AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ"

Átírás

1 AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával." tárgyú Kbt (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 1

2 TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási rendeletek, egyéb jogszabályok ismerete elvárás az ajánlattevők felé. A kért, és a tartalomjegyzékben megadott sorrendet kérjük, szíveskedjenek az ajánlat összeállításakor is betartani. Az egyes dokumentumokat, nyilatkozatokat értelemszerűen, a Kbt-ben foglaltakkal összhangban kérjük kitölteni. Amikor ajánlatát teljes körűen összeállította, kérjük, az egyes oldalakat (a tartalomjegyzéket is beleértve) a csatolt dokumentumokkal együtt folyamatosan növekvő sorszámmal ellátni. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nem zártan, vagy a nem írásban benyújtott ajánlat érvénytelennek minősül. 2

3 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás A Kbt. 73. (5) bekezdése értelmében ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. (4) bekezdés szerinti azon környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. A fenti előírásra tekintettel Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és elérhetőségét, amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Nemzetgazdasági Minisztérium (munkabiztonság) Székhely: 1051 Budapest, József nádor tár 2-4. Levelezési cím: 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Web: A tájékoztatással és tanácsadással kapcsolatos feladatok ellátása az alábbiak szerint történik: A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya Munkavédelmi Információs Szolgálatot (MISZ) működtet: Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: munkaved-info@ommf.gov.hu A megyeszékhelyeken, a helyszínen a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon az Elérhetőségek/Munkavédelmi felügyelőségek menüpont alatt) segítik tájékoztatással és tanácsadással a munkáltatókat és a munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket munkavédelemmel kapcsolatos jogaik gyakorlásában, kötelezettségeik teljesítésében. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Székhely: 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. Tel.: Fax: Honlap: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (munkaegészségügy) Székhely: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf Tel.: 06-1/ (központi telefonszám) tisztifoorvos@oth.antsz.hu 3

4 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (bányászati munkavédelem) Székhely: 1145 Budapest, Columbus u Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95. Tel.: 06-1/ (központi telefonszám) Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: április 01-től a megyei kormányhivatalokba integrálódott területi bányakapitányságok elérhetősége és illetékességi területe megtalálható a honlapon az Elérhetőség/Korábbi bányakapitányságok menüpont alatt. Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (környezetvédelem) Székhely: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/A. Levelezési cím: 1539 Budapest, Pf.:675 Ügyfélszolgálat: Zöld-pont Iroda, 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a. fsz. 6. Telefon: E- mail cím: orszagos@zoldhatosag.hu zoldpont@oktvf.gov.hu Honlap: A megyeszékhelyeken, a helyszínen a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályai (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon) adnak tájékoztatást a gazdasági szereplőknek. Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Székhely: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Telefonszám: cím: info@szgyf.gov.hu Honlap: A megyeszékhelyeken a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság megyei kirendeltségei (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon) adnak tájékoztatást a gazdasági szereplőknek. Munkaügyi Felügyelőségek: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Klapka u. 34., telefon: , fax: , bacsk-kh-mmszszmv@ommf.gov.hu, bacsk-kh-mmszsz@ommf.gov.hu) Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Klapka u.34., telefon: , fax: , bacsk-kh-mmszszmu@ommf.gov.hu, bacsk-kh-mmszsz@ommf.gov.hu) 4

5 Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7621 Pécs, Király u. 46., telefon: , fax: , Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7621 Pécs, Király u. 46., telefon: , fax: , Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (4024 Debrecen, Piac u , telefon: , , fax: , Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (4024 Debrecen, Piac u , telefon: , fax: , Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (1036 Budapest,Váradi u. 15., telefon: , , fax: , Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (1036 Budapest,Váradi u. 15., telefon: , fax: , Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (1135 Budapest, Lehel út , tel: , fax: , Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (1135 Budapest, Lehel út , tel: , fax: , Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (9022 Győr, Jókai utca 12., tel: , fax: , Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (9022 Győr, Jókai utca 12., tel: , fax: , 5

6 Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (9700 Szombathely, Hargita u. 31., tel: , fax: , Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (9700 Szombathely, Hargita u. 31., tel: fax: , Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre u. 17., tel: , fax: , Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre u. 17., tel: , fax: , Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6., tel: , fax: , Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6., tel: , fax: , Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., tel: , , fax: , e- mail: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., tel: , , fax: , Veszprém Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (8200 Veszprém, Batsányi u. 5., tel: , fax: , Veszprém Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8200 Veszprém, 6

7 Batsányi u. 5., tel: , fax: , Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u , tel: , fax: , Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u , tel: , fax: , Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2., tel: , fax: , Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2., tel: , fax: , Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3530 Miskolc, Mindszent tér 1., tel: , fax: , Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3530 Miskolc, Mindszent tér 1., tel: , fax: , Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3300 Eger, Szarvas tér 1., tel: , fax: , Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3300 Eger, Szarvas tér 1., tel: , fax: , Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., tel: , fax: , 7

8 Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., tel: , fax: , Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(5000 Szolnok, Kellner Gyula utca 2-4. III. emelet, tel: , fax: , Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (5000 Szolnok, Kellner Gyula utca 2-4. III. emelet, tel: , fax: , Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., tel: , fax: , Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., tel: , fax: , Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3., tel: , fax: , Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3., tel: , fax: , Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (6722 Szeged, Rákóczi tér 1., tel: , fax: , Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (6722 Szeged, Rákóczi tér 1., tel: , fax: , Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6., Tel: tisztifoorvos@oth.antsz.hu) zöld szám. 8

9 A fentiekben felsorolt Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerveinek Munkavédelmi Felügyelőségei a címen érhetőek el. 9

10 TARTALOM/ NYILATKOZATOK JEGYZÉKE 1. ELŐLAP (AJÁNLAT) 2. FELOLVASÓLAP 3. AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 4. NYILATKOZAT A KBT. 66. (2) BEKEZDÉSE ALAPJÁN 5. NYILATKOZAT A KBT A ALAPJÁN 6. CÉGOKMÁNYOK 7. MŰSZAKI LEÍRÁS 8. ÉRTÉKELÉS MÓDSZERTANA 9. SZERZŐDÉS TERVEZET 10. M/1 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA 11. M/2 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA 12. M/3 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA 10

11 1.E L Ő L A P A J Á N L A T Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlatkérő által megindított, Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával. tárgyban kiírt, Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlattevő (közös ajánlattevők) neve: Ajánlattevő (közös ajánlattevők) címe: Ajánlattevő által kijelölt kapcsolattartó: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy címe: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 11

12 FELOLVASÓLAP 2.IRATMINTA a Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlattevő (közös ajánlattevő 2 ) adatai: név (megnevezés): székhely: adószám: Értékelési szempont: 1. Plusz oktatás óradíja nettó. Forint/óra 2. Helpdeszk szolgáltatás biztosítása (igen/ nem) (heti 7 nap*16 óra).. 3. Hibaelhárítási szolgáltatás biztosítása (heti 7 nap*16 óra) (igen/ nem).. 4. Nettó ajánlati ár(számmal) nettó.,-ft Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 2 Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt meg kell nevezni, megjelölve a képviseletre feljogosított közös ajánlattevőt. 12

13 AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 3. IRATMINTA Alulírott/Alulírottak.., mint a(z)... << cégnév >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlatkérő által indított Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával. tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi nyilatkozatot teszem/tesszük: 1. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevővel szemben jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívásban előírt, a Kbt. 62. (1) bekezdése és a Kbt. 63. (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okok nem állnak fenn. 2. Nyilatkozom a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén / szabályozott tőzsdén jegyeznek* * a megfelelő aláhúzandó Ajánlattevő valamennyi tényleges tulajdonosának neve és állandó lakóhelye 3 : Név: Lakóhely:. Név: Lakóhely:. * a tényleges tulajdonos(ok) fenti adatai lásd lábjegyzet kitöltendőek! VAGY Az általam képviselt cégnek nincs a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló, évi CL törvény 3. 38) pont a)-b) vagy c)-d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa. 3. Nyilatkozom a Kbt. 66. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikrovállalkozásnak/kisvállalkozásnak/középvállalkozásnak 4 minősül * VAGY 3 Amennyiben az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, ki kell tölteni. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CL törvény pont a) d) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos: évi XXXIV. tv. 3. (1) bekezdés KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és 13

14 - nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá.* *: a megfelelő aláhúzandó 4. Nyilatkozom a Kbt. 67. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdése és a Kbt. 63. (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet. 5. Nyilatkozom a Kbt és 67. (1) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő megfelel az ajánlattételi felhívás L) M/1, M/2, M/3, szerinti alkalmassági követelményeknek. E körben nyilatkozom, hogy az alkalmasság igazolásához a Kbt. 65. (7) bekezdése szerint az ajánlattevő igénybe vesz / nem vesz igénybe* kapacitást biztosító szervezetet. Igénybe vesz válasz esetén az ajánlattételi felhívás azon pontjának megjelölése, amelynek más szervezet/személy kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni:.. - a kapacitást biztosító szervezet vagy személy megnevezése: Név: Cím: Cégjegyzékszám/ Egyéni vállalkozói nyilvántartási szám: Adószám: *: a megfelelő aláhúzandó, és amennyiben igénybe vesz, csatolni kell az ajánlathoz a Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti iratokat, különösen a szervezet szerződéses, vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot. 6. Nyilatkozom, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható.pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal teljes mértékben megegyezik. 7. Nyilatkozom, hogy: 1. cégünk esetében változásbejegyzési eljárás van folyamatban, és a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást ajánlatunkhoz csatoljuk; VAGY b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése tőke vagy szavazati joga alapján külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot. 14

15 2. cégünk esetében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban5 Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 5 A megfelelő aláhúzandó, és az 1. pont esetében csatolni kell az ajánlathoz a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást 15

16 4. IRATMINTA AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT KBT. 66. (2) BEKEZDÉS ALAPJÁN Alulírott/Alulírottak.., mint a(z)... << cégnév >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlatkérő által Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával. tárgyú közbeszerzési eljárásban alábbi nyilatkozatot teszem/tesszük: Nyilatkozom a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján, hogy jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívást, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat megismertük, az abban foglaltakat tudomásul vettük. Ajánlatunkat az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően készítettük el és nyújtottuk be. Nyertességünk esetén megkötjük és teljesítjük az ajánlattételi felhívásban, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban, valamint az ajánlatban foglaltak szerint a szerződést a felolvasólapon meghatározott értékelési szempontok ellenében. Egyúttal nyilatkozom, hogy kötelezettséget vállalunk a szerződés megkötésére, valamint az abban foglaltak teljesítésére az ajánlati kötöttségnek megfelelően, a felolvasólapon feltüntetett ajánlati ár és egyéb értékelési szempontok szerint. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 16

17 NYILATKOZAT a Kbt a alapján 5. IRATMINTA Alulírott, mint a. ajánlattevő nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom az alábbiakról: Az ajánlattevő ajánlatának alábbiakban megjelölt részei üzleti titoknak minősülnek: Figyelemmel arra, hogy a Kbt. 44. (1) bekezdése szerint az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna, az üzleti titkot tartalmazó, fentiekben megnevezett és az ajánlatban elkülönített irat(ok)ban szereplő információ vagy adat nyilvánosságra hozatala az alábbi indokok miatt és alábbi módon okozna az ajánlattevő számára aránytalan sérelmet: Indokolás*:. *: A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Kijelentem, hogy jelen nyilatkozatot a Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával " tárgyban kiírt közbeszerzési eljárásban, az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban foglaltakra figyelemmel, közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljából tettem meg. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás *kitöltése akkor kötelező, amennyiben az ajánlat tartalmaz olyan részt, melyet az ajánlattevő üzleti titoknak minősít 17

18 6.Cégokmányok Amennyiben ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet az ajánlatban átalakulásra hivatkozással jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat is. Nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. Ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában, amennyiben nyilatkozatot tett, az aláíró személy képviseleti jogosultságának igazolása céljából, az ajánlatnak tartalmaznia kell: a) olyan okiratot (pld. alapító okirat, alapszabály), amelyből megállapítható az aláíró személy képviseletre való jogosultsága; valamint b) olyan közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett vagy két tanú aláírásával ellátott dokumentumot, melyből egyértelműen megállapítható az aláíró személy aláírásának mintája. Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a évi V. törvény 3:89. -a szerinti gazdasági társaság, úgy nem kell csatolni az aláíró személy képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot, mivel ez Ajánlatkérő által ingyenesen ellenőrizhető elektronikus úton. Természetes személynek (ide értve az egyéni vállalkozót is) értelemszerűen saját személye vonatkozásában nem kell csatolni a saját személyének képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot. A b) pont vonatkozásában a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá tartozó ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az aláíró személy vonatkozásában figyelemmel a Ctv. 9. -ára közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát kell csatolni. Amennyiben az ajánlatot vagy annak valamely nyilatkozatát aláíró cégjegyzésre nem jogosult, csatoljanak a polgári perrendtartásról szóló 2016 évi CXXX tv 325. (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlatban minden nyilatkozatot cégszerűen alá kell írni az erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 18

19 7. MŰSZAKI LEÍRÁS Az Ajánlatkérő a Műszaki leírást a Ajánlatkérő külön a honlapján teszi korlátlanul elérhetővé! 8.ÉRTÉKELÉS MÓDSZERTANA Értékelési szempont Plusz oktatás óradíja (számmal) Ft/óra Ajánlatkérő a szerződésben meghatározott személyi körnek kötelezően tartandó 500 órán felül jelentkező oktatási igény esetén elszámolandó órákra érti a megajánlandó értéket. Ajánlatkérő számára az Ft/ Helpdeszk szolgáltatás biztosítása (heti 7 nap*16 óra) (igen/ nem) Hibaelhárítási szolgáltatás biztosítása (heti 7 nap*16 óra) (igen/ nem) Súlyszám Ajánlati ár: Nettó Ft(számmal) 85 Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: az 1. és 4 részszempont esetén pont a 2. és 3. pont vonatkozásában pont A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az 1. és 4 részszempontra adott ajánlat a fordított arányosítás módszerével kerül értékelésre az alábbi képlet alapján: P= (A legjobb: A vizsgált) x (P max - P min) + P min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi értéke A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke /Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (KÉ évi 147. szám; december 21.) 1. számú melléklet A.1. ba) pontja alapján/. 1. értékelési részszempont: Plusz oktatás óradíja Az óradíjnak /árnak teljes körűnek kell lennie, tartalmaznia kell valamennyi költséget, mely a szerződés teljesítése során az ajánlattevő oldalán felmerül, beleértve a kapcsolódó utazási költségeket is. 19

20 Ajánlattevőnek ajánlatot kell tennie, , Ft/óra díj intervallum közötti értéken kell meghatároznia azaz forint fölötti óradíj megajánlása esetén az ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdésének e) pontja alapján, az 1000 Ft/ óradíj alatti értéket pedig csak az adható maximális ponttal értékeli, plusz pontot ajánlatkérő nem ad. 2. értékelési részszempont: Helpdeszk szolgáltatás biztosítása (heti 7 nap*16 óra)(igen/ nem) A 2. értékelési szempont vonatkozásában az ajánlatok összehasonlításának alapját a feltöltő automata biztosítása képezi, melyértékelési szempont, csak igen vagy nem szavakkal lehet válaszolni.. Az ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján, amennyiben kitöltetlenül hagyják a felolvasó ezen részét vagy helytelenül nem az igen/nem válaszok megadásával válaszolnak. A pontszámok kiosztása során a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KÉ évi 147. szám; december 21.) 2. számú melléklet B pontja szerinti pontkiosztás módszerét alkalmazzuk Az ajánlatok értékelés során az ajánlat az adható pontszám alsó határával megegyező pontszámot 0 pontot a nem válasz esetén, igen válasz esetén pedig a maximális 100 pontot, az értékelés során adható pontszám felső határával megegyező pontszámot kapja. 3. értékelési részszempont: Hibaelhárítási szolgáltatás biztosítása (heti 7 nap*16 óra) (igen/ nem) A 3. értékelési szempont vonatkozásában az ajánlatok összehasonlításának alapját a feltöltő automata biztosítása képezi, melyértékelési szempont, csak igen vagy nem szavakkal lehet válaszolni.. Az ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján, amennyiben kitöltetlenül hagyják a felolvasó ezen részét vagy helytelenül nem az igen/nem válaszok megadásával válaszolnak. A pontszámok kiosztása során a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KÉ évi 147. szám; december 21.) 2. számú melléklet B pontja szerinti pontkiosztás módszerét alkalmazzuk Az ajánlatok értékelés során az ajánlat az adható pontszám alsó határával megegyező pontszámot 0 pontot a nem válasz esetén, igen válasz esetén pedig a maximális 100 pontot, az értékelés során adható pontszám felső határával megegyező pontszámot kapja. Az egyes szempontokra adott pontszámok ezt követően, az adott szempontokhoz tartozó súlyszámmal felszorzásra kerülnek, és ezeknek az eredménye a súlyozott pontszám. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb az értékelt részfeladat vonatkozásában, melynek a súlyozott pontszámok összeadásának eredménye, azaz a súlyozott összpontszáma a legnagyobb. Az ajánlatkérő a súlyozott összpontszámot két tizedes jegyre kerekítve vizsgálja. 20

21 9. SZERZŐDÉS TERVEZET A szerződéstervezet az ajánlattevő tájékoztatására szolgál, azt nem kell csatolni az ajánlatban. 21

22 Az Ajánlatkérő által első helyen rangsorolt ajánlattevőnek a Kbt.69. (4) bekezdésére beadandó nyilatkozatok M/1.a) ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA Nyilatkozat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 év közbeszerzés tárgyából származó legjelentősebb munkáiról, és az ahhoz kapcsolódó referenciaigazolások Alulírott... << ajánlattevő képviselőjének neve >>..., mint a(z)... << ajánlattevő neve >>... (... << ajánlattevő székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai a " Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával " tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi nyilatkozatot teszem/tesszük: Az elvégzett szolgáltatás tárgyának rövid leírása A teljesítés mennyisége (óra) Teljesíté s ideje 6 Teljesít és helye Nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e 7 Szerződést kötő másik fél neve, elérhetősége, referenciát igazoló személy neve, elérhetősége Kelt., hó napján.. (kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy meghatalmazott/meghatalmazottak aláírása) 6 Kezdés (év/hó/nap) befejezés (év/hó/nap). 7 Igen/nem 22

23 M/2 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA Nyilatkozat a szakemberekről [321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja] Alulírott... <<cég képviselőjének neve>>..., mint a(z)... <<cég neve >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai - az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény és műszaki leírás gondos áttekintése után - ezennel kijelentem/kijelentjük, hogy a szolgáltatás teljesítése során az alábbi szakembereket kívánjuk bevonni: M/2 alkalmassági feltételében megkövetelt végzettség legalább 1 fő felsőfokú mérnök vagy informatikus végzettségű, az utóbbi 5 évben legalább 2 évnyi projektmenedzseri tapasztalatot szerző, magyarul írásban és szóban tárgyalóképes szinten kommunikáló projektmenedzser (Ugyanazon szakember több pozícióra nem jelölhető) Szakember neve - legalább 1 fő felsőfokú mérnök vagy informatikus - végzettségű, legalább MCSE minősítésű Microsoft vizsgával rendelkező, az utóbbi 5 évben gyógyfürdők, uszodák, strandok részére integrált beléptető, értékesítő és betegirányító rendszer fejlesztésében és/vagy bevezetésében legalább 2 évnyi tapasztalatot szerző magyarul szóban és írásban tárgyalóképes szinten kommunikáló szakemberrel (Ugyanazon szakember több pozícióra nem jelölhető) legalább 1 fő felsőfokú mérnök vagy informatikus - végzettségű, legalább MCTS minősítésű Microsoft vizsgával rendelkező, az utóbbi 5 évben gyógyfürdők, uszodák, strandok részére integrált beléptető, értékesítő és betegirányító rendszer fejlesztésében és/vagy bevezetésében legalább 2 évnyi tapasztalatot szerző magyarul szóban és írásban tárgyalóképes szinten kommunikáló szak (Ugyanazon szakember több pozícióra nem jelölhető) legalább 1 fő felsőfokú mérnök vagy informatikus - végzettségű, Linux rendszerek és MySQL adatbázisok üzemeltetésében legalább 2 évnyi tapasztalattal rendelkező az utóbbi 5 évben gyógyfürdők, uszodák, strandok részére integrált beléptető, értékesítő és betegirányító rendszer fejlesztésében és/vagy bevezetésében legalább 2 évnyi tapasztalatot szerző magyarul szóban és írásban tárgyalóképes szinten kommunikáló szakemberrel, (Ugyanazon szakember több pozícióra nem jelölhető) legalább 1 fő felsőfokú mérnök vagy informatikus végzettségű, az utóbbi 5 évben legalább 1 év, digitális megfigyelő kamerarendszer telepítésében tapasztalatot szerző szakember. (Ugyanazon szakember több pozícióra nem jelölhető) Kelt., hó napján.. (kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy meghatalmazott/meghatalmazottak aláírása) 23

24 II/7.B) DOKUMENTUM SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MINTA Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával Személyes adatok Név: Igazolni kívánt követelmény Születési dátum: Születési hely: Jelenlegi munkahely Időtartam (év/hónap/nap) - tól Munkahely (név és cím) Munkakör Iskolai végzettség, képzettség (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé) Szakmai gyakorlat (év/hóban megadva, az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően) /adott esetben/ Időtartam Intézmény Végzettség, képzettség EGYÉB: (adott esetben) Alulírott << név >> a(z) << ajánlattevő vagy kapacitást nyújtó szervezet neve, székhelye >>... részére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által indított Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával tárgyú közbeszerzési eljárásban nyertessége esetén a teljesítésben részt veszek, az ajánlattevő rendelkezésére állok. Melléklet: képzettséget/végzettséget igazoló irat Kelt: szakember saját kezű aláírása 24

25 M/3 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA Teljesítéshez rendelkezésre álló tárgyi eszközök, műszaki felszereltség leírása [321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdés e) pontja] szerinti Minőségbiztosítás érdekében tett intézkedéseinek leírása vagy az informatikai üzemeltetési és szoftverfejlesztési tevékenységre vonatkozóan MSZ EN ISO 9001:2008 (MIR), ISO 14001:2004 (KIR) és ISO 27001:2005 (IBIR) szabványoknak megfelelő tanúsítványokkal, vagy az Európai Unió más tagállamába bejegyzett szervezettől származó, a felsoroltakkal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a felsoroltakkal egyenértékű minőségbiztosítási, valamint környezetirányítási intézkedéssel, és ezt alátámasztó dokumentumok csatolása. 25

KIEGÉSZÍTŐ IRAT. Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP sz. projekt keretében"

KIEGÉSZÍTŐ IRAT. Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP sz. projekt keretében KIEGÉSZÍTŐ IRAT Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 sz. projekt keretében" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban

Részletesebben

Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Folyóirat beszerzés az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP-3.6.1-16-2016-00001. sz. projekt keretein belül " tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Laboratóriumi vegyszerek és fogyóeszközök beszerzése az Eszterházy Károly Egyetemen Európai Uniós források felhasználásával 2018" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt Budapest, Rákóczi út 42. A beszerzés elnevezése:

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt Budapest, Rákóczi út 42. A beszerzés elnevezése: KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 1072 Budapest, Rákóczi út 42. A beszerzés elnevezése: A Kbt. 112. (1) bekezdés a) pont szerinti egyszakaszos, tárgyalásos közbeszerzési

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Gárdony alközpont vízellátás és szennyvízelvezetés kivitelezése vállalkozási szerződés keretében tárgyú,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Gárdony város közigazgatási területén burkolatépítési munkák kivitelezése vállalkozási szerződés keretében

Részletesebben

Nyilatkozatok, nyomtatványok

Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok Ajánlattevők a nyilatkozatmintákat nem kötelesek alkalmazni ajánlatuk elkészítésekor. 1. 1 példány (papír alapú) + elektronikus adathordozó (nem bontható kötésben)

Részletesebben

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat Az ajánlatot alkotó dokumentumok Dokumentum megnevezése Melléklet száma Tartalmi követelmény Formai követelmény Felolvasólap 1. számú melléklet az Iratminta szerint cégszerűen aláírva A Kbt. 66. (2) bekezdése

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ az Audio-vizuális eszközök beszerzése az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP-3.1.2-16-2016-00001. sz. projekt keretein belül" tárgyú Kbt. 1 81. (1) bekezdése szerinti, nyílt

Részletesebben

ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Felhívjuk minden Ajánlattevő szíves figyelmét, hogy jelen dokumentációt alaposan és gondosan tanulmányozza át, és ajánlatát

Részletesebben

1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint

1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...

Részletesebben

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ az tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 1 TÁJÉKOZTATÁS a Kbt.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK SZERZŐDÉSTERVEZETHEZ

TARTALOMJEGYZÉK SZERZŐDÉSTERVEZETHEZ TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 sz. projekt keretében" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, tárgyalásos közbeszerzési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Széchenyi Fürdő - Nappali kórház VIP részleg kialakítása, piaci típusú értékesítés érdekében tárgyú Kbt. 115. (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban 1 TARTALOM/

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyon- és felelősségbiztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ tárgyú Kbt. 115. (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban 1 TARTALOM/ NYILATKOZATOK JEGYZÉKE 1. TÁJÉKOZTATÁS A KBT. 57. (1) BEKEZDÉS B) PONTJA SZERINT 2. REGISZTRÁCIÓS

Részletesebben

Közbeszerzési Dokumentumok

Közbeszerzési Dokumentumok oldal 1 V. FEJEZET IRATMINTÁK Az iratmintákat nem kötelező alkalmazni, azok kitöltése javasolt. A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az adott érvényességi követelményeknek

Részletesebben

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK a Szolgáltatási szerződés az esztergomi Vaszary Kolos Kórház kórházban meglévő és működő Enterprise Multi Medikai Alkalmazás használati jogának és informatikai tárgyú közbeszerzési

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Csongor utca és Mikszáth K. utca felújítása vállalkozási szerződés keretében tárgyú, a közbeszerzésekről

Részletesebben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124 ebr42 (forrás: Belügyminisztérium, 2018.

Részletesebben

1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint

1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...

Részletesebben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124

Részletesebben

Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról

Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról Alulírott a. (székhelye:.) ajánlattevő képviseletében eljárva Oroszlány Város Önkormányzata mint ajánlatkérő által indított Központi orvosi (felnőtt- és gyermekorvosi)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint

TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. 1 KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt

Részletesebben

Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Nyilatkozatminták tárgyú, a Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Ajánlatkérő: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata I. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz)

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban A felelős műszaki vezetői pozícióra

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták

TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták NYILATKOZATMINTÁK TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták 1. számú melléklet Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék (oldalszámokkal ellátva) (1. számú melléklet) Nem szükséges az ajánlatban csatolni. Felolvasólap

Részletesebben

Mosodai szolgáltatások megrendelése" AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Mosodai szolgáltatások megrendelése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI a Mosodai szolgáltatások megrendelése" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó

Részletesebben

a "Testkezelési alapanyagok beszerzése" tárgyú, a Kbt (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban

a Testkezelési alapanyagok beszerzése tárgyú, a Kbt (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú, a Kbt. 1 113. (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető

Részletesebben

tárgyú Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz

tárgyú Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Tiszasziget Község Önkormányzata Tiszasziget agrár-logisztikai

Részletesebben

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Fedlap(1. sz. melléklet) Tartalomjegyzék (fedlapot

Részletesebben

KÖZVETLEN AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban

KÖZVETLEN AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban KÖZVETLEN AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban A) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE I. Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzéke, valamint a Kbt. 114.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról

Részletesebben

dr. Barna Orsolya felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó lajstromszám: Budapest, Bognár u. 6/B.

dr. Barna Orsolya felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó lajstromszám: Budapest, Bognár u. 6/B. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciója és bővítése" tárgyú közbeszerzési eljárásban

REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciója és bővítése tárgyú közbeszerzési eljárásban 1 Tartalomjegyzék REGISZTRÁCIÓS ADATLAP... 3 Tájékoztatás a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 4 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás... 13 E L Ő L A P... 19 FELOLVASÓLAP... 20 Az egységes

Részletesebben

tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát

tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Kft. Vállalkozási szerződés a Pillér Kft. székhelyén levő irodaépület

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Vállalkozási keretszerződés alapján diákmunkaerő foglalkoztatása" tárgyú, Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Vállalkozási keretszerződés alapján diákmunkaerő foglalkoztatása tárgyú, Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz a Vállalkozási keretszerződés alapján diákmunkaerő foglalkoztatása" tárgyú, Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Médiaügynökségi szolgáltatások beszerzése a BGYH Zrt. részére" tárgyú közbeszerzési eljárásban

REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Médiaügynökségi szolgáltatások beszerzése a BGYH Zrt. részére tárgyú közbeszerzési eljárásban 1 Tartalomjegyzék REGISZTRÁCIÓS ADATLAP... 3 Tájékoztatás a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 4 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás... 11 E L Ő L A P... 17 FELOLVASÓLAP... 18 Az egységes

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Tata Város Önkormányzata. A 3162/2 hrsz-ú patakmeder rekonstrukciója MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

Tata Város Önkormányzata. A 3162/2 hrsz-ú patakmeder rekonstrukciója MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK Tata Város Önkormányzata MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták 1. számú melléklet Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék (oldalszámokkal ellátva) (1. számú melléklet) Felolvasólap

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal épületének élőerős őrzésvédelmi feladatainak ellátása tárgyú közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város

Részletesebben

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ a Készpénzmentes elszámolási rendszer bevezetése a BGYH Zrt. üzemeltetésében lévő fürdők kereskedelmi egységeiben" tárgyú, Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Szám:2018/S 037-80680 Az ajánlatkérőnek

Részletesebben

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 5. sz. melléklet a 30700/19944 /2017. számú anyag dokumentációjába AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 1. sz. nyilatkozatminta N Y I L A T K O Z A T a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján 1. rész (valamennyi ajánlattal

Részletesebben

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról (2. számú melléklet) Nyilatkozat

Részletesebben

I. rész: Kérelmező személy adatai

I. rész: Kérelmező személy adatai KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok

Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nyilatkozatminták, formanyomtatványok a(z) Vállalkozási szerződés a Váli-völgy vízrendezési feladatai című projekt

Részletesebben

A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.

A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:

Részletesebben

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.

Részletesebben

Tata Város Önkormányzata. Csillagsziget Bölcsőde felújítása Tatán a TOP KO pályázat keretében MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

Tata Város Önkormányzata. Csillagsziget Bölcsőde felújítása Tatán a TOP KO pályázat keretében MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK Tata Város Önkormányzata Csillagsziget Bölcsőde felújítása Tatán a TOP-1.4.1-15-KO1-2016-00020 pályázat keretében MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták 1. számú melléklet

Részletesebben

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK Bérleti szerződés a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 és a TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 azonosítószámú Projektek

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint

TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Csillaghegy- Árpád Forrás Fürdőbe vízicsúszdák tervezése és kivitelezése" tárgyú Kbt. 1 112. (1) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ "A Csepeli Strandfürdő üzemeltetése és hasznosítása szolgáltatási koncesszió keretében" tárgyú szolgáltatási koncesszió beszerzésére irányuló koncessziós beszerzési eljárásban

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

FELOLVASÓLAP TOP HB

FELOLVASÓLAP TOP HB NYILATOZATMINTÁK 1. sz. melléklet: Felolvasólap 2. sz. melléklet: Nyilatkozat kizáró okokról 3. sz. melléklet: Nyilatkozat az alvállalkozókról (Kbt. 66. (6) bekezdése szerinti nyilatkozat) 4. sz. melléklet:

Részletesebben

tárgyú, a Kbt (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban

tárgyú, a Kbt (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú, a Kbt. 1 113. (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK 1/T/2018/SZTE Eszközbeszerzés a Szegedi Tudományegyetem részére a GINOP- 2.3.2-15-2016-00032 sz. projekt keretében tárgyú, nemzeti eljárásrendben folytatott hirdetmény nélküli

Részletesebben

Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Kivitelezési szerződés alapján a Piliscsaba, orvosi rendelő belső felújítása tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.)

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA

KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA NYILATKOZATMINTÁK FELOLVASÓLAP TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Oldalszám KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról Nyilatkozat változásbejegyzési eljárásról Változásbejegyzési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Név: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Cím: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. Kapcsolattartó: Bede László Telefon: +36 52/509-480

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK Tárgy: 1 Tárgy: Tisztelt Ajánlattevő! 1. Jelen dokumentáció célja a tárgyi közbeszerzési eljárásban történő ajánlattételhez szükséges információk megadása.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ a TOP-4.1.1-15-FE1-2016-00009 projekt keretén belül Isztimér község egészségügyi alapellátásának fejlesztése, TOP-3.2.1-16-FE1-2017-00010 projekt keretén belül Klubház energetikai

Részletesebben

I R A T M I N T Á K FIGYELEM!

I R A T M I N T Á K FIGYELEM! I R A T M I N T Á K FIGYELEM! A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására, ellenőrzésére.

Részletesebben

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:... 1. sz. melléklet I. Ajánlattevő adatai: FELOLVASÓLAP a. Neve:... b. Székhelye:... c. Cégjegyzékszáma:.. d. Adószáma:.. e. Cégjegyzésre jogosult személy neve:... f. Jelen eljárásban kapcsolattartásra kijelölt

Részletesebben

I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja.

I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja. I R A T M I N T Á K FIGYELEM! A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására, ellenőrzésére.

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL

MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL Közbeszerzési útmutató BKV Zrt. TB-235/15. MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. számú melléklet: NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁRÓL 3. számú melléklet: ÁRAZANDÓ KÖLTSÉGVETÉS: főösszesítő,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Csór község Önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítése a TOP-3.2.1-15-FE1 - Program keretein belül tárgyú közbeszerzési eljáráshoz AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat: 2.1. számú melléklet FELOLVASÓLAP (önálló ajánlattétel esetén) 1. Ajánlattevő: Név: Székhely: Telefon: Fax: E-mail: 2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására

Részletesebben

Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Piliscsaba Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Kivitelezési szerződés alapján a Piliscsaba területén létesítendő új óvoda kivitelezése tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény

Részletesebben

Olajág Otthonok AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Olajág Otthonok AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Olajág Otthonok AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Kivitelezési szerződés alapján az Olajág Otthonok újpalotai épületén nyílászáró cserék elvégzése tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.)

Részletesebben

IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK

IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK Az ajánlatkérő a jelen Dokumentációban irat-, és nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére az érvényes ajánlattétel megkönnyítése érdekében. Az ajánlatkérő

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Bátya Község Önkormányzata Ady Endre utca és Bajai út csapadékvíz

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK 1 Tárgy: Dorog Város Önkormányzata Dorog, Hétszínvirág óvoda tetőfelújítása építés-kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárása Tisztelt Ajánlattevő! 1. Jelen

Részletesebben

Tisztelt Ajánlattevők!

Tisztelt Ajánlattevők! Tárgy: Markhot Ferenc Kórház részére útfelújítási munkálatok és parkolók építése, valamint az ezek létesítéséhez szükséges térvilágítás kiépítése Kbt. 71. -a szerinti hiánypótlási felhívás és felvilágosítás

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:

Részletesebben

EMIH Budapesti Hitközség AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

EMIH Budapesti Hitközség AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ EMIH Budapesti Hitközség AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Kivitelezési szerződés alapján a Budapest, Timár utca 16. és Pacsirtamező utca 21. szám alatti iskolaépület, valamint iskolaudvar felújítási munkáinak

Részletesebben