Csiribiri varázslat. Díjak, díjak Halász Judit nem panaszkodhat, mindig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csiribiri varázslat. Díjak, díjak Halász Judit nem panaszkodhat, mindig"

Átírás

1 kultúra erzsébet nap december Csiribiri varázslat Egyetlen nap alatt elfogytak a jegyek a Csiliben Halász Judit Csiribiri című műsorára. A nagy érdeklődésre való tekintettel egy második előadás is lesz februárjában. A számos színdarabban, filmben, tévéfilmben megérdemelt sikert arató színésznő szívében mindig is rendkívül fontos helyet foglaltak el a gyerekek. Halász Judit lemezein, műsorain nemzedékek nőttek fel. E sorok írójának gyermekei is karcosra nyúzták a Halász Judit lemezeket, együtt énekelve a színésznővel. Azóta is gyereknemzedékek nőttek fel ezeken a lemezeken, előadásokon. Márpedig ezt a kegyetlen közönséget nem lehet becsapni. Megérzik, ha nem szeretik őket igazán, ha rutinból szól a zene, a dal, és ha nem érzik a magukénak. Ilyenkor jön a zajongás, a mászkálás, hiszen a gyerekek még nincsenek elrontva a konvenciókkal, ha valami nem tetszik nekik, hát nem udvariaskodnak. Aki volt már kiskorú utódával Halász Judit koncerten, az igazolhatja, kipirult arcú, csillogó szemű gyerekek éneklik lelkesen együtt az előadóval kedvenc dalaikat. Visszatérő vendégnek számítok a Csiliben, és valóban mindig teltházas előadásoknak örülhetek mondta a művésznő. Nekünk az a siker, ha visszahívnak. Nagy öröm látni a gyerekek felszabadultságát, de a kicsik óriási felelősséget is jelentenek, és nem csak számomra, de mindenkinek, akinek a közelében gyerekek élnek. Az más kérdés, hogy ezt a felelősséget ki jobban, s ki kevésbé éli meg. A művésznő elárulta, többnyire kétévente készít új lemezt, és olyankor a műsorait is átszerkeszti. Igaz, a dolgát nehezíti, hogy egyre több olyan népszerű dala szerepel a repertoárjában, amit nem hagyhat ki, mert a lurkók kikövetelik, mindenképpen hallani akarják. Ezeket a kedvenceket sosem hagyhatom ki, mert ha így tennék, csalódottan mennének el a koncertről tette hozzá Halász Judit. A mostani Csiribiri DVD-s lemez is két évvel a Szeresd a testvéredet című album után jelent meg, s a lemez mellé egy film is készült. Az újabb lemez a tervek szerint jövő karácsony táján kerül a boltokba. Az elmúlt nyolc évben tematikus lemezeket készítettünk említette Halász Judit. A Minden felnőtt volt egyszer gyermek azért született, mert rádöbbentem, azok a gyerekek, akik az első dalaimat hallgatták, közben felnőttek, és már a saját gyermekeikkel jönnek a koncertjeinkre, de akár még egyedül is beülnek a kicsik közé. A Hívd a nagymamát az hívta életre, hogy jómagam is nagymama lettem. Most már három unokával büszkélkedhetem. A Szeresd a testvéredet album ötlete onnan eredeztethető, hogy láttam, milyen gondot okoz, ha másfél két évente követik egymás a testvérek, és milyen nehéz elmagyarázni nekik, hogy nem ellenükre, hanem értük történnek a dolgok. A következő, jövőre megjelenő lemezt az apukáknak ajánlom, mert sokan megkérdezték a koncerteken, színházban, on: A gyerekeknek csak anyukájuk, nagymamájuk, testvérük van? Apukájuk nincs? Be kellett látnom, igazuk van. Mint több lemezemnek, így ennek a szövegeit, verseit is Bródy János írja. Halász Judit is sajnálja, hogy a tévé csatornákból eltűntek a színészek mesélte mesék. Sokan emlékezhetnek Mir Murra, a csetlő-botló kandúrra és barátaira. A bábfilm előtt, a művésznő mesélt egy kisfiúnak. Halász Judit most elárulta, nem az ő gyermeke volt, mert a kisfia akkor még olyan kicsi volt, hogy nem lehetett volna vele forgatni. Az illúzió tökéletes volt, velem együtt sokan hihették, hogy ilyen szeretettel csak a saját gyermekének mesél az ember. Ma nagyon hiányoznak Díjak, díjak Halász Judit nem panaszkodhat, mindig is elismerték munkáját. Volt év, amikor három kitűntetést, díjat is átvehetett. Többek között Déryné-, Páger-, Bilicsi-, Jászai-és Kossuth díjas, Prima Pirimissima -díjas, Pro Urbe Budapest-díjas, hogy csak néhányat említsünk. Idén a Hazám kitüntetést vehette át. Talán kevesen tudják róla, de kiváló sportember is, lovával magasugratásban országos bajnokságot is nyert, 185 centiméteres eredménnyel. ezek a mesék, mert sajnos ma a társadalomnak, a felnőtteknek gyakran csak szavakban fontosak a gyerekek. Elismerem, nem könnyű a mai szülőknek sem, hiszen annyira felgyorsult az élet, de mégis ki kellene szorítani egy kis időt a gyerekre, mert mindegyik csak egyszer vagy 14 éves. Ami jót akkor megtaníthatnánk nekik, az idő soha többé nem tér vissza, amit akkor elmulasztottunk, nem pótolható jegyezte meg szomorkásan, és szolgált némi életvezetési tanáccsal a színésznő. Bihari Tamás MEGHÍVÓ! Szeretettel meghívjuk a Pesterzsébeti Gipsy Koncert Zenekar karácsonyi hangversenyére, december 18-án 18 órára a Csili Művelődési Központ Bubik István Színháztermébe. Az est sztárvendége: Furudate Yukako japán hegedűművész tokiói cigányprímás. A zenekar hangverseny szólistája: Vajda Gergely hegedűművész, a pesterzsébeti Tehetségpont arca. Kikapcsolódva szórakozhat, ha teheti, szánjon reánk idejéből két órát. Belépőjegy: 800 forint. Vajda Barnabás a Pesterzsébeti Vajda Gipsy Koncert Zenekar vezetője, A MRT cselló szólistája, a 100-tagú Cigányzenekar vezető művésze

2 16 erzsébet nap december 14. Egyházzenei kórushangverseny Sanghaji kapcsolat A Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány szervezésében sanghaji delegáció érkezett hazánkba, Az óvoda- és bölcsődevezetőkből álló kínai küldöttség november 29-én városunkkal ismerkedett, a Városházán Szabados Ákos polgármester és Majoros József osztályvezető fogadta őket. A Panda Alapítvány 2000-ben együttműködési szerződést kötött a sanghaji Soon Csingling Alapítvánnyal, hogy az országok kölcsönösen megismerjék egymás oktatási-nevelésikulturális rendszereit, hagyományait, a fejlesztési koncepciókat. A sanghaji küldöttség útja is ezt a célt szolgálta. A kínai vendégeket Majoros József és Szabados Ákos tájékoztatta városunk oktatásügyéről Van e tisztább, szívet melengetőbb, mint az emberi hang? A dal, az ének? Aki időt szánt, vette a fáradtságot, és eljött november 27-én este a Szent Erzsébet Főplébánia templomba, megtapasztalhatta, hogy nincs, az emberi hanggal semmi, egyetlen hangszer sem vetélkedhet. Nem túlzás, igazi zenei élmény, csemege volt ez az est. Felemelő, megindító volt, mégis méltóságot és nyugalmat is árasztott az Erkel év alkalmából tartott Egyházzenei Kórushangverseny. Igaz, a rendező, a Csili Művelődési Központ és Rózsavölgyi Ildikó karnagy, szaktanácsadó, nem bízott semmit a véletlenre, amikor a kórusoknak megcímezték a meghívókat. Jól összeszokott gárdákat hívtak, ennek megfelelően kiérlelt, szép munkákat hallhattunk, ahogyan az már egy Erzsébeti Napi programhoz illik. Kiket csodálhattunk? Kik voltak a fellépők? Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa B. Horváth Andrea karnagy vezényletével, az Árpádházi Szent Erzsébet Vegyeskar Medgyes Sán- AIDS világnap (HIV)atlan vendég Kezdetben legyintettünk a hírre, ugyan, a jó doktorok megint kitaláltak valamit, hogy a gyógyszergyártók megtömhessék a zsebüket. Azután, amikor az első filmkockák is megjelentek a betegekről, betegségről, kezdtünk gondolkodóba esni, de reméltük, a betegség nem ér ide. Ám, amikor 1985 telén az első AIDS-s magyar beteg is meghalt, rájöttünk, Pandora szelencéjét kinyitották, újabb gyilkos kor támadt az emberiségre. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) a betegség gyors terjedése okán, már 1988-ban úgy döntött, hogy ezentúl december 1-e az AIDS elleni küzdelem világnapja lesz. Tudták már akkor is, hogy az AIDS elsősorban szexuális úton, és a drogosok között terjed, fel is hívták erre és a védekezésre a figyelmet, de nem mondhatni, hogy az akció teljes sikerrel járt. Akkor úgy ötmillió fertőzöttről tudtak a világban, ma már úgy negyvenmillió fertőzött emberről beszélnek. (Elmaradott Afrikai országokban, ahol orvos alig van, s ha van is, beteg ritkán jut el hozzá, ez a szám még magasabb lehet.) Sokat költöttek a gyógyszerek kutatására, s ma már valóban sok szer szolgálja Rózsavölgyi Ildikó nemcsak a szervezésből vette ki a részét, hanem az összkart is ő vezényelte a beteg állapotának a stabilitását, segíti őket a tünetmentes élethez. Teljes gyógyulásról még ma sem beszélhetünk, az eddig a fertőzésben ismertté vált, elhunyt 35 millió embertársunk halála, több mint elgondolkodtató. Nem tudunk eleget beszélni róla, talán ezért is, hogy városunk önkormányzata, az ÁNTSZ XX-XXIII. Kerületi Intézete és az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete november 30-án délelőtt a Csilibe invitálta az erzsébetieket. HIVatatlanul, drog, betegségek, veszélyek címmel dr. Zacher Gábor a kérdés szakértője adta meg a nap alaphangulatát, dr. Újhelyi Eszter a Szent László Kórház főorvosa (intézményükben kezelik a honi HIV fertőzött betegeket) Szex, szerelem, család és a HIV fertőzés előadásával bővítette ismereteinket, amiket azért még más foglalkozások is segítették. Volt itt ismeretterjesztés, felvilágosítás, szituációs program, szexuális tanácsadás, kérésre egyéni konzultáció, családtervezési ötletelés, AIDSés drog totó, valamint kiállítás. S, hogy mennyire volt sikeres a nap? A szakértők úgy tartják, ha csak egyetlen fertőzést sikerül ezzel megelőzni, már megérte. dor dirigálásával, Canto Armonico kamarakórus Balásházi Bálint és Rózsavölgyi Ildikó vezetésével, Pesterzsébeti Városi Vegyeskar Pállfi Krisztina irányításával, Soroksári Pedagógus Kórus élükön Féth Istvánnéval, Szent Cecília kamarakórus Bárkányi Gabriella vezetésével, valamint a Vox Voluptatis Énekkar Ráduly Ildikó és Takács László vezényletével. S míg ki nem felejtjük, a kórushangversenyt Földesi Gyula országgyűlési képviselő, városunk alpolgármestere nyitotta meg. A Csili színházterme megtelt érdeklődőkkel dr. Zacher Gábor az előadása után szívesen válaszolt a kérdésekre FIGYELEM! A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon 1987 óta nyújt holisztikus ellátást drogfüggő fiatal férfiak számára. Budapesttől 35 km-re bentlakásos drogterápiás otthon működik azoknak, akik szabadulni szeretnének drogfüggőségükből. Vegyék igénybe minél többen, akiknek szükségük van rá. Itt érdeklődhet: Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon, telefon:

