Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kari (intézményi) Tudományos Diákköri Konferencia október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kari (intézményi) Tudományos Diákköri Konferencia október"

Átírás

1 Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kari (intézményi) Tudományos Diákköri Konferencia október RÉSZLETES PROGRAM október 11. csütörtök 8.45 Megnyitó Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula Köszöntő és a konferencia megnyitása: Dr. Béli Gábor, oktatási dékánhelyettes Tájékoztató a lebonyolítás menetéről: Dr. Balogh Ágnes, TDT elnök, Dr. Korsósné Dr. Delacasse Krisztina, TDT titkár Lebonyolítás: A konferencián a pályázók a szakmai zsűri és a közönség előtt egyenként 15 percben mutatják be a felhívásra benyújtott pályamunkájukat, majd a hallgatói opponens 5 percben foglalja össze véleményét, kérdéseit, amire a dolgozat szerzője szintén maximum 5 perc időtartamban reflektál. Az ITDK egyúttal előválogató fordulója a 2019-es XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának Bűnügyi tudományok blokk Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula Elnök: Dr. Makai Lajos Tagok: Dr. Balogh Ágnes, Dr. Herke Csongor, Dr. Kőhalmi László Büntetőjogi tagozat Balázs Dominika: A zaklatás büntetőjogi aspektusai különös tekintettel az online zaklatásra (konzulens: Dr. Tóth Mihály) opponens: Czudor Alexandra Fuchs Vivien: A gondatlanság örök dilemmája a büntetőjogban (konzulens: Dr. Tóth Mihály) opponens: Tóth Eszter Schóber Soma: Új irányok az informatikai bűnözésben az Internet of Things veszélyei (konzulens: Dr. Szőke Gergely László, Dr. Nagy Zoltán) opponens: Németh Viktor Büntető eljárási jogi, Büntetés-végrehajtási jogi és Kriminalisztika tagozat Vincze Fanny Rose: Az emberi jogok magyar helyzete a bűnügyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek tükrében. Strasbourgi magyar bűnesetek elemzése (konzulens: Dr. Fenyvesi Csaba) opponens: Vlahovics Zsófia Gál Kamilla: Jogi garanciák a lehallgatás kapcsán (konzulens: Dr. Fenyvesi Csaba) opponens: Palkó Bettina 1

2 Szabó Barbara: Az online közösségi tereken elkövetett bűncselekmények digitális nyomainak vizsgálata a magyar büntetőeljárásban (különös tekintettel az öngyilkosságban való közreműködésre) (konzulens: Dr. Hengl Melinda) opponens: Buzási Mónika Torma Adrienne: A digitális forradalom hatása a bűnözésre és a büntetőeljárásra, különös tekintettel a gyermekpornográfiára (konzulens: Dr. Hengl Melinda) opponens: Fenyvesi Nikolett Vincze Fanny Rose: A börtön ablakába soha nem süt be a nap... Kártalanítás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt (konzulens: Dr. Tóth Dávid) opponens: Petz Éva Kiss Fanny Gréta: DNS-alapú személyazonosítás a bűnügyekben (konzulens: Dr. Fenyvesi Csaba) opponens: Hóbor Sára Nemzetközi és Európa-jogi blokk Helyszín: 105. terem Európai közjogi tagozat Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna, Tagok: Dr. Pánovics Attila, Dr. Kis Kelemen Bence Németh Bettina: Szigorúan bizalmas? Az európai uniós jogalkotás átláthatósága (konzulens: Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Nemes Boldizsár Nezdei Mirabella Kitti: Az Európai Unión belüli mobilitás (konzulens: Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet, Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Szijártó István Hosszú Krisztina: A biometrikus azonosító rendszerek adatvédelmi kérdései az Európai Unió belés igazságügyi politikájában (konzulens: Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Pozsárkó András Nemzetközi jogi tagozat Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna Tagok: Dr. Maczonkai Mihály, Dr. Pánovics Attila Galicz Kamilla: Luzofónia, luzofília, luzofóbia: A portugálajkú világ a nemzetközi jog rendszerében (konzulens: Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Horváth Éva Szijártó István: Szükséges-e a Biztonsági Tanács reformja? A Biztonsági Tanács szervezeti és hatásköri reformjának egyes kérdései (konzulens: Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Nezdei Mirabella Mayer Annamária: A népek önrendelkezési joga a gyakorlatban, különös tekintettel Katalóniára (konzulens: Dr. Mohay Ágoston Csanád) opponens: Palkó Bettina 2

3 Környezetvédelmi jogi tagozat Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna Tagok: Dr. Maczonkai Mihály, Dr. Mohay Ágoston Lukács Viktória: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakítása az uniós irányelvekben meghatározott célkitűzések fényében (konzulens: Dr. Pánovics Attila, Dr. Bércesi Zoltán) opponens: Gaál Gréta Közigazgatási és Infokommunikációs jogi blokk (szünet ) Helyszín: Rektori Tanácsterem Elnök: Dr. Bencsik András Tag: Dr. Csefkó Ferenc, Dr. Polyák Gábor Közigazgatási jogi tagozat Fazekas Cintia: A közösségi együttélés szabályozásának egyes kérdései a helyi önkormányzatoknál (konzulens: Dr. Fazekasné Dr. Pál Emese) opponens: Ványó Cintia Nagy Katalin: Az új eljárástípusok és az ügyfél az automatikus döntéshozatal, a sommás eljárás és a függő hatályú döntés a gyorsaság és az egyszerűség szempontjából (konzulens: Dr. Fábián Adrián) opponens: Csapó László Molnár Kata: Állami szerepvállalás a kultúra igazgatásában (konzulens: Dr. Rózsás Eszter) opponens: Jesztl Donáta (a szünetet követően órától) Infokommunikációs jogi tagozat Udvardy Péter: Az elektronikus közigazgatásban rejlő lehetőségek az észt digitális állam példájának tükrében (konzulens: Dr. Zámbó Alexandra) opponens: Vincze Martina Bárdos Kata: A 3D nyomtatás technológiája által felvetett felelősségi kérdések (konzulens: Dr. Zámbó Alexandra) opponens: Szabadfi Botond Rónai Veronika: Reintegráció az információs társadalomba (konzulens: Dr. Szőke Gergely László, Dr. Hengl Melinda) opponens: Iglódi Viktória 3

4 Alkotmányjogi és Pénzügyi jogi blokk Helyszín: Z. épület 107. Elnök: Dr. Tilk Péter Tagok: Dr. Gárván János, Dr. Niklai Patrícia Dominika Alkotmányjogi tagozat Bubori Nóra, Fekete Kristóf: Az önkormányzati rendeletalkotás néhány kérdése, különös tekintettel azok megismerhetőségére (konzulens: Dr. Kiss László, Dr. Petrétei József) opponens: Hatler Georgina Fekete Kristóf: Az államhatár. A magyar állam(határ) védelme az alkotmányos változások tükrében (konzulens: Dr. Drinóczi Tímea) opponens: Kéri Valentin Halász Dóra Tünde: A gyermekotthonok az OPCAT tükrében (konzulens: Dr. Zeller Judit) opponens: Molnár Alexandra Kardos Enikő: Gyermekek a rács mögött (konzulens: Dr. Zeller Judit) opponens: Molnár Alexandra Palkovits Péter: A túlzott ütemű törvényhozás hatása a jogbiztonságra Magyarországon (konzulens: Dr. Petrétei József) opponens: Suhajda Máté Pénzügyi jog tagozat Horgas Péter Pál: Közbeszerzési korrupció Magyarországon (konzulens: Dr. Szilovics Csaba) opponens: Németh Máté Kiss Róbert: Az adócsalás elleni küzdelem nemzetközi és magyar vonatkozásban, valamint az ÁFAcsalás elleni küzdelem új eszközei (konzulens: Dr. Szilovics Csaba) opponens: Olariu Gergő Kapitány Kíra Mercédesz: Közteherviselés modern értelmezése napjainkban (konzulens: Dr. Szilovics Csaba) opponens: Nagy Máté Polgári jogi blokk (tagozat) Helyszín: Rektori Tanácsterem Elnök: Dr. Antók Éva Tagok: Dr. Kecskés László, Dr. Benke József Vincze Martina: Kinél van a kormány? avagy az önvezető járművek által okozott károkért való polgári jogi felelősség egyes kérdései (konzulens: Dr.Bércesi Zoltán) opponens: Udvardy Péter Breszkovics Botond: A közösségi finanszírozási forma és kripto eszközök európai uniós szabályozásának összefüggései (konzulens: Bujtár Zsolt) opponens: Nagy Katalin 4

5 Csapó László: Személyiségi jogsértések az online térben (konzulens: Dr. Nochta Tibor opponens: Juhász Viktória Szabó István Dávid: A méhészeti tevékenység a polgári jog tükrében (konzulens: Dr. Fabó Tibor) opponens: Udvari Barnabás Takács Olívia: Sérelemdíj vonatkozásában felmerülő kérdések, különös tekintettel az ún. bagatell ügyek kiszűrésének problematikájára (konzulens: Dr. Nochta Tibor) opponens: Nochta Márton október 12. péntek Elméleti-történeti blokk (szünet ) Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula Jog- és állambölcseleti tagozat Elnök: Dr. Barcsi Tamás Tagok: Dr. Vörös Eszter, Dr. Diósi Szabolcs Suhajda Máté: A vallásszabadság és az állami semlegesség aktuális kérdései az EJEB gyakorlatának tükrében (konzulens: Dr. Andrássy György) opponens: Palkovits Péter Baranyi Ákos: Egyenlőség a jogfilozófiában (konzulens: Dr. Mészáros Gábor) opponens: Vincze Martina Jogtörténet Elnök: Dr. Nagy Noémi Tagok: Dr. Falus Orsolya Fruzsina, Dr. Niklai Patrícia Dominika, Dr. Biró Zsófia Egyetemes és összehasonlító jogtörténeti tagozat Galicz Kamilla: Diktatúra luzitán módra: Portugália a két világháború között (konzulens: Dr. Korsósné Dr. Delacasse Krisztina) opponens: Vincze Fanny Rose Molnár Bálint: A Weimari Köztársaság alkotmánya, különös tekintettel az államfői hatalomra (konzulens: Dr. Herger Csabáné) opponens: Horváth Máté Magyar állam- és jogtörténeti tagozat Suhajda Máté: A kivételes hatalom szabályozásának egyes kérdései európai kitekintéssel (konzulens: Dr. Korsósné Dr. Delacasse Krisztina) opponens: Molnár Bálint 5

6 Békési Gábor: Kormányzósértés a pécsi jogszolgáltató szervek joggyakorlatában között (konzulens: Dr. Béli Gábor) opponens: Riba Eszter Fődi Violetta: A nők sérelmére elkövetett bűncselekmények a magyar büntetőjogi kodifikáció virágkorában (konzulens: Dr. Béli Gábor, Dr. Korsósné Dr. Delacasse Krisztina) opponens: Galicz Kamilla (a szünetet követően órától) Római jogi tagozat Elnök: Dr. Csoknya Tünde Éva Tagok: Dr. Priol Kinga, Dr. Niklai Patrícia Dominika Vajda Szabolcs: Gazdaság és jog kapcsolata az ókori Rómában és hatályos magánjogunkban az építési beruházásoknál. Telek és felépítmény viszonya az antik kázusok és a polgári jogi szabályozás tükrében (konzulens: Dr. Jusztinger János) opponens: Jandó Tamás Kasza Melinda: Birtokvédelem a közjog és a magánjog határán. A birtokviták igazgatási úton történő rendezése és a római jogi tradíció (konzulens: Dr. Jusztinger János) opponens: Weich Lili D. Horváth Vanessza: Az én házam, az én váram? Elméleti-történeti és összehasonlító elemzések a szomszédsági viszonyokból fakadó jogkérdések köréből a római jogi és a hatályos magyar polgári jogi szabályozás fényében (konzulens: Dr. Jusztinger János) opponens: Móczi Korina Riba Eszter Krisztina: Nők a római büntetőjogban (konzulens: Dr. Jusztinger János) opponens: Békési Gábor A konferencia résztvevőit mindkét napon és óra között a Dr. Halasy-Nagy József Aula előtti folyosón szendvicsbüfé várja. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett, "A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása" című pályázati kiírásra benyújtott NTP-HHTDK számú "PTE ÁJK kari diákköri konferencia 2018" című pályázat támogatásával valósul meg. 6

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség) MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 13-14 (10. 28.) KT. számú határozat: Határozatok 2013-2014 27 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett Dr. Nochta Tibor egyetemi docenst javasolta, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kara Polgári

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS 1. számú melléklet A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alprogramjai és témakiírásai ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS Állam- és jogtörténet Dr. Kajtár István professor

Részletesebben

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános I. bizottság 12. terem angol-általános 1. 08.00 Mészáros Máté László 2. Mihály Alexandra Melinda 3. Nagy Bence Botond 4. Nagy Dorina Petra 5. Nagy Réka 6. 09.00 Nándori Boróka 7. Nemes Katalin 8. Németh

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Arad Körzet: Arad 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Fridrik-Hegyes Anna Köles Katalin Pécskai

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

13 Bánhalmi Kata 3 B'Ulibu Kereskedelmi szervezetek kontrollingja (vagy: Marketing Kontrolling)

13 Bánhalmi Kata 3 B'Ulibu Kereskedelmi szervezetek kontrollingja (vagy: Marketing Kontrolling) Név Csapat Csapatnév Választott téma 1 Hajnóczy Soma 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja 2 Makkai Andrea 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja 3 Pancsovay Zita 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 laszlo.torcsanyi@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG SZEKSZÁRD VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG 2008.06.06. SZEKSZÁRD FIÚK. 1996-ban születettek: 1. Sinka Levente Balatonszemes 8,5 2. Vejtey Zsombor Tamási 8,8 3. Török Bálint Bonyhád 8,8 4. Bakekolo Gilbert Szekszárd

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016 Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS 1 /A SZOLFÉZS 1 / B SZOLFÉZS 1 /C óra ideje: HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN 115-100-IG óra ideje: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN 115-100-IG első tanóra: szeptember 13-án kedden óra ideje:

Részletesebben

földszint 01-es terem Aranyi János Dávid Balogh Benjámin Belme Anikó

földszint 01-es terem Aranyi János Dávid Balogh Benjámin Belme Anikó földszint 01-es terem 1 72572017679 Aranyi János Dávid 1998-08-04 2 71656116777 Balogh Benjámin 1998-09-05 3 79129309365 Belme Anikó 1998-06-11 4 72221279152 Cséki Mirjam Csilla 1998-08-01 5 76614495754

Részletesebben

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30

Részletesebben

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.Bán Gyöngy Beáta 2. Bogdán Fanni 3. Bogdán Jázmin 4.Bogdán Krisztián 5.Brassó Júlia 6.Erdélszki Tímea 7.Geuer Anna Léna 8.Gyurka Levente 9.Hollender Bence 10.Kereskai

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Pécs Széchenyi István Gimn. 37,500 35,900 36,300 109,700 2 Miskolc Herman Ottó Gimn. 37,000 35,100 36,000 108,100 3 Békéscsaba Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 36,200 35,300 35,300 106,800

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór

Körzeti Tömegtorna verseny Mór Körzeti Tömegtorna verseny Mór 2013.02.21. 1. osztály lány egyéni 2 fő 1. Skrabák Cintia 17,35 2. Darázsi Kinga 17,2 1. osztály lány - csapat 1. Dr. Zimmermann Ált. Isk: 34,55 : Skrabák Cintia, Darázsi

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Városi - Megyei gyorskorcsolya diákolimpia selejtező eredménylistája Pécs, december 12.

Városi - Megyei gyorskorcsolya diákolimpia selejtező eredménylistája Pécs, december 12. Városi - Megyei gyorskorcsolya diákolimpia selejtező eredménylistája Pécs, 2011. december 12. I. korcsoport - leány Név Iskola Rövidtáv Név Iskola Hosszútáv 1 Takács Kamilla I. Gyakorló 00:45,7 1 Takács

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

2017. JÚNIUS 20. KEDD

2017. JÚNIUS 20. KEDD 2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi Gyermek (0-12 év) 1 6073 MAKRAI Bálint 2006 00:26:35 Vác 4:09 min/km +00:00:00 2 6022 BOROS Márton 2005 00:29:42 Verőce 4:38 min/km +00:03:07 3 6137 KOCHÁN Dávid Ferenc 2005 00:30:35 Szokolya 4:46

Részletesebben

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben