I. Általános rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Általános rendelkezések"

Átírás

1 SÁTORALJAÚJHELYI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 84. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján polgármesteri hivatalt hozott létre az önkormányzat működésével, valamint a közigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására. A polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzata, az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV. törvény 9. b) pontjában valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII.31.) Kormányrendelet 13. -ában előírtak figyelembe vételével került megállapításra. I. Általános rendelkezések 1. Az alapító neve: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata A hatályos, egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kelte, száma: A05/ /2015. (XI. 19.) Alapítás időpontja: szeptember Költségvetési szerv megnevezése: Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatal Székhelye: 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Illetékessége, működési területe: Sátoraljaújhely város közigazgatási területe, kivéve: építéshatósági és telepengedélyezési ügyekben a Bodrogköz területéről, Alsóberecki, Felsőberecki, a Hegyköz területéről Alsóregmec, Bózsva, Felsőregmec, Filkeháza, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Hollóháza, Kishuta, Kovácsvágás, Mikóháza, Nagyhuta, Nyíri, Pálháza, Pusztafalu, Vágáshuta, Vilyvitány településeken is eljár. Levelezési címe: 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. címe: pmtitkarsag@satoraljaujhely.hu, jegyzo@satoraljaujhely.hu Internetes honlapja: 3. Gazdálkodási besorolása: saját gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv. 4. Irányító szerv megnevezése, székhelye: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Képviselő-testület útján Sátoraljaújhely, Kossuth tér A hivatal egyes nyilvántartásokban rögzített azonosítói: A költségvetési szerv törzsszáma: A Polgármesteri Hivatal statisztikai kódja: KSH számjele: Egészségbiztosítási nyilvántartási szám: A Polgármesteri Hivatal az általános forgalmi adónak alanya, adószáma: Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatal OTP Bank Nyrt-nél vezetett bankszámlái Pénzforgalmi bankszámla: A költségvetési szerv közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvényben (továbbiakban: Mötv.), a nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvényben, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvényben (továbbiakban: Áht.), a helyi adókról szóló évi C. törvényben, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvényben (a továbbiakban: Nytv.), a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvényben (Szoctv.), az épített környezet alakítása és védelméről szóló 1

2 1997. évi LXXVIII. törvényben és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvényben (Infotv.) meghatározott feladatok ellátása. 8. A költségvetési szerv kormányzati funkciók szerint besorolt alaptevékenysége: (1) A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: Szakágazat száma Szakágazat megnevezése Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége (2) A költségvetési szerv alaptevékenysége: Mötv.-ben meghatározottak szerint a Polgármesteri Hivatal ellátja a helyi önkormányzat képviselő-testülete, az önkormányzat működésével, valamint a polgármester és a jegyző feladat és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködés összehangolásában. A polgármesteri hivatal ellátja az Mötv.-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. Gondoskodik a helyi önkormányzat (valamint a helyi nemzetiségi önkormányzat) bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról. (3) A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: Kormányzati funkciószám Kormányzati funkció megnevezése 1. Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 2. Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás 4. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 5. Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Közterület rendjének fenntartása Területfejlesztés igazgatása Építésügy igazgatása Egészségügy igazgatása Oktatás igazgatása Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 14, Szociális szolgáltatások igazgatása A hivatalhoz nem tartozik olyan gazdálkodó szervezet, amely tekintetében a hivatal alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol. A költségvetési gazdálkodási feladatok ellátása tekintetében a hivatalhoz az 1. mellékletben felsorolt költségvetési szervek tartoznak. II. A POLGÁRMESTERI HIVATAL IRÁNYÍTÁSA ÉS VEZETÉSE 1. A Polgármesteri Hivatal irányítása 1.1. Polgármester A Polgármesteri Hivatalt a Képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében a polgármester a jegyző útján irányítja. Irányítói jogkörében: 2

3 a) a jegyző javaslatainak figyelembe vételével meghatározza a Polgármesteri Hivatal feladatait az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében, végrehajtásában, b) a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására, c) gondoskodik a Polgármesteri Hivatal rendeltetésszerű működéséről, meggyőződik a Képviselőtestület határozatai végrehajtásáról, d) rendszeresen tájékozódik az ügyintézés általános helyzetéről, színvonaláról, e) megfogalmazza a minőségpolitikai célokat, értékeli a hivatali munka hatékonyságát abból a szempontból, hogy az megfelel-e az önkormányzat reális, jogszerű igényeinek, f) gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző és az aljegyző tekintetében, g) egyetértési jogot gyakorol a köztisztviselő kinevezése, felmentése, vezetői megbízás, megbízás visszavonása, jutalmazása során Alpolgármester a) a polgármester helyettesítésére munkájának segítésére 1 fő főállású alpolgármester látja el feladatát, az alpolgármester együttműködik a polgármesterrel az önkormányzat képviseletében, a bizottságok munkájának összehangolásában, a Hivatal önkormányzati feladatainak felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátásában. 2. A Polgármesteri Hivatal vezetése A Polgármesteri Hivatal, mint egységes igazgatási szervezet, operatív szakmai vezetője a jegyző. A) A jegyző A jegyző a polgármester irányításával, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a hivatal apparátusát. a) az Mötv. 81. (1) bekezdése alapján vezeti a Hivatalt, annak tevékenységét az osztályvezetők útján irányítja, b) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, c) gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal, a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében, d) biztosítja a Polgármesteri Hivatal feladatokhoz igazodó létszámát, szakemberállományát, e) koordinálja az osztályok munkáját, f) gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, g) szakmailag előkészíti az önkormányzati rendeleteket, a képviselő-testületi előterjesztéseket, a határozati javaslatokat, biztosítja ezek törvényességét, h) szervezi az önkormányzati rendeletek és határozatok végrehajtását, i) közreműködik a Képviselő-testület munkatervére vonatkozó javaslat kidolgozásában, j) gondoskodik a bizottsági előterjesztések, jelentések, beszámolók szakmai előkészítéséről, k) a bizottsághoz érkező javaslatokat igény szerint szakmailag véleményezi, l) biztosítja a bizottságok döntéseinek végrehajtását, m) elősegíti az önkormányzati képviselők jogainak gyakorlását, n) az önkormányzati képviselő intézkedést, a Polgármesteri Hivatalban a jegyző útján kezdeményezhet, o) tanácskozási joggal vesz részt a képviselő-testület, a képviselő-testület bizottságának ülésén, p) jelzi a képviselő-testületnek, a képviselő-testület szervének és a polgármesternek, ha a döntésük, működésük jogszabálysértő, q) évente beszámol a képviselő-testületnek a hivatal tevékenységéről, r) döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket, s) dönt a hatáskörébe utalt önkormányzati és önkormányzati hatósági ügyekben, 3

