KÁROLYI ÁRPÁD - BIBLIOGRAPHIA.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÁROLYI ÁRPÁD - BIBLIOGRAPHIA."

Átírás

1 KÁROLYI ÁRPÁD - BIBLIOGRAPHIA. Önállóan megjelent munkák. Adalék a nagyváradi béke s az évek történetéhez. (Levéltári kutatások alapján.) Bp N A magyar alkotmány fő Ifiig gesztése 1673-ban. (Értekezések a történelmi tudományok köréből. [Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia] XI. 3.) Bp Illésházy István hűtlenségi pőre. (Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia II. oszt.) Bp. Ic83. N Buda és Pest visszavívása 1686-ban. (A kétszázados emlékünnepély alkalmára Budapest fővárosa megbízásából.) Bp , 6 mell. Bocskay szerepe a történetben. Bp Emlékbeszéd Arneth Alfréd felett. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott Emlékbeszédek XI. 6.) Bp Emlékbeszéd Horváth Árpád felett. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott Emlékbeszédek XI. 10.) Bp Emlékbeszéd Huber Alfonz felett. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott Emlékbeszédek X V. 9.) Bp , 1 arcképmell. Emlékbeszéd Pauler Gyula fölött. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott Emlékbeszédek XVI. 4.) Bp , 1 arcképmell. és Budapesti Szemle köt Gróf Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. I II. köt XII, 712, (Magyarország Ujabbkori Történetének Forrásai [Fontes] Széchenyi István gróf összes munkái köt.) Magyarország társjoga az udvari kincstár javaihoz és az uralkodócsalád hitbizományi vagyonához. Bp Néhány történelmi tanulmány. Bp. Pápa , (2) 1. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadóvállalatának évi Bp. illetménye.) (Tartalma: Az Árpádok, mint a magyar nemzeti királyság és tár 393

2 sadalom szervezői. Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. Az igazi Don Carlos. I. Balassa Bálint életéből. A huszonkettedik ar- tikulus [az 1604, XXII. T.-c.] Bocskay szerepe a történetben. Bocskay és a bécsi béke. A z ellenreformáció kezdetei és Thurzó György nádorrá választása. Bethlen Gábor Levelei. Thököly a legújabb világításban. A z III. törvénycikk történetéből.) Németújvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pőre. I II. köt. Bp XII, 658, (Magyarország Ujabbkori Forrásai [Fontes]; Hivatalos Iratok és Levelek.) Cikkek és tanulmányok. Kendy Ferencné végrendelete. Századok Adalék Mária és Zsigmond eljegyzésének történetéhez. Századok Egy adat Erdély társadalmi és irodalmi életéből. ( ) Századok Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. Századok és Thököly Sebestyén megszerzi Késmárkot. Századok és Szamosközy István történelmi maradványai. Budapesti Szemle Bernádfy János krimiai követsége 1598-ban. Történelmi Tár Egy levél Balassa Andrásról. (1642 ápr. 24.) Történelmi Tár Három rövid magyar levél. Történelmi Tár Illésházy István birtokviszonyait illető feljegyzései. Történelmi Tár Illésházy Mátyás végrendelete. Történelmi Tár Katzianer megöletésének történetéhez. Történelmi Tár Okiratok és levelek a nagyváradi béke történetéhez. ( ) Történelmi Tár Rákóczy Zsigmond egy magyar levele 1584-ből. Történelmi Tár Sándor Gáspár leveleiből. (1690.) Történelmi Tár Dobó-Balassa-féle összeesküvés történetéhez. ( ) Századok Önállóan i s : Bp Magyar missilisek Békés Gáspár zavargása és Báthory István lengyel királlyá választása történetéhez. Történelmi Tár Okmányok Mihály havaselvi vajda meghódolása történetéhez. Történelmi Tár Török Bálint életéhez. Történelmi Tár A német birodalom nagy hadi vállalata Magyarországon 1542-ben.

3 (Új adalékok külviszonyaink történetéhez, kiadatlan levéltári anyag alapján.) Századok Önállóan i s : Bp Bethlen Gábor politikai levelei. Budapesti Szemle Kiadatlan levelek a német birodalom magyarországi nagy hadi vállalatának történetéhez. Történelmi Tár Uj adat Forgách Ferenc, a történetíró éleiéhez. Századok Die Gefangennahme des Kurfürsten Johann Friedrich von Sachsen in der Schlacht bei Mühlberg. Mittheilungen des Instituts für Oesterr. G e schichtsforschung Balassa Menyhért két magyar levele. Történelmi Tár Békés Gáspár két magyar levele. (1576) Történelmi Tár Forgách Ferenc Antwerpenben. Történelmi Tár Fráter György levelezése. ( ) A bécsi cs. kir. állami levéltárból. (Codex epistolaris Fratris Georgii Utysenovics Martinuzzi dicti.) Történelmi Tár Önállóan is : Bp IV, Losonczy István két magyar levele. Történelmi Tár Regesták a bécsi cs. kir. levéltárból. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve Zur Einführung des gregorianischen Kalenders in Ungarn. Mittheilungen des Instituts für Oesterr. Geschichtsforschung Balassa Bálint életéből. Századok I. Adalék a lőcsei városi akadémia történetéhez. Történelmi Tár Illésházy István hütlenségi pőrére vonatkozó okiratok. Történelmi Tár Thököly Imre a legújabb megvilágításban. Budapesti Szemle Nemesi akadémia terve a múlt század első feléből. Századok Henrik szász herceg és brandenburgi lovas ezredes naplója Buda ostromáról. Történelmi Tár Metternich és a Napoleonidák. Budapesti Szemle A huszonkettedik artikulus. (1604. évi XXII. törvénycikk) Történelmi tanulmány. Budapesti Szemle önállóan is : Bp Vlasi", koji sa okolice bihacke iselici koncem XVI. vijeka. (Sepa- ratni otisak iz Glasnika zemajskog muzeja u Bosni i Hercegovim, go- dina knjiga. III.) Sarajevo Bihácsvidéki bevándorló vlachok" és címerök a X V. század végéről. Turul Önállóan is: Bp Az igazi Don Carlos. Budapesti Szemle Adalék Frigyes császár és Mátyás király viszonyai történetéhez. Történelmi Tár Önállóan is : Bp Vlachen-Auswanderung aus der Gegend von Bihac zu Ende des 395

4 16. Jahrhunderts. (Separat-Abdruck aus Bosnien und der Hercegovina II. B d.j W ien A vallásszabadság kérdése a korponai orzsággyűlésen. Budapesti Szende Első Napoleon hagyatéka. Budapesti Szemle A korponai országgyűlés 1605-ben. (Köz- és alkotmány-történelmi tanulmány.) Magyar Országgyűlési Emlékek IX. köt. önállóan is : Bp A gróf Blagay-család. Budapesti Szemle, köt. 35Í Beszéd Szilágyi Sándorhoz. Századok Az első császárság száműzöttei osztrák földön. Budapesti Szemle. 18S köt Az országgyűlési pártok 1606 tavaszán, Kassán. Budapesti Szemle köt I. A kiegyezés ügye a kassai országgyűlésen 1606 tavaszán. (Magyar Országgyűlési Emlékek. IX. köt.) önállóan i s : Bp Szilágyi Sándor emlékezete. Századok Önállóan i s : Bp Idősb Szőgyény László emlékiratai. Budapesti Szemle köt A Héderváry-codex. Századok Egy csipet chronologia. Századok Bocskay és a bécsi béke. Századok Önállóan is Szend- rey János : Bocskay fejedelemre és korára vonatkozó emlékek c. tanulmánnyal együtt. Bp , 1 képmell. (A Magyar Tör'énelmi Társulat Felolvasásai. IV.) A Königsbergi Szójegyzékhez. Magyar Nyelv Johann von Paukert. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforsung Don Carlos. Történeti Szemle. 1918: Id. Szőgyény Marich László emlékiratai. Történeti Szemle Elzülleni. Magyar Nyelv Öregbik uram. Magyar Nyelv A z ellenreformáció kezdetei és Thurzó György nádorrá választása. Századok , Széchenyi István elkobzott iratai. (Tájékoztató jelentés.) Századok Önállóan is: Bp A z III. törvénycikk történetéből. Klebelsberg Kuno gróf emlékkönyv. Bp Nem adhaióját adja. Magyar Nyelv Tudományt tesz. Magyar Nyelv

5 Könyvismertetések. Szabó Károly: Székely Oklevéltár. II. köt. Századok Sztachovics R.: Registrum anni 1332 tabularii Monasterii s Martini de s monte Pannóniáé. Századok Knauz Nándor: Kortan. Századok Chlumeczky Peter: Carl von Zierotin und seine Zeit. Századok Utisenovic Og.: Lebensgeschichte des Cardinais Georg Utiesenovic genannt Martinusius. Századok Roszner Ervin, br.: Régi magyar házassági jog. Századok Marsigli Alajos Ferdinand gróf olasz hadi mérnök jelentései és térképei Budavár iki ostromáról, visszafoglalásáról és helyrajzáról. K özli: Veress Endre. Századok I. Szerkesztette. Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. (Szalay Józseffel.) Bp XXVII, Magyar Országgyűlési Emlékek köt. Fraknói Vilmossal (1885 és 1890) és köt. egyedül (1899 és 1917). (Monumenta Comitialia Regni Hungáriáé.) A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. (Angyal Dáviddal) Bp. I, II. évf. 1931, Irodalom. Magyar Könyvészet. II. köt Összeállította Kiszlingstein Sándor. Bp V y S. A magyar nemzet története szerkesztője és írói. Vasárnapi Újság sz. Pallas Nagy Lexikona. X. köt és XVIII. pótköt Szinnyei József: Magyar Írók. V. köt h. Magyar Könyvészet, Szerkesztette: Petrik Géza. Bp köt Révai Nagy Lexikona. XI. köt. Bp és XX. köt Magyar Könyvészet Szerk.: Petrik Géza. Bp köt Krücken Oskar és Parlagi Imre: Das Geistige Ungarn. W ien und Leipzig. (1918.) 1. köt Angyal Dávid. Károlyi Árpád. Budapesti Hírlap sz. Szék fű Gyula. Egy hetvenéves történetíró. Napkelet II. köt I. Ványi Ferenc: Magyar Irodalmi Lexikon. Bp Meyers Lexikon. VI. köt Leipzig. 1C54. h. Bartoniek Emma: Magyar történeti forráskiadványok. (A Magyar Történettudomány Kézikönyve, I. 3/b.) Bp Juhász Jenő: A Magyar Nyelv I XXV. évf. Mutatója. Bp Der Grosse Brockhaus : Bd. IX. Leipzig S Összeállította: Kozocsa Sándor. 397

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb

Részletesebben

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 08.00-10.00 Bp. III. ker. Jeles u. péntek 08.00-10.00 Bp. IV. ker. Csíksomlyó u. 08.00-10.00 Bp. IX.

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

SZERKESZTI TORMAY CECILE

SZERKESZTI TORMAY CECILE NAPKELET SZERKESZTI TORMAY CECILE XV. KÖTET 1930 JANUÁR JÚNIUS 1 6. SZÁM A MAGYAR IRODALMI TÁRSASÁG KIADÁSA BUDAPEST TARTALOM. REGÉNY Török Sándor : Az idegen város 67, 157, 256, 362, 442, 563 ELBESZÉLÉSEK

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató

Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató 2014. április 28. Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató Névváltozata Marius Oszkár Budapesti egyetemen jogi

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

A közjogi kérdések az első világháború idején

A közjogi kérdések az első világháború idején A közjogi kérdések az első világháború idején Az Osztrák-Magyar Monarchia középcímere 1915 Kép forrása: Országos Széchényi Könyvtár http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/cd8/kep ek/tortenelem/to391ehh08bor.jpg

Részletesebben

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés: 1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes

Részletesebben

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: dr. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA (lánykori név: Rausch Petra) Családi állapot: házas Születési hely, idő: Komló, 1984.03.04. Cím: 7300 Komló, Damjanich u. 13. Telefonszám:

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

NVR - Körzetkezelés Dátum: :22:55 Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 PXKAX - Monor KÖRZETLEÍRÓ LISTA

NVR - Körzetkezelés Dátum: :22:55 Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 PXKAX - Monor KÖRZETLEÍRÓ LISTA Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Pest Monor 001. szavazókör Arany János utca Teljes közterület

Részletesebben

0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám

0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 72156642585 Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 65 2 72167903106 Szigetújfalui Móra Ferenc

Részletesebben

A XI. FORDULÓ EREDMÉNYEI január 4. vasárnap

A XI. FORDULÓ EREDMÉNYEI január 4. vasárnap A XI. FORDULÓ EREDMÉNYEI 2009. január 4. vasárnap BÉKE SZERÉNY ISTENEK 2-4 GÓLLÖVŐK: TÍMÁR R., FEKÉCS B. ILL. TÓTH Z. (2), MOLNÁR J., CSATÁRI A. TEXAS FC BŐRHARISNYA 4-4 GÓLLÖVŐK: UNGI F. (3), VARGA P.,

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 41. Kozáry család iratai 1848-1885 Terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm Helyrajzi jelzete: Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, Széchenyi tér

Részletesebben

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos 2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

DIGITALIZÁLÁSRA JAVASOLT BÜNTETŐJOGI válogatott szakirodalom 1945 előtt

DIGITALIZÁLÁSRA JAVASOLT BÜNTETŐJOGI válogatott szakirodalom 1945 előtt Aczél Jenő Az anyagi bünetőjog mai alakjában a törvényhelyek megjelőlésével / összeáll. Aczél Jenő. - Debrecen : Pannónia Ny., 194. - B5/139 8 194 A magyar anyagi büntetőjog hatályos jogszabályai /, Rácz

Részletesebben

Jókai Gyûjtemény. file:///d /jokai.txt[2013.08.21. 12:26:11]

Jókai Gyûjtemény. file:///d /jokai.txt[2013.08.21. 12:26:11] Jókai Gyûjtemény "A kényes úrfi s a rongyos baka" / szerk. Mezei Zsolt (2001) "Baráti emlékül-jókai Mór" / összeállította és az elõszót írta E. Csorba Csilla (1981) "Mester Jókai" / szerk. Hansági Ágnes

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr.

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV.15.) önkormányzati rendelete Albertirsa Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának

Részletesebben

2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység

2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 06.45-09.15 Bp. II. Árpád F. útja 1 07.00-09.00 Bp. XIX. Zalaegerszeg utca 1 08.00-10.30 Bp. IV. ker. Fóti

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

1. oldal 2013. szeptember 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.15 Bp. III. ker. Határ út (30 km/h övezet) vasárnap 08.30-10.30 Bp. XV. Ker. Régi Fóti

Részletesebben

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179 JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,

Részletesebben

2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 09.00-11.00 Bp. XI. ker. Nagyszőlős u. szombat 09.00-13.00 Bp. XV. Ker. Régi Fóti út 10.00-12.00 M1

Részletesebben

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,

Részletesebben

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek 1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,

Részletesebben

TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BOGDÁNDI ZSOLT 407062 Szucság 244. sz. Románia Tel: 004-0729-39-65-64 e-mail: zsbogdandi@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2011: doktori fokozat megszerzése a Debreceni Egyetemen, summa cum laude

Részletesebben

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

V. Magyarország és a Habsburg Birodalom

V. Magyarország és a Habsburg Birodalom V. Magyarország és a Habsburg Birodalom 1552 1500 1572 Politikai és hadi események A törökök elfoglalták Veszprémet, Temesvárt, Drégelyt, Lippát és Szolnokot, Egert azonban nem sikerült. Dobó István 1566

Részletesebben

BRFK ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének időpontja. Budapest II., Ürömi utca április 3. 06: április 3.

BRFK ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének időpontja. Budapest II., Ürömi utca április 3. 06: április 3. Ellenőrzés helyszíne BRFK 2019. ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének Ellenőrzés végének Budapest II., Ürömi utca 39. 2019. április 3. 06:00 2019. április 3. 10:00 Budapest XIII., Róbert Károly körúton, az

Részletesebben

Művei 1851 *Tündérek a magyar ősvallásban. Új Magyar Múzeum 1851. 589-613., 642-662. p.

Művei 1851 *Tündérek a magyar ősvallásban. Új Magyar Múzeum 1851. 589-613., 642-662. p. 2015. július 25. Ipolyi Arnold gyűjteménye Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, Hont vármegye 1823. X. 18. Nagyvárad, Bihar vármegye 1886. XII. 2.) nagyváradi püspök, történész, gyűjtő 1861 Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

2012. augusztusi gyarapodás

2012. augusztusi gyarapodás . augusztusi gyarapodás Raktári szám A dokumentum azonosító adatai Megjelenési adatok KK41928 A MAGYAR NEMZETI BANK TÖRTÉNETE ; 1. BUDAPEST : KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ, 1993-1999 KK41928 A MAGYAR

Részletesebben

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) * TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1982. MÁJUS 18-22. KESZTHELY, HELIKON KASTÉLYMÚZEUM SZABADSÁG U. I. Az ülésszakot a Magyar Tudományos

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET

A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 42. Gazda István Feladataink id. Szinnyei József tudományos életműve további feltárása érdekében Íródott halálának centenáriumán Megjelent 2014-ben

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

TARTALOM. Oplatka András: Miért készült e könyv? Mázi Béla: Széchenyi István leveleiről... 15

TARTALOM. Oplatka András: Miért készült e könyv? Mázi Béla: Széchenyi István leveleiről... 15 TARTALOM Oplatka András: Miért készült e könyv?........................................... 11 Mázi Béla: Széchenyi István leveleiről............................................. 15 Levelek, 1809 1860............................................................

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET

4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET 1. Akácfa utca 2. Arad utca 3. Arany János utca 4. Árpád utca 5. Baross Gábor utca 6. Bercsényi Miklós utca 7. Berzsenyi Dániel utca 8. Bocskai István utca 19-ig,22-ig

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatala által használt ingatlanok listája

A Budapest Főváros Kormányhivatala által használt ingatlanok listája 1 6773/1, 6773/2 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. Törvényességi Felügyeleti ; I. Kerületi Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (I., II, III., XI, XII, XX, XXI, XXII, XXIII.) 2 7104/0/A/63 1013

Részletesebben

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12.

1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. Balassi Bálint utca 2. Balogh Ádám utca (Lánkapuszta) 3. Dózsa György utca 4. Földvárpuszta major (Lánkapuszta) 5. Gárdonyi Géza utca 6.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,

Részletesebben

I. Mátyás ( ) az igazságos

I. Mátyás ( ) az igazságos I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest

Részletesebben

Piszmán 90. Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:

Piszmán 90. Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve: Piszmán 90. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2015.05.23. Befejezve: 2015.05.23. Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Varga István 1 12 222 2 Duzmath Lajos 1 12 208 3 Bolevácz László

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. szám nélküli része Bp. IV. Baross u Bp. X. Ker. Gyakorló u. 38.

Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. szám nélküli része Bp. IV. Baross u Bp. X. Ker. Gyakorló u. 38. 2017. január Nap Időpont Helyszín 1 00.00-01.00 Bp. XVII. Péceli út 235. 1 00.30-03.30 Bp. XXII. Gádor utca 66. 1 03.00-04.00 Bp. XVII. Zrínyi utca 84. 1 07.00-10.00 Bp. XIX. Hunyadi utca 75. 1 07.30-10.30

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke 0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatala által vagyonkezelt, használt és bérelt ingatlanok listája. Cím (irányítószám, település,utca, házszám)

A Budapest Főváros Kormányhivatala által vagyonkezelt, használt és bérelt ingatlanok listája. Cím (irányítószám, település,utca, házszám) 1 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. 2 1013 Budapest, Attila út 12. 3 1013 Budapest, Pauler utca 4. 4 1027 Budapest, Feketesas utca 6. II. emelet (Tölgyfa utca 10.) 5 1027 Budapest, Horváth utca 12-26.

Részletesebben

1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.00 Bp. X. ker. Albertirsai út csütörtök 07.30-09.00 Bp. III. ker. Árpád fejedelem útja 07.30-09.00

Részletesebben

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig II. Az ellenreformációtól napjainkig (az 1930-as évekig) Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére Az 1936-ban,

Részletesebben

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,

Részletesebben

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.

Részletesebben

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar Fotó: faluskriszta.hu NAPTÁR 20 5. Hét/Week/Woche 27 Montag 28 Dienstag 29 Mittwoch 30 Donnerstag 31 Freitag 1 Samstag 2 Angelika, Angyalka Károly, Karola Adél, Eta Martina, Gerda Marcella, Lujza Ignác,

Részletesebben

Bp. XVII. Pesti út Bp. IX. Illatos u Bp. VIII. Vajda Péter utca Bp. XVII.

Bp. XVII. Pesti út Bp. IX. Illatos u Bp. VIII. Vajda Péter utca Bp. XVII. 2016. december hónapban tervezett sebességellenőrző, valamint a változtatható helyzetű KKEP eszközzel végrehajtható egyéb jogsértést dokumentáló tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.30-10.30 Bp. XXII.

Részletesebben

Ferencz József és kora

Ferencz József és kora Ferencz József és kora Az elveszett aranykor : az Osztrák-Magyar Monarchia világa : A Habsburg Történeti Intézet kerekasztal-beszélgetése [Video] Ferenc József / Somogyi Éva. Bp. : Gondolat, 1989. (Magyar

Részletesebben

V. FEJEZET VI. FEJEZET

V. FEJEZET VI. FEJEZET T A R T A L O M Oldal Bérezett) rész 3 1. Rövidítések jegyzéke 3 a) Főbb forrásgyűjtemények 3 b) Folyóiratok és időszaki kiadványok 6 c) Emlékkönyvek 8 2. Bibliográfiák 8 a) Hazai általános könyvészet

Részletesebben

A SZENT KORONA HAZATÉR

A SZENT KORONA HAZATÉR A SZENT KORONA HAZATÉR A MAGYAR KORONA TIZENEGY KÜLFÖLDI ÚTJA (1205 1978) MONUMENTA HUNGARIAE HISTORICA DISSERTATIONES Redigit PÁL FODOR Institutum Historicum Sedis Centralis Studiorum Philosophicorum

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK

A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban)

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban) NYÁRI TÁNCOLÁSI LEHETŐSÉGEK: - Aranytíz Kulturális Központ (V., Arany János u. 10.) Július 4., 11., 18., 25., csütörtök 10.00 órától ALAPSZINT, 11.30-tól HALADÓ SZINT. - Danza Táncstúdió (a Burger King

Részletesebben

A Habsburg- és a Habsburg-Lotharingia-család

A Habsburg- és a Habsburg-Lotharingia-család ÖSSZEFOGLALÁSOK A Habsburg- és a Habsburg-Lotharingia-család Karl Vocelka osztrák történészprofesszor, a Bécsi Egyetem Történeti Intézetének elnöke ismert a magyar szakmai közönség számára. Az elmúlt két

Részletesebben

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 036628 Községi Általános Iskola Némethné Auer Valéria Alsóújlak Vas Petofi u. 13/a. 9842 036710 Általános Iskola Bérbaltavár Kóbor Erzsébet Bérbaltavár Vas

Részletesebben

Kovácsik Antal K. 19:30-21:00 és Sz. 19:45-21:15 EC 24; 011. Sára Balázs Sz. 20:00-22:00 és Cs. 21:00-22:00 EC, 012

Kovácsik Antal K. 19:30-21:00 és Sz. 19:45-21:15 EC 24; 011. Sára Balázs Sz. 20:00-22:00 és Cs. 21:00-22:00 EC, 012 2014/2015. őszi félév BBV-200.178/EC Német nyelv kezdőknek (A1) Miskei Réka 1/a: H. 16:30-18:00 Sz. 19:45-21:15; 1/b: H. 18:00-19:30 P. 12.30-14:00 EC, 012; 015 BBV-200.179/EC Német nyelv újrakezdőknek

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

TARTALOM. I. Tôrténeti értekezések. IFJ. JANKÔ JAKOS. DE. KARACSONYI JÂNOS.

TARTALOM. I. Tôrténeti értekezések. IFJ. JANKÔ JAKOS. DE. KARACSONYI JÂNOS. TARTALOM. I. Tôrténeti értekezések. ADAM GERZSOK. Debreczeni kalendarium az 1830. évrôl 235 es. B. G. Szabô Istvân 50 éves akadémikusunk jubileuma 180 DR. HUNFALVY PAL. A magyar nemzeti krônikâk (I III.

Részletesebben

Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához

Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához Bibliográfiák Gáspár Margit: A magyar kémiai irodalom bibliográfiája. 1901 1925. Bp., 1931. Egy. ny. XII, 334 p. Gáspár Margit: A

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca

1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09

Részletesebben

Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca

Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca 931 autóbusz menetrend és vonal térkép 931 Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 931 autóbusz vonal (Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca)7 útiránya van.

Részletesebben

M Á J U S 1 1. S I M O N B E R N A D E T T

M Á J U S 1 1. S I M O N B E R N A D E T T Ezredéves Ezredéves álmok álmok Az Az 1896-os 1896-os Millenniumi Millenniumi Ezredéves Ezredéves Országos Országos Kiállítás Kiállítás a Városligetben Városligetben A V Á R O S L I G E T V Á L T O Z Ó

Részletesebben