A születés csodáját ünnepelték

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A születés csodáját ünnepelték"

Átírás

1 SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM MÁJUS 18. Mozdulj Sárvár! Családi Szabadidős Nap Május 19-én 14 órától családi programok a Csónakázó-tónál 10. oldal A születés csodáját ünnepelték Szülők és nagyszülők is elkísérték a kisgyermekeket a Születés Fájához A Születés Hete rendezvénysorozatát második alkalommal rendezték meg a sárvári népegészségügyi intézet munkatársai május 7-e és 11-e között. Gyermekkorunk tárgyai, emlékei címmel nyílt kiállítás a nyitórendezvény keretében a városi könyvtárban, számos előadást szerveztek a hét folyamán, amelyek a családalapítás témáját járták körül. Az érdeklődők felkereshették a városi bölcsődét és az óvodákat is. A programok zárásaként elültették a Születés Fáját az Arborétumban, melyre 95 tavaly született kisgyermek neve került, illetve kerül fel. Aki nem tudott ugyanis részt venni az ünnepségen, az az Arborétum portáján egy hónapig átveheti a kis levélkét, és gyermekével együtt akaszthatja fel a fára. A programról következő lapszámunkban részletesen is beszámolunk. Sárvár a hatodik leglátogatottabb magyar város Sárvár 2011-ben a 6. helyre lépett előre a évi 9. helyéről a leglátogatottabb magyar városok ranglistáján olvasható a Magyar Turizmus Zrt. múlt héten közzétett reprezentatív felmérésében. A ranglista a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján készült el. Budapest után a fürdővárosok és a Balaton-parti városok a legnépszerűbbek a turisták körében. Sárvár 6. helyével olyan városokat utasított maga mögé a listán, mint Balatonfüred, Zalakaros, Sopron és Eger. A hivatalos statisztika szerint 442 ezer vendégéjszakát töltöttek el összesen Sárváron a külföldi és a belföldi turisták. A külföldiek által eltöltött 270 ezer vendégéjszakát tekintve pedig csak Budapest és két fürdőváros előzi meg Sárvárt, amely így ebben a ranglistában a 4. helyen áll. A 2011-es év sikeréhez hozzájárul a fürdő 3 milliárdos fejlesztése Sárváron, melynek hatására 740 ezres látogatószámot ért el a fürdő. A városvezetés intenzív városmarketing tevékenységének eredményeképpen létrejött a turisztikai desztináció menedzsment szervezet, a turisztikai egyesület, melyek professzionálisan koordinálják a turizmussal kapcsolatos feladatokat. Folytatás a 3. oldalon Tanévkezdési támogatás június 1-jétől A sárvári önkormányzat rendelete alapján a polgármester tanévkezdési támogatásban részesíti a szeptemberben általános iskolai tanulmányokat kezdő, vagy folytató általános iskolai tanulókat. Gyermekenként 4 ezer forint támogatás jár, feltéve, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át, gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy más törvényes képviselő esetében a 300%-át nem haladja meg. Tanévkezdési támogatás iránti kérelem a oldalon Sárvár Anno várostörténeti fotók weboldala Bemutatták a Nádasdy Ferenc Múzeum új internetes adatbázisát, amely olyan gyűjtemény, ami újra dokumentálja a város történetének elmúlt évtizedeit. A sárvári múzeum egyedülálló kezdeményezése, a Sárvár Anno weboldal (www.sarvaranno.hu) arra vállalkozik, hogy a város múltja iránt érdeklődőkkel együtt tárja fel és mutassa be Sárvár múltját és jelenét mondta Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató az adatbázis működésének, használatának bemutatóján. Folytatás a 2. oldalon

2 2 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. Májusi ülés A sárvári képviselő-testület május 24-én, csütörtökön tartja 16 órától soros ülését a Városháza nagytermében, ahol napirendre kerül az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok mérlegbeszámolóinak jóváhagyása. A hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására alapítandó gazdasági társaság létrehozásának előkészítése lesz az első napirend. Módosítják az önkormányzat évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletet, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, valamint a szabálysértési tényállásokat meghatározó egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló rendeleteket, továbbá a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról szólót is. Önkormányzati rendeletet alkotnak a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól. Összegzik Sárvár Város Önkormányzatának évi közbeszerzéseiről szóló statisztikát. Felülvizsgálják az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok felügyelő bizottsági tagjai tiszteletdíját, továbbá a Sárvári Média Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója bérét. Tárgyalják a Sárvár Távhő Kft. üzleti tervét, módosítják az együttműködési megállapodást Sárvár város Önkormányzata és a Sárvári Lengyel és Roma Nemzetiségi Önkormányzatok között. Területátadásról döntenek a Sárvári Gyógyfürdő Kft. részére. Módosítják a Raiffeisen Bank Zrt. és Sárvár város Önkormányzata, valamint a Raiffeisen Bank Zrt. és a Sárvári Gyógyfürdő Kft. közötti kötvénykibocsátásról szóló szerződéseket. Az ülést a Sárvári Televízió élőben közvetíti. KEDVES DIÁKOK, TISZTELT SZÜLŐK! A Koncz János Zene- és Művészeti Iskola június 4-8. között beiratkozást tart a 2012/2013-as tanévre Várunk minden érdeklődő gyermeket képzőművészet néptánc dráma és színjáték csoportos tanszakainkon továbbá zeneművészet egyéni képzéseinken választható hangszerek: zongora, hegedű, gordonka, klasszikus gitár, furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, fagott, trombita, kürt, tenor-baritonkürt-harsona, tuba, dallam- és ritmus ütőhangszerek térítési díj a 2012/2013-as tanévben egy félévre: csoportos tanszakon 7400 Ft zenei tanszakon 8000 Ft A beiratkozás helye és ideje: Sárvár, Várkerület 31. délelőtt 9-12 óráig és délután óráig telefon: 95/ Fenntartható életmódot és viselkedésmintákat ösztönző kampány sárvári iskolákban KEOP /A/ A sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola Ft uniós támogatást nyert. A Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola pályázatot nyújtott be a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) A komponensének felhívására. A projekt összköltsége Ft, az elnyert támogatás összege Ft, a támogatás mértéke 95%-os. A projekt 5 rendezvény lebonyolítását tartalmazza, ebből kettő a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak bevonásával, három pedig a gimnáziumban valósul meg, rendezvényenként 70 fő részvételével. A rendezvények a projekt kötelező menete szerint filmvetítéssel kezdődnek, ezt követően az életkori sajátosságoknak megfelelő előadás, majd forgószínpadszerűen a filmek és a fenntarthatósággal kapcsolatos témák feldolgozása következik. A csoportfoglalkozások után sor kerül a vetélkedők meghirdetésére, melyeket olyan tárgyakkal díjazunk, melyek minél inkább megfelelnek a fenntarthatóság céljainak. Első programunk május 25.-én kerül megrendezésre a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola első és második osztályos diákjaival együttműködve. A projekt szakmai koordinátora a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola biológia-földrajz szakos tanára, Vígh Viktor. A kampány lebonyolításában az érintett iskolák további tanárai, környezeti nevelők és külsős szakemberek többek között az ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék munkatársai és hallgatói vesznek részt. A projekt PR tevékenységének elvégzését formatervező iparművész, mint művészeti vezető irányítja. Sárvár Anno Folytatás az 1. oldalról A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött internetes oldalra folyamatosan kerülnek fel a múzeum több tízezer darabos fotógyűjteményének képei. Már megtekinthető Trinkl Mátyás üvegnegatív gyűjteményéből több mint 350 fotó, amely a város történetének egyik legfontosabb, sőt legszemélyesebb forrását jelenti. A múzeum egykori igazgatója Nógrádi Géza hozta létre az intézmény Helytörténeti Fotógyűjteményét. Ezen cím alatt az Ő és munkatársnője, Novák Zsuzsa képeit lehet megtalálni. Az oldalon majdnem hatezer kép van jelenleg feltöltve, melyek több évtizedre viszszamenőleg mesélnek a város főbb eseményeiről, embereiről. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. A harmadik fotógyűjtemény a weboldalon egy rendkívül változatos, virtuális gyűjtemény, melyet maga az oldal látogatója hoz létre. A gyűjteményt bárki folyamatosan bővítheti, de a más által feltöltött képekhez is szolgálhat plusz információval. Például, kik szerepelnek a képen, pontosan mikor is készült a felvétel, vagy hol, ha azt a feltöltő esetleg nem tudja pontosan. A gyűjteményben található már képsorozat több épületről, a városban járt híres személyekről, sárvári polgárokról, eseményekről. A képeket feltölteni, hozzászólásokat írni, az adatbázist bővíteni egy egyszerű regisztráció után lehet. szilke

3 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 3 Megnyílt a nyári turisztikai információs pont a vár előtt Az Info Viskóban gimnazisták teljesítenek szolgálatot Az Info Viskó ötlete és megvalósítása a Nádasdy Történelmi és Hagyományőrző Egyesülettől származik, akik a Nádasdy Történelmi Fesztivál ideje alatt működtették. Tavaly már a kezdeményezés mellé állt a sárvári önkormányzat, így a nyári szezon teljes ideje alatt működött a turisztikai információs pont, amely ezen a héten megújult formában ismét megnyitotta kapuit a vár előtt. Az Infó Viskó augusztus 20- ig tart nyitva, naponta óráig. Az információs standon idén közel 80 sárvári gimnazista vállalt önkéntes munkát, ig két fő, illetve az esti zárásig fennmaradó időben is két diák teljesít itt szolgálatot tájékoztatta lapunkat a viskó működtetését szervező és koordináló Horváth Lívia TDM menedzser. Hangsúlyozta, hogy a diákok munkájukért nem kapnak ellenszolgáltatást, ám igyekeznek őket felajánlásoknak köszönhetően többféle dologgal is motiválni. Az önkormányzat felújította a faházat, így idén komfortosabb körülmények között dolgozhatnak az önkéntesek, akik kevésbé lesznek kiszolgáltatva az időjárás változásának. A diákokat tízóraival, uzsonnával és ásványvízzel a Sárvári Turisztikai Egyesület látja el, kapnak ajándékba egy egyen pólót is, illetve a fürdő, a művelődési ház, a Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezőinek köszönhetően belépőjegyeket is a fürdőbe, illetve a városi rendezvényekre. A szezon végén pedig az Elender által felajánlott táblagépet sorsolnak ki közöttük. A diákok munkáját, információgyűjtését internet is segíti a standon, de egy háttéranyagot is kapnak, amelyben minden olyan lehetséges információt összegyűjtöttek a tourinform iroda munkatársai, amelyért a turisták hozzájuk fordulhatnak. A náluk lévő prospektusok mellett, sárvári rendezvényekről, szállásokról, egyéb közérdekű információkról is tájékoztatást tudnak adni. Horváth Lívia hangsúlyozta, hogy ezek a gyerekek lesznek az elsők, akikkel egy Sárvárra látogató turista Sárvár már felkészült a turisták nyári vendégfogadására (Info Viskó a vár előtt) beszél, találkozik, akiken keresztül benyomást szerez a városról, ezért nagyon fontos, hogy barátságosan, szolgálatkészen forduljanak a vendégekhez, hiszen ők ezen a helyen Sárvárt képviselik, a vendégváró fürdőváros jó hírnevét kell, hogy öregbítsék. A Tinódi gimnázium részéről Vígh Viktor tanár úr helyett idén Nagy Marietta tanárnő, valamint a tavalyi évhez hasonlóan Csikós Györgyné koordinálja és felügyeli a diákok munkáját. Tavaly az utazás turizmus fakultáció tanulói voltak gyakorlaton az Info Viskóban, akik ezzel teljesítették 60 órás szakmai gyakorlatukat. Az idén közel 80 gimnazista jelentkezett, osztályosok, néhány 12.-essel kiegészülve, akik teljesen önkéntes alapon vállalták a munkát. Május 2-án egy közel másfél órás felkészítő tréninget tartottunk a diákoknak, és a tavalyi tapasztalatok alapján egy etikai kódex is készült számukra mondta el Csikós Györgyné, aki hozzátette, hogy a gimnázium nevelőtestülete nagyon fontosnak tartja az önkéntes munka népszerűsítését a diákok körében, példaként említette a békamentési akciót, a városi rendezvények szervezésében való közreműködést. A tourinform iroda nyitva tartása is változni fog június elsejétől ez még elfogadás alatt áll, de előreláthatóan a hét hat napján nyitva lesz óráig, ezt a hosszabb nyitva tartást az iroda munkatársai mellett gyakorlatukat töltő egyetemisták fogják segíteni. Roberta Örökségturisztikai rendezvény lett a Nádasdy Történelmi Fesztivál A Nyugat-dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye lett öt esztendőre a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál. A Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatósága által kiírt pályázaton nyerték el a szervezők a cím viselésének jogát. A pályázati kiírás célja a régió azon kiemelt jelentőségű kulturális és örökségturisztikai rendezvényeinek kiválasztása volt, melyek a régió turizmusa szempontjából meghatározóak. A pályázat utoljára 2007-ben került kiírásra, a cím viselésének 5 évre szóló joga 2011-ben járt le, ennek megújítására, valamint új rendezvények kiválasztására nyújtott lehetőséget a kiírás. A pályázatok elbírálásánál kiemelt szempont volt a rendezvény eredetisége, egyedi, unikális jellege, szezonhosszabbító hatása, mely a régió turizmusfejlesztési stratégiájával összhangban áll. A pályázat anyagi támogatással nem jár, ugyanakkor jelentős hozadéka van a rendezvények ismertté tétele terén, hiszen a címet elnyerő rendezvények népszerűsítésére a Nyugat-dunántúli RMI marketingtevékenységében kiemelt figyelmet fordít a cím birtoklásának 5 éves időtartama alatt. A kiemelt rendezvény címet elnyerő események kitűnően reprezentálják a Nyugat-dunántúl kulturális turisztikai kínálatát, amely szezonhosszabbító hatásának köszönhetően a régió egyik legfontosabb turisztikai terméke. A IV. Nádasdy Történelmi Fesztiválra idén július e között kerül sor a sárvári várban. Sárvár a hatodik leglátogatottabb város Folytatás az 1. oldalról A rendezett, virágos városkép, az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései mind-mind segítik a város népszerűségének növelését. Elkészült a város új honlapja, és a turisztikai szolgáltatók is számos fejlesztést hajtottak végre. Sárvár olyan város, amelynek nemcsak családbarát fürdője vonzza a turistákat, de a Nádasdy-vár kultúrtörténeti értékei, az Arborétum és a Csónakázó-tó természeti környezete tartalmas pihenésre nyújt lehetőséget minden korosztálynak. -berta- Rendbe tesszük a földtulajdont! Az osztatlan közös földtulajdon rendezésével könnyebb a föld értékesítése egyszerűbb a föld hasznosítása könnyebben igényelhető támogatás Az állam viseli az osztatlan közös földtulajdon rendezésének költségeit, ha június 1-jéig benyújtja kérelmét a területileg illetékes körzeti földhivatalhoz. Vidékfejlesztési Minisztérium

4 4 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. Sárváron idén rekordszámú diák vett búcsút az alma matertől Az időjárás is főszerephez jutott az idei ballagási ünnepségeken Május 4-én elballagtak az öregdiákok. A sort délelőtt a gimnázium végzősei nyitották, délután pedig a Barabás középiskola diákjai búcsúztak a képző intézménytől. diák kezdetű dal éneklésével búcsúztak el. Azt sem tudhatták százszázalékos pontossággal, hogy ezzel a cselekedettel hagyományt teremtettek. Pedig ez történt. A az Elmegyek, elmegyek indítású magyar népdal, s az is szokássá vált, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzősök szerenáddal köszöntik tanáraikat. A ballagás napján pedig az utolsó osztályfőnöki órát követően mennek végig a folyosókon, vállukon egy kis tarisznyával, amelybe pogácsát, sót, és aprópénzt tesznek. Sárváron idén rekordszámú diák vett búcsút az alma matertől. Pénteken délelőtt a gimnázium négy osztálya elevenítette fel az együtt töltött évek legszebb pillanatait az utolsó osztályfőnöki óra keretében, majd az alsóbb évfolyamos diákok alkotta sorfal között elvonulva járták végig utoljára az osztályokat. Az eső mi- köszönetet a törődésért. Délután a Barabás iskola ballagói már szerencsésebbnek mondhatták magukat. A hagyományoknak megfelelő iskolai program után verőfényes napsütésben vonultak a várparkba, ahová természetesen a hozzátartozók is elkísérték a nyolc osztályt, szinte teljesen megtöltve a rendelkezésre álló teret. A fiatalokhoz Lakatné Mester Éva igazgató szólt először, majd Máhr Tivadar alpolgármester következett, aztán a jövő és a jelen érettségizői búcsúztak könnyfakasztó mondatok segítségével a középiskolás évektől. A hivatalos programot családi fotózások sora követte a várpark Búcsúzó diákok sorfala a várparkban Valószínű, hogy nem mehettek teljesen biztosra kezdeményezésük jövőjét illetően az egykori selmecbányai diákok, mikor az 1870-es években az erdészeti és bányászati akadémiától a Ballag már a vén szokás gyorsan teret hódított magának, az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt, a múlt század elejére pedig általánossá vált. Az 1920-as években a Ballag már a vén diák kezdetű dalt felváltotta TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI terápiás és diagnosztikai ORVOSI CENTRUM Sárváron. Az Orvos Centrum vezető orvosa Dr. SZEPESI PÉTER szakorvos, természetgyógyász és homeopata orvos, többéves németországi és hazai klinikai tapasztalattal. Az Orvos Centrum helye SÁRVÁR, Kassa utca 6. (Nádasdy Vendéglő mellett) Rendelésre való bejelentkezés: Kezelési területek: gyermek és felnőtt allergia, felső és alsó légúti betegségek, emésztőszervi panaszok, fejfájások, migrén, nőgyógyászati problémák, terheseknél magzatfejlődést támogató program, reumatológiai betegségek, autoimmunbetegségek, autisztikus zavarok és rákbetegek immunrendszeri háttértámogatása. Lelki problémák és betegségek homeopszichológiai kezelése. Lakatné Mester Éva igazgatónő szólt először a ballagó középiskolásokhoz att a hivatalos búcsúztatás minden mozzanata a tornaterem falai között zajlott. Itt köszönt el tőlük az iskola nevében Hevér Mihályné igazgató, a várost képviselő Kondora István polgármester, itt vettek tőlük búcsút diáktársaik, s az érettségi előtt álló fiatalok is e falak között mondtak Új szakma! Könnyű és gyors elhelyezkedés! Nem mindegy, hogy hol végzi a tanfolyamot! VAGYONVÉDELMI ORSZÁGOS KIKÉPZŐ KÖZPONT BIZTONSÁGI ŐR Intenzív, OKJ-s szakmunkásképzést indít június 9-én és 16-án SÁRVÁRON ÉS CELLDÖMÖLKÖN Hétvégén is hívható! Hölgyek, nyugdíjasok, pályakezdők jelentkezését is várjuk! fái alatt, de a fiatalok egy részének gondolatai, akár csak néhány órával korábban gimnazista társaiké, ekkor már valószínűleg messze jártak. Életük első nagy próbatétele, a szakmunkásvizsga és az érettségi ugyanis kézzel fogható közelségbe került. cz Fegyvervizsga 1 nap alatt! NE HIGGY az átverőknek, ÓVAKODJ az olcsó tanfolyamoktól!

5 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 5 Négynapos hétvége a májusfa árnyékában Ragyogó napsütéses idő kényeztette el a sárváriakat az április végi hosszú hétvégén. Azok sem csalódtak, akik a hónapfordulón, a városi rendezvényeken ünnepelték május elsejét. Zenés ébresztő a fúvósokkal A régi idők beszámolóinak hangulatában mondhatnánk, hogy egy egész kamionnyi, háromtonnás zenekar gondoskodott a város dolgozóinak ébresztéséről a munka ünnepén. A fúvósok önhordó produkciójának egyetlen gátja, hogy több helyre várták őket, mint ahová el tudtak jutni. földbe. Kondora István szerint, Sárváron kell lennie annyi civil összefogásnak, hogy azt egy májusfa jelezze. Az íjász, néptáncos, s más hagyományőrzők által feldíszített, s mászhatatlanná tett fenyő megfelelt az elvárásoknak. A nosztalgiázás a múzeumban folytatódott, ahol a régi idők társasjátékaival várták a közönség gyermek és gyermeklelkű egyedeit. Én a vízilovakkal vagyok címmel, Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan, sakk, Rodolfo bűvészdoboza, vagy a Mindent vagy semmit mellett, a Vitéz szabó legény a vár udvarán sakkozó és amőbázó Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató szerint sokan voltak a játékos napon a vízilovakkal. A játékok összegyűjtése nehezebb feladatot jelentett, mint a látogatókat rávenni a játékra. A kedvező fogadtatás okán május elseje jövőre is a vízilovaké lesz. Ahogy már három éve a délutáni majális szervezője közösen a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület és a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár. A civilek a kurázsit, a művelődési központ színvonalas műsort ad a közös produkcióhoz. Ez a felállás nem sör-virsli-sátor hangulatú, hanem a tartalmas családi szórakozásról szól mondja Benkő Gábor művelődésszervező. A légvár és játszóház mellett a szombathelyi Mesebolt Bábszínház mutatta be a Vitéz szabó legény kalandjait a várudvaron. Ezután a nagyszínpadon Sár vár Városi Mazsorett Együttesének csoportjai adtak ízelítőt a Kanona Band kíséretével, majd a környezetvédők és a kutyások bemutatói következtek. Kora este Horváth Meggie és Peltzer Géza új formációja blues örökzöldekkel, a Balogh-trió pedig autentikus cigányfolklórral szórakoztatta a közönséget. Végül a Colombre Band hangolta az éjszakára az egybegyűlteket. Így ért véget a négynapos hosszú hétvége. Ne feledjük, egyszer a mai, még akármilyen napokra is nosztalgiával gondolunk majd! Régi idők társasjátékaival várták a közönséget a múzeumba Prémiumalkusz Kft. A független biztosítási alkusz! Civil összefogás állította a májusfát Szintén a hagyományokat éltette tovább a várparkban felállított májusfa, melyet a város polgármesterének irányításával helyeztek múlt évtizedek kedvelt játékaival társasozhattak a családok. Természetesen ki lehetett próbálni a névadó Hugó Hamit is. Az önfeledten Az összes biztosító ajánlata, terméke és ügyintézése egy helyen! Takarítson meg akár 30-50%-ot meglévő szerződései díjából! Hagyja, hogy a Biztosítók versenyezzenek Önért! INGYENES tanácsadás és ajánlatkérés irodánkban: Sárvár, Hunyadi u. 18/D. (A Totalcar és Generali iroda mellett) /

6 6 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. Kortalan érzelmek a könyvtárban Május 3-án nyílt meg a Nádasdyvár Művelődési Központ és Könyvtárban, A kortalan érzelmek címmel Fenyvesi Edit és Lázár Szilárd kiállítása. A tárlatot Vörös Ferenc művésztanár ajánlotta a közönség figyelmébe. A megnyitón közreműködött a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola szaxofon kvartettje. Fenyvesi Edit anatómiai pontosságú grafikái és Lázár Szilárd fotó-realisztikus festményei művészeti jártasságukról adnak tanúbizonyságot. Kiállított portréik a látott világ A tárlatot Vörös Ferenc művész-tanár ajánlotta a közönség figyelmébe újraértelmezései mondotta megnyitóbeszédében Vörös Ferenc. Hangsúlyozva, hogy tehetségük alapján a sárvári népes művészvilág két új tagját avathatja a most kiállító alkotók személyében. Fenyvesi Edit és Lázár Szilárd arcképkiállítása a sárvári könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg május 26-áig. Új előadás-sorozat a vár dísztermében Dísztermi előadások címmel kezdett új rendezvénysorozatot a Nádasdy Ferenc Múzeum. A sorozat célja, hogy tudományos igényű előadások hangozzanak el közérthetően minden érdeklődő számára. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját május 31-én (csütörtökön) 17 órára a könyvtárba, Pupp-Dénes Éva SZÍNEK SZERETETE című mandala-kiállításának megnyitójára. A tárlatot maga az alkotó nyitja meg. A kiállítás június 29-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében. A múzeum első vendége Gróf László térképtudós volt Az új előadás-sorozat nyitórendezvényére egy olyan személyt kértek fel, aki a tudományos munkásságának tárgyi emlékeivel is jelezte városunkhoz való szoros kötődését. Gróf László, a ma Oxfordban lakó térképtudós számára gyermekkora óta fontos szerepet tölt be Sárvár. Bár a térképek révén távoli tájakat ismert meg, elsőként sárvári gyerekkoráról mesélt Gróf László. A II. világháború utáni iskolás évekről, a kertvárosi kápolna melletti réten zajlott focimeccsekről. Valahogy mindig úgy érezte, hogy számára Sárvár az igazi otthon. Az Angliában élő tudósember rendszeresen hazajár, és önzetlen ajándékaival gyarapítja városunkat ban ajándékozta Sárvárnak azt a komoly értéket Nyári játszóház képviselő térképgyűjteményt, melynek egyes darabjai a XVI. század elejétől kezdve mutatják be, miként ismerte meg térképeken hazánkat a világ. A múzeum egyik különtermében láthatóak a kartográfiai ritkaságok. Gróf László a térképek titkaiba avatta be a telt házas előadás résztvevőit. A térképek nemcsak önmagukról beszélnek, hanem egy olyan korszakról, amikor Európában megindul a tudományos igényű kartográfia. Akik lemaradtak a dísztermi előadások első rendezvényéről, vagy kedvet kaptak a térképre rajzolt múltunkban való elmélyedésre, azok Gróf László gyűjteményét a várban tekinthetik meg, ha igyekeznek, hiszen a térképeket nemsokára restaurálják és később új köntösben láthatjuk majd azokat viszont. A sárvári Gyermekjóléti Szolgálat június 18-tól június 29- ig nyári játszóházat szervez elsősorban alsó tagozatos gyermekek számára. Jelentkezni május 21-től május 31-ig lehet a sárvári Gondozási és Családsegítő Központ Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatánál a Sárvár, Nádasdy u. 26. szám alatt. Érdeklődni a 95/ és a 95/ as számon lehet. Női halásznadrágok derekas, körgumis változatban 6XL-ig. Körgumis nyári szoknyák érkeztek. Hosszú szövetnadrágok (42-64) fekete, barna, szürke továbbra is 20% kedvezménnyel kaphatók. Továbbra is vállalunk nadrágfelhajtást és cipzárak cseréjét! Sárvár, Hunyadi u. 1. Tel.: / Magas keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix+jutalékért. Tel.:

7 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 7 Egy hiperrealista alkotó munkái Adorján Attila festőművész tárlatát Dabóczi Dénes művészettörténész nyitotta meg május 6-án a Galeria Arcisban. A kiállítást május 29-ig tekintheti meg a közönség. Akkor ezek itt most festmények, vagy fotók, vagy mik? Valami ehhez hasonló tanácstalanság üli meg az embert akkor, ha véletlenül betéved, vagy szánt szándékkal belép a várbeli kiállítóterem terébe. A falakról ugyanis (nagyméretű tablókról) három D hatású laskagombák, és bombanők kacsintanak rá azzal a kétségtelen szándékkal, hogy megmételyezzék, vagy épp ne adj isten! elcsavarják a fejét. Csak azt nem tudja eldönteni első pillantásra az emberfia, hogy érzéki csalódás áldozatává vált, s régi, szépen színezett, de alapból fekete-fehér képek erősen felnagyított módosulatai mosolyognak rá, vagy ezek emberkéz alkotta festmények az ecset végéről. Aztán ha közelebb lép, rájön a turpisságra: Hát persze, hogy festmények! Csak éppen nagyon élethűre sikeredtek, ezért néz ki minden festett fess lady úgy, mintha harsány magazinok címlapjáról kacérkodna az olvasóval. Aztán jön a következő kérdés: Miért fotók alapján fest a mester? Nem tud kitalálni valami eredetibbet? Miért nem dolgozik modellekkel, mint a nagyok, vagy miért nem megy ki a természetbe, mint a még nagyobbak? Így könnyű. Fog egy Adorján Attila és Dabóczi Dénes a kiállítás megnyitóján fotót, s felnagyítva megfesti azt, amit lát. Ennyi. Hát persze. Csak arról feledkezik meg az, akiben ilyen kérdések fogalmazódnak meg, hogy néha az a legnehezebb, ami a legkönnyebbnek látszik. Valahogy így van ez Adorján Attila képeivel is. Az elmúlt évszázadban ugyanis a fotó természetes forrása és modellt pótló modellje lett a festészetnek, és Adorján művész úr tulajdonképpen nem tett mást, csak annyit, hogy az ebben rejlő lehetőségeket aknázta ki a végtelenségig. A fogyasztói társadalom termékeivel, a fényképek, digitális felvételek, magazinok képeinek hatalmas tömegével ugyanis napjainkban már nemigen tudunk mit kezdeni. Az egyik módszer pedig az újrafelhasználásra az, amit a klasszikus festészeti hagyományokon alapuló technikát alkalmazó hiperrealista alkotó művel. Megnyitó gondolatainak tolmácsolása során sok más egyéb mellett erre is kitért az anyagot a megjelentek figyelmébe ajánló művészettörténész. A lényeg szerinte, hogy Adorján Attila valójában a pusztulástól, az elfeledettségtől mentette meg azt a néhány fotót, amelyet felhasznált a munkáiban, ezáltal biztosítva nekik az átlényegült továbbélés lehetőségét. A kísérlet sikerült, a tablók óriási sikert arattak, a hazai festészet pedig egy színes alakkal, rajta keresztül pedig számos színvonalas alkotással gazdagodott. ráczp 70. sz. ABC Sárvár, Rákóczi Ferenc u A COOP OLIMPIAI STAFÉTA sárvári állomása május 25-én. Sörsátor, lacikonyha, étel- és italkóstoló, különleges akciók, nyereményjáték. 2 db 2 l-es Coca-Cola termék vásárlása esetén 1 db 0,33 l üdító t adunk ajándékba, és minden 5. Soproni dobozos 0,5 l sör ajándék. Pünkösdi hús- és hentesáru akció. Szeretettel várunk minden kedves érdekló dó t és vásárlót. Találkozzon Szombathelyi Tamással, a moszkvai olimpia ezüstérmes öttusázójával. Küldjünk közösen egy hajrát Londonba. Támogatóink: Babati, Kanizsa pékség, Úsovsko, Coca-Cola, Heineken, Friesland Campina A COOP A MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT HIVATALOS FÓ TÁMOGATÓJA

8 8 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. A Szent László Szent László Plébánia Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát. Minden májusi estén kor Loretói litániát éneklünk a Boldogasszony Máriához. Május 8-án tartotta a Sárvári Esperesi Kerület papsága tavaszi koronagyűlését, amelynek témája Szent Ágoston püspöknek A pásztorok című beszéde volt. Áldozócsütörtök után, május 20-án ünnepeljük Urunk mennybemenetelét kor a hegyközségi kápolnában búcsúi misét éneklünk. Május 25-én, pénteken reggel a nagytemplom Prágai Kis Jézus szobránál boldogabb családokért és a gyermekekért imádkozunk. Május 26-án, szombaton az előesti szentmisét követően nyitva a nagytemplom, pünkösdi vigíliát tartunk: Szentlélekhívás fiataloknak. Pünkösdvasárnap és -hétfőn a bérmálás előtt állók kivált a 8. osztályosok a Szentlélek ajándékaiért imádkoznak, énekelnek, megbérmált katolikusok számára pedig a Lélek tüzének élesztése. Júniusi péntekeken kor Jézus Szíve litániát imádkozunk. Június 1-je elsőpéntek. Engeszteljük Jézus Szívét szentgyónással és szentáldozással. A házhoz kötött időseket, betegeket szívesen erősítjük szentségekkel. Beteg valamelyiketek? Hívassa el az egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. (Jak 5,14) Június 30-án, szombaton kor jubiláns házaspárok találkozója a szombathelyi székesegyházban. Jelentkezés a plébánián. Az elkövetkező vasárnapi misék végén a 2. osztályosok jelentkezése a jövő tanévi elsőáldozásra, a 7. osztályosok jelentkezése a következő bérmálásra. A 2x1%-ról rendelkező nyilatkozat száma: Magyar Katolikus Egyház: 0011; Szent László Katolikus Általános Iskola Alapítványa: A helyi egyházfenntartási adó a nettó jövedelem 0,5, azaz fél %-a, amelyet a plébánián 9.00 és óraközött lehet rendezni. Szent Miklós Plébá Szent Miklós Plébánia Májusban hétfőtől szombatig órakor, vasárnap órakor Lorettói litániát éneklünk a Boldogasszony tiszteletére a Sári templomban. A litániákat a sárvári családokért és a hit megerősödéséért ajánljuk fel. Ó Nagyasszony Nemzetünk reménye! Májusban folytatódnak az elsőáldozási oktatások és gyakorlások. Vasárnaponként a jó katolikus családok szenteljék meg az Úr napját a szentmisén való részvétellel! Katolikus ember nem élhet vasárnapi szentmise nélkül! Május 20-án, vasárnap Urunk menny bemenetelének főünnepe lesz. Május 25-én, pénteken órától óráig lesz az elsőáldozók szüleinek, és rokonainak a gyónása. Vendéggyóntató atya is lesz. MEGHÍVÓ JÓTÉKONYSÁGI KONCERT MÁJUS 30-án ÓRAI KEZDETTEL A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA IUVENIS ÉS ANGELICUS KÓRUSA KONCERTET AD AZ ÉVADBAN FELHANGZÓ ZENEMŰVEKBŐL. A hangverseny bevételét Böjte Csaba erdélyi neveltjei számára gyűjti és viszi a katolikus iskola diáksága HELYSZÍN: ABAI-TEREM SÁRVÁR, GÁRDONYI U. 21. Várjuk szeretettel! Halászlé kapható! 990 Ft Május 25-én, pénteken órakor az elsőáldozók gyónnak, akiket a Plébánosuk, Roland atya gyóntat. A 3. osztályosok elsőáldozása május 27-én, Pünkösdvasárnap a órás nagymisén lesz. Imádkozzunk az elsőáldozókért, valamint Családjaikért! Pünkösdvasárnap és Pünkösdhétfőn a Sári templomban 8.00 órakor, órakor és órakor lesznek ünnepi szentmisék. A Mária Rádió sárvári adását minden héten kedden, szerdán, csütörtökön és vasárnap óra és óra között hallgathatják. A műsorokat az adást követő nap 6.00 órától megismételjük. A Sári plébánia részletes hírei, szentmise szándékok a plébánia honlapján olvashatók.www.sarvarsari.hu A Sárvári Evangélikus Evangélikus Egyházközség Üzenet Istentől: A pünkösdi ünnepkörben: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! mondja a Seregek Ura. Zak 4,6 Szavunk Istenhez: Édes Istenem! Könyörülj rajtam, és minden emberen, nagy irgalmaddal töröld el vétkeinket az Úr Jézus Krisztusért. A sok feladat meghaladja az erőnket. Akikre sokat bíztál, sokat is kérsz számon. Ezért városunk, hazánk és egyházunk vezetőit megtartó szeretetedbe ajánljuk. Szentlelkeddel újítsd meg életünket! Ámen. A Dunántúli Püspöki Kerület Missziói Napja: Május 19-én Tatabányán kerül megrendezésre a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület missziói napja Küldetésünk Isten családjában címmel. A jelentkezők külön autóbusszal utaznak a rendezvényre. Családi istentisztelet: Május 20-án, vasárnap órakor kezdődik a modern több generációs istentiszteletünk. Témája: Isten örül, amikor az elveszett megkerül. Imaközösség: Május 21-én, hétfőn órától közös imádságra hívjuk a testvéreket a gyülekezeti terembe. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Jak 5,16 Férfiegylet: Május 22-én, kedden órától tartja havi összejövetelét férfiegyletünk. Május 26-án, szombaton pedig a bakonycsernyei gyülekezetbe és a Bakonyba indul kirándulni a közösség. Pünkösd: Május 27-én, vasárnap 9.30 órai kezdettel tartjuk ünnepi istentiszteletünket a sárvári templomban hittanosaink szolgálatával. Az Úr szent asztalához hívjuk az úrvacsorával élni kívánókat. Május 28-án, hétfőn 9.30 órakor lesz ismét Sárváron ünnepi istentisztelet órától pedig Rábapatyon tartjuk Pünkösd második napi istentiszteletünket, ahol úrvacsora közösségbe várjuk a testvéreket. Felnőtt katekézis: Gyülekezetünkben megkezdtük a felnőtt konfirmációra és keresztségre felkészítő tanfolyamunkat. Lelkészi hivatalunkban hetente, megbeszélés szerint pénteken vagy szombaton délután tartjuk a másfél órás foglalkozásokat. Református Egyházközség Vasárnaponként órai kezdettel istentiszteletet és ezzel egy időben gyermek-istentiszteletet tartunk. Május 20-án a Magyar Egység napja alkalmából tartunk ünnepi istentiszteletet. Igét hirdet: Bódis Tamás, Szlovéniából érkező lelkipásztor. Május 25-én, pénteken18.00 órai kezdettel lesz a konfirmációi vizsga. Május 26-án, szombaton órai kezdettel tartjuk tavaszi Családi Napunkat, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Pünkösd vasárnapján órai kezdettel konfirmációi istentiszteletet tartunk. Pünkösd másodnapján órai kezdettel úrvacsorás istentiszteletet tartunk. Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapítványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: A Magyarországi Református Egyház technikai száma: Baptista Egyházközség Istentisztelet: minden vasárnap Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Weblapunk: weebly.com Gábor Grill Étterem Sárvár, Szombathelyi u. 13. Menü a hét minden napján ig. Hétfõtõl péntekig 670 Ft, szombaton 850 Ft, vasárnap 950 Ft. Grillcsirke, töltött egész kacsa rendelésre! Kisebb rendezvények lebonyolítását vállaljuk! Tel.: 06 30/ OTP, K&H és MKB SZÉP Kártyát elfogadunk.

9 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 9 Botforgatók showja A 20. ÉVES MAZSORETT EGYÜTTES JUBILEUMI SHOWJA ÉS A VIII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI ÉS MAZSORETT FESZTIVÁL SÁRVÁR, JÚNIUS JÚNIUS óra Sárvár Városi Mazsorett Együttes 20. évi Jubileumi Showja a Nádasdy-vár udvarán Fellép az együttes valamennyi korcsoportja és a Kanona Band óra Utcabál a Nádasdy-vár udvarán JÚNIUS Bevonulás a Kossuth térre Megnyitó: a résztvevő országok himnuszai után Kondora István polgármester megnyitja a fesztivált, majd Dohos László a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke köszönti a jelenlévőket Minden együttes bemutatkozik, ízelítőt ad a délutáni showműsorból Felvonulás a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől a Rákóczi úton át a Nádasdy-várba Showműsor a Nádasdy-vár udvarán Minden zenekar perces programot mutat be a mazsorettekkel közösen Fesztivál fináléja (Rossz idő esetén a showműsor a Tinódi gimnázium tornacsarnokában kerül megrendezésre.) JÚNIUS Térzene a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben Nívódíj a mazsoretteknek A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség május 6-án tartotta közgyűlését Budapesten a Stefánia Kulturális Központban, ahol a évi tevékenységről és gazdálkodásról szóló beszámolók után ünnepélyes percekkel folytatódott a közgyűlés. A magyar mazsorett mozgalom népszerűsítésében, művelésében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Nívódíjat adományozott Sárvár Városi Mazsorett Együttese részére. Művészeti vezető: Csikós Györgyné. Gratulálunk! ZÖLD ÚT A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület Előadás-sorozata Az előadás címe: Természet közeli erdőgazdálkodás a Sárvár környéki erdőkben Az előadás időpontja: május óra Előadás helyszíne: Nádasdy-vár klubhelyisége Előadó: Nagy László Erdőmérnök SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! Ford Fiesta Champions limitált széria 1,25 l-es 82 LE-s benzinmotorral, IVD-vel és számos további extrával akár Ft-tól *. Strauss Autószalon Szombathely, Zanati u. 58. Tel.: 94/

10 10 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. Családi Szabadidős Nap Szeretettel várunk minden gyermeket és szülőt a Mozdulj Sárvár! Családi Szabadidős Nap elnevezésű programjára! A program célja: alacsony költségvetésű, mindenki számára elérhető szabadidősportok népszerűsítése. A program helyszíne: Csónakázó-tó A program dátuma: május 19. (szombat) Részletes programterv: A részvétel ingyenes 14:00 Máhr Tivadar Sárvár város alpolgármestere megnyitja a rendezvényt 14:00-19:00 8 szabadidős sportág kipróbálása (Minden kipróbált sportágért jár egy pecsét a megnyitó után kiosztott kuponfüzetbe. Ajándékcsomagok kerülnek kisorsolásra azon családok között, akik mind a 8 pecsétet megszerzik.) 8 állomás nyolc sport: frizbi tollaslabda jóga (14:30-15:30, 15:30-16:30) evezés sárkányeregetés lábtenisz artengo hobbi-, kiskapus foci Családi egészségvetélkedő (A vetélkedők helyezettjei ajándékcsomagokkal gazdagodhatnak.) Egészség stand Szabó Zoltán mentőtiszt és csapata egész napos konzultációt tart a következő témákban: Egészséges táplálkozás Gyermekek egészséges táplálkozása Sportsérülések megelőzése, kezelése, rehabilitációja 15:00-16:00 Sárvári Kutyaiskola bemutatója (Szabadidős Családi Nap ideje alatt ingyenes kutyanevelési tanácsadás.) 18:00-19:00 Kuponfüzetek leadása, ajándékok kisorsolása és átadása Nyeremények: 10 gyümölcskosár Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő által felajánlott családi belépők Decathlon által felajánlott ajándékok Szervező: Cordier Bálint Elérhetőségek: .: Tel.: Info:

11 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 11 Kérelem Tanévkezdési támogatás megállapításához A kérelem benyújtható: június június 30-ig! (A határidő elmulasztása jogvesztő!) 1. Az általános iskolai tanuló(k) adatai: 1.1 Neve:... Szül. helye, ideje:.... Anyja neve:..... Lakcíme:..... Iskola neve, címe:..... Osztály megjelölése (2012. szeptembertől): Neve:.... Szül. helye, ideje:..... Anyja neve:.... Lakcíme:... Iskola neve, címe:..... Osztály megjelölése (2012. szeptembertől): Neve:..... Szül. helye, ideje:..... Anyja neve:..... Lakcíme:... Iskola neve, címe:..... Osztály megjelölése (2012. szeptembertől): 2. A törvényes képviselő(k) (szülő, gyám) adatai: 2.1 Név: Név:..... Szül. helye, ideje: Szül. helye, ideje:. Anyja neve:. Anyja neve:..... Lakcíme:.. Lakcíme:..... Elérhetőség (telefon, ):.... A tanulói jogviszony fennállásáról szóló igazolást kérem, hogy a polgármesteri hivatal szerezze be a fent megjelölt oktatási intézménytől. 3. A gyermeket gondozó családban a kérelem benyújtása időpontjában közös háztartásban élő az egy főre jutó jövedelem számítása szempontjából figyelembe vehető (1-2 pontban fel nem tüntetett) egyéb közeli hozzátartozók (pl.: már nem általános iskolás kiskorú, vagy már nagykorú gyermek) adatai: Név: szül. hely, idő: anyja neve: rokonsági fok jövedelem 4. A évi CXL tv. 29. (9) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy külön értesítést az ügy iktatási számáról, ügyintéző személyéről és hivatali elérhetőségéről, az eljárás megindításának napjáról, az ügyintézési határidőről, az ügyintézési határidőben nem számítandó időtartamokról, a hatóság eljárási kötelezettségének elmulasztása esetén követendő eljárásról, az iratokba való betekintés, és nyilatkozattétel lehetőségéről, arról, hogy a kérelme a szükséges adatainak kezeléséhez és belföldi jogsegély, valamint szakhatósági eljárás céljából történő továbbításhoz való hozzájárulásnak minősül: * kérek *nem kérek (*megfelelő aláhúzandó!) 5. Alulírott nyilatkozom, hogy a kérelemnek teljes egészében helyt adó (tanévkezdési támogatást gyermekenként 4000 Ft-ban megállapító) határozat esetén fellebbezési jogomról lemondok.* (* amennyiben nem kíván fellebbezési jogáról lemondani, a szövegrész kihúzandó!) 6. Kijelentem, hogy életvitelszerűen a lakóhelyemen / vagy a tartózkodási helyemen* élek. (A megfelelő rész aláhúzandó.)

12 5. Alulírott nyilatkozom, hogy a kérelemnek teljes egészében helyt adó (tanévkezdési támogatást gyermekenként 4000 Ft-ban megállapító) határozat esetén fellebbezési jogomról lemondok.* 12 (* amennyiben nem kíván fellebbezési jogáról lemondani, a SÁRVÁRI szövegrész kihúzandó!) HÍRLAP május Kijelentem, hogy életvitelszerűen a lakóhelyemen / vagy a tartózkodási helyemen* élek. (A megfelelő rész aláhúzandó.) (*Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.) 7. A támogatás utalását a..(szülő*/törvényes képviselő*) nevén.. banknál vezetett.. számlaszámra **/.. (szülő/törvényes képviselő) kezeihez postai úton kérjük. ** Hozzájárulok az eljárás lefolytatásához és az érdemi döntés meghozatalához szükséges személyes adatok kezeléséhez. Tudomásul veszem, hogy a szociális ellátással kapcsolatban elektronikus kapcsolattartásnak nincs helye. Sárvár, törvényes képviselő aláírása. törvényes képviselő aláírása * a nem kívánt rész törlendő A kérelemhez csatolni kell: - a családban élők jövedelmének igazolását a jövedelem típusának megfelelő irattal (pl. munkáltatói igazolás, postai feladóvevény, adóbevallás stb.) Havi rendszerességgel járó nem vállalkozásból származó jövedelem (pl. munkabér, GYED, GYES, GYET, nyugdíj, tartásdíj, árvaellátás) esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelme. Nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelem. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a gyermekjóléti szolgálatról és a gyermekvédelmi támogatásokról szóló 27/1997. (XII.2.) önkormányzati rendelete 18/A. -a alapján: (1) A polgármester abból a célból, hogy az önkormányzat a gyermeket gondozó család számára a tanévkezdéssel együtt járó kiadásokhoz szociális, gyermekvédelmi szempontból támogatást nyújtson tanévkezdési támogatásban részesíti a tárgyév szeptember hónapban általános iskolai tanulmányokat kezdő, vagy folytató általános iskolai tanulói jogviszonyban álló gyermekeket, feltéve, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át (2012. évben Ftot), gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy más törvényes képviselő esetében a 300%-át (2012. évben: Ft-ot) nem haladja meg. (2) A támogatás összege gyermekenként, tanévenként forint. (3) A kérelmeket tárgyév június 1. és június 30. között lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő. A jogerős döntéssel megállapított támogatást tárgyév augusztus ig terjedő időszakban kell folyósítani. Ügyfélfogadási idő a Polgármesteri Hivatalban: hétfő: 8-12 óráig; kedd: óráig szerda: 8-12 óráig és óráig csütörtök: ügyfélfogadás nincs! péntek: 8-12 óráig A kérelemmel kapcsolatban érdeklődni: személyesen: Sárvár város Polgármesteri Hivatala Lakossági Irodája 8-as vagy 9-es számú hivatali helyiségében telefonon: a 95/ , vagy az as telefonszámon lehet. A Polgármesteri Hivatal ügyintézője tölti ki! A kérelem beérkezésének módja:. időpontja:. Személyazonosság igazolására bemutatott irat és száma:. A kérelmet átvevő ügyintéző aláírása:..

13 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 13 SÁRVÁRI Sárvár Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft Sárvár, Várkerület 2-3. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Tel.: 95/ , A Sárvári Televízió tervezett műsora május 18 június 1. között Május 18. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik Vendég Kondora István és Vancsura Miklós, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 19. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ ism., 9.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 20. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 21. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 22. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Albacomp Fortress Körmend/kosárlabda NB I/A, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Albacomp Fortress Körmend/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 23. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Fortress Körmend Albacomp/kosárlabda NB I/A, 12.00: Hírek Hétkor/ ism., 17.00: Fortress Körmend Albacomp/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 24. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 16.00: Testületi ülés/élő, 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 25. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 26. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 27. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 28. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Sárvár FC Körmendi FC/labdarúgás NB III, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Körmendi FC/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 29. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Sárvár FC Körmendi FC/ism, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Körmendi FC/ ism, 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 30. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 31. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Június 1. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. HÍRLAP Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/ ) Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje: Szombathely, Géfin Gy. u , május 16. Megrendelési sorszám: 2012/1. ISSN: Pályázati felhívás építészeti értékek felújításának támogatására A pályázat jellege: A pályázat nyilvános. Pályázhatnak a 41/2003. (XI.27.) számú önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: rendelet) védetté nyilvánított magántulajdonú épületek tulajdonosai, azoknak az épületeknek, építményeknek a felújítására, amelyek a rendelet mellékletében szerepelnek, továbbá a lakófunkcióval rendelkező műemlék ingatlanok homlokzat felújítására. A támogatás forrása és összege: A pályázat fedezete az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2012./II.17./ rendelet felhalmozási célú végleges pénzeszközátadások előirányzatai között bruttó ,- forinttal szerepel. A támogatás fajtái: részletek a honlapon (www.sarvar.hu) A pályázaton való részvétel feltételei: részletek a honlapon (www.sarvar.hu) A pályázat tartalma: részletek a honlapon (www.sarvar.hu) A pályázat benyújtása: A pályázat benyújtásának határideje: május 31. A pályázatokat Sárvár város Jegyzőjéhez (9600 Sárvár, Várkerület 2-3.) lehet benyújtani. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Sárvár város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Műszaki Irodáján (9600 Sárvár, Várkerület 2-3. földszint 13-as szoba, tel.: (95) ) A pályázatok legkésőbb június 15-ig elbírálásra kerülnek. Az Önkormányzat az eredményt nyilvánosságra hozza és a pályázókat írásban értesíti. A támogatott felújításokat november 30. napjáig be kell fejezni és készre jelenteni. A pályázat elbírálásának szempontjai: az épület helye, városképi jelentősége a vállalt felújítási összeg és az igényelt támogatás módja a felújítás műszaki szükségessége az elbírálásnál előnyt élvez a városközponti elhelyezkedés, valamint a vállalt önrész és a kért támogatás aránya és módja. május 24-én, május 31-én, csütörtök 17 órakor SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS CELLDÖMÖLK, MIKES U. 14. SÁRVÁR, RÁKÓCZI U. 10. Hétfőn tól (A LIDL parkolónál.) Kedden és pénteken tól Csütörtökön tól Minden, ami sebészet: benőtt köröm kezelése mellvizsgálat, szűrés anoscopia (végbélszűrés), aranyér fitymaszűkület műtéte és egyéb végbélbetegségek kezelése kisajak rekonstrukciós műtéte visszerek, seprűvénák szklerotizációja kisműtétek: szemölcsök, érszűkület-vizsgálat zsír- és kásadaganatok eltávolítása lábszárfekély kezelése DR. VÁRNAI LEVENTE DR. MOJZES SZONJA sebész főorvos sebész adjunktus 06-30/ /

14 14 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. Sárvár Sportnap tizenegyedszer Egy évtizedes hagyomány folytatódott a április 28-i Sportnapon. A Városi Diáksport Bizottság, és a sportegyesületek a város önkormányzatával együttműködve 10 helyszínen 10 sportágban hirdettek versenyeket. Eközben a Városháza Várkerületi oldalán az ultrafutók rótták köreiket rendületlenül a forró aszfalton. Ismét pezsgett, nyüzsgött a város jövőre újra, ugyanitt! A meteorológiai tavaszra fittyet hányó árpilisi kánikulában több mint 850 versenyző nevezett a különböző sportágak versenyein, az óvodás korosztálytól a seniorokig. A Sportnap kísérőrendezvényeként a Tánc Világnapja alkalmából szervezett gálaműsoron 8 sárvári kötődésű tánccsoport közel 100 táncosa vett részt, úgymint: Senior Néptánc Egyesület, Rocky Dilly akrobatikus rock and roll csoport, Sárvári mazsorett csoport Cerah hastánccsoport, Stop and Go standard tánccsoport, Urban Dance West Hip-hop tánccsoport, Néptánckör, Salsa Fuerte sárvári csapata. A táncosok fergeteges hangulatot varázsoltak a Kossuth térre, a színpad körül több mint háromszáz érdeklődő kísérte figyelemmel az eseményeket. Ezúton mondunk köszönetet valamennyi szervezőnek, rendezőnek, akik az idén is töretlen lelkesedéssel munkálkodtak a Sportnap szervezésén, és vettek részt a versenyek lebonyolításában. Végül, de nem utolsósorban köszönjük Kiss Lászlónak, aki megálmodója, és 10 éven keresztül első számú szervezője volt a Sportnapnak. Az általa kovácsolt összeszokott csapat tagjainak szakmai tapasztalata óriási segítség volt számunkra. Mindenkinek köszönjük a sok-sok ötletet, önzetlen segítséget, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény! Máhr Tivadar alpolgármester Erdős Katalin irodavezető Eredmények és egyéb érdekességek Futóverseny rendező: Városi Diáksport Bizottság A futóversenyen a város óvodáinak és általános iskoláinak 138 versenyzője vett részt. A verseny újdonsága volt, hogy az óvodások szüleikkel együtt teljesíthették a kitűzött távot. Első helyezést értek el: Kis Virág Vármelléki Óvoda Wieder Marci Vármelléki Óvoda Szent László Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos leány csapata Németh Anna, Pesti Fanni, Farkas Johanna Szent László Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos fiú csapata Lőrincz Dávid, Giczinger Benett, Németh Bence Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola felső tagozatos leány csapata Farkas Evelin, Kucsera Melitta, Németh Szilvia Szent László Katolikus Általános Iskola felső tagozatos fiú csapata Barkovics László, Vörös Dániel, Rudalics Kálmán 12/24 órás futóverseny rendező: Sárvári Kinizsi SE A 12/24 órás futóverseny egyidős a városi sportnappal, egyben országos bajnokság is. A verseny rangját jelzi, hogy szerepel az Ultrafutók Nemzetközi Szövetségének (IAU) éves versenynaptárában. A sárvári verseny országosan egyedülálló abból a szempontból is, hogy a legtöbb egyéni induló rendszerint ezen a versenyen nevez, az idén 94 egyéni induló mellett 24 csapat vett részt a megmérettetésen. A férfiaknál első helyezést szerzett Mazur Béla az IAU világranglistáján is előkelő helyen szerepel, dr. Lubics Szilvia pedig 2011-ben megnyerte a görögországi Spartathlont, ahol az Athéntól Spártáig teljesítendő táv 246 kilométer. Első helyezést értek el: 24 óra dr. Lubics Szilvia 232,454 km, Mazur Béla 216,992 km 12 óra Makai Viktória 126,511 km, Bene Ármin 128,112 km Váltó Tinódis Aszfaltfaló Csajok: Vizi Barbara, Vizi Ramóna, Szabó Anna, Pungor Sára Váltó ZASZ SE senior: Sergyán Gábor, dr. Keszei András, Járfás Gyula, Devecseri Bálint XI. Nádasdy Birkózó Kupa rendező: Sárvár Birkózó Sportjáért Alapítvány A meghívásos nemzetközi szabadfogású birkózó verseny szintén a sportnappal egyidős rendezvény, amely egyben a sportnap hivatalos megnyitójának helyszíne is. 14 csapat (ebből 5 külföldi) 128 versenyzője vágott neki a küzdelmeknek. A jól szervezett, sportszerűen zajlott nemzetközi versenyen szép sárvári eredmények születtek. Gyermek ( ) 35 kg: Büki Kevin 5. helyezett Diák II ( ) 32 kg: Molnár Benett 2. helyezett, 42 kg: Toldi Bálint 3. helyezett Serdülő ( ) 58 kg: Toldi Miklós 3. helyezett, 69 kg: Jancsó Zoltán 2. helyezett, 80 kg: Molnár Adrián 1. helyezett Kadett ( ) 63 kg: Prisznyák Martin 1. helyezett, 85 kg: Horváth Márton 2. helyezett A csapatversenyt a Vasi Volán csapata nyerte, a sárvári csapat az 5. helyen végzett. Íjászat rendező: Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület A sportnapi rendezvények sorában első alkalommal szerepelt az íjászverseny. Az egyesület kifejezetten a sport népszerűsítésére, bemutatására helyezte a hangsúlyt az amatőr tehetségkutató verseny szervezésekor. A helyszíni nevezések alapján a szervezők a versenykiírásban szereplő kategóriákon túl meghirdették a 10 év alattiak számára a mini kategóriát is. Versenyen kívül bárki kipróbálhatta ügyességét, így igazi szabadidős programmal egészült ki a verseny, a szép számú érdeklődő örömére. Első helyezést értek el: 10 év alattiak Bíró Emese, Bíró Botond évesek Kardos Petra, Nárai Domonkos Ifi fiú Végh Martin Női Petényi Szilvia Kosárlabda rendező: Sárvári Amatőr Kosarasok Klubja Az elmúlt évek legsikeresebb versenyét rendezte a klub, 11 csapat részvételével. Kiemelésre érdemes, hogy 3 gyermekcsapat is részt vett a kupán. A jó hangulatú, sportszerűen lezajlott verseny bizonyítja, hogy e csapatsport továbbra is népszerű a városban, és a sportág szerelmesei örültek a versenyzési lehetőségnek. Első helyezett felnőtt csapat: ÖB (Örök Barátság) Sárvár Első helyezett gyermekcsapat: TKT Törpök Táplánszentkereszt Legjobb játékos: Sütő Gergely Sárvár Legsportszerűbb csapat: Totál Angyalok Labdarúgás rendező: Nádasdy DSE A diákok számára meghirdetett verseny két korcsoportban, 6-6 csapat részvételével zajlott. Celldömölki, körmendi és szentgotthárdi csapatok mellett 3 sárvári csapat mérte össze tudását a pályán, lelkes szülők, ismerősök biztatása mellett. A résztvevők örömére kilátogatott a pályára a sárvári születésű Bognár Tamás FIFA játékvezető is. Eredmények: I. korcsoport I. helyezett Celldömölk, II. helyezett Kék-Süni (Körmend), III. helyezett Sárvár Nádasdy I. II. korcsort I. helyezett Sárvár Nádasdy I., II. helyezett Sárvár Gárdonyi, III. helyezett Kék-Süni (Körmend) Petanque rendező: Sárvári Sakk Club SE A városban nagy népszerűségnek örvendő sportág kedvelői az idei sportnapon sem lustálkodtak: két korcsoportban 22 páros nevezett a versenybe. Az óriás platánfák árnyékában jól szervezett, vidám hangulatú versenyt bonyolított le az egyesület. Első helyezést értek el: Ifjúsági kategória: Okres Bence Virág Zoltán Felnőtt kategória: Berta András Berta Ádám Tájfutás rendező: Sárvári Kinizsi SE Tájfutó Szakosztálya A délelőtti futóverseny helyszínét délután 2 órától a tájfutók vették birtokba. A négy kategóriában meghirdetett versenyben 800, 1200, 1800 és 2500 m-es pályát kellett teljesítenie a versenyzőknek, korosztálytól függően. A 65 nevezett versenyző lelkesedését még a nagy meleg sem törte meg, sokan több pályán is végigfutottak versenyen kívül. A szervezők számára nagy öröm volt, hogy a tájékozódási futást versenyszerűen művelők mellett sok amatőr mozogni vágyó szülő és gyermek is részt vett a versenyen. Első helyezést értek el: D kategória (9 év alattiak) Wieder Kata, Takács Kristóf C kategória (9-13 évesek) Németh Rebeka, Németh Bence B kategória (14-17 évesek) Pethő Bianka Káld, Solti Péter A kategória (17 év felettiek) Bognár Gabriella, Fekete Marcell Teke rendező: Sárvár Város-városkörnyéki Tekézők Szervezete A küzdelmek már pénteken órakor megkezdődtek a tekepályán, 22 csapatot, 100 versenyzőt felvonultató népes mezőnyben képviseltette magát a Városháza női és férfi csapata is. Első helyezést értek el: Igazolt versenyzők: Soósné Lempeg Gabriella, Németh András Amatőr kategória: Götli Krisztina, Máté István Tenisz rendező: Sárvári Tenisz Egyesület Több évnyi kihagyás után a Sárvári Tenisz Egyesületnek köszönhetően ismét visszakerült a sportnap programjai közé a tenisz. 17 versenyző részvételével megrendezett jó hangulatú verseny küzdelmei 16 óra után értek véget. Első helyezést értek el: Pusztavámi Márton, Szabó Tamás, Illés Nikoletta Úszás rendező: Sárvárfürdő Sárvári Úszó Klub Családi úszóprogramot szervezett a Sárvár Fürdő és a Sárvári Úszó Klub lelkes csapata elsősorban a klub csoportjaiba járó gyerekek számára. A versenyt a nagy izgalommal várt családi váltó zárta. Szülők, ismerősök, családtagok hangos biztatása mellett ugrottak medencébe a gyerekek, hogy bemutassák úszótudásukat, és megnyerhessék a medence mellett felállított asztalon sorakozó csillogó érmek valamelyikét. 73 gyermek és 8 családi váltó nevezett a versenybe. Első helyezést értek el: Abszolút kategóriában Nardai Gergő és Nardai Máté vehették át a legjobbaknak járó kupát. 25 m (deszkás) gyorsúszás Bencsik Renáta, Schimmer Johanna, Horváth Erik 25 m gyorsúszás Erdős Dóra, Németh Borbála, Csitkovics Réka 25 m hátúszás Bánó Márk, Csitkovics Petra, Csitkovics Réka, Tüttő Márk 75 m vegyesúszás (mell-hát-gyors) Erdős Dóra Családi váltó I. helyezett Pusztavámi család, II. helyezett Németh család, III. helyezett Knaller család

15 2012. május 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 15 Sárvár Sportnap április 28.

16 16 SÁRVÁRI HÍRLAP május 18. MINDEN AUTÓ SZERVIZE! 2012-ben is változatlan árakon! MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS minden autótípusra ingyenes átvizsgálással! F t - t ó l Mûszaki vizsgára való felkészítés során nálunk vásárolt alkatrészek beépítése 1 Ft-ért!!!! OLAJCSERE AKCIÓK! MINDEN TIPUSRA Opel Corsa, Astra 1.2 és 1.4 benzin 8990 Ft Suzuki Swift, Wagon R, Ignis 8990 Ft Skoda Fabia, Octavia 1.2 és Ft VW Polo, Golf 1.2 és Ft KÉZI AUTÓMOSÁS 1200 Ft-tól Karosszéria fényezés és javítás -kárügyintézés Számítógépes diagnosztika Gumiszerelés - centírozás ez más! OPEL SZALON SÁRVÁR Sárvár, Szombathelyi út 52. Tel.: 95/ Az ár tartalmazza az olaj, olajszûrõt és a munkadíjat. SZOMBATON IS NYITVA 8-12-IG! Várkapu Vendéglõ - Panzió - Borpince Április 19-től itt van a SPÁRGA szezon, itt van újra!!!!! Jöjjön el hozzánk, és kóstolja meg a spárgából, vagy épp spárgával készített kiváló ételeinket, és kortyolja hozzá széles borválasztékunk valamelyik kiváló borát!!!! ÚJDONSÁG!!! KÓSTOLTA MÁR??? Hamarosan indul a vadonatúj nyári étlapunk!!! A kiváló, könnyű nyári ételek mellett sok más ételkülönlegességgel várjuk kedves vendégeinket! PRÓBÁLJA KI! MEGÉRI! Étel- és pizzaexpressz: minden nap Asztalfoglalás: , , , Az akció május 31-ig tart. NEM BONYOLÍTJUK, Sárváron a fürdő szomszédságában 12 lakásos apartman ház értékesítése megkezdődött. Érdeklődni: Joó Ákos 06/ Kössön Lakásbiztosítások EMBER Casco-t Gépjármű ig, biztosítások és nyereménysorsoláson Élet-,és balesetbiztosítások vesz részt! Óriási kínálat az Vállalati XS XXXL-ig biztosítások díjban és Pénzügyi szolgáltatásban. tervezés Nyerjen Ön is! EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL Sárvár, Hunyadi u. 11. Tinódi vendégló udvarában Tel: 95 / Mobil: / Mobil: / Sárváron Hunyadi utcai társasházban egyedi, luxus penthouse lakás, energiatakarékos A +-os minősítéssel eladó. Érdeklődni: Joó Ákos 06/

Kérelem rendkívüli települési támogatás megállapítására tanévkezdéshez B e n y ú j t h a t ó a tárgyév június 1-je és június 30-a között.

Kérelem rendkívüli települési támogatás megállapítására tanévkezdéshez B e n y ú j t h a t ó a tárgyév június 1-je és június 30-a között. T-RTT S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. levelezési cím: 9601 Sárvár, Pf. 78., fax: (06 95) 523-157 telefonszámok: (06

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm.

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm. KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező adatai: családi és utóneve:... születési neve:... anyja neve:... születési helye, ideje:..., év... hó... nap... családi állapota:... személyi ig. száma:...

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására

Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására A hatóság tölti ki! Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására 1.melléklet Beérkezés ------------------------------------------ Postára adás az átvevő 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 78/2011./IV.28./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS Sarvar varos RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS w marcius 1 15. 1. (pé), 17:00, Nádasdy-vár, könyvtár (95/320-122) Katonatörténet az I. világháborútól napjainkig kiállítás

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2.

S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. LTT S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. Ügyfélfogadás rendje a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda (9600

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II. 2.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2012. (II. 2.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (II. 2.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 21/2008. (X. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Bodajk Város Önkormányzat

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1.melléklet a 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI LÉTFENNTARTÁST VESZÉLYEZTETŐ ÉLETHELYZETRE

Részletesebben

"A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok számára Hajdúhadház Város Önkormányzata- Csatolandó mellékletek köre

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

K É R E L E M NYILATKOZAT. N é v Születési hely, idő Anyja neve Házastársa, élettárs.

K É R E L E M NYILATKOZAT. N é v Születési hely, idő Anyja neve Házastársa, élettárs. K É R E L E M Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának

Részletesebben

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Makó Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Csoport 6900 Makó, Széchenyi tér 22. KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/015. (II..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Tabdi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013.(XII.02.)

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! (Átvétel: Szignó: Előzmény: ) K É R E L E M Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! KÉRELMEZŐ ADATAI: Név: Születéskori

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 59-10 /2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 2-án 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE GYERMEKTRTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE Ügyleírás: Gyermektartásdíj megelőlegezésének akkor van helye, ha a bíróság a gyermektartásdíjat jogerősen megállapította, behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá a gyereket

Részletesebben

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014.(XI.25.) önkormányzati rendelete a gyermek étkeztetés térítési díjának megállapításáról

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014.(XI.25.) önkormányzati rendelete a gyermek étkeztetés térítési díjának megállapításáról Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014.(XI.25.) önkormányzati rendelete a gyermek étkeztetés térítési díjának megállapításáról Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2626 Nagymaros, Rákóczi utca 14. Tel/fax: 06-27-354-054

Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2626 Nagymaros, Rákóczi utca 14. Tel/fax: 06-27-354-054 Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2626 Nagymaros, Rákóczi utca 14. Tel/fax: 06-27-354-054 CSALÁDI NAPKÖZI FELVÉTELI KÉRELEM A gyermek neve:.. Születési helye:...év:.hó:..nap:.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére 78/2015. T Á J É K O Z T A T Ó Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Tárgy: Humán Bizottság tájékoztatója a 2015. évi támogatási kérelmek elbírálásáról Előterjesztő:

Részletesebben

(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /05. (II. 9.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló /0. (III. 7.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község Önkormányzatának

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól - módosításokkal egységes szerkezetben - Tápiószele Város Önkormányzat

Részletesebben

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

3. számú melléklet Felvételi szabályzat

3. számú melléklet Felvételi szabályzat 3. számú melléklet Felvételi szabályzat 1. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE 1.1. A Lenvirág Bölcsőde Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek 20 hetestől

Részletesebben

Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete

Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó támogatásról Értény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ESZI-ADOS www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 200. Ügyintéző aláírása:

ESZI-ADOS www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 200. Ügyintéző aláírása: 6750 Algyő, Piac tér 17. ESZI-ADOS www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 200. Ügyintéző aláírása: ADÓSSÁGCSÖKKENTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE Név: Születéskori név: Születési hely, év, hó, nap:, év hó nap. Anyja

Részletesebben

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal 2521 Csolnok, Rákóczi tér 1. Tel/fax: 33/478-626 e-mail: titkarsag@csolnok.hu 2529 Annavölgy, Községháza köz 2. Tel/fax: 33/508-510 e-mail: annavolgy@invitel.hu KÉRELEM

Részletesebben

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal 2521 Csolnok, Rákóczi tér 1. Tel/fax: 33/478-626 e-mail: titkarsag@csolnok.hu 2529 Annavölgy, Községháza köz 2. Tel/fax: 33/508-510 e-mail: annavolgy@invitel.hu KÉRELEM

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE: KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata a három éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátását a Kerekegyerdő Bölcsődében ( 6041 Kerekegyháza, Erdő u. 31/a) biztosítja.

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Bp. II. ker. Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 2015 / 2016 TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekek (gyermekeim) nevelésének elősegítéséhez szíveskedjék részünkre kedvezményes étkezési térítési

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1. Neve:... 1.2. Születési neve:... 1.3. Anyja neve:... 1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap):...

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott tanuló a(z) iskola osztályos tanulója a./ tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: területen órában területen

Részletesebben

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM A kérelmező adatai: SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM a) Neve: b) Születési neve: c) Születési hely, idő: d) Anyja neve: e) Bejelentett lakóhelye: (érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya szerinti lakcím)

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

Ózd Város Jegyzőjének

Ózd Város Jegyzőjének Közlekedési kedvezmények iránti kérelem Ózd Város Jegyzőjének Név, leánykori név is: Születési helye, ideje: Állampolgárság: Anyja neve: Bejelentett lakóhelye: Bejelentett tartózkodási cím: Társadalombiztosítási

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

Döntést hozza: Szociális Bizottság

Döntést hozza: Szociális Bizottság Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról

Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról Jászivány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Kedves Szülők, Diákok!

Kedves Szülők, Diákok! Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Térítési díjat fizet minden olyan 6-18 éves növendék, aki tanulói jogviszonnyal rendelkezik,

Részletesebben

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (.) rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló, 29/2009.( IX.30.) számú rendelet

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól, valamint a tanulmányi

Részletesebben

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó, nap): - - Lakóhely: Lakóhely létesítésének

Részletesebben

KÉRELEM. A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./

KÉRELEM. A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./ KÉRELEM A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./ Név:.. Leánykori neve: Anyja neve:.. Szül. hely, év, hó, nap:. Lakcím: TAJ szám:

Részletesebben