EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 03. 16. napján tartott elnökségi üléséről."

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali helyisége (II. emelet 201/a. sz.) Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Az Elnökségi Ülés határozatképes. Jelenlévők a napirendet elfogadták és az ülés a napirendek megvitatásával folytatódott. Az Elnökségi Ülés napirendje. 1. Országos Tisztújító Közgyűlés Elnökség Jelölési elvek megbeszélése Tervező-Szakértő-Minden Mérnök Kamarája? Egyeztetés Megyei Kamaránk által támogatott jelölésekről Kérem az elnökségi tagokat, fenti témákhoz olvassák el a Fórum levelezéseit, különös tekintettel a Tisztújításra, valamint a meghívóhoz mellékelt. un. Debreceni Nyilatkozatot 2. Kötelező szakmai továbbképzések szervezése Dr. Neiger Róbert és Bukovics János elnökségi tagok 3. A Mérnök Műhely működési szabályzatának elfogadása 4. Hírlevél témák Bartal György elnökségi tag 5. Tagfelvételek, engedélyek, fellebbezések Dr. Bakos Ágnes titkár 6. Egyebek 1. Tagfelvételek, engedélyek, fellebbezések Dr. Bakos Ágnes titkár ismertette a tagfelvételi, ill. az engedély-kérelmeket. 10/2009. (III.16.) GYMSMMK Elnökségi határozat 7 fő kérte a tagfelvételét: Horváth Zoltán, Ecker Gábor, Dr. Petróczki Ferenc, Kozák Tamásné, Kámán Gergely Zsolt, Babos Karina és Hegyi Pál Balázs. 11/2009. (III.16.) GYMSMMK Elnökségi határozat Jogosultság ügyében kérelmet terjesztettek elő:

2 2 Meghosszabbítások: Shmilliár Tamás: T-korlátozott (Tartószerkezeti korlátozott tervezés) Schöll Norbert: G-korlátozott (Épületgépész-mérnöki korlátozott tervezés) Kovács Tamás György: KÉ-T (Közlekedési építőmérnöki tervezés) Dr. Papp Viktor Vendel: T-korlátozott (Tartószerkezeti korlátozott tervezés) Ész-Sz (Épületszerkezeti szakértés) Gerendi Attila: Jófejű György: EN-T (Energetikai /létesítményi és technológiai/ tervezés) EN-Sz (Energetikai szakértés) G-B-3 (Nagy- és kisfeszültségű kábelhálózat szakértés) G-B-6 (Villamosenergia-rendszer védelme és automatikája szakértés) G-B-7 (Villamosenergia-rendszer irányítása szakértés) G-B-8 (Villamos energia minősége és EMC szakértés) G-B-18 (Energiagazdálkodás szakértés) G-B-19 (Energetikai biztonságtechnika szakértés) G-B-21 (Energetikai mérés- és irányítástechnika szakértés) KÉ-T (Közlekedési építőmérnöki tervezés) K1d-1 (Településrendezési közlekedési tervezés) GT-korlátozott (Geotechnikai korlátozott tervezés) KÉ-Sz (Közlekedési építőmérnöki szakértés/kiemelten gyakorlott szakterület: Úttervezés és forgalomtechnika) Benák Ferenc Tamás: GT-T (Geotechnikai tervezés) KÉ-korlátozott (Közlekedési építőmérnöki korlátozott tervezés) GT-Sz (Geotechnikai szakértés) KÉ-Sz (Közlekedési építőmérnöki szakértés/kiemelten gyakorlott szakterület: Útépítési-talajmechanikai és víztelenítési) Tóth Csaba: G-B-18 (Energiagazdálkodás szakértés) G-B-19 (Energetikai biztonságtechnika szakértés) Új engedélyek: Kurtyák Zsolt: Schaul Tamás: Lukács András: GD-T (Geodéziai tervezés) EN-Sz (Energetikai szakértés) Galambos Róbert: EN-T (Energetikai /létesítményi és technológiai/ tervezés) Simon Zoltán: Funtek Szilárd: Th-T (Hídszerkezet tervezésére kiterjesztett tartószerkezeti tervezés) Th-T (Hídszerkezet tervezésére kiterjesztett tartószerkezeti tervezés)

3 3 Varga Zoltán László: Dr. Petróczki Ferenc: Kovács Tibor Sándor: Csepregi Szabolcs: Benkő Imre Sándor: W-K4-2 (Útépítési-talajmechanikai és víztelenítési szakértés) W-K4-3 (Útpályaszerkezet építési szakértés) W-K4-8 (Közúti hídépítési és fenntartási szakértés) SZKV-hu (Hulladékgazdálkodás szakértés) SZKV-vf (Víz- és földtani közeg védelem szakértés) Lénárt Győző: Shmilliár Tamás: Prémus Károly: Horváth Zoltán: Pénzes Szilárd: Ecker Gábor: Kiss Csaba: Tóth Csaba: Továbbképzési kötelezettségből hiányzik. Ha megvan, utána megújítható: Tóth Csaba: EN-T (Energetikai /létesítményi és technológiai/ tervezés) Dr. Lőrincz György: Th-T (Hídszerkezetek tervezésére kiterjesztett tartószerkezeti tervezés) T-Sz (Tartószerkezeti szakértés) Th-Sz (Hídszerkezeti tartószerkezeti szakértés) KÉ-Sz (Közlekedési építőmérnöki szakértés) Új engedély (megadható, de hiányzik az erkölcsi bizonyítvány és az eljárási díj!) Győrig Kálmán: Németh Balázs: Lucza Péter: Szabó-Siklódi Árpád Attila: ENt-Szk (Épületenergetikai korlátozott tevékenység /tanúsítás/) Márk Zoltán:

4 Horváth Imre: Sági Ernő: Lélek József: Hámori Gábor: 4 KÉ-korlátozott (Közlekedési építőmérnöki korlátozott tervezés) SZKV-vf (Víz- és földtani közeg védelem szakértés) Elutasítás Karácsonyi Zsolt: ENt-Szk (Épületenergetikai korlátozott tevékenység/tanúsítás) kérelme elutasítva, mivel kérelmező nem rendelkezik a szakirányú főiskolai végzettség megszerzését követően előírt 1 év szakirányú szakmai gyakorlattal Az elnökség egyhangú határozatot hozott a kérelmek teljesítéséről és az elutasításról. 2. Országos Tisztújító Közgyűlés Jelölési elvek megbeszélése Tervező-Szakértő-Minden Mérnök Kamarája? Egyeztetés Megyei Kamaránk által támogatott jelölésekről A Veszprém Megyei Mérnöki Kamara területi jelöltlistát gyűjtött össze és összesítették a Megyei Kamarák által javasolt jelölteket. Kérdésem, hogy készítsünk-e külön mi is egy megyei jelöltlistát, vagy támogassuk a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara által összegyűjtött jelöléseket. Amennyire tudom, a többi megyei kamara is ezt teszi, egy-egy kamarától már érkezett is hozzánk lista. Jónak tartanám, ha mi is abban gondolkodnánk, hogy a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara által összegyűjtött jelöléseket támogatjuk. Bartal György: Én azt tartanám jónak, ha a kölcsönösség alapján támogatnánk más kamara jelöltjeit. Dr. Neiger Róbert: Azt szeretném tudni, ki fogja súlyozni a jelöléseket és milyen súllyal számít a jelölés. A legközelebbi Elnökségi Ülésen részletesen tárgyalni fogjuk évi tisztújítással kapcsolatos területi feladatokat és javasolom, hogy akkor hozzunk döntést az egyes jelölések támogatásáról és ezek között arról is, hogy támogatjuk-e a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara által összegyűjtött jelöléseket. Bartal György: Javaslatot teszek Csejtei György jelölésére az MMK Etikai-fegyelmi Bizottságába. Kérem az Elnökséget, hogy Csejtei György jelölését támogassa. Az Elnökség ezt követően egyhangú döntéssel Csejtei György jelöléséről a következő határozatot hozta:

5 5 12/2009. (III.16.) GYMSMMK Elnökségi határozat Az Elnökség egyhangú döntéssel támogatja Csejtei György jelölését a Magyar Mérnöki Kamara Etikai-fegyelmi Bizottságába. Az Elnökség előírja a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Titkárának, hogy a jelölésről szóló határozatot haladéktalanul küldje meg a Magyar Mérnöki Kamara Jelölő Bizottsága Elnökének, dr. Kukai Tibornak és a határozat megküldéséről szóló levélhez mellékelje Csejtei György által összeállított bemutatkozó anyagot. Az utóbbi hetekben minden fórumon foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy komoly gondok adódtak a kamarák működésében és ezek a problémák jelenleg is fennállnak. Szélsőséges megnyilvánulásokkal is lehetett találkozni, ugyanakkor megfontolt és a kamara működésének jobbítását célzó nyilatkozatok is napvilágot láttak. Ilyen előremutató megfontolt nyilatkozat a Debreceni Nyilatkozat. A nyilatkozatot teljes terjedelmében meg lehet találni a Mérnökújság honlapján és az Elnökségi Ülés meghívójához minden elnökségi tagnak megküldtük. A Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2/2009. ( ) Elnökségi Határozatában foglaltak rávilágítanak a kamarai problémákra és megoldási javaslatot is tartalmaznak. 3. Kötelező szakmai továbbképzések szervezése Tájékoztatom az Elnökséget arról, hogy június között Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát hirdettek meg, melynek helyszíne Csíksomlyó. A Konferencia napirendjét és a szükséges tájékoztatásokat az elnökségi tagoknak korábban en megküldtük. 4. A Mérnök Műhely működési szabályzatának elfogadása Jelenlévők részletesen megtárgyalták a Mérnök Műhely működési szabályzatát, az előterjesztéshez módosító javaslatokat fűztek, majd egyhangú döntéssel meghozták a következő elnöki határozatot. 13/2009. (III.16.) GYMSMMK Elnökségi határozat Az Elnökség egyhangú döntéssel elfogadta a Mérnök Műhely működési szabályzatát. 5. Hírlevél témák Bartal György elnökségi tag 6. Egyebek - kmf. - / Dr. Bakos Ágnes/ / Kovács István / titkár elnök

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.05.06. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Dunakiliti Mellékelt jelenléti ív szerint Az Elnökségi Ülés

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 05. 18. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 05. 18. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 05. 18. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2008.11.17. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.01.26. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.04.19. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.04.19. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.04.19. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ májusi Országos Küldöttgyűlés megbeszélése Elnökség

EMLÉKEZTETŐ májusi Országos Küldöttgyűlés megbeszélése Elnökség EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2008.05.19. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 09. 14. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 09. 14. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. 09. 14. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. 3. Megyei Mérnök Műhely MMK Nonprofit Kft pénzügyi elszámolásának ismertetése Csejtei György elnökségi tag

EMLÉKEZTETŐ. 3. Megyei Mérnök Műhely MMK Nonprofit Kft pénzügyi elszámolásának ismertetése Csejtei György elnökségi tag EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.07.13. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2008.06.16. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali

Részletesebben

Bartal György: Résztevékenységeket tudok vállalni, de napi munkát nem.

Bartal György: Résztevékenységeket tudok vállalni, de napi munkát nem. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2008.03.17. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2011. 06. 20. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. II.em. 201/a. Mellékelt

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének június 15. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének június 15. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009. június 15. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének június 14. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének június 14. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010. június 14. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. 2. Tájékoztató az országos Mérnöki Kamara április 08-i Válaszmányi üléséről. Kovács István elnök

EMLÉKEZTETŐ. 2. Tájékoztató az országos Mérnöki Kamara április 08-i Válaszmányi üléséről. Kovács István elnök EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.04.20. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.11.16. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.11.16. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.11.16. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v mely készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.07.19. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v mely készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.10.18. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. január 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. január 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. január 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16., II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. június 15. napján, 15 órai kezdettel tartott kihelyezett elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. június 15. napján, 15 órai kezdettel tartott kihelyezett elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. június 15. napján, 15 órai kezdettel tartott kihelyezett elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Sopron, Nyugat-magyarországi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. 01. 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. 01. 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. 01. 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010. 02.15. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010. 02.15. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010. 02.15. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. június 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16., II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

Csaba u. 16. (II. emelet 201 /a.). Mellékelt jelenléti ív szerint

Csaba u. 16. (II. emelet 201 /a.). Mellékelt jelenléti ív szerint EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2016. április 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201 /a.).

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara január 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara január 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2017. január 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. október 14. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. október 14. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. október 14. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

2014. január március 28.

2014. január március 28. 2014. január 10. 1/2014. (I. 10.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése a Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Szabályzatát elfogadta. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v mely készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.11.15. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2012. 02. 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2012. 02. 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2012. 02. 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. II.em./215. Mellékelt jelenléti

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének i üléséről

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének i üléséről 1 EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2007. 11.19-i üléséről Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali helyisége

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. március 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. március 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. március 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16., II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

Taggyűlési Jegyzőkönyv

Taggyűlési Jegyzőkönyv 1 Taggyűlési Jegyzőkönyv Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2007. június 04-én 14 órai kezdettel megtartott határozatképes taggyűléséről. A taggyűlés helyszíne: Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2016. (január 7.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ elnöksége támogatja Pásztor Erika Katalina, Németh Tamás, Szabó Levente, Bata Tibor, Pethő

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.02.16. napján tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.02.16. napján tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2009.02.16. napján tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2007. 07.16. üléséről

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2007. 07.16. üléséről 1 EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2007. 07.16. üléséről Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) tárgyalóterme (III. emelet 317.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara július 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara július 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2017. július 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Kovács István: Kor alapján javasolom jelölni Palla Dénes, Vass Ödön, Makra Elek, Török Tiborné, Láng Béla tagtársainkat.

EMLÉKEZTETŐ. Kovács István: Kor alapján javasolom jelölni Palla Dénes, Vass Ödön, Makra Elek, Török Tiborné, Láng Béla tagtársainkat. EMLÉKEZTETŐ A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2008.04.15. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u. 16.) Mérnöki Kamara Hivatali

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2017. június 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

Taggyűlési Jegyzőkönyv

Taggyűlési Jegyzőkönyv 1 Taggyűlési Jegyzőkönyv Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2009. május 20-án 14 00 órai kezdettel megtartott határozatképes taggyűléséről. A taggyűlés helyszíne: Győr Megyei Jogú Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara április 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara április 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2018. április 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

MMK Küldöttgyűlési határozatok

MMK Küldöttgyűlési határozatok MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara október 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara október 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. október 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. földszint/5. Mellékelt

Részletesebben

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2018. évi beszámolója Megyei kamaránk tevékenysége Kamaránk az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara február 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara február 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2015. február 16. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. 2. Aktuális Megyei Mérnöki Kamarai kérdések megbeszélése. Oktatási Bizottság beszámolója dr. Neiger Róbert elnökségi tag

EMLÉKEZTETŐ. 2. Aktuális Megyei Mérnöki Kamarai kérdések megbeszélése. Oktatási Bizottság beszámolója dr. Neiger Róbert elnökségi tag EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2011.02.15. napján, 14 órai kezdettel tartott kibővített elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. II.em. 201/a.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v mely készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének 2010.09.13. napján tartott üléséről. Az ülés helye: AÉSZ Vagyonkezelő Kft. Győri Kirendeltsége (Győr, Csaba u.

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN Szőllőssy Gábor főtitkár Az előadás vázlata 1. A kamarai gondolat története 2. A kamara feladatai és szervezete 3. A kamarai jogosultsági rendszer 4.

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről B E S ZÁ M OLÓ a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi tevékenységről Elnökség, titkárság tevékenysége Az Elnökség az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. november 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. november 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. november 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26.

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26. Cirák Község Önkormányzata 9364 Cirák, Fő u. 6. 12./2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26. Cirák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: Cirák Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges. Ügyiratszám: 58.566 36 / 2013. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2013. december 19 én 9:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről, a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara szeptember 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara szeptember 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2018. szeptember 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:

Részletesebben

Tisztújító Taggyűlési Jegyzőkönyv

Tisztújító Taggyűlési Jegyzőkönyv 1 Tisztújító Taggyűlési Jegyzőkönyv Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. május 6-án 13 30 órai kezdettel megtartott határozatképes taggyűléséről. A taggyűlés helyszíne: Győr Megyei Jogú

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2016. október 12-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (25 fő jelen, 3 fő távol 89,3 %) Napirendi

Részletesebben

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48.

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. 1-01/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyrécse, Csapi, Nagybakónak,

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. március 5-én Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

Jogszabályi és szabályozási háttér 1.

Jogszabályi és szabályozási háttér 1. Minősítő Bizottság (MB) nevében: Dr. Vincze Árpád, az MB elnöke Sipos László József, az MB tagja Jogszabályi és szabályozási háttér 1. 2011. év közepétől a 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról 19/A.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA GEODÉZIAI ÉS GEOINFORMATIKAI TAGOZATA

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA GEODÉZIAI ÉS GEOINFORMATIKAI TAGOZATA Tisztújító taggyűlés Levezető elnök: Kovács István MMK alelnök Napirendi pontok: 1. A taggyűlés köszöntése ( Dr. Ádám József akadémikus, tanszékvezető) 2. A taggyűlés megnyitása (Holéczy Ernő) 3. Hazay

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... A mérnöki kamara tölti ki Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Debrecen, Arany János u. 45. Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM A MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TELEPÜLÉSTERVEZÉSI, ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara június 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2016. június 13. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... E-mail cím:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... E-mail cím:... A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. március 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. március 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2013. március 18. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16., II.em./215. Mellékelt

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT TERÜLET-ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY 2. A

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara február 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara február 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2018. február 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

(megjegyzés: a d) pont értelmében az egyes tervellenőri szakterületeknek megfelelő kérdések kerülnek alkalmazásra)

(megjegyzés: a d) pont értelmében az egyes tervellenőri szakterületeknek megfelelő kérdések kerülnek alkalmazásra) 2. A vizsgázó tervellenőr ismerje: a) a tervellenőri jogosultság feltételrendszerét, b) a tervellenőr feladatát, a tevékenység ellátásának összeférhetetlenségi szabályait, c) az etikai-fegyelmi szabályokat,

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. február 29. 16:00 óra Helyszín: Selfie Grill & Beer 1088 Budapest, Rákóczi út

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: d./ határozata: 100,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Atlétikai Szövetség január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Atlétikai Szövetség január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről JEGYZŐKÖNYV a Magyar Atlétikai Szövetség 2017. január 21-i évközi, egyben tisztújító küldöttgyűlésére létrehozott Jelölő Bizottság üléséről Az ülés időpontja: 2017. január 3. Az ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.09.26-án 10.00 órai kezdettel a II. Budapest, Gyorskocsi u 25. szám alatt ISZKI tárgyalójában lévő elnökségi ülésén. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági. Dr. Csoknyai Tamás

Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági. Dr. Csoknyai Tamás Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági Szakosztály Dr. Csoknyai Tamás A Szakosztály megalapítása A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti-, Energetikai-, Elektrotechnikai és Épületvillamossági Építési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA

DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA 7624 PÉCS, BOSZORKÁNY U. 2. C023 PF.26 TEL/FAX: 06 72 520-505 E-MAIL:DDEK.PECS@T-ONLINE.HU WEB:WWW.DDEK.HU Elnökségi határozatok 2016. 1/2016. (I.11.) DDÉK Elnökségi határozat

Részletesebben

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet 2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás

Részletesebben