J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Aba Város Képviselő-testülete február 05. napján kor megtartott nyílt ülésén
|
|
- Rebeka Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iktatószám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Város Képviselő-testülete február 05. napján kor megtartott nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Bor József Dezső, Kasó László, Mercsek György, Pukliné Tündik Tünde, Varga Istvánné képviselők Nagy András Botond jegyző Tisztelettel köszöntöm a mai testületi ülésen megjelent képviselőtársaimat és kedves vendégeinket. Megállapítom, hogy a testületi ülés határozatképes, hiányzik dr. Pőcze Ferenc, aki jelezte, hogy egyéb elfoglaltsága miatt a mai ülésünkön nem tud részt venni. Az ülés napirendi pontjára a kiadott meghívónak megfelelően szeretnék javaslatot tenni: Napirendi pont: 1. Az önkormányzat és intézményei évi költségvetésének beterjesztése Aki a napirendi pontra tett javaslattal egyetért, kérem emelje fel a kezét. Megállapítom, hogy a képviselő-testület egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot. 1. Az önkormányzat és intézményei évi költségvetésének beterjesztése A évi költségvetési rendelet tervezetét Borza András pénzügyi osztályvezető elkészítette, és a mai ülésen képviselőtársaim megkapták. Jeleztem már előzetesen is, hogy a mai testületi ülésünkön csak a beterjesztése történik meg a költségvetésünknek. A törvény által előírt határidőben a mai nappal eleget tettünk ezen kötelezettségünknek, a képviselő-testületnek egy hónapja van arra, hogy a szükséges egyeztetéseket bizottsági szinten lefolytassa, március 5.-ig kell jóváhagyni a évi költségvetésünket. Az idei éves költségvetésünk bevételi és kiadási főösszege Ft. Működési bevételünk Ft, felhalmozási bevételünk pedig Ft. Működési kiadások Ft, felhalmozási kiadások Ft. A tavalyi évben vezette be először előírásként a költségvetés elkészítésénél a kormány, hogy működési kiadásainkat és bevételeinket a megadott metodikának megfelelően külön kell szerepeltetni. Jól látszik az, hogy bár 1
2 a működési hiányunk kevesebb, mint a tavalyi évi, a működési bevételeink és kiadásaink közötti különbözet, még mindig Ft. Ez azt jelzi, hogy az a feladat finanszírozás, amelyet a kormányzat célul tűzött ki, még nem teljesen valósult meg. Ebből kifolyólag az idei évben is a parlament az önkormányzatok külön támogatására a tavalyi évhez hasonló nagyságrendű keretet különített el annak érdekében, hogy az évközbeni korrekciókat végre tudják hajtani, tehát bízunk abban, hogy ez a működési hiány az év során kormányzati intézkedéseknek köszönhetően csökkeni fog, ill. bízunk abban is, hogy mi is tudunk olyan lépéseket tenni, amelyek a mi oldalunkról csökkenthetik ezt a különbözetet. A jelenlegi állás szerint a felhalmozási bevételeinkből tudjuk ezt a hiányt fedezni, tehát a költségvetésünk ilyen szempontból egyensúlyban van. Természetesen hozzá kell tennem, hogy a következő hónapok, hetek során még nagyon sok fejlemény várható, amely bízunk benne, hogy pozitívan fogja az önkormányzatunkat érinteni. Bízom benne, hogy amikor március 5-én pontot teszünk a költségvetésünkre, akkor már sokkal biztosabban látjuk a 2014-es évet. A fejlesztési kiadásokról szeretnék néhány szót szólni, a tervezett beruházások nem ismeretlenek képviselőtársaim előtt. Azok a folyamatban lévő beruházásaink szerepelnek a költségvetésben, amelyekről már szó volt az előző testületi ülésünkön is, be kell fejeznünk a Járóbeteg Szakellátó Központot, a kerékpár út kivitelezésével kapcsolatban a pénzügyi elszámolás van hátra, az ivóvíz minőség javító programunknak szintén a pénzügyi lezárása és további három sikeres pályázat megvalósítása vár ránk. Az egyik pályázatunk az óvoda energetikai felújítására vonatkozik, a másik két pályázatunk pedig olyan energetikai fejlesztésről szól, amely az iskola, óvoda, polgármesteri hivatal épülete mellett megépítendő kisebb naperőműveket foglal magában, amelyek által az intézményeink áramszámlái minimálisra csökkenhetnek. Ezek azok a fejlesztési elképzelések, amelyeknek az önrészét terveztük a költségvetésünkben, tehát abban az esetben, ha az önerő pályázataink sikeresek lesznek, akkor ezek jelentős mértékben javíthatják a költségvetésünket. A következő hetek legfontosabb eseménye a kormányzati adósságkonszolidáció Abát érintő része, február 28.- ig vállalja át a kormány a helyi önkormányzatok fennmaradt adósságállományát. A képviselő-testület meghozta a szükséges határozatot az egyeztetések a bankok és az önkormányzat között megtörténtek. Jelenleg az átvállalást bonyolító állami szervezet vizsgálja felül a benyújtott adatokat, és február 28.-án reményeink szerint a hitelintézetektől származó adósságunk eltűnik a költségvetésünkből. Fontos feladata lesz ennek az évnek még az adósságrendezési eljárás befejezése, annak harmadik ütemében vállalt kötelezettségünk teljesítése, ez szintén szerepel a költségvetésünkben Ft-tal, amelyet ingatlan értékesítésből befolyó bevételekből fogunk rendezni. Természetesen a működtetés kapcsán nagyon fontos lépéseket kell megtennünk annak érdekében, hogy az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális szféra területén biztosítani tudjuk a jó színvonalú ellátást. Ezek közül egy olyan területet szeretnék kiemelni, amely a 2014-es évet alapvetően fogja meghatározni, ez a szociális terület, amellyel kapcsolatban a képviselő-testület fontos döntéseket hozott egy előző testületi ülésen. Első lépésként a Fórum étterem saját üzemeltetésbe történő átvételéről döntöttünk, egyrészt racionális szempontokból, másrészt egy olyan minta programot szeretnénk kialakítani a közétkeztetés területén, amely a gyermekeink számára nagyon fontos lehet. Örömmel szeretném tájékoztatni a képviselőtársaimat, hogy január 20-val a saját üzemeltetés elkezdődött, sikerült zökkenőmentesen elindítani a közétkeztetést az önkormányzat által, úgy gondolom, hogy a visszajelzések egyértelműen pozitívak, és pénzügyi oldalról is megalapozottnak tűnik a döntésünk. Annál is inkább igaz ez, 2
3 mivel a korábbi információink szerint azt tudtam akkor elmondani, hogy a kormányzat a tavalyi szinten fogja megfinanszírozni a közétkeztetést, az elmúlt hét péntekén viszont azt a tájékoztatást kaptuk írásban, hogy a tavalyi 45 milliós szint helyett 39 millió Ft-ot biztosítanak a saját bevételeinkkel együtt közétkeztetés finanszírozására. Ez azt jelenti, hogy most azáltal, hogy saját üzemeltetésben van a konyha és az étterem, meg tudjuk tenni azokat a szükséges lépéseket, amelyekkel ezt a forráskiesést át tudjuk hidalni. Úgy gondolom, hogy mindenki által jól érzékelhető, ha továbbra is megrendeltük volna az étkeztetést, akkor az önkormányzat ebben az évben több mint 10 millió Ft hiányt kellett volna, hogy elszenvedjen. Gyakorlatilag semmit nem tudtunk volna tenni, hogy ez a hiány ezen a területen csökkenjen. Ezért is nagyon fontos a képviselő-testületnek az a másik döntése, amelyben arról határoztunk, hogy a szociális ellátást is önkormányzati feladatként kívánjuk biztosítani, ezért a Jobb Otthon Alapítvánnyal közös megegyezéssel szeretnénk megszüntetni a fennálló szerződéseinket, az átadás-átvételi mikéntjéről és a működés átvételének a feltételeiről, mind az idősek otthona tekintetében, mind pedig a szociális ellátás egyéb területei tekintetében február végén, március elején tudunk a képviselő-testület asztalára konkrét előterjesztést letenni. Ezzel a lépéssel hatékonyabban fogjuk tudni megoldani a feladatainkat. Természetesen a legfontosabb cél az, hogy az eddigieknél jobb minőségű ellátást biztosítsunk, de emellett az is látszik egyértelműen, hogy ezen döntéseink gazdasági oldalról is nagyobb mozgásteret biztosítanak az önkormányzatunk számára. Hiszek abban, hogy ezek a döntéseink olyan változásokat hoznak a közösségünk életében, amelyek pozitív visszajelzésre fognak lelni valamennyi érintett részéről, továbbá ezek a lépések az önkormányzat gazdasági pozícióit is javítani fogják. Tehát komplexen nézve a döntésünk úgy tűnik, éppen időben történt, és bízom abban, hogy a strukturális átalakítások következtében pénzügyi források is szabadulnak majd fel. Erről az évről is elmondható, hogy nem lesz könnyebb, mint az előzőek voltak. Nagyon bízom abban, hogy az ipari park fejlesztése, amely kapcsán szintén fontos döntéseket hoztunk a közelmúltban, és amely az önkormányzati cégeink által kerül megvalósításra terveink szerint, 2014-ben végre elhozza azokat a betelepülő vállalkozásokat, amelyek a jövő évtől már jelentősen javíthatják önkormányzatunk mozgásterét a helyi adóbevételek jelentős növekedése által. Nagyon sok olyan fejlemény várható ebben az évben, amelyekre akkor kell reagálnunk, amikor oda érünk, ill. amikor a külső partnereink is úgy érzik, hogy megérett az idő arra, hogy lépni kell. Bízom abban, hogy a repülőtér-fejlesztés kérdése is nyugvó pontra kerül Székesfehérvár önkormányzata és a befektetők között az első negyedévben, és akkor mi is tovább tudunk lépni ezen a területen is. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan terület még az önkormányzat számára, amelynek a megfelelő kezelése komoly mozgásteret biztosíthat számunkra. Természetesen lesznek olyan fejlesztések is ebben az évben, amelyek nem az önkormányzat által történnek, de a támogatásunkra szükség lesz. Több elnyert pályázat van, amelyeknek a fedezetét biztosítanunk kell majd a éves költségvetésben. A 2014-es évben a Ófalu projektünket is olyan állapotba kell hoznunk, hogy benyújtható legyen a pályázat a és közötti EU fejlesztési időszakban. Természetesen ennek a költségvetési hátterével is foglalkoznunk kell majd, de egyértelműen úgy tűnik, megérett az idő arra, hogy az eddigi előkészítő munkát folytatva leporoljuk mindazon terveket, tanulmányokat, amelyek korábban készültek. A költségvetés részletes tárgyalása előtt ennyit kívántam elmondani, kérem képviselőtársaimat, hogy tekintsék át az anyagot, a következő egy hónapban a szükséges egyeztetéseket is lefolytatva március 5-re tűzzük ki azon testületi ülés időpontját, amelyen jóvá fogjuk hagyni az 3
4 önkormányzat és intézményei évi költségvetését. Már a költségvetés a végrehajtáshoz kapcsolódóan két kérésem volna a képviselőtársaimhoz. Egyrészt már jeleztem, hogy az óvoda energetikai felújítása kapcsán aláírtuk a támogatási szerződést, tehát nincs akadálya annak, hogy az előkészítő munkákat elkezdjük annak érdekében, hogy szeptemberre, az óvoda nyitásának időpontjáig ezen jelentős fejlesztés megtörténhessen. Első lépésként a közbeszerzés előkészítéséről kell döntenünk, kérem a képviselő-testületet, hogy a jól bevált gyakorlatnak megfelelően bízzuk meg a Sárvíz Nonprofit Kft.-t a közbeszerzési kiírás elkészítésével, javaslom, hogy az eddigiekhez hasonlóan Ft díjazás ellenében kössük meg a szerződést a céggel. Van-e valakinek ezzel kapcsolatban kérdése, észrevétele? Amennyiben nincs, aki egyetért a határozati javaslattal, kérem emelje fel a kezét. Megállapítom, hogy a testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 7/2014. (II. 05.) számú Határozat Aba Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy megbízza a Sárvíz Nonprofit Kft.-t azzal, hogy a KEOP 5.5.0/A/12 Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása korszerűsítése azonosító számú a Hétszínvirág óvoda energetikai felújítása Aba településen című elnyert pályázattal kapcsolatos közbeszerzési eljárást bonyolítsa le bruttó ,-Ft megbízási díj ellenében. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés aláírására. Felelős: Kossa Lajos polgármester Határidő: azonnal Úgy gondolom, hogy a másik kérésről is könnyű lesz dönteni. A tavalyi év végén döntött a kormány arról, hogy visszamaradt Európa Uniós források egy részét elkülönítve megnyitja ismét az országos főutak mentén építendő kerékpárutakra vonatkozó pályázati ablakot. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy benyújtsuk a Fehérvári út még hátralévő északi szakaszára, ill. a déli részen az Árpád utca és a Vak Bottyán utca közötti részre a pályázatot. Hozzá szeretném tenni, előfeltétel volt az, hogy jogerős építési engedéllyel rendelkezzen a pályázó, tehát azonnal megkezdhető legyen a munka, és év végéig pénzügyi elszámolással együtt be is tudja fejezni. A támogatás mértéke 100%, önrészt nem igényel, minden feltételnek megfelelünk a pályázat benyújtásához. Mivel ez egy kiemelt pályázati lehetőség, ahhoz, hogy benyújtható legyen, kell a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyása. Bízzunk benne, mivel itt egy olyan beruházásról van szó a 63-as út mentén, amely nagyon sok lakót érint, megkapjuk a minisztériumi hozzájárulást is. A legfontosabb kötelességünk az, hogy éljünk ezzel a pályázati lehetőséggel, nyújtsuk be a pályázatot, ehhez kérnénk a képviselő-testület támogatását. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés? 4
5 Varga Istvánné képviselő: Azt szeretném megkérdezni, hogy a 63-as úton a vasúti átjáróig, az Árpád utca sarkáig történne meg a kerékpárút kiépítése? Ezek nagyon régen elkészített terveink, ebből két szakasz maradt el a legutolsó pályázatnál, északon a Sereg sarokig még fennmaradó rész, ill. van engedélyünk a Vak B. utca és az Árpád utca közötti szakasz kiépítésére. Tehát amennyiben ez a pályázatunk sikeres lesz, akkor azon a 200 méteres szakaszon is ki fog épülni a kerékpárút. Tehát ez a két szakasz szerepel a pályázatban. Ha sikeres lesz a pályázat, akkor elmondhatjuk, hogy 100%-os a sikerünk, ugyanis amit sok évvel ezelőtt megterveztettünk abban bízva, hogy Európai Uniós támogatást tudunk hozzá szerezni, ez 100%-osan megtörténhet ebben az Európai Uniós fejlesztési ciklusban. Aki egyetért azzal, hogy benyújtsuk a pályázatot a Fehérvári úton még elmaradt szakaszokra, kérem emelje fel a kezét. Megállapítom, hogy a testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 8/2014. (II. 05.) számú Határozat Aba Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy pályázatot nyújt be a 63-as számú országos főút mellett a kerékpárút hálózat fejlesztése érdekében a Fehérvári út Sereg sarokig terjedő hátralévő szakaszára, valamint az Árpád utca és Vak Bottyán utca közötti szakaszán a kerékpárút megépítésére vonatkozóan. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására. Felelős: Kossa Lajos polgármester Határidő: folyamatos Alpolgármester úr kért meg, mivel nem tudott ideérni az ülésre, hogy tájékoztassam a képviselő-testületet a következőkről. Ő szerette volna, de így most én fogom helyette a tájékoztatást megtenni. Pőcze Ferenc tavalyi év végétől Budapesten talált állást, ott dolgozik, és ezért szeretné jelezni a képviselő-testület és Aba közössége számára is, hogy január 1-jétől társadalmi megbízatásban és térítésmentesen fogja ellátni az alpolgármesteri feladatokat. Dr. Pőcze Ferencet májusában, az önkormányzat életének egy nagyon nehéz szakaszában bízta meg a képviselőtestület az alpolgármesteri teendők ellátásával. Az elmúlt éveket közösen dolgoztuk végig, úgy gondolom, hogy az elért eredmények önmagukért beszélnek. Alpolgármester úrnak köszönöm, hogy segítette heti több napban a polgármester és a hivatal munkáját ebben a nehéz időszakban. Tehát január 1-jétől továbbra is társadalmi megbízatású alpolgármesterként fogja ellátni a teendőket a választásokig, de már térítésmentesen, ezt a nyilatkozatot tette az önkormányzat felé. Aki ezzel egyetért, kérem emelje fel a kezét. 5
6 Megállapítom, hogy a testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 9/2014. (II. 05.) számú Határozat Aba Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alpolgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló évi LXIV. Törvény 4 (3) bekezdése és Dr. Pőcze Ferenc társadalmi megbízatású alpolgármester írásos kérelme alapján, úgy határoz, hogy január 1. napjától kezdődően Dr. Pőcze Ferenc alpolgármester részére tiszteletdíjat és költségtérítést nem állapít meg. Más kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester az ülést bezárta. K.m.f. Kossa Lajos polgármester Nagy András Botond jegyző 6
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Aba Város Képviselő-testülete április 17. napján 13:00-kor megtartott rendkívüli nyílt ülésén
Iktatószám: 1497-10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Város Képviselő-testülete 2014. április 17. napján 13:00-kor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Dr. Pőcze
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-199-21/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2012. május 17. napján 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-450-52/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2011. október 19. napján 8:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Bor József Dezső, Kasó László,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-2702-16/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. augusztus 30. napján tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-199-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2012. augusztus 8. napján 16:30 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén Kossa Lajos polgármester
U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/36/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 17,30 órai kezdettel megtartott
o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
j a n u á r 26- á n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: L/96-8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2018. július 4-én 17,00 órai kezdettel
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.
14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme
Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.
Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén
DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének szeptember 3-án tartott üléséről. Rendelet és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 3-án tartott üléséről Rendelet és Határozatok mutatója 10/2013. (IX: 04.) önkormányzati rendelet Az Önkormányzat 2013. évi válságköltségvetéséről
Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2015. július 20-án 16:05 óra. N A P I R
a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen
Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről
Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.
1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11.-én megtartott rendkívüli üléséről Izsák Város Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete január 8-i rendkívüli nyílt ülésén. Szabóné Balogh Bernadette jegyző
JEGYZŐKÖNYV P-3691-1/2009. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2009. január 8-i rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Horváth István, Kasó László, Mercsek György, Németh
Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete március 29-i rendkívüli nyílt ülésén
Iktatószám: P-2702-6/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. március 29-i rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)
JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011.
Iktatószám: 1236-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-3691-12/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2009. április 2-i rendkívüli nyílt üléséről Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 9.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli üléséről. Jelen vannak:,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 11-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-i ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon Sándor,
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.
Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. március 31. napján 13 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba Szin Zoltán
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dr. Hegedűs Zsuzsanna képviselő
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. szeptember 30. 16.30 órától 17.00 óráig a Képviselő-testület
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottságának június 21. napján megtartott nyilvános üléséről.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Bizottságának 2016. június 21. napján megtartott nyilvános üléséről. Helye: Mályi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal- Tárgyaló Mályi,
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól
J e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG
Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
: 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR március 18.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. március 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 18. napján 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről
HIDEGKÚTI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: HID/29 6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott
NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
A KEOP-2014-4.10.0/F pályázattal összefügg intézkedésekr
104 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 3-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 45/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület november 11-én megtartott rendkívüli üléséről.
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 39-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.
15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i
Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.
- 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 28/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő