Csevegő. Kozármislenyi közéleti lap
|
|
- Erzsébet Biró
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 EMLÉKKERT A MISLENYI TEMETŐBEN, NAPERŐMŰ PARK, ÚTFELBONTÁS A mislenyi temető megújulásának körülményeiről kérdeztem dr. Biró Károly polgármester urat. Honnan indult el a kezdeményezés az igencsak elhanyagolt terület rendbetételére? Mindenszentek közeledtével a város temetőit üzemeltető Mammel-Memento Kft. nagyon szép, kegyelet teljes munkát kezdett el a mislenyi temetőben. Nagyszerű dolog, hogy a helyi nyugdíjasok Tarcsay Gyöngyvér vezetésével csatlakoztak a felemelő tevékenységhez. Ötletük nyomán a korábban már megszüntetett és félrerakott sírkövek felhasználásával elődeinkhez méltó, nagyon szép emlékkert létesült. A munkálatokat közreműködésükkel támogatták a Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. dolgozói. Csak dicsérni lehet a gondolatot és a tettet. A munkáknak köszönhetően ma már büszkén tekinthetünk városunk déli kapujában az impozáns fenyők alatt nyugvó őseink emlékhelyére. Újabb ipari beruházás nőtt ki a földből településünk határában. Polgármester úr, milyen változást hoz ez a város életébe? Nagyon örülök a város határában megvalósult beruházásnak. A négy kiserőmű teljesítménye összesen 2 MW. Az itt megtermelt energia a városi fogyasztásunk 30 százalékát fedezi. Külön öröm, hogy magántőke bevonásával jöhetett létre. Megvalósítása előkészíti azt, hogy további gazdasági társaságok települjenek ipari területeinkre, hiszen a beruházásnak köszönhetően nagyobb teljesítményű energia érhető el a közvetlen környezetünkben. A terület környezetének gondozása bevételt jelent a városi településfejlesztési nonprofit kft-nek, illetve a Polgárőr Egyesület is részt vehet a terület vagyonvédelmében. De nem szabad elhanyagolni azt a tényt sem, hogy a naperőmű park beruházás 25 évig iparűzési adót jelent városunknak, úgy hogy az tevékenységével nem terheli környezetünket. A zöldmezős beruházásként megvalósult napelem park jól illeszkedik a jövőre vonatkozó elképzelésekhez. Hiszen Kozármisleny koncepciója az, hogy ne csak a nagy zöld területeink miatt azonosítsák Kozármislenyt zöld városként. Időben igyekszünk gondolni a jövőnkre, amiért napjainkban aktívan kívánunk is tenni. A klíma stratégiához való csatlakozás, a zöld város program, a tudatos energia felhasználás, mind ezt az irányt erősíti. Környezetünk terhelésének csökkentése fontos feladat korosztályunk számára. Szeretném, ha ezt a gondolatot minél többen magukévá tudnák tenni. Az elkövetkező időszakban szeretnék egyre több támogatót megnyerni az ügynek, hogy gyermekeink jövőjének biztosítása érdekében, településünk jelenlegi fejlődése hosszútávon fenntartható maradjon. A Hunyadi utcában felbontott úttest rendezése mikorra várható? A Hunyadi utcában magánerős építkezés miatt került felbontásra egy kisebb útszakasz. Közműszolgáltató egy vállalkozóval bontotta fel az út egy részét. Az önkormányzat úgy járult hozzá a felbontáshoz, hogy az útszakasz a közműbekötések után helyreállításra kerül. A helyreállításra sajnos a mai napig nem került sor. Az önkormányzat elindította a szankciós eljárást, hogy az említett útszakasz a lehető legrövidebb időn belül helyreállításra kerüljön. ÉLETBE LÉPETT A FORGALMI REND VÁLTOZÁS - 2 -
3 KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSÉÉRT SZOL- GÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁLATOK Kozármislenyi közéleti lap Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 7761 Kozármisleny, Pécsi u Tel: 72/ Fax: 72/ info@kozarmisleny.hu Ügyfélfogadás: Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtökön nincs ügyfélgogadás Péntek: Ügyintézők, pénztár: Hétfő: Szerda: Jegyző: Hétfő: Szerda: előzetes egyeztetés a 72/ es telefonszámon Polgármester: Szerda: előzetes egyeztetés a 72/ es telefonszámon Mezőőr: Böröcz Tamás Kozármislenyi Polgárőr Egyesület 7761 Kozármisleny, Pécsi u.124. Tel: 30/ kozarmislenyi.pe@gmail.com Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft Kozármisleny, Pécsi utca 124. Tel: Barics Arnold üv: (30) kft@kozarmisleny.hu Kozármislenyi Művelődési Ház nyitva tartása: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Elérhetőségeink: Tel.: szervezo@mislenykult.hu Kozármislenyi Városi Könyvtár nyitva tartása: Hétfő: szünnap Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: Elérhetőségeink: Tel.: mislenykonyvtar@gmail.com
4 MOZOGJ VELÜNK NOVEMBERBEN! Pénteken több százan vettek részt a helyi óvoda, iskola és művelődési ház közös szervezésében lebonyolított Márton napi tűzgyújtáson és az azt követő programokon. Immár hagyományosnak mondható az az őszi rendezvény, melyet a helyi oktató-nevelő intézmények német nemzetiségi pedagógusai kezdeményeztek húsz évvel ezelőtt és azóta is minden év novemberében meg is szerveznek, igaz, most már sokkal nagyobb létszámban. Két civil szervezet, a Szigeti Oktávia Alapítvány és Józsa Gergely Néptánc Egyesület vállalta, hogy a táncos programokkal is hozzájárulnak a kulturális műsorhoz. Tavaly először lovassal gyulladt meg a máglya, sajnos az idén a ló megbokrosodott a zenétől, így csak Szent Mártont imitáló lovas gyújtotta meg a tüzet. Ezt követően táncház és hagyományos vendéglátás várta a kilátogatókat. Szombaton délelőtt az apukákat várták a Ringató zenés foglalkozásra kisgyermekeikkel együtt, illetve a Madarász Szakkör közös természetrajongói vehették részt madár lesen és az azt követő könyvtári foglalkozáson. A szervezők úgy tapasztalták, hogy mindenki nagyon oldott, jó légkörben vett részt a programokon, nem csak a Marcik... ADVENT KOZÁRMISLENYBEN 2018 Idén is színes, minden korcsoportot megcélzó programsorozattal készülnek a szervezők. Hagyományteremtő jelleggel Adventi kis piac nyílik a Művelődési Ház előtti téren, ahova helyi termelők és kézművesek várják portékáikkal a kilátogatókat. A kis piac péntek és vasárnap délután, illetve szombat délelőtt-délután lesz nyitva. A piac ideje alatt különböző műsorok (gyermek, kézműves, táncos stb.) szórakoztatják a mislenyieket. E mellett lehetőség lesz arra is, hogy barátok, ismerősök egy-egy pohár meleg ital mellett, igazi adventi hangulatban töltsenek el egy-két órát együtt. A programsorozatról szóróanyag készül, mely minden háztartásba eljut Advent előtt, illetve a Művelődési Ház közösségi oldalain (Facebook/Kozármislenyi Műv.Ház, Kozármislenyi Kulturális Kalendárium) és a honlapunkon tájékozódhatnak! Szervezők: Baka Sára és Várnai-Nagy Szimonetta PÁLYÁZAT KÖZÉPISKOLÁSOKNAK Sikeresen zárult a kiírt pályázat első szakasza. Kozármisleny Város Önkormányzata, az Orfű Községi Önkormányzat vezette konzorcium tagjaként az EFOP azonosítószámú, Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Pécsi kistérségben című pályázat keretében, tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdetett a 2018/2019-es, illetve a 2019/2020-as tanévben középfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató, Kozármislenyben élő, szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatására. A beadott pályázatok mindegyike megfelelt a kiírásnak, így 15 kozármislenyi középiskolás diák, hat hónapon keresztül, havi Ft ösztöndíjban részesül. A következő kiírás 2019 januárjában lesz, melyre február 28-ig lehet majd pályázni. Addig is, a pályázat iránt érdeklődők rendelkezésére áll Baka Sára szakmai megvalósító az alábbi elérhetőségeken: 72/ vagy igazgato@mislenykult.hu címen. KAMARAKONCERT 10-én, 18 órakor a Regionális Kamarakoncertsorozat egy újabb állomásának adott otthont a kozármislenyi városháza díszterme. A Pécsi Tudományegyetem FOLT Együttesének estjén Herpay Ágnes fagottművész és Storcz László oboaművész, a PTE tanárai kalauzolták hallgatóságukat a zene csodás világában. A bensőséges hangulatú zenei esten közreműködött még Vajai Franciska oboán és Fehér László Balázs fagotton
5 NOVEMBER 5-9. MÁRTON NAPRA KÉSZÜLÜNK Óvodánkban ez az időszak a Márton nap jegyében zajlik. Minden napi foglalkozásaink tartalma Szent Márton emlékének felidézésére épül: beszélgetésekkel, bábozással, dramatizálással, énektanulással elevenítjük fel alakját, akit önzetlensége, szerénysége miatt a mai napig is tisztelet vesz körül. Szent Márton a középkor egyik legfényesebb szentje, emlékét helynevek (Baranyában például Hegyszentmárton, Felsőszentmárton, Alsószentmárton), neki szentelt templomok és jellegzetes képmásai őrzik mindenfelé. Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg: amikor a római hadsereg tisztjeként a hidegben egy fagyoskodó koldussal találkozott, megszánta, megfelezte katonai köpenyét és ételét, majd betakarta a szerencsétlent. (Jellegzetesen fehér lovon, katonatiszti öltözetben jelenítik meg.) A lúd lett Márton attribútuma, mert szerénységből a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől. Számos étkezési szokás (pl. ludas ételek, az újbor fogyasztása), időjóslás kapcsolódik nevéhez. Óvodásainkkal, a másokkal jót tevő, ruháját, ételét megosztó Szent alakjára emlékezünk, amikor énekeket tanulunk róla, eljátsszuk életének eseményeit, vagy pénteken együtt fogyasztjuk el a kakaóskalácsos reggelinket. Természetesen a lámpás barkácsolás sem marad el, hogy a Mártont kereső emberekhez hasonlóan mi is fényt gyújthassunk a novemberi sötétségben, és rátaláljunk azokra, akik példaképek lehetnek az életünkben. Keményfi Márti EGÉSZSÉGHÉT AZ ÓVODÁBAN Óvodánkban az idei évben is megtartottuk az Egészséghetet, melynek célja, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a gyümölcsök és zöldségek fogyasztási módjával. Ezen a héten a hangsúly az egészséges táplálkozáson volt. A szülők segítségét igénybe véve a gyerekeknek lehetőségük volt arra, hogy olyan gyümölcsöket is megismerjenek amivel nem találkozhatnak minden nap. Pl. kókuszdió, datolya, füge stb. A gyerekek alapvetően tisztában vannak azzal, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget kell fogyasztaniuk, hogy egészségesebbek legyenek. Volt olyan csoport aki almás pitét sütött, volt aki gyümölcssalátát készített, vagy éppen csalamádét tett el, hogy bármikor fogyaszthassanak belőle a későbbiekben. Az óvodából az Őzike csoport a nagycsoportosokkal busszal beutazott Pécsre a Vásárcsarnokba, hogy ott szerezzék be a különféle zöldségeket, gyümölcsöket. Ez a kirándulás nagy élményt nyújtott a gyerekek számára. A mi csoportunkban gyümölcsnyársat készítettünk amivel fejleszteni tudtuk a gyerekek kreativitását, fantáziáját és kézügyességét. Az alapanyagok megmosásában, pucolásában, szeletelésében az ügyes gyerekkezek szívesen segítettek nekünk. A munka közben a gyerekeknek lehetőségük volt megkóstolni a nyers zöldségeket és gyümölcsöket. A gyerekek nagyon élvezték a rájuk bízott feladatokat és végül boldogan fogyasztották a közös munka gyümölcsét. A héthez hozzátartozott a gyümölcsökről, zöldségekről szóló dalok éneklése, versek mondása és mesék hallgatása is. Csőkéné Mester Mónika Süni csoportos óvodapedagógus Kozármislenyi közéleti lap MAZSORETT KOZÁRMISLENYBEN Kozármislenyben több rendezvényen találkozhattunk már mazsorettekkel. Ők Pécsről jöttek, de láthattunk közöttük kozármislenyi fellépőt is. Hajdu Orsolya a pécsi vezető elhatározta, hogy Kozármislenyben is összeállít egy csoportot. Orsolya a Pécsen, 1990-ben alakult mazsorett csoport alapító tagja, melynek irányítását 2004-ben vette át. Elmondta, hogy a tradicionális mazsorettet művelik, ami azt jelenti, hogy hagyományokra épül. Élő fúvós zenekarral, katonás jellegű mozdulatokkal történik a felvonulás. Természetesen a hagyományoson kívül a twirling mazsorettet is gyakorolják, aminek a legfőbb ismérve a botok testrészeken történő tekergetése. Illetve a pompon formációval is megismertetik tagjaikat, amivel kozármislenyi sportrendezvényeket tudnak színesíteni. A tradicionális mazsorett képzésben honvédségi szakemberek is segítségére lesznek. Hajdu Orsolya szeretettel várja az érdeklődőket.
6 FITT, EGÉSZSÉGES NEMZETÉRT TÁRT KAPUS PROGRAM A fitt lányok között dr. Biró Károly polgármester és Papp Csaba a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke, közöttük Gergely Annamária edző Az egészséges mozgásra vágyó kozármislenyi lakosokat is tárt kapukkal várja Gergely Annamária. Ráadásul az érdeklődők ingyen vehetnek részt heti 4 alkalommal a fitt órákon. A program december 31-ig tart, így még senki sem maradt le. A térítés mentesség az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program"-nak köszönhető. Nem szabad azonban elfeledkezni a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetségről sem, amely Baranyában koordinálja a programot. Kozármislenyben Annamária révén a vállalkozó kedvűek TABATA illetve deepwork edzéseken vehetnek részt. A szabadidősportot népszerűsítő programon dr. Biró Károly Kozármisleny polgármestere elmondta, hogy az elmúlt időszakban kiforrott az a gondolat, hogy városunkban ne csak az élsportot támogassák. Ideje gondolni a településen élő, a szabadidősportot kedvelő és gyakorló lakosságra is. A tömegsport ér el a legtöbb embert és véleménye szerint hosszú távon egészségesebb, mint az élsport. Örülök minden ilyen kezdeményezésnek, ahol helyi csoportok alakulnak különböző, mindenki számára elérhető szabadidősport céljából. A közelmúltban kerültek átadásra Kozármislenyben a kültéri fitnesz eszközök, de készülünk a további fejlesztésekre futópályával, kültéri szabadidős tevékenységeket biztosító létesítményekkel, mozgáskultúrát fejlesztő játszóterekkel. A víztornyoknál lévő focipályát is alkalmassá szeretnénk tenni sportolásra. Örülök minden olyan kezdeményezésnek ahol a kozármislenyieket hívják és várják az egészséges életmód gyakorlására - mondta köszöntőjében. TABATA - zsírgyilkos edzésmódszer: Az edzés négyperces időszakokban zajlik, egy gyakorlatból nyolc, 20 másodperces sorozatot kell végezni 10 másodperces pihenőkkel megszakítva. Az edzésforma Izumi Tabata japán professzorról kapta a nevét, aki a japán gyorskorcsolya-válogatott teljesítményét szerette volna a leghatékonyabban növelni. A deepwork mozgássorokat úgy fejlesztették ki, hogy a megfelelő légzésgyakorlatokkal kombinálva mindig együtt jelenjen meg bennük az erősítés és a nyújtás, azaz a feszültség és a relaxáció. A deepwork órák különböző szakaszokból állnak, amelyeknek az öt természeti elem föld, fa, tűz, fém és víz az alapja. Ezek másmás energiaforrásokat képviselnek. A deepwork óra egyes szakaszainak végén a résztvevők energiaszintje jelentősen visszaesik. Ez az a technika, amelyre meditációs terápia, az úgynevezett dinamikus meditáció is épít
7 SZÉPKORÚ HÍRADÓ Kurjongat a házigazda, Amint sültjét kínálgatja, Ki ma húsából nem eszik, Egy esztendőn át éhezik! Komlósi Gizella Mi, szépkorúak nem akarunk éhezni, ezért ma liba gigából főtt levest, libamell sültet, gégébe töltött finomságot, zöldséges bulgurt és lúdláb tortát ettük. No, de előre szaladtunk! Ezt a bőséget meg kellett szolgálni. 10 feladatból álló szellemi akadályversenyen verekedtük át magunkat! Számot adtunk Márton életéről, zenei felkészültségünkről, kreatív gyorsaságunkról. A Ki vagyok én? című játék is megtornásztatta az elménket. A jól végzett munka jutalmául mindenki örülhetett a Márton napi terített asztalnak! Tarcsay Gyöngyvér kulturális koordinátor Kozármislenyi közéleti lap VIRÁGOK, GYERTYÁK, KÖNNYEK 11-én, 11 órakor a kozármislenyi Világháborús Emlékműnél ünnepélyes tiszteletadásra került sor. Tarcsay Gyöngyvér önkormányzati képviselő szervezésében a megjelentek az első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszüneti egyezmény 100. évfordulójára emlékeztek. A verőfényes napsütésben a magyar történelem egyik legszomorúbb, legvéresebb időszakát Kölcsey- Gyurkó László tanár idézte fel. A jövő nemzedékének faültetéssel üzentek korunk visszatekintői. Az emlékezés és a tiszteletadás gyertyái és virágai közepette Keszthelyi József és Böröcz Györgyné mondott alkalomhoz illő verset. A nyugdíjasok Melódia Énekkara korabeli dallamokkal idézte fel a Nagy Háború korát. hirdetés - 7 -
8 MEMENTO TEMETKEZÉS PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/ Tel/fax: 72/ Mobil: / / Nyitva: H-P: Állandó ügyelet: 30/ Mammel- Memento Kft. PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/ Tel/fax: 72/ Mobil: / A KOZÁRMISLENYI TEMETŐK ÜZEMELTETŐJE WEBS VILÁGÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Világítástechnika felsőfokon Ipari világítás Technikai lámpák Cím: 7621 Pécs, Rákóczi út Tel./fax: 72/ ÚJ ÜZLET! Pécs Komlói út. 79. Iroda Tel.: 72/ webskft@webs-kft.hu Szaküzlet Tel.: 72/ szakuzlet@webs-kft.hu Villanyszerelés közintézményekben, ipari épületekben és a lakosság szolgálatában! Kozármislenyi közéleti lap Led lámpák Garantáltan NEM kínai! SÍREMLÉKEK, EMLÉKMŰVEK, URNATÁBLÁK, LÉPCSŐK, PÁRKÁNYOK, SZEGÉLYEK, PULTOK KÉSZÍTÉSE ÉS FELÚJÍTÁSA GRÁNITBÓL, MÁRVÁNYBÓL, MÉSZKŐBŐL ÉS MŰKŐBŐL. Egyedi munkák tervezése, kivitelezése, betűvésés kézzel, géppel, homokfúvással, helyszíni vésés, betűfestés, aranyozás igazi arannyal, kézi faragás, gravírozás, betonozás, járdakészítés, szintezés, bontás, összerakás, helyszíni tisztítás átcsiszolással, műkőkészítés. Ingyenes árajánlat készítése. BERTA JÁNOS KŐFARAGÓ, ÉP. SZOBRÁSZ ÉS MŰKŐKÉSZÍTŐ Több évtizedes szakmai és több éves osztrák tapasztalattal KOZÁRMISLENY, PALÁNKVÁR U. 6. Technikai azonosító: AA hirdetés
9 Kozármislenyi közéleti lap szeptember Kozármislenyi közéleti lap Zöld övezetben, tóra néző panorámával várjuk kedves vendégeinket! 10 fajta Lucaffé prémium kávé, Capri sütemények, kézműves Mennyei Rétes. Sütemény és torta rendelést felveszünk! Tel: és Porcelán és üveg háztartási áruk, tányérkészletek, rozsdamentes fém evőeszközök széles választéka. Karácsonyra céges ajándékok, papírtáskák nagy mennyiségben is kaphatók, rendelhetők. Pécs, Verseny u. 8. Hétfő-péntek óráig. GUMICSERE HÁZTÓL-HÁZIG! A MŰVELŐDÉSI HÁZZAL SZEMBEN Bankkártyás fizetési lehetőség! Tel: 06-30/ mokka@gmail.com nyitva: vasárnap a többi napon Kozármisleny, Pécsi utca 1. Művelődési Ház Igény esetén Kozármislenyben autójáért megyek, majd gumicsere után visszaviszem. Kiváló minőségű akác tűzifát ,-Ft-os, csertölgy tűzifát ,-Ft-os áron kínálunk. A feltüntetett bruttó ár, 1 üzemi szórt köbméterre értendő! Korrekt, ellenőrizhető kiszállítási formában. A vásárló a lepakolás előtt mérőszalaggal ellenőrzi a teherautó, kaloda méretét. Ezt a műveletet megismételheti a kipakolás után is. További ellenőrzést is tarthat lepakolás közben, hogy miként helyezkednek el a fahasábok a kívülről nem látható részeken. Természetesen a tűzifát az adott lehetőségekhez képest, legoptimálisabb helyen pakoljuk le. Megkönnyítve a bepakolást a fatárolóba. Nem titkolt célunk a következő megrendelések teljesítése is! A tűzifát készpénzes számlával, és szállítólevéllel adjuk át. A kiszállítás előre egyeztetett időpontban történik. Alapvető szabályunk, miszerint csak fényes nappal érkezünk a tűzifával. Sötétedés után SOHA nem szállítunk. Az elvárásunk a megrendelő felé csupán annyi, hogy a tervezett érkezési időpontban, minimum egy felnőtt legyen jelen. Lehetőleg a munkálatok befejezéséig. A teherautóról a tűzifát munkatársunk billenti le a megbeszélt helyre. A kiszállítás 2,5 üzemi szórt köbmétertől Újpetre 20 km-es körzetében (beleértve Kozármislenyt is) ingyenes! Erdei köbméterben is megoldható a kiszállítás! 1m * 1m * 1.7m! A fát darabolva, kályhakész formában adjuk át, az előre megbeszélt méretekben, melyek nem igényelnek további utómunkálatokat. Használható minden fűtőeszközbe. fotó: művelődési ház Technikai azonosító: AA hirdetés
10 Kozármislenyi szeptember április közéleti lap Suzuki Varga alapítva 1992 Megérkezett a megújult Vitara és ki is próbálható! Regisztráljon hűség programunkban a kedvező ár eléréséhez! 3+7 év kiterjesztett garancia km-ig *Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,2 5,6 l/100 km. CO2-kibocsátás: g/km. Tesztvezetésre jelentkezés, további információk: suzukilanycsok@gmail.com Internet: Kozármisleny Vadvirág u.4. Tel.: 72/ Lánycsók, az 57.út mellett Tel.: 69/ Nyitva tartás: H-P Szo.: hirdetés
11 "Töltésre, disznóvágásra mindent egy helyen!" Pécs, Bajcsy Zs. u. 25. Vásárcsarnok emelet Üzleteink: Pécs, Szabadság u hirdetés
12 ŐSZI KIRÁNDULÁS Visszatérő programunk az őszi kastélylátogatás borkóstolással és vacsorával egybekötve. Október 27-én Pécelen a Ráday-kastélyt látogattuk meg elsőként, majd következett a monori pincefalu. A vacsora előtt azonban egy kis sétát tettünk a Bacchus-tanösvényen. Nem sok ilyen jellegű tanösvény van az országban, ami kimondottan szőlészeti tanösvény. Egy pincefaluban vezetett az út és az információs táblák is a szőlőtermesztésről, borkultúráról és a hagyományokról szóltak. Ezt követte a borkóstolás és a vacsora. a vállalkozó kedvűek, ugyanis december 8-án Grazba (8 200,-Ft/fő) majd 9-én Zágrábba és Salajlandba (7 800,-Ft/fő) utazunk. Az év végéhez közeledve a kedves Útitársaink már a 2019-es kirándulások után érdeklődnek. A tervek folyamatosan készülnek és kerülnek fel az egyesület weboldalára ( ban már csak pár kirándulásunk lesz. A borkóstolás után az év végi hangulatot is figyelembe véve a Törley Pezsgőgyárba megyünk kóstolni és ismerkedni a pezsgőkészítés titkaival, majd a Tropicariumban cápákkal ismerkedünk. November 28-án a karácsonyi vásárlás lázában Szabadkára utazunk (6 000,-Ft/fő). A határon túli adventi hangulatból is ízelítőt kaphatnak F I G Y E L E M! napokon a SPARTACUS GYÓGYSZERTÁR Kozármisleny, Orgona u. 15. számítógépes rendszer átállítása miatt ZÁRVA tart! Gyógyszerkiadás a Szent Korona Gyógyszertárban! Kozármisleny, Mikszáth k. u napokon a SZENT KORONA GYÓGYSZERTÁR Kozármisleny, Mikszáth k. u. 11. számítógépes rendszer átállítása miatt ZÁRVA tart! Gyógyszerkiadás a Spartacus Gyógyszertárban Kozármisleny, Orgona u. 15. Kérjük a lakosság türelmét és megértését! Nem volt titok, hogy a Duna végigkövetése után egy újabb nagy folyó következik. Ez pedig nem más, mint a Rajna. Hasonló módon fogjuk végigkövetni ennek a szintén csodálatos folyónak az útvonalát, mint a Duna esetében. Igaz, most a levegőben is fogunk utazni nem csak hajóval és busszal. Azonban a Dunát sem felejtjük el, mert még vannak, akik szeretnék élőben látni azokat a helyeket, amikről fényképéket hoztunk magunkkal. Ezért utolsó alkalommal, 2019-ben ismét elmegyünk a forrásig. Programjaink nyíltak, azokon bárki részt vehet. Bővebb információ Palotai Jánostól (06-30/ ) vagy 72/ ) a Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesületének elnökétől. hirdetés NEMZETI DOHÁNYBOLT Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy üzletünk a Kossuth utcából a Móricz Zs. tér 20. sz. alá (a lottózó mellé, a gyógyszertárral szembe) költözött. Egyedi bútorok készítése egyedi igények szerint! Tel: 72/ / Magánkiadású, kozármislenyi, közéleti lap, önkormányzati támogatással Kiadja: Palotai János - EV Kozármisleny, Tompa M. u. 12., Tel: 06-30/ , Engedélyszám: ISSN X Megjelenik havonta példányban Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Következő megjelenés: dec. 13. lapzárta: dec. 06. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. A hirdetések és az aláírt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalok. Internet: csevego7761@gmail.com
CXIX. évfolyam 6. szám. Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap
CXIX. évfolyam 6. szám 2019. Sevegő június 13. Mikorra várható a beruházások átadása? Az élelmiszer áruház és a Művelődési Ház közötti szakaszon húzódó kerékpárút átadására július közepén kerül sor. A
CXIX. évfolyam 1. szám. Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap
CXIX. évfolyam 1. szám 019. Sevegő január 16. 019. január BOLDOG ÚJÉVET KOZÁRMISLENY! Munkával és felemelő ünnepekkel sűrű évet tudhatunk magunk mögött. Előttünk pedig a reményekkel és várakozással teli
CXVIII. évfolyam 12. szám. Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap
CXVIII. évfolyam 12. szám 2018. Sevegő Kozármislenyi közéleti lap december 13. TÁMOGATÁSOK, KEDVEZMÉNYES FÜRDŐBELÉPŐ, IDŐSEK KARÁCSONYA, KÖZÖS GYERTYAGYÚJTÁS - 2 - Csevegő Elérkezett 2018 utolsó hónapja
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
KOZÁRMISLENYI VÁROSNAP KITÜNTETÉSEI. Kozármisleny Városért Érdemérem kitüntetésben részesültek:
CXVIII. évfolyam 9. szám 2018. Sevegő Kozármislenyi közéleti lap szeptember 20. KOZÁRMISLENYI VÁROSNAP KITÜNTETÉSEI Kozármisleny Városért Érdemérem kitüntetésben részesültek: Józsa Gergely Néptánc Egyesület
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu
CXVIII. évfolyam 10. szám. Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap
CXVIII. évfolyam 10. szám 2018. Sevegő október 18. - 2 - Szeptember 25-én, Kozármislenyben az önkormányzat, a kivitelező, a pályázati menedzsment és a lakosság részvételével ünnepélyes útátadásra került
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
FELTÖLTŐDÉS, REGENERÁLÓDÁS, FEJLESZTÉS
FELTÖLTŐDÉS, REGENERÁLÓDÁS, FEJLESZTÉS Feltöltődést, regenerálódást és sok-sok fejlesztést hoz a kozármislenyieknek a 2016-os esztendő. Felújítások, átalakítások, tatarozások várhatók tavasztól városunkban,
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél
Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni
CXIX. évfolyam 4. szám. Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap
CXIX. évfolyam 4. szám 2019. Sevegő április 18. ÉPÜL A KERÉKPÁRÚT, GYALOGÁTKELŐ, UTAS TÁJÉKOZTATÓ, FUTÓPÁLYA, PARKOLÓ, JÁTSZÓPARK, HELYI PIAC Az Állami Számvevőszék 2019. március 28- án kelt leveléből
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
Képek a Gondozási Központ életéből
2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint
ÉS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉS KOZÁRMISLENYBEN
CXIX. évfolyam 7. szám 2019. Sevegő július 18. TOP-3.1.1-15-BA1-2016-00003 projekt KERÉKPÁRÚT- ÉS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉS KOZÁRMISLENYBEN Elkészült a 152,01 millió Ft-os beruházás ÜNNEPÉLYES KERÉKPÁRÚT
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171
SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan
1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás
TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most
2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot
K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.
K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!
Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben
Kedves Fesztivállátogató!
Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot
ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.
Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő
Intézményegység-vezető: Lányiné Tóth Dorottya Mobil: +36/ Alapító okirat száma 2/2016. OM azonosító Törzskönyvi azonosító
A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az intézmény megnevezése Az intézmény címe, székhelye,
Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató
Eljössz hozzánk sakkozni? Persze, szívesen! Tájékoztató a választható alkalmi sakkfoglalkozásokról, bemutatókról, továbbképzésekről oktatási intézmények számára A program szervezője: Sakkmatyi Képességfejlesztő
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:
Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai
MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási
A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház
J e g y z ő k ö n y v
N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Gencsapáti Község Polgármesteri Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (I.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján kötelezõ.
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre
ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE
/ Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes
Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló
GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló 2018-2019 A világ legnagyobb, a gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE 2004-ben Franciaországban kezdte
Adventi időszak az óvodában
4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi
A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.
Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar
AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út facebook.com/ambróziaétterem és Panzió***
AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AKTUÁLIS SZÁLLÁS ALAPÁRAK érvényes 2018. szeptembertől (július és
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
A es nevelési év eseménynaptára
A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember
A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.
EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi
Program és árajánlat. Egy napos kirándulások. Iskolás vagy óvodás csoportok részére
Program és árajánlat Egy napos kirándulások Iskolás vagy óvodás csoportok részére Érkezés Lehetőség van rá, hogy jó idő esetén a csoport lovas kocsival érkezzen a vasútállomástól a park területére. Azonban
HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)
HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk
Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.
A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
Karácsony
Karácsony 2011 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt
Kedves első éves Barátunk!
Kedves első éves Barátunk! A bölcsész balek7 szervezői nevében szeretnénk neked gratulálni a sikeres felvételidhez. Szeptembertől a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójaként kezdheted
SUHANÓK éves munkaterve (SÚlyosan-HAlmozottan sérült személyekkel foglalkozó Nevelők és Oktatók Közössége) tanév
SUHANÓK éves munkaterve (SÚlyosan-HAlmozottan sérült személyekkel foglalkozó Nevelők és Oktatók Közössége) 2015-2016. tanév 0 Összeállították: Aknai Dóra Orsolya Bálint Zsuzsanna Beke Anita Gombor Zsuzsa
Sevegő. Kozármislenyi közéleti lap. CXVIII. évfolyam 7. szám KOZÁRMISLENY - HÁROM MEGYE KÉZFOGÓJA
CXVIII. évfolyam 7. szám 2018. Sevegő július 19. KOZÁRMISLENY - HÁROM MEGYE KÉZFOGÓJA 2018. 06. 30. A fényképeket készítette: Poldi, a várdai fotós Baranya, Somogy, Tolna megye szépkorú közösségeinek II.
Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.
Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Kozármisleny Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán.
Csokonai úti rendezvényei 3.2.8. HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN Hagyomány, jeles nap, ünnep Hadd nézzek kis tenyeredbe! Beszokatás: - Aprók napja Hatá ridő 10.15. ajándé-kok
Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,