Vörösmarty Mihály ( )
|
|
- Balázs Molnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vörösmarty Mihály ( ) Versolvasó, verskedvelő emberek közt számosan akadnak, akik, ha megkérdezik tőlük, kit tartanak a legnagyobb magyar költőnek, habozás nélkül válaszolják: Vörösmartyt". Jól tudjuk persze, hogy ilyen kérdés feltevésének semmi értelme sincs, hiszen arra a kérdésre, hogy ki a jó költő, ki a nagy költő akár tudományos indoklással is lehet válaszolni, hanem hogy a valóban nagyok közül kit vallunk a legnagyobbnak, ez nem objektív mérce, hanem szubjektív ízlés kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy legnagyobb költőink között Vörösmarty is alkalmas arra, hogy bizonyos ízlésfajta őt vallja a legnagyobbnak. A magyar romantikának kétségtelenül ő a főszereplője, Csokonai és Petőfi között versenytárs nélkül a legkimagaslóbb költői egyéniség. Fellépésével gazdagabb lett az egész magyar irodalom. Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van, Byron, Victor Hugo, Lermontov, Mickiewicz társaságában. Ami a század elejétől fogva készülődött vele vált teljessé. Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt, együtt született a XIX. századdal 1800 decemberében. A művelt nemesifjak számára kötelező klasszikus műveltség mellett már diákkorában ismerkedik a korszerű irodalommal: a felvilágosodással és a bontakozó romantikával. Előbb a német romantika túlzásai ragadják el, de azután megismerkedik Shakespeare-rel és vele együtt a felnövekvő francia romantikával. Felserdült ifjúként a gazdag és művelt Perczel családnál nevelősködik. Perczel Móric, a későbbi forradalmi tábornok az ő neveltje. Ebben a körben tágul ki ismeretköre, innét ablak nyílik a távolabbi Európa felé. Itt éli át első, reménytelen, de érzelemvilágát gazdagító szerelmet. A korai kísérletek után ebben a körben érik költővé. Művészi pálya: as évek: Az útkeresés időszaka. Az epika területén az elbeszélő költemények (Cserhalom, Tündérvölgy, Délsziget, A rom) jellemzik, többnyire töredékesek, a magánmitológia és a nemzeti múlt keveredik bennük. A lírai termést gazdag műfajiság jellemzi szintén az útkeresés jegyében. A késő-klasszicizmus hatását mutatják az alkhaioszi strófában írt alkalmi ódák. Megjelennek a nemzeti történelem eseményeit feldolgozó, felidéző balladák (Szilágyi és Hajmási, A Buvár Kund). A dalok között megjelennek a népies
2 20-as évek legnagyobb költői teljesítménye a Zalán futása: A XVIII. század második felétől vetődött föl a nemzeti eposz kérdése. A klasszicizmus esztétikája, mely továbbra is az eposzt tartotta a legmagasabb rangú műfajnak, és a nemzeti identitás megteremtésének vágya egyaránt az eposz felé irányította a figyelmet. Anonymus Gestájának megtalálásával és lefordításával élővé vált a nemzeti múlt. A nemzet származását a XIX. század közepéig Árpádhoz kötötték az eposzok ill. eposzi jellegű alkotások. Ezt követően Arany János révén a hun eredetmonda került előtérbe (Csaba trilógia). Már Csokonai eredeteposzt tervezett (Árpádiász), megemlítendő Virág Benedek, Dajka Gábor, Ráday Gedeon munkássága. A Vörösmarty-kortársak közül Czuczor Gergely: Augsburgi ütközet és Aranyosrákosi Székely Sándor: Székelyek Erdélyben című műve emelkedik ki. Vörösmarty merített a klasszikus eposzokból, elsősorban Vergilius és Zrínyi művéből, de szembe kellett néznie a műfaj paradoxonjaival is. A késő-klasszicista eposzok mintájára összevonta az invokációt és a propozíciót, s látomássá tágította. (Más vélemények szerint az invokáció a hazához szól: Ó hon!.) Az első énekben az eposzi kellékek közül megfigyelhető az epitheton ornans ( Párducos Árpád, Deli Álmos ), a pars pro toto elv, a múlt, mint érték, mint követendő példa. Vergiliust és Zrínyit imitálja az eposzt megelőző szerelmes versek felidézésével. A klasszikus mintát követi a hexameter is. A legnagyobb nehézség a mitológiai apparátus mozgatása egy szekularizált (=elvilágiasodott) korban: Vörösmarty egy lehetséges pogány-magyar mitológiát teremt meg. A Zalán futása mégsem tudta betölteni a nemzeti eposz szerepét. Már a cím is jelzi, hogy a költőt nem a győztes és honfoglaló nép sorsa érdekli elsősorban, hanem a pusztulásra ítélt ellenségé. Az egész művet az Ossziáni-dalokból kölcsönzött elégikus hangvétel hatja át, legfőbb motívuma, kulcsszava az enyészet (ezt parodizálja Petőfi A helység kalapácsában). Másrészt az epikus elemek helyett jobban érdekli Vörösmartyt a hősök belső vívódása as évek: A költői kiteljesedés időszaka. Szózat (1836.): A Himnusz mellett második nemzeti énekünk. Hatása nem elsősorban esztétikai megformáltságában van (bár szerencsés, hogy mindkét alkotás, mint műalkotás is a legjava terméshez tartozik), hanem ránk örökölt erkölcsiségében, felhívó voltában, hiszen minden alkalommal a hazaszeretet kategorikus imperativusára figyelmeztet, az együvé tartozásra, a múlt vállalására, a jelen és jövő alakítására. (Szörényi László: Az elszánt. A 150 éves Szózat című tanulmánya alapján.) 1836-ban írta Vörösmarty, s a következő évben jelent meg az Auróra zsebkönyvben. Történelmi háttér: Erdély, pozsonyi országgyűlés mindkettőt feloszlatják, letartóztatják Wesselényit, a liberális ellenzék egyik vezérét, Kossuthot, az Országgyűlési Tudósítások szerkesztőjét. Az események mögött ott kísért az es levert lengyel szabadságharc, és annak tragikus tanulságai. A Szózat tehát a reformmozgalmak mélypontján keletkezett. Beszédhelyzet, felépítés: A klasszikus retorika szabályai szerint építette fel Vörösmarty művét. Mintája Vergilius
3 Aeneisének első és tizedik éneke. Az első énekben Aeneas a vihar és hajótörés után összegyűjti társait, és arra bíztatja őket, hogy ne essenek kétségbe, bízzanak abban, hogy elérik céljukat, hogy új földön, újra megtalálják hazájukat. A helytállásra buzdítást kifejező nyelvi fordulatot ( Itt élned, halnod kell. ) Vörösmarty Zrínyitől veszi át, Az török áfium ellen való orvosság -ból: Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannóniában. Hic nobis vel vincendum, vel moriendum est. Zrínyi pedig Liviustól veszi át ( Hic vincendum, aut moriendum, milites, est. ) Mindez arra figyelmeztet, hogy a legsajátosabb, a legnemzetibb is mélyen bennegyökerezik az emberiség közös kultúrkincsében. A gondolat már Zrínyi előtt is megvolt a magyar közgondolkodásban, és a költő hadvezér után is tovább él. (Bocskay István 1606: az mi nemzetségünknek több hazája ennél soha nem lészen, s nincsen is, más minekünk az övét nem adja ; Czobor Mihály 1606: az magyaroknak ennél több ez kis darab országocskánál nincsen, kit ha elvesztnek, semmiek nem lészen ; Nyári Pál 1606: nincsen nekönk több hazánk ennél, ha ezt is elvesztjök, nem ad senki országot nekönk ; Bethlen Gábor 1611: ne veszessük el, Uram, az hazát, mert ha ezt elvesztjök, mi mást nehezen, avagy nem is találunk ; Széchenyi István 1835: Ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs.) A Vergilius-hatást ill. inspirációt a beszédhelyzet megalkotására az is megerősíti, hogy az iskolai retorika tankönyvek példaanyagát jórészt az Aeneisből vették, s ilyenből tanult Vörösmarty is. Szerkezet: A vers 56 sorból áll. Közepén, a sorban a szentencia, a gnóma (=erősmondás), mely magába sűríti, előre és hátra kisugározza a vers egész mondanivalóját. A szentencia jelleget kiemeli, hogy a két sor idézőjelben áll ( Egy ezredévi szenvedés / Kér éltet vagy halált! ). A keret 2 2 versszaka nyomatékosító variációt is tartalmaz. A szerkezet így nem egészen szimmetrikus, de a tükrözésen kívül így előrehaladást is mutat. Ettől eltekintve a versszakok a középtől, mint tükörtengelytől kezdve megfeleltethetők egymásnak. A költemény első felében a dilemma (=eldöntendő kérdés) egyik ága, vagyis az élet, a második felében a halál nyeri el a maga retorikus kifejtettségét. élet 3. vsz., a vérrel szerzett haza képe 4. vsz., a honfoglaló Árpád és Hunyadi tetteivel indokolja a honhoz való ragaszkodást, és területileg is körülírja az országot 5. vsz., Rákóczi nevének kikerülésével (a cenzúra miatt) a nemzeti szabadságharcokra utal 6. vsz., a jelen, melyben egy ezredévi szenvedés után még halál 12. vsz., a nemzet sírba süllyedésének látomása 11. vsz., a nagyszerű halál víziója, mely maradéktalanul kiterjed az egész országra 10. vsz., azt a jobb kort emlegeti, melynek be kell majd teljesítenie az elbukott harcok célját 9. vsz., a hátrányos jelennek reményteli kibontakozásáról
4 él a nemzet értesülhetünk A 7. vsz. tartalmazza a gnómát, a 8. pedig ennek érzelmi argumentumra (=érvre) támaszkodó kibővítése A 4. versszak értelmezése: Az Árpád által megszerzett szűkebb hazán kívül, Hunyadi nevének említése bővíti a haza területét. Az itt nem utalhat Nándorfehérvárra, hiszen a várost nem köti ezredéves szenvedés Magyarországhoz, s a középkorban is csak időleges tartozott az országhoz. Vörösmarty Nagyszebenre utal, ahol 1442-ben Hunyadi legyőzte Mezet béget, és leverte a rabigát tízezer rabszolgának hurcolt erdélyiről. Így az utalás politikai színezetű, hiszen a liberális ellenzék legfőbb sérelmét, Erdély elszakítását is beleszőtte a versbe. Műfaj: Óda: közösségi érvényű alkotás, a transzcendens elemet helyettesítő tényező a népek hazája, nagyvilág. Szintén az a liberális felfogás tükröződik, mely szerint az ország problémáit csak európai kontextusban lehet megoldani. De tágítható is a kör, hiszen Bölöni Farkas: Utazás Észak-Amerikában című könyve mely tartalmazta a Függetlenségi nyilatkozatot és az amerikai alkotmányt ekkor jelent meg, s a os országgyűlés legkedveltebb olvasmánya volt. A kifejezésben tehát a tudatosuló Amerika-élmény is benne van. Vörösmarty később is merít Bölöni könyvéből (pl.: a Gondolatok a könyvtárban című versben a néger kérdést érinti). Harci dal: Kossuth a nemzet béke és harci dalának nevezte a Szózatot. Arany János is ebben az értelemben idézi Rendületlenül című ódájában. A kortársak számára tehát nem a herderi halál-vízió beteljesüléséről van szó, hanem az antik eredetű retorikai szerkezetben a nemzethalál argumentum (=érv) az élet-halál dilemma halál ágának végén helyezkedik el, s ezáltal a legerősebb érvet szolgáltatja lélektani szempontból az élet mellett. Verselés: Chevy Chase strófa, a skót népballadák verselése. Vörösmarty nyomán a helytállás versformájává vált a lírai köztudatban, s Arany A walesi bárdokban a Szózatot is felidézi ban zenésítette meg Egressy Béni, elnyerve ezzel a Nemzeti Színház pályázatát. Hazafias epigrammák: Magyarország címere (1832.): A reformkor törekvéseit foglalja disztichon formában írt epigrammáiban össze Vörösmarty. Az értékrend csúcsán a haza, s ezen keresztül az emberiség sorsát jobbító cselekvés áll. Vörösmarty Kölcsey epigrammáinak üzenetét ismétli, nem véletlenül, hiszen mindketten a liberális reformerek táborába tartoztak. A Guttenberg-albumba (1838.): Alkalmi vers. A könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójára egy német évkönyvbe szánta Vörösmarty. Az elnyújtott epigramma a reformkori programversek jellegzetes feltételes-alárendelői szerkezetét mutatja. Azokat a követelményeket, feltételeket sorolja fel, melynek bekövetkeztével ünnepelhetjük méltán az újkori kultúra egyik nagy alakját. Gutenberg Vörösmarty értelmezésében azért válhat jótevővé, mert az addig keveseknek szánt irodalmat és tudományt közkinccsé tette. A versben együtt vannak jelen a felvilágosodás meg nem valósult követelései (tudomány, szellem világossága stb.), a reformkor politikai elvei
5 (közmegegyezés, érdekegyesítés, a parasztság és földbirtokosság egymás iránti kölcsönös ellenszenvének feloldása) és a romantika ellentmondásokat feloldani törekvő igyekezete (a szív és az ész összhangja). A filozofikus jellegű személyes líra: Késő vágy (1839.): Életrajzi hátterében az a bizonytalanság munkál, mely többnyire jelen van a többi Lauraversben is: vajon a korkülönbség nem akadályozza-e meg két ember közös boldogságát. A rendkívül erőteljes zenei hatású, jambikus lejtésű dalforma elégikus üzenetet közvetít. Szerkezete: sor: a jelen, melynek lélekállapota a beletörődő nyugalom, az élet rendjének tudomásul vétele sor: a múlt felidézése, az emlékezés a meghaladott, de újra visszavágyott múltra, mely a maga ellentmondásaival melyeket a versben az oximoronok is jeleznek (=olyan jelzős szerkezet, melyben a jelző és a jelzett szó ellentmond egymásnak: édes bánat, kínba fúlt gyönyör ) paradox módon az ideált jelképezik, s így az értékszembesítés a schilleri elégiafelfogással mutat rokonságot sor: a jövő, melyet a vágyott értékek hiánya jellemez, egyetemes szinten kifejezve az idő visszafordíthatatlanságának törvényét. A magyar történelem a reformkor előestéjénél tart. Vörösmartyt elragadják a nagy nemzeti feladatok, magáénak tudja azt a romantikát, amely irodalmi és általa politikai program Kisfaludy Károly körében. És az oly jó szemű Kisfaludy hamar fel is ismeri benne a készülődő nagy költőt. Ebben a körben barátkozik össze későbbi sógorával és harcostársával, Bajzával, majd Toldy Ferenccel, később Czuczor Gergellyel. Az irodalom nyomon következő fő feladata a fokozott nemzettudatosítás, a régi dicsőség idézése, a nemzeti pátosz. Időszerűvé válik a mondai tárgyú eposz, és romantikus divattá lesz a klasszicizmustól örökölt, de romantikus tartalommal megtöltött hexameter. Aranyosrákosi Székely Sándor szellemes kis hexameteres epikája, az 1822-ben megjelent A székelyek Erdélyben ösztönző hatású az egész nemzedékre ben hexameteres nemzeti eposszal lép fel Czuczor. Vörösmarty akkor már írja a Zalán futását, amely 1825-ben megjelenik. Telibe talált egy éppen korszerű igényt. A hexameteres eposz időszerűsége csak néhány rövid év volt, de ezekben az években ez a fő műfaj. És Vörösmarty művétől elámul a nemzet. Úgy érzik, mindenki gazdagabb lett általa. A költőt eddig csak szűk körben ismerték, most huszonöt éves korára országosan dicsőített. A dúsgazdag nyelv, amelyhez hasonló sem volt eddig a magyar irodalomban, a zabolátlan, színes képzelet, a képalkotás merészsége elragadtatással tölti el az olvasókat es évek: Liszt Ferenchez (1840.): Vörösmarty számára Liszt világképi, antropológiai és esztétikai szempontból is példakép. Megtestesítője a romantika és egyúttal a magyar reformkor illetve a liberális gondolkodók embereszményének: egyesül benne a patrióta és a világpolgár, anélkül, hogy a kettő ellentmondana egymásnak. Ezt a kettősséget jelzi a vers felütése, a világ zenésze és a hű rokon kifejezések. De mint zenész, a romantika esztétikájának hitelesítője is, a legtökéletesebb művészeti ág képviselője. A zene az, mely magába foglalja és felidézi a múltat, jelent, jövőt, egyént és közösséget, az érzelmek és gondolatok teljes skáláját mutatja föl. Vörösmarty bravúrja, hogy a zene abszolút konnotációból fakadó lehetőségeit a szó, a nyelv segítségével próbálja
6 megidézni. Ebből fakad, hogy az óda pindaroszi típusához fordul, s az érzelmi telítettség gyakran a rapszódia felé mozdítja el a verset. A frazeológiában az óda már A vén cigányt is előlegzi: velőket rázó húrok, zengj nekünk dalt. Keserű pohár (1843.): Vörösmarty a romantikától újra népszerűvé váló bordal műfaját filozofikussá tágítja. Sorra veszi a föloldhatatlan ellentéteket, s az életet, mint a megcsalattatás színterét mutatja be, ahol minden törekvés, nemes érzelem önmaga ellentétébe csap át. A költő nem meri végigvinni a hiábavalóság gondolatát, az utolsó versszakban a negyvenes évek nagy költeményeihez hasonlóan a reménytelenségen felülemelkedő küzdést állítja elénk. (A vers Erkel: Bánk bán című operájának betétjeként vált ismertté.) Gondolatok a könyvtárban (1844.): A verset kiváltó élmény az Akadémia könyvtárában tett látogatás. A vers központi kérdése ( Ment-e a könyvek által a világ elébb? ) valójában egyidős a művészettel és gondolkodással. Már Platón és Arisztotelész véleménye is megoszlott a kérdésben. Arisztotelész a katarzis lélektisztító és -nemesítő hatásáról beszélt; Platón eltiltotta volna Államának lakóit a művészetektől. Az újkori gondolkodás történetében Rousseau válasza jelent mérföldkövet, kérdésessé téve a kultúra, a művészetek erkölcsjobbító hatását. Vörösmarty tehát ehhez az örök problémához fordul vissza, s párosítja hozzá a romantika, a XIX. század egyik gyötrő kérdését, a gondolat és tett, eszme és valóság antitézisét. A versépítő paradoxon arra épül, hogy a század első felében a gőzmalmok elterjedése előtt anyagból, ruhából készítették a papírt. A technológiai gyártási elvet bölcseletivé tágítja Vörösmarty. A valóságban, az eszme realizációjában a szellemi törekvések megcsúfolását látja, a tragikus iróniát, mely eszme és valóság között feszül. Feloldható-e bölcseleti szinten a tragikus ellentét, van-e célja, értelme az emberi törekvéseknek, vagy minden törekvés értelmét veszti a körkörösség abszurditásában és értelmetlenségében? A válasz megkerüli a bölcseleti szintet, és a küzdés-etika jegyében fogalmazza meg az emberélet értelmét, kikerülve ezzel a célirányosság vagy körkörösség dilemmáját. A vers kettős zárlata ezt példázza. Előbb az ember, mint antropológiai lény, mint individuum célját és feladatát fogalmazza meg: a föld s az ég fiából az ég fiává válni. A romantikus antropológia dualizmusát ekként véli feloldani Vörösmarty. Másodszor az ember, mint kollektív lény kötelességét írja le: közössége javát kell szolgálnia a szellemharcok (azaz nem a forradalom) által. A vers műfaja rapszódia. Az erős érzelmi hevület magyarázhatja azt, hogy gyakran ellentmondásba kerül önmagával, illetve erős konnotációval rendelkező képeket próbál újraértelmezni. Így például a Bábel tornya, mely a kultúrtörténetben a káosz és zűrzavar kelléke, Vörösmartynál pozitív példa lesz. A vers felépítését, szerkezeti lüktetését a költői kérdések biztosítják, melyek jelzik a többszöri nekifutást, a problémával való viaskodást. Az emberek (1846.): A refrén az egyik legősibb formateremtő elv a költészetben. Az ismétlés sajátos változata. Általában kétféle módon épülhet be a költeménybe: az első lehetőséget Poe: A holló című költeménye példázza, amikor a költő utólagos magyarázata szerint (A műalkotás filozófiája) a refrénre, mint kiindulópontra épül a vers. Vörösmarty refrénjének más a funkciója: a költő világképéből, emberfelfogásából, Az emberek belső logikájából következik a nincsen remény. A vers hét nekifutás, hét kísérlet
7 arra, hogy megértse és fölfejtse ember és világ, ember és történelem, ember és ember antitézisét. Mindegyik kísérlet a refrén reménytelenségébe torkollik. I.) A felütésben elhatárolódik a szubjektív lírától, s önmagát, mint kinyilatkoztatást, mint megfellebbezhetetlen törvényt nyilvánítja ki. Ennek tartalmába, végérvényes igazságába belerendül a természet, megbomlik a természet látszólagos harmóniája. Itt jelentkezik először az érett Vörösmarty sajátos képalkotása: olyan víziót tár elénk, melyet vizuálisan már nem tudunk követni. (Ennek kibontására épül majd az Előszó és A vén cigány.) Az emberi törekvés reménytelenségét a törvény ellenében három fogalom jelzi: szellem, bűn, erény. A denotáció szintjén két pozitív és egy negatív értelmi tartomány. A szellem az ész békés alkotómunkájára utal (lásd: Gondolatok a könyvtárban). Az erény Kölcsey óta (Parainesis) a tett gyakorlatát, a hazafias cselekvést jelenti. A bűn itt a reformokat megtorpedózó, érvénytelenítő forradalomra utal. II.) Az atyák és törvények beláthatatlanul hosszú kora, melyet a Genezistől kezdve a káini ősbűn folytonossága jelez. III.) A dinasztikus háborúk, a francia forradalom és Napóleon kora. IV.) A XIX. század békés évtizedei, a költő jelenkora. A béke Vörösmarty költészetében pozitív jelentésű szó. Most azonban föloldhatatlan ellentmondások szülötte. A költő Thomas Robert Malthus ( ) tanait emelte be költeményébe. A róla elnevezett tan megalkotója 1798-ban jelentette meg a Tanulmány a népesedés törvényeiről című munkáját. Alaptétele, hogy a népesség gyorsabban mértani arányban szaporodik, mint ahogy az élelmiszerek mennyisége, hiszen az számtani arányban növekszik. Így a népesség egy részének el kell pusztulnia. Az egyensúlyt az állítja helyre, hogy a népesség szaporodásának akadályai vannak: a.) pozitív vagy tényleges akadályok: háború, betegségek, járványok b.) preventív vagy megelőző akadályok: a nemzéstől való megtartóztatás Malthus az erkölcsös önmegtartóztatásban látja a tömegnyomor egyetlen ellenszerét. Az indoklásban azonban eltér az angol szerző statisztikai érvelésétől, hazai és politikai magyarázatot ad. A reformországgyűlésen liberális politikusaink fölismerték, hogy a legfontosabb kérdés a jobbágy szabad birtokhoz juttatása. Ez a gondolat vezet át az ötödik strófához. V.) Vörösmarty érvelése Széchenyi Hitel című művét idézi: Már ez mért van így s ennek úgy kell-e lenni, vagy tán nem kellene. Az ötödik strófa tehát a reformkor legfontosabb problémáját idézi fel a költő hazai jelenét bemutatva. VI.) A 6. strófa elkeseredettségének hátterében a galíciai események állnak február közepén Krakkóban mely akkor még szabad város volt lengyel hazafiak felkelést szerveztek. Okulva az évi szabadságharc hibájából, szabadságot ígértek a jobbágyságnak, kihirdették a feudális szolgáltatások eltörlését, összekapcsolták a nemzeti függetlenség ügyét a társadalmi igazságtevéssel. A mozgalom azonban véres kudarcba fulladt. Galícia lengyel és ukrán jobbágyai földesuraik ellen fordultak, mészárlás folyt, a parasztok szekérszám szállították a hullákat az osztrák hatóságoknak. Metternich aztán leszámolt a parasztokkal is, az utolsó szabad lengyel földet is bekapcsolta a birodalomba. A magyar közvéleményt mélyen megrázták az
8 események, az egész reformkori küzdelem negatív kifutású lehetőségét látták benne. A strófa természetesen az aktuális eseményen túl általános érvénnyel fogalmazza meg az ész és akarat egymást érvénytelenítő voltát illetve a kettő összekapcsolódásának tragikus lehetőségét. A strófa zárlata a teremtés pillanatáig, a Genezisig vezeti vissza az ember tragikumát. Az embert a teremtés pillanatában elhibázott lénynek tartja, anyag és szellem antagonisztikus (=kibékíthetetlen) ellentéte eleve kijelöli az ember számára létezésének tragikumát. VII.) A Biblia után a görög mitológiához nyúl vissza, hogy példázza a romantikus antropológiát, a kadmosz mítoszt idézi föl, a sárkányfogból vetett embereket. Hozzákapcsolja az első versszakban már megidézett Káin-történetet is. Az ontológiai (=lételméleti) és antropológiai ellentétet Vörösmarty most nem oldja fel a küzdés és remény gesztusával, sőt a refrén megismétlésével nyomatékosítja azt. (Elemzésünk Lukácsy Sándor: Az emberek című értelmezése alapján történt.) Országháza (1846.): A cím egyszerre jelenti az országgyűlés épületét, s mint metonímia, a benne megforduló, gyűlésező embereket. A vers második felében megjelenő allegorikus anyakép, mely a hazát prezentálja, a reformkori romantika egyik jellegzetes költői megoldása, s a hazájában hontalanná lett nemzetet jelképezi. A költemény erőteljesen felhívó (konatív) jellegét a rövid sorok, a lüktető dallam, az anafórikus szerkezet biztosítja. 2. Költészete a forradalom és szabadságharc időszakában: Nem igazán jelentős művészi szempontból. Néhány agitatív, a napi problémákhoz igazodó vers jellemzi csak. Szabadsajtó (1848. március ): A vers kapcsolódik a forradalmi követelések egyik legfontosabbikához, a szabad sajtó megteremtésének igényéhez. 3. Költészete a szabadságharc bukása után: Emlékkönyvbe (1849.): Vörösmarty a szabadságharc bukását a romantika tragikus világképe bekövetkezteként élte meg. Az emberek víziója vált valóra, az ellentétek és ellentmondások föloldhatatlanok maradtak. A válsághelyzetbe került Vörösmarty személyes felelősséget érzett a bukás miatt; az előrelátott végzet realizálódott a történelemben. A sötét eszméket már előre megjósolta, s a mélypontból nem nyílt perspektíva, csak annak tudatosulása történt meg. A nemzet pusztulása a természet és történelem tragikus iróniájaként mutatkozott meg az emberi törekvések fölött. A nincsen remény beigazolódott, s Vörösmarty megtiltotta gyermekei számára, hogy elmondják a Szózatot. Előszó ( tele): A cím konkrét jelentése arra utal, hogy Vörösmarty a verset az 1845-ben írt Három rege című munkája újrakiadása elé szánta, s a művet Batthyány Emmának, a miniszterelnök lányának ajánlotta. Átvitt értelemben bevezető, előszó a vers ember és világ tragikumának ábrázolásához és megértéséhez. Felépítése:
9 Az évszak-metaforika konvenciójára épül, s az utolsó egység kivételével nem is értelmezi át a hozzájuk kapcsolódó másodlagos jelentést. Mégis felidézi a konkrét történelmi eseményeket, filozofikussá, történetbölcseletivé teszi a verset. a.) tavasz múlt 1 reformkor A harmónia világa, melyben feloldódnak a romantika nagy ellentétei, az ész és a szív, a kéz és a szellem, és ennek eredményeként a céltudatos emberi munka képesnek tűnik az emberüdv megvalósítására. Ember és világ harmóniáját jelzi a zöld ág, mely egyszerre utal a tavaszra és ember, világ, Isten megbékélésére. b.) nyár múlt a szabadságharc, ill. annak leverése Képi szinten a nyár nincs jelen, csak a mű belső logikájából következik a beteljesülés, a csúcspont. A beteljesülést illetve az ezt megelőző feszült állapotot hitelesíthetné, igenelhetné a várt szózat, kinyilatkoztatás. Ennek tartalmára csak következtethetünk illetve a vész leírásából értesülhetünk. A szó, az ige nem hitelesítette tehát az emberüdvöt, nem oldotta fel ember és világ, ember és természet ellentétét. Ahogy a remény egyetemes volt mint jelezte azt a Noé-kép úgy a pusztulás is egyetemes, oly mérvű, melynek képeit Lukácsy Sándor szavaival vizuálisan már nem tudunk követni, hiába allegorikusan megjelenített a vész alakja. Bár az évszak metaforika szervezi a verset, nem csupán a nyár, de az ősz képe is hiányzik. Világképi szinten ez azzal magyarázható, hogy elmaradt az emberi törekvések összegzése, számvetése, eredménye és termése, illetve magát a pusztulást, az elmúlást azonosíthatjuk az ősszel, hiszen az évszak konnotációja ezt az értelmezési lehetőséget is magábafoglalja. c.) tél jelen önkényuralom, megtorlás A szakaszt szervező komplex képben együtt van jelen a romantikus világkép három legfontosabb összetevője: Isten, természet, ember. A szervezőkép az ősz, megőszül kifejezés, s a fehér színt vonatkoztatja, bontja ki. Ismételten a teremtés pillanatáig vezeti vissza ember és világ tragikumát, magyarázatot adva, de nem fölmentve a jelen történéseit. Vörösmarty antropológiájának legjellemzőbb vonása a Descartes-i dualizmus feloldhatatlan ellentéte. d.) tavasz jövő Természeti szinten a szervezőelv logikájából következően is körforgásról van szó. A megjelenített természet azonban a maga attribútumaival (hermafrodita szajha) a természet tragikus iróniáját jelzi az emberi világ, az emberi törekvésekkel szemben, mely folytathatatlan, lezárt és hiábavaló. Verselése: A drámaiságnak megfelelően jambikus tizes. Műfaja: rapszódia. A vén cigány (1854.): Az ötvenes évek költészetében gyakran fordul elő a cigány alakja, mint a sírva vigadás jelképe illetve az erre való alkalom megteremtője. Közérzetet jelöl tehát alakja, s a vers műfaja ebben az értelmezésben: zsánerképbe oltott dal. A muzsikus cigány a költő és a költészet egyik archetípusa, s ily módon Vörösmarty a
10 költészet lehetőségeivel, feladatával vet számot, s a vers ars poetica érvényűvé válik. Önmegszólításról van szó, a lírai én meghasonlásáról, kettészakadásáról, önmagával folytatott vitájáról. Az önmegszólítás, mint versforma, mindig válság következménye. Vörösmarty esetében rendkívül összetett, egymásbafonódott jelenségről van szó: magánéletbeli, nemzeti, világtörténelmi, filozófiai és antropológiai válságok. A költemény tehát ennek a krízisnek a tárgyiasítása, általánosítása. Babits A férfi Vörösmarty című tanulmányában az őrült elme versének nevezte A vén cigány -t. A költő valóban a költészet határáig jut el, a romantikus líra lehetőségeinek végpontjáig. A végpont jelentkezik: a.) A vers 40 %-a refrén, ellentmondva Poe refrénértelmezésének, mindenféle poétikai szabálynak. A redundancia (=elvárhatóság) magas foka miatt különösen erőteljes hangsúlyt kap a záróstrófában a refrén megváltoztatása. b.) Különösen a 2. és 3. strófában az egymásra következő sorok között olyan hatalmas az asszociációtávolság, hogy csupán a vers egészének világképe, gondolati dinamizmusa képes egységben tartani a strófát. A 2. és 3. strófa 5. és 6. sora konkrét történelmi utalást tartalmaz. A 2. versszakban a szabadságharc bukására utal, a 3. versszakban pedig a kor világháborújára. A sorok azonban történeti aktualizálás nélkül is beleilleszthetők a mű világába, az első esetben szándék és megvalósulás antitéziséről van szó, a második esetben Isten és teremtett világ tragikus ellentétéről. A vén cigány Vörösmarty világképének összegzője. A 4., 5., 6. versszak a tragikus világlátás legfontosabb mozzanatait és motívumait foglalja magába. Vörösmarty itt is a történelem előtti időkig nyúl vissza, hogy magyarázatot leljen a jelen problémáira. Az antik és keresztény mitológiai utalások a teremtés elhibázottságára hívják fel a figyelmet, az emberi bűn és bűnhődés folyamatosságára a történelemben, ezzel igazolja Vörösmarty az első strófa szentenciáját: Mindig így volt e világi élet.... A vers gondolati íve ellentétes az Előszó -éval, de közösségüket mutatják az azonos motívumok. Az Előszó -ban az ünnep, a harmónia világától jutottunk el a tragikus iróniáig, A vén cigány -ban a tragikumtól a jövőbe kitolt lehetséges ünnep eljöveteléig. Az ünnephez mindkét alkalommal a Noé-képzet társul, előrevetítve egy ember nélküli illetve emberen túli világ harmóniáját. Már a cím is jelzi, hogy a vers egyúttal számvetés a költő feladatával, a költészet lehetőségeivel is. Az első hat versszak azt a felfogást tükrözi, mely szerint a költészetnek a világ kaotikus, artikulálatlan mivoltát kell tükröznie. Nem artikulálni, hanem együtt lélegezni, együtt dobbanni a világgal. Hat versszakon keresztül a vers képalkotása ezt tükrözi a merész asszociációkban, a vizuálisan követhetetlen látomásos képekben. A vers legfontosabb szervezőelve a romantika esztétikájának megfelelően a zeneiség lesz, utalva egyúttal a címre is. Vörösmarty túl akar lépni a denotáció és a konnotáció költői nyelven megfogalmazott konvencionális viszonyán, s a szöveget, a szót a zene mintájára az abszolút konnotáció felé igyekszik elmozdítani. Az utolsó versszak a költészet újabb lehetőségét fogalmazza meg.
11 A költő feladata nem az artikulálatlannal való együtthangzás, hanem a csönddel való tiltakozás. S majd a béke és harmónia világában a világ gondjával immár nem törődve megszólalni újra. Műfaj: rapszódia. Verselés: jambikus tízes. Vörösmarty pedig ettől kezdve hivatásának és életformájának tudja az irodalmat. Akárcsak mestere, Kisfaludy Károly, ő is az irodalomból akar megélni. Hivatásos költő. Ez a költői hivatás közéleti funkció. Azokban az években, amikor a társadalmi haladást a még nemesi hazában a polgári liberalizmus jelentette, Vörösmarty ennek a liberalizmusnak a lelke. Előbb főleg epikus, de ő maga veszi észre, hogy az eposzok betöltötték feladatukat, mostantól kezdve már mást és másképpen kell írni. Utolsó befejezett hexameteres epikája, A két szomszédvár valójában már nem eposz, hanem verses regény. És a verses regény, Byron nyomán, éppen divatos műfaj Európában. Vörösmarty figyelme azonban egyre inkább a dráma felé fordul. A német romantika után most már Shakespeare-től és Hugótól tanulván, ő teremti meg a franciás típusú magyar romantikus drámát. Színpadra szánt művei közül a Csongor és Tünde a kevés remekművel dicsekvő magyar drámairodalom egyik legremekebb főműve. Egyébként 1837-ben a Nemzeti Színházat is az ő egyfelvonásosával, az Árpád ébredésével nyitják. A színház mindig szívügye. Ha drámáiban túlnyomó is a zengő líra, és ezért nem mindig színszerűek, elméleti írásaiban a dramaturgia legjobb szakemberei közé tartozik. Színházkritikái Bajza kritikai munkássága mellett a legfőbb színházformáló erők a reformkorban. Ha nem volna olyan nagy költő, rég megállapították volna már, hogy ő volt az egyik legnagyobb magyar kritikus. Színházi tevékenységeihez tartoznak remek Shakespeare-fordításai is, a Lear király és a Julius Caesar. Valójában pedig az epikus is, a drámaíró is, a kritikus is elhalványodik a lírikus mellett. Életművében a lírai költészet kevesebb nyomtatott oldalt foglal el, mint egyéb műfajú művei, de ezekből a versekből úgy lehet összeállítani tíz-tizenöt darabot, hogy költőjük a világköltészet első sorába kerül általuk. A Szózat, a Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, az Előszó vagy A vén cigány a mi magas színvonalú költészetünkben is a legnagyobb alkotások közt foglalnak helyet. Ennek a zengő lírának az alaphangja a reformkor éveiben lelkesen közéleti töltésű és bizakodó szellemű, ámbár gyakorta megkísérti a romantikus borongás, a leskelődő tragédia, az ólálkodó semmi. Ott van a riasztó végső kép: Örökké a világ sem áll! / Eloszlik, mint a buborék / S marad, mi volt, a puszta lég" de azonnal nyomában a felismerés, hogy ez a világ amíg áll, és amíg él, / Ront vagy javít, de nem henyél". Vörösmarty politikailag Széchenyihez áll közel ban ugyan lelkesen köszönti a forradalmat, ünnepli a szabad sajtót, de Kossuthot nem tudja követni. Bajza és Czuczor továbblép, ők mindenestül vállalják a forradalmat. Vörösmarty megtorpan, fél a rossz kimeneteltől. Petőfi korábban méltán lelkesedett érte, hiszen Vörösmarty korán felismeri Petőfi nagyságát, és segíti érvényesülését, de azután mégsem tud vele tartani, és akkor Petőfi megtagadja. Vörösmarty magára marad. A forradalom ellenségeinek ő is forradalmár, a forradalmároknak maradi. Ekkor is igyekszik szolgálni a hazát, de nincs hozzá megfelelő
12 helye. És amikor elkövetkezik a bukás, Haynaunak ő ugyanolyan üldözendő forradalmár, mint sógora, az igazi forradalmár Bajza. Együtt bujdosnak. Vörösmarty tanúja lehet, ahogy az annyira szeretett rokon, barát, harcostárs idegei felmondják a szolgálatot, s végül elméje elborul. Az ő idegeit is szétzilálják az események, a tragédiából semerre sem lát kiutat. Haynau bukása után ugyan ő is visszajöhet. Még munkája is akad, fordíthat újra Shakespeare-t. De lelki egyensúlyán ez már nem segít. Most már belezuhan a teljes pesszimizmusba. Az 1850-ben írt Előszó költészetünk egyik legkomorabb, legreménytelenebb remekműve. Búskomorságban él, valahol az őrület határán. De csak a határán. Költészete ebből a mélységből emelkedik a legmagasabbra. Ekkor, ilyen lelkiállapotban írja A vén cigányt, a legzordonabb keserűség és a nagyon távoli remény ötvözetéből komponált remekművet. Sokan, és alighanem jogosan, ettől a nagy költeménytől keltezik a modern magyar költészetet. Képalkotása már a XX. század modernistáit idézi, itt találkozik a nagyromantika a szimbolizmussal. A vén cigánytól közvetlenül vezet az út egy fél évszázad átugrásával Adyhoz. Vörösmarty ötvenöt évet élt, 1855-ben halt meg. Életműve nemzetközi örökség, és világirodalmi érték. Szózatja Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői öröm, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása a mi gazdag költészetünknek
Vörösmarty Mihály (1800 1855)
Vörösmarty Mihály (1800 1855) 1800-ban született Pusztanyéken. Apja gazdatiszt. A családi körből (9 gyermek) apja hazafias szelleme és latinos műveltsége hat rá. Iskolák: Fehérvár ciszterciták, Pest piaristák.
X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz?
X. Vörösmarty Mihály 1. Életrajzi adatok a) Mettől meddig élt Vörösmarty Mihály? b) Hol tanult? c) Hogyan kötődik az alábbi helyekhez? Baracska: Börzsöny: Debrecen: Görbő: Nyék: d) Mikor volt országgyűlési
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
Zrínyi Miklós (1620 1664)
Zrínyi Miklós (1620 1664) 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita iskolákban).
A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői
A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern
Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb
Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció
Óravázlat 1. Témakör: A barokk irodalom Az óra típusa: közlő Taneszközök: tankönyv Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály Az óra anyaga: Zrínyi Miklós Módszer:, egyéni Szemléltető eszközök: számítógép,
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
Magyar irodalom 5-8. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam Éves óraszám: 72 Heti óraszám: 2 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj,
A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása
Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória.
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória. Műnemeink: epika líra dráma A líra: a költő gondolatait közvetlenül mondja el érzelmekkel erősen átfűtött mindig hangsúlyosan van jelen benne a lírai én
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv
NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika
Tartalom. I. Az európai felvilágosodás irodalmából
Tartalom I. Az európai felvilágosodás irodalmából A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 Az angol próza 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)
Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának
heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64
IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
KÓDEX Reformkor és kiegyezés
M A G Y A R KÓDEX Reformkor és kiegyezés MAGYARORSZÁG MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE 1790-1867 7 KOSSUTH KIADÓ Tartalom 1. FEJEZET / TÖRTÉNELEM 7 A NEMZETTÉ VÁLÁS KORA (1790-1848) / Dobszay Tamás-Hermann Róbert 7
11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio
Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:
Zrínyi Miklós (1620 1664)
Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
Magyar nyelv és irodalom
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló Magyar nyelv és irodalom tantárgy 7-8. évfolyam 2013. Magyar nyelv és irodalom 7 8. évfolyam A 7 8. évfolyamon a változó és egyre összetettebb
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga 9. évfolyam Ókor irodalma 1. Mítosz, mitológia Prométheusz mítosz 2. Homéroszi eposzok homéroszi-kérdés; Iliász, Odüsszeia Iliász embereszménye
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály)
A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály) I. A barokk - A barokk mint művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat; kialakulása; jellemzői stb. - Zrínyi
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
Magyar irodalom 9. évfolyam 1.) Műnemek, műfajok (líra, epika, dráma) - Példákkal magyarázva (alkotó neve, mű címe) ( példákkal: epika: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok, dráma: Madách Imre: Ember tragédiája,
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL
Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 AZ ANGOL PRÓZA 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:
Határtalanul! HAT
Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kápolnásnyék és a Velencei-tó Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. utazás: 2016. június 6-10. Kápolnásnyék, Magyarország Kápolnásnyék
Látásmód Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem Magyar barokk irodalom. Szemelvény: Pázmány Péter értekező prózájából (hitvita, prédikáció).
10. osztály Világirodalom késő reneszánsz, barokk, klasszicizmus (16-17. század) A reneszánsz kései szakasza (manierizmus). Szemelvény a korszakból: Cervantes: Don Quijote (részlet). Barokk és klasszicizmus
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Készítette: Várhidi Gyula A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED,
V. Az európai romantika irodalmából
V. Az európai romantika irodalmából 1. Helyezd el időben a romantika stílusirányzatát! 2. Milyen irányzatokkal volt kapcsolatban, illetve ellentétben a romantika? 3. Milyen művészeti ágakban volt jelen?
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
IRODALOM. Ősköltészet (i.e. IV. évezred) Az ókori Kelet: Mezopotámia, Egyiptom, Palesztina, India, Kína (i.e. IV. i.e. I. évezred)
Művelődés- és irodalomtörténeti vázlat Ősköltészet (i.e. IV. évezred) Mágikus világkép, totemizmus, fetisizmus, animizmus. Nem különülnek el a megismerésformák (tudományvallás-művészet-mindennapi megismerés)
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés
MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra: a k. témakörei, olvasmányok 2. Műnemek és műfajok
Felvilágosodás és klasszicizmus
Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
XX. A Nyugat további alkotói
XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:
(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében
Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN AZ ELMULT KÉT ÉVTIZEDRE ma már önkéntelenül is mint történelmi, lezárt korszakra gondolunk vissza. Öröksége azonban minden idegszálunkban továbbreszket s meghatározza
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Képviselőcsoportja 1 S% É e :Zola MM 19. a T/... számú törvényjavasla t a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételr ől Előterjesztő : Budapest, 2010.
Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból
Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból A vizsga szóbeli és írásbeli vizsgarészből áll. A magyar nyelv és irodalom szakközépiskolában és szakiskolában egy tantárgynak
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából 1. Miben különbözik a közép- és kelet-európai népek romantikája a nyugat-európaitól? 2. Mi volt Herder jóslata a magyarságról? 3. Mely irodalmi-kulturális
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
Petőfi Sándor verseinek elemzése
Petőfi Sándor verseinek elemzése 1. Temetésre szól az ének (1843) 2. A csaplárné a betyárt szerette (1844) 3. A természet vadvirága (1844) 4. Itt állok a rónaközepén (1846) 5. A XIX. század költői (1847)
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Az előrehaladást elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészülés határozza meg. Mivel ez
[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK
MINDENKORI KORTÁRSAK Mit akart mondani Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben Arany Jánosról? Vagy: mit akart mondani Arany Jánossal Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben? Elmondani
Tanmenetjavaslat. dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ. címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez
Tanmenetjavaslat dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez 1 Az integrált magyar nyelvi és irodalmi program általános iskola 1 8. osztály 7. osztályos része
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Kora modern kori csillagászat. Johannes Kepler ( ) A Világ Harmóniája
Kora modern kori csillagászat Johannes Kepler (1571-1630) A Világ Harmóniája Rövid életrajz: Született: Weil der Stadt (Német -Római Császárság) Protestáns környezet, vallásos nevelés (Művein érezni a
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
A 17. századi francia klasszicizmus
A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,
MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)
MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,
Történelemtanulás egyszerűbben
Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori
Irodalom A változat 5. évfolyam
Irodalom A változat 5. évfolyam Heti: 2 óra, Évi: 72 óra Célok és feladatok - Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők rendszerezése - A János vitéz olvasása, feldolgozása, szereplők
Sinkó Ervin REFERÁTUM BORI IMRE RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETE CÍMŰ DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁRÓL
Sinkó Ervin REFERÁTUM BORI IMRE RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETE CÍMŰ DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁRÓL A Novi Sad-i egyetem bölcsészeti kara igazgatóságának megtisztelő megbízásából a következőkben közlöm véleményemet
SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR
Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV. az Irodalom 7. tanításához
Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page 1 Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV az Irodalom 7. tanításához Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára 1 Alapelvek, célok és feladatok A tantárgy jellegéből adódóan fontos feladat a nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése, az egyéni ismeretszerzés
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Szakközépiskola ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A szakközépiskolában folyó nevelés-oktatás továbbépíti, kiszélesíti és elmélyíti
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam
HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek
Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében
Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében Élete 1909-ben született, születésekor édesanyja és ikertestvére is meghalt, ez későbbi életét nagyban befolyásolta Nyugat IV. nemzedékének a tagja = Új
Csokonai Vitéz Mihály II.
Csokonai Vitéz Mihály II. A ROKOKÓ ÉLETÖRÖMTŐL A MAGÁNYIG Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 10 perc 1. feladat Csokonai Tartózkodó kérelem című versének több zenei feldolgozása is született. Hallgasd meg
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban
Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató
2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének
1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában
Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
Arany János ( )
Arany János (1817 1882) 1817 1836: ifjúkor 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Arany György, Megyeri Sára 1823-32: nagyszalontai elemi iskola, algimnázium (4 évesen olvasott, később több nyelven
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége:
TÁMOP: Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége: Elért pontszám: 1 Ismerd meg a somogyi írókat, költőket! Berzsenyi Dániel 1.forduló Beküldési határidő: 2012. február
9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?
9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el
A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat! Írja a nevüket a megfelelő
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?
Belügyminisztérium NYHÁT Lekérdezõ: FFALP Móri Polgármesteri Hivatal Dátum: :01:20 Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1
Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 Ady Endre utca teljes közterület 011 Agyag utca teljes közterület 014 Akácfa utca teljes közterület 009 Akai út teljes közterület 003 Alkotmány utca teljes közterület
Szakiskolát végzettek érettségire történő felkészítése. 14. számú melléklet. (Nappali képzés) Hatályos: 2014. év április hó 01.
Ikt.sz: 14. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY
Illendő dolog az, sőt szükség, hogy az, ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja az maga Hazáját. Bod Péter BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY MEGYEI DÖNTŐ I. kategória 2006/2007 A versenyző