PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére."

Átírás

1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon év közötti fiataloknak hozta létre, akik valamilyen egyéni vagy csapat sportágban, tanulmányaiban vagy valamilyen m vészeti területen kimagasló eredményeket ért el. Az ösztöndíjra pályázhat minden Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él tehetséges fiatal. 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA A pályázat célja: az ifjúság ösztönzése az eredményes tanulásra és magasabb szint sportolásra, a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére; a tehetségfelismerés, -gondozás és -kiválasztás, valamint az utánpótlás-nevelés célkit zéseinek segítése; olyan tehetségek támogatása, akiknél hiába megvan az akarat, a sok ráfordított id, de mégis akad olyan nehézség, amelyet egyedül nehéz megoldaniuk; a legtehetségesebbek méltó elismerésben részesítése. 2. A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA A pályázat során egy f az Én megcsinálom 2018 címet elismer oklevelet kap. A díjazott az oklevél mellé 2018-ban egy éven keresztül havi nettó forint díjazásban részesül. A támogatás folyósításának, elszámolásának szabályait, feltételeit a támogatási szerz dés tartalmazza. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a beérkezett pályamunkák közül az arra érdemeseket különdíjban részesítse.

2 3. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI A cím elnyerésére egy kategóriában nyújtható be pályázat. 4. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK 4.1. PÁLYÁZÓK KÖRE A cím elnyerésére az a tanuló pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel: a) Valamilyen egyéni vagy csapat sportágban, m vészeti tanulmányaiban vagy egyéb területen kimagasló eredményeket ér el. b) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. c) 1997 és 2008 között született 5. PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ A Pályázati felhívás és a Pályázati Útmutató az ösztöndíj portálján érhet el, amelynek elérhet sége: A pályázati dokumentáció részei: a pályázati portálon online kitöltött Pályázati adatlap, az 5.2. pontban felsorolt, az el írásoknak megfelel en kitöltött, beszkennelt és a pályázati portálon feltöltött kötelez, illetve további mellékletek PÁLYÁZATI ADATLAP A Pályázati adatlapot a pályázat hivatalos online felületén elektronikusan kell kitölteni. Csak a pontosan, hiánytalanul kitöltött Pályázati adatlap érvényes! Hiánypótlásra nincs lehet ség! 5.2. A PÁLYÁZAT KÖTELEZ MELLÉKLETEI A jelentkezéshez mellékelni kell minimum két feln tt által írt ajánlást, amely bemutatja a pályázó sikereit, és tartalmazza, hogy az ajánló miért tartja alkalmasnak a jelentkez t az ösztöndíj elnyerésére. Az ajánlásokat dátummal és aláírással kell ellátni. Az elektronikusan felöltött dokumentumok eredeti példányát a pályázat eredményhirdetéséig meg kell r izni, mert a pályázat kiírója bekérheti ellen rzésre!

3 6. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA 6.1. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE A pályázat benyújtásának határideje: március :59 óra 6.2. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA A pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be a pályázat hivatalos weboldalán, a portálon. A pályázati felületen lehet a pályázati adatlapot kitölteni és a kizárólag JPG/JPEG/PDF formátumban digitalizált, dokumentumonként legfeljebb 2 MB méret mellékleteket feltölteni. A pályázat benyújtása el tt érdemes ellen rizni a benyújtandó pályázat valamennyi elemét, mert a benyújtott pályázat módosítására, valamint hiánypótlásra nincs lehet ség! 7. A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A pályázat érvénytelen és automatikusan elutasításra kerül, amennyiben: - a Pályázó nem felel meg a pályázati feltételeknek (ld pont), - a Pályázati adatlapon megjelölt adatok nem a valóságnak megfelel ek, a kitöltés pontatlan, nem értelmezhet, - nincs értékelhet versenyeredmény, kiemelked teljesítmény - a pályázathoz nem megfelel számú ajánlás került benyújtásra, vagy a benyújtott ajánlások nem tartalmazzák a formailag kötelez elemeket (ld pont) - a pályázat papíralapon kerül benyújtásra. 8. A PÁLYÁZAT ÉRTÉKELÉSE A pályázatokat az Értékel Bizottság a jelentkezési határid lezárását követ en, együttesen értékeli. Az Értékel Bizottság a jelentkez k közül 3 (három) pályázót választ ki. A pályázat díjazottjáról az Értékel Bizottság által felterjesztett javaslat alapján az Én megcsinálom Gála vendégei, április 14-én döntenek. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett pályamunkák között - egyedi elbírálás alapján különdíjat ítéljen. 9. ÉRTESÍTÉS A PÁLYÁZAT EREDMÉNYÉR L A Pályázók a pályázat eredményér l a pályázati internetes oldalán értesülhetnek az átadó gálát követ hét munkanapon belül. 10. DÍJÁTADÁS Az Én megcsinálom 2018 Gála április 14-én kerül megrendezésre, amelyre az Értékel Bizottság által kiválasztott három jelölt és az esetlegesen különdíjban részesített jelentkez k külön meghívást kapnak. 11. FELLEBBEZÉS Az Értékel Bizottság eljárásával, valamint a Gálán hozott szavazással hozott döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

4 12. MELLÉKLETEK 1. számú melléklet: Adatkezelési nyilatkozat 13. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A pályázattal kapcsolatosan további információ a oldalon található, és a STOPLI Sportegyesület telefonszámán, vagy az címen kérhet.

5 1. mellé klet ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT Alulírott, Pályázó jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok ahhoz, hogy a) személyes adataimat ezen belül tanulmányi- és sporteredményeimet a STOPLI Sportegyesület, mint a pályázat kiírója (a továbbiakban: Kiíró) az Én megcsinálom 2018 pályázat eljárása, bírálata folyamán és a díjátadó ünnepség lebonyolítása érdekében a szükséges mértékben kezelje, az Értékel Bizottságnak kizárólag a pályázatok értékelése céljából átadja, továbbá díjazásban részesített pályázatomat a lebonyolítást követ en 5 évig irattárában meg rizze; b) díjazás esetén személyes adataim közül a nevemet, díjazott tevékenységem leírását, valamint a pályázaton elért eredményemet a Kiíró a pályázati portálon ( közzétegye. Tudomásul veszem, és hozzájárulok ahhoz, hogy rólam a díjátadó gálán kép-, video- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Kiíró a pályázattal kapcsolatos kommunikációs tevékenységéhez felhasználhat. Ezzel kapcsolatban semmilyen követeléssel nem léphetek fel a pályázat kiírója felé. Kelt:, év hó nap Pályázó aláírása Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény 6. (3) bekezdésére figyelemmel, amennyiben a Pályázó a 16. életévét még nem töltötte be, nyilatkozata érvényességéhez törvényes képvisel jének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása szükséges. Alulírott Név: Lakcím: mint a Pályázó Törvényes képvisel je kijelentem, hogy a nyilatkozatban foglaltakat tudomásul veszem, ahhoz hozzájárulok. Kelt:, év hó nap aláírása Törvényes képvisel

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 280/2016. (VIII.30.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság)

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság) Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 296/2015. (IX. 01.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése kötelező. Hiányos

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Osztályfőnök! Az ESZI Intézményfenntartó és nevében, felhívjuk az Ön és diákjai figyelmét a következő pályázati lehetőségre: Pályázat megnevezése:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2017/2018.

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014" fővárosi kitüntető cím elnyerésére a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2018/2019.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP (diák)

PÁLYÁZATI ŰRLAP (diák) Pályázati iktatószám:..-.. Alapítvány tölti ki! PÁLYÁZATI ŰRLAP (diák) MILYEN KATEGÓRIÁ(K)BAN PÁLYÁZIK? irodalom zene általános iskolai tanulmányok közép- és felsőfokú tanulmányok tanulmányi ösztöndíj

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

- - 2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP

- - 2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP 2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP A 2011/2012. TANÉVBEN UTOLSÓ ÉVES, ÉRETTSÉGI EL TT ÁLLÓ KÖZÉPISKOLÁSOK ILLETVE FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBE

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Szironta-ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

III. ÉReTT Tehetségsegítő Díj Az ÉReTT keretében folyó tehetségsegítés terén végzett tevékenység elismeréseként adományozható.

III. ÉReTT Tehetségsegítő Díj Az ÉReTT keretében folyó tehetségsegítés terén végzett tevékenység elismeréseként adományozható. 1. sz. melléklet Az ÉReTT elismerések adományozásának szempontjai Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács elismerési rendszerének célja a rendészeti fakultációs/ágazati és rendőr tiszthelyettes

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja 2018. évi Ösztönző pályázatát 1. A pályázat célja Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS

PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS Tompa Város Önkormányzatának Esély Otthon-Tompa Város népességmegtartó képességének javítása Tompa-Otthon egy életen át elnevezésű EFOP-1.2.11-16-2017-00055 azonosítószámú

Részletesebben

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A pályázat célja BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Pályázati felhívás Segítő diákok 2016.

Pályázati felhívás Segítő diákok 2016. Pályázati felhívás Segítő diákok 2016. Jelen pályázat azzal a céllal kerül kiírásra, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat jól működő programjait megismerhessék az érintett intézmények, diákok, pedagógusok

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2018 2021. ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) három évre szóló, havi bruttó 200.000 forint összegű

Részletesebben

Iktatási szám: Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap Egyetemi hallgatók és doktoranduszok részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám: Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap Egyetemi hallgatók és doktoranduszok részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám: Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap Egyetemi hallgatók és doktoranduszok részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára. "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016" Budapest, 2016. Élen

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás

Részletesebben

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás:

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás: Pályázati adatlap Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év 1. A pályázó adatai 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Anyja leánykori neve: Levelezési cím: Email cím (ha van): Születési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre A Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot ír ki A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013 cím elnyerésére A pályázat

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről

ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről A Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére A Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) pályázatot hirdet a Kamara területi szervezetei részére

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Jelentkezési lap Beadási határidő (kísérő dokumentációval): 2018. május 4. (postabélyegző szerint) A jelentkezési lapon megadott adatok kerülnek feltüntetésre

Részletesebben

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

ÚTRAVALÓ MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÉVI TANULÓI ŰRLAP

ÚTRAVALÓ MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÉVI TANULÓI ŰRLAP ÚTRAVALÓ MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014. ÉVI TANULÓI ŰRLAP Tanuló oktatási azonosítója 1 : Tanuló teljes neve: TANULÓI TÖRZSADATOK Tanuló születési helye: Tanuló születési ideje: Anyja születési

Részletesebben

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A szakmai gyakorlat kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Figyelem! Jelen pótpályázati felhívás nem azonos a TÁMOP4.2.4B/2 projekt által, kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeinek hallgatói

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet

Részletesebben

FELHÍVÁS évi ösztöndíj felhívása

FELHÍVÁS évi ösztöndíj felhívása FELHÍVÁS JELENTKEZÉS TEHETSÉGEK MAGYARORSZÁGA ÖSZTÖNDÍJRA A CSOPORTOS TEHETSÉGSEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGEK TÁMOGATÁSA II. PROGRAMBA BEVONT FIATALOK RÉSZÉRE 2018. január A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA. pályázati felhívást tesz közzé. a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA. pályázati felhívást tesz közzé. a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára. 2018. "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN" Budapest, 2018. Élen

Részletesebben

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2019-2022. ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) három évre szóló, havi bruttó 200.000 forint összegű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati anyag feltöltése.,

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB. KÉPESÍTÉS, SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA Alattyán Község Önkormányzata pályázatot

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre. Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre. Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra A Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért alapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíjra az alábbiak szerint: 1.

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Regisztrációs szám:... Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

Tartalom. I. Rendeletek 2. 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról 2

Tartalom. I. Rendeletek 2. 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról 2 Érdi III. évfolyam. 13. szám 2013. Szeptember 24. Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja Tartalom I. Rendeletek 2 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001

Részletesebben

a 2018/2019. tanévre a Kerületi tehetséges tanulók támogatásához

a 2018/2019. tanévre a Kerületi tehetséges tanulók támogatásához PÁLYÁZATI ŰRLAP a 2018/2019. tanévre a Kerületi tehetséges tanulók támogatásához I. A tanuló adatai: II./1. II./2. III. 1. A tanuló neve: 2. Lakcíme: 3. Születési hely: idő: év hó nap 4. Személyi igazolvány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

PÁLYÁZATI NYOMTATÁNY Kelemen Éva Alapítvány Pályázati felhívás 2016/2017-es tanév 2. félév

PÁLYÁZATI NYOMTATÁNY Kelemen Éva Alapítvány Pályázati felhívás 2016/2017-es tanév 2. félév PÁLYÁZATI NYOMTATÁNY Kelemen Éva Alapítvány Pályázati felhívás 2016/2017-es tanév 2. félév A pályázatban csak a megfelelő igazolásokkal ellátott, pontosan és olvashatóan kitöltött űrlapok vehetnek részt.

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A rövid tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP

ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP Tanuló oktatási azonosítója 1 : Tanuló teljes neve: TANULÓI TÖRZSADATOK Tanuló születési helye: Tanuló születési ideje: Anyja leánykori

Részletesebben

2019/III/1. Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat (2019/III/1.) Pályázati adatlap

2019/III/1. Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat (2019/III/1.) Pályázati adatlap Az Alapítvány tölti ki! Beérkezés dátuma: Iktatószám: Pályázat sorszáma: Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat () Pályázati adatlap Tisztelt

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére A pályázat célja BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév SPORTÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév Kérem a kitöltött jelentkezési lap alapján a javaslattételt,

Részletesebben

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató Az FT-Mobil Autósiskola a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Az

Részletesebben

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete a középfokú nevelési-oktatási intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat Beküldési határidő: 2017. július 31. fotopalyazat@kozut.hu A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 312/2014. (VIII. 27.)sz. Önkormányzati Határozatával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre azzal a céllal,

Részletesebben

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Tanári ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3 2.

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT REKTORI KULTURÁLIS TÁMOGATÁS. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT REKTORI KULTURÁLIS TÁMOGATÁS. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támogatására. Kulturális támogatásra

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben