, folyóiratok hasábjain, könyvekbe szerkesztve, falragaszokon a hátország információéhségét kielégítendő már megjelentek az első kézből vett híradások. Hivatalos tudósítók, alkalmi riporterek, katonák adták tovább rendszeresen vagy alkalmilag benyomásaikat az olvasóközönségnek. Hivatásos és amatőr fényképészek százai örökítették meg a látottakat, a harcterek véres illetve békés, tragikus vagy épp mulatságos pillanatait. Hazaírt levelek, tábori lapok közvetítették az egyedi élményeket, beszámolókat. A bajtársi közösségvállalás, az összetartozás nyomán megszülettek a tábori újságok, amelynek révén az alakulatok életébe nyerhettek betekintést a katonák és hozzátartozóik. A világégés éveiben az alapszókincs részévé váltak addig alig hallott, széles körben sosem használt szavak, kifejezések, mint srapnel, lövészárok, pergőtűz. A világháború négy év, három és fél hónapja után két forradalom, majd a trianoni trauma élményével, következményeivel a háttérben a hivatalos Horthy-kori történetírás, az egykori alakulatok bajtársi közösségei megkezdték a világháború magyar szempontú tudományos, mementószerű feldolgozását, megörökítését. A hadtörténészek aprólékos feldolgozó munkája, levéltári kutatása nyomán összefoglaló művek és résztanulmányok sokasága látott napvilágot. Másfelől az egykori lövészárok-feljegyzések élményszerű, kalandos leírásokká bővültek, fényképekkel-rajzokkal illusztrált könyvalakot öltöttek. Verseskötetek, kis példányszámú visszaemlékezések, száraz vagy épp novellaszerűen érdekessé formált ezredtörténetek méltatták a hőstetteket, az elesettek, a hadifogságot szenvedettek érdemeit. A második világháborút követően hatalmas szemléletváltás következett be az első világháború, a magyar katona vitézségét, helytállását illetően. Az összefoglaló munkákban, értekezésekben előtérbe került a háborúellenesség, a frontbarátkozások, az orosz hadifogság ideológiai hatása, a nagy összefüggések taglalása. A rendszerváltást követően éledt fel újra a Nagy Háború kutatásának helytörténeti, emberközeli jellegű igénye, amely napjainkban is újabb és újabb részterületeket, alakulatok vagy egyes személyek történetét, a korabeli életmódot vizsgáló művek kiadásához, megjelenéséhez vezet. Vándorkiállításunk célja felvonultatni e kilencven évvel ezelőtt lezárult, de hatásaiban a mai napig továbbélő világméretű harc magyar és magyar vonatkozású dokumentumainak jellemző típusait. A kiállított nyomtatványok, kéziratok, kitüntetések, jelvények és helytörténeti vonatkozású emlékek által talán az utódok számára is kézzelfoghatóbbá válik kapcsolatuk a városban egykor állomásozó nagy hagyományú gyalog-, tüzér- és huszárezredekkel, újabb lendületet adva ezzel a mostanság feléledő hagyományőrzésnek, helytörténetírásnak. Teszi ezt a megalapításának kilencvenedik évfordulóját ünneplő Hadtörténeti Intézet és Múzeum, melyet a világégést közvetlenül követően a magyar katonai hagyományok, hadtörténet tárgyi és írásos emlékeinek gyűjtése, őrzése, feldolgozása és bemutatása végett hoztak létre és amelynek első kiemelt feladata éppen a Nagy Háború és az azt követő forradalmak anyagának megmentése és átörökítése volt. Sz. E. A. Sz. V

4 A NAGY HÁBORÚ A MAGA KORÁBAN A Nagy Háború plakátokon Az első világégés idején hirdetőoszlopokon és házfalakon, kerítéseken feltűnő plakátok akkori kifejezéssel élve falragaszok a Nagy Háború idején a hivatalos propaganda és tájékoztatás eszközei voltak. Ma kitűnő forrásai a hátországi mindennapokra vonatkozó ismereteinknek. A szöveges falragaszok politikai, hadügyi és gazdasági témaválasztása igen szerteágazó, mai szemmel néha meghökkentő. Mindennaposnak számított a boldog békeidőkben s a háború időszakában is jellemző maradt az Osztrák-Magyar Monarchiát érintő jelentősebb események (hadüzenetek, Ferenc József halála, koronázás, békekötés stb.) alkalmával a hivatalos nyelveken kiadott uralkodói, kormányfői szózatok ilyen formában történő közzététele. Az alattvalókat érintő háborús intézkedéseket, a legújabb híreket, határozatokat a helyi hatóságok ugyancsak köztéri hirdetmény formájában hozták a lakosság tudomására. A mozgósítás, a fémtárgyak, a ruhaneműk, a gumianyagok beszolgáltatása; az ingyen ételosztás; a rokkant katonák részére felajánlott munkaalkalmak; a vontató kutyák és kutyakordélyok, lovak összeírása; vagy épp az alapvető élelmiszercikkek (tej, kávé, liszt, cukor, hús) árának változása s megannyi egyéb hír nyomait őrzik a néha feltűnő ciklámen, rózsaszín, halványzöld vagy kék papírra nyomott dokumentumok. Európa más országaival ellentétben, ahol a hadi propaganda legfőbb témája a toborzás volt, Magyarországon a háború minden társadalmi csoportot egyre fokozottabban átitató élménye elsődlegesen az áru-, illetve szolgáltatási hirdetések tükrében érhető tetten. A képi és/vagy betűtipográfiával is kiegészített, sokszor neves művészek által szignált grafikai falragaszok a potenciális fogyasztót áruk, szolgáltatások igénybevételére buzdították. Az egyik sajátságos plakáttéma a hadikölcsön: a kiadások finanszírozására a háború ideje alatt összesen nyolc alkalommal bocsátottak ki állami értékpapírokat, s ösztönözték a lakosságot ennek jegyzésére. E hirdetmények között találunk a hadikölcsönöket általánosan népszerűsítő típust ( Hogy felszánthassuk a harctereket - Jegyezzünk hadikölcsönt Haranghy Jenő), és az egyes pénzintézetek szolgáltatásainak hirdetéseit ( Jegyezzünk hadiakölcsönt a Fabanknál! Weiss Antal). Termékeik népszerűsítése érdekében a gyártók gyakran alkalmazták a Nagy Háború és a csataterek szimbolikáját. A harctereken küzdő magyar katona a küzdelmek szüneteiben e termékeket használja ( Hősök Söre, Bér Dezső; Brázay Sósborszesz, Jelentem alássan..., én már tudom, hogy mi a Lysoform, Bortnyik Sándor). Az áruhirdetések mellett a képzőművészeti és hadikiállítások, az elesett katonák hozzátartozóinak és a rokkantaknak a megsegítésére szervezett jótékony célú rendezvények és a szórakoztatási intézmények (cirkusz, színház, mozifilm) falragaszai is lehetőség szerint grafikával, színesen hívták fel magukra a figyelmet. A háború idején alakult számos társadalmi egyesület Monarchia- és országszerte a legkülönbözőbb adománygyűjtő akciókkal hangversenyek, előadások, bálok révén igyekezett a szenvedéseket - 5 -

5 enyhíteni. A széles körű nyilvánosságot kapó hadikiállításokon egy-egy seregtest vagy fegyvernem tábori körülményeit, emléktárgyait, hadizsákmányait mutatták be; a hadigondozó, népegészségügyi és rokkantügyi kiállítások az orvosi utókezelés és rehabilitáció, a művégtaggyártás, a rokkantmunka bemutatására törekedtek. A plakát sem sérülékeny alapanyaga, sem rendeltetése miatt nem időtálló. Használata néhány napra vagy esetleg hétre korlátozódott, hiszen a hirdetőoszlopokon, kerítéseken, tűzfalakon újabb, aktuálisabb témájú hirdetmények kerültek kiragasztásra. Így s ez a fennmaradt példányok értékét növeli a korabeli falragaszoknak csupán igen kis hányada maradt ránk, s kerül a nyilvánosság elé kiállítások alkalmával vagy különböző kiadványok oldalain. B. T. O. A Nagy Háború kéziratos dokumentumai Az első világháborúba induló honvédek és császári és királyi közös katonák írásbeliségben gazdag korban, az írott és nyomtatott betűk, a képi illusztráció bűvöletében nőttek fel. Új(don)ságokra kiéhezve leveleztek, megörökítették az általuk hallott és látott eseményeket. Az iskolázottabbak: egyéves önkéntesek, tisztek a kor szokásának megfelelően naplóban kívánták megörökíteni az átélteket: kockás füzetekkel, vékonyka ceruzát is tartalmazó zsebnoteszekkel keltek útra, a körültekintőbbeknek az időjárás viszontagságait jobban álló tintaceruza lapult a zsebében. A néhány soros, sebtében odavetett firkától a rendszeresen vezetett, több oldalra rúgó napi beszámolókig mindenfajta írásművel találkozhatunk. Nem ritka, hogy rögtön az első oldalon az illető minden adatot megadott magáról, gyakran több nyelven, számolva azzal, hogy feljegyzései nyomán hozzátartozói sebesülése, netán eleste után rálelnek. A naplók a háború után számos esetben emlékirattá, fényképekkel illusztrált albummá bővültek. A naplókészítés mellett levelek, a különböző frontokról illetve hadifogolytáborokból kötegszámra írt és fennmaradt levelezőlapok sokasága jelzi az otthoniakkal, barátokkal való üzenetváltás fontosságát, gyakori voltát. A hátországi hozzátartozókkal és más frontszakaszokon szolgáló ismerősökkel való kapcsolattartás legkézenfekvőbb eszközének a tábori levelezőlap (Feldpostkarte, - 6 -

6 Feldkorrespondenzkarte) bizonyult, a melynek lélektani hatását a hadvezetés is felismerte. Voltak persze megszorítások: a tartózkodási helyet csupán ún. tábori postaszám jelölhette, fronton belüli hollétére nem utalhatott a levélíró, tiltották a titkosírás vagy érthetetlen nyelvezet alkalmazását. Előnyomott levelezőlap hiányában vagy ajádékképpen a katonák néha maguk készítettek levelezőlapot, rajzokkal díszítették, vagy ráerősítettek egy kis fenyőgallyat, barkaágat, virágot, fényképet stb. Alapanyagukat tekintve ritkaságnak, szemet gyönyörködtető különlegességnek számítanak a nyírfakéregből vagy fémből készült lapok. A háborút reprezentáló magánjellegű dokumentumok mellett természetesen nagy mennyiségű hivatalos katonai irat is született. Legtöbbjük már a háború előtt közkeletű volt, megjelenési formájukat szabályzatok rögzítették. A kitüntetésekhez okmány, még a szerényebbjéhez is kitüntetési igazolvány járt; általában névre szólóan kitöltött formanyomtatvány, de a világégés utolsó évében már sokszor csak tintával, kézzel íródott meg a viselési jogosultságot bizonyító irat. Parancskivonatok tömege ecsetelte az éremmel, kitüntetéssel jutalmazott személy erre érdemes voltát. Az előléptetések, kinevezések szinte az utolsó pillanatig díszes okmányokon is tudtára adattak az érintettnek. A ritkaságok, érdekességek kavalkádját szemlélve nem szabad elfeledkezni az érem másik oldaláról sem. A Nagy Háború iratanyagának ugyanúgy szerves részét képezik a kórházakban elhelyezett sebesültek, betegek kisméretű kísérő és nyilvántartó személyi iratai: a fejlapok vagy pedig a megrokkantak számára kiadott botviselési engedélyek; az előléptetési beadványokat tragikusan ellenpontozzák az alakulatok által kibocsátott, hősi halottaikról szóló csoportos gyászjelentések. A töredezett, sárguló, egykor más-más okból, de nagyon is fontos papírok ma iratgyűjtemények mélyén pihennek. Vigyánunk kell rájuk, hiszen az egyes emberek sorsát felfedő, összességében egyegy vizsgált időszakról sajátos, igen jellemző általános képet festő anyag történeti muzeológiai forrásértéke felbecsülhetetlen. A Nagy Háború az aprónyomtatványok tükrében Sz. E. A hivatalos propaganda nemcsak szó szerint nagy méretben nyilvánult meg: a grafikai plakátok kicsiny változatai képeslap-formában is megjelentek (pl. Imádkozik a király, hadikölcsönök). Az állami kiadású nyomtatványok mellett az ország majd minden településén létrejövő, nemek, foglalkozás, társadalmi állás szerint tagságot toborzó társadalmi egyesületek jöttek létre a szegény sorsú hátramaradottak, megrokkantak segélyezésére és nagy számban tették közzé felhívásaikat. A különböző előfizetési felhívások, sokszor jótékony céllal kiegészülve egyaránt előfordulnak szöveges és grafikai kivitelben, igen eltérő technikai, nyomdai, művészi minőségben

7 Kivitelezés és tartalom szempontjából különböző színvonalon megjelentetett lelkesítő versek, bélyegsorozatok, a szövetséges uralkodók arcmásával ékesített nyomatok kísérték a háború kitörését. Szórólapokkal buzdítottak a hátországban való helytállásra, jótékonykodásra. Húsvétkor, de különösen karácsony alkalmából külön akciókat szerveztek a fronton harcolók megajándékozására. Sokszor ezekről a kezdeményezésekről, sőt, a megalakult társadalmi szervezetekről is csak azért tudunk, mert egy-egy apró papírszelet, lap bizonyítja: hajdani tulajdonosa pénzadománnyal vagy munkával járult hozzá a helybeli karitatív tevékenységhez. Sorsjegyek, borítékzáró bélyegek, számolócédulák, meghívók ezrei árulkodnak a háborús évek minden ízében militarizált társadalmáról. A hadiállapot a hátországi ellátásban is megmutatkozott: a korlátozásokat szöveges falragaszok adták hírül, s általuk vezették be a személyre szóló adagolást is a jegyrendszer segítségével: először az élvezeti cikkek (pl. a dohány, a kávé) estek áldozatul, ezután rövidesen az alapélelmiszerek (liszt, zsír, vaj, cukor, burgonya, rizs, tej, kenyér stb.), majd a mindennapi háztartásvezetéshez szintén szükséges petróleum, gyertya, szappan is csak jegyre vált beszerezhetővé. A harctéri propagandában már jelentős szerepet kaptak a röplapok: különösen az utolsó két évben tömegesen jelentek meg jobb-rosszabb nyelvhelyességgel, gyatra papíron az ellenség soraiban terjesztett apró lapok, hogy a katonákat dezertálásra, fegyverletételre ösztönözzék. De nyomtatva készültek el a jelentős eseményekkel foglalkozó hivatalos harctéri közlések: ezred- és hadtestparancsok is, többféle sokszorosítási technika bevetésével a tábori színházak, mozik műsorai. Ezzel szemben a véres időkben zubbony-zsebekben, imakönyvekben őrzött kegy- illetve szentképek, imalapok a személyes hitélet apró emlékei. A Nagy Háború kis dokumentumai sokszor könyvek lapjai közé hajtva, dohányos- és szivarosdobozokban, fényképek mellett maradtak az utókorra. Folyóiratok, katonai kiadványok B. T. O. A hazai napilapok, folyóiratok természetszerűleg követték a háború eseményeit. Képes, térképes hírek, beszámolók jelentek meg szinte minden folyóiratban, olykor tematikus számokat, különkiadásokat szenteltek a hadieseményeknek. A háború kitörésekor életbe léptetett cenzúra a körülmények súlyosbodásával egyre jobban éreztette hatását, bár az újságírók rendszeresen tiltakoztak a szükségtelenül túlhajtott ellenőrzés miatt. A gazdasági nehézségek, a munkaerő- és a papírhiány fokozódásával 1918-ra kritikussá vált a sajtó helyzete, amely aztán évekig tartó állapottá vált. A folyóirat kiadás sajátos katonai vonalát képviselték a tábori újságok, amiket többnyire egy-egy magasabb egység (ezred, hadtest, hadsereg) parancsnoksága adott ki. A megjelentetésre fordí

8 tott anyagi, szakmai háttér nagyon eltérő volt, így egységes képet nem alkothatunk e sajátos folyóirattípusról, melyek skálája a néhány száz példányban megjelent kéziratos lapoktól a több ezres nagyságrendben, modern nyomdában nyomottig terjedt. A magyar királyi Honvédség hivatalos orgánuma a Honvédelmi Minisztérium által 1874 óta folyamatosan kiadott Honvédségi Közlöny (Rendeleti Közlöny, Kisközlöny) volt, amiben kihirdetésre kerültek a különböző hivatalos közlemények: jogszabályok, rendeletek, utasítások, lefokozások, előléptetések, kitüntetések. Két sorozata létezett: a Szabályrendeletek és a Személyes ügyek. A cs. és kir. közös Hadsereg (k. u. k. Heer) számára a közös Hadügyminisztérium (Kriegsministerium) által 1818 óta kiadott Verordnungsblattban megjelentek voltak az irányadóak (ennek sorozatai: Normalverordnungen, Personal-Angelegenheiten és Beiblatt). A háború esztendeiben mindkét közlöny hatalmasra duzzadt: az 1918-as Rendeleti Közlöny hat kötetben 5200 oldal feletti terjedelemben, a Verordnungsblatt 1917-ben nyolc kötetben, több, mint 5000 oldalon jelent meg. A katonai névkönyv vagy schematismus (sematizmus) 1790-től folyamatosan jelent meg a Habsburg-birodalom területén. Kezdeti kis formátumú könyvecskéit a világháború éveiben terjedelmes kötetek váltották fel: a közös schematismus 1918-ban 2286, a honvédségi 896 sűrűn, apró betűkkel teleírt oldalt tartalmazott. Egyre terjedelmesebbé válása a háborús években a közlönyökhöz hasonlóan látványosan mutatja a hadviselés hatalmas tömegeket érintő és az élet minden területére kiterjedő voltát. Ugyanilyen szomorúan látványos a veszteséglajstrom számos vaskos kötete, sok ezer oldallal. Közös bennük továbbá az, hogy a tiszti, tiszthelyettesi kar azóta már feledésbe merült kitüntetéseinek, előléptetéseinek és mindennemű személyügyi változásainak elsőrangú, sokszor egyetlen fennmaradt dokumentumai ezek. Így a családtörténet-írás, családfakutatás mai művelőinek elsőrangú forrásai. Mind a közlönyök, mind a névkönyvek mindennapi használatára utalnak a gyakran feltűnő kéziratos bejegyzések, az aktualizált adatok sora. Kötésük, állapotuk ezen túl is sokszor vall az egykori tulajdonosról, használóról. A katonai nyomtatványok külön műfaját képviselik a szintén minisztériumi kiadású szabályzatok. A hadsereg életének, tevékenységének a harctéri működés szempontjából legfontosabb dokumentumai ezek. Döntő többségük a különböző fegyverek, harceszközök használatát, karbantartását mutatja be röviden, szabatosan az azt kezelő állomány számára. Külön harcászati szabályzatokat adtak ki a követendő harceljárások ismertetésére, valamint alaki szabályzatokat a mindennapi viselkedés, harctéri és laktanyai együttélés részleteinek szabályozására. Mivel ezek minden időben korlátozott terjesztésű, olykor titkos dokumentumnak számítottak, így a Hadtörténeti Könyvtáron kívül közgyűjteményekben csak elszórtan, esetlegesen fordulnak elő. K. A. A. Sz. V

9 A NAGY HÁBORÚ EMLÉKE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A világháború történeti feldolgozásai, szakirodalma Az első világháború páratlanul gazdag hadtörténeti irodalmának létrejöttében kétség kívül fontos szerepet játszott, hogy a megdöbbentő emberi és anyagi veszteségek következtében érthető módon különösen nagy morális súllyal vetődött fel a háborús felelősség kérdése. A hadviselő felek gyakorlatilag a háború kitörésének pillanatától nagy erőfeszítéssel igyekeztek bebizonyítani: kizárólag a másik katonai tömb államai vádolhatók a konfliktus kirobbantásáért. Ennek érdekében sorra születtek a különféle színekkel jelölt kiadványok, amelyekben megfelelően válogatott diplomáciai dokumentumokat tettek közzé. (Ilyen volt pl. az osztrák-magyar Vörös könyv.) A háború befejezése után a győztesek a békeszerződésbe is belefoglalták a központi hatalmak felelősségét, amire válaszul a húszas években valóságos mozgalom indult (főként Németországban, kisebb részben Ausztriában és Magyarországon) az antant államok egykori vezetőire hárítandó a békebontás ódiumát. A kölcsönös felelőskeresés eredményeként publikált dokumentumsorozatok a valamennyire tendenciózus válogatás ellenére fontos forrásmunkát jelentettek (és jelentenek ma is) a hadtörténetírás számára. Magyarországon az első világháborús szakirodalom keletkezését tekintve meglehetős aránytalanságot mutat: a két világháború között rendkívül gazdagnak mondható, 1945 után viszont évtizedekre háttérbe szorult. Ez utóbbi egyrészt az időben rákövetkező II. világháború természetes következménye, másrészt a Trianon emléke miatt kimondva-kimondatlanul magán hordozott Káin-bélyeg eredménye lehetett. A rendszerváltást követően a szaktudomány intenzívebb érdeklődése a Nagy Háború iránt újra tapasztalható. A Horthy-korban keletkezett hadtörténeti feldolgozásokat az események dokumentálásának természetes igénye mellett egyfajta önigazolási szándék is motiválta: a kiemelkedőnek ítélt magyar katonai teljesítmény felmutatása, párosulva a háborús vereség és a megalázó béke okainak illetve okozóinak megnevezésével. Ez a szemlélet aligha nevezhető objektívnak, ezért a korabeli irodalom tanulmányozása meglehetős óvatosságot kíván. Igaz ez mindenekelőtt a kor egyik legjelentősebb háborús visszaemlékezésére: József főherceg, tábornagy A világháború, amilyennek én láttam című 7 kötetes sorozatára, melynek sajtó alá rendezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Rubinthy (korábbi nevén Rubint) Dezső tábornok. A kötetek lapjairól elénk táruló kép alapvető elemei: a hős és katonái által valósággal istenített főherceg, aki állandó küzdelmet vív a magyarellenes hadsereg-főparancsnoksággal, hogy a magyar vér értelmetlen kiontását eredményező parancsokat viszszavonassa, a megbízhatatlan nemzetiségi (főleg cseh) katonák aknamunkája, a minden bomlasztó tevékenységnek szinte a végsőkig ellenálló színmagyar alakulatok hősiessége, a hátország és mindenekelőtt a háborúellenes pártpolitika, amely elárulta a frontokon hősiesen küzdő katonákat. Hasonlóképpen indokolt az óvatosság a korabeli ezredtörténetek esetében is. Ugyanakkor a m. kir. Hadilevéltár által 1928-tól kezdődően kiadott hadtörténeti könyvsorozat,

10 A világháború , különös tekintettel Magyarországra és a magyar csapatok szereplésére, szakmailag megbízhatóan és a kritikai megjegyzésekkel sem fukarkodva elemzi a hadműveleteket. Igaz, a magyar részvételt kidomborító szemlélet a világháború egészének tárgyalásával szemben érthető ugyan, de szintén lehetőséget kínál az aránytévesztésre. Ez a sorozat azonban bevallottan nem a nagyközönségnek, hanem a hivatásos tisztikarnak illetve a leendő tiszteknek íródott. Sajnálatos, hogy a munka a II. világháború alatt félbeszakadt: az utolsóként megjelent 10. kötet csak 1915 nyaráig tárgyalja az eseményeket. A szélesebb olvasóközönség igényeit ugyanakkor meglehetősen gazdag irodalom volt hivatott kielégíteni (ld. pl. Pilch Jenő, Julier Ferenc vagy Czékus Zoltán munkáit). Alakulattörténetek, ezredtörténetek P. F. Minden ezredtörténet voltaképpen írott Pantheon, amelyet annak írói az ezred dicsőségére emeltek ennél tömörebben és frappánsabban aligha lehet megfogalmazni e sajátos hadtörténeti műfajnak az ars poeticáját, amint az a 34. közös gyalogezred históriájához írott kötet előszavában olvasható. Ezredtörténetek ugyan már a 19. század eleje óta készülnek, azaz nem új találmányról van szó, igazi virágzásnak azonban az efféle munkák publikálása a két világháború között indult meg. Mit lehet elmondani erről a dokumentum-típusról? Mindenekelőtt azt, hogy szinte egyáltalán nincsenek közös jellemzői. Az egyetlen többé-kevésbé állandó követelmény az ilyen írásművekkel szemben az, hogy valamely ezred történetével lehetőség szerint kapcsolatba hozható szövegeket tartalmazzon. Ezen túlmenően azonban sem tartalmi, sem formai vagy stiláris, esetleg anyomdai megjelentetésre vonatkozó terjedelmi vagy formátumbeli szabályok nem állapíthatóak meg. Ezt azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló ezredtörténetek rendkívül vegyes képet mutatnak, és sajnálatos módon ugyanez a jelző érvényes a szakmai színvonalukra is. Találunk közöttük több száz oldalas, vaskos köteteket éppúgy, mint vékony füzetkéket, léteznek zsebkönyvnyi méretű példányok és tekintélyes súlyú fóliánsok egyaránt. Előfordulnak bennük részletes hadműveleti leírások, és van, hogy a szerzők csupán laza történetfüzérekkel szórakoztatják az olvasót. Még az is megesik, hogy az illető alakulat háborús szereplése helyett be kell érnünk annak ismertetésével, hogyan próbálták az ezred túlélői a későbbiek során ápolni az egykori elesettek emlékét. A tarka sokféleség ellenére természetesen megfogalmazható, milyen az ideális ezredtörténet. Írója szakavatott hadtörténész, aki nem csupán személyes visszaemlékezésekre, hanem lehetőség szerint eredeti levéltári forrásokra támaszkodik, és nem elégszik meg csupán az ezred dicső haditetteinek felidézésével, de esetenként szélesebb történeti összefüggésbe állítva értékel, sőt kritizál is. Mivel a Nagy Háború eseményeinek bemutatása a fő célja, értelemszerűen ennek szenteli a legnagyobb figyelmet, ugyanakkor legalább röviden ismerteti az ezred történetének 1914 előtt legfontosabb epizódjait is. A jó ezredtörténet a hadjáratok tárgyalása során nem hagyja figyelmen kívül azokat az alegységeket sem, amelyek az alakulat zömétől elszakítva, más alárendeltségben vagy éppen önállóan, kikülönítve kénytelenek harcolni. Nem feledkezik meg az ezred népfelkelő-, illetve menetformációiról. Minél több precíz statisztikai adatot közöl, ismerteti a tisztikar névsorát és a beosztásokat, mégpedig az ezred életében bekövetkezett minden fontosabb változás alkalmával. Tartalmazza a kitüntetettek listáját, a legmagasabb rangú elismerések esetében a haditény leírásával. Közli a legfontosabb elöljárók, ezred-, zászlóaljparancsnokok, ezredtulajdonosok életrajzát, természetesen fényképpel. Szomorú kötelességként pedig felsorolja az ezred állományából elesetteket, ugyancsak ha lehetséges az illetők fényképeivel együtt. Végül nem hiányzik belőle az alakulat emlékezetének és hagyományainak ápolására vonatkozó fejezet sem. A felsorolt jellemzők ugyan az ezredtörténeteknek csak viszonylag kis részében találhatóak meg közel teljes számban, valamennyi hasznosítható információt azonban mindegyikükben találhat az olvasó. A kutatók számára mindazonáltal indokolt az óvatosság éppen a rendkívül egyenetlen színvonal miatt, s így e dokumentumtípus nem tartozik a hadtörténetírás legmegbízhatóbb forráscsoportjához. P. F

11 A NAGY HÁBORÚ TÖRTÉNELMI TÁVLATBÓL Történeti szakirodalom, összefoglalások 1945 után 1945-öt követően néhány tanulmányt leszámítva jó másfél évtizedig nem jelent meg újabb, az első világháborút taglaló feldolgozás. A hatvanas évek elején Balázs József Négy év vasban és vérben címmel publikált népszerűsítő jellegű könyve jelezte, hogy a szaktudományok újra kezdenek érdeklődni az imperialista világháború iránt. A hadtörténészeken kívül főként Galántai József foglalkozott eseményeivel: ezek a feldolgozások azonban inkább a háború politikai történetét tárgyalták. A katonai történet megírásában egyre fontosabb szerepet játszottak Farkas Márton és Szabó László hadtörténészek. Előbbi írta a hosszú évtizedek utáni első, 1985-ben megjelentetett, új szemléletűnek szánt magyar hadtörténet (Magyarország hadtörténete I-II.) megfelelő fejezeteit is. A rendszerváltás után bár születtek résztanulmányok az első világháború korszerű feldolgozása még mindig a magyar hadtörténetírás legkomolyabb adósságai közé tartozik. Csak remélni lehet, hogy a háború kitörésének centenáriumára, 2014-re elkészül egy olyan munka, amely a hadtörténetírásban végbement komoly szemléletváltást tükröző módon ábrázolja majd Magyarország szerepét ebben az egyetemes és magyar történelemben egyaránt korszakos jelentőségű időszakban. P. F. Közösségi portálok, online adatbázisok A Nagy Háború iránt érdeklődő világhálón bóklászók számára sok közösségi portál, műkedvelő had- és fegyvertörténészek honlapjai állnak rendelkezésre. Az információ és az információközlés szabadságának eredménye ez a bőséges választék, ami azonban erős forráskritikát kíván a valóban használható adatokat kereső kutatóktól, a közölt információk visszakereshetőségének általános hiánya, valamint az anonimitás miatt. Általában tematikus menükkel találkozhatunk: hadvezérek életrajzai, kronológia, hadműveleti leírások, fegyverismertetők, fotók, dokumentumok, valamint fórum és linkgyűjtemény a legáltalánosabb menüpontok. Néhány jól tematizált, kutatók által is használt honlap a teljesség talán érthető igénye nélkül: E honlapok fórumaiban a korszakkal foglalkozó történészek és műkedvelők közösségei vitatnak meg különböző szakmai és kevésbé szakmai kérdéseket. A feltett kérdésekre viszonylag hamar választ kaphatunk és a hozzászólások esetében is szinte mindig akad vitapartner. E közösségek hasznos kiegészítői tudnak lenni a nyomtatott szakirodalomnak, első sorban a közvetlen, gyors, földrajzi határok nélküli kapcsolat miatt. A fentieknek sokszor részét képezik, ugyanakkor a nyomtatott dokumentumokhoz való közelebb állásuk miatt külön említést érdemelnek az online adatbázisok. Ezek a nyomtatott dokumentumok elektronikus leképezéseiként sokkal megbízhatóbb segédei tudnak lenni a kutatóknak, főként, mivel az eredeti dokumentum adataiból történő adatbázis-készítés sokkal több szempontú kereshetőséget szokott biztosítani. A Nagy Háború honvéd tiszti karának egy igen kiterjedt, a kitüntetéseket is tartalmazó adatbázisa a Hadtörténeti Intézet és Múzeum honlapjáról ( érhető el, ahol évek, valamint név szerint lehet keresni a korabeli rangsorolásokban. A. Sz. V

12 A NAGY HÁBORÚ A MAGA KORÁBAN I. Könyvészeti dokumentumok, hivatalos kiadványok 7. A világháború képes krónikája , 6., 9. sz. 1. Az Érdekes Újság Háborús Albuma. I. füzet Budapest, A magyar királyi honvédség és csendőrség névkönyve évre. Budapest, Pallas, (Tiszti névtár) A Nagy Háború írásban és képben. I. rész. Északon és Délen II. Szerk.: Lándor Tivadar. Budapest, Athenaeum, A világháború újabb irodalma a Városi Könyvtárban január-június. Budapest, (Bibliográfia) 4. A Nagy Háború írásban és képben. I. rész. Északon és délen III. Szerk.: Lándor Tivadar. Budapest, Athenaeum, Ranglisten des kaiserlich und königlichen Heeres Wien, (A közös hadsereg tiszti névtára) 10. Kézikönyv a tartalékos tisztek, egyévi önkéntesek és altiszti iskolák számára. Szerk.: Szász Ágost. Budapest, Rendeleti Közlöny november 9. (Linder Béla miniszter amnesztia rendelete) 12. Veszteségi lajstrom. Wien, Almanach für die Kriegsmarine Pola, Tüzér ismeretek. 5M. 8 cm. tábori ágyú. Budapest, Pallas, (Szabályzat)