3 2010. december 14. KÖRNYEZET, TÁRSADALOM 17 Megint a H1N1 Az egész világon lefújtuk a hatos fokozatú készenlétet, már a pandémia utáni szakaszban vagyunk. Ezzel a H1N1 vírus pályája véget ért jelentette be boldogan Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója augusztus 11-én, pedig aligha hihette, hogy a járvány végére ezzel pont került. A hatfokozatú készenlét legmagasabb foka: a világjárvány, a betegség globális elterjedése. A WHO tanácsadó testületének 15 külsős tagja javasolta a világjárvány lefújását, és egyben azt is, hogy veszélyességi fokát alacsonyabb kategóriába sorolva a H1N1 influenzát minősítsék vissza a "világjárvány utáni" fázisba. A WHO sürgősségi bizottság már harmadszor konzultált erről, augusztus közepén úgy ítélték meg, hogy ugyan a veszély nem múlt el, de enyhíthetnek az egészségügyi korlátozásokon. A sertéstől származó kór, a H1N1 vírus 2009 áprilisában ütötte fel a fejét Mexikóban és az Egyesült Államokban. A H1N1-es vírus az augusztus 1-jéig regisztrált adatok szerint húszezer ember halálát okozta. (Más adatok ennek a sokszorosáról szólnak.) Ennek ellenére hevesen vitáztak arról, valóságos a veszély, vagy felesleges pánikkeltésről volt szó: arról, hogy a gyógyszer lobbi a védőoltások előállításával, és az oltásokkal nagyot akart kaszálni. A vitából hazánk sem maradt ki, és ugyan a vita enyhült, ma már többet tudunk, mint a járvány kitörésekor, de minden kérdés még ma sem tisztázódott. A WHO ugyan hivatalosan lefújta a H1N1- világjárványt, de azt nem ismeri el, hogy melléfogtak, amikor az új típusú influenzajárványának veszélyességét a spanyolnátháéhoz mérték. És itthon? Vége a veszélynek? A magyar lakosság fele továbbra is védtelen az Oltani ma sem késő Fontos változás a múlt évhez képest, hogy amerikai orvosok csoportja, dr. Jennifer L. Hawson vezetésével éppen a kismamáknak, és azoknak ajánlja az oltást, akik gyermeket szeretnének vállalni. Úgy vélik, az oltást indokolja az is, hogy a 65 évek feletti, és a krónikus betegek mellett sokuknak az életüket követelve a kismamák közül fertőződtek meg sokan. Az oltás bejut a születendő baba szervezetébe is, így ők is védettséget élveznek majd. Azért felhívták a figyelmet a gyakori, fertőtlenítő kézmosásra is, és arra, a kismamák lehetőleg ne menjenek a betegek közelébe. Mindenesetre a megelőzésre alkalmazott magyar oltóanyagok hatékonyak, biztonságosak voltak, azok mind a H1N1 által okozott megbetegedések-, mind a szezonális influenza megelőzésére alkalmasak voltak, állítja a szakemberek többsége, mint ahogy azt is, hogy a megelőzés leghatékonyabb módja még mindig a védőoltás. újinfluenzával szemben figyelmeztetett Berencsi György virológus, aki szerint a WHO túl korán fújta le a világjárványt. A szakember szerint a jövő év elején ismét várható a betegség támadása. Elmondta azt is, hogy a világ több pontján még járvány van. A vírus pedig megváltoztatva tulajdonságait előbb, utóbb Európába ér tette hozzá. A szakértő úgy véli, eddig csak a magyar lakosság fele találkozott, találkozhatott a vírussal, a másik fele védtelen, a vírus mutálódik, belső génjei változnak, ami megkönnyíti az emberben való szaporodást, ezért a virológus továbbra is hasznosnak tartja a védőoltást, különösen azoknál, akiknek a szervezete 60 immunanyag helyett, csak kettőt képes termelni, ők haltak meg ugyanis a járvány idején is. Berencsi szerint sokaknál súlyos betegség vagy akár halál is lehet egy fertőzés vége, mert nem elég erős az immunrendszerük. Ettől azoknak már nem kell tartani, akik korábban megfertőződtek, vagy beoltatták magukat, tette hozzá, míg mások azon a véleményen vannak, ennyire erős járvány idén azért nem várható. VÉRADÓK FIGYELMÉBE! Tisztelt Erzsébeti Polgárok, Véradók! A Magyar Vöröskereszt Dél-pesti Szervezete önkéntes véradást szervez minden hétköznapon 8 14 óráig a Dél-pesti Vérellátó Állomáson (a Jahn Ferenc Kórház mellett, Köves u. 2-4). Várjuk a 18. életévüket betöltött véradókat, akik szívesen segítenének beteg, műtétre váró embertársaikon. Kérjük, hogy fényképes igazolványát és TAJ kártyáját hozza magával. ADJON VÉRT, ÉLETET MENTHET! Gyógynövényekkel a rosszkedv ellen FELHÍVÁS! Segítsük egymást a gondokban! Több ezren vagyunk, akikkel együtt él a családjukban a felnőtt, idősödő értelmi-, illetve halmozottan fogyatékos hozzátartozónk. A lelki egészségvédelemre nekünk is szükségünk van, melyet az elszigetelődés megakadályozása, a hasznos elfoglaltság biztosítása foglal magában. A Méltóságteljes Életért Alapítvány azért jött létre, hogy ezen családok tagjaival együtt gondolkodjon. Kíváncsian várjuk: Milyen megoldhatatlannak vélt gond foglalkoztatja? Van-e konkrét elgondolása, javaslata, mellyel jobb lehetne életük? Bátran fejtsék ki elképzelésüket, mert az így összegyűjtött tapasztalatok alapján tudunk és fogunk továbblépni. Leveleiket az alábbi címre kérjük küldeni: Méltóságteljes Életért Alapítvány, Budapest 100, Postafiók 104. Felhívás! INGYENES találkozót szervezünk azoknak, akik valamilyen módon bármikor kapcsolatba kerültek a Rádzsa Jógával, és elvégezték az ingyenes tanfolyamot. Várjuk a jelentkezőket a telefonszámon vagy bktunde@fre .hu címre. Itt a tél, később világosodik, korán sötétedik, hideg is van. Mindez nem tesz jót a kedélyállapotunknak, a fény és a meleg hiányát még a vidámabbak is megsínylik. Télen a stressz felemészti az energiánkat, több pihenésre, feltöltődésre van szükségünk, mint máskor. Az egyik legfontosabb ilyenkor a fény. Akik nem tehetik meg, most olyan országba utazzanak, ahol egész évben nyár van (és ők vannak többségben), érdemes hetente egyszer felkeresniük a szoláriumot. Bár a mesterséges napozással kapcsolatos vélemények megoszlanak, a heti egyszeri, perces napozás nem károsítja a bőrt, kedélyállapotunknak pedig jót tesz. De érdemes gyógyteákat inni. Az orbáncfű, a levendula, a citromfű, a macskagyökér feszültségoldó, fáradtság ellen jó a ginsengtea, vagy a bíbor kasvirágból készült Echinacea-csepp. Ám jolly-joker, a fokhagyma, amely hatását a szervezet tisztításán, fertőtlenítésén, méregtelenítésén és ellenálló képességének javításán keresztül éri el. Kúraszerű alkalmazása fiatalítja, energizálja a szervezetet. Bár erős illata miatt nem népszerű, aki nem riad vissza tőle, fogyasszon naponta 3-szor 1-2 gerezdet lereszelve, tejbe keverve. A hidegben immunrendszerünk is sebezhetőbb, ezért fontos a rendszeres vitamin-utánpótlás. A vitaminok közül is a legfontosabb a C-vitamin, mert a kortizol stresszhormon immunrendszergyengítő hatását csökkenti. A gyümölcsök közül a kiviben és a citrusfélékben rengeteg a C-vitamin, érdemes ezekből minél többet fogyasztani. y. Még egy tipp A meghűléses betegségek megelőzhetők a szaunázással. A gőzben fokozódik a vérkeringés, így az immunsejtek gyorsabban eljutnak a kórokozókhoz. Egyes illóolajok például eukaliptusz, fenyő- és teafa vagy borsmenta is segítenek az influenza kialakulásának megelőzésében.

4 krimi, társadalom december 14. Jóslás helyett csak loptak Egy hölgytrióval szemben folytat büntetőeljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság. A 83 éves szigetszentmiklósi, az 51 éves dunaújvárosi és a 35 éves fóti nőt lopással és lopási kísérlettel gyanúsítják a nyomozók. Még nyáron történt az eset, de a rendőrök további sértetteket keresnek. Július 26-án a trió legidősebb tagja Itt segíthet A rendőrség ezért kéri, hogy akinél a képen látható három hölgy járt, és sérelmére hasonló bűncselekményt követett el, vagy azt megkísérelte, az jelentkezzen a Sárbogárdi Rendőrkapitányságon a 25/ , vagy 25/ os telefonszámon. míg két társa a ház előtt várta őt bekéredzkedett dolgát elvégezni egy 79 éves kislóki asszonyhoz, majd megkérte, hogy mutassa meg a tenyerét, hogy jósoljon belőle. A megtakarított pénze után is érdeklődött, és amikor a sértett elővette forintját, azt és egy darab papírt elkérte tőle, úgy tett, mintha a bankjegyeket becsomagolná. Ezután a köteget az ágyra tette, majd közölte az asszonnyal, az ágyat simogassa meg, így szerencséje lesz. Ezután beült társai mellé az autóba, majd elhajtottak. A sértett akkor vette észre, hogy az ágyon lévő papír üres, hiányzik a pénze. A három asszony később egy rétszilasi házba is bement, majd addig, amíg az ott lakó idős férfi a WC-n volt, a házban kutakodtak, de mivel megzavarták őket, üres kézzel távoztak. A szemtanúk feljegyezték annak a szürke Suzukinak a rendszámát, amivel a tolvajok elmenekültek. A bejelentéseket követően a hölgytriót még aznap Mezőfalván elfogták. Kihallgatták őket, a 35 éves nő előzetes letartóztatásban, a 83 éves asszony házi őrizetben van, az 51 éves nő szabadlábon védekezik. Az eljárás során kiderült, korábban az ország több településén követettek el hasonló bűncselekményeket. Terhelő adatok vannak arra is, hogy a hölgytrió Várpalotán, Gyöngyösön, Gyömrőn, Rétságon, Szentendrén is így lopott, de valószínű, hogy jártak még más településeken, esetleg Pesterzsébeten is. Közlemény Elindította az országos antidiszkriminációs jelzőrendszerét a Kézenfogva Alapítvány. A program fő célja az értelmileg sérült, halmozottan fogyatékos és autista emberek egyenlő bánásmódjának elősegítése. Erre azért van szükség, mert a sérült embereket is változatos módon éri diszkrimináció. Így például közvetlen, vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb esetben az oktatás területén jelentkezik diszkrimináció. A legtöbbször a sértett édesanyja jelentkezik és kér segítséget, mert a sérültek nem mindig tudják, vagy merik elmondani problémáikat. A as helyi tarifával működő kék számon várják azok jelentkezését, akik fogyatékosságuk okán kerültek hátrányos helyzetbe. További információ: Nem egyre megy! A Pestszenterzsébeti Ady Endre utcai Óvodáért Alapítvány a forintos adó 1%-os visszatérítéséből származó felajánlást kétüléses hintákra, játékokra és vizuális eszközökre használta fel. Adószám: Közérdekű telefonszámok: Pesterzsébet Önkormányzata (1201. Bp. Kossuth tér 1.) , ill tól 2510-ig. Ügyfélszolgálat és Okmányiroda: (1201. Bp. Vörösmarty u. 3.) , Anyakönyvi Hivatal: Népesség-nyilvántartó: Gyámhivatal: Családsegítő Központ (1203. Bp. Lajtha L. u. 5-7) Közjegyzői iroda (1205. Bp. Tátra tér B/4) , Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház (1201. Bp. Köves u. 1.) Szakorvosi rendelő (1203. Bp. Ady E. u,. 1-3) Orvosi ügyelet: Felnőtt betegek részére ambuláns ellátás: Főnix-Med Zrt. Dél-pesti Kórház Lakcímre hívás: , éves korosztály orvosi ügyelete ugyanitt. Gyermek betegek részére ambuláns ellátás: Heim Pál Gyermekkórház, Bp. Üllői út 86. Lakcímre hívás (Bp. X. Liget u. 10.): Fogászat gyermek és felnőtt: Központi Stomatológiai Intézet, VIII. ker. Szentkirályi u Mentők: 104 Gyógyszertári ügyelet (Aranyfű, Bp,. Kossuth L.u ) Tűzoltóság (Vörösmarty u ) , riasztás: 105 Rendőrség (Török Flóris u ) , , riasztás: 107. Rendőrségi telefontanú: zöldszám Távfütő Művek: /2-es gomb. Gázművek: d.e , d.u , Gázszivárgás: Elektromos Művek: Közvilágítás bejelentés: Vízművek: /1-es gomb. Csatornázási Művek: , , erős csatornaszag bejelentés: Fővárosi Közterület Felügyelet, vészhelyzeti bejelentés zöldszám: , Fogyasztóvédelmi Hatóság (1052. Bp. Városház u. 7.) Mozgássérültek figyelem! Fogyatékossági támogatás, lakás-, akadálymentesítési-támogatás, tagdíjbefizetés-, és egyéb, a fogyatékosokat érintő ügyek intézése a Család és Gyermekvédelmi Központban (Bp. XX. Lajtha L. u. 5-7 sz.) minden hónap első és harmadik keddjén óráig, a Civil Közösségi Házban (Bp. XX. Vörösmarty u. 180.) minden kedden óráig és a Közösségi Házban (Bp. XXIII. Grassalkovich u. 154.) szerdán 9-12 óráig és csütörtökön 9-12 óráig lehetséges. E.S.M.E. Vezetősége Felhívás! A főváros köz- és díszkivilágítását a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft üzemelteti. A szerelőik folyamatosan ellenőrzik az utcák világítását, a kandeláberek épségét, a gyorsabb javítás érdekében azonban a lakosság bejelentését is kérik. Közvilágítási hibabejelentés: a , vagy a (munkaidőben), illetve a helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy a bdk@bdk.hu címen lehetséges. FELHÍVÁS Várjuk mindazon idősek és fiatalok jelentkezését, akik az antifasiszta harc és ellenállási hagyományt kívánják megőrizni, és antifasiszta szellemben akarnak tevékenykedni. Ebben jelentős szerepe volt a pesterzsébeti és soroksári ellenállási mozgalomnak a II. világháború előtt és alatt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Összefogás a Demokráciáért hagyományőrző, pártoktól független társadalmi szervezet. Fogadónap minden hónap első két keddjen óra között a Civil Szervezetek Házában, Bp. Vörösmarty u Személyes vagy levélbeli jelentkezését kérjük. MEASZ Összefogás a Demokráciáért Budapest XX-XXIII. kerületi szervezete Vetró Kőműves Rozália elnök

5 2010. december 14. TÁRSADALOM 19 Figyeljetek reám, mert olyat mondok, hogy leteszitek a parókátokat robbant az ivóba a polgár, és fuldokolva röhögött. Paddal kellett hátba verni, nehogy kiszenvedjen, és végre levegőt kapjon. Ilyen nincs, és mégis van!- kezdte újra a polgár. Eddig jutott, és görnyedve, könnyezve tovább röhögött. Az ivó népe látta rajta, hogy tisztára megkergült. Mondjuk, italos helyen ne csodálkozzék semmin az ember: azon se, ha valaki vendégtől vendégig jár, hogy köpj a tenyerembe, haver, egy fröcscsért megjósolom a jövőd! Fogadni lehet, hogy mindig akad mamlasz, aki lépre megy, kíváncsiságtól hajtva beleköp abba a tenyérbe, aztán buta képpel várja, hogy megtudja, mit hoz a jövő? Azt hozza, hogy a jós hepciáskodik egy versnyit, hogy te leköptél engem, öreg, ezt megkeserülöd! És képen törli a jóslásra várót, aki békítőleg még egy fröccsöt is fizethet. Italos helyen az sem okoz feltűnést, ha egy szakadt úr, akinek félretaposott sarkú cipője, franclis nyakú inge, és olyan ostoba ábrázata van, az ember kételkedik benne, hogy a saját nevét tudná: zsírkrétával a falra firkálva percek alatt megdönti Einstein relativitás-elméletét. Az ivóban az is megszokott, ha valaki arra kéri a mellette bóbiskolót, üsse fel őt a 38. oldalon, mert őbenne a Révay lexikont tisztelheti, és érzi, felejt, szeretné tudni, hogyan végződött a krími affér a törökökkel. Ha ezt elmesélem, magatok alá rettyintetek! jövendölte újra a polgár. Nem mondhatni, hogy jókor érkezett, és kicsit is emelkedett volt a hangulat az ivóban. Skubi, a bandzsa csapos volt anynyira gyanútlan, hogy kóstolás nélkül átvett egy gönci hordónyi bort Szenteskó bírósági végrehajtótól. Megszántam ezt a marhát magyarázkodott Skubi. Szenteskót egyik végrehajtása alkalmával egy adós szamuráj karddal megkergette. Kövérkés, lomha ember a Szenteskó, hamar utol is érte őt, és az ideges adós egyetlen suhintással örökmosolyt szabott szájától a füléig Szenteskón. A sebet húsz öltéssel bevarrták, az idővel behegedt, de a lelke sosem gyógyult be, az károsult maradt. Az átélt stressz okán ágyba vizelős lett, s ha Szenteskónak szólnia kellett, rájött a szájidegesség, a szavait füttyszóval kísérte. Próbáljunk így udvarolni, adósságot behajtani, vagy nótadal versenyen indulni. Képtelenség! Nem véletlen, hogy csúfolták Szenteskót, aki emberkerülő, depreszsziós lett. Fotó illusztráció Azt kérte, hogy vegyem át a bort, mert príma árú, nem bánom meg. Sokat fizettem érte, ezt kell innotok, míg el nem fogy, mást nem kaptok, hiába könyörögtök szigorkodott Skubi. Némi hibája tényleg van a bornak: olyan savanyú, ecetes, nem győzik szódával hígítani. De úgyis borzalmas, a kortyok után a fiúk csücsörítenek tőle. Az előbb egy légy, amelyik eddig a vécén csészéről csészére röpködve, vidáman kóstolgatva garázdálkodott, beleivott a pohárba. Ettől megszédült, öklendezett, majd vitustáncot járva feldobta az összes lábát. Ne búsuljatok már! Ettől tényleg azonnal berosáltok nyerített újra a polgár. Erre azért már a borukat a kőre löttyintve köré gyűltek a fiúk, mert kell némi vidámság! Az anyósom, a drága mama, tornázni jár kezdte a polgár. Elmúlt nyolcvan, a tanárnője kilencvenes, de nincs mese, szerda délutánonként tornaóra van. Gumírozott aljú tornadresszbe bújnak a fruskák, hajukat befőttes gumikkal copfba fogják, hófehér tornacipőt húznak, aztán csacsognak, trécselnek szakadatlan. A tanárnő meg sípolgat, hogy gyerünk, kislányok, igyekezzetek, futás, szedjétek a lábacskátokat. És futnak a lánykák, bukfenceznek, bordásfalra másznak, gerendán szökdécselnek, medicinlabdáznak. Meg vannak kergülve, kiváltképpen akkor, amikor az óra végén kidobóst játszanak, no ekkor elszabadul a pokol. Egy ilyen partizán játéknál az egyiküknek kifordult a térde. Borogathatták, kenegethették, jegelhették, nem segített semmi, mentőt kellett hívni. Pályakezdő mentő jött, zavarában izgult erősen. A terembe lépve azt látta, az öreglányok egymás mellett a tornaszőnyegen fekszenek. Pánikba esett, Csak a csend Kérjük azoknak a szakembereknek a jelentkezését, akik a rohanó világ kimerítő hatása alól szeretnének felszabadulni, és megtapasztalni, a csend hatékonyságát egyéni és munkahelyi életük vonatkozásában; ingyenes előadások, kiscsoportos foglalkozások, egyéb lehetőségek keretei között. Tel: , evgm@fre .hu Lomizók majdnem elájult. Nem merte megkérdezni, hogy kislányok, kinek esett baja? Vénásan nyugtatóval megszúrta magát, aztán erősítést kért, hogy tömegkatasztrófa van, különös járványt tört ki. A már nyújtó, lazító, relexáló öreglányok pedig látva, hogy idővel mind több riadt, sápadt mentős futkározik körülöttük, erős izgalmi állapotba keveredtek. Fel alá szaladgált a vérnyomásuk, és olyan szívdobogást kaptak, azt a dobogást még az utcán is hallották. A sok mentő láttán, az utcán csődület támadt, rendőröknek kellett elterelni a forgalmat. Ám senki nem érti a rendőri karjelzéseket, csak úgy csúsztak, koccantak egymásba az autók. A sofőrök emiatt összeverekedtek, törtek a kezek, hullottak a fogak, őket is kórházba cipelték. Mindezt egyetlen kimarjult térd miatt! Azután, mire kiderült, hogy nem akkora a baj, mint hitték, hát még nagyobb lett a baj. Szalmonellás madártejet hozott az egyik látogató, a betegek kínálgatták egymást vele, hát olyan járvány tört ki, amilyen legfeljebb csak a tankönyvekben szerepel. Az asszonykám, aki ijedtségben berohant a mamát látogatni, szintén megkóstolta a madártejet, most telefonált, hogy rosszul van. Ne is keressem, mondta, annyi ereje se maradt, hogy a mobiltelefont felvegye. Jó, mi? Ezt dobta nekik az élet! sorolta a polgár, és újra röhögött, csuklott, ezért már asztallal csapkodták a hátát. És vele kacagtak a fiúk, hogy nahát, rég nevettek ilyen jót. Utoljára talán Vicsotka bácsi esetén derültek ekkorát, akit asztmája miatt eltiltottak a cigitől az orvosok, de, aki azért stikában az udvari budira járt cigizni. A bűnjeleket eltűntetve, a csikkeket is mindig odaszórta. Ám egyszer, mikor stikában megint dohányozott, nem vette észre, hogy a veje pár perce kannányi festékhígítót öntött a matériára. Repült a csikk, majd robbant a budi, a erős detonáció letolt gatyával kirepítette az öreget. De repült vele az egész miskulancia, beborította őt vastagon, az égési sebei miatt nem merték piszkálni, rászáradt az anyag, aztán hiába fürdették, mosogatták, hiába dezodorozták, kölnizték, hintőporozták, úgy szaglott napokig a jó öreg, hogy egy eldugott, távoli, fűtés nélküli kórterembe tették őt. Ám egészen megfelejtkeztek róla, csak három nap múlva kezdték keresni. Volt is riadalom, már azt hitték, a magányos napok alatt kiéhezett, kihűlt. És tényleg eléggé romos állapotban volt, órákig tartott, míg magához térítették. És akkor az öreg hálából csúnyán káromkodott, annyira csúnyán, hogy injekciókkal se tudták megnyugtatni, kényszerzubbonyba kellett dugni emlékeznek a fiúk, és röhögnek, hogy az ilyen vidám történetek miatt érdemes embernek születni. De hamar abbamaradt a jókedv, vidámság. Sietős dolog támadt: az évi lomtalanítás napja. A polgár is hazaszaladt, penészes kamrapolcokat húzott elő, rossz rugójú foteleket, törött székeket, tükröt és mosdót. Húsz éve lerobbant tévét, szakadt könyveket, ruhákat, üres poroltót, beszáradt lekváros üvegeket. Persze ócska gumit, festékeket, lakkot keresett, és némi sittet is, amit ugyan nem visznek el, de hátha, meg kell próbálni. Vagy húszzsáknyi lomot szedett össze a polgár, és vitte a háza elé, dőlt róla az izzadság, mire végzett. Sóhajtozva sört nyitott, az ablakhoz állt, szemlélte a művét. És, amint ott állt, azt látta, azt kellett látnia, hogy a szomszéd, aki maga is vagy tucatnyi bútort dobott a háza elé, titokban már az ő kövérre hízott szemétkupacát fixírozta. Később a másik szomszéd is kijött, ajkát nyalogatva szintén a polgár kupacát gusztálta. Még jöttek mások is, profi lomizók is. Eddig tűrte, tűrhette a polgár. Hohoho, emberek, bődült fel. Nem addig van az, ebből ti nem kaptok, álljon meg a helyben járás, sikoltotta, és az ablakon kilépve a kupacához rohant. Kaszáló, hessegető mozdulatot tett karjával, majd szorgosan hordta vissza az egészet. Rásötétedett, mire végzett. El akartátok vinni? Tolvajbanda! Még mit nem! Ezt nektek! állt meg öklét rázva a kapuban, észre sem vette, hogy a sietségben a szomszéd törött csempéit is becipelte. De annyi baj legyen, ideig elfér! Jövőre pedig újra lomtalanítunk. Guba Zoltán TÁJÉKOZTATÓ Pesterzsébeti Szociális Foglalkozó a papír- és a vegyes részlegébe nyomdai, sokszorosítási, bedolgozói, csomagolási, összeszerelési munkát vállal. Érdeklődni: ; szocifogi@fre .hu; Budapest, Baross u

6 20 társadalom, fiatalok december 14. Lajthások a zenei középpályán Az elmúlt tanévben kilenc zeneművészeti szakközépiskolába felvett növendékünk sikere is fémjelezte a Zeneiskolában folyó pedagógiai munka színvonalát. Pach Dorottya fuvolista növendékünk a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul tovább, másik fuvolistánk Kozelka Noémi Annamária a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Konzultációs programjába került. Felkészítő tanáruk Sáfár Andrea, korrepetítor, és elmélet tanár Tomasovszki Katalin. Harmadik fuvolistánk Bertalan Réka az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolába előkészítő tagozatra került be. Felkészítő tanára Tóth Anna Zita, elmélet tanár Józsáné Hajdu Zsuzsa. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába még öt növendékünk nyert felvételt: Brandebburg Ádám zeneszerzés tanszakra, felkészítő tanára Horváth Kornél, Éder Roland gitár tanszakra, a sikeres elmélet felvételi tanára Tomasovszki Katalin. Tassonyi Zsoltné Zalay Lídia mesterhármast ért el, hiszen Bata Réka és Szántó Márton növendéke a magánének tanszakra-, Bognár Andrea pedig a jazzének tanszakra jutott be. Korrepetitoruk Horváth Kornél, elmélet tanárok: Horváth Kornél, Józsáné Hajdu Zsuzsa, Tomasovszki Katalin. Végül, de nem utolsó sorban, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola ütő tanszakán folytatja tanulmányait Iványi Sámuel növendékünk. Felkészítő tanára Mizsák István, korrepetítor Porzsolt Györgyné, elmélet tanár Józsáné Hajdu Zsuzsa. Növendékeink és tanáraink elkötelezett munkájának köszönhetően elmondhatjuk tehát, hogy szép, eredményes tanévet zártunk 2010 júniusában, eredményeikhez gratulálunk. Lajtha AMI Vezetőség FIGYELEM! Képzést indít a Magyar Rajzfilm Kft Óbudán. Tíz hónap alatt megtanulhatja az animációs szakmát. Rajzfilmrendezők oktatnak. Államilag elismert bizonyítvány. Nyílt nap keretében betekinthet az oktatásba. Ajánljuk azoknak, akik rajzfilmkészítésben szeretnének tevékenykedni, felvételi előtt állnak (MOME) vagy csak érdeklődnek az animáció iránt. Tel: , 06-1/ Képzés indul gyermekeknek is. Időpont: szombatonként 9-12-ig. A gyerekek rajzfilmkészítést tanulnak, elkészíthetik rajzfilmjüket, melyet CD lemezen hazavihetnek. Beiratkozás: 06-1/ Magyar Rajzfilm Kft, Bp. Kerék u. 80. TANÍTÁS NÉLKÜLI MUNKANAPot tartottak A VÖRÖSMARTYBAN A céljuk a megelőzés volt! Idén november 18-án rendeztük a hagyományos Egészségmegőrző és prevenciós napot. Fontos szerepe van ennek a napnak: tanulóink az egészséges életmód kialakításához kapnak jól hasznosítható gyakorlati tanácsokat, hiszen sokuk csak az iskolában szerzi be ez irányú ismereteit, az iskola itt is hiánypótló szerepet tölt be. A nap ahogy tavaly is (!) a takarékosság jegyében zajlott. Az anyagiak szűkössége mégsem jelentett megalkuvást a minőség terén. Idén szó szerint gyógyító zöldségeket fogyaszthattak a kicsik: fekete retket, céklát, répát, almát, citromot, savanyú káposztát, fokhagymát és lilahagymát. (Igaz, e két utóbbit csak szemléltetésre használtuk.) Belefért a költségvetésbe a méz is. A sikert jelzi, hogy a vásárolt egészséges zöldségekből, gyümölcsökből semmi nem maradt. Idén is, hívtunk vendégeket is, akik előadásaikkal, programjaikkal színesítik prevenciós napunkat. A legkisebbeknél nagyon népszerű a Motiváció Alapítvány előítéleteket megszüntető játékos bemutatója, de jelen volt a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet jól bevált KIABÁL programja is. Iskolánk védőnője a legnagyobbaknak tartott szemléletes előadást a nemi életről, a kamaszokat izgató kérdésekkel, problémákkal foglalkozott. Ismét megfogalmazódott: l gyakrabban kellene lehetőséget adni a kérdezésre, és a kérdések őszinte megválaszolására. Felsős lánytanulóinknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány két munkatársa az internet veszélyeiről, a biztonságos internetezés szabályairól szólt, reméljük, ezzel megelőzhetjük áldozattá válásukat. Pedagógusaink a gyermekek testi és lelki egészségét szolgáló érdekes foglalkozásokat tartottak az osztályoknak. Volt szó az allergiáról, a tudatos vásárlói magatartás kialakításáról, az önismeret fejlesztéséről. Sok éve rendezzük ezt a programot. A gyerekek szeretik, várják. Tudják, ez a nap más, mint a többi tanítási nap. A nagyobbak már tudják a megelőzés a cél, az, hogy lehetőleg ne váljanak dohányossá, alkoholbeteggé, drogfüggővé, bűnözővé vagy áldozattá. Sok felnőttkori betegség megelőzését is gyermekkorban kell elkezdeni. Kerüljék el a nem kívánt terhességet, ne váljanak családi erőszak áldozatává. Célunkat majd akkor érhetjük el, ha az iskola mellett dohányzó fiúk megértik, igazán naggyá nem azzal válnak, hogy a tanáraik előtt dohányoznak, hanem azzal, hogy képesek a felelősség vállalására tetteikért, önmagukért, környezetükért. Sajti Annamária tanár, drogkoordinátor Művészetek, tehetségek hete az iskolában Hagyomány, hogy a kora ősz az egész intézményt átfogó nagyrendezvénynyel köszönt be a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézetbe. Tavaly az állatvilág volt a téma, idén a művészetek felé fordultunk, programjainkkal olyan keretet adtunk, ahol a gyerekek nemcsak szemlélőként, befogadóként, hanem aktív, cselekvő és alkotó szereplőként mozoghatnak a művészetek világában. Ezt a célt szolgálta az iskolai Ki mit tud? meghirdetése, és az őszi szünet utáni projekthét, melynek minden napja más-más művészeti ágban kínált elfoglaltságot. Jó indításnak bizonyult a Bubik István Társulat musical előadása, A dzsungel könyve, melyet egy sikeres pályázatunknak köszönhetően szeptember 30-án kétszáz- harminc diákunk tekinthetett meg a Csiliben. Az élmény meghatározó volt a gyerekek számára, a téma visszaköszönt a rajzokban, osztályközösségek táncprodukcióiban a Ki mit tud? on. Az október viszonylag csendesen telt, csak délutánonként szűrődött ki zeneszó egy-egy tanteremből, gyerekcsoportok surrantak át a folyósón színes kartonlapokkal, rajzdobozzal a hónuk alatt, mások a tanító nénivel verset gyakoroltak játék helyett a napköziben. Ez volt a felkészülés időszaka: tartalmas elfoglaltság, titkos öröm. Sok gyerek érezte úgy, hogy itt a lehetőség, a segítés és figyelem neki szól. November elején felpörögtek az események, plakátok hirdették a hét sűrű programját: táncház, Ki mit tud? döntők, irodalmi teaház, kirándulás a Művészetek Palotájá- ba, kézműves alkotóműhely, művészetek a könyvtárban, interaktív színdarab iskolánk volt diákja Veress Előd színművész előadásában, aki és a Ki mit tud? zsűritagjaként is támogatta a rendezvényt. Másik művész közreműködőnk a Kóborzengő zenekar (prímás: Erdélyi Molnár Klára, brácsa: Németh Péter, nagybőgő, dob: Kovács József), ők az élőzenét szolgáltatták a táncház résztvevőinek. De nem csak muzsikáltak, hanem éneket, táncot tanítottak, bemutatták hangszereiket, ízelítőt adtak a Kárpát-medencei magyar autentikus népzenéből, moldvai táncházat varázsoltak iskolánk tornaterméből. A projekt záróműsorában a résztvevők legjobbjai mutatkoztak be és vehették át jutalmukat a közönség előtt. Hergyán Julianna tanár

7 2010. december 14. társadalom, sport 21 Piaci hírnök Tizennégy éve nyitotta meg a Tátra téri csarnok új szárnyában 100 forintos boltját Fürcht László és felesége, Éva. A házaspár azt megelőzően saját termesztésű virágokat árult a piacon meséli fiuk, Csongor, aki iskolái elvégzése után szállt be a családi vállalkozásba. Ünnepi választék A 100 forintos bolt állandó kínálata az ünnepek közeledtével, illetve az évszakoknak megfelelően bővül. Ilyenkor, télen, karácsony előtt karácsonyfadíszek, karácsonyi lakásdekorációs cikkek, fényfüzérek, ajándéktárgyak, számos játék közül válogathatnak a vásárlók, akik, ha már ott járnak, megvehetik a hólapátot vagy az autó takarításához nélkülözhetetlen hókefét is. A 100 forintos boltban az 1996 végi nyitáskor főként műanyagárukat árult a Fürcht házaspár, a kínálat azonban a vevői igényeknek megfelelően folyamatosan bővült. Az üzletben ma már vegyi-, papír- és háztartási áruk, konyhai kiegészítők és lakás-felszerelési cikkek is kaphatók. Törekszünk arra, hogy lehetőleg hazai nagykereskedőktől szerezzünk be olyan magyar termékeket, amelyek jó minőségűek, ugyanakkor áruk a vásárlók pénztárcájához igazodik mondja Fürcht Csongor. Célunk, hogy minél több vevő jöjjön, ezért inkább kisebb haszonkulccsal dolgozunk teszi hozzá. A nyitás óta eltelt majd másfél évtized alatt az üzletnek természetesen kialakult egy állandó vásárlói köre, többen még a virágárus időszakból ismerik Fürchtéket. Az, hogy a vásárlók rendszeresen visszatérnek a 100 forintos boltba, több dolognak is köszönhető. A kedves és figyelmes kiszolgálás az alap, emellett vonzó az is, hogy több mint ezerféle cikk közül válogathatnak a vevők. A viszonylag kis üzletben a hajcsattól és műanyagakasztótól kezdve a samponokon, édességeken át a művirágig és gyöngyökig rengetegféle termék kapható, nagyon sok nem is látható. Azt szoktuk mondani a vevőknek, hogy tőlünk kérdezni kell. Ha pedig nincs a kínálatban a keresett termék, igyekszünk beszerezni mondja Csongor. Annak ellenére, hogy a családi vállalkozásnak szerencséje van a vevőkkel, azért ők is tapasztalják, hogy kevesebben járnak a piacra, mint néhány éve. Nemcsak a vásárló lett kevesebb, hanem akik jönnek, azok is inkább délelőtt, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor nyitástól zárásig gyakorlatilag folyamatos volt a forgalom tudjuk meg Csongortól. Ez a jelenség ugyanakkor a piaci kereskedőknek is köszönhető, akik közül sokan korábban bezárnak. Azért mi megteszünk, amit tehetünk: hétfőtől szombatig reggel 6-tól délután 4-ig nyitva vagyunk teszi hozzá. Sz. Sikeres újoncok a Ringben Teljesült a Ring Sport Club (RSC) vezetésének egyik fő vágya, hogy 2010-ben minél több gyereket az utcáról az edzőterembe csábítsanak, akik a csavargás helyett hasznosan tölthetik az időt. Az újoncok közül a tehetségesebbek már tavasszal ringbe szállhattak, és érmeket is szereztek Pesterzsébetnek. Korszakváltással indult a 2010-es esztendő az RSC életében. Az erzsébeti bokszklubnak ez volt a hetedik éve, azok a versenyzők, akik akkor kezdtek edzésre járni, mára abbahagyták az ökölvívást, így idén frissen toborzott újoncokkal ismertették meg az edzők az ökölvívást mondja Horváth Gyula szakosztályvezető. Az RSC-ben kilenc új serdülő és három junior korosztályú srác kezdte január elején az alapozást. A tehetségesebbek első megmérettetése a februári Bizalom Kupán volt, szereplésüket fél sikernek könyvelte el az egyesület vezetése. Az egy hónappal későbbi Budapest Bajnokság több eredményt hozott, az RSC öt versenyzője is Budapest Bajnok lett; a serdülő korosztályban Budai Ferenc, Bihari Vilmos és Nyári Dzsonatán, a juniorok között pedig Cseh Sándor és Deldár Asszad. A jelenleg 41,5 kilóban versenyző Budai Ferencnek rendkívül sikeres éve volt, a budapest bajnoki cím megszerzése után a Bornemissza emlékversenyt és a Diákolimpiát is megnyerte, az évet végül a serdülő országos bajnoki címével koronázta meg. Nem véletlen, hogy másodmagával az 54 kilós Cseh Sándorral, aki idén az összes versenyen a dobogóra állhatott a 2011-es junior Európa Bajnokság válogatott kerettagja lett. Az év végi országos bajnokságokon az RSC többi versenyzője is jól szerepelt, Bihari Vilmos harmadik lett, a juniorok között Nyári Dzsonatán ezüst-, Cseh Sándor és Polák Olivér bronzérmet szerzett, az ifi OB-n Deldár Asszad második, az újonc Horváth Csaba pedig harmadik lett. -y- Az RSC továbbra is várja azokat a éves fiúkat, lányokat, akik kedvet éreznek a kesztyűzéshez. Az edzéseket aktív és leendő versenyzőknek a Lajtha László utca 2. szám alatt található edzőteremben 16 órától Balogh István vezető edző tartja, 18 órától pedig Horváth Gyula várja a hobbistákat. Jelentkezni személyesen vagy Horváth Gyulánál a 06-70/ es számon lehet. figyelem Az ESMTK asztalitenisz szakosztálya szeretettel vár minden ping-pongozni szerető gyereket és felnőttet az Ady Endre utcai általános iskola tornatermébe. Foglalkozásokat hetente kétszer, hétfőn és szerdán 18 órától tartunk. Tagsági díj: 2500 Ft/hó vagy alkalmanként 700 forint. Részletesebb felvilágosítás a telefonszámon. MŰSZAKI VIZSGA ÁLLOMÁS Bevezetési kedvezmények! ZÖLDKÁRTYA SZERVIZ Grassalkovich út Várja Önöket a Csili étterem házias ételeivel. Csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este élő zene. Háromfogásos menü elvitelre és helyben fogyasztásra is a hét minden napján igényelhető. Esküvők, rendezvények lebonyolítását különtermekben is vállaljuk. Budapest, XX., Nagy Győry István u. 4. Asztalfoglalás: /33

8 22 sport december 14. Nyolc vb-aranyat szereztek a römisek Elkényeztettek bennünket az erzsébeti Römi Sárkányhajó Klub versenyzői, mégsem unjuk a sikereikről a beszámolást, büszkék vagyunk a győzelmeikre. Ahol csak elindulnak, nyernek is a Reményi Péter klubelnök és csapatvezető által összeállított, felkészített pesterzsébeti sárkányhajók. A győzelmekből jól építkezik a Römi klub, a sikerek hatására a legjobb síkvízi, maratoni és vadvízi versenyzők is szívesen hajtanak az erzsébeti hajókban. Az idei sárkányhajó országos bajnokság előtt azonban félő volt, hogy felborul a papírforma, s nem születnek meg a várt Römi-győzelmek, amiről igazából a mieink tehettek. Ketté, vagy inkább háromfelé osztottam a csapatunkat, hogy esélyt adjunk másoknak is a versenyzésre. Így aztán Csepel, és még több klub is kapott römis versenyzőt mesélt a sportszerű döntésről Reményi Péter. A két legtapasztaltabb maratoni kenus, Csabai Edvin és Györe Attila például a Csepel hajójában foglalt helyet, míg a síkvízről már jól ismert Paksy Tímea ezúttal az MTK-s egységben ragadott lapátot. Azt gondoltam, így nem lesz akkora fölényünk, mint eddig, s nem vesszük el a többiek kedvét az indulástól. A tervem csak részben vált be. A bajnokságon ugyan fantasztikus létszám indult, ennyien még sohasem álltak rajthoz, de az erzsébeti diadalmenetet így sem tudták megakadályozni. Az évzáró versenyen ugyanis gyorsan kiderült, még így, megcsonkítva is verhetetlenek a pesterzsébetiek. Mindjárt a rövidebb, a 200 méteres távon bebizonyították a Römisek, hogy ők a legjobbak, hiszen a Csepel és az MTK-s egysége előtt, elsőként értek célba. A 2000 méteren azonban váratlan és szomorú fordulatot kellett tudomásul venni: a Römi hajója kihagyott egy bóját, s így kizárták a versenyből őket. A profik mellett a masters csapatok is vízre szálltak, és a versenyzést már abbahagyó sportolók között szintén a Römi Sárkányhajó Klub volt a legjobb. Fantasztikus évet zártunk, amiről a nyolc világbajnoki aranyérem is mindent elmond summázta az esztendő eredményeit Reményi Péter, s mi csak emlékeztetőül tesszük hozzá, tavaly a tajvani világjátékokon csupán hét elsőséget szereztek a römisek. A csodálatos szezon zárásaként Münchenbe kirándult a csapat, s részt vett az Oktoberfest sárkányhajó versenyén is. Ott is győztünk, bár ez már inkább jutalomút volt a nagyszerű sikerek elismeréseként. Jövőre Kanadában, Torontóban rendezik a sárkányhajósok világbajnokságát, a Römi klub tagjai már elkezdték a téli felkészülést a következő nagy versenyekre. -kj- Bomba formában az ESMTK ifjú birkózói Folytatták sikersorozatukat az ESMTK ifjú birkózói: az őszi szezonban 33 versenyen vettek részt, 170 aranyérmet, 88 ezüstérmet és 101 bronzérmet szereztek. Fantasztikus, egyedülálló eredmény. Nem véletlenül állítják a szakosztályt, az ott folyó munkát az utánpótlás nevelés példaképéül az országban. Az őszi szezon Dunavecsén kezdődött, a felkészülési versenyen tíz első helyet, öt másodikat és négy harmadikat szerzett a csapat. A soltvadkerti Szüret kupa következett a birkózó legenda Kruj Iván tanítványainak, ott négy első, egy második és két harmadik helyet értek el a mieink. Folytatódott az országjárás, a gyöngyösi verseny következett, ahol ismét tarolt az ESMTK, összesen 12 érmet: 7 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot hoztak haza. Sikeres volt a Felföldi Sándor Kadet Magyar bajnokság is, bár ott náluk két évvel idősebbekkel kellett összemérni birkózóink tudását, de a négy ESMTK-s induló közül ketten így is második helyezést értek el. A szakosztály másik fele a gyermek és diák II-es korosztályban Ikervárra utazott, ahol elsöprő sikert aratott. Tíz első helyezést és öt harmadikat nyugtázhatott elégedetten Losonczi Ottó, a szakosztály elnöke. Nem szabad megfeledkezni a serdülőkről sem, hiszen az ő rangsorversenyükön induló öt gyerek két első és egy harmadik helyezést ért el a Rákóczi kupán. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy a női országos bajnokságon Rajk Vivien is ezüstérmes lett. A Kadet országos bajnokságról egy bronzéremmel távoztak az er- zsébetiek, de itt is meg kell jegyezni, hogy az ellenfelek két évvel idősebbek voltak. A szigetvári diák I. kötöttfogású rangsorversenyen már nem volt ilyen gond, szebbek is lettek az eredmények, két ezüst és egy bronzérmet szereztünk. Nemzeti ünnepünkön, október 23-án rendezték a Vatai László serdülő kötöttfogású rangsor emlékversenyt, ahol serdülő korosztályunk hat tagja indult, és három első helyezést, valamint egy bronzérmet szerzett a csapat. Kiválóan szerepeltek a gyerekek az UTE szervezésében lebonyolított gyermek és diák II korosztályos Budapest bajnokságon is: az erzsébeti kis birkózók 15 érmet: 7 aranyat, 5 ezüstöt és 3 bronzot söpörtek be. Ám még nincs vége a sikersorozatnak, hiszen november elején az FTC-vel együtt az ESMTK rendezte a diák I-es korcsoport számára a kötöttfogású Budapest bajnokságot. Ott négy arany, három ezüst és három bronz került szakosztályunk tagjai nyakába. Inárcsra a Vasas meghívására utaztak a gyermek, diák II-es és ovis korcsoportunk tagjai, és a 33 erzsébeti indulóból 30-an érmet is szereztek: 13 aranyat, 7 ezüstöt és 10 bronzot. A serdülő és diák I-es korosztály tagjai Üllőn, a kötöttfogású diákolimpián vettek részt. Gazdag Mátyás a diák I. korcsoportban, valamint Losonczi Ottó a serdülő korcsoportban olimpiai bajnok lett, Racolta Eduard ezüst, Bakos Attila és Mester András pedig bronzérmet szerzett. Nem csoda, ha a nagyszerű eredmények után mindenki elégedetten és boldogan várja az ESMTK hagyományos karácsonyi, birkózó évzáróját. -kájé-

9 2010. december 14. sport 23 Szalai Ádám a Mainz sztárja Befutott a Bundesligában a pesterzsébeti srác Két hónap alatt nagyot fordult a világ Szalai Ádámmal (22). A Mainz labdarúgója szárnyal klubjával, és az ifjú focista a magyar válogatottban is megszilárdította helyét. A Pesterzsébetről származó fiatalember nevét ma már az egész futballvilág ismeri, az élvonalba történő berobbanását pedig az is jelzi, hogy a Mainz 500 ezer euróért vette meg a Real Madrid tartalékcsapatában játszó csatárt, de most már több mint ötmillió euro a játékos értéke a focipiacon. Egervári Sándor szövetségi kapitány is remek véleménnyel van róla, ami nem is csoda: a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn három, Finnországban pedig egy gólt szerzett a támadó. Thomas Tuchel mainzi edző is ajnározza őt, kihagyhatatlan futballistának tartja. A parádés teljesítménye miatt ma már többek között az olasz élvonalbeli Palermo, az ugyancsak itáliai bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Internazionale, illetve az angol Liverpool is figyeli a magyar labdarúgó teljesítményét, s nem elképzelhetetlen, hogy a nyáron egy igazi nagycsapatba kerül. A fiatal focista eddig gólonként 137,5 millió forintot emelt az értékén! Nem új keletű a fokozott érdeklődés, hiszen míg a Real-tartalékban focizott, akkor is vitte volna az Osasuna, a Palermo, a Hertha, a Dortmund vagy a Braga is, ám a Real által kért két millió eurot akkor még soknak találták árulta el Szalai korábbi menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály. Ádám a legtehetségesebb magyar futballisták egyike, számára a csillagos ég a határ. Szerencsés közegbe került Mainzban, mostantól a klubon és rajta múlik, hogyan alakul a karrierje. Egy focista annyit ér, amennyit adnak érte. Az biztos, hogy ezen az őszön-télen a pályafutásom legszebb időszakát élem mondta Szalai. Érzem, hogy nőtt az érdeklődés irántam, sok újságíró keres, és német tévéshow-ban is szerepeltem, de én továbbra is a rám váró feladatokra koncentrálok. Hosszú volt az út Pesterzsébettől a német élvonal csúcsáig. Amikor 16 évesen kiköltözött, s a Stuttgart ifijátékosa lett, édesanyja végigzokogta a Németországtól hazáig vezető utat az autóban. A 23 éves játékos soha nem felejti az erzsébeti otthont, a pályafutása ESMTK-beli indulását. Szalai Ádám édesapja ezekről is beszélt a sporthirado.hu-nak adott interjúban. Nagyon örülünk a fiunk nagy sikerének, de azt is tudjuk, hogy e mögött mennyi munka és lemondás áll beszélt fiáról Szalai Ádám édesapja. A feleségem és én is sportoltunk. A nejem a TFSE igazolt röplabdázója volt, emellett tornázott is. Én úsztam, s vízilabdáztam, NB II-es szintig vittem, úgyhogy a sport szeretetét volt honnan örökölnie a gyermekeinknek. Nem feledkezhetünk meg a nagyszülőkről: édesapám atléta volt, hosszútávfutó, míg apósom az ESMTK-ban futballozott. Ma is sportos a család: a legkisebb fiam, Bertalan teniszezik, míg Ádám másik öccse, Vilmos az Újpest B csapatában középhátvéd. Ádám még lépni is alig tudott, amikor a nagypapájával állandóan labdázott, amikor öt és fél éves lett, apósom levitte az ESMTK-ba edzésre. Az erzsébeti gárda kiváló előkészítő volt Ádám számára. Nálunk nagyon szoros a családi kötelék, amikor Ádám Stuttgartba került, mindennap telefonált, s ez így van még most is. katona - Télen az élen Megnyerte a Soroksár elleni, idei utolsó meccsét az ESMTK (2-1), és így végül elégedettek lehetünk az NB III Duna csoportjában szereplő csapatunk hajrájával. Nem volt könnyű az út, amelyet végigjártak a fiúk, Tóth Bálint személyében új vezetőedző érkezett, a Vasas volt csatára aki trénerként több NB I-es csapatnál is sikeresen dolgozott új szemléletet hozott az Ady Endre utcai stadionba. Nem csoda, hogy az első fordulóban még döcögött a szekér, és hazai pályán kapott ki az Érdtől 2-1-re az ESMTK. Utána viszont magára talált a csapat, és a bicskei 1-1-et, valamint az ugyancsak bajnokesélyes Törökbálint ellen hazai vereséget (0-1) leszámítva azt nyújtotta, amit vártak a szurkolók. Azt a két meccset én is sajnálom, de Bicskén az irreális talajú pálya, a Törökbálint ellen pedig a balszerencse miatt nem nyertünk emlékezett vissza Tóth Bálint. Utóbbin az 1. percben ki kellett volna állítani a vendégek kapusát, aztán nem értékesítettünk egy tizenegyest, az ellenfél pedig lőtt egy gólt, és győzött. Az őszről azt is el kell mondanom, edzői pályám során még soha nem volt annyi sérült játékosom, mint Erzsébeten. Sajnos ez is hátráltatott bennünket. A Duna csoportnak négy bajnokesélyese van. A volt dunaújvárosi NB I-es sztárcsapat veteránjaira épülő Pálhalma, a több korábbi élvonalbeli focistát is alkalmazó Törökbálint, az ESMTK, valamint a Maglód. A Pálhalma az utolsó őszi fordulóbeli meccsét lapzártánk után játsza, ha vereséget szenved, akkor az ESMTK az őszt az első helyen zárja, de ha nyer, vagy ha döntetlenül végez csapatunk akkor is a legroszszabb esetben is a második a bajnoki tabellán. Sokat gyakoroltuk az agresszív védekezést, és támadást és az előre játékot mondta az ESMTK átalakításáról a vezetőedző. Az új játékosok és a régiek fokozatosan szoktak öszsze, de azért szép lassan kialakult az új csapat. Ha José Mourinho azt mondta, neki egy év kell, amíg ismét nagy Real Madridot csinál, akkor talán én is kaphatok ennyi időt. Persze tudom, a fociban az eredmények számítanak. Most úgy látom, e tekintetben sem vallottunk szégyent. Továbbra is komoly esélyünk van az NB II-be kerülni, mi lőttük a legtöbb gólt a Duna csoportban. Szerintem jól dolgoztak a fiúk az ősszel. -k.j- A hó az úr a pályákon Focitoborzó! Hétfőn, kedden és csütörtökön tól, Ady Endre utca 150-be, az ESMTK sporttelepére várjuk az 5 és 12 év közötti fiatalokat, akik szeretnének megismerkedni a labdarúgással, és kedvük van sportolni. (Novembertől már teremben edzünk.) Információ: Kocsis Mihály: 06-20/ (U-11 edző) Konczi György: 06-30/ (U-9 edző) Csaszny Bálint: 06-20/ (Óvodások)

10 24 gasztronómia december 14. Utazás a gyomrunk körül A karácsony a meghitt hangulat, a feldíszített fenyőfa és a pompás ételekkel terített asztal legszebb családi ünnepe. A karácsonyfa állításának hagyománya alig több száz esztendőnél. Protestáns eredetű, Magyarországon a bécsi udvar ösztönzésére először az arisztokrácia köreiben terjedt el. Az évek teltével még a legszegényebb kunyhóba is jutott feldíszített fenyőág. A karácsonyfa legfőbb tartozéka a szaloncukor, amely magyar találmány, hazai cukorkakészítők és cukrászok állították elő. Kézzel csomagolták a különböző színű fényes sztaniol papírokba. Hamarosan elterjedt Németországban, majd Közép-Európában. Ma már számtalan országban a karácsonyfa elmaradhatatlan éke. A karácsonyi vacsora is kötődik az évszázados tradíciókhoz. Ugyan Európában, éves átlagban mi fogyasztjuk a legkevesebb halat, mégis karácsonykor szinte elmaradhatatlan konyhánk egyik büszkesége, a halászlé és a rántott hal, de az asztalon a helye a töltött káposztának, a pulykasültnek, pecsenyéknek. Szinte valamennyi ételnek volt mágikus jelentősége: a mák a bőséget, a gazdagságot jelentette. Ennek köszönhető pl. a szinte elmaradhatatlan mákos guba, de erre emlékeztet a mákos rétes is. A diót a rontás elhárításához használták. A diós rétes, a diós beigli fogyasztása biztosíték volt a rontás ellen. A vendégváró, dobozba rejtett mézes sütemények az életet édesítették. Unger Károly Szakács Egyesületek Világszövetségének örökös tagja PULYKABECSINÁLT LEVES Hozzávalók 4 személyre: étolaj 3 cl, vöröshagyma 10 dkg, sárgarépa 15 dkg, fehérrépa 10 dkg, zeller 5 dkg, zöldpetrezselyem 1 csomó, pulykamell 30 dkg, zöldborsó 5 dkg, gomba 5 dkg, vaj 4 dkg, liszt 4 dkg, tej 2 dl, citrom ½ db, törött bors, só. Az olajban üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kisebb kockákra darabolt sárgarépát, fehérrépát, zellert és gombát. Törött borssal, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, majd az anyagokat 2-3 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a hasonló nagyságú kockákra összevágott pulykamellet, néhány percig gyakori keveréssel tovább pirítjuk. Felengedjük kb. 1,2 liter vízzel, megsózzuk, és az anyagokat puhára főzzük. Beletesszük a konzervzöldborsót is. Világos vajas rántást készítünk, amelyet hideg tejjel keverünk simára, és ezzel a levest besűrítjük. Végül citromlével enyhén savanykásra ízesítjük. MANDULÁS PISZTRÁNG Hozzávalók 4 személyre: pisztráng 4 db, citrom 2 db, vaj 10 dkg, zsemlemorzsa 8 dkg, mandula 12 dkg, zöldpetrezselyem 1 csomó, só. A pisztrángokat megtisztítjuk, belsőségeiket eltávolítjuk, megmossuk, majd szárazra itatjuk. Kívülbelül megsózzuk, citrommal jól bedörzsöljük. Serpenyőben vajat hevítünk, majd a szitált zsemlemorzsában megforgatott halakat megsütjük. A sütésből visszamaradt vajban a megtisztított és metéltre vágott mandulát megpirítjuk. Citromlével és finomra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, a tálra helyezett pisztrángokra öntjük. Köretnek főtt, vajas burgonyát tálalunk mellé. DIÓBA FORGATOTT, GYÖMÖLCCSEL TÖL- TÖTT TÚRÓGOMBÓC Hozzávalók 4 személyre: tehéntúró 50 dkg, tojássárga 3 db, búzadara 8 dkg, étolaj 2 evőkanál, gyümölcs 30 dkg, dióbél 15 dkg, tejföl 2 dl, porcukor 12 dkg, citromhéj, só. A túrót átpasszírozzuk, hozzákeverjük a tojássárgáját, a búzadarát és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Letakarva hűtőszekrénybe tesszük, percig pihentetjük. Közben kb. 2-2,5 liter vizet forralunk, enyhén megsózzuk és beleöntünk 2 evőkanál olajat. Az elkészített túrómasszát 5 dkg-os darabokra osztjuk. Mindegyik közepébe kisebb, bármilyen gyümölcs darabot teszünk, lehet szőlő, alma, vagy szárazra itatott befőtt. Tenyerünkkel sima felületű gombócokká formázzuk. A gombócokat a lobogó forró vízbe tesszük, és addig főzzük, amíg a víz felszínére jönnek. Szűrőkanállal kiszedjük, jól lecsepegtetjük és forrón, darált dióba forgatjuk. Tányérra téve tejföllel leöntjük és meghintjük porcukorral. Régi idők cukija A Jókai és Nagysándor József utca sarkán, az 52-es villamos megállójánál, a Jókai Mór utca 103 szám alatt bújik meg Hoós Richárd és Puss Ildikó cukrászdája. Kívülről talán nem is látszik, milyen hangulatos, vonzó atmoszférájú helyet rejt a rácsos ajtó. A két 34 éves cukrász 2006 nyarán nyitotta meg üzletét, melyben akár féle különböző sütemény közül válogathat a betérő. Az ajtón belépve megértjük, miért is lett a hely neve: Nosztalgia Cukrászda. Felújított régi bútorok, hangulatos kerthelyiség, ízléses dekoráció fogad, amelyek mind Hoósék munkáját dicsérik. Ők csempéztek, lambériáztak, még a bútorokat is ők lakkozták le. Kezdetben nem akartunk saját üzletet nyitni árulja el a kezdetekről Hoós Richárd. Megelégedtünk volna a termelőüzemünk nyújtotta kiszállítási lehetőségekkel. (A műhely pár lépésre a cukrászda mögött található.) Ám egyre csak fogyatkoztak a megrendelések, s mivel nem akartunk lejjebb adni a minőségből és olcsóbban szállítani, ezért úgy döntöttünk, hogy önállóan belevágunk. Richárd tősgyökeres erzsébeti, társa Ildikó Budán nőtt fel. Azért is döntöttek Pesterzsébet mellett, mert úgy látták, itt még sajnos kevés az igazán igényes és finom süteményt kínáló hely. Számításuk bevált: ma már sok állandó vendégük van. Akad, aki minden nap betér egy kávéra, egy süteményre. A vendégkör lassan, de biztosan bővül. Mi a filozófiájuk, mi lehet a sikerük titka? A tradicionális technika, a kézi eljárások dominanciája, a mindig friss, kizárólag magyar alapanyag, a tartósítószer- és színezékmentesség, a lelkiismeretes, igényes hozzáállás magyarázza a legfontosabbakat Puss Ildikó, akinek már édesanyja is cukrász, nevezetesen a Gerbaud tortaposzt főnöke volt. Ildikó már három évesen segédkezett mellette, gyúrta a marcipánt, keverte a krémeket. Volt honnan kedvet kapnia a szakmához. Emellett a házaspár végigjárta a tanulás és a tapasztalatszerzés klasszikus útját is: a Gundel Károly Vendéglátó Iskolában végeztek, majd innen a Lukács és a Gerbaud Cukrászdába kerültek. Szinte az összes jelentős hazai cukrászatban megfordultak: így a budaörsi Szamosnál, vagy a Sasadi úti Augusztban. Mindenhonnan merítettek valami tudományt. Egyedivé az alkotás, az újítás vágya teszi őket. Ildikó szinte kifogyhatatlan az új süteményötletekből, hiszen az újdonságot a vevők is elvárják. Ugyanakkor mind több az olyan sütemény is, melyet éppen a vevők nem engednek levenni a kínálatból: a spanyol vanília, a csilis csoki, a Rákóczi túrós, a sült sajttorta, a csokis körte és fügés szilvalepény sosem maradhat el, ezeket keresik a legjobban. Azért újdonságot mindig sikerül becsempészni a napi 30 féle édesség közé: most az ország tortája (szilvahabbal és a közepén csokiba és marcipánba mártott aszalt szilvával készül), az erdei gyümölcsös torta és a mézes karamell tortácska a legfrissebbek. A kínálat azért is véges, mert a cukrászműhelyben öten dolgoznak: Pussék, Ildikó édesanyja és két tanuló. Filozófiájuk része, hogy nem szeretnék meghaladni a családi vállalkozás szintjét, ezután is mindent saját kezűleg szeretnének végezni, beleértve a kiszolgálást is. Ez utóbbi okozza a legtöbb örömet, ekkor jut el hozzájuk a vevők véleménye: s ezek, tegyük hozzá gyorsan szinte mindig pozitívak. Sok bíztatást, dicséretet kaptunk, kapunk, ez is megerősít abban, hogy jó úton járunk összegez Richárd. Mit hozhat a jövő? Egyelőre ezt az üzletet szeretnénk minél jobban, sikeresebben működtetni. Aztán, egyszer, valamikor egy másikat nyithatunk, nagyobb kerthelyiséggel, talán épp Pesterzsébet kertvárosi részében vázolják elképzeléseiket. Béládi Olívia

11 SONOTHERÁPIA Új gyógymód az érszűkület, érelmeszesedés gyógyításában. A terápia lényege: az artériákban lévő érszűkület, érelmeszesedés gyógyítása pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Az újdonság a Sonotherápiában az, hogy egészen speciális rezgéseket alkalmaz, amely minden páciensre egyénileg meghatározottak (a forma, frekvenciaintenzitás, idő vonatkozásában) és a teljes kezelés időtartama alatt pontosan irányítottak. Az érszűkület tünetei: hideg kezek, lábak, elkékült, elszíneződött végtagok krónikus fájdalom a lábakban megterhelés hatására járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedő, fáradó láb nem gyógyuló sebek (ulcera diabetes) szédülés, fülzúgás, feledékenység fájdalom a szívtájon megterhelés hatására. SONOTHERÁPIA CENTRUM Bp. Székelyhíd u. 11. Tel: , UNION Szépségszalon nyílt! AKCIÓK január 13-ig Dr. STUMPF RÓZSA bőrgyógyász főorvos lézersebész Tel.: NIKI Bp. Szakolca u. 29. Telefon a rendelési időben: , hétfőtől péntekig hívható a telefonszámon is. Rendelés: hétfőn: óráig, szerdán és csütörtökön 9 18 óráig. MARIANNA ANYAJEGYSZŰRÉS 50 %-os árengedmény a szórólap felmutatásával: szépségápolás, masszázs, sóbarlang + kavitációs hydro kezelés áraiból. Cím: Bp. XX., Vörösmarty u (Vigóház) Nyitva tartás: H P: 9-18 óráig. előzetes bejelentkezés alapján, minden csütörtökön. Cros-Beauty FOGYASZTÓszalon Nyitva tartás: H-Szo: 8 20 óráig, Vasárnap: bejelentkezés alapján ŐSZI AKCIÓ! november 30-ig tart Rádiófrekvenciás zsírbontás (TrioRF 3D) (már az első alkalommal, akár mínusz 1-3 cm), valamint ránctalanítás és arcfiatalítás. Alpha PG masszázs: fogyás, méregtelenítés, relaxálás, bőrfiatalítás és cellulit kezelés. Hullámmasszázs: nyirokkenringést segítő, narancsbőr csökkentés, nehéz és fájó láb kezelése. 2 személyes infraszauna. Cím: XX., Kossuth L.u (bejárat a Baross u. felől) A várakozás elkerülése érdekében előzetes bejelentkezés: (+36-70) Üdülési csekket elfogadunk Ajándékutalvány kapható. A szórólap felmutatásával egyszeri AJÁNDÉK, 30p Alpha PG masszázs az akció ideje alatt. Webcím: Csússz! Várunk a Pesterzsébet Jégcsarnokban. Közönségkorcsolyázás: szombat-vasárnap. Minden szombat este 19 órától Jégdisco. Korcsolyabérlés és -élezés, büfé. Részletes heti program: Cím: 1201 Budapest, Zodony utca 1. Telefon: vagy Megközelíthető: 35, 36, 119, 148, 151, 66, 166-os busz, HÉV: Pesterzsébet felső állomás, vasút: Pesterzsébet vasútállomás. Korcsolyázók figyelmébe! December elsejétől változtak a közönségkorcsolyázás árai a Pesterzsébeti Jégcsarnokban. (Bp. XX. Zodony u. 1) Egy belépővel egy alkalomra jogosult belépni. Egy alkalom a jégbeosztás szerinti egybefüggő közönségkorcsolya időt jelenti, melynek időtartama esetenként változhat. (A jég minőségétől függően 2-4 óránként jégfelújítási szünet van) Hat éves kor alatt ingyenes a belépés. A Diák jegy és a Diák bérlet csak diákigazolvány bemutatása mellett jogosít belépésre! Közönségkorcsolya és szabad jég belépő: 1300 Ft felnőtt, 1100 Ft diák (diákigazolvánnyal) Családi belépő 3 főre (2 felnőtt 1 gyerek vagy 1 felnőtt 2 gyerek): 3200 Ft. Családi belépő 4 főre (2 felnőtt 2 gyerek vagy 1 felnőtt 3 gyerek): 4000 Ft (minden további gyerek 1000 Ft Bérlet: (10 alkalomra) Ft felnőtt Ft diák ( diákigazolvánnyal) JÉGDISCO belépő: 1500 Ft Kályhába, kandallóba, kazánba fűtésre gazdaságos, tiszta, korszerű megoldás a FABRIKETT Megtekinthető, megrendelhető személyesen: Tátra téri piac 44 számú vegyi áru üzlete Ady Endre téri festékbolt a 23-as busz végállomásánál Információ és telefonos rendelésfelvétel: 06/30/

12 Hirdessen a Pesterzsébetben! Az önkormányzat lapja 4 hetente példányban jelenik meg, eljut a kerület valamennyi lakosához. Keretes hirdetések feladhatók: en: szerkesztoseg@pesterzsebet.hu, telefonon: , faxon: , vagy személyesen a szerkesztőségben: Polgármesteri Hivatal fsz., szerda és péntek délelőtt. Apróhirdetések csak személyesen adhatók fel a Polgármesteri Hivatal (XX., Kossuth tér 1.) pénztárában (fsz. 30.): hétfőn ig, szerdán ig, pénteken óráig. MOSÓGÉPJAVÍTÁS A HELYSZÍNEN, minden típus, hétvégén is, garanciával. Tel: és TÁRSASHÁZKEZELÉS, könyvelés gyakorlattal, leinformálhatóan. Ingyenes ajánlatküldés, házfelmérés. Tel: KÉSZÍTŐI ÁRON kaphatók divatos őszitéli kabátok, női divatáruk kisebb igazítási lehetőséggel fekete gyászszínben is. Marika Divatáru., Bp. XX. Lázár u. 45. KONTÉNERES SITTSZÁLLÍTÁS olcsón! Rakodással is! Sóder, homok, beton, földszállítás. Tel: és ASZTALOS. Mindenféle asztalos munkát vállalok, kívánságra házhoz megyek. Új ajtó, ablak, bútor gyártása, javítása, ajtó-ablakcsere falbontás nélkül, erkély beépítése, stb. Regdon Csaba. Tel: , DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS! Mindenféle lefolyó tisztítása géppel, hétvégén is. Tel: ZÁRLAKATOS GYORSSZOLGÁLAT! Ajtónyitás, zárszerelés, betörésbiztos hevederzár-szerelés, stb. Ajtórácsok, ablakrácsok, kapuk, kerítések készítése kovácsoltvas jelleggel is, egyéb lakatosmunkák. Tel: RÁCSKÉSZÍTÉS ajtóra, ablakra, erkélyre. Előtető műanyag, üveg vagy lemezfedéssel. Erkélybeépítés, korlátok, felújítások, kertkapuk, fémkerítések, egyéb lakatosmunkák és javítások. Tel: , MEGOLDÁS DÉLPEST GYORSSZER- VIZ. Mosógép, bojler, tűzhely, takarítógép, mikró, hűtő javítása egy év garanciával. Javításoknál ingyenes kiszállás! Tel: , , Minőségi szolgáltatás már 17 éve. TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL A HELY- SZÍNEN! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával! (Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Grundig, Vestel, Schneider, Dual). Tel: GÁZ- VÍZ- KÖZPONTI FŰTÉSSZE- RELÉS. Tervezéssel, anyagbeszerzéssel a XX., Valéria u. 48 alatt. Tel: , Szerviz, dugulás-elhárítás géppel, tel: ROSSZ A TETŐ? Ázik a ház? Megjavítja: Sipos Tamás. Tetőfedő, bádogos, szigetelő. Tel: , , @gmail.com. REDŐNYT KÉSZÍTEK, szerelek, műanyagból, alumíniumból. Szerelek szúnyoghálót, fixet, mozgathatót. Mindezeket és a faredőnyt, reluxát javítom is. 15 éve Erzsébeten, de új telefonszámon. Tel: , rolos11@gmail.com., AUTÓSJOGSI forintért! Kovács Autósiskola személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít folyamatosan Foglalkozások akár hétvégén is. Részletfizetés és kedvezmények diákoknak és gyesen lévő anyukáknak. Cím: XX., Frangepán u Tel: , , SZÁMÍTÓGÉPEK JAVÍTÁSA helyszínen is, hétvégén is. Rendszertelepítés, gépbővítés, felújítás. Demeter Attila. Tel: , REKLÁMTÁBLÁK, CÉGTÁBLÁK, NÉVTÁBLÁK. Világító kivitelben is. Feliratok, ábrák, dekoráció kirakatra, autóra, ingyenes látványtervvel! Lézergravírozás, bélyegző készítés. Embléma, logótervezés. Kossuth L.u. 31/A, 6-os üzlet a szökőkútnál. Tel: , , MAGYAR AUTÓKLUB II. Műszaki Állomás, Bp. Soroksári út 158/A. Tel: , Műszaki vizsga, Zöldkártya, Eredetiség-vizsgálat, Közlekedésbiztonsági átvizsgálás, fékhatás-mérés, lengéscsillapító-mérés, fényszóró beállítás. VÍZSZERELÉS GYORSSZOLGÁLAT. Csőtörések műszeres keresése, javítása. Dugulás-elhárítás, kamerás csatornavizsgálat. Teljes vezetékcsere földmunkával. Hétvégén is, garanciával. Tel: MŰKÖRÖM egyedi technikával. Esztétikai és gyógypedikűr. Szépségvarázs. Bp. XX. ker. Kende Kanuth u. 88. Tel: Ildikó. TÁRSASHÁZ KÖZÖS KÉPVISELE- TÉT vállaljuk teljes körű ügyintézéssel. Tartozások behajtását kiemelten kezeljük. Tel: , iroda@general-f.hu, www. general-f.hu AUTOMATA MOSÓGÉPJAVÍTÁS garanciával, hétvégén is. Javítás esetén ingyenes kiszállás. Tel: ) KÖNYVELÉS. Vállalkozások, Bt-k, Kft-k könyvelése, elektronikus havi, negyedéves, éves adó- és járulék bevallások készítése. Tel: IDŐS HÖLGY GONDOZÁSÁT vállalom. Gépkocsi használat megoldható orvosi vizsgálathoz, bevásárláshoz. (leinformálható). Tel: RÉGI KÉPESLAPOT, pénzt, bélyeggyűjteményt értékelek, vásárolok. Báli Péter, tel: ASZTALOSMŰHELY, XX. Vizisport u. 54. Egyedi bútor, beépített szekrény, konyhabútor, lépcső, galériakészítés, gépi munka hozott anyagból is. Parkettázás, csiszolás, lakkozás. Tel: , VILLANYSZERELÉS, hibakeresés társasházak részére is. Villanybojlerek vízkőtelenítése, javítása, új bojler felszerelése. Rácz Mihály. Tel: , , hívható 0-24 óráig. VÍZVEZETÉKSZERELŐ. Csőtörések, beázások, dugulások megszüntetését, lefolyók és nyomóvezetékek, WC-tartályok, mosogatók, csaptelepek, szifonok, berendezési tárgyak cseréjét és javítását vállalom. Tel: L A K ÁSTA K A R ÍTÁST VÁ L L A- LOK. Megbízható, középkorú nő. Tel: MATEMATIKÁBÓL, FIZIKÁBÓL korrepetálást, érettségire való felkészítést vállalok általános- és középiskolások, valamint egyetemisták részére. Tel: , HÁZHOZ JÁRÓ FODRÁSZ. Frizura készítés az Ön otthonában, női, férfi, gyermek, hajvágás, festés; dauer. Tel: ELADÓ INGATLANOK! A XX. kerületben, saroktelken lévő 250 m 2 -es és 140 m 2 - es lakóházak leválasztható telekkel, egyben vagy külön-külön is eladók. Tel: , ELADÓ Pesterzsébeten, a Vörösmarty téri piacnál, jó fekvésű 550 m 2 -es telken, két generáció lakhatására alkalmas két szobás és egy egyszobás különálló, komfortos családi ház. Tel: ELADÓ Pesterzsébet központjában kétszobás, 48 m 2 -es lakás, riasztóval, klímával felszerelve, felszíni gépkocsibeálló,- tároló. Irányár: 14,8 MFt. Tel: ELADÓ Pesterzsébet kertvárosi részén, újonnan épített, 75 m 2 -es lakás garázzsal, saját kertrésszel, önálló fűtéssel, háromlakásos társasházban. Tel: , ELADÓ Pesterzsébeten kétgenerációs, duplakomfortos, tetőtér-beépítéses, modernül felújított családi ház nagy melléképülettel, fedett autóbeállóval 23 MFt-os irányáron. Tel: VÁLLALKOZÁSOKNAK IS KÍVÁLÓ, forgalmas helyen a Nagykőrösi úton eladó vagy kiadó 954 m 2 -es parkosított telken háromszintes, 270 m 2 összalapterületű, kifogástalan állapotú épület, melléképülettel, parkolókkal. Irányár: 89,5 MFt, bérleti díj: 1500 Ft/m 2 /hó. Tel: , KIADÓ az Ügyfélszolgálat épületében lévő (Vörösmarty u. 3.) mélygarázsban gépkocsibeálló. Tel: ELADÓ lakás és vállalkozás együtt. Tulajdonostól eladó Pesterzsébet frekventált, jó közlekedéssel ellátott részén egy kétlakásos családi ház garázzsal, extrákkal. A lakások m 2 -esek. Irányár: 38 MFt. Tel: ELADÓ Pesterzsébeten, az Attila utcában, 27 m 2 -es, DNy-i fekvésű, egyszobás, első emeleti lakás. Egyedi gázfűtésű, felújított téglaépületben. Ára: 7,9 MFt. Tel: , ELADÓ a XX. ker. Tótfalusi sétány elején egy részben felújított, 1+2 félszobás, II. emeleti lakás. A lakás azonnal beköltözhető. Irányár: 10,9 MFt. Tel: ELADÓ a XX.ker. Csokonai utcában 300 m 2 -es telken klimatizált, két szoba összkomfortos családi ház pincével, garázzsal, tárolóval. Tel: KIADÓ Pesterzsébet családi házas részén, klasszikus társasházban 57 m 2 -es, alacsony rezsijű, bútorozott lakás, garázzsal. Tel: ELADÓ Pesterzsébet központjában magas komfortfokozatú, két bejáratú, földszinti üzlethelyiség. Jelenleg fogorvosi rendelő. Más tevékenység folytatására is kiválóan alkalmas. Tel: számon óra között. ELADÓ Csepelen, a Béke téren 60 m 2 -es, első emeleti, kétszobás, erkélyes, konvektoros lakás tulajdonostól. Irányár: 11,8 MFt. el: ELADÓ Pesterzsébet központjához közel, új építésű társasházban, 90 m 2 -es üzlethelyiség, külön órákkal, megosztva is. Tel: ELADÓ Pesterzsébet családi házas nyugodt részén, új építésű, nappali+3 vagy 4 lakóhelyiséges, duplakomfortos ikerház, szerkezetkészen 19,9 MFt-tól. Tel: KIADÓ hosszútávra Csepelen két szoba, összkomfortos lakás kertes házban. Tel: ELADÓ Pesterzsébeten tulajdonostól egy kétlakásos családi ház, automata garázs és kertkapuval, kiváló közlekedéssel m 2 -es különbejáratú lakások terasszal. Öszszeköltözőknek kiválóan alkalmas. Irányár: 38 MFt. Tel: ELADÓ Pesterzsébeten, a Wesselényi utcában mini házrész 2,8 MFt-ért és a Hársfa sétányon 48 m 2 -es költözhető lakás 6,7 MFt-ért. Tel: Német, angol, francia, spanyol, olasz, orosz nyelvoktatás, matek és fizika Csoportos és egyéni oktatás mindennap Nyelvvizsga felkészítés Érettségi felkészítés H&B Nyelvstúdió Török Flóris u. 70. Mobil: Honlap: Rendet szeretne a Társasházában? Agilis közös képviselőt keres? Hívjon! 06-1/ / bbela60@t-online.hu KÖSZÖNJÜK HIRDETŐINKNEK, hogy 2010-ben többször, legalább hatszor lapunkat, a PESTERZSÉBET újságot választották: Magyar Autóklub, Albrikovszky László, 27.sz. Autósiskola, Bacsóné P.Zs., Balla-Bolla Bt, Beregszász Roland, Boros Attila, Brenner Péter, Dr. Bottyán Ferenc, Dela Bt, Demeter Attila, Elek Zoltánné, First-Com Hungary, Fekete Tünde, Gabona Ferenc, Gold Cover Kft, Humánfocus Kft, Juhász Attila, Kovács Tibor, Lakástextil Kft, Miskó Éva, Moonzoom Kft, Dr. Novák Andrea, Otthon Centrum, Örsi Antalné, Pickens Kft, Polcz Tibor, Potornai Ferenc, Poznik Miklós, Rácz Mihály; Regdon Csaba, Dr. Rétiné Oszkó Magda, Ringtex Bt, Rostás János, Security Kft, Sipos Tamás, Somfalvai György, Sörösné Názár Krisztina, Szávó Gyula, Tarjányi Autó Kft, Tóth Lívia, Twinker és Fábe Bt, Valkusz László, Zen Tapéta Kft. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánunk. Reméljük, hogy 2011-ben ismét a lapunkban köszönthetjük Önöket! Szerkesztőség

13 FIRST-COM First-Com Hungary Kft. Társasház és Ingatlan kezelés 1215 Budapest, Zsák Hugó 4. Tel.: 06 (70) Fax: TÁRSASHÁZKEZELÉS KÖZÖS KÉPVISELET Közös képviselőt keres? Elégedetlen a jelenlegi képviselőjével? Váltana, de nem tudja, hogyan csinálja? Számít önnek a szakmai háttér, gyakorlat, referencia, leinformálhatóság? First-Com Hungary Kft Budapest, Zsák Hugó 4. Még nem tudja mit ajándékozzon nevezetes napokra vagy karácsonyra szeretteinek? Gondoljon ránk mi is gondoltunk Önre! Válasszon ajándékutalványaink közül! Várjuk érdeklődését. iroda@firstcom.hu Tel.: 06 (70)

14 december 14. programok Csili Művelődési Központ Bp. XX. Nagy Győry I. u Tel.: Tel.: Fax: csilimk@t-online.hu Honlap: Csili programok: Klubok Társaságkedvelők Klubja Minden szerdán óráig. Budapest egyik legrégebbi táncos klubjában iváló zene és jó társaságban töltheti el szabadidejét. Szülinapokra, névnapokra, összejövetelekre a legjobb alkalom. Játszik: a Kristály Duó Helytörténeti Klub január óra Kölcsei Kende Kanut Előadó Várhalmi András. A találkozókra szeretettel meghívják Önt és barátait Kökény Sándorné Kalmár Veronika a klub vezetője Gitársuli Heti 1x1 órában 10 héten át, mindig hétfőn. Vezeti: Kovács József László ex 100 Folk Celsius tag. Beiratkozás: február 11- ig, indul február 14-én. Kezdő csoport: órától, haladó csoport: órától. Gitárok vásárolhatók a Gitárpont hangszerüzletben! koncert Daloló csavargó január 16. vasárnap, 15 óra Németh József táncdalénekes koncertje, meghívott sztárvendégekkel. Csili Színház december óra Alan Ayckburn: Mese Habbal vígjáték. A Körúti Színház előadása. Rendező: Nagy Kati. Főbb szerepekben: Koltai Róbert, Vándor Éva, Király Adrián január óra Ray és Michael Cooney: Minden lében három kanál vígjáték. A Körúti Színház előadása. Rendező: Galambos Zoltán Főbb szerepekben: Beleznay Endre, Lipták Péter, Király Adrián, Placskó Emese. csili könyvtár December 24-től január 2-ig zárva tart, nyitás: január 3-án 13 órakor. Minden kedves látogatónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk! Csili programok már a Facebook-on is! Legyen a barátunk, beszélgessen velünk, értesüljön mindenről első kézből. Keressen minket, hogy megtalálhassuk: Pesterzsébet Csili Mk. programajánló kreatív TANFOLYAMOK KIÁLLÍTÁS Muszély Ágoston Kiállító terem január 7-19-ig A Csiliben alkotó kreatív csoportok éves bemutatkozása. Textil- és selyemfestők, ikonfestők, mozaikkészítők, patchwork készítők, művészi üvegfestők és a kézimunkázók mutatják be legújabb alkotásaikat. Legközelebb januárban INDULNAK, 5-6 fő befizetése után. Hobbi Varróstúdió haladó. Nadrágvarrás 10 órában, félpénzért! BUÉK 2011 Szilveszteri házibuli a Calypso Plus Band együttessel december óráig Ha szeretné felidézni a régi házibulik hangulatát, töltse velünk az év utolsó éjszakáját! Kellemes környezetben, igazi élő oldies-zenére táncolhat. A hideg téli éjszakát a Ritmo Latino táncosainak vérpezsdítő műsora melegíti majd fel. A belépőjegyek ára vacsorával: Ft/ fő. Jegyek vásárolhatók munkanapokon: december 17- ig 10-17,30 óráig, ig 8-16 óráig a Csili pénztárában. December ig óráig a Csili B portáján (Baross u. 55 ) MŰVÉSZETI TANFOLYAMOK Felvételi előkészítő, egyéni tanmenettel. Képzőművészeti középiskolára, főiskolára, egyetemre készülőknek heti 6 órában, Ft/hó. Kedd és szombat 17 órától. Vezeti: Nagy Karolina szobrászművész, rajztanár. Beiratkozás folyamatosan! Üvegfestés művészi fokon. A belső tér díszítésére alkalmas üvegtárgyak, faliképek, térelválasztók készítését sajátíthatja el tanfolyamunkon. Vezeti: Homoki Anikó üvegtervező művész Kezdetektől a képig Tájképfestő Stúdium. 30 órás képzés szombati napokon. Vezeti: Nagy Karolina képzőművész. A Magyar Kultúra Napja alkalmából január óra Vízvári terem. Egyenes labirintus Závory Andrea előadó estje Az emberi lélek mélységei tárulnak fel Závory Andrea színművésznő előadóestjén, amelynek során Pilinszky János világát jeleníti meg. CSILI PROGRAMFÜZET 2011 tavasz. Január 15-től keresse a postaládában! TANFOLYAMOK AJÁNDÉKOZZON KARÁCSONYRA NYELVTUDÁST! Ha december 23-ig befizet, 5% kedvezményt kap a képzés árából január közepétől induló nyelvtanfolyami csoportjaink Akkreditált angol nyelvi kurzusaink 40 órában, kiscsoportos formában. kezdő, újrakezdő csoportok 4 szinten: középhaladó csoportok 5-9. szint középfokú nyelvvizsgára felkészítő, 3 szinten Angol nyelvű közép és emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamok, angol társalgási órák, állásinterjúra felkészítő, nyelvi rendszerező kurzusok középhaladó és haladó szinten! Német: kezdő, újrakezdő és 5. szint Olasz: kezdő és középhaladó szint Spanyol: újrakezdő csoport Francia: kezdő és haladó szinten, nyelvvizsgára felkészítés ÚJ! Igény szerint délelőtti, délutáni és esti csoportindítási lehetőség. Folyamatos beiratkozás, ingyenes szintfelméréssel! Utazási idejét, a parkolási díjat használja inkább a lakóhelyéhez közel, nyelvtanulásra! Számítástechnika tanfolyamok Az informatika nagyon gyorsan fejlődik. És ÖN? Az újdonságok megismerésével időt, pénzt takaríthat meg, nagyobb biztonságban tudhatja számítógépét. Informatikai képzések január közepétől: Kisgyermekeseknek, munkát keresőknek, irodai alkalmazások elsajátításához ajánljuk! Újra indul a 70 órás kombinált képzés Word-szövegszerkesztés, Excel-táblázatkezelés, Internet alapok). Már délelőtti csoportban is! Haladóknak Word, Excel, PowerPoint. 40 óra Számítógépes gépírás + levelezési alapismeretek a 10 ujjas vakírás 60 óra Számítógép használat a mindennapokban 30 óra Programok telepítése, adatmentés CDre, tömörítések, bontások, digitális fényképezőgép és számítógép összekapcsolása, képek mentése, vírusirtás, számítógép karbantartása Ingyenes szoftverek használata A LINUX MEGISMERÉSE 30 óra Saját weboldal készítése webszerkesztési alapismeretek 30 óra Képszerkesztési alapismeretek 25 óra Gimp ingyen telepíthető szoftver segítségével. Ingyenes szövegszerkesztő áttérés az Open Office használatára Teljesen kezdőknek Open Office WRITER, CALC, IMPRESS, DRAW tanfolyamok óra Nem csak nyugdíjasoknak! Számítógép kezelés az alapoktól a haladó szintig órás tanfolyamok kedvező áron. Folyamatos beiratkozás és csoportindítás! További információk:

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

A Varga Trans-FER UKSE hírlevele - 7.szám - 2005.02.27 10 éves az egyesület

A Varga Trans-FER UKSE hírlevele - 7.szám - 2005.02.27 10 éves az egyesület 10 éves az egyesület A rendszerváltozás első éveit, sőt inkább már a 80-as évek végét is az jellemezte, hogy a sportegyesületek többsége nagyon komoly anyagi problémákkal küzdött, nem egy közülük meg is

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Iskolai zenei életünk története

Iskolai zenei életünk története Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL DR FARAGÓ SÁNDOR emlékversenyt rendez a Szent Margit Rendelőintézet 2009. október 17-én, 17.00 órakor. 2009-2010. évben Óbudán a Szent Margit Rendelőintézet szervezésében egy

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Polgármesteri Hírek 2010. május 14.

Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. december 03. napján 15:30 órai

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző

IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző IX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26-én (szerda) 16.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A MOATSZ 2012. évi versenynaptára VÉGLEGES

A MOATSZ 2012. évi versenynaptára VÉGLEGES január 1. vasárnap 2. hétfő 3. kedd 4. szerda 5. csütörtök 6. péntek 7. szombat 8. vasárnap 9. hétfő 10. kedd 11. szerda 12. csütörtök 13. péntek 14. szombat 15. vasárnap 16. hétfő 17. kedd 18. szerda

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17.

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. 2016/2017. tanév Munkaterv Tartalomjegyzék 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2016-2017-os tanévre... 3 2) Tanulói létszámadatok, tanulócsoportok,

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben