Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi,
|
|
- Zita Hajdu
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alsónémedi Polgármesteri Hivatal Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által április 24-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján napirendjére veszi a Halászy Károly Művelődési Ház közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra kiírt sikeres pályázat esetében önerő biztosítása. Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján leveszi napirendjéről az Önkormányzat megtakarításainak befektetésként való elhelyezése-véleményezést és a Halászy Károly Művelődési Ház színháztermének világítástechnika, színpadtechnika és vetítéstechnika kivitelezésére, eszközbeszerzésére ajánlattevő kiválasztását mivel nem érkezett árajánlat. Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján az alábbi határozatot 58/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága a napirendet kiegészítésekkel együtt elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: dr. György Balázs bizottsági elnök Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján az alábbi határozatot 59/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé a melléklet szerint az Alsónémedi Sportegyesület évi tevékenységéről szóló beszámolóját. 1
2 Határidő: azonnal Felelős: dr. György Balázs bizottsági elnök Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján az alábbi határozatot 60/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az 50/2018.(IIJ.28.) számú önkormányzati határozatát visszavonja és helyette az alábbi határozatot hozza: Az egyszemélyi alapító az ABÉVA Kft székhelye : Alsónémedi Fő út 54. sz. könyvvizsgálójává a PJÜT Bizottság 43/2018.(03.27) számú határozatában foglalt véleménye alapján ismét a HANNÁK ÉS TÁRSA -t választja június 01.-től május 31. napjáig terjedő időtartamra az alábbiak szerint: 1. /A társaság könyvvizsgáló ja június 01.-től 2021.május 31. napjáig a HANNÁK ÉS TÁRSA Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, cég rövidített elnevezése: HANNÁK ÉS TÁRSA Cg , székhelye: 1221 Budapest, Arany János út 62. MKVK nyilvántartásba vételi száma: A könyvvizsgálatért felelős személy: Hannák György könyvvizsgáló ( anyja neve: Földes Lívia, lakcíme: 1221 Budapest, Arany János út 62. sz. MKVK tagsági száma: /A könyvvizsgáló megválasztásán túl a képviselő-testület a jelen határozatban az alábbiakban határozza meg a könyvvizsgálóval kötendő szerződés további lényeges elemeinek tartalmát ( Ptk. 3:130 (1) bekezdés ).: - a megbízási szerződést az ügyvezető a választást követő kilencven napon belül köteles megkötni ( Ptk. 3:130 (1) bekezdés ), - könyvvizsgáló éves megbízási díja : Ft. + a mindenkor hatályos ÁFA. Határidő: azonnal, a határozat hatályosulását követő 30 nap cégbírósági eljárásra, választást követő kilencven napon belül a szerződéskötésre Horváth Miklós az ABÉVA ügyvezetője. 2
3 61/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta az ABÉVA Alsónémedi Általános Iskolához kapcsolódó felújításokra kapott ajánlatokról szóló tájékoztatóját, melyet kér a Beszerzési Szabályzat szerint további ajánlatokkal kiegészíteni, melyek birtokában a témára visszatér. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 62/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé a melléklet szerint az Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat évi zárszámadásának rendelet tervezetét. Határidő: április /2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé a melléklet szerint az Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat a évi költségvetésének I. módosítására vonatkozó rendelettervezetet. Határidő: április 25. 3
4 64/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé a településen működő civil szervezeteket beadott pályázatuk alapján 2018-ban támogatásban részesíti az alábbiak szerint: 1./ 2018-as Ft-os Civil keret terhére: Törökbálinti SE némedi SanDa Team szako Shomen Kyokushin Karate Sportegyesület Alsónémedi Nyugdíjas Klub PJT Chek-Nisszá PJT Boróka Néptáncegyüttes PJT Cseppek Gyermektánccsoport PJT Magyar Cserkészszövetség NYWYG Íjász és Hagyományőrző Egyesület Alsónémedi Polgárőr Egyesület Alsónémedi Tollaslabda Klub PJT A PJÜTB kéri a jegyzőt, hogy a támogatási szerződések megkötéséről és a támogatás kiutalásáról gondoskodjék. Határidő: május 31. Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen szavazat alapján az alábbi határozatot 65/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a as Ft-os Sport keret terhére az ASE támogatását Ft összegben. 4
5 A PJÜTB kéri a jegyzőt, hogy a támogatási szerződések megkötéséről és a támogatás kiutalásáról gondoskodjék. Határidő: május /2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a HUNGRÁIA ÉRTÉKPAPÍR Zrt. f.a. felszámolójának HUNG-96-1/2018. számú, ügyfélvagyon részleges kiadása II. tárgyú megkeresését és az új arányszám szerinti, részleges ügyfélvagyon kiadását Ft (- utalási díj) összeggel elfogadni. Határidő: értelemszerű 67/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című pályázat megvalósítása érdekében önerőként Ft Ft áfa, azaz Ft összegben fedezetet biztosít a évi tartalék keret terhére. - A projekt megvalósítási helyszíneinek címe: Alsónémedi, 217,40/4,22,237,204,258,109/5,688,763 helyrajzi számok - A projekt felújítási költsége: Ft - A projektnek a támogatás szempontjából elszámolható költsége: Ft. - A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önerő: Ft Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága javasolja a Képviselő- testület felé hogy kérje fel a polgármestert a pályázat benyújtásával kapcsolatos feladatok 5
6 (szakértő cég kiválasztása, szakértői tevékenységek megrendelése, pályázat elkészítése, a pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok aláírása) elvégzésére, a pályázat benyújtására. Határidő: április /2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a évben induló beruházásokhoz kapcsoló feladatokra megkeresendő ajánlattevők személyét a 10/2018. (II. 14.) sz. határozatot módosítva az alábbiak szerint: Munka megnevezése Ajánlattevők Útépítés, útfelújítás, vízelvezetés Deponátor Kft Hidrográd Térburkolat Út-Ép-Ker 97 Kft Virabel Kft Barakto- Best Dunaharaszti Kossuth L u 73. Útburkolat, Deponátor Kft járdaépítés, vízelvezetés Dunaharaszti Kossuth L u 73. Akácfa u.2/a. Hidrográd Akácfa u.2/a Kecskemét, Madách u Budapest, Izabella utca 27. A. ép. fszt Taksony Szent Imre út 8. Szlov-Ép Bt. Térburkolat Út-Ép-Ker 97 Kft Alsónémedi, Mátyás király utca Kecskemét, Madách u. 8. Magasépítés Gomép Kft Józan Kinamé Kft PATINA Építő Zrt 6050 Lajosmizse, Dózsa Gy út 219. Kerékpárút kivitelezés Északi iparterületnél Deponátor Kft Alsónémedi, Deák Ferenc utca 29. Hidrográd Kft 2360 Gyál, Toldi utca Dabas, Kölcsey út 6/A Budapest, Izabella utca 27. A. ép. fszt. 3. V and S Alsónémedi, Damjanich u. 15. Munkabíró Kft Jericho PPD Kft LGR Road Kft Alsónémedi, Fő út 122. Barakto- Best Alsónémedi, Fő út 122. Dunaharaszti Kossuth L u 73. Akácfa u.2/a Ócsa, Falu T.u Budapest, Madách u.17. e- mail: jerichoppdkft@g 2724 Újlengyel, Határ út lgr.road@gmail.c 6
7 mail.com om Kerékpárút Deponátor Kft kivitelezés településen belül Dunaharaszti Kossuth L u 73. Elektromos hálózat áthelyezés Kisduna-Vill Kazinczy u. 24/a. Magasépítés tervezés Farkas Építésziroda Kft 6000 Kecskemét, Nagykőrösi utca 37. Út-járda, kerékpárút tervezés (kivéve településközpont) Ép-Kert Mérnökiroda 2314 Halásztelek, Katona J. utca 45. Településközp onttal kapcsolatos tervezés Temető kerítésépítés Fásítás, parkosítás Farkas Építésziroda 6000 Kecskemét, Nagykőrösi utca 37. Deponátor Kft Dunaharaszti Kossuth L u 73. Hidrográd Kft Akácfa u.2/a. Best-Vill Budapest, Fonó utca 2-6. Triskell Épülettervező Munkabíró Kft Jericho PPD Kft LGR Road Kft Barakto- Best 2364 Ócsa, Falu T.u.16. MW-TRIÓ 1211 Budapest, Hőerőmű u. 1/a Budapest Kecske utca 25. Impulsor Koberáció Fő út 19. Hidrográd Akácfa u.2/a. Boróka '98 Borbolyakert Kft 1039 Budapest, Gyula u. 33. sz Budapest, Orbánhegyi út 10. fszt Taksony, Forrás sétány Budapest, Madách u.17. e- mail: jerichoppdkft@g mail.com Rasztik Róbert EV Inárcs, Kakucsi út Újlengyel, Határ út lgr.road@gmail.c om Servum Bt Paks, Kossuth Lajos utca 11. Alsónémedi, Fő út 122. Józan Szlov-Ép Bt. Virabel Kft Barakto- Best Alsónémedi, Deák Ferenc utca 29. ZÖFE 1119 Budapest, Thán Károly utca 3-5. Alsónémedi, Mátyás király utca 6. Barizs Kert 2364 Ócsa, Kiss János u. 1/H Taksony Szent Imre út 8. Alsónémedi, Fő út
8 Magasépítés műszaki ellenőr Szokoli Csaba 6000 Kecskemét Mécses u.32. Mélyépítés műszaki ellenőr Ép-Kert Mérnökiroda 2314 Halásztelek, Katona J. utca 45. Elektromos és villámvédelmi tervezés Pályázatírás Projet manager Központi orvosi rendelő Színpadtechni ka (fény, függöny, vetítés ) Best-Vill Budapest, Fonó utca 2-6. Pro-Régió N 1146 Budapest Hermina út 17. Varga Tamás ügyvezető, proregio@pror egio.hu Origó Tervművek 2364 Ócsa Klapka u. 5. Rigó István ügyvezető, origoterv@gma il.com Pelyhe és Társa Konstrukt- Plan Mérnöki Iroda Kft 6000 Kecskemét Frangepán sétány 1. Éporg Bt Kecskemét Madách u. 19. Impulsor Koberáció Fő út 19. MW-TRIÓ 1211 Budapest, Hőerőmű u. 1/a. Kánai Gergely EV Ócsa, Malomköz 2. Pro-Régió Nkft Budapest Hermina út Budapest Hermina út 17. Varga Tamás ügyvezető, proregio@pro regio.hu Tigryss Elektronik 2335 Taksony, Forrás sétány 26. Wiring Bt Budapest, Báthori utca 7/a. GRANTicon Pályázati és Üzleti Tanácsadó 2484 Gárdony, Géza u.20. tel: GRANTICon 1119 Budapest Fehérvári út 83. Gödör István, igodor@grantic on.hu Soul Light Kft Garbacz Ádám Attila 2143 Kistarcsa, Völgy utca 44. F. lh. FS. em. 10. ajtó Rasztik Róbert EV Inárcs, Kakucsi út 4. GIRAFFE E.T.K Apaj, Kinizsi utca 9. Origó Tervművek 2364 Ócsa, Klpaka u.5. tel: Servum Bt Paks, Kossuth Lajos utca 11. Expert Plan Mérnökiroda 1119 Budapest, Rátz László ut-ca em. 27. Kék Projekt 2117 Isaszeg, Pf.:22. tel: Budapest Huszti út 34. Kolozsi Attila projektmenedzser, pelyhe@pelyhe.hu 1036 Budapest, Lajos u I. lház 4.em tigryss.e@gm ail.com 5650 Mezőberény, Zrínyi M. u.4. attila.kolzsi@s oullight.hu Hangtechnika Pelyhe és Társa Microsound Kereskedelmi és Szolgáltató Audio Partner 8
9 Klíma Orvosi rendelő berendezés Viziközmű építés bérleti díj terhére Viziközmű műszaki ellenőrzés 1033 Budapest Huszti út 34. Kolozsi Attila projektmenedzse r, u Györgyövics József Alsónémedi, JÁCINT UTCA 3. Artmed 1138 Budapest Viza u. 7/c., d.hu Daköv 2370 Dabas, Széchenyi u.3. Ép-Kert Mérnökiroda 2314 Halásztelek, Katona J. utca Budapest Kuniginda útja 39. Szarvas Zsolt microsound.hu KIANEK és Társa Bt Vértessomló, Rákóczi utca 3/c. Szatmár Bútor Design 1042 Budapest Virág u.50., atmarbutorde sign.hu 2040 Budaörs Építők útja 2-4. Hajdu Gábor er.hu ORIGO FRIGO Kft Dózsa György út 32/A. d.projekt Bútor kft Székesfehérvár Arany János u. 19. rojektbutor.co m Impulsor Garbacz Ádám Attila Fő út 19. Határidő: folyamatos Felelős: Vincze József polgármester 2143 Kistarcsa, Völgy utca 44. F. lh. FS. em. 10. ajtó EX La-Tor Kft Alsónémedi, Bercsényi u. 2/a 69/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja az Alsónémedi köztemetői épület nyílászárócseréje tárgyú beszerzési eljárásban a beérkezett ajánlatok alapján a Robben céget nyilvánítsa nyertesnek Ft ajánlati árral. 9
10 Az összeg fedezetét az Önkormányzat évi költségvetésről szóló rendelete biztosítja. Felkéri a képviselő-testületet hogy bízza meg a Polgármestert a tervezési szerződés megkötésére. Határidő: május 4. 70/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja - az ELOHIM Kegyeleti Szolgáltató temetkezési közszolgáltatás évi helyzetéről szóló beszámolóját. Határidő: azonnal 71/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja - Településképi rendelet tervezet elfogadását. Határidő: azonnal 72/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja az 10
11 Alsónémedi, Veresmarty út felújítás építés kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntését az alábbiak szerint hozza meg: 1. az eljárás eredményes 2. az érvényes ajánlatot tevők 1. HIDROGRÁD Víz- és Közműépítő Korlátolt Felelősségű Társaság Akácfa u. 2/A. Vállalkozási díj: Ft + 5% tartalékkeret +ÁFA számítva: 6 év Késedelmi kötbér mértéke: 1,0 % / késedelmes nap 2. ÚT-ÉP-KER 97 Út- és Közműépítő Környezetvédelmi és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1077 Budapest, Izabella utca 27. A. ép. fszt. 3. Vállalkozási díj: Ft + 5% tartalékkeret +ÁFA számítva: 3 év Késedelmi kötbér mértéke: 0,8 % / késedelmes nap 3. DEPONÁTOR Magas- és Mélyépítő Szolgáltató KFT. Kossuth L. u. 73. Vállalkozási díj: Ft + 5% tartalékkeret +ÁFA számítva: 3 év Késedelmi kötbér mértéke: 0,5 % / késedelmes nap 3. a nyertes ajánlattevő: HIDROGRÁD Víz- és Közműépítő Korlátolt Felelősségű Társaság Akácfa u. 2/A. Vállalkozási díj: Ft + 5% tartalékkeret +ÁFA számítva: 6 év Késedelmi kötbér mértéke: 1,0 % / késedelmes nap 4. a közbeszerzés pénzügyi fedezetét tartalékkerettel és ÁFÁ-val összesen legfeljebb bruttó Ft összeg erejéig a évi költségvetés terhére biztosítja 5. felkéri a Képviselő-testületet hogy bízza meg a Polgármestert az eredményhirdetésre és a szerződéskötési moratóriumot követően a nyertessel a közbeszerzési szerződés megkötésére. Határidő: azonnal 11
12 73/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja az Alsónémedi, Fő út (hrsz. 884.) ingatlanon új orvosi rendelő építésszerelés kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntését az alábbiak szerint hozza meg: 1. az eljárás eredményes 2. az érvényes ajánlatot tevők 1. Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 1188 Budapest, Szigeti Kálmán utca 69. Vállalkozási díj nettó Ft + 5% tartalékkeret + ÁFA számítva 3 év Késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozási díj 0,5%-a/késedelmes nap 2. EU-ÉPÍTŐ Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2750 Nagykőrös, Szabadság tér em. 2. Vállalkozási díj nettó Ft + 5% tartalékkeret + ÁFA számítva 6 év Késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozási díj 1,0 %-a/késedelmes nap 3. "GOMÉP" Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 6050 Lajosmizse, Dózsa Gy. út 219. Vállalkozási díj nettó Ft + 5% tartalékkeret + ÁFA számítva 3 év Késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozási díj 0,5%-a/késedelmes nap 3. a nyertes ajánlattevő: EU-ÉPÍTŐ Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2750 Nagykőrös, Szabadság tér em. 2. Vállalkozási díj nettó Ft + 5% tartalékkeret + ÁFA számítva 6 év Késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozási díj 1,0 %-a/késedelmes nap 4. a második helyezett ajánlattevő: Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 1188 Budapest, Szigeti Kálmán utca 69. Vállalkozási díj nettó Ft + 5% tartalékkeret + ÁFA számítva 3 év 12
13 Késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozási díj 0,5%-a/késedelmes nap 5. a közbeszerzés pénzügyi fedezetét tartalékkerettel és ÁFÁ-val összesen legfeljebb bruttó Ft összeg erejéig az önkormányzat évi költségvetésének terhére biztosítja 6. felkéri a Képviselő-testületet hogy bízza meg a a Polgármestert az eredményhirdetésre és a szerződéskötési moratóriumot követően a nyertessel a közbeszerzési szerződés megkötésére. Határidő: azonnal 74/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága a településen üzemelő térfigyelő kamerarendszer fejlesztésével, bővítésével kapcsolatos munkálatok kivitelezésre a melléklet szerinti Ajánlati felhívás szerint az alábbi vállalkozókat kívánja meghívni: 1. Hiteles 8788 Sénye, Felsőhegy u VértesNet 2800 Tatabánya, Előd vezér u em LH COM 3434 Mályi, Bercsényi u. 14. Határidő: május 4. Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága 5 igen 1 nem szavazat alapján az alábbi határozatot 75/2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és javasolja Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a települési képviselők tiszteletdíjáról és egyéb juttatásokról szóló 11/2014.(XI.12.) önkormányzati rendelet módosítását az alábbiak szerint: 13
14 2. (4) Az alapdíjak és pótdíjak mértéke: Eddigi: Javasolt: a, képviselői alapdíj: Ft Ft b, bizottság elnöki pótdíj: Ft Ft c, bizottsági tagsági pótdíj: Ft Ft d, nem képviselő bizottsági tag alapdíja: Ft Ft Felkéri a Dr. Percze Tünde jegyző asszonyt a rendelet módosítás testület elé való terjesztésére. Határidő: április /2018. (IV. 24.) PJÜTB határozat Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra kiírt pályázat megvalósítása érdekében önerőként Ft Ft áfa, azaz Ft összegben fedezetet biztosít a évi tartalékkeret terhére. - A projekt megvalósítási helyszíneinek címe: Alsónémedi, Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár - A projekt összes költsége: Ft - A projektnek a támogatás szempontjából elszámolható költsége) : Ft. - A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önerő: Ft Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága felkéri a polgármestert a pályázat benyújtásával kapcsolatos feladatok ( pályázat elkészítése, a pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok aláírása) elvégzésére a pályázat benyújtására. Határidő: április 25. Alsónémedi, április 24. Letenyei-Stróbl Orsolya jkv. 14
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által április 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. április 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT. 1/2018. (II.13.) PJÜTB határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által 2018. február 13-án megtartott nyilvános
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi,
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által 2019. február 26-án megtartott nyilvános
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. február 14-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által február 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2019. február 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének
KIVONAT. 47/2016. (IV.19.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2016. április 19-én megtartott
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi,
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által 2018. március 27-én
KIVONAT. 21/2018. (II.27.) PJÜTB határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által 2018. február 27-én
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 218/2018. (XII. 13.) önkormányzati
KIVONAT. 59/2017. (IV.25.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2017. április 25-én megtartott
KIVONAT. Szociális Bizottsága 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta: 24/2017. (IV.25.) KESZ bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2017. április 25-én megtartott
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. június 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által március 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2019. március 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által május 31-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2013. május 31-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
34/2019. (III. 26.) PJÜTB határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága által 2019. március 26-án
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 19/2012.
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által július 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. július 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT. 31/2016. (III.22.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2016. március 22-én megtartott
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT. Tájékoztató Bizottsága 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta: 60/2015. (VIII.18.) sz. PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2015. augusztus 18-án megtartott
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. január 18-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2016. szeptember 20-án megtartott
KIVONAT. 8/2016. (II.16.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2016. február 16-án megtartott
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által április 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. április 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által március 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. március 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.
KIVONAT. 1/2017. (II.07.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2017. február 7-én megtartott
KIVONAT. 33/2017. (III. 28.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2017. március 28-án megtartott
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből
2014. július 09-én megtartott rendkívüli ülése könyvéből 130/2014. (VII. 09.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. július 09-én megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülés napirendje Normatív Határozat Kerekegyháza
KIVONAT. 170/2017. (XI.28.) PJÜT bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2017. november 28-án megtartott
Jegyzőkönyvi kivonat
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Jegyzőkönyvi kivonat Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2012. június 20-án
KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 13-i ülésének jegyzőkönyvéből. 237/2018. (IX.13.) KT határozat: kmft
237/2018. (IX.13.) KT határozat: Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének első féléves gazdálkodásáról, pénzügyi egyensúlyi helyzetéről szóló beszámoló elfogadása megtárgyalta az Önkormányzat
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által április 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. április 27-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. október 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által szeptember 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2019. szeptember 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2015. augusztus
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Képviselő-testülete által 2017. február 08-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből alapján úgy döntött, hogy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt
KIVONAT. Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete február 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. február 2-án 16/2018.(II.02.) Képviselő-testületi határozat Önkormányzat Képviselő-testülete a 2018. február 2-i rendkívüli Képviselő-testületi ülés napirendi pontjait
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.
Ikt. szám: 6-5/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL
KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 14-i ülésének jegyzőkönyvéből. 270/2017. (IX.14.
270/2017. (IX.14.) KT határozat: Tárgy: Zamárdi, Szt. István utca, 3613/3 3613/4 3613/5 és 3613/6 hrsz-ú ingatlanokra érkezett vételi ajánlat megtárgyalta a 3613/3, 3613/4, 3613/5 és 3613/6 hrsz-ú ingatlanokra
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
Jegyzőkönyvi kivonat
Alsónémedi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő út 58. Jegyzőkönyvi kivonat Alsónémedi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 219/2011. (IX.13.)
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 4-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kihagyva a kihagyandókat! K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 4-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből 225/2009.
A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 17-én megtartott rendkívüli üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal 2473. Vál, Vajda János u. 2. Jelen vannak:
A Képviselő-testület július 28-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2017. július 28-i ülésének határozatai 221/2017.(VII.28.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő út 58. Tel: 29/ , fax: 29/
Alsónémedi Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@alsonemedi.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 40-179 /2015. ELŐTERJESZTÉS Készült: A Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 1- jén 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli
KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete április 11-i, rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 81/2019. (IV.11.
81/2019. (IV.11.) KT határozat: Tárgy: Zamárdi 3613/6 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlan csereügylete megtárgyalta a Somogy Megyei Kormányhivatal SOB/03/909-2/2019. szám alatti hiánypótlási felhívását.
ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI FEBRUÁR ) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testüle
ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI 2019. FEBRUÁR 21. 1.) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tulajdonát képező 5540 Szarvas,
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által június 24-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fı út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által 2014. június 24-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Alsónémedi
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által november 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. november 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
K i v o n a t Jászfényszaru Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 19-i ülésének jegyzőkönyvéből
189/2019. (VI. 19.) Képviselő-testületi határozat a meghívóban szereplő napirendi pontokról, valamint a könyvet vezető és hitelesítő személyekről Jászfényszaru Város Önkormányzat Képviselő- testülete elfogadta
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által március 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. március 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. május 9-én 9:30 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd
KIVONAT. 45/2015. (IV.21.) sz. PJÜT bizottsági határozat. Tájékoztató Bizottsága 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2015. április 21-én megtartott
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 51/2016.(III.31.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja
INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2010. 08. 26. Jegyzőkönyvet készítette: Róth Jánosné jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 258-27/2010. Jegyzőkönyv Inárcs Községi
KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete május 19-i, rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 175/2016. (V.19.
175/2016. (V.19.) KT határozat: Tárgy: Zamárdi, Margó Ede sétány burkolási és térépítési munkáival kapcsolatos döntések 1.) Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testülete, Zamárdi Város Önkormányzata
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
58/2013. (IV. 30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. április 30-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Lejárt határidejű határozatokról tájékoztató.
2018. május 28. testületi ülés
2018. május 28. testületi ülés 48/2018. (V. 28.) sz. Kt. határozat Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt Magyarországon temetkezési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y
VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
Szám: U/126-7/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének október 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: U/126-7/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:
Ft Ft díja Összesen Ft Ft Ft
1/2017.(I.24.) KT Alapítvány (7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95.) 2016. évi pályázati felhívására a biztonságos életvitelt segítő beruházások támogatása című pályázati ablakra. 2. A tervezett fejlesztés: Dunaföldvár
Jegyzőkönyv. Készült: Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete április 4-i RENDKÍVÜLI üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 4-i RENDKÍVÜLI üléséről. Az ülés helye: Seregélyes, Községháza tanácskozó terme Jelen vannak Szavazati joggal:
Döntés az orvosi rendelő felújítása érdekében lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetéséről
Az előterjesztés száma: 134/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. június 24-én 18-órakor megtartandó ülésére Döntés az orvosi
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 27-i soros, nyilvános ülésén hozott határozatok
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 27-i soros, nyilvános ülésén hozott határozatok 40/2017. (IV.27.) képviselő-testületi határozat előterjesztésben foglaltakat megtárgyalta,
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról tájékoztató Tisztelt
JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Fejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága 2016. június 28-án 17 óra 30 perckor Ercsi Város Önkormányzat Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
306 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. október 21. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 15-i ülésére
11499-1/2010 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A belterületi úthálózat fejlesztése Az előterjesztést készítette Ferencz Péter beruházási
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt
43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására
43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi- Ellenőrző-Közbeszerzési
Az előterjesztés közgyűlés elé kerül
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2017. február 16. Javaslat a Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.
1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal
RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
Nagybajom Város Polgármesterétől 7561 Nagybajom, Fő u. 40. ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - Testülethez -
Nagybajom Város Polgármesterétől 7561 Nagybajom, Fő u. 40. Száma: ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - Testülethez - Nagybajom település Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című, TOP-1.1.1-16 kódszámú felhívásra
J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 4. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 71/2012./IX.04./számú testületi határozat A megyei önkormányzati tartalék
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által február 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. február 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
a Képviselő-testülethez
f FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.- /2018 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által 2015. március 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fı út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által 2015. március 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 19-én megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2018. július 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor polgármester, Volek György, alpolgármester,
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 1-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
143/2014.(X.01.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2014. október 1-ei rendkívüli ülésének napirendjét: Nyílt ülés: 1. Javaslat a Gyál Közvilágítás
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés
Határidő: azonnal Felelős: polgármester
117/2017. (VII. 05.) KT határozat Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. július 05-i rendkívüli, zárt ülésről készülő jegyzőkönyv hitelesítésére Szalai János települési képviselőt
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013.
J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 13/2013./II.5./ számú testületi határozat Energetikai fejlesztés Öcsödön