4 t) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét., u) jóváhagyja a dolgozók munkaköri leírását, v) köteles gondoskodni a belső ellenőrzés kialakításáról, megfelelő működtetéséről és működéséhez szükséges források biztosításáról, w) köteles kialakítani, működtetni és fejleszteni a FEUVE rendszert, x) köteles elkészíteni a Hivatal ellenőrzési nyomvonalát, y) köteles a kockázati tényezők figyelembe vételével kockázatelemzést végezni, és kockázatkezelési rendszert működtetni, z) biztosítja az Infotv-ben és más jogszabályokban foglaltak betartását, B) Az aljegyző Az aljegyző feladata a jegyző helyettesítése, a jegyző által meghatározott feladatok ellátása. A jegyző irányításával közreműködik a Hivatal vezetésében, munkájának megszervezésében. E körben: a) ellátja a jegyző távollétében, tartós akadályoztatása esetén a jegyző helyettesítését, b) segíti a jegyző döntéseinek előkészítését és végrehajtásának megszervezését, ellenőrzését, c) a jegyző által meghatározott körben közreműködik a Hivatal koordinációs tevékenységében, d) irányítja és vezeti a Szervezési(Koordinációs) és Szociális Osztályt, e) gondoskodik a köztisztviselők tervszerű továbbképzéséről, f) biztosítja a közszolgálati nyilvántartás vezetését, g) részt vesz a vezetői értekezleteken és az osztályvezetői értekezleteken, h) a Szervezési és Szociális Osztály közreműködésével ellátja a Képviselő-testületi és bizottsági ülések működésével kapcsolatos ügyviteli, adminisztrációs és nyilvántartási feladatokat, i) ellátja azokat a feladatokat, amelyekkel a jegyző megbízza, átruházott hatáskörben gyakorolja a jegyzői hatásköröket és a kiadmányozást: 1) ellátja a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításával kapcsolatos feladatokat, 2) ellátja a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzések (FEUVE) belső szabályozásával és a végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, 3) előkészíti a személyzeti ügyeket, 4) előkészíti a köznevelési feladatokat. C) Az osztályvezetők A Polgármesteri Hivatal osztályait a jegyző által a polgármester egyetértésével megbízott osztályvezetők vezetik. Az osztályvezetők gondoskodnak a vezetésükre bízott osztályon folyó, döntés-előkészítő és végrehajtó önkormányzati, valamint államigazgatási munka megszervezéséről. Biztosítják a vezetésükre bízott szervezeti egység szakszerű működését, és ezért személyes felelősséggel tartoznak. Ennek érdekében: Feladatuk az igazgatási-feladatköri tevékenység tekintetében: a) szükség szerint részt vesznek a Képviselő-testület ülésein, ott az osztály szakmai előkészítésével napirendre került előterjesztéssel összefüggésben, az előterjesztő, illetve a jegyző felhívására az előterjesztéshez szakmai magyarázatot adnak, b) segítik azon önkormányzati bizottság munkáját, amelyért a Polgármesteri Hivatal feladatmegosztása szerint felelősséggel tartoznak, c) részt vesznek az állandó bizottságok minden olyan ülésén, amelyen az osztály szakmai előkészítésével előterjesztett napirend megtárgyalására kerül sor, és ott a tárgyalt napirenddel összefüggésben szakmai véleményt nyilvánítanak, a feltett kérdésekre választ adnak, szükség esetén bemutatják az előterjesztést alátámasztó, ahhoz nem csatolt dokumentumokat. Amennyiben szükséges, gondoskodnak az előkészítésben közreműködő köztisztviselő jelenlétéről is, d) tevékenyen közreműködnek a képviselő-testületi és bizottsági anyagok előkészítésében, e) biztosítják azon ad hoc bizottság munkájának döntés-előkészítő, szakmai tevékenységét, melynek munkájáért a Képviselő-testület határozata szerint felelősséggel tartoznak, f) a jegyző felkérésére kapcsolatot tartanak az önkormányzati képviselőkkel, nemzetiségi önkormányzatok képviselőivel, részükre önkormányzati ügyekben a szükséges tájékoztatást megadják, 4

5 g) gondoskodnak az osztály feladatkörébe tartozó önkormányzati rendeletek folyamatos karbantartásáról, ezirányú javaslatait a jegyző elé terjesztik, h) a vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályok betartásával az osztály hatáskörébe tartozó önkormányzati és államigazgatási hatósági tevékenység végzése, irányítása és ellenőrzése, különös figyelemmel a jogszerű határozatok és végzések meghozatalára, az ügyintézési határidő betartására, a határozatok végrehajtására, i) gyakorolják a jegyző megbízásából és képviseletében, a jegyző által meghatározott körben a kiadmányozási jogot, j) a Polgármesteri Hivatal feladatmegosztása szerint az osztályhoz tartozó ügyekben a közérdekű adatokról megkeresésre tájékoztatást adnak, k) a jegyző előzetes engedélyével a médiának tájékoztatást adhatnak, illetve közreműködnek a lakosság tájékoztatásában, l) közreműködnek a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) megvalósulásában, m) a Polgármesteri Hivatal képviseletében szakszerű információadással közreműködnek a hatósági, illetve törvényességi ellenőrzések zavartalan végrehajtásában, n) közreműködnek az önkormányzati intézményekkel kapcsolatban a fenntartói, felügyeleti tevékenység ellátásában, ennek érdekében az intézményvezetőkkel folyamatos kapcsolatot tartanak, az intézményt érintő képviselő-testületi döntésről tájékoztatják, o) a vonatkozó önkormányzati rendeletek, határozatok, szerződések által meghatározott terjedelemben kapcsolatot tartanak az önkormányzat szerződéses partnereivel, beszállítóival, az önkormányzat által kiírt közbeszerzési eljárás résztvevőivel, p) kapcsolatot tartanak külső szervekkel. Feladatuk a vezetési-szervezési tevékenység tekintetében: a) vezetik az osztályt, biztosítják az ügyintézés, az ügyvitel, jogszerűségét, szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását, ügyfélcentrikus ügyintézés megvalósítását, b) szervezik és ellenőrzi a köztisztviselők munkáját, az osztály munkájáról munkatervet készítenek, c) gyakorolják a szabadság kiadására vonatkozóan az osztály dolgozói tekintetében az egyéb munkáltatói jogot, d) gondoskodnak az osztályok feladatjegyzékének, valamint az ott dolgozók munkaköri leírásainak naprakészen tartásáról, e) gondoskodnak a vezetésük alatt működő osztály munkarendjének betartásáról, f) gondoskodnak a vezetésük alatt álló osztályon a hivatal ügyfélfogadási rendjének betartásáról, g) biztosítják a hatékony hivatali munkát szolgáló, az osztályok közötti folyamatos együttműködést, információáramlást, kapcsolattartást, h) jegyző által meghatározott, a köztisztviselő munkateljesítményének értékeléséhez szükséges munkakövetelmények alapján, minden évben elvégzik az osztályon dolgozók teljesítményértékelését, minősítését, i) előkészítik az osztály szabadság ütemezését és ennek során felelősek azért, hogy a szabadságok kiadása ne akadályozza a feladatellátást, munkavégzést. Megszervezik az osztályon belül a helyettesítést, a munkakörök átadását (szabadságolás, elhúzódó betegség, más tartós távollét stb. esetén), az osztály szabadságolási tervének betartását ellenőrzik, j) betartják, és osztályukon betartatják a polgármesteri és jegyzői utasításokat, k) az osztályvezető helyettese a jegyző által kijelölt ügyintéző, l) felelősök az ügyintézők felkészítéséért, amely magában foglalja a szakterületi jogszabályok utasítások, intézkedések ismeretét, a jogszabály változásból adódó tájékoztatást, m) ismerik az ügyintézők által alkalmazandó jogszabályokat, a jogalkalmazás során szerzett tapasztalatok alapján jelzés, kezdeményezés, javaslattétel, n) szignálják a beérkező postát az illetékes ügyintézőre, irattározás előtt ellenőrzik az ügyiratokat és kézjegyükkel ellátják azt, o) részt vesznek a vezetői értekezleteken, p) beszámolnak az osztály tevékenységéről, q) elkészítik az osztály ellenőrzési tervét, a végzett ellenőrzésekről jegyzőkönyvet készítenek, az ellenőrzések során tapasztalt hiányosságok kijavításáról intézkednek, r) koordinálnak, együttműködnek a hivatalon belül a tárgykör szerint illetékes osztályvezetővel olyan ügyekben, ahol azt jogszabály, belső szabályzat, vagy jegyző előírja, vagy azt az ügy jellege, természete indokolja, s) gondoskodnak osztályon a kezelt adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférés, azok jogosulatlan megváltoztatása, nyilvánosságra hozatala elleni védelemről. 5

6 3. A munkáltatói jogok gyakorlásának rendje A polgármester gyakorolja az munkáltatói jogokat a jegyző, az aljegyző, az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester felett. A jegyző gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző, továbbá a munkáltatói jogokat a hivatal köztisztviselői és munkavállalói felett. A köztisztviselő kinevezéséhez, felmentéséhez, a vezetői megbízáshoz, megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz a polgármester egyetértése szükséges. A Jegyző az egyéb munkáltatói jogok közül a szabadság engedélyezését, a teljesítmény értékelést, a minősítés tervezetének az elkészítését a szervezeti egységek köztisztviselői és munkaviszonyban álló munkavállalói (a továbbiakban: munkavállalók) tekintetében átruházhatja a belső szervezeti egységek vezetőire. A dolgozóknak járó éves szabadság mértékét minden évben meg kell határozni és erről osztályonként nyilvántartást kell vezetni.a szabadságok kiadásáról legkésőbb tárgyév január 31. napjáig szabadságolási tervet kell készíteni. A szabadságok naprakész nyilvántartása az osztályvezetők feladata. 4. A jogi képviselet szabályai A hivatal jogi képviseletét a jegyző által meghatározott személy látja el. Az ügyvédi megbízás(oka)t a jegyző írja alá. 5. Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló évi CLII. törvényben foglaltak alapján a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett köztisztviselők körét a munkakörökre és az elvégzett feladatokra tekintettel az aljegyző javaslata alapján a jegyző határozza meg minden év május 10-éig. III.A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE, FELADATAI 1. A Hivatal szervezeti felépítése Az osztályok feladatainak meghatározását és az egyes munkakörök kialakítását a jegyző állapítja meg. A Hivatal szervezeti felépítését a 2. melléklet szerinti organogram tartalmazza. 2. A Hivatal osztályai Osztályok: Titkársági és Anyakönyvi Osztály Költségvetési és Gazdálkodási Osztály Szervezési és Szociális Osztály Hatósági és Közterület-Felügyeleti Osztály Műszaki és Vagyongazdálkodási Osztály A) Jegyző közvetlen vezetése alá tartozó munkatársak 6

7 1. Belső ellenőr: Ellátja az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek gazdasági, pénzügyi revíziójával a gazdálkodás teljes folyamatára kiterjedő vizsgálatokkal, ellenőrzésekkel, értékelésekkel kapcsolatos feladatokat. Javaslatot tesz az ellenőrzési ütemterv elkészítésére, majd a jóváhagyott ütemterv alapján elvégzi az abban meghatározott feladatokat. A jegyző megbízása alapján téma- és célvizsgálatokat végez. Az ellenőrzésekről nyilvántartást vezet. Az ellenőrzések során megállapított tényekről írásos jelentést készítenek, továbbá javaslatot tesz az esetleges hiányosságok megszüntetésére. Ellátja a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységeihez tartozó pénzügyi gazdálkodás belső ellenőri teendőit. Elősegíti az Áht. és a költségvetési gazdálkodásra, ellenőrzésre vonatkozó pénzügyi jogszabályok alkalmazását. B) A polgármester irányítása és a jegyző vezetése alá tartozó szervezeti egység: Fejlesztési Csoport Városfejlesztési feladatok, döntések előkészítése. Pályázati kiírások figyelemmel kísérése, közreműködés pályázatok megírásában és lebonyolításában. OSZTÁLYOK: 1. Titkársági és Anyakönyvi Osztály Osztályvezetői feladatok Szervezi és koordinálja az önkormányzat és hivatala sajtótevékenységét. Tájékoztatókat készít a város médiában történő megjelenéséről. Szakmai segítséget nyújt a vezetői tevékenységgel összefüggő kommunikációs feladatok ellátáshoz. Szükség esetén gondoskodik sajtótájékoztató összehívásáról. A Művelődési Központ feladatai közé nem tartozó művelődéssel, kultúrával kapcsolatos önkormányzati és szervezési feladatok ellátása. Az Újhelyi Napok rendezvénysorozat és az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjének, Sportrendezvényeknek, Nemzetiségi Önkormányzatok Regionális Találkozója rendezvénynek szervezési munkái. Városi ünnepélyek szervezése, koordinálása. Az önkormányzat által alapított kitüntetések átadásának előkészítő munkái. Az önkormányzat és a civil szervezetek együttműködésének elősegítése, a civil-ifjúsági szféra kommunikációjának elősegítése. Testvérvárosi kapcsolatok létrehozásának az előkészítése, közös programok szervezése. Adminisztrációs feladatok A Polgármesteri Hivatalhoz érkező postai küldemények érkeztetése, bontása, osztályonként történő iktatásra való előkészítése az ASP rendszeren keresztül. Gondoskodik a polgármester, alpolgármester, valamint önkormányzati tanácsadó ügyiratainak iktatásáról és iktattatásáról, az általuk megjelölt személy, jegyző, osztályvezető vagy szerv részére történő átadásáról. Elvégzi a titkárságon, valamint a polgármester, alpolgármester és önkormányzati tanácsadó munkájával kapcsolatosan felmerülő gépelési feladatokat. Rendszerezi és rendben tartja a polgármester, alpolgármester, valamint önkormányzati tanácsadó levelezését és ügyiratait. Vezeti a Polgármesteri Titkárság jelenléti ívét. Vezeti a polgármester, az alpolgármester és az osztály szabadság-nyilvántartását. 7

8 Igazgatási területen végzett feladatok: Anyakönyvi események anyakönyvezése születés, házasság, halálozás -, rögzítése az EAK adatbázisban, családi jogállás rendezése, házasságkötést megelőző eljárásról jegyzőkönyv felvétele, házasságkötési eljárás lebonyolítása, esetenként külső helyszínen, házasságban élők, válás utáni névváltoztatásával kapcsolatos feladatok, adatszolgáltatás levéltár felé az utólagos anyakönyvi bejegyzésekről, hagyatéki ügyintézés, anyakönyvi irattár kezelése, kifüggesztési, hirdetményezési eljárások lebonyolítása, gondnokoltak, intézetbeni nevelésben lévők vagyoni ügyeiben történő leltár felvétele, népességnyilvántartás, címnyilvántartás és központi címregiszter (KCR) feladatainak ellátása, talált tárgyak kezelésével kapcsolatos feladatok, BM névváltoztatással kapcsolatos feladatok, állampolgársági ügyekhez kapcsolódó eskütétel szervezése, hazai anyakönyvezéshez kapcsolódó részfeladatok. Üzemeltetési feladatok (gépjármű vezetés, portaszolgálat) 2. Költségvetési és Gazdálkodási Osztály Az osztály a Polgármesteri Hivatal és a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek tekintetében a gazdasági szervezet feladatinak ellátásáért felelős szervezeti egység. Az osztály munkaterületei: költségvetési feladatok, egészségügyi alapellátás, egyéb feladatok. Osztályvezetői feladatok - a költségvetési munkaterületen: Áttekinti a gazdálkodási szervezettel rendelkező és nem rendelkező költségvetési szervek következő költségvetési évre vonatkozó feladatait, bevételi forrásait, javaslatot tesz. Részt vesz a költségvetési szervek vezetőivel a költségvetési tervezet egyeztetésében, a megállapodásokat írásban rögzíti, és előkészíti a bizottságok elé az előterjesztést. Koordinálja a költségvetési tervezést és zárszámadást. Ellenőrzi az intézményi előirányzatok, előirányzat módosítások, pótelőirányzatok kezelésével kapcsolatos feladatokat. Javaslatot tesz a jegyzőnek az intézményektől érkező pót előirányzati igények pénzügyi megoldására. Tájékoztatást ad a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat változtatásról. Közreműködik az éves beszámoló elkészítésében. Felülvizsgálja a költségvetési szervek éves beszámolóit, azokról elemzést készít a jegyzőnek a beszámoló leadását követő 10 munkanapon belül. Ellenőrzi az intézményi költségvetési adatokat, beleértve a Polgármesteri Hivatalt és az Önkormányzatot is. Az önkormányzati költségvetési előirányzatok nyilvántartását folyamatosan vezeti. Folyamatosan figyelemmel kíséri a költségvetés tervezés, gazdálkodás, beszámolás, könyvvezetés, adatszolgáltatói köztelezettség tárgykörében hatályos jogszabályok végrehajtását és időben jelzéssel él az érintettek felé. Gondoskodik a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatásának igényléséről, elszámolásáról, kéri a feladatmutatóhoz kapcsolódó állami hozzájárulás előirányzat módosítását a MÁK-on keresztül. 8

9 Ellenőrzi a költségvetési tervezésben készített intézményi mutatószám felmérés adatainak megalapozottságát. Ellenőrzi az intézményi számszaki beszámolóknak a jogszabályi előírásokkal és az azokban meghatározott adatszolgáltatással való összhangját. Ellenőrzi az intézményi maradvány szabályszerűségét. Ellenőrzi a kisösszegű követelések értékelését, azok utáni értékvesztés elszámolását. Ellenőrzi a saját bevételek és a helyi rendeletek összhangját. Ellenőrzi a költségvetési szervek költségvetési javaslatait, továbbá azt, hogy az előirányzatok megalapozottake, megtervezték-e az ismert kötelezettségeket, indokoltak és teljesíthetők-e a benyújtott igények. Ellenőrzi az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és a Hivatalhoz tartozó intézmények által kezelt kormányzati funkciók és szakfeladatok gazdálkodásával összefüggő könyvelést, a költségvetési alapokmányt, annak időbeni megküldését a MÁK-nak. Ellenőrzi a pénztári be- és kifizetésekkel kapcsolatos pénzügyi műveleteket, a pénzforgalomhoz kapcsolódó analitikus könyvelést. Ellenőrzi az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kezelt kormányzati funkciók és szakfeladatok gazdálkodásával kapcsolatos utalványrendeletek kiállítását. Ellenőrzi az intézményi alaptevékenység és egyéb sajátos bevételekhez kapcsolódó analitikus nyilvántartások folyamatos vezetéséhez, tartozásokhoz kapcsolódó feladatvégzést. Ellenőrzi a költségvetési számlán bonyolított pénzforgalom alapjául szolgáló bizonylatok érvényesítését, a pénztáron történő be- és kifizetések érvényesítését. Ellenőrzi a kötelezettségvállalásokról vezetett nyilvántartást. Tájékoztatást kér a pénztárellenőrzésről, feltárt hiányosságról, megteszi a szükséges intézkedést. Ellenőrzi a nemzetiségi önkormányzatok pénzforgalmával kapcsolatos feladatvégzést. Ellenőrzi a szállítói tartozásokat, az egyeztetett támogatási kiutalást. Ellenőrzi az engedélyezett munkáltatói támogatással összefüggő pénzügytechnikai feladatvégzést és könyvelést. Ellenőrzi a számlarend folyamatos karbantartását. Ellenőrzi a KSH felé a beruházási, statisztikai jelentések elkészítését és időben történő továbbítását. Ellenőrzi a beruházások, tárgyi eszközök pénzügyi bizonylatait, az üzembe helyezési okmányokat, aktiválást, a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Osztályra történő feladást. Gondoskodik az államháztartás számára jogszabályokban előírt adatszolgáltatási és beszámolás kötelezettség határidőben történő teljesítéséről. - az Egészségügyi Alapellátás területén: Ellenőrzi az éves pénzügyi terv összeállítását, a beszámolók, információs jelentések elkészítését. Ellenőrzi a könyvelési tételek határidőre történő kontírozását, könyvelését, az üzemanyag előleg havi elszámolását, utalványrendeleteket, banki átutalások bonyolítását, a tárgyi eszközök értékcsökkenés elszámolását, könyvelését. Ellenőrzi a kormányzati funkciók és szakfeladatok ellátáshoz kapcsolódó készletbeszerzéshez kapcsolódó feladatok elvégzését. Tájékoztatást kér a védőnői szolgálat és az ifjúság-egészségügy finanszírozási szerződéseiről, az OEP-pel kapcsolatos egyeztetésekről. Ellenőrzi a pénztári be- és kifizetéseket, a hozzá kapcsolódó nyilvántartásokat, a vállalkozások részére történő továbbutalását. Folyamatosan kapcsolatot tart az önkormányzati költségvetési szervekkel és a Polgármesteri Hivatalon belül gazdálkodási feladatokat ellátó osztályokkal. Biztosítja a pénzügyekkel kapcsolatos információk továbbítását az önkormányzat és az intézmények között, a költségvetési előirányzatokat érintő képviselő testületi és bizottsági döntésekről írásbeli értesítést küld. Kialakítja az intézményi és hivatali számviteli rendet és gondoskodik az abban foglaltak szakszerű végrehajtásáról. Előkészíti és folyamatosan karbantartja a gazdálkodással kapcsolatos belső szabályzatokat. Közreműködik a FEUVE rendszer működtetésében. Ellátja a házipénztár működtetésével kapcsolatos feladatokat. 9

10 A szabályzatokat a jogszabályi változásokat követően 30 napon belül aktualizálja, az érintetteknek átadja. A MÁK-on keresztül a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásába vételét kéri, intézkedik a változások bejegyeztetéséről. A központi költségvetés számára az előírt információkat határidőben továbbítja. Az előző évi pénzmaradványokat elszámoltatja, az elszámolás eredményéről a jegyzőt írásban tájékoztatja. Ellenőrzi a gazdasági társaságban lévő részesedések értékelését. Aláírási jogköre: - Értékhatártól függetlenül pénzügyi ellenjegyzési jogkört gyakorol, - jogosult a jegyző helyett aláírni az adóhatósági eljárás során keletkezett iratokat, a minisztériumokhoz, a Megyei Önkormányzathoz, a Kormányhivatalhoz, valamint az Ügyészséghez küldött iratok és peres ügyek kivételével, Napra készen végezteti a könyvelést, a jogszabályokban előírt nyilvántartások vezetését. Részt vesz a gazdálkodási rendszer értékelésében, továbbfejlesztésében. Havonta konzultációt tart az intézményvezetők, illetve gazdasági vezetők részére. A kapcsolattartás célja, az intézményi költségvetési munka elősegítése, szabályszerűségi, könyvelési témában. A beruházási- pénzügyi ügyintéző feladata, munkaköre: Közreműködnek az évközi és éves költségvetési gazdálkodásról szóló beszámoló jelentések elkészítésében, kiemelten a felhalmozási és felújítási bevételek és kiadások tervezésében, módosításában. Felelős a beruházási és felújítási munkák pályázati támogatásainak igénylése, támogatási szerződések nyilvántartása, pénzügyi lebonyolítása, támogatási források elszámolása a MÁK és egyéb alapkezelők felé. Pályázati támogatásokról való esetleges lemondások lebonyolítása, a kapcsolódó jogszabályok változásainak folyamatos nyomon követése. Beruházások, tárgyi eszközök pénzügyi bizonylatainak kiállítása, üzembe helyezési okmányok kiállítása, aktiválások elvégzése, mindezek a Vagyongazdálkodási osztályra történő feladása. Felelős a KSH felé a beruházási, statisztikai jelentések elkészítéséért. Nyilvántartja az intézmények részére jóváhagyott előirányzatokat, folyamatosan vezeti az engedélyezett előirányzat módosításokat. Elkészíti és kiértesíti az intézményeket az évközben biztosított pótelőirányzatokról, illetve előirányzat módosításokról. Kapcsolatot tart feladatkörét érintően a Magyar Államkincstárral, hitelintézményekkel, Polgármesteri Hivatal osztályaival. NAV, KSH felé bevallások, adatszolgáltatások teljesítése. Naponként pénztárellenőrzést végez és ezt a pénztárnaplóban aláírásával igazolja. A pénztárellenőrzés során megállapított szabálytalanságokat eltéréseket azonnal jelzi az osztályvezető felé. Segíti a német és ruszin nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodási feladatainak ellátását, költségvetésük, előirányzat módosításuk és zárszámadásuk elkészítését. Folyamatosan vezeti a hivatal kezelésében lévő immateriális javak és tárgyi eszközök, befektetett pénzügyi eszközök analitikus nyilvántartását, elszámolja azok értékcsökkenését a mindenkor érvényben lévő leírási kulcsok alapján Elkülönítetten végzi a nemzetiségi önkormányzatok (roma, német, szlovák) és az Egészségügyi Alapellátás vagyonnyilvántartását, számla alapján bevételezi a tárgyi eszközöket és immateriális javakat, ezekről évente leltárt készít. Részt vesz a jogszabályi változásokból eredő a számviteli politika keretében készült belső szabályzatok folyamatos karbantartásában. A szabályzatokat a jogszabályi változásokat követően 15 napon belül aktualizálja. Az üzemeltetésre, kezelésre adott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök leltározásával kapcsolatosan elvégzi az üzemeltetőtől kapott leltárkimutatások egyeztetését a saját főkönyvi könyvelési adatokkal és az analitikus nyilvántartásokkal. Abban az évben amikor nem kötelező a leltározás, a mérlegtételek alátámasztásául szolgáló leltárkimutatást az analitikus nyilvántartás alapján készíti el. 10

11 Könyvelési feladatok Az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és minden költségvetési szerv által kezelt kormányzati funkciók és szakfeladatok gazdálkodásával összefüggő könyvelési tételek kontírozása és könyvelése, végzik a pénztáron keresztül bonyolított pénzforgalom gépi könyvelését gépi programok alapján. o Adókönyvelés: adónemenkénti banki kivonatok alapján kontírozás, gépi könyvelés. Negyedévente egyeztetés. o Munkabér kontírozása, könyvelése. o Nemzetiségi Önkormányzatok gazdasági eseményeinek kontírozása, könyvelése, féléves, éves beszámoló készítése. o Munkáltatói kölcsön kontírozása, könyvelése. o Analitikus könyvelésből változás feladások negyedévenkénti könyvelése. Elkészítik az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és minden költségvetési szerv részére jóváhagyott előirányzatok alapján az éves költségvetés feladását, és gondoskodnak annak MÁK részére történő megküldéséről. Gondoskodnak az önkormányzat, és a kijelölt költségvetési szervek gazdálkodásával összefüggő évközi és éves beszámoló jelentések határidőre történő elkészítéséről azok MÁK részére történő továbbításáról. Felelősek a mérleg és információs jelentések elkészítéséért és azok továbbításáért a MÁK felé. Gondoskodnak a számlarend folyamatos karbantartásáról és elvégzik a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások egyeztetését negyedévente a negyedévet követő hónap 20-ig. Elvégzik a kisösszegű követelések értékelését és az értékvesztés elszámolását. Külső kapcsolattartás a Magyar Államkincstárral. Költségvetés tervezési és végrehajtási feladatok Az önkormányzat éves költségvetési tervjavaslatának előkészítésében történő részvétel, egyeztetések az intézmények vezetőivel a bevételi és a kiadási tervelőirányzatok kialakítására (bevételenként, kiadásoknál rovatcsoport mélységig). Az éves normatív támogatások igénylése, évközbeni lemondásainak/pótigényének, év végi elszámolásának elkészítésében való közreműködés, a tényleges feladatmutatók alapján kimutatva az esetleges visszafizetési kötelezettség összegét, illetve visszaigénylését. Az önkormányzat által tartósan adott kölcsönök analitikus nyilvántartása, Kimenő számlák készítése. Vételár-befizetés ellenőrzése. A részletre történő vásárlásoknál a kölcsön törlesztésekből havonta befolyó törlesztő részletek számítógépes feldolgozása, kézi analitikus nyilvántartások (kartonok) vezetése, befizetések ellenőrzése. A bérleti szerződések, bérleti díjak analitikus nyilvántartásának vezetése, a befizetések ellenőrzése. A kamatmentes kölcsön törlesztések számítógépes rögzítése, hátralékos listák (negyedévenkénti) készítése, a behajtás érdekében intézkedések megtétele. Az intézmények működőképességének biztosításához szükséges költségvetési támogatás kiutalása. Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatalnál kezelt kormányzati funkciók és szakfeladatok gazdálkodással kapcsolatos utalványrendeleteinek kiállítása, a pénzügy-technikai feladatok ellátása. Az intézményi alaptevékenységhez és egyéb sajátos bevételekhez kapcsolódó analitikus nyilvántartások folyamatos vezetése, mutatkozó tartozások írásbeli értesítése (legalább negyedévenként) a fizetést kimutató társosztályok részére. Az engedélyezett munkáltatói támogatással összefüggő pénzügy-technikai feladatok ellátása, szintetikus könyvelése. A Polgármesteri Hivatal anyaggazdálkodásával összefüggő bevételek és kiadások nyilvántartásának vezetése, A nemzetiségi önkormányzatok készpénz be- és kifizetésével kapcsolatos elszámolások elvégzése, illetve az azokhoz kapcsolódó számviteli feladatok ellátása. 3. Szervezési és Szociális Osztály A bélyegző-nyilvántartás vezetése. 11

12 Jegyzői titkárnő: Átveszi a jegyző és az osztályok, valamint a jegyző irányítása alá tartozó munkakörök beérkező postáját, gondoskodik ennek, valamint a jegyző ügyiratainak iktatásáról és iktattatásáról, irattározásáról, a jegyző által megjelölt személy, osztályvezető vagy szerv részére történő átadásáról. Elvégzi a titkárságon, valamint a jegyző munkájával kapcsolatosan felmerülő gépelési feladatokat. Rendszerezi, és rendben tartják a jegyző levelezését és ügyiratait. Vezeti és nyilvántartják a jegyző, és a jegyző közvetlen irányítása alá tartozó munkatársak, valamint osztályvezetők szabadság nyilvántartását. Vezeti a Jegyzői Titkárság jelenléti ívét. A Polgármesteri Hivatal közfoglalkoztatásra vonatkozó létszámigényét lejelenti a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya részére, előkészítik a közfoglalkoztatási szerződéseket, havi összesítőt készítenek a foglalkoztatásról, ennek alapján megigénylik a támogatásokat a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályától. Szervezési referensek: A képviselő-testülettel kapcsolatos adminisztrációs feladatok (testületi ülések előkészítése, meghívók elkészítése, az ülések jegyzőkönyvének elkészítése, rendeletek kihirdetése, közzététele, egységes szerkezetbe foglalása, határozatok nyilvántartása. A bizottságokhoz kötődő feladatok (meghívók készítése, jegyzőkönyvek felterjesztése). Gondoskodnak a bizottsági és a testületi anyagoknak a honlapra történő feltöltéséről, szükség esetén az anyagok érintettek részére papíralapon történő eljuttatásáról. Gondoskodnak a képviselő-testület rendeleteinek a Nemzeti Jogszabálytárban történő kihirdetéséről és publikálásáról, valamint egységes szerkezetbe foglalt rendeleteknek az önkormányzat honlapján történő közzétételéről. Gondoskodnak az önkormányzat hatályos rendeleteinek honlapra egységes szerkezetben történő felkerüléséről. Közreműködnek a hulladékgazdálkodási szolgáltató felé történő adatszolgáltatás előkészítésében, igazolás kiadásában. Közreműködnek a közérdekű adatok közzétételével, honlapon történő megjelenésével kapcsolatos feladatok ellátásában. Munkajogi feladatok Az Önkormányzatot, a Polgármesteri Hivatalt és a költségvetési szerveket érintő nem rendszeres személyi juttatásokhoz kapcsolódó díjak számfejtése, kifizetése és azok gépi feladása, MÁK -hoz történő megküldése. A munkából való távolmaradás-jelentés összeállítása és megküldése a MÁK részére, valamint a bérszámfejtés alapjául szolgáló okiratok továbbítása. Jogviszony létesítésével, módosításával, megszűnésével kapcsolatos alkalmazási iratok elkészítése (KIR rendszer bevezetése miatt). A képviselők és a külső bizottsági tagok tiszteletdíj kifizetésének számfejtése, és kifizetése. Szociális feladatok Előkészíti az önkormányzati hatáskörbe tartózó szociális feladatokat, Gondoskodik az osztály feladatkörébe tartozó önkormányzati rendeletek folyamatos karbantartásáról, ezirányú javaslatait a jegyző elé terjeszti. Előkészíti a jegyző hatáskörébe tartozó gyámhatósági ügyek intézésével kapcsolatos feladatokat, a Szociális és Egészségügyi Bizottság hatáskörébe utalt szociális ellátások: 12

13 - rendkívüli települési támogatás, - települési támogatás lakásfenntartás, - települési támogatás díjhátralék kiegyenlítése, - települési támogatás gyógyszersegély igénybevétele, iránti kérelmek döntésre való előkészítése, jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett ellátás visszatérítésére való kötelezés, megtérítés és kamat összegének méltányosságból való elengedés, csökkentés, részletekben történő visszafizetés előkészítése; a polgármester hatáskörébe utalt esetben a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos intézményi térítési díj összege meghatározásának előkészítése; a Képviselő-testület hatáskörébe tartozó Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázatok elbírálásának, felülvizsgálatának, megvonásának előkészítése, elektronikus rendszer kezelése; szociális nyilvántartási rendszer használata, frissítése, aktualizálása; szociális és gyámhatósági ügyekben megkeresésre környezettanulmány készítése; rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság iránti kérelmek döntésre való előkészítése; hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása, nyilvántartása; szünidei gyermekétkeztetéssel kapcsolatos törvényi feladatok ellátása; ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben jegyzői hatáskörbe utalt egyéb gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat. A Szociális Osztály feladatkörébe tartozó képviselő-testületi előterjesztések előkészítése. A feladatkörbe tartozó önkormányzati rendeletek folyamatos karbantartása. Igazolás kiadása a védendő fogyasztók nyilvántartásába történő felvételhez, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által megvételre ajánlott lakóingatlan megvásárlásához. Kifizetési jogcímenként a kifizetésre kerülő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó természetbeni támogatás igénylésének elkészítése, küldése elektronikusan és papíralapon a MÁK területi igazgatósága felé. Köztemetés. Köznevelési, közoktatási feladatok Civil kapcsolatok ASP 2 Iktatási szakrendszer koordinálása Iktatás az egységes iktatási rendszer használatával számítógépes rendszerben, folyamatosan, évente kezdődő főszámokra, alszámokra, illetve gyűjtőszámra. Iratok átadása-átvétele az osztályok, ügyintézők vonatkozásában Irattározás, határidőzés Selejtezés Informatikai feladatok Vezeti a számítástechnikai nyilvántartásokat. Feladata a beszerzett új rendszerek bevezetése, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, az adatvédelmi és biztonságtechnikai előírások betartatása A hivatal vezetőségének igénye alapján javaslatokat tesz az informatikai rendszer fejlesztésére, működésének hatékonyabbá tételére, egységes koncepció, valamint speciális kérdések (vírusvédelem, adatbiztonság, önkormányzati intézmények közötti számítógépes kapcsolat, távmunka-végzés, elektronikus levelezés, Internet-kapcsolat stb.) kidolgozására. Előkészíti a Polgármesteri Hivatal hardver- és szoftverbeszerzéseit. Felügyeli az informatikai fejlesztési programokat. Gondoskodik a rendszeres adatmentésről, és a folyamatos adatvédelemről. Közreműködik az informatikai stratégiai tervezésben. Közreműködik a képviselő-testületi anyagok honlapra történő feltöltésében. Szakmai kapcsolatot tart az informatikai biztonsági feladatot ellátó gazdasági társaság kijelölt munkatársával. 13

14 Közreműködik az ASP2 rendszer bevezetésében. Adatszolgáltatást teljesít a másolási darabszámra vonatkozóan a fénymásolási tevékenységet ellátó gazdasági társaság számára. 4. Műszaki és Vagyongazdálkodási Osztály kommunális feladatok, közlekedés, környezetvédelem, építésügyi hatósági ügyek, műszaki ellenőrzés, közfoglalkoztatás végrehajtása. Önkormányzati és ügyviteli feladatkör: Az Építéshatósági és Városüzemeltetési Osztály feladatkörébe tartozó képviselő-testületi előterjesztések előkészítése. A feladatkörbe tartozó önkormányzati rendeletek folyamatos karbantartása. A feladatkörbe tartozó önkormányzati határozatok végrehajtása. Az osztály adminisztrációs és ügyviteli feladatainak ellátása. A jegyző által kijelölt közmunka szervezése, irányítása, ellenőrzése. Építési szakfeladat tervezése, döntésre előkészítése, végrehajtással kapcsolatos feladatok ellátása. Építéshatósági feladatkör: Sátoraljaújhely város építésügyi hatósági illetékességi területére a hatáskörébe tartozó elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, fennmaradási és rendeltetés változási engedélyezések határozatainak kiadása átruházott hatáskörben, (tulajdoni lapok, szakhatósági állásfoglalások megkérése; tervezői jogosultság, közműszolgáltatói nyilatkozatok ellenőrzése; a tervek szakmai ellenőrzése a rendezési terv figyelembe vételével; a feltételek megléte esetén jogerős engedélyek kiadása). Az engedélyezett építési és bejelentéshez kötött építési munkák helyszíni ellenőrzése. Ingatlan-nyilvántartási átvezetéshez hatósági bizonyítvány kiadása. Az egyes építésügyi hatósági ügyekhez kapcsolódó parkolóhely megváltás kiszabása. Engedély nélküli, vagy engedélytől eltérő építési munkák esetén építésügyi bírság kiszabása. Tervtár kezelése, építéshatósági nyilvántartások vezetése. KSH jelentések megküldése. Ügyfelek építéshatósági tájékoztatása. Telekalakítási és egyéb hatósági eljárásban való szakhatósági közreműködés. Építésügyi hatósági szolgáltatási tevékenység ellátása. Ellenőrzés során, vagy külső jelzés alapján feltárt kötelezési ügyek áttétele a kiemelt építésügyi hatóság számára. Sátoraljaújhely Város Településrendezési terveinek (településszerkezeti terv, szabályozási terv, építési szabályzat) folyamatos karbantartása, indokolt esetben, illetve szükség szerint annak felülvizsgálata, módosítások kezdeményezése, engedélyezési eljárásokban való érvényesítése, végrehajtásban való egyéb közreműködés. Az illetékességi terület vonatkozásában az építésügyi hatóság eljárás során az érintett települési tervekkel való összhang vizsgálata, annak érvényesítése január 1-ét követően indult eljárásokban építésügyi hatósági eljárások központi ÉTDR rendszerben történő elektronikus ügyintézése. Környezetvédelmi feladatkör: Környezetvédelmi program elkészítésében és az abban megfogalmazott önkormányzati feladatok végrehajtásában való közreműködés. Környezetvédelmi szakfeladat tervezése, döntésre való előkészítése, végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Önkormányzati, jegyzői hatáskörbe tartozó környezetvédelmi ügyek hatósági feladatainak ellátása. 14

15 Zajkibocsátási határérték megállapítása. Közlekedésügyi feladatkör: A város forgalmi rendjének tervezésében való közreműködés, önkormányzati döntésre való előkészítés, A város közlekedési forgalmának folyamatos figyelemmel kísérése, esetleges változtatási igények jelzése. Utak, hidak, járdák, nyilvántartásának folyamatos vezetése. Hídvizsgálatok rendelet szerinti elvégeztetése. Utak állapotának ellenőrzése. Útkarbantartások, útfelújítások megrendelése, irányítása, műszaki ellenőrzése. Nyílt árkok karbantartásának figyelemmel kísérése, probléma esetén felszólítás kiküldése. Útburkolati jelek, közúti jelzőtáblák ellenőrzése, fenntartása. Közlekedést érintő ügyekben együttműködés a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, a Rendőrséggel, a Közútkezelő Közhasznú Társasággal. Tömegközlekedési eszközök menetrendjének egyeztetése (VOLÁN, MÁV), során önkormányzati érdekérvényesítése. Utak, járdák bontásának engedélyezése, a helyreállítás figyelemmel kísérése. Közúton folyó munkák, vagy egyéb okok miatt útlezárás elrendelés. Útcsatlakozás létesítéséhez hozzájárulás megadása. Út-híd szakfeladat tervezése, döntésre előkészítése, végrehajtásban való közreműködés. Kommunális feladatkör: Vízrendezés, belvízmentesítéssel kapcsolatos ügyek intézése. Élővízfolyások fenntartásának ellenőrzése, irányítása. Illegális szennyvíz-kibocsátások feltárása, intézkedés a szabálytalan állapot megszüntetésére. Nyomvonal jellegű önkormányzati beruházások mélyépítési munkálatainak műszaki ellenőrzése. Együttműködés a közmű üzemeltetőkkel (ÉMÁSZ, TIGÁZ DSO, Zempléni Vízmű Kft., MAGYAR TELECOM RT., COTHEC Energetikai Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság, PR-Telecom Rt.). Közterület alatti pincetömedékelések, megerősítések műszaki ellenőrzése. Városi és intézményi rágcsálóirtási, továbbá légi, kémiai, biológiai szúnyog-gyérítési munkák megrendelése, az elvégzett munkák ellenőrzése. Felújítási feladatkör: Kijelölés esetén közreműködés az önkormányzati tulajdonú épületek felújítási munkáiban. Felújítási munkák műszaki ellenőrzése. Aktiválások műszaki munkarészének elvégzése. Vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatok: Az ingatlan vagyonáról vagyonkataszteri programot vezetése KATAWIN Program a napra készség biztosításával. Az elmaradt bérleti díjak és egyéb díjak behajtása érdekében szükséges intézkedések előkészítése, rendszeres tájékoztatást nyújtása a hátralék összegéről és a tett intézkedésekről a jegyző felé. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetén a szükséges karbantartási és javítási munkálatokat felmérése, egyeztetése és kötelezettségvállalás esetén a végrehajtásáról történő gondoskodás, valamint az elvégzett munkák ellenőrzése. - A bérlemények rendszeres ellenőrzése, rendellenesség fennállása esetén azonnali intézkedés kezdeményezése, illetve javaslattétel. - Az önkormányzat tulajdonát képező befektetett pénzügyi eszközök nyilvántartását végzi, ellátja az ehhez kapcsolódó számviteli feladatokat, meghatalmazás esetén részt vesz a tulajdonos önkormányzat képviseletében a közgyűléseken. - Lakásgazdasági feladatok végzése. - Helyiséggazdasági feladatok végzése. 15

16 Üzemeltetési feladatok: Kisegítő munka, takarítás megszervezése. A Polgármesteri Hivatalhoz kapcsolódó bérleti szerződések ellenőrzése. A hivatali működéshez szükséges beszerzések lebonyolítása. A kisértékű tárgyi eszközök nyilvántartásának a vezetése. 5. Hatósági és Közterület-Felügyeleti Osztály telepengedélyezés, kereskedelem, mezőgazdaság, állattartás, állatvédelem. Közterület-használat engedélyezése. Adóigazgatás feladatok Közreműködik a helyi adók bevezetésének előkészítésében, mértékének meghatározásában, mentességi és kedvezményi szabályok kidolgozásában. Ellenőrzi a helyi adók és gépjárműadó kivetésével, feldolgozásával, nyilvántartásával kapcsolatos feladatok határidőben történő elvégzését, a határozatok meghozatalát. Ellenőrzi az ellenőrzési ütemterv betartását, az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvek 3 munkanapon belül történő elkészítését. Ellenőrzi az évközi és éves adózárási munkálatokat, a tervezett adóbevételek időarányos teljesítését. Folyamatosan ellenőrzi az adóhátralék behajtására tett intézkedéseket, a befolyt adóbevételeket. Ellenőrzi az ingatlanok értékelésével összefüggő helyszíni eljárások lefolytatását. Ellenőrzi az adók módjára történő beszedést. Az iparűzési, telekadó, építményadó, magánszemélyek kommunális adója, idegenforgalmi adó, gépjármű adó, talajterhelési díjjal kapcsolatos feladatok - bevallások, adásvételi szerződés feldolgozása, államigazgatási határozat meghozatala - ellátása. A fenti adónemekkel kapcsolatos gépi könyvelés és adatfeldolgozás. A helyi adó és gépjárműadó fizetési kötelezettek részére a fizetési meghagyás időben történő kibocsátása. Felelősök a helyi adóbefizetések teljesítésének figyelemmel kíséréséért, továbbá a mutatkozó hátralékok felszámolására a szükséges intézkedések megtételéért. A jóváhagyott éves ellenőrzési tervben foglaltak szerint a helyi adót fizetők körében helyszíni ellenőrzések elvégzése, az ellenőrzési tapasztalatok alapján az írásbeli összefoglaló jelentés elkészítése. Az idegen helyről kimutatott tartozások nyilvántartásának vezetése, gondoskodás azok beszedéséről és utalásáról a kimutatott szerv felé. Közterület-felügyeleti feladatok ellátása: általános közterület-felügyeleti tevékenység térfigyelő rendszer üzemeltetése Kereskedelmi feladatkör: Bejelentés és engedélyköteles kereskedelmi tevékenységek nyilvántartásba vétele. Bejelentés és engedélyköteles ipari tevékenységek nyilvántartásba vétele és engedélyezése. Kereskedelmi egységek működésének ellenőrzése. Vásárlók könyvének hitelesítése, bejegyzések kivizsgálása. Kereskedelmi szálláshely szolgáltatási tevékenységek engedélyezése. Kereskedelmi egységek, üzletek működésével kapcsolatos bejelentések kivizsgálása, a jogszabály szerint előírt intézkedések megtétele. 16

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata 181/2014.(XII.11.) sz. önk. határozat melléklete Tárnoki Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mű ködési Szabályzata Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő -testülete (a továbbiakban: alapító) Magyarország

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv a) Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban:hivatal) b) székhelye:

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Kővágóörsi Közös Hivatal

Kővágóörsi Közös Hivatal Kővágóörsi Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 22 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 2 fő: kereskedelmi

Részletesebben

Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról

Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról 1. Göd Város Önkormányzatának 40/2006.(XII.14.) sz.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE CÍM: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztálya ügyrendjének módosításáról Ügyiratszám: Előterjesztő

Részletesebben

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző

Részletesebben

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása 43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása

Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása 1. (1) A képviselő-testületek által közösen létrehozott Mátraverebélyi

Részletesebben

Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária

Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Szervezeti egység Egység feladatai Vezető

Részletesebben

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/2008-0018 5. részfeladat Pályázati kiírás 5. területe A hivatal belső szervezeti egységei közötti együttműködés javítása Szervezeti

Részletesebben

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2013. (II.15.), 14/2009

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 8/2017. (VI.1.) számú kancellári utasítás 1 a Kancellária ügyrendjéről szóló 6/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás módosításáról Az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 6. számú melléklet Az önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 38.. (1) bekezdése értelmében: "A képviselőtestület egységes hivatalt hoz létre - polgármesteri

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések SÁTORALJAÚJHELYI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete polgármesteri hivatalt hozott létre az Önkormányzat

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 56/2003. (XII.

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben

1.Polgármesteri Titkárság: Titkársági osztályvezető polgármesteri titkárnő közművelődési szakreferens gépkocsi-vezető

1.Polgármesteri Titkárság: Titkársági osztályvezető polgármesteri titkárnő közművelődési szakreferens gépkocsi-vezető 1.Polgármesteri Titkárság: Titkársági osztályvezető polgármesteri titkárnő közművelődési szakreferens gépkocsi-vezető Titkársági osztályvezető Szervezi és koordinálja az önkormányzat és hivatala sajtótevékenységét.

Részletesebben

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai TITKÁRSÁG (osztály) képviselőtestület, városrészi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, bizottságok tevékenységével kapcsolatos

Részletesebben

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

- Szervezeti struktúra

- Szervezeti struktúra - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző -

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 1. Fejezet száma, megnevezése X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2. Költségvetési szerv a., azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási szám, 721473 Közigazgatási és

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között A helyi cigány kisebbség közösségi jogainak érvényesítése érdekében a Dunaföldvári

Részletesebben

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. Ü G Y R E N D 2011.év SZÁMVITELI OSZTÁLY A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat GESZ

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére

Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei

A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei 2.SZ. MELLÉKLET Javaslat a Polgármesteri Hivatal strukturális átalakítására című előterjesztéshez A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei Építéshatósági és Általános feladatköre a) az építési,

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ötvöskónyi Község Önkormányzata (képviseli Pusztai László polgármester, székhely: 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. bankszámlaszám: 11743033-15570396- 00000000,

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 192/2014.(XII.11.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a Fegyverneki Nemzetiségi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Léh Községi Önkormányzat, valamint Léh Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011.évi CLXXIX. törvény 80. -a értelmében 1. Általános szempontok

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre [1] [2] [3] [4][5] 1. melléklet 7/2014. (X.27.) önkormányzati rendelethez Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre Kormányzati Funkciók Elnevezés 011130 Önkormányzatok

Részletesebben

I. A HIVATAL FELADATAI

I. A HIVATAL FELADATAI I. A HIVATAL FELADATAI 1. Az Önkormányzat működésével kapcsolatban 1.1. A Hivatal feladatai az Önkormányzat működésével kapcsolatban: a. ellátja a Képviselő-testület és bizottságai működéséhez szükséges

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 6/2015.(I.29.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a között létrejött Együttműködési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje 2016. június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal belső szervezeti tagozódása, működési és ügyfélfogadási

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L

2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L 2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KIVONAT Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 22-ei testületi üléséről: 4/2016. (02.22.) határozata a Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás elfogadásáról A Mezősas

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai 1.) Jogi, Testületi és Területfejlesztési Főosztály 1.1. előkészíti, egyezteti, véleményezi a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket, elvégzi a testületi

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodás A 24/2017. (I.26.) határozat melléklete mely létrejött egyrészről másrészről Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére 3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/362-7/2018 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A JOGI ÉS HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 20/2018. (X. 26.) számú határozatával. 2 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

Portaszolgálat: 06-48/

Portaszolgálat: 06-48/ Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal munkaköri jegyzéke A Hivatal egyes szervezeti egységei 2014. október 01-jét követően az alábbi címeken elérhetőek el: Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Edelény,

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár és a Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos

Részletesebben

Szervezeti felelősségi keretek Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában

Szervezeti felelősségi keretek Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában Szervezeti felelősségi keretek Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában projektidőszak: 2013.12.01. - 2014.12.31. I.)Bevezetés: Jelen dokumentáció célja, hogy közérthető formában bemutassa

Részletesebben

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

MUNKAKÖRI LEIRÁS. LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére

MUNKAKÖRI LEIRÁS. LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére MUNKAKÖRI LEIRÁS LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére Beosztása: pénzügyi-gazdálkodási feladatokat ellátó köztisztviselő. Munkaideje: hétfőtől-csütörtökig 8 00 órától 16 30 óráig. pénteken 8 00 órától

Részletesebben

387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat

387